Blanka

Ma már elég korán fenn voltam, és még éjszaka is alig tudtam aludni. Bár nem csoda azok után, ami tegnap történt a cukrászdában. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem lépett volna közbe Rufus. Így legalább könnyebben átvészeltem ezt az egészet,és ennek örülök, nagyon.
Tudom, hogy most inkább a tanulással kéne foglalkoznom, de ez most nem megy. Nem megy, mert nagyon fáradt vagyok és kialvatlanság miatt, és nagyon kevés dologra tudok figyelni. Ki kell mennem a friss levegőre, ért az elvileg csodákrá képes. Talán egy kis energiához is jutok, hogy azért tudjak egy kicsit tanulni. Egy egyszerű kék felsőt veszek fel egy rövidnadrággal, meg strandpapuccsal, és elindulok. igazából nem is tudom, merre menjek, csak valahova, ami kinn van a szabadban. A lábaim egyenesen a faluba vezetnek, és végül a játszótéren lyukadok ki. Hát, ha már idáig eljöttem, egy ideig itt maradok. Sajnos a hinta foglalt, így a fa irányába indulok el, ahol egy lány ül.
- Szia, leülhetek melléd? - kérdezem, kicsit bátortalanul. Remélem nem küld el, de ha mégis, akkor megyek máshová. Vám még sok hely ezen a környéken.

Blanka

Szerencsére, nem küld el, amiből csak annyit tudok eddig leszűrni, hogy nem rellonos. És ez jó hír, semmi kedvem egy rellonossal sem találkozni. Legalábbis most nem. Helyet foglalok mellette, s egy már bátrabb mosolyt küldök felé.
- Elsős vagyok. Még. De remélhetőleg már nem sokáig. - Felelem, és ismét eszembe jut a vizsga időszak, hogy már csak néhány nap vám hátra. - És te? Hányadikos vagy? - kérdem, majd a lányról a könyvre téved a szemem. - Mit olvasol? - hangzik a következő kérdés, és hangomban puszta kíváncsiság hallatszik. Ez legalább eltereli a gondolataimat mindenről, ami eddig foglalkoztatott, amiből aludni sem tudtam.
- Jaj, bocsi, bemutatkozni el is felejtettem. Keiko Sama vagyok. - Mondom, egy hatalmas mosoly mellett. Teljesen kiment a fejemből, hogy még nem is találkoztunk eddig, ezért illendő lenne bemutatkoznom. De azért remélem nem veszi sértésnek, hogy csak most tettem meg.

Blanka

Szóval másodikos. Végül is látszik rajta, hogy nem sokkal idősebb nálam, és ki is derül, hogy csak egy évvel.
- Igen izgulok. Egy kicsit. - Felelem egy mosoly kíséretében. Igazából nagyon izgulok.Nem vetne túl jó fényt a házamra, ha megbuknék, és én is nagyon rosszul érezném magam miatta. Az azonban valamelyest megnyugtat, hogy szerinte nem nagy ügy a vizsga. Hát remélem valóban így van, bár levitás vagyok, szóval a tanulással nincs nagyobb gondom. - Örülök, hogy elmond ilyen dolgokat, mert ezek számomra elég fontosak, így annyira már n is félek a vizsga miatt, és ezt egy mosollyal tudom csak meghálálni.
Legendás lények? Sajnos nem vettem fel az LLG-t az óráig közé, így sokat nem is tudok róluk, de biztos érdekes lehet, ha ezt olvassa. Terveztem én is, hogy felveszem azt a tantárgyat, de végül mégsem tettem meg, és most, hogy itt ülünk, talán egy kicsit megbántam, hogy nem tanulok LLG-t.
- Egyszerűen Keiko, vagy Kei. - válaszolok a kérdésre. Kicsit meglepett, ért ilyet még nem kérdeztek tőlem, mindig úgy szólítottak, ahogy akartak, de ez a kettő a legjellemzőbb. - Nek is tetszik a te neved. - teszem hozzá egy mosoly mellett. - Én levitás vagyok. És te?

Tildus - Mami ^.^

Ragyogóan süt a Nap, és meleg van, már teljesen olyan, mintha nyár lenne, pedig még nincs. És egy ilyen napon nem ülhet az ember egy sötét szobában a kastélyban. De nem ám. Ilyenkor ki kell menni a szabadba, és én is ezt teszem. Na de hová menjek először? Tegnap voltam már a cukrászdában, meg a könyvesboltban, és még a tónál is. Most valami más helyre szeretnék menni. Már tudom is! Megyek a játszótérre, hátha találkozom ott valakivel, akit boldogíthatok. Ott mindig van valaki, sosem vagyok egyedül, szóval biztos lesz most is. Nagy léptekkel, kezemben egy hatalmas tábla csokival baktatok le a Levita toronyból, majd ki a kastély kapuján, hogy aztán vígan szökdécselve haladjak végig az úton. A csoki pedig... Hát az vészesen fogy, ugyanis nagyon finom, és én nagyon imádom a csokit.
Már a fele elfogyott a fent említett édességnek, mikor elérek a falu széléig, s innentől, ugyan nagyon nagyon nehéz, de nem eszem belőle. Vagyok másnak is, például annak, akivel találkozni fogok. Még sem állok a játszótérig, bár való igaz, hogy a cukrászda elég hívogató volt, de végül tovább megyek, és nem állok meg.
A játszótéren egyből észreveszek valakit, a hintánál, és fel is ismerem. A cuki könyvtárosnéni az. Nahát! Azt hittem, hogy őindig ott van a könyvtárban, és vigyáz a rendre, és békére. De most itt van. Biztos van egy helyettese, aki nem hagyja, hogy valaki bántsa a könyveket.
- Tilda néniiii! - Na, köszönés részemról letudva, egy hatalmas vigyor kíséretében, majd letelepedem mellé a másik hintába. - Hogy tetszik lenni? Kér csokit? - nyújtom felé a fel tábla csokoládét, amit meghagytam. Remélem elfogadja. Azért a biztonság kedvéért még cukin, és aranyisan is nézek, aminek kevesen tudnak ellenállni. Nagyon remélem, hogy Tilda nem a kisebbséghez tartozik.

Tildus

Máglyarakást is kéne már csinálnom, mert olyan rég ettem már olyat. Pedig annyira finom. Csak sajnos nincs annyi időm mostanában főzőcskézni. De maaajd akkor a hétvégén meglepem a háztársaimat ezzel a finomsággal. A konyhában úgyis biztos találok hozzávalókat majd a máglyarakáshoz, hisz ott mindig mindent megtalálok. Nem is tudom, honnan szerzik be a dolgokat, hisz a faluban ha jól tudom nincs ilyen bolt... Vagy csak jól eldugták előlem. De akkor ejnye-bejnye, ilyet előlem ne dugjanak el.
Na de.... ez most hogy jutott eszembe? Hm... jó kérdés. Sokszor csak úgy elkezdek gondolkozni, ha társaságom is van, akkor esetlegesen a másik fél nagy szerencséjére beszélni bizonyos dolgokról, amik egyáltalán semmihez nem köthetők, csak úgy az eszembe jutnak. És akár még órákat is el tudok filozofálni egyes dolgokról, csak úgy, magamban, míg a végére valami teljesen más témánál lyukadok ki. Na hát most pont ez történt, és ki tudja még hová jutottam volna el a filozofálgatásban, ha a játszótéren nem látom meg a kedves könyvtáros nénit, Tildát. Rögtön minden gondolatom tovaszáll, és ha most kérdeznék meg, hogy min gondolkodtam olyan nagyon, akkor tuti nem tudnék mondani semmit, mert... Mert elfelejtettem. Igen, Tilda látványa kiverte a fejemből a gondolataimat. Létezik ilyen? Ezek szerint igen.
Nahát! Hős vagyok. Ilyet se mondtak még nekem. Hát ez milyen cuki. Pedig nem is csináltam semmit, csak csokit adtam neki. Váo... lehet, hogy ez a hős képességem. Ezentúl akkor én leszek a Csokinő!! Csokiii.. Nyami, imádom a csokit. És ahogy látom, Tilda néni is nagyon szereti. De ki ne szeretné? Mondjuk azok, akik allergiásak rá - igen, van ilyen -, vagy cukorbetegek. Asszem azok sem ehetnek csokit, legalábbis nem sokat. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem is szeretik. Sőt, talán épp ellenkezőleg, még jobban imádják.
- Eddig nem voltál jól? - kérdezem érdeklődve. Miért ne lenne jól? Hisz olyan szép, és cuki minden... Az ember nem lehet ilyen szép napon rosszul. - Én remekül vagyok. Minden olyan csodálatos, és nagyszerű... - mondom ezt csillogó szemekkel, s csak úgy árad belőlem a boldogság, attól nem lehet szomorúnak lenni. A szomorúság rossz, és nem cuki.
- A Levitában? Hm... minden tökéletes, és mindenki olyan cuki... és... és ennyi. - Nahát... ez aztán az értelmes megszólalás. Hogyha magamnál lennék, és nem lennék cukikóros, ilyet biztos nem mondtam volna, de mivel igen... Jaj szegény Tilda, már előre sajnálom...

Tilda

Látom Tildán, hogy nincs minden a legnagyobb rendben vele, valami baj van. Pedig olyan szép az idő... A Nap süt, alig van felhő az égen, és még a madarak is csicseregnek. Ilyenkor egyszerűen nem lehet szomorúnak lenni. Mondjuk én könnyen beszélek, nekem most minden olyan szép, és tökéletesen rózsaszín, hogy olyannak a világot más nem nagyon láthatja. Mindenben meglátom a jót s nincs olyan, hogy gonosz, csak épp nem túl kedves, vagy aranyos. Bár vannak emberek, aki épp hogy morcosan cukik. Például a Rellon egésze, Őket is úgy megölelgetném, és megpuszilgatnám, bár nem biztos, hogy annyira örülnének ennek. De utána csak még cukibbak lennének.
Biztos valami szomorú dolog jutott Tilda eszébe, máskülönben nem vágna ilyen fancsali képet, ugyanis, ha egy boldog emlék támadta volna le, akkor biztos mosolyogna. Olyat még én se hallottam, hogy valaki  azért lenne szomorú, mert eszébe jut valamilyen örömteli pillanat a múltjából. De már itt vagyok, és célomnak tekintem felvidítani a könyvtáros nénit, hogy ismét boldog legyen, és ha visszamegy a könyvtárba, akkor mosolygósan, és vidáman köszöntse az olvasni, tanulni vágyó gyerekeket. Örül nekem, de jó! Bár ki nem örülne egy ilyen cuki lánynak, mint én vagyok? Hát persze, hogy mindenki örül, de ez a kijelentése most nagyon megmelengette a pici szívemet.
Hát igen, minden, és mindenki olyan cuki, és nagyszerű. A cukikór miatt valóban nem látok tovább a cukiságon, és az aranyosságon. És nem, nem lett még mindenki fertőzött... Egyenlőre. De talán nem sokáig, ha rajtam múlik. Mivel azonban ez nem rajtam múlik, illetve nem csak, így nem lesz mindenki cukikóros. Bár már így is nagyon cukik, ezen nincs mit szépíteni.
- Ez gonosz kérdés volt... Miiindenki nagyon cuki, nem lehet dönteni, szóval felsorolhatnám az egész levitát, meg más házakból is vannak nagyon cukik, Szóval ők így mind együtt a legcukibbak - vigyorgok továbbra is, mint a vadalma. Tényleg nem lehet dönteni közülük, és én nem is akarok.
- Jut eszembe... Van a könyvtárban valamilyen anatómia könyv? - Nem, nem ment el még az eszem... Csak gondoltam ha már itt van Tilda megkérdezem tőle, mert kéne, ugyanis még mindig nem tudtam összerakni teljesen a csontvázat, pedig már elég rég kaptam.