36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 21. 16:10 | Link

Almásy Léna


Az egész délelőtt munkával telt; hivatalos papírok intézésével, azok rendszerezésével, központba küldésével, és archiválásával töltötte ideje nagy részét. Konstantin egy szabad percet sem hagyott magának, így a szokásos két kávé, és a kapkodva elfogyasztott ebéd is kimaradt. Már délután négy óra is elmúlik, mikor végez az asztalán szerteszét heverő irat egységesítésével, és a fáradtságtól égő-szúró szemeit lehunyja néhány percre. Kollégája mára szabadnapot vett ki valami ócska - de, mint mondta nagyon fontos - családi elfoglaltságra hivatkozva, amit bár a főnökök sem mindig hisznek el, amíg tudják, elfogadják az alkalmazottak kérését. Ilyesmivel persze ő sosem élt.
Megdörzsöli szemhéját, és egy sóhaj kíséretében hátradől székében. Fejét a támlára engedi, lábával meglöki magát, hogy a forgószék az ablak irányába kanyarodjon. Kint már sötétedik, ami tél lévén természetes jelenség, azonban ő először meglepődik, hiszen a munka forgatagában rá sem eszmélt az idő múlására. Aztán feláll, lassú mozdulatokkal kinyújtóztatja tagjait, majd az ablaktól ellépve megkerüli asztalát, és a szüleitől kapott gramofonhoz sétál. Ingujjával itt-ott letörli róla a port, lomhán kifényesíti karcos külsejét, de ahelyett, hogy kikapcsolás gyanánt végül zenét hallgatna rajta, csak tikkadtan ráereszkedik asztala szélére. Egyik lábával támasztja magát, másik szabadon lóg, és minden gondolat nélkül, tompán hallgatja zúgó-sípoló fülét. Jólesne neki egy hosszú fekete, vagy csak egy tormás csirkehúsos szendvics.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 21. 16:59 | Link

Konstantin


Ezer meg egy év - ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára járt a bogolyfalvi Hivatal poros kis épületében. Igazából csak a Minisztériumhoz képest elhanyagolható épület ez, túlságosan is elszokott már a vidéki kirendeltségektől, pedig hány napot, sőt évet húzott le az egyik sütét kis zugban odabent. Még azelőtt, hogy ez az egész mizéria megtörtént volna. Akkor még szürke kisegér volt, aki előbb olvadt bele a falba, minthogy akármelyik férfi is észrevegye, de a sorsát sajnos nem kerülhette el...
Két beesett, remegő kezében egy-egy kávés poharat szorongatott, abból a műanyagtetős fajtából, amit a közeli kávézóban osztogatnak a rászoruló, fekete táskás szemű hivatalnokoknak életerő szöveggel. Táskájában egy mappányi irat pihent, természetesen csak ürügyként. Kellett valami, hogy oka legyen beszabadulni Konstantinhoz. Egyáltalán nem bírta már az otthoni légkört, azt a fájó magányt, ami minden egyes pillanatban újra és újra rátört, ahogy körbenézett a makulátlanul tiszta és szinte üres házában. Senki, főleg nem ő nem gondolta volna, hogy a múltkorinál mélyebbre süllyedhet. Pedig megtörtént... napokig Ninánál dekkolt és literszámra tömte magába a csokifagyit, a süteményt és közben még a Niagara vízhozamán is bőven túltett. Mindent összefoglalva nem igazán rajtolt jól ebben az átkozott évben sem.
Kétbalkezes létére egész jól elnavigálta magát épségben a férfi irodájáig, két ügyetlen és egy harmadik, kicsivel pontosabban koordinált mozdulattal bekopogott, majd könyökkel le is nyomta a kilincset és félig háttal berontott.
Igen, az anyukája jóneveltségre tanította, de nem igazán tudta elképzelni Konstantinról, hogy az irodát munka helyett valami másra használja. Naiv kislány.
 - Uhm, szia. Izé... bocs, hogy berontottam - hátsójával belökte maga mögött az ajtót - Hoztam kávét. Meg papírokat is.
Nem olyan régen ismerte meg, igazából teljesen véletlenül. Azelőtt soha nem látta errefelé, de a munka valahogy összehozta őket. Iratok, iratok mindenhol.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 21. 17:54 | Link

