36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 19. 00:59 | Link

Merkovszky Ádám

 Eltelt az első roppant hosszú és eseménydús hetem az Iskolában. Egyik nap még szimpla tanár voltam, másnap már a Levita Házvezető helyetteseként ébredtem fel. Ez kicsit összekuszáló élmény, hogy őszinte legyek. Főleg mert maga Doléance Arslí na Fírinne, a ház feje kért fel. Alig kaptam levegőt, amikor elolvastam a baglyot és természetesen szinte azonnal visszaküldtem neki az igenlő választ, azzal a tollas jószággal, aki az ő levelét hozta el nekem.
 Most, hogy már nincs órám és más egyéb dolgom sem, úgy határoztam lejövök sétálni egy kicsit a Faluba de, hogy ne kelljen egyetlen diáknak sem visszaköszöngetnem, vagy leállnom velük csevegni először, amióta megérkeztem a Bagolykőbe magamra öltöm állatalakomat. Nem azért mert bajom lenne velük, de most szükségem van némi magányra, hogy észhez térhessek és rendet tegyek a bennem uralkodó káoszban.
 Animágus vagyok, nem vertem ugyan nagy dobra, és kürtöltem még szét, de így van. Természetesen az Igazgató úr tud róla, beleírtam életrajzomba is, amivel megpályáztam a Gemmológusi posztot. Nem titkolom, ám most jól jön, hogy egykor kitanultam minden fortélyát, s ezen a szép őszi délutánon, amikor fekete bundámon megcsillan a fény és bajszomon érzem a szellő mozgását örülök csak neki igazán.
 Egy dolog azonban árulkodik valódi kilétemről, s ez nem más mint a szemem, melynek színe és formája emberi marad azután is, hogy megtörténik átalakulásom. Minden egyéb külső tulajdonságomban teljesen megegyezem egy egyszerű, hétköznapi, fekete házi macskával és ezt nagyon élvezem. Általa titokká leszek, függetlenné és szabaddá.
 Csak őgyelgek az utcákat róva. Nincs konkrét célom, megyek ahová a jó sorsom vezet. Végül megállok egy hangulatos Játszótér előtt, ami a Boglyas tér közelében van. Kisvártatva beslattyogok a kapuján és körbenézek egy kicsit. Négy aprócska tappancsom alatt érzem az avart, és a földből sugárzó hideget, s ahogy így járkálok meglátom a helyet ahová tudat alatt végig igyekeztem.
 Nyomban fel is szökkenek a hintára és csak ücsörgök rajta egy darabig. Elmémben zsong a sok új érzés és élmény. Ki kell szellőztetnem a fejem, lehunyom hát szemem és összegömbölyödöm. Hagyom, hogy a hinta libbenjen velem együtt. Már gyermekként is szerettem hintázni, kamaszként egészen száznyolcvan fokig hajtottam fel, boldoggá tett az érzés, hogy szelem a léget, megnyugtatott már akkor is, és remélem most is meg fog. Tériszonyos lévén seprűn repülni nem tudok, így csak ez marad.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 19. 18:05 | Link

Artemisia Rubya

Kellemes hangulatban igyekszem hazafelé Bagolykő utcáin. A házamtól kicsit messzebb hoppanáltam, mert szeretek sétálni, beszívni a friss levegőt, érezni arcomon a szél cirógatását. Ma különösképp átérzek minden jót, amit a gyaloglásban kedvelek, talán azért, mert ma amúgy is jó dolgok történtek velem.
Hazaugrottam szeretett szüleimhez, elvégre régen láttak már élőben, ráadásul mostanában az újságok címlapjain sem szereplek. A visszavonult sztárok médiaszempontból nem túl érdekfeszítőek. Bár néhanapján felkeres még egy-egy újságíró, azt tudakolva, hogy mikor térek vissza, valahogy nem akarván felfogni, hogy fogalmam sincs. Ha eltervezném az időpontot, tartanom kéne magam hozzá, mert nem akarok esküszegő lenni. Életemben nem ígértem meg még senkinek semmit, legalábbis olyasmit biztos nem, amiről nem tudtam, hogy be fogom-e tudni tartani. Olyan ígéretet tenni, aminek teljesülésében az ember nem száz százalékig biztos, teljesen felesleges, valóságos időpocsékolás. Ráadásul a be nem tartott ígéretekkel lehet a legkönnyebben megbántani másokat.
Na, de egészen elkalandoztam. A lényeg, hogy látogatásommal sikerült örömet okoznom nevelőanyámnak, ő pedig mosolyával, és látható boldogságával engem vidított fel. Soha nem értettem, hogy egy ilyen csodálatos, ragyogó nő, hogyan mehetett hozzá az én mogorva, sótlan apámhoz. Nem mintha nem kedvelném az öreget, csak éppen nehezemre esik elhinni, hogy Ramonának pont egy ilyen ember hiányzott az életéből. Pedig el kell hinnem, hiszen már lassan 30 éve tapasztalhatom azt, ahogy nevelőanyám már apám emlegetésére kivirul, szebb lesz, ragyogóbb. Pedig már eleve gyönyörű teremtés, ráadásul kedves, segítőkész, optimista, árad belőle az életöröm és a szeretet. Imád adni másoknak, cserébe pedig nem vár semmit. Nősületlenségem okának szabadságvágyamat szoktam felhozni a kíváncsi újságíróknak, de hiszem, hogy az is közrejátszik benne, hogy azt a nőt keresem, aki úgy nézne rám, ahogy Ramona apámra. Ilyen nővel pedig még nem találkoztam. Lassan kezdem úgy hinni, hogy nem is fogok.
Gondolataimba merülök, eszembe jut az egyetlen nő, aki gyereket szült nekem, és bár ő könnyen feledhető, lányom igencsak hiányzik. Hetente találkozom vele, de tapasztalom, hogy ez számomra édeskevés. Mégsem megyek haza, egyedül abban a nagy házban amúgy sem tudnék mit kezdeni magammal. Valószínűleg sütnék, ezzel vezetném le fölös energiáimat, esetleg futnék egyet az erdőben. Lábaim közben a játszótér felé visznek, oda, ahol először találkoztam Nikivel. Könnyed léptekkel, arcomon lágy mosollyal kerülök egyre közelebb a hintákhoz, ahhoz a helyhez. Csak egy pillanatra döbbenek meg a hintázni tűnő macskán, elvégre neki is kijárhat egy kis szórakozás.
- Meglökjelek? - nézek rá kíváncsian, mintha a cica tudna válaszolni, de persze nem várom, hogy megszólaljon. Helyette közelebb lépek hozzá, és megpróbálom megcirogatni a fejecskéjét.
Gyakran változom kutyává, de nem mondanám, hogy utálom a macskákat. Bár egyik excsajomnak volt egy tigrisszerű kandúrja, akit ki nem állhattam, de szerintem az, az állat kiérdemelte. Meggyőződésem, hogy ő sem kedvelt engem, bár végül mégsem Cukorgolyó lett a kapcsolat végének oka. Valahogy mellette sem éreztem igazán jól magam, és ma már a nevét sem tudnám megmondani. Érdekes, a macskáéra emlékszem. De valahogy ez az egész nem is érdekel, csak enyhén fásult leszek, ha régi nőimre gondolok, jelenleg új kapcsolatom vége fáj még, bár ez már csak tompa szúrásként jelentkezik néha-néha, ha rá gondolok.
Hirtelen ötlettel megpróbálom ölbe venni a macskát, akinek gyönyörű fekete szőre lenyűgöz. Biztos szereti a gazdája, nem látszik kóbor állatnak. Talán, ha megkarmol sem kapok el tőle semmi végzeteset.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 19. 18:54 | Link

Merkovszky Ádám

 Léptek zajára ébredek fel, tény, ami tény elszunyókáltam egy kicsit. Ez van, fáradt vagyok. Kimerített a sok izgalom, a számtalan történés, a megannyi új arc és a velük kapcsolatos érzések hada. Itt van mindjárt egy régi tanítványom, aki az eltelt évek alatt maga is tanárrá, sőt mi több a Rellon ház vezetőjévé is lett. Aztán a sorban őt követi András kollégám és a vele való közös munka reménye. Nem hagyhatom ki e díszes kompániából Felagund papust és a Levita házvezetőjét Doleánce-ot sem, hogy a diákokról meg már ne is beszéljek. Őszintén szólva kibuktam kissé, de élvezem munkám minden percét. Tudom, ha belejövök a rutinba sokkal kevesebb energiámat fogja majd elemészteni feladataim, kötelezettségeim összehangolása és teljesítése.
 A lépések, amikre pihenésemből az imént kelni voltam kénytelen füleim számára csörtetéssé erősödnek. Odapillantok hát vállam felett, igen így nevezem őket, habár most macska vagyok azért még emberként gondolok magamra, aki tudja melyik testrésze melyik, még állatalakjában is. Egy férfi jelenik meg látóteremben. Az idegen megkérdezi meglökjön-e, de választ arckifejezéséből ítélve nem vár tőlem. Kisvártatva ujjaival fejemhez ér és vakargatni kezdi. Jól esik, ez a szörnyű igazság, ilyenkor átélhetem mit érez egy valódi macska, és meg kell mondjam a fejsimogatás igazán jó dolog. Nyervogással és dorombolással, hálálom meg gesztusát és akkor is csak egy aprócska szuszogást hall tőlem, amikor óvatosan az ölébe vesz.
 Kellemes illata van, s ahogy jobban megnézem az arca markáns, szemei jó szándékot tükröznek. Korombelinek saccolom és elég magasnak is, bár ilyenkor az arányérzékem torzul egy kicsit. Keze bejárja bundámat, keresztül kasul simogatja hátamat, ami cseppet sem furcsa számomra. Az emberek általában így reagálnak rám. Kis termetű, bájos pofájú macska vagyok, és sokan még a szemeimet látva sem élnek azonnal a gyanúperrel, hogy esetleg nem állat vagyok, hanem emberi lény.
 Kíváncsian várom ennek a kedves ismeretlennek mikor esik le a tantusz és dob el jó messzire, hogy csak úgy nyekkenek, mert sajnos ez már egyszer megesett velem. Mit ne mondjak nem egy felemelő érzés, az már biztos. Persze aztán bocsánatot kért az illető, de állítása szerint még nem volt dolga olyan "cicával" aki aztán "néni" lett. Természetesen legidősebb öcsém gyermekének iskolatársa kapott fel, hogy elmondása szerint "jól megdögönyözzön" és persze ezt valahogy nagyon nem kultiváltam, így amikor ránéztem szúrósan és túlságosan emberien eljutott a tudatáig, hogy mi lehetek és elhajított én meg csak úgy szálltam elfelé mint a győzelmi zászló. Remélem ő egy humánusabb megoldást választ majd mindehhez feltéve, hogy rájön, bár azok után, hogy míg cirógatott végig őt néztem furcsállnám, ha nem merülne fel benne legalább egy cseppnyi kétely.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 19. 19:19 | Link

Artemisia Rubya

A cica kicsit sem tiltakozik az ellen, hogy felvegyem, simogatása pedig megnyugtat. Sokszor tapasztaltam már saját bőrömön, hogy a bundások valahogy képesek egyszerű örömmel megajándékozni az embereket úgy, hogy valójában semmi mást nem csinálnak, egyszerűen csak vannak. Automatikusan simogatom a fekete szőrgombolyagot, közben pedig merengek. Mindenféle dolog az eszembe jut Niki és Janey távozásától, Runa feloldodó félénkségén át anyám mosolyáig. Nem is értem, miért kapott el a nosztalgiahangulat, pár hinta nem lehet az oka ennek.
A múlt felől a jövő felé terelgetem gondolataim. Talán vissza kéne mennem kviddicsezni. Lenne célom, újra jönne a napi rutin, a meccsek izgalma, a fotósok hada, a rajongók... Nem, ehhez még nem pihentem eleget. Az is egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, hogy talán soha nem is megyek vissza. Tehetséges vagyok ez tény, de jönnek majd új tehetségek, talán épp ideje átadnom a helyem. Ez az egész dolog lehet, hogy nem is múló szeszély, hanem egy intő jel, egy tünet. Jelenleg élvezem a szabadságot, bár néha majd megveszek az unalomtól. Ezért is jelentkeztem arra az állásra, bár annak a valószínűsége, hogy megkapom elég kicsi.
A gépiesen simogatott macska hagyja magát, de a kezem alatt érzem a megfeszülő izmokat, ahogy furcsán végig felém fordulva tűri a cirógatást. Lenézek az állatra, és feltűnik, hogy valami nem stimmel. A cica különösen értelmes tekintete nem hozna zavarba, elvégre állatalakban láttam már rengeteg olyan más ebet, macskát, amelyeknek némelyike egy-egy embernél is intelligensebb. Azonban ezzel a példánnyal valami abszolút nem stimmel. Alányúlva felemelem, egészen az arcom magasságába, hogy szembenézhessek vele, frontális részeim épségét is kockáztatva ezzel.
- Helló - motyogok félhangosan, miközben próbálok rájönni, hogy mi is zavar engem pontosan. A macska macskának néz ki, ebben nincs hiba, de valami mégsem oké. A szeme. Olyan emberi. De furcsa!
Már-már napirendre térek afellett, hogy egy újfajta macskával sikerült találkoznom, amikor eszembe ötlik, hogy hiszen állatalakban a szemem zöld, ami pedig egy huskynál elég furcsa. Akárcsak ez az egészen emberi szempár. Amint végre sikerül felfognom a dolgot - nemhiába voltam évfolyamelső a Roxfortban - bocsánatot kérek a molesztálásért.
- Oh, elnézést a zavarásért! - mentegetőzés közben óvatosan leteszem a cicát, még a szőrét is megigazgatom, nehogy már borzasan maradjon - Öhm, talán bemutatkoznék. Merkovszky Ádám vagyok.
Nyújtom is a kezem a cica felé, bár még sosem fogtam manccsal kezet.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 19. 19:59 | Link

Merkovszky Ádám

 Rájött! Tudtam én rögtön, hogy nem várat magára soká részéről a nagy felismerés. Mondjuk, amikor alám nyúlt és az arcához emelt picit megijedtem, mert az a kölök is így kezdte, s csak aztán adott nekem szárnyakat. Szerencsére ez a férfi sokkal kedvesebb.
 Kissé sután bár de, köszön nekem. Elnézést kér tőlem és óvatosan letesz a földre, sőt még a bundámat, amit az imént összekuszált is kiigazgatja, majd bemutatkozik és kezét nyújtja. Úgy döntök nem állatként fogok kezet vele. A deanimálásom gyors, ám annál látványosabb. Fekete bundám hajammá, mancsaim karjaimmá és lábaimmá válnak, míg végül szememen kívül minden arcvonásom is visszaalakul. Öltözetem egy egyszerű fekete hosszú ujjú pulóverből, farmernadrágból és a fölé vett fekete, vádliközépig érő csizmából áll. Kabátot nem vettem, nem hittem ugyanis, hogy szükségem lesz rá, így most hirtelen átjár az őszi levegő hűvöse. Megfogom a férfi felém nyújtott kezét saját hűvös, apró kezeimmel és felfedem előtte kilétemet.

- Örvendek, Artemisia Rubya.

 Egyelőre nem mondom el neki, hogy a közeli Mágustanoda professzornője vagyok, hiszen jelen pillanatban ez a tény mellékes. Most, hogy immár nagyjából százhatvanöt centi magasból megnézem magamnak, egészen jól sikerült belőnöm mind magasságát mind lehetséges korát. Zöld szemei sajátjaimra emlékeztetnek, persze még abból a régi időből, amikor nem változtatott rajta a gyógykezelés mellékhatása. A közben beállt csöndet én töröm meg elsőként.

- Egyáltalán nem zavart, csak felébresztett. Remélem nem ez a passziója.

 Mondom halvány ám annál biztatóbb mosollyal enyhítve szavaim feddő mivoltát. Nem akarok bűntudatot kelteni a férfiban akinek olyan jól esett a simogatása macska alakomban. Csak azt szeretném, hogy tudja azért karikásak a szemeim és fénytelenek a szemeim mert most riadtam fel álmomból. Egy hirtelen jött széllökés miatt jócskán megborzongok és karjaimat mellkasom előtt összefonva állok előtte. Már bánom, hogy nem öltöztem fel rendesen, sebaj meg talán nem fogok fázni. Még csak az hiányozna, így is eléggé el vagyok havazva, már ami a munkát illeti.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 19. 21:02 | Link

Artemisia Rubya

Egy pillanatra meglepődök, amikor a macska átváltozik, elvégre magamat sosem látom átalakulás közben, de aztán összeszedem magam. Illetve szedném, de a látvány egy pillanatra még megfoszt a gondolkodás lehetőségétől. Előttem ugyanis egy gyönyörű nő áll, nálam alacsonyabb, ezért le kell néznem rá. Ritkán találkozom olyan nővel manapság, aki szereti, ha ilyen hosszú a haja, de engem lenyűgöz a korábbi bundához hasonlatos éjfekete hajtömeg. Megfordul a fejemben a kíváncsi kérdés, hogy vajon olyan puha-e, mint macskaalakjának szőre. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy ezt mostanában nem fogom tudni letesztelni.
Kézfogás közben a szemébe nézek, ami nem okoz meglepetést, ugyanezzel a tekintettel néztem "macskaszemet" az imént. A neve ismerősen cseng, mintha hallottam volna már korábban, de lehet, hogy csak a nevében megbúvó drágakövek teszik ismerőssé a hangzását.
- Örülök a szerencsémnek, hogy találkozhattam Önnel - szedem össze magam, elvégre mégsem kábulhatok el minden gyönyörű nőtől, akivel találkozom - Biztosíthatom, hogy nem szokásom másokat álmukból felverni, de a kisállatok simogatása az egyik gyengém.
Mivel korábban túlságosan belefeledkeztem a hölgy látványába, fel sem tűnt, hogy nem éppen megfelelő az öltözéke az időjáráshoz. Ez bizonyára az én hibám, hiszen miattam kényszerült megszabadulni a bundájától. Gyors mozdulattal lehúzom a kabátomat, és a nő felé nyújtom. Szívesen fel is segíteném rá, de tapasztalatból tudom, hogy egyes hölgyek sértésnek veszik a túlzott segítséget, úgy gondolják, azért teszem ezt, mert azt hiszem, hogy ők maguktól nem képesek rá, pedig én csak udvarias szeretnék lenni. Nem tehetek róla, ilyen a neveltetésem.
A nő felé nyújtott kabát fekete, és bár vékonynak tűnik - mert az is - ügyes bűbájjal van kezelve, aminek hála a legnagyobb hidegben is kellő meleget biztosít. Én nélküle sem fogok fázni, ha meg igen, majd futok hazáig.
- Kérem, fogadja el! Nekem nem fog hiányozni, ha meg mégis, majd érte megyek - elmosolyodok, mert valamiért kacsintani most nem tartom helyesnek, talán a nő szemében megbújó fáradtság miatt.
Szemem kedvtelve legeltetem rajta, de azért nem olyan feltűnően, mint ahogy általában mustrálni szoktam a csajokat. Úgy érzem, hogy ő nem az a fajta nő, aki örülne az ilyesfajta megbámulásnak.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 19. 22:02 | Link

Merkovszky Ádám

 Akaratlanul feldobott labdámat annak rendje, s módja szerint le is csapja. Nem egy sótlan fickó és ez tetszik nekem. Nem vagyok ugyan egy hamar megnyíló típus, de ha valaki vevő szarkasztikus humoromra azt nem hagyom figyelmen kívül és Merkovszy úr pont ilyennek tűnik. Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak szavaira. Így ajkam egy picit komiszkodón elhúzom, majd szóra nyitom.

- Még szerencse, hogy nekem meg a kisállat lét a legkedveltebb foglalatosságom.

 Gondolom majd erre is kapok egy frappáns választ tőle és ennek már a puszta gondolatától felélénkülök. Déli vehemenciám mindig is jó táptalajt talált a hozzá hasonló emberekben. Az öcséimre, mind a háromra, emlékeztet egy kicsit.
 Nekik van ilyen stílusuk, főleg kamaszként voltak nagyon vagánykodók, pláne, amikor engem kellett piszkálniuk. Akkor minden adandó alkalmat megragadtak, hogy szemtelenkedjenek nővérükkel. De nagyon szeretem őket így a morgolódásom sosem tartott soká. Egy pillanatra látom magunkat, ahogy épp megkergetem őket mert elvették a kedvenc könyvem és hangosan olvastak fel belőle futás közben.
 A férfi mozdulata zökkent ki gondolataim színes szélesvásznú mozijából. Kabátját nyújtja felém udvariasan. Elveszem tőle, közben ujjaim hegye érinti a kezét. Magamra kanyarítom a fekete szövetet és azonnal megnő a komfortérzetem. Meglepődve hallgatom hozzá fűzött szavait.

- Hová is jönne pontosan érte? Hiszen még azt sem tudja idevalósi vagyok-e egyáltalán, ahogy én sem tudnám visszavinni, ugyanezen okból kifolyólag.

 Mosolygok rá és tekintetemmel igyekszem belelátni a fejébe, miközben pillantásomat mindvégig zöld íriszén tartom. Megnyerő a külleme, ez tény, a hangja bársonyos és kellemes, a stílusa magával ragadó. Persze ezek csupán az első benyomásaim róla. Az érintése pedig nagyon lágy és megnyugtató. Ezt sem fogom tudni kiverni a fejemből egy jó darabig, annyi bizonyos. Hacsak nem ismétli meg valamikor, elvégre azt mondta, hogy "A kisállatok simogatása az egyik gyengéje." Nos azt majd meglátjuk.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 19. 22:36 | Link

Artemisia Rubya

Mivel én elutasításra, de legalábbis kimértségre számítok, így eléggé meglep a nő válasza. Úgy néz ki, hogy belőlem ezt hozza ki: meglepődést. Mióta találkoztunk - van már vagy öt perce is - egyfolytában meglep valamivel.
- Pedig nem tűnik egy cicás alkatnak, macskaként már jobban el tudom képzelni - vigyorodom el, nagyrészt a megnyugvás miatt, hogy egy olyan nővel hozott össze a szerencsém, aki nem sértődik meg minden apróságon. Tekintete máris kevésbé tűnik fáradtnak, felcsillanó szemeinek barnás kavargását képes lennék akár órákig is bámulni. A véletlen találkozás jóleső érzését némileg zavarja a tény, hogy a hölgy láthatóan fázik. Átnyújtom neki a kabátomat, amit ő el is fogad, bár azt kétli, hogy rátalálnék. Az adás-vétel közben enyhén súrolják ujjai a kezemet, sajnálom, hogy csak enyhén.
- Ne becsülje alá a kapcsolatok erejét - óvom titokzatosan mosolyogva. Magabiztosságomat nem játszom meg, ugyanis közben eszembe jutott, hol is hallottam korábban a nő nevét. Runa emlegette az új tanerőt, mikor múltkor nálam járt. Unokahúgom élvezettel beszélt az ismerkedős óráról, én pedig ugyancsak élvezettel hallgattam a lányt. Bár az is igaz, hogy jobban lekötött az, hogy örüljek Runa feloldódásának, mint a tanárnőről szóló beszámoló. Nem gondoltam volna, hogy összefutnék vele, a találkozás körülményeiről nem is beszélve.
Runa élménybeszámolója mellett egy másik régi emlék is feldereng, ez azonban volt iskolámhoz, valamint kulturális ismereteimhez köthető.
- Ráadásul Önnek nagyon különleges neve van. Ön is szeret vadászni, mint a névadója? - remélem, hogy nem lőttem nagyon mellé, mikor azt mertem feltételezni, hogy a nő egy görög istennőről lett elnevezve. Mindenesetre illik hozzá.
- Rám sem nehéz rám lelni - nyugtatom meg, bár a sztárság részt nem akarom szóba hozni, örülök, hogy az árnyoldalait nagyrészt magam mögött tudhatom. Büszke vagyok arra, amit elértem, de néha jobb hétköznapi embernek lenni, aki után a média egyáltalán nem érdeklődik - Itt lakom a közelben. Meg gyakran futok is errefelé, a fizimiskám pedig egészen egyedi, nehéz eltéveszteni - azon kapom magam, hogy már megint mosolygok. Úgy érzem, jó hatással van rám a hölgy.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. október 19. 23:03
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 19. 23:48 | Link

Merkovszky Ádám

 Na tessék, ugye megmondtam. Ahogy sejtettem folytatódik köztünk a tusa és jelen pillanatban ő áll nyerésre. Szavaira éles és pontos riposzttal kell visszavágnom különben lőttek a tartásomnak. Nem szabad elgyengülnöm szemeitől és hangjától. Nem, most nem. Még nem.

- Csak képzelni tudna? Pero, Señor! Hiszen az imént közelebb voltam önhöz mint azt mások csak remélhetik. Saját kezével tapasztalhatta, hogy macska vagyok és nem holmi cica.

 Hangomban játékosság csendül ahogy kiejtem a szavakat, s azok mint apró csillogó gyöngyök hullanak a férfi elé. Szóba hozza a kapcsolatait, amit nem tudok mire vélni, de ha ő mondja ám legyen én hiszek neki, de ezt csupán egy fejmozdulattal jelzem felé. A nevem különlegességét választja önigazoló alapként, van benne némi igaza ezt be kell látnom. Nem sok Artemisia Rubya szaladgál Bagolyfalván, és ha jól sejtem az országban sem. Tehát ott a pont, de rossz nyomon jár ha a Görögök hold és vadászat istennőjével Artemisszel azonosítja nevem forrását, bár némi köze valóban van hozzá mégsem ez az igazság. Így gyorsan tisztázom ezt a félreértést, mielőtt még túlzottan beleéli magát elképzelésébe.

- Nos a Szüleim nagyon sokáig gondolkodtak, hogy is hívjanak majd, míg végül két külön okfejtés alapján, de megegyező keresztnevet sikerült választaniuk nekem. Döntésük a Fehér Ürömre, vagyis az Artemisia Absinthiumra esett. Édesanyámat a növény gyógyereje, míg Édesapámat a vele készült ital, az Abszint inspirálta, ő ugyanis borász így ért valamicskét az alkoholtartalmú folyadékokhoz. Ami pedig a vadászatot illeti, nos három öcs mellett megtanultam vívni, kardal és bottal egyaránt, valamint az íjjal is jó bánok, illetve bántam kamasz koromban legalábbis. Szóval, valahol van ebben a "Nomen est Omen" dologban valami.

 Azzal folytatja Merkovszy úr, hogy a közelben lakik és kinézete jellegzetessége miatt hamar rátalálnék. Meglehet, bár nem hinném, hogy neki állnék végigkutatni a falut, inkább egy bagollyal postáznám vissza a kabátját. Többet ésszel mint ész nélkül alapon. Hiszen azok az áldott tollas jószágok név alapján bárkit megtalálnak. Persze az is egy megoldás volna ha elkísérne egy darabon és elváláskor visszaadnám neki a nevezett ruhadarabot. Remélem azonban erre még egy darabig nem kerül sor. Nem messze mögöttem egy pad áll, hirtelen ötlettől vezérelve felszökkenek rá és kényelembe helyezve lábaimat leülök a férfival szembe és várom, hogy miként folytatódik ez a különös találkozás.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 20. 00:11 | Link

Artemisia Rubya

Szeretem a magabiztos nőket, akik tudják, mit akarnak, kik ők, és nem ijednek meg pár ügyesen megválogatott szótól, de azokat még inkább, akik válaszolni is képesek ezekre.
- A képzelet nagy erő, és sokszor ügyesen támasztja meg lanyhuló memóriámat. Ez utóbbi bizonyára kviddics betegség, emiatt többször fel kell frissítenem az emlékeimet - talán kicsit túlságosan is rámenős vagyok, de sajnos még sosem tudtam viszafogni magam, amikor úgy igazán beindulok - Én egy aranyos cicát indultam megsimogatni, de ha tudtam volna, hogy egy ilyen erős macska lesz belőle, bizonyára óvatosabban közelítek.
Az ilyesfajta játékok mindigis lenyűgöztek, bár kevés emberrel lehet igazán élvezetesen játszani. Úgy látszik Artemisiával lehet, elvégre a hölgy ügyesen rombolja le azt a pár falat, amit építés közben várnak éreztem. A nevére vonatkozó gyenge állításomat megcáfolja, sőt azt is megtudom, hogy nem árt vigyázni a nővel, elvégre igencsak harcias múlt áll mögötte. Hozzá képest én teljesen amatőr szinten állok mindenféle harcművészet terén, az egyetlen, amihez igazán értek az a repülés. Na, meg a sütés, de az nem valami férfias elfoglaltság, hallgatok is emiatt eleget apámtól. Szerinte, ha Ramona nem tanít meg sütni, már rég lenne feleségem, aki gondoskodik a napi süteménybevitelemről. Ez azon kevés dolgok egyike, amikben nem értenek egyet, nevelőanyám szerint ugyanis a nők bírják az olyan pasikat, akik a konyhában is pontosan tudják, hogy hova nyúljanak.
Elraktározok magamnak pár fontos információt, amit a hölgy elcsepegtetett magáról és szűkebb környezetéről, miközben teljes erőmből figyelek rá. Nem azért, mert a nők szeretik, ha egy olyan férfival találkoznak, aki több időt tölt a szemük és lelkük figyelésével, mint a dekoltázsuk bámulásával, hanem azért, mert érdekel a nő. Szeretném, ha még mesélne magáról, a családjáról.
Artemisia hirtelen elfordul, de nem megy messzire, egy padot szemelt ki magának. Ebből azt vonom le, hogy én sem vagyok teljesen érdektelen az ő számára. Ez a gondolat feldob, így utána lépek, majd megállok szorosan - amennyire a helyzet engedi - a nővel szemben. Szemében nem látok elutasítást, de persze tévedhetek, de ha már eddig kibírt, valószínűleg nem most fog sikoltozva elrohanni. Amúgy sem tűnik olyannak, aki ezt tenné.
- Kezdem azt hinni, hogy a vezetékneve is csak véletlenül hasonlít a rubinra - vonom fel a szemöldököm, és nézek rá továbbra is érdeklődően. Úgy érzem ebben a pillanatban kíváncsiságom határtalan, de alanya csak egy van.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 20. 13:28 | Link

Merkovszky Ádám

 Beszélgetőpartnerem szavai úgy pattognak elmémben akár a karikás ostor a csikós kezében. Tetszik, hogy nem retten meg rögtön szavaimtól csípősségétől. Persze mondatában felfedezem a belé rejtett bókot is, nem vagyok azért ennyire konzervdoboz, már ami a csábítás művészetét illeti. Az eddigi mindössze három kapcsolatom alapján is észreveszem, ha udvarolnak nekem, és azt hiszem egészen jól tudom kezelni az efféle helyzeteket, s talán most őt is.

- Hogy emlékei felfrissülhetnek-e az sok apróságon fog múlni, kezdve rögtön velem. Ne féljen ez az erős macska sem veti meg ha kedvesen bánnak vele. Szóval mondjuk úgy, hogy esélyesként indul a csatába.

 Tudom, hogy általában a férfiak szépnek látnak, de azt is, hogy néhányan tartanak is tőlem, és ha rájönnek, hogy ehhez a csinos küllemhez még ész és éles nyelv is társul...Nos az kérem már egészen más eset. A hozzám hasonló hölgyektől, ha nem is azonnal, de mint tapasztalatim és jelenlegi párkapcsolati státuszom mutatja egy idő után fejvesztve menekülnek el az urak egy kevésbé összetett nő irányába. Remélem ezzel jóemberrel másként lesz.
 Igaz, pár nappal ezelőtt úgy gondoltam túl zűrös az életem ahhoz, hogy belebonyolódjak egy viszonyba, ám az igaz szerelemért az sem lenne túl nagy ár, ha kicsit megzakkannék közben. Mivel azonban még ilyesmiről szó sincs, gyorsan el is temetem magamban a lelki szemeim elé beúszó gondolatfoszlányt, mert Merovszky úr az imént kiejtett egy számomra kedves szót is, amire reagálni szeretnék.

- Kviddics, oh azt nagyon szeretem. Az öcséim még játszottak is amikor iskolába jártunk. Rólam viszont sajnos az első repüléstan órán kiderült, hogy tériszonyos vagyok, szóval maradtam a földön. Néztem őket és természetesen szurkoltam nekik, amikor meccseket játszottak. Milyen poszton van? Alkatából ítélve vagy hajtó vagy fogó lehet. Eltaláltam?

 Nézek a férfira és fürkészem testét, vállai szélesek, de nem annyira mint azt egy terelőtől vagy őrzőtől elvárhatnánk. Nyúlánk, csontjai erősnek tűnnek, s ízületei sem mutatnak nagy mértékű elhasználódást, ami a terelőkre jellemző. Hiába, ez van. Szakmai ártalom nálam, hogy gyógyítói szemmel is végig tudok nézni valakin úgy, hogy közben nem jut el a tudatomig milyen kisportolt és megnyerő vagy épp hájtól dús és ízléstelen egy ember külleme.
 Nekem mindenki egyforma ebből a szempontból, gyógyító-gemmológusként, s tanárként sem engedhetem meg magamnak az előítéletességnek még a legcsekélyebb szikráját sem. Magánélet terén azonban már ennél sokkal válogatósabb lennék, ha az élet eddig nem pont mindig zsánerem szöges ellentéteit vezette volna mellém.
 Miközben így elemzem előbb őt majd saját magamat szóba hozza vezetéknevem jelentését. Nevetek egyet, szívből jövő kacagás ez nem udvariaskodó.
 
- Erre ráhibázott, az apámat Juan Alberto Rubyának hívják és amint említettem az előbb borász, semmi köze a kövekhez, maximum azokhoz amikkel a szőlők karóit kitámasztja. De kedves, hogy a Rubinhoz hasonlítja a vezetéknevünket. Az öné sem éppen szokványos, honnan származik?
 
 Az asztal kicsit kezd hűvös lenni így egy kecses mozdulattal leszállok róla. Nem, sajnos nem vagyok annyira légies, mint szeretném, de még így is elég nőiesen tudok mozogni, persze csak ha kedvem van hozzá. Járásom jellegzetes. Az öcséim szerint úgy megyek mint egy öntudatos kiskacsa, na ezért kaptak is tőlem egy-egy párnát az arcukba, amikor beszélgettünk otthon a kandallónknál, de az már elég régen volt.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 20. 14:59 | Link

Artemisia Rubya

A jól kezdődő nap, igazán jól folytatódik, egészen kellemes társaságban. Mondataimra válaszokat kapok, és nem is akármilyeneket. Élvezettel fogadok el mindenféle kihívást, főleg azokat kedvelem, amelyeknél nem lehetek biztos benne, hogy győztesként kerülök ki belőle. A vereség persze nem szórakoztató, de nem is mindig megalázó. Én azonban mindig nyerni indulok, bár a hölgy igencsak kemény próba elé állít. Rég találkoztam olyan emberrel, aki ilyen könnyedén vette volna a játékot.
- Azért apróságnak nem nevezném - nézek végig a hölgy termetén, mely bár valóban alacsony, de lehet, hogy csak hozzám képest - De azért gondolom nem árt, ha felkötöm a "felkötnivalót", és beszerzek egy pajzsot.
Félrehajtott fejjel figyelem a nőt, próbálok a szeméből olvasni, de nem sikerül. Úgy tűnik, hogy sikerült egy olyan nővel összefutnom, akit nem tudok korábbi tapasztalataim alapján két perc alatt megfejteni. Volt már ilyen a pályafutásom alatt, de olyan ritkán, hogy mindig elámulok, mintha egy új fajt sikerülne felfedeznem. Egy lényegesen nemesebb fajt.
Kviddiccsel kapcsolatos emlékeinek és a hozzáállásának megörülök, nehezen találom meg a közös hangot olyanokkal, akik utálják ezt a sportot. Nekem ez az életem, és bár nem várom el, hogy mindenki szeresse a kviddicset, de nehéz azoknak közel kerülnie hozzám, akik elutasítják vagy lenézik a játékot.
- Ez számomra jó hír, mármint, hogy szereti ezt a sportot, bár azt kissé sajnálom, hogy repülni nem hívhatom el. Bár más értelemben is lehet repülni - jegyzem meg eléggé többértelműen, remélve, hogy egy újabb riposzt, és nem egy pofon lesz a jutalmam - Eltalálta, fogó vagyok, vagy voltam, esetleg még leszek is.
Felnevetek, és közben nem bánom, hogy a nő alaposan végigmér, még akkor sem, ha feltűnik, hogy nem női szemmel néz rám. Utoljára a sportorvosom vett szemügyre ilyen tekintettel.
- Az enyém? - csodálkozom rá, még sosem érdeklődött senki a nevem iránt, pedig elég sok kérdést feltettek már nekem eddigi életem során - Az apámtól kaptam, amolyan születésnapi ajándék. Tudja, nálunk ez már amolyan családi szokás - nézek rá komolyan, majd elvigyorodok és megvonom a vállam - Állítólag valami nemesi családhoz tartozunk, de már egy évszázaddal korábban elszórták a vagyont mindenfélére, nekünk már csak a név maradt meg. Én még úri neveltetést sem kaptam - sóhajtok színpadiasan.
A hölgy közben elhagyja addigi ülőhelyét, én pedig megcsodálhatom kecses mozgását.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 20. 16:01 | Link

Merkovszky Ádám

 Tusánkban újabb tiszta találatot szerez, de látom rajta lovagi kihívásnak veszi kettőnk csevejét és nem vérre menő párbajnak. Ennek nagyon örülök ám élek a gyanúperrel, hogy ez az édes évődés bármily kellemes nem tarthat soká. Minden esetre igyekszem kiélvezni minden percét, s tenni érte, hogy elhúzódjék édes kínja.

- Ne pajzsot szerezzen, az ellenem kevés. Páncélt vegyen fel inkább, az megfelelő lesz.

 Mosolyomban pajkosság bujkál, hangomban szintén ilyen érzés csendül. Nem, nem az a fajta ami a könnyű vérű, ledér nők jellemvonása. Sokkal inkább amolyan "legyünk jóban csipkelődve" típusú.
 Jó hírnek tartja, hogy kedvelem a kviddicset, ami számomra nem is kérdéses. Egy nagyon izgalmas sport amit bár játszani ugyebár nem, de nézni nagyon szeretek. Olyan kétértelmű megjegyzést tesz amire szemöldökömet összevonva pislogok rá, mert hirtelen nem tudok megszólalni, ám némaságom nem tart soká. Pillanatnyi pirulásom után zsigerből vágok vissza.

- Igen például egy jól irányzott ütéstől egészen a földig, vagy mondjuk néhány pohár abszinttól a Zöld Tündér karjaiig.

 Értem én, hát hogyne érteném mire is gondol. Azt azonban magamban tartom, hogy ezen a téren elég rég nem volt részem tapasztalatokban. A szerelem nálam először szellemi és főképp gondolati síkon szökken szárba, s csak azután engedem kedvesem közel magamhoz.
 Nem vagyok híve az ajtóstól a házba elven működő pusztán fizikai vonzalmon alapuló románcoknak, mert azok bármennyire is euforikus élményt nyújtanak nem hosszú életűek. Inkább éledjen fel lassan a kapcsolat tüze, s izzon soká a parázs, akár egy életen át.
 Nem hiába szeme jó, és következtetéseim is helyesek voltak, már ami posztját illeti. Fogó volt, most is az és talán lesz is. Biztosan szabadságát tölti így ezt a kérdést nem is feszegetem. Inkább más nézetből közelítem meg foglalkozását.

- Az arany cikeszt megszerezni biztosan fantasztikus érzés lehet, de ha csak belegondolok, hogy miket művelhet és milyen magasan, máris szédülni kezdek.

 Tényleg elfog az émelygés, és meg is billenek egy kicsit, hogy az esést elkerüljem kinyújtom kezemet, s nem mást mint a férfi karját sikerül elkapnom támaszomul. Elpirulok és miután visszaszerzem egyensúlyomat gyorsan el is engedem őt, nehogy még azt higgye kétballábas vagyok.
 Ezután nevének eredetét tárja elém és bevet egy az enyémhez hasonlóan gonoszkodó trükköt is. Csak mosolygok rajta, mert hallom hangjának színéből, hogy nem kioktatásnak, s főleg nem bántásnak szánja szavait. Vagyonos család, nemesi rang. A mai modern korban ezek a szavak már nem jelentenek olyan sokat, mint annak idején, ám számomra mindenképpen érdekesen csengenek, ahogy túljátszott sóhaja is.

- Oh, Uhram, semmi gond nincs a neveltetésével. Sőt nagyon lovagiasan járt el az imént. Nem húzta el a kezét és hagyta hogy, bájos orcámra huppanjak. Ezt meg kell majd hálálom önnek. Emlékeztessék, ha adódik reá megfelelő alkalom.

 Kezemet dámásan libbentem fel és hangommal is játszom egy kicsit, hogy utánozzam a filmekből ismert butácska úri lánykát. Remélem annak veszi ezeket a gesztusokat, s a hanglejtésemben lévő dallamosságot, aminek szánom. Tréfának. Nem akarom megsérteni, hiszen a vér nem választás kérdése az ember beleszületik családjába, ám sorsát maga irányítja, én legalábbis így gondolom.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 20. 19:58 | Link

Artemisia Rubya

- Páncélt? - nézek rá felvont szemöldökkel - Igaza van, egészen hősi kinézetem lenne benne - dörzsölöm meg az állam, miközben elgondolkodó arcot vágok - De akkor már beszerzek egy fehér lovat is. Kár, hogy a hajam nem szőkéllik, bár a sisakban úgysem fog látszani.
Artemisia mosolya egészen felbátorít, közben pedig egyáltalán nem félek tőle, hogy átesek a ló túloldalára. Ismerőseim szerint nem bátor vagyok, hanem vakmerő, ami sokkal rosszabb, mert a bátor felméri erejét, és ahhoz mérten cselekszik. A vakmerő nem gondolkozik, ugrik, általában bekötött szemmel, céltalanul. Így aztán sokszor megesett már velem, hogy én még poénnak vettem valamit, beszélgetőtársam azonban vérig sértődött. Repülős megjegyzésem után ezek az ismerősök felszisszentek volna, figyelmeztetőül, hogy átléptem azt a bizonyos határvonalat. Én az ilyesmit nem veszem észre: az előttem álló falakat meg kell mászni, az árkokat átugrani, a szakadékot átrepülni. Persze ez nem mindig sikerül, de mint említettem a vakmerő ember nem gondolkozik, hanem cselekszik.
Artemisia elpirulva talán még szebb, mint eddig, ráadásul nála a határvonal úgy látszik, nem itt húzódik meg. Sportosan, de érzékleteim szerint enyhén figyelmeztetően válaszol megjegyzésemre. Érzem itt talán jó lenne visszavenni.
- Persze, azoktól is, bár én mámorítóbb dolgokra gondoltam - vigyorodok el egy pillanatra, de komolyan folytatom - Például először látni az óceánt, megismerni valami újat, látni valami gyönyörűt. Vagy csak egy kellemes estén olyan elfoglaltságot végezni, amitől az ember lelke repülni képes.
Cseppet sem hozzám illő szavak, ezt mondaná bármelyik riporter, akivel eddig találkoztam. Mintha bármit is tudnának rólam. Ismerik a felszínt, de sosem érdekelte őket a mély, sosem kérdeztek tőlem olyasmit, ami akárcsak egy kicsit is érdekelt volna. "Mi a kedvec étele? Mit érez a következő meccsével kapcsolatban? Tényleg szakított X.Y.-al? Mit szól ahhoz, hogy immár negyedik alkalommal szavazták meg olvasóink a leghelyesebb magyar kviddicsezőnek?"Unalmas, egyáltalán nem érdekfeszítő, és a nagy részéhez semmi közük.
- Valóban észveszejtő érzés - sóhajtok fel, mert hát hiányzik a játék, mégha a vele járó felhajtás nem is.
Egy pillanatra nem figyelek, és csak arra eszmélek fel, hogy a nő megfogja a karom. Felényújtom a másik kezem, hátha valami komolyabb baj történt, és igényli a támogatást, de végül nincs rá szükség.
- Minden rendben? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért.
Nevemhez és származásomhoz kapcsolódó színjátéka megnevettet, igazán ügyesen játssza el a bemutatni kívánt nőtípust, és bár nekem nincs semmilyen művészi érzékem, de azért elegánsan meghajolok előtte:
- Köszönöm hölgyem. Azonban egy magamfajta úriembernek annyi is elég, hogy hasznára lehet, egy Önhöz hasonló csodálatos teremtésnek, ennél több jutalom nem is szükséges - talán egy kicsit túljátszom a dolgot, de mosolyomon is látszik, hogy nagyon élvezem.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 20. 20:56 | Link

Merkovszky Ádám

 Szőke herceg, fehér lovon? Most komolyan? Na ne már! Ugye csak viccel! Remélem. Ezt a szófordulatot egy kicsit sajnálkozó arckifejezéssel tudom csak díjazni, majd mivel kiköszörülni igyekszik a csorbát nem fűzök hozzá kommentárt.
 Merészsége jottányit sem csökken, folytatja a mámort keltő tevékenységekkel kapcsolatos okfejtését. Mit is mondhatnék, tudok néhány dolgot én is amitől seprű nélkül is az egekben járhat az ember. Soroljam el neki? Na jó pár dologba beavatom, de titkaim nem teszem elé ezüst tálcán, azért küzdenie kell még egy kicsit, persze csak ha szeretne, hisz nem erőszak a velem lét.

- Számomra a zene hallgatás okoz ahhoz hasonló élményt, mint amiket ön felsorolt. Amikor egy hosszú hét után gramofonomból emelt hangerőn szól egy jó szám, egy hegedűvel teli metál vagy lágy, érzéki dallamú muzsika. Olyankor ledőlök az ágyamra, lehunyom a szemem és gondolatban messze repülök bajárok távoli időket és tájakat...

 Elmerengek, néhány pillanatra csupán mégis ez éppen elég ahhoz, hogy kicsit továbbgondoljam mindazt amiről beszéltem. Még szerencse, hogy ezután szóba kerül a neveltetés, majd némi színjátékkal vezetem le a bennem felhalmozódott érzéseket. Vevő az efféle játékra, de én nem folytatom már a díváskodást. A művészeteknek ez a válfaja nem illik igazán hozzám bár néha, ha megfelelő ihlet és közönség adódik hozzá akkor menni szokott, de nem ebben vagyok a legjobb.
 Inkább a rajzolás az, amit szeretek és kiteljesít, abban szoktam ábrázolni mindazt, amit elírni vagy elmondani nem tudnék, mert nincsenek rá megfelelő szavak. A vágyaimat, az álmaimat vetem papírra, s teszem képekké őket. Kedvenc témám is van, s ahogy a velem szemben lévőre nézek be is villan egyik rajzom. Az ötlet hirtelen válik szavakká és kúszik ajkamra, rám jellemzően vad és ilyen rövid ismeretség után talán furcsa, én mégis megkérdezem a férfitól amire kíváncsi lettem vele kapcsolatban.

- Szeret táncolni? Bocsánat inkább úgy kérdezem, tud egyáltalán? Mert én nagyon szeretek, de nem igazán tudok, kivéve persze a Pasodoblét, de az nálunk családi hagyomány.  

 Nézek rá olyan szemekkel, melyek elárulhatják számára, ha jól figyel, hogy kérdésem mögött önző cél lebeg. Szeretnék elmenni valahová egy kicsit szórakozni, táncolni. Nem, nem diszkóba, szó sincs róla! Abból már régen kinőttem, sőt kamaszként is inkább koncertre jártam. De úgy tudom, hogy errefelé van néhány hely, ahol lehet igazi régimódi táncestre járni. Ehhez keresek partnert és szegény Merovszy úr most jól besétált kelepcémbe, már ha a puhatolózás ezen fajtája annak számít.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. október 20. 22:06 | Link

Artemisia Rubya

Önbizalomért sosem kellett a szomszédba mennem, egyesek szerint már-már nárciszikusan viszonyulok magamhoz, de azért ezzel nem értek egyet. Magabiztos vagyok, de azért felismerem a hibáimat, van öniróniám, és, ha jól tálalják a viccet, képes vagyok magamon nevetni. Így aztán nem is jövök zavarba, mikor feltűnik, hogy a nőnek nemigazán jön be a szőke herceges szimbolikám. Lesajnáló pillantását nem szívom mellre, sőt megmosolyogtat.
- Elnézést, elfelejtettem, hogy manapság már nem divat sárkányt nyakazni a hercegnő kezéért. A mai herceg mielőtt a király elé vonulna óhajával, felkapja bőrzserkóját, majd fehér sörényű lova helyett, egy klassz motort kap a lábai közé.
Ironizálok, de remélem nem sértem meg ezzel, szeretek viccelődni, de már bántottam meg szőke herceges poénnal lányokat. Bár számomra elképzelhetetlen, hogy egy felnőtt nő egy ábrándkép, egy mesealak után vágyakozzon, mégis találkoztam már ellenpéldával.
- Metál? - kapom fel a fejem - Ritkán találkozom olyan emberrel, aki metált hallgat. Bevallom, én is ritkán szoktam, de szeretem tágítani a látókörömet.
A zene élvezete egyébként számomra sem ismeretlen, de én magam nem játszom semmilyen hangszeren, egyszerűen hiányzik a művészi vénám. Zene, képzőművészet, egyéb alkotóművészetek mind távol állnak tőlem, már, ami a gyakorlásukat illeti. Szeretem hallgatni, nézni, csodálni őket, de én magam nem vagyok képes alkotni.
A nő kérdése meglep:
- Semmilyen mozgásfajtával nincs gondom, és bár mint említettem nem kaptam úri neveltetést, de még nagyon régen szüleim elküldtek táncórákra. Nevelőanyám meg volt győződve róla, hogy egy férfinak tudnia kell táncolni. Azonban mostanában nem volt lehetőségem felmérni, mennyire emlékszem a régi leckékre. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy szeretek, de csak kicsit tudok.
Érdeklődve figyelem a nőt, mert a kérdése hirtelen jött, nyilvánvalóan van vele valamilyen szándéka. Persze botorság lenne azt állítani, hogy máris kiismerem rajta magam, de azért óvatos megállapításokat már tehetek. Megjegyzésem jelenleg ennyi lehetne: A hölgy szeretne táncolni.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2013. október 20. 23:35 | Link

Merkovszky Ádám

 Témánál vagyunk, nagyon szíven üthette, hogy nem nyerte el tetszésemet szőke herceges megszólalása és, hogy ennek arcvonásaimmal jelét is adtam. Kapiskálja már úgy érzem, hogy eddig csak jellemem felszínét karcolgatta pengeváltásaink éle, mert átnyergel a jelen kor divatjára és a motorra.

- Látja ez mindjárt jobban hangzik. Ha egy jó kiállású gépparipán jön, maga mögé pattanok nyomban, s róhatjuk is a kihalt utakat.

 Arcára megdöbbenés ül amikor a metál szót kiejtem a számon, pedig nincsen abban semmi rossz, ha valaki ezt a fajta zenét is hallgatja. Nyitottnak mutatkozik azonban a dolog iránt, ettől függetlenül jobbnak látom felvilágosítani a szó számomra létező jelentéstartalmáról, mert az egy picit eltér a köztudatban élő képtől ezzel a műfajjal kapcsolatban.

- Metál alatt én a szimfonikus zenekarral kísért, érthető énekes részekkel rendelkező és mélyebb, sajátos mondanivalót tartalmazó dallamokat értem, mely olykor bár melankolikus mégis képes lelkem vadságát megzabolázni, ziláltságát pedig lecsillapítani. Nem tudom ismeri-e, de ilyen többek közt a muglik által közkedvelt holland együttes a "Within Temptation", vagy a finn "Nightwish" nevű zenekar.

 A tánccal kapcsolatos kérdésemre olyan választ kapok, ami felettébb biztató számomra. Előveszem mindeddig raktárban porosodó legigézőbb pillantásomat és már éppen rátérnék kérésemre, amikor meghallok egy nagyon ismerősen csengő gyermekhangot a közelben. Odakapom pillantásomat és meg is látom egyik diákomat Ivyt a bejárathoz tartani. A felismerés villámként fut át agyamon, s azt is pontosan tudom mit keres errefelé. Visszanézek a férfire és gyorsan elmondom neki mit szeretnék, szavaim inkább hangzanak hebehurgya meghívásnak, mint kérésnek, ám ez most nem érdekes számomra mert szorít az idő.

- Rendben. Ha van kedve tánctudását velem feleleveníteni, akkor holnapután, szombaton este legyen a Vasútállomáson pontban este hatkor. Ne kérdezzen semmit, mindent elmondok ott. Most viszont sajnos rohannom kell. Köszönöm a kabátot, jó szolgálatot tett!

 Nyújtom a férfi felé a nevezett ruhadarabot miközben ajkam arcához érintem, s nem törődve elkerekedő szemével és a pillantásából áradó értetlenséggel pár másodperc leforgása alatt ismét macskává változom, majd négy mancsom gyorsaságával elillanok, akár a füst. Remélem eljön a találkára és akkor újra láthatom. Nem vagyok normális ez már teljesen biztos, de néha nekem is jár egy két őrült perc, nem? Még az sem kizárt, hogy el sem jön, persze akkor sem sértődöm meg, ám hiszem, hogy ezzel a furcsa meghívással keltettem csak fel igazán az érdeklődését.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér