36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 16:29 | Link

Katherine D. Averay


A ma hajnal is ugyanolyan csendesen telik, mint bármely másik a férfi itt tartózkodása óta. Az idő bár enyhébb, a hólepte környéktől még így is feláll a szőr a hátán. A Fannival való találkozása óta is csakúgy utálja a fehér tájat, mint annak előtte, és már szívből várja, hogy eljöjjön a március, és azzal együtt visszaálljon a régi rend. Ha Magyarország, ha külföld, ő és a hó két összeférhetetlen jelenség. Ugyanolyan korán, ugyanabban a szövetkabátjában siet munkahelyére, mint eddig tette, az elégedettség és jókedv pont úgy tölti el, ahogyan előzőleg mindig. Az egyetlen különbség az, hogy ma reggel egy vaskos, régi gramofont cipel magával. Alig bírja, majd leszakad a dereka, mégsem folyamodik varázslathoz. A rézszínű eszközt szüleitől kapta, és általa, éppen csak a napokban jött rá, milyen nagyon szereti is a dallamokat. Még soha, egy hivatali szobájában sem hallgatott zenét, sőt. Egész életében azt az elvet vallotta, hogy egyszerre csak egy dologra érdemes koncentrálni, hiszen, ha az ember nem nőnek születik, akkor többre nem is tud. Egy okmány, egy eset, egy személy.
Konstantin lihegve tolja be a minisztériumi kirendeltség nehéz ajtaját, hogy a recepción mindennemű kötelezettségét kikerülve csak fejével intsen, és már vonszolja is magával tovább antik gramofonját. Az fényesen ragyog zsibbadó karjaiban, a csillogásban itt-ott megmutatva egy-egy régi karcát.
- Az anyád - nyögi ki, míg leteszi asztalának sarkára, és kiegyenesedve mélyet sóhajt. A homlokán lepergő izzadtságcseppeket kézfejével letörli, majd a fogashoz sétál, és valami egészen földönkívüli ritmust cuppogtatva engedi le vállain a szövetet. Miután felakasztja a kabátot, visszasétál asztalához, és ahelyett, hogy - mint eddig minden reggel - leülne dolgozni, a gramofont kezdi bütykölni. Zene kell, élet kell! Még lába is megindul, ahogy felcsendül egy nagy kedvence. Hát ezért imádja a kora reggeleket! A recepcióson kívül egy lélek sincs a hivatalban, és ő csendben dolgozhat az aktuális papírmunkákon - vagy önfeledten táncolhat Lenny Kravitz kiváló zenéjére. Igen, Konstantin táncol. Feje, vállai, karjai, csípője és dereka is egyszerre mozdul, öltönyben ropja az íróasztala előtt, tökéletes harmóniában élve minisztériumi kötelezettségeivel.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 16:39 | Link

Konstantin



Íme a puszta tények; vámpír vagyok, ami már önmagában magával vonzza azt, hogy hajlamos vagyok apróbb ballépéseket elkövetni. Az már csak hab a tortán, hogy éppen Kath Averay nevű vámpír vagyok, ezzel pedig gyakorlatilag kijelentem, hogy én magam vagyok a ballépések mestere. Soha nem tudom elkerülni, de valójában mindig azzal álltatom magamat, hogy nem az én hibám, pusztán a véletlenek összejátszása az egész.
Cipőm sarkának kongásától kísérve trappoltam végig a hivatal kikövezett folyosóján. Pár órával ezelőtt még eszembe sem jutott volna, hogy egyszer majd én leszek az, aki megint belekeveredik valamibe, azonban ezúttal felemelt fejjel, kihúzott háttal suhantam végig és halvány mosoly kúszott az ajkamra, amikor megláttam a megfelelő ajtón szereplő nevet.
Konstantin.
Valamiért a Konstantin nevű egyénekkel sohasem jöttem ki túl jól. Az egyik alapjáraton közveszélyes, a másik pedig mindig hivatali kötelességből üldöz. Hallgatom a bentről kiszűrődő zenét és valamiért széles mosoly kúszik az arcomra. Már azelőtt tudom, mire számíthatok odabent, mielőtt kinyitnám az ajtót. Lepillantok a kezemben tartott papirosra, ami állítja, hogy mindenképpen szükségszerű bizonyos ügyeket lerendeznem idebent és rájövök, hogy nem húzhatom tovább az időt. Elvégre hivatalos témában járok el.
Halkan kopogtatok, hogy biztosan ne hallja meg, majd benyitok és az ajtófélfának támaszkodva várom, hogy a szám a végéhez érjen, vagy esetleg észrevegyen. Amennyiben az egyik bekövetkezett féloldalas mosollyal az arcomon tapsoltam meg a férfit.
-Egyszerűen csodálatos volt! –lelkesedtem mosolyogva. –Lehet ráadást kérni, vagy esetleg szerepel még más is a repertoárban?
Volt szerencsénk egymáshoz. Angliában. Akkor is beidéztek valamilyen vámpíros témában és ő fogadott. Mit ne mondjak, nem éppen a legkellemesebb társaság, amikor vallatásról van szó, de mint ember semmiféle problémám nem volt vele; nem akarta, hogy megharapjam, vagy, hogy megkóstolhassa a véremet, sőt, még csak a szemfogaimat sem akarta látni.
Igazi úriember.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 17:00 | Link

Katherine D. Averay


Kint sohasem engedte volna meg magának, hogy a hivatalban, vagy annak csak a közelében is ellazuljon, főleg nem ebben a formában, úgy, hogy a bűnös eszközt ő maga cipeli be az okmányok közé. Bogolyfalva kifejezetten jó hatással van rá, legyen szó munkáról vagy szabadidőről, már mindkettőhöz másként áll hozzá, mint annak idején tette. Az utolsó dallam is elhalkul, amikor egyáltalán észreveszi az ajtófélfának támaszkodó ügyfelet.
- Te mióta sétálsz be magadtól a szobámba? - kérdezi még mindig háttal állva. Kérdésével időt nyer magának, rendezi vonásait, és gyorsan megigazítja nyakkendőjét is. Aztán megfordul, az íróasztalnak dől, és kipirosodott arccal néz a lányra. Igazán csinos, gyönyörű teremtés, akivel mégsem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni. Tekintete elkalandozik; hosszan időzik a szoknya szegélyén, és a magassarkú tűhegyén. Az sem érdekli, hogy mindezt végigkövetheti Katherine is, ugyan, túl régóta ismerik már egymást ahhoz, hogy ez problémát jelentsen köztük.
- Mondd, mibe sodortad magad? - ellöki magát az asztal szélétől, és közelebb sétál a kisasszonyhoz. Kezét nyújtja a papírokért, és bár a következő zeneszámra más ötlet is megfordul fejében, ellent mond saját magának. Pillantásával Katherine szemeit keresi, aztán beljebb invitálván hellyel kínálja őt, s a gramofont egy mozdulattal elhallgattatva, ő is elhelyezkedik székében.
- Mióta vagy Bogolyfalván? - újabb kérdése már tárgyilagos, hangjában megszokott, hivatalos él cseng. Közben fejét csóválja, és a gyakran hangoztatott "kicsi a világ" szóláson elmélkedik. És milyen igaz. Először Renée, most meg ez a vámpír. Már csak az kellett, hogy pont ezt a falut találja meg magának. Rosszat sejtve néz fel a lányra, és ajkait erősen beharapva hallgatja válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 17:17 | Link

Konstantin


A férfinek ehhez az arcához még sohasem volt szerencsém, de ha őszinte akarok lenni, akkor sokkal jobban tetszett, mint az a kötött, már-már rémisztő, amin néha képes volt beszélni az ember lányával, csak mert véletlenül –véletlenül!– rossz helyen volt, rossz időben.
-Kopogtam. –feleltem rögtön védekezésképpen és bármennyire is próbálkoztam rendezni a vonásaimat, egyszerűen nem tudtam letörölni arcomról a farkasmosolyt.
Bármennyire igyekeztem is elnyomni magamban, határozottan tetszett az előbbi kis jelenet. Hogy őszinte legyek, ezúttal láttam Konnak azt az arcát, amiért minden elsőbálozó lányka odáig lett volna meg vissza, én azonban okosan, vámpírhoz méltóan tartottam magamat.
Igen, ez egészen addig tartott, amíg felém nem fordult és el nem kezdte látványosan csodálni a lábaimat… Sunyi mosoly kúszott az előbbi görbületek helyére és egy kecses mozdulattal keresztbe tettem őket egymáson, majd meglóbáltam a levelet a jobb kezemben.
-Fogalmam sincsen. –rántottam meg a vállamat. –Valójában csak hallottam hírét, hogy a faluban vagy és egyszerűen nem bírtam magammal. Muszáj volt meglátogatnom téged! –adtam elő valódi fanatikus lelkesedést tettetve a kis mesémet, miközben kikerültem és leejtettem az asztalára a borítékot. –Semmit sem változtál! –közöltem nemes egyszerűséggel és követve a példáját látványosan végigmértem.
Kár lett volna jómodort tettetnem, elvégre Kon ismert már, mint a rossz pénzt. Túl hosszú a közös múltunk ahhoz, hogy ez az édes kis semmiség ne tűnjön fel neki. Egy rövidke másodpercre eljátszadoztam a gondolattal, hogy az asztal szélére csüccsenek, már csak azért is, hogy provokáljam, de végül elvetettem az ötletet. A nekem szánt széken foglaltam helyet és látványosan fontam keresztbe a lábaimat, ügyelve rá, hogy mindenképpen észrevegye, miközben a tekintetemben megcsillant valami. Észre kellett vennie, hogy provokálom.
-Most értem vissza, egy hónapja. A kastélyban lakom, elvegyülök… úgy, négy éve. –adtam meg a választ és sajnos rá kellett ébrednem, hogy itt állt velem szemben az a férfi, akit sokkal vonzóbbnak tartottam annak idején, mint illett volna. Már amennyire egy vámpír vonzódhat valakihez… -Talán zavar, hogy ismét belém botlasz? –érdeklődtem meglepetést tettetve, óceánkék szemeimet tágra nyitva.
Előre hajoltam és rákönyököltem az asztalára. Sohasem állítottam, hogy jókislány vagyok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 17:23
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 17:43 | Link

Katherine D. Averay


Nos, ha valakinek van stílusa, afelett nem lehet csak úgy elsiklani. Konstantin szelíden megcsóválja fejét, amikor Katherine kijelenti, hogy ő már pedig udvariasan kopogott. A férfi pontosan tudja, hogy ha a lány így is tett, azt úgy csinálta, hogy ő azt még véletlenül se hallja meg. Minden esetre egy cseppet sem bánja, hiszen a csinos lábak gazdáját ismerve talán még el is várja tőle az ártatlan szemtelenkedést. Kósza vigyorral néz a vele szemben ülőre, és az asztalra ejtett boríték után nyúl, fél szemét közben végig a másik kirívó öltözékén tartva. A nyílt provokációra először nem reagál, legyen bármilyen korán is, sohasem tudni, hogy ki nyit be, arról szót sem ejtve, hogy a hivatali körülmények ezidáig milyen mértékben korlátozták őt. A vámpír hallhatja, ahogy Konstantin szíve felgyorsul, és ahogy vérét felserkenti az adrenalin. Nem, ez nem lesz jó. A minisztérium embere tehetetlenül megköszörüli a torkát, és a szemben ülőről a borítékra kényszeríti kék szemeit.
- Ne bámulj - szikáran utasítja a felszín alatt létező nőt, és a borítékot tartó kezét egy pillanatra leereszti. Csendben nézi a sötét hajút, ajkait hol beszívva, hol fogai közé szorítva. Ő talán nem változott semmit, de Katherine egészen más lett irányába. Vagy ez csak valami csalfa képzet? - Ha játszani kezdesz velem, tudod, hogy nem lesz jó vége.
Kérdőn-beszélőn felvont szemöldökkel figyeli a bestia reakcióját, annak fiatal arcáról tekintete közben lejjebb csúszik, hogy végül újfent a borítékból előbújó papírokra vezesse éhező kékjeit.
- Nem mondanám, hogy örülök - mondja a betűket bújva, csak ki-kikacsintgatva a sorok fölött. Hiába olvas, valójában még mindig nem tudja mi áll a levélben. Akár még az is lehet, hogy semmi, és őt most szépen zsákutcába csalogatták. - De azt hiszem, az életembe éppen jókor kopogtatott az izgalom.
Féloldalas vigyorra húzza ajkait, és a papírokat félretolva, ügyesen leutánozza Katherine mozdulatsorát, és ő is előredől asztalán. Tekintete a másik kékjeit keresi, egyetlen célja, hogy ez a pillanat beleégjen a vámpír emlékezetébe.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 17:59 | Link

Konstantin


Vámpírrá válásom talán egyetlen valóban csodálatos ajándéka, hogy a hallásom és szaglásom sokkal kifinomultabb az átlag emberénél, ennél fogva pedig képes vagyok észrevenni a legapróbb változásokat is. Nem véletlen, hogy egy pillanatra sem hagytam abba Kon bámulását, bármennyire is kért rá.
Legyünk csak őszinték, nem volt túl meggyőző a kérése.  Ha valóban azt  szerette volna, hogy ne bámuljam, akkor sokkal jobban odakoncentrált volna az ügyemre, nem pedig gyakorlatilag a sorok között olvasgat. Mosolyogva figyelem csak, ahogyan éppen szempárbajt vív velem. Nem eresztettem a tekintetét, óceán íriszeimet még inkább az övéibe fúrtam.
-Játszani? –vezettem elő a legártatlanabb énemet. –Eszem ágában sincsen veled játszani, tudom milyen harcias tudsz lenni.
Gondolkodás nélkül mértem végig a felsőtestét, ami kilátszott az asztal mögül. Tetszett a helyzet, nagyon tetszett. Legyünk őszinték, nem mindig sodor össze a viharos téli szél egy ilyen kedves, régi ismerőssel, mint Kon. Fogalmam sem volt, hogy valójában milyen játszmába is hajtunk bele éppen, de nagyon kíváncsian vártam a végét és eszem ágában sem lett volna meghátrálni. Elvégre nem egy vadidegennel ültem egy szobában és a férfi elég egyértelműen értésemre adta, hogy nem vagyok közömbös számára… bármennyire is igyekezett, hogy megvezessen.
-A papírt figyeld! –hívtam fel rá a figyelmét, miközben gyakorlatilag tökéletesen rám figyelt. –Ha nem látnád, komoly ügyben vagyok itt! –emlékeztettem, de valószínűleg teljesen feleslegesen.
Amikor közelebb hajolt hozzám beharaptam az alsó ajkamat és türelmesen vártam. Hallottam a légzését és ez egy kissé az én fejemet is megzavarta. Na, de nem a vámpírt, hanem a nőt. Az igazi, hús-vér nőt.
-Izgalom? –billentettem kissé félre a fejemet. –Szóval… izgalmas velem szemben ülni? –tudakoltam egészen halkan és még egy kicsivel közelebb hajoltam hozzá.
Nem engedtem el a tekintetét egy pillanatra sem. Kár is lett volna tagadni, hogy kimondottan tetszik a helyzet. Ismét az ajkamba haraptam, ezzel kényszerítve, hogy a tekintete odaterelődjön. Nem sok választott el tőle, hogy gyakorlatilag összeérjenek az ajkaink, de nem mozdultam. Hallgattam a vére dobolását.
-Nos? –érdeklődtem suttogva. -Nagyon rossz voltam?
Ő a férfi, illett volna kézben tartani a helyzetet, bár valahol mélyen teljesen megértettem a reakcióit.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 18:36 | Link