Almásy Léna


Sarkával az asztal hátán dobol, és addig lógatja fejét, míg sípoló füle teljes egészében el nem némul. Sűrűn előfordul vele, hogy a nap végére feje zúgni kezd, rosszabb esetben pedig migrénes fájdalom gyötri halántékát, ami alól csak néhány óra alvás után kap feloldozást. Hallja a folyosóról beszűrődő hangokat, de mivel nem beszélt meg senkivel találkozót, és ilyentájt már a kollégák is inkább hazafelé igyekszenek, mintsem vele konzultáljanak, nem vár társaságot. A léptek finom zaja azonban ajtaja előtt hal el, és néhány ügyetlen kopogtatást követően a bejárat is feltárul. Összehúzott szemekkel fókuszál a jövevényre, de amint felismeri benne Lénát, minden vonása kisimul. Fáradt, de vidám mosolyra húzza száját, és egy biccentés után felegyenesedik asztaláról, ami hirtelen fellélegzésében élesen meg is roppan.
- Csak papírokat ne - mondja nyűgösen az egész napos hajtásra célozva, közben már csak megszokásból is igazít meglazultnak vélt nyakkendőjén. Közelebb megy a felpakolt nőhöz, és segítőkészen átveszi tőle az életmentő italokat. Kimerültsége ellenére játékosan felsóhajt, és flörtszerű, neveletlen pimaszsággal invitálja beljebb kolléganőjét. - Hogy mindig tudod, mire vágyom, kész csoda vagy. Na menj, foglalj helyet.
Fejével az asztala előtt álló szék felé int, és követve az érkezőt, ő is leül sajátjára. Az egyik forró feketét átcsúsztatja a lekarimásodott arcú nő elé, a másikba pedig nyomban belekortyol. Pazar. Hálás tekintettel pillant fel a nőre, akiről viszont lerí a gondterheltség.
- Ennyire nem lehet sok munkád - csóválja fejét, míg műanyagpoharával kényelmesen hátradől rozoga székében. Igaz, nem ismerik egymást túl régóta, azonban hamar megtalálták a közös hangot, így a hivatalnok nem is fárasztja magát mellébeszéléssel. - Beszéljünk róla?
Ritkán hallani tőle ehhez hasonló kérdéseket, ugyanis egyáltalán nem jellemző rá mások lelkének bolygatása, vagy a problémáikkal való mély együttérzés, ám munkatársainak családi életét, múltját és számos gondját akkor is megismeri, ha nem akarja. A napi nyolc óra összezártság és közös munka másra sem jó, csakhogy végül egymás pszichológusaivá váljanak. Vagy többé.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 21. 22:34 | Link

Konstantin


Tudja ő, milyen érzés egész nap egy íróasztal felett görnyedni és betűk rengetegét feldolgozni. Nála is nem egyszer előfordult hivatalnoki korában, hogy a nap végére konkrétan kiesett a szemén és úgy vakargatta össze magát az asztal alól műszak végén, nehogy a takarítóknak kelljen felmosni.
 - Elnézésedért esedezem. Igazából erre jártam csak és...
Megeresztett egy halovány mosolyt, egy egészen vérszegényet, ami kicsit sem hasonlít az egykori Colgate-reklámba illőhöz, de azért összeszedte a maradék erejét, hogy fenntartsa a látszatot.
Azt hihetnénk, a Dwayne mellett eltöltött másfél év gyökeresen kiírtotta belőle azt a férfiakkal szembeni furcsa rettegést, ami korábban meghatározta az életét. A nagy frászt, még mindig képes a kislábujjától a feje búbjáig elpirulni, ha valaki megdícséri vagy csak az általánosnál pozitívabb jelzővel illeti. Egy hirtelen mozdulattal kapta ki a gumit a hajából, hogy az előrehulló tincsekkel fedezni tudja lángba boruló búráját.
 - Szóval én csak erre... - elakadt egy pillanatra, valahogy nem tudta azt hazudni, hogy minden oké és csak a papírmunkát hozta - ...a fenébe is. Szabadnapom van és nem tudok otthon mit kezdeni magammal.
Lehuppant a Konstantinnal szembeni székre, de mielőtt belekapaszkodott volna a kávéjába, ledobta maga mellé a táskáját hogy ki tudja magát hámozni abból a rémes téli kabátból, amiben úgy néz ki, mint egy retardált hóember. Jobb napjain persze.
 - Igazán nem akarlak ezzel fárasztani. Csak valahogy szétcsúszott az életem, ennyi.
A maximalista nő, aki azt hitte, képes a kezei közt tartani mindent. Nos, bebizonyosodott, hogy hiába nő, egyszerűen képtelen az élete minden területére azonos módon figyelni. Talán ha akkor nem követte volan el azt a hibát, hogy elment Indonéziába, akkor most nem itt tartana. Mondjuk akkor nem a réginek érzett új ismerősének személyes szférájában ücsörögne nagy boci szemekkel.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 21. 22:50
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 22. 13:13 | Link

Almásy Léna


Szükségtelen indokokat keresni, vagy különböző ürügyekre hivatkozni azért, mert egy rosszabb időszakunkban támaszt keresünk valakinél. Néha egy idegen is sokat tud segíteni, nemhogy egy barát. Mégis mindig hamissággal áltatjuk magunkat, talán mert sokkal nehezebb kimondani a tényeket, és egyszerűen szembenézni azok súlyával. Ugyanis, ha kimondjuk őket, akkor azok valósággá válnak, és akkor felrémlik a kérdés: most hogyan tovább?
Konstantin értő tekintettel pillant fel a helyet foglaló nőre, aki zavarát hajának hosszával leplezi, és aligha képes első ízben elmondani ittlétének igazi magyarázatát. A férfi a nő kávét tartó ujjaira süti le szemét, hiszen bár csak az év vége óta dolgozik itt, a szaftos, és olykor rosszindulatú pletykák hamar eljutnak az ő asztaláig is. Sejti, hogy mi bántja a szemben ülőt, és valamennyire már ismeri is a férfiakhoz fűződő viszonyát, amit mivel semmiképpen sem kíván tovább mélyíteni, így először csendben vár. Viszont amint Léna végre bevallja az igazat, ő előredől, finoman leteszi poharát, és megvonva vállait, halvány mosolyt küld felé.
- Jó, hogy jöttél - mondja. - Végeztem mára, és éppen nincs jobb dolgom annál, minthogy veled ücsörögjek.
Tényleg nem ült volna vissza további mappákat kinyitni, helyette a falu egyik étkezdéjében ebédelne, úgyhogy, ha Léna néhány perccel később kopogtat, akkor rendezett asztalán kívül semmit nem talált volna az irodában. Milyen szerencse, hogy megfájdult a feje!
- Hát az előfordul - nevet fel, de egyáltalán nem kárörvendő, sokkal inkább megértő, mi több, együtt érző jelleggel. - Ami nem hoz jót az életünkbe, azt hátra kell hagyni, anyám mindig ezt mondja. De nézz rá, még mindig együtt van apámmal, aki szerintem egész életében máshol kereste a boldogságot.
Az igazat nem tudja, hiszen édesanyja még most is védi apját, az öreg meg nem hajlandó beszélni a nőiről, akik pedig köztudomású, hogy voltak. Konstantin szájához emeli a feketét, s csak miután visszateszi poharát a fára, azután fűzi tovább gondolatait.
- Azt viszont tudom, hogy ahol eljátsszák a bizalmat, ott... - elharapja mondatát, mert nem akar igehirdető lelkipásztor lenni, és nem is hiszi, hogy bármi újat mondana ezzel a nyúzott külsejű nőnek. Mindezt úgyis jobban tudja Léna.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 22. 21:58 | Link

Konstantin


Mindenki azt hiszi, nem veszi észre a szánakozó pillantásokat. Pedig nagyon is jól látja az emberek arcáról simán leolvasható sajnálatot, pontosant azt a kifejezést, amit soha nem akart kiváltani másokból. Régen azért beszéltek róla, mert teljesen egyedül élt az erdőben, fiatal, egészséges nőként, most pedig azért, mert bepasizott ugyan, csak nem épp a legjobb lóra tett. Kegyetlen az élet, már akkor megtanulta, amikor az apja meghalt, sőt minden egyes bevetés vagy eset alkalmával rájön újra és újra, mégsem tudja megíkmélni az életét a saját hülyeségeitől.
Hideg tenyereit kellemesen bizsergette a kávé melege, nagyokat szippantott annak kellemes aromájú gőzéből. A kávézást nem szabad elsietni, az egy külön rituáléja az ő szerény kis életének.
 - Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy zavarba akarsz hozni.
Ismét megeresztett egy halovány, de annál őszintébb mosolyt és lesütötte a tekintetét a fekete nedűjére. Az túlzás, hogy ilyet tudott - bár ha belenézett volna a férfi fejébe, talán bizonyosságot szererezhetett volna a szándékai felől -, de valahol mégis azt remélte, hogy ő nem olyan, mint a többi. Szegény kicsi Léna, mindig is túlságosan naiv tudott lenni, hiszen rég rájöhetett volna, hogy valahol minden férfi egyforma. Kivétel nélkül.
 - De soha nem fogom megérteni, miért jó ez? Mi értelme van a megcsalásnak? Te férfi vagy... te talán érted ezt.
Valószínűleg csak az észjárás más, a nők az örök álmodozók, akik előre megfestik a nagy happily ever aftert, közben pedig a kedves másik felük sliccgombja mások felé kandikál.
 - ...ott valami megszakad.
Igazán nem akart belevágni a férfi szavába, mégis befejezte a mondatát. Talán ezt érezte az utóbbi napokban. Csalódást. Hatalmas csalódást.
Felpillantott a poharából, egyenesen a vizslató szempárba.

Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 22. 23:00 | Link

Almásy Léna


A faluban ugyan sokak szemében láthat szánakozást a nő, és észreveheti a szembejövők nyűgös sajnálkozását is, ám ebben az irodában csak megértő, ámde sohasem ítélkező tekintettel találkozhat. A kávéjába temetkező férfi kékjeiben mélység csillan, és bár sohasem járt ugyanabban a cipőben, mint amelybe kolléganője kényszerül, pontosan tudja milyen vágyakozni egy foglalt nő után. Számára erről szólt az egyetem. Vágyott, és közben szíve legtöbb óhaját kiélte a kínálkozó lehetőségekben, ugyanis akit akart, az mindvégig kapcsolatban élt. Habár a nő boldogságában soha nem volt biztos, ő nem akart az a bizonyos harmadik lenni. Aztán egy végzős bálon mégis azzá vált. Az ilyesmire hiába is keresünk, nincs mentség. Léna hangja húzza vissza az iroda kávéillatú valóságába, ahol maga sem egészen tudja, vajon tényleg zavarba akarja-e hozni a nőt, vagy csupán együttérzése és elkalandozott gondolatai váltják ki belőle ezeket a szavakat?
- Ha nem tudnám, hogy mi történt veled, még valóban zavarba akarnálak hozni - szája széle vigyorba szalad, a mimikára orcáin is nyomban megjelenik két kis gödröcske. Igazán nem illik egy megtört szívű nőt keringőre szólítani, és talán tényleg nem is áll szándékában, mégis, hamar kellemes légkör alakul ki közöttük a délután csendjében. Máskülönben pedig egyszerűen vétek volna nem csempészni némi örömet a napba. Az öröm nagyjából addig tart, míg a nő újfent meg nem szólal, és kijelentésével vissza nem térnek a fő témához: megcsalás. Konstantin arcáról lehervad a mosoly, majd, csakhogy időt nyerjen magának, komótosan megvakargatja állát, aztán belekortyol még mindig forró feketéjébe, s végül egy apró cuppantás kíséretében elszánja magát.
- Hát, hmm - sóhajtja. Első ízben eddig jut, de Léna kétségbeesett tekintetét látva újra megpróbálkozik a válaszadással. - Az okosok az ösztönre fogják, de én csak elhatározásban, állhatatosságban és hűségben hiszek. Szerintem ez döntés kérdése, azaz eldöntöm, hogy téged szeretlek, hogy veled szeretnék lenni, és kitartok melletted akkor is, ha alkalmam is adódik mással időzni. Viszont vannak, akiket egy kapcsolat megköt, gátolva érzik magukat, aztán megpattannak. Nem tudom.
Beszéd közben ujjaival a műanyag poháron dobol, lányos zavarában többször lesve az asztal hibáit, mint vendége arcát. Legszívesebben megkérdezné tőle, hogy egyáltalán minek keres még bármiféle indokot, miért hisz bárkiben is, de feléri ésszel, hogy mind közül ez volna a legrosszabb, amit most tehet. Félve pillant a nőre, de szája szegletébe beférkőzik egy halovány, ám annál bizalmasabb mosoly.
- Figyelj, ha van kedved hozzá, akkor... szívesen elviszlek vacsorázni - veti fel remek ötletét, már csak azért is, hogy az őt fürkésző bociszemekbe némi élet költözzön. - Van lent egy kiváló vendéglő, és még kiskosztümöt sem kell húznod.
Úgy mondja ezt, mintha a megengedő megjelenés plusz pont lenne az éttermeknek, de a hivatalnoki munkakör után valóban, igazi felüdülést jelent egyszerű emberként utcára lépni.
- De ha más programod van, vagy jobban éreznéd magad egy tál fagylalttal, megértem - kérdő tekintettel mered kolléganőjére, jobbjával közben poharába kapaszkodik. Valahol mélyen attól tart, hogy hamarosan kemény elutasításban lesz része, valahol pedig attól, hogy nem. Na, ilyenkor legyen okos az ember.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 22. 23:54 | Link

