29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Tanári és képességoktatói pályázat reloaded, részletek a hírben!
Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház
Bogolyfalva Hivatala - Almásy Léna hozzászólásai (26 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 19:32 | Link

Nicol

Amióta beléptem Bogolyfalva tanácsába, még több papírmunka szakadt a nyakamba. Mondhatjuk talán úgy is, hogy a nyakamba vettem még egy koloncot a többi mögé, csak hogy még kevesebb szabadidőm akadjon, de ha azt az apró tényt nézzük, hogy én mindig is szerettem a munkát, ezzel nem lehet gond. Maximum kevesebbet sütök, valamit valamiért.
Reggel valami oknál fogva nem sikerült a Nap első sugaraival kelnem - nem mintha amúgy bármikor is sikerült volna, mindegy -, és jócskán késésben voltam. Magamra kaptam egy türkiz inget meg egy őzbarna szoknyát, kifésültem a loboncom és a mosakodást követően felkapta a vagy harminc oldalas jelentést, amivel már két napja szenvedtem és loholtam befelé a Minisztériumba. A külsőségek annyira soha sem érdekeltek, de mindig figyeltem rá, hogy bohócot azért ne csináljak magamból és ha lehet, ne szabadidőruhában menjek be dolgozni.
Miután leadtam a feletteseimnek a mappát, rögtön az irodám felé vettem az irányt, hogy elkezdhessem a következőt. És ez minden egyes nap így megy... ha az egyikkel kész vagyok, jöhet a következő. Néha úgy érzem, besokallok és megszöknék, de aztán mindig emlékeztetem rá magam, hogy mit és miért teszek. Előre felé akarok haladni, nem vissza. Nálam nem működik a két lépést előre, egy lépést hátra dolog, az nem én vagyok.
Éppen össze-vissza dobálok egy halom papírt, mert az előbb sikeresen elkevertem egyetlen lapot a hatalmas íróasztalon, amire égető szükségem volna, és egyszerűen nem találom. Kezd felmenni a pumpám, nem kicsit, hanem nagyon, ahogy egyre inkább keresem azt az egy nyamvadt papírt, de sehol sem találom. Most én vagyok a hülye, vak és kiszúrja a szemem vagy valaki szórakozik velem? Paranoiás is vagyok néha, remek.
Már éppen földhöz vágnám az egész stócot, amikor kopogtatnak az ajtón és a résen először csak egy újabb halom papírt látok bekandikálni. Szemöldököm a magasba szökik, ahogy a széles vigyorú nő előbukkan az iratok mögül.
 - Szia. Persze, gyere csak. Remélem, hogy az ott nem munka a kezedbe... - sóhajtok és nyögök fel egyszerre. Ma sem lesz pihenés.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 20:45 | Link

Nicol

Persze van, hogy én is mindent itt hagynék és rohannék világnak, vagy csak haza, hogy elmerülhessek egy kád vízben. Viszont ezt nem tehetem meg, ha valaki lenni akarok. Azt mondják, meg kell dolgozni azért, hogy lehess valaki, na és majd ha lettél valaki, akkor majd csinálhatsz jobb dolgokat is, mint a kemény munka. Persze nem azt mondom, hogy a vezetőknek nem kell dolgozniuk, sőt úgy hiszem, falunk polgármestere is eléggé el lehet havazva mióta hivatalba lépett. Nem is csak ő, az egész Minisztérium fel van bolydulva, mindenki rohangál, mint a mérgezett egerek.
Majdnem sírással nyugtázom, hogy a nő bizony egy újabb adag munkát hozott, holott még az előző kettővel sem vagyok készen. Én nem tudom, ezek ott lent mit csinálnak az első emeleten, de egy kicsit szüneteltethetnék most már a papírokkal való dobálózást, mert lassan, de biztosan meg fogok fulladni.
 - Hát ez remek, mit ne mondjak - csattanok fel fojtott hangon. Nem kenyerem a kiabálás, főleg nem olyanokkal, akik egyáltalán nem érdemlik meg, de nem tudom leplezni ingerültségemet. Kezdenek lemerülni az elemeim, lehetne már hétvége, hogy egy kicsit, csak egy icipicit kikapcsolhassak, mert ez az éjszakába nyúló munka már kikészít idegileg. Ilyenkor szeretem, hogy egyedül élek, nem tudom kin levezetni a mérgem és ez egy jó dolog.
Mivel kihallom a kérdéséből - igen, értek az emberek nyelvén -, hogy igazából nem nagyon fűlik a foga a dologhoz, csak udvariasságból beszél, udvariasan, egy apró mosollyal az arcomon elutasítom.
 - Hagyd csak, elboldogulok majd valahogy. Viszont téged nem igazán láttalak még errefelé. Te is itt dolgozol? - szakadnak ki belőlem a kérdések rögtön. Ilyen a természetem, nem igazán tudok vele mit kezdni. Akinek nem tetszik, az faképnél hagy vagy leüt, ez a két opció létezik.
- Igen, én is beléptem, de nem igazán tudom, jó ötlet volt-e... - mormogok a nem létező bajszom alatt, miközben én is leguggolok és szedegetem össze az iratokat a földről. Diadalittasan emelem ki a példányt, amit kerestem a kupacból, a többit pedig összefogom és visszadobom az asztalra. Majd elrendezem őket, nem lehet mindent egyszerre.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. július 17. 21:33 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 21:47 | Link

Nicol

Nekem sem éppen ez az álommunkám, én sem azért dolgozom most, hogy a jövőben is itt porosodjak az akták mellett az irodában. Szeretnék bevetésekre menni, szeretnék komolyabb feladatokat kapni, képezni magam, de ez mind csak úgy érhetem el, ha felkapaszkodom azon a bizonyos szamárlétrán. Azt pedig nem lehet máshogy elérni, csak kemény munkával.
Hálásan pillantok a nő felé, ahogy leteszi az asztalra az utolsó papírt is. Ritkán akad segítségem errefelé, mindenkinek megvan a saját gondja-baja, senki sem ér rá azzal foglalkozni, hogy a másiknak éppen milyen szinten temeti be az irodáját a papírtenger. Számukra ez egészen mellékes dolog, csak legyen valaki, aki megcsinálja és rendszerezi őket. Hálátlan feladat.
 - Ismerhetem a férjed esetleg? Annyira ismerős vagy nekem, ne haragudj meg érte, nem tudlak hova tenni - még egyszer gyorsan végigfuttatom a tekintetem a jól öltözött nőn, aki mintha egy újság lapjai közél lépett volna elő. Finom, fiatalos vonások. Teljesen biztos, hogy láttam már valahol, de egyszerűen nem jut eszembe, hogy hol. Túlságosan lefoglalnak mindig a dolgaim, talán kicsit szórakozott vagyok és a nem lényeges információkat szelektálom. Jó tulajdonság, de néha idegesítő, ha egy ilyen helyzetben találja magát az ember.
- Óóó - szinte hallani lehet a koppanást, ahogy leesik a dolog. Legszívesebben az előző kérdéseimet visszavonnám, de már nem lehetséges. Érdekes dolog, hogy már másfél éve élek a faluban és a mai napig nem tudtam pontosan megfigyelni annak vezetőit. Még egyszer megnézem a nő arcát, hogy biztos legyek a dolgomban.
 - A polgármester úr felesége, elnézést kérek, sajnos nem sok időm és lehetőségem jutott eddig a falu életében részt venni, így nem esett le először. De akkor gondolom mostantól elég sűrűn fogunk találkozni, a tanács gyűlésein is - kissé elpirulok. Ez az én formám, mindig sikerült érdekes szituációkba kevernem magam.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 17. 22:52 | Link

Nicol

Talán néhány embernek furcsa lehet az emberszeretetem meg az, hogy alapjában véve mindenkihez pozitívan állok hozzá és a legjobbat feltételezem róla. Aztán ez a kép vagy megmarad olyannak, mint a kiindulási helyzet vagy szépen lassan kezd leépülni és valami más alakul ki belőle. Ez mindig az éppen aktuális partneremtől függ, nem tőlem.
Nicol tipikusan nagyvilági nőnek néz ki, olyannak, akinek nem sok dolga akad a külsején kívül. Ápolt, látszik, hogy van ideje magára és általában ez az, ami bejön a férfiaknak, nem a lóti-futi, karrierista nők. Totális ellentétei vagyunk egymásnak, mégsem érzem úgy, hogy meg kellene hunyászkodnom előtte.
 - Rendben, Nicol - bólintok egyet, hogy még inkább nyomatékosítsam, felfogtam a dolgot és az erőviszonyok egyenlőségét is.
A nő külsejéből és  - így ha mondjuk azt - a posztjából ítélve felsőbbrendű magatartást néztem volna ki, de kellemesen kell csalódnom. Nem minden az, aminek látszik és örömmel jegyzem le magamnak, hogy Nicol nem rontott eddig a kiindulási helyzetből.
- Igazából azt hittem, itt dolgozol az első emeleten. Mondjuk mint személyi asszisztens vagy hasonló, bár meg kell hagyni, ők nem úgy öltözködnek, mint te - ahogy kimondtam, rájöttem, hogy kissé félreérthető a dolog, igyekszem is korrigálni - Ne érts félre, nagyon csinos vagy, csak én egy ilyenben mondjuk megfulladnék itt - pillantok a ruhájára célzásképp. És még mindig fránya önkontroll-hiány a beszéd terén. Lehet, hogy némasági fogadalmat kellene tennem egy időre, hogy ezekről leszokjak, de valószínűleg azt sem tudnám betartani. Meg kell tanulnom együtt élni a nagy számmal és kicsit átgondolni a dolgot, mielőtt valamit kimondok.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 18. 09:27 | Link

Nicol

A minisztériumról és az itt folytatott munkáról kialakult véleményét mély együttérzéssel hallgatom. Nem azt mondom, hogy nem szeretek itt lenni, de néha tényleg hagyhatnának több teret az embernek. Senki sem szereti úgy érzeni magát, mint egy rab, miközben kötelező óráit tölti idebent. Az irodák valóban lehetnének tágasabbak, de még így is hálát adok az égnek, hogy van egy saját, privát kis kuckóm, mert őszintén szólva, a sok idegesítő és cserfes ember között, akiknek előbbre való a pletyka és a receptcsere, mint a munkájuk, egyszerűen nem tudnék dolgozni.
 - Én sem azért csináltam végig az egész kiképzést, hogy itt fulladjak meg a papíroktól, de egyelőre nincs más. Én pedig azt csinálom, ami éppen van.
Ez pedig az én életfilozófiám. Nicolról süt, hogy ez nem az ő világa és amiatt nem is tudom elítélni. Minden ember másra születik: van, aki vezetőnek, van, aki szorgos munkásnak és még sorolhatnám napestig, akkor sem érnék a végére. Szó mi szó, a véleményem nem változott róla, hiszen őszinte volt. Mondhatta volna, hogy igen, ő is nagyon szeretné ezt csinálni, de a férje miatt nem lehet, vagy valami ilyesmi, de nem tette és ez egy hatalmas piros pont.
A nő szépségén már egyáltalán nem akadok ki, főleg mert tudom, honnan fakad. Tanulmányaim során rengeteget kellett foglalkoznom a különböző emberi és nem emberi fajokkal, így egyből szembetűnt az, hogy a smink és egyéb cicomák nélkül is káprázatos külsejű nő ereiben nagy valószínűséggel vélavér csörgedezik. Ezzel nincs is semmi baj, amíg be nem gurul, mert akkor meneküljön ki-merre lát alapon elég gyorsan kellene elhagynom a szobát.
- Ez így van. Nincs időm ilyenekkel törődni, általában csak azt nézem, hogy ne tűnjek bohócnak. Lehet, hogy ez számodra érdekesen hangzik, de ha nekem némi szabadidőm van, akkor azt sem szépítkezéssel, hanem pihenéssel töltöm.
Igazából azon, hogy én mit szeretnék üzenni és valójában mit üzenek a világnak, nem igazán gondolkodtam el.
- Én egy egyedülálló, erős nőnek vallom magam, de lehet, hogy az öltözetem nem mindig ezt tükrözi... - nincs okom a haragra, elvégre én hoztam fel a témát, ő pedig csak rávezetett a lényegre és mintha igaza is volna.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2013. július 18. 14:53 | Link

Nicol

 - Ide rendeltek egyelőre - szabadkozom. Nem arról volna itt szó, hogy nem tudok magam mellett kiállni, hanem arról, hogy ha a munkámat meg akarom tartani, akkor friss végzettséggel nem nagyon kellene pattogni itt. Én úgy tudom, hogy a megbecsülésért meg kell dolgozni és ha ez az ára, ám legyen.
- Eddig senki sem panaszkodott a megjelenésemre, szóval úgy vélem nem.
Az építő jellegű kritikákat mindig elfogadom, nehogy az legyen, hogy nem vagyok nyitott a változatosságra valamint eltusolom a hibáimat. Senki sem tökéletes, a külsejét tekintve sem - kivéve Nicolt persze, a vélavér nem válik vízzé -, nem gondolnám, hogy bohócként nézek ki egy szoknyában és egy ingben, de hát ízlések és pofonok. Ő bizonyosan nem venne fel ilyen ruhákat, én viszont nem vagyok teljesen biztos abban, hogy olyat mernék viselni, mint ami rajta van. Szép, szép, de nem túl kirívó ez egy olyan nőnek, mint én vagyok?
- Valóban? - érdeklődve állom vizslató pillantásait - És szerinted mit kellene hordanom, hogy megőrizzem a személyiségem, de mégse úgy nézzek ki, mint aki itt akar beporosodni?
A ruhák meg a divat világa sosem érdekelt különösképpen, mindig a legkényelmesebb darabokat részesítettem előnyben az iskolában is, persze ott ott volt az egyentalár, ami könnyített is a helyzetemen. Az iskolában elkezdett hagyományaimat az új életemben is folytattam tovább és szembe sem jutott volna, hogy ez valakinek a szemét szúrja... hiszen látok sokkal rosszabbul öltözött nőket is a környéken, akik még arra sem szánnak időt, hogy megmossák a hajukat vagy kivasalják a ruhájukat. Na ez egyértelműen az ápolatlanság, a nemtörődömség jele. Viszont ha akad valaki, aki segítene a dologban, szívesen frissítek a ruhatáramon. Nem nagy dolog.
 - A segítséget szívesen elfogadom, köszönöm. Azért remélem, hogy nem vagyok egy totálisan reménytelen eset - villantok egy szégyenlős mosolyt felé, ahogy a tekintetem magamra irányul át. Szegény ruháim, nagy valószínűséggel kénytelen leszek megválni tőlük.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 11:50 | Link

Dwayne

Bárki bármit mond, nagyon nehéz a csapatban legfiatalabbnak lenni. Valami oknál fogva Kornél szeret kímélni a nehezebb feladatoktól, ha ki is küld terepre a többiekkel együtt, akkor is a legegyszerűbb feladatok hárulnak rám. Kezd már szörnyen elegem lenni belőle, hogy úgy kezelnek, mint egy tanoncot, pedig már rég befejeztem az iskolát és attól, hogy nő vagyok és kissé báránylelkű, teljes értékűnek kellene tekinteniük, nem egy porcelánbabának, akit védeni kell. A kiképzésen megtanultam magam megvédeni, nem szorulok nulla-huszonnégyes testőrgárdára, aminek egy-két tagja ha tehetné, a kezeit is rajtam tartaná folyamatosan. Azt, hogy folyamatosan én állok az ugratások középpontjában, már megszoktam. Mindig engem cukkolnak, leginkább azzal, hogy egyedül élek az erdőben... valahogy nem tudják feldolgozni, hogy nekem ott jó és úgy jó, ahogy van. Így legalább nem szól bele senki sem abba, hogy mikor mit csinálok és nem nyavalyog senki sem, ha éppen fáradt vagyok és nincsen kedvem ehhez-ahhoz. Néha jó volna egy társ, de a szociális igényeimet teljesen kielégítik a kollégák is.
A mai nap is eseménytelennek ígérkezett, egész addig, amíg egy igencsak csapzott bagoly be nem esett egy üzenettel. Azonnali hatállyal Debrecenbe rendeltek minket egy gyilkosság felderítésére, lerendezésére. Mint utólag kiderült, pár suhanc jó dolognak tartotta a betörést, csak azzal nem számoltak, hogy a nő otthon lesz és bizony védekezni is fog. Egyikük tök jó bulinak tartotta egy Sectumsemprával felnyitni az öreglányt, aztán hagyni elvérezni. Az ilyen rohadékok viszik a világot oda, ahová most tart. Sajnos az elmúlt időben eléggé megszaporodtak az ilyen esetek és egyre több kiskorú kerül javítóba.
Kissé meggyötörve estem be a kirendeltségre megint, rögtön meg is kaptam utasításba, hogy írjam meg a jelentést. Kezdtem kissé besokallni a papírmunkától, így nem túl vidám arckifejezéssel és mint egy tank indultam meg az irodámhoz vezető folyosón.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 12:26 | Link

Dwayne

Nem én vagyok az egyetlen áldozat természetesen, rengetegen szorultak az írógépek és a papírok halmazai mögé az osztályon, mégis sikerült személyes támadásnak vennem ezt az egészet. Azt reméltem, hogy majd a legilimencia tanulmányaim kirángatnak kicsit ebből a szakmai mélypontból, de túl nagy változás eddig nem mutatkozott. Azon az állásponton vagyok, hogy egy fiatal pályakezdőnek nem az íróasztal mögött kellene aszalódnia, hanem minél több tapasztalatot kellene szereznie a nagyvilágban. Ezt persze a feletteseim nem értik meg a jelen példa szerint, miért is értenék, hiszen mindenki elvan a saját kis világában.
Már-már azt hittem, eljutok az irodának nevezett kis zugomig anélkül, hogy valaki megállítana és valami ugratással vagy még egy nagy adag papírral sikerülnek az amúgy is plafonon lévő agyvizemet a csúcsra juttatni. Azt hittem, a számításaim nem jöttek be; körülbelül háromnegyed úton sikerült egy, a nevemet buzgón gyakorolgató férfinek utolérnie. Nagy sóhajjal torpantam meg, majd fordultam az ismerős ismeretlenhez.
 - 'napot Mr. Warren - sikerült némi szarkazmust vinnem a köszönésembe, holott én egyáltalán nem ilyen vagyok. Csupán csak rosszkor talált meg.
 - Remélem, hogy azt nem nekem hoztad - fejemmel biccentettem egy aprót a vaskos mappa felé, amit magánál tartott.
Tudtam, hogy ki ő, természetesen. Az iskola őrzője, tanára és valami amerikai kirendeltség vagy parancsnokság aurorja. Nem igazán értettem soha sem, hogy miért éppen itt van, ezt be lehet tudni a fejletlen diplomáciai érzékemnek is.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 3. 12:42 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 12:52 | Link

Dwayne

- Ó hogyne, én mindig mindenkit kisegítek. Lassan fel kellene csapnom tündérkeresztanyának - bosszankodtam egy sort, bár teljesen feleslegesen. Az emberek többségét általában nem szokta meghatni az ilyesfajta reakció, akkor miért pont egy Dwayne-hez hasonló vegye fel a dolgot?
- Igen, időmilliomos vagyok. Kár, hogy ezt nem fordíthatom igazából arra, amit szeretnék - vontam meg a vállam. Tényleg csak megszokás kérdése az egész. A nők tényleg elég sok előítéletbe botlanak, ha aurori pályáról, karrierről álmodoznak. A férfiak szerint ugyanis egy nő nem lehet elég kemény ehhez a hivatáshoz, közel sem bírnak el annyit, mint ők. Általános badarság, köztudott, hogy a nőneműek sokkal több fájdalmat, terhet bírnak el, mint hímtársaik.
 - Gondolod, hogy engem ennyivel meg lehet győzni? - kérdeztem egy angyali vigyor kíséretében.
Az év kilencvenöt százalékában nem kellett volna könyörögnie, hogy elvállaljam a jelentéseinek leiktatását, kiegészítését, postázását, most viszont ellenállásba ütközött. Egyszerűen csak nem volt kedvem megint éjszakába nyúlóan szemet folyatni csak azért, hogy másnak a dolgai rendben legyenek. Az én ügyeimet mikor rendezi el valaki is helyettem?
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 13:20 | Link

Dwayne

 - Fiataloknak? Úgy tudom, nem sokkal teszel rajtam túl - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul, amit mondott, ugyanakkor tudom, amit tudok. Jó irodai dolgozó révén utánanéztem már egy kicsit a kollégának és történetesen tudom, hogy alig pár évvel idősebb nálam. Lehet, sőt biztos, hogy tapasztalata többszöröse az enyémnek, az évekkel dobálózni akkor sem szép dolog.
- Várom az ajánlatod - feleltem hűvösen, ahogy elvettem a mappát a kezéből. Egyszer tényleg a jó szívem fog a sírba vinni, ezt mindenki tudja.
A falhoz préselődtem, amikor a többiek szintén egy halom irattal vágtattak végig a folyosón. Olyan szörnyen szűkösek a terek, mintha az ember egy börtönben lenne.
Nem tudom, talán egy számomra észrevehetetlen Ügyfélszolgálat, lelki szemetesláda felirat van a hátamra ragasztva. Más ötletem nincsen, talán csak az, hogy messziről lerí rólam, hogy a szolgálatra teremtettek... vagy csak mert nő vagyok és a nőket szeretik alárendelni, birtokolni és ugráltatni. Talán nekem is egy olyan országban kellene munkát vállalnom, ahol megbecsülik a gyengébbik nem munkáját is.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 3. 13:21 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 16:45 | Link

Dwayne

- Hagyjuk ezeket a felesleges köröket - ezt a csatát már akkor elvesztettem, amikor nem folytattam az utam az irodához.
Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor egy borítékot nyomtak a férfi kezébe. Ez a tapasztaltak körében teljesen normális, a naponta két-három ilyen üzenet is átlagos. A megszaporodott bűncselekmények miatt mindenkinek sok a dolga, ennél fogva a jelentések száma is megsokszorozódott és akkor ismét témánál vagyunk.
 - Nézz körbe, itt mindenki tényleg dolgozik - kihangsúlyoztam minden egyes szót. Már nem célozgatás végett, csak úgy. Nem rá haragudtam, inkább a világra, meg azokra, akik felelős pozíciókban a lábukat lógatják és közben ezreket keresnek. Megbecsülik őket, istenítik őket, pedig a piszkos munkát azok az emberek végzik, akik ezeken a helyeken össze vannak zsúfolva és ki vannak zsákmányolva.
- Valóban? De ha igényt is tartanék erre a felajánlásra, nyilván nem bíznád rá pont egy nőre. Egy kezdő nőre - tettem hozzá, majd aktáját hozzá fogtam a másik kupac kitöltendő és postázandó papírhoz. Majd eljön az én időm is előbb vagy utóbb. Senki sem kezdte profiként, nem sok olyan mágus van, akit azonnal kilöktek a kereszttűzbe, gyilkolni, üldözni.
- Hová kell menned? - nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel a kérdést. Mindig is kíváncsi természet voltam, ez talán a legrosszabb tulajdonságom.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. március 3. 20:34 | Link

Dwayne

 - Pozsony - mormogtam, nem is a férfinek, sokkal inkább magamnak. Jártam már ott nem is egyszer, gyakorlatok alkalmával. Nincs olyan messze, mégis más világ, mint Bogolyfalva. Ennél a helynél minden izgalmasabb lehet csak.
- Pillanat.
Ajánlatára nem szóltam egy szót sem, hátat fordítottam neki és a mappákkal együtt az irodámba siettem. Egy hanyag mozdulattal az asztalra dobtam őket, majd egy cetlire rövid üzenetet firkantottam. Igyekeztem minél előbb végezni a művelettel, hogy ne legyen Dwayne-nek ideje meggondolnia magát. Az üzenetet az ajtón kilépve egy sietős léptű tanonc kezébe nyomtam. Kornél talán nem lesz olyan mérges, amiért csak úgy fogtam magam és engedély nélkül leléceltem, ha meg igen, hát a következményekkel ráérek később is foglalkozni.
 - Nos, én készen. Biztosan akarsz egy koloncot a nyakadba? - küldtem felé egy sötét pillantást, ahogy visszaértem mellé. Nem gondoltam volna, hogy csupán jófejségből visz el egy olyan útra, ami számára rutin és fél kézzel is elintézheti.
- Részletek? Mire számíthatok? - biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb magától is felhozta volna a dolgot, de én jobban szeretek mindennel előre tisztában lenni. A levele nyilván a fontosabb információkat és instrukciókat tartalmazta. Igen, a logikám néha páratlan...
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2014. március 3. 20:34 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 1. 15:21 | Link

Dwayne


Az elmúlt napok történései totálisan felbolygattak. A tegnapi találkozó is elég rosszul sült el, összeszedtük a papírokat, megszárítgattuk őket teljes szótlanságban, aztán mindketten elvonszoltuk magunkat hazáig. Mindig is tudtam, hogy a pasik nem valami közlékenyek... na de hogy ennyire ne legyenek azok.
Az az egy hét, amit otthon töltöttem, szörnyen meglátszott az irodámon. Minden irányban hatalmas mappák, papírhegyek és borítékok hevertek, körülbelül tíz négyzetcentinyi hely sem maradt ki összesen. Így is nehéz volt összeszednem magam annyira, hogy dolgozni bemenjek, hát még mikor megláttam azt a rengeteg mindent. Sírni lett volna kedvem.
Egész nap az asztal mögött ültem, néha keltem csak fel, akkor is azért, mert valaki még egy adag nyűgöt hozott. A fejem majd szét esett, szörnyen fáradt voltam a kialvatlanságtól és mindezek miatt lassan, szörnyen lassan haladtam. Persze a folyamatosan elkalandozó gondolataim sem nagyon segítették a haladást, valahogy mindig Dwayne-nél kötöttem ki, annál, hogy ő sportot űz az én cukkolásomból.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 1. 16:49 | Link

Dwayne

Felhúzott szemöldökkel néztem végig az ajtómon beeső Dwayne-en. Az első gondolatom az volt, hogy igazán megtanulhatna kopogni és akkor nem hozna rám egy kisebb szívbajt. A második az, hogy pont a lehető legrosszabbkor jött, ugyanis semmi kedvem nem volt még vele is szenvedni, elég volt az, hogy a fejemből sehogyan sem tudtam kiverni. A harmadik pedig... megakadt a szemem a vaskos papírkötegen, amit szorongatott.
- Nem érek rá - közöltem vele hidegen és újra az előttem lévő postázandó jelentésre szegeztem a tekintetem. Tudta jól, hogy nem voltam egy hétig. Az okát is tudta. Nyilván azt is tudta, hogy ez mivel jár nekem, aki vele ellentétben az iratok felett rohad a nap nyolcvan százalékában... és még a saját adagját is volt képe nekem hozni - És nem vagyok szeretetszolgálat.
Nem tudtam, mi van velem, azt viszont igen, hogy ezt az egész helyzetet nem sokáig fogom kibírni. Az én idegrendszeremet nem erre tervezték.
Ledobtam az asztalra a pennát és a hajamba túrtam. Úgy tűnt, mintha ki akarnék tépni egy csomót, de erről szó sem volt. Egyszerűen kellenek néha a pótcselekvések, már amennyiben nem akarok törni-zúzni.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 1. 17:18 | Link

Dwayne

- Nekem is lenne - morogtam a bajszom alatt még egy sort, majd újra nekiültem az előbb említett jelentésnek, ügyet sem vetve Dwayne-re. Szándékosan nem néztem rá egészen addig, amíg az asztalomon nem landolt az, amit hozott.
- Lehet, hogy én beszélek kínaiul, az is lehet, hogy csak te nem tudod felfogni, hogy mit mondok, - hadartam ellentmondást nem tűrő hangon, közben felpattantam a székből és egy gyors mozdulattal összefogtam a szanaszét csúszott papírokat - de akkor elmondom még egyszer. Nem... csinálom... meg.
Egyesével, nyomatékosan mondtam ki a szavakat, tekintetemmel szinte ölni lehetett volna. Nem is a papír volt a bajom, hanem inkább ő. Vele ellentétben én nem vettem olyan természetesnek az egész szituációt, ami köztünk zajlott, én nem tudtam csak úgy elsiklani az egész felett. A viselkedése teljesen kiszámíthatatlan volt, hogyan is várhatná el tőlem akárki is, hogy megértsem? Hogy ne így reagáljak?
- Szóval ezt el is viheted - ezzel az éppen távozni készülő kezébe nyomtam, amit kicsivel előbb az asztalomra hajított.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 1. 17:46 | Link

Dwayne

- Neked mi bajod van?! - kis híján ordibálásba csap át hangom. Mégis nekem mi az Isten bajom lehetne már? Nem én vagyok az, hogy súlyos hangulatingadozással küzd. Ujjaim ökölbe szorultak, karjaimat összefontam magam előtt, ezzel is kifejezve, hogy én márpedig nem fogok megint meghunyászkodni. Elegem volt belőle, hogy mindenki csak kihasználni és hülyének nézni tud.
- A fenének vittél el akkor magaddal! De ne aggódj, nem lesz többet gondod rám, azt garantálom - csak úgy sziszegtem a szavakat. Arcomra fájdalmas fintor kúszott. Nem vártam volna tőle, hogy pont ezzel vág vissza, már bocsánatot kértem tőle, lerendeztük a dolgot. Ezek szerint mégsem...
Egy gyors pillantást vetettem az ajtón megjelenő ábrázatra, ami éppen elég is volt ahhoz, hogy visszavonulót fújjon és egy rövid szabadkozás után becsukja maga után az ajtót.
Még mindig villámló szemekkel néztem Dwayne-re. Nem akartam elhinni, hogy ezt csinálja velem.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 1. 18:18 | Link

Dwayne

A fejem majd' szétszakadt, valószínűleg az idegtől és a megemelkedett vérnyomástól. Tükörbe sem kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, a fejem megint tiszta vörös, most viszont nem azért, mert zavarba voltam. Eddig nagyon ritkán sikerült bárkinek is a plafonig duzzasztania az agyvizem, de ez az idegesítő amerikai sportot űzött a bosszantásomból. Mindig sikerült megtalálnia azt a pontot, ahol belém köthet, vagy éppen azt, ami leginkább fáj. Ha azt nézzük, annyira nem is nehéz a dolga, ugyanis pont ő az, a saját személye, akivel mindennél jobban fel lehet piszkálni mostanában.
- Szépen, világosan elmondtam, hogy mi a bajom, nem?! - kérdésre kérdés a válasz ilyen helyzetben, hiszen én sem tudtam pontosan leírni, hogy mi is a problémám. Egyszerűen ingerült voltam, amire Dwayne a jelenlétével és a mérhetetlen pofátlanságával rátett és robbantotta a bombát.
- Innentől kezdve felejts el - az ordibálásból teljesen nyugodt, jéghideg hangnemre váltottam. Nem sokáig tartott ez az állapot sem, mert a következő pillanatban a férfi elkövette azt, ami kiborította a bilit.
Szemeim összeszűkültek, át sem gondoltam, mit teszek. A kezem ösztönszerűen meglódítottam felé...
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2014. április 1. 19:05 | Link

Dwayne

Szemeim kikerekedtek, amikor Dwayne elkapta a csuklómat. Olyan erővel szorította, hogy ha kedve lett volna hozzá, egyetlen mozdulattal akár szilánkosra törhette volna. De nem tette. Visszakényszerítette a kezem a helyére, hiába akartam ellenállni, belé jóval több erő szorult, mint belém.
Egy pillanatig farkasszemet néztem a tökéletesen elborult elmével, talán túlságosan messzire mentem az egésszel. Azzal nyugtattam magam, hogy nem én kezdtem az egészet, ő tehet róla, teljes mértékben. Ha nem állt volna le bunkózni és megértette volna elsőre, amit mondtam neki, akkor nem ott tartottunk volna, ahol.
Nem lepődtem meg rajta, hogy megfogta magát és sarkon fordult. Számítottam rá, hogy előbb vagy utóbb, de ez lesz a reakciója.
- Paraszt! - ordítottam a becsapódó ajtónak. Tudtam, hogy hallja, de akkor már nem érdekelt semmi sem. Az a bizonyos bili már rég kiborult.
Ránéztem az asztalomon heverő papírtengeren, amit idegességemben egyetlen söprő mozdulattal szétszórtam az irodában. Lehuppantam a székbe ismét és az asztalra borultam.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 21. 16:59 | Link

Konstantin


Ezer meg egy év - ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára járt a bogolyfalvi Hivatal poros kis épületében. Igazából csak a Minisztériumhoz képest elhanyagolható épület ez, túlságosan is elszokott már a vidéki kirendeltségektől, pedig hány napot, sőt évet húzott le az egyik sütét kis zugban odabent. Még azelőtt, hogy ez az egész mizéria megtörtént volna. Akkor még szürke kisegér volt, aki előbb olvadt bele a falba, minthogy akármelyik férfi is észrevegye, de a sorsát sajnos nem kerülhette el...
Két beesett, remegő kezében egy-egy kávés poharat szorongatott, abból a műanyagtetős fajtából, amit a közeli kávézóban osztogatnak a rászoruló, fekete táskás szemű hivatalnokoknak életerő szöveggel. Táskájában egy mappányi irat pihent, természetesen csak ürügyként. Kellett valami, hogy oka legyen beszabadulni Konstantinhoz. Egyáltalán nem bírta már az otthoni légkört, azt a fájó magányt, ami minden egyes pillanatban újra és újra rátört, ahogy körbenézett a makulátlanul tiszta és szinte üres házában. Senki, főleg nem ő nem gondolta volna, hogy a múltkorinál mélyebbre süllyedhet. Pedig megtörtént... napokig Ninánál dekkolt és literszámra tömte magába a csokifagyit, a süteményt és közben még a Niagara vízhozamán is bőven túltett. Mindent összefoglalva nem igazán rajtolt jól ebben az átkozott évben sem.
Kétbalkezes létére egész jól elnavigálta magát épségben a férfi irodájáig, két ügyetlen és egy harmadik, kicsivel pontosabban koordinált mozdulattal bekopogott, majd könyökkel le is nyomta a kilincset és félig háttal berontott.
Igen, az anyukája jóneveltségre tanította, de nem igazán tudta elképzelni Konstantinról, hogy az irodát munka helyett valami másra használja. Naiv kislány.
 - Uhm, szia. Izé... bocs, hogy berontottam - hátsójával belökte maga mögött az ajtót - Hoztam kávét. Meg papírokat is.
Nem olyan régen ismerte meg, igazából teljesen véletlenül. Azelőtt soha nem látta errefelé, de a munka valahogy összehozta őket. Iratok, iratok mindenhol.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 21. 22:34 | Link

Konstantin


Tudja ő, milyen érzés egész nap egy íróasztal felett görnyedni és betűk rengetegét feldolgozni. Nála is nem egyszer előfordult hivatalnoki korában, hogy a nap végére konkrétan kiesett a szemén és úgy vakargatta össze magát az asztal alól műszak végén, nehogy a takarítóknak kelljen felmosni.
 - Elnézésedért esedezem. Igazából erre jártam csak és...
Megeresztett egy halovány mosolyt, egy egészen vérszegényet, ami kicsit sem hasonlít az egykori Colgate-reklámba illőhöz, de azért összeszedte a maradék erejét, hogy fenntartsa a látszatot.
Azt hihetnénk, a Dwayne mellett eltöltött másfél év gyökeresen kiírtotta belőle azt a férfiakkal szembeni furcsa rettegést, ami korábban meghatározta az életét. A nagy frászt, még mindig képes a kislábujjától a feje búbjáig elpirulni, ha valaki megdícséri vagy csak az általánosnál pozitívabb jelzővel illeti. Egy hirtelen mozdulattal kapta ki a gumit a hajából, hogy az előrehulló tincsekkel fedezni tudja lángba boruló búráját.
 - Szóval én csak erre... - elakadt egy pillanatra, valahogy nem tudta azt hazudni, hogy minden oké és csak a papírmunkát hozta - ...a fenébe is. Szabadnapom van és nem tudok otthon mit kezdeni magammal.
Lehuppant a Konstantinnal szembeni székre, de mielőtt belekapaszkodott volna a kávéjába, ledobta maga mellé a táskáját hogy ki tudja magát hámozni abból a rémes téli kabátból, amiben úgy néz ki, mint egy retardált hóember. Jobb napjain persze.
 - Igazán nem akarlak ezzel fárasztani. Csak valahogy szétcsúszott az életem, ennyi.
A maximalista nő, aki azt hitte, képes a kezei közt tartani mindent. Nos, bebizonyosodott, hogy hiába nő, egyszerűen képtelen az élete minden területére azonos módon figyelni. Talán ha akkor nem követte volan el azt a hibát, hogy elment Indonéziába, akkor most nem itt tartana. Mondjuk akkor nem a réginek érzett új ismerősének személyes szférájában ücsörögne nagy boci szemekkel.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 21. 22:50 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 22. 21:58 | Link

Konstantin


Mindenki azt hiszi, nem veszi észre a szánakozó pillantásokat. Pedig nagyon is jól látja az emberek arcáról simán leolvasható sajnálatot, pontosant azt a kifejezést, amit soha nem akart kiváltani másokból. Régen azért beszéltek róla, mert teljesen egyedül élt az erdőben, fiatal, egészséges nőként, most pedig azért, mert bepasizott ugyan, csak nem épp a legjobb lóra tett. Kegyetlen az élet, már akkor megtanulta, amikor az apja meghalt, sőt minden egyes bevetés vagy eset alkalmával rájön újra és újra, mégsem tudja megíkmélni az életét a saját hülyeségeitől.
Hideg tenyereit kellemesen bizsergette a kávé melege, nagyokat szippantott annak kellemes aromájú gőzéből. A kávézást nem szabad elsietni, az egy külön rituáléja az ő szerény kis életének.
 - Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy zavarba akarsz hozni.
Ismét megeresztett egy halovány, de annál őszintébb mosolyt és lesütötte a tekintetét a fekete nedűjére. Az túlzás, hogy ilyet tudott - bár ha belenézett volna a férfi fejébe, talán bizonyosságot szererezhetett volna a szándékai felől -, de valahol mégis azt remélte, hogy ő nem olyan, mint a többi. Szegény kicsi Léna, mindig is túlságosan naiv tudott lenni, hiszen rég rájöhetett volna, hogy valahol minden férfi egyforma. Kivétel nélkül.
 - De soha nem fogom megérteni, miért jó ez? Mi értelme van a megcsalásnak? Te férfi vagy... te talán érted ezt.
Valószínűleg csak az észjárás más, a nők az örök álmodozók, akik előre megfestik a nagy happily ever aftert, közben pedig a kedves másik felük sliccgombja mások felé kandikál.
 - ...ott valami megszakad.
Igazán nem akart belevágni a férfi szavába, mégis befejezte a mondatát. Talán ezt érezte az utóbbi napokban. Csalódást. Hatalmas csalódást.
Felpillantott a poharából, egyenesen a vizslató szempárba.

Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 22. 23:54 | Link

Konstantin


Igazán hálás Konstantinnak. A férfi nem csak a drága idejét szenteli az ő lelki nyomorának, de támogatja is, már amennyire tőle telik. Léna nem igazán az az ember, aki kibeszéli másoknak a problémáit, inkább magában rágódik az ügyes-bajos dolgain és megpróbál valahogy dűlőre jutni velük. Ezeknek a fene nagy próbálkozásoknak általában az lesz a vége, hogy komplett idegbeteget csinál magából, tépelődik, aztán szépen a szőnyeg alá söpri a problémákat és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ebből a gyerekes viselkedésből kellene felnőnie lassan, mert nem járja, hogy egy lassacskán - nagyon, nagyon lassan, remélhetőleg - harminc éves nő ennyire ne tudjon elbánni a saját életével. Érdekes, mert legyen akármekkora kihívás előtte a munka terén, szó nélkül nekiáll és nagy eséllyel meg is oldja azt. Na, ezt kellene valahogy átültetni a magánéletébe is.
Két homályos pislantás után visszatért feje sötét zugaiból a valóságba, egyenesen az átható, kék szempárba. Mintha a férfi a veséjébe látott volna. A libabőr lassan, egyik végtagjáról a másikra kúszott, lassan vette birtokába a testét. Hálát adott az égnek, hogy reggel a hosszú ujjú felső és a farmer mellett döntött.
 - Oké... hát azt hiszem, sikerült így is.
Szája szegletében egy furcsa félmosoly jelent meg, igazság szerint ő sem tudta hova tenni. Talán egészen eddig ez volt az utolsó dolog, amit el tudott képzelni mimikaprodukálás terén. Szinte biztos volt benne, hogy a feje már megint a vörös ezer meg egy árnyalatában játszik, futólag meg is értintette azt, nem mintha tudott volna ellene bármit is tenni. Inkább belekortyolt a kávéjába, ami idő közben langyosra hűlt.
 - Ez magas nekem. Olyan, mintha egy külön faj gondolkodását kellene megértenem.
Megvonta a vállát. Tulajdonképpen már nem is akarta tudni a miérteket, annyit kínlódott már ezen az egész témán, hogy a válasz, amire mindig is rá akart jönni, már nem is nagyon izgatja. Megtörtént, így történt, már csak nyugalmat szeretne találni, amihez tekintve, hogy Zója alig pár házzal arrébb lakik, nem igazán lesz szerencséje ebben az átkozott faluban. Egyedül csak azt bánta, hogy azokat a szavakat, amiket az imént Konstantintól hallott, nem más ejtette ki a száján egy bizonyos kontextusban.
 - Hát... - nem is tudta hirtelen, mit reagáljon erre, bizonytalan egy teremtés - ha nem haragszol meg, én ezt a lehetőséget kihagynám. Mármint... félre ne érts vagy valami ilyesmi, csak én nem akarok emberek közé menni. Vagyis hogy itteni emberek közé.
Valójában ő sem tudja, mi ennek az oka, talán tényleg a lesajnáló pillantások vagy csak meg akarja kímélni magát egy újabb pletykaáradattól, nem tudni, de ha már így alakult, akkor...
 - Viszont akkor ha gondolod meg tényleg ráérsz, akkor összedobhatok valamit otthon, csak ühm... be kell vásárolni.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 22. 23:59 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 23. 13:19 | Link

Konstantin


Hát persze, hogy túl egyszerű lenne mindent kimondani. A nők szeretnek vívódni és azt is szeretik, ha vívódnak miattuk, soha nem fogják elsőre kibökni azt, amit valójában gondolnak, hiszen akkor odalenne az egész történet varázsa. Ez az egyik opció, a másik pedig az, hogy ők sem tudják valójában, mit is akarnak. Sokszor mire rájönnek a valódi érzéseikre a másikkal kapcsolatban, azok a bensőséges, féltett és titkon ápolt foszlányok már rég teljesen világosak a világnak, de legalábbis az alany környezetének. Egy szerelmes nőnek minden érzése pontosan le van írva a tekintetében.
 - Szerintem a nők egyszerűen csak bizonytalanok, nézz csak rám. Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal így... így ezek után.
Elég rég volt már, hogy valaki is ilyen áthatóan tanulmányozza arcának minden vonását. úgy érezte magát Konstantinnal szemben, mintha egy pszichológusnál ülne. Egy rendkívül szimpatikus és megnyerő lélekgyógyásszal szemben. Apró mosollyal a szája szegletében kortyolt bele ismét az italba, szemeit közben nem hunyta le, fel-felpislantott közben a férfire. Ráérősen, minden egyes kortyot alaposan megízlelve fogyasztotta el a jól megérdemelt kávéját.
 - Na hát azért ennyire csak nem rossz a helyzeted, ne akard nekem ezt bemesélni, mert nem most másztam le a falvédőről.
Igen, hosszú idő óta az első normális mosoly, amit megejtett, ahogy belevigyorgott a kávéjába. Nem, nem tudta elképzelni Konstantinról, hogy ilyen beszélőkével és kisugárzással egész este otthon ül, teljes magányban. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Ő tipikusan az a férfi, aki tudja, mit akar hallani a nő, olyan, mint a légypapír.
 - Tudod, a legnagyobb probléma itt akkor van, ha férfi egyszerre két nőt akar. Olyankor aztán nincs okosság, valakinek engednie kell...
Pár pillanatig állta a férfi velős pillantását, aztán mégis lesütötte barnáit és zavarában beletúrt a hajába. Ezek az apró pótcselekmények azok, amik régen meghatározták az életét, amikor még nem tudta, ki is ő valójában. Ez az érzés visszatért, de csak részben, már nem retteg. Talán túlélte a pokol nehezét, talán most már végre megérdemel egy kis jót is a sorstól. Talán.
 - Uhh... - hirtelen azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, mert igen, ez csak egy baráti vacsora, mégis valahogy olyan deja vu-érzése volt - Mit ennél? Szinte bármni magyaros dolgot meg tudok csinálni. Meg van két üveg borom is a hűtőben, ha jól emlékszem.
Meglepetten pillogott a felbuzdult kékszeműre, nem gondolta volna, hogy egy egyszerű meghívás ilyen izgalmat válthat ki belőle. Úgy tűnik, nem volt mindenre felkészülve, amikor belépett az iroda ajtaján.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2015. január 25. 22:48 | Link

Konstantin


Így pár év távlatából visszatekintve tényleg egy unalmas, szürke kisegér volt, arcának fakó árnyalatával meg sem közelítette azt az életenergiát, ami Konstantin minden egyes mosolyával a világ elé tárul. Egyszerűen csak bámulatos, mennyire jól tudja érezni magát a férfi abban a környezetben, amiben ő szinte rabként tengette napjait. Alig várta, hogy kiszabadulhasson... most meg vágyódik vissza. Vágyódik messze attól az íróasztaltól, ami a szenvedése mellett van.
- Attól félek, ha rábízom akkor eltapos, mint valami jelentéktelen rovart.
Megvonta a vállát, sajnos már ez a véleménye az életéről, egészen lemondott már róla, hogy valaha normálissá válik és minden úgy történik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Egyébként meg ismét hatalmasat csalódott a férfiúi nemben, nem igazán tartotta valószínűnek, hogy a bár sokkal gyengébb, de mégis álló falat valaki még egyszer át tudja majd törni.
 - Nem is tudom, talán az, hogy átlátok rajtad? Vagy ez így túl egyszerű lenne? - ő is felvonta a jobbos szemöldökét és közben próbálta elnyomni a fel-feltörő mosolyt, ami a szemöldökmozgás mellékelt mimikája lett volna. Mindenesetre nem igen jött be neki a rejtegetős stratégia, soha sem tudta igazán elrejteni az érzéseit mások elől. Az tipikus nő ő, akinek minden megjelenik az arcán, bármi is nyomja vagy dobja fel a lelki világát.
 - Keseríts el! Meg mondd azt, hogy túlóra után hazamész és folytatod a papírok bogarászását és maradéktalanul elhiszem a történeted - egy utolsó korttyal kiürítette a kávés poharát, de nem rakta le azonnal az asztalra, körbe-körbe forgatta az ujjai között - Én ilyen voltam.
Tekintetéből hála sugárzott, ahogy felpillantott a férfire. Ahogy ránézett, egyszerűen nem látott benne mást, csak biztonságot. Nem tudta miért vagy hogyan, egyszerűen csak azt sugallták az ösztönei, hogy benne talán megbízhat, hiszen Konstantin nem úgy közeledett felé, ahogy mindenki más tette a folyosókon, a falu utcáin, akárhol, ahová csak betette a lábát. Nem is tudta, mit mondhatna erre a felajánlásra. Csak nyelt egyet, hátha a torkán érzett gombóc egy kicsit feloldódik, de hiába. Aprót bólintott és egy szívből jövő mosolyt küldött felé. Talán az üzenet célba ért.
 - Lecsó... jó! Akkor kell paprika, meg paradicsom meg hagyma és... - egy pillanatra elhallgatott, valahol megállt az esze a lecsó receptjének felidézése közben - A csoki. Határozottan a csoki.
Igen, Kolos tényleg tudja, mi kell a nőknek.
Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2016. február 28. 15:24 | Link

Konstantin



 - Leadtam... - dobta le magát egy nagy sóhaj kíséretében az ügyfelek számára fenntartott székbe - Nem vagyok tanár többé...
Mondhatni egy egész hegy gördült le a válláról, amikor hangot adott feltett szándékának főnöksége előtt. Rengeteget rágódott a dolgon, napokat agyalt, hogyan, s miként oldhatná meg problémáját veszteségek nélkül, ám rájött, kompromisszumok nélkül semmi sem működhet a világon. Így tehát ha több szabadidőt akart, meg kellett váljon terhének egy részétől, jelen esetben az iskola falain belül vállalt feladataitól.
Olyan volt ez neki, mint egy szakítás... bár közel sem olyan fájdalmas, mintha egy valódi, hús-vér kapcsolatból lépett volna ki. Szerette a diákjait, szerette a munkájának ezen részét is, de rá kellett döbbennie, bármennyire szomorú történet is ez, egyszerűen nem tud több részre szakadni.
 - Hiányozni fog a kastély, de én sem vagyok robot, Konstantin. Az egyik nap itt, a másik nap ott, a helyszínelések, a papírmunka, a tanítás, az óratervek és a terepmunkák... meg Madagaszkár és Svédország... ha nem dobbantok, legközelebb az Amazonashoz kísérhettem volna a kastélyt túlélőtáborozni... Harminc éves vagyok! Kinek van már erre ideje?!
Nos, talán a férfi legnagyobb szerencsétlenségére, mostanában sikerül mindig őt megtalálnia problémáival. Mintha egy jó nagy kanyart leírva visszatértek volna a gyökereikhez.
 - De nem zavarlak, ugye...?
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2016. február 28. 15:25 Szál megtekintése
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1332
Írta: 2016. április 2. 13:17 | Link

Konstantinom


- Svédországot még visszakapod... csak legyen rá alkalmam... - szája önkéntelenül is széles mosolyra húzódott, ahogy a havas paradicsomi emlékek elárasztották. Szájában szinte azonnal felsejlett a pisis hó gusztustalan íze, de a hivatalnok puha ajkainak érintése is. Azt a csókot fel is írta a legemlékezetesebbek listájára, mint a tökéletlenül tökéletes példányt.
 - Uhm... - arcáról azonnal lelohadtak a vidám vonások, szemeiben tükröződő jókedvét pedig az aggodalom búskomor fénye vette át.
Néha talán túlságosan is szórakozott. Amióta egyedül van és csak a saját kis privát ügyeire van gondja, hajlamos elmerülni egy-egy amúgy jelentéktelen dologban és egyúttal keresztülnézni környezete súlyos problémáin. Amilyen együtt érző volt korábban, olyan tapintatlanná vált az évek, s törések során, figyelme pedig ahelyett, hogy az őt életben tartó barátaira irányult volna, megállapodott sivár élete legapróbb részleteinél... Előbb állt neki teraszt festeni, minthogy lelki támaszt nyújtott volna Konstantinnak...
Erre most mit csinált? Szinte rátörte az ajtót a férfire és úgy zúdította a nyakába pitiáner nyűgjeit, mintha annak nem most ment volna teljesen tönkre az élete.
A felismeréstől teljesen magába zuhanva, komoran, mégis kétségbeesetten pillogott fel Konra. Keresgélte a szavakat. Szeretett volna valami okosat, valami megnyugtatót mondani, de bármi jutott is eszébe, rögtön elvetette. Mit is mondhatna? Hogy talán Kath meggondolja magát? Miért is hitegetné ilyennel? Mondhatta volna azt is, hogy minden rendbe fog jönni, majd talál egy másikat, egy jobbat, egy szebbet és érettebbet, bizony, de ezzel sem lett volna előrébb. Ez olyan, mintha csak egy vázát tört volna el az ember, ami helyett könnyen beszerezhetünk egy másikat. A szerelem viszont nem ilyen. A szerelem nem pótolható, a szerelmet nem válthatja ki semmi. A szerelmünk a miénk és azé, akit megajándékozunk vele és ha az a személy, akire rábíztuk a legféltettebb érzésünket, visszadobja azt, jogosan lehetünk teljesen összetörtek. A helyzet kilátástalan és ezen az ilyen bevett közhelyek soha sem fognak segíteni. Ha valamit megtanult, akkor az az, hogy a szakítás gyászát az ember csak és kizárólag egyedül tudja megélni... És ha megélte, ott lesz a legerősebb, ahol eltört.
 - Sajnálom - szusszant egyet és közelebb lökte magát székével az asztalhoz - Őszintén sajnálom.
Hűvös kezeit a férfiére fonta a szerződés felett, mit sem törődve a helyzet bizarrságával, s bár ezt minden hátsó szándék nélkül tette, legbelül felkészült a finom elutasításra.
Szál megtekintése
Bogolyfalva Hivatala - Almásy Léna hozzászólásai (26 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház