37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház
Bogolyfalva Hivatala - Damien Delacroix hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Damien Delacroix
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 11
Írta: 2017. szeptember 8. 16:35 | Link

Széplaki kisasszony


A meghívó néhány nappal korábban érkezett csak meg és azzal a lendülettel, hogy letettem az asztalomra el is keveredett valahová a papírjaim közé. Nem emlékeztem sem az időpontra, sem pedig a kiállítás pontos témájára, amíg ma reggel meg nem állított az egyik kollégám a folyosón, hogy emlékeztessen, ma nekem találkozóm lesz a Művelődési Házban az egyik ügyfelünkkel. Nem repkedtem az örömtől, nyilvánvaló okokból. Amikor egy ügyfél nyilvános találkozót kér az sohasem jelenthet jót.
Bősz szájhúzogatással ugyan, de konstatáltam, hogy már nem lesz időm hazamenni munka után és ugyanebben a sötétkék ingben leszek kénytelen végigülni a kis találkánkat.
Nem sokkal hat óra után értem be a kiállításra és egyik képtől a másikig haladva mértem fel a terepet és próbáltam megtalálni a férfit, akinek komoly problémái akadtak a törvénnyel. Mint mindannyiuknak természetesen. Ez a művelet körülbelül két percen belül teljesítettnek minősült, mert a szőke férfi mellém lépett és anélkül, hogy felém pillantott volna ecsetelni kezdte a problémáját, nem éppen megfelelő hangnemben és még csak véletlenül sem megfelelő stílusban.
Kihúztam magamat, miközben emlékeztettem rá, hogy nyilvánvalóan hibát követett el, amikor azt feltételezte, hogy a sikkasztás tulajdonképpen nem minősül bűnnek, ha egy akkora multicég vezetője az illető, mint ő. Tévedett, ezt ő is tudta és ettől csak frusztráltabbá vált. Nyilván. Általában itt kezdődik a fenyegetőzés, ahogyan arra számítottam is. Egy jeges mosollyal az arcomon figyeltem csak, ahogy a kelleténél nyilvánvalóan hangosabban emlékeztet rá, mit is tehet ő, ha elbukjuk ezt az ügyet. Néhányan felénk pillogtak, mások pedig elhúzódtak a képtől, aminél mi ketten éppen álltunk. Fogalmam sincsen, mit ábrázolt. Csak kihúztam magamat és egészen halkan, a fogaim között szűrve buktak ki belőlem a szavak.
- Ugye tisztában van vele, hogy kit fenyeget?
Szál megtekintése

J.
Damien Delacroix
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 11
Írta: 2017. szeptember 10. 18:28 | Link

Széplaki kisasszony


A vita kezdett elmérgesedni, ennek pedig nem csak én voltam tudatában, hanem a körülöttünk lézengő embertömeg is. Ennek nem örültem, elvégre, mint a Minisztérium alkalmazottja és, mint tanácsadó sem engedhettem meg magamnak, hogy a nevemhez bármiféle botrány fűződjön és esetlegesen rossz híremet keltsék. Az első és talán legfontosabb dolog, amit az apámtól megtanultam az volt, hogy a külsőségek mozgatják ezt az egész nyomorult világot.
Ha más körülmények között találkoztunk volna bizonyára nem hagyom idáig fajulni a helyzetet, most azonban nem emelhettem fel a hangomat és tulajdonképpen nem állhattam ki magamért olyan formában, ami esetlegesen pletykára ad alapot. Sarokba lettem szorítva és a partnerem ezzel tökéletesen tisztában volt. Az én ostobaságomnak tudható be, hogy nem voltam kellőképpen előrelátó. Már éppen válasszal feleltem volna a következő fenyegetésre, amikor a barna lány, akárcsak egy jól irányzott forgószél mellém perdült és mintha ezer éve ismernénk már egymást. Egy röpke pillanatra értetlenség futott át az arcomon, de sikerült azelőtt rendeznem a vonásaimat és magamban felmérnem a helyzetet, hogy partnerem visszafordult volna felém.
- Sajnálom, hogy késtem, akadt még egy kis elintéznivalóm - pillantottam vissza a férfire és még egy aprócska mosollyal is sikerült megtoldanom a mondanivalómat. A nő felé mozdultam és a karomat tartottam felé. - A kisasszonynak igaza van, mennünk kell. Ezt a beszélgetést pedig odabent, az irodámban folytatjuk.
Nem akadtam esélyt adni rá, hogy reagáljon, ezért a barnát elvezettem a terem egy távolabbi pontja felé. A terepet pásztáztam, nehogy esetleg valamivel meglepjen a faképnél hagyott ügyfél, de azért az ajkaimra telepedett egy féloldalas mosolyt.
- Nagyon köszönöm, valószínűleg nagyon jót tett a karrieremnek - ki tudja, hogyan végződött volna, ha a hölgyemény nincsen jelen. A szőke férfi után hangosan csattant az ajtó, én pedig végre megálltam és újdonsült partnerem felé fordultam. - Damien Delacroix, nagyon örülök! - nyújtottam neki kezet. - Esetleg megköszönhetném valahogyan?
Őszintén hálás voltam, amiért közbelépett, ez nem volt éppen elvárható részéről és tulajdonképpen még azt sem értettem, miért tette.
Szál megtekintése

J.
Bogolyfalva Hivatala - Damien Delacroix hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház