36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 26 27 » Le | Téma száljai | Témaleírás
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 11. 20:02 | Link

Kőrösi Ráhel (:

 Te jó Isten. Nos, amikor megkaptam a levelet, eleinte csak félretettem, azt hittem, valami jó kis megrovást kapok tőle, hogy ennyire elhanyagoltam. Mindkettejüket. 2 nappal később bontottam ki, és mit láttak szemeim az ő gyöngy betűivel írva? .. Nos, lényegében azt, hogy akkor ő most kalap-kabát és idejön. Rékával. A faluba. Lakni. Na itt kellett egy kis hatás szünet, hogy agyam feldolgozza eme információkat, mely szerint a törvénytelen lányom és Kőrösi Ráhel ide fognak költözni. Ez így igencsak érdekes lesz. Már majdnem egy éve annak, hogy láttam őket, biztos a kicsi is nagyot nőtt. Vajon tetszeni fog neki a hely? Persze nem változott sokat, nem arról van szó, de rengetegen, majdnem mindenki, akit ismert, már elmentek innen.
 Az érkezése napján teljesen be voltam zsongva. Millió egyéb dolog miatt kellett aggódnom és akkor most ez is. Legalább nyolcszor váltottam le a ruhámat, amiben fogadni fogom őket, végezetül mégis egy elegáns fehér ing, kék nyakkendő mellett döntöttem és a legjobb állapotban lévő farmerrel egészítettem ki. Ingem ujját lazán feltűrtem a könyökömig, olyan kellemes időnk volt a mai napon. Az elmúlt 72 órám sem volt nyugodt, de hát ez utóbbi néhány meg aztán felettébb érdekes volt. Vettem egy jó nagy zuhanyt, hajam megmostam, alaposan megborotválkoztam, Axe, belőttem a hajam amennyire tudtam ilyen idegállapotban ám a tükör még mindig lesújtó véleménnyel volt rólam, bármennyire próbálkoztam. Baileyst hoztam magammal, illetve boldogan szaladgált körülöttem, nem sokszor van alkalmva a faluba jönni velem. Cigarettámat otthagytam a szobában direkt, elvégre hogy nézne már ki, hogy a lányom.. istenem, a saját lányom mellett bagózok, még mit nem! Pedig út közben igazán jól esett volna, ha másra nem, hogy gyorsabban teljen az idő. Szóval beléptem a vasútállomásra, amit már úgy ismertem, mint a saját tenyeremet. Alig volt ott pár lézengő alkalmazott vagy épp elmenni vágyó, esetleg már megérkezett és az ő vonata is késett legalább 10 percet. Addig hol leültem egy padra, hol felálltam és sétáltam, képtelen voltam leplezni az izgatottságomat. Nagy nehezen csak beért az a jármű is, én meg, mint valami kergemarha, felugrottam az addigi ülőalkalmatosságomról és olyan közel mentem a vonathoz, amennyire csak tudtam ügyelve arra, hátha ők látnak meg először. Szóval ott álltam a bestiámmal, szívem a torkomban és sas szemekkel fürkésztem a leszálló embereket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. április 11. 20:24 | Link

David

Kora reggel indult a vonatunk. Réka annyira fáradt volt, hogy egész végig az ölemben volt és a kistakaróját szorongatta. Úgy nézett ki, mint egy kis angyalka annyira édes volt alvás közben. Amint felszálltunk a vonatra rögtön a legközelebbi üléseket befoglaltam. Épp elég volt addig elcipelni a só zsákot. Óvatosan lefektettem az ülésre én pedig leültem mellé és a feje már rögtön az ölemben volt. Elmosolyodtam és végig simítottam a selymes haján. Kinéztem az ablakon és amint elindultunk vettem egy mély levegőt. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgatott voltam, hiszen már évek óta nem jártam ott és most újra visszatérek ráadásul egy csöppséggel az oldalamon. Bele sem mertem gondolni, hogy mi fog történni. Vajon még ott vannak a régi ismerősök? Nem tudtam biztosra, a távozásom után mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot.
Az út felénél úgy döntöttem, hogy aludni kéne, de nem igazán tudtam, hiszen az agytekervényeim forogtak. Leginkább egy személy körül. Nem tudtam, hogy mi fog történni és ez nagyon rossz érzéssel töltött el. Mi lesz, ha nem lesz ott? Tudtam, hogy akkor Réka szomorú lesz, hiszen már nagyon várta, hogy láthassa Davidet. Erre a gondolatra elfogott egy pillanatra a rosszkedv, de amint megéreztem a mocorgást magam mellől rögtön félre tettem minden negatív érzést és a kislányom felé fordultam. Nagy boci szemeiben még ott lapult az álmosság, ami akkor el is szállt, ahogy a vonat megállt. Majd kiugrott a bőréből, annyira örült én pedig csöndben figyeltem, ahogy lekászálódik az ülésről és szedelőzködik. Mintha ő lenne a felnőtt. A szívem a torkomban dobogott. Nagyon izgultam, mielőtt még kiléptem volna a kabin ajtaján még vetettem egy utolsó pillantást a peronra, de nem láttam senkit.
- Réka gyere ide. –szólok neki lágy hangon. Egy perc sem kellett és már ott is volt előttem. Hamar felkaptam, jobb kezemre ráültettem a másikkal pedig húztam magam után a bőröndöt. A lépcsőn óvatosan lépkedtem le, még szerencse, hogy a bőröndömet segített egy fiatalabb nő leszedni. Arról is le volt a gond. Még körül se néztem, de Réka már fészkelődött az ölemben és az egyik irányba mutatott pici ujjával. Odafordítottam tekintetemet és amint megláttam a keresett személy nagyot dobbant a szívem. Indulni akartam, de földbe gyökereztek lábaim. Réka már annyira kapálózott, hogy kénytelen voltam letenni, mindeközben le sem vettem tekintetemet Davidről.
- Papiii! –hallom lányom csilingelő, távolodó hangját. Amint földet ért a lába már rohant is Davidhez én pedig még mindig ott álltam.

Utoljára módosította:Kőrösi Ráhel, 2014. április 11. 20:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 11. 20:51 | Link

Rass és Réka (:

 Hihetetlenül furcsa ez az érzés. Ráhel idejön. Egy csodálatos anyukáról és egy még csodálatosabb nőről van szó. A vonat lassan jött, az a néhány perc, amit késett és amit ott kellett töltenem várakozással, mint valami álmos medve a téli álma után, cammogott, sehogy se akartak telni azok a másodpercek én meg alig bírtam magammal. Nem tudtam milyen lesz őket viszontlátni, minden bizonnyal kellemes érzés, új, hisz nem gyakoroltam már igencsak rég óta.
 Ahogy beállt a vonat már éreztem a közelségüket. Csapnivaló apa vagyok, ehhez kétség sem fér, Ráhel mégis tartott annyira és bízott bennem, hogy megírta a jövetelük annak ellenére, hogy én még annyit sem vágtam hozzájuk, hogy egyáltalán élek. Ezért is szerettem Ráhelt, mindig tudta a megfelelő alkalmakat, képes volt nem rám akaszkodni, pedig nyilván neki is rengeteg gondja akadt a kislánnyal - a saját életéről nem is beszélve. Tehát nyíltak az ajtók, az emberek özönlöttek kifelé rajtuk én meg mint valami vadászkutya kerestem a hozzámtartozóimat. És megpillantottam őket. Szívem hatalmasat dörrent, vérnyomásom a fülemben hallottam sisteregni és egy széles, valóban őszinte mosoly ült ki az arcomra. Eleinte csak én láttam őket, de mihelyst felém fordultak ők is észrevettek. Réka már nagyon szabadulni akart az anyja karjaiból amit a - már teljesen érett - nő hagyott. A kislány a selymes hajával és a rövid lábaival olyan gyorsan szaladt hozzám, amennyire csak tudott. Én magam is tettem pár lépést a kicsi felé, amint pedig hozzám ért karjaimba zártam őt, felálltam, magamhoz szorítottam és forogtam párat ott a helyemben. Baileys aprókat vakkantott mellettem, nem magyaráztam el neki a kialakult helyzetet és igencsak igényelte a figyelmet. De most nem, most nem tudtam foglalkozni a bestiámmal. Réka illatát magamba szívtam, lassan megálltam és csak ott álltam a kislányommal a karjaimban. Kinyitva a szemeim igazán röstellve magam, de csillogtak és igen.. ült bennük pár kósza könnycsepp. Ráhelhez indultam meg a kis szöszivel együtt és őt is hamar beértük. Egyik kezemben a pihekönnyű kis manót tartottam, másikkal pedig magamhoz húztam Ráhelt. Nem hittem volna, hogy ez a pillanat eljön valaha is, de most nagyon ki akartam élvezni a viszontlátást. Egy ideig csak szorítottam őket magamhoz, annyi mindent akartam hirtelen mondani, hogy végül semmi sem hagyta el a számat. Mindkettejüknek adtam egy-egy puszit és lassan elengedtem őket.
- Sziasztok. Milyen volt az út? Jól utaztatok?
 Rékát megpróbáltam lerakni a földre, de ha nagyon ott akart maradni a karjaimban, akkor egy fikarcnyit sem bántam. Mindenesetre az egyik kezemmel felkaptam egy bőröndöt és Ráhelre emeltem a tekintetem.
- Örülök, hogy itt vagytok. Mind a ketten.
 Mosolyogtam rá Rassra és nagyon bennem volt a késztetés, hogy ajkaim az övéire tapasztom. De persze volt bennem annyi gerinc, hogy mégse tettem meg, inkább csak vártam, hogy ő hogyan lép, merre akar menni, mit szeretne csinálni.. Hisz még mindig annyira hihetetlen, hogy itt vannak a közvetlen környezetmben, és ez volt az a pont, ahol nem akartam arra gondolni, hogy potenciálisan nagyobb veszélynek vannak kitéve. Majd elmondom Ráhelnek, de szerintem ő is tudja jól a dolgot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kőrösi Ráhel
INAKTÍV


Nem tipikus anyuka
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 101
Írta: 2014. április 11. 21:14 | Link

David

Hozzám nem illő nyugtalansággal álltam egy helyben. Figyeltem, ahogy David felkapja az én kis tündérkémet és magához öleli. Olyan jó volt látni, hogy még órákig elnéztem volna őket. Réka arcáról színtisztán leolvasható volt mennyire örül az apjának. Megnyugtató volt ezt látni és talán most már többet láthatja Davidet. Eltűrtem egy kósza tincset fülem mögé a bal kezemben lévő bőrönd fogantyúját megszorítottam és már indultam volna, amikor Davidék megelőztek és hamar előttem termettek. Időm sem volt felfogni a történteket, olyan gyorsan pörögtek le. Egyik pillanatban még pár méterrel arrébb álltak tőlem most meg David magához ölel. Kénytelen voltam viszonozni az ölelését. Már olyan régen láttam és érinthettem, hogy ha akartam sem tudtam volna megállni, hogy ne érjek hozzá. Mélyen magamba szívtam illatát és rögtön elfogott a nyugalom érzete. Pár másodpercre lehunytam szemeimet és belemosolyogtam David mellkasába. Egy két percig állhattunk így miután elengedtük egymást. Sóhajtottam egyet és rákacsintottam Rékára, ő csak kuncogott. Viszonoztam David puszijait.
- Szia. Réka végig aludta én pedig elvoltam. Jó sokáig tartott mire ideértünk, már el is felejtettem mennyi idő eljutni ide. –makogtam valami értelmes választ. Nem is tudtam eleinte, hogy mit mondjak. Tényleg tegyek e úgy, mintha mi sem történt volna? Hát persze, hogy az mellett döntöttem, hiszen a gyerek előtt nem rendezhettem jelenetet, meg hát őszintén szólva nem is igazán akartam. Változtam én annyira, hogy figyelmen kívül hagyjam David szokásait. Igen, szokása eltűnni jó pár időre, de mindig biztos, hogy visszajön.
Réka természetesen nem akart leszállni, átfonta kicsi karjait David nyakán és vállára ejtette fejét. Ezzel jelezvén azt, hogy ő igenis maradni akar, ott ahol van. Ezt egy gyengéd mosollyal jutalmaztam. Mielőtt még elfelejtettem volna, elkezdtem turkálni a táskámban egy cetli után. Nem akartam a falu közepén megállni és az után kutakodni. Hamar meg is találtam.
- Én is örülök, hogy látlak. –mosolygok fel Davidre. - Én is öjülök neked Papi. –nevet fel Réka és David kedvence felé kezd el nyújtózkodni. Még a nyelvét is kidugta annyira erőlködött. Csak sóhajtottam rajta egyet és a megtalált cetlit farzsebembe rejtettem. Néztem még pár pillanatig a jelenetet hátha David lerakja Rékát, de ha rám nézett láthatta rajtam, hogy nem örülnék neki. Tudom milyen David kedvence és nem szerettem volna, ha Rékát megtámadja.
- Meddig érsz rá? Segíthetnél elcipekedni hozzánk. –tereltem el a témát. A választ meg sem vártam máris hátat fordítottam neki. Tudtam, hogy bele fog menni, hiszen ha jól sejtem ő is beszélni szeretne velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. április 11. 22:39 | Link

Rass


 Rendkívül érzékeny pillanataim egyikében voltam, de a lehető legjobb társaságot kaptam hozzá. Bár nem vagyunk hivatalosan egy család - és sosem leszünk - hozzájuk nagyon mély érzelmek kötnek. Félek is rendesen, hogy valami nem lesz rendben. Mindenki itt van, aki számít nekem vagy valaha is számított, Nina, Kristóf és a leendő családja, az én csonka család félém és hadd ne soroljam.. Ez az én hibám, minden miattam van és ezzel nem tudok már mit tenni. Illetve dehogynem! Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor komolyabb kezdtem fontolgatni Nina ajánlatát a visszautat illetően. Nem élhetek tovább úgy, hogy mindenki ebben az iskolában és most már azok is veszélyben vannak, akiket mindenhogy próbáltam óvni. Így, vagy úgy, de muszáj lesz ennek véget vetnem. Ezek a gondolatok is leginkább akkor fogantak meg, mikor mindkettejüket magamhoz vontam és éreztem őket magam mellett.
- Na igen, zsupszkulccsal könnyebb és gyorsabb.
 Feleltem arra, hogy való igaz, ez a vonatút órákat vesz el az ember idejéből. A kislány az egész utat végigbóbiskolta, ami pompás, nekem is volt már részem olyan kisgyerekkel, aki az egész utat végig üvöltötte. Nem hiába, jó anyja van a gyereknek, kétség sem fér hozzá. Rékussal egy darabig még ölelgettük egymást, igazság szerint úgy lógott rajtam, mint egy kis majom. Az én kis majmom. Ráhel szemeiben láttam, hogy nem is tudja maga se, hogy mit mondjon, miközben valamit nagyon keresett a táskájában. Csak később találta meg valahol a farmerjának egy zugában. Most, jobban megnézve még mindig a topon van a lány, persze, modell volt, még jó, hogy csúcs formában. Nem lesz nehéz dolga fognia magának egy pasit itt a faluban, de remélem azért lehet majd beleszólásom a dologba. Én se adom oda akárkinek ezt a két tündéri lányt!
- Természetesen segítek, nincs más dolgom ma, szóval .. Merre megyünk?
 Éreztem, hogy ő sem akar semmi nyilvános és komoly beszélgetést se nem nyilvánosan, se nem a kicsi előtt. Szerettem volna út közben magamnál tartani Rékát, de amellett döntöttem végül, hogy leraktam a két kis lábára miután biztosítottam, hogy én is nagyon örülök a viszontlátásnak. Magamhoz vettem az összes csomagot.. Na jó, inkább megbűvöltem őket, így milliószor egyszerb a dolog és követtem Ráhelt, amerre kellett. Ha Réka nagyon vissza akart mászni a kezeimbe, akkor felvettem, ha nem akart, akkor is felemeltem a kislány és ismét megöleltem. Kifelé indultnk a reptérről, ahol kaptunk néhány igazán kedves mosolyt az idősebb emberektől.. és ezek mögött a nyájas és mosolygós emberek mögött vérfagyasztó és kegyetlen gyilkosokat találunk. Ez mindenkire igaz.
- Na merre megyünk?
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. április 11. 22:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasváry Richárd Nándor
INAKTÍV


ricsibácsi.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 846
Írta: 2014. április 11. 23:30 | Link

Zsófiám


Izgatottan lép be a vasútállomás kapuján, hogy aztán, miután kétszer is leellenőrizte, hogy még nem késett el, elinduljon a peronok felé. Ott aztán egyedüli lévén nyugodt lélekkel kezd el fel-le masírozni feszültsége levezetésének reményében, kezei között az ajándékot szorongatva, melyet olyan gondosan választott ki.
Eljött hát a nagy nap, mától végre annyira közel lehet a lányához, amennyire csak szeretne, annyi időt tölthet vele, amennyit csak akar. Már ha persze ő is így akarja, amiben - be kell vallja - kicsit kételkedik.
Még pár perc és be kell fusson végre a vonat is, hogy aztán ő kísérje fel Zsófit a kastélyba, persze csak ha rögtön oda szeretne menni. Ha rajta múlna, az egész napját kettesben töltené vele, elvégre amúgy sincs jobb dolga így szombat délelőtt, vagy ha lenne is, érte megérné lemondani. Tulajdonképpen a legtöbb dolgot hajlandó lenne mellőzni a lányért, azonban ezt még nem vallotta be magának sem, nem hogy neki.
Annak ellenére, hogy ritka vendég nála az idegesség, most érzi, ahogyan gyomra görcsbe rándul, kezeivel nyugtalanul babrál, miközben próbál minden lehetőségre kitalálni egy olyan forgatókönyvet, melyben jó színben tűnhet fel lánya előtt. És ekkor fut be a vonat...
Szíve őrült tempóban dübörög, tenyerét kénytelen ruhájába törölni és érzi, hogy hangja már most elment, pedig még el sem jött az ideje, hogy megszólaljon. Szinte röhögnie kell magán, hogy egy puszta találkozástól így retteg, miközben máskor ő a közömbösség mintapéldánya. De hát ezt teszi az emberrel a család, nem?
Amint a mozdony végül megáll, ő közelebb sétál a vagonokhoz, szemeivel máris a leszállókat pásztázva, hogy kiszúrja a vörös hajzuhatagot. Még pár perc és láthatja. Végre...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollóvölgyi Zsófia
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 12. 00:15 | Link

Vasváry Richárd Nándor - Apa


Az ablakon túl elsuhanó, sápadt sormintává olvasó fákat figyeli, nagyon hosszú ideje. Az aprócska vonat hegyek és völgyek csipkéi közt szalad, zakatolása mintha verset mormolna a síneken. Mintha csak azt suttogná neki: minden rendben lesz, gyermekem, ne aggódj.
Szinte beleszédül a látványba. Elfordítja halványkék szemét, vékony kezeit az ölébe ejtve pillant az utazótáskájára, ami egyetlen útitársa az üres fülkében. Ujjai közt azt a vékony aranyláncot tarja, melyet édesanyjától kapott, rajta csillogó kereszt. Mintha ettől várna erőt és útmutatást ebben az új és számára annyira rémisztő helyzetben.
Lassan kifújja a levegőt, ismét kipillant az ablakon. Bagolykő. Ízlelgeti a szót többször is, ám egyelőre idegennek tetszik és ellenszenvesnek mindaz, amit a kastély rejteget. Gondolataiban a négy ház nevei sejlenek fel újra és újra, egyszerre úgy érzi, mintha égetné a levitás jelvény, melyet előre a blúzára tűzött, hogy szokja. Nem tudja még, milyen pecsétet jelent a kékekhez tartozni, azonban elhamarkodott előítéletei sincsenek a többi házzal szemben. Mégis kellemetlen idegességet érez, ahányszor a kék jelvényre pillant, hiszen tudja, még meg sem érkezett, máris egy közösség tagja.
Azt pedig csak csöndben reméli, hogy ez a közösség be is fogadja őt.
Gondolatai tovább vándorolnak, ahogy a távolabbi hegyeket figyeli. Elszakad az otthonától, elszakad a családjától... a család.
Gyomrában kényelmetlen nyomást érez, hűvös kezeivel jobban megszorítja az aranyláncot. Tudja, ki az, aki az olajos peronon állva várni fogja őt. Tudja, hiszen megüzente neki, ez azonban ideges feszengéssel tölti el, ahányszor maga elé képzeli a férfi arcát.  Azt az arcot, ami mégis annyira ismerős és az övéhez hasonló, ám számára mégsem kedves.
Rég nem látta az édesapját.
Érzi, ahogy a vonat lassítani kezd, más fülkékből szedelőzködés, bőröndök csapódásának zaja szűrődik át. Idegesen pillant utoljára az üveg felé, tükörképe sápadtan, riadt szemmel tekint vissza rá. Kék szemei kétséget és egy elveszett, majdhogynem félárva kislány minden félelmét tükrözik vissza.
Ügyes mozdulatokkal veszi a láncot a nyakába, csatolja össze majd rejti el a medált a blúza alatt. Föláll, fölveszi krémszínű, tavaszi kabátját, még megigazítja a szoknyáját, mielőtt fölemelné a bőröndjét is. Apró táska mindössze, a többi a vagon gyomrában érkezett, azzal nem kell foglalkoznia.
A vonat pedig megáll.
Lassú, monoton léptekkel hagyja el a fülkét és áll be a sorba, mely az ajtó előtt kígyózik. Szája kiszárad, kezével görcsösen markolja a bőröndje fülét, ahogy lassan halad előre. Tudja, minden apró lépés előrébb viszi egy új élet felé, mely azonban egy találkozást is rejteget. Egy kellemetlen, kínos, nem várt találkozást.
Ruhája épségére vigyázva ereszkedik le a néhány, alacsony lépcsőfokon. A hajába kellemes szellő kap, ő pedig mélyet lélegzik a hegyvidék friss levegőjéből. A bőröndjét átveszi a másik kezébe, lassan kezd el sétálni a vonat mellett, tekintete kutatón fürkészi a várakozó emberek csoportját. Lehet, hogy elfelejtette, vagy egyszerűen nem érdeklem, gondolja tompán.
Ekkor azonban megpillantja őt.
Erőltetetten elmosolyodik, kerüli a férfi tekintetét, léptei közben a mellette elhaladókat figyeli. Valahol azt kívánja, mágikus módon inkább nőjön köztük a távolság ahelyett, hogy csökkenne, ám ez mégsem történik meg. Kellő távolságban áll meg tőle, szemét vonakodva emeli az arcára.
   -  Szia, Richárd.
Utoljára módosította:Hollóvölgyi Zsófia, 2014. április 12. 08:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vasváry Richárd Nándor
INAKTÍV


ricsibácsi.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 846
Írta: 2014. április 13. 01:21 | Link

Zsófiám


Tekintete vadul cikázik, keresi azt az egy embert, aki képes kiváltani belőle ezt a fajta izgatottságot. Annak ellenére, hogy tart a találkozásuktól és attól, ami a mindennapi kapcsolattal együtt jár, le sem tagadhatná, hogy mennyire várta már ezt a pillanatot. És végre meglátja őt.
Széles mosollyal ajkain indul meg elébe, szemei büszkén járnak fel-le a lány alakján, kíváncsian fürkészi vonásait, egyszóval próbálja felmérni, hogy mire is számíthat lányától. Lelkesedése azonban hamar lohad le, mikor felismeri annak tartózkodó viselkedését, ahogyan kerüli a tekintetét, a róla sugárzó elzárkózást. Nem is érti, miért lepődik meg ezen, elvégre már maga sem emlékszik, hogy mikor volt utoljára, amikor kicsattanó örömmel fogadta őt a lány, az utóbbi években pedig, ha ez egyáltalán lehetséges, csak még hűvösebb lett vele szemben. Persze ez nem állíthatja meg őt, sőt, inkább csak motiválja, hogy még többet tegyen azért, hogy a lánya végre elismerje, hovatovább, megszeresse az apját.
Ez a cél azonban még messzebbinek tűnik, amint Zsófia halkan köszön neki, tekintetében a tőle való vonakodással. Érzi, amint mellkasában fájdalmasan csavarodik valami, azonban nem adhatja fel máris, így fenntartja mosolyát, habár már az sem ragyog olyan fényesen, mint korábban.
- Szia.
Reménykedve lép közelebb hozzá, karjait jelzésértékűen megemelve, abban bízva, hogy megölelheti végre rég nem látott gyermekét, apai csókot nyomhat a feje búbjára, azonban még ő sem igazán hiszi el, hogy ezt megengedik számára.
- Jól utaztál?
Szavaiban megbújik a keserűség, amit a mindig hűvös fogadtatás miatt érez, kezeit pedig csalódottan szorítja ökölbe, amiért most sem sikerült megtörnie a jeget. Csak fokozza az egyébként rá nem jellemző komorságát, hogy már első mondata után érzi a köztük vibráló feszültséget, a ki nem mondott szavakat, az együtt töltött idő hiányát. Azonban erre nem is akar jelenleg gondolni, csakis előre akar nézni, szép reményei felé, melyekben sikerül végre megkedveltesse magát a lánnyal. Hogy elfelejtse gyászos megállapításait, inkább pálcájáért nyúl, hogy egy lusta bökést követően ne kelljen tovább foglalkozzon a lány csomagjával, a bőrönd jó kutya módjára lebegjen utáljuk, bármerre is mennek majd ezután.
És ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz. Szemeiben óvatossággal fürkészi Zsófia tekintetét, tépelődve rágcsálja alsó ajkát, mielőtt kibukna belőle a már percek óta magába fojtott mondat.
- Esetleg... Lenne kedved elnézni a faluba, beülni valahova, mielőtt a kastélyba mennénk? Persze ez csak egy ötlet, megértem, ha nem, csak gondoltam...
Az egyébként határozott férfire nézve az ember eszébe most sokkal inkább egy sebezhető gyermek jut, vagy épp egy kiskutya, aki várja a következő rúgást. Egyáltalán miért tette fel a kérdést, amikor úgyis tudja, hogy csak elutasítást fog kapni? Nem, nem tudta volna magában tartani. Áhh...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollóvölgyi Zsófia
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 14. 10:38 | Link

Vasváry Richárd Nándor - Apa



Halvány színű szeme végigkúszik az elhaladók arcán, majd visszakúszik a férfiéra. Tekintetében közönybe burkolt zavarodottság csillog, melyet nagyon ügyetlenül igyekszik leplezni. Hiába, a fiatal lélek nehezen palástolja az érzelmeit, akármennyire próbálja rideg magabiztossággal állni a pillantást, elveszett gyermeki lelkének összes félelme az arcára ül.
   -  Jól. Hosszú volt, de kellemes.
Az ölelésre nyíló karok láttán mintha hátrálni készülne. Fél lábbal lép vissza, ám, ahogy az apja is rádöbben mozdulata helytelenségére, balja nem követi. Feszengve süti le a szemét, hagyja, hogy a bőröndje füle kicsússzon a kezéből és jól nevelt kutya módjára szegődjön a nyomába.
Maga sem tudja, mit vár el az apjától. Ha nyugodtabb pillanataiban belenézne saját lelkébe végeredményben megállapíthatná, nincs racionális oka ennek az elutasító magatartásnak. Vasváry, bár nem vette nevére a lányt és nem lett "főállású" apa, a felelősség elől egyszer sem menekült, amiben lehetett, kivette a részét. Zsófia azonban, annak legnagyobb bánatára örökölte édesapja makacs, hajthatatlan természetét. Ha pedig az apját egyszer közellenségnek titulálta magában, az bizonyára egy ideig meg is marad így.
Az arcába hűvös szellő csap, egy vörös tincsét a füle mögé igazítja.
   -  Hát... - bizonytalanul pillant a hegyek felé, merre a kastély tornyosul - legszívesebben fölmennék az iskolába. Kipakolni, ilyenek, tudod. Majd legközelebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 14. 19:54 | Link

Czettner R. Lucus
2014. május 2., 18.15 körül


Eszméletlen, hogy végre elmehettem Dorottyához. Nagyon hiányzott már, hogy egy kis időt töltsek vele - utoljára fél éve láttam, és drága keresztanyám társasága a legkevésbé sem nélkülözhető, így hát kivettem magamnak egy hetet a suliból, hogy a Balaton mellett nyomuljunk egy kicsit.
Ó igen, a drága Balaton és a kevésbé jó idő, ha összerakod a kettőt, valami rendkívül érdekeset kapsz. Nagyon furcsa megfigyelni ám kedves tavunkat akkor, mikor nincsenek benne turisták ezrei. Olyan magányosnak tűnik a víz, elhagyatottnak, ami elég durva, tekintve hogy a Balatonról beszélünk. Ilyenkor, mikor még nincs szezonja a nyaralásnak, igencsak magára van hagyva.
Tehát, a magányos Balatont és még magányosabb keresztanyámat hátrahagyva jöttem vissza az iskolába. Nagyon nehéz Dorottyát ott hagyni egyedül a házában, tekintve hogy az új pasija lelépett egy köteg pénzzel. Fú, ezen nagyon fel tudom idegesíteni magam, na mindegy.
Még nem sötétedett, mikor a vonat elindult, azonban az úton kellemessé váltak a fényviszonyok - az az igazi tavasz-nyári kora esti hangulat... Néztem az elsuhanó fákat és figyeltem a színüket. Az ablakba visszatükröződő vonatfülke fakóvöröse nagyon furcsán mutatott a sötétedő fák ágain.
Mikor abbahagytam a céltalan kifelé bambulást az ablakon, sikerült észrevennem, hogy a vonat nagyjából egy perc alatt ott van a Bogolyfali Állomáson, úgyhogy ideje összeszedelődzködni. Barátosném, Daphnee egy tized másodperccel azelőtt ébredt fel, hogy felálltam volna.
- Na mi van, kislány, jót aludtál? - s ezzel megsimogattam a fejét, amire ő hálás mosollyal reagált.
Két perc múlva már csomagostul és kutyástul lent voltam a vonatról; egy pillanatra megálltam megbámulni az eget, Daphnee pedig - szintén ugyanoda nézve - rohangálni kezdett körülöttem a kilométerhiánya miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. május 14. 21:08 | Link

Ardai Merse;;

Mosoly.

Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!
Nincs már szerencsére rossz idő, a május elseje is olyan szép volt, már ami az időjárást illeti. A kedve nem volt valami totálisan vidám, ami még kicsit bélyeget nyomott a mosolygós pofijára, de azért igyekezett összeszedni magát. Meglepő módon a hosszúhétvégén se bátyja, se a nővérei nem akart hazamenni, ő meg egyedül nem, hiszen abban nincs akkora élvezet, meg nem is szeret egyedül vonatozgatni. Ettől függetlenül a sétája az állomás felé vitte, teljesen hirtelen ötlet volt ez, nem is nagyon értette mit is akar ő majd ott. Meg Pocak, mert olyan kis állandóan ehetnékje van a kutyusának, épp arrafelé rohant. Egyébként kismillió névvel illeti a drágát.
Ahogy fogyott a távolság közte és a hallhatóan közeledő vonat között, úgy merült bele gondolataiba, bár nem olyan erősen, mint szokott. Kezeit karba fonta maga előtt, majd egy pici mosoly visszakúszott a gondterhes arcocskájára. Nem igazán villanyozták fel az elmúlt hetek, de azért az előző napi találkozás Kristóffal, meg beszélgetés is jól esett a navinés prefektusnak. Kezdi megérteni, hogy mi is az a súly, ami a vállán van, mi az, amit tudnia kell kezelni. De van itt még sok más történés is körülötte. Legutóbb Benjivel akasztották össze a nózijukat, mikor az hallott róla, hogy sok rellonos fiúval ismerkedett már meg. Mondjuk, azt hozzá kell tenni, ezek többnyire negatívak voltak, vagyis legalább nem a legkellemesebbek. Meg amúgy sem érti, miért ennyire rá vigyáz, az egyik nővére egy félig vámpír mellett tengeti mindennapjait, az nem veszélyes? Néha úgy érzi, kicsit túl van féltve a semmire. Nem szokott úgy gondolni magára, mint akit ilyentől félteni kéne, hiszen okos kislány, tudja, meddig játszhat, meddig mehet el a macska-egér játékokban. Mihael is életben hagyta még… mondjuk, milyen áron, az más tészta.
Közben beér az állomásra, a vonattal körülbelül egy időben, mikor is tekintetét a boldogan, egymással beszélgetve leszálló kisdiákokra siklik, akiket nagyobb testvéreik, vagy szüleik kísérnek vissza az 1-2 napos kiruccanás után. Aztán a terepszemlében kerül szemei elé egy különleges fiú, és a kutyája. De hiszen neki KUTYÁJA van. Innentől kezdve, mintha direkt bámulná, pedig inkább csak rajta maradt a tekintete a kutya-gazdi pároson. Arcán a mosolya szélesebbre húzódik, úgy figyeli őket tovább az állomás végéből, ám mikor előlép és közelebb sétál, az eb egyik nagyobb körkörös menetelésébe ütközik, aki boldogan futkos. Leguggol, de egyelőre semmi hirtelen mozdulata nincs felé, nem nyúl oda. Tudja, hogy nem minden kutya szereti az idegeneket. Meg az is lehet, érzi rajta a másik eb illatát, hiszen saját kis kedvencét is dögönyözte már ma. Innen néz föl a gazdira, akit egyébként szintén nagyon cukinak talált így nézegetve a távolból. És szép a haja, olyan… különleges, és ez nagyon tetszik Lucának.
- Megsimogathatom?
… és a kutyust is? Persze ezt már nem teszi hozzá, inkább csak összeszorított ajkakkal fojtja magába a kisebb nevetést, miközben visszanéz a kutyuskára. Annyira édes a logó, nagy füleivel, és kis édes tarka. Mondjuk, lehetne fekete is, meg rövid fülű, meg nagyobb, vagy kisebb, akkor is biztos elsőre beleszeretett volna. Persze saját állatkájában meg ott bujkál a féltékenység, így ő is hamar megjelenik mellette.
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2014. május 14. 21:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 16. 13:11 | Link

Czettner R. Lucus
megsimogathatod... meg a rasztám is Wink


Ahogy figyeltem az ég színét, egyszer csak berobbant egy aura az enyém mellé. Hirtelen nem tudtam, milyen lénynek lehet ilyen vibráló személyisége, amikor is az illető megszólalt; ekkor tudatosítottam magamban, hogy egy nőnemű emberlényről van szó, aki előttem guggol. Megsimogathatom?, kérdezte hevesen, de ha azt mondom, nem, Daphnee valószínűleg akkor sem menekülne meg a pörgős emberi lény elől, akihez egyelőre nem társítottam nevet; bár mintha a kviddicspályáról ismerős lenne az arca, de ugye ott elég távolról látszik csak az ember. Sárga mezt és terelőütőt kapcsoltam a lányhoz.
- Nyugodtan, nem az a harapós fajta. - Állításomat alátámasztatta a farokcsóváló Daphnee, aki érdeklődve szagolgatta az érkezőt, majd kisvártatva megnyalta a lány kezét. Kissé összevontam a szemöldököm; Daphnee általában elég félénk, hiszen menhelyről hoztuk, ha csak egy kicsi rosszat érzékel valakiben, már elhúzódik, az ilyen izgága emberek pedig mindig megrémítik; szűköl és mögém húzódik, de ugatni sosem mer... Most pedig meghazudtolva önmagát, hirtelen bújós kutya lesz. Miféle ember lehet ez itt előttem?
Ebben a pillanatban jelent meg a lány kutyája, egy aranyos kis fehér, akihez le is guggoltam volna, ha Daphneera nem jön rá a remegés.
- Ccss, nyugi. - csitítottam halkan. - Nem bánt, rendben? - A kutyus megerősítésért nézett rám hatalmas barna szemeivel, s biztató mosolyom után félénken szaglászni kezdte a másik ebet.
- Egyébként, ismerős vagy valahonnan. - fordultam a lány felé. - Nem láthattalak a kviddicspályán?
A lány válasza alatt lepillantottam a két ebre - tény, hogy szeretem tartani a szemkontaktust, de aggódtam barátosném iránt -, s meglepve láttam, hogy azok egy szempillantás alatt eltűntek. Körbefuttattam tekintetem a pályaudvaron, s egyszer csak megláttam egy suhanó barna és egy fehér foltot; Daphnee elöl, fehérke hátul, szemlátomást megtermékenyítés céljából kergetőztek.
- A kutyád kan, ugye? - ezzel a kérdéssel indultam el a kis duó után, s közben füttyögtem. - Daphnee, gyere ide!
Reménykedtem, hogy az akció nem lesz sikeres. Nem lenne jó egy alomnyi kiskutya.
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. május 16. 13:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. május 19. 23:16 | Link

Ardai Szivárványkapitány Merse;;

Jó-jó-jó-jó, de jó nekem.

Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!
Mikor volt olyan, hogy Luca nem botlott random ismeretlenekbe, akiknek egyből az aurájukba, jobb esetbe csak a személyes kiegészítőjükbe bele ne mászott volna? Pontosan, a válasz soha. Akaratlanul, vagy akarva, de annyira pozitív és nyitott hozzáállása van, még akkor is, ha ez sokakkal csak felszíni ismeretség marad meg később, hogy az irigylésre méltó. Nem, nem került rossz házba, egyszerűen csak vannak olyan dolgok, amikben kilóg a többi háztársa, de néha még az emberek közül is! Az is, hogy egy teljesen idegen kutyához ereszkedik földre és közelíti meg, minden félelem nélkül teljesen erre vall. Nem az ő kiskedvence, semmi köze hozzá, és már a személyes tér megsértése is benne van a pakliban, de azért nagy barnáiban csillog a kérés a szavakon túl, amivel felnéz a fiúra.
- De kis édes vagy, hogy hívnak cukika?
Nevetett az ebre, miközben a füle tövét vakargatta egyik kézzel, a másikkal pedig a fejét simította meg, miközben a kezét is megnyalta új ismerőse. Egészen barátságos és tényleg nem harapós jószág ő. Természetesen az ő drágája féltékenysége sem marad el, hamar előlép, ami láthatóan elég kellemetlen, és ingergazdag a kis foltosnak. Mélyet sóhajt, majd zsebei felé nyúlna, hogy a pórázt előhalássza. Másnak is van kutyája, sokszor hoz pórázt, ne legyen gond, mert elég eleven jószágok, és bár ártalmatlan kis prücsök az övé, ki tudja a többi, hogy áll hozzá. Ám végül még nem került rá, mer úgy tűnt összehaverkodnak, el is bambultam picit, ahogy őket néztem.
- Hogy mi?
Értetlen pislogás pipa, ezt is sűrűn bemutatja, aztán kapcsol is az agya, mi hangzott el, a választ is formálja. Néha kicsit szétszórt, nem túl rózsás tulajdonság, de még mindig jobb, mintha totálisan pedáns lenne, mert minden idejét a tökéletesítés, tisztogatás, pakolás és rendezés venné el, az nem az ő asztala. Mondjuk azért nem a legrumlisabb, de egészséges káoszban él.
– Ó, igen, azaz de, láthattál már, én irányítom tavaly óta a sárgákat, úgy ahogy. Czettner Rea Luca vagyok.
Igen, kicsit keserédes ez, imád játszani, imádja csinálni, szereti összefogni a bandát, de nagyon rossz, mikor vereség után a szemükbe kell néznie, de a legrosszabb, hogy ekkor mindig újra el kell hitetnie mindegyikükkel a nyilvánvalót, hogy mind jók és értékesek, mikor még magáról se azt tartja, ha kikapnak. Igen, talán picit vehemensebb és agresszívabb csapatkapitány, mint amilyenre a navinénél az ember számítana. De mielőtt belemélyedne ezen gondolataiba.
- Érdeklődsz a kviddics iránt? Még nem láttalak próbaedzéseken, azért furcsa…
Miközben beszéltem, végig új ismerősöm néztem, próbáltam visszaemlékezni, hátha tényleg ő siklott át egy találkozás felett, vagy valami. Nem sűrűn jegyezik meg csak úgy az embert a levegőből. Ahhoz nagyon kell rá figyelni, mert azért sokan vagyunk fent, meg egy-egy szép csel is elviszi a figyelmét az embernek. De miért figyelte volna Lucát, Biztos hallott is róla, az elképzelhetőbb… eközben a kutyák lelécelnek. Csak kapkodom a fejem jobbra és balra, tisztában vagyok vele, hogy a szimpla kiabálás és fütyörészés nem fog segíteni, hiába imádom az én drágám, nagyon értetlen jószág tud lenni, ha társasága van. A kérdésre felhúzott szemöldökkel, kissé grimaszolva tekint, hiszen legjobb tudomása szerint, mikor 2 éve hozzá került lánynak mondták neki, bár nem kérdezte soha, csak úgy emlegették. Tekintete rájuk siklik és a kérdés, meg az eltűnés után már kezdi összetenni, mire gondolhat a másik. Fújtatva fütyül, majd kiáltja el magát.
- Pocak, gyere ide!
Igazából a noszogatás és a kettőnk közelítése vagy megrémítette, vagy hasonló, de csaholva, és kissé vonyítva szaladt a lábamhoz, akkor kattant is a pórázának a csatja, nagyon rossz volt, le is hajolok hozzá és megpöccintem az orrát. Nem vagyok nagy kutyanevelő, de tudom, ezt mennyire utálják, és csak akkor csinálom, ha nagyon rosszat tett a drágám, mint most ez a meglépés és kergetés.
- Ne haragudjatok, fogalmam sincs mi ütött belé, sosem láttam még ilyennek, pedig vannak itt más kutyák is, minddel rendes.
Mondom, ismét felegyenesedve, szomorúbb arckifejezéssel. Kezeimet a zsebembe csúsztatva mosolygok fel rá, olyan tipikus Lucásan. Kicsit huncut, kicsit kiolvashatatlan, kicsit aranyos…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. május 22. 20:42 | Link

Czetner R. Lucica


- Daphneenak hívják, de a picikére is hallgat. - adtam meg a választ a még mindig (had ne mondjam miként) vibráló lánynak. Energiabomba. Minden percben küldi a lelkem felé az impulzusokat. Sosem találkoztam még ilyen emberrel.
Csendben figyeltem a lányt; barna haja az arcába hullott, s hatalmas szeretettel simogatta ebemet. Elmosolyodtam. Vannak még ilyen emberek.
Kérdésemre kicsit összezavarodott - gondolom, elterelte figyelmét a két állat -, de a szavaimnak végül sikerült eljutniuk hozzá. Elvarázsolt, impulzusokkal teli, naiv. És Luca is.
- Szia, Ardai Merse. - kezet nyújtottam neki, s ha megrázta, erősen (de vigyázva rá) és határozottan fogtam meg az övét, csak úgy mint általában az emberekét. Nem szeretem a gyenge, lagymatag kézfogásokat. - Igen, akkor téged láttalak... hát, nem voltam még próbaedzésen, de szeretem a kviddicset, terelő szoktam lenni vagy fogó, ha összegyűlünk a haverokkal játszani. De nem vagyok túl nagy szám azon kívül, hogy szeretem. Általában kint vagyok a Navinés meccseken.
A kutyák persze elképesztő tempóval tűnnek el az éterben, majd tűnnek fel valami egészen más helyen, mint ahol gondolná az ember. Luca kutyája odamegy hozzá a hívásra, nekem azonban kézben kell begyűjtenem a kicsit, aki egy fa mellett állt meg, s szinte belesimult a kéregbe. Leguggoltam hozzá, aztán rájőve hogy így nem leszek eredményes, törökülésben ültem le a jószág mellé, aki kissé remegősen nézett rám. Egyik kezem lassan közelíteni kezdtem a feje felé, majd stabilan rátettem tenyerem a homlokára - ettől csillapodott. A kutyaiskolában tanították be neki ezt a módszert, hozzászoktatták őt, hogy ilyenkor biztonságban van. Rengetegszer hasznát vettem már ennek a módszernek, de nem szeretem használni.
- Na látod, nincs is itt semmi baj, te. Csak egy fiú kutyus volt, akinek tetszettél. Nem volt túl udvarias, de hát ilyenek ezek a férfiak, nem? - kérdeztem tőle halkan; hangomra kissé levált a fatörzsről. - Odamehetünk hozzájuk? - tekintete bizalmatlanságot tükrözött. - Na, légyszi. Lehetsz a karomban, jó?
Szeretek vele beszélgetni; olyan értelmes és okos kutya... odajött hozzám, s én a karomba kaptam - így tértünk vissza a másik kutya-ember pároshoz.
Luca bocsánatkérésére csak a fejemet ráztam.
- Ugyan már, nem haragszunk. Nincs durci, igaz kislány? - pillantottam rá Daphneera, aki kicsit sértődötten nézett vissza rám. - A te kutyád hogy hívják?
Utoljára módosította:Ardai Merse, 2014. május 22. 20:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2014. május 29. 20:42 | Link

Szivárványkapitány;;


Késő délutáni, jó idős, sétás kiruccanás, természet, jövök!
- Szia Daphnee, nagyon csinos kis neved van. – Megmagyarázhatatlan módon kötődik sokszor első perctől élőlényekhez, igen, azokhoz, mert nem csak emberhez, vagy állathoz, de növényhez is képes, sőt, valami elhagyatott kis gombácskát is simán elkezdene istápolni, ha olyanja van. Nem tartja magát a legnagyobb természetimádónak, de attól még odavan egyes részeiért ő is. Arról nem beszélve, hogy ahogy mindig, úgy most is teljesen ebbe feledkezik, ezért is csúszik meg olyan dolgokkal, mint a nevének megmondása, vagy a kérdésekre való válaszadás. A kéznyújtásra sajátjával reagált és egy szívélyes mosollyal. Jó, ő nem egy örökmosoly kisasszony, de ha éppen nincsenek felhők a saját kis világának égboltján, nincsen akkora gond, hogy ne görbülne az a száj felfelé.
- Merse. – Ismételte meg a nevet a maga kis lágy, saját véleménye szerint óvódás hangján. Tetszett neki, egyből megragadta, a fiút nézegetve pedig teljesen ezt tudta hozzátársítani. Vannak emberek, akiknek elromlott a neve. Mármint igen, ez furán hangzik, de ránézel, és látod, hogy „hé, neked Csillás fejed van”, közben meg mondjuk Evelin a neve. Bár semmi bajom utóbbi névvel, na jó, de, van. Volt egy ilyen osztálytársam régen, és mindig piszkált, meg csúfolt, nagyon nem szerettem. De attól még nem utálom az Evelin nevet, annyira. – Szívesen látnálak pedig… mármint látnánk, az egész csapat. Nem kell nagy számnak lenni, hanem élvezni kell.
Ezzel felegyenesedett, tekintetét levéve a kutyákról, hogy folytassa. Na igen, Navine meccsek. Mióta ő itt van csak a bukás, kicsit mintha ő hozta volna a balszerencsét. Igen, Kristóf is, meg mindenki elmondta neki, hogy hülyeségeket gondol, ő is tudja magáról, mégis bele köt. Mert akkor is, az ő döntései mutatkoznak meg sokszor a pályán, miatta van…áh. Picit elhúzza a száját, de egy mély levegő után folytatja.
- Nem láthattál sok sikerélményt mostanság, ettől függetlenül én nagyon büszke vagyok rájuk.
Bella eltűnt. Az új ismerős eb is lelépett. Ez igazán furcsa. Főleg mert a fejét kapkodva se találja őket elsőre. Nem lehet igaz, hogy képes elhagyni egy nem kis darab kutyát, hogy lehet ennyire béna, muszáj így bemutatkoznia persze, mért is ne. Kicsit dúl-fúl magában, miközben a saját állatát csalogatja, szerencsére egy rövidebb időintervallum után visszakeveredik hozzá. Lehajolva csattan a póráz, miközben mutatóujjával intve megdorgálja. Amikor viszont Mersére és a kislányra nézett, elmosolyodott. Nagyon aranyosnak találta, ahogy a fiú a kutyussal bánt.
- Bella, de a pocakra hallgat leginkább…
Igen, mikor kimondta, halálosan komolyan gondolta, mert mikor megkapta, valaki azt mondta lány, ő ebben a szellemben élt mellette az elmúlt évben. Egyszerűen nem is érti, hogy most mi történt hirtelen, de némi önvitázás után feleszmél, hogy lassan a nyála kifolyik a szájából, mert tátva maradt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Komlósy Csongor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 6
Írta: 2014. június 22. 23:01 | Link

Dwayne Warren




*Két hónap. Nyolc hét. Hatvanegy nap. Ennyi idő kellet, hogy a probléma elhárítók, más néven olyan emberek, akiknek értelmi szintje nem futja, hogy jobb munkát kapjanak, találjanak egy helyet, ahova elpasszolhatnak. Miért döbbentett le ez a tempó? Sokkal többre számítottam. Heti kétszer küldtek hozzám egy pszichológust, hogy mérje fel állapotomat. Azt mondta adjam magamat. Gondoltam színesebbé teszem napjait. Kezdtem egy csendes félénk fiúval, akit meggyötört az élet, majd folytattam egy tagadó, de kétségbeesett egyeddel. Talán a legjobb alakításom a szerelemre vágyó magányos srác volt. Nyolc hét alatt szerintem többet jegyzetelt, mint eddigi pácienseinél. Végül, mint ahogyan kiderült, azt szűrte le, hogy előtte nyíltam meg, sikerült teljesen megismernie és az elmém teljesen rendben van. Hát igen, ki hogyan fogja fel. Odaadta címét, hogyha bármi gondom lenne, csak küldjek neki egy baglyot. Én tovább adtam egy férfinek, miszerint ott csalja a felesége, remélem boldogok lesznek együtt.  Végül is nem jöttem ki rosszul a dologból, hiszen a leendőbeli lakhelyem felé tartok, már most. Meddig maradok ott? Nem rajtam fog múlni, én ellakok bárhol bármeddig. Valamiféle iskola, ráadásul még mágus iskola is. Emiatt kellett megírnom egy szintfelmérőt, hogy rájöjjenek, hányadik évfolyamba kerülök. Elvileg harmadikos leszek, de remélem, hogy nem tíz évesekkel leszek együtt, bár jó szórakozás lenne. Még mondtak dolgokat az iskoláról, de nem nagyon figyeltem, úgyis megtapasztalom majd. Ma kellett felszállnom egy vonatra, amit sikeresen le is bonyolítottak. Kikísértek egy állomásra és megvárták, míg elrobog velem a vonat. Gondolták elszökök, ami miatt büszke is vagyok rájuk, hogy ilyen is eszükbe jutott, de most ilyen nem állt szándékomban. Ingyen étel és ital, plusz még egy ágy is, ahol alhatok, nem hagyom ki. Ráadásul a vonatban is puhább volt az ülés, mint az ezelőtti fekvőhelyem. Nem figyeltem az időt, csak arra kezdtem el ébredezni, hogy a vonat lassulni és csikorogni kezd. Válasz képen egy hatalmasat nyögök kinyilvánítva nemtetszésemet. Kinyitom szememet, mivel lassan készülnöm kéne a leszálláshoz. Hatalmas szemekkel néz rám a szembe ülő utas, lehet furcsa nyilvánosan össze-vissza nyögdécselni.*
- Nyugalom csak BPH, nem fertőző. *Nem várom meg a választ, mert még kiderülne, hogy orvos, inkább kislisszolok a fülkéből, hiszen már majdnem megállt a vonat. A vasútállomás, ahol le kell szállnom nem túl nagy. Csak két vágány van, bár azokon több vonat is álldogál. Bőröndömmel együtt hagyom el a szerelvényt, nem lenne jó, ha rajtamaradna. Elég sok ember követi a példámat. Próbálok nem elsodródni az árral. Félreállok az egyik pad mellett, amit már sikeresen elfoglalt két öreg néni pletykálásra. Körbenézve nincsen sok érdekes dolog. Pár ház, ami teljesen ugyan olyan, mint amilyet még anno Németországban láttam. Maximum annyi, hogy a távolba agy nagyobb épület emelkedik. Biztosan az lehet az iskola. Nem indulok el felé, mert várok valakit, csak még azt nem tudom, hogy kicsodát. Biztos vagyok benne, hogy nem hagynak kíséret nélkül, eddig sem hagytak, a vonaton is kellett valakinek lenni, lehet hogy az a fura pasas volt a fülkében. Nem is lényeges ez annyira, inkább leülök háttal a falnak és becsukom a szememet. Ha meg akarnak találni majd csak megteszik. Minek törjem magamat ezért?*
Utoljára módosította:Komlósy Csongor, 2014. június 23. 14:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tara McNeilly
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 23. 09:25 | Link

Muci


Kicsit furcsán érzem magam, így blézerben, mikor mások pólóban mászkálnak, de mikor még felszálltam arra a vonatra, készültem megfagyni. A víz mellett mindig hűvösebb a levegő, Írország meg hemzseg a tavaktól.
Belegondolva, még most se tartom teljesen normálisnak magam, amiért idejöttem, magyarul alig tudok. Csak az megy, amit Emma ragasztott rám, mert anno szíve ügyének érezte, hogy megbarátkoztasson a világ legnehezebb nyelvével, persze hamar feladtam, mert kiderült, érzékem az nincs hozzá. Annyi magánhangzót... te jó ég.
De legalább azt se értem, a körülöttem lévők, mit találnak olyan viccesnek, nem kell ugyan Scherlocknak lennem ahhoz, hogy tudjam,  a mulatság tárgya szerény személyem lenne, de mivel alig hallom, így nyilvánvaló, hogy érteni, abszolút nem értem, azok miről fecsegnek, nem is veszem magamra.
Inkább a bőröndömet magam után húzva, célzok meg egy padot, ahová ezt követően le is ülök, és kezem közé kaparintva az aktuális kedvenc könyvem, a sorokba mélyedek, legalább is, míg unokanővérem fel nem tűnik. Megbeszéltük, hogy ki jön elém, vagyis... Teresa azt mondta, ő megbeszélte vele.
Én magam kivontam magam a szervezésből. Nem akartam túlzottan idejönni, de a nagynénémnek is igaza van abban, hogy nem lóghatok folyton az ő nyakán. Tudom ám, hogy a "levegőváltozásra van szükséged" szöveg ezt takarja, és hát rajtam ne múljon. Úgyis annyi mindent köszönhetek már neki, hogy a minimum az, hogy visszaadom neki a szabadságát. Feltételezem, ha istápolni akart volna valakit, rég szült volna egy gyereket, ennek ellenére rettentő hálás vagyok, amiért nem kellett a házunk maradványainak a közelébe mennem.
Hiába fogadtam meg kismilliószor, hogy nem gondolok erre, az agyamba megint bekúszik a mozdulatsor, mikor lekerül az a fekete zsák és... megrázom a fejem, és próbálok a betűkre koncentrálni. Nem megy, nem tudok máshogy emlékezni rájuk, pedig anyu mosolya lenyűgöző volt, apunak meg a szemei ejtették rabul anyát... nem is egyszer, állítólag azokat örököltem én is.
Bármennyire is szeretem Brontet, most ő se képes feldobni a hangulatom, pedig, ha Emma megjelenik, nem kéne olyan képet vágnom, mint akinek az imént húzták a fogát, ugye? Persze tudom, hogy ő is tisztában van a fejleményekkel, sőt... állítólag a temetésen is volt. Na, azt én nem tudhatom, abból a napból, csak pár kósza pillanat maradt meg emlékként, talán jobb is így.
Elteszem a könyvet, és már csak ülök, és nézem azt, amit a Vasútállomás falai látni engednek, ezzel is elütve a várakozással teli időt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. június 23. 09:25 | Link

Komlósy Csongor



A tekintete érdektelenül időzik az állomáson vesztegelő tehervonat oldalán, fél füllel két helyi vénasszony pletykálkodását hallgatja, hogy teljen az idő. Nem mintha bármit is értene hadaró, tájszólású magyar beszédükből. Hiába, számára egy évtized sem lenne elég rá, hogy elsajátítsa a nyelvet. Így nem is erőlködik igazán.
Távolról, a hegyek közül vonatfüttyöt hall, elnyom egy ásítást. Kezd hozzászokni, hogy időről időre valami deviáns félnótás miatt kénytelen a peronon vesztegelni, akár egy elcseszett fogadóbizottság, csak hogy az illető a szabadságot megérezve nehogy a vonat alá vesse magát örömében. Na nem mintha a Zengőbarlang vagy a Balatoni Javítóintézet jómadarai közül bárkiért is annyira nagy kár lenne - ez azonban olyan vélemény, amit nem igazán hangoztathat.
Otthon futólag átnézte a fiúcska aktáit, hogy mégis tudja, kinek köszönheti a plusz munkát. Rendfenntartóként az iskolai csínytevők adatai többnyire nála landolnak, csinos kartotékokba sorakoztatva, azonban az, hogy a minisztérium előre megküldi neki, mindenképp kiváltság. Ezen kívül előrevetíti, hogy a hormonzavaros tinédzserrel még biztosan meggyűlik a baja.  
A mozdony lustán kibukkan a dombok közül, ő hátrébb áll, hogy helyet adjon az előrenyomakodó utasoknak. A széngáz szaga szúrja a szemét, pislognia kell, hogy tisztán lássa a leszállókat. Az arcmemóriája messze nem a legjobb, így hamar feladja, úgy dönt, inkább megvárja, míg mindenki abbahagyja ezt a hangyaboly- szerű mászkálást és végre elvonul a tömeg.
A vonat ismét sípol egyet, majd zötyögve továbbindul. Ekkor lép tovább ő is a váróterem mellett.
Nem nehéz kiszúrni a delikvenst, fénykép nélkül sem, elég maga elé festenie minden sztereotípiáját, és lám, a fiúcska ott kuporog a fal mellett, mint akinek a vállát az élet súlya nyomja.
   -  Hey - a cipője orrával megbökdösi a lábát kissé - majd alszol a kastélyban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2014. június 23. 17:05 | Link

Tara drága
-Öltözék.-


- Véda! Véda!... – Szólongatta ugyan, de sehol nem találta a navine felé menet, pedig a kinti irodájánál is járt, azonban érezte, hogy a percek egyre gyorsabban pörögnek. Védának említette, hogy rokona érkezik, illetve arról is tud, hogy a közelmúltban egy napra elment a kastélyból temetés ügyben, de még nem tudott leülni vele, hogy beszéljenek róla. Leginkább azért, mert nem is tudna róla. Szörnyű volt értesülni is nagybátyja és felesége haláláról, de nem a hír csapta igazán arcul, sokkal inkább a tény, hogy mi lesz az unokahúgával. Nagyon is a szívén viselte minden családtagja sorsát világ életében, akkor is, ha mióta ide került ritkábban járt haza, vagy csak levélben érintkezett, akkor is főleg a szüleivel, na meg Tarával.
- Ó, Lilla, a vezetői iroda felé mész? Ezt beadnád Védának? Késésben vagyok! Ne haragudj, hogy rád sózom…
Azzal a friss prefektusuk kezébe nyomott két jegyzethalmot, majd megsimította a szőke vállát. Ezután megszaporázta lépteit ki a klubhelyiségből, hogy minél előbb elhagyja azt, majd a szárnyat, végül pedig a kastélyt. Egyik kezében ott pihent egy naplócska is, aminek oka volt, de hova is rohan így órák után ennyire?
A helyzet az, hogy Tara nagynénje nemrégiben felvette vele a kapcsolatot, igaz nem ismerik egymást túlságosan – hisz csak párszor találkoztak -, de a családból az egyetlen számításba jövő személy, akinél reményt láttak arra, hogy az immáron árván maradt lányt összeszedje, az Emma volt. Egyelőre még a navinés helyettes se tudta teljesen feldolgozni a dolgot, nem meglepő módon bőgte végig édesanyja és édesapja mellett a temetést, majd a haza vezető utat is, de, azóta magát már összeszedte, és attól egy picit jobb kedve is lett, hogy elkezdte unokahúga jövetelét szervezni. Rengeteg kérdés cikázott a fejében azzal kapcsolatban, vajon mi lesz ebből. Képes lesz-e megfelelően támogatni? Boldogulni fog-e a nyelvvel Tara? Meg úgy egyáltalán mennyire ért ő ehhez a gyámkodáshoz? Mármint gyakorlatilag már nagykorú ő, de ettől függetlenül még Emma gondjaira bízzák. Dolgozik is benne az ösztön, hogy vigyázzon rá, ebből, fakad, hogy a késés miatt is már leszidná magát, helyette a térig futólépésre vált, majd a szökőkútnál megáll, hogy kifújja magát. Már hallotta, hogy a vonat megérkezett, így felegyenesedés után elindult, hogy megkeresse Tarát. Izgult? Nagyon is. Várta az érkezését, örül neki, de nem tud most nagyokat mosolyogni, így egy pici bujkál csak szája sarkában. Tart tőle, hogy unokahúgából se tudja előcsalni majd a boldogságot, de nem is hibáztatná érte.
Némi bolyongás után figyel fel a nézelődő lányra, akit egyből felismer. Táskájába csúsztatja egyelőre a naplót, amit majd neki szán, majd odalépked elé, hogy rámosolyogva simogassa meg az arcát, aztán pedig át is öleli.
- Szia, ne haragudj, feltartottak. Mesélj, milyen utad volt?
Kezdett is bele, bár elég vontatottra sikerült, hisz anyanyelvükön beszélt, amit nem használ itt sűrűn. Tarának könnyebb, hogy legalább van valaki, akivel így is szót ért. Azaz nagyon reméli, hogy ezzel azért oldja majd kicsit. Tudja milyen a kettejük kapcsolata, így nem aggódik azon, hogy ne örülnének viszont egymásnak, de az, hogy ide kellett jönnie… Nem tudja, mit hoz ki belőle.
- Annyira sajnálom… - Igen azt is, ami történt, de azt is sajnálja, hogy nem maradt ott támogatni, vagy nem volt otthon, Írországban akkor, amikor kellett volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Komlósy Csongor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 6
Írta: 2014. június 23. 21:33 | Link

Dwayne Warren



*Érdeklődés nélkül ültem le a fal mellé. Nem nagyon figyeltem meg a környezetemet, hiszen ezekből az emberekből nagy eséllyel semmi hasznom nem származna. A legtöbb csak kistáskával jött, amit vásárlásra használhat, bár ki tudja mit rejtenek, hiszen varázs világ nem?  Nekem nem telt egy kicsinyítő bűbájos táskára, úgyhogy cipelhetem a jó nagy zsákomat. Körülbelül mindenem abban van, hiszen nem tudtam sehol sem hagyni dolgokat. Amik pedig haszontalanul megmaradtak nálam, majd csak megszabadulok tőlük.  
A javító intézet utáni időt egy családotthonban töltöttem, csak muglik között. Nem akartak ott hagyni csak átmeneti volt. Bár mikor még Zsolttal visszajöttünk Magyarországra bérelt egy kis lakást, szerintem visszaengedhettek volna oda engem, nem csináltam volna semmi rosszat. Nem szeretnék, ha Zsolttal tartanám a kapcsolatot, rossz hatással lenne rám. Kár hogy erre nem akkor gondoltak mikor hat évesen odadobtak neki.  
Egy nagy sípszóval jelzi a vonat, hogy tovább halad, úgyhogy már mindenképpen ezen a helyen maradok. Egy kicsit kezd hiányozni a vonatban lévő ülés a hideg falnak nekidőlve, de így jártam. Egy „hey” kijelentéssel valaki óvatosan belerúg a lábamba. Azt hiszem megtaláltak.  Kinyitom a szemem és közben kezdek feltápászkodni a földről. Egy férfi áll előttem, átlag magas, felegyenesedve le is hagyom egy kicsit méretben, de mégsem kerülnék verekedésbe vele. Szép nagy izmok teszik barátságtalanná, meg talán az arcán kiülő nézés sem segít. Feszes, látszik rajta a fegyelem, de az utálatot sem tudja teljesen palástolni, amit vagy miattam hord, vagy csak a nap tett azzal rosszat neki, hogy felkelt. Biztosan valamilyen katona vagy auror, ezt nem nehéz kitalálni. Tartásából és abból, hogy Ő jött ki értem a vonathoz. Plusz még az ilyen semmis munkákat is általában rájuk szokták bízni. *
-    Örvendek a találkozásnak, uram!* Ha jól figyel az illető egy kis gúny is található a mondatban, amihez még egy csalfa mosoly is társul. Bár miért is lenne gonosz ez a mondat, csak udvarias akartam lenni, ugyebár. Felveszem vállamra a bőröndöt, amivel azt is jelzem, hogy tőlem indulhatunk is.*
-    Egy kis délutáni teázgatás valahol?*A férfi nem úgy néz ki, aki az ilyesmiket tolerálja, de lehet kiszabták feladatában, hogy jó érkezést biztosítson. Bár ezt erősen kétlem, mindegy, próba szerencse. A legtöbb ember már elhagyta az állomást, bár páran még ölelkeznek itt-ott. Néhányan felfigyelnek ránk is a fiatalabbak közül és jól megbámulnak minket. Ismerik a férfit ez nem kétség, úgyhogy ha a kastélyba megyek, lehet nekem is lesz még több szerencsém hozzá.*
-    Szép az idő, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. június 23. 22:08 | Link

Komlósy Csongor



Hátrébb lép egyet, ahogy a srác föltápászkodik. Rövid töprengéssel végigméri, mintha azt ellenőrizné, minden testrészével együtt egészben megérkezett a kastélyba, aztán viszonozza a köszönést egy kurta bólintással.
   -  Szevasz - déli akcentusú angollal beszél, elvégre a magyart érintőlegesen ismeri mindössze - Dwayne Warren vagyok, a nevelőtiszted megkért, hogy legyek a dadusod.
Akár kezet is nyújthatna, valahogy azonban mindig viszolygott ettől a fajta bemutatkozástól. Helyette mindössze int egy apót a vasútállomás kapujának irányába, jelezvén, a fiú nyomában akár indulhatnak is.
   -  Ezer dolgom van még.
Hárítja el egyszerűen a bizonyára gúnnyal tűzdelt kérdést. Egy részről botfüle van az ilyesmihez, más részről pedig az ilyesmi általában lepattan róla. Persze, mint mindenkinél, nála is túl lehet feszíteni a húrt - ekkor azonban egy atyai tarkón vágás általában helyre szokta állítani a megfelelő egyensúlyt a tinédzserekkel szemben.
Lassan ballagnak a kapu felé, lépteikbe belezördülnek a bőrödbe tuszkolt holmik. Ő maga, szokásához híven nem hozott magával többet, mint ami a zsebeibe belefért. Az időjárással kapcsolatos, béna megállapításra csak hümmög valamit, előre engedi maga előtt a srácot a kapuban, őt követve hagyja el a pályaudvart.
   -  Hagyd a bőröndöt, fölküldöm a kastélyba. Át kell néznem, hogy van-e benne valami, aminek nem kellene ott lennie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Tara McNeilly
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 24. 19:07 | Link

Muci


Nem mondhatni, hogy kikészít a várakozás. Mindig is türelmes ember voltam, azt meg főleg megértem, hogy Emmának a pozíciója miatt nem sok ideje van. Ezért is féltem idejönni, nem akarom hátráltatni azzal, hogy problémaként borulok a nyakába, hisz... igazából fogalmam sincs, Teresa honnan vette, hogy én készen állok már arra, hogy emberek közé menjek. Nem, nem állok, és sejtem, kicsit közelebbről se ártott volna megismerkedni a nyelvvel, de ezek az "apróságok", gondolom, csak az én fejemben fordulnak meg.
Bár haszna is van annak, hogy alig értem a magyart, így legalább tényleg lövésem sincs, mit kifogásolnak rajtam. Amúgy, ha érteném, biztos, hogy kényelmetlenül érezném magam, kicsit már most is a tudattól, hogy engem néznek.
Sose voltam figyelemhajhász, tök jól elvoltam a sarokban, és néztem végig premier plánból mindent.
A baleset óta meg kerültem mindent, ami nyilvános, ahogy csak tudtam. Nem akartam, hogy lássák rajtam, mennyire fáj, még most se tudok teljesen uralkodni magamon, de lényegesen javult az ábrázatom. Legalább is Teresa szerint, én semmit nem vettem észre, a tátongó üresség még mindig itt kong, és még mindig kegyetlenül fáj, aludni meg még most se merek.
És még Emma is feltűnik, engem meg átjár az öröm, mert bár tényleg nem volt bajom a várakozással, nagyon régen láttam már az unokanővérem. Vagyis... rég láttam úgy, hogy nem voltam egy két lábon járó roncs.
Szorosan ölelem vissza, nem törődve azzal, hogy akár szét is szorongtathatom, mert tudom, hogy ő sem olyan gyenge, mint amilyennek látszik, vagy legalább is bízom benne, hogy nem sokat vesztett el magából.
- Semmi gond, elvoltam - vállat vonok, majd összeszűkült szemekkel tekintek a szőkeségre.
- Nem mostanában beszéltél így, igaz? - teszem fel a kérdést, hiába tudom rá a választ. Persze nem tudom nem figyelmen kívül hagyni, hogy bizony kicsit talán kopott, de nem vethetem, és nem is akarom Emma szemére vetni, itt nekem fog meggyűlni a bajom a beszéddel, és nem csak a nyelvi korlátok miatt.
- Nem kell sajnálnod semmit... én sajnálom, hogy nagynéném a nyakadba aggatott - szerényen szegem le a fejem, mert biztos vagyok benne, hogy Teresa ezt nem gondolta át, legalább is, Emmára nem gondolt, csak azzal volt tisztában, hogy unokanővérem úgyse tudna nemet mondani neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Komlósy Csongor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 6
Írta: 2014. június 26. 12:43 | Link

Dwayne Warren




*A név hallatán nem kell sokat töprengenem, hogy vajon német-e vagy kameruni, mert olyan angolos az elejétől a végéig, hogy nehéz lenne összekeverni bármi mással. A férfi kiejtésén is hallatszódik, az a jó öreg angol kiejtés, de hogy honnan származhat, azt már tippelni sem merném meg.*
- Komlósy Csongor. *Nem teszem hozzá, hogy bizonyára tudja, pedig úgy van. Ahhoz, hogy felismerjen legalább egy kicsit utánam kellett néznie. Kíváncsi lennék mi állhat az aktámban, vagy a micsodámban. Vajon minden, az egész életem, vagy csak a vége? Ezt majd egyszer meg kell kérdeznem valakitől. A férfi int az egyik kezével a kapu felé, amerre lassan elkezdünk sétálni. Nem nagyon méltatott pozitív feleletre. Pedig én tényleg szomjas voltam. Egy kis tea és máris egy barátság kezdete. Nem mondok erre semmit, ahogyan Ő is teszi az időjárásos megállapításomra. Igaza van, lehet egy kicsit már kezd beborulni. Nem próbálkozok más kérdésekkel, úgy néz ki nem nagyon vevő rá, inkább csak sétálok nem túl gyors tempóban a kapu felé.  
Nincs nagy kedvem még az iskolába menni, de nagyon úgy néz ki, hogy nem tervez semmi kerülőt. Úgyhogy csendesen követem.  Végül, mikor már átenged a kapun, felhozza a bőrönd kérdést.  Tényleg mindenem ebben a táskában van, minden, amit el nem koboztak akkor, amikor bekerültem a javítóba. Vannak benne ruhák, pár póló, nadrág és a többi. Nagyrészt ez tölti ki. Van még benne pár könyv, amit azért adták, hogy majd művelődjek belőle. Amihez pedig talán a legjobban kötődök ebben a bőröndben azok az üvegcsék. Egyik fiola sincsen megtöltve, mivel azokat azonnal elvették tőlünk, bizonyíték gyanánt.  Azoknak jó hasznát venném az iskolában, pár emberke vevő lenne rá. Feltűnés nélkül eladhattam volna őket és lenne egy kis plusz pénzem.  Ez már elúszott. Leveszem a vállamról a táskát és odarakom elé.*
-    Köszönöm. Könyvek, ruhák, üvegcsék, talán pár füzet is, oh meg egy zacskó csokoládé, vehet belőle, ha szeretne. *Lehet pár dolgot elhalászik tőlem, talán a fiolákat, meg a csokit, de akkor így jártam. Rengetegszer csináltak már ilyet, úgyhogy nem tud meglepetést okozni. Bár vajon mindenkinek átkutatják a táskáját? Biztosan nem, csak pár embert ajándékoznak meg ezzel.*  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. június 27. 10:45 | Link

Komlósy Csongor



Átveszi tőle a bőröndöt, leteszi maga elé a földre, a farzsebéből pálcát húz elő. Egy apró intéssel bűvöli meg a tárgyat, ami először megremeg, majd nehézkes döccenéssel felemelkedik, hogy a kastély felé vegye az útját. Korábban manókat használt ilyesmire, de mióta egy szórakozott diák táskájában felrobbant valami, a kis állat pedig elvesztette a fél fülét, inkább senki testi épségét nem kockáztatja ezzel.
A mondatára ismét nem válaszol, mintha sportot űzne belőle, hogy figyelmen kívül hagyja a srácot. Persze, szokja csak meg, az élet erről szól.
   -  A nevelőd és az igazgató megkért, hogy legyek elnéző veled.
Átkel az úttesten, remélhetőleg nyomában a sráccal, útban a kastély felé. Nem sürget a léptein, azonban elég céltudatos ahhoz, hogy jelezze: egyelőre nem lesz itt semmilyen fagyizás. Azt a feladatot kapta, hogy ezt a kis csomagot szállítsa el a kastélyba, a kapuig tehát az ő felelőssége, ha esetleg meglóg. Onnantól kezdve azonban Csongor azt tesz, amit akar, annak az elsimítása már az igazgató hatásköre, ha a falakon belül tesz valamit.
   -  Baromira nem különbözöl a többi gyerektől. Itt szinte mindenki sz*r családból jött, vagy apu bántotta anyut. Pláne a zöldek közt, kész elmegyógyintézet az egész... de a javító miatt mégis rajtad kell tartanom a szemem - flegmán vállat von - Jó magaviselettel engedtek el, ha ez így marad és normális leszel, akkor itt senki sem fog zaklatni. De ha olyat csinálsz, amivel megszeged a megállapodást, a homlokodon csúszva küldelek vissza a javítóba.
Nem fenyegetőzik, a hangja is higgadt marad, ezt azonban nem árt nyomatékosítani az elején. Pláne, hogy a lánya is a kastélyban van, egyszerre személyes üggyé vált az iskola tisztán tartása a mindenféle rendbontóktól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Beköltözés - I.
Írta: 2014. július 4. 20:30
| Link

Wessinger Lilla


Annyiszor indult útnak, annyiszor bámult ki csodálkozva az ablakon és annyiszor érkezett már meg egy-egy út végére, de a mostani érzés különleges volt. Különleges, hiszen ez az utazás abban a tudatban zajlott, hogy többet nem fog már másfelé menni, nem lesz több kaland, több bizonytalanság, a nagy utazásainak vége. Vége s közben kezdődik valami új, ami nem új, nem lesz ismeretlen, de mégsem ismerős. Már a második óra végénél tart a vonatozás, amikor a kocsik lassulni kezdenek, fémes csikorgó hang közli az utasokkal: megálló következik. Zsigmondnak ez a megálló a végállomást jelenti, ezzel az izgalmas örömmel markolja meg bőröndjét és rántja le a csomagtartóról, majd odalép a vagon ajtajához. A lassulás egyszer csak abbamarad, a figyelmes kalauz pedig odanyúl a kilincshez, hogy kiengedje a leszállni vágyó utasokat. Az állomás épülete egyfajta nyugodtságot áraszt a fáradt utazó felé, aki már a bejárat előtt is találta magát. Poggyászait letévén tekintetét az előtte lévő falvacskára vetette, amelyet olyannak látott, mint ahogyan elképzelte. Békés, takaros, ízig-vérig falu. Emberek jönnek-mennek az utcán, különböző kis üzletek díszelegnek a szebbnél szebb épületek között, a távolban pedig csöndes fenyvesek vigyázzák a határt. Zsiga a belső zsebéhez nyúl, melyből egy szép ezüstszínű cigaretta tartót vesz elő s azt kinyitva a szájához emel egy szál illatos pécsi cigarettát. A cigaretta tartóba beépített gyújtójával már épp a tüzet csiholná, amikor a vállát megérintve egy köpcös úr határozott kedvességgel így szól:
- Uram! Legyen szíves kicsit odébb menni, a bejáratnál nem szabad dohányozni.
- Ó, bocsánat a figyelmetlenségemért, - kap a fejéhez Zsigmond. - hát ki is van írva, csak a hosszú út alatt már letompultam, köszönöm, hogy szólt!
- Kérem – intett egyet, s azzal sarkon fordult.
Nem messze volt egy kispad, amire leült és immáron azt a bizonyos tüzet is megcsiholta a cigaretta végéhez. A harmadik slukk után a pécsi termőföldet áldotta, hogy ilyen finom dohányt sikerült növeszteni magából, amit ma, ezen a szép napon és ebben a nagyszerű pillanatban élvezhet. Mire az utolsó szippantáshoz érkezett, végre meglátta azt a táblát, amit leszállás után nagyon hiányolt. Szorgos léptekkel igyekszik egy csinos, barna hajú lány, kezében a táblával: OMBOZI ZSIGMOND.
Mosolyogva feláll és egy intéssel jelzi, ő az akit várt volna, vagyis akire Zsigmond várt.
- Lilla? Sziaa! Azt hittem, már nem is jössz – mondja szinte nevetve. – Örülök, hogy végre látlak is, reméltem, hogy csinos főbérlőm lesz!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wessinger Lilla
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Ismeretlen a faluban
Írta: 2014. július 4. 21:14
| Link

Ombozi Zsigmond

Már hetekkel ezelőtt, beköltözése után feladta hirdetését, miszerint házának egy szobája - ahol eddig könyvekkel és kipakolatlan porcelánokkal teli dobozok pihentek -, kiadó. Hirdetésébe természetesen belefoglalta azt is, hogy csak és kizárólag megbízható, állandó munkahellyel rendelkező lakótársat enged be otthonába, aki, ha lehet, hosszútávra rendezkedjen be nála, hiszen mivel ő egyelőre nem dolgozik, jól jön némi plusz bevétel, főként, ha nem változik könyvesbolt látogatásának aránya. Egy nap, nem is olyan sokára felkereste őt egy lány, valamiféle Ombozi Sára, aki azt állította, hogy nagybátyja éppen most keres házat Bogolyfalván, és ha már meglátta ezt a lehetőséget, szívesen megadná a nő címét Zsiga bácsinak, aki biztosan felveszi majd vele a kapcsolatot. Sára nem a levegőbe beszélt, ugyanis napokon belül csúf kis bagoly szállt be nyitott ablakán, hogy egy kacskaringós betűkkel megírt levelet dobjon le a nő íróasztalára. Az érkező levélre hamar válasz született, Lilla gondosan becsomagolta azt, vizet és elemózsiát adott az éjszaka megpihent bagolynak, majd kora hajnalban útnak eresztette. A levélváltásból levelezés lett, Lilla pedig gyorsan arra az elhatározásra jutott, hogy a faluban csaposnak álló világjáróval kiváló lakótársi viszonyt alakíthatnak ki. Egy teljes hét alatt aztán eltüntette az összes porosodó dísztárgyat, összeszedte a papírdobozokat, s kitakarította az üresen álló helyiséget, hogy mire Zsigmond megérkezik, ő és a házikó fogadóképes lehessen. A férfi péntek délutánra ígérte érkezését, amit a nő hol gyermeki izgalommal, hol rémülettel várt. Benne élt a félsz, amiért egy férfival költözik össze, aki ki tudja, talán koszos, mint egy disznó, aki erősebb nála, és lefoghatja őt, hogy aztán bántsa, vagy kirabolja féltve őrzött otthonát - elvéve minden könyvét is, ő pedig hajléktalanná ugyan nem válva, de költözhet vissza Szegedre. Ezekre a gondolataira mindig elhalványodtak ajkai, barnái pedig mereven figyeltek egy-egy kósza pontot, hogy végül elhessegesse rémületét, és arra gondoljon, milyen jó bulikat csaphatnak együtt, mint a könyvdélután egy kellemes tea társaságában, vagy közös nagytakarítás.
Délelőttje még azzal telt, hogy lakását annak legszebb fényében engedje láttatni, elmosogatott, és minden szanaszét heverő könyvét a helyére pakolta, majd némi varázslat segítségével letisztította a bútorokat, kiporszívózta a szőnyegeket, és üde, nyári illatot hintett a nappaliba. A férfi leendő szobája is készen állt, ággyal, szekrénnyel, asztallal, és nő járta nyomokkal együtt. Az ágyán takaró, asztalán tulipán nyiladozott, míg a szoba falain festmények lógtak. Lilla igyekezett otthonos környezetet biztosítani az idegennek, és bár nem ismerte ízlését, reménykedett abban, hogy Zsigmond szeretni fog nála, s vele lakni. Minden tökéletesnek bizonyult, kivéve a nő időérzékét, mely mióta Bogolyfalván él, valahogy nem akar a helyére zökkenni. Vécsey professzor valószínűleg már minden egyes alkalommal számít a tíz perces késésre, ennek ellenére a Wessinger lány folyton-folyvást szabadkozik furcsa természetes miatt. Úgy, mint mindig, most sem készül el időben. Nyakláncának felcsatolásával fáradozik, aminek kapcsa nem akarja az igazságot, Lilla pedig már toporzékol idegességében, hogy leendő lakótársa még visszaszáll a vonatra, ha nem találja őt időben az állomáson. Magassarkú helyett tornacipőbe lép, rövid nadrágot és lenge blúzt húz, majd sebtében kartontáblára írja Zsigmond teljes nevét. Biztosra szeretne menni, és nagyon bízik abban, hogy nem többen fognak odajönni hozzá, ha meglátják rajta, hogy egyáltalán nem tudja, kit is keres pontosan.
- Szia! - köszön vissza szinte már kiáltva, hangja hangosabb és magasabb hangszínen szól, mint általában, jobbjával fel-le kalimpál. - Ne haragudj, nem szoktam késni, illetve mióta itt élek, mindig, mindenhonnan elkésem. Talán az időjárás, vagy a csapvíz miatt. Jaj, köszönöm. De ha meglátod az itteni nőket, akkor azonnal lepukkant, korosodó, majdnem harmincéves könyvmolynak fogsz csupán tekinteni.
Természetesen zavarba jön a kedves köszöntés miatt, orcái kipirosodnak, hangja, mint egy tinié szól. Széles mosollyal néz a nála alig magasabb Zsigmondra, majd a kínos csend elkerülése végett, gyorsan kezet nyújt neki.
- Wessinger Lilla - mondja neki, hevesen megrázva a férfi kezét. - Itt van a házam a közelben, a hetes szám alatt, a csárda pedig a lakósor mellett, a faluban kapott helyet. Én még nem jártam ott, de úgy tudom népszerű, biztosan jól fogod érezni magad ott. Legalábbis, azt hiszem.
Felnéz a férfire, mosolya ha lehet, még feljebb szalad arcán. A táblát nézegeti, csakhogy ne kelljen Zsigmondra néznie, majd fejével a falu irányába bök, és barátságos hangon szólal meg.
- Meg sem kérdeztem, jól utaztál? - kerekednek el barnái, közben elindul oldalán az idegennel. - Mielőtt hazamennénk, szeretnéd megnézni a falut, vagy mutassam először az otthont, hogy lepakolj? Remélem tetszeni fog!
A nő tele van kételyekkel, ami a közös együttélést illeti, hiszen még soha, senkivel sem élt együtt szülein kívül, így ezernyi kérdés cikázik fejében, amire csak sejti, vagy egyáltalán nem akarja tudni a választ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zsigmond
INAKTÍV


Fater
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 66
Beköltözés - II.
Írta: 2014. július 4. 21:57
| Link

Wessinger Lilla


- Ombozi Zsigmond – feleli a kézrázástól zavarba eső férfi, aki egy lágy mozdulattal szájához emeli Lilla kezét és úriember módjára megcsókolja azt.
- Én úgy tudtam, hogy a hölgyeknek kezet szokás csókolni, különösen az ilyen szép „lepukkant, könyvmolyoknak”! – s szája mosolyra derül, közben egy pillanatra belezúg a lányba s elcsodálkozik nőies vonásain, kedves hangján.
- Köszönöm az ajánlást, biztosan szemügyre fogom venni majd a csárdát…  Fú meg is éheztem.
- Jól utaztam, de már nagyon vártam, hogy megérkezzek! Olyan jól eső érzés volt leszállás után szétnézni és érezni azt a barátságos nyugalmat, amit Bogolyfalva áraszt.
A két idegen, akik már nem sokáig lesznek idegenek, jókedvűen és izgatottan battyognak egymás mellett. Zsigmondban most tudatosult az, hogy egy nővel fog együtt lakni. Egy szép, bájos, kedves nővel. Feszélyezi a helyzet: hogy fog tudni alkalmazkodni? Milyen lesz Vele együtt lakni? Mint a muglik között töltött évek alatt annyiszor felbukkanó ’minden lányba egy kicsit’ belesés volt ez, vagy valami más? Ha ez valami más, nem lehet, hogy rossz ötlet volt női főbérlőhöz költözni?
„Késő bánat, eb gondolat.” – gondolta magában s figyelme a lány cipőjére szegeződött.
„Narancssárga torna cipő? Ééérdekes..” – s hirtelen már is egy házra pillantott, hiszen nem akarta, hogy feltűnjön a lánynak zavarodottsága.
- Nos úgy gondoltam, hogy először lepakolok, mert elég fáradt vagyok, de azért útközben ami olyan, azt megmutathatod! – s míg mondta, lopva szemügyre vette az arcát.
„Semmi extra, semmi extra..” – próbálta belül hűteni a kedélyeket s most ezúttal az utat kezdte el nézni nagy érdeklődéssel, fel ne merüljön bambulás gyanúja. Jó pár lépéssel arrébb hirtelen elmúlt a feszültség, s előjöttek olyan normális gondolatok, amik két ember első találkozásakor általában felmerülnek.
- Mióta is laksz itt? – kérdezte teljesen normálisan. – És mit dolgozol?
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. július 21. 19:37 | Link

Schlett E. Lili <3
2014. 07. 19., 20:28


A Lilivel való levélváltás után fogalmam sincs, hogy mi is van most. Nem mintha annyira összezavaró lenne, csak én nem tudom értelmezni a jeleket, ha rólam van szó. Illetve tudom, mélyen elrejtve, csak sosem hiszek magamnak.
Mindenesetre azt írtam neki, hogy büntető munkáznom kell, ami igaz is, de már délután megcsináltam, így a kora esti vonatérkezés előtt még sikeresen összekészítettem egy meglepetést neki. Tudom, nem biztos, hogy az a múltkori... találkozás... szóval nem garantálja hogy... mégis elkészítettem neki ezt a meglepetést, ezt pedig optimizmusnak hívom.
Tény, hogy kissé ideges voltam. Mármint, feszült - hiszen majdnem felgyújtottam az erdőt a készítése közben, csak egy igazán kevés hiányzott hozzá, de szerencsére megúsztam. Na meg persze nem csak emiatt. Hogy fogom üdvözölni őt? Megölelem? Vagy meg kéne csókolnom?
Vagy csak integetek neki, és felkísérem a kastélyba, a meglepetés megmutatása nélkül?
A pályaudvar kezd félhomályba borulni, a nap két perc múlva lebukik a horizonton. A kerítéseken még meg-megcsillan a fény, pont úgy, mint ahogy a sínek közt lévő kavicsok is élvezik a nap melegítő sugarait. Csak álltam, és idegesen rágyújtottam. Még hét percet kell várnom, hogy beérjen a vonat. Hetet.
Addig is ki kéne találnom, hogy mégis hogy üdvözlöm őt.
Ehelyett persze inkább a meglepetésre gondoltam. Nem is konkrét tárgy, inkább helyszínnek mondanám, egy berendezett, meghitt hely a tisztáson. Ma félhold van,  fogyó hold, legközelebb augusztus kilencedikén lesz telihold, a nap pedig nyolc óra két perckor fog lenyugodni. Betegesnek tűnik, hogy megjegyeztem? Szerintem nem az. Szeretek tájékozott lenni, főleg, ha Róla van szó. És érte képes vagyok használni az agyamat.
Eddigi gyomorgörcsöm kioldott, s a feszültséget jóleső izgalom váltotta le. A nap fénye kihunyt. Már csak három perc.
Érzem, ahogy közeledik a vonat. Itt van. Mindjárt itt van. A szívem máris őrült vágtába kezdett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!
Schlett E. Lilla
INAKTÍV


Evilla Loveguard
offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 227
Írta: 2014. július 21. 20:09 | Link

Merseeeee (:
2014. 07. 19., 20:28


e.

Te jó ég. Na akkor összegezzük ezt ah etet: megírtam életem első bagolypostáját, és nem is akárkinek! Hanem Neki, és ami döbbenetes volt, hogy kaptam rá választ. Emellett egy barlangász csoport tagja lettem, 2 napra eltűntem a víz alatt és már a megfagyás környékezett, mire megtaláltak. De nem az én hibám volt, szeretek nézelődni és elmélázni az eseményeken, helyzeteken, egy-egy gyönyörű borsó alakú apró kis cseppköveken, hát most mit csináljak. No persze mégiscsak inkább Rajta gondolkodtam el és magán a tényen, hogy visszaküldte Nyuszit hozzám. És most tessék, már órák óta zötykölődök a vonaton egy fiatal nő és a kislánya társaságában, aki már fél órája hisztizik, de én mint aki meg se hallotta. Bámulok ki az ablakon és egyre csak azon merengek, hogy most hogyan tovább. Mi lesz. Hogyan lesz. Egy hosszú fehér, lenge ruhába bújtam bele és egy retro farmerdzsekibe, ám ezt leginkább ölembe fektetve morzsolgattam az utam legnagyobb részében. A hölgy többször is megpróbált velem szóba elegyedni, de mivel nem nagyon tudtam, hogyan kell a szavakat kezelni - egyáltalán hogyan kell "barátkozni", így hamar feladta szegény. No meg nem a legjobb időpontot tűzte ki arra, hogy ép és józan eszemben megfogjon, ahhoz túlságosan is el voltam kábulva. A percek csigalassúsággal vánszorogtam és hiába néztem rá percenként az órámra, az még mindig csak 32-re mozdult a 31-ről. Mélyet sóhajtottam próbálgatva az alternatívákat arra, hogy mi lesz a találkozásunkkor. A legtöbb szép volt, ölelés, csók, kézen fogás vagy valami hasonló.
Aztán csak odaért a vonat. Szívem majd' kiugrott a helyéről, nem bírtam magammal és már kapkodva álltam fel, hogy leügyetlenkedjem a bőröndömet. Természetesen a lábamra ejtettem amit egy elfojtott sikoltással konstatáltam, majd összepréselt ajkakkal estem ki az ajtón ezzel a sötétkék ördöggel a kezemben. Füles is mellettem baktatott kifelé nagyokat lélegezve. Nem is csoda, szegényem minden bizonnyal felgyullad ebben a hatalmas bundában. A kalauz megfütyültette a vonatot, az ajtók kinyílódtak és az emberáradat nekiindult a semminek. Nem kapkodtam, eléggé tartottam ettől a találkozástól ahhoz, hogy csak úgy kirontsak de nemsokára rám került a sor. Nagyot szippantottam be az áporodott levegőből, amit orrom nem nagyon díjazott és leugrottam a peronra a bőrönddel és Fülessel. A Nap eddigre már nyugovóra tért, az utolsó sugarai is épp most hagyták el a térséget csak azért, hogy másutt tovább ragyoghassanak. Mondjuk Afrikában. Vagy Ázsiában. Sosem voltam jó földrajzból.
Tte jó ég. Ott áll! Egy másodpercre megdermedtem, a nagy és erős Lilinek buta könnyek szöktek a szemébe majd eleresztve mindent a kezéből eleinte kocogva majd már futva, sőt, rohanva közeledett Merséhez. El sem hiszem, hogy én ilyet csinálok, de annyira hiányzott! Mint mikor valakinek a lelkét ketté törik és most leli meg az elveszett, titkos darabkát. Újra meg újra ez az érzés kerít hatalmába, mikor Őt pillantom meg. Farkasi mivoltom végett pontosan számoltam ki a távolságot és a gyorsaságot, ugrottam - rugaszkodtam és pillanatokon belül karjaim átszorították Merse nyakát, lábaim felhúzva az oldalához értek és egy jó ideig csak csüngve öleltem magamhoz. Belélegeztem azt az illatot, ami bármikor képes feledtetni velem minden gondot és bút, még az se érdekelt, ha a cigaretta is a kezében volt. Jut is eszembe, már megfordult a csökött agyamban, hogy egyszer jó móka lenne Vele együtt kipróbálni a híres "vicces cigijét", de majd.. majd. Most még csak ott tartok, hogy nem engedem el. Nem akarom. Soha többé. De.. mindig ott van ez a két buta szócska. De. Csak. .. Nem vagyok neki való. Sokkal jobbat érdemel nálam és Ő sem kíván magának egy olyan életet, ahol folyton azon kellene aggódnia, hogy mikor ugrik neki a .. szóval hogy mikor ugrok neki én. Még ha tudja is, pontosan tudhatja, hogy Ő az, akit az életben soha nem tudnék bántani.. Féltem Őt magamtól. Ez az igazság. Erre csak még jobban próbáltam szorítani magamhoz,aztán idővel lábaim szorítása gyengült és a földre kívánkoztak. Így a talajon vagy egy fél..de talán egy egész fejjel alacsonyabb vagyok nála. Elmosolyodtam, szemeim melletti ráncok előbukkantak míg íriszem résnyire szűkült a mosoly következtében. Milyen gyönyörű így a felkelő félhold sugarában, Istenem..
Utoljára módosította:Schlett E. Lilla, 2014. július 21. 20:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ardai Merse
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 124
Írta: 2014. július 21. 20:34 | Link

Liliiiiiiii <3


Egy fehér ruhát pillantottam meg, szőke hajjal és egy bőrönddel társítva. Szívem feldobbant, forróságot éreztem a füleim mögött, s valahogy minden kitörlődött az agyamból. Ismét égni kezdtem belülről; olyan meghamisíthatatlan, olyan hihetetlen érzés volt bennem... mármint, tudom, hogy ez nyálasan hangzik, de... sosem éreztem még ilyet. Úgy éreztem, a szívem összefacsarodik, és neki dobog. Olyan volt ez a lány, mint egy mágnes, így hát elindultam felé.
Ő is észrevett, s láttam a meglepetést az arcán. Aztán csapot-papot ott hagyva futni kezdett felém, amire gyorslépéssel reagáltam - és egyszer csak rám ugrott. Őszintén szólva kicsit meglepődtem, de Lili súlyát könnyedén meg tudom tartani. A karjaim és az egész testem eddig érte sajgott, s most, hogy a kezemben tartottam őt, enyhült ez a fájdalom; édes érzés, szerelem vette át a helyét. Öleltem karcsú derekát, és belepusziltam a nyakába.
- Üdv itthon. - mormoltam, és megszorítottam őt, ügyelve arra, hogy ne érezze kellemetlenül magát.
Ebben a fehér ruhában, kék szemével és szőke hajával olyan tisztának tűnt. Nem akartam beszennyezni őt a káros szokásaimmal. Ez a gondolat az agyam hátsó részében fogalmazódott meg, de tudatában voltam.
Annyi minden történt egyszerre! Éreztem a vékony kis karjait magam körül, hallottam ahogy egy madár trillázásba kezd, tücskök ciripeltek. Ez a folyamatos égés bennem, ezt nem lehet leírni. De fantasztikus volt ez is.
Mikor lecsimpaszkodott rólam, se szó, se beszéd odahajoltam, és megcsókoltam. Eszembe se jutott, hogy nem teszem meg, mikor már itt volt a karomban. Bánom, hogy eddig nem voltam képes pasi módjára viselkedni. De most más lesz.
Ajkaink összeértek, s mintha megfújták volna bennem a parazsat, vagy valamiféle égő papírlapot, úgy lángolt fel bennem minden. Lili kitárta az érzékeim, az érzelmeim; egyszerre éreztem a lelkünk, ahogy lágyan egymáshoz simul, éreztem az élet sorsszerűségét, hogy egy madár pont akkor kezd még bonyolultabb dallamba, mikor odahajolok hozzá. Éreztem a kezeim között a derekát; nem volt szoros a fogásom, sőt, gyengének mondható. Olyan természetes csók volt ez, nem a ragaszkodási kényszer, és nem is az aggodalom vezette, hanem... az a nagy egész, az a perzselő érzés. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Avatar és aláírás készítést vállalok :3
Én vagyok Angel!

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 26 27 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér