36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 19:32 | Link

Katherine D. Averay


Konstantin egészen biztos abban, hogy a szemben ülő vámpír minden neki tetsző férfiegyeddel ugyanígy viselkedik, hogy pillanatok alatt megbabonáz bárkit, akihez éppen kedve szottyan. A tudat tökéletes paradox helyzetben állt a látvánnyal, és a finom hanggal, melyen csábító szavak hangzanak fel. Egyszerű ember lévén ő is könnyedén a hatása alá kerül, és nincs az az akaraterő, ami megálljt tud parancsolni a szobába tért szépséges szörnyetegnek. A múlt jár a férfi eszében, így védekezik, hiszen meg sem akarja hallani a vámpír beszédét. A régi közös ügyet, az azzal járó papírmunkákat és a harcot idézi szemei elé, mintha csak percről percre újra szeretné élni őket. Úgy hiszi, ez a legokosabb amit tehet, bár a kísértés nem hagyja teljesen eltávolodni a hívó szemektől.
- Igen, igazad van. Komoly szándék vezérelhet, amikor megvacsorázod ártatlanok vérét, vagy amikor elpusztítasz egy fajtabelit. De ne próbáld nekem beadni, hogy velem... vagy bárki mással lennének.
Hidegen mondja, de lüktető erei egészen másról tanúskodnak. Izgatott, némileg felhúzott, és bosszús is egyszerre, de amit mondott, azt úgy is gondolja. Katherine már akkor, az egész Anglián átívelő kergetésben elcsábított boldog-boldogtalant, így Konstantin belé vetett bizalma igencsak ingatag lábakon áll. Felsóhajt, ahogy felpillant a vámpírra, és bármennyire is szeretné titokban tartani, látványosan jár fel-alá mellkasa, ahogy kapkodja magába az éltető oxigént. A franc enné meg! Ó, Katherine...
- Ne feszítsd a húrt - suttogja alig érthetően, mert most csak ennyi telik tőle. Az ő szíve is érző, könnyen becsapható, rabul ejthető, és darabokra törhető. Folyamatosan tisztáznia kell magában, hogy Danielle akármit is mond, csak játszik. Az csak játék, önnön szórakoztatására használja, és igazából semmit sem érez. Csak játszik. Játék az egész.
- - szól a fel-alá sétáló nő után, már a szék támlájának döntve hátát, az ügyfél domborulatait a lehető legóvatosabban véve górcső alá. - Megoldjuk.
Visszapillant a maga elé tartott levélre, és néhány alig hallható sóhaj után gondolkodni kezd, hogyan kerülhetné ki Katherine a tárgyalást. Elméje éppen csak dolgozni kezd, amikor a bestia megközelíti, és felpattan asztalára. Látványosan helyezkedik, ahogy csak a legádázabb nők tudnak, lábait ügyesen rakosgatva pillantgat ártatlanul a férfi felé.
- Tessék?! Nem, Danielle, nem mondhatsz ilyesmit férfiaknak! Nem beszélhetsz a levegőbe - nyögi ki elkerekedő szemekkel, s a levelet az ósdi asztalra dobva, felemelkedik a székéből. A nővel szemben áll meg, fölé magasodva nézi, és sok-sok gondolat után egészen közel hajol hozzá. Ujjai a másik karjaira fonódnak, és megengedve még maguknak egy némán is beszédes pillanatot, csak azután rántja meg a testet, hogy az biztosan földet érjen.
- Így nem tudok dolgozni - mondja a babonázó szempárba, és bár ezernyi más jelenetet is elképzel, melyek sokkal szórakoztatóbbak és élvezetesebbek, mint amit választ, a lehető leghiggadtabban az ajtóhoz kíséri a vámpírt. - Ma este nyolc órakor találkozzunk a Boglyas téren. Most pedig menj. Meg kell írnom néhány levelet, hogy eltussoljuk az ügyed.
Tényleg segíteni akar neki, mert már magának sem képes letagadni, hogy fontos számára, és nem tudna túllépni azon, ha bármi baja esne. Ilyen ez a fránya emberi ragaszkodás, és pontosan emiatt nem szabad hagyni, hogy Katherine megszólaljon...

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 21. 16:10 | Link

Almásy Léna


Az egész délelőtt munkával telt; hivatalos papírok intézésével, azok rendszerezésével, központba küldésével, és archiválásával töltötte ideje nagy részét. Konstantin egy szabad percet sem hagyott magának, így a szokásos két kávé, és a kapkodva elfogyasztott ebéd is kimaradt. Már délután négy óra is elmúlik, mikor végez az asztalán szerteszét heverő irat egységesítésével, és a fáradtságtól égő-szúró szemeit lehunyja néhány percre. Kollégája mára szabadnapot vett ki valami ócska - de, mint mondta nagyon fontos - családi elfoglaltságra hivatkozva, amit bár a főnökök sem mindig hisznek el, amíg tudják, elfogadják az alkalmazottak kérését. Ilyesmivel persze ő sosem élt.
Megdörzsöli szemhéját, és egy sóhaj kíséretében hátradől székében. Fejét a támlára engedi, lábával meglöki magát, hogy a forgószék az ablak irányába kanyarodjon. Kint már sötétedik, ami tél lévén természetes jelenség, azonban ő először meglepődik, hiszen a munka forgatagában rá sem eszmélt az idő múlására. Aztán feláll, lassú mozdulatokkal kinyújtóztatja tagjait, majd az ablaktól ellépve megkerüli asztalát, és a szüleitől kapott gramofonhoz sétál. Ingujjával itt-ott letörli róla a port, lomhán kifényesíti karcos külsejét, de ahelyett, hogy kikapcsolás gyanánt végül zenét hallgatna rajta, csak tikkadtan ráereszkedik asztala szélére. Egyik lábával támasztja magát, másik szabadon lóg, és minden gondolat nélkül, tompán hallgatja zúgó-sípoló fülét. Jólesne neki egy hosszú fekete, vagy csak egy tormás csirkehúsos szendvics.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 21. 16:59 | Link

Konstantin


Ezer meg egy év - ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára járt a bogolyfalvi Hivatal poros kis épületében. Igazából csak a Minisztériumhoz képest elhanyagolható épület ez, túlságosan is elszokott már a vidéki kirendeltségektől, pedig hány napot, sőt évet húzott le az egyik sütét kis zugban odabent. Még azelőtt, hogy ez az egész mizéria megtörtént volna. Akkor még szürke kisegér volt, aki előbb olvadt bele a falba, minthogy akármelyik férfi is észrevegye, de a sorsát sajnos nem kerülhette el...
Két beesett, remegő kezében egy-egy kávés poharat szorongatott, abból a műanyagtetős fajtából, amit a közeli kávézóban osztogatnak a rászoruló, fekete táskás szemű hivatalnokoknak életerő szöveggel. Táskájában egy mappányi irat pihent, természetesen csak ürügyként. Kellett valami, hogy oka legyen beszabadulni Konstantinhoz. Egyáltalán nem bírta már az otthoni légkört, azt a fájó magányt, ami minden egyes pillanatban újra és újra rátört, ahogy körbenézett a makulátlanul tiszta és szinte üres házában. Senki, főleg nem ő nem gondolta volna, hogy a múltkorinál mélyebbre süllyedhet. Pedig megtörtént... napokig Ninánál dekkolt és literszámra tömte magába a csokifagyit, a süteményt és közben még a Niagara vízhozamán is bőven túltett. Mindent összefoglalva nem igazán rajtolt jól ebben az átkozott évben sem.
Kétbalkezes létére egész jól elnavigálta magát épségben a férfi irodájáig, két ügyetlen és egy harmadik, kicsivel pontosabban koordinált mozdulattal bekopogott, majd könyökkel le is nyomta a kilincset és félig háttal berontott.
Igen, az anyukája jóneveltségre tanította, de nem igazán tudta elképzelni Konstantinról, hogy az irodát munka helyett valami másra használja. Naiv kislány.
 - Uhm, szia. Izé... bocs, hogy berontottam - hátsójával belökte maga mögött az ajtót - Hoztam kávét. Meg papírokat is.
Nem olyan régen ismerte meg, igazából teljesen véletlenül. Azelőtt soha nem látta errefelé, de a munka valahogy összehozta őket. Iratok, iratok mindenhol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 21. 17:54 | Link

Almásy Léna


Sarkával az asztal hátán dobol, és addig lógatja fejét, míg sípoló füle teljes egészében el nem némul. Sűrűn előfordul vele, hogy a nap végére feje zúgni kezd, rosszabb esetben pedig migrénes fájdalom gyötri halántékát, ami alól csak néhány óra alvás után kap feloldozást. Hallja a folyosóról beszűrődő hangokat, de mivel nem beszélt meg senkivel találkozót, és ilyentájt már a kollégák is inkább hazafelé igyekszenek, mintsem vele konzultáljanak, nem vár társaságot. A léptek finom zaja azonban ajtaja előtt hal el, és néhány ügyetlen kopogtatást követően a bejárat is feltárul. Összehúzott szemekkel fókuszál a jövevényre, de amint felismeri benne Lénát, minden vonása kisimul. Fáradt, de vidám mosolyra húzza száját, és egy biccentés után felegyenesedik asztaláról, ami hirtelen fellélegzésében élesen meg is roppan.
- Csak papírokat ne - mondja nyűgösen az egész napos hajtásra célozva, közben már csak megszokásból is igazít meglazultnak vélt nyakkendőjén. Közelebb megy a felpakolt nőhöz, és segítőkészen átveszi tőle az életmentő italokat. Kimerültsége ellenére játékosan felsóhajt, és flörtszerű, neveletlen pimaszsággal invitálja beljebb kolléganőjét. - Hogy mindig tudod, mire vágyom, kész csoda vagy. Na menj, foglalj helyet.
Fejével az asztala előtt álló szék felé int, és követve az érkezőt, ő is leül sajátjára. Az egyik forró feketét átcsúsztatja a lekarimásodott arcú nő elé, a másikba pedig nyomban belekortyol. Pazar. Hálás tekintettel pillant fel a nőre, akiről viszont lerí a gondterheltség.
- Ennyire nem lehet sok munkád - csóválja fejét, míg műanyagpoharával kényelmesen hátradől rozoga székében. Igaz, nem ismerik egymást túl régóta, azonban hamar megtalálták a közös hangot, így a hivatalnok nem is fárasztja magát mellébeszéléssel. - Beszéljünk róla?
Ritkán hallani tőle ehhez hasonló kérdéseket, ugyanis egyáltalán nem jellemző rá mások lelkének bolygatása, vagy a problémáikkal való mély együttérzés, ám munkatársainak családi életét, múltját és számos gondját akkor is megismeri, ha nem akarja. A napi nyolc óra összezártság és közös munka másra sem jó, csakhogy végül egymás pszichológusaivá váljanak. Vagy többé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 21. 22:34 | Link

Konstantin


Tudja ő, milyen érzés egész nap egy íróasztal felett görnyedni és betűk rengetegét feldolgozni. Nála is nem egyszer előfordult hivatalnoki korában, hogy a nap végére konkrétan kiesett a szemén és úgy vakargatta össze magát az asztal alól műszak végén, nehogy a takarítóknak kelljen felmosni.
 - Elnézésedért esedezem. Igazából erre jártam csak és...
Megeresztett egy halovány mosolyt, egy egészen vérszegényet, ami kicsit sem hasonlít az egykori Colgate-reklámba illőhöz, de azért összeszedte a maradék erejét, hogy fenntartsa a látszatot.
Azt hihetnénk, a Dwayne mellett eltöltött másfél év gyökeresen kiírtotta belőle azt a férfiakkal szembeni furcsa rettegést, ami korábban meghatározta az életét. A nagy frászt, még mindig képes a kislábujjától a feje búbjáig elpirulni, ha valaki megdícséri vagy csak az általánosnál pozitívabb jelzővel illeti. Egy hirtelen mozdulattal kapta ki a gumit a hajából, hogy az előrehulló tincsekkel fedezni tudja lángba boruló búráját.
 - Szóval én csak erre... - elakadt egy pillanatra, valahogy nem tudta azt hazudni, hogy minden oké és csak a papírmunkát hozta - ...a fenébe is. Szabadnapom van és nem tudok otthon mit kezdeni magammal.
Lehuppant a Konstantinnal szembeni székre, de mielőtt belekapaszkodott volna a kávéjába, ledobta maga mellé a táskáját hogy ki tudja magát hámozni abból a rémes téli kabátból, amiben úgy néz ki, mint egy retardált hóember. Jobb napjain persze.
 - Igazán nem akarlak ezzel fárasztani. Csak valahogy szétcsúszott az életem, ennyi.
A maximalista nő, aki azt hitte, képes a kezei közt tartani mindent. Nos, bebizonyosodott, hogy hiába nő, egyszerűen képtelen az élete minden területére azonos módon figyelni. Talán ha akkor nem követte volan el azt a hibát, hogy elment Indonéziába, akkor most nem itt tartana. Mondjuk akkor nem a réginek érzett új ismerősének személyes szférájában ücsörögne nagy boci szemekkel.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 21. 22:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 22. 13:13 | Link

Almásy Léna


Szükségtelen indokokat keresni, vagy különböző ürügyekre hivatkozni azért, mert egy rosszabb időszakunkban támaszt keresünk valakinél. Néha egy idegen is sokat tud segíteni, nemhogy egy barát. Mégis mindig hamissággal áltatjuk magunkat, talán mert sokkal nehezebb kimondani a tényeket, és egyszerűen szembenézni azok súlyával. Ugyanis, ha kimondjuk őket, akkor azok valósággá válnak, és akkor felrémlik a kérdés: most hogyan tovább?
Konstantin értő tekintettel pillant fel a helyet foglaló nőre, aki zavarát hajának hosszával leplezi, és aligha képes első ízben elmondani ittlétének igazi magyarázatát. A férfi a nő kávét tartó ujjaira süti le szemét, hiszen bár csak az év vége óta dolgozik itt, a szaftos, és olykor rosszindulatú pletykák hamar eljutnak az ő asztaláig is. Sejti, hogy mi bántja a szemben ülőt, és valamennyire már ismeri is a férfiakhoz fűződő viszonyát, amit mivel semmiképpen sem kíván tovább mélyíteni, így először csendben vár. Viszont amint Léna végre bevallja az igazat, ő előredől, finoman leteszi poharát, és megvonva vállait, halvány mosolyt küld felé.
- Jó, hogy jöttél - mondja. - Végeztem mára, és éppen nincs jobb dolgom annál, minthogy veled ücsörögjek.
Tényleg nem ült volna vissza további mappákat kinyitni, helyette a falu egyik étkezdéjében ebédelne, úgyhogy, ha Léna néhány perccel később kopogtat, akkor rendezett asztalán kívül semmit nem talált volna az irodában. Milyen szerencse, hogy megfájdult a feje!
- Hát az előfordul - nevet fel, de egyáltalán nem kárörvendő, sokkal inkább megértő, mi több, együtt érző jelleggel. - Ami nem hoz jót az életünkbe, azt hátra kell hagyni, anyám mindig ezt mondja. De nézz rá, még mindig együtt van apámmal, aki szerintem egész életében máshol kereste a boldogságot.
Az igazat nem tudja, hiszen édesanyja még most is védi apját, az öreg meg nem hajlandó beszélni a nőiről, akik pedig köztudomású, hogy voltak. Konstantin szájához emeli a feketét, s csak miután visszateszi poharát a fára, azután fűzi tovább gondolatait.
- Azt viszont tudom, hogy ahol eljátsszák a bizalmat, ott... - elharapja mondatát, mert nem akar igehirdető lelkipásztor lenni, és nem is hiszi, hogy bármi újat mondana ezzel a nyúzott külsejű nőnek. Mindezt úgyis jobban tudja Léna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 22. 21:58 | Link

Konstantin


Mindenki azt hiszi, nem veszi észre a szánakozó pillantásokat. Pedig nagyon is jól látja az emberek arcáról simán leolvasható sajnálatot, pontosant azt a kifejezést, amit soha nem akart kiváltani másokból. Régen azért beszéltek róla, mert teljesen egyedül élt az erdőben, fiatal, egészséges nőként, most pedig azért, mert bepasizott ugyan, csak nem épp a legjobb lóra tett. Kegyetlen az élet, már akkor megtanulta, amikor az apja meghalt, sőt minden egyes bevetés vagy eset alkalmával rájön újra és újra, mégsem tudja megíkmélni az életét a saját hülyeségeitől.
Hideg tenyereit kellemesen bizsergette a kávé melege, nagyokat szippantott annak kellemes aromájú gőzéből. A kávézást nem szabad elsietni, az egy külön rituáléja az ő szerény kis életének.
 - Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy zavarba akarsz hozni.
Ismét megeresztett egy halovány, de annál őszintébb mosolyt és lesütötte a tekintetét a fekete nedűjére. Az túlzás, hogy ilyet tudott - bár ha belenézett volna a férfi fejébe, talán bizonyosságot szererezhetett volna a szándékai felől -, de valahol mégis azt remélte, hogy ő nem olyan, mint a többi. Szegény kicsi Léna, mindig is túlságosan naiv tudott lenni, hiszen rég rájöhetett volna, hogy valahol minden férfi egyforma. Kivétel nélkül.
 - De soha nem fogom megérteni, miért jó ez? Mi értelme van a megcsalásnak? Te férfi vagy... te talán érted ezt.
Valószínűleg csak az észjárás más, a nők az örök álmodozók, akik előre megfestik a nagy happily ever aftert, közben pedig a kedves másik felük sliccgombja mások felé kandikál.
 - ...ott valami megszakad.
Igazán nem akart belevágni a férfi szavába, mégis befejezte a mondatát. Talán ezt érezte az utóbbi napokban. Csalódást. Hatalmas csalódást.
Felpillantott a poharából, egyenesen a vizslató szempárba.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 22. 23:00 | Link

Almásy Léna


A faluban ugyan sokak szemében láthat szánakozást a nő, és észreveheti a szembejövők nyűgös sajnálkozását is, ám ebben az irodában csak megértő, ámde sohasem ítélkező tekintettel találkozhat. A kávéjába temetkező férfi kékjeiben mélység csillan, és bár sohasem járt ugyanabban a cipőben, mint amelybe kolléganője kényszerül, pontosan tudja milyen vágyakozni egy foglalt nő után. Számára erről szólt az egyetem. Vágyott, és közben szíve legtöbb óhaját kiélte a kínálkozó lehetőségekben, ugyanis akit akart, az mindvégig kapcsolatban élt. Habár a nő boldogságában soha nem volt biztos, ő nem akart az a bizonyos harmadik lenni. Aztán egy végzős bálon mégis azzá vált. Az ilyesmire hiába is keresünk, nincs mentség. Léna hangja húzza vissza az iroda kávéillatú valóságába, ahol maga sem egészen tudja, vajon tényleg zavarba akarja-e hozni a nőt, vagy csupán együttérzése és elkalandozott gondolatai váltják ki belőle ezeket a szavakat?
- Ha nem tudnám, hogy mi történt veled, még valóban zavarba akarnálak hozni - szája széle vigyorba szalad, a mimikára orcáin is nyomban megjelenik két kis gödröcske. Igazán nem illik egy megtört szívű nőt keringőre szólítani, és talán tényleg nem is áll szándékában, mégis, hamar kellemes légkör alakul ki közöttük a délután csendjében. Máskülönben pedig egyszerűen vétek volna nem csempészni némi örömet a napba. Az öröm nagyjából addig tart, míg a nő újfent meg nem szólal, és kijelentésével vissza nem térnek a fő témához: megcsalás. Konstantin arcáról lehervad a mosoly, majd, csakhogy időt nyerjen magának, komótosan megvakargatja állát, aztán belekortyol még mindig forró feketéjébe, s végül egy apró cuppantás kíséretében elszánja magát.
- Hát, hmm - sóhajtja. Első ízben eddig jut, de Léna kétségbeesett tekintetét látva újra megpróbálkozik a válaszadással. - Az okosok az ösztönre fogják, de én csak elhatározásban, állhatatosságban és hűségben hiszek. Szerintem ez döntés kérdése, azaz eldöntöm, hogy téged szeretlek, hogy veled szeretnék lenni, és kitartok melletted akkor is, ha alkalmam is adódik mással időzni. Viszont vannak, akiket egy kapcsolat megköt, gátolva érzik magukat, aztán megpattannak. Nem tudom.
Beszéd közben ujjaival a műanyag poháron dobol, lányos zavarában többször lesve az asztal hibáit, mint vendége arcát. Legszívesebben megkérdezné tőle, hogy egyáltalán minek keres még bármiféle indokot, miért hisz bárkiben is, de feléri ésszel, hogy mind közül ez volna a legrosszabb, amit most tehet. Félve pillant a nőre, de szája szegletébe beférkőzik egy halovány, ám annál bizalmasabb mosoly.
- Figyelj, ha van kedved hozzá, akkor... szívesen elviszlek vacsorázni - veti fel remek ötletét, már csak azért is, hogy az őt fürkésző bociszemekbe némi élet költözzön. - Van lent egy kiváló vendéglő, és még kiskosztümöt sem kell húznod.
Úgy mondja ezt, mintha a megengedő megjelenés plusz pont lenne az éttermeknek, de a hivatalnoki munkakör után valóban, igazi felüdülést jelent egyszerű emberként utcára lépni.
- De ha más programod van, vagy jobban éreznéd magad egy tál fagylalttal, megértem - kérdő tekintettel mered kolléganőjére, jobbjával közben poharába kapaszkodik. Valahol mélyen attól tart, hogy hamarosan kemény elutasításban lesz része, valahol pedig attól, hogy nem. Na, ilyenkor legyen okos az ember.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 22. 23:54 | Link

Konstantin


Igazán hálás Konstantinnak. A férfi nem csak a drága idejét szenteli az ő lelki nyomorának, de támogatja is, már amennyire tőle telik. Léna nem igazán az az ember, aki kibeszéli másoknak a problémáit, inkább magában rágódik az ügyes-bajos dolgain és megpróbál valahogy dűlőre jutni velük. Ezeknek a fene nagy próbálkozásoknak általában az lesz a vége, hogy komplett idegbeteget csinál magából, tépelődik, aztán szépen a szőnyeg alá söpri a problémákat és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ebből a gyerekes viselkedésből kellene felnőnie lassan, mert nem járja, hogy egy lassacskán - nagyon, nagyon lassan, remélhetőleg - harminc éves nő ennyire ne tudjon elbánni a saját életével. Érdekes, mert legyen akármekkora kihívás előtte a munka terén, szó nélkül nekiáll és nagy eséllyel meg is oldja azt. Na, ezt kellene valahogy átültetni a magánéletébe is.
Két homályos pislantás után visszatért feje sötét zugaiból a valóságba, egyenesen az átható, kék szempárba. Mintha a férfi a veséjébe látott volna. A libabőr lassan, egyik végtagjáról a másikra kúszott, lassan vette birtokába a testét. Hálát adott az égnek, hogy reggel a hosszú ujjú felső és a farmer mellett döntött.
 - Oké... hát azt hiszem, sikerült így is.
Szája szegletében egy furcsa félmosoly jelent meg, igazság szerint ő sem tudta hova tenni. Talán egészen eddig ez volt az utolsó dolog, amit el tudott képzelni mimikaprodukálás terén. Szinte biztos volt benne, hogy a feje már megint a vörös ezer meg egy árnyalatában játszik, futólag meg is értintette azt, nem mintha tudott volna ellene bármit is tenni. Inkább belekortyolt a kávéjába, ami idő közben langyosra hűlt.
 - Ez magas nekem. Olyan, mintha egy külön faj gondolkodását kellene megértenem.
Megvonta a vállát. Tulajdonképpen már nem is akarta tudni a miérteket, annyit kínlódott már ezen az egész témán, hogy a válasz, amire mindig is rá akart jönni, már nem is nagyon izgatja. Megtörtént, így történt, már csak nyugalmat szeretne találni, amihez tekintve, hogy Zója alig pár házzal arrébb lakik, nem igazán lesz szerencséje ebben az átkozott faluban. Egyedül csak azt bánta, hogy azokat a szavakat, amiket az imént Konstantintól hallott, nem más ejtette ki a száján egy bizonyos kontextusban.
 - Hát... - nem is tudta hirtelen, mit reagáljon erre, bizonytalan egy teremtés - ha nem haragszol meg, én ezt a lehetőséget kihagynám. Mármint... félre ne érts vagy valami ilyesmi, csak én nem akarok emberek közé menni. Vagyis hogy itteni emberek közé.
Valójában ő sem tudja, mi ennek az oka, talán tényleg a lesajnáló pillantások vagy csak meg akarja kímélni magát egy újabb pletykaáradattól, nem tudni, de ha már így alakult, akkor...
 - Viszont akkor ha gondolod meg tényleg ráérsz, akkor összedobhatok valamit otthon, csak ühm... be kell vásárolni.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2015. január 22. 23:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 23. 11:33 | Link

Almásy Léna


A szerelmi - és egyéb érzelmi kérdések elfojtása, azok lelkükbe való visszasajtolása bizonyára kivétel nélkül minden hivatalnokot sújthat, amit egy boltban, vagy egy iskolában dolgozó igazán őszintén talán meg sem érthet. Ő viszont tudja, hogy a kétség, mely Léna arcvonásaiba és meleg barna tekintetébe költözött, a belső vívódás mellékterméke. Jóleső mosollyal viszonozza a nő fokozatosan oldódó hangulatát, és a férfiak érthetetlenségére nevetősen vonja meg vállait.
- Nem csak ti nem értetek minket - mondja kedvesen, asztala szélére támasztott alkarral. - Nem tudom például azt sem, hogy a nőknek miért kell mást mondaniuk, mint amit egyébként gondolnak? Nem volna egyszerűbb kimondani azt, amit valóban szeretnének? Vagy az úgy túl egyszerű volna?
Szemei ide-oda járnak, hol Lénát fürkészik, hol az iroda minden szegletén nyugszanak meg néhány pillanatra. Sokáig próbálkozott a nők gondolkodásának megértésével, leginkább férfiúi korában szánt időt és energiát a másik nemre, de mint nőtlensége is mutatja, nem járt érdembeli sikerrel.
- Én maradok a máguskapcsolatoknál... - mosolygós, finom ráncokba szaladó szemekkel pillant a szemben ülő kolléganőre, és kijelentésére el is neveti magát. Ami nem megy, azt kár erőltetni. Bár ő is vágyik valamiféle elköteleződésre, és egy otthonra, ami több jelenlegi agglegénylakásánál, amibe életet csempész egy őt szerető nő, és ahova éppen ezért öröm hazajárni. A szívét összeszorító gondolatra megcsóválja fejét, majd az utolsó korty kávéját is felhörpintve hátradől székében, és megpördíti magát annak forgó lábain.
- Nehéz, mert a problémát tudod abban látom gyökerezni, hogy... - lábával megállítja székét, és Léna tekintetét keresve, előredől, s visszatámaszkodik asztalára. - ...mást akarunk. A nő a férfit, a férfi pedig a nőt.
Komolyan mondja, mégis mosolyog közben, hiszen szavai mögött mélység rejlik, a gondolat súlyára gerincén végigfut a hideg. Ezt a bölcsességet is édesanyjától hallotta, akit bármikor is kérdezett apja hűtlenségi kapcsolatairól, az asszony mindig elnézően védelmezte a férfit. Ez pedig végtelenül bosszantotta a hivatalnokot kamaszkorában. Kegyetlenségnek, és megbocsáthatatlannak tartotta. De hát az élet igazságtalan, nincs min csodálkozni.
- Ne visszakozz, megértem - feleli, alighogy Léna befejezi elutasításának magyarázatát. Számíthatott volna erre, hiszen pontosan tudta, hogy a világos hajú nőnek éppen most ment gallyra egy kapcsolata. Hevesebben verő szívét nyugtatni igyekszik, lesütött szemeit az asztalon hagyja nyugodni. Aztán Léna újból megszólal, mire ő felkapja kéklő tekintetét, és meglepetten pillant rá.
- Szívesen bevásárolok - jelenti ki gyorsan, és baljával kihúzza asztalának legfelső fiókját. Papírt, tintát és pennát vesz ki belőle, hogy le tudja írni, mire van szüksége a szakácsnőnek. - Csak mondd mi kell, megveszem. Hányra menjek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 23. 13:19 | Link

Konstantin


Hát persze, hogy túl egyszerű lenne mindent kimondani. A nők szeretnek vívódni és azt is szeretik, ha vívódnak miattuk, soha nem fogják elsőre kibökni azt, amit valójában gondolnak, hiszen akkor odalenne az egész történet varázsa. Ez az egyik opció, a másik pedig az, hogy ők sem tudják valójában, mit is akarnak. Sokszor mire rájönnek a valódi érzéseikre a másikkal kapcsolatban, azok a bensőséges, féltett és titkon ápolt foszlányok már rég teljesen világosak a világnak, de legalábbis az alany környezetének. Egy szerelmes nőnek minden érzése pontosan le van írva a tekintetében.
 - Szerintem a nők egyszerűen csak bizonytalanok, nézz csak rám. Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal így... így ezek után.
Elég rég volt már, hogy valaki is ilyen áthatóan tanulmányozza arcának minden vonását. úgy érezte magát Konstantinnal szemben, mintha egy pszichológusnál ülne. Egy rendkívül szimpatikus és megnyerő lélekgyógyásszal szemben. Apró mosollyal a szája szegletében kortyolt bele ismét az italba, szemeit közben nem hunyta le, fel-felpislantott közben a férfire. Ráérősen, minden egyes kortyot alaposan megízlelve fogyasztotta el a jól megérdemelt kávéját.
 - Na hát azért ennyire csak nem rossz a helyzeted, ne akard nekem ezt bemesélni, mert nem most másztam le a falvédőről.
Igen, hosszú idő óta az első normális mosoly, amit megejtett, ahogy belevigyorgott a kávéjába. Nem, nem tudta elképzelni Konstantinról, hogy ilyen beszélőkével és kisugárzással egész este otthon ül, teljes magányban. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Ő tipikusan az a férfi, aki tudja, mit akar hallani a nő, olyan, mint a légypapír.
 - Tudod, a legnagyobb probléma itt akkor van, ha férfi egyszerre két nőt akar. Olyankor aztán nincs okosság, valakinek engednie kell...
Pár pillanatig állta a férfi velős pillantását, aztán mégis lesütötte barnáit és zavarában beletúrt a hajába. Ezek az apró pótcselekmények azok, amik régen meghatározták az életét, amikor még nem tudta, ki is ő valójában. Ez az érzés visszatért, de csak részben, már nem retteg. Talán túlélte a pokol nehezét, talán most már végre megérdemel egy kis jót is a sorstól. Talán.
 - Uhh... - hirtelen azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, mert igen, ez csak egy baráti vacsora, mégis valahogy olyan deja vu-érzése volt - Mit ennél? Szinte bármni magyaros dolgot meg tudok csinálni. Meg van két üveg borom is a hűtőben, ha jól emlékszem.
Meglepetten pillogott a felbuzdult kékszeműre, nem gondolta volna, hogy egy egyszerű meghívás ilyen izgalmat válthat ki belőle. Úgy tűnik, nem volt mindenre felkészülve, amikor belépett az iroda ajtaján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 23. 14:00 | Link

Almásy Léna


Nemcsak a nők bizonytalanok, hanem a férfiak is, a különbség abban áll, hogy míg a nő pajzsként használhatja bizonytalanságát, addig a férfi elő sem hozakodhat vele, hiszen ha megtenné, akkor nem felelne meg a társadalmi normáknak. Konstantinra általában nem jellemző a határozatlanság, sem a kétely, ugyanakkor ez azt is bizonyossá teszi, hogy még nem volt számottevő élettársi kapcsolata. Kétszer próbálta a kimondottan komolynak induló partnerkapcsolatot, másodjára össze is költözött a nővel, de hamar rádöbbent arra, hogy a már felnőtt nők és vágyaik nem hozhatók közös nevezőre szeretett munkájával. Ő pedig mindkétszer - mint minden logikusan gondolkodó hivatalnok tette volna -, a főosztályt választotta.
- Papírmunka mindig lesz - játékosan vigyorog Lénára, aztán az asztalra dőlve, halkabban folytatja. - Senki sem tudja hogyan lesz tovább. Majd az élet alakítja. Bízd rá.
A bölcsességek délutánja ez, közhelynek számító gondolatok prédikálása, mely egyébként egyáltalán nem jellemzi a férfit, sőt. Kifejezetten kerüli a kollégák magánéletét, a szomszédok problémáit, és a világ zűrjeit. Nem szeret belefolyni mások döntéshelyzeteibe, de most amellett, hogy könnyedén szót ért Lénával, még jól is érzi magát. Nem tartja sem kínosnak, sem kerülendőnek a légkört.
- Mi ez a tipikus átlátok rajtad vigyor? - visszakérdez, szemöldökei megemelkednek zavart nevetése alatt. - Ha azt hiszed, hogy a túlóra után még beugrok a pubba hajnalig szórakozni, akkor el kell keserítselek.
Noha tagadhatatlan, hogy mióta Bogolyfalván dolgozik, azóta társasági élete is pozitív irányba változott, és a munka mellett időt szakít a múltjából felbukkanó nőkre is, de még mindig heti hat nap túlórát vállal, és még vasárnap is beugrik olykor, csakhogy ellenőrizze: minden rendben van, a kirendeltség szilárd talapzaton áll. Mindezt persze családos emberként már nem tehetné meg, bizonyára reggel hat óra helyett csak nyolcra érne be, és nem is este tízig görnyedne székében. De ez jövő zenéje.
- Túl leszel rajta - válaszolja a barna tekintetbe. Hangjában meggyőződés cseng, hiszen tudja, hogy semmi sem tart örökké. - Addig meg... az ajtóm nyitva áll előtted. Ha szeretnéd, minden nap elmondhatod mi fáj.
Egy barát nem is tehet ennél többet, minthogy biztosítja a másikat arról, itt van. Konstantin nem tervez sehova menni, és akkor is ugyanolyan intenzitással képes a precíz munkára, ha a másik székben ott gubbaszt Léna.
- Lecsó? - tűnődve böki ki az első eszébe jutó étel nevét, majd széttárt karokkal fordul vissza kolléganőjéhez. - Melyik fagylalt a kedvenced?
Olyan nincs, hogy bánatos nő ne kapjon édességet, ha meg még főz is, akkor egy egész doboznyi jár neki. Kellemes estének néznek elébe. Elmosolyodik a közelgő közös vacsora gondolatára, de ha az auror belenézne fejébe, nem találna benne semmiféle bűnös foszlányt. Egyelőre legalábbis.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2015. január 25. 22:48 | Link

Konstantin


Így pár év távlatából visszatekintve tényleg egy unalmas, szürke kisegér volt, arcának fakó árnyalatával meg sem közelítette azt az életenergiát, ami Konstantin minden egyes mosolyával a világ elé tárul. Egyszerűen csak bámulatos, mennyire jól tudja érezni magát a férfi abban a környezetben, amiben ő szinte rabként tengette napjait. Alig várta, hogy kiszabadulhasson... most meg vágyódik vissza. Vágyódik messze attól az íróasztaltól, ami a szenvedése mellett van.
- Attól félek, ha rábízom akkor eltapos, mint valami jelentéktelen rovart.
Megvonta a vállát, sajnos már ez a véleménye az életéről, egészen lemondott már róla, hogy valaha normálissá válik és minden úgy történik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Egyébként meg ismét hatalmasat csalódott a férfiúi nemben, nem igazán tartotta valószínűnek, hogy a bár sokkal gyengébb, de mégis álló falat valaki még egyszer át tudja majd törni.
 - Nem is tudom, talán az, hogy átlátok rajtad? Vagy ez így túl egyszerű lenne? - ő is felvonta a jobbos szemöldökét és közben próbálta elnyomni a fel-feltörő mosolyt, ami a szemöldökmozgás mellékelt mimikája lett volna. Mindenesetre nem igen jött be neki a rejtegetős stratégia, soha sem tudta igazán elrejteni az érzéseit mások elől. Az tipikus nő ő, akinek minden megjelenik az arcán, bármi is nyomja vagy dobja fel a lelki világát.
 - Keseríts el! Meg mondd azt, hogy túlóra után hazamész és folytatod a papírok bogarászását és maradéktalanul elhiszem a történeted - egy utolsó korttyal kiürítette a kávés poharát, de nem rakta le azonnal az asztalra, körbe-körbe forgatta az ujjai között - Én ilyen voltam.
Tekintetéből hála sugárzott, ahogy felpillantott a férfire. Ahogy ránézett, egyszerűen nem látott benne mást, csak biztonságot. Nem tudta miért vagy hogyan, egyszerűen csak azt sugallták az ösztönei, hogy benne talán megbízhat, hiszen Konstantin nem úgy közeledett felé, ahogy mindenki más tette a folyosókon, a falu utcáin, akárhol, ahová csak betette a lábát. Nem is tudta, mit mondhatna erre a felajánlásra. Csak nyelt egyet, hátha a torkán érzett gombóc egy kicsit feloldódik, de hiába. Aprót bólintott és egy szívből jövő mosolyt küldött felé. Talán az üzenet célba ért.
 - Lecsó... jó! Akkor kell paprika, meg paradicsom meg hagyma és... - egy pillanatra elhallgatott, valahol megállt az esze a lecsó receptjének felidézése közben - A csoki. Határozottan a csoki.
Igen, Kolos tényleg tudja, mi kell a nőknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2015. január 30. 22:44 | Link

Kolos

Félreértés. Konstantin úgy masírozott el mellettük a múltkor, hogy Renée-nek esélye sem volt magyarázatot adni a látottakra. Legszívesebben a férfi után rohant volna, hogy álljon meg, semmi sem az, aminek hiszi, de nem hagyhatta ott testvérét és kislányát. A család az első, a zűrös ügyeket pedig később kell rendezni. A később ideje pedig elérkezett. Már vagy két hét is eltelt a férfi látogatása óta és azóta szóba hozták Almásy Lénával, amire tanerőnk nem tudott mit reagálni. Hogyan tehette volna? Nem hibáztatta a férfit. Az egész jelenet olyan volt, mintha Kolos csupán belerondítana a családi összképbe, felesleges kerékként funkcionálna. Az igazság sokkal dermesztőbb ennél.
Éttiennek elintéznivalója akadt, így ő korán reggel elment, Renée meg pont most szedte össze a bátorságát, hogy elmenjen a hivatalba. És igen, a gyerek is megy vele. Előre látható, hogy kész katasztrófa lesz az egész és ebből sehogy se jön ki jól, de jobb, ha Konstantin megtudja, nem az öccsétől van gyereke... Csak kicsit lenne atyaúristenmiiii? Szóval nem. Nem tőle van. Pfujj. Így történt hát, hogy elindult és jelenleg Kolos ajtaja előtt toporog, az alvó Fleur-rel a babakocsiban. Hogy ideges-e? Nem feltétlenül ez a megfelelő kifejezés erre az érzelmi és idegi állapotra, de jó, fogjuk rá. Kopog párat és, amennyiben érkezik válasz, belép, maga előtt tolva a babakocsit. Hála istennek a férfit egyedül találja, így mégiscsak könnyebb dolga van.
- Szia - halkan becsukja az ajtót maga mögött és nem is tétovázik sokat, könnyedén dobja le az egyik székre kabátját és a férfi elé lép. Úristen, de kínos ez most... Nincs is oka magyarázkodni, de mégis azt fogja tenni. Röhej. - Azt hiszem beszélnünk kéne...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 30. 23:23 | Link

Renée Blanche


A gramofonja előtt áll, régi mugli zenét hallgat, és lehunyt szemekkel merül el a susogó dalszövegben. Kollégája, mint általában minden héten egyszer, úgy most is családi okokra hivatkozva vett ki fizetés nélküli szabadságot, s így ő rá, mint általában ilyenkor mindig, dupla annyi munka hárul. Igaz, hogy péntek délelőtt már sokkal felszabadultabbak az emberek - még a hivatali dolgozók is -, de ő a hét utolsó napján is pontosan ugyanolyan figyelmet fordít a keze ügyébe kerülő papíroknak, mint bármelyik másik nap. Véget ér a dal, ő pedig végleg elhalkítja rézeszközét. Felemeli a Lénától kapott kávéját, és belekortyol a már langyossá hűlő feketébe. Elmosolyodik a gondolataiba úszó nő képzetére, majd megvakargatja tarkóját, és az ablakhoz sétál. Kint még mindig hó fedi a járdát, és az út menti növényzet is fehér magányában néz vissza rá. Az iroda csendjét néhány kopogtatás töri meg, mire válla fölött az ajtóra néz, és elmotyog valami alig hallható választ. Már megszokta, hogy hiába mond bármit, avagy éppenséggel semmit, a kint álló így is, úgy is lenyomja a kilincset, és percekkel később már az övével szembeni székben ül, hogy megossza vele örömét-bánatát. Most sincs ez másként, csak éppen az érkező váratlan. A nő, és az ezentúl bizonyosan minduntalan velejáró lény azonnal kibillenti péntek délelőtti rutinjából, mire először csak annyit képes reagálni, hogy az ablakpárkánytól elfordul, és az elé lépő Renée-re összpontosít.
- Úgy, hogy ő is itt van? - sokatmondó pillantást küld a babakocsi felé, s közben zavarodottan megrázza a fejét. - Ez egy hivatal, ... mi több, ez a Mágiaügyi Minisztérium Bogolyfalvai Kirendeltsége! Nem tudom, hogy tiltja-e a házirend kiskorúak, védtelenek, vagy tudom is én kicsodák itt tartózkodását.
Természetesen nincs ilyen szabály vagy törvény, de Konstantin nem titkoltan kényelmetlenül érzi magát az új, megváltozott Renée és az alvó lény társaságában. Mélyet sóhajt, aztán reménytelenül legyint egy aprót.
- Amíg a kocsiban marad, legyen, maradjon - motyogja, és arra a bizonyos, íróasztala előtt álló székre mutat. - Foglalj helyet, és beszélgessünk. Szerintem is van valami, amit elfelejtettél elmondani nekem.
Ismét a lény kocsijára pillant, hirtelen nem is tudja milyen hangerővel beszéljen, hogy ne hallja meg a benne fekvő kiskölyök. Aztán felkönyököl karcos asztalára, és belekapaszkodik kávéjába.
- Hallgatlak - bólint, és a szemben ülő nő kék tekintetébe fúrja sajátjait. Úgy látszik, ez a péntek sem a munka miatt lesz hosszú.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2015. január 31. 00:01 | Link

Kolos

Nem, Konstantin nem könnyíti meg amúgy is baromi nehéz dolgát. Ahogy Renée besétál a babakocsival, azonnal látja az ellenséges pillantást a férfi részéről. Még az a szerencse, hogy nem tudja, mi jár a hivatali fejében, mert valószínűleg világgá szaladna a gyerekkel. De most erős, független nő - egy gyerekkel, mikor magyarázkodni akar, hogyne -, szóval nem riad meg semmitől. Mondom nem riad meg! Na. Úgy. A férfi előtt állva egészen kicsinek érzi magát és védtelennek.
- Kolos... - sziszegi a férfi nevét kelletlenül. - Légyszíves ne nehezítsd meg ezt nekem - fogai közt szűri a szavakat, nem tudja, hogyan hárítsa a dolgot. Ez a feszült légkör már most megvan, még a legérzéketlenebb földi giliszta is érezné. Farkasszemet néz a másikkal, de persze harmadik szemével a babára összpontosít, oh yeah. A szabályzatra való hivatkozást inkább el is engedi a füle mellett. Nem hajlandó meghallani ezt a fajta rosszindulatot. Vajon, ha most megtudná, hogy övé a gyerek, akkor is ugyanígy reagálna? Kétlem. Mindenesetre felesleges leállni vitatkozni, Kolos sértett és dacos. Nem nyerhet most ellene.
- Nem felejtettem el, csak... - na igen, hogy is kéne befejezni? Erre nincs igazán jó reakció, amit pedig kinyög, az bőven rossz. - Csak nem kérdezted - ez logikus. Ha kérdezte volna, akkor elmondta volna, hogy mi van, igen, ez a jó magyarázat. És ha ezt Renée sokáig ismételgeti, talán el is hiszi. Lesüti a szemét, ahogy közlik vele, hogy hallgatják. Tisztában van vele, csak hol kezdje? Hol van már az az erős, független nő? Lepillant kislányára és belőle merít erőt a folytatáshoz, remélhetőleg kellő sikerrel.
- Amit láttál, azt félreértetted - halkan beszél, mégis jól hallhatóan és határozottan. - Akivel láttál, az Éttien, az öcsém, eddig ő vigyázott Fleur-re, miattuk utaztam haza és késtem el a reggeliről is. Most költöztek ide, hogy végre találtam megfelelő házat és el is férnek - arról, hogy ki az apa és miért nem beszélt róla, egy szót sem ejt. Előbb utóbb úgyis kiderül majd, mert Kolos rá fog kérdezni és látni fogja a gyereket. Látni és tudni fogja, de ha lehet, ez ne most következzen be. Az édesen alvó baba látványa vajjá olvasztja Renée szívét. Hiba volt talán az az éjszaka, de nem bánja, hogy a lánya megszületett. Így lett minden kerek és egész. Csak az apja hiányzik. Nagyon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 31. 00:39 | Link

Renée Blanche


Nem a rosszindulat beszél belőle, hanem a sértettség és értetlenség katyvasza, ami az előző hetekre tekintettel bizony magyarázatért kiált. Méghozzá hihető, logikus és pontos indoklásért, lehetőleg hosszas elbeszéléssel összekötve. Csakhogy halmozzuk az élvezeteket.
Magyarázkodni persze senki sem szeret, főleg nem egy származását tekintve bizonytalan babakocsilakóról, és fogantatásának zavaros - vagy egészen zavartalan - körülményeiről. Utóbbi talán annyira nem is érdekli az asztalához ülő férfit, de az irodájába négy keréken beguruló eredmény már annál inkább. Ha nem az a férfi, akit a nő házának küszöbén látott, akkor lehetséges, hogy a mestertanonc-képzésen összeszedett másik, aki miatt egyébként sem volt Renée-nél esélye soha. A gondolatra undorodó grimaszba szaladnak vonásai, orra és ajkai összetöpörödnek, szemöldökei között apró ráncok jelennek meg. Még a hideg is kirázza, hogy annak az egyednek a gyerekét kell vendégül látnia ezen a szép péntek délelőttön.
- Tééényleg? Nem felejtetted el? - cinikusan kérdez vissza, majd a beszélgetésben beálló szünet után ismét megszólaló nő szavaira elnyíló ajkakkal emelkedik fel székéből, és már-már egészen áthajolva asztalán, a jobbjában behorpadó műanyagpohár felett támaszkodik meg a fán. - Célestine, mégis mikor kellett volna megkérdeznem, hogy szültél-e mostanában? Vagy nem is tudom..., hogy időközben férjhez mentél-e?
Más esetben hangosan hahotázna, ha egy kollégája ebédszünetben mesélné a történetet, még viccesnek is találná. A jelen helyzetben viszont szája hol vigyorra görbül, hol pedig az idegtől ráng. Kimeredt szemekkel pillog Renée-re, hangját - amint észreveszi magát - a lényre való tekintettel lehalkítja, hogy aztán újból azon kapja magát, hogy emelt hangszínen kommunikál a nővel.
- Éttien, az öcséd - ismétli el jól érthetően, s közben visszaereszkedik székébe. Ujjaival a behorpadt kávés poharat igyekszik helyrehozni. Agytekervényei komótosan dolgoznak a műanyaggal történő kísérletezése során. - Az öcséd neveli a gyereked. Nem értem. Na és hol az apja? Nem mentél hozzá?
Ösztönösen pillant le a nő gyűrűsujjára, majd tekintetét visszaemeli annak arcára. Renée férjhez ment, gyereket szült, és el is vált volna néhány év alatt? Ez régen nem jellemezte volna őt. Közben sikeresen visszapattintja a pohár falát, mire büszke, elégedett mosolyba szalad szája széle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2015. január 31. 09:15 | Link

Kolos

Jó, a magyarázat igen gyenge lábakon áll, de most mit mondhatott volna? Megérkezik, elmennek süteményt enni és benyögi, hogy "Amúgy van tőled egy gyerekem. Szerinted is finom ez az édesség?" Hát tényleg, az sokkal jobb lett volna. Arról nem beszélve, hogy a hivatalban kellett volna erről cseverészni, vagy akkor, mikor őméltósága közölte, hogy ő nem ér rá a családalapításra? Hát kösz. Mintha egy szerencsétlen mókusra rávágtunk volna egy hat tonnás sziklával, hogy nesze pusztulj meg most beszéljél. Reális lett volna a családegyesítés. Persze ettől függetlenül a megfogalmazása a kérdésnek mókás, csak Renée nem mer nevetni, mert fél, hogy azzal végképp kihúzza a gyufát. Minden megeshet.
- Egyedül aznap, a házamban kérdeztél bármit is a családdal kapcsolatos témáról. De mint tudjuk a mesét, valaki sértődötten elrohant, mikor meglátta a hirtelen kialakult helyzetet - összehúzott szemöldökkel pillog Konstantinra és a valaki szót igen erősen megnyomja. Nem akarja a felelősséget hárítani magáról, valóban nem ártott volna egy gyors felkészítő arról, hogy a nyakukba szakad egy gyerek. Illetve tanerőnk nyakába, Kolosnak úgyis mindegy, nem ér rá az ilyen botor dolgokra. Az se biztos, hogy látott már, szerintem most szembesül vele először. "Úúúristen ennek négy végtagja van és lélegzik! Erről milyen jogszabályaink vannak...?" Marha.
- Igen - ez amolyan megerősítés. Éttien az öccse, ezen nincs mit nem érteni, a következő kérdés viszont elvágja Célestine oxigénellátását pár tíz másodpercre. "Ja, hát te vagy az apja, csak mivel te iratokat nevelsz és nem gyereket, meg szívesebben enyelegsz vámpírokkal és kollégákkal, minthogy egy pelenkás bébivel üsd el az időd - akár szó szerint -, így gondoltam jelen helyzetben indifferens, hogy a tiéd te népművészeti cserépedény." Nem, Renée ilyesmit nem fog Konstantin fejéhez vágni, bár jó tudni, hogy lenne egy ilyen opció is. Az most mondjuk nagyobb para, hogy mit kéne felelnie élesben.
- Nem, nem mentem hozzá. Az apja biztos jó helyen van és éli az életét - végig Fleur-t nézi, miközben beszél. Tessék kicsilány, itt a fater. Kicsit oppan Dumbo style, amúgy papírokba szerelmes, vámpírok vérét szívja és kollégák kávéját kortyolgatja. Ez meg itt a mama, aki szülés utáni depresszió miatt lepasszolt az öccséhez, most meg dunsztja nincs, hogyan vallja be, hogy közös a poronty. Azaz te. Ez a kép örökre az emlékezetünkbe ég majd. Mehet a családi mosolyalbumba, de szigorúan azután a kupac irat után. Nem vagy annál fontosabb. Mármint a papának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 31. 12:35 | Link

Renée Blanche


Szórakozottan figyeli a nőt, aki hol rá, hol a mellette álló babakocsiba pillantgat. Rá ugyan nem, de az alvó lényre mosolyog, amely mimikája alatt arcán egészen más ráncok mélyülnek el, mint mikor másra szaladnak ívbe ajkai. Ahogy Renée a gyerekre pillant, az egészen zavarba hozza Konstantint, aki nemhogy nem érzett még efféle földöntúli boldogságot, de már a gondolattól is összeugrik gyomra. Eddig soha nem képzelte el a szőkét anyaként, hiszen miért is tette volna? Soha, még csak szóba sem került közöttük a jövő, vagy az azzal kapcsolatban szőtt tervek, s remények. Ő soha nem akart gyereket, mert minél inkább nőtt, annál jobban hasonlított édesapjára. Minél érettebben gondolkodott, annál inkább vágyott a hivatali munkakörbe, a minisztérium forgatagába, és annál inkább tudta, hogy ő nem teheti meg ugyanazt a saját fiával, mint amit vele tett meg az apja. Bár a taníttatását szüleinek köszönheti, gyermekkori emlékeit csakis édesanyjához, na meg apjának szeretőihez tudja kötni. A jobbjában szorongatott pohárról Renée félszeg arcára emeli pillantását.
- Sajnálom, hogy nem maradtam ott fogni a gyereket, míg te összeborulsz azzal a fickóval - mondja hangosan, szabad tenyerét elutasító jelleggel emeli a nőre. Az a szituáció mindenkinek félreérthető lett volna, és úgy gondolja, hogy ő még valóban intelligensen és kulturáltan intézte a távozást. - Rendben, most már tudom, hogy a testvéred volt, de mondd azt, hogy fordított helyzetben, te nem így reagáltál volna! A hiszti, és egyéb női eszköztártól most tekintsünk el.
Kissé megdöntött fejjel, beszélő szemekkel felel a nőnek. Hangja türelmessé válik, kávéját sem szorítják már úgy ujjai. Kezdi megszokni a babakocsi látványát, amit nem is volt olyan nehéz összekapcsolni Renée-vel. Hümmög néhányat, és hátradől nyikorgó székében.
- Pierre az apja? - kérdezi a gyereket fürkésző nőtől, és az ő tekintete is a kocsira esik. - Lelépett, mikor megtudta?
A gondolatra feszültté válik, Célestine akkori barátjára ha lehet, most még jobban haragszik. Nem volt köze hozzá, így akkoriban sem mondta a tanárnőnek készülő lánynak, hogy ki nem állhatja párját, most azonban órákig tudná taglalni a kapcsolatukban rejtőzött hibákat. Természetesen nem teszi, meg sem szólal, hiszen közös reggelijük óta tudja, hogy egészségesebb csendben maradnia, mint vegytiszta véleményét átgondolatlanul megosztania a másikkal. Ennél már csak az volna rosszabb, ha kiderülne, hogy nem is Pierre a donor, de a nő egyáltalán nem is sejti, hogy ki lehet. Ott valami egészen biztosan megszakadna a hivatalnokban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2015. január 31. 21:38 | Link

Kolos

A gúnyos válaszra kis vonallá szűkülnek szemei. Úgy tűnik a férfi ma humoros kedvében van, Renée már kevésbé. Legszívesebben elővenne egy kiskanál vizet és belefojtaná Kolost, de az nem lenne túl megfontolt ötlet itt a hivatalban. Ezzel a lendülettel cellát is bérelhetne magának, ha már erre jár.
- Jó, megértem, persze - hogy mennyire túl akar már lenni ezen, azt elmondani sem tudná, pedig még csak most kezdenek belejönni. Kellett neki idejönni, kell neki magyarázkodni, kell neki egyáltalán bármi minden után... Kell neki? Úgy tűnik igen. Ha másnak nem, a gyereknek szüksége van az apjára. Renée még csak ellenne egyedül, de Fleur nem nőhet fel férfi nélkül az életében, márpedig akár tetszik, akár nem, az a bizonyos hím Konstantin. Ez speciel tanerőnknek tetszik, csak a megvalósítás nincs ínyére. Volna még mit csiszolni a kapcsolatukon.
A következő kérdéseknél megáll benne az ütő. Pierre? Ugyan, hagyjuk már, hogyan lehetne pont ő az apja? Ajj, de most ezt amúgy is minek kell feszegetni? Egyszerűen csak fogadjuk el, hogy van, béküljön ki mindenki mindenkivel, és slussz-passz. De neeeem, ki az apja? Miért nincs vele? Az édes drága mama jól érzi magát? Nem, kezd rosszul lenni.
- Én léptem le, mikor megtudtam - ugyan kikerüli az első kérdést, a másodikra adott válasza olyan magabiztos és határozott, ami már őt lepi meg. Igen, sok minden volt bizonytalan körülötte, főleg az, hogy tudta, el kéne vetetnie, ha elárulná. Egyszerűbbnek tűnt elmenekülni és meghozni egy olyan döntést, ami megmenti egy baba életét. Mindennél jobban szereti a csöppséget, sosem tudná megbocsájtani magának, ha elvesztette volna. Még akkor sem hajlandó erre gondolni, mikor tudja, a családegyesítés reménytelen.
- Tudtam, hogy nem tarthatnám meg, ha maradok, vagy a végén úgyis egyedül maradnék a gyerekkel. Egyszerűbb volt elköltözni és magamnak kézbe venni az irányítást - halkan beszél, miközben Fleur csendesen szuszog mellette. Nem. Sok mindent elviselt volna, de ezt nem. Szereti Kolost és azt is, ami kettejük románcának gyümölcseként jelen van ebben a szobában. Helytelenül cselekedtek és, ha a férfit nem is, de Renée-t mindenképpen meghurcolták volna emiatt. A felelőtlensége miatt. Ebből köszöni, nem kér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 31. 22:13 | Link

Renée Blanche


Természetesen aggódik a nőért, és belső nyugtalansága kiül arcára is. Megnyalja ajkait, majd míg Renée beszél, be is szívja azokat. Minden erejével azon van, hogy megértse a másik bonyolult helyzetét; a gyerekdolgot, az öccsét, a közöttük olykor igen zavaros és feszült viszonyt, mégis ott bujkál benne a gyanú, hogy attól még, hogy a nő pont hozzá fordult, még nem akarja megosztani vele a probléma körülményeit. Így pedig ő hogyan segítsen? Munkaköri sajátosság, hogy kérdez, előfordul, hogy ugyanazt a kérdést többször is, árnyalatnyi különbséggel teszi fel, és ha gyanúja támad, egy tapodtat sem mozdul. Akkor sem, ha ez a szemben ülőnek, és néha neki is kényelmetlen. Mindennek a végére akar járni, minden adódó körülményről tudni szeretne, mielőtt bármilyen lépést is tenne az ügyben. Mint más ügyfél esetében, úgy most sem vág Célestine szavaiba, figyelmesen végighallgatja és csak miután teljesen elhalkul, akkor mintegy összegzésképpen fejti ki gondolatait.
- A gyerek Pierre-től van, de nem merted neki elmondani, mert féltél, hogy nem akarja majd. Megszakítottad vele a kapcsolatot, megszültél, Éttien segítségét kérted, végül eljöttél otthonról, hogy rendbe jöjj lelkileg.
Miután az apakérdésre Renée nem válaszolt, a férfi egyértelműnek veszi, hogy beletrafált a névbe, és bár egészen csalódott, hogy a szőke pont annak a fogyatékosnak szült gyereket, érzéseit egy pillanatra sem mutatja. Elvégre nem rá tartozik, és még véletlenül sem szeretne ítélkezőnek tűnni. Merthogy egy pillanatra sem fordul meg fejében, hogy egyébként jó véleménye megváltozzon Célestine-ről.
- És mihez kezdesz most? - kérdezi előredőlve, az asztalán fekvő mappa betört sarkait simítgatva. - Én miben tudok segíteni?
Ha a tanárnő látogatásával csak annyit szeretett volna elérni, hogy a vasárnap délelőtti félreértést tisztázza, akkor minden bizonnyal végeztek, hiszen a hivatalnok elfogadottnak tekinti a magyarázatot. Ha viszont Renée segítségre szorul, akkor még csak most jön a java, ő pedig - ha nem is mondta el elégszer -, mindenben mellette áll, amiben egy jó barát csak tud.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Renée Célestine Blanche
INAKTÍV


Zauror
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 112
Írta: 2015. január 31. 22:28 | Link

Kolos

Nem érez megkönnyebbülést, hiába mondhatta el mindezt. Mert a teljes igazság még mindig mélyen lapul. Az összegzés eleje hibás ugyan, de minden más igaz. Hagyja, hogy a férfi nyugodtan végigmondja, amit gondol, nem is szól közbe. Nem akar. A végén lévő felajánlás tulajdonképpen megmelengethetné a szívét, de csak egy szomorú mosolyt tud küldeni a másik íriszeibe. Nem tud őszintén köszönetet mondani, nem tud őszintén segítséget kérni. Nem tud őszinte lenni. Egyszerűen csak fél, hogy mit fog szólni Konstantin. Milliónyi érzés kavarog benne, az esze harcol a szívével, ami félelmében meg sem engedte volna, hogy a tanerő idáig jöjjön. De eleget rettegett már mindentől, ideje lenne végre felvenni a kesztyűt. De még korai. Túl korai.
- Nem Pierre-től van a gyerek - lesüti a szemét, ahogy kiejti a száján a szerényke mondatot. Elmondhatjuk, hogy arca a vörös legrendkívülibb és legváltozatosabb árnyalataiban játszik, pulzusa meglódul, ahogy az igazság végre kicsúszik a száján. Bár most veri a fejét képzeletben a falba, hogy képes volt erre, de már mindegy. Most majd nevet fog kérni a férfi, nevet fog követelni, hogy tudja, kitől félt Célestine. De a válasz annyira könnyű és annyira nehéz elmondani! Végül Renée nem vár tovább. Képtelen csak ülni és várni a halálos ítéletét. Hirtelen kel fel, magára rántja a kabátját és megragadja a babakocsit.
- Nézd, nekem mennem kell, én nem... - látszódik arcán a pánik. Nem beszélhetek. Szomorúan néz a férfire, majd nyitja az ajtót és kitolja Fleurt a folyosóra, hogy még egyszer utoljára visszapillantson. Alig bírja kimakogni, amit akar, egyszerűen csak fizikai fájdalom. Lassan hátrál. - Én nem... Én csak... Sajnálom - azzal becsukja az ajtót és menekülőre fogja a dolgot. Képtelen Kolos szemébe nézni, tudva a valódi igazságot. Képtelen rá, nem megy. Olyan gyorsan távozik, mint egy forgószél és meg sem áll a házukig. Hazaérve egyszerűen csak összecsuklik a küszöbön, miután kulcsra zárja a lakásajtót és kitör belőle a sírás. Elrontotta. Mindent elrontott. És fogalma sincs, hogyan hozza rendbe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Roósz Péter Balázs
INAKTÍV


Animágus Pán Péter
offline
RPG hsz: 3
Összes hsz: 79
Hadd lám, mit hoztál!
Írta: 2015. március 7. 00:34
| Link

Kolos Konstantin

Valahogy megnyugtatással tölti el az, hogy nem kell visszamennie a diákok közé a következő tanévben. Nem volt rossz, de esze ágában sincs többet kérni belőle. A diákok rosszabbak, mint a kétnapos tea, amiben megerjed a citromlé. Valamiért nem tisztelték, pedig ő aztán mindent megpróbált, egyszer, amikor igazán ideges volt, még a teáját is megbűvölte, hogy spriccelje arcon a szemtelenkedő nebulót. Jó sok méz volt benne, mert akkor pont fájt a torka, úgyhogy rendesen ragadt tőle minden cucca. A férfi akkor roppant elégedett volt, hiszen legszívesebben az almájával dobta volna lendületből fejbe. Igaz, akkor nosztalgiázhatott volna az egy tanéves őrző-karrierjén, ám az iskola vezetősége nem valószínű, hogy ezt a nevelési elvet preferálja.
Így tehát úgy döntött, hogy visszamegy főállásba a minisztériumhoz, ahol még mindig jobban megtalálta a helyét, mint az iskolában, ráadásul jobban is fizetik. Igaz, hogy az itteni munkájában nincs annyi nevetséges dolog, mint a diákok dolgozataiban, de legalább úgy érzi, hogy megbecsülik.
A Minisztériumnál találtak már valakit a helyére, így megosztva dolgozik Budapest és Bogolyfalva között. Valahol nyugisabb a kirendeltségen dolgozni, itt kevésbé figyelik minden mozdulatát.
Mondjuk, ide jobban eljutnak a helyiek butaságai, nagyon sokan szeretik azt hinni, hogy megbűvölt dolgaik vannak, közben pedig csak egyszerű mugli, vagy varázstárgyak. Néhány idősebb meglehetősen paranoiásan viselkedik a régi, padláson porosodó tárgyakkal kapcsolatban. A múltkor például egy idős boszorkány találta ki, hogy a padon talált régi családi tükör igazából az elveszett gyerekkori nyula, amit a bátyja változtatott át, amiért egyszer beárulta őt. Pedig sokkal valószínűbb, hogy elveszett, vagy a fazékban végezte szegény jószág.
A bogolyfalvi hivatal földszintjén terül el a Varázsbűn-üldözési Főosztály kirendeltségének parányi irodája, melyben egy íróasztal minden birodalma. Természetesen a sok papír mellett fontos szerepet tölt be a bútoron a többszintes teatartó ládikája, valamint a piramisba rendezett zöld almák is, melyek közül néhány papírnehezékként szolgál. Nem hiába na, szellőztetések alkalmával igencsak nagy huzat tud kerekedni.
Pálcájával az asztalon, lábával pedig a padlón dobolva olvasgat egy jelentést, miközben lágyan gőzölgő mandula-cseresznyés fekete teát kortyolgat. Unott, fáradt mosoly ül az arcára. Már megint egy protekciós emberke, akinek fejlesztettek varázstárgyakat, hogy nagyot tudjon kaszálni az üzletében. Szemét forgatva megrázza a fejét, majd aprócska tűzijátékot lő ki a pálcájából a plafon felé. Muszáj valamivel feldobnia ezeket az unalmas munkanapokat, mindig is utálta az irodára telepedő nyomasztó csendet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 9. 19:21 | Link

Roósz Péter Balázs


Zaklatottan szeli a bogolyfalvi kirendeltség földszinti folyosóit. Egyenes alakját vasalt ing és öltönymellény fedi, elegáns cipője visszhangot ver a rosszul megvilágított, szűk közlekedőn. Kezében egy fóliába zárt, ósdi zenélő ékszerdobozt tart, mely már kora reggeli érkezésekor az asztalán várta, bárminemű mellékelt üzenet vagy további utasítások nélkül. A doboz mellett feküdt egy vaskos hivatali levél is, amit egyetlen ideges mozdulattal tépett fel, és a csomagolást visszadobva a fára, fokozódó izgalommal olvasta végig a pergamenre írtakat. Tekintete higgadt maradt, ugyanakkor mészszínűvé váló arcáról lerítt a testét hirtelen elöntő pánik. Katherine ügyét ugyanis visszadobták Londonban, az ő neve pedig többekével együtt áll ott megannyi eltussolni kívánt iraton. A gondolat, hogy nemcsak a vámpír, de ő is bíróság elé fog állni, megszédíti. Képtelen belegondolni abba, hogy mindez véget vethet álmai karrierjének. Hiszen hogy is lehetne ő A bíró, ha pecsétje és az ez idáig makulátlanul tiszta neve beszennyeződik a közvetlen nyilvánosság előtt?
Sarka élesen kopog a régi köveken, tompa, zsibbadó fejét mereven előre tartja, kékes fényű szemeiben kimeríthetetlen erő és elszántság ül. Bár önkényes védelemnyújtásáért felelni fog, igyekszik a lehető legkönnyedebben gondolni a közeljövőre. Londonban jobban ismerik, mint bárhol a világban, volt munkatársak fognak körülötte ülni, és az ottani legfelsőbb bíróság elnöke, aki majd valószínűleg ítéletet mond felette, az egyik legnagyobb példaképe. Sűrű pislogással fordul balra, és két kemény koppantás után, magabiztosan lép be a Varázsbűn-üldözési Főosztály tűzijáték színesítette irodahelyiségébe. Az ajtót lábával meglökve zárja be, és az ujjai között lógó zacskót maga elé emelve lép a kolléga íróasztalához. Zord komorsággal tornyosul az almahegyek fölé, szemei megakadnak a csésze teán, és a fiatalember nyomott arcvonásain is.
- Ezt az én asztalomra tette le a futár - jelenti feszülten, és az átlátszó fóliazacskót Péter orra elé, a megpakolt asztal egy szabad pontjára ereszti le. - Osztrovszky vagyok a Máguskapcsolatok részlegből.
Szavai után elcsendesedik, vet még egy pillantást a másikra, annak asztalon álló névtáblájára, majd körbepillant az aprócska irodában. A zsúfoltság angliai szobájára emlékezteti, amit ráadásul két másik munkatársával kellett megosztania, de még így is szerette. A gondolatra elmosolyodik, de miután ismét eszébe jut Katherine, és a közelgő tárgyalás, ajkai pillanatok alatt visszakeményednek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 22:01 | Link

Konstantin



Mikor felébredtem legmélyebb és tökéletesen semmilyen álmomból egy levél fogadott az éjjeliszekrényemen.  Egy ideig csak bámultam a pecsétet. Pontosan tudtam kitől kaptam és ez nagyon nem tetszett nekem. Megfordult a fejemben, hogy talán felelősségre von a legutóbb történtek miatt, de végül elvetettem az ötletet. Ennyire nem volt pitiáner.
Óvatosan nyitottam fel a borítékot, ami egy igencsak szűkszavú magyarázatot tartalmazott; magyarul a leghalványabb sejtelmem sem volt róla, miért is kellett este megjelennem a Hivatalban. Gyűlöltem azt a helyet, kötelesség szaga volt.
Mindenesetre a megjelölt 6 óráig mindössze fél órám maradt, így a lehető leggyorsabban felöltöztem, rendbe szedtem magamat és rávettem magamat, hogy elinduljak. Nem kellett sokáig mérlegelnem, világos volt, hogy Konstantin nem akarna nyomós indok nélkül látni. Valahol mélyen pedig sejtettem, mi is az a nyomós indok.
Végigkopogtam tehát a Hivatal folyosóin, majd mindenféle illedelmeskedés nélkül benyitottam és hangosan bevágtam magam mögött az ajtót, így fejezve ki nemtetszésemet.
-Hívtál. –közöltem a férfivel, miközben közelebb sétáltam hozzá, ledobtam a kabátomat a szék támlájára, majd én magam is helyet foglaltam.
Eldöntöttem, hogy távolságot fogok tartani és most éppen ezen munkálkodtam, erre pedig nem volt jobb mód, minthogy a lehető legellenségesebben viselkedem Konstantinnal. Keresztbe raktam a lábaimat és megadóan, de mégis kissé gúnyosan figyeltem a férfi minden mozdulatát. A sértettséget már nagyon-nagyon régen félretettem magamban, így semmi más nem maradt csak a kényszer, hogy a becsületem maradékát összekaparjam a padlóról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 11. 22:33 | Link

Katherine D. Averay


Íróasztala szélén ül, egyik lábát lazán lógatja, míg másikkal kitámasztja magát. Ujjai között idegesen tart egy szál meggyújtatlan cigarettát, az azzal való feszült játék közben félpercenként bal csuklóján feszülő karórájára pillantgat. Már üres az iroda, kollégája néhány perccel ezelőtt köszönt el tőle, és bár ő késő estig itt lesz, pontban hat órára ügyfelet vár. Éppen a másodpercmutatót figyeli, mikor meghallja a folyosóról beszűrődő magas sarkú cipők egyre közeledő, éles kopogását. Tekintetét elválasztja órájától, s magában számolva a léptek számát kezdi figyelni az ajtót. Az hat órakor kinyílik, de a rajta belépő nő egész valóján látszik, hogy legszívesebben soha többé nem tenné be lábát ebbe az irodába. Konstantin megrendíthetetlen nyugalmat tettetve, figyelmen kívül hagyja a bejárat csapódását, majd belső zsebébe csúsztatja cigarettáját, és felegyenesedvén az ablakhoz sétál. Hallja, hogy Katherine leül, és tökéletesen tudatában van a szavát átitató gúnynak is. Válaszadás helyett azonban inkább a hivatal előtt álló szobrot kezdi mustrálni. Fürkészi a teret, a megváltozott park képét. A fák rügyeznek, a hó fedte táj rég odaveszett. Aztán megfordul, csípőjét a párkánynak támasztva néz bele a vámpír szemeibe. Most kellene kimondania, nincs miért húzni az időt, de ajkai nem nyílnak szólásra. Körbesétálja az irodát, többször komótosan végiglépdelve azt a néhány négyzetmétert, amit Bogolyfalván magáénak tudhat. Kezei nadrágzsebében pihennek, fejét komoran lehajtva tartja. A sarokban fonnyadozó tuja mellől pillant vissza a nőre, s végül asztalát véve célba, helyet foglal az őt megillető helyen. Lábát átveti a másikon, bal keze az asztal lapján nyugszik. Tekintete szúrósan figyeli a vele szemben ülő vámpírt.
- Hatóság félrevezetése vétségében fegyelmi eljárás indult ellenem - mondja ki egyszerre az eddig csak leírva látott szavakat. - De a legjobb csak most következik; 23-án ebben az időben tárgyaláson fogsz ülni a londoni ítélőszék előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 22:43 | Link

Konstantin


Tudtam, hogy a lehető legrosszabbra kell felkészülnöm. Konstantin húzta az időt, márpedig ilyet ember csak akkor tesz, ha vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz hírt készül éppen közölni és így elnézve a férfit, kifejezetten rossz hírre kellett számítanom.
Végig rajta tartottam a szememet, az ujjaimmal az ölemben malmoztam és vártam. Szótlanul. Kivételesen nem siettettem és nem akartam már azelőtt kikényszeríteni a választ, hogy ő maga hajlandó lett volna bármit is elárulni. Ezúttal mindent ráhagytam, ez tűnt a lehető legjobb megoldásnak a legutóbbi alkalom után.
Követtem a tekintetemmel, ahogy helyet foglalt velem szemben, de nem mozdultam… egészen addig, amíg fel nem fogtam a szavak értelmét. Kipillantottam az ablakon, majd tekintetem visszaterelődött a férfi felé. Nem tudtam, mit is mondhatnék. Nyilvánvalóan baromi dühös voltam.
-Azt mondtad, elintézted. –emlékeztettem, miközben igyekeztem megőrizni a hidegvéremet. –Ezt megírhattad volna levélben is, vagy talán vársz tőlem valamit? –szegeztem neki.
Legyünk őszinték, ezzel én magam sem lettem okosabb, elvégre arról volt szó, hogy vélhetőleg minden a helyére került, de a dolgok láthatóan kicsúsztak a kezünk közül. Felemelkedtem, kivettem a kabátzsebemből egy cigarettát és meggyújtottam, majd elsétáltam ahhoz az ablakhoz, ahol ő állt.
Döntést hoztam.
-Mit kell tennem, hogy ezt megúszd? –fúrtam tekintetem az övébe és beleszívtam a cigarettába. –Kit kell eltűntetnem, megzsarolnom, kivel kell ágyba bújnom, hogy mentsem a bőrödet?
A szavak gondolkodás nélkül csúsztak ki a számon. Természetesen, én számítottam erre a kis vallatásra, de arra jutottam, hogy egy jó szövetségessel és két bérgyilkos ismerőssel valahogyan ki tudom vágni magamat ebből a helyzetből. Na, meg az sem mellékes, hogyha minden kötél szakad, még Ezra is vállal értem kezességet. Nem volt nehéz őt az ujjaim köré csavarni, a magány nagy úr…
De ezúttal valamiért nem én számítottam. Csak Konstantin. Bármennyire is gyűlöltem a helyzetünket, meg akartam őt menteni. Mert nem őt gyűlöltem, hanem a távolságot kettőnk között.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 11. 23:05 | Link

Katherine D. Averay


Levélben. Nem, ő nem az a fajta ember, aki ilyesmit írásban közöl. Ezt a hibát csakis személyesen, biztonságos helyen fedheti fel, ahonnan nem szűrődik ki a világba egyetlen hang sem. Szemeit nem választja el a feszültté váló lánytól. Csendesen követi a mozdulatait, s mikor feláll, ő székével együtt fordul utána. Pálcáját közben előveszi, és az ajtóra szegezve mormogja el a varázsigéket. A zár kattan, és a továbbiakban senki sem fogja hallani, ami az irodában elhangzik. Most már komolyan beszélgethetnek. Faeszközét az asztalra ejti, majd arcélét simogatva visszapillant az ablakban dohányzó lányra.
- Úgy látszik, én sem tudok mindent elintézni - feleli békésen, kellemes hangjával egész testének harmóniát kölcsönözve. Szabad ujjai egy törött pennával játszanak az íróasztalon, jobbját egykedvűn combjára engedi. Hallgatja az ügyfelet, de egyetlen pont sem stimmel, egyetlen kimondott gondolatával sem ért egyet. Megcsóválja a fejét.
- Ágyba bújnod értem? - kérdez vissza, s nem bírja ki, hogy ne mosolyodjon el, már csak a felvetésen is. Mókás. A földet fixírozza, s kékes fényeit csak nagy sokára emeli újra Katherine-re. Ezerszer átgondolta már helyzetüket, de most sem tesz másként. Újra, és újra lejátssza magában a történteket, igyekszik megtalálni a felépített rendszer leggyengébb láncszemét, a hiba forrását. Ezt odafent, Londonban rontották el, ebben biztos.
- A saját bőröd mentsd - szólal meg, és egy mélyből jövő sóhaj után ő is feláll. Bármennyire is szeretné magabiztosságát elhitetni a világgal, úgy tűnik, még magának sem képes beadni. Leveszi zakóját, és a szék karfájára dobja, majd nyakkendőjét meglazítva újabb köröket kezd róni az irodában. - Elkísérlek. Ott leszek veled.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 11. 23:25 | Link

Konstantin


Egyetértően biccentettem, mikor elismerte saját gyengeségét. Nem azért, mert belé akartam rúgni, egyszerűen csak ő volt az, aki annyira biztosnak tűnt annak idején, a falu utcáin, aki állította, hogy minden rendbe fog jönni és én hittem neki. Ostobaság volt, bármennyire is próbáltam tagadni magam előtt, én hibáztam, amikor feltétel nélkül elfogadtam, hogy könnyedén és legfőképpen magától megoldódik minden.
A mosolya láttán az én arcomra is egy halvány görbület kúszott. Groteszk egy helyzet volt, én is éppen olyan jól tudtam ezt, mint ő, de mindennek ellenére tényleg megtettem volna, tényleg képes lettem volna bármire, csak azért, hogy  férfit kihúzzam a bajból, amibe én sodortam bele, mert számomra ő volt a Férfi, így. Nagybetűvel.
-Nem hiszed el, hogy megtenném? –érdeklődtem a tekintetét foglyul ejtve. –Talán te nem bízol meg bennem, de én kevertelek ebbe bele és tudom, hogy még mindig nem hiszed el, de bármit megtennék érted. Ezt is. Hiszen már úgyis mindegy, elvégre neked nem jelentek semmit. Tehát az sem zavarna, ha valakivel a te kedvedért kerülnék közelebbi kapcsolatba, nem igaz?
Ez egy nyílt támadás volt, bármennyire is nem akartam. Pontosan az a kérdés szaladt ki a számon, aminek nem szabadott volna. Merthogy bebizonyítottam, hogy gyenge vagyok. Bebizonyítottam, hogy milyen ostoba módon ragaszkodom hozzá; hozzá, akinek én, mint nő nem jelentettem soha semmit.
Egy buta liba voltam.
Beleszívtam a cigarettába és lepillogtam a padlóra. Nem bírtam a szemébe nézni azután, hogy gyakorlatilag egy vallomást igyekeztem kikényszeríteni belőle.  Teljesen, totálisan összetörtem; ami nem baj, hiszen eddig akárhányszor is küldtek padlóra, mindig fel tudtam kelni. Ez mindig észhez térített.
-Velem leszel? –lestem fel rá a szempilláim alól. –Nekem ez… ez nem megy! –elnyomtam a cigarettát és felkaptam a kabátomat. –Én ezt nem tudom csinálni. Így nem! Én… sokkal többet érzek irántad, mint szabadna, te pedig folyton ellöksz magadtól. –a szememet elfutották a könnyek. –Miért nem veszed észre, hogy mi folyik itt? Miért nem tudsz soha komolyan venni? Miért nem hiszed el, hogy bármit megtennék érted? –egészen közel lépdeltem hozzá. –A te bőrödet mentjük, felfogtad? Én vámpír vagyok, neked pedig fontos az életed. Szóval adj egy rohadt nevet, amin elindulhatok!
Annyira határozottan sikerült mindezt előadnom, hogy már én magam sem tudtam eldönteni, a dühtől vagy a fájdalomtól könnyezik-e a szemem. Lényegtelen volt. Mert Konstantin csak játszott az érzelmeimmel.
Folyton.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 12. 00:01 | Link

Katherine D. Averay


Ha kellene, gondolkodás nélkül megesküdne rá, hogy nem ezért hívta ide őt. Nem akart sem fájdalmat okozni neki, sem provokálni, sem civódni. Talán tényleg levélpapíron kellett volna elintéznie. Minden figyelmével rá koncentrál, végig tartja vele a szemkontaktust, melynek hatására szemei hamarosan égni kezdenek. Nehezen boldogul a nőkkel, főleg a Katherine-félékkel, akik iszonyú erővel, és karizmával bírnak, s akik olyasfajta agresszív politikát folytatnak céljuk elérése érdekében, mint amit most a vámpír is űz vele. Hagyja, hogy az ablakban álló nő elmondjon mindent, ami a szívét nyomja, és csak utána, annak ellenére is megfontoltan felel, hogy az előbb éppen ő biztosította a hivatali irodát.
- Tudom, hogy megtennéd - bólint. Tisztában van azzal, hogy az előtte álló éjlényből legutóbbi találkozásukkor egyedül csupán a sértettség beszélt, és ha ő komoly bajba kerülne, mint talán most is, minden erejével azon lenne, hogy segítsen neki. A beismerő vallomásra féloldalas mosolyra húzza ajkait, majd a nő cipőire meredve vonul vissza saját csendességébe. Nem akar tovább bújócskázni, de a köztük meghúzódó, furcsa ösvényekkel tarkított kapocs számára egyáltalán nem tiszta. - De, zavarna.
Kijelentésére óvatosan felpillant, aztán kihúz egy fiókot, és elővesz belőle két hivatalos levelet. Az egyik a sajátja, a másik Katherine idézése. Egymás mellé teszi őket az asztalra, aztán feláll, és a falak mentén haladva, körbe-körbe sétál a dohányfüsttel megtelő irodában. A vámpír szavaira visszapillant rá, és az újabb kifakadásra megtorpan. Találkozóik egyre gyorsabb tempóban kerülnek vakvágányra, amit a férfi képtelen magában a megfelelő dobozba tenni. Érzi, hogy ma különösen feszültek, és mintha Katherine a megszokottnál is érzékenyebb volna.
- Nem löklek el - feleli halkan, az ajtó mellett állva, az öltözködő, bizonyára távozni akaró nőt fürkészve. - Minden tőlem telhetőt megteszek érted. Te ezt miért nem veszed észre?
Értetlenül pislog felé, és könnyező szemeit megpillantva azonnal lesüti sajátjait. Szégyelli magát, amiért ismét elérte, hogy Katherine sírjon.
- Miért hiszed, hogy nem veszlek komolyan? - kérdezi jobb híján a padlótól, ugyanarra a taktikára váltva át, mint amit vele szemben alkalmaz a lány. Kérdés, kérdés hátán. - Nincs név. Nem kell senkit rábírnod semmire, főleg nem odaadnod magad bárkinek egy kis szívességért cserébe. Az én ügyem egy héttel hamarabb lesz, mint a tiéd. Már elrendeztem mindent. Az egyik leendő gyakornokommal utazom el.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. március 12. 00:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház