36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gróf Wickler György
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2013. március 20. 22:35 | Link

Ophelia LaFonde
március 20.
10:50


Elgondolkozva halad a lépcsőkön lefelé, mögötte közvetlenül Ophelia jön. Az igazgató kissé kipirul a testmozgásban, majd szomorkásan megállapítja, hogy valóban nem kellene annyi süteményt ennie, elvégre meglátszik a pocakján, és már nem olyan fiatal, hogy lemozogja nap közben az elfogyasztott gigantikus cukormennyiséget.
Nem, a gróf úr persze nem ezen gondolkozik olyan elmerülve, sokkal inkább a diákon, akinek a tárgyalása az imént fejeződött be, és meglehetősen halkan baktatott az igazgató után.
Mikor megkapta az első levelet, már tudta, hogy baj lesz.
Seren nem szokott neki írni, fiatal kollégája csak akkor érintkezett vele, ha már muszáj volt, úgyhogy meglepte az ablakon kopogtató sólyom, de egyből felismerte: az SVK tanáron kívül senki nem tartott ehhez hasonló, Wickler megítélése szerint kissé extravagáns állatot.
A levél ezt a néhány, lényegre törő mondatot tartalmazta:
Az igazgató pedig megfogadta a tanácsot, de mielőtt elkaphatta volna a lányt, hogy megbeszélje vele a helyzetet, Ophelia már elutazott, és egymás után következtek a problémás események, Wickler pedig már csak a legvégére tudott befutni, hogy elsimítsa a gondokat.
A tárgyalás félelmetes lehetett egy tizenhat éves lánynak, de a professzor nem kételkedett abban, hogy meg tudja nyerni magának a minisztériumi alkalmazottakat, hiszen mindannyiukat ismerte, nem egyet tanított is közülük, és Ophelia csak önvédelemből varázsolt az iskolán kívül, úgyhogy elég volt röviden elmondania mindezt, és Opheliának még felelni egy-két kérdésre, majd a megfelelő hivatalos papírok kitöltése után már indulhattak is.
Miután kiléptek az ajtón, Wickler megáll egy pillanatra, hogy beszélhessen a navinéssel arról, ami történt.
 - Üljünk le egy kicsit az egyik padra - tereli kedvesen a lányt, bár vigyáz arra, hogy ne érjen hozzá, csak mutatja az irányt, hogy mire gondolt. Sok időt töltött már gyerekekkel, ő is büszkélkedhetett kettővel, és elég tapasztalata volt már a problémások terén is, hogy tudja: egy bántalmazott fiatal nem fog örülni a testi kontaktusnak. Ő pedig nem akar szándékosan kényelmetlenséget okozni a navinés lánynak, van egy olyan érzése, hogy abból bőven kijutott neki a mai napra.
Miután letelepedtek mindketten, komótosan előveszi a kis pipáját, néhány gyakorlott mozdulattal elrendezi, egy-két perc múlva pedig már vígan eregeti a füstfelhőket, derűsen pöfékelve. Hagyja, hogy Ophelia egy kicsit elgondolkozzon, vagy megnyugodjon, amire éppen szüksége van, nem akarja siettetni.
Egy idő után azonban már nem lehet elkerülni a kellemetlen témát, úgyhogy a lányra pillant, megigazítva kerek szemüvegét.
 - Ophelia - szólítja meg. - Hogy érzed magad? - kérdezi, biztatóan mosolyogva a lányra. Tisztában van vele, hogy a legtöbb diákot feszélyezi a jelenléte, most mégsem efelől tudakolózik: tudja, hogy mi történt a LaFonde-kúriában, ha nem is pontról pontra, de a körvonalakkal tisztában van, és aggódik a lányért, hogyne aggódna, az iskolában számára mindenki olyan volt, mintha a saját gyermeke lenne.
Utoljára módosította:Gróf Wickler György, 2013. március 20. 22:45
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 21. 17:38 | Link

Igazgató Úr
március 20.
10:50


Csendben ballagok az igazgató mögött, magamban elkönyvelve, hogy ezt is túléltem. Gyanítom, hogy az egészből szinte semmit nem fogtam fel, még azt se sikerült igazán, amiért idekeveredtem. Viszont én pont azt a nézetet vallom, hogy jobb az ilyesmin nem agyalni, az soha nem vezet jóra, ráadásul.... majd csak lesz valahogy. Egyszerűen nem akarok gondolkodni, most jó ez az üresség, mármint voltaképp tényleg nem érzek semmit, talán, mert még mindig sokkban vagyok, talán mert az érzelmeim is úgy döntöttek, kár rám pazarolniuk magukat, mindenesetre, örülnék, ha megmaradna ez a tompaság.
Ha most előszedném valahonnan a poénosabbik énem, tök büszkén járkálnék, és hangoztatnám, hogy legalább én nem vagyok kis pályás. A suli házirendjét megszegni... ugyan már, mi az? Nem, egy fő szabályt áthágni, na az viszont szól egy nagyot. Még se érzem ettől többnek, vagy menőbbnek magam, sőt... mintha még az átlagnál is szerencsétlenebbek lennék.
Nem azzal van bajom, hogy az egyetlen embert, aki bárhogy is nézzük az egyetlen biztos pont volt az életembe, kivágtam a csukott ablakon, még csak az sem foglalkoztat igazán, milyen módszerrel. Az aggaszt igazán, amilyen állapotban tettem. Így még soha nem sikerült elvesztenem a fejem. Vágtam már vázát a falhoz, sőt egy szobát is rendeztem már át, de eddig még sose féltem.... magamtól. A legszörnyűbb az egészben, hogy hiába cukkolásnak szánta a szavakat Gregory, tudom, hogy igaza van, tudom, hogy ha nem teszek valamit, én is könnyen olyanná válhatok.
Az igazgató hangja térít vissza a jelenbe, én meg vállat vonva követem, és leülök a padra. Nem elég a tortúra, amit ott bent átéltem - valamiért szinte a bálnák kihalását is rám akarták fogni, amíg Wickler bá' meg nem jött- most még ez is. Azért egy felem, még ha titokban is, és elenyésző részben, azért reménykedett abban, hogy innentől kezdve búcsút mondhat a varázserejének - hallottam, hogy ez is előfordul-, hisz ez az egész emiatt van, és meg... nos, valljuk be, mióta megtudtam, hogy varázsló vagyok, másra sem vágyok jobban. Az épületet fixírozom, ahol töménytelen őszhajszálnak lehetnék friss tulajdonosa, ha abban a korban lennék, de nem... még csak tizenhat vagyok. Ez így elég szánalmas, és a nyakam ráteszem, ha ez kitudódna, sokan elkönyvelnék annak, hogy feltűnési viszketegségben szenvedek, és nem érem be azzal, hogy a suli szabályai felett szemet hunyjak - amit amúgy megteszek, ha úgy tartja a kedvem-, hanem nekem muszáj egy fő szabályt is áthágnom.
Csak akkor fordulok az igazgató felé, mikor megkérdezi, hogy érzem magam. Bizalmatlanul méregetem, nem értem, mire akar kilyukadni, vagy csak tényleg nehezemre esik feldolgozni, hogy akad vakalaki, akit érdekelnek ezek az apróságok.
- Sehogy.... jelenleg az érzelmeim kikapcsoltak- vállat vonva válaszolok, mert mégse vághatom a fejéhez, hogy mi köze van hozzá, mikor neki köszönhetően ülhetek most itt, Igen, talán valami hálaféle lappang bennem valahol.
- Honnan tudta, hogy gázban vagyok?- kérdezem meg pár perc kínos csend után. Nincs kedvem beszélgetni, ez látszik is rajtam, mert... nos, nem igazán van szómenésem, viszont ez tényleg érdekel. Valahogy azt nem bírom elképzelni, hogy van egy GPS-e, amit fixírozva tudja meg, ki, hol, mit csinál.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. március 21. 19:41
Hozzászólásai ebben a témában
Gróf Wickler György
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2013. március 21. 19:16 | Link

Felsóhajt, a helyzet súlyosabb, mint elsőre gondolta. Az, hogy Ophelia védekezésképpen elfojtja az érzéseit, még ha nem is tudatosan teszi, nem jó: amikor majd felfogja az elmúlt hét eseményeinek súlyát, ismét teljes erővel fogja letaglózni mindaz, ami történt, így lényegében kétszer kapja meg ugyanazt a dózist, és kétszer kell megküzdenie vele.
 - A minisztérium küldött levelet. Nem folytathatnak tárgyalást ellened felnőtt jelenléte nélkül, a nevelőd pedig nyilvánvalóan nem megfelelő arra, hogy képviseljen, és nem csak azért, mert kórházban van - magyarázza szelíden, ügyesen elejtve a tényt, hogy Grégorie életben maradt. Wickler tartott tőle, hogy Ophelia magától talán nem kérdezne rá nagybátyja állapotára, hiszen akkor ki lenne téve az igazgató vele kapcsolatos kérdéseinek, de ez nem azt jelenti, hogy a lány nem akarja tudni, nevelője él-e még. Még ha nem is érzelmi megfontolásból, hát azért, hogy biztos lehessen benne, Grégorie vére nem az ő lelkén szárad.
 - Tudom, hogy most nem érzed alkalmasnak az időpontot, de beszélgetnünk kell arról, hogy ki legyen a gyámod ezentúl - vezeti be a témát óvatosan, figyelve Ophelia minden rezdülésére. Nem akarja még jobban bántani a lányt, elég fájdalmat kellett már átélnie ennyi idősen, és Wickler azt akarja, hogy Ophelia érezze, ha szüksége van valakire, fordulhat hozzá bizalommal, mert meghallgatja és segít, ha tud.
 - Most gondolhatod azt, hogy hiszen Grégorie életben van, és addig ő tartozik érted felelősséggel, de ennek nem kell így lennie. Tisztában vagyok vele, hogy bántott téged, fizikailag és szellemileg egyaránt, efelett pedig nem fogunk szemet hunyni, egy szülőnek sem szabad ezt tennie a gyermekével, még akkor sem, ha mindössze a nevelőd. -
Bátorítóan néz a lányra, s mindezt azért mondja el, hogy Ophelia tudja, Wickler előtt nem kell titkolnia azt, hogy Grégorie mit tett vele, mert már tudja - és őszintén örül annak a levélnek, ami ezt felfedte előtte, mert most nem biztos, hogy tudna mit kezdeni a helyzettel. Ért a gyerekek nyelvén, de nem tud gondolatot olvasni, és mire kisakkozná, hogy pontosan mi történt, hetek is eltelnének.
 - Van esetleg valaki a családodban, aki elvállalhatná ezt a feladatot? - fűzi tovább a szálat.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 21. 19:40 | Link


Fura, hogy már-már idillikusan nyugodt vagyok, persze valahol mélyen tudom, hogy ezt még meg fogom bánni, de jelenleg nincs se kedvem, se erőm, hogy ilyesmin agyaljak.
- Nem akartam, hogy ez legyen....- motyogom alig hallhatóan, miközben a talajt fürkészem. Nem akarok az igazgatóra nézni, félek attól, amit láthatnék, ami egy normális ember véleménye lenne rólam.
- Én csak.... olyan vagyok, mint... ő-  nyelek egy nagyot, és akadozva ejtem ki a szavakat. Ringathatom magam abban a tényben, hogy ez nincs így, attól még nem egyszer pofán fog vágni a valóság. Ő is megmondta, és tudtam is, most mégis úgy érzem, hogy talán ez a legnagyobb hibám. Igen, vigasztalnia kéne a ténynek, hogy legalább nem öltem meg, attól még a helyzet kevésbé lesz súlyos, és, ha csak belegondolok abba, mi lesz, ha jobban lesz.... összerezzenek, és legyűröm magamban a kényszert, hogy menten elbőgjem magam, ezt legalább már tökéletesen tudom kontrollálni.
- Nincs szükségem senkire- vágom rá egyből. Még csak az hiányzik, hogy megint rajtam fitogtassa valaki a hatalmát, és amúgy se vagyok egy ocsmány váza, amit kézről kézre adogathatnak. Nem mellesleg, még két év, és nagykorú leszek, és tudom, hogy egyedül jobb.
Nem reagálok arra, hogy mit szabadna, és mit nem tenni. Tudom, hogy nem normális ez, mégis ez van. Attól még nem változik semmi, de legalább megtudtam, hogy a férgek szívósak. Nem, cseppet sem bánom, amit tettem, csak azt, ahogy, meg azt, hogy nem tudtam magam visszafogni. Mindig ment, leszámítva egy esetet, azt hittem... most se lesz másként. Szépen lenyelem, és visszajövök, de nem.
- Csak a nagybátyám testvérét ismerem, Pierret, és az is biztos, hogy nem fog a közelembe jönni- a hangom kellően határozott ahhoz, hogy az igazgató belássa, ebben az álláspontomban nem fog tudni megingatni. Tudom, hogy ő sem különb tőle. Talán még rosszabb is, és eszem ágában sincs hagyni, hogy bármi köze legyen hozzám. Épp elég, hogy a francia maffia unokahúga vagyok, oké ez cseppnyi túlzás, bár.... sose érdekeltek annyira Grégorie dolgai, lehet beletrafáltam.
- Nézze, még két év, és nagykorú leszek, nem lehetne, hogy ne legyen köze senkinek hozzám?- az lenne a legideálisabb, mert mióta az eszemet tudom arra vágyok, hogy csak én legyek.
Hozzászólásai ebben a témában
Gróf Wickler György
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2013. március 21. 20:14 | Link

- Tudom - válaszolja csendesen, kezét finoman Ophelia vállára téve, hiszen a lány nem néz a szemébe, így pedig nehéz arról biztosítani, hogy Wickler itt van, figyel, és törődik vele. Ez az egyetlen dolog, amit tehet; elfogadja a lányt, és megmutatja neki, hogy máshogy is lehet hozzá viszonyulni, nem csak azzal a kihasználó, utálattal vegyes közönnyel, ahogy Grégorie kezelte. Más út és más típusú emberek is vannak, ezt pedig most kell észrevennie, mert máskülönben megkeseredik, és egész életében küzdeni fog azokkal a démonokkal, amelyeket nagybátyja embertelen bánásmódja ültetett a lelkébe.
 - Akármit is mondott, azért tette, hogy bántson. Ne higgy neki - próbálja ellensúlyozni a férfi hatását, és bár tudja, hogy Ophelia szemében hiteltelennek tűnhet, ennyi idő elég volt Wicklernek ahhoz, hogy ráérezzen a navinés gondolkodásmódjára, és egyáltalán nem tűnt sem kegyetlennek, sem érzéketlennek. Ellenkezőleg - túl sok érzelem kavarog benne, és még ha most nem is tudatosítja magában, ez mindenképpen megkülönbözteti nagybátyjától.
 - Nem jó egyedül - cáfolja meg a lány kijelentését, egy árnyalatnyi szomorúsággal a hangjában. Az utóbbi tíz évet család nélkül töltötte, így tudta, miről beszél, felesége halálát pedig még mostanra sem tudta rendesen feldolgozni. Az űr, amit lényének másik felének elvesztése okozott, mindörökre a lelke részévé vált.
 - Sajnos ez nem így működik - válaszol, és őszintén sajnálja. Nem akarja, hogy valaki még tovább vigye azt a rombolást, amit Grégorie elkezdett. - Viszont van egy olyan lehetőség, hogy állami hatókör alá kerülsz, és mivel az iskolához tartozol, én kezelném az ügyeidet. Erről mit gondolsz? - veti fel az egyetlen, még működőképes opciót, de még mielőtt Ophelia válaszolna, ismerteti azt is, hogy ezzel milyen kötelességek járnak az ő részéről. - Viszont ez azzal járna, hogy nem hagyhatod el a kastélyt kíséret vagy az én írásos engedélyem nélkül.
Hozzászólásai ebben a témában
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 21. 21:53 | Link



Az érintésre a testem egyből reagál, még ha én nem is vagyok teljesen itt. Pillanatok alatt rezzenek össze, és ülök távolabb, kellő helyet hagyva közöttünk. Még normális állapotomban is nehezen viselem el, nem hogy most.
- De igaza van, jóval azelőtt tudtam, mielőtt ő a fejemhez vágta- magyarázom meg neki. Azért valahol mélyen jól esik ezt hallani, de valljuk be, hiába igazgató, ő annyira nem tudja, mi volt otthon, főleg nem mielőtt ide kerültem. Én már rég tudtam, hogy ha másban nem is, a hangulatingadozásaimban hasonlítok rá, csak... csak azt hittem, tudok tenni azért, hogy ne legyek ő. Hát bebizonyítottam, hogy nem.
Inkább nem szólok semmit, mert eszem ágában sincs vitatkozni. Hogy is van? Ízlések és pofonok. Márpedig én úgy látom, hogy egyedül mégis jobb. Persze tudva a tényt, hogy ha akarnék, tudnék kihez fordulni, könnyű ezt állítani, de ismerem magam, és vagyok annyira makacs, hogy ezt soha ne tegyem meg. Nem én leszek az, aki mások nyakán fog lógni a bajaival.
Persze, miért is működne úgy valami, hogy az nekem is jó legyen? Bár a lehetőség, amit az igazgató úr felkínál még nem is annyira vészes, mármint... még mindig jobb, mint a másik nagybátyámnál kikötni.
- Ebbe még bele is tudnék nyugodni- szólalok meg halkan némi agyalás után. Végtére is mi változna? Azon kívül, hogy így van némi esélyem arra, hogy Grégorie nem fog elrángatni, ha kijön, mert tudom, hogy képes lenne rá. Még sose szálltam szembe vele, így el tudom képzelni, mennyire ki lesz majd bukva.
- Tényleg. Talán ez a legjobb lehetőség, a kastélyt úgyis sikerült már... megkedvelnem- nézek magam elé, mert azért emlékszem rá, mennyire utáltam eleinte. Még csak a tény se lomboz le, hogy ha úgy vesszük, árva lettem, nekem így is tökéletes.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház