36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 1. 17:25 | Link

Lucy ^^

 Már magam sem tudom, mióta nem voltam odakint, főleg nem a faluban. Jó ideje már annak, hogy lelátogattam oda, de most muszáj volt egy kicsit elszabadulnom. Úgy éreztem, a szoba falai egyre jobban összezáródnak körülöttem, ha nem tűnök el onnan. Jól voltam, de mégsem. Valami bujkált agyam egyik legeldugottabb zugában, de nem foglalkoztam vele. Nem is nagyon akartam, mivel az még inkább lelombozott volna, és azt nem akartam. Jól vagyok. De tényleg. Azt hiszem, most már minden rendben velem, most már kicsit sem tudok olyan lenni, mint azelőtt. Boldog vagyok, persze nem úgy, mint a többiek, mégsem érzem úgy, hogy búslakodnom kéne. Ugyan, minek? Ha azt mondom, minden rendben, akkor az úgy is van. Nem vagyok egyedül, ezt tudom nagyon jól. Mégis, a szoba nem akarta, hogy itt bent legyek egyedül, így hát nem volt más választásom, mint kikerülni  onnan és eltűnni, ahol sok az ember. Vagy a gyerek.
Ugyanis, a választásom a játszótérre esett. Mosollyal az arcomon, lassan lépegettem a köveken, amik az utat tarkították. Közben pillantásomat a fákon, a házakon és a kerítéseken járattam végig. Imádom az őszt, a kedvenc évszakom. Az sem érdekel, ha majd lefagy a kezem, akkor is jobban szeretem, mint a nyarat, mivel ilyenkor minden egyes fa gyönyörű színpompás levelekkel öltözteti fel magát. Plusz, Halloween is ilyenkor van, ami tegnap volt. Emlékszem, amikor kicsi voltam, nem volt olyan Halloween, amikor apuval el nem mentünk csokit gyűjteni, utána meg megszemléltük a kosaram tartalmát és a kandalló előtt letelepedtünk, rém meséket mondtuk egy bögre forró csoki társaságában. Igen, az volt a nap fénypontja. Érdekes módon, még mindig emlékszem azokra a sztorikra, amiket ő mondott. Hatalmas vigyor terült szét az arcomon, ahogy felidéztem őket, és úgy fordultam be egy ismerős utcán, míg végre oda nem értem a játszótérre.
Mindkét kezem a szövetkabátom belsejében volt, de az egyiket szabaddá tettem addig, amíg ki nem nyitottam a kis kaput, ami elválasztotta tőlem a játszóteret. Csak egy-két gyerek volt ott, de így kisebb zsivaj támadt, amikor rám néztek. Integettem nekik, majd irányomat a hinta felé vettem, ahol el is foglaltam az egyiket. A másikban nem ült senki, mivel a többi gyerek inkább fogócskázott, ugrókötelezett vagy ugróiskolázott. Azért hihetetlen, hogy ilyen időben is képesek ilyen vidámak lenni és itt kint játszani. Mondjuk, az is hihetetlen, hogy én itt vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2012. november 1. 17:45 | Link

Charlotte (végre nem Annabellnek hívnak *-*)

    Ma már egyszer eltévedt, ráadásul nem is akárhogy. Szobájába visszaérve nekilátott, hogy keressen egy ragtapaszt, aminek az lett a vége, hogy beverte a térdét és a könyökét, úgyhogy már nem egy, hanem három kis apróságra volt szüksége. Mi tagadás, ez nem igazán volt Lucy napja, valahogy semmi sem alakult úgy, ahogy eltervezte. Csak egyszer ne szenvedne balesetet, az életben egyszer ne rontana el valamit. Eltelt másfél év, sok minden változott, egyetlen dolgot kivéve, a szeleburdiságát. Ezt egyszerűen nem bírja levetkőzni, ráadásul keresi a bajt, állandóan – vagy a baj keresi őt, erre még nem jött rá. A fürdőszobában végül megtalálta, amit keresett. Arról mondjuk ne beszéljünk, milyen nevetségesen nézett ki a teknősös ragtapasszal az orrán, de jobb híján ezzel kellett beérnie. Úgy döntött, ma még nem szenvedett eleget, kimegy sétálni és kiszellőzteti a fejét. És ezúttal, amennyiben ez lehetséges, vigyáz magára.
    Átöltöznie nem kellett, mindössze egy vastag, garbós pulcsit vett fel a bőrdzsekije alá, no meg fekete bokacsizmára váltott. Ősz ide vagy oda, valahogy hűvösebb az évszak, mint eddig. Már tegnap ki akart menni körülnézni, de sajna sem jelmeze, sem kedve nem volt a halloween-i partihoz. Ma már szívesen venne fel akármit, és ezer örömmel látogatna el a rétre, de késő bánat. Ezzel ellentétben, ma halottak napja van, november elseje. Volna olyan ember, akit gyászolhatna, talán temetőbe is kéne mennie, de mindig is úgy gondolta, mindenki úgy emlékezik meg szeretteiről és úgy gyászolja őket, ahogy az neki jól esik. Számára többet jelentett az, hogy minden héten többször gondol elhunyt rokonaira, minthogy állandóan kijárjon a sírjukhoz. Gyűlölte ezt a napot, valószínűleg ezért is esett áldozatul önmagának.
    Észre sem vette, hogy míg ezen agyalt, igen messze keveredett a kastélytól, méghozzá a faluba. Nem messze tőle megpillantotta a játszóteret és mintha felvillanyozódott volna, elhessegette előbbi gondolatait és gyermeki bájjal rontott be a játszótér területére, hogy a hintába vesse magát. Út közben persze majdnem orra esett, megbotlott egy kőben és majdnem nekiment a csúszdának, de túlélte. Mikor végre lehuppant a hintába, akkor vette észre, hogy a gyerekek mind őt nézik és integetnek. Hatalmas mosollyal az arcán köszönt vissza nekik, majd mikor hintázni kezdett volna, észrevette, hogy valaki ül mellette is.
 - Tyű, bocsi, ne haragudj! Ugye nem mentem neked? És ugye nem zavarlak? – pislogott rá tágra nyílt szemekkel. Na ja, ő meg a megkomolyodás. Úgy tűnik, ma már nem fogja megmutatni senkinek új vagány és laza énjét. Majd holnap. Vagy utána…
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 1. 18:21 | Link

Lucy (hát, nálam se sűrűn  használják a Charlotte-ot Cheesy)

 Igazából, nem is nagyon tudtam, hogy ma van Mindenszentek. Igaz, ez egy magyar hagyomány, de nem azért nem tudtam, csak egyszerűen ki ment a fejemből. Pedig, jó sok mindenkiért gyújtanék gyertyát, akiket elvesztettem 16 év alatt. Ott vannak rögtön a szüleim, a nagyszüleim és persze a nagynéném, aki akkor halhatott meg, amikor én olyan 1 éves lehetettem, illetve ott vannak Ginnie szülei is, akiket nem ismerek annyira, viszont a szüleim nagyon szoros barátságban voltak, így róluk is megemlékeznék. Igen, sok mindenkit vesztettem el az évek folyamán, de van olyan, akiről egyáltalán nem is tudok. Nem azért, mert esetleg nem találkoztam vele, hanem még azelőtt meghalt, hogy én felfoghattam volna, mi is az az élet. De, így hogy teljesen kiment a fejemből, kissé zavarban vagyok és legszívesebben el is ásnám magam a földbe, a legmélyére, hogy még csak véletlenül se jöhessek ki onnan. De ez legalább magyarázatot ad arra, miért voltam ma ilyen szorongó. Tényleg nem tudtam, hogy mi okozza és ezáltal a szobára fogtam, pedig nem az volt a bűnös. Érdekes, roppant érdekes.
Hideg volt, én még is kezeimmel a hintába kapaszkodtam. Mások már régen zsebre dugták volna  kezüket, vagy kesztyűt húztak volna, de én nem Ők vagyok, és ezt végre fel kellene már fognom. De mint már mindannyiszor mondtam, én ahhoz béna vagyok, hogy megértsem. Meg persze ön- és közveszélyes, de az már más tészta. Úgyis kiderül, amint megbotlok a saját lábamban. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy a gyerekek hogyan veszekednek egy olyan apróságon, hogy mi a litya és mi nem. Olyan aranyosak tudnak lenni, főleg amikor összevonják szemöldöküket bájos kis arcukon és felhúzzák a nózijukat, majd próbálnak úgy beszélni, mintha nagyobbak lennének a másiknál. Pedig nem így volt, mégis aranyosnak, szinte bájosnak hatott az egész.
Miután végighordoztam tekintetemet mindenkin, szemem egy ismerős lány akadt meg. A nevét nem tudom, de biztos, hogy láttam már valahol, ráadásul az Eridon toronyba. Kissé esetlen volt, mondhatni, hasonlított rám. Érdekes, pedig azt hittem, én vagyok az egyedüli, aki képes út közben is mással foglalkozni, végül pedig megbotlani valamiben. De úgy látszik, minden piros diák ilyen, na jó, nem mindegyik, de egy kis része igen. Leült mellém, én szóra nyitottam a számat, amikor végre megpillantott a lány, végül elmosolyodtam és csak utána válaszoltam neki.
- Semmi gond! Nem, nem mentél és nem zavarsz - hangom nyugodt volt, de még mindig mosolyogtam. Úgy látszik, ez a mai nap mindenkinél ilyen zűrös. - Elizabeth Charlotte Vane vagyok. Te is eridonos vagy, nem igaz? Mintha már láttalak volna a kh-ban.
Miközben belekezdtem a monológba, lábaimmal aprókat löktem magamon, de tekintetem mindvégig a lányon maradt, miközben szám szélén barátságos mosoly ült. Úgy látszik, mégsem leszek egyedül, ami nem is olyan nagy baj.  
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2012. november 1. 19:01 | Link

Charlotte (nekem ez jobban tetszett. ^^ az Annabellt úgyis nehezen tűröm meg Grin)

    Ahogy a másik arcát vizslatja, átfut a gondolat a fején, hogy „huuu, én őt ismerem”. Oldalra billenti a fejét, aztán felemeli, aztán előrehajol - mintha ezzel bármit is segítene a helyzeten – majd konstatálja, hogy igen, ő házbeli. És azért álljunk meg egy szóra, a nap híre! Nem ment neki a lánynak, és nem zavarja! Mondhatni isteni sugallat volt, hogy idejöjjön hintázni.
 - Te vagy az egyik prefektus – most feltehetnénk a kérdést: you don’t say? – Oh, bocsi, elkalandoztam. Annabell Lucy Parker vagyok. És igen, minden bizonnyal az Eridonban találkoztunk. – mosolygott vissza a másikra, majd ő is elkezdett hintázni. Gyermekkori emlékek ragadták magukkal, mikor még együtt hintázott a többiekkel, vagy mikor az anyukájával ment ki a játszótérre. Régen volt, és azóta minden megváltozott, legfőképpen ő maga. Megkomolyodott, szemtelenebb, szókimondóbb, és talán még kekeckedőbb is lett. De ez mind jól állt neki, ugyanúgy, mint új énjének. Vérbeli rocker lett, ami jót tett a személyiségének.
 - Egyébként, hogy-hogy te itt vagy? – kérdezte kedvesen. Nem, nem akart belekötni a lányba, vagy kigúnyolni, pláne ha azt nézzük, hogy ő maga is egy hintában ül és nagy lendülettel löki magát, hogy minél magasabbra jusson. Biztos érdekes látvány lehet. Aztán megállította a hintát és megtapogatta az orrát, végül felszisszent. Az a tükör bizony nagyon kemény volt. De legalább ne lendületből ment volna neki… Lássuk be, Lucy javíthatatlan.
 - Amúgy, neked van háziállatod? Nekem volt egy kutyusom, még itt. Csak valaki megtalálta és elvitte. Gondolom éjjel kiszökött, azóta nem találom. De apa azt mondta, hamarosan kapok egy új kiskutyát. A kikötés csak annyi, vigyázzak rá jobban… - nevet fel, majd elszégyelli magát. Az a szerencsétlen pára az ő felelősségére volt bízva. És most volt és nincs. Pedig milyen hűséges társ volt… Mindig kihúzta őt a bajból, még abban az időben volt vele, mikor Dessel volt. Gyorsan megrázta a fejét. Az egy régi, ócska love story, nem érdemes felemlegetni még akkor sem, ha kellemesek az emlékek. Viszont, ha már erre jár, nem lenne rossz találni egy lelki társat, aki lehetőleg fiú.
 - Tudom, hogy kicsit hirtelen a téma, de nem ismersz olyan srácot, aki őrült, de szerethető és épp egy barátnőt keres? Nem feltétlenül párkapcsolati értelemben – szegezi neki a kérdést, és érdeklődve fülel, mert ez most tényleg komoly dolog.
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 1. 19:55 | Link

Lucy (Akkor még jó, hogy Lucynak hívtalak Cheesy)

 Azért nem gondoltam volna, hogy lesz még rajtam kívül valaki, aki ide jön, főleg most, ráadásul ilyen időben. De úgy látszik, nem csak én vagyok ilyen "őrült". Persze, ezt bóknak szántam, legalábbis a lány esetében, a magam részéről viszont
igazság, jó nagy igazság. Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy Ő nem normális, de én nem vagyok az. És ezt mindenki tudja. Bár lehet, hogy akad olyan, aki nem. Annak nem ajánlom, hogy olyankor találkozzon velem, amikor épp készülnék elesni, mert bizony megjárja. Főleg, ha még a kezemben is van valami. Na akkor futás a közelemből. De most nem volt példa erre, és Lucy is teljes mértékben biztonságban volt.
- Igen, én vagyok - feleltem. Ha máshogy nem, erről majdnem minden diák felismer. Én vagyok az egyik prefektus. Persze, már megszoktam, de néha akkor is fura, amikor rádöbbenek, hogy milyen "hatalom" van a kezemben. Persze, ezzel nem arra célzok, hogy milyen magas a rangom, mert egyáltalán nem az, csak bárkit megbüntethetek, aki rosszan töri a fejét és segíthetek a bajbajutott diákokon. Akár hiszitek, akár nem, mindegyiket szeretem. Szeretek segíteni, de ugyanakkor büntetőfeladatot is kiszabni a rosszcsontoknak. Pedig a kettő, szöges ellentéte egymásnak, nagyon is.
- Nem volt kedvem bent maradni a szobában, így inkább kijöttem. Ráadásul, itt mindig gyereknek érzem magam! - válaszoltam neki, kedvesen. - És, te?
Ha már Ő is megkérdezte, akkor én miért ne érdeklődhetnék? Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindent kikérdezek tőle, csak érdekelne, hogy miért pont ide jött, ráadásul, most. Mert bizony nem mindenki merészkedik le ilyenkor, ide. A gyerekek mégis megtették. Bár, nekik nem számít, milyen idő van, Ők még télen is jól érzik magukat, illetve nyáron 40 fokban is. Irigylem őket.
- Van bizony, egy fehér egerem. Jack-nek hívják, és most lesz lassan négy éves - néha eszembe jut az a nap, amikor megláttam a kirakatban. Kisebb volt, mint a többiek, pedig már betöltötte az első évét. Mégis, bátrabb volt mindnél. Amikor találkozott a tekintetünk, rögtön tudtam, hogy Ő kell nekem, senki más. azóta is nagy a "szerelem" közöttünk és elválaszthatatlanok vagyunk, pedig ő csak egy egyszerű kis rágcsáló. De épp ezért szeretem annyira. Ő megért. Ő vigasztalt, amikor David megint elhagyott, és nekem Jack a legfontosabb.
- Hmm? Bocsánat, nem figyeltem - éreztem, ahogy elpirultam. - Sajnálom, nem ismerek, de jó lenne, ha ismernék.
Sóhajtottam egyet, majd tekintetemet nem a lesütöttem, ahogy mindig is szoktam, hanem emelt fővel néztem a játszóteret. Közben egyre jobban hajtottam magam. Ha ismernék, talán minden rendben lenne és nem emlékeznék Davidre. Talán. De Őt már sosem fogom elfelejteni.
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2012. november 1. 20:27 | Link

Charlotte (úgyis mondhatnám: szerencséd, hogy Lucynak szólítottál : DD)

    Kicsit pofátlannak érezte magát, hogy csak így egyből azzal indította, te vagy a prefektus. Ő sem szerette sosem a megkülönböztetést. Nem azért, mert nem szerette régi posztját, egyszerűen csak furcsa volt, hogy amikor megtudták az emberek, hogy prefektus, megváltoztak. Lucy nem szerette ha félnek tőle, habár most már nem nagyon zavarja, sőt. Inkább féljenek tőle, minthogy kikezdjenek vele. Persze, minden felfogás kérdése, legjobb az arany középút, de erre igen csekély esély van.
 - Hát… Ma már kétszer hagytam el a szobámat, és mindkétszer megjártam. Egyszer – bökött a teknősös ragtapaszra – ez lett a vég, a második alkalommal pedig instant szívinfarktust kaptam. Egy jobb jövő és nap reményében jöttem ki a kuckómból még egyszer. És úgy veszem észre, jelenleg nem fenyeget veszély – mosolyodik el, majd felnéz az égre. Újabb hűvös szellő kezd fújni, ami meglebbenti Lucy fekete tincseit. Vajon ő most rémisztő? És ronda? Sosem tudja, milyennek lássa magát. Talán épp olyan, amilyenné sohasem akart válni. Ez úgyis később fog kiderülni.
 - Jack? Jaj, de aranyos nééév. Szoktad becézgetni? – kérdezte. Az ő kutyájának csomó beceneve volt, és amilyen okos állatka, mindre hallgatott is. Akkor, mikor még megvolt. Elhessegette az újabb gondolatokat a fejéből és a másikra nézett, aki láthatóan elkalandozott. Talán butaságot kérdezett ezzel a pasi dologgal kapcsolatban.
 - Semmi gond – feleli biccentve, majd meghallgatja a választ. – Én sem ismerek. Egyszer úgyis megtaláljuk Mr. Pont-Nekünk-Valót. Ezt egy könyvben olvastam, jól hangzik, nemde? – sóhajt fel, majd előre néz meredt tekintetekkel. Talán volna még valaki, aki megdobogtathatná a szívét, de ők csak barátok. Nagyon jó barátok, extrák nélkül. És ez így van jól. Ennyi kell, ennyi is lesz. Csak néha mégis jól esik eljátszani a gondolattal, mi lenne ha.
 - Szerinted félnek tőlem az emberek? – tette fel halkan a kérdést. Zagyvaság az egész, nem is érti, miért bukott ki belőle. Talán az elkeseredettség szülte az egészet, az önbizalomhiányát, a mindent, Boldog lehetne, de nem az. Hiszen szingli! „Az, hogy szingli vagy, nem azt jelenti, hogy nem kellesz senkinek, hanem azt, hogy bárki a tiéd lehet.” Na persze, dombon ülő fűcsomó legyen, ha ez így van. Sosem így gondolkozik az ember, pláne nem egy hosszú párkapcsolat után. Ilyenkor az embernek lesznek szokásai és igényei. Plusz, ott van az is, hogy ragaszkodnak egymáshoz.
    Ahogy ott ücsörögtek, pár gyerek köréjük gyűlt és figyelték őket. Egy olyan négyéves forma kislányt magához hívott Lucy és adott egy puszit az arcára, majd felkelt a hintából és beleültette a lányt. Ahogy ott óvatosan lökte a hintában rájött, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint az exek és az elvesztésük fájdalma. Az a pár szép pillanat, ami végigkíséri az életét.
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. november 6. 21:13 | Link

Lucy (Igen, ebben igazad van. : DDD)

 Lássuk be, egyszerűen nem tudok nyugton lenni. Soha nem tudtam. Valamiért mindig ragaszkondom kellett valakihez vagy valamihez. És az a valaki, Ő. Csak azért nem nevezem meg, mert nem akarom, de így is mindenki nagyon jól tudja, hogy kiről van szó. Elfelejtettem? Talán. Túlléptem rajta? Lehet. Fáj még? Nem. Igen, azért már begyógyult minden, ami valaha megtörtént velem, legalábbis azt hiszem. Most már csak az a lényeg, hogy végre megint élvezhessem anélkül az életet, hogy bárki elrontsa azt. Igaz, nem mindig sikerül, de próbálok ezen változtatni. Fő a pozitív gondolkodás és az optimizmus. Persze, emellett még mindig maradok ugyanúgy álmodozó, de hát ellen nem tudok mit tenni. Különben is, a valóságot így is igen jól ismerem és sosem fogom elfelejteni, hogy milyen is az igazából. De most, hogy itt ülök, békésen, egy lánnyal, akivel sok mindenben hasonlítunk, rájövök, hogy mégsem vagyok egyedül, és talán alulértékelek mindent. Meg kéne valahogy dönteni ezt és végre szembe nézni azzal, hogy igenis mellettem áll mindenki és ha kell, segítenek.
- Nem olyan biztos az. Szeretnélek figyelmeztetni, hogy ön- és közveszélyes vagyok. Bár, eddig még nem történt semmi - vigyorogtam. Azért azt el kell ismerni, hogy igen ügyes voltam a mai nap, mivel egyetlen karcolás nélkül megúsztam. Lehet, hogy mégsem vagyok annyira béna, mint amilyennek képzeltem magam? Lehetséges, de semmi sem biztos. Lábaimmal újra meglöktem magam és most már egyre feljebb és feljebb hintáztattam magam. Olyan jó, olyan mintha szabad lennék és újra gyerek. Bárcsak így lenne. Akkor legalább anyáék is élnének.
- Csak Jacknek szólítom, mivel nem szereti nagyon, ha elkezdem becézgetni. Ő, ahhoz túl büszke egy rágcsáló - kuncogtam. Elképzeltem, ahogy a kis fehér egér mérgesen rám néz, majd kihúzza magát és vékonyka hangon elkezd cincogni, vagyis kioktatni arról, hogy vagyok képes őt becézgetni. Elég vicces egy helyzet lenne, az biztos és azt is tudom, hogy sosem fog bekövetkezni, mivel nem fogom másképp hívni, csakis a rendes nevén.
- Jól hangzik, csak én nem nagyon hiszek az ilyen könyvekben - mondtam egy kissé halkabban, mint kellene. Lelassítottam a hintát, majd ahelyett, hogy a földet pásztáztam volna inkább a körülöttem elterülő játszóteret vettem szemügyre. Annyira jó a gyerekeknek, nekik nem kell ilyenekkel foglalkoznia és nekik vannak szüleik, akik vigyáznak rájuk. De tudom, anyuék is velem vannak, a szívemben, ami néha erőt ad, de akkor is más ez az egész. Nélkülük nem érzem magam annyira biztonságban, mint amennyire kellene. Ahogy elmerengtem ezen, alig hallottam a lány kérdését, de aztán felderengett, mit is kérdezett és meg is lepett kicsit.
- Ugyan, miért félnének tőled? Hiszen egyáltalán nem vagy félelmetes, se gonosz, se semmi olyan, ami kihozná az emberekből a félelmet! - feleltem neki bátorító mosollyal az arcomon. Ránéztem, hogy láthassam, mit is gondol a lány. Ám ekkor fölállt a hintából és átadta helyét egy kislánynak. Szegény Lucy, vajon miért találja úgy, hogy olyan félelmetes? Hiszen, nagyon aranyos, kedves és szép lány. Talán az emberek túl előítéletesek, ez itt a gond. Nem tudom felfogni, hogy miért gondolja ezt a lány, magáról. Csak néztem Őt, az arcát a szemét, és azt, hogyan löködi a kislányt. Egyszer talán, minden rendbe fog jönni, nem igaz?
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér