36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 00:27 | Link

Konstantin


A legutóbbi alkalommal én magam jelentettem ki, hogy hajlandó lennék magára hagyni a férfit szükséghelyzetben, most mégsem voltam képes csak úgy kisétálni az irodából. Nem csak és kizárólag azért, ami köztünk volt, sokkal inkább azért, mert tartoztam. Ennyivel tartoztam és ezt, ha nem is volt muszáj, beismertem. Talán Konstantinnak nem sikerült megvédenie engem saját magamtól és talán nem tudott szembeszállni Angliával, mégis ezúttal itt állt mellettem és még ebben a helyzetben is képes lett volna megtenni értem mindent.
Hiszen felajánlotta, hogy elkísér!
-Ezzel nem megyünk semmire. –döntöttem el és visszaültem a székbe. –Folyton csak parttalan vitákba keveredünk, de ez itt most másról szól. Ez komoly. –felsóhajtottam és próbáltam összeszedni a gondolataimat. –Mit kell tennünk, hogy ezt megússzuk?
Ez volt a legfontosabb kérdés, a változás azonban csak annyi volt, hogy ezúttal többes számban szegeztem neki a kérdést. Egyértelműnek tűnt, hogy nem jutok azzal messzire, ha továbbra is ragaszkodom hozzá, hogy őt mentsem, tehát nem maradt más lehetőségem, mint belemenni és az ő szabályai szerint játszani.
Halvány mosoly kúszott az ajkamra, amikor azt mondta zavarná. Felpillogtam rá, kinyújtottam a lábaimat és keresztbe tettem őket egymáson.
-Szóval zavarna. –jegyeztem meg magamnak a dolgot és el is fordultam tőle.
Ez így rendben volt. Bele kellett nyugodnom, hogy mostantól azt teszem, ami neki is megfelel, különben bizton tudtam, hogy nem hagyja magát megmenteni. Egyébként is, milyen duma ez a gyakornokos dolog? Én kevertem bele.
-Veled megyek. –jelentettem ki határozottan. –Jelen akarok lenni, akár tetszik neked, akár nem. Nem tudsz lerázni, vámpír vagyok, ha eddig ez nem vált volna elég világossá a számodra. –ja, mert a hegyes fog meg a szívverés hiánya amúgy nem túl feltűnő. Mély levegőt vettem és rászántam magam, hogy válaszoljak a kérdésére. –Nem veszed komolyan az érzelmeim. Ez fáj, csak azt nem értem, akkor miért zavarna, ha odaadnám magam valakinek?
Fellestem rá a szempilláim alól és a lehető legveszélyesebb édes mosolyomat villantottam rá. Azt a fajtát, ami csak nekem adatott meg, és amivel még a legellenállóbb férfi fejét is sikerült néha napján teljesen összezavarnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 12. 22:51 | Link

Katherine D. Averay


Már készül arra, hogy az iroda bejáratát feloldja az őket oltalmazó bűbájok alól. Nézi a kabátba bújó vámpírt, és pálcájáért nyúl, hogyha kell, rákoppinthasson az ajtóra, és a nő előtt szabad utat nyisson, azonban Katherine visszaül az ügyfél helyére, ő pedig keresztbe font karokkal sétál újra az ablakhoz. Ez a nő még mindig nem érti. Elbeszélnek egymás mellett, ingerültségükben kapkodóvá és sérthetővé válnak. A hallottakra feszülten csóválja meg fejét. Az ablakon túli világra csak egy pillantást vet, majd öltönyzakóját a támlára dobva ül le székébe, hogy tenyereit az idézésekre támaszthassa. Felpillant az óceánszín szemekbe, s hidegvérrel tartva a szemkontaktust áttolja a nő borítékát az asztal másik térfelére. Kibonthatja, megnézheti, átrághatja, csinálhat vele amit jól esik, de sajnos a tényeken semmi sem fog változtatni.
- Kell egy angol nemzetiségű védnök, aki még csak hírből sem ismer engem - mondja komoly csengésű, ellentmondást nem tűrő hangon. Bízik abban, hogy Katherine felismeri benne a segítő szándékot, és azt is, hogy jelen helyzetben csak és kizárólag magát mentheti. Mindamellett érzelemmentesen, rideg vonásain át néz a szemben ülő nőre, pontosan úgy, mint ahogyan minden más hozzáforduló személlyel szokta tenni. Kivétel nélkül. - Ha minden jól megy, a tárgyalásodon az én nevem el sem fog hangzani.
És talán még az is kiderül, hogy Londonban újabban ki a tégla. Dacára annak, hogy hallja az éjlény kitérő szavait, egyetlen rezdülést sem enged neki. Megjegyzését figyelmen kívül hagyva rázza meg a fejét.
- Mondtam, Jared-del megyek - köti az ebet a karóhoz, míg ujjai saját minisztériumi kiértesítőjén kopognak. - Ha jössz, úgy tedd, hogy arról ne legyen tudomásom.
Noha igazán tárgyilagosan beszél, jól esik neki a nő feltétel nélküli támogatása. Annak viszont végképp nem volna értelme, ha az ő ügye alatt a vámpír is ott ülne. Jóllehet, mondhat ő bármit, Katherine úgyis saját, makacs feje után fog menni, így jobb tisztázni a feltételeket. Ha jön, ő nem tudhat róla. Aztán ismét visszaérnek a kiindulóponthoz. Körbe-körbe járnak, és a férfi előtt lassan elfogy az út.
- Van ennél fontosabb dolgunk is, nem gondolod? - lesütött szemekkel kérdez vissza, majd széktámlájának veti hátát, s fejét is hátrahajtva sóhajt fel a plafon irányába. Megadja magát, és eltekintve a rájuk váró súlyos napok képétől, adrenalintól lüktető erekkel szólal meg. - Amikor megcsókoltalak, még nem volt Léna.
Egy pillanatra sem néz az íróasztal másik oldalán ülő vámpírra, szavait a peregő mennyezetnek szánja. Nem akarja ezt a beszélgetést, de tudja jól, hogy tartozik ennyivel a nőnek. Heves szívdobogással beszél, egész testében nyugtalanná válik. Ebből nincs kiút.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 12. 23:11 | Link

Konstantin


-Védnök? –ismételtem meg a szót várva valamiféle útmutatást.
Sohasem keveredtem még ilyen szintű összeütközésbe a törvénnyel. Na, nem azért, mert annyira igyekeztem elkerülni, sokkal inkább azért, mert elég rövid ideje vagyok vámpír. Valamiért kezdtem úgy érezni, hogy a vámpírság magával vonzza a balszerencse áradását. Nem elég nekem, hogy egy szívtelen halott lettem, még a mindennapi emberek problémáján túl jogi problémáim is akadtak.
Az élet igazságtalan.
De ki állította, hogy nem az?
Tekintetem a férfiébe fúrtam, ahogyan ő is tette és a jelenlétemre való utasításra csak bólintani tudtam. Kezdtem úgy érezni, hogy nagyon nagy szükségem lesz a bérgyilkos kapcsolataimra, ha ebben az egyáltalán nem nekem való világban túl akarom élni az egymást követő napokat. Nem dolgoztam elég szervezetten, ezt hajlandó voltam elismerni bármikor, de érdekelt volna, mikor fogják felelősségre vonni azt a firenzei vámpírt, aki kikötözött és meg akart kínozni… közvetlenül az előtt, hogy a buksiját arrébbgurítottam.
-Önvédelem volt. Az számít? –vágtam hirtelen közbe egy utolsó, reményvesztett próbálkozásképpen.
A csók.
Semmiféle érzelmet sem mutattam, egészen addig, amíg az utolsó szó is el nem hagyta az ajkát. Akkor abszolút nőiesen felhorkantam és utat engedtem egy aprócska kacajnak.
Sohasem voltam önbizalom hiányos és ismertem a saját határaimat. Ahogyan azt is tudtam, hogy azt a bizonyos levelet, amit már oly’ régóta fontolgattam, meg fogom írni. Ha törik, ha szakad. Szükségem volt valakire, aki éppen úgy viszonyul a jelenleg fennálló helyzethez, mint én magam.
Szándékosan nem ejtettem ki többé a nő nevét. Konstantin ugrott rá, most pedig semmi szükségem nem volt az egy-egy ellen párbajunkra. Tehát következetesen úgy tettem, mintha ő nem lenne fontos.
-Igen, emlékszem arra az időszakra. –biccentettem rá. –Ahogyan arra is, miképp viszonyultál hozzám. Mondok neked valamit, Konstantin! –és itt indult a játék. –Egyáltalán nem érdekel, hogy van-e nő, vagy nincsen. Túlléptem ezen. Egyszerűen csak zavar, hogy úgy kezelsz, mint egy érzéketlen…khm… és  kíváncsivá tett, hogy miért is zavarna téged mégis, ha engem hidegen hagynak a… nőcskéid. –felvont szemöldökkel pillogtam rá.
Ez volt a leglogikusabb. Túllépni. Elvégre annyiszor vágta már a fejemhez, én meg vemp vagyok, amúgy sincsen szívem. Minek rágom magamat ennyit a dolgokon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 16. 18:33 | Link

Katherine D. Averay


Leplezi, de szíve és gondolatai is csordultig teltek aggodalommal. Széke biztonságából néz át az asztal másik oldalára, és hallgatja a nő támpontkereső kérdését, majd következő, végtelenül reményvesztettnek ható szavait. Akár egy segélykiáltás, úgy hagyják el Katherine ajkait a gondolatok, amelyek a hivatalos levelek olvasása alatt a férfi fejében is megfogantak. És bárhogy is szeretné, nem tudja rájuk a választ. Az asztalán fekvő pennára süti le szemeit, majd ujjaival igazgatni kezdi saját borítékát. Nem tud felelni a nő kérdéseire, és hazudni sem akar. A megszokott eljárás szerint az ügyfelet kötelező megnyugtatni, helyzetében megkeresni a legjobbat, és figyelmét egyedül csak arra az apró fénypontra irányítani. A szemben ülő vámpír viszont már nem biztos, hogy csupán ügyféli kötelékében tartózkodik Konstantin irodájában.
- Minden rendben lesz - szűri fogain keresztül, hangja rekedtesen tör magának utat. Kerüli a másikkal való szemkontaktust, mert egyelőre képtelen belenézni a lehetséges félelemmel teli óceánba. Hazugsága látszatmegoldás, ezt ő is pontosan tudja, azonban feleslegesnek érzi önmarcangolásukat. Egyszerűbb, könnyebb, és gyorsabb megoldás ennyivel elintézni, mintha Katherine nem is gyilkosság, csak néhány szabálysértés miatt vonulna a londoni bíróság elé. A most átélt nehéz percek két hét múlva úgysem érnek semmit.
A férfi hátradől, székével az ablak irányába fordul, és lüktető szemhéjjal hozza fel a számára kifejezetten kínos kérdéskört. Csók, és Léna, és kusza szerelmi élet. Nem, ez túlságosan bonyolult egy olyannak, mint ő. Őszinte vallomására a nő felkacag. Kikerekedő szemekkel fordítja arcát a barna felé, s meglepettségében elváló ajkakkal hallgatja válaszát. Ez hihetetlen! Az éjlénynek egyszer akar választ adni, egyszer dönti el, hogy belemegy kicsinyes játékába, és felfedi előtte saját magát, erre az pillanatok alatt, egész valójában változik meg. Hova lett a gyengédség után áhítozó nő, a könnyek tarkította arc, a nő, akit olykor látni vél? A becsmérlő viselkedés egyáltalán nem nyeri el tetszését, de nem szól közbe. Összezárja száját, aztán az íróasztalhoz fordítja székét, és előredőlve könyököl rá a fára. Ujjait összekulcsolja, s mielőtt megszólalna, hangosan nyel néhányszor.
- Szerintem meg sokkal jobban érdekel téged Léna létezése, mint amennyire mutatod - közli egyszerűen, arcán zord komolyság helyett kisfiús huncutság bujkál. - Szabad a pálya, azzal lehetsz, akivel csak szeretnél. Nos, hogy ez mennyire zavar engem, nem a te dolgod. Nagyfiú vagyok már, elboldogulok majd a tudattal.
Fejét megdöntve mustrálja Katherine esetlegesen megrezdülő vonásait. Tekintete merev, talán még levegőt sem vesz. Engedékenyen hagyja beállni maguk közé a feszült csendet, és csak az érkező reakcióra mozdul meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 19. 15:50 | Link

Konstantin


Minden rendben lesz.
Ez a három szó visszhangzott a fejemben és próbáltam megérteni, miért is történt mindez velem. Miért keveredtem bele egy olyan ügybe, ami nem is az én harcom lett volna. Elvégre a vámpírok vámpírok, a varázslók pedig varázslók. Én magam az előbbi csoportot képviselem, minek is kellett beleszólnom az ügyeikbe? Miért kellett mindent összezavarnom? Miért kellett belekeverednem?
Nem mintha nem lett volna így is épp elég gondom. Nézzük a puszta tényeket; mondjuk kezdjük ott, hogy vámpír vagyok, ez már önmagában elég gondnak tűnik. Aztán ott van az anyám, aki éppen egy elmegyógyintézetben lógatja a lábát; az apám és a bátyám, akik bérgyilkosnak álltak; David, akihez ki tudja milyen viszony –iszony- fűz; Ezra, aki minden áron el akar kapni és most még ez is. Mintha nem lett volna már így is éppen elég dolgom, nem?
Figyeltem Konstantint és próbáltam felmérni a lehetőségeimet. Nem igazán tudtam, hogyan kellene ezek után hozzáállnom. Sokáig emésztgettem magamat a helyzet miatt és egészen biztos voltam benne, hogy soha nem fogom tudni helyre rakni magamban ezt az egészet, ami közöttünk van, ahogyan ő sem. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet lenne tovább fűzni ezt a barátságot, minden esetre a sorsra bíztam a döntést és visszaléptem egyet.
Közelebb hajoltam a férfihez az asztal felett, rátámaszkodtam a könyökömre és nagyon-nagyon mélyen fúrtam tekintetemet az övébe.
-Talán igazad van. –ismertem el. –Minden esetre megnyugtató az engedélyed. Köszönöm! –kúszott az ajkamra egy aprócska mosoly. –Akkor most… hogyan tovább?
Valójában egyetlen oka volt, hogy visszadobtam neki a labdát. Nem akartam én meghatározni azt a zavaros és érthetetlen helyzetet, ami kialakult kettőnk között. Nem én akartam törni magamat, ebbe már belefáradtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Neviczky Eszter
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
Írta: 2015. július 25. 13:32 | Link

Ethan

Muglik, muglik mindenhol. Ilyen alkalmakkor mindig rájövök arra, hogy hiba volt ide jelentkeznem. Annyi félvér és mugli származású dolgozik itt, hogy minden egyes nap, amikor hazaérek első dolgom, hogy egy fertőtlenítő bűbájt küldök a teljes öltözékemre én pedig a zuhany alá bújok. Még jó, hogy itt lehet kapni Némethy féle szépségálpó szereket, így nem kell mindig elmennem Budapestre csak azért, hogy beszerezzem az egyébként elég gyorsan fogyó csodákat. Persze a gyors fogyás annak köszönhető, hogy nem vagyok épp egy sporolós fajta. A szüleim sose neveltek engem sporolósnak, de igaz ez a tesóimra is. Kíváncsi is leszek rá, hogy hogy fog megállni a lábán az a troll most, hogy lelépett az iskolából. Komolyan, nem is értem, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe, hogy lebuktassa magát. Semmit se tanult ez abból, amiket tanítottak nekünk gyerekkorunkban.
Na, de most itt a hivatalban ezt szerencsére nem sokan veszik tudomásul. Hozzájuk gondolom nem jutnak el annyira az iskola hírek, hogy itt arról cseverésszenek a hátammögött, hogy micsoda folt van a család hírnevén azzal, hogy az öcsém, aki egy színtiszta, nemes aranyvérű vérfarkass lett. Egy fura, degenerált lény. Ennél csak az lenne rosszabb, ha valami hetedhét országra szóló lakodalmat tartana egy mugliszármazásúval. Na, már tényleg csak az hiányozna... Ebbe jobb bele se gondolni.
Meg is rázom kissé a fejem, végigsímitok a ruhámon, hogy valóban olyan tökéeltesen áll-e rajtam, mint ahogy annak állnia kell. Aztán az államat arisztrokatikus tartásomhoz híven felszegve indulok el a papírokkal a kezemben a másik részleg felé. Gyakornoknak lenni csupa "móka és kacagás".
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. július 25. 14:36 | Link

Eszter

Kivételesen nem azért bóklászik itt, hogy az évkezdéstől esedékes gyakorlat papírmunkáit intézze, hanem, mert még leendő gyakornokként is szükség van előzetes képzésre; amolyan betanításra. Nem lenne valami felelősségteljes vállalkozás, ha felkészítés nélkül engednék rá a diákokat akár fontosabb ügyiratok rendezésére és beiktatására. Nem számít, hogy Ethan is már tanult varázslónak számít, ahány minisztérium, ahány hely, annyiféle szisztéma, annyiféle rendszerezési mód, ami éppen bevett szokásokon alapul.
Egy ilyen úgynevezett "továbbképzésről" sétál ki akkor, amikor Eszter is befordul a sarkon, és szembetalálkoznak egymással. Az általános séma ilyenkor úgy nézne ki, hogy ő, a később érkező férfi majd biztosan teljesen véletlenül és még annál is indokolatlanabbul beleszalad a gyanútlanul papírokat cipelő lányba, felborítva őt - a papírok szanaszét repülnek, ő pedig elnézést kérve segít összeszedni Eszternek azokat. Mindeközben természetesen majd beszélgetésbe elegyednek és...
... szóval mint rengeteg más hasonló szituációban.

Nos, nyilván csalódásra ad okot, de jelen helyzetben ez nem így történik, tekintetbe véve azt, hogy sem neki - és feltételezhetően sem Eszternek nincsenek látásproblémái, illetve nem bedugott füllel és csukott szemmel sétálnak a folyosón. Ehelyett inkább látva, hogy a lány merre megy majd, lehúzódik, hogy ne Eszternek kelljen kerülgetnie, egyúttal pedig rá is köszön.
- Üdv. Nem is gondoltam volna, hogy itt fogunk összefutni.
Nem ajánlja fel a segítséget. Néhány stóc papírba senki sem halt még bele. Inkább az lenne a sértő, ha azt feltételezné, hogy a lánynak még ehhez is segítségre van szüksége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Neviczky Eszter
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
Írta: 2015. július 26. 16:46 | Link

Ethan

A nagy romantikus jelenetek nem is állnának túl jól nekem. Nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, sőt... Valószínűleg, ha az Ethan által lefestett kép zajlott volna le, akkor én fennhéjázva ráförmedek: "Manapság már a tiszta vérűek is békának. Nem kell, hogy segíts, inkább csak ne árts többet." Ezt követően pedig egy pálcaintéssel összerendeztem volna a papírokat. Nehogy már én lehajoljak és a földről kaparásszak össze egy pár papírt, amikor én egy varázsló vagyok és a pálcámat nagyon is jól tudom használni.
De a fikcióktól a valósághoz érdemes áttérni, az az én terepem, nem vagyok egy álmodozó giccses tini. Még a gyomrom is felfordul, ha erre gondolok.
 - Üdvözletem Ethan! Pedig ha már mind a ketten ugyanarra a szakra járunk, akkor számíthattál volna rá. - Nincs a legjobb napja neki, szóval egy kissé most felvágottabb nyelvvel válaszol vissza Ethannek, de semmiképp sem modortalanul. De nem Madame Bűbáj ő, hogy itt tegye-vegye magát.
 - Gondolom te is a gyakorlatoddal kapcsolatosan vagy itt. Kinél leszel majd? - Tudni érdemesnek találom azt, hogy mégis kinél is lesz majd Ethan, ugyanis én jól megszívtam, hiszen nem aranyvérűhöz kerültem, hanem ahhoz az otromba Osztrovszkyhoz, akivel persze kénytelen vagyok bájologni, mert hát ő a főnököm és fontos, hogy hogyan ítélnek meg a hivatalba. Persze ennek ellenére is van, hogy azért összezördülünk a nézetkülönbségeink miatt. Meghazudtolni nem tudom önmagam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. július 28. 21:10 | Link

Eszter

Ugyan már, Saint-Venant-ok között nőtt fel, illetve hát ott volt Michelle meg Mihael is, szóval az ilyesfajta felvágott nyelv és nyersebb hangvétel már régen nem hatja meg különösebben. Ráadásul a legtöbbször ez nem is igazán szándékod, csak így gördül le az emberek nyelvéről. Bajban lenne, ha mindig magára venne mindent, na meg nagyon gyorsan befuccsolna a leendő karrierje, amire a szülei olyan sokan építenek.
- Még nem igazán vagyok képben az itteni gyakorlati beosztással. A politológia képzéssel pláne. - Ő ugyebár jogon van, illetve hát általános társadalomtudományi képzésen, míg Eszter specifikusan politológián. Azt még nem vetette össze, hogy a kettőnek azonos-e a beosztása.
- Igen, ma már volt felkészítő ülés, és azt azt megmondták végre, hogy Jeszenszkyhez osztottak be.
Jeszenszky Szilárd, ahogyan már a neve is mutatja, a varázslókörökben köztiszteletben álló mágus. Nem mellesleg pedig a minisztérium bogolyfalvi kirendeltségén bíró. Talán nem éppen az, akit mindenki kívánna magának, mint mentor, főleg azért, mert borzasztóan szigorú és a gyakornokai induló pozíciója a szemében meglehetősen alacsonyan van ahhoz, hogy nehéz legyen feltornázni magát emberi szintre. No persze, ha az ember apja Név a szakmában, némi előnnyel indul az ember, de nem biztos így sem abban, hogy a túlzott kényelem és a rengeteg szabadidő miatt kell majd aggódnia. Mindenesetre már van némi előképzettsége gyakorlat ügyében is (ugyan nem sok), valahogy majd csak boldogul majd Jeszenszkyvel is.
- Te ki alá kerültél? - Szigorúan szakmai szempontból, természetesen.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2015. július 28. 21:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Neviczky Eszter
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
Írta: 2015. július 31. 21:05 | Link

Ethan

Igazából annak is betudható a kevésbé kedves hozzáállás, hogy a minap felolvastattam az Edictummal saját magát, mivel én magam hozzá nem érnék egy olyan újsághoz, amelynek egy vámpír a főszerkesztője és egy félvéla a társszerkesztője. Az írói gárdában meg több, a mulgi vér, mint a Mugliismeret tanár egész családfájában. És ebben az újságban volt egy igen terjedelmes interjú Ethannel, amiben arról nyilatkozott, hogy ő érdeklődik a mugli technika iránt. Na, ott is akkor tettem le inkább az újságot. Hova fajul a világ?
 - Lehet fent lett volna pedig twitteren... - Egy apró megjegyzés, amit egyszer egy muglitól hallottam és hát sajnálatos módon megragadt, de most legalább felhasználhattam valamire.
Ezek után meg őt egy aranyvérűhöz osszák be, míg engem egy kis senkihez, akinek még muglivér is van az ereiben. Ez egyszerűen vérlázító. Most szívesen leátkoznám Ethan fejéről a mosolyt. Kezd egyre unszimpatikusabb lenni a szememben, pedig eddig eléggé kedveltem. Na, persze nem olyan értelemben. Ethannek van egyfajta kisugárzása, ami sokakat levesz a lábáról, kár is lenne tagadni, de én nem vagyok ennyivel megvehető.
 - Merlinre! Te nagyon mázlista vagy. - Azért próbálok vele normálisan viselkedni, hiszen annyit tudok Ethanről, hogy vele nem érdemes rosszban lenni. És hát még ha muglista is, akkor is aranyvérű és elég jó családból származik. Bár nekik is van egy pár szégyenfoltjuk, akik az iskolai házam tagjai közt sorakoznak fel szépen.
Persze ez után jön a kérdés is, hiszen így illik, hogy én kihez vagyok beosztva. De azért észreveszem a megfogalmazásában a bicskát, amit persze ösztönösen reagálok le. Méghozzá egy nemes, nőies pofonnal.
 - Senki alatt se vagyok. Nem fekszem senkivel se össze egy nyamvadt munkáért. Mit gondolsz te? A férfiaknak áll a világ? Hát nem! Egy nő is érvényesülhet pusztán az eszével, nem csak a lábaival! Muglista idióta! - Már a pálcáját is kedve lenne elővenni, hogy néhány ízes átkot szórjon a fiú fejére, de ehelyett inkább csak megáll, kifújja a levegőt, egyenes, nőies tartást vesz fel, állát felszegi, majd elindul tovább a dolga felé. Ha Ethan akarja, akkor kövesse.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2015. július 31. 21:36 | Link

Eszter

Feljebb szökik az egyik szemöldöke a twitteres hozzászólásra, annak ugyanis várhatóan nem sok értelme van a jelenlegi kontextusban. Ez nem meglepő annyira, révén, hogy biztos benne, hogy Eszter nem igazán tanulmányozta a mugli internetet olyan figyelemmel, hogy tudja a twitter és a máshol elérhető információk összefüggéseit. Ennek ellenére nem teszi szóvá, csak halványan elmosolyodik biccentve, mintha a lány tényleg valami frappánsat szúrt volna oda. Nem olyan, aki szívesen elrontaná a másik sikerélményét. A "te mázlista" megjegyzésből viszont erősen kihallani Eszter.. neheztelését? Lehet  így mondani? Talán ez áll a legközelebb hozzá.
- Köszönöm. De ha ennyire zavar a gyakorlati felügyelőd, megpróbálhatok esetleg intézni valaki m...
Eddig ér az ajánlatban, ami ugyan nem egy ígéret lett volna, elvégre közel sem biztos, hogy a neve elég lenne ahhoz, hogy más helyét intézhesse Magyarországon, de egy próbát hátha megért volna. Szóval a szándék megvolt, csak éppen a mód nem annak közlésére, ugyanis aztán a semmiből érkezik a pofon, hirtelen és teljességgel váratlanul - amit hagy is kiülni az arcára.
Mi a franc? Mit mondott, amiért Eszter úgy döntött, hogy ez kijár neki? Ahogy a következő mondatba belekap, a benne dolgozó meglepettség és igen, felháborodottság még tesz róla, hogy az első néhány szó magasabb hangszínnel szalad ki a száján, majd fokozatosan süllyed vissza a közlés az átlag bariton hangmagasságra.
- Ezt most meg mégis miért kaptam? Csak azt kérdeztem, hogy ki a felettesed. Hogy jön ide, hogy kivel fekszel össze?
Úristen, érdekli is őt a minisztériumi folyosó közepén Eszter magánélete, ha afelől akarna annyira érdeklődni, nem így és nem itt tenné. A pofon helyét dörzsöli meg a kezével, miközben az elviharzó szőke rellonos után pillant.
- Geez, mik történnek. ~Nők.~
Persze csak magában gondolja, még csak az kéne, hogy a lány elcsípje az utolsó gondolatfoszlányát hangosan. Megmozgatja az állkapcsát, borostája serceg, ahogy az ujjaival végigköveti annak vonalát, hogy nem dagadt-e fel. Hiába, még ha nem is erős ütés, ha olyan pontot ér, akkor erősebb nyoma is maradhat. Esze ágában sincs a másik után menni, inkább elindul vissza a kastélyba, igyekezve gondolatban félresöpörni ezt a kellemetlen intermezzót.
Utoljára módosította:Ethan R. Saint-Venant, 2015. július 31. 21:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. augusztus 3. 13:29 | Link

Jared S. Nightingale


Léptei megtörik a halovány fénnyel megvilágított folyosó néma, hűvös csendjét. Megtermett, magas alakja hosszú, ovális árnyékot vet a régi kövekre, ahogy sietősen halad magyarországi székhelye felé. Cipősarka ütemesen kopog. Tudja, hogy elkésett, de nemcsak emiatt ideges. Késésének oka, az öltönyzakója belső zsebében pihenő aprócska, fekete bársonydoboz jobban feszélyezi.
A tegnap este útjára engedett bagolyban pontban nyolc órára hívta be segédjét, most pedig, ahogy kapkodva órájára pillant, kétségkívül maga is láthatja, éppen elmúlt háromnegyed kilenc. Hiába, el kellett mennie az ékszerészhez. Felmorranva ejti vissza órát viselő karját teste mellé, és bosszúsan, magából tompa, fojtogató feszültséget árasztva nyomja le irodája kilincsét.
- Szép jó napot, Nightingale úr - kedélyes hangon köszön, de csupán a tőle már természetessé váló tiszteletadás okán pillant a fiúra. Aztán Váradi asztala felé fordítja fejét, de a férfi mint az elmúlt napokban, úgy ma sincs a helyén. Érthetetlen, elharapott angol szavakat morogva sétál saját helyéhez, s megpakolt asztala mögött helyet foglalva zsebébe nyúl, hogy késésének egyetlen, velős okát újra megnézhesse.
Hosszú percekig forgatja ujjai között a zárt dobozt, többször is végigsimít bársonyfelületén, de egyelőre nem nyitja ki. Úgy mustrálja az életében beálló hatalmas változás jelképét, hogy talán még Jared jelenlétéről is megfeledkezik néhány percre.
Katherine-re gondol, arra, hogy tényleg elveszi, és hogy akárhányszor is elmereng a bálon kimondott, hirtelen döntéséről, akkor is biztos benne. Valóban ezt akarja. A lányt önző módon egyedül magának, nevével felcímkézni, ujjára gyűrűt húzni, hogy többé senki ne érhessen hozzá rajta kívül. Mert az övé. A lelki szemei előtt felrémlő riasztó képre, miként egy másik férfi udvarol az ő kedvesének, a leendő nejének, vonásai megkeményednek, száját összepréselve harapja be. Nem. Soha többé, még csak úgy sem nézhetnek rá.
Néhai, olykor-olykor felrebbenő félelmei is, melyek a bizonyos, sorsfordító kérdése óta legtöbbször az irodában lettek úrrá rajta, csak arra sarkallták, hogy minél előbb vásárolja meg a gyűrűt. Tompa kattanással nyílik ki kezében a doboz, és ő farkasszemet néz a benne csillogó ékszerrel.
- Jared - a fiú előtt még ismeretlen, a mellkasában növekvő rémülettől elhaló hangon szólítja meg őt. - Másfél hónap múlva megnősülök. Beszédet kell írnom.
Az asztalán fekvő papírhalmok fölött pillant segédje átható, kék tekintetébe. Kétségtelen, rettenetesen be van tojva attól, ami rá vár, és bár a törvényszegőket gond nélkül börtönbe juttatja, és részt vesz lelket facsaró tárgyalásokon, abban korántsem biztos, hogy mindenki előtt képes lesz elmondani Katherine-nek valójában mit is érez iránta, s aztán feltud vágni egy tízemeletes esküvői tortát. Hogy képes kiállni az anyakönyveztető elé és ott, a szülei és a többi vendég előtt igent tud mondani.
- Emlékszel, mikor a tárgyalásom után az áldozathozásról beszélgettünk? Kíváncsi voltál, mi vitt rá arra, hogy falazzak neki. Nem értetted, hogy miért helyeztem a saját életem elé. Hm, rémlik valami? - kérdezi, míg felidézi maga előtt a vonaton zötykölődő fiú arcát. Szája szegletében mosoly bujkál, hiszen már mindenre tudja a választ. Aztán feláll, és a másik, fikusz melletti asztalához sétál, hogy letegye elé a kinyitott, fekete bársonydobozt. Ő a falapon támaszkodik meg, leplezetlen türelmetlenséggel fürkészve Jared arcát. Vajon jól választott?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2015. augusztus 5. 15:42 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
//A bál utáni napokban//

Nem mondhatni, hogy örült volna annak, hogy ilyen korán be kellett jönnie az irodába. Alig aludt valamit és a feje még mindig sajgott néha, a homlokán tekintélyes kék folt éktelenkedett a tarkója pedig tele volt apró sebekkel. Fenébe is, tényleg nem kellett volna elmennie a bálba, annyira jellemző, hogy ha valami rosszul sülhet el, akkor úgy is fog.
A tetejében még Konstantin is késett, ami Jared hangulatát kifejezetten paprikássá tette. Unalmában nekiállt befejezni az egyik félbehagyott akta rendezését, de ettől még megvolt benne a késztetés, hogy amint meglátja a férfit ráborít valamit. Mikor megérkezett akkor viszont mégis csak egy dühös tekintettel találta magát szemben, mert Jarednek semmi kedve nem volt strapálnia magát a bosszúval.
- Jó reggelt - felelt, majd amíg a másik láthatóan az asztalok bámulásával volt elfoglalva ahelyett, hogy megmondta volna végre, hogy minek kellett ilyenkor bejönnie, Jared egy cetlire nagybetűs kijelentést firkált, összegyűrte és nemes egyszerűséggel hozzávágta. "8:45 van!"
Választ nem várt csak visszafordult a munkájához, viszont mikor legközelebb megszólalt a férfi, akkor már kénytelen volt csodálkozó arckifejezéssel bámulni rá. Hogy mi? Pont ő nősülne meg?
- És melyik kisasszony a szerencsés, ha szabad érdeklődnöm? - kérdezte a lehető legtapintatosabban jelezve, hogy halvány lilája sincs, éppen ki a soros Kolos trófeagyűjteményéből. Aztán a következő eszmefuttatás megadta a választ. Jared az egyik tenyerébe támasztotta arcát, úgy nézett a főnökére.
- Katherine? - tette fel a költői kérdést, mert elég egyértelmű volt egyébként. - Igen, így már értem, bár még mindig nem tartom okos dolognak - bólintott aztán lassan. A férfi vékony kötélen táncolt annál az ügynél és tény, ami tény, az ő életét örökre tönkre vághatta volna az egész, akkor is, ha a lányt ugyanígy nem ítélik el, akkor pedig adott lett volna egy csöves és egy életét (?)vígan élő vámpír. Elég szerencsétlen dolog.
- Mindenesetre gratulálok! - mondta aztán megeresztve egy félmosolyt. - Legalább könnyű lesz megválasztani a lagzi témáját, ha már úgyis éjjel lesz - mondta, mert ez eléggé valószínűnek tűnt úgy, hogy az egyik fél nem mehet napfényre.
Kolos közben az orra alá dugta a gyűrűs dobozt, Jared pedig kissé zavartan bámulta meg. Mintha a másik egy kicsit elfelejtette volna, hogy egy tizenötéves kamasz sráccal áll szemben, aki nem sűrűn véleményez ékszereket.
- Öhm... Szép? - nézett aztán fel tanácstalanul főnökére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2015. október 8. 12:18 | Link

Elemi mágus, végzős gyakorlati vizsga - Noel

A két tanév közötti szünet egyik napján a kora reggeli járatról egy idősebb hölgy száll le. Egyenes tartása, magasra emelt feje büszkeséget sejtet. Mozdulatai lassúak, öregesek, de nem támaszkodik botra, még mindig jó erőben van. Karján fonott kosár, fején csinos kalap, mely illik kabátjához, és a kosztümhöz, amit az elrejt.
Cipője hangja visszhangot ver a még álmosan nyújtózkodó település különben néma utcáin, ahogy végigsétál az állomástól a hivatalig. Az épületbe érve már rutinosan indul el, hogy megkeresse a vizsgára kijelölt helyiséget, melynek ajtaján szám könnyíti meg a tájékozódást. A vizsgázónak már korábban kiküldték a helyet és az időpontot tartalmazó levelet, de még nem lehet itt senki, hiszen a nő sokkal korábban érkezett, hogy előtte elvégezhesse az adminisztrációs teendőket.
A teremben csak egy asztal és egy hozzá tartozó szék áll, ezek felé veszi útját. Kosarát leteszi maga mellé a földre, kabátját és kalapját a szék háttámlájára akasztja, s csak ez után foglal helyet. Pálcaintésére előkerülnek papírjai, tintatartója és egy különösen csinos, halványkék penna, ezeket kézbe véve munkához lát.
Legközelebb csak akkor néz fel papírjaiból, mikor meghallja az ajtó nyitódását.
- Üdvözlöm önt! Én Csoknyás Borbála vagyok, a minisztérium által kirendelt pyromágus vizsgáztató. Igazán kellemes tapasztalataim vannak az itteni vizsgázókkal kapcsolatban, remélem, ön sem fog csalódást okozni.
Int egyet pálcájával, majd kezével is, hogy helyfoglalásra buzdítsa a fiút az előbbi mozdulata során megjelent egyszerű székre.
- Önnek ez lesz az első elemi mágikus gyakorlati vizsgája, és remélhetőleg az utolsó is. Bár az igazolványt időnként meg kell majd újítani, csak kivételes esetekben kérjük annak újbóli bizonyítását, hogy képességét kordában tudja tartani.
Biztató mosolyt küld a fiú felé, aztán újra elkomorodik.
- Mivel önnek már meggyűlt a baja a törvénnyel, és képességét olyasmire használta, amire nem lett volna szabad, a minisztériumban vita tárgya volt, hogy egyáltalán engedjék-e, hogy ön levizsgázzon. Többen voltak amellett, hogy soha ne kaphasson igazolványt, és képességének elfojtására kötelezzék. - Higgadtan beszél, figyelve a fiú minden reakcióját. Vajon már ez is a vizsga része? Valamiféle pszichológiai teszt? Nem tudni, és a nő nem is hoz szóba ilyesmit. - Tanára azonban meggyőzte az illetékeseket, hogy nem lesz gond önnel. Vállalta a felelősséget minden jövőbeli tettéért. Emiatt tehát nem kell aggódnia. De tudnia kell, hogy szigorúbban kell osztályoznom önt, mint másokat.
Szavai szárazak, hivatalosak, semmilyenek. Ilyennek kell lennie egy jó vizsgáztatónak. Nem érezni részre hajlását semmilyen irányban. Nem ítélkezik, csupán értékel.
- Most, hogy ezzel tisztában van, kiadom a feladatát. - Kezével int egyet az ablak felé, mire meggyulladnak a padló deszkái. A tűz gyorsan terjed, a hőség egyre nagyobb. A lángok mindent felemésztenek, ami az útjukba kerül. Recsegnek az ablakdeszkák, pattog a szikra. - Oltsa el a lángokat, kérem! Lehetőleg az előtt, hogy mindannyian bennégnénk.
Feladatnak kicsit furcsa, de talán nem is annyira meglepő. A tűz nem szokványos, hiszen képzett elemi mágus okozta, emiatt sokkal forróbb, sokkal pusztítóbb, és persze nehezebb is eloltani. A fiúnak sok mindenre figyelnie kell. A nő utolsó mondata arra is enged következtetni, hogy az idő is számít, valamint akár fiktív emberek is lehetnek a tűzben. Ráadásul tüzet elfojtani, megfékezni sokkal nehezebb egy pyromágusnak, mint létrehozni. Ez nem egy egyszerű feladat, direkt Noelnek találták ki.
Borbála hátradőlve, nyugodtan figyel, mintha nem is az ő asztalának sarka kezdene el égni. Arcán nem látszik pánik, csak kíváncsiság és érdeklődés. Elvégre mi félnivalója lenne ebben a helyzetben egy olyan pyromágusnak, aki már megközelítőleg ötven éve birtokolja a képességet?


Borbála
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A legfontosabb nap
Írta: 2015. október 8. 14:47
| Link

Csoknyás Borbála
Elemi mágus, végzős gyakorlati vizsga


Komoran lépdel Bogolyfalva macskaköves utcáin. Szeretett szarvasbőr bakancsainak sarka élesen kopog a kora reggel hűvösében, szoros ütemet adva ezzel útjának. Fagyos kezei a szövetkabát zsebeinek mélyén szorulnak ökölbe, gyomra egy hete görcsben áll. Elfedett testén túl arca is megviselt, szemei alatt súlyos karikák éktelenkednek, zöld tekintetében aggodalommal teljes elszántság ül.
Rettenetesen fél. Féli édesapját, féli a bukást, fél attól, hogy Merkovszky tanár úrra szégyent hoz és vele együtt képtelen lesz helytállni a maga elé gördített kényszerben is. Úgy érzi, hogy ha a mai nap kudarccal végződik, az megpecsételi egész további életét, akkor kevesebb és törékenyebb lesz. A félelem összeszorítja tüdejét, kiszárítja torkát és a gombóc, ami hajnalban még alig volt érezhető, mostanra hatalmasra duzzadt. Olyan nagy, hogy félő, egyetlen hang sem tud majd áttörni rajta. A rettegés elnémítja Ombozi Farkas egyedüli, élő fiát.
Egész testében reszket, ahogy belép a hivatal nehéz ajtaján, és a portást megpillantva azon nyomban megtorpan. A rátelepedő riadalmat lepleznie kell, így nem mehet tovább. Nagy levegőért kap, elnyíló ajkait lilára festi a kétely. Ezt ő ma nem fogja tudni megcsinálni. Nem fog menni. Szaporán szedi a levegőt, hangosan nyel, és egyik lábáról a másikra állva, hátradöntött fejjel mered a plafonra, figyeli a lámpák bántó, metsző fényét. Levegő be, levegő ki. Ennyire nem félhet! Az erejét nem vehetik el tőle, erről mestere többször is biztosította. És mégis riadt, hiszen mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
- Kezét csókolom! - nyitja ki néhány perccel később a vizsgaterem ajtaját, és a szemkontaktust azonnal felveszi az asztal mögött ülő idősödő asszonnyal. Jobbjával halkan hajtja be maga mögött az ajtót, s miután kattant a zár, ujjait fenekénél kulcsolva össze lép előrébb. Nem sétál el az asztalig, megtartja az illendő, s kellő távolságot. Biccent a bemutatkozó nőnek, és a semmiből előtűnő székre pillantva először mozdulatlan marad.
- Ombozi Noel vagyok, tiszteletem - mutatkozik be udvarias hangon ő is, majd határozottan megközelíti a széket, leveszi kabátját, és a támlára hajtva azt helyet foglal. Felnéz a nőre; mélységről árulkodó, öreg szemeibe engedi saját, égő zöld szempárját, melyekben az aggodalom már csak halványan, a magabiztosság azonban egyre erősebben csillog. - Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást sem Önnek, sem Merkovszky tanár úrnak.
Sem pedig önmagamnak - gondolja. Feleslegesnek tartja kimondani, úgy hiszi, azzal csak kétségeit erősítené, és olyasmit ültetne el Borbálában, ami bár létezik, tagadhatatlanul jelen van és leküzdhetetlen teherként mellkasát nyomja, a külvilágnak nem kell róla tudomást szereznie. Így a hölgynek sem.
- Értem - bólint, és a szemben ülő korosodó nő pillanatnyi mosolyán elmélkedik. Az nem tűnik kénszeresnek, ugyanakkor az azt követő komor vonások sokkal őszintébbnek hatnak. A szavak az udvarias hanggal együtt is zordak és figyelmeztetők. Többen voltak amellett, hogy soha ne kaphasson igazolványt, és képességének elfojtására kötelezzék. Noel gyomrába belehasít a félelem, torka tovább szűkül. Gyorsan biccent egyet, ennyivel jelezvén: nem kedvére való a törvényszegés vagy javítóintézet, mint lehetséges témakörök. A lelki szemei elé betolakodó emlékképekre tekintete árnyalatnyit sötétebbé válik. Ideges jellemét nem leplezi, azt, hogy milyen, bárki tudhatja. Ha ez egy teszt, ezzel együtt kell átmennie rajta. Az időközben az asztal lapjára eső pillantását visszaemeli a hölgy ráncos arcára, és noha már nem az a higgadt fiatalember, aki akkor volt, mikor belépett az ajtón, valódi önmaga felszínre törésével válik még határozottabbá. Erő van abban, ahogyan a szemben ülőt nézi. Aztán meghallja Ádám nevét, és még inkább megbizonyosodik arról, hogy a mai vizsga nem végződhet másként, az egyetlen elfogadható végkifejlet a siker. Túl sokat köszönhet tanárának, mesterének, barátjának és apja helyett apjának ahhoz, hogy tanári pályafutásának szégyenfoltja legyen.
- Jöjjön, aminek jönnie kell - mosolyodik el a száraz kijelentésre, és majdnem pontosan akkor szólal meg, mikor Csoknyás asszony úgy dönt, kiadja vizsgafeladatát. Öregedő keze az ablak felé lendül, mire Noel nyomban követi mozdulatát, de arra nem számít, hogy a furcsa hölgy magukra gyújtja a termet. Őszinte meglepettséggel mozdul, a szék feldől, ahogy felpattan, és a tűz felé lépve még visszapillant a nyugodtan üldögélő, s hasonló nyugalommal beszélő vizsgáztatóra. Lehetőleg azelőtt oltsa el a lángokat, hogy mindannyian bennégnénk. Mi az, hogy mindannyian? Hányan vagyunk?
Szíve egyre hevesebben ver, miközben egy végtelennek tűnő pillanatig a ropogó deszkákat, pattogó ablakpárkányt nézi. Belemered az övénél sokkal erősebb, sokkal fékezhetetlenebb tűzbe, és a lángok látványától, a hatalmas erő érzetétől megfagyva áll. Csoknyás asszony eltűnik, a feldőlt szék nincs többé. Egyedül ő van és a tűz, ami megbabonázza, élteti és egyszerre tanítja szeretetre, kitartásra és türelemre. Egyszerre érzi magát dühösnek, bosszúsnak és békésnek. A tűz a mindene.
Önkéntelenül is közelebb lép a terjedő lángokhoz, ereiben sajátjai zsongnak. Kiakarnak jönni, csatlakozni a már megidézett erőhöz. A rellonos kezei úgy emelkednek, hogy azt észre sem veszi. Zöld szemeiben csillog a felgyújtott terem, a jellegzetes füst szaga beleivódik tüdejébe. Ez minden, amit akar.
Csak most fogja fel, hogy ebbe szerelmes. A pusztításba, megsemmisítésbe, a halál lehetőségébe. Döntésbe, irányításba. Még soha nem látott szebbet ennél.
A vizsga. Merkovszky tanár úr, intézet, karperec, korlátozás, az égő faház, az apja. Borbála. A hölgy itt van és figyeli.
Hirtelen mozdul, az agya éppen, hogy csak az utolsó pillanatban kapcsol. Még nem jött el az az idő, hogy hagyja porrá égni a világot. Előbb még vizsgát kell szerezzen, többeknek bizonyítani, jónak lenni. Most kell jónak lenni.
Kinyújtott kezeit, melyekbe először lángokat akart lobbantani, most leengedi, és a köré terjedő tűz lángjaira koncentrál. Lehűti önmagát, kihűti szívét, az erejét. Kitisztítja zakatoló elméjét. Elenged minden rosszat, mindent és mindenkit, ami és aki valaha bántotta, most nincs helye indulatoknak. Kizárólag a forró tűzre koncentrál: hogy kihűtve őket magába szívja, eltüntesse és úgy váljanak semmissé, mint ahogyan a vizsgáztató hölgy előidézte őket. Lehunyt szemekkel áll a ropogó, hullámzó lángok között, a forróságot már mindenhol érzi. Csukott szemein át kéknek látja és hűvösnek érzi őket, mint ahogyan a termet is. A ropogást halkabbnak véli, a lángokat kisebbnek képzeli. Szemeit összeszorítja, szája vicsorba alakul küzdelme alatt, amit magával és a feladattal vív. Érzi, hogy fárad, felemészti az az erő, ami ebben a tűzben lakozik. Koncentrálásában felnyög, bár ezt ő már nem is hallja. Eggyé válik a tűzzel, és ahogy magában, úgy a teremben is kioltja a magot. Nyöszörög, halántékán sűrű izzadtságcseppek gurulnak le. Aztán, mikor minden elnémul, kinyitja szemeit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2015. október 8. 17:12 | Link

Elemi mágus, végzős gyakorlati vizsga - Noel

Az idős hölgy sosem szegett még meg semmilyen szabályt vagy törvényt, ezért sejthető, hogy a terem felgyújtására is van engedélye. Ő maga kérte, mert a feladatot, mint mindig, már jóval előbb kitalálta. Kérvényezett egy renováló csapatot is a vizsga utánra, mert nem akar felfordulást hagyni maga után.
A fiú előtörténetét ismerve, ezt a feladatot találta legcélszerűbbnek annak felmérésére, hogy megkaphatja-e azt az igazolványt, ami onnantól feljogosítja képessége használatára bárhol és bármikor - persze csak, ha nem sért vele egyéb törvényeket.
A nőnek három gyermeke és öt unkája van jelenleg. A legkisebb hároméves. Mindig, mikor vizsgáztat, azt is végiggondolja, vajon féltené-e a családját attól az embertől, aki éppen vizsgázik. Vajon tudna-e nyugodtan aludni, ha tudná, hogy például ez a fiatalember nap mint nap átsétál azon a parkon, ahol az unokái minden nap játszanak? Elvégre, ha rá merné bízni a családját, miért ne merné kiengedni a társadalomba, a többi ember közé? Attól, hogy veszélyes a képesség, még nem jelenti azt, hogy ne kaphatná meg egy elemi mágus a bizalmat.
Borbála azzal is tisztában van, hogy az elementalistáknak sokszor nehezebb a beilleszkedés, fájdalmasabb az élet. Neki is megvan a maga története. De a vizsgán csak a teljesítmény számít. Azt, hogy ki milyen körülmények között él és tanul, nem veheti figyelembe, a legtöbbször nem is tud róla. Így egyszerűbb.
A fiút összeszedettnek látja, magabiztossága mögött felfedez némi riadtságot, de semmi olyasmit nem észlel, ami miatt kényelmetlenül érezné magát. Látott már piromániás, nem enyhén eszét vesztett tűzmágust, aki még belé is félelmet tudott ültetni. Noel csupán egy átlagos vizsgázónak tűnik előtte, és igyekszik végig annak is látni. A múlt nem számít, csak az a negyed óra, ami következik, és ami alatt a fiú megmutatja, mire képes.
Kiadja a feladatot, aztán vár. Figyeli Noelt, nem csak a megoldását akarja látni, nem csak erejét méri fel, de talán valamennyit meg is akar érteni belőle. A kezdet nem túl biztató, de a nő vár, nem lép közbe. Nem fogja hagyni természetesen, hogy a lángok túljussanak a szoba falain, de az előtt nem is tervez beavatkozni. Enyhén aggasztja a fiú reakciója a tűzre, de aztán Noel elkezdi valóban elvégezni a feladatot. Borbála néha egy kicsivel több erőt ad bele, hogy a fiúnak meg kelljen küzdenie a lángokkal, de bő tíz perc múlva már csak a füst és a korom jelzi hogy ezen a helyen tűz égett.
- Köszönöm, ennyi elég lesz - szól, majd pálcájával az ablak felé int, s mikor az kinyílik, kitereli rajta a füstgomolyagokat. Közben gondolkozik, mérlegel, és végül dönt.
- A feladat megoldása jó volt. Okos dolog lehűteni a lángokat. Legközelebb, ha égő ház közelébe jut, és netán nem ön okozta azt a tüzet - jegyzi meg szájszögletében bujkáló mosollyal -, akkor a füsttel is törődjön. A legtöbb embernek nem tesz jó, ha belélegzi az égés során felszabaduló gázokat. A mentés és oltás során sokat segíthet a többieknek, ha a füstöt is irányítja. Ettől eltekintve, gratulálok a sikeres vizsgájához.
Mosolyogva bólint egyet, rákanyarítja értékelését egy lapra, aláírja, majd átnyújtja a fiúnak.
- Hamarosan, valószínűleg még a héten, megérkezik az igazolványa is. Ne halljak önről panaszt! Mostantól nem csak a tanáráéval, de az én jó híremmel is játszik Soha ne magára gondoljon, amikor használja a képességét! - néz komolyan Noel szemeibe, aztán int neki: - Nosza, induljon, én még megvárom a takarítócsapatot! További szép napot.
Feláll, kezet fog a fiúval, majd nézi, ahogy Noel elhagyja a termet. Magában még egyszer végigpörgeti a vizsga menetét. Felrémlik előtte a fiatal férfi tekintete, és elhatározza magát: a kezdeti megtorpanást, a tűz utáni vágyakozást, mely az arcára is kiült, nem fogja megemlíteni írásos értékelésében.

OOO

Ádám reggel óta görcsbe rándult gyomorral várta, hogy elérkezzen ez a pillanat. Tudta, mikor van Noel vizsgája, és tudta, nem bírná kivárni, míg eljut hozzá a hír, így inkább elé ment. Most a folyosón járja köreit, és lassan már lekopik a cipője talpa, annyit koptatta az elmúlt negyed órában. Végre nyílik az ajtó, megjelenik Noel, és Ádám magától értetődő egyszerűséggel öleli meg volt tanoncát.
Biztos benne, hogy sikerült neki. Olyan nincs, hogy ne ment volna Noelnek bármilyen feladat. Annyi mindenen keresztül ment, mentek, hogy ez sikerüljön. A fiú nem hagyhatta cserben saját magát. Ezúttal nem.
Nem zavarja, ha Noel idegenkedik a testi kontaktustól, mert most csak így tudja kifejezni azt a rengeteg érzést, ami benne feszül.
Végül elengedi, hátrébb lép, megveregeti Noel vállát, karját ott hagyja, megszorítja vele a fiút, és csak ennyit mond vigyorogva:
- Gratulálok, fiam!


Borbála
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Neviczky Eszter
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
Írta: 2015. november 20. 20:14 | Link

Mr. Otromba


Egyelőre még mindig itt vagyok... A Főnök utána mondhatni a legtöbb helyen ki nem mondott munkaköri leírás. Ez itt sincs másképp. Sajnos a szerződésem még mindig tart és nem akarok semmi incidenst, így szépen elviselem, hogy egy nem aranyvérű a főnököm, aki előszeretettel osztogat nekem mindenféle olyan munkát, amit tudja jól, hogy gyűlölök és csak kesztyűben vagyok hajlandó kb. még a papírját is megfogni az illetőnek.
Az élet kemény.
Most éppen reggel van, csodás munkakezdés. Szépen felöltözve, munkába illően, semmi kihívó, csak csupa elegancia, mindenki tudja csak már csak a megjelenésemből is, hogy gazdag vagyok és aranyvérű. Ezek fontos tulajdonságaim.
 - Jó reggelt! - Lépek be Otromba, akarom mondani Osztrovszky irodájába, aki most is - mint mindig - az íróasztala mögött ül. Van ennek élete? Tudom, hogy van felesége, de azt még sosem láttam szinte. Úgy hírlik, valami vámpír, vagy egyéb lény. Hát, mit ne mondjak, nem lep meg... Aranyvérű, jó családból származó ember nem áll le olyannal, aki nem szintén ilyen ismérvekkel rendelkezik.
 - Mi a mai feladat? - Teszem fel a szokásos kérdést, nem remélve semmi jót vagy pozitívat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. november 21. 13:31 | Link

Az aranyvérű boszorkányegylet elnök asszonya


Talán már senki előtt sem titok, hogy a bogolyfalvi hivatal legérdekesebb vezető-gyakornok párosa az övék. Eszterről messziről lerí, hogy ki nem állhatja a mugliszármazásúakat, elég csak egyszer végignézni, amint magassarkú cipellőiben, karján drága táskájával betipeg a hivatalba, és már azelőtt - és azután is - kezet most, hogy belépne Az Osztrovszky-Váradi irodába. Konstantin nem egyszer könyökölt fel ablaka párkányára, hogy láthassa aranyvérű gyakornokát fellépcsőzni a hivatal bejáratáig. Olyankor olyan hangosan röhögött, hogy volt, Váradi is csatlakozott hozzá, aki meg-megjegyezte: csinoska ez a bakfis. Ingyen sem kéne - felelte erre az ablakhoz tapadó férfi, s még azelőtt kinevetgélte magát, hogy az elnök asszony cipősarkainak vészesen csilingelő hangjai felcsendültek a folyosókon.
- Hogy van ma a kedvenc boszorkányom? Fasírtban vagyunk még? - kérdez vissza majd' elröhögve magát, de mély, rekedtes hangját csak tompán, az asztal alól hallani. Ő ugyanis asztala mögött térdel, és eperlekvárral összekent fehér ingével babrál. Széke valahol a tujája mellett pörög. - Kezdetnek kérem, locsolja meg azt a szerencsétlen növényt. Aztán pedig...
Az íróasztala alatt, plüssunikornisával játszó lánya hóna alá nyúl, és karjára ültetve, vele egyenesedik ki. Fleur homlokától álláig lekváros, a szája körüli csokimaradványok  lelkesen integetnek Eszternek. Szőke fürtjein epertől ragadó kenyérmorzsák csüngnek.
A kislány rötyögve dobja plüssét az érkező hölgy irányába, míg Konstantin saját szabad tenyerére pillant. Csupa dzsem. Fáradt sóhajt hallat, aztán fejét csóválva int gyakornokának.
- Jöjjön ide - szól, ezzel adva magyarázatot kézmozdulatának. A Neviczky lány ma minden bizonnyal egy igen különleges feladatot fog kapni. - Fogja meg. Nem volt időm visszavinni az anyjához, úgyhogy ma itt lesz velünk. Fleurnek hívják. Fleur, ez a néni itt Eszter.
- Eftej - mondja vidáman a kicsi, örömében többször összecsapja apró - és minden centiméteren lekváros - kezecskéit.
- Én most elmegyek megmosakszok és rendbe hozom az öltözékem, aztán leszaladok a földszintre, hozok néhány üres mappát, meg ellenőrzöm a postát - mondja már az ajtónál, a kilincs után nyúlva. - Addig fogalmazzon meg egy levelet a lányom anyjának, feltétlen írja meg neki, hogy a gyerek él és virul, és most velem van az irodában. Na, majd jövök.
Azzal már csukódik is mögötte az ajtó. Ajkai széles, már-már cinkos mosolyba szaladnak. Eszter arcán a döbbenet valami frenetikus volt, kár, hogy Váradi lemaradt róla.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Neviczky Eszter
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
Írta: 2015. november 22. 22:50 | Link

Mr. Otromba és gyereke...

Ha én legalább fele annyira élvezném a munkát, mint a főnököm az én szívatásomat, akkor én lennék az év legjobb munkatársa lelkesedés szempontjából. Mivel Osztrovszkynak minden bizonnyal semmilyen hobbija nincs, ezért az én munkám megkeserítése számára a hobbi.
Amikor belépek a terembe - ami gyanúsan túlzottan rendezetlen - már elfog a gyanakvás, amikor pedig felegyenesedik egy kölökkel a kezében minden pozitív reményem - már ha volt - szertefoszlik. Már itt sejtem, hogy ennek bizony rossz vége lesz.
A növényféle intek a pálcámmal gyorsan, mellette van egy kis víz, az elég lesz neki, szóval az megy a méretes földdel tömött cserépbe. Én addig pedig gyanúsan méregetem a szememmel a gyereket, akihez oda is kell mennem. Nekem. Egy gyerekhez. Utoljára az öcsémet fogtam a kezemben, és ő 3 évvel fiatalabb nálam, őt is elejtettem, ha jól emlékszem a bátyám történetére. Na, nem azért lett ilyen sült bolond, nem fejre ejtettem, csak a fenekére.
 - Hogy micsoda? Fogjam meg? Ezt a... - Mutatok elhűlve a gyerekre, aki nagy boldogan tapsikol és ismétli pöszén a nevemet. Ezt ő se gondolhatja komolyan. Ráadásul éppen ma vettem fel fehér ruhát. Csodás. Ezt a ragacsos trutyit, ami a gyereken van még ezer Suvickus se szedi le sehonnan se.
De persze nincs választásom, a gyereket a kezembe nyomja és már ki is siet az ajtón, még néhány plusz feladatot előtte a nyakamba sózva.
Elhűlve, érthetetlen tekintettel bámulok a kisiető férfire. Én nem erre lettem felvéve. Ezt még meg fogja bánni ez a nyomomurlt félvér. Ez a gyerek is az. Pfej... ha legalább aranyvérű lenne, akkor hasznosnak tartanám, de így...
 - Na, most te szépen ide leülsz. Próbálj meg ne hozzámérni. - Mondom a gyereknek, lassan, érthetően, bár nem bízom abban, hogy meg is érti ezt a valami, amit mondok neki.
Éppen ezért szépen meg is fogja a vállamat, de azért szerencsére sikerül leraknom a székre. Remek! A kezemet az asztalon található zsebkendők egyikébe törlöm, közben szemmel tartva a gyereket, utána pedig gyorsan pálcát ragadva hívom elő egy invitoval a táskámból a beszéd után író pennámat, hogy azzal megfogalmazzam a poronty anyjának azt, hogy él és virul a gyereke. Bár biztonságban egyáltalán nincs, mivel éppen most készül leesni a székről. De a varázslatok gyorsabbak, mint a gyerekek mozgásai néha, így szépen felrepül a gyerek a magasba, hála a Mobilicorpus varázslatnak.
 - Hosszú nap elé nézünk. - Fújom ki a levegőt már most fáradtan a gyerekre nézve, akit magam felé kezdek el lebegtetni. Bár tetszik, hogy ott van fent idő kérdése, hogy ne hányja el magát, azt pedig igazán senki sem szeretné, szóval visszatesszük a talajra, még most. Azonnal.
 - Jó kislány, marad szépen. Nézd csak, játssz ezekkel. - Lebegteti oda a szoba különböző szegletein található játékokat a gyerekhez, hátha valamelyik megtetszik neki.
 - Penna! Írd!
Kedves!
Fleur ép és egészséges. Délután hazaviszem, most a gyakornokom és én vigyázunk rá, jó kezekben van, nem kell aggódnod. Pihenj egy kicsit.

Üdvözlettel:
Konstantin

Bólintok egyet, a levél így megteszi, és a varázslatokkal egész jól el lehet viselni egy gyereket úgy, hogy hozzá se kell érni. Büszke lehetek magamra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 1. felvonás
Írta: 2015. november 23. 23:38
| Link

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


Ez ma a nagy nap! Bizony, tudom, hogy hétköznap van, és tudom azt is, hogy hétvégén ünneplünk, de itt nincs mit tenni, ha ma van, akkor ma van. Az ember apukája nem minden évben tölti be a kerek negyvenet (az lehetetlen is lenne). Hű, elég idős, de mondjuk amilyen gyereklelkületű, ez eddig fel sem tűnt. Kora reggel van, és  én egy szép nagy táskával a vállamon sietek lefelé a faluba. Bár igazából prefektus vagyok, és illene jó példát mutatnom azzal, hogy nem lógok óráról, de bárki megértheti, hiszen szülinap van! Végiglopakodom a falun, még mindig tartva attól, hogy valaki meglát, akinek nem kéne, és rögtön visszacipel a suliba.
Szerencsésen sikerül eljutnom a hivatalig, de a neheze még csak innen jön majd. Sebtiben elszaladok az Osztrovszky-Váradi irodáig, hogy lábujjhegyen benyitva kukucskáljak befelé. Üres. Sosem hittem volna, hogy ekkora mázlim lesz, de úgy tűnik egyelőre olyan, mintha Felix Felicist reggeliztem volna. Apropó reggeli, a gyomrom éhesen kordul meg, mert az bizony elmaradt. Bosszúsan rázom meg a fejem, aztán besurranok az irodába. Kifújom magam és lepakolom a cuccom apa részére. Ha nem lenne odaírva a neve az asztalára, akkor is tudnám, hogy melyik az övé, hiszen eléggé zsúfolt és rendetlen az asztala Konstantinéhoz képest. Kibogozom a táskát, és elkezdem kiszedegetni belőle a díszeket. Sok munka lesz, mire ezeket fel tudom aggatni, még varázslattal is. Egy szépen becsomagolt könyvet teszek le apa asztalára kicsit arrébb pakolva néhány irathalmot. Kivételesen jól sikerült megkötnöm a masnit a csomagoláson.
- Hát akkor lássunk neki! - jelentem ki, előveszem a pálcám, hogy aztán kezdetét vegye a tragédia első felvonása. Egy ideig ugyanis szépen megy a díszítgetés, de minden egyes neszre összerezzenek, mert attól félek apa jön, vagy valaki más benyit. Ragasztó-bűbáj, lebegtető-bűbáj, minden flottul megy, amikor is eszembe jut, hogy valahol olvastam valami kifejezetten díszítő varázslatot. Na, egy próbát megér, csak nem lesz belőle gond.
- Decorro – mondom ki határozottan a díszekre bökve. Egy pillanatig elégedetten figyelem, amint felemelkednek, hogy aztán a fejemhez kapva hasaljak le a szék mögé. Ezek szó szerint megtámadtak! Minden katasztrófába fullad, az iratok szerteszét szállnak az irodában, összekeverednek a két asztalon. Az egyik zöld dísz nekicsapódik az ablaknak és valami trutyivá válva kenődik szét az egészen. Nem hiszem, hogy az hamar lejön onnan. A nagy ijedtségben elejtettem a pálcám, ami most valahová begurult. És apa mindjárt itt lesz. A francba is, kezdek bepánikolni, mégis mit csináltam?! Négykézláb mászkálva kúszok a földön, hogy megtaláljam azt a fránya pálcát. Jaj, merre lehet, közben meg ezek a bigyók itt szanaszét repkednek mindenütt. Az egyik leborított egy tintásüveget, ami éppen szétfolyik pár papíron. A zöld izé az ablakól meg egyre csak terjed a falra is. Lehet, hogy elszúrtam egy betűt a varázsigében? Arra még éppen marad időm, hogy apa ajándékát lekapjam az asztalról, mikor egy lila krepp-kígyó nekicsapódik a kezemnek és szorosan rátekeredik. A pálcám meg még mindig sehol!
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. november 23. 23:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 8. 19:45 | Link

Váradi Fanni


Már idejét sem tudja, mikor aludt egyhuzamban négy óránál többet, hogy mikor vett ki szabadnapot és pihent egy keveset. Nemcsak hivatali, de az otthoni íróasztala felett is hosszú órákat görnyed, s olyankor képtelen mással, a körülötte élőkkel törődni. Feleségére már hosszú hetek óta nem volt ideje. A felhalmozódott iratpapírok, megsárgult dossziék polcain sorakoznak, s mind arra várnak, hogy tüzetesen átnézze, lepecsételje, majd pedig továbbküldje őket a megfelelő kollégának. Az ünnepek pedig rohamosan közelednek, és ilyenkor csak még több munka szakad a nyakába.
Mosolytalan arccal áll a kávéautomata előtt, újabb és újabb aprópénzt dob be a lyukon, s hallgatja azok csörömpölését. Nincs jó kedve, és erre gondolván még száját is félrehúzza. Beszürkült minden. Megfakultak a napok, egysíkúvá vált az élet. Fel kellene mondania - jut nap, mint nap eszébe, amellett, hogy mi mást kellene még meglépnie ahhoz, hogy teljes életet élhessen Katherine-nel.
A poharat a kijelölt helyre teszi, megnyomja előbb az espresso majd a cukor gombot, és míg az automata zúgolódva adagolni kezdi a feketét, ő szorosan mellkasa elé fűzi karjait. Az öltöny anyaga megfeszül. Meg kellene lépnie, itt hagynia a hivatalt, elhagyni minden emberi mivoltját, s olyanná válni, mint a kedves. Hogy is gondolta, hogy ez így működhet? Annyira akarta. Annyira szereti őt. Nem hitte, valósággal tudta, hiszen tudni akarta, hogy minden rendben lesz. Ők ketten boldogok lesznek.
Boldog vagyok - gondolja, és lepillant a szerelmük, házasságuk pecsétjére. Hüvelykujjával megforgatja a csillogó gyűrűt. Érezni véli Katherine hűvös érintését. Elnyom egy sóhajt, s kávéjáért nyúl, hogy a portástól kapott kék mappával a hóna alatt felsétáljon irodájába.
- Fanni? - az ajtót kitárva, a küszöböt fél lábbal átlépve torpan meg, balja még a kilincsen, jobbjában gőzölgő, forró kávés pohár. Váradi lánya a földön kúszik, kezére papírsárkány csavarodik, az iroda pedig... Konstantin döbbenten pislog néhányat, hogy megbizonyosodjon arról, valóban azt látja, amit. Az irodában hatalmas felfordulás várja, az ablakokról és falakról zöld trutymó folyik, a levegőben furcsa dolgok, talán díszek repkednek, az asztalokon minden eldőlt, a kifolyt tintáknak éppen fontos szerződések látják kárát.
- Jó, akkor először is becsukom az ajtót, aztán pedig elmeséled, mit csinálsz itt iskolaidőben, prefektusként - sóhajtja, s a lebegő, kinézhetetlen díszeket figyelő tekintetét a földön térdelő lányra vezeti. Félredöntött fejjel nézi, és bár szája szegletében mosoly bujkál, azt is áthatja a mellkasában érzett szürkeség. Belép az irodába, és baljával óvatosan behajtja az ajtót. Nem tesz semmi mást, nem veszi elő a pálcáját, hogy néhány mozdulattal rendet tegyen. Csak áll ott, belekortyol a kávéjába, és kíváncsian, felvont szemöldökökkel várja a magyarázatot. - Ha szerencsétlen apád ezt - kiszélesedő mosollyal mutat körbe a helyiségen. - ...kapja a születésnapjára tőled, akkor csak annyi kérésem lenne, hogy az én lányomnak soha ne adj partitanácsokat. Ha megkér se.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 2. felvonás
Írta: 2015. december 8. 22:12
| Link

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


Határozottan rossz ötleteim támadnak mostanában azt hiszem. Illetve, talán nem lett volna baj, ha mondjuk leírom a varázsigét, nem csak megpróbálok emlékezni rá. Szóval most éppen négykézláb menekítem apa ajándékát, amit el is ejtek, amint a krepp-kígyóval kell birkóznom. Viaskodva próbálom lehámozni a kezemről, mikor kővé meredve szegezem a szemeimet az ajtóra. Nyílik. Ó, Merlin a magasságokban, add, hogy ne apa legyen, kérlek, kérlek! Imáim meghallgatásra találnak, mert egyenesen Konstantinnal találom szemben magam. Hát, lehet, hogy apával jobban jártam volna? Bár a férfi arca mindent megér, kár, hogy éppen el vagyok foglalva, és nincs nálam fényképezőgép. Megérne egy Edictum cikket a dolog, persze Osztrovszky arcának részletes  elemzésével. Sikerül közben lehámoznom a kezemről a krepp-kígyót, ami csúnya piros horzsolásokat hagy a karomon. Na, szuper. Karjaim dörzsölgetve kezdek ismét kutatásba a pálcám után. Közben rá se merek nézni Konstantinra.
- Szóval, az úgy kezdődött, hogy apának ma van a szülinapja. Igen, ja ezt már tudod. És ezért meglepetést akartam, és muszáj volt eljönnöm a suliból – lefagyok, mikor rájövök, hogy ő is tudja, hogy prefi lettem. - Hé, nem is mondtam, hogy kineveztek, hát nem szuper? Egyébként honnan tudod? - Teszem fel a kérdést egy szélesen elterülő vigyorral az arcomon. Ami a következő pillanatban el is tűnik. Nem, annyira nem jó dolog jelen helyzetben ezzel előállni. És valószínűleg apa tudja, akinek meg anya mondhatta el. Mert azt hiszem neki még nem említettem, vagy igen? Vagy értesítette őket a suli bagolyban?
- De azért nem fogsz beköpni ugye? - kétségbeesett pillantásokat vetek a férfi arcára. Most már belenézek a szemeibe, nagyok pislogva reménykedem, hogy az én pártomon áll.
- Egyébként héééé! Apa nagyon örült volna, ha véletlen... Szóval ha véletlenül nem szúrom el a varázsigét. Igen szépnek indult a dolog – Egy mellkasomból felszakadó csalódott sóhaj hallatszik ezek után, és levetem magam a földre, törökülésbe kuporodva. Fanni féle - egészen rövid - durci következik.
- És még be sem mutattál a lányodnak! - Szúrós szemekkel nézek Konstantinra. Tényleg nem ismerem még a csöppséget. - Pedig biztosan jóban lennénk, adhatok neki remek tanácsokat. Persze nem éppen partitéren, de azért eldiskurálnánk. Mondd csak sokat szokott beszélni? - Kérdezem ismét vigyorogva. Mert ha igen, kíváncsi vagyok vajon a férfi hogyan viselne el kettőnket egy légtérben. Felrobbanna a szoba annyi beszédtől. De most, hogy említette egyre kíváncsibb vagyok a lányra.
- Mellesleg nem látod itt valahol a pálcám? Sehol sem találom – forgolódok körbe, hátha valahol meglátom kikandikálni a varázsbotot. De csak annyi sül ki a keresésből, hogy beletenyerelek egy kifolyt tintapacába, amivel aztán véletlen csodálatos kézlenyomatot hagyok egy még eddig épnek mondható iraton.
- Khm. Izé, bocsánat. Nem segítenél véletlenül rendet rakni, mielőtt apa megérkezik? - Nézek Konstantinra, ismét felpattanva, és most már hozzá se merek érni semmihez, kezeimet eltartom magamtól, nehogy még valami tintás legyen. Biztos vagyok benne, hogy Konstantin vagy nagyon mérges, vagy csak remekül szórakozik rajtam, azért nem hárította még el a katasztrófát. Vagy úgy gondolja, az én dolgom a rendrakás. Csak ahhoz kéne a pálcám.
Utoljára módosította:Váradi Fanni, 2015. december 8. 22:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 9. 15:27 | Link

Váradi Fanni


Nem kellene meglepődnie azon, amit lát, hiszen tudhatná már, hogy a Váradi család, nos, nem a leghétköznapibb jelenség. Fanni sem esett messze a fájától, elég ránézni apja íróasztalára, ami a lány közbeavatkozása nélkül sem néz ki sokkal szebben. Sándor rendetlen, szétszórt alak, aki az eddigiek alapján úgy tűnik, minden másban is ellentéte Konstantinnak. Ő precíz, tökéletességre törekvő, a papírjait dossziékban, a dossziékat stócokban, a stócokat fiókokban tartja. Mindent felcímkézve, természetesen.
Halk, de korántsem csalódott, vagy bosszús sóhajtást hallat, majd alsó ajkát beszívva, széles mosollyal fordul a lányhoz. Tekintetében gyermeki huncutság csillan, és egy percre elfeledkezik magánéleti gondjairól. Komótos léptekkel a gyakornoki asztalhoz sétál, ráereszkedik, és eddig hóna alatt tartott mappáját maga mellé teszi.
- Igen, igen, szóval úgy kezdődött... - bólogatva ismétli a tekintetét is kerülő, megilletődött lányka szavait, majd fejét megbillentve kuncogni kezd. Míg hallgatja a magyarázatnak semmiképpen sem tekinthető csacsogást, kávéját szürcsölgeti, de szürke, fénytelen szemeit egy pillanatra sem veszi le Váradi gyermekéről. - Hát, hogyne tudnám? Apád a kinevezésed után egész héten arról beszélt, milyen büszke rád! Gratulálok hozzá. Szerintem jót fog tenni neked a felelősség, abban viszont nem vagyok egészen biztos, hogy ez a házadnak is ugyanolyan gyümölcsöző lesz.
Elnéző, barátságos mosollyal beszél, mert úgy hiszi, már vannak olyan kapcsolatban, hogy Fanni ezért ne sértődjön meg rá. Ami igaz, az igaz. Sándort se nevezné ki osztályvezetőnek, mert tudja, hogy még aznap összedőlne az egész hivatal.
- Én nem. De jobban tennéd, ha sietnél a rendrakással, mert apád hamarosan visszaér - felpillantva az órájáról, nyugodtan jegyzi ezt meg, az viszont, hogy segítsen, még csak fel sem merül benne. Kávéjába kortyol, majd a falon terjedő zöld trutymóra pillantva felcuppant. - Az mi az isten akarna lenni? Mondd már meg, hogy jó apád miért örülne ennek a... - fintorogva, orrát felhúzva pislog az ablaküveget már teljes egészében bevett pacára. - ...zöld izének?
Állát vakargatva nézi a büdösnek tűnő gumiszerű anyagot, és csak nagy sokára, lánya említésekor pillant vissza a még mindig földön gubbasztó prefektusra.
- Igen, Fleur tipikus nő, beszél ha kell, ha nem - furcsán hathat tőle, de büszkeségtől dagadó mellel mesél a kicsiről, aki nélkül már elképzelni sem tudná az életét. - Ha megyek érte, még a küszöböt sem léptük át, az ajtóban csicseregni kezd, sokszor egyáltalán nem tudom követni őt. De ez így van rendben.
Mióta Fleur és közte egyre szorosabb az apa-lánya kapcsolat, sokszor kapja magát azon, hogy meghatódva réved el a semmibe, és ha más szülőkkel, főként lányos apukákkal beszélget, már nem az évekkel ezelőtti tettetett mosoly ül az arcán. Már nem kell eljátszania a megértést, és gyorsan más vizekre eveznie, ha szóba kerül a gyerek. Mindent megértett.
- A hegye kilóg apád asztala alól, kerüld meg, akkor látni fogod - kávéjával együtt dől jobbra, hogy megmutathassa az izgalmában felpattanó eridonosnak, hová is bújt el a pálcája. - Na jó, most, hogy az a kezedben van, arra kérlek, még véletlenül se használd itt többet, inkább menj vissza a kastélyba, és tanulj meg néhány igét rendesen. Én megvárom apádat, aztán majd mi rendet teszünk.
Az utolsó korty kávé után leteszi poharát a mappa mellé, és ellökve magát az asztal szélétől, saját helye felé indul. Fejcsóválva nyúl a tintától elázott papírokhoz, felemel egy jegyzőkönyvet, és azt a fény felé tartva vesz mély levegőt. Ma sem néz egyszerű, unalmas nap elé. És még csak hétfő van...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Váradi Fanni
INAKTÍV


Fecsegő Kisasszony
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 202
A tragédia - 3. felvonás
Írta: 2015. december 9. 18:10
| Link

Konstantin
[apa szülinapjának reggelén]


 
Végül is a konklúzióm az, hogy jól jártam azzal, hogy Konstantin nyitott be és nem apa, vagy ami még rosszabb, hogy valami idegen. Mert amennyire tudom ő már kiismerte magát a családunkon, és nem okoz számára meglepetést a szeleburdiságom és ügyetlenkedésem. Csillogó szemekkel hallgatom Konstantint, amikor elmeséli, hogy apa milyen büszke volt rám. Jaj, most vajon mekkora csalódást okozok neki ezzel. Pedig én igazán csak jót akartam.
- Tényleg? A családom el van ájulva attól, hogy milyen nagylány lettem – mondom szemeimet forgatva, de a legnagyobb szeretettel emlegetve őket. Elmosolyodok. Olyan aranyosak, hogy együtt örülnek velem. Bezzeg a bátyám sosem volt prefektus. Hatalmas kacagásban török ki Konstantin utolsó mondatára a kinevezésemmel kapcsolatban. Miután sikerül egy kicsit visszafognom magam, még mindig szélesen vigyorogva válaszolok.
- Szerintem nagyon is jól jártak velem! Kérdezd csak meg Radúzt, biztos megerősíti – mondom neki nagyokat bólogatva. Persze megértem az aggodalmát, de eddig egészen jól viselkedtem, mint jelvényes. Haha, pont olyan, mintha seriff lennék. Na jó, elég csak azt mondani, hogy seriffhelyettes. - De majd nagyon igyekszem, hogy ne csalódjanak bennem. A felelősség meg... remélhetőleg jó irányba húz majd – büszkén kihúzom magam, mert lelkes tagja vagyok a házamnak, és tényleg szeretném, ha hasznára válnék.
- Hú, köszi, már attól féltem, hogy csúnyán meg kell átkozzalak, ha elszólod magad valaki illetékesnek a suliban – a vigyor ismét ott virít az arcomon, és Konstantin is biztosan érzi, hogy az egész csak vicc, mivel biztosan tudom, hogy csúnyán alulmaradnék bármiféle küzdelemben. Főleg, hogy nincs is kezemben pálca. - Tényleg, apa. Azért ez a rumli még neki is feltűnne, pedig ő sem a legrendesebbik fajta – utalok apától örökölt szétszórtságomra. Na igen, nem ártana összeszedni magam.
- Hát az? - kérdezek vissza a zöld bigyóra bökve, majd megvonom a vállam. - Az kérlek, valami csodálatos dísz volt, ami teljesen érthetetlen okokból kifolyólag ilyen fura állagot kívánt felvenni az ablaküvegen. És... hát.. lehet, hogy van némi köze hozzá az erősen elrontott varázslatomnak. Talán - fejtem ki a véleményem, ami az ablakot beterítő trutyit illeti. Fleur. Milyen szép neve van. Nem emlékszem, hogy mondta volna már a büszke apa a lány nevét, de most jól az agyamba vésem.
- Tündéri lehet a lányka, egyszer tényleg meg akarom ismerni. Sőt ha valami dolgod van, és rám mered bízni, akkor még gyerekfelvigyázó is leszek – ajánlom fel, bár azt hiszem az itt látottak után, és amúgy is a személyemet ismerve Konstantin nem feltétlen engem bízna meg eme nemes feladattal.
- Tényleg, eddig észre sem vettem! - örvendezek a megtalált varázseszköznek felugorva. Gyorsan, de most már inkább vigyázva megkerülöm az asztalt, és a kezembe kaparintom a drágaságot. Nem haragszom én rá, sok mindent szúrtunk már el együtt – többek között ezt is itt – de megannyi sikerélmény is fűződik hozzá. Egyszóval örülök, hogy megvan. Kikerekedett, hálás szemekkel meredek a férfira.
- Tényleg megtennéd? Azt nagyon, nagyon megköszönném! - ismét egy széles mosoly terül el az arcomon.  Felkapom apa ajándékát, és Konstantinhoz lépek, szerencsémre eddig a csomagolás is megúszta a káoszt.
- Ezt azért ha megkérlek odaadnád apának? - kérdem meg, majd leteszem az asztalra. Mosolyogva elköszönök, és kilépek az ajtón. Hát, ez nem egy átlagos reggel, az biztos. Lefelé baktatva a lépcsőn szembetalálom magam egy fiatal szőke hölggyel. Úgy tűnik nagyon keres valamit, mert olvasgatja az ajtók feliratait. Kitérve előle rámosolygok.
- Szép napot! - köszönök neki, majd dudorászva indulok meg a kastély felé. Nem éppen volt sikeres a meglepi, de majd jövőre jobban megtervezem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 9. 19:29 | Link

Osztrovszky K. Konstantin és egy kicsit Váradi Fanni
| azt hiszem rossz helyen járok... | a kabát alatt |


Szokásától eltérően ma reggel izgatottabban kelt fel. Bizony, mára ígérte magát Osztrovszkyhoz. Előzetesen kérdezte meg bagolyban, hogy mehetne-e gyakornoknak. Nem rémlik előtte, hogy találkozott volna már valaha a férfival, de ez nem akadály. Viszont az ő szemléletében az első benyomás bizony igen fontos. Ha jól tudja, volt már más is nála gyakornok. De kíváncsi lenne vajon hány embert utasít vissza azt mondva, hogy nem megfelelő. Egyáltalán megtehet ilyet? Mindenesetre Lina már elhatározta magát, tehát nincs visszaút. Ezért áll már kora reggel percek óta alsóneműben a ruhái előtt, azon tipródva, hogy mégis mit vegyen fel. Ha túl sokat képzel és nagyon kiöltözik, akkor nevetség tárgya lesz, azt pedig semmiképpen sem szeretné. A teljesen fekete koncepció, ami először megszületett a fejében olyan gyászosan hatna. Mérgesen fúj egyet, majd lemondóan belebújik a fehér blúzba, begombolja. Végignéz magán a tükörben.
- Tömény unalom – jelenti ki a fekete, szűk nadrágot és a kontrasztos fehér blúzt szemlélve. Az órájára pillantva megállapítja, hogy még tökéletesen időben van, így kényelmesen folytatja a készülődést, hogy aztán a reggelin is túlesve kellemesen bebugyolálva a kabátjába hagyja el az iskolát. Nem telik bele sok időbe, míg megérkezik a faluba, ahol is könnyedén megtalálja a hivatalt. A portán kér egy röpke útbaigazítást, hogy merre keresse Osztrovszkyt, majd el is indul. Felérve a folyosóra kutakodó tekintettel szemléli az ajtókat. Egy fiatal lány köszön neki, mire csak felkapja a fejét, és elmotyog egy 'jóreggelt'-et. Na végre, sikerült megtalálni a keresett ajtót. Kigombolja a kabátot, kezd melege lenni, de gondolja, majd bent le tud pakolni. Kezével határozottan kopog az ajtón hármat, majd lenyomja a kilincset. És azon nyomban rá is fagy a keze a kilincsre (természetesen nem szó szerint). Földbe gyökerezett lábbal áll az ajtóban, és pislogás nélkül mered az irodában levő káoszra. Biztos rossz helyre küldték. Határozottan nem ezt kereste.
- Nos, elnézést, talán téves – szólal meg tétován a bent levő férfira pillantva, keze még mindig a kilincsen, és tekintete éppen az ablakon elterülő zöld masszát pásztázza. Száját enyhén elhúzza, majd igyekszik rendezni a vonásait. Még egy próbát megér számára a dolog, kitartó a hölgy, így most határozottabban szólal meg.
- Osztrovszky urat keresem. Hollósi Karolina vagyok – bemutatkozásra futja a meglepetésből, arra azonban nem viszi rá a lélek, hogy beljebb lépjen.
Utoljára módosította:Hollósi M. Karolina, 2015. december 9. 19:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 9. 21:27 | Link

Váradi Fanni és Hollósi kisasszony


Rekedtes kuncogással hallgatja a hol a földön ücsörgő, hol felpattanó prefektust, és fejét csóválva figyeli mihez is kezd most egymagában úgy, hogy ő nem mozdul, és nem ajánlja fel a segítségét. Nos, nem sok mindenhez, úgy tűnik marad annál, amihez a legjobban ért: beszél. Ez a lány pont olyan, mint kedvelt kollégája, Sándor. Az a férfi még a fejét is elhagyná, ha ő nem lenne a közvetlen közelében a nap tizenkét-tizennyolc órájában. Merengve fürkészi a kis barna arcát, mindig mosolyra álló száját, melyet képtelen viszonzatlanul hagyni. Ha Fannira néz, muszáj mosolyognia. Soha nem mondaná ki hangosan, legalábbis előtte biztosan nem, de ha Sándor megemlíti, vagy eszébe jut a szeleburdi lányka, mindig elneveti magát - legyen otthon, az irodában vagy tárgyaláson. A kis eridonos egy tünemény, és ha még nem is gondolja érettnek a prefektusi kinevezéshez, igazat mondott, valóban úgy hiszi, hogy jót fog tenni neki. Talán elkezd felnőni.
- Csúnyán megátkozni? - hangosan röhögve, kipirosodott orcákkal kérdez vissza, hahotázása közben még lábait is felemeli egy pillanatra. - Hát képes lennél bántani engem?
Angolos nevetése nem halkul, felsőtestét rázza a jókedv. Szürke hangulatát észrevétlenül színezi ki a pálcájáért nyúló csínytevő. Konstantin vidáman nézi, majd sóhajt egyet és felegyenesedik a gyakornoki asztalról.
- A lányom anyja soha nem engedné meg, hogy te vigyázz a gyerekre - mindent eláruló tekintettel vigyorog le a szépen csomagolt ajándékkal hozzá közelítő fiatalra, és átvéve tőle azt, a magasba emeli, és megforgatva, jobbról-balról vet rá egy pillantást. - Természetesen. Megmondom neki, hogy itt jártál... ha nem jönne rá erre magától is.
Odakacsint Fannira, majd saját asztalához sétál, és a csomagot annak sarkára téve, tintafoltos iratai után nyúl. Az irodára pillanatnyi csend száll, a férfi arcáról leolvad az éppen csak odaköltöző kedélyes mosoly, és pont olyan komoran magasodik asztala felé, mint egy órája állt a kávéautomata előtt, lent a portánál. A színeket Fanni magával vitte, az Osztrovszky-Váradi iroda már nemcsak rendezetlen, de komor is.
Aztán kopogtatnak. Újra meg újra meg újra. Konstantin féloldalasan megfordul, és összeszaladó szemöldökei alatt, minden érdeklődés nélkül mered a nyíló ajtóra. Egy fiatal hölgy torpan meg a küszöbön, amit a férfi önmagából kiindulva tökéletesen megért. Az iroda romokban, akár egy vesztes csata színtere. Pont, mint az ő zúgolódó lelke.
- Én vagyok - morogja a kezében tartott jegyzettömbre pillantva, majd pálcáját előhúzva, egy könnyed mozdulattal tünteti el róla a tintát. - Megkaptam a baglyát, fáradjon be. Az iroda általában nem így néz ki, de ha a látvány elijeszti, valóban rossz helyen jár.
Hangja, s papírra vetülő tekintete színtelen, az érkezőre még csak rá sem néz. Nem érdekli, hogy ki, nem érdekli miért akar nála gyakornokoskodni, abban sem biztos, hogy van még hely a számára. Megfordítja a baljában tartott jegyzetet, majd asztala szélére teszi, és az ablakhoz lép, hogy a zöld ragacsot pálcája segítségével, nonverbálisan tüntesse el. Az ablak megtisztul, a felkelő Nap beragyogja az irodát.
- Foglaljon helyet - szabad kezével az asztala előtt bágyadtan várakozó székre mutat, de nem néz oda. Tovább sétál a fal mentén, és pálcáját maga előtt tartva, megtisztítja a falakat is. - Kor? Ház? Évfolyam?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 9. 22:16 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
| nem épp megfelelő a munkakörnyezet | a kabát alatt |


Egyáltalán nem gondolta, hogy útja a kastélyból egy ilyen irodában fog véget érni. Az ember lánya arra számítana, hogy ha már valaki hivatalban dolgozik, akkor biztosan rendszerető illető. A mellékelt ábra most nem ezt mutatja a lány felé, hiszen mit sem tudhat róla, hogyan is került ez a nagy káosz ide. Ezért nem is különös, ha a szőkeség még mindig az ajtóban ácsorog, kabátban. Nem hozott magával füzetet, reméli nem is kell, de majd végső esetben kér egy lapot Osztrovszkytól. Ő most csak magát hozta. Mint az árut viszik a piacra. Csak bólint, mikor megbizonyosodik róla, hogy a keresett személyt tényleg a helyén találta, és nem a portán játszadoztak vele.
- Nem ijeszt el, csak meglep. Szabad megkérdeznem mi történt? - Kicsit kihúzza magát, nem szokása neki berezelni ennyitől. Viszont határozottan megdöbbenti ez a külcsíny. Lehet, hogy nem kéne ezt rögtön meg is kérdeznie, de próba szerencse. Hősnőnk szeret tisztában lenni a dolgokkal. Közben beljebb merészkedik, átlépve néhány romos, behatározhatatlan formájú színes valamin. Hunyorog egy kicsit, mikor a férfi beengedi a napfényt. Megnyugszik némileg, mert leginkább a zöldesség miatt borult furcsa fény az irodára, így máris jobb.
Csak egy apró bólintás a válasz Osztrovszky invitálására a székhez. Lehámozza magáról a kabátot, sálat, és a szék támlájára teríti, majd helyet foglal. Kifejezetten zavarja őt valami ebben a férfiban. Mintha... olyan semmilyen lenne. Vagyis mint aki itt van, de még sincs. Roppant bosszantó számára, hogy nem hajlandó még egy kicsit sem szemügyre venni őt. Az ő neveltetése arra is kiterjedt, hogy ha valakihez beszél, akkor a szemkontaktus felvétele, ha nem is állandó megtartása, de alapvető udvariasság. Ráadásul egy hölgytől nem feltétlen illik megkérdezni a korát. Persze Lina csak magában fortyog. Inkább nyel egyet, és válaszol.
- Tizenkilenc, Levita, ötödév – ha a férfi tömör, akkor ő sem fog regényekben válaszolni. Ám miközben beszél, egyre inkább Osztrovszky arcát fürkészi, hátha kap legalább egy kósza pillantást válaszul.
- Segítsek rendet rakni? - Félreértés ne essék, nem azért kérdezte meg mert ennyire nagyon buzgó tettvágy jellemzi. Szimplán csak zavarja a környezet, szerinte ilyenben nem lehet dolgozni. Megvárja az engedélyt vagy tagadást, addig inkább nem kezd magánakciókba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 9. 22:43 | Link

Hollósi kisasszony


Komótosan, apránként lépked a fal mellett, pont úgy, mint aki tudatában van azzal, hogy nem siet sehova, hiszen ideje, akár a tenger. Keze is lassan mozdul, pálcája azonban nem veszi fel ütemét, nem vár rá, gyorsan tünteti el a falat betakaró zöld ragacsot. Mikor az eltűnik, maga mellé engedi karját, de még ekkor sem néz rá a leendő gyakornokra. A már ragyogó ablakhoz lép, kezeit háta mögött fűzi össze. Habár Hollósi kisasszony még a küszöbön állva kérdezett tőle valamit, ő már akkor elfeledkezett annak mibenlétéről. Csendben bámul ki az ablakon, csak tompán hallja a levetett kabát és a megreccsenő szék természetes hangjait. A nő keltette zaj jól esik füleinek, de hiába is keresi bennük elutazott nejét, őt már soha nem fogja bennük megtalálni.
- Nem - szikáran közöl, hangja szigorú, karjai megfeszülnek. Kifelé néz, de nem lát semmit. A fény eltakar mindent. Úgy tűnik, az utóbbi időben a szemei olyannyira hozzászoktak a sötétséghez, hogy már képtelen meglátni a nappali, fénylő életet.
- Osztrovszky Konstantinnak hívnak - szólal meg kisvártatva, recsegő, zord hangon. Még ekkor sem fordul Karolinához. - A Máguskapcsolatok egyik alosztályán dolgozom, én vagyok a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázskereskedelmi Főosztályának Bogolyfalvára kihelyezett tagja. Én és a gyakornokaim főként csempészáruval foglalkozunk. Fekete piacokat járunk, bizonyítunk, tárgyalásokon veszünk részt.
Beszéd közben előre, az ablak köztes keretére figyel, vonásai kemények, tartása barátságtalan. Ha Hollósi kisasszony másra számított, nos, abban az esetben komolyan csalódnia kell. Konstantin mogorvább, mint valaha.
- Miért kíván a későbbiek során a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újabb kérdését az ablakon túli hűvös világnak. Odakint hideg van, megfagyott a táj.
Idebent nincs semmi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Hollósi M. Karolina
INAKTÍV


Csinszka
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 324
Írta: 2015. december 9. 23:39 | Link

Osztrovszky K. Konstantin
| kérdések és válaszok | a kabát alatt |


Nem tetszik neki ez a stílus. Ha ennyire nincs ínyére, hogy gyakornokokat fogadjon, akkor elintézhette volna egy bagollyal is. Lina nem sértődött volna meg. Megírja, hogy sokan vannak, nem alkalmas, vagy keres egyéb mondvacsinált indokot, és akkor a lány keres mást. De ez? Oda se böfög semmi komolyan a lánynak, csak néhány szót, közben meg rá sem néz. Karolina alapvetően nem egy heves természet, de ez kezdi idegesíteni.
Nem. Na akkor most nem segít. Feladja, hogy olyannyira keresse a szemkontaktust mint egy hűséges pincsikutya, így inkább az ölébe ejtett finom kezeit kezdi tanulmányozni. És vár. Hogy mire maga sem tudja, csak akkor néz fel, mikor a férfi ismét megszólal.
- Értem – a rövid válaszból nyilvánvalóan kitűnik, hogy mindezt a lány már tudta. Nem jött volna ide csak úgy egy idegenhez, csak azért, hogy meghallgassa mivel is foglalkozik. Ő az a fajta, aki tájékozódik a dolgokról mielőtt belevágna. Azt azonban mégsem vághatja rá, hogy 'tudom'. A férfi durva, udvariatlan stílusa, az, ahogyan áll az ablaknál elsőre ellenszenvessé teszik Karolina szemében. De felmerül benne még valami. A kíváncsiság. Néha úgy érzi elege van az emberekből, nem kér belőlük és legszívesebben barlangba vonulna. Ám mostanában inkább meg akarja érteni az egyes személyiségek miértjeit, viselkedését. Osztrovszkynál valami nincs rendben. Ezt tudja. Sejtése sincs róla, hogy mi mehet végbe benne. Egy röpke torokköszörülés után bele is fog a válaszba.
- Úgy érzem jellemem, precizitásom, rendszeretésem és az igazság utáni vágyam alkalmassá tenne a munkára. Családom mindig is a magyar mágustársadalom szerves része volt, én is itt születtem, és kötelességemnek érzem legjobb tehetségem szerint szolgálni hazámat. Ezt a minisztériumi munkában látom a jövőben megvalósulni  – Említhetné még, hogy az apja is itt dolgozik, csak más osztályon, de jelenleg szülei nem állnak olyan közel hozzá, hogy apját említse. Az ablaknál álló férfit nézi, pillantása szinte lukat éget a hátán, a szürke zakóba. Még mindig a helyén ül, nem mozdult el. Ő türelmes, és igenis meg fogja várni, hogy Osztrovszky előbb-utóbb ránézzen. Még akkor is, ha hetek, hónapok munkája lesz. Hollósi vérből való, nincs hozzászokva, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják. Kihívásnak tekinti a férfi rejtélyes szürkeségét. Ám most minden maradék türelmére szüksége van, hogy ne pattanjon fel és menjen vissza rögtön. Mert kényelmetlenül érzi magát, bizonytalanul, és ez az, amit ki nem állhat.
Utoljára módosította:Hollósi M. Karolina, 2015. december 9. 23:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. december 10. 12:24 | Link

Hollósi kisasszony


Csendben vár. Elmondta, amit mindenképpen el kellett, amit minden gyakornokának elszokott az első találkozás alkalmával. Igaz, egyikük sem így ismerte meg. Közel sem. Az első benyomás róla általában az akkurátus munkaerő, a jó humorú, csibészes mosolyú férfi képe, nem pedig az ellenséges, rendetlen, figyelmetlen alak, akiről elképzelni sem lehet, hogyan jutott abba a magas pozícióba, ahol már hosszú évek óta stabilan dolgozik. Rendszerető, precíz hivatalnoknak ismerik meg, olyan embernek, akivel jó egy légtérben lenni, akivel könnyű együttműködni. Konstantin tudja, hogy az első benyomás fontos, éppen ezért ügyelt mindig arra, hogy a magánélete otthona falai között maradjon - legyen szó bármilyen súlyos gondokról. Egy tárgyalás soha nem bukhatott meg az ő szétszórtsága miatt. A környezete soha - sokszor még a közvetlen sem - nem tudhatott arról, mi játszódik le odabent. Most azonban nem maradt semmi. Nem volt odabent más, csak néma, elkaphatatlan gondolatok, melyeket bárhogy is üldözött, kicsúsztak kezei közül.
Hallja, amit Karolina mond. Minden szavát pontosan érti, de ennek semmi jelét nem adja. Mozdulatlanul, csendben vár. Tekintete továbbra is az ablakon túli világot pásztázza, várja, hogy megmozduljanak a fák, felerősödjön a szél. Várja, hogy történjen valami, ami visszafordítja az idő kerekét. Akkor felmond, itt hagyja a hivatalt, és... és hiábavaló volna, tudja jól, hiszen akkor sem tudná elhagyni a lányát. Nem változna semmi. Éppen ugyanabba a feneketlen gödörbe zuhanna, mint most.
- Értékelem, hogy készült, és szöveget magolt - mondja előremeredve, hátul összefűzött ujjait viszont szabadon ereszti, és nadrágja zsebébe csúsztatja őket. - De tud olyat is mondani, amit nem könyvekből tanult?
Hangja elhalkul, mélyről jövő rekedtsége elcsúfítja beszédét. Ismeri az érkező apját, hallott már családjáról, de őt sem család, sem hírnév nem foglalkoztatja. Magasról tesz a vérminőségre, nála a születési adományok nem mérvadóak. Neki az kell, hogy a gyakornoka építhető, formálható jellem legyen, akinek a közös időtöltés során képes legyen átadni némi tudást és tapasztalatot.
Lemondó, alig hallható sóhajjal fordul el az ablaktól, és sétál oda az asztalához. Kigombolja, majd megigazítja zakóját, s végül leül. Pillantását azonban nem emeli a szemben ülőre. A még mindig tintafoltos, sérült papírjait kezdi igazgatni.
- Miért kíván a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újra ugyanazt a kérdést, hátha most olyan választ kap, amiben bízik. - Miért kíván az én gyakornokom lenni? Mit gondol, mit remélhet tőlem és a közös munkánktól, már ha elkezdjük?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház