Amira nővérem és a babu ^.^

* Nagyokat ásítozva, nehezen akartam felkelni. Csipás szemeim sokat kellett törölnöm ahhoz, hogy teljesen kinyíljanak. A kinti felhős idő elszomorított, általában akkor fordul rosszra az időjárás, amikor pihenőnapom van. Ez nem fair! - igen, ez lassan szállóige lesz nálam. Semmi sem fair, ugyanis. De azért ennyi negatívum után előkerült a mosolygós arcom is, felültem az ágyamból és bambán néztem ki a fejemből. Utána pedig szépen lassan újra a régi és hiperaktív Ágostonka lettem. Egyből a bátyóimra gondoltam, hogy vajon ők most mit csinálhatnak. Minden bizonnyal a Normafához mennek ki lógni, az a kedvenc helyük. Én közben azon is kaptam magam, hogy hiányzik a telefonom. Hiányzik a zene az életemből, amelyet itt csak recsegő gramofonokból tudok hallgatni. Eltűnhetett a kultúra, minden bizonnyal. Egy fülhallgató nagyon jól jönne most... Ha így folytatom, a stressz felhalmozódik. És ha nem lesz hol kiadnom, akkor azt a többiek szívják meg. *
~ Talán le kellene ugranom a faluba, mert ilyenkor mindenki vagy kinn csavarog, vagy a házának körletein belül sündörög. ~
*Igen, azt pedig utáltam, ha sokan vannak körülöttem. A csikólakot pedig GYŰLÖLÖM. Szűkös, mintha egy katasztrófa után berendeltek volna valami közösségi szállóba és alszom, mint a hajléktalanok. Hányszor visszasírom a SAJÁT szobámat, ahol még kulcsra is lehetett zárni az ajtót és nem kellett félnem senkitől. Bezzeg most mindig félig nyitott szemmel alszom el, mert attól tartok megviccel valaki álmomban és bajszot rajzol nekem. Pedig nem is nő olyanom!
Sietősen elzártam a motyóimat, hogy senki meg ne találja. Ejtettem egy gyors firkálást a naplómba is, hogy felírjam, élek még. Sok értelmes nem szerepelt benne, rajzoltam egy ákombákomot, Pubi lett a neve. Úgy tervezem visszatérő vendég lesz, akár képregénysztárrá is fejlődhet! Felvettem egy fehér pólót, rá egy piros kardigánt húztam, majd egy kék farmer, edzőcipő és futottam is le, mint az őrült. Amióta abbahagytam a kajakozást, az állóképességem és a kondícióm romlott, de a kastélyban van erőnlét terme, majd ott újra visszanyerem régi erőm. Csak mostanság izzadós lettem.
Sikeresen lefutottam a faluba és meg sem álltam a Boglyas térig. Innen néhány sarkot komótosan legyalogolva eljutottam egy játszótérre, amit még nem láttam. Igazából magát a teret sem sikerült alaposan megszemlélnem, csak mentem a fejem és a gyerekricsaj után.
~ Gyerekek! ~ Kaptam fel a fejem és vigyorogva még közelebb trappoltam. Belépve a kapun szétnéztem és meg is láttam egy cuki kisbabát.
- Babuu! - indultam el sprintelve a picurság felé, de rögvest meg kellett állnom, amikor megláttam az anyukáját. Anyukáját?! Néhány pillanatig bámultam rá, mint valami Marsról érkezett idegenre. Összeráncolt szemöldökkel és fancsali képpel végigmértem tetőtől talpig.
~ Ez nem anyuka... Vagy ilyen korán szülnek itt? ~ Nem értettem.
- Halika. Bocsi, nem akartam letámadni a babádat. De olyan cukii - mosolyogtam a kicsikére - Ugye megsimogathatom? Ugye nem baj?

Amira és a kisbaba

Annak csak megörültem, hogy az a szülő, vagy nem szülő... minek is mondjam micsoda egy ránézésre kedves és barátságos lány és nem hajtott el a fenébe. Titkon arra számítottam, hogy megharagszik azért, amiért lerohanom szegénynek a kisbabáját. Ilyenkor a nőkön mindig nagy a nyomás, nagyon tudják félteni a csöppségüket. Emlékszem, anya az elején mennyire félt odaadni Laut. Kicsi voltam, na... De legalább már fel tudtam fogni, hogy született egy hugicám és nagyon örültem neki. Azóta pedig a mami is beláthatja, hogy jó döntés volt rám bíznia a gondoskodását, mert nagyon jól összebarátkoztunk. Elolvastam a naplóját - na jó, ezt ő még nem tudja! - és azt találtam benne, hogy engem szeret a testvérei közül a legjobban. Azóta is szívmelengető erre visszagondolnom. Persze sosem árulom el neki, hogy a cuccai között matattam. Gonosz Fandimók, höhö.
- Ne haragudj...atok. Csak gondoltam idejövök egy picit, szeretem a gyerekeket és jól értek hozzájuk. - emeltem a fejem büszkén, mintha valami dicséretre várnék, de nem - A tiéd? Mennyi idős? Ránézésre olyan 1-2 éves lehet. Vagy nagyon elbaltáztam? - érdeklődtem összeszorítva a fogaim, izgatottan várva tippelésem eredményét.
- Képzeld el, hogy nekem van egy húgom, akivel nagyon sokáig közösen játszottunk. Azóta én vagyok a kedvenc bátyója. A többi tesóm is szeret, én jó gyerek vagyok. Csak tudod hiányoznak, ők nem lehetnek itt. És nem csak a családom hiányzik, hanem a gyerekkor. Akkor még nem jártam iskolába és csak játszanom kellett, az volt a dolgom. Tudod olyan rossz, hogy felnövünk és aztán ugyanúgy gondoskodnunk kell a gyermekekről, mint ahogy rólunk is gondoskodtak egykor. - osztottam meg szokásos szájmenésem közepette ezen bölcs intelmeket a lánynak - Sokan mondják, hogy elég sok hülyeséget tudok összehablatyolni, szóval szóljál, ha túllőttem a célon - kacsintottam.
Remélem ezek után nem könyvel el valami nyomulós fura gyereknek, sőt... Remélem a kamaszokkal vesz emberszámba, mert különben tüntetést szervezek! Nincs kegyelem, aki ellenáll! Na jó...
- Ágoston - mosolyogtam - És te? Am ide járok a suliba, elsősként. - mondtam neki büszkén, közben pedig már le is ültem valahová a kisbabával az ölemben. Kicsit lovagolt az ölemben, amíg én gondosan ügyeltem rá, hogy véletlenül se essen ki a kezeim közül. A fejére pedig óvatosan rádöntöttem az én fejem, mintha a sapija lenne a kobakom. Aranyos volt és nagyon puha bőre volt, amilyet régen tapintottam. És az a hiányolt babaillat...

Amira és a pöttöm

- Őh, ne haragudj, hogy illetlenül rákérdezek, de hogyhogy csak a nevelt? Mi van az apukájával és az anyukájával? - kérdeztem tapintatosan, utóbbi kérdésem már egészen elharapva és halkan, mintha azt sem akarnám, hogy a kisbaba hallja. Ugyan tudtam, hogy az egészből egy szót sem ért, és minden bizonnyal örökre elfelejti majd ezt a játszótéri kalandot, mégis tekintettel voltam rá, ki tudja miért.
Ha a lány nem szedi le a fejem, én vidáman gyerkőcözöm tovább. Szerintem ilyenkor mindenki a kis csöppség hatása alá kerül. Megnyugszik, elgondolkodik, elvarázsolja valami megmagyarázhatatlan. Ennek következtében megáll az idő, te pedig egy új világba kerülsz, mondhatni. Különös érzés.
- Tényleg sajnálom, hogy csak úgy idejöttem. Egyedül voltál, ez az oka. Bizonyára idegesítő lehet mindenkitől az a sok dicséret és az a sok kérés, hogy hadd fogja meg, meg ilyenek. Mondjuk én csak büszke lennék, ha megbámulnák a fiam... - vontam meg a vállaimat, egy mosolyt biggyesztve.
- Amira? Furcsa egy név. Tudod, furcsa nekem ez a sok idegennyelvű diák. De legalább henceghetek, hogy én mennyi furcsa emberrel találkoztam - vigyorodtam el - Te Rellonos vagy? Hú, azok nem gonoszak? Lehet, hogy egy rossz sztereotípia, na de mégis... Eddig nem sok olyan zölddel találkoztam, mint mondjuk Te! - jegyeztem meg úgy, hogy ezen kijelentés hatására még véletlenül se kapja fel a vizet. Remélem nem fogja bizonygatni, hogy már pedig ő tényleg az a fajta, akivel nem árt vigyázni.
Épp elkezdtem volna egy kicsit jobban babusgatni a picikét, Danielt. Hülye arcokat vágtam neki, hogy megnevettessem, s közben magam is remekül szórakoztam.
- Miért nem a magyar megfelelőjét kapta? - érdeklődtem - Jah, hát... Nagyon kedves, de igazán nem innám meg Daniel innivalóját. Nyugodtan tartsd meg neki, én majd iszom máskor.