Konstantin


Igazán hálás Konstantinnak. A férfi nem csak a drága idejét szenteli az ő lelki nyomorának, de támogatja is, már amennyire tőle telik. Léna nem igazán az az ember, aki kibeszéli másoknak a problémáit, inkább magában rágódik az ügyes-bajos dolgain és megpróbál valahogy dűlőre jutni velük. Ezeknek a fene nagy próbálkozásoknak általában az lesz a vége, hogy komplett idegbeteget csinál magából, tépelődik, aztán szépen a szőnyeg alá söpri a problémákat és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ebből a gyerekes viselkedésből kellene felnőnie lassan, mert nem járja, hogy egy lassacskán - nagyon, nagyon lassan, remélhetőleg - harminc éves nő ennyire ne tudjon elbánni a saját életével. Érdekes, mert legyen akármekkora kihívás előtte a munka terén, szó nélkül nekiáll és nagy eséllyel meg is oldja azt. Na, ezt kellene valahogy átültetni a magánéletébe is.
Két homályos pislantás után visszatért feje sötét zugaiból a valóságba, egyenesen az átható, kék szempárba. Mintha a férfi a veséjébe látott volna. A libabőr lassan, egyik végtagjáról a másikra kúszott, lassan vette birtokába a testét. Hálát adott az égnek, hogy reggel a hosszú ujjú felső és a farmer mellett döntött.
 - Oké... hát azt hiszem, sikerült így is.
Szája szegletében egy furcsa félmosoly jelent meg, igazság szerint ő sem tudta hova tenni. Talán egészen eddig ez volt az utolsó dolog, amit el tudott képzelni mimikaprodukálás terén. Szinte biztos volt benne, hogy a feje már megint a vörös ezer meg egy árnyalatában játszik, futólag meg is értintette azt, nem mintha tudott volna ellene bármit is tenni. Inkább belekortyolt a kávéjába, ami idő közben langyosra hűlt.
 - Ez magas nekem. Olyan, mintha egy külön faj gondolkodását kellene megértenem.
Megvonta a vállát. Tulajdonképpen már nem is akarta tudni a miérteket, annyit kínlódott már ezen az egész témán, hogy a válasz, amire mindig is rá akart jönni, már nem is nagyon izgatja. Megtörtént, így történt, már csak nyugalmat szeretne találni, amihez tekintve, hogy Zója alig pár házzal arrébb lakik, nem igazán lesz szerencséje ebben az átkozott faluban. Egyedül csak azt bánta, hogy azokat a szavakat, amiket az imént Konstantintól hallott, nem más ejtette ki a száján egy bizonyos kontextusban.
 - Hát... - nem is tudta hirtelen, mit reagáljon erre, bizonytalan egy teremtés - ha nem haragszol meg, én ezt a lehetőséget kihagynám. Mármint... félre ne érts vagy valami ilyesmi, csak én nem akarok emberek közé menni. Vagyis hogy itteni emberek közé.
Valójában ő sem tudja, mi ennek az oka, talán tényleg a lesajnáló pillantások vagy csak meg akarja kímélni magát egy újabb pletykaáradattól, nem tudni, de ha már így alakult, akkor...
 - Viszont akkor ha gondolod meg tényleg ráérsz, akkor összedobhatok valamit otthon, csak ühm... be kell vásárolni.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 22. 23:59
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 23. 11:33 | Link

Almásy Léna


A szerelmi - és egyéb érzelmi kérdések elfojtása, azok lelkükbe való visszasajtolása bizonyára kivétel nélkül minden hivatalnokot sújthat, amit egy boltban, vagy egy iskolában dolgozó igazán őszintén talán meg sem érthet. Ő viszont tudja, hogy a kétség, mely Léna arcvonásaiba és meleg barna tekintetébe költözött, a belső vívódás mellékterméke. Jóleső mosollyal viszonozza a nő fokozatosan oldódó hangulatát, és a férfiak érthetetlenségére nevetősen vonja meg vállait.
- Nem csak ti nem értetek minket - mondja kedvesen, asztala szélére támasztott alkarral. - Nem tudom például azt sem, hogy a nőknek miért kell mást mondaniuk, mint amit egyébként gondolnak? Nem volna egyszerűbb kimondani azt, amit valóban szeretnének? Vagy az úgy túl egyszerű volna?
Szemei ide-oda járnak, hol Lénát fürkészik, hol az iroda minden szegletén nyugszanak meg néhány pillanatra. Sokáig próbálkozott a nők gondolkodásának megértésével, leginkább férfiúi korában szánt időt és energiát a másik nemre, de mint nőtlensége is mutatja, nem járt érdembeli sikerrel.
- Én maradok a máguskapcsolatoknál... - mosolygós, finom ráncokba szaladó szemekkel pillant a szemben ülő kolléganőre, és kijelentésére el is neveti magát. Ami nem megy, azt kár erőltetni. Bár ő is vágyik valamiféle elköteleződésre, és egy otthonra, ami több jelenlegi agglegénylakásánál, amibe életet csempész egy őt szerető nő, és ahova éppen ezért öröm hazajárni. A szívét összeszorító gondolatra megcsóválja fejét, majd az utolsó korty kávéját is felhörpintve hátradől székében, és megpördíti magát annak forgó lábain.
- Nehéz, mert a problémát tudod abban látom gyökerezni, hogy... - lábával megállítja székét, és Léna tekintetét keresve, előredől, s visszatámaszkodik asztalára. - ...mást akarunk. A nő a férfit, a férfi pedig a nőt.
Komolyan mondja, mégis mosolyog közben, hiszen szavai mögött mélység rejlik, a gondolat súlyára gerincén végigfut a hideg. Ezt a bölcsességet is édesanyjától hallotta, akit bármikor is kérdezett apja hűtlenségi kapcsolatairól, az asszony mindig elnézően védelmezte a férfit. Ez pedig végtelenül bosszantotta a hivatalnokot kamaszkorában. Kegyetlenségnek, és megbocsáthatatlannak tartotta. De hát az élet igazságtalan, nincs min csodálkozni.
- Ne visszakozz, megértem - feleli, alighogy Léna befejezi elutasításának magyarázatát. Számíthatott volna erre, hiszen pontosan tudta, hogy a világos hajú nőnek éppen most ment gallyra egy kapcsolata. Hevesebben verő szívét nyugtatni igyekszik, lesütött szemeit az asztalon hagyja nyugodni. Aztán Léna újból megszólal, mire ő felkapja kéklő tekintetét, és meglepetten pillant rá.
- Szívesen bevásárolok - jelenti ki gyorsan, és baljával kihúzza asztalának legfelső fiókját. Papírt, tintát és pennát vesz ki belőle, hogy le tudja írni, mire van szüksége a szakácsnőnek. - Csak mondd mi kell, megveszem. Hányra menjek?
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 23. 13:19 | Link

Konstantin


Hát persze, hogy túl egyszerű lenne mindent kimondani. A nők szeretnek vívódni és azt is szeretik, ha vívódnak miattuk, soha nem fogják elsőre kibökni azt, amit valójában gondolnak, hiszen akkor odalenne az egész történet varázsa. Ez az egyik opció, a másik pedig az, hogy ők sem tudják valójában, mit is akarnak. Sokszor mire rájönnek a valódi érzéseikre a másikkal kapcsolatban, azok a bensőséges, féltett és titkon ápolt foszlányok már rég teljesen világosak a világnak, de legalábbis az alany környezetének. Egy szerelmes nőnek minden érzése pontosan le van írva a tekintetében.
 - Szerintem a nők egyszerűen csak bizonytalanok, nézz csak rám. Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal így... így ezek után.
Elég rég volt már, hogy valaki is ilyen áthatóan tanulmányozza arcának minden vonását. úgy érezte magát Konstantinnal szemben, mintha egy pszichológusnál ülne. Egy rendkívül szimpatikus és megnyerő lélekgyógyásszal szemben. Apró mosollyal a szája szegletében kortyolt bele ismét az italba, szemeit közben nem hunyta le, fel-felpislantott közben a férfire. Ráérősen, minden egyes kortyot alaposan megízlelve fogyasztotta el a jól megérdemelt kávéját.
 - Na hát azért ennyire csak nem rossz a helyzeted, ne akard nekem ezt bemesélni, mert nem most másztam le a falvédőről.
Igen, hosszú idő óta az első normális mosoly, amit megejtett, ahogy belevigyorgott a kávéjába. Nem, nem tudta elképzelni Konstantinról, hogy ilyen beszélőkével és kisugárzással egész este otthon ül, teljes magányban. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Ő tipikusan az a férfi, aki tudja, mit akar hallani a nő, olyan, mint a légypapír.
 - Tudod, a legnagyobb probléma itt akkor van, ha férfi egyszerre két nőt akar. Olyankor aztán nincs okosság, valakinek engednie kell...
Pár pillanatig állta a férfi velős pillantását, aztán mégis lesütötte barnáit és zavarában beletúrt a hajába. Ezek az apró pótcselekmények azok, amik régen meghatározták az életét, amikor még nem tudta, ki is ő valójában. Ez az érzés visszatért, de csak részben, már nem retteg. Talán túlélte a pokol nehezét, talán most már végre megérdemel egy kis jót is a sorstól. Talán.
 - Uhh... - hirtelen azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, mert igen, ez csak egy baráti vacsora, mégis valahogy olyan deja vu-érzése volt - Mit ennél? Szinte bármni magyaros dolgot meg tudok csinálni. Meg van két üveg borom is a hűtőben, ha jól emlékszem.
Meglepetten pillogott a felbuzdult kékszeműre, nem gondolta volna, hogy egy egyszerű meghívás ilyen izgalmat válthat ki belőle. Úgy tűnik, nem volt mindenre felkészülve, amikor belépett az iroda ajtaján.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 23. 14:00 | Link

Almásy Léna


Nemcsak a nők bizonytalanok, hanem a férfiak is, a különbség abban áll, hogy míg a nő pajzsként használhatja bizonytalanságát, addig a férfi elő sem hozakodhat vele, hiszen ha megtenné, akkor nem felelne meg a társadalmi normáknak. Konstantinra általában nem jellemző a határozatlanság, sem a kétely, ugyanakkor ez azt is bizonyossá teszi, hogy még nem volt számottevő élettársi kapcsolata. Kétszer próbálta a kimondottan komolynak induló partnerkapcsolatot, másodjára össze is költözött a nővel, de hamar rádöbbent arra, hogy a már felnőtt nők és vágyaik nem hozhatók közös nevezőre szeretett munkájával. Ő pedig mindkétszer - mint minden logikusan gondolkodó hivatalnok tette volna -, a főosztályt választotta.
- Papírmunka mindig lesz - játékosan vigyorog Lénára, aztán az asztalra dőlve, halkabban folytatja. - Senki sem tudja hogyan lesz tovább. Majd az élet alakítja. Bízd rá.
A bölcsességek délutánja ez, közhelynek számító gondolatok prédikálása, mely egyébként egyáltalán nem jellemzi a férfit, sőt. Kifejezetten kerüli a kollégák magánéletét, a szomszédok problémáit, és a világ zűrjeit. Nem szeret belefolyni mások döntéshelyzeteibe, de most amellett, hogy könnyedén szót ért Lénával, még jól is érzi magát. Nem tartja sem kínosnak, sem kerülendőnek a légkört.
- Mi ez a tipikus átlátok rajtad vigyor? - visszakérdez, szemöldökei megemelkednek zavart nevetése alatt. - Ha azt hiszed, hogy a túlóra után még beugrok a pubba hajnalig szórakozni, akkor el kell keserítselek.
Noha tagadhatatlan, hogy mióta Bogolyfalván dolgozik, azóta társasági élete is pozitív irányba változott, és a munka mellett időt szakít a múltjából felbukkanó nőkre is, de még mindig heti hat nap túlórát vállal, és még vasárnap is beugrik olykor, csakhogy ellenőrizze: minden rendben van, a kirendeltség szilárd talapzaton áll. Mindezt persze családos emberként már nem tehetné meg, bizonyára reggel hat óra helyett csak nyolcra érne be, és nem is este tízig görnyedne székében. De ez jövő zenéje.
- Túl leszel rajta - válaszolja a barna tekintetbe. Hangjában meggyőződés cseng, hiszen tudja, hogy semmi sem tart örökké. - Addig meg... az ajtóm nyitva áll előtted. Ha szeretnéd, minden nap elmondhatod mi fáj.
Egy barát nem is tehet ennél többet, minthogy biztosítja a másikat arról, itt van. Konstantin nem tervez sehova menni, és akkor is ugyanolyan intenzitással képes a precíz munkára, ha a másik székben ott gubbaszt Léna.
- Lecsó? - tűnődve böki ki az első eszébe jutó étel nevét, majd széttárt karokkal fordul vissza kolléganőjéhez. - Melyik fagylalt a kedvenced?
Olyan nincs, hogy bánatos nő ne kapjon édességet, ha meg még főz is, akkor egy egész doboznyi jár neki. Kellemes estének néznek elébe. Elmosolyodik a közelgő közös vacsora gondolatára, de ha az auror belenézne fejébe, nem találna benne semmiféle bűnös foszlányt. Egyelőre legalábbis.
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 25. 22:48 | Link

Konstantin


Így pár év távlatából visszatekintve tényleg egy unalmas, szürke kisegér volt, arcának fakó árnyalatával meg sem közelítette azt az életenergiát, ami Konstantin minden egyes mosolyával a világ elé tárul. Egyszerűen csak bámulatos, mennyire jól tudja érezni magát a férfi abban a környezetben, amiben ő szinte rabként tengette napjait. Alig várta, hogy kiszabadulhasson... most meg vágyódik vissza. Vágyódik messze attól az íróasztaltól, ami a szenvedése mellett van.
- Attól félek, ha rábízom akkor eltapos, mint valami jelentéktelen rovart.
Megvonta a vállát, sajnos már ez a véleménye az életéről, egészen lemondott már róla, hogy valaha normálissá válik és minden úgy történik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Egyébként meg ismét hatalmasat csalódott a férfiúi nemben, nem igazán tartotta valószínűnek, hogy a bár sokkal gyengébb, de mégis álló falat valaki még egyszer át tudja majd törni.
 - Nem is tudom, talán az, hogy átlátok rajtad? Vagy ez így túl egyszerű lenne? - ő is felvonta a jobbos szemöldökét és közben próbálta elnyomni a fel-feltörő mosolyt, ami a szemöldökmozgás mellékelt mimikája lett volna. Mindenesetre nem igen jött be neki a rejtegetős stratégia, soha sem tudta igazán elrejteni az érzéseit mások elől. Az tipikus nő ő, akinek minden megjelenik az arcán, bármi is nyomja vagy dobja fel a lelki világát.
 - Keseríts el! Meg mondd azt, hogy túlóra után hazamész és folytatod a papírok bogarászását és maradéktalanul elhiszem a történeted - egy utolsó korttyal kiürítette a kávés poharát, de nem rakta le azonnal az asztalra, körbe-körbe forgatta az ujjai között - Én ilyen voltam.
Tekintetéből hála sugárzott, ahogy felpillantott a férfire. Ahogy ránézett, egyszerűen nem látott benne mást, csak biztonságot. Nem tudta miért vagy hogyan, egyszerűen csak azt sugallták az ösztönei, hogy benne talán megbízhat, hiszen Konstantin nem úgy közeledett felé, ahogy mindenki más tette a folyosókon, a falu utcáin, akárhol, ahová csak betette a lábát. Nem is tudta, mit mondhatna erre a felajánlásra. Csak nyelt egyet, hátha a torkán érzett gombóc egy kicsit feloldódik, de hiába. Aprót bólintott és egy szívből jövő mosolyt küldött felé. Talán az üzenet célba ért.
 - Lecsó... jó! Akkor kell paprika, meg paradicsom meg hagyma és... - egy pillanatra elhallgatott, valahol megállt az esze a lecsó receptjének felidézése közben - A csoki. Határozottan a csoki.
Igen, Kolos tényleg tudja, mi kell a nőknek.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház