36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 18. 22:25 | Link

Apu

Még ha a mágusok között élek is, sőt magam is annak vallom magam, akkor is megdöbbentő, hogy az élet miket produkál, még nevelő apám ép elméjében is kételkedtem, mikor legutóbbi levelét elolvastam. Megírtam neki, hogy miket tanulok, hogyan haladok és okosodom, szerintem, erre semmi reakció a részéről, sőt olyat írt, hogy egy darabig csak bámultam magam elé, az ágyamon ülve. Szokás szerint, szerencsére egedül voltam, ezért nem akart senki egy stimulával feléleszteni, bár lehet, hogy kellett volna. Azt írta apám, hogy felbukkant a homályból az igazi apám, a nemző apám, nevezzük csak így, és látni szeretne. Mindenesetre nem akar ajtóstól rontani a házba, vagyis a lelkembe, szeretné tudni, hogy akarom-e én is látni őt. Várja a válaszomat. A bagoly valóban még ott ült a párkányom, elzavarni sem tudtam volna, de a gondolkozás, most akadályokba ütközött.~ Eltelt 17 év, a legszebb 17 évem, és eddig hol a fenében volt? Látni akar? Mi vagyok én? Múzeumi tárgy? ~ Feldúltan kezdtem járkálni a szobában, de aztán, mikor kissé lenyugodtam, feltört belőlem a kíváncsiság, no meg más is. Dühös voltam rá, hogy nem érdekeltem idáig, most pedig itt van, döngeti a mellkasát, hogy megjöttem, én vagyok az apád.~ Remek. Lásson csak meg! majd megmondom neki, hogy mit gondolok róla. Nem lesz kedve többé errefelé dugni a orcáját. ~ Levelet fogalmaztam az igenlő válasszal, és a napok a találkáig gyorsan teltek, ám haragom semmivel sem csökkent, sőt talán nőtt is. A "nagy" napon, "kicsinosítottam" magamat, felvettem a legszakadtabb cuccomat, a legócskább cipőmet, egy óriási pólót, ami úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya, összeborzoltam a hajamat, és a tükörbe nézve, elégedett voltam a látvánnyal. Még egy-két kosz foltot mázoltam az arcomra, és utamat a Játszótér felé vettem, idehívtam ugyanis családnézőbe az öreget. ~ Remélem, hogy ha meglát ilyen slamposan, és koszosan, kimenekül a világból. ~ Fokozandó a hangulatomat, még néhány arra szaladgáló kiskölyköt is elijesztettem, aztán beleültem az egyik hintába, és vártam. ~ Ajánlom neki, hogy ne késsen egy percet sem, mert nem várok rá, az fix. Vártam eleget. ~
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 18. 23:16 | Link

Kicsi lányom <3

Nem vagyok gyáva. Legalábbis életem eddigi 34 évében még soha senki nem vetette ezt a szememre. A meggondolatlanságomat, felelőtlenségemet és megbízhatatlanságomat sokszor felemlegetik családtagjaim, de a bátorságom vagy inkább vakmerőségem soha nem kérdőjeleződött meg. Akkor mégis hogy lehet, hogy jelenleg beijedve kuporgok egy bokor alatt? Nem kell meglepődni azon, hogy egy felnőtt férfi mit keres a jól rejtő, zöld növényzet hűs árnyékában, ugyanis kutyalakban fekszem a játszótér mellett. Jól elbújtam, így most sehonnan nem lehet megpillantani, én azonban jól belátom az előttem elterülő teret és a játékokat.
Na, persze a kérdés még mindig adott. Miért is rejtőzködöm, ha nem vagyok gyáva? Természetesen azért, mert félek, egy kicsit, de tényleg csak egy cseppet. Épp csak annyira, hogy tegnap nem bírtam elaludni, mert egész este ez a találkozás járt a fejemben. Vajon milyen lesz? Mit fog szólni hozzám? Mond egyáltalán valamit, vagy csak szimplán leköp és odébb áll? Hajlandó lesz meghallgatni? Különben is, mit mondhatnék neki? Az, hogy eddig nem is tudtam róla, az igazság, de nem hiszem, hogy felmentő erejű. Sokat gondolkoztam azon, hogy, ha tudtam volna róla, akkor mit csinálok, így már rengeteg különböző válaszom van rá, de persze ezek csak utólagos spekulációk és már sosem fogjuk megtudni, hogyan reagáltam volna rá.
Saját magam élve elemésztését a lányom – nagyon furcsa még kimondani, sőt gondolni is ezt a szót – megjelenése szakítja félbe. A nevelőapjától kaptam egy képet róla, nehogy összekeverjem valakivel, mert az nem lett volna egy szerencsés kezdés. A képpel ellentétben, a valóságban a lány eléggé slamposan öltözködött fel és nagyon dühösnek is tűnik, amit megpróbál néhány gyereken levezetni, láthatóan eredménytelenül. Ahogy az arcára nézek, egy pillanatra elszégyellem magam: miért kellett ezt tennem? Nem lett volna jobb mindenkinek, ha békén hagyom? Persze ez is a meggondolatlanságom miatt van, sosem bírok semmit alaposan végiggondolni.
Azonban most már mindegy. Niki itt van, nekem pedig minden tőlem telhetőt meg kell tennem. Nem azért, hogy szeressen, hanem, hogy jobban érezze magát. Ismerem azt az érzést, hogy nem kellesz valamelyik szülődnek. Édesanyám bár bizonyára kedvelt, de sosem volt igazán velem és nagyon könnyen lemondott rólam apám javára. Öt éves koromig, amíg apám újra nem nősült, sokszor éreztem rosszul magam amiatt, hogy talán én vagyok a rossz és egyedül az én hibám, hogy anyám elment. Ma már persze ostobaságnak tűnik a dolog, de akkor nagyon fájt.
Ezen tapasztalat ellenére sem fogom soha megtudni, hogy milyen árvaházban élni és, hogy neki miket kellett átélnie az elmúlt 17 évben. Ezért tehát itt az idő, hogy a lányom elé álljak és felfogjam a haragját, hagyjam, hogy kiélje rajtam a dühét, mert akkor hátha megkönnyebbül és én végül is ezért akartam vele találkozni. Látni akartam, elvégre mégiscsak az én lányom, illetve segíteni akartam neki és még most is akarok. Akaratomat és szívemet ily módon megacélozva visszaváltozom emberi formámba és elindulok a lányom felé. Nem tud elijeszteni a dühös arckifejezése, és a csak az én tiszteletemre öltött „harci” öltözéke sem.
- Szia, Merkovszky Ádám vagyok, az apád – megállok előtte és egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy most hogyan tovább, de aztán folytatom, elvégre magabiztosságért sosem kellett a szomszédba mennem – Bocsáss meg, amiért csak így hirtelen feltűntem, de szeretnélek megismerni. Anyád csak a múlt hónapban hozta tudomásomra, hogy létezel – ennek kicsit magyarázkodás szaga van, így azonnal visszakozok – Persze ez nem ment fel semmi alól. Egyértelműen felelőtlen, meggondolatlan és megbízhatatlan vagyok.
Az utolsó pár szóval szinte a szájába adom a szitkokat, amivel eláraszthat és, amit én tűrni fogok. Mindegy mit mond vagy tesz, ki kell bírnom, elvégre megérdemlem a megvetését.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. június 18. 23:48
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 00:36 | Link

APU < egy fél szívet már kaptál.

~ Mekkora ökör vagyok, hogy belementem ebbe az őrültségbe. - szidtam magamat, magamban, már megbántam ezt az egészet, és nem is rá voltam olyan dühös, inkább a saját hülyeségemre. Most már inkább azt kívántam, bárcsak ne is jönne el, pedig belül tudtam, hogy ha nem tenné meg, végleg összetörne bennem valamit. Nem tudtam, hogy mi az, csak éreztem, hogy jóvátehetetlen dolog lenne. Semmi nem mozdult, és a játszótér lassan kihaltnak számított, áldásos közreműködésemnek is hála, csak a szél mozgatott meg itt-ott egy-egy bokrot.  ~ Mit fogok majd érezni, ha előttem fog állni? Más lesz, mint amikor a nevelő apám állt előttem? Milyen lesz? Honnan tudom, hogy tényleg ő az? Nem kaptam róla képet sem. "Hegyi" apu, akit mindig is az igazinak fogok tekinteni, elmulasztotta, direkt vagy véletlenül? Nem tudom.~ Csomó kérdés motoszkált bennem, kétségek, indulatok hullámzottak feldúlt lelkemben, és félelem is. Nem tudtam, hogy ebben az állapotomban mit fogok neki mondani, mivel fogok nekiesni, mit fogok reagálni, és ő mit fog rám, ebben az öltözékben? ~ Lehet, rossz ötlet volt...de nem, mégsem. Lásson meg így! Ha rondán, koszosan is kellek neki, akkor ...nem, azért ilyen egyszerűen nem ússza meg. Nem menekülhet meg könnyen, 17 év után. Milyen lelke van egy olyan embernek, aki elhagyja a gyerekét? És most akar egy találkozás alatt mindent, az elmaradt 17 évet pótolni. Letörölni az elsírt könnyeimet? Neeem, ő biztosan nem ejtett értem egyetlen könnycseppet sem. Most is késik, tessék...nem volt elég 17 év. ~ Teljesen belemerültem az önsajnálat mocsarába, ahogy szoktam, és észre sem vettem, hogy egy férfi állt egyszeriben előttem. A meglepetéstől teljesen lefagytam, csak ültem mereven, azon a hülye hintán, szinte azt sem hallottam, hogy mit mond. A nevét sem értettem, elkerülte a figyelmemet, csak egy szó volt, ami megmaradt, és visszhangzott bennem, ide-oda pattogva kábult tudatomban: apád...apád...apád...Szinte rátapadtam az arcvonásaira, kerestem magamat benne, magamban, pedig érzéseket, amit éreznem kellene, szeretet, vagy ilyesmi...de nincs találat. Tovább beszélt közben, szemeim összeszűkültek, haragos pillantásaimtól sem tántorodott el. Persze, mitől is félne? Ha másban nem is, de biztosan jobb mágus, mint én. Ebben fölényben van, de semmi másban...
- Hogy képzelted, hogy ennyi év után, csak megjelensz, és közlöd, hogy te vagy az apám? Tudod, egyáltalán, hogy mit takar ez a szó? Ismersz te egyáltalán engem, úgy ahogyan csak egy apa ismerheti a lányát? Majdnem felnőtt vagyok már. Mit akarsz? Azért jöttél, hogy újra elmenj? Hát tessék! Szabad az út! Láttál, most már elmehetsz! - Ömlöttek belőlem a szavak, megállíthatatlanul. Nem a düh dolgozott bennem, hanem a csalódottság, és a keserűség. Nem érdekelt, hogy mivel bántom meg, csak meg akartam bántani, ahogy ő is bántott engem, azzal, hogy 17 év után csak az arcomba vágja, hogy ő az apám. Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, és csak ontottam rá a bántó szavakat.
- Hol voltál, amikor egyedül voltam? Hol voltál, amikor szomorú voltam? Hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? Csak rád? Egy igazi apára, akinek a vére az ereimben csordogál? - Nem bírtam tovább a könnyeket visszafogni, és zokogni kezdtem. Már nem szóltam, nem  is jött volna ki hang a torkomon, csak rázkódtam a zokogástól, közben éreztem, hogy remegek. A várakozás, és az elmúlt napok feszültsége tört ki most rajtam.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 01:11 | Link

Kicsi lányom <3

Miközben beszélek, lányom arcát nézem és várom, hogy történjen… valami. Valami, amitől Niki több lesz, mint a többi ezer kislány, akikkel eddigi életem során találkoztam. Valami, amitől apának érezném magam, az ő apjának. Persze semmi ilyesmi nem történik, helyette megkapom lányom teljesen jogos dühét és keserűségét. Én pedig kiállom, elvégre ezért vagyok itt, végre a szemembe vághatja azt a rengeteg szomorúságot és haragot, ami az évek során felgyűlt benne. Kérdéseket intéz felém, melyekre nem tudok, de nincs is lehetőségem válaszolni.
Mit jelent apának lenni? Fogalmam sincs, tudomásom szerint sosem voltam az és, ha a múlt hónapban az anyja nem jön el hozzám, ma is abban a hitben élnék, hogy nekem még nincs gyerekem. Abban a pillanatban mikor megtudtam nem éreztem semmit, csak hatalmas üresség töltötte be a szívem és homály lepte el az elmém. Később a düh ezeket elsöpörte, iszonyatosan mérges voltam arra a nőre, aki megfosztott attól, hogy apa lehessek, jobban mondva, hogy Niki apja lehessek. Nem volt joga ahhoz, hogy eldöntse, nem tudnám felnevelni a gyereket. Lehet, hogy ma nem lennék híres kviddicsjátékos, de ismerném az előttem álló lányt.
Mit akarok? Őszintén nem tudom. Talán szeretnék visszakapni valamit abból a 17 évből, amit úgy vesztettem el, hogy nem is tudtam róla. Meg akarom ismerni a lányomat, szeretnék neki olyan dolgokat tanítani, amiket csak én mutathatok meg neki. Büszkén ki akarom jelenteni, hogy ő az én lányom és azt is szeretném, ha egy nap apjának szólítana.
Hol voltam? Egy álomban talán, egy rózsaszín ködfelhőben lebegtem, de káprázatom színes buborékát a „Van egy lányod” mondat kipukkasztotta. Végre felébredtem abból az álomból és most itt vagyok, végre láthatom őt és nem tudom, hogy mit csináljak. A kérdései fájnak, de a múlton már nem változtathatok, viszont tenni akarok valamit itt és most, a jelenben. Valamit, amitől Niki több lesz, mint a többi ezer kislány, akikkel eddigi életem során találkoztam. Valamit, amitől apának érezném magam, az ő apjának. De nem tudom, hogyan reagálna rá, ha hozzá érnék. Szeretném elapasztani a könnyeit, de nem tudom, hogy fogjak hozzá. Nem tudom, mivel lehetne megnyugtatni, nem tudom, minek örülne, nem tudom, mi az, ami csillapíthatná a fájdalmát. Nem tudok róla semmit.
Jobb ötlet híján előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom. Másik kezemmel óvatosan, szinte csak ujjheggyel megsimogatom a feje búbját, persze csak, ha hagyja, és nem rántja el azonnal a fejét. Végül mégis megpróbálok válaszolni a kérdéseire, bár tudom, hogy ezekre a kérdésekre nincs helyes válasz:
- Apának lenni felelősséget jelent, felelős vagy egy ember életéért, te alakítod a múltját és jelenének fontos tényezője vagy. Vigyázol rá és óvod, ugyanakkor hagyod, hogy maga is tapasztalatot szerezhessen. Ha kell szigorú vagy, de ha szükség van rá a gyengéd oldalad is képes vagy megmutatni. Az apaság a közös játékról, a nevetésekről, a könnyekről, a megosztott bánatról, a mesékről és az álmokról szól – egy pillanatra abbahagyom a beszédet, mert magabiztosnak akarok látszani, de ez a torkomat fojtogató gombóctól nehezen megy. Nyelek egyet és mélyen a lány szemébe nézek: - Nem te vagy az egyetlen, akit megfosztottak valami fontostól, de te szenvedtél a legtöbbet ez alatt a 17 év alatt. Engedd meg kérlek, hogy mostantól én vigyem helyetted ezt a terhet, vagy legalább cipeljük együtt. Szeretném kiérdemelni, hogy egyszer majd lányomnak szólíthassalak.
Érzem a könnyeket a szememben, de addig pislogok, amíg az érzés el nem múlik. Nekem, mint annak az embernek, aki a szenvedéseit okozta, nincs jogom elsírni magam. Egyedül ahhoz van jogom, hogy a földre hullva a bocsánatáért esedezzek. Viszont azt is a tudomására akartam hozni a kis beszédemmel, hogy nem ő az egyetlen, akinek fáj ez az egész. Szeretném megölelni, de biztos vagyok benne, hogy ő nem így érez, szóval csak állok és várom az újabb szidalmakat, a kérdéseket és a vádakat.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 02:38 | Link

APU <3 Itt az egész. Smiley

~ Kemény a szívem? Igen. Miért? Mit kellett volna tennem? Volt mitől megkeményednie, bár szerettek, és én is viszont, nem is szenvedtem hiányt semmiben, de most érzem csak, hogy mégis mi az, ami járt volna nekem, de nem adatott meg. Miért vagyok más? Miért nem kellettem a saját szüleimnek? De legfőképpen, ha eddig elvoltam nélkülük, most miért kellett NEKI idejönnie? ~ Folytatódtak a kérdések és vádak, de már csak a könnyek görcsös patakja mögött, csendben, hallhatatlanul, mégis ott voltak minden könnycseppben, szavak nélkül, hangok nélkül, néma vádakként sorakoztak minden porcikámból. A szónoklatát is így hallgattam végig azt, amikor arról beszélt, hogy mi az, hogy apa. A levegővételnél azonban megjött a hangom, régi énem visszatért, a sírást újra a düh váltotta fel. A felém nyújtott zsebkendőjét, viszont elfogadtam, legalább valami tőle, hacsak egy darab rongy, akkor is. Viseli a teste melegét, az illatát, a keze érintését. A keze érintését, amit a fejemen is éreztem. Nem húzódtam el, de szavaim ellentétei voltak a test reakcióinak. Záporoztak újra a gúnyos szavak.
- Gratulálok! Ezt jól betanultad! Elméletből ötös. A gyakorlat meg nulla. Ne nevezd magad így apának, és engem sem a lányodnak! Nincs hozzá semmi jogod. Ha ott lettél volna, amikor lázasan feküdtem az ágyamban, vagy írtál volna egy képeslapot legalább a születésnapomra...Persze, értem én...nem tudtál rólam. Jó kis indok...így, hogy kérhetem rajtad számon az elmúlt 17 évet? Ne válaszolj! Nem érdekelnek a válaszaid, sem a magyarázkodásod. Megvagyok nélküled. - Láttam, vagy talán csak érzékeltem, hogy hangja ködösebbé vált, a szemébe is könnyek gyűltek, de nem érdekelt. Csak egy idegen volt. Még csak az, semmi több. Miközben a zsebkendőjével a saját könnyeimet törölgettem, mélyen az orromba szívtam illatát, amennyire bedugult szaglószervem ezt engedte. Automatikus cselekvés volt, valahol bent a mélyben repedezett a páncél, de ettől csak még jobban megijedtem. Nem akartam közel engedni magamhoz, megszeretni pedig semmiképpen nem. Egyszer már megéltem az elvesztése fájdalmát, egyszer már itt hagyott, még ha olyan kicsi is voltam, hogy nem emlékszem rá, de a zsigereimben megőrződtek az emlékek, azt is tudtam, persze nem tudatosan, hogy tényleg ő az. Most itt van, de ki garantálja, hogy nem megy el újra? Tekintetét az enyémbe fonta, és folytatta. ~ Mily megható, de nem inoghatok meg. ~ Ha ledől a barikád, amit magam köré építettem, védtelen maradok. Nem szabad. Gonosz húzás, és kegyetlen tőrdöfés, mikor e szavakkal nyújttam felé a zsebkendőjét.
- Tessék a könnyeim! Viheted - aztán magamban tettem hozzá: Apa. Nem sírtam már olyan keservesen, mint az előbb. Az érzelmek zápora elcsendesült, csak egy-egy cseppje gördült végig az arcomon vékony, tiszta csíkot mosva összemázolt ábrázatomra. Lábaim nem bírtak tartani, nem is erőltettem, leroskadtam a földre, szinte előtte térdelve.
- Nem tartóztatlak - mondták ajkaim, de közben belül valaki azt kiáltotta: Ne menj el!
- Majd értesítelek, ha kiérdemelted, hogy annak szólíthass. - mondták a szavak és odabent valaki hozzátette: Apa!
- Mégis, hogy akarod elkezdeni az apaságot? - kérdezték mindketten egyszerre.
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. június 19. 02:43
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 08:58 | Link

Kicsi lányom <3 Nagyon örülök Kiss

Nem vártam, hogy pár, bár teljesen komolyan gondolt és átérzett szótól majd hirtelen minden megváltozik és mosolyogva omlunk egymás karjaiba. Sőt azt is tudtam, hogy ez a találkozás mindkettőnknek nagyon fájdalmas lesz, de most, hogy itt állok vele szemben és érzem azt a bánatot és látom, hogy milyen messze van az a mosoly, egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom.
Lehet, hogy már sosem fog megbocsátani nekem. Az ő helyében én se lennék velem megértő vagy szolidáris, elvégre én léptem le és nem számít, hogy tudtom nélkül vagy szándékosan. Sőt talán így még rosszabb is, elvégre most kit utáljon, ebben a helyzetben most ki a rossz? Mondhatnám, hogy az anyja, de nem akarok minden felelősséget rá hárítani, én sem voltam és most sem vagyok egy olyan ember, akire nyugodt szívvel bármit rá lehet bízni.
A lányom szavaiból csöpögő gúny kevésbé zavart, mint az arcán végigfolyó könnyek. Mit csinálok? Már megint bántom őt. Mondhatom, szép kis apa vagyok. Mikor Niki felém nyújtja a zsebkendőt, szinte reflexszerűen veszem el tőle és teszem zsebre. Persze nem azért, hogy megőrizzem a könnyeit, hiszen a síró lány látványa és a tehetetlenség érzése már örökre belém ivódott, sokkal inkább az motivál, hogy úgy érzem, ezt kell tennem. Nem dobhatom el csak úgy a „könnyeit”, mert az majdnem olyan lenne, mintha őt utasítanám el. Mikor lányom a földre roskad, először mellé térdelek, majd le is ülök. Kartávolságon belül maradok, de azért úgy, hogy a közelségem ne zavarja őt.
- Ezt úgy veszem, hogy egyelőre nem is küldesz el – válaszolok neki, miközben megpróbálom visszafojtani az érzést, hogy szeretném megsimogatni a fejét.
Az apává válásomról szóló értesítésre csak bólintok, de valahol mélyen belül végre megnyugszom. Ebben a mondatban benne van a lehetősége annak, hogy egyszer majd apának fog szólítani. Nem küldött el a fenébe, mint ahogy vártam, sőt talán egyszer majd barátságosabb is lesz velem. Persze addig még rengeteg idő el fog telni, de én tudok várni, mostantól én fogok várni helyette.
- Szeretnélek megismerni – válaszolom magától értetődően – Jelenleg semmit nem tudunk egymásról és én ezen változtatni szeretnék. Néhány napja ide költöztem a faluba, ennek több oka is volt és az egyikkel majd szeretnélek megismertetni.
Itt természetesen Runára gondolok, a két lánynak egyelőre fogalma sincs egymásról. Úgy gondoltam, hogy ha Niki nem hajlandó beszélni velem, akkor nem fogom magam ráerőltetni, ezért Runának sem akartam addig bemutatni, amíg nem tisztázunk egy-két dolgot. Viszont azt sem szeretném, ha a két lány kölcsönösen azt hinné, hogy a másik miatt jöttem ide. Mind a ketten szerepet játszottak a döntésemben, meg persze maga a hely eldugott volta is fontos szempont volt. Persze azért ezt sem gondolkoztam túl, hiszen maga a költözés is hirtelen ötletként jött. Csupán felírogattam az előnyeit és a hátrányait a dolognak és mind a két lány az előbbi kategória legfontosabb pontjaként szerepelt a listán.
- Talán, ha van kedved, mesélhetnél magadról, de persze semmi sem kötelező. Én már annak is örülök, hogy most itt lehetek veled.
Bár a lány már kifulladtnak tűnik, azért biztos van még benne annyi szufla, hogy elzavarjon, ha valamivel megbántottam. De azért remélem, hogy most már megpróbálhatunk beszélgetni is, az eddigi félig-meddig egyoldalú kommunikáció helyett.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 12:44 | Link

Apu imádlak  Kiss

Egy nyugodtabb pillanatomban rájönnék arra, hogy tulajdonképpen mennyire önző is vagyok, és olyat várok el tőle, és olyanért vádolom, amit nem tehetett meg eddig, hiszen nem tudott rólam semmit. Már azért is hálás lehetnék, hogy vette a fáradtságot, hogy eljött ide, megkeresett, elém állt, és bevallotta, hogy ki ő. Nagy bátorság kellett ehhez, mert hagyhatta volna annyiban az egészet. Sokan így tettek volna a helyében. Minek bonyolítani az életet, önmagában is tele van nem kevés nehézséggel, de ő még tetézte a gondjait velem. Az sem lehetett kellemes, mikor megtudta, hogy van egy nem is olyan kicsi lánya, akit nem látott felnőni, nem látta az első esetlen lépéseit, lemaradt az legelső kimondott szaváról, ami talán az volt, hogy "apa". Nem fogta soha a kezét, nem simogathatta, nem ültethette az ölébe, ezek már elmúltak, soha vissza nem hozhatók. És felmerülhetne bennem az is, hogy igen, ő itt van, de az anyám? Még mindig sehol. Ő nem volt képes megkeresni, pedig éveken keresztül tudhatta, hogy hol vagyok. Persze vele szemben sem lehetek hálátlan, hiszen megszült, nélküle nem lennék, de ez édes kevés, azt gondolom. Szóval gondolhatnám ezeket is, és talán majd nem sokára el is jutok idáig, de túl nagy még a sokkhatás, ami ért, ahhoz, hogy az önsajnálat, és az önzés helyét átvegye az empátia, de valahol mélyen már készülődött a megváltás, mindkettőnk megváltása. Jól esett a közelsége, de ezt magamnak sem vallottam volna be, és az is, hogy mellém ült. Akartam volna, hogy megérintsen, hiszen annyi mindent kihagytunk, sok a pótolnivaló, de makacsságom nem engedte meg, hogy közeledjek. Tegye meg ő az első lépést. És aztán a másodikat, meg a harmadikat, aztán lehet, hogy egyszer majd busásan fogom viszonozni a fáradtságát, az áldozatát, amiről még nem is tudtam, hogy mekkora.
- Vedd, ahogy akarod! - vontam meg a vállaim, de már éreztem belül azt a fájdalmat, amit ő is érezhetett a szavaim hallatán. Ráemeltem a tekintetemet, és az arcát fürkésztem. Nem láttam mást, csak fájdalmat, és szeretetet. Nem sírtam már, a harag is elszállt, meg akartam őt érteni, és igen, ismerni is. Meghaltam volna, ha most felállt volna, és elmegy, pedig ezt joggal gondolhatta volna a viselkedésemből.
- Rendben. - nyugtáztam a közeledését, ezzel zöld utat adva úgy, hogy közben ne érezze túl biztosnak a helyzetét. Még nem történt semmi, ennyi egy idegennek is kijár, és bevallom, amennyit eddig láttam belőle, kíváncsivá tett. Sót, egyre inkább azt éreztem, hogy van közöm hozzá, és fordítva, és nem akartam véget vetni a még ki sem alakult kapcsolatunknak.
- Megérdemelsz egy esélyt, beszélgethetünk...apu. - Ebben az utolsó szóban nem volt sem gúny, sem cinikus felhang, csak egy próba, hogy milyen ezt kimondanom neki. Izgatott az érzés, ami ezzel járt, és persze az is, hogy hogyan fogadja majd. Ettől függött, hogy hogyan tovább, és talán még egy ölelést is engedek neki, ha akarja. Ha ennyire kedves, és megértő, nem lehetek én sem sokáig tapló, nekem is van szívem, nem sokáig bírom már tartani az álarcot, amiről azt gondoltam, hogy megvéd, de mitől is?
- Negyedikes vagyok, hírhedten híresek a csínyjeim, és a szemtelenségem. Rám férne a nevelés, mert nevelőapám, elég szabadon hagyott. Meg is látszik. Nem akarok nagy terheket rakni a vállaidra, hiszen hirtelen szakadtam a nyakadba...apa. - Elmondtam a rosszakat magamról, szembesüljön előbb azzal, a többi már könnyebb lesz.
- Örülök, hogy itt laksz. Te? Mivel töltöd a napjaidat? -
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 13:34 | Link

Kicsi lányom <3 ezt is megértem \o/ Kiss

Már nem érződik olyan puskaporosnak a helyzet, mint a beszélgetés kezdetekor, így kezdek visszatalálni a megszokott hangomhoz, de egyelőre hagyom őt beszélni. Kíváncsi vagyok rá és tudni akarom, hogy mi minden történt vele eddig, hogy miket szeret és miket nem. Vannak-e barátai, esetleg ellenségei. Valójában mindent tudni akarok róla, meg akarom ismerni, amennyire csak engedi.
Aztán megtörténik… egyszerűen csak kimondja azt a számomra oly fontos szót. Némán mozdulok és közben hallom, hogy beszél hozzám és nevetni szeretnék, mert az alapján, amit mond, nagyon hasonlít rám, de most csak be akarom fejezni azt a mozdulatot. Kinyújtom felé a kezeim és óvatosan, de gyorsan magamhoz húzom, aztán csak ölelem szorosan az én kicsi lányom. Kimondta és ezért én most végtelenül hálás vagyok. Még, ha nem is gondol még rám úgy, de talán képes lesz megbocsátani, és egyszer talán tényleg az apja lehetek. A szám közvetlenül a füle mellett van, ezért nagyon halkan szólalok meg:
- Én is hírhedten rossz gyerek voltam a felnőttek szempontjából, imádtam olyasmit csinálni, amiért büntetést kaphattam. Bár a legtöbbször nem kaptak el. Örülök neked – az utolsó két szót csak suttogom, aztán elengedem Nikit, ha eddig eltűrte a közelségem és nem lökött bele a legközelebbi bokorba.
Gyengéden kisimítok egy tincset az arcából és hitem szerint gyengéden mosolygok rá, de fogalmam sincs, hogy ő milyennek láthatja az arckifejezésem. Csak abban vagyok biztos, hogy most hihetetlenül boldog vagyok: 34 éves koromban végre családom született. Nem akarom túl hosszúra nyújtani a beszédszünetet, így válaszolok a kérdésére, de én most már annak is nagyon örülnék, ha csak nézhetném őt.
- Jelenleg futással, főzéssel és ihletkereséssel. Otthagytam a fővárosi csapatot és a válogatottat is, szóval most már nem a kviddics teszi ki az életemet, bár a repülés hiányzik – szívesen mesélek még magamról majd, ha kérdez, de én is kíváncsi vagyok rá, ezért én is felteszek párat – A sulival hogy állsz? Hallottam idén itt rendezik meg a tusát. Jelentkeztél rá?

Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 15:51 | Link

Apu!  Kiss Kiss Kiss Kiss Kiss


Lassan olvad  jég, ami csak bennem létezett, őbenne az elejétől fogva csak az őszinte kíváncsiság volt, hogy ki is lehet az ő kicsi lánya? Mennyire hasonlít rá, és mennyire ütött az anyjára? Biztosan van bennem belőle is, de egyelőre ezt a részem inkább titkolnám, bár hozzám tartozik, mint fához az árnyéka, és nem ítélhetem el, hiszen róla sem tudok semmit. Váratlan a várt ölelés, számítani nem számítottam rá, pedig mindennél jobban vágytam. Teljesen felengedtem a karjaiban, megszűnt létezni minden más, karom lassan csúszott a dereka köré, és egy mély sóhaj is elhagyta az ajkaimat. Ezzel együtt dőlt le talán az összes gát, ami még volt bennem vele szemben. Örültem neki, hogy itt lehetek. Megdobbant a szívem, amikor rádöbbentem, hogy mennyire hasonlítunk. Ezt Hegyi apuval nem éreztem, hiszen nem húsa és vére voltam. Hiányzott a közösség érzése, hogy a szereteten túl más is összekapcsol minket, valami óriási kozmikus erő, amibe ha belegondoltam, már megborzongtam. Mindig is vonzott a világ misztikuma, ami egyben a teremtés misztikumát is magában foglalta.
Jó volt a karjában, nem akartam idő előtt kibontakozni belőle, de aztán nagy nehezen elengedtem. Ha minden igaz, és tényleg a faluba költözött, sokat láthatom. Igen, talán naiv vagyok, és idealista, könnyen hittem neki, ki is használhatná ezt a tulajdonságomat, de most nem gondolkoztam ezen. Akartam vele lenni, addig amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, mármint, hogy nem bízhatom meg benne. Hallgatom, ahogy mesél magáról, és a kviddics említésekor, kétféle érzés kúszik a gyomromba. Az első, hogy mindig is éreztem, hogy apámnak köze lehetett ehhez a sportághoz, bár ez nem örökölhető, de mégis. Máskülönben megmagyarázhatatlan volt, a bennem támadt rajongás. A másik pedig a kellemetlen élmény, mely még most is kíséri a mindennapjaimat, ahányszor csak reptan órám van Markovits tanár úrral, és tudtam, hogy apa nem lesz ezért büszke rám. Ezért sem.
- Te is kviddicseztél?! Akkor ebben is hasonlítunk, mert én is. - mosolyodtam halványan el. Úgy látszik ez a nagy felfedezések napja lesz, és a többi azonosság is ki fog derülni, ami még közelebb visz minket majd egymáshoz.
- De már abbahagytam.- toldottam meg a mondatot. Örültem volna, ha nem kérdez rá az okára, nem akartam még vele beszélni erről.
- Egyre több a közös bennünk, remélem, hogy nem bánod?! - Mind jobban felszabadultabban mosolyogtam, amikor eszembe villant az öltözékem, magyarázattal tartoztam neki.
- Ja! És ne hidd, hogy így szoktam öltözködni, csak miattad volt minden, neked akartam tetszeni. Remélem sikerem volt nálad. - nevettem, aztán folytattam - Van szebb ruhám is, legközelebb abban látsz majd, jó lesz, apa? - Ezzel az ártatlan kérdéssel egyben a jövőt is felvázoltam, hogy lesz még folytatás, fogunk még találkozni, ha ő is úgy akarja, és reméltem, hogy így akarja. Nem bírtam volna ki egy újabb csalódást, hogy elmegy, és megint nem látom.
- Csak mentor vagyok a tusán, nem jelentkeztem, tudod, olyan vagyok, mint a hangyaboly, nyüzsgök, ha kell, ha nem. Nem kell mindenhol ott lennem.  Azt mondtad a faluba költöztél. Hol? Merre és mióta? Milyen a házad? Megnézhetem majd egyszer? - záporoztak belőlem a kérdések.Míg válaszolt, ha válaszolt, egy ötlettől vezérelve papírt halásztam elő a zsebemből, és ceruza is volt nálam, hála Istennek! A következő irományt kanyarítottam a lapra:

Értesítés
!
Kedves Merkovszky Ádám, a mai nappal engedélyezem, hogy az ön mellett ülő tüneményes barnaságot, lányának szólíthatja. Az engedély visszavonásig szól.


Aztán a mai dátum, és az aláírásom. Majd átadtam NEKI, és izgatottan vártam, hogy mit szól majd hozzá.
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. június 19. 16:01
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 19. 21:52 | Link

Kicsi lányom <333 Kiss Kiss Kiss

Úgy érzem, boldogságomat nem lehet hova fokozni, de lányomnak még mindig sikerül meglepnie. Niki ugyanis nemcsak, hogy nem lök el magától, de hozzám is bújik, és először érzem a találkozásuk óta, hogy örül annak, hogy itt vagyok. Ezután, ha akarnám, se tudnám levakarni az arcomról a boldogságtól oda kiülő vigyort.
Azon viszont kicsit csodálkozom, hogy nem ismer fel, nem mint apját, hanem mint kviddics bajnokot. Nem mintha zavarna, csak furcsa, elvégre saját bevallása szerint ő is űzte ezt a sportot. Persze lehet, hogy csak hobbiszinten, vagy ő éppen a külföldi csapatokat jobban bírja. Ezért nem is hibáztathatom, elvégre bár a magyarok is jók, de azért messze nem tartozunk az élvonalba. Most, hogy eljöttem még kevesebb esélyük lesz a feljebbjutásra, úgyhogy most bizonyára nagyon utálnak.
Elkalandozásom közben azért figyelek Nikire és feltűnik az arckifejezése, amit akkor vág, amikor a kviddics abbahagyásáról beszél. Szeretnék rákérdezni, de még nem érzem úgy, hogy olyan bizalmas viszonyban lennénk, hogy nekem öntse ki a lelkét. Majd szépen lassan, apránként mindent meg fogok tudni róla, már ha rajtam múlik.
- Igen, kviddicseztem, a múlt hónapban vonultam vissza. A pesti csapatban játszottam, fogó vagyok. Egyre több hasonlóságra derül fény – mosolygok rá és kicsit megborzolom a haját, bár egy pillanatra tétovázom, elvégre az a tapasztalatom, hogy a tinilányok nem szeretik, ha összekócolják a hajuk. Niki azonban már eleve kócosan érkezett, valószínűleg az én elijesztésem céljából, szóval remélem, nem veszi zokon, hogy kicsit káoszosabbá alakítom a frizuráját.
Nem szólok neki, hogy már kaptam róla képet és az alapján sejtettem, hogy nem éppen ilyen az ízlése, helyette inkább vele nevetek:
- Szerintem elsöprő sikert arattál, ez lesz a legújabb divat – rákacsintok, majd eláll a szavam, attól, amit hallok, illetve inkább attól, amit sejtek a szavak mögött. „Legközelebb.” Ezek szerint nem ijesztettem el végleg és még később is látni akar. Vigyorom tovább szélesül, már-már félek, hogy körbeéri a fejemet.
- Ha szép ruhában jössz, akkor otthon látogass meg, abban nem lehet csak úgy leülni a játszótéren a földre – burkolt invitálás a házamba, és talán sikerül egy ilyen alkalommal összeismertetnem Runával is. Csak remélni merem, hogy kedvelni fogják egymást, bár az is lehet, hogy már ismerik is.
- Büszke vagyok rád, biztosan nagyon jó mentor leszel – simogatom meg a kezét. Magam sem tudom, hogy miért érek hozzá, talán azért, mert egyfolytában oldhatatlan vágyat érzek arra, hogy magamhoz öleljem és többet el se engedjem. Ezt a késztetést vezetem le a kisebb érintésekkel.
- A Macskabagoly utczában lakom és még csak pár napja utaztam ide. A házat lakberendezőkre bíztam, egyedül a konyha az én „munkám”. Egyébként modern, barna és eléggé agglegényes atmoszférája van – beszéd közben a zsebembe nyúlok és előhúzok onnan egy apró tárgyat, amit Niki kezébe helyezek – Bármikor meglátogathatsz, amikor kedved tartja. Ha netán nem lennék otthon, ezzel a kulccsal be tudsz jutni, így nem kell a küszöbön várnod rám.
Remélem, nem gondolja elsietett lépésnek a kulcsot, engem egyedül a praktikum vezérelt az elkészítésekor. Nem gondoltam volna, hogy az én meglepetésemnél lehet jobb még ezen a napon, de természetesen Niki ebben is legyőz. Könnyeimmel küszködve olvasom végig az üzenetét és ebben a pillanatban nem kelthetek túl férfias benyomást, de jelenleg ez nem is célom. Az egyetlen, amit szeretnék az, az, hogy kibírjam sírás nélkül. Teljesen meghatott a lányom kedvessége, aranyossága.
Niki arcát eléggé homályosan látom, mikor kinyújtom felé a kezem. Megsimogatom a feje búbját és halkan köszöntöm:
- Örülök, hogy találkoztunk, kicsi lányom.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 20. 01:21 | Link

Apu  Kiss Kiss Kiss Kiss

El sem hiszem, ilyen a mesében sincs, szinte a föld felett lebegek. Mi ez? Ekkora örömet még soha életemben nem éreztem, mintha az összes születés és -névnapom, na meg az összes karácsony is ma lenne. Az ajándék különleges, nem sokan kapnak egy apát a 17. születésnapjukra. A csomagolás is rendben van, ahogy végig néztem rajta feltűnés nélkül, jól néz ki. A blokkot is eldobom, nem fogom visszacserélni ünnepek után. Nagyon reméltem, hogy nem kell csalódnom benne. Éreztem, hogy örömet okozott neki az ölelésem, meg hogy hozzábújtam, ez az érzés bennem is ott volt. Nem tudtam, hogy mi ez az egész, és hogyan csinálta, de teljesen elvarázsolt a személyisége.  Ebben viszont nem hasonlítottunk. A kviddics közös pont volt, mindkettőnk életében szerepet játszott, bár az övében inkább, mint az enyémben
- Te is abbahagytad?! Biztosan jó játékos voltál. Miért hagytál fel vele? Nem kell ám válaszolnod, ha kellemetlen a kérdés. Én hajtó voltam, és az év újonca, már azt sem tudom, hogy melyik évben. - Örültem, hogy nem kérdezett rá, én miért nem játszom már, és nem akartam fájó emlékeket feszegetni esetleg. Észre sem vettem, és utálatom egy pillanat alatt fordult át, egy mély szeretetbe. Sokan különösnek gondolhatnák, sőt lehet, hogy tényleg az, de megkedveltem. Apa csak egy van, s bár nekem kettő, őt is közeledni éreztem a szívemhez. Együtt nevettünk az öltözékemen, pedig biztos furcsa lehetett neki az elején. Egy perc sem telt bele szinte, és a kezemben volt egy kulcs. A házának a kulcsa.
- Bármikor mehetek hozzád? - csillant fel a szemem a lehetőségre. - Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy nem is ismersz, és ahogy az elején beszéltem veled, így megbízol bennem, és ne haragudj a bántó szavakért! - Most rajtam volt a sor, hogy megöleljem. Megérdemelt egy kis extra bónuszt, olyan sok szitok után. Sőt még egy meglepetéssel is készültem, igaz hirtelen ötletként, de ez már csak így működik nálam. Átnyújtottam az engedélyt, hogy lányának tekinthet, amire teljesen elérzékenyült. Zavarba is jöttem. Nem akartam ennyire felzaklatni, de azért jólesett neki, és így nekem is.
- Nekem van mit köszönni apu! - mondtam, és ezúttal a kezét simogattam meg. Majd el akarván terelni kicsit a szót az érzelmek túláradásáról, újabb kérdéssel bombáztam.
- Itt végeztél te is a Bagolykőben? Mi volt a kedvenc tantárgyad? - Érdekelt minden, ami kapcsolatos volt vele, és izgalmas volt az is, hogy belegondoltam, talán ugyanazokat a folyosó köveket koptatta ő is, mint most én. Hallgattam, ahogy mesélt, és csak egyre több fontos kérdés motoszkált a fejemben.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 20. 21:30 | Link

Kicsi lányom <3

- Jah, mondhatjuk, hogy jó voltam, de inkább pontosítsuk arra, hogy jó vagyok – nevetek fel – Nem tervezem, hogy nagyon hosszú ideig távol maradnék a kviddics világától, csak kellett egy kis szünet. A rajongók, a meccsek és az edzések kezdtek kicsit az idegeimre menni és úgy éreztem, hogy egyfolytában csak a kötelességem teljesítem és magamért soha nem teszek semmit. Nem akartam megutálni a játékot, ezért inkább tartok egy kis pihenőt. Hm… hajtó? Néha egy-egy edzésen én is megtapasztalhattam azt a posztot, de nekem nagyon nem fekszik. Egészen más képességek kellenek hozzá, de ezek szerint te tehetséges vagy ezen a téren, ha megkaptad az év újonca címet.
Elég kimerítően válaszolok a kérdéseire, ami egy kicsit aggaszt, mert hát nem azért vagyok itt, hogy csak rólam folyjon a szó. Másrészről viszont szeretném, ha megismerhetne, teljes mértékben ki akarom elégíteni a kíváncsiságát.
- Persze, bármikor, amikor kedved tartja. Később majd esetleg a barátaidat is elhozhatnád, szívesen megismerném őket. De persze, ha nem akarsz felvállalni előttük azt is megértem – emelem fel a kezeim magam elé szinte védekezőül egy pillanatra. Nem igazán jön be a gondolat, hogy esetleg szégyellni fog, de azért ezzel az eshetőséggel is számolnom kell, és eddig nem voltam olyan apa, akivel dicsekedni lehetne.
- Nincs semmi gond. Megérdemeltem és számítottam is rá, hogy nem fogsz egyből a nyakamba ugrani – mosolygok rá megnyugtatóan. A szavai fájtak, de igaza volt, ráadásul már nem vagyok kisgyerek, a helyén tudom kezelni a dolgokat és különben sem vagyok az a sértődős fajta.
- A lányom vagy, még szép, hogy megbízom benned – nézek rá, talán kicsit hökkenten, mert nekem ez teljesen egyértelmű volt. Na, igen: felelőtlenség, meggondolatlanság, megbízhatatlanság triumvirátusa, bár ebben az esetben csupán az első kettőről van szó. Nem igazán gondoltam bele a dologba, mert nekem magától értetődőnek tűnt.
Az ajándéka nagyon meghat, a simogatása pedig jól esik, de azért megkönnyebbülök, mikor nyugodtabb vizekre evezünk és a téma inkább a múltamra terelődik.
- Nem, én Roxfortos voltam – rázom meg a fejem tagadólag – Szüleim úgy gondolták, hogy az lesz nekem a megfelelő hely. Talán azt is remélték, hogy egy külföldi iskolában, majd megnevelnek. Nem igazán sikerült nekik – nevetek fel kicsit gonoszkásan – A kedvencem? Azt hiszem az átváltoztatástan, a tanár kitüntető figyelmének hála rengeteget tanultam, még az animágiát is elsajátítottam. Te melyiket szereted? Milyenek a tanáraid? Van, akit különösen kedvelsz?

Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 22. 11:55 | Link

Apu drága  Kiss Kiss Kiss Kiss

"Apu" Sokszor kimondtam már ezt a szót, de most mégis más, sokkal közelibb, még akkor is az, ha akinek mondom, semmit nem tud rólam, és én még annyit sem róla. Az idő mindent megold, és egyelőre csak a felületi témákat feszegetjük, lassú, de izgalmas feladat egymás megismerése. Hálás vagyok neki a szeretetéért, amiért még semmit nem adtam cserébe, a figyelméért, hogy eljött ide, még ha nem is csak miattam. Érdekelt, hogy ki lehet az, akit meg kell ismernem, de nem sok kedvem volt hozzá, most Őt akartam megismerni, elég feladat volt ez most nekem, és gondolom, hogy neki is én.
- Az én tehetségem a kviddicsben, nem is nevezhető annak. Csak játszottam, semmi extra. Jó akartam lenni, de nem ment. Rajongók? Akkor híres lehetsz, és én meg semmit sem hallottam rólad. - Elszomorított, hogy volt olyan, aki sokkalta többet tudott róla, mint én, pedig az én apám, és már nem adom senkinek, még a rajongóknak sem. Sportolói múltjáról, jelenéről, ha ilyen híres, csak van valami a könyvtárban, majd felkészülök belőle a következő órára.
- Új tantárgyat veszek fel - kacsintottam apára - az a neve, hogy "Apa, mint sztár". Hamarosan ebből is lesz egy K-m, mint általában, ha valami érdekel. Azt a sok rajongódat pedig most felcserélted egyre? Nem szeretném, ha csalódnál benne. Szorgalmas diákod leszek, apu.- bújtam hozzá kicsit. Élveztem a közelségét, ki akartam használni minden percet, amit vele tölthetek. Lehet, lesz majd olyan időszak is, amikor a hátam közepére nem kívánom, ha előveszi az apai szigort, nem tudom, hogy hogy fogok reagálni rá.
A faluba nem nagyon szoktam lejárni, de most új dimenziók nyíltak meg a lehetőséggel, hogy ott is lesz egy otthonom, ahová mehetek, és ami többet jelenthet nekem sok minden másnál, nevezetesen, az Ő háza, amire nagyon kíváncsi voltam már.
- Komolyan bármikor? És esetleg lesz ott külön szobám is, hogy néha ott alhassak? Nem leszek a terhedre, csak a közeledben szeretnék lenni. Hallani a szöszölésed, veled reggelizni, vagy csak ott lenni veled. És ne gondold, hogy szégyellnélek, nagyon büszke vagyok rád, mert te vagy a Világ legtökéletesebb apája. Kicsit késtél, de majd behozod. - nevettem el magam, éreztetve vele a dolog froclizós oldalát is. Bizalmat szavaztam neki, mint ahogy ő is nekem, és innentől már csak az van hátra, hogy mindketten megdolgozzunk érte. Erre elsőnek szép gesztus, otthonának a kulcsa, amit kicsit meghatódottan, de határtalan örömmel vettem át tőle, és süllyesztettem a legmélyebb zsebembe, hogy nehogy elhagyjam. Apa szemében is látom csillogni a könnycseppeket, de bennem valahol már motoszkál egy kellemetlen kérdés, amit fel kell tennem, de nincs még itt az ideje, ezért a múltra terelem a szót. Meg voltam róla győződve, hogy ő is idejárt, ebbe a suliba, ahova én is, de tévedtem.
- Roxfort?! Pedig az nagyon jó suli, a szüleid helyében, én is azt választottam volna, ha legalább olyan rossz kisfiú voltál, mint én, kislány. Te is tudod akkor, hogy unalmas jónak lenni, és megértéssel fogadod majd, ha hetente más-más tanár rendel be, hogy a viselt dolgaimról értesítsen. - eresztettem meg e legbájosabb mosolyomat. Igen, ebbe még nemigen gondoltam bele, hogy egy apa közelsége nem csak habos torta. Ajaj!
- A tanár kitüntető figyelmét is a rosszaságodnak köszönhetted? Ááá, és animágus is vagy?! egyre inkább büszke vagyok rád. Nincs másnak ilyen remek apukája. - tekintettem fel rá, csillogó szemekkel. - Na, és mesélj! Milyen érzés az átalakulás, és mi az állatalakod? - Ez az új téma, feledtette velem egy időre a kényes kérdéseket, de biztosan sor kerül azokra is.
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. június 25. 16:00 | Link

Kicsi lányom <3

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd boldog leszek attól, hogy egy kis falucska játszóterének földjén üldögélhetek és beszélgethetek egy lánnyal. Persze akkor még nem tudtam, hogy van egy lányom, akivel ezt az örömöt jelenleg átélhetem. A kviddicses múltja láthatóan nem egyszerű, ennek ellenére azért én megpróbálom biztatni egy kicsit.
- Szerintem elég, ha élvezted, én mindig a játék öröméért játszottam, és mikor az utóbbi időben már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minden áron nyernünk kell, akkor úgy éreztem ideje pihenni egy kicsit. Ha később újra akarod kezdeni, akkor én melletted állok, ha akarod, gyakorolhatok is veled. Rajongók… Nem igazán sikerült megkedvelnem őket, illetve a legtöbbel nincs bajom, csak a házamhoz jövő, becsöngető és a rám fényképezőgéppel leső típusokat nem bírom. Nem is vagyok kötelező tananyag – borzolom meg kicsit a haját – Most majd hallhatsz rólam, amennyit szeretnél.
- Nagyon jól jártam. Kicsit sem érdekel a többi rajongóm, elég vagy nekem te. Viszont a vizsga piszok nehéz lesz ám – kacsintok rá – sosem lettem volna jó tanár.
Niki hozzám bújik, én pedig átkarolom addig. Megfordul a fejemben, hogy szeretnék egy puszit nyomni a homlokára, de még tétovázom.
- Komolyan bármikor – bólogatok, de további kérdéseire csak titokzatosan mosolygok. Nevelőapjával kicsit szövetkeztem a háta mögött, így a szoba és a fürdő már rég készen van, elméletileg olyan, aminek Niki örülni fog, de egyelőre nem akarom lelőni a meglepetést. Ha elküldött volna és nem fogad el apjának, akkor egyszerűen bezártam volna a szobát és elfelejtem. Örülök, hogy nem így történt.
- Inkább én vagyok rád büszke és koránt sem gondolom magam a tökéletes apának, főleg nem a legtökéletesebbnek, ahhoz túl sokat késtem, viszont boldoggá tesz, hogy te így gondolod – összeszedem a bátorságomat, azt a legendásat, és nyomok végre egy puszit a kislányom homlokára. A következő mondatai azonban nem árasztanak el határtalan örömmel.
- A rosszasággal nincs baj és nem is hiszem, hogy nekem kéne papolnom, úgyhogy csak annyiban egyezzünk ki, hogy a heti rendszeresség helyett legyen kétheti, az igazgató urat pedig egyelőre nem szeretném személyesen megismerni – húzom össze a szemöldököm és vágok hozzá komoly fejet, majd hirtelen felnevetek és rákacsintok – De a lényeg az, hogy ne kapjanak el és akkor nincs gond.
Az animágiához kapcsolódó kérdéseknek örülök, bár nem mindegyikre tudok kimerítő választ adni.
- Háát igen – vakarom meg szabad kezemmel a fejem – Eléggé rossz gyerek voltam, és a tanárom úgy gondolta, hogy az energiáimat fordíthatnám a tanulásra. Csak éppen az anyagot már betéve tudtam, így az nem is tudott motiválni, az órák meg irtó unalmasak voltak, így hát feldobtam őket – elég sok emlék eszembe jut, aminek hatására egy csibészes vigyor terül el az arcomon – Aztán kitalálta, hogy legyek animágus. Kezdetben nem érdekelt, de aztán megláttam benne a lehetőséget: még több csínyt követhetnék el büntetlenül. Így aztán nekiálltunk gyakorolni és ma már bármikor képes vagyok állatalakot ölteni. A végére kicsit meg is komolyodtam, nehéz volt megtanulni, még nekem is, pedig akkoriban én voltam az egyik legjobb diák a Roxfortban. Az átalakulás… mivel olyan gyorsan történik… meg hát nem is szoktam ezzel foglalkozni, nem igazán tudom.
Az alakomat úgy döntök, megmutatom neki, mert így legalább már fel fog ismerni úgy is és nem megy el mellettem, ha a faluban esetleg összefutnánk. Ez előfordulhat, mert szeretek kutyaként mászkálni a környéken, könnyebb így felfedezni, mint emberként. Pár pillanat múlva már, mint husky szemezek a lányommal, fejemet az arcához dörgölöm és hagyom, hogy ha akar, megsimogathasson. Megvárom, hogy kigyönyörködje magát bennem, majd visszaváltozom és várom a véleményét.
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 02:15 | Link

Legdrágább Apu   Kiss Kiss Kiss Kiss Kiss

Miközben az öreg, akarom mondani apu dumáját hallgattam, a kviddicsről papolt, savanyú képpel meredtem magam elé. ~ Mennyiszer hallottam már ezt a süket szöveget?! Hát nem azért sztár valaki, mert nyerni akar?! Ha valaki nem akar nyerni, az nem is fog, ez pszichológia, és ezek szerint apu sem ért mindenhez...sőt. ~ A gyakorlási lehetőség sem dobott fel, csak kényszeredetten mosolyogtam. Nem akartam mindjárt megbántani az elején, lesz még arra rengeteg idő, ez is egy keserű gondolat volt a fejemben, de  az igazság azért mindig előbuggyant belőlem, hisz nem is én lennék, ha nem így lenne.
- Kedves vagy apu, de ketten nem olyan mulatságos, különben is azt hiszem, hogy nem fogok már kviddicsezni ebben a büd...izé...életben soha. És biztosan jó tanár vagy, ha engem érdekel a tantárgy. - Végre egy kicsit más vizekre eveztünk. Kerülnöm kell a kviddics témát, de sajnos egyszer rá fog kérdezni, de én a jobb soha, mint azonnal elvét vallottam erről. Hozzábújtam, jó volt élvezni a közelségét. Már úgy éreztem, hogy senki nem választhat el tőle, és mintha ezer éve mellettem lenne, bár még a vonásai sem rögzültek bennem. Kételkedve tapogattam a kulcsot a zsebemben, az ő házának kulcsát, ahova, mint mondta bármikor mehetek. Nem is hittem el. Majd, ha tényleg ott fogok állni a ház előtt, a kulcsot a zárba illesztem, és nyílni fog a a kapu, akkor majd talán elhiszem, hogy mindez nem álom, hanem valóság, és valóság az a puszi is a homlokomon.
- Jó, tényleg sokat késtél, rendben, akkor nem is vagy olyan tökéletes, tévedtem.- közöltem vele kicsit álnok mosollyal az arcomon, kezdett kiütközni belőlem rosszabbik énem, pláne, hogy a rosszalkodásról esett szó. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni már az elején, de csak jó, ha hamar megszokja, később nem lesz gond belőle.
- Miért ódzkodsz ennyire az igazgató úrtól? Nagyon aranyos kis emberke, olyan, mint a nyári Mikulás. - nevettem teli szájjal. Nem volt ez a legudvariasabb viselkedés tőlem, de tényleg olyannak láttam.
- Egyezzünk ki apu a másfél hétben, és igyekszem, hogy ne kapjanak el, de jónak lenni unalmas. - húztam el a számat. Ő aztán tudhatná, hisz nem volt jó gyerek, akkor tőlem miért várja e?! De azért elhatároztam, hogy jobban fogok vigyázni magamra. Aztán el is mondta, hogy nem volt egy angyal, bár most az. Aztán mikor az animágiára kerül a szó, meg is lep azzal, hogy a szemem előtt átalakul. Még soha nem láttam ilyet. Az egyik pillanatban még az apám ült mellettem, a földön, a következőben pedig egy kutya, csodás zöld szemmel. Épp olyan csodással, mint amilyen az ő zöld szeme is. Mélyen belenéztem, mintha az emberi értelem szikráját keresném benne, de csak a kutyaszemek tekintettek vissza. Hozzám dörzsölte a fejét, én pedig megvakargattam a füle tövét, közben úgy beszéltem hozzá, mint egy kutyához szoktam.
- Ugye szereted, ha vakargatják a fülecskédet?! Csodásak a szemeid, és nagyon édes vagy. - Belefúrtam az arcomat a szőrébe. Furcsa érzés volt, hogy az a szőrmók itt előttem, akinek a fülét vakargattam, az apám.  Aztán egyszer csak visszaalakult, és újra emberi alakban ült mellettem.  
- Hát ez csoda volt apu. - lelkesedtem.
- Tényleg te voltál? - Hitetlenkedve simogattam meg a füle tövét neki is, ugyanúgy, ahogy az előbb a kutyának, és közben széles vigyor terült szét az arcomon. Elképzeltem, ahogy együtt sétálunk a faluban, és pórázon vezetem az apámat. Ördögi gondolataim biztosan kiültek az arcomra is. Vajon rájön, hogy mi járhat a fejemben?
- Van nyakörved is? -
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1474
Írta: 2013. július 6. 22:44 | Link

Kicsi lányom <3 Kiss Kiss

Beszélgetés közben nagyon figyelek Niki minden rezdülésére, így sikerül elkapnom a fintorát is, amit a kviddiccsel kapcsolatos meggyőződésem vált ki belőle. El is határozom, hogy mostantól hanyagolom a témát és csak akkor beszélek róla, ha ő maga felhozza. A gyakorlási lehetőséget is visszautasítja, amivel nem sért meg, de elgondolkodtat: Vajon mi történt, ami miatt ennyire húzódozik ettől a sporttól? Persze ezt a kérdést még nem találom időszerűnek feltenni, helyette inkább élvezem, hogy a közelemben van.
El is csodálkozom rajta, elvégre néhány hónapja még nem is tudtam róla, és amikor az anyja elmondta, hogy van egy lányom, úgy éreztem, hogy nekem hozzá nincs is semmi közöm. Azt gondoltam, hogy ő mindig egy idegen marad számomra, hiszen nem én neveltem fel, és bizonyára kényelmetlenül éreznénk magunkat egymás társaságában.
Ezzel szemben szinte már másnap felvettem a kapcsolatot a családjával, ami nagyon is rám és a meggondolatlanságomra vall. Meg akartam ismerni és most, hogy itt ülök mellette, úgy érzem, hogy az első gondolatom helytelen volt. Lehet, hogy nem én neveltem fel és nem voltam mellette, mikor szüksége volt rám, de mindennek ellenére én vagyok az apja és egy láthatatlan kötelék összeköt minket. Máris úgy érzem, hogy szeretnék mindig a közelében lenni és nem akarom elengedni. Vigyázni akarok rá.
- Hé, hé! Jó gyorsan visszakoztál – nézek rá szemrehányóan, majd összeborzolom a haját és felnevetve hozzáteszem – Tényleg nem vagyok tökéletes, de majd törekszem rá.
- Hmm… Mikulás? Jó, hogy nem Húsvéti Nyuszi… De, nem, akkor sem szeretném látni, sőt, a rózsaszín nyúljelmezes látványáról is lemondok, bár ezt már fájó szívvel teszem. – nevetek fel én is, a fantáziám mindig is jól működött – Valahogy nem szeretem az igazgatókat, eleget álltam a Roxfortban előttük. Ritkán buktam le, de akkor aztán nagyon – kicsit nosztalgiázom, felmerül bennem, hogy talán fel kéne vennem a kapcsolatot a régi bandával. Kíváncsi vagyok, hogy mi lett velük. Közben szinte észre se veszem, annyira természetesen jön, hogy átkaroljam lányom vállát és simogassam a karját. Persze csak, ha nem húzódik el, de remélem, hogy már nem esik neki rosszul az érintésem.
- Igazad van, a jóság unalmas, de ha valaki rossz akar lenni, akkor azt profi szinten kell űzni. Mindig kell valami jó kifogás, meg pár haver, akik bármi történjék, kiállnak melletted, és egy emberként tanúsítják, hogy nem te robbantottál fel fél kiló békapetét az egyik második emeleti lányvécében, mert akkor éppen egy házi dolgozatot írtál velük a klubhelyiségben – az emléktől boldog vigyor terül el az arcomon. Kicsit hiányoznak azok az idők, bár az igaz, hogy pont ezt az esetet nem sikerült megúsznom, mert addigra már átlátott rajtam és ártatlanságom álcáján a diri.
- Mesélj kicsit! Te milyen „bűntettekkel” szoktad kihúzni a tanároknál a gyufát? Csak, hogy fel tudjak készülni, majd minden eshetőségre kitalálok egy védőbeszédet – kacsintok a lányra és őszintén kíváncsi vagyok, hogy miféle rosszaságokat szokott elkövetni.
Ez után egy kis animágia bemutató következik és én élvezettel figyelem Niki csodálkozó arcát. Magamban nevettek azon, hogy édesnek tart, bár azt el kell ismernem, hogy imádom, ha kutyaalakban a fülem tövét vakargatják. Hozzásimulok egy kicsit, majd visszaalakulok és rávigyorgok. Kapok egy simogatást így is, majd az ő arcán is megjelenik egy vigyor, tükörképe az enyémnek. Aztán az ő mosolya kissé gonosznak kezd hatni, kérdése után azt is megértem, miért.
Sajna ez a dolog egy régebbi incidensre emlékeztet, amire elég keserű szájízzel gondolok vissza még ma is. Az eset már vagy 15 éve történt meg, de nekem ez még mindig egy fájó pont. Szerencsére az újságírók erről a dologról nem szereztek tudomást, én pedig eddig még senkinek sem említettem. Ő sem mondta még el, valószínűleg egyik legbecsesebb emlékeként őrzi az én megszégyenítésemet. A rossz élményre való visszaemlékezéstől elmegy a jókedvem, de Nikit nem akarom megsérteni, ezért kényszeredetten elmosolyodok.
- Nincs, de ha sétálni szeretnél, csak szólj, megyek én melletted póráz és nyakörv nélkül is. Sőt még szájkosárra sem lesz szükséged – megsimogatom az arcát, hogy lássa, nem haragszom rá a kérdés miatt. Jobban mondva nem rá haragszom, hanem arra az illetőre, aki most úgy látszik tökreteszi ezt a pillanatot is. Valószínűleg kacagna a gyönyörűségtől, ha ezt tudná.
- Mit szólnál hozzá, ha visszakísérnélek a kastélyba? Elég kényelmetlen lehet ez a koszos viselet. Viszont, ha maradni akarsz, akkor át is sétálhatnánk a házamba. Ott kényelmesebben beszélgethetnénk.

Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. július 6. 22:58
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 14:15 | Link

Édes Apu! Kiss Kiss Kiss Kiss /zárás/

A kvidics témát, talán most már tényleg altatni fogjuk egy időre, bár ilyen apa mellett, akinek arról szól az élete... Először jutott az az szembe, hogy ugyan eddig még nem tudok negatívat mondani róla, de a kviddicses jelene, számomra nem a legjobb. Nem is jó a megfogalmazás, inkább csak nekem juttat eszembe olyan dolgokat, amit elfelejtenék. Önvizsgálatra késztet, valamint arra, hogy átgondoljam, az ő rivaldafényben álló alakja mellett, hogyan festene egy olyan ivadék, mint én, aki immáron egy rossz emlék miatt, az egész játékot megutálta. Átgondolva a dolgot, semmi késztetést nem érzek, hogy folytassam, legalábbis ezidáig. Nem is töltött el miatta lelkiismeret furdalás, de az apám megjelenésével, már kezdi felütni a fejét. Bűntudatos teintettel néztem fel rá, de nem kérdez - szavakkal - ám a szemeiben ott vannak a fel nem tett kérdések. Inkább lehajtottam a fejem, hogy ne lássam, amit nem látok, az legalább nem fáj. A rosszalkodás sem szokott soha, legfeljebb utána, így a téma érintése elterelte a szomorúság felhőit a fejem fölül. A dirit rózsaszín jelmezben elképzelve, meg egyenesen gurultam a nevetéstől. Értékeltem, ha valakinek van humora, az egy fontos szempont, és örültem neki, hogy az apámnak van. Az is azt bizonyítja, hogy kinek jutna eszébe felrobbantani fél kiló békapetét?!
- Jó az ötlet, megfontolom, csak én sajnálom a békákat- mondtam. - Ilyen nagy akciókat nem szoktam csinálni, én csak simán szemtelen vagyok, amit lemosni sem tudnék magamról. Úgyhogy a védőbeszéd felesleges. Meg Yaristával szoktam párbajozni, kifejezetten szórakoztató elfoglaltság. Azt tudnod kell viszont, hogy kimaradtál 17 évnyi rosszaságomból is, azt is be kell hoznod. - ezúttal a gonosz vigyorom került az arcomra, és kellemes érzésekkel töltött el, látva a reakciót az arcán.
Apu animágusi képességei lenyűgöztek, és ígéretes lehetőségeket láttam benne, egyet fel is vázoltam, aminek láthatóan nem örült, pedig ki sem mondtam, amire gondoltam, de érzékenyen érinthette a dolog, mert láttam elsötétülni a tekintetét, még sem éreztem, hogy rám haragudna, viszont egyből sietősre vette a figurát, és a távozás ötletét pendítette meg.
- Alighanem igazad van, sötétedik is, meg vissza kell érnem, mert még atyai tevékenységedet azzal kezdhetnéd rögtön, hogy kimosol egy büntiből, amiért takarodó után kint csellengtem VELED. - megnyomtam a veled szót, de szomorú voltam. Szép volt ez az este, és lehet, hogy reggel a semmire fogok ébredni, mert azt álmodtam, hogy megtalált az édesapám, és félek felébredni, mert mi van, ha ez az egész csak álom volt?!

/Köszi Apu!  Kiss/
Utoljára módosította:Merkovszky Nikoletta, 2013. július 8. 14:41
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér