36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 1. felvonás
Írta: 2015. november 23. 23:38
| Link

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


Ez ma a nagy nap! Bizony, tudom, hogy hétköznap van, és tudom azt is, hogy hétvégén ünneplünk, de itt nincs mit tenni, ha ma van, akkor ma van. Az ember apukája nem minden évben tölti be a kerek negyvenet (az lehetetlen is lenne). Hű, elég idős, de mondjuk amilyen gyereklelkületű, ez eddig fel sem tűnt. Kora reggel van, és  én egy szép nagy táskával a vállamon sietek lefelé a faluba. Bár igazából prefektus vagyok, és illene jó példát mutatnom azzal, hogy nem lógok óráról, de bárki megértheti, hiszen szülinap van! Végiglopakodom a falun, még mindig tartva attól, hogy valaki meglát, akinek nem kéne, és rögtön visszacipel a suliba.
Szerencsésen sikerül eljutnom a hivatalig, de a neheze még csak innen jön majd. Sebtiben elszaladok az Osztrovszky-Váradi irodáig, hogy lábujjhegyen benyitva kukucskáljak befelé. Üres. Sosem hittem volna, hogy ekkora mázlim lesz, de úgy tűnik egyelőre olyan, mintha Felix Felicist reggeliztem volna. Apropó reggeli, a gyomrom éhesen kordul meg, mert az bizony elmaradt. Bosszúsan rázom meg a fejem, aztán besurranok az irodába. Kifújom magam és lepakolom a cuccom apa részére. Ha nem lenne odaírva a neve az asztalára, akkor is tudnám, hogy melyik az övé, hiszen eléggé zsúfolt és rendetlen az asztala Konstantinéhoz képest. Kibogozom a táskát, és elkezdem kiszedegetni belőle a díszeket. Sok munka lesz, mire ezeket fel tudom aggatni, még varázslattal is. Egy szépen becsomagolt könyvet teszek le apa asztalára kicsit arrébb pakolva néhány irathalmot. Kivételesen jól sikerült megkötnöm a masnit a csomagoláson.
- Hát akkor lássunk neki! - jelentem ki, előveszem a pálcám, hogy aztán kezdetét vegye a tragédia első felvonása. Egy ideig ugyanis szépen megy a díszítgetés, de minden egyes neszre összerezzenek, mert attól félek apa jön, vagy valaki más benyit. Ragasztó-bűbáj, lebegtető-bűbáj, minden flottul megy, amikor is eszembe jut, hogy valahol olvastam valami kifejezetten díszítő varázslatot. Na, egy próbát megér, csak nem lesz belőle gond.
- Decorro – mondom ki határozottan a díszekre bökve. Egy pillanatig elégedetten figyelem, amint felemelkednek, hogy aztán a fejemhez kapva hasaljak le a szék mögé. Ezek szó szerint megtámadtak! Minden katasztrófába fullad, az iratok szerteszét szállnak az irodában, összekeverednek a két asztalon. Az egyik zöld dísz nekicsapódik az ablaknak és valami trutyivá válva kenődik szét az egészen. Nem hiszem, hogy az hamar lejön onnan. A nagy ijedtségben elejtettem a pálcám, ami most valahová begurult. És apa mindjárt itt lesz. A francba is, kezdek bepánikolni, mégis mit csináltam?! Négykézláb mászkálva kúszok a földön, hogy megtaláljam azt a fránya pálcát. Jaj, merre lehet, közben meg ezek a bigyók itt szanaszét repkednek mindenütt. Az egyik leborított egy tintásüveget, ami éppen szétfolyik pár papíron. A zöld izé az ablakól meg egyre csak terjed a falra is. Lehet, hogy elszúrtam egy betűt a varázsigében? Arra még éppen marad időm, hogy apa ajándékát lekapjam az asztalról, mikor egy lila krepp-kígyó nekicsapódik a kezemnek és szorosan rátekeredik. A pálcám meg még mindig sehol!
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. november 23. 23:46
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 8. 19:45 | Link

Váradi Fanni


Már idejét sem tudja, mikor aludt egyhuzamban négy óránál többet, hogy mikor vett ki szabadnapot és pihent egy keveset. Nemcsak hivatali, de az otthoni íróasztala felett is hosszú órákat görnyed, s olyankor képtelen mással, a körülötte élőkkel törődni. Feleségére már hosszú hetek óta nem volt ideje. A felhalmozódott iratpapírok, megsárgult dossziék polcain sorakoznak, s mind arra várnak, hogy tüzetesen átnézze, lepecsételje, majd pedig továbbküldje őket a megfelelő kollégának. Az ünnepek pedig rohamosan közelednek, és ilyenkor csak még több munka szakad a nyakába.
Mosolytalan arccal áll a kávéautomata előtt, újabb és újabb aprópénzt dob be a lyukon, s hallgatja azok csörömpölését. Nincs jó kedve, és erre gondolván még száját is félrehúzza. Beszürkült minden. Megfakultak a napok, egysíkúvá vált az élet. Fel kellene mondania - jut nap, mint nap eszébe, amellett, hogy mi mást kellene még meglépnie ahhoz, hogy teljes életet élhessen Katherine-nel.
A poharat a kijelölt helyre teszi, megnyomja előbb az espresso majd a cukor gombot, és míg az automata zúgolódva adagolni kezdi a feketét, ő szorosan mellkasa elé fűzi karjait. Az öltöny anyaga megfeszül. Meg kellene lépnie, itt hagynia a hivatalt, elhagyni minden emberi mivoltját, s olyanná válni, mint a kedves. Hogy is gondolta, hogy ez így működhet? Annyira akarta. Annyira szereti őt. Nem hitte, valósággal tudta, hiszen tudni akarta, hogy minden rendben lesz. Ők ketten boldogok lesznek.
Boldog vagyok - gondolja, és lepillant a szerelmük, házasságuk pecsétjére. Hüvelykujjával megforgatja a csillogó gyűrűt. Érezni véli Katherine hűvös érintését. Elnyom egy sóhajt, s kávéjáért nyúl, hogy a portástól kapott kék mappával a hóna alatt felsétáljon irodájába.
- Fanni? - az ajtót kitárva, a küszöböt fél lábbal átlépve torpan meg, balja még a kilincsen, jobbjában gőzölgő, forró kávés pohár. Váradi lánya a földön kúszik, kezére papírsárkány csavarodik, az iroda pedig... Konstantin döbbenten pislog néhányat, hogy megbizonyosodjon arról, valóban azt látja, amit. Az irodában hatalmas felfordulás várja, az ablakokról és falakról zöld trutymó folyik, a levegőben furcsa dolgok, talán díszek repkednek, az asztalokon minden eldőlt, a kifolyt tintáknak éppen fontos szerződések látják kárát.
- Jó, akkor először is becsukom az ajtót, aztán pedig elmeséled, mit csinálsz itt iskolaidőben, prefektusként - sóhajtja, s a lebegő, kinézhetetlen díszeket figyelő tekintetét a földön térdelő lányra vezeti. Félredöntött fejjel nézi, és bár szája szegletében mosoly bujkál, azt is áthatja a mellkasában érzett szürkeség. Belép az irodába, és baljával óvatosan behajtja az ajtót. Nem tesz semmi mást, nem veszi elő a pálcáját, hogy néhány mozdulattal rendet tegyen. Csak áll ott, belekortyol a kávéjába, és kíváncsian, felvont szemöldökökkel várja a magyarázatot. - Ha szerencsétlen apád ezt - kiszélesedő mosollyal mutat körbe a helyiségen. - ...kapja a születésnapjára tőled, akkor csak annyi kérésem lenne, hogy az én lányomnak soha ne adj partitanácsokat. Ha megkér se.
Hozzászólásai ebben a témában



Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 2. felvonás
Írta: 2015. december 8. 22:12
| Link

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


Határozottan rossz ötleteim támadnak mostanában azt hiszem. Illetve, talán nem lett volna baj, ha mondjuk leírom a varázsigét, nem csak megpróbálok emlékezni rá. Szóval most éppen négykézláb menekítem apa ajándékát, amit el is ejtek, amint a krepp-kígyóval kell birkóznom. Viaskodva próbálom lehámozni a kezemről, mikor kővé meredve szegezem a szemeimet az ajtóra. Nyílik. Ó, Merlin a magasságokban, add, hogy ne apa legyen, kérlek, kérlek! Imáim meghallgatásra találnak, mert egyenesen Konstantinnal találom szemben magam. Hát, lehet, hogy apával jobban jártam volna? Bár a férfi arca mindent megér, kár, hogy éppen el vagyok foglalva, és nincs nálam fényképezőgép. Megérne egy Edictum cikket a dolog, persze Osztrovszky arcának részletes  elemzésével. Sikerül közben lehámoznom a kezemről a krepp-kígyót, ami csúnya piros horzsolásokat hagy a karomon. Na, szuper. Karjaim dörzsölgetve kezdek ismét kutatásba a pálcám után. Közben rá se merek nézni Konstantinra.
- Szóval, az úgy kezdődött, hogy apának ma van a szülinapja. Igen, ja ezt már tudod. És ezért meglepetést akartam, és muszáj volt eljönnöm a suliból – lefagyok, mikor rájövök, hogy ő is tudja, hogy prefi lettem. - Hé, nem is mondtam, hogy kineveztek, hát nem szuper? Egyébként honnan tudod? - Teszem fel a kérdést egy szélesen elterülő vigyorral az arcomon. Ami a következő pillanatban el is tűnik. Nem, annyira nem jó dolog jelen helyzetben ezzel előállni. És valószínűleg apa tudja, akinek meg anya mondhatta el. Mert azt hiszem neki még nem említettem, vagy igen? Vagy értesítette őket a suli bagolyban?
- De azért nem fogsz beköpni ugye? - kétségbeesett pillantásokat vetek a férfi arcára. Most már belenézek a szemeibe, nagyok pislogva reménykedem, hogy az én pártomon áll.
- Egyébként héééé! Apa nagyon örült volna, ha véletlen... Szóval ha véletlenül nem szúrom el a varázsigét. Igen szépnek indult a dolog – Egy mellkasomból felszakadó csalódott sóhaj hallatszik ezek után, és levetem magam a földre, törökülésbe kuporodva. Fanni féle - egészen rövid - durci következik.
- És még be sem mutattál a lányodnak! - Szúrós szemekkel nézek Konstantinra. Tényleg nem ismerem még a csöppséget. - Pedig biztosan jóban lennénk, adhatok neki remek tanácsokat. Persze nem éppen partitéren, de azért eldiskurálnánk. Mondd csak sokat szokott beszélni? - Kérdezem ismét vigyorogva. Mert ha igen, kíváncsi vagyok vajon a férfi hogyan viselne el kettőnket egy légtérben. Felrobbanna a szoba annyi beszédtől. De most, hogy említette egyre kíváncsibb vagyok a lányra.
- Mellesleg nem látod itt valahol a pálcám? Sehol sem találom – forgolódok körbe, hátha valahol meglátom kikandikálni a varázsbotot. De csak annyi sül ki a keresésből, hogy beletenyerelek egy kifolyt tintapacába, amivel aztán véletlen csodálatos kézlenyomatot hagyok egy még eddig épnek mondható iraton.
- Khm. Izé, bocsánat. Nem segítenél véletlenül rendet rakni, mielőtt apa megérkezik? - Nézek Konstantinra, ismét felpattanva, és most már hozzá se merek érni semmihez, kezeimet eltartom magamtól, nehogy még valami tintás legyen. Biztos vagyok benne, hogy Konstantin vagy nagyon mérges, vagy csak remekül szórakozik rajtam, azért nem hárította még el a katasztrófát. Vagy úgy gondolja, az én dolgom a rendrakás. Csak ahhoz kéne a pálcám.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. december 8. 22:12
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 9. 15:27 | Link

Váradi Fanni


Nem kellene meglepődnie azon, amit lát, hiszen tudhatná már, hogy a Váradi család, nos, nem a leghétköznapibb jelenség. Fanni sem esett messze a fájától, elég ránézni apja íróasztalára, ami a lány közbeavatkozása nélkül sem néz ki sokkal szebben. Sándor rendetlen, szétszórt alak, aki az eddigiek alapján úgy tűnik, minden másban is ellentéte Konstantinnak. Ő precíz, tökéletességre törekvő, a papírjait dossziékban, a dossziékat stócokban, a stócokat fiókokban tartja. Mindent felcímkézve, természetesen.
Halk, de korántsem csalódott, vagy bosszús sóhajtást hallat, majd alsó ajkát beszívva, széles mosollyal fordul a lányhoz. Tekintetében gyermeki huncutság csillan, és egy percre elfeledkezik magánéleti gondjairól. Komótos léptekkel a gyakornoki asztalhoz sétál, ráereszkedik, és eddig hóna alatt tartott mappáját maga mellé teszi.
- Igen, igen, szóval úgy kezdődött... - bólogatva ismétli a tekintetét is kerülő, megilletődött lányka szavait, majd fejét megbillentve kuncogni kezd. Míg hallgatja a magyarázatnak semmiképpen sem tekinthető csacsogást, kávéját szürcsölgeti, de szürke, fénytelen szemeit egy pillanatra sem veszi le Váradi gyermekéről. - Hát, hogyne tudnám? Apád a kinevezésed után egész héten arról beszélt, milyen büszke rád! Gratulálok hozzá. Szerintem jót fog tenni neked a felelősség, abban viszont nem vagyok egészen biztos, hogy ez a házadnak is ugyanolyan gyümölcsöző lesz.
Elnéző, barátságos mosollyal beszél, mert úgy hiszi, már vannak olyan kapcsolatban, hogy Fanni ezért ne sértődjön meg rá. Ami igaz, az igaz. Sándort se nevezné ki osztályvezetőnek, mert tudja, hogy még aznap összedőlne az egész hivatal.
- Én nem. De jobban tennéd, ha sietnél a rendrakással, mert apád hamarosan visszaér - felpillantva az órájáról, nyugodtan jegyzi ezt meg, az viszont, hogy segítsen, még csak fel sem merül benne. Kávéjába kortyol, majd a falon terjedő zöld trutymóra pillantva felcuppant. - Az mi az isten akarna lenni? Mondd már meg, hogy jó apád miért örülne ennek a... - fintorogva, orrát felhúzva pislog az ablaküveget már teljes egészében bevett pacára. - ...zöld izének?
Állát vakargatva nézi a büdösnek tűnő gumiszerű anyagot, és csak nagy sokára, lánya említésekor pillant vissza a még mindig földön gubbasztó prefektusra.
- Igen, Fleur tipikus nő, beszél ha kell, ha nem - furcsán hathat tőle, de büszkeségtől dagadó mellel mesél a kicsiről, aki nélkül már elképzelni sem tudná az életét. - Ha megyek érte, még a küszöböt sem léptük át, az ajtóban csicseregni kezd, sokszor egyáltalán nem tudom követni őt. De ez így van rendben.
Mióta Fleur és közte egyre szorosabb az apa-lánya kapcsolat, sokszor kapja magát azon, hogy meghatódva réved el a semmibe, és ha más szülőkkel, főként lányos apukákkal beszélget, már nem az évekkel ezelőtti tettetett mosoly ül az arcán. Már nem kell eljátszania a megértést, és gyorsan más vizekre eveznie, ha szóba kerül a gyerek. Mindent megértett.
- A hegye kilóg apád asztala alól, kerüld meg, akkor látni fogod - kávéjával együtt dől jobbra, hogy megmutathassa az izgalmában felpattanó eridonosnak, hová is bújt el a pálcája. - Na jó, most, hogy az a kezedben van, arra kérlek, még véletlenül se használd itt többet, inkább menj vissza a kastélyba, és tanulj meg néhány igét rendesen. Én megvárom apádat, aztán majd mi rendet teszünk.
Az utolsó korty kávé után leteszi poharát a mappa mellé, és ellökve magát az asztal szélétől, saját helye felé indul. Fejcsóválva nyúl a tintától elázott papírokhoz, felemel egy jegyzőkönyvet, és azt a fény felé tartva vesz mély levegőt. Ma sem néz egyszerű, unalmas nap elé. És még csak hétfő van...
Hozzászólásai ebben a témában



Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 3. felvonás
Írta: 2015. december 9. 18:10
| Link

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


 
Végül is a konklúzióm az, hogy jól jártam azzal, hogy Konstantin nyitott be és nem apa, vagy ami még rosszabb, hogy valami idegen. Mert amennyire tudom ő már kiismerte magát a családunkon, és nem okoz számára meglepetést a szeleburdiságom és ügyetlenkedésem. Csillogó szemekkel hallgatom Konstantint, amikor elmeséli, hogy apa milyen büszke volt rám. Jaj, most vajon mekkora csalódást okozok neki ezzel. Pedig én igazán csak jót akartam.
- Tényleg? A családom el van ájulva attól, hogy milyen nagylány lettem – mondom szemeimet forgatva, de a legnagyobb szeretettel emlegetve őket. Elmosolyodok. Olyan aranyosak, hogy együtt örülnek velem. Bezzeg a bátyám sosem volt prefektus. Hatalmas kacagásban török ki Konstantin utolsó mondatára a kinevezésemmel kapcsolatban. Miután sikerül egy kicsit visszafognom magam, még mindig szélesen vigyorogva válaszolok.
- Szerintem nagyon is jól jártak velem! Kérdezd csak meg Radúzt, biztos megerősíti – mondom neki nagyokat bólogatva. Persze megértem az aggodalmát, de eddig egészen jól viselkedtem, mint jelvényes. Haha, pont olyan, mintha seriff lennék. Na jó, elég csak azt mondani, hogy seriffhelyettes. - De majd nagyon igyekszem, hogy ne csalódjanak bennem. A felelősség meg... remélhetőleg jó irányba húz majd – büszkén kihúzom magam, mert lelkes tagja vagyok a házamnak, és tényleg szeretném, ha hasznára válnék.
- Hú, köszi, már attól féltem, hogy csúnyán meg kell átkozzalak, ha elszólod magad valaki illetékesnek a suliban – a vigyor ismét ott virít az arcomon, és Konstantin is biztosan érzi, hogy az egész csak vicc, mivel biztosan tudom, hogy csúnyán alulmaradnék bármiféle küzdelemben. Főleg, hogy nincs is kezemben pálca. - Tényleg, apa. Azért ez a rumli még neki is feltűnne, pedig ő sem a legrendesebbik fajta – utalok apától örökölt szétszórtságomra. Na igen, nem ártana összeszedni magam.
- Hát az? - kérdezek vissza a zöld bigyóra bökve, majd megvonom a vállam. - Az kérlek, valami csodálatos dísz volt, ami teljesen érthetetlen okokból kifolyólag ilyen fura állagot kívánt felvenni az ablaküvegen. És... hát.. lehet, hogy van némi köze hozzá az erősen elrontott varázslatomnak. Talán - fejtem ki a véleményem, ami az ablakot beterítő trutyit illeti. Fleur. Milyen szép neve van. Nem emlékszem, hogy mondta volna már a büszke apa a lány nevét, de most jól az agyamba vésem.
- Tündéri lehet a lányka, egyszer tényleg meg akarom ismerni. Sőt ha valami dolgod van, és rám mered bízni, akkor még gyerekfelvigyázó is leszek – ajánlom fel, bár azt hiszem az itt látottak után, és amúgy is a személyemet ismerve Konstantin nem feltétlen engem bízna meg eme nemes feladattal.
- Tényleg, eddig észre sem vettem! - örvendezek a megtalált varázseszköznek felugorva. Gyorsan, de most már inkább vigyázva megkerülöm az asztalt, és a kezembe kaparintom a drágaságot. Nem haragszom én rá, sok mindent szúrtunk már el együtt – többek között ezt is itt – de megannyi sikerélmény is fűződik hozzá. Egyszóval örülök, hogy megvan. Kikerekedett, hálás szemekkel meredek a férfira.
- Tényleg megtennéd? Azt nagyon, nagyon megköszönném! - ismét egy széles mosoly terül el az arcomon.  Felkapom apa ajándékát, és Konstantinhoz lépek, szerencsémre eddig a csomagolás is megúszta a káoszt.
- Ezt azért ha megkérlek odaadnád apának? - kérdem meg, majd leteszem az asztalra. Mosolyogva elköszönök, és kilépek az ajtón. Hát, ez nem egy átlagos reggel, az biztos. Lefelé baktatva a lépcsőn szembetalálom magam egy fiatal szőke hölggyel. Úgy tűnik nagyon keres valamit, mert olvasgatja az ajtók feliratait. Kitérve előle rámosolygok.
- Szép napot! - köszönök neki, majd dudorászva indulok meg a kastély felé. Nem éppen volt sikeres a meglepi, de majd jövőre jobban megtervezem.
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 9. 19:29 | Link

Osztrovszky K. Konstantin és egy kicsit Váradi Fanni
| azt hiszem rossz helyen járok... | a kabát alatt |


Szokásától eltérően ma reggel izgatottabban kelt fel. Bizony, mára ígérte magát Osztrovszkyhoz. Előzetesen kérdezte meg bagolyban, hogy mehetne-e gyakornoknak. Nem rémlik előtte, hogy találkozott volna már valaha a férfival, de ez nem akadály. Viszont az ő szemléletében az első benyomás bizony igen fontos. Ha jól tudja, volt már más is nála gyakornok. De kíváncsi lenne vajon hány embert utasít vissza azt mondva, hogy nem megfelelő. Egyáltalán megtehet ilyet? Mindenesetre Lina már elhatározta magát, tehát nincs visszaút. Ezért áll már kora reggel percek óta alsóneműben a ruhái előtt, azon tipródva, hogy mégis mit vegyen fel. Ha túl sokat képzel és nagyon kiöltözik, akkor nevetség tárgya lesz, azt pedig semmiképpen sem szeretné. A teljesen fekete koncepció, ami először megszületett a fejében olyan gyászosan hatna. Mérgesen fúj egyet, majd lemondóan belebújik a fehér blúzba, begombolja. Végignéz magán a tükörben.
- Tömény unalom – jelenti ki a fekete, szűk nadrágot és a kontrasztos fehér blúzt szemlélve. Az órájára pillantva megállapítja, hogy még tökéletesen időben van, így kényelmesen folytatja a készülődést, hogy aztán a reggelin is túlesve kellemesen bebugyolálva a kabátjába hagyja el az iskolát. Nem telik bele sok időbe, míg megérkezik a faluba, ahol is könnyedén megtalálja a hivatalt. A portán kér egy röpke útbaigazítást, hogy merre keresse Osztrovszkyt, majd el is indul. Felérve a folyosóra kutakodó tekintettel szemléli az ajtókat. Egy fiatal lány köszön neki, mire csak felkapja a fejét, és elmotyog egy 'jóreggelt'-et. Na végre, sikerült megtalálni a keresett ajtót. Kigombolja a kabátot, kezd melege lenni, de gondolja, majd bent le tud pakolni. Kezével határozottan kopog az ajtón hármat, majd lenyomja a kilincset. És azon nyomban rá is fagy a keze a kilincsre (természetesen nem szó szerint). Földbe gyökerezett lábbal áll az ajtóban, és pislogás nélkül mered az irodában levő káoszra. Biztos rossz helyre küldték. Határozottan nem ezt kereste.
- Nos, elnézést, talán téves – szólal meg tétován a bent levő férfira pillantva, keze még mindig a kilincsen, és tekintete éppen az ablakon elterülő zöld masszát pásztázza. Száját enyhén elhúzza, majd igyekszik rendezni a vonásait. Még egy próbát megér számára a dolog, kitartó a hölgy, így most határozottabban szólal meg.
- Osztrovszky urat keresem. Hollósi Karolina vagyok – bemutatkozásra futja a meglepetésből, arra azonban nem viszi rá a lélek, hogy beljebb lépjen.
Utoljára módosította:Hollósi M. Karolina, 2015. december 9. 19:42
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 9. 21:27 | Link

Váradi Fanni és Hollósi kisasszony


Rekedtes kuncogással hallgatja a hol a földön ücsörgő, hol felpattanó prefektust, és fejét csóválva figyeli mihez is kezd most egymagában úgy, hogy ő nem mozdul, és nem ajánlja fel a segítségét. Nos, nem sok mindenhez, úgy tűnik marad annál, amihez a legjobban ért: beszél. Ez a lány pont olyan, mint kedvelt kollégája, Sándor. Az a férfi még a fejét is elhagyná, ha ő nem lenne a közvetlen közelében a nap tizenkét-tizennyolc órájában. Merengve fürkészi a kis barna arcát, mindig mosolyra álló száját, melyet képtelen viszonzatlanul hagyni. Ha Fannira néz, muszáj mosolyognia. Soha nem mondaná ki hangosan, legalábbis előtte biztosan nem, de ha Sándor megemlíti, vagy eszébe jut a szeleburdi lányka, mindig elneveti magát - legyen otthon, az irodában vagy tárgyaláson. A kis eridonos egy tünemény, és ha még nem is gondolja érettnek a prefektusi kinevezéshez, igazat mondott, valóban úgy hiszi, hogy jót fog tenni neki. Talán elkezd felnőni.
- Csúnyán megátkozni? - hangosan röhögve, kipirosodott orcákkal kérdez vissza, hahotázása közben még lábait is felemeli egy pillanatra. - Hát képes lennél bántani engem?
Angolos nevetése nem halkul, felsőtestét rázza a jókedv. Szürke hangulatát észrevétlenül színezi ki a pálcájáért nyúló csínytevő. Konstantin vidáman nézi, majd sóhajt egyet és felegyenesedik a gyakornoki asztalról.
- A lányom anyja soha nem engedné meg, hogy te vigyázz a gyerekre - mindent eláruló tekintettel vigyorog le a szépen csomagolt ajándékkal hozzá közelítő fiatalra, és átvéve tőle azt, a magasba emeli, és megforgatva, jobbról-balról vet rá egy pillantást. - Természetesen. Megmondom neki, hogy itt jártál... ha nem jönne rá erre magától is.
Odakacsint Fannira, majd saját asztalához sétál, és a csomagot annak sarkára téve, tintafoltos iratai után nyúl. Az irodára pillanatnyi csend száll, a férfi arcáról leolvad az éppen csak odaköltöző kedélyes mosoly, és pont olyan komoran magasodik asztala felé, mint egy órája állt a kávéautomata előtt, lent a portánál. A színeket Fanni magával vitte, az Osztrovszky-Váradi iroda már nemcsak rendezetlen, de komor is.
Aztán kopogtatnak. Újra meg újra meg újra. Konstantin féloldalasan megfordul, és összeszaladó szemöldökei alatt, minden érdeklődés nélkül mered a nyíló ajtóra. Egy fiatal hölgy torpan meg a küszöbön, amit a férfi önmagából kiindulva tökéletesen megért. Az iroda romokban, akár egy vesztes csata színtere. Pont, mint az ő zúgolódó lelke.
- Én vagyok - morogja a kezében tartott jegyzettömbre pillantva, majd pálcáját előhúzva, egy könnyed mozdulattal tünteti el róla a tintát. - Megkaptam a baglyát, fáradjon be. Az iroda általában nem így néz ki, de ha a látvány elijeszti, valóban rossz helyen jár.
Hangja, s papírra vetülő tekintete színtelen, az érkezőre még csak rá sem néz. Nem érdekli, hogy ki, nem érdekli miért akar nála gyakornokoskodni, abban sem biztos, hogy van még hely a számára. Megfordítja a baljában tartott jegyzetet, majd asztala szélére teszi, és az ablakhoz lép, hogy a zöld ragacsot pálcája segítségével, nonverbálisan tüntesse el. Az ablak megtisztul, a felkelő Nap beragyogja az irodát.
- Foglaljon helyet - szabad kezével az asztala előtt bágyadtan várakozó székre mutat, de nem néz oda. Tovább sétál a fal mentén, és pálcáját maga előtt tartva, megtisztítja a falakat is. - Kor? Ház? Évfolyam?
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 9. 22:16 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
| nem épp megfelelő a munkakörnyezet | a kabát alatt |


Egyáltalán nem gondolta, hogy útja a kastélyból egy ilyen irodában fog véget érni. Az ember lánya arra számítana, hogy ha már valaki hivatalban dolgozik, akkor biztosan rendszerető illető. A mellékelt ábra most nem ezt mutatja a lány felé, hiszen mit sem tudhat róla, hogyan is került ez a nagy káosz ide. Ezért nem is különös, ha a szőkeség még mindig az ajtóban ácsorog, kabátban. Nem hozott magával füzetet, reméli nem is kell, de majd végső esetben kér egy lapot Osztrovszkytól. Ő most csak magát hozta. Mint az árut viszik a piacra. Csak bólint, mikor megbizonyosodik róla, hogy a keresett személyt tényleg a helyén találta, és nem a portán játszadoztak vele.
- Nem ijeszt el, csak meglep. Szabad megkérdeznem mi történt? - Kicsit kihúzza magát, nem szokása neki berezelni ennyitől. Viszont határozottan megdöbbenti ez a külcsíny. Lehet, hogy nem kéne ezt rögtön meg is kérdeznie, de próba szerencse. Hősnőnk szeret tisztában lenni a dolgokkal. Közben beljebb merészkedik, átlépve néhány romos, behatározhatatlan formájú színes valamin. Hunyorog egy kicsit, mikor a férfi beengedi a napfényt. Megnyugszik némileg, mert leginkább a zöldesség miatt borult furcsa fény az irodára, így máris jobb.
Csak egy apró bólintás a válasz Osztrovszky invitálására a székhez. Lehámozza magáról a kabátot, sálat, és a szék támlájára teríti, majd helyet foglal. Kifejezetten zavarja őt valami ebben a férfiban. Mintha... olyan semmilyen lenne. Vagyis mint aki itt van, de még sincs. Roppant bosszantó számára, hogy nem hajlandó még egy kicsit sem szemügyre venni őt. Az ő neveltetése arra is kiterjedt, hogy ha valakihez beszél, akkor a szemkontaktus felvétele, ha nem is állandó megtartása, de alapvető udvariasság. Ráadásul egy hölgytől nem feltétlen illik megkérdezni a korát. Persze Lina csak magában fortyog. Inkább nyel egyet, és válaszol.
- Tizenkilenc, Levita, ötödév – ha a férfi tömör, akkor ő sem fog regényekben válaszolni. Ám miközben beszél, egyre inkább Osztrovszky arcát fürkészi, hátha kap legalább egy kósza pillantást válaszul.
- Segítsek rendet rakni? - Félreértés ne essék, nem azért kérdezte meg mert ennyire nagyon buzgó tettvágy jellemzi. Szimplán csak zavarja a környezet, szerinte ilyenben nem lehet dolgozni. Megvárja az engedélyt vagy tagadást, addig inkább nem kezd magánakciókba.
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 9. 22:43 | Link

Hollósi kisasszony


Komótosan, apránként lépked a fal mellett, pont úgy, mint aki tudatában van azzal, hogy nem siet sehova, hiszen ideje, akár a tenger. Keze is lassan mozdul, pálcája azonban nem veszi fel ütemét, nem vár rá, gyorsan tünteti el a falat betakaró zöld ragacsot. Mikor az eltűnik, maga mellé engedi karját, de még ekkor sem néz rá a leendő gyakornokra. A már ragyogó ablakhoz lép, kezeit háta mögött fűzi össze. Habár Hollósi kisasszony még a küszöbön állva kérdezett tőle valamit, ő már akkor elfeledkezett annak mibenlétéről. Csendben bámul ki az ablakon, csak tompán hallja a levetett kabát és a megreccsenő szék természetes hangjait. A nő keltette zaj jól esik füleinek, de hiába is keresi bennük elutazott nejét, őt már soha nem fogja bennük megtalálni.
- Nem - szikáran közöl, hangja szigorú, karjai megfeszülnek. Kifelé néz, de nem lát semmit. A fény eltakar mindent. Úgy tűnik, az utóbbi időben a szemei olyannyira hozzászoktak a sötétséghez, hogy már képtelen meglátni a nappali, fénylő életet.
- Osztrovszky Konstantinnak hívnak - szólal meg kisvártatva, recsegő, zord hangon. Még ekkor sem fordul Karolinához. - A Máguskapcsolatok egyik alosztályán dolgozom, én vagyok a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázskereskedelmi Főosztályának Bogolyfalvára kihelyezett tagja. Én és a gyakornokaim főként csempészáruval foglalkozunk. Fekete piacokat járunk, bizonyítunk, tárgyalásokon veszünk részt.
Beszéd közben előre, az ablak köztes keretére figyel, vonásai kemények, tartása barátságtalan. Ha Hollósi kisasszony másra számított, nos, abban az esetben komolyan csalódnia kell. Konstantin mogorvább, mint valaha.
- Miért kíván a későbbiek során a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újabb kérdését az ablakon túli hűvös világnak. Odakint hideg van, megfagyott a táj.
Idebent nincs semmi.
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 9. 23:39 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
| kérdések és válaszok | a kabát alatt |


Nem tetszik neki ez a stílus. Ha ennyire nincs ínyére, hogy gyakornokokat fogadjon, akkor elintézhette volna egy bagollyal is. Lina nem sértődött volna meg. Megírja, hogy sokan vannak, nem alkalmas, vagy keres egyéb mondvacsinált indokot, és akkor a lány keres mást. De ez? Oda se böfög semmi komolyan a lánynak, csak néhány szót, közben meg rá sem néz. Karolina alapvetően nem egy heves természet, de ez kezdi idegesíteni.
Nem. Na akkor most nem segít. Feladja, hogy olyannyira keresse a szemkontaktust mint egy hűséges pincsikutya, így inkább az ölébe ejtett finom kezeit kezdi tanulmányozni. És vár. Hogy mire maga sem tudja, csak akkor néz fel, mikor a férfi ismét megszólal.
- Értem – a rövid válaszból nyilvánvalóan kitűnik, hogy mindezt a lány már tudta. Nem jött volna ide csak úgy egy idegenhez, csak azért, hogy meghallgassa mivel is foglalkozik. Ő az a fajta, aki tájékozódik a dolgokról mielőtt belevágna. Azt azonban mégsem vághatja rá, hogy 'tudom'. A férfi durva, udvariatlan stílusa, az, ahogyan áll az ablaknál elsőre ellenszenvessé teszik Karolina szemében. De felmerül benne még valami. A kíváncsiság. Néha úgy érzi elege van az emberekből, nem kér belőlük és legszívesebben barlangba vonulna. Ám mostanában inkább meg akarja érteni az egyes személyiségek miértjeit, viselkedését. Osztrovszkynál valami nincs rendben. Ezt tudja. Sejtése sincs róla, hogy mi mehet végbe benne. Egy röpke torokköszörülés után bele is fog a válaszba.
- Úgy érzem jellemem, precizitásom, rendszeretésem és az igazság utáni vágyam alkalmassá tenne a munkára. Családom mindig is a magyar mágustársadalom szerves része volt, én is itt születtem, és kötelességemnek érzem legjobb tehetségem szerint szolgálni hazámat. Ezt a minisztériumi munkában látom a jövőben megvalósulni  – Említhetné még, hogy az apja is itt dolgozik, csak más osztályon, de jelenleg szülei nem állnak olyan közel hozzá, hogy apját említse. Az ablaknál álló férfit nézi, pillantása szinte lukat éget a hátán, a szürke zakóba. Még mindig a helyén ül, nem mozdult el. Ő türelmes, és igenis meg fogja várni, hogy Osztrovszky előbb-utóbb ránézzen. Még akkor is, ha hetek, hónapok munkája lesz. Hollósi vérből való, nincs hozzászokva, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják. Kihívásnak tekinti a férfi rejtélyes szürkeségét. Ám most minden maradék türelmére szüksége van, hogy ne pattanjon fel és menjen vissza rögtön. Mert kényelmetlenül érzi magát, bizonytalanul, és ez az, amit ki nem állhat.
Utoljára módosította:Hollósi M. Karolina, 2015. december 9. 23:43
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 10. 12:24 | Link

Hollósi kisasszony


Csendben vár. Elmondta, amit mindenképpen el kellett, amit minden gyakornokának elszokott az első találkozás alkalmával. Igaz, egyikük sem így ismerte meg. Közel sem. Az első benyomás róla általában az akkurátus munkaerő, a jó humorú, csibészes mosolyú férfi képe, nem pedig az ellenséges, rendetlen, figyelmetlen alak, akiről elképzelni sem lehet, hogyan jutott abba a magas pozícióba, ahol már hosszú évek óta stabilan dolgozik. Rendszerető, precíz hivatalnoknak ismerik meg, olyan embernek, akivel jó egy légtérben lenni, akivel könnyű együttműködni. Konstantin tudja, hogy az első benyomás fontos, éppen ezért ügyelt mindig arra, hogy a magánélete otthona falai között maradjon - legyen szó bármilyen súlyos gondokról. Egy tárgyalás soha nem bukhatott meg az ő szétszórtsága miatt. A környezete soha - sokszor még a közvetlen sem - nem tudhatott arról, mi játszódik le odabent. Most azonban nem maradt semmi. Nem volt odabent más, csak néma, elkaphatatlan gondolatok, melyeket bárhogy is üldözött, kicsúsztak kezei közül.
Hallja, amit Karolina mond. Minden szavát pontosan érti, de ennek semmi jelét nem adja. Mozdulatlanul, csendben vár. Tekintete továbbra is az ablakon túli világot pásztázza, várja, hogy megmozduljanak a fák, felerősödjön a szél. Várja, hogy történjen valami, ami visszafordítja az idő kerekét. Akkor felmond, itt hagyja a hivatalt, és... és hiábavaló volna, tudja jól, hiszen akkor sem tudná elhagyni a lányát. Nem változna semmi. Éppen ugyanabba a feneketlen gödörbe zuhanna, mint most.
- Értékelem, hogy készült, és szöveget magolt - mondja előremeredve, hátul összefűzött ujjait viszont szabadon ereszti, és nadrágja zsebébe csúsztatja őket. - De tud olyat is mondani, amit nem könyvekből tanult?
Hangja elhalkul, mélyről jövő rekedtsége elcsúfítja beszédét. Ismeri az érkező apját, hallott már családjáról, de őt sem család, sem hírnév nem foglalkoztatja. Magasról tesz a vérminőségre, nála a születési adományok nem mérvadóak. Neki az kell, hogy a gyakornoka építhető, formálható jellem legyen, akinek a közös időtöltés során képes legyen átadni némi tudást és tapasztalatot.
Lemondó, alig hallható sóhajjal fordul el az ablaktól, és sétál oda az asztalához. Kigombolja, majd megigazítja zakóját, s végül leül. Pillantását azonban nem emeli a szemben ülőre. A még mindig tintafoltos, sérült papírjait kezdi igazgatni.
- Miért kíván a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újra ugyanazt a kérdést, hátha most olyan választ kap, amiben bízik. - Miért kíván az én gyakornokom lenni? Mit gondol, mit remélhet tőlem és a közös munkánktól, már ha elkezdjük?
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 10. 13:12 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
| kérdések és válaszok 2 | a kabát alatt |


Karolina nem erre számított. Valahogy benne van, hogy neki az emberek általában örülnek, jó, ha kontaktust létesít másokkal. Erre itt ez a szürke hivatalnok, aki még az iroda berendezésének is nagyobb figyelmet szentel, mint a lánynak. Nem érti, hogy most mi történik. Valamiféle próba része lenne a dolog? Vagy Osztrovszky mindig ilyen? Nem ezeket hallotta róla. Nem sok információval rendelkezett korábban a munkaerőről, de azt pletykálták rendes ember. Lina most csak egy arrogáns bunkót lát maga előtt, aki – talán azért mert annyira el van szállva magától – egy pillantásra se méltatja a másikat. Mikor úgy tűnik, hogy arra sem reagál, amit mond, egy pillanatig ökölbe szorítja jobb kezét, hogy aztán egy mély levegővel kiengedje. Nyugalom.
Osztrovszky válaszára kicsit félrebillenti a fejét, úgy tekint rá. Persze, szemkontaktus még mindig nincs. Bal szemöldökét enyhén megemeli ahogy válaszol.
- Nos, meg kell mondjam, hogy a mondatokat az elmúlt pár perc szülte, semmi köze sem volt korábbi hosszas órák tanulásához – Próbálja menteni a menthetőt. Vagy nem. Tényleg nem magolta be a szöveget. Egyszerűen benne van, hogy a családdal sok dolgot el lehet intézni. Nem készült ő rá erre a mai napra, ami talán nagy kár, mert akkor elmésebb válaszokat adhatna most. Amint Osztrovszky az asztalához lép, Lina követi tekintetével a mozdulatait. Rápillant a papírokra, majd ismét a férfi arcára. Csak nézne már rá, menten megnyugodna, hogy normális emberrel van dolga. A szemén keresztül annyi mindent meg lehet tudni egy emberről, de a férfi nem enged ki semmit magából, a védőfalai mögé pillantani lehetetlen.
Mielőtt ismét válaszolna ugyanarra a kérdésre, pár pillanatig elgondolkodik. Tényleg, miért is akar a minisztériumban dolgozni? Amit az előbb mondott igaz volt, de nem teljesen jött szívből. Mégis hogyan mondhatna ki lelke mélyéről előásott válaszokat egy szobornak, aki csak kérdez és bírál, de magából semmit sem mutat? Végül megszólal, hangjában ezúttal némi izgatottság is felfedezhető.
- Az izgalom. A tárgyalások, és az, hogy megfigyelhetem az emberek viselkedését. Lehet őket elemezni – ennél jobb most nem telik tőle. Említhetné még a kapcsolatokat, meg azt, hogy szereti használni a szépen megfogalmazott mondatait, mert felsőbbségérzetet keltenek benne. De vannak gátlásai, mindent nem mond ki rögtön. Most ősszel döbbent rá, hogy milyen érdekesek is tudnak lenni az emberi viselkedésmotívumok, ezért mondja inkább csak ezt. Nem tudja megfelelő-e a válasza. Nem lát bele a férfi fejébe, nem tudja pontosan mit is várna tőle.
- Azt remélem, mint minden más gyakornok, gondolom. Szeretnék tapasztalatot szerezni, trükköket ellesni. Pontosabban belelátni, hogy mivel is jár ez a munka. Kipróbálni magam, mert a kísérletezésnek most van itt az ideje – egy pillanatnyi szünetet tart, majd még nagyon, nagyon halkan hozzáteszi az utolsó mondatot. Szinte suttog. - És mert ahogy látom magára ráfér a segítség – Nem is hiszi el, hogy ezt tényleg kimondta. Nem tudja, hogy meghallotta-e vagy sem, de azért szemrebbenés nékül bámul Osztrovszkyra. Az arcára tekint, hátha valamikor megtöri a jeget. Azt, hogy Karolinát szinte tárgyként kezelje. Csak egy újabb tételként a gyakornoklistában.
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 10. 14:11 | Link

Hollósi kisasszony


Még végighallgatja a gyakornoknak készülő kisasszony vétóválaszát, majd elfordul az ablaktól. Nem a mozdulat nehéz, hanem a döntés: elszakítani pillantását a tájtól, ezzel esélyt adva annak, hogy elszalaszthassa őt. Mert mi van akkor, ha felbukkan a távolban, és felnéz a régi, szúette ablakra, arra várva, hogy ő ott álljon, és visszanézzen rá. Mi van akkor, ha éppen abban a pillanatban találkozhatna tekintetük, de ő nincs ott, mert feladta és hamarabb fordult el. Talán csak egy másodperccel korábban, mint kellett volna. Csalódottsága mélyről jövő sóhajában tör felszínre, egyedül az ad némi biztonságot, hogy tudja, ha Karolina majd kilép az irodából, ő visszaáll az ablakhoz, és újabb esélyt ad neki. Maguknak.
Széke megreccsen, a háttámla nyikorog, ahogy leül. Nem dől hátra, a kényelem helyett egyenes háttal keresgél a megsemmisült iratok között. Pálcáját kezében tartja, és amit menthetőnek tart, azt nonverbális bűbájjal megtisztít, és Fanni ajándékcsomagja mellé tesz. A papírhalom gyarapszik, lassacskán stósszá gyűlik. Közben Karolina is megszólal, de hangjában hiába bujkál izgalom, olybá tűnik, hogy a férfit ez sem érdekli. Arca semmit nem árul el, vonásai kemények, ajkai vonallá préselődnek.
Az igazság azonban az, hogy kíváncsi arra, amit hall. Kíváncsi és elégedett. Hollósi kisasszonyban van lehetőség, és bár ezt érkeztekor, s első válaszával ügyesen titkolta, második nekifutásra már engedi felfedni önmaga egy kis szegletét.
- A családja nem érdekel - érces hangon jegyzi meg, visszautalva a lány első válaszadására. - Nem az apja nevével fogok együtt dolgozni, hanem önnel. Nálam semmit nem jelent az, hogy ön aranyvérű, és az édesapja kolléga. Erről megkérdezheti Neviczky kisasszonyt is.
Más esetben, ha nem is nevetve, de mosolyra álló szájjal fejezte volna be ezt a mondatot. Rávigyorgott volna beszélgetőpartnerére, de most - bár nem vallaná be még magának sem - nincs ereje hozzá. Hivatalosan beszél, és pálcája segítségével visszavezeti az asztalon szétfolyt tintát a feldőlt kalamárisba. A csomag melletti stószra felkerül az utolsó szerződés is, és már éppen egyetértően bólintana, mikor Karolina váratlanul továbbfűzi gondolatát.
A férfi megáll a mozdulatban, keze a papírhalom tetején marad, álla felemelkedik, pillantása az őt fürkésző szempárra esik. Tekintete szürke, a szemei alatt egyre mélyülő karikák húzódnak, arca beesett. Pillantásában benne van, hogy a másik ezzel most túl messzire ment, ajkai azonnal megkeményednek, arccsontja erősebbnek hat.
- Ha gyakornok akar lenni, javaslom a továbbiakban mellőze a személyeskedést. Ebbe az irodába dolgozni járunk, nem lelkizni - feleli, hangja hűvös, ám nem árulkodik indulatról, nem is haragszik a szemben ülőre. Tekintetét azonnal elválasztja a kék szemektől, hogy jobb gyűrűsujjára függeszthesse őket. A karikragyűrű ott ragyog. - Tehát - megköszörüli a torkát, mielőtt folytatná. - Erre a válaszra vártam. Szívesen alkalmazom önt gyakornokomként. Kíván próbanapra jönni a jövő héten, vagy majd csak jövőre találkozunk?
A szemkontaktus csak egy pillanatig élt közöttük. Konstantin jobb kezét az ölébe ejti, hüvelykujjával gyűrűjével kezd babrálni. Szemei az asztal szélén álló csomagra merednek, nem tud ránézni a lányra. Nem tud belenézni a kék szemeibe.
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 10. 15:08 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
| hagyjuk a személyeskedést az ajtón kívül | a kabát alatt |


Némán figyeli a férfi rendet teremtő mozdulatait. Aztán beszél. Ha a férfit érdekli is a mondandója nem mutatja semmi jelét. Az összepréselt ajkak azt az érzést keltik, hogy talán nem is tetszik neki amit hall. Karolinát ez azonban nem rettenti el, mert ha elkezdte, akkor végig is mondja. Amennyit elmondhat így elsőre. Majd elhallgat, hogy figyeljen a válaszra. Homlokát kicsit összeráncolja, mikor rádöbben, hogy tulajdonképpen mennyire tetszik neki Osztrovszky hozzáállása. Nála mindenki tiszta lappal indul, és bár Lina szereti aranyvérűségét, attól még nagyon becsüli azokat, akik ezen felül tudnak emelkedni. Osztrovszkyhoz kell lenni valakinek, nem elég az, ha van neved. Neked, magadnak kell bizonyítani. És ez elnyeri a lány tetszését, még akkor is, ha magának nem feltétlen vallja be.
- Értem. Majd megérdeklődöm – bólint egyet. Most kifejezetten tisztelettudóan hat. Ismeri Neviczkyt, nem személyesen, de tud róla, hogy kicsoda a lány és a családja sem idegen előtte. Felkeltette a kíváncsiságát, így biztosan megkérdezi majd Osztrovszkyról. Érdekli, hogy más gyakornoknak mi lehet a véleménye.
Be kellett volna fejeznie a mondatot ott, ahol úgy tűnt, hogy befejezi. De késő, mert már kimondta. Osztrovszky pedig biztosan meghallotta, mert kezei megmerevednek a levegőben. Karolina nem is mer pár pillanatig levegőt venni, érzi, hogy most talán elvetette a sulykot. Eddig olyannyira hivatalos, érzelem nélküli volt a társalgás, hogy most szinte tapintható a feszültség pár perce. Ám az ostrom, hogy csak egy pillantást is kapjon, sikeresnek látszik. Egészen halványan hátrahőköl a lány a tekintettől, annyira... szürke. Konstantin arcából kiolvasható, hogy nem éppen áll az élete magaslatán. Nyugtalanul néz a lány; megfordul a fejében, hogy talán most szúrt el mindent, és a férfi mindjárt felordít, hogy 'kifelé!', de ez szerencséjére nem történik meg. Mert a hang ami válaszol egyszerű közömbösséget mutat. Semmi több, nincs is benne harag, mire Lina meglepetten pillant rá, majd rendezi vonásait. Ez a közönyösség rosszabb, mintha utálat lenne. Lina kitartó, és a férfi hamarabb fordítja el a fejét. A lány óvatosan követi a pillantását. Gyűrű. Gyorsan elkapja a szemeit, és zavartan lesüti őket, ahogy válaszol.
- Rendben. Nem fog előfordulni ismét, elnézést. – Ismét feltekint. Nem tudja, hogy Konstantinnak van-e családja vagy sem. Egyre inkább érdekli őt ez a különös figura, kihívás lesz mellette dolgozni.
- Köszönöm – egy egészen halvány félmosoly pillanatnyi emléke jelenik meg Karolina arcán, amit a férfi nem láthat meg, hacsak nem éppen akkor néz fel, ami nem valószínű. - Igen, szívesen jönnék próbanapra. Melyik nap lenne megfelelő önnek? - Cseppnyi izgalom csendül a hangjában, hiszen most először lesz gyakornok. Az érzés nem a férfi személyének szól, hanem magának a ténynek, hogy ő ilyen komoly munkát fog végezni. Úgy érzi ez a beszélgetés a végéhez közeledik, de nem kezd el öltözködni, megvárja, míg Konstantin mondja ki az elbocsátást. Kivételesen most mondana még néhány szót, hogy mennyire örül a lehetőségnek, de egyelőre jobbnak látja hallgatni.
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 10. 18:06 | Link

Hollósi kisasszony


Ő maga sem tudja, hogy gyakornokai miként vélekednek róla, hogy mit mondanak a háta mögött, hogy édesanyja csuklik-e olykor. Biztosan. A szülei... teljesen kiment a fejéből, hogy még haza is kell mennie. És még Célestine-nel is beszélnie kell az életében beálló, tartósnak ígérkező változásokról. Már rég szólnia kellett volna neki, de addig, míg esélyét látja annak, hogy viszontlássa őt, ha csak az ablakból is, képtelen bárkinek is beszélni róla. Senkinek, semmi köze ehhez. Ez az ő dédelgetett titkuk, a saját kis életük, csak az övék.
Hetek óta egyedül van. Eleinte észre sem vette, hogy nem hallja felesége finom lépteit, nem hallja szöszmötölését, vagy a konyhában csörömpölni. Ő csak ült a dolgozószobájában, pepecselt a hibás szerződésekkel, válogatta az iratokat, rendezgette hivatali életét, és nem vette észre, hogy a hétköznapi, szeretett hangok elnémultak. Fel sem tűnt neki, hogy Katherine már alig jár haza. Aztán egy éjjel, azután, hogy tizenkét óra munka után, égő szemekkel beesett az ágyba, hosszasan beszélgettek arról, mi lesz ezután. Hiszen sohasem látott anyósa súlyos betegsége miatt régóta ápolásra szorult már, Katherine bátyjára pedig aligha lehetett számítani. Hát ő járt el hozzá. Elment, és mire a férfi hazaért, ő is megérkezett. Először csak egy-egy este maradt ki. Konstantint ezeken az éjjeleken a dolgozószobájában, az íróasztalán érte az álom. Később napok, végül hetek teltek el nélküle. Csend borult a házra. Mi lesz ezután?
- Rendben - elhomályosodó, távolba révedő tekintettel felel, Karolina hangja ridegen rántja vissza a jelenbe. Rábólint a hallottakra, majd hátradől a súlya alatt újra meg újra megnyikorduló támlának. Jobbjával rákönyököl a karfára, ujjaival az állát beterítő borostát simítja végig.
Ha aznap éjjel nem mondja el neki, hogy Fleur nem jöhet el többször hozzájuk, legalábbis, ha ő is ott tartózkodik, akkor talán nem megy el, vagy ha el is megy, akkor is hazajön. Ha jobb ember, körültekintőbb, figyelmesebb férj lett volna, ha vigyázott volna , akkor most lenne kedve élni.
Tudja, hogy nem jön vissza. Ha az édesanyja egy nap meghal, az a leheletnyi, alig látható esély is végleg odalesz, ami most a férfi egyedüli reményforrása. Ha az asszony meghal, Katherine soha többé nem jön vissza, és bármit is érezzen, örökre elengedi a kezét. A mellkasában érzi, a lelkében tudja, hogy az éjlény nem bírná végignézni, ahogy ő is eltávozik. Megöregszik és egyedül hagyja. Nem szabadott volna ilyen önzőnek lennie, magához láncolnia őt, gúzsba kötni a lábait.
Nagyot nyel, többször megköszörüli torkát, s az állán szánkázó ujjait megremegő ajkai elé emeli. Mély levegőt vesz, köhög néhányat, csak hogy képes legyen megszólalni.
- Jövő hétfő, reggel hét óra. Ne késsen - mondja, és egy újabb pillanatra a fakó bőrű lányra emeli elpárásodott tekintetét. - Úgy látom, most nem hozott magával semmilyen iratot. Kérem, a következő alkalomkor legyen önnél minden személyes okmánya, ezenkívül igazgatói engedély, és egy motivációs levél, melyben részletesen taglalja jövőbeli elképzeléseit, és hogy miért kíván itt gyakornokoskodni. Ha nincs kérdése, mára végeztünk.
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
zárás
Írta: 2015. december 10. 19:04
| Link

Osztrovszky K. Konstantin
| a hétfői viszontlátásra | a kabát alatt |


Még nem érzi teljesen otthonosan magát az irodában. Nem az a fajta lány, aki pár perc után megtalálja a helyét egy új helyiségben. Idő kell neki, míg beleszokik. Most sem érzi magát kényelemben, és rá is jön, hogy miért. Olyan, mintha betolakodott volna ide; be Konstantinhoz, aki úgy tűnik, most teljesen máshol jár. Ha esetleg régebb óta ismerné, megkérdené, hogy hova merült el, de a korábbi letorkollás után, még mindig az a meglátása, hogy egyelőre jobb némának maradnia. Mikor Osztrovszky válaszol valahonnan nagyon messziről jön a hangja. Talán nem is tudja mit mond. Karolina meglepve tapasztalja, hogy az érzés, ami egy pillanatra elfogja, az a sajnálat a férfi iránt. Ezt azonban gyorsan el is hessegeti. A mufurc hivatalnok nem olyannak tűnik, aki kér bárki sajnálatából. És Lina nem is akarja sajnálni, főjön csak meg a saját levében. Kicsit ugyanis még mindig sértettséget érez a férfi  viselkedése miatt. Ha nem lenne ennyire büszke talán hamarabb túllépne a dolgon. Újra eszébe ötlik a gyűrű. Biztos valami nő van a dologban...
- Köszönöm a lehetőséget, pontos leszek – bólint egyet nyomatékosításként. Valahonnan el kell kezdeni az egészet. Ha ez a dolgok alja, akkor majd szépen lassan megmássza ezt a létrát. Már annak is örül, hogy nem csak az iskola monoton unalma várja. Amióta Eliza elszökött neki nincs sok elfoglaltsága szabadidejében, ez legalább leköti majd valamelyest. Kíváncsian pillant az elhomályosodott szemekbe. Nagyon úgy tűnik neki, hogy nincs a helyzet magaslatán. Még az is elképzelhető, hogy az jár a fejében, hogy Lina tűnjön már el innen.
- Okmányok, engedély, motivációs levél. Meglesz! - Ismétli el tulajdonképpen csak magának, hogy az emlékezetébe vésse. Ezt a találkozást nem fogja elfelejteni, Konstantin elég erős benyomást tett rá. Nem mondaná, hogy feltétlen pozitívat, de nem is kifejezetten ellenségeset. Még ő maga sem tudja eldönteni. Majd gondolkodik rajta az elkövetkező héten. Úgy tűnik, hogy akkor ezzel meg is van, és akármilyen morcos is ez az ember itt előtte a lány boldog, hogy megfelelt a kritériumoknak végül. Feláll a székről, és felveszi a kabátját meg a sálat is. Pillantása még egyszer végigfut a férfin, az asztalon lévő alakuló renden, aztán az ajtóhoz lép.
- A hétfői viszontlátásra, további szép napot! - köszön el udvariasan, majd lenyomva a kilincset kisurran az ajtón. Majd felsóhajt.
- Kérdésem pedig ezernyi lenne. De elsőnek legalább elmesélhetné mi bántja ennyire. Úgyis össze leszünk zárva egy kis ideig – Motyogja maga elé a folyosó szürkeségének. Sajnálja. Nem szabadna, de valahogy megesett rajta a szíve. Azt hitte ő ennél közönyösebb az emberiség iránt. Összehúzza a kabátot, és folytatja útját a kastély felé.

//Köszönöm a játékot!^^ Pirul//
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház