37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház
Bogolyfalva Hivatala - Révay Lili Athalie hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. szeptember 19. 17:40 | Link

Zelei kisasszony  Grin

Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy Zelei Viki nevű osztálytársam, akit imádtam, és akit szerettem, és aki nagyon hamar fel akart nőni, mert egyszercsak bejelentette, hogy bizony ő a következő tanévtől már fent fog tanulni a nagy kastélyban. Először azt hittem, csak viccel, még nevettem is, de aztán kiderült, hogy nem viccelt, mert Attu bácsi közölte, hogy Viki idén már nem az osztálytársunk. Emlékszem, nagyon le voltam törve, mint a bili füle, amikor elmondta, hogy a lányka tényleg elment oda fel. Persze ott volt nekem Iza és Titi, de őt is nagyon szerettem, és nagyon hiányzott, hogy a játszótéren nagyokat beszélgessünk.
Most, hogy vége van az évnek, és egy kicsit pihenhetünk, és még én se mentem vissza a nevelőotthonba, sikerült közös programot szerveznünk. Amikor megkaptam a baglyát, hogy jöjjünk el erre a kreatív foglalkozásos előadásra, be kell vallanom, majd kiugrott a szívem a helyéről, pedig én nem vagyok a Viki szerelmese, mégis annyira örültem, hogy viszont láthatom. És persze volt hozzá rengeteg kérdésem is.
A viszontlátás örömére szépen ki is öltöztem. Fekete nadrágot, és hozzá piros - fehér kockás inget vettem fel, ami kicsit széles volt rám, de nem baj, mert pont emiatt szerettem. Mivel azonban nagyon hideg is volt kint - elég hirtelen romlott el az idő - ezért a pandás pulcsimat is felvettem, azt, amelyiknek olyan a kapucnija, mintha a maci feje lenne, rajta nagy fülekkel. Plüss puha és meleg. Nagyon szerettem ezt a pulcsit. Olyan nagy zsebei voltak, belül is, hogy oda be tudtam rakni a tárcámat, meg az irataimat. Még anya tanította, hogy dugi pénz és a papírjaim mindig legyenek magamnál. Mondjuk itt nem sok minden történhet velem, így nagy valószínűséggel sütire fogom elkölteni a magammal hozott sarlókat.
A ház előtt várakozom, korán érkeztem, bár már nyitva az ajtó, de Viki nincs bent, így kint várakozom rá. Az eső is lassan szitálni kezdt, így a kapucni is a fejemre kerül, bár viszonylag védett helyen vagyok, de nem kockáztathatok!
Szál megtekintése


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. szeptember 20. 20:50 | Link

Ms. Zelei

Amikor meghallom a nevem, gyorsan megfordulok. Még jó, hogy így teszek, hiszen a következő pillanatban Viki már a nyakamban is van. Szorosan ölelem én is, hiszen ezer éve nem láttam, és gyorsan felveszem a ritmust, amivel ringatózunk. Eltelhet ezer év, mi mégsem távolodunk el, és már csak egy kicsit kell várni, hogy nekem is a nagy iskolába kelljen járnom. Egyrészt örülök, hiszen ott lesz a barátnőm, aki biztos vagyok benne, hogy segít majd nekem mindenben, másrészt azonban félek, hiszen az az iskola sokkal nagyobb, sokkal több diákkal, és tele mágiával. Kell majd pálcát használnunk, és nagyon félek, hogy leátkozom a tanár haját, ha rosszul mondom ki a varázsigét. Persze ez most így viccesen hangzik, de nem az, hiszen ha nevetünk is majd rajta, az biztos, hogy a tanár engem egy életre megjegyez, és az nagyon ciki lenne.
- Igazából Sára nénitől kaptam. Azt mondta, hogy én jutottam róla az eszébe. Nagyon szeretem! Meg a pulcsit is, olyan puha és meleg, de nem lesz benne melegem. Szerintem mágiával van megbűvölve.
Az utolsót halkabban teszem hozzá, mert ha butaság lenne, akkor nem akarom, hogy a mellettünk elhaladó nagyobb lányok meghallják. Viszont egyre jobban kezd esni, így Viki kezét a sajátomba csúsztatom, és húzom magam után, hogy beérjünk a művelődési házba. A nagyobb lányok is biztos oda mennek, de én még nem követem őket, inkább beállok egy nagy bácsi mögé, aki a recepcióstól érdeklődik. Amíg a bácsi kérdezget, addig én is a mellettem álló felé fordulok:
- Nagyon féltem, hogy előbb kell visszamennünk, de szerencsére még vannak olyanok, akik vizsgáznak, mert betegek voltak, és így most később megyünk mi is. Ez nagyon jó, bár jobban örülnék neki, ha egyáltalán nem kellene oda mennem. Még hat év, ha addig senki se fogad örökbe. Az ottani szobatársaim szerint senki sem fog, mert öregek vagyunk már, és csak a kisbabákat viszik, de remélem, hogy nem így van.
Egy levegővel mondom el ezeket, a hely nevét viszont nem mondom ki. Nem szeretek ott lenni, de muszáj. U - TÁ - LOM! De persze ezt nem mondom ki hangosan, vagyis de, csak nem mindig, de mindenki tudja, hogy így van. Nem szeretem ezt az oda - vissza járkálást, és még így is kivételezett vagyok, mert csak a nagy szünetekben kell ott lennem, nem kell minden egyes nap járkálnom. De még így is több az, amit ott töltök, mint amit feltétlenül kellene.
- Mindent el kell mondanod az iskoláról. Milyenek a tanárok? És a nagy gyerekek? Milyen a varázslás? Egyszerűen mindent tudni akarok.
Közben a bácsi elindul, így odalépünk a pulthoz, és felpillantok a fiatal bácsira, aki ott ül.
- Csókolom, kreatívra jöttünk, merre kell mennünk?
Kérdezem tőle, ujjaimat a pulton nyugtatva, kicsit lábujjhegyre állok, hogy jobban lásson, ne csak az orromat.
Szál megtekintése


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2016. október 27. 13:08 | Link

Viki

- Az olyan jó lenne! Nagyon félek, hogy tönkremegy.
Ilyen szempontból sajnálom, hogy kicsi vagyok, és azt is, hogy nem vagyok olyan okos és ügyes, mint Viki. Szeretnék már bűvölni, és nagyon szeretnék a nagy fiútól pálcát venni. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy nekem milyen pálcám lesz majd, és hogy mennyi idő alatt találjuk majd meg. Már csak egy tanév, ha végzek jövőre, ha sikeresen megírom a dolgozatokat év végén, akkor esélyem nyílik mindezt kipróbálni. Ennek nagyon, de nagyon örülök, mert akkor végre lesz pálcám és a bűbájokat is megtanulom használni. A dolog másik része viszont, hogy egyáltalán nem örülök, mert akkor a nagy iskolába kell majd járnom, és elveszítem a kedves lenti iskolámat. Viszont vállalhatok majd munkát, és lehet, hogy többet nem kell visszamennem a nevelőotthonba. Olyan nagyon jó lenne! Persze ez most még csak egy álom, de ki tudja, talán egy nap valósággá válik.
- Az mennyire menő lenne már! Szeretem a sárkányos dolgokat, meg a sárkányokat is.
Gyerekként is mindig előnyben részesítettem a sárkányos meséket, na meg persze az unikornisosakat. A pegazussal annyira nem voltam kibékülve, csak a Hercules félével. Őt viszont nagyon szerettem, sokszor álmodoztam arról, hogy egyszer nekem is lesz egy pegazusom.
- Nem tudom, hogy az ilyet engedélyezik-e, de mindenképpen meg fogom kérdezni.
A hangomban nagyon sok öröm bujkál, olyan, mintha csilingelne is. Tudod, mint amikor pattogós cukorkát eszel, és ha kinyitod a szádat, akkor a torkodban olyan különös hang jelenik meg. Ez is olyan, csak sokkal lágyabb. Olyan jó lenne Vikiékhez menni, ha nem is végig, de legalább egy kicsit, mert akkor annyival kevesebbet kell az otthonban lennem, és akkor rendesen át tudnánk beszélni mindent.
- Emlékszem, az öcsém is sokat sírt az elején. Apa olyankor sokat dolgozott.
Meg velem is sokat volt, apás programokat csináltunk, sőt, még moziba is elvitt, hogy ne kelljen az öcsémet hallgatnia. Hasfájós volt, apa pedig nagyon, de nagyon érzékeny a hangokra, nem szerette, ha megzavarják a koncentrációban.
- Szerintem is jobb a nagy. Mondjuk a nagyobbak is tudnak hisztizni rendesen, de gondolom a nagy iskolába járók már nem. Ők olyan komolynak tűnnek, amikor reggel mennek fel a faluból.
Mindig nézem őket. A nagyokat, akik az iskola felé igyekeznek, hogy aztán a nap végén visszasétáljanak. Reggel két – három kisebb csapat, és néhány párosan kószáló diák megy fel, a talárjukon a minta minden színben pompázik, aztán estefele, amikor jönnek vissza, akkor már jobban szét vannak szedődve, gondolom, máshogy van órájuk. Olyankor több, kisebb csapat jön vissza.
- Akkor ő még nem tanít téged? Vagy nem akartad, hogy a tesód tanítson?
Én mondjuk biztos nem szeretném, hogy a bátyám vagy nővérem legyen a tanárom, mert akkor én lennék az, akinek biztosan tudja a nevét, és akit testvériességből szívathat is. Közben beérünk, és egy távoli asztalhoz vezetem Vikit. Beszélgetni akarok, de nem akarok zavarni, így ez a kis két személyes asztal nagyon is jó lesz nekünk.
- Nagyon szeretnék már varázsolni! De a vizsgázás nem vonz.
Még egy fintort is vágok, hogy megmutassam Vikinek, mennyire nincs kedvem hozzá. Persze ez az élet velejárója vagy mi, a felnőttek mindig ezt mondják. Mondjuk nem mindig vagyok biztos benne, hogy helyesen mondják, hiszen annyi mindenre rá lehet ezt fogni. Az élet velejárója a nátha, meg az is, hogy házifeladat van, és hogy tíz évesen nem lehet pálcád. Olyan sok minden az élet velejárója, hogy csak na!
- Hogyan lehet olyan tárgyakat felvenni, ahol kedvesek a tanárok?
Jövőre, amikor majd én is ott állok a tárgyfelvételnél, akkor lehet, hogy nem lesz olyan jó és könnyű a dolog, és félek, hogy akkor kedves barátnőm nem lesz ott mellettem.
- Nem tartom valószínűnek, hogy rellonos leszek. Ha mégis, akkor, itt valami nagyon nagy baj van. Szerintem Eridonos sem, ők olyan vidámak és hangosak. Levitás, talán Navinés.
Én magam is azt hiszem ennek a két háznak örülnék a legjobban. Viszont még nem tudom, igazából azt szeretném hogy ha egyáltalán bekerülnék, és ne lenne az, hogy mégsincs bennem mágia, és akkor visszakerülök a családomhoz. Ennyi év után már nem lennék ott boldog, főleg, hogy anyáék lemondtak rólam.
- És van már valaki, aki tetszik neked? Képzeld! A Bende és az Iza szerelmeznek. Pusziszkodnak, meg fogják egymás kezét. Az Iza egész nap a Bendével lóg, és csak este beszélget velünk. Titi nagyon haragszik is miatta, mert sosincs benne a játékba. Azt mondta, hogy a múltkor azt mondta neki az Iza, hogy gyerekesek vagyunk, ő pedig már inkább felnőttesnek érzi magát.

Utoljára módosította:Eszterházy Lili Athalie, 2016. október 27. 13:08 Szál megtekintése


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. október 23. 07:56 | Link

A kedvenc ex-tanárom  Pirul
Ruházatom

Valóban unatkozom. De akkor, mikor kitaláltam, hogy mennyire menő dolgozó nő leszek, nem hittem volna, hogy valóban lesz szabadidőm, és egy idő után minden szeretett és vágyott dolgot kielégítek, és a napjaim elkezdenek unalmassá válni. Sok mindent csinálok, hiszen a tánc, a lovaglás, a korcsolya még most is mindennapi elfoglaltságok, és tudom, hogy pont eleget csinálom ahhoz, hogy a pár jó évem még tényleg jó legyen. Mellette van az iskola. Mivel állandó munkahelyem nincs, ezért szakmai gyakorlati helyet kellett keresnem, és hát egy közösségszervező hova máshova megy, ha nem egy művelődési házba? Ugye. Viszont az egészen biztos, hogy a félév végén beadok egy kérvényt a munkarend módosítására, és átmegyek nappalira. Viszont a későbbiekben nem lesz gondom a szakmai gyakorlattal, szóval ez is egy kiváló szempont. Ki van ez találva, ahogy mondani szokás.
A mai nap eléggé nyugis, egyedül vagyok bent, így többnyire azzal szórakoztatom magam, hogy megigazítom a képeket a falon. Eddig már átválogattam és újrarendszereztem a gyermekfoglalkozások eszközeit, és feljegyeztem két árust, akik korábban még nem voltak, de idén jönnének a karácsonyi vásárra. Annyira nem vészes a mai nap, inkább csak unalmas, mert itt is pont azt csináltam, amit a szabadidőmmel, mindent azonnal megcsináltam, lelkesen és nem osztottam be szépen a munkát. De amíg nincs új vezető, addig új feladatok sincsenek. Amúgy is, egy művházban mindig hullámzik az érdeklődés.
- Tanár úr!
Lelkesen, mosolyogva köszöntöm, és talán kicsit furcsa az én számból most már ez, de fogalmam sincs, hogy hogyan másként szólíthatnám meg, mert bár már nem a tanárom, de kétség sem fér hozzá, hogy korábban az volt, és nagyon szerettem az óráit, a stílusát, és nagyon tisztelem a pályafutását is.
- Miben segíthetek?
Szál megtekintése


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. október 24. 07:12 | Link

A kedvenc ex-tanárom Pirul

Ahogy a könyvtárat említi ösztönösen elpillantok az irányába, majd vissza a férfi felé. Fogalmam sincs amúgy, hogy iskola után mi a helyzet, maradjon a magázódás vagy annyira menőség, hogy kijártam az iskolát, hogy inkább tegeződünk? Azt hiszem mindenképpen az előbbi a kevésbé ciki helyzetek alapja, így maradjunk annál, meg annál, hogy leginkább nem csinálom egyiket sem.
- Sajnos igen, de ki tudom nyitni, ha fontos, meg tudok kiadni könyvet is.
Egyrészt családon belüli szakmai ártalom, hiszen Franci évekig volt sulikönyvtáros, de mivel most már a harmadik baba is úton van náluk, inkább az anyaságra koncentrált, és úgy tudom, ott fent most három férfi irányítja a könyvtári életet. Másrészt pedig, mint ahogy mindent a művházban, ezt is megmutatták nekem, és azt hiszem, volt némi hátsószándék benne, hogy ne csak a szakmai gyakorlat végéig legyek itt.
- Egyedül vagyok az épületben igazából napok óta emiatt. Állítólag három pályázó is érkezett, plusz könyvtárosnak is jelentkeztek ketten, de nagyon lassan megy a döntés. Kell ugye hozzá testületi-ülés is, de az meg csak a hónap végén esedékes.
Mindent tudok. Mindent is. Eléggé bennfentes vagyok, mert Ricsi elmond nekem ilyeneket, meg már hallottam vissza mástól is, hogy ez a helyzet áll fent, szóval mindenképpen van benne valami. És mivel nem csak Ricsi mondta ezeket az infókat, nem hiszem, hogy annyira titokban kellene tartanom őket.
- Köszönöm, megvallom, egy pillanatra azért átfutott az agyamon, hogy mi lesz a reakciója, amikor a fejről kipillantva megláttam önt a nézőközönség soraiban.
Azt nem mesélem el inkább, hogy a romok eltakarítását segítve fedeztem fel és loptam el a fejét, hogy aztán otthon ereklyeként őrizzem, majd amikor már őrült volt az ötlet, hogy színdarab legyen ebből az esetből, bevittem.
- Igen, szakmai gyakorlaton vagyok. De a színház marad a szerelem, most az ifi tagozattal dolgozom egy színdarabon, amit majd decembertől láthat a nagyközönség, de az is Bagolyköves, így biztos, hogy a fiúnak, ki magát játssza nagy lendület lenne, ha esetleg, véletlenül feltűnne a próbán.
Szál megtekintése


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. november 1. 07:41 | Link

A kedvenc ex-tanárom  Pirul

Ha nem hát nem, nem vagyok az a fajta, aki hosszan könyörög valamiért, ez lehet, hogy egy nap még a hátrányommá válik, de jelenleg nem érzek benne problémát. Szóval a mai eléggé unalmas napban még a könyvtár is zárva marad. Hát jó.
- Oké, remélem, hamarosan már lesz egy nyitott könyvtárunk.
Nem egyszerű ez a mostani helyzet, itt is megtörtént az, ami sok más helyen, hogy nem volt utódlás kinevelve, és annyira hozzászoktak egyes emberekhez és arcokhoz, hogy egyszerűen nem vették észre, ahogy elhalad felettük az idő. Nyilván senki sem kérné egy közel nyolcvan éves nénitől, hogy könyveket pakolásszon. A bennünk lakozó mana miatt tovább élünk, jobban karban vagyunk tartva, ha úgy tetszik, de akkor is, öregszik a testünk, és eljön egy pont, ahonnan már nincs vissza.
- Azt én is, eléggé furcsa a fenti helyzet.
Nem mintha nagyon jártam volna ott, de elképzelni is furcsa, hogy a nővérem helyén három férfi ül. Tudom, hogy nem szabad nemek szerint szétosztani a munkákat, mert a világban nagy az egyenjogúság, mégis, valahogy ha a könyvtárra gondolok, az nekem együtt jár a cicaszem formájú szemüveggel, a kényelmes kardigánokkal, és a különleges teákkal. Nekem a nővérem, ha mondhatom így, nagyon adta a könyvtáros létet, de hát jön a harmadik trónörökös, nem maradhatott örökre.
- Egy férfi és két nő. Az egyik nő vörös hajú. Annyira nem ismerem őket, és csak futólag találkoztunk, mert pont olyan nap vezették őket körbe, amikor rengeteg munka volt.
Mondjuk remélem, hogy Wittner úr és Ricsi nem így akarják elriasztani a lehetséges embereket, hogy azt a pörgést mutatják. Azért valljuk be, egy művházban nem állandó ez a jelenség, csak pont akkor volt Kreatív Kedd, egy kiállításmegnyitó előkészítése és jogi tanácsadás is. Akkor éppen mindenhol emberek voltak.
- Köszönöm. Egy kicsit biztos furcsa lesz a kedvenc tanáromnak azt mondani, hogy szia.
Még bele is kuncogok a dologba, mert valljuk be, tényleg fura. Nekem Várffy volt mindig az a tanár, aki miatt szívesen indultam neki a napnak, mert tudtam, hogy az óráin nem fogok unatkozni, most meg elkezdek vele tegeződni, ez a felnőtt lét egyre szürreálisabb. Még el is pirulok kicsit, de menni fog, maximum az elején leszek kicsit zavarban.
- Andriska. Mármint Andrássy Milán. Nagyon tehetséges, ex-eridonos. Nagyon szeretek vele dolgozni, szerintem már csak idő kérdése, hogy ne itt legyen, hanem Budanekeresden. De, nézd meg magad valamelyik próbán, mondjuk, szerdán vagy pénteken hattól.
Na, megy ez nekem, csak még kicsit furcsa. Egy icipicit.
Szál megtekintése


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Bogolyfalva Hivatala - Révay Lili Athalie hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház