A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=785743#post785743][b]Ophelia Donovan - 2019.12.25. 07:53[/b][/url]

Henrik, igen ez a neve, most már megjegyeztem. Nagyon meglepődik azon, amit mondtam. Az igazság mindig sokkal döbbenetesebb tud lenni, mint bármilyen vad hazugság. Legalábbis ebben az esetben mindenképpen. Na de a férfi bizony közben megértően folytatja. Hallgatnám napestig ezt a hangot. - Ön bocsásson meg, hogy fel sem ismertem és a nevébe is belebakiztam - mosolyodok el azzal a bájos, kiskutyás tekintettel, amit a családomon kívül kevesen láttak tőlem. Zöldjeimmel ezután inkább gyorsan másfelé kezdek tekintgetni. Olyan ciki ez az egész helyzet, meg ahogy viselkedem. Hol az auror profizmus és érzelmi elszigetelődés az ügy érintettjeitől? - kérdezné a kiképzőm. Hol? Hát nézzen már rá! Neki nem tudnék hazudni vagy rideg lenni vele. A tárgyalóban is nehezemre esett...Egek egy emlék beugrott róla! Meglepetésemben picit összevonom a szemöldökömet és a fejemet is megrázom. Úgy tűnhet számára, hogy ez az ekkor mondott szavaira adott első reakcióm - Tudja...személyes természetű...Udvarlás természetű - ejtem ki a vallomással felérő szókapcsolatokat a számon és legszívesebben instant elásnám magam szégyenemben. Jobb lesz beszereznem egy ásd-el-magad felszerelést, mert még egy ekkora égést nem hiszem, hogy el tudnék viselni. ezután azért megkíméli az életem, mert tovább beszél és tereli a szót az előbbi témáról. Hála az égnek. - Rendben, ahogy önnek a legmegfelelőbb - bólintok egyetértően, hiszen rajta áll, hogy mit kezd az infókkal és Valentinával. -Hm... - órámra pillantok - Nekem is hamarosan indul a vonatom - nézek rá megint a férfira. Őszinte érdeklődése megenyhít - Egyáltalán nem. A saját lakásomban támadtak meg. Azt, hogy ki volt nem tudom, de a gyógyítók szerint egy nagyon erős memóriatörlő bájitalt itattak velem. Az volt a szerencsém, hogy valamennyire fizikailag és agyban is tudtam védekezni így nem lett belőlem csini zombi csak átmenetileg mentem át alzheimeresbe - mesélem végső soron kedélyesen. Annyit keseregtem már és küszködtem, hogy ha nem venném poénosra telesírnám a Balatont. Rá kellett jönnöm, hogy amúgy is magamnak köszönhetem, ami történt. Nem voltam elég óvatos, figyelmes. Úgy viselkedtem, mint egy dilettáns nyeretlen kétéves. De a szakmai részt jobb is nem feszegetnem. Örülök, hogy "csak" ennyivel megúsztam. Főleg annak ellenére mennyi alapvető hibát követtem el akkor este. Láttam, hogy betörtek. De én idióta nem hívtam erősítést, hanem bementem, hogy majd elintézem. Nem vártam, hogy történjen esetleg valami. Nem egyenesen besétáltam és nesze neked! Az első lecke amit az akadémián tanítanak, hogy figyelj és várj és egyedül soha ne akciózz, mert az életedbe kerülhet. Nem is értem mi jött akkor rám...Totálisan megbuggyantam és meg is kaptam érte a magamét a sorstól. Az ilyen hülye lépéseket még anya sem látja előre. Pedig biztosan szólt volna, hogy legyek óvatos. De már kicsiként is kiborítottam a hirtelen döntéseimmel, amiknek már akkor is beláthatatlan következményei lettek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=785911#post785911][b]Ophelia Donovan - 2019.12.26. 14:24[/b][/url]

"A pályaudvar már egy megszokott állomás" Dúdolom magamban, ahogy sétálok a peronon. Nem utazom ma sehová. A kezelések havi szintűek és már állományban vagyok, de ma szabadnapom van. Csak azért jöttem, mert jóban lettem a pékségben dolgozó nénikével és ideje beszerezni tőle a karácsonyi sütemény adagomat. Annyira finomakat csinál, hogy néha az az érzésem a nagymamám reinkarnálódott benne. Jókat trécselünk és még párszor kapok grátisz egy-egy süteményt. Azt mondja én vagyok az új fajták tesztközönsége. A szent sélért feláldozom magam. Szoktam mondani vigyorogva. Szóval csípem a mamust nincs mit szépíteni ezen. Azért is jöttem még, hogy odaadjam neki azt az aprócska ajándékot amit vettem. Kis semmiség, de szerintem örülni fog, ha meglátja. Dolgom végeztével és két nagy szatyornyi finomsággal ballagok, amikor egyszer csak: Ez az a kisfiú, hogy is hívják? kutatok az emlékeim között. Leo? Ez az Leo! Mi a francot csinálhat itt, ráadásul egy szál egyedül? Na jó. Ezt már csak kiderítem. Gondoltam magamban és elkezdtem figyelni és követni a fiúcskát. Emlékszem, igen bizony emlékszem, hogy egészen jóban lettünk és megígértem, hogy még találkozunk. Legfeljebb, ha úgy látom majd oda fogok menni hozzá és hazakísérem, vagy oda, ahová tart. Nem is értem, hogy hagyhat valaki egy ilyen kicsi gyereket ennyire egyedül. Mi van, ha elkóborol, vagy elrabolják. Hát hol van a szüleiben a felelősségtudat?! Most komolyan?! Szégyen. Szegény kis srác meg azt hiszi fankón ez a természetes. Ilyenkor örülök, hogy ez én szüleim nem ilyenek voltak. Na de most koncentráljunk a feladatra Donovan! Leveszek az egyik szatyor tartalmának tetejéről egy muffint és azt majszolva eredek hát a lurkó nyomába. Álcámat szürke szövetkabátom, zöldeskék sálam és sapkám alkotja. Lassan kerülgetve az embereket követem tehát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=785925#post785925][b]Márton László - 2019.12.26. 15:49[/b][/url]

Bent a faluközpontban, nem messze a pékségtől pillantani meg Leo alakját a szokásos módon kószálni. Nem tűnik kifejezetten elveszettnek, viszont láthatóan nincs is konkrét célja vagy szándéka a falun belül. Megállt egy cicát megsimogatni, meg a kis táskájából elővett némi rágcsát, amit odatartott a macska orra elé. Nem számít, hogy mennyire volt állati fogyasztásra alkalmas, mert a jószág megszaglászta ugyan a falatkát, de aztán felhúzott orral inkább átnézett az utca másik felébe.
Eztán felkerekedett és még elment a cukrászdába, ahonnan egy mindenízű drazséval a kezében lépett ki. Eztán ment egy kört a játszótér környékén, ahol ugyan nem volt nagy forgalom, de három-négy család kint lébecolt, a padokon a szülők beszélgettek - némelyikük lehet nemrég jött munkából és úgy hozta el a gyereket, mert még kicsit elegánsabb vagy munkahelyi varázslóköpenyükben csevegtek -, a csúszdák és mászóka körül pedig néhány nagyjából vele egykorú gyerek játszott. Hozzájuk lelkesen integetve odament beszélgetni, ezzel jó negyed órát eltöltött, mielőtt nagy vigyorral az arcán egy pacsival elbúcsúzott volna..
.. innen viszont már egyenesen a vonatállomásra vezet az útja, ahol is megáll az egyik oszlop mellett, maga mögött hátul összefogja a kezét és előre-hátra kezd várakozóan dülöngélni.
Ez jó lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=786046#post786046][b]Mester Adrián Dominik - 2019.12.27. 01:17[/b][/url]

Éppen kedvesével konzultál telefonon, amikor sokadszor is végigfuttatva tekintetét a környéken kiszúrja az apró, kísértetiesen ismerős alakot az állomás felé igyekezvén. Nem az első eset, és feltehetőleg nem is az utolsó, hiába minden szentbeszéd. Némileg gyorsít léptein, hisz azt a kellemetlen fordulatot, hogy Leo valamilyen indíttatásból az orra előtt szálljon fel egy vonatra, mindenképpen szeretné elkerülni.
Eleget túráztatta magát máris; ha egyszer megbeszélik, hol és mikor veszi fel az öntörvényű kisördögöt, miért kell frászt hozni mindenkire és pont ebben az intervallumban magánexpedíciókat eszközölni?
A zsebébe süllyeszti mobilkészülékét, tekintete átsiklik a közelben sétáló falulakókon és diákokon, az elkapott beszélgetésfoszlányok is megrekednek kéretlen háttérzaj szintjén, a kisfiút viszont nem téveszti szem elől. A végén még kámforrá válna.
 - Hát itt vagy – szólítja meg, ahogy hallótávba ér. Hangja nem a kétségbeesett rátalálás öröméről tanúskodik, ámbár kifejezetten feldúltnak sem tűnik. – Arról volt szó, hogy a cukrászda előtt találkozunk, vagy rosszul emlékszem?
A kérdés utóbbi tagja nyilvánvalóan és félreértelmezhetetlenül költői. Némi szelíd rosszallás kiérződik, de hát senki nem róhatja fel egy szülőnek, hogy nehezményezi, ha átvágják. Nem mehetnek vele, mert az mégis milyen ciki már, hogy anyu és apu kísérget mindenhová, ha pedig szabad foglalkozás van előre behatárolt keretek közt, a gyerek hirtelen azt hiszi, hogy övé a világ és a jelen prezentált szituáció alakul ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=786272#post786272][b]Ophelia Donovan - 2019.12.28. 08:09[/b][/url]

A kis srác megáll egy ponton. Na végre. Így én is keresek egy jó rálátást adó helyet és úgy csinálok, mint aki annyira keresné a táblán az induló vonatát, mintha az élete múlna rajta. Erre nem odajön egy öreg, hogy ez ám az érkező tábla aranyoskám. Csodás! Már csak te hiányoztál papikám, de tényleg. Megköszönöm a tanácsát, kicsit ingerültebben mint az indokolt lenne és egy táblával arrébb állok. Még innen is egészen tisztán látom a célpontot. Ez a lényeg. Állok és nézem hol a táblát, hol megfigyeltemet. Percek telnek el így. Ám egyszer csak, mit látnak szemeim, egy ürge lép oda Leohoz. Mintha beszélne hozzá de, hogy mit is mond azt a háttérzaj miatt nem hallom. Eljött tehát az én időm! Elindulok feléjük. - Szia Leo - köszönök a fiúcskára régi jó barátként, jelezve az idegen felé, hogy nincs ám egyedül a kiszemeltje - Jó napot! Tudok önnek segíteni valamiben? - kérdezem, s bár hanglejtésem nem barátságtalan érezhető belőle, hogy nem kedvességből tettem fel kérdésemet. Zöld szemeim szúrós, vesébe látó tekintetét vetem felé. Úgy helyezkedem, figyelve minden mozdulatára, hogy amennyiben bármi gyanúsat látok, vagy csak felmerül bennem, hogy szándékai tisztességtelenek, azonnal reagálni tudjak. Ha úgy hozná a szükség sok dolgot megtennék kis barátom védelme és testi épsége érdekében. Nem, nem kezdeném el itt a kis kölyök előtt gyepálni, de teszek róla, hogy ne legyen kedve többet gyerekere hajtani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=786332#post786332][b]Márton László - 2019.12.28. 17:05[/b][/url]

Az, a kámforrá válás nagyon megy neki. Most is akarva-akaratlanul jól megtúráztatta szegény Opheliát, aki talán az egész "hajsza" elején még nem gondolta volna, hogy ennyi helyszínt fognak megjárni így kettecskén, mígnem ki nem lyukadnak a vonatállomáson. Nem kell sokat várakoznia tényleg, mire Dominik megérkezik. Ahogy meghallja a hangját, széles, lelkes vigyorral fogja magát és vesz lendületet, hogy aztán - magasságából adódóan - a férfi derekánál kössön ki, ahogy átöleli szorosan. Arcát a szövetkabát anyagához fúrja.
- De még úgy volt kedvem játszani! Már van egy csomó barátom, és... - Egy pillanatra összeszűkülnek a szemei, talán a meglepettségtől, hogy nem számít arra, hogy félbeszakítják, ám a mosolya persze egyáltalán nem tűnik el.
- Szia Eli! - Gyorsan elengedi az apját és kihúzza magát, még egy kicsit le is porolja a ruhájáról a nemlétező koszt, merthát nem jelenhet meg csak úgy akárhogy lányok előtt! Főleg, hogy azoknak olyan király munkája van, mint amilyen Opheliáé.
- Apu, képzeld el.. - megrángatja Dominik kabátjának ujját, hogy felhívja magára a figyelmét. - A néni auror, hát nem király?! - Nagy, csillogó szemeit járatja ide-oda a két felnőtt közt.
- Eli, ő itt az apukám - veszi kezébe a kezdeményezést nagy lelkesen, ha már ilyen nagy találkozások történnek meg, mint amilyen ez is. Az biztos, hogy ez a nap így sokkal viccesebb és izgalmasabb lesz az eredeti várakozásokhoz képest.
- Te is mész valahova? - Pillant nyílt tekintetével Opheliára aztán már át is sasol a táblákra, kíváncsiságból, vajon a nő merre mehet majd innen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=786568#post786568][b]Mester Adrián Dominik - 2019.12.29. 01:57[/b][/url]

Hogy is lehetne haragudni a fiúra ezt a gyermeki örömöt látván? Rafináltak ám, és feleolyan ártatlanok, mint amilyennek első ránézésre tűnnek, hát ilyen galád módon kihasználni az elragadóan bájos, nemcsináltamsemmirosszat tekintetet… Fél kézzel átöleli, másikkal pedig a világos tincsek közé simít egy megbocsátó szusszanás kíséretében. Azonban még mielőtt véleményezhetné a kis kitérőt, vagy úgy egyáltalán bármit kinyöghetne, egy idegen nő jelenik meg a színen és… ajánlja fel segítségét?
 - Szép jó napot! Nos, ezt én is kérdezhetném Öntől… - értetlenül szaladnak össze szemöldökei, láthatóan abszolút nem tudja hova tenni a helyzetet, hiszen a körülmények egyértelműen nem indokolják, hogy bármiben is rászoruljon másokra.
Lepillant a kisfiára, majd újra a nőre, tökéletesen leolvasható arcáról a ráébredés, vonásai ugyanakkor nem enyhülnek azonnal. Leo lelkesedése nyomán halványan elmosolyodik ugyan, de a kabátujj-piszkálódást egy gyengéd, féltő simítás követi, ahogy a törpördög kezéért nyúl, és sajátjába zárja – mintegy finom jelzésként. Persze megvan az esélye annak, hogy majd pont most akar igazi nagylegénynek tűnni és kirántja, úgyhogy azonnal korrigál is ezt elkerülendő. Óvatosan a vállánál átkarolva vonja közelebb magához. Mint minden szülő tenné hasonló szituációban.
 - Ó, valóban? Ez sok mindent megmagyaráz. – Egyáltalán nem hangzik ellenségesnek, a kicsi örvendezéséhez ösztönösen alkalmazkodik a tónus. Mosolyogva les az eleven kölyökre. – Leo odavan az aurorokért. És teljesen jogosan, rendkívül tiszteletreméltó munkakör.
Némi bólogatással megerősíti szavait, támogatva kisfia rajongását, félig mintha a nőnek is magyarázattal szolgálna. Valahol érthető, hogy a rend védelmére felesküdvén valaki aggódik egy elkallódottnak tűnő gyermekért – legalábbis logikai alapon valami ilyesmit sikerül összeraknia hirtelenjében az ok-okozatokat vizsgálva.
 - Mester Dominik, örvendek – nyújt kezet a nőnek, ha már Leo ilyen készségesen kezdeményezte a bemutatkozást a felnőttek közt. Középső nevét elhagyja, rendszerint csak félrevezeti vele az embereket, hiszen nem azt használja. Érdeklődve tekint az aurorra, nyilvánvalóan nem fogja elrángatni a kisfiút a társalgásnyitást követően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=786665#post786665][b]Ambrózy Henrik - 2019.12.29. 13:36[/b][/url]

- Semmiség - kedvesen pöccinti tovább a témát, elvégre nincs miért haragudnia. Szinte már elismerés, hogy, ha rosszul is, de a vezetékneve megmaradt a nőben - ezért mondjuk nem lesz Ambrózia Henrik, de az alapok jók voltak. Néha a kevésnek is örülni kell, hogy aztán tudjuk értékelni a nagy dolgokat.
Természetesen beleáll a témába és egy hamiskás, sunyi mosollyal kérdez rá arra a bizonyos más természetre. Nem buta ő, tudja magától is, de a vezetéknevének csúfos bakija után kijár neki egy kis szórakozás. Így hát a nem kissé zavarban lévő nő arcát fürkészve valahol mélyen elégedettség tölti el. No nem azért, mert épp egy roppant jó kiállású fiatalembernek nevezték burkoltan, sokkal inkább a tény, hogy okozhat ő is pár kínos pillanatot Donovannek. Nem szokta élvezni az emberek kínzását, de be kell ismernie, hogy az utóbbi időben sportot űz mások zavarba ejtéséből - főleg Liannáéból. Annál édesebb vörös arcot még nem látott, pedig találkozott már párral. - Tehát szeretné, ha udvarolnék... - igyekszik visszatartani nevetését, ahogy várja, mit reagál majd Ophelia. Jó, tényleg egy szemét, ez nem vitás, főleg annak tudatában, amit ezután készül mondani. - Ön egy igazán csinos nő, de jobb lesz, ha a kapcsolatunkat kizárólag hivatalos mederben folytatjuk - mondandója végére az arcán lévő görbe elveszti cukkolódós mivoltát. Szemeiben is egy enyhe bocsánatkérés csillan, amolyan "ne haragudj, de elkeltem". Persze nem Lilláról van már szó, de kit érdekel. Több, mint fél éve annak, hogy menyasszonya csúfosan elhagyta, illik most már tovább lépnie.
- Akkor nem fogom sokáig feltartani - biccent egyet megértően, bár épp az imént tisztázták, hogyha akarná se tudná tovább húzni ezt a csevegést, hiszen vendéget vár. Azért arra még van ideje, hogy meghallgassa a nőt, majd a végén elhúzza a száját. Nem túl szép történet, bár ő maga nem auror, hogy megállapítsa, mi lett volna a helyes lépés. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy a rend őreit megtámadják, ráadásul így. Nem kell hozzá sok ész, hogy kitalálja, ezt előre kitervelték.
- Még szerencse, hogy nem lett nagyobb baja, már ha lehet ilyet mondani a tények ismeretében - kedvesen felel és tekintetét végigfuttatja Ophelia vonásain. Nem tűnik másnak, inkább csak a kisugárzása változott meg. Picit hebrencsebbnek és felszabadultabbnak tűnik, mint amikor a kihallgatáson találkoztak és meg merne esküdni rá, hogy ez nem csupán a körülmények változásának hozománya. Sokkal inkább ez a ki nem mondott újrakezdés, emlékeinek elvesztése teszi ezt az aprócska módosulást. Tök pozitív. - Na közben begurul a várt vonat, mennem kell. Köszönöm a beszélgetést és vigyázzon magára - még utoljára megereszt egy kedves görbét, majd a szerelvény felé veszi az irányt. Az a helyzet, hogy sem a bűnözők, sem a fekete varázslók nem pihennek, így neki is dolga van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=788161#post788161][b]Ophelia Donovan - 2020.01.07. 06:46[/b][/url]

Ezt a lebőgést! A fene egye meg! Woodynak tényleg igaza van, mindent elcseszek mostanság. De ennyire?! Elámulok magamtól...Lehet mégsem kellene aurorként dolgoznom. Visszaigazolhatnék a vívószövetségbe valahogy. Vagy mondjuk folytathatnám a félbehagyott egyetememet. Vagy bármi mást, csak ekkora égést ne kelljen elszenvednem még egyszer. Ezek a gondolatok kószálnak kietlen belsejűnek tűnő koponyámban, miközben kezem és szám szinte automatikusan mozog. Míg kis barátom és apja tisztázzák a személyem körül kialakult félreértést inkább bölcsen hallgattam. - Ophelia Donovan - rázok kezet a férfival és mosolygok Leora, de magamban legszívesebben a föld alá süllyednék el szégyenemben - A tisztelet inkább az önöké, hogy bíznak bennünk - próbálom menteni a menthetőt. Ha van még mit egyáltalán. Olyan hülye helyzetbe hoztam magam megint, hogy csak pislogok mint hal a szatyorban. Már megint az állomáson. Múltkor Ambrózy előtt is itt sikerült idiótát csinálnom magamból. Kerülni fogom ezt a helyet az hét szentség! Pörögnek a kerekeim, driftel az agyam és porzik a velőm, de még mindig totális zavarban vagyok. Aztán jön a "Deus ex sas", ahogy Sean nevezi az Isteni közbeavatkozást, mióta láttuk a Gyűrűk Urát - Igazából épp beépültem és egy nagyon fontos személy biztonságára ügyeltem - felelem a hirtelen megváltó ötlettől vezérelve miután letérdelek Leo elé, hogy arcom egy magasságba kerüljön az övével - A tiédre - mondatom után felegyenesedem és az apjához fordulok - Sajnálom, hogy úgy magára dörrentem, csak tudja sok eltűnés aktáját voltam szerencsétlen olvasni - mentegetőzöm szomorkásan. Remélem megért és nem fog neheztelni rám. Már így is elegen utálnak és annyi ember szemében lettem zakkant tyúk, hogy két kezem kevés hozzá, hogy megszámoljam. Valahogy kezdem azt érezni, hogy meghasonlottam és életem kizökkent medréből. A folyó szabályozásoknak sosem voltam híve. Itt az ideje kikérnem látnok anyám tanácsát és belepillantatnom vele a jövőmbe. Semmi kétség, a változás szele megcsapott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=788875#post788875][b]Márton László - 2020.01.13. 08:32[/b][/url]

Módfelett elégedett a helyzettel, még ha valószínűleg a merészségéért otthon lehet, hogy ki is fog kapni. Ördögfióka, hát az egész biztos; fel is mosolyog nagy, széles gesztussal az apjára, miközben az átkarolja. Bizalmasan nekidől a fejsimogatás alatt, de végeredményben Ophelia marad végig figyelmének fő központja. Dominikkal találkozik nap mint nap, az auror nő viszont teljesen új és érdekes jelenség neki.
Ahogy figyelmeztetően megfogják a kezét, visszaszorít, nem túl erősen.
- Igen-igen, az auror a legmenőbb munka az összes közül. Nem is munka, küldetés, megvédeni az embereket a rosszfiúktól, és a néni is ezt csinálja, hogy Ca-pitulatus! és Protego! - Szabad kezével imitál valamiféle pálcamozdulatot mindkettőhöz, amelyek köszönőviszonyban sincsenek természetesen az eredeti elvárt sémával és mozdulatsorral.
- Ha bűnöző lettél volna, apu, akkor most téged is elkapott volna. - A "fontos személyre kellett vigyázni" momentumnál kikerekedneka szemei, és főleg akkor tűnik csak igazán lelkesnek, amikor az is kiderül, hogy ez a fontos személy, akire Ophelia utal az tulajdonképpen ő maga.
- Fontos személy vagyok! - Kihúzza magát nagy vigyorogva és felsandít a férfira maga mellett.
- Ez már majdnem olyan, mintha testőrségem lenne. - Úgy, de úgy ki fog kapni otthon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=789833#post789833][b]Mester Adrián Dominik - 2020.01.18. 23:37[/b][/url]

Nem volna szerencsés már ideköltözésük hajnalán bármilyen aspektusát tekintve negatív kapcsolatokat szerezni a szomszédságban, és a nőn átsuhanó szégyenérzetet észlelve hamar megenyhülni látszik a nagy védelmező apuka szerep. Végtére is csak aggódott. És nem kezdett nevelési tanácsok osztogatásába, ami külön plusz pont; ha valamit nem kedvel, hát az az, ha megmondják, mit hogyan csináljon. Anélkül, hogy bármit is sejtenének a körülményekről.
 - Ugyan, nem mindenki születhet hős alkatnak – utal arra, hogy nyilván komoly alkalmasság társul a munkakörhöz, fogalmazásmódban pedig némileg azonosul a fiú lázas szenvedélyéhez. Ujjait szeretgető-játékosan futtatja a szőkés tincsek közé a varázslatok imitációját látván; imádja, hogy Leot ennyire lenyűgözik az aurorok.
Az abszurd feltételezésre lepillant a kicsire, majd halkan elneveti magát.
 - Kétségtelenül így történt volna – határozott bólogatásával meg is erősíti az elhangzottakat. Nevetősen szusszan. Hogy jut ilyesmi eszébe? Gyerekek és a fantáziáik… Még mielőtt folytathatná bármivel, Donovan kisasszony a kicsi elé térdelve vall színt tulajdonképpen, miáltal a férfi sejtése beigazolódik és ki is egészítődik némiképpen a szituáció pontosságát tekintve. Kettős érzései vannak. Egyrészről a nőre igazándiból nem tud haragudni, abszolút érthetőek a motivációi, másrészről viszont valahol aggasztó, hogy idegenek követik a kisfiát. Mosolya alig észrevehetően halványodik Lacika fellángoló lelkesedésére – nem épp arról az oldalról sikerült ezt megragadni, ahogy feltételezhetően Ophelia szánta, vagy aminek apja örülne.
 - Fontos bizony. A családodnak a legfontosabb – szelíd figyelmeztetés hallható hangjából; aggodalommal vegyes dorgálás talán. Hisz ha nem menne olykor a feje után, veszélybe sem kerülne és testőrségre sem lenne szükség.
 - Nem történt semmi – tekintetét a szabadkozást hallva a nőre emeli biztató, kedves mosollyal. – Igazándiból megnyugtató a tudat, hogy ennyire odafigyelnek egymásra. Így csak mérsékelten kapok szívbajt, ha az úrfi eljátssza az idejét. Persze a legjobb az lenne, ha hallgatna az apukájára, ugye?
A kérdés elhangzásakor lepillant a kisfiúra jelentőségteljesen, de szólhatna a nőnek is, mint a beszélgetésben részt vevő másik felnőttnek, akire ráadásul a gyermek felnéz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=789865#post789865][b]Ophelia Donovan - 2020.01.19. 10:10[/b][/url]

Most leromboljam a piedesztált, amire az aurorokat állították? Komoly döntés. Nehéz megállni, hogy az ember nem tetszelegjen, ha ennyi dicséretet és rajongást kap csak azért mert aurornak csúfolják. Az a rákfenéje ennek, hogy én nem érzem magam lassan jól a ténytől, hogy az vagyok. - Azt hiszem a valódi hősök azok, akiket megmentünk, akik túlélnek támadásokat, harcokat civilként. Mi csak tesszük a dolgunkat, amire kiképeztek bennünket – próbálok kicsit csökkenteni a hagymázasságon, ami az egész szakmát körbeveszi. Leo mágikus megmozdulásaira csak mosollyal reagálok, mert elszomorít, hogy egy ilyen lelkes kis krapek nem kapott a sorstól varázserőt. Ez azért szemét dolog. Ebből a kis srácból hihetetlen jó mágus válna. A fene enné meg...na mindegy. Ez van. Becsületére váljék, hogy kvibli létére ilyen halál vagányan áll a dologhoz. Közben míg én rajta kattogok zajlanak ám az események. Alig győzök felzárkózni, de azért kiteszem szögletre. -  Bizony, hallgatni az apukánkra nagyon menő dolog. Ez az egyik auror alapszabály is, amit én is hallottam párszor az én apukámtól – mosolygok az apa-fiú kettősre – Tudod nekem az apukám is auror volt ám, és mindig ezt mondogatta nekem és a tesóimnak – mesélem kedvesen és közben végre nem kell erőlködnöm, hogy eszembe jussanak. Tisztán itt vannak előttem. Orph és Apa arca, miközben ikremmel állunk hátra csapott kézzel, huncut mosollyal és hallgatjuk a dorgálást, mert megint valami kópéságot követtünk el. Seant már mi okítottuk, de őt sem kellett félteni, ha csintalankodásról volt szó, bár a versenysport miatt kevesebb ideje és energiája maradt a dologra. - Igen, igyekszünk odafigyelni egymásra, főleg a gyerekekre – erősítem meg a férfit, pedig sajnos ez azért nem egészen igaz. Pöpec példa rá az ami velem történt. Más kérdés az, hogy abban az én saját felelőtlen hülyeségem is jócskán benne volt. - Igazán nem szeretném feltartani önöket – mondom mindkettőjüknek – Örülök, hogy megismerhettem – mosolygok Dominikra és amennyiben elfogadja, búcsúzásként kezetfogok vele – Te pedig, légy jó – nyújtom kezem kis barátomnak is, hogy ős e maradjon ki a jóból – Remélem legközelebb ha összefutunk akkor meghívhatlak egy szelet pizzára, persze csak, ha az Apukád megengedi – nézek fel a férfira és bízom benne nem tiltakozik az ötletem ellen. Ha akar majd persze ő is csatlakozhat. Ezután elköszönök tőlük és hazafelé veszem az irányt. Lehet betérek a pubba egy pohár borra, de inkább megeszek suttyomban pár süteményt azok közül amiket a szatyraimban viszek az ünnepekre a családomnak. Most valahogy jól is fog esni, hogy pár napot velük tölthetek. Leo és Dominik eszembe juttatta milyen jó is volt kicsinek lenni. Biztosan megölelgetem Apát ha megérkezem hozzájuk. Be kell ismernem: Hiányoznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=789963#post789963][b]Márton László - 2020.01.20. 01:42[/b][/url]

Hát még mennyire fogja imádni, ha még többet hoz majd a nyakára. Na jó, nem ennyire még Lacika sem elvetemült, hogy folyton folyvást, rendszert csinálva belőle csőstül hozza a bajt, ennyi józan megfontolása még neki is van. Ettől függetlenül időről-időre érdeklődve és szórakozottan figyeli a helyzetet. Elvégre a nagy és erős apja majd biztosan megérteti magát a rend nagy és erős szolgáival. Nem igaz? Ragyogó mosoly ül ki az arcára, mikor megsimogatják a fejét, mint egy jó gyerekét, akire büszkék - meglátjuk majd, mennyire értékelik otthon valóban ezt a fajta magánakciózást és ténfergést.
Egyértelmű valóban, hogy Ophelia teljes sikerrel, ügyesen követte a kisfiút keresztül kasul a faluban, jó sok idő el is ment azzal, hogy Leo hol az egyik felében lévő játszótéren, hol a másik felében lévő curkászdában majd megint a másik felében elhelyezkedő vasútállomáson keresztül bandukolt. Az biztos, hogy nagyon nagyot jártak.
Ártatlan mosolya akkor sem halványodik, amikor az apjáé viszont igen, még akkor sem, mikor a tekintetük találkozik, s inkább csak a fejét félrebiccentve veszi tudomásul a pillantást. Láthatóan neki nincs problémája a megközelítésével, sőt, kifejezetten szórakoztatja ez az egész összegyűlt hármasuk.
- Jaaj, apuu, tudoom. Nem kell ilyen nyálasnak lenni, tök ciki egy auror előtt, érted... - Bár az egyik tenyerét a szája mellé teszi, mintegy eltakarva azt, de a szavait így is jól hallani. Az újabb dorgálásra aztán már keresztve fonja a karját, alsó ajkát morcosan lebiggyeszti. Épp csak nem dobbant egyet, de talán a szülői feddést azért annyira nem veszi magára - vagy csak Ophelia jelenléte miatt akar kúlabbnak tűnni.
- De nem lett semmi baj.. - Széttárja a kezeit, támadhatatlan érv. Amikor aztán már a nő is rákezd a "szülőre hallgatni" litániára láthatóan elbizonytalanodik, lejjebb ereszkednek a vállai, de azért még mindig nincs teljesen meggyőzve a gyermeki makacsság.
- Jjóóó - nyögi ki nagy nehézségek árán, de aztán a nő más irányba tereli a beszélgetést, ami már jobban tetszik.
- Pizza, kúl, benne vagyok! - Apró kezével elfogadja Ophelia kézfogását és megrázza azt, kicsit nagyobb lendülettel, mint ahogyan azt illik, de hát honnan tudja ebben a korban mégis a megfelelő etikettet, nem igaz? Integetve köszön el a nőtől, és valószínűleg még várnak egy kicsit, míg a legközelebbi hoppanálási ponthoz nem indulnak mindketten. A kissrác lóbálni kezdi azt a kezét, amit az apja tart, egészen idilli így a kis útjuk.
- Ez vicces volt, hát nem tök rendes?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=790687#post790687][b]Mester Adrián Dominik - 2020.01.26. 15:21[/b][/url]

- Igazán kedves gondolat – megereszt egy félmosolyt, miközben Leopold tincseivel játszik szórakozottan egy pillanat erejéig, szinte dicsérőn, amiért ilyen példásan és édesen viselkedik a felnőttek jelenlétében. Szimpatikus, hogy a nő szerényen reagál a magasztalásra, egész biztos benne, hogy a legtöbben mellkasukat düllesztve fürdőznének a dicsfényben, amit az apróság tanúsít feléjük.
Épp csak legyűri a késztetést, hogy égnek emelje tekintetét a méltatlankodást hallva, helyette megbocsátó mosollyal finoman megcsóválja fejét. Gyerekek.
 - Hát legközelebb mondjuk megkímélhetsz mindkettőnket a túrázástól, és akkor nincs szükség ilyen jelenetekre – fojtott hangon válaszol, a fiúhoz hasonlóan kézfeje hátuljával takarva száját, bár nincs olyan mértékű háttérzaj, hogy elnyomja és érthetetlenné tegye a kívülről biztosan aranyosnak ható szituációt Ophelia számára. Egész játékosan rávilágító a hangnem, nem kioktató és nem is szemrehányó, még egy leheletnyi kérdő él is érzékelhető a mondatvégi hiányzó „ugye?” helyén, szemöldökét érdeklődőn felvonja.
Halvány mosollyal pillant a nőre, amikor tulajdonképp melléáll az érvelésben; hálás gesztus, értékeli a próbálkozást, még ha a fiúcskát nehéz is kibillenteni saját elképzeléseinek makacs magabiztosságából.
De lehetett volna. Nem mondja ki, hisz nem akarja tovább adni Leo alá a lovat, erősíteni a csakazértsem hozzáállást. És nyilván nem is az a cél, hogy a kisfiú ne érezze magát biztonságban új lakhelyükön.
 - Remekül hangzik, köszönjük – bólint mosolyogva a meghívásra. – Szintúgy – nyújtja is jobbját, hogy határozottan, de semmiképp sem udvariatlanul erőszakosan kezet fogjon a nővel. Utóbbit csak kisebbségi komplexusok hadával rendelkező csődtömegek csinálják, akik ezáltal igyekeznek bizonygatni nemlétező erőfölényüket.
 - Akkor hát, a viszontlátásra – jókedvűen mosolyogva búcsúzik, aztán nyúl Leo kezéért, hogy az ellenkező irányba indulva mihamarabb haza tudjanak hoppanálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797655#post797655][b]Theon Delacroix - 2020.03.09. 01:10[/b][/url]

Lábam hangosan kopog a kopott macskaköveken, kezem görcsösen szorít rá felrúnázott mobilomra.  Egy esőcsepp esik rá a készülék képernyőjére. Tekintetem felemelem az égre, egészen túl az épület tetején; vihar közeledik. Szövetkabátom jobban összehúzom magamon, majd fedezékbe vonulok, épp jókor. Egyre nagyobb cseppekben kezd aláhullni az égi áldás, mígnem akkora zuhé keveredik, hogy még a föld porát is felveri. Ám ezekből én már mit sem hallok, a hatalmas csarnok zsibaja elnyeli az összes verdeső csepp adta jajveszékelést. Hirtelen egymillió ember között találom magam, mind céltudatosan tőr előre az eltervezett vagonhoz vagy éppen kofához, míg én csak állok, zsebre dugott kézzel, s próbálom megkeresni azokat az ismerős göndör tincseket. Kékjeim vadul cikáznak egyik személyről a másikra. Véletlen majdnem meg is szólítok egy lányt, kinek hasonló elnyűtt pulcsija van, mint a fiúnak utolsó találkozásunkkor, ám még időben rántom el a kezem. Hirtelen szörnyű magányosság tör rám, holott mindenhol emberek vesznek körül. De egyik sem ő.
Tudom, hogy nemsokára indul a vonata. Ahogy azt is, hogy még indulás előtt benéz a könyvtárba, majd elköszön attól a hárpia barátnőjétől, s csomagjaival csak félre fog körülbelül ideérkezni a váróba. Mindent tudok róla. Hála a kapcsolataimnak, kiszimatoltam a napi tervét, hogy még időben elcsíphessem, s talán rávehessem, hogy ne menjen el. Nem akarom. Én azt szeretném, hogy itt maradjon, velem, a kastélyban, és ezért bármit megteszek.
Hirtelen barna tincsek tűnnek fel a tömegben. Automatikusan mozdulok, bele sem gondolva, hogy ez esetlegesen egy másik téves személy lesz. Nem, mert tudom, hogy ez ő. Ezer közül felismerném.
- Na, csak nem gondolod, hogy búcsúcsók nélkül elengedlek? – Csücsörítek, ahogy karját elkapom, még mielőtt tovább indulhatna. Kezem szorosan kulcsolódik már oly’ sokszor bántott csuklójára, lábam poggyászát akadályozza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797658#post797658][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.09. 02:21[/b][/url]

Minden készen áll az induláshoz. Felpakoltam egy gurulós kocsira az összes bőröndömet, amivel annak idején a kastélyba érkeztem. Még majdnem többet is annál, ha nem jövök rá idő közben a tértágító bűbájok működésére, így egy kis segítséggel ugyan, de befértek a kastélyban kapott emléktárgyak és a tanév során megvett cuccok is. Kiemelt helyet kapott természetesen az utazóládák tetején a kaméleonom, akit a terráriumával együtt utaztatok haza. Tudom, hogy a családom többi tagját nagy valószínűséggel sokkolni fogja az új háziállat, akivel együtt kell töltsék a szünidőt, de nem volt szívem a suliban hagyni, szeretném neki megmutatni a szobámat. Az sajnos biztos, hogy a lakáson kívül nem vihetem magammal sehova, mert túl nagy feltűnést keltene a muglik között, de majd letakarom egy ponyvával a hordozóját, ha már Pestre érünk. Még van egy kis időm a vonat indulásáig, mégis szeretnék időben az állomáson lenni. Inkább hamarabb felpakolok, minthogy tétlenül üljek tovább a hálókörletben, ahonnan alig várom, hogy végre szabaduljak.
El se hiszem, hogy egy év telt el. Na meg azt se, hogy ennyire eseménydúsan. A vizsgáim azt hiszem, hogy elég jól sikerültek, egyelőre nem akarom elkiabálni a dolgot, mert nem tudom, hogy sikerült-e Márkot legyőznöm az iskolaelső címért folytatott kemény csatában. A nyári zápor miatt kissé belehúzok, a kocsi kerekei csak úgy kattognak az utca kövei alatt, de pont akkor szakad le az ég, amikor már a hatalmas váróteremben szobrozom. Pisilni már voltam, egy kis kajáért állok sorba a büfében, aztán kezemben a jegyemet szorongatva tolom magam előtt a cuccaimat, egyenesen a vágányok felé tartva. Szeretném, ha jó helyem lenne a vonaton.
Mielőtt elhagyhatnám a csarnokot, karomat ismerős kéz ragadja meg, lábával pedig hangos zörrenéssel akasztja meg a csomagjaim haladását. Számíthattam volna rá, hogy eljön értem. A tömegben teljesen elkerülte a figyelmem a szőke feje, amire halál félelemmel pillantok fel éppen, de szemem egyúttal szikrát szór az iránta érzett haragtól. Hihetetlen, hogy még mindig képes belegázolni a lelkembe, ráadásul mindenki szeme láttára!
- Te mi a faszt keresel itt? - kérdezem ettől a szarkupactól kimérten, majd ingerülten rántom el a karomat szorításából. - Megmondtam, hogy hagyjuk egymást, nem? - rá se nézek többé, úgy kezdem el húzni a kocsit hátrafelé, hogy aztán egy kanyarral megpróbáljak kitérni előle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797738#post797738][b]Theon Delacroix - 2020.03.09. 19:41[/b][/url]

Lábam kikerül a kocsi elé, mire az csikorogva akad meg benne, s esik vissza álló pozícióba. Ujjaim bilincsként fonódik csuklója köré, mire rászorítok, hogy ne tudjon még időnap előtt elmenekülni. Tekintetem az övét keresi, saját kékjeim játékosan szegezem az ő barnás zöldjeibe, mikor pedig elkapja őket, arcomra meglepettség ül. Hibát követtem el, ezt mindenki tudja a környezetemben, kivéve magamat. Hozzászoktam, hogy mindig nekem van igazam, hogy az emberek minden kívánságomat lesik, s ha ez a vonal megszakad, akkor értetlenné válok.
Íriszeim végül találkoznak az övével, de bárcsak ne így lenne. A megszokott, mosolygós tekintet helyett valami teljesen más vár. Harag, mérhetetlen düh sugárzik gyönyörű szemeiből. Szorításom meglazul, így még elég ideje lesz ahhoz, hogy kirántsa saját mancsát az enyém közül. Persze a fejemben meg sem fordul, hogy intenzív reakciója saját viselkedésem miatt lehet. Vagyis de, nem teljesen mondok igazat. Napokig éreztem valami szorítást, amikor összevesztünk, mégsem kérek bocsánatot vagy próbálom meg jóvátenni. Saját magam védelme sokkal többet jelent nekem, mint a fiú. Önző vagyok, erre már ő is rájöhetett.
- Téged, ki mást keresnék? – Simítok végig arcán, ujjaim végül pólója nyakánál állapodnak meg, majd egy erőteljes rántással húzom magamhoz közel, hogy nyakába szagolhassak. A jóleső odor azonnal betölti orrjárataimat, belsőmben pedig megnyugszik valami. Itt van, velem, én pedig nem akarom, hogy elmenjen. Ragaszkodón fogok rá derekára, hogy ajkaira hajolhassak. Akarom őt, szükségem van rá. Olyan vagyok, mióta nem vagyok vele, mint egy drogos, kinek hiányzik a napi adagja. Azt én sem fogom fel, hogy miért van így, de ez a helyzet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797808#post797808][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.09. 23:52[/b][/url]

Mintha még mindig nem értené, hogy mennyire elegem van belőle. Az arcáról leolvasható értetlenség legalábbis erről árulkodik. Világossá vált számomra, hogy neki ez csak egy játék, egy színdarab, amiben kiteljesedhet. Már abban sem vagyok biztos, hogy a naplóban leírtak a valóságnak felelnek meg, nem pedig az ő beteg agyszüleményének. Az egészet behaluzta, papírra vetette esti mesének, nekem pedig jól ott hagyta, hogy egyszer véletlenül elolvashassam. Aztán ki tudja, mit tett még volna velem, ha nem zúgok belé és vagyok egy kicsit óvatos. És mivel nem adtam meg neki az örömöt, amire úgy vágyott, s fente a fogát már hosszú hetek óta, rám és a barátaimra szállt. Nem telt el úgy hét a vizsgaidőszakban, hogy ne nehezítette volna meg a készülést, de szinte minden percben ő jár a fejemben, leginkább azért, mert tudni akarom, hogyan lehettem ilyen hülye, hogy bedőltem neki.
Forrongó arcom eltakarom előle a szabaddá vált kezemmel, míg egy kikerülő manővert kísérlek meg. A szorításából ugyan szabadulok, elhajolni viszont nem tudok eléggé az érintésétől. Undorral az arcomon viselem el a simogatást. Belül viszont élvezem, mert a bőre ugyanolyan, mint korábban volt, a régi szép időkben.
A hirtelen rántástól felnyüszítek, majdhogynem a testének esem a lendülettől. Hátrahőkölve forgatom körbe a fejem, hogy vajon látja-e ezt rajtam kívül valaki, sietnének-e a segítségemre, ha most hangos kiabálásba kezdenék. Rengeteg ismerős arc készül most hazautazni a kastélyból, és ő pont előttük akar megalázni. Mély levegőt szippant, én lélegezni se merek, és mielőtt elcsattanhatna egy csók, a poggyászommal megpakolt kocsit nemes egyszerűséggel neki tolom a srácnak. Remélem, hogy megtartja ezentúl a tisztes távolságot.
- Tényleg nem hagysz békén, igaz? - sóhajtok fel szomorúan. - Így is elég bajt csináltál. Mit akarsz még? Nem vagyok a szolgád, és nem érdekel, hogy bosszúból agyonversz. ELEGEM VAN BELŐLED! - ordítok rá végül remegve, szemeim pedig majd kiesnek mérgemben. Hetek óta ezt játsszuk, mindig elfutok előle valahogy, de úgy látszik, semmiből sem ért. Nekem meg lassan indul a vonatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797864#post797864][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.10. 17:18[/b][/url]

Hétköznap késő délután lévén a vasútállomáson alig lézengett pár ember. Sári tanítás után néhány kottát, egy váltás ruhát és a piperecuccait kapkodva összezsúfolta egy megfelelő méretű hátizsákba, majd futva indult le a faluba. Természetesen késésben volt, hiszen az túl átgondolt és jól szervezett lett volna. A ruházatát sem igazán gondolta át alaposan, futáshoz a ruha nem volt túl ideális választás, vékony farmerdzsekije pedig vékonynak bizonyult a lehűlt levegő ellen. A szél a hajába kapott, összekócolta a tökéletesen megkomponált hullámos barna tincseket, de már csak az érdekelte, hogy elérje a vonatot. Aznap ez volt az utolsó járat és ha nem éri el búcsút mondhat a másnapi zongoravizsgájának is. Márpedig a vizsgára mindenképpen oda kell érnie. Nem azért futott neki háromszor a felvételinek, hogy most egy ilyen aprócska malőr miatt ne tudjon levizsgázni és kirakják.
Csapzottan és átfázva futott be az állomásra kerek két perccel a vonat indulása előtt, így szerencsére volt ideje felszállni. Egy teljesen üres kupéban talált helyet magának. Közvetlenül az ablak mellé ült menetiránnyal szemben, más esetben sajnos valószínűleg visszaköszönt volna az ebédje. Gyermekkorában egyáltalán nem bírta az utazást, mostanra azért javult a helyzet, de ha nem sikerült ablak mellé ülnie akkor elég komoly problémákat tudott okozni az a fránya utazóbetegség. Ahogy kinézett az ablakon a peron mellett meglátta saját visszatükröződő arcképét az üvegben. Borzasztóan festett, sápadt arcán két hatalmas piros, a szél által okozott folt éktelenkedett. Szemei alatt halvány karikák húzódtak, az egész hetes stresszelés a vizsgára éjszaka sem hagyta nyugodtan. A haja, az a csodálatosan beállított frissen mosott haja szénakazal módjára állt szanaszét.  Megpróbált kezdeni valamit a kócos tincsekkel, de hamar belátta, hogy próbálkozása a lehetetlennel ér fel. Hátradőlt inkább, lábait maga alá húzta, majd ujjait az ablakpárkányra helyezte, mintha csak a zongora klaviatúráját használná.  Külső szemlélő számára egészen furcsa lehetett a látvány, amint egy kócos, zilált külsejű lány értelmetlen ritmusokat kopog hosszú vékony ujjaival a vonat ablakán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797878#post797878][b]Theon Delacroix - 2020.03.10. 19:45[/b][/url]

Erőszakos vagyok, mozdulataim mindegyike a dominanciámat sugározza a fiú felett. Nem tekintem másnak, csak egy egyszerű tárgynak, amivel elüthetem az időmet, mikor unatkozom, vagy nincs éppen kéznél más. Most pedig, hogy a partnereim nagy része hazautazott vagy utazik a szünetre, a fiú maradt az egyetlen mentsváram. Maradnia kell, egyszerűen nincs más megoldás. És miért? Mert én azt mondtam, nekem pedig mindig igazam van.
Egy határozott rántással vonom magamhoz közelebb, kezeim a csípőjén állapodnak meg, miközben hagyom, hogy a már oly’ ismerős illata betöltse orromat. Imádom ezt a kisfiús aromát, az összes érzelemmel együtt, ami testéből árad. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy az odorhoz félelem szaga társuljon, ám bevallom, ez a nagyszájú Beni sem semmi. Nagyon meglepődők tőle, ez tény, de közben tetszik is. Nem véletlen maradtam még a csónakházban percekig, miután ő elviharzott. Hogy mit csináltam? Nos, a képzeletedre bízom.
Feltüzel, szinte már a függőjévé tesz. Akartam és akarok őt még mindig, minden értelemben. Ráhajolok ajkaira, hogy megkapjam már rég várt csókomat, mikor is valami gyomromnak ütközik. Első elgondolásom, hogy hasba rúgott, de miután észlelem, hogy ez közel sem volt olyan fájdalmas, mint lába lett volna, letekintek, hogy meglessem mi is az, ami most kettőnk közé áll. Ekkor nézek szemközt Kamcsival, ki mit sem sejtve pöffeszkedik a terráriuméban, lomhán gazdájára pislogva. Az Istenért se néz rám, csakúgy, ahogy tulajdonosa tekintete is kerüli az enyémet. Nem véletlen mondják, hogy az állataink a lelki társaink is.
- Hogy mit akarok? Téged. Nehogy azt hidd, hogy csak úgy elengedlek minden nélkül. Az enyém vagy már, ezt jó, ha a fejedbe vésed, Prücsök – teszem a hangsúlyt becenevére, szépen artikulálva ejtve ki minden egyes betűt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797902#post797902][b]Csonka Zsombor - 2020.03.10. 21:53[/b][/url]

Már egy ideje nem gondolkodott. Élte a napokat egymás után, ott volt az órákon testben - lélekben már kevésbé -, de mindig érezte azt a fojtogató kínt. Élni akart. Mindent megtenni, amit szeretne. A vére folyamatosan hajtotta, állandóan adrenalinra éhezett.
Folyton kijárt a kastélyból, amikor akart, nem érdekelte, hogy ez a házirend ellen van. Eddig soha nem kapták el, és nem is fogják. Túl okosnak tartotta magát, ami valamilyen szinten igaz is volt. A másfél éves kihagyása nem lett semmilyen káros hatással rá, az összes vizsgáján tökéletesen átment anélkül, hogy nagyobb erőfeszítést tett volna.
Egyszerűen unta az életet. Éppen ezen gondolkodott, amikor meghallotta a vonatfüttyöt, ami a hamarosan bekövetkező indulást jelezte. Piszkosan elmosolyodott. Ideje egy kicsit élni. Gyors léptekkel szelte át a fennmaradó részt az állomásig, és anélkül, hogy bárki szemébe nézett volna, fellépett gyorsan. Lassan haladt a szűk folyosón, de mindenhol ültek. Fintorgott egyet a nagyobb tömegekre, végül egy vállvonással kinyitotta a következő fülke ajtaját.
- Szabad lesz? - dugta be fejét Zsombor, és kétszer megemelte szemöldökét. Igenlő válasz esetén kitárta a nyílást, és egy gyors pördüléssel már bent is volt. - Be kell vallanom, nagyon tetszett a játékod. Beethoven? - kérdezte meg, ahogy levágódott elé, mint akinek az ég világon semmi dolga, csakhogy ismeretlenekkel beszélgessen.
- Mondok neked egy titkot. Sokkal jobb lesz, ha nem izgulsz annyira. Ha valamitől félsz, akkor akaratod ellenére megfeszíted az izmaidat, és nem lesz olyan könnyed a játékod. Vizsga lesz? - tette fel a következő kérdést, és felrakta lábát az ülésre, mintha övé lenne a hely.
- Egyébként meg tudnád mondani hová tartunk éppen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=797921#post797921][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.11. 10:27[/b][/url]

A közeledő léptekre az ajtó felé kapta a fejét, de a játékot nem hagyta abba. A fiú kérdésére igenlően bólintott és megvárta míg a másik bejut a kabinba. Már várta, hogy valaki leüljön hozzá, a pesti vonatokon sosincs szabad fülke.
- Köszönöm szépen, zongorán remélem szebben szól. De egyébként Beethoven, igen. – Halvány mosoly kúszott arcára, kezeit ölébe ejtette. Nem tudta, hogy a másik egy zenei zseni vagy csak ráhibázott, de azért jól esett a lelkének, hogy felismerték "játékát". Szemügyre vette az idegent.Ismerősnek tűnt az arca, talán látta már a kastélyban valahol, de hogy hol és mikor azt nem tudta volna megmondani. Talán csak összefutottak a folyosón egyszer-kétszer, vagy egymás mellett ültek a könyvtárban.
- Holnapra elmúlik, mikor játszanom kell sosem vagyok már ideges. Csak előtte, de olyankor nagyon - vakargatta meg tarkóját zavartan. Sosem esett nehezére idegenekkel csevegni, utazás közben kifejezetten jól is jött ha elterelték a figyelmét, a beszélgetés és a zene volt a két mentsvára ilyenkor.
- De igen, egyébként vizsgázni megyek. Te mi járatban? Már ha nem vagyok túl tolakodó. – Nem csak a megjátszott udvariaskodás miatt kérdezett vissza, tényleg érdekelte az idegen fiú célja. Sosem kedvelte azt a kényszeres jó modort, amint a felnőttek egymással szemben elvártak. Sári igyekezett mindig az őszinteségre törekedni, ami néhány embernek szúrta a szemét. Nem mindig vált előnyére, hogy mindig megmondta az igazságot, sőt általában inkább hátránya származott a őszinteségéből.
- Várj... Te felszálltál egy vonatra amiről fogalmad sincs, hogy hová tart? – kérdezett vissza kuncogva – Belevaló srác lehetsz... – vigyorgott rá. Tetszett neki, hogy a fiú ilyen kalandvágyó, valahol egy kicsit magára és a saját lázadására emlékeztette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798218#post798218][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.13. 00:17[/b][/url]

Egy kicsit mintha betelt volna az a bizonyos pohár. Elegem van ebből a srácból, és hihetetlenül haragszom rá, hogy a vizsgaidőszak alatt keresztbe tett, és elárulta a több hónapos barátságunkat. Miatta alig tudtam aludni, fogytam egy csomót, és rengeteget sírtam... De tényleg. Nem is tudom, hogy volt annyi könnyem. De mára már nem tudok sírni. Megedződtem. Még mindig borzasztóan fáj, amit csinált velem, hogy a bizalmamba férkőzzön, holott ott voltak az ajándékai, a könyv, az érintései, amik mind arról árulkodnak még most is, hogy valamennyire fontos lehettem neki. De ő egy önző barom volt, egy szánalmas ösztönlény. Én pedig túlérzékeny vagyok az ilyenekre, belerokkanok hosszú távon.
Elfáradtam abba, hogy hetek óta bujkálok előle a suliban. Hogy vegzálja a barátaimat, odajön órák után a teremhez, hogy beszélhessünk. Kétnaponta futok el előle a folyosón, annyira a nyakamra jár. Már azt is hallottam, hogy múltkor a körletünkbe akart valahogy betörni. De azt persze nem tud... Erősen gondolkodom, hogy szóljak Beliánnak a terveiről, mielőtt túl késő lenne. Sokszor riadok fel álmomból, attól félve, hogy Tejföl ott fog állni az ágyam felett, és a következő pillanatban belefojt a párnáimba. Brrr...
Láthatja, hogy nagyon fájó ez a találkozás nekem, ugyanakkor egy kicsit fel vagyok bátorodva, mert tudom, hogy most hetekig nem fogunk találkozni a szünetben. És ez bizonyára nagyon fáj neki. Ha máshogy nem, legalább kicsit megtapasztalhatja, hogy milyen érzés, amit velem tett. Káröröm van bennem.
- Hogy mi?! Na ne nevettess... - röhögök fel kínomban. - Theon, ezt te szúrtad el. Nem tudok rajtad kiigazodni. Örülj, hogy eddig tartottam a szavam, és nem kürtöltem szét a dolgaidat - megborzongok a becenevem hallatán, így szándékosan válaszolok vissza a saját nevével. Tejföl számomra halott, maradt ez a szemét srác. A poggyászomnak támaszkodom, felveszek két méter távolságot, s úgy nézek vele értetlenül farkasszemet. Mit akar ez még?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798225#post798225][b]Csonka Zsombor - 2020.03.13. 09:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798235#post798235][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.13. 11:45[/b][/url]

Megbabonázva figyelte a fiú kezét. Számára a zene volt a legnagyobb varázslat és ha valaki képes volt a saját bűbájait alkalmazni egy darabban azzal Sára szívét örökre megnyerhette. Hallotta a fejében a fiú által játszott dallamot és el kellett ismernie, remekül szólt.
- Vizsgán sajnos leginkább semennyire. De ha egyszer előkerül egy koncerten ígérem kipróbálom a modern változatot. - Vaskalapos tanárai valószínűleg olyan gyorsan dobták volna ki a hangverseny teremből, hogy pislogni sem lett volna ideje. Minden hangnak és ritmusnak a legpontosabban a helyén kellett lennie, de ez a szigor segítette hozzá a megfelelő technikák elsajátításához.
- Akkor elárulom, hogy Budapest felé robogunk gőzerővel. Mit tervezel, ha odaérünk? Felszállsz egy másik vonatra, elmész bulizni egyet, vagy...? - El sem tudta képzelni, hogy mire készülhet a másik. Szeretett volna ő is ilyen bátor és belevaló lenni, de ennyire azért sosem tudta elengedni magát. Persze, egy-két kisebb csínytevés és kaland belefért, de hogy csak úgy minden nélkül felszálljon egy olyan vonatra, amiről még a célját sem tudja... Na az már meghaladta a lazaságát.
Értetlenül fogadta el a feléje nyújtott kezet, először nem értette mire készül a fiú, de azért követte az utasításokat. Megtámaszkodott, fejét kidugta az ablakon és élvezte ahogy a jeges menetszél az arcába fújja a haját. Hátravetett fejjel őszintén, teljes szívből kacagni kezdett, elengedett minden problémát és gondot, csak a jelenlre koncentrált. Kicsit tébolyultnak érezte magát, de nem érdekelte. Nem zavarta Zsombor közelsége,  valamiért kezdetektől fogva bízott benne.
- Tudod, te tényleg bolond vagy. És azt hiszem én is. De pont erre van most szükségem - vigyorgott rá a navinénsre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798240#post798240][b]Csonka Zsombor - 2020.03.13. 14:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798248#post798248][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.13. 16:53[/b][/url]

- Esetleg ha gondolod, Bia biztos nem bánja ha nálunk alszol, két ágy van a vendégszobában - ajánlja fel megvonva vállait. Azt már azért mégsem akarta, hogy szegény fiú az utcán kössön ki, pláne, hogy volt benne valami igazán megkapó, ami nagyon szimpatikus volt számára.  A nagynénje meg ráadásul a legjófejebb nagynéni a világon, előszeretettel bandázott vele ha épp Pesten járt. A nyári záróvizsgája után elvitte bulizni, legutóbb, mikor ősszel nála járt szabadulószobába mentek, télen korcsolyázni. Mindig szervezett neki valami király programot és mindig meghallgatta minden kényét-baját, miután nővérével megromlott a kapcsolatuk. Olyan volt számára mint egy pótnővér, pótanyuka, legjobb barátnő és tündérkeresztanya egy személyben.
- Azt hiszem imádom ezt a szabadság dolgot - motyogta a boldogságtól megrészegülve. Régen érezte magát ilyen jól az ellenkező nem társaságában. Valami nagyon vonzotta a fiúban, sosem érzett még ilyesmit. Volt már, hogy tetszett neki egy-egy fiú, de ilyen mélyreható, szívdobogtató érzés még sosem kapta el. Elgondolkodva hagyta, hogy a szél a haját dobálja, a mosolyt helyét elgondolkodás vette át.
Kétségbe esve rántotta vissza fejet az ablakból a kalauz éles hangjára, alaposan be is ütve csinos kis buksiját  a keretbe. Egy pillanatra kétségbeesett,  hogy most mi lesz velük. Vagyis maga miatt nem aggódott, hiszen az ő jegye ott lapult a dzsekije zsebében.
- Igen, nem is értem hogy történhetett,olyan béna volt.- Igyekezett nagyon szomorúnak és kétségbeesettnek tűnni, amilyennek csak ritkán érezte magát. A cipője orrát bámulta, mint aki épp nagyon zavarban van, amitől haja teljesen arcába hullott és elrejtette cinkos mosolyát. Az sem zavarta, hogy fiú rossz néven szólította,  hiszen még nem mutatkoztak be egymásnak. Na de majd ezután, ha megússzák... Mindenképp meg kell ejteniük végre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798656#post798656][b]Csonka Zsombor - 2020.03.16. 10:23[/b][/url]

Meglepetésként érte, hogy a lány felajánlotta, hogy náluk aludhat. Még egymás nevét sem tudták, de máris annyira megbízott benne, hogy elvinné Biához, bárki is legyen az. Egyszerre volt megnyugtató a tudat, hogy lesz hova mennie a vonatállomásról, és aggasztó is. Nem nagyon kötött barátságokat az utóbbi időben, csak egy-egy mókára invitált meg pár embert, néha csak úgy belerángatva őket. Ha viszont elmegy hozzá, az már valamiféle kapcsolódást jelent...
- Majd meglátjuk - zárta le a témát.
Belevaló lány volt, ezt el kellett ismernie. Azok után, hogy rávette, hogy félig kilógva az ablakon élvezze a szabadság szelét, még hazudni is képes volt érte. Majdnem el is mosolyodott, ahogy bizonygatta igazát a barna.
Az ellenőr sóhajtott egyet. - És mi van a te jegyeddel? Valami szellem repítette el? - fordult fáradtan a lányhoz. Ha a lány megmutatta neki a saját jegyét, akkor a nő leolvastatta.
- Ő mindig is jobban figyelt mint én, tényleg nagyon sajnálom - vágott bűnbánó fejet Zsombor. Egy picit még méregette a fiút a nő, majd csettintett egyet a nyelvével.
- Sajnálom fiam, de a nevedet és címedet akkor is el kell kérnem - vont vállat, és elővett egy füzetet.
- Persze, megértem - bólintott a srác, és abban a percben eszébe jutott a lehető legjobb ötlet, hogyan úszhatja meg mégis a dolgot. - A nevem Láng Róbert. - Igaz, nem volt a legjobb tükörfordítás, de szóljon, aki egy perc alatt jobb alternatívát talál ki a Robert Langdon névre. - A címem pedig Kiskőrös, Petőfi Sándor utca 6. - Hát de most komolyan, tuti van olyan út a városban, amit a költőről neveztek el, mégiscsak ott született.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798668#post798668][b]Theon Delacroix - 2020.03.16. 14:03[/b][/url]

Fordult a kocka. Most, életemben talán először valami nem úgy van, ahogy én azt elterveztem. Ez pedig rendkívül furcsa érzés. Megszoktam, hogy mindenki a kedvemben jár, hogy nekem nem kell még egy szalmaszálat se keresztbetennem, akkor is megkapom, amit, vagy akit akarok. Oliver, Anna, Laci, mind-mind olyan emberek, akik bizonyára egy csettintésemre azt tennék, amit én mondok. A játékszereim, akiket kedvemre irányítok, mintha csak egy vodoo babát tartanék a kezeim között. Azt hittem Benett is ezek közé tartozik, hogy vele is azt csinálok, amit akarok. Az első pár találkozásunkkor így is volt. Adtam a kemény, magabiztos önmagam, csakhogy becserkészhessem magamnak, s elmondhassam, hogy sikerült megkettyintenem a levita egyik legszebb elsősét. Kedves szavak, gyengéd érintések, mind-mind egy olyan terv részesei voltak, mely’ valami sokkal sötétebb, sokkal alattomosabb célt hordozott magában. Én nem akarok semmi komolyat senkitől, ezt már Olivernek is elmondtam vagy egymilliószor, ahogy aznap a fiúnak is… Szabad ember akarok lenni, akit nem láncolnak le a kötelezettségek. Egy kapcsolat pedig számomra túl nagy teher lenne, amivel nem tudnék megbirkózni. Egyszerűen nem részese a személyiségemnek, hogy én bárkihez is hűséges legyek. Mégis rosszul érzem magam. Bosszant, hogy már nem tagja a hárememnek a srác, hogy nem várja epekedve, sőt ki is tér a csókom elől. Érthetetlenül pillantok le a közöttünk lévő kocsira, majd vissza a fiúra. És ekkor kattan bennem valami. Mancsom kinyúl, hogy elkapja az övét, ám a puha bőr helyett csak a levegőt sikerül megfognom. Szemeim összeszűkülnek a bennem felbugyogni készülő méregtől, ahogy mint durcás kisgyerek toppantok egyet. Ő az én tulajdonom, ehhez neki nincs joga. Nem tiltakozhat, csak akkor, ha én is engedélyt adok rá.
- Oh, fenyegetőzünk? – Nevetek fel én is, ám ebben semmi jóindulat nincs. Kacajom érzelemmentes, hideg. Ugyan arcom nem tükrözi, de hatalmas vívódás zajlik le bennem. Harag és tehetetlenség küzd egymással, ezzel ökölbe kényszerítve kezeimet. Nem akarok Benettre nézni, egyszerűen nem megy. Úgy érzem, ha belenéznék zöldes barna szemeibe, akkor minden eddigi felgyülemlett feszültségemet ráhárítanám. Csakúgy, mint aznap a tanulószobában is.
Kékjeim elkapom alakjáról, rá a poggyászára, s ekkor fixálódik tekintetem Kamcsin. A repülő kaméleon, mintha megsejtené, mi ötlik fel fejemben, mozgolódni kezd letakart börtönében. Szárnyai a ketrecnek csapódnak, amit át se gondolva mit teszek, kapok fel.
- Én is tudok ám kemény lenni! – Ordítom, hangomból csak úgy sugárzik az elkeseredettség, melynek hatására cselekszem most. Meg is rázom szavainak hitelességet adva a kalitkát, ezzel furcsa hangokat előidézve az állatból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=798670#post798670][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.16. 14:46[/b][/url]

Kicsit későn jött rá, hogy ajánlata kissé talán félreérthetően hangzott. Nem akart ám semmiféle zűrös egyéjszakás kalandba bonyolódni a fiúval vagy ilyesmi, szimplán kedves akart lenni. De hát már úgyis mindegy volt, nem szívhatja vissza mit egyszer már kimondott.
- Nem erőszak, csak egy ajánlat – pillantott rá a szeme sarkából lezártnak tekintve a témát. Világ életében a meggondolatlanság jeles képviselője volt, szeretett csak úgy fejest ugrani a dolgokba. Kíváncsi volt, hogy a fiú mit válaszol miután leszálltak, de erre még várnia kellett. És mindenekelőtt meg kellett úszniuk a kalamajkát, amit a fiú okozott. Valahol mélyen legbelül persze élvezte ezt a kis játszadozást, de egyelőre szerepben kellett maradnia, így arcán továbbra is csak szomorúsággal kevert bűnbánás látszott csíntalan vigyor helyett.
- Dehogyis, az én jegyem itt van – kapta fel fejét a kalauz hozzá intézett szavaira. Előhalászta zsebéből az érvényes jegyet és ártatlan, bájos mosollyal a nő orra alá dugta. – Tetszik látni, teljesen szabályos és érvényes. – Előbb a jegyre pillantott, majd a nőre, végül ha a kalauz lecsekkolta, hogy tényleg igazat mond a papírfecnit visszasüllyesztette oda, ahonnan jött. Ezután a további társalgás alól felmentve önmagát visszaült a helyére és onnan figyelte a további eseményeket. Együttérzően pislogott a göndör fiúra és próbálta felidézni a nevét, ha esetleg a kalauznéni kereszt kérdéseket szeretne feltenni neki. Megúszta, hogy újra hazudnia kelljen a fiú kedvéért, hirtelen egy ütős és hihető fiúnév sem jutott eszébe, így ha őt kérdezték volna valószínűleg még nagyobb bajba kerülnek, mint amiben voltak. Szerencsére a göndör megpróbálta megát kimenteni a csávából, így neki csak hátra kellett dőlnie és élveznie a műsort. Remekül szórakozott a rögtönzött személyazonosságon, neki sosem jutott volna eszébe ennyire egyszerű, de nagyszerű füllentés. Kényszerítette magát, hogy ne mosolyogjon, tekintetét inkább tornacipője orrára irányította, hogy érzelmei még véletlenül se vegyék át az irányítást arcizmai felett.