Katherine D. Averay


Nem hiába nem kezd értelmes, tanult, mondhatni, hogy művelt férfi egy vámpír nővel. Merthogy a bestia könnyedén kijátssza, legyenek bármily helyzetben, a férfi csak akkor győzedelmeskedhet felette, ha ő megengedi ezt neki. Konstantin pedig nem szereti, ha minden lépéséről, véráramlásáról és lélegzetvételéről tudnak. Micsoda szemtelen nőszemély ez az Averay, és vele együtt milyen izgalmas és vonzó is. A férfi akarva-akaratlanul is szaporábban veszi a levegőt, s amilyen erőszakos tekintetbe fúrja sajátjait, úgy ugrik meg szívverése is. Már ekkor tudja, hogy vesztett, de abba nem hajlandó beleegyezni, hogy harc nélkül bukjon el. Tartja a szemkontaktust, és csak azután szólal meg, hogy Katherine előhozakodik nem létező ártatlanságával.
- Játszani - erősíti meg a szócskát, egyfajta élt adva hozzá, mely épp a vámpír komolytalanságára hivatott célozni. - Nem a komoly szándékaidról vagy híres.
Hivatalos hangja ritmikátlan légzése miatt megremeg, de tekintetéből könnyedén kiolvashatja a másik a régi találkozók emlékeit, és a hosszadalmas kínvallatások megmaradt perceit. A tág pupillák most bűvölhető állapotban vannak, de Konstantin képtelen elszakítani őket a lénytől. Végig követi az óceán sötét pillantásait, melyek bizarr módon saját felsőtestére vezetnek, és pontosan tudja, hogy Katherine ezt a helyzetet mennyire élvezi. Lerí arcáról, kiolvasható szemeiből, és elnyíló ajkai is mind a fölényes helyzet eszményi élvezetéről mesélnek. Konstantin lehunyja égő kékjeit, csak hogy úgy némileg lehiggadhasson, és mikor kinyitja őket, már valóban az ügyre koncentrálhasson.
- Maradj csendben, Danielle - bujkáló mosollyal csitítja a beszédes ügyfelet, de valahol mélyen sejti, hogy minden próbálkozása kudarca van ítélve. Képtelen nem a vámpír vonzerejével törődni, minden érzéke behódolásra készteti, ami legtisztább emlékei szerint egyáltalán nem volt rá jellemző anno, Londonban. Lényegtelen, úgy sem fog engedni neki. Beszívja, majd lassan kiengedi a levegőt, azonban a következő pillanatban már csak centik választják el a sötét hajú hívogató ajkaitól. Meredten figyeli a zűrös lány előbukkanó fogait, a kék tekintetét. Kérdését csak a távolban érzékeli, pontosan úgy, ahogyan saját hangját is halkan hallja.
- Izgalmas férfiakat gúzsba kötni? - kérdéssel felel, hogy még véletlenül se hagyjon alább az izgalom ébresztő hatása. Aztán enyhül a kábulat, és ahogy Katherine közeledik, ő úgy távolodik el, és egy neveletlenül kacér pillantás múlva a levélért nyúl. Ismét felemeli a borítékot, és kihúzza belőle az előzőleg visszacsúszott papírokat. Figyelmesen olvassa el a Mágiaügyi Minisztérium felszólítását, fejét közben ide-oda döntve.
- Szóval mostanság Firenzébe jársz vásárolgatni? - kérdezi felpillantva a sorokról. Hangja ugyan nem szigorú, de kihallatszik belőle, hogy a vámpír bajban van. - Óvatosan tedd, amit teszel, Katherine, mert a végén megint nekem kell láncra vernem téged.
Most, hogy elolvasta a felszólítást, egészen örül annak, hogy egyelőre ketten vannak a szobában. Nagyon nem helyes vámpírt védeni, főleg nem ilyen előélettel, mint amit ők tudhatnak magukénak.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 18:52 | Link

Konstantin


 Egészen biztos kezdtem lenni benne, hogy teljesen megőrültem, de ez cseppet sem zavart ott, abban a pillanatban. Szerettem játszani és egyáltalán nem érdekelt, hogy kivel teszem ezt. Csakhogy most még a saját szememben is átléptem bizonyos határokat, aminek valószínűsíthetően az lehetett az oka, hogy éppen a férfi foglalt helyet velem szemben. Akarva, akaratlanul, de vettem egy mély lélegzetet abban a pillanatban, amikor ő megszólalt. Fogalmam sem volt róla, mikor veszítettem el így utoljára a fejemet, azonban jelen pillanatban a helyzet kifejezetten tetszett.
-Igenis lehetnek komoly szándékaim! –fontam össze magam előtt a karjaimat, játszva a dacost. –Nem az én hibám, hogy nem veszed észre! –forgattam meg a szemeimet, majd ismételten egy bájos mosollyal ajándékoztam meg.
Nem mondhatnám, hogy vidám és madárdalos előéletet mondhatunk magunkénak. Ha mindenképpen őszinte akarok lenni, tulajdonképpen kifejezetten fájdalmas volt és vámpírhoz egyáltalán nem méltóan, de nőtől annál inkább elvárhatóan viselkedtem. Megtörtem, sírtam, zokogtam és ki tudja még, mi mindent csináltam. Egy gyenge nő voltam, nem pedig az a vámpír, aki most ismételten itt állt a férfivel szemben.
Nem volt más választásom, csak benne bízhattam. És bíztam is. Nem akartam csökkenteni kettőnk között a távolságot. Túlzottan vonzott, már-már ijesztő mértékben, én mégsem harcoltam ellene.  Ha lett volna szívverésem, most valószínűleg kiugrott volna a bordáim közül és itt borulok le a székről. A másik előnye a vámpírságnak: Nem tudok elpirulni.
-Talán összezavar, ha beszélek hozzád? –csipkelődtem kislányos mosollyal, de megértettem és befogtam a számat.
Kon egyszerűen túlzottan közel volt. Nem tudtam összeszedni magamat időben, mivel egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jól sül el a kis játékunk. A legutóbbi alkalommal eléggé durván bánt velem, de az a nagy szívem… Egyszerűen nem tudtam nem megbocsájtani neki. Nem eresztettem el, sőt egy hajszállal tovább szűkítettem a távot.
-Téged izgalmas.
A válaszom teljesen őszinte volt. Régen éreztem magam ennyire őszintének. Pillanatnyi ürességet éreztem, amikor eltávolodott tőlem, de hamar összekaptam magam, felemelkedtem és látványosan le-föl lejtettem a szobában. A Firenze szóra felkaptam a fejemet.
-Csak megöltem pár varázslógyilkos vámpírt. Már az is bűn? –nyögtem fel szem forgatva és közelebb sétáltam a férfihez, hogy aztán az asztalára telepedjek és keresztbe rakjam a lábaimat. Bármekkora bajban is voltam jelenleg, nem bírtam leállítani magamat. –Megkötöznél? –szaladt ki a számon meggondolatlanul a kérdés, félrebillentett fejjel. –Szükségem van rád Kon!
Jobban meggondolva ez a mondat így, hogy kihagytam belőle a segítség szót elég hülyén és kétértelműen hangzott. Persze, nem volt véletlen, de reméltem, hogy a férfi megérti a kis játék lényegét, nem pedig felháborodik rajta és kihajít az irodából.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 19:32 | Link

Katherine D. Averay


Konstantin egészen biztos abban, hogy a szemben ülő vámpír minden neki tetsző férfiegyeddel ugyanígy viselkedik, hogy pillanatok alatt megbabonáz bárkit, akihez éppen kedve szottyan. A tudat tökéletes paradox helyzetben állt a látvánnyal, és a finom hanggal, melyen csábító szavak hangzanak fel. Egyszerű ember lévén ő is könnyedén a hatása alá kerül, és nincs az az akaraterő, ami megálljt tud parancsolni a szobába tért szépséges szörnyetegnek. A múlt jár a férfi eszében, így védekezik, hiszen meg sem akarja hallani a vámpír beszédét. A régi közös ügyet, az azzal járó papírmunkákat és a harcot idézi szemei elé, mintha csak percről percre újra szeretné élni őket. Úgy hiszi, ez a legokosabb amit tehet, bár a kísértés nem hagyja teljesen eltávolodni a hívó szemektől.
- Igen, igazad van. Komoly szándék vezérelhet, amikor megvacsorázod ártatlanok vérét, vagy amikor elpusztítasz egy fajtabelit. De ne próbáld nekem beadni, hogy velem... vagy bárki mással lennének.
Hidegen mondja, de lüktető erei egészen másról tanúskodnak. Izgatott, némileg felhúzott, és bosszús is egyszerre, de amit mondott, azt úgy is gondolja. Katherine már akkor, az egész Anglián átívelő kergetésben elcsábított boldog-boldogtalant, így Konstantin belé vetett bizalma igencsak ingatag lábakon áll. Felsóhajt, ahogy felpillant a vámpírra, és bármennyire is szeretné titokban tartani, látványosan jár fel-alá mellkasa, ahogy kapkodja magába az éltető oxigént. A franc enné meg! Ó, Katherine...
- Ne feszítsd a húrt - suttogja alig érthetően, mert most csak ennyi telik tőle. Az ő szíve is érző, könnyen becsapható, rabul ejthető, és darabokra törhető. Folyamatosan tisztáznia kell magában, hogy Danielle akármit is mond, csak játszik. Az csak játék, önnön szórakoztatására használja, és igazából semmit sem érez. Csak játszik. Játék az egész.
- - szól a fel-alá sétáló nő után, már a szék támlájának döntve hátát, az ügyfél domborulatait a lehető legóvatosabban véve górcső alá. - Megoldjuk.
Visszapillant a maga elé tartott levélre, és néhány alig hallható sóhaj után gondolkodni kezd, hogyan kerülhetné ki Katherine a tárgyalást. Elméje éppen csak dolgozni kezd, amikor a bestia megközelíti, és felpattan asztalára. Látványosan helyezkedik, ahogy csak a legádázabb nők tudnak, lábait ügyesen rakosgatva pillantgat ártatlanul a férfi felé.
- Tessék?! Nem, Danielle, nem mondhatsz ilyesmit férfiaknak! Nem beszélhetsz a levegőbe - nyögi ki elkerekedő szemekkel, s a levelet az ósdi asztalra dobva, felemelkedik a székéből. A nővel szemben áll meg, fölé magasodva nézi, és sok-sok gondolat után egészen közel hajol hozzá. Ujjai a másik karjaira fonódnak, és megengedve még maguknak egy némán is beszédes pillanatot, csak azután rántja meg a testet, hogy az biztosan földet érjen.
- Így nem tudok dolgozni - mondja a babonázó szempárba, és bár ezernyi más jelenetet is elképzel, melyek sokkal szórakoztatóbbak és élvezetesebbek, mint amit választ, a lehető leghiggadtabban az ajtóhoz kíséri a vámpírt. - Ma este nyolc órakor találkozzunk a Boglyas téren. Most pedig menj. Meg kell írnom néhány levelet, hogy eltussoljuk az ügyed.
Tényleg segíteni akar neki, mert már magának sem képes letagadni, hogy fontos számára, és nem tudna túllépni azon, ha bármi baja esne. Ilyen ez a fránya emberi ragaszkodás, és pontosan emiatt nem szabad hagyni, hogy Katherine megszólaljon...

Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház