37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 24. 19:45 | Link

Sharlotte
Ruha



Ahogyan egyedül ücsörögtem a folyosón, kezdtem egyre inkább rájönni arra, hogy milyen szánalmas vagyok. Itt a legtöbb ember ismeri a másikat. És én? Persze, találkoztam már pár emberrel, van akivel beszélgettem is, van akivel nem sokat, de ez így nem elég. Ahhoz képest, hogy nem vagyok valami szuper ismerkedésből, és sokan rühellik azt ahogyan beszélek másokkal, még is, társasági ember vagyok. Nem tudom elviselni a magányt. Oké, néha jól esik az embernek kicsit egyedül lenni, de nem folyamatosan. Milyen az már, könyörgöm?! Pár percig még ücsörögtem, majd mint akinek megszúrták a hátsóját egy tűvel, felpattantam és elindultam, visszafelé a Rellon körletbe, de pár perc séta után meggondoltam magamat. Hihetetlen, hogy eddig nem jutott még eszembe lemenni a faluba. Pedig tudtam, hogy van, és, hogy le is lehet menni de mindig lusta voltam hozzá, mivel nem tudom milyen messze van. Itt az ideje kideríteni. Kiléptem a kastély hatalmas bejáratán, majd elindultam a falu irányába. Eltelhetett olyan 10-15 perc, mikor már meg is érkeztem, és a fő utcán sétálgatva nézegettem a bolti kirakatokat, ahol jobbnál jobb termékeket kínálnak a vásárlók számára. Mindig is hülyeségnek tartottam ezt az egészet. Annyira eltúlozzák a reklámokat, hogy az már fáj. Semmi különleges nincs a termékben, de még is úgy próbálják beállítani mintha a földön kívülről hozták volna, és mindenre jó amit egy átlagos ember el se tudna képzelni. Kedvem támadna egyszer az ilyen embereknek lekeverni egy pofont. Én például akkor is megvennék valamit, ha nem mondanak róla semmit, csak annyit, hogy mi a termék neve. Kész. Kissé elkalandoztak a gondolataim, és észre se vettem, hogy gyakorlatilag kisétáltam a faluból, és ott álltam a semmi közepén. Gyorsan megfordultam, szerencsére nem mentem messzire, majd most már figyelmesebben és lassabban kezdtem sétálni. Ahogy az egyik szűk utcába benéztem, valamin megakadt a szemem. Elkezdtem haladni feléje, majd mikor odaértem, egy nagyon aranyos játszótérrel találtam magamat szemben. Kiskoromban mindig arra vágytam, hogy ilyen, és ehhez hasonló helyeken játsszak, de anyáék azt állították mi túl előkelőek vagyunk ilyen helyen mutatkozni. Senki sem volt a közelemben, a gyerekek gondolom már alszanak ilyenkor. Helyes. A játszótér most csak is Yvonne tulajdona. Besétáltam, majd leültem az egyik hintába és lassan hajtani kezdtem magamat, közben pedig körbenéztem ahogyan az emberek már vonulnak be házaikba, készülnek az esti dolgokra. Én se maradok sokat, csak egy kicsit kijöttem levegőzni, utána majd visszasurranok halkan a kastélyba.
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 25. 13:09 | Link


ruha


Vizsgaidőszak. A legrosszabb, legalábbis azoknak, akik utálnak tanulni. Akik szeretik, azoknak meg mindegy, vagy talán még jó is. Lehet kedvenc, vagy csak egy kedvelt része az évnek, de neki nem az. Viszont nem is utálja, mert nem érdekli. Régebben még úgy volt vele, hogy ez a bizonyítási időszak, amikor megmutathatja, mit tett az azt megelőző tanévben, és továbbléphet, mindezt persze a szülei miatt, a bizonyítási vágy hajtotta. Már ez sincs, de lazán átslisszan a vizsgákon, az évfolyamlépés már nem kérdéses dolog.
Viszont ha már az ember nem foglalkozik dolgokkal, akkor kell más, amivel az idejét elütheti, és ilyenkor el lehet játszani, hogy semmi dolga sincs, márpedig ettől függetlenül van. Ugye dolgozik, ez egy elsődleges probléma. Nem munkának veszi fel, hanem szórakozás, amiért pénzt kap. Meg még sütni-főzni is megtanul. Otthon ugyanezt csinálja, na de az lényegtelen. Az meg megemlítendő, hogy a háztartásban nem csak főz. Van amikor csak ezt, vagy csak azt, de vannak feladatai, amiket már csak minimálisan végez el. Így is próbálja a hugica javát szolgálni, hogy legalább legyen egy Johanson gyerek, aki nincs elrontva, de egyébként nagyon nem foglalkozik semmivel, csak magával.
Mivel az érdeklődési köre ennyire korlátozódott vissza, mégis rengeteg ideje van, mert az alvásigénye ezzel egyetemben visszaesett néhány órát. Olyan nagyjából három elég neki, éppen azért, mert most már határozott elve, hogy azzal csak elpazarolja az időt, amit arra fordíthatna, hogy 'éljen.'
Vannak kedvenc helyei, ahol rengeteg időt tölt, de ez nem csak sötét placcokra vonatkozik, és nem csak a kocsmák, szórakozóhelyek tartoznak ide, hanem a betegesen cuki helyek is színesítik a listát. Például a játszótér az neki olyan, hogy érdekes látványt nyújthat, ha egyedül van, de akár Hannával is, mert a sötét, állati és beteg ruhák eléggé taszítják az aranyos embereket, és rögtön véleményt is alkothatnak róla az ilyenek. Nem ismerik, és nem is baj.
Most megint úgy döntött, hogy elindul arra a kis aranyos helyre, mert ilyentájt már kicsik nincsenek, tehát senkinek nem rombolhatja porrá a lelki világát. Elég gyorsan ki is ér, ismeri a járást, és siet is, meg minden jel és egyetlen szó nélkül lépett le. De legalább cigit nem visz magával, ez haladás. Csak úgy elindult, hogy egyedül legyen, ám kiérve rögtön el kellett fogadnia a tényt, hogy ez így nem fog menni. Tehetne ellene ha akarna, puszta megjelenése, vagy néhány odavágott szó talán meg is tenné a hatást, de ha már van itt egy lányka, és nem ijeszti el, akkor határozottan méltó arra, hogy egy kicsit szocializálódjon a társaságában.
- Helószia! - valami köszönésfélét azért édesen mosolyogva küld a másik felé, aztán minden kérdés vagy egyéb jelzés nélkül megindul a szabad hinta felé,  aztán egy laza mozdulattal foglal benne helyet.
- Itt, ilyenkor? Antiszockodnál? Én azt terveztem, de hát nem. Hogy hívnak? - túl sok szöveg ez most tőle egyszerre, tehát veheti megtiszteltetésnek is a csajszi, csak ugye ezzel, és jelentőségével még nincs tisztában. De majd szépen lassan rájön, ha felveszi Lotte vonalát.
Hozzászólásai ebben a témában


Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 25. 14:09 | Link

Sharlotte


Elcsendesült a falu, leginkább már csak a tücskök ciripelését lehetett hallani, meg a szél halk susogását. Kicsit még kísérteties is volt, ahogyan a szél néha fellibbentette a mellettem lévő üres hintát, de én nem ijedek meg egy könnyen, főleg azért is nem, mert valami beteges módon engem mindig is vonzottak az ijesztő dolgok. Odahaza már megszállottan kerestem az elhagyatott épületeket, olyan jó volt a romok között csak sétálgatni. Lehet valahonnan összeszedtem egy szellemet, és amiatt vagyok ilyen, mert belülről irányít. Mondjuk, ahogy ismerem magamat, biztosan észrevettem volna már ezt. Hatalmas fantáziám van, mondták már. Ez az egyik dolog amit imádok magamban. Ha unatkozok, akkor egyszerűen csak elképzelek magamnak egy világot, ahol szívesen élnék. Egy amolyan Yvonne féle Paradicsomot. Még az is lehet, hogy nem csak én lennék az egyetlen akinek az a hely lenne a mindene, a féltett kis vágya. Gondolataim csak úgy szárnyaltak, egyre több minden jutott az eszembe, meg is fogadtam magamnak, hogy ha visszatérek a kastélyba, fogok egy papírt, és mindent leírok amire emlékszem. Az elmélkedésemet egy hang szakította félbe. Nem volt ismerős, inkább olyan kis lágyan hangzott ebben az időben. Mintha megtörte volna az ijesztő hangulatot. Fejemet a hang irányába fordítottam, és egy apró kis szőke lány álldogált előttem. Nagyon tetszett a ruhája, nekem is vannak hasonlóim, de még nem mertem felvenni a kastélyon belül. Ki tudja mik ott a szabályok, aztán elég nekem az, hogy tanulnom kell, nincs szükségem melléje egy büntetésre. Alaposabban végignéztem a lányon, biccentettem neki egyet köszönés képpen. Nem volt sok kedvem megszólalni, hogy őszinte legyek. Úgy éreztem magamat, mintha kímélni kellene a hangomat valamitől. Figyeltem a lány mozdulatait, ahogyan lassan a mellettem lévő, üres hinta felé sétálgat, majd egy laza mozdulattal belehuppant. Pár másodperc múlva, újra megszólalt. Érdeklődve figyeltem, majd válaszként először csak vállat vontam, de később rájöttem, hogy nem fog sokáig tartani ez a beszélgetésnek nevezett valami, ha meg sem szólalok. Megköszörültem a torkomat, majd szóra bírtam magamat. Jajj, csak nehogy valami baja legyen a hangomnak..
- Itt. Már hozzászoktam, hogy egyedül vagyok, úgyhogy azt hiszem igen..."Antiszockodom" Válaszoltam, az utolsó kérdést kihagyva. Mi a nevem? Miért kérdezi tőlem mindenki ezt? Szerintem úgy is el lehet társalogni valakivel, hogyha egy ideig nem tudják a másik nevét. De mivel már feltette azt az ominózus kérdést, inkább nem akartam bunkó lenni. Most nem.
- Yvonne Ránéztem a lányra, tekintetemmel próbáltam jelezni számára, hogy ha már ennyire kíváncsiskodó, akkor árulja már el az ő nevét is. Legalább lesz egy újabb arc és egy név amit nagy nehezen nekiállhatok majd összepárosítani, és remélhetőleg sikeresen megjegyezni.
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 27. 12:39 | Link



Az első gondolata elismerés. Igazán gratulálhat magának a csajszi, mert hogy nem valami sablonos szöveggel jött, vagy terelt, hanem a lényeg. Egy normális ember - vagyis nem olyan, mint ő - tenne rá magasról, hogy ez most milyen válasz volt, csak válaszoljon, vagy csináljon valamit, de nála más. Az ő szemével nézve minden más, de még nem mutat ki semmit, hanem a neve iránt is érdeklődik a végén, bár erre csak később válaszol. Most már muszáj egy mosolyt megeresztenie, mert igaz, halál idegesítő a kérdés. Elég jó kapcsolatot ápolt ő olyannal is, akinek hetekig nem tudta a nevét. És mégis. Talán ez ballépés volt, de a szótárában olyan nem létezik, ő sosem csinál olyat, tehát minden pont a megfelelő.
Ezen felül pedig természetesnek hat, hogy a bemutatkozás után ő is elmondja a nevét, hiába kell kiérdemelni, most már ezt is megteszi, mert ez a lépés megvolt.
- Sharlotte - kezdi mosolyogva. - vagy Lilian, de ritka, ha úgy hívnak - és miért is ajánlja fel a második nevét, mikor ezt még senkinek sem mondta? Rejtély. Jobban belegondolva, csak az anyja hívta úgy, ám ő már a múlté. Mindig visszafojtott lélegzettel, szívdobbanásokat kihagyva gondol rá, mint most, de hamar próbálja elhessegetni és terelni ideáit.
Na de, ami elmaradt, és megint érdemre váró lépés a lánynál, az a kézfogás. Sok mindent átértékelt magában pillanatok alatt, de úgy vélte, túl sablonos, így egy természetes kedvességet sugárzó mosolyt küld inkább Yvonne felé. Talán megzakkant, nem szokott így viselkedni. De ez nem baj, teljesen hátrahagyni régi énjét sohasem fogja.
Hirtelen ötlettől vezérelve kezdte el magát jobban lökni a hintával együtt, mint eddig lightosan, éppen hogy csak mozogva. Nem tervezte nagyon csak egy cseppet, aztán már jön is a következő közvetlen kérdésével.
- Hogy állsz a vizsgákkal? - miért érdekli? Még egy rejtély. De érdekli, ami már  csoda, és lehet meglepő a lánynak, de ez csak jót jelent. Abszolóte felesleges dolognak tűnik, de pár mondatból mégis képes konkrét véleményt leszűrni, és ezt nem is gondolnák. Tehát gyorskiismerés ON.
Hozzászólásai ebben a témában


Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 12:17 | Link

Sharlotte


Minden olyan kis nyugodt volt, és még jól is éreztem magamat a lány társaságában, amit először kissé furcsának tartottam. Valami titokzatos dolog folytán, szimpatikusnak tartottam a lányt. Olyan érzésem volt, mintha kissé hasonlítana rám, nem lenne olyan átlagos. Lassú mozdulatokkal hajtottam a hintát, nem akartam száguldozni, inkább csak egy kicsit elringatni magamat. Eközben viszont a mellettem ülő, csak úgy hajtotta, mintha el akart volna repülni. Pipa, egy különbség közte és köztem. Pár perc elteltével a nevét is megtudtam, sőt, egyben két nevet is hallottam, választottam egyet, majd azt tanultam be.
- Sharlotte leszel. Közöltem vele a tényt, hogy mától köteles elfogadnia, hogy én így fogom szólítani. Jobban tetszett ez a név, és mivel a családunkban már van egy Sharlotte, könnyebben is fogom megjegyezni. Kezdett lemenni a nap, valahogy így jobban tetszett a falu, mint nappal. Az igazat megvallva, nekem estefelé minden sokkal jobban tetszik mint nappal. Nem mintha, valami szektás lennék, vagy vámpír, aki esténként járja a maga útját, csak valahogy, én így lettem beprogramozva. Igen, tudom, valami űrlény lehetek, a sok hülye fóbiámmal meg szokásaimmal. Már hozzászoktam, hogy sokan furcsán néznek rám. A csendet a lány újabb kérdése törte meg, amire a válaszon alaposan el kellett gondolkoznom. Nem akartam olyat mondani, amivel azt hiheti, hogy tök sík vagyok, de olyat se amivel én leszek a szemében a friss, új stérber. Pár másodpercig gondolkozni kezdtem, majd Sharlottera néztem, és vállat vontam.
- Végül is egész jól, szerintem át fogok menni. Na és te? Visszakérdeztem, bár első gondolatom az volt, hogy minek? Úgy is vagy azt a választ fogom kapni, hogy "Jól" vagy azt, hogy "Tök szarul, ne is kérdezd" De mivel már feltettem a kérdést, esélyem se volt visszavonni, de egy kis idő után rájöttem, hogy nincs is rá szükségem. Vannak pillanataim, amikor nem szeretek csendben lenni, és ez a mostani is ilyen volt. Amíg vártam a válaszára, azon kezdtem el agyalni, vajon honnan jöhetett és melyik házban van. Hajszíne a németekre, vagy a svédekre emlékeztetett engem, ott láthatunk ilyen szép, tiszta szőkéket. De még az is lehet, hogyha jobban megismerem a hölgyeményt, erre a kérdésemre is választ fogok kapni. Na de ennyire azért nem szeretnék előre szaladni. Egyenlőre maradjunk a hintáknál, meg a vizsgáknál..
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. augusztus 30. 10:37 | Link



Valamiért furcsán szimpatikus neki a lány. Másokkal kegyetlenül elutasító, bár ez hangulatfüggő. Ha kedve is akadna hozzá, akkor pár szó váltására tökéletesen alkalmas, de a sablonmosolyánál, vagy az ördögien édes vigyornál többet senki ne várjon. A barátai sem feltétlen képeznek kivételt ez alól, de akiket szeret - és azok között is vannak ilyenek -, ők igen.
Yvonne azonban még névválasztási lehetőséget is kap, amiből megint csak az jön le, hogy kivételezik vele. Hogy miért? Csak mert. Még nem tiszta a válasz, de biztos hogy van, és majd jobb lesz, rá is fog jönni, miért, de ezt később, ezért inkább úgy dönt, hogy jobban megismeri.
A "hogy állsz a vizsgákkal?" talán annyira száraz, hogy jó is neki, és megint elvárásainak megfelelő választ kap. Neki ritkán vannak olyanok, mert már rájött, hogy nincs rételme. A világ úgysem olyan lesz, amire számít, ezért nem is kell várni semmire, majd az jön, aminek kell. De most már felállított egy apró kis logikai rendszert, és a lányka jól teljesít.
- Megvannak és lesznek probléma nélkül - nem egy túl sablonos válasz, mégis a lényeg ugyanaz marad. Mondhatta volna, hogy jól, de hát abban semmi lélek sincs, és mostanra már ténylegesen kedve van beszélgetni. Az pedig határozott elgondolása, hogy azzal meg is szakadna a beszélgetés ezen fonala, és azonnal áttérnének valamire, túl gyorsan. Nem mintha tényleg nem így lenne...
- Tehát.. most jönne a sablonrész. Melyik ház tagja vagy? Muszáj megkérdeznem, mert nem tudok rájönni, és érdekel - még egy pont: érdeklődés. Tényleg kihúzhatja magát a leányzó, de még nincs semmivel tisztában, és addig jó. Utána majd... lehet más véleménye lesz Lottéról, és az eddigi esetlegesen pozitív is fordulatot vesz. De ha már ő megismerheti... akkor TALÁN Yvonne is betekintést kap majd az életébe.
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér