Rentai Bálint
Úr

Lassan cammogok, nem tudom, mivel üssem el a szabad időt, amit a Gazda adott. Már azon gondolkozok, hogy visszamegyek a kastélyba, és lemegyek a konyhába, amikor a fülemnek csapódik egy kő.
 Arra kapom a fejem, amerről repülni sejtettem a tárgyat. Ott azonban csak a fészekhintát látom, benne egy könnyeivel küszködő fiúval. A fülemet dörzsölgetve közelebb megyek hozzá, és megszólítom.
- Elnézést! Nem tudok segíteni? - Kérdezem, mintha nem érdekelne, hogy most rúgott meg egy kaviccsal. Bár, ahogy elnéztem, nem direkt tette szerintem. Miért szomorú vajon? Fogalmam sincs.
 Mellé hoppanálok, remélve, hogy nem lök le. Valami van a zsebemben. Kiveszem, és eltátom a számat. Egy még ép sütemény! Pedig már azt hittem, elfogyott! Na mindegy, ez jókor jött, a fiú felé nyújtom a csokis süteményt, és megkérdezem.
- Kérsz? Nagyon finom. Tudod, én csalódtam a közelmúltban. Lily ruhát kapott, és a süteményt az új Gazdájától kapta. Finom. Engem is megvigasztalt. - Mosolyodok el, és elengedem a fülemet, ami erre elkezd rugózni előre-hátra...
Várva a fiú reakciójára, elhelyezkedek a hintában, és nagyon lassan lökni kezdem magunkat. Éppen annyira, hogy egy lassan haladó hajóra emlékeztessen, amit gyengén fúj a szél.
 Végre van elfoglaltságom! Szeretek segíteni. Remélem értékeli az igyekezetemet, és tényleg nem azon lesz, hogy lelökjön, mert valljuk be, nem mindig ül be egy házimanó az ember mellé.

Rentai Bálint
Úr

Hangjából kihallom, hogy ragaszkodik a manók átlagos elképzeléséhez. Benne egy olyan manó él, legalábbis úgy képzeli el őket, mint egy munkamániás, süti adogató lény. Ez bár igaz sok társamra, de én nem vagyok ilyen.
 A csokis süti véletlenül jutott eszembe, új Gazdát pedig csak szeretetből kerestem. Azaz... nem is kerestem.
- Azért, mert nem teljesítettem egy parancsát. az új Gazdám az ő lánya, Angelica Black Wing. Azért mentem hozzá, mert nem volt ötletem, és segíteni akartam neki. Szolgálatnak nevezem, de igazából segítség. Most is mondta, hogy kóvályogjak a faluban. - Mondom, miközben a fülem hegyét billegetem.
 Valóban. Parancsokat várok, pedig én csak segítenék. Szerencse, hogy a gazdám is így veszi, és nem küldözget túl sokat. Persze neki szívesen megcsinálom.
 A sütis megjegyzésre megrázom a fejemet.
- Hogyha ehetnél, se adhatnék többet. Megettem már az összeset. - Halványan elmosolyodok. Biztosan azt hitte, hogy tömni akarom.
 Aztán visszatérek arra, amiért idejöttem hozzá.
- Ha szabad kérdeznem, veled mi történt? - Nem mindenki mondja el, és lehet, hogy nem is tudok segíteni. De talán könnyebb lesz úgy, hogyha kibeszéli magából a problémáját.

Rentai Bálint
Úr

Kisit furcsállva nézek a fiúra. Természetesen erre a kérdésre számithattam volna. Az emberek egy része nem érti, miért szeretünk valakit szolgállni. Bár az is igaz, hogy én nem szolgálok senkit.
- Csak jól esik, hogy jót teszek. - Vonom meg a vállamat. Szeretem a Gazdát.  
 Lassan billegek egy helyben, és halványan elmosolyodok a "rendben" szóra. Tényleg enged ezeknek a sztereotípiáknak? Na mindegy.
 Kérdésére elgondolkozok. Háát... nem igazán vagyok otthon a szerelem témában. Feltéve persze, hogy az úr erre gondol. Nem baj. Talán nem nagy gond, ha nem vagyok szakértő. Mindegy is.
- Talán egy kicsit. - Enyhén félrebillentem a fejem, jelezve, hogy figyelek, és hogy érdekel a mondandója.
Lehet, hogy tudok neki segíteni. Ha máshogy nem, végighallgatom. A Gazdám is mindig örült, hogyha megértő fülekre talált. Többnyire az én személyemben.

Rentai Bálint úrfi
Köszönöm!  

Nem untatna, a világért sem. Egyszerűen nem hinném, hogy tudnék segíteni rajta.
 Mikor elpanaszolja, hogy szerelmi gondjai vannak, megingatom a fejemet, mire a füleim ide-oda ingadozik. Ebben a témában pont nem vagyok jártas. Gazdámat és engem is elkerült nagy ívben mindenféle szerelem.
 Azért kellene segítenem neki. Nem esne jól, hogyha csak így, megoldatlan dologgal a hátam mögött távoznék. Ezért ismét ránézek a fiúra, és megpróbálok értelmes dolgot mondani.
- Én igazán nem értek ehhez. De talán hogyha annyira jóban vagytok, szerintem megértené a barátnőd. - Nyelek egyet, és körbenézek. Szép az idő, és ma már több embernek is segítettem. Jólesik, szükség van rám a kastélyon kívül is.
 Véletlen, hogy ahogyan eszembe jutott az iskola, meghallottam a gazdám hangját? Igen, valószínűleg.
- Nagyon sajnálom, de Gazdám szólított. Mennem kell, viszlát! - ahogy befejezem, intek egyet, és elhoppanálok Angelicához.