28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Játszótér - Bentley L. Collins hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. október 31. 14:38 | Link

Amira

Miután Audrey sokkal jobban lett, és már haza is mehetett a kórházból, én nyugodt lélekkel térhettem vissza a Bagolykőbe. Na jó, nem egészen nyugodt lélekkel, de azért már nem voltam olyan idegroncs, mint előtte. Vagyis... Nem tudom. Hiszen mondhatni, hogy míg Audrey felépült, én összeomlottam. Na nem lélekben... De úgy tűnik az életem apró darabkái darabokra hullottak. Egy komplett félévet kell bepótolnom, és terjed a pletyka, hogy Amirának valami új, Kristóf nevű barátja van. Csak lássam meg. Ha meghallom ezt a nevet, befeszülnek az izmaim. De komolyan. Nem mintha szerencsétlen srác tehetne valamiről, mert én voltam az a pöcs, aki több hónapig egy rohadt levelet nem bírtam írni Amirának, de akkor is. Kíváncsi voltam, hogy szereti e őt Amira, vagy ő is csak egy a millióból. De basszus, kit érdekel?! Annak kéne jobban érdekelnie, hogy írántam mit érez. Színtiszta gyűlöletet, csalódást, vagy konkrétan le se szar? Szerintem az utóbbi. Találkozni akartam vele, és a bocsánatáért esedezni. Mondjuk: "Lééécci Amira, nehari, hogy több hónapig nem írtam, sőt gyakorlatilag totál kimentél a fejemől, és csak a beteg kishúgommal foglalkoztam... lééécci, lééécci nehariii..." Nem, ez nem lesz jó... Talán inkább rögtönzöm.
Felkutattam az egész kastélyt. A rellont, a nagytermet, a kastélyt körülvevő vidékeket, cukrászdákat, kocsmákat, éttermeket, még a kísértetházban is jártam, de sehol. Már épp kezdtem volna beszarni, hogy esetleg hazautazott, amikor megláttam a játszótéren. Nem egészen voltam benne biztos, hogy ő volt, de azért odamentem.
- Szia... Csini a ruhád... Öhm... Hogy vagy? - álltam a hinta előtt, és alig bírtam a szemébe nézni... amikor odanéztem, hirtelen elkaptam a tekintetem, aztán újra vissza néztem - Öhm... Ne haragudj, hogy nem írtam olyan sokáig... Csak Audrey beteg volt... - és ekkor átváltottam egy sokkal másabb hangnembe - De hallom, tudtad vigasztalni magad...
Felnéztem a lányra, most már nem kapkodtam a tekintetem. Ugyanolyan szép volt, mint mikor elmentem. Leszámítva ezt az éktelen hajszínt, meg a vért... De hát a Halloween az Halloween...
Szál megtekintése
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 10:54 | Link

Amira

Meg kéne tanulnom, hogy néha a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elv beválik. Oké, talán Amira talált magának valaki mást, de én meg nem írtam neki. De azért, nekem mégiscsak van rá valamiféle okom... Hülye női logika. És mi lesz a szerelemmel basszuskulcs?
- Mikor... Régen a férfiak elmentek katonaságba... A csajaik megvárták őket... - röhögtem. Totál röhejes volt, amit mondtam. Egyáltalán ide sem illett... Semmi kedvem nem volt nevetgélni, de mégiscsak jobb, ha veled röhögnek, mintha rajtad röhögnének.
- Sajnálom... K... Kicsim... Én gondoltam rád... De tényleg eszméletlenül, rohadtul be voltam szarva Audrey miatt, és minden kiment a fejemből... A suli, szülők, barátok... És még te is... Szégyellem magam, rohadtul - leguggoltam a hintája elé és a kezem a combjára tettem, vártam, hogy ő beletegye az övét, és mélyen a szemébe néztem - De most, hogy megláttalak... Hát... Basszuskulcs... Mármint... Szeretlek.
Még egy fogyatékos tengerimalac is érezte volna a hangomon a bizonytalanságot. Meg a félelmet attól, hogy Amira felemeli az egyik kis pipaszár lábát, jól tökön rúg, és elballag a kis fehér ruhácskájában. Őszintén szólva megérdemelném. Be kellett volna fognom, de nem bírtam megállni, hogy ne győzködjem. Beszartam, attól, hogy elveszítem. Kegyetlenül beszartam.
- És, ha most adsz még egy esélyt, akkor tényleg nem cseszem el. Megígérem. De, ha nem adnál, azt is megérteném... - egy elég kétségbeesett tekintet (kb mint az ovisoknál, amikor rájönnek, hogy a Télapó nem is létezik) ült ki a szemeimre, a szemöldököm pedig összevontam olyan "kérlek Anyuci, lécci ne verj el fakanállal" féle szemöldökfelvonással - Illetve rohadtul nem érteném meg... Mert Amira ismersz, és tudod, hogy nem vagyok ilyen félénk kis szarzsák, mint most vagyok... De nem akarlak elveszíteni, és kajak, bármit megtennék, hogy ne veszítselek el...
Szál megtekintése
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 14:19 | Link

Amira

- Amira, én megértem, ha te nem szeretsz... Elcsesztem, és minden jogod meg van rá, hogy utálj... De azt ne mondd meg nekem, hogy ne szeresselek. Mert olyan nincsen... - elhúztam a számat, és simogatni kezdtem hüvelykujjammal a kezét - Lehetetlen, oké?
Ritkán sírok, de az elmúlt pár hónapban nagyon gyakran megtettem. Úgy tűnik, mostantól mindig ilyen gyenge lelkű leszek. Valószínűleg meggyengített Audrey betegsége lelkileg. De ez ellen nagyon gyorsan tenni kell valamit, mert halál ciki lesz, ha fiú létemre minden egyes alkalommal elbőgöm magam, amikor valami egy iciri-picirit is szarul esik. De, ha jobban belegondolok... Eddig is sírtam, amikor valami nagy baj ütött be... De persze ezt senki sem tudja. Sírtam, amikor nagypapi meghalt... Sírtam, amikor megtudtam, hogy volt egy nővérem... És sírtam, amikor Audrey ágya mellett ültem, és azt mondta az orvos, hogy az életben maradásának esélye elég csekély. Szóval basszus, én mindig csak akkor rinyálok, amikor rohadt nagy a baj. Lehet, hogy ideje lenne beismernem, hogy Amira többet jelent nekem, mint én azt hittem. Sokkal többet.
Már éreztem a gombócot a torkomban. Elmosolyodtam, próbáltam leplezni, hogy mindjárt elkezdek torkom szakadtából üvölteni és bőgni.
- Ha most elkezdek sírni... Akkor az azért lesz, mert belement a homok a szemembe... És senkinek nem mondhatod el. Megígéred?
A mondatom végén a kérdést már elég remegős hangon mondtam ki. De még tartottam magam. Azt ismételgettem magamban, hogy "férfi vagy, férfi vagy, nem bőgsz, nem bőgsz", de nem bírtam. Alig 1 percen belül kicsordult az első csepp könny a szememből.
- Kicsi babám... Kérlek... Emlékezz a kísértetházra... Emlékezz, hogy mit csináltunk... Ha felidézel minden pillanatot, és így is azt mondod, hogy menjek a francba, kajak elmegyek. És nem látsz soha többet, és soha nem mondom el Kristófnak, hogy szeretlek... Megígérem. - totál homárnak éreztem magam. Szipákoltam, és törölgettem a könnycseppeket a szememből... Vagy homár vagyok, vagy szerelmes... Nem tudom, melyiknek örülnék jobban...
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. november 14. 18:40 Szál megtekintése
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 15:10 | Link

Amira

Éreztem Amirán, hogy teljesen felesleges minden, amit csinálok. Tovább lépett, és nekem is azt kell, hiába estem bele teljesen a feketeségbe. Ölelgetett, simogatott, a szemében ott volt a lenézés. Megesküdtem magamnak, hogy sohasem leszek ilyen... ilyen egy gyík, de a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Felálltam, és egy zsepivel megtöröltem a szemem, majd leültem Amira mellé egy másik hintába, és vettem egy nagyon mély lélegzetet. Azonnal meg kellett emberelnem magam, és visszaváltozni egy normális férfivá. Dan barátom szavait idéztem fel: "egyik nő sem ér meg annyit, hogy szar kedved legyen"... Nem hogy még bőgjek. Még Amira sem. Nem, nem, nem, nem, nem...
Győzködni próbáltam magam, hittem benne, hogy hogyha sokszor mondok el magamban valamit, akkor az úgy is lesz. Nem szóltam a lányhoz, csak magam elé néztem. A gondolataim kalandozni kezdtek vissza a múltamba... A múltunkba. Minden egyes pillanat most újra élt a fejemben. Egy idő után - bár észre sem vettem - a szemem lecsukódott, és úgy gondoltam vissza a kísértetházra... Amirával. Csak képek jelentek meg a fejemben egymás után, és hangosan és fájóan villogtak. Talán mondhatni, hogy egy kicsit újra éreztem mindent. Hallottam a hangokat. Olyan édes hangja volt... Hátrahajtottam a fejem, és kifújtam a levegőt. Ezzel jelképeztem magamnak, hogy elengedem az emlékeket. Elengedem Amirát, és átadom annak a kis pöcsnek. Akiről igazából nem is tudom, hogy kis pöcs e, mert nem is ismerem, sőt sosem láttam még. De akkor is rohadtul utálom. A kislányok utálják egymást, ha féltékenyek... Tökre bekattantam.
- Audrey 3 éves - mosolyogtam, mintha mi sem történt volna - Agyhártya-gyulladása volt. De már jól van. Hazaengedték a kórházból, már minden rendben... - kedvesen mosolyogtam a lányra, igyekezem leplezni, hogy ez most mennyire rohadtul fáj is nekem - Na jó, felejtsük el lécci az elmúlt pár percet... Kicsit elérzékenyültem. De elengedlek... - megköszörültem a torkom - Megígértem, hogy hogyha visszaemlékszel és nem érzel semmit, akkor békén hagylak... Betartom a szavam.
Játszótér - Bentley L. Collins hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér