Ruha † A mászókalakó...

Elnevettem magam, mikor kaptam azt a szellemes választ, hogy ugyebár a munkaruha és a többi. Ne bírtam ki, nem számította ilyesfajta megnyilvánulásra tőle, sőt azt hittem inkább mérges lesz amiért ezt mondtam neki. Mikor végre sikerült levegőhöz jutnom, akkor rápillantottam a pálcájára, majd előkapartam a sajátom. - Az enyém abszolút garanciás... alig használt, maximum kétszer órán kívül. - kuncogtam és vissza is süllyesztettem a helyére. Való igaz, nem bántam túl jól a pálcámmal pedig elvileg van hozzá tehetségem, hogy egy nap remek boszi legye. Na persze! A vaságyas kijelentésemmel egészen meg voltam békélve, de ő persze bele kellett hogy kössön, tipikus fiús megnyilvánulás.
- Nem is dübörgök! De legközelebb hozok magammal egy elefántot és akkor minden meg lesz oldva... persze előtte keresek egyet, mert sajnos nincs elefántom a réten... - sóhajtottam színpadiasan. - Ami pedig a kíváncsiságodat illeti nincs nálam semmiféle eszköz amivel bizonyíthatnám. - öltöttem rá nyelvet gyerekesen, de jólesett. Kit zavar, legalább jól érzem magam. Na persze láttam rajta, hogy lebuktam. Elkönyveltem helyesnek, de ennyi, nincs mit ezen túlbonyolítani, de az a pillantás persze zavarba ejtő volt, hiszen mégis csak egy mestertanonc én meg keményen egy másodikos, jó lassan harmadikos diák. Megráztam a fejem egy picit, hogy eltereljem a gondolataimat, majd mikor sikerült, akkor rátértünk egy teljesen másik témára. Na persze a kislány dolgot még nem szívtam mellre, de azért megjegyeztem. Jó, igaza van Cat, sokkal idősebb nálad... Ezzel annyiban hagytam a dolgot és áttértünk arra, hogy talán ha szépen megkér, akkor visszavonom az előbbi kijelentésemet. Na szépen vagyunk! Amit tett utána... Elsőre azt se tudtam mit kezdjek a helyzettel csak bambán néztem rá, hogy erre mégis hogy lehetett képes! Mikor sikerült valamennyire összekaparnom önmagam, akkor megköszörültem a torkom és egy grimasz kíséretében kezdtem neki a bosszankodásnak. Persze eszembe se jutott, hogy a bocsánatkérés céljából mondta amit mondott...
- Na ez aztán...! - egy kicsit mintha mérges lettem volna... - Tudod mikor, keress mást arra, hogy... - majdnem kimondtam, de csak majdnem. Mély levegőt vettem és elszámoltam szépen tízig magamban és mire elértem a tízet, addigra sikerült rendbe szednem az érzéseim és megzaboláznom a haragomat. - Szóval, ha még egyszer ilyet mutatsz, akkor eltöröm az ujjad, oké? - dorgáltam meg, de nem mondtam komolyan. Egy az, hogy biztos nem tudnám eltörni az ujját olyan könnyen, kettő pedig, hogy mégis miért tenném. Ez egy szabad ország, na de így fejezni ki a véleményünket! Ha nem mestertanonc lenne, akkor most megbüntethettem volna azért, hogy tiszteletlen volt velem, de bánatomra... sajnos az volt. Ezután persze szóba került a bemutatkozás, ami már nagyon ért, de mikor megtudtam, hogy kinek a testvére, akkor rögtön érdeklődtem a leányzó felől, mindhiába.
- Oh, akkor teljesen lényegtelen, vedd úgy, hogy nem is kérdeztelek róla. - mondtam neki, majd bólintottam. - Ja, terelő a levita csapatában. -mondtam szórakozottan, leplezve mennyire érdekelt az, hogy miért mondta a fura szót. Grace terelési képessége csodálatos, egészen ügyes. Én maximum elmenekülnék a gurkó elől, hiába lenne nálam az az ütő... Éppen ezen töprengtem amikor Dorian kijelentette, hogy van valami a hátamon én meg rögtön valami rosszra gondoltam, mondjuk egy pókra. Ki is rázott tőle a hideg.... Ő persze leporolta nagylelkűen a nemlétező pókomat amitől megkönnyebbült sóhaj tört elő belőlem, hogy aztán felsikkantsak, mikor felkapott.
- Jézusom, Dorian tegyél le! - kiáltottam meglepetten, fel se fogva hirtelen, hogy mi van, de aztán elnevettem magam a vaságyas kijelentésén, már akkor mikor épp lerakott. Átkaroltam magam végre biztos talajon állva és úgy nevettem mintha a világ legjobb viccét hallottam volna. Kellett egy fél perc, hogy utána még össze is kapjam magam, a szemem törölgettem mert könnybe lábadt a nevetéstől.
- Nem vagy normális! - mutattam rá figyelmeztetően a mutató ujjammal. - Soha, de soha többet ne kapj fel csak úgy! Megértetted? - tettem hozzá mosolyogva.

A leányzó, annak ellenére, hogy az elején igencsak megpróbált szívózni velem, egész hamar beadta a derekát és röhögcsélt egy sort azon, hogy produkáltam magam neki. Nem gyakran szoktam lányokat hajkurászni, legalábbis az újabb időben, itt, Magyarországon nem, leginkább azért, mert nem beszéltem túl jól a nyelvet. Pontosítsunk: Beszéltem,csak nem úgy, ahogy én akartam volna tenni azt. Ennek ellenére ez a kis vörös most kifejezetten a kedvemre való volt, így a fejemet oldalra billentve figyeltem őt, ahogy felmutatta a pálcáját. Nem volt csúnya darab, olyan egyszerű és elegáns volt a maga módján. Közölte, hogy nem nagyon szokott varázsolni órán kívül, mire felszaladt a szemöldököm, körülbelül a homlokom közepéig. Nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire... vagány csaj és erre képtelen varázsolni. Mély sóhajjal néztem rá, majd elvigyorodtam.
- Hát... ha gondolod, lehet róla szó, hogy korrepetáljalak. Bár én nem csak olyan... hétköznapi varázslatokat használok... tanultam ezt azt. De ettől még nem állapot, hogy varázsló vagy és nem varázsolsz. - közöltem kis grimasszal, oldalra döntve a fejemet. Mindezek ellenére, azt hiszem, hogy túlságosan is úgy tűnt, levett a lábamról, muszáj volt kiegyenlítenem a mérleget, tehát beszóltam neki a dübörgést illetően. Erre felhúzta az orrát, nekem pedig muszáj volt rosszallóan ráznom a fejemet. Nők, csak a baj van velük... Aztán jött az elefántos megjegyzése, nekem pedig muszáj volt felnevetnem.
- Te tudod... Sok szerencsét az elefántokhoz, csajszi... - mondtam elbűvölő mosollyal, aztán utána a mérlegről esett szó, hogy ugye az nincs nála, majd nyelvet öltött, amit én voltam kedves elkapni. Persze nem úgy hogy fájjon neki, de azért hé, kiscsaj, tudja, hol a helye. - Csak óvatosan az efféle gesztusokkal, mert harapok.
Persze elengedtem, édes mosollyal, majd a gatyámba töröltem a kezemet, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, hogy amúgy elgondolkozott, mert aztán megrázta a buksiját, mint aki egy gondolatot próbál elhessegetni. Ezen csak szórakoztam egy sort. Mikor viszont közölte, hogy majd akkor szívja vissza, mikor szépen megkérem, tettem egy elég obszcén kézmozdulatot, lesokkolva ezzel a kisasszonyt. Azt hiszem, hogy az utána lévő édes kis megjegyzésemet még véletlenül sem a bocsánatkérésre értette. Okos a lányka. Persze grimaszolt, meg bosszankodott, nem igazán akarta érteni a poént. Ami azt illeti, lehet, hogy nem is annyira annak értettem... Végeredményben abban állapodott meg, hogy ha még egyszer ezt teszem, akkor eltöri az ujjamat, én pedig röhögésben törtem ki a helyzet abszurditását nézve. Aha, persze, majd pont egy ilyen kis nádszál-kisasszony fogja eltörni a kezem. Azért meg amúgy is mérges lennék, mert tönkre vágná a gitáros karrieremet. Amikor Graceről kérdezett, semmilyen konkrét infót nem nagyon tudtam mondani, mivel mióta idejöttem, nem volt még hozzá elég lelkierőm, hogy beállítsak hozzá. Elég cinkes lett volna, amolyan "Szia, Erin, az öcsikéd vagyok, akit évek óta letojsz. Minden okés?" A terelő dolog pedig kifejezetten meglepett, mert anno nem akart kviddicsezni, sőt, még azért is kifejezetten pipa volt, ha arról beszéltem. Hm, ilyen az élet, az emberek változnak... A leporolást persze komolyan vette, meg is borzongott, látszott abból, hogy a pihék felborzolódtak a tarkóján. Kicsit elvigyorodtam, aztán aljas módon megemeltem és kommentáltam a vaságyát, mire nevetni kezdett. Még a könnye is eleredt, mire egy elégedett vigyorral nyugtáztam. Utána viszont elkezdett mutogatni és magyarázni, hogy még egyszer meg ne próbáljam, mire csalódott sóhajjal elkezdtem csóválni a fejemet.
- Hm... ezt most kár volt mondanod, Katya... - nevettem fel, majd felkaptam a derekánál fogva és immár két kézzel, feltettem a mászókára, vigyorogva. Mindezek után a buksijába nyomtam a kalapomat és elvigyorodtam. - Egész dögös vagy odafent... Tudod... valamikor el akarok menni meginni valamit... És tudod sz*r egyedül iszogatni, mi lenne, ha csatlakoznál?

Ruha † A mászókalakó...

A fiú felajánlása, miszerint korrepetálna eléggé mulatságos volt ahhoz, hogy érdeklődve nézzek rá.
- Ha csak nem akarod hogy leégjen a hajad, vagy esetleg felrobbantsak valamit akkor nem akarhatsz engem oktatni. - mondtam neki és ingattam hozzá a fejem. - Jó, mondjuk fejlődtem az utóbbi időben, de azért... nem hiszem hogy megúsznád sérülés nélkül! - nevettem fel. Nem igazán zavart volna ha oktat, de azért meg kell mondjam, nem vagyok egy jó tanonc, ha ilyesmiről van szó. Az elmélet persze megy, szinte csak úgy szárnyalok, ha beszélnem és írnom kell, de a varázslás... Nem azzal van a baj, hogy nem vagyok rá képes. Inkább azzal, hogy félek a végeredménytől és ezért nem sikerül néhány dolog, balul sül el. Emiatt van az is, hogy még most is ritkán veszem elő a pálcát és csak végszükség esetén. Az elefántos megjegyzésem persze tetszett neki, de nem éppen azt mondta, amire számítottam, viszont a mosolya egészen lehengerlő lett volna, ha vevő vagyok az ilyesmire. Mindegy.! A gyerekes viselkedésemmel az volt a baj, hogy nem sült el jól. Elkapta a nyelvemet! Nem számítottam rá, hogy ilyet tesz, de hát... Mikor végre elengedte, akkor kapott tőlem egy rosszalló pillantást és elléptem a közeléből, nehogy újra megpróbálkozzon valami ilyesmivel. Azt azért megjegyeztem, hogy jobb vigyázni a kis mestertanonccal mivel eléggé merész. Olyan dolgokat tett amiket mások meg sem mertek volna...
- Remélem azért be vagy oltva veszettség ellen! – vigyorogtam rá ártatlan arccal, kapva az alkalmon. Nagyrészt mióta megismertem piszkálódtunk egymással, ami nem éppen volt rossz, de ki tudja meddig viseljük el. Lehet hogy a végén valaki besértődik... ideje lenne leállnom vele. Megfenyegettem azzal, hogy eltöröm az ujját, erre ő csak kinevetett. Bosszús pillantással néztem, hátha abbahagyja. Nem az zavart hogy kinevet a fenyegetés miatt, mivel képtelen lennék bárkinek eltörni a kezét, sajnos. Az zavart, hogy már vagy negyedjére nevet rajtam valami miatt... Persze végül abbahagyta aminek nagyon örültem, mert kezdtem mérges lenni rá. Nem viseltem túl jól azt ha valaki ennyit nevet rajtam. Ezután eltöprengett valamin, legalábbis úgy tűnt, de nem fogadtam volna rá, nem ismertem annyira. A testvéréről való kérdezősködésem teljesen felesleges volt, hiszen nem is látta még Gracet. Nem foglalkoztam vele sokat, ráadásul nem fogok beleavatkozni az életükbe és nem kényszerítem a srácot arra, hogy látogassa meg.  Az aljas beszólása és a hirtelen felkapásom volt az, ami kihozta belőlem azt, hogy megint csak a fenyegetőzéshez  forduljak. Megpróbáltam rávenni, hogy többet ne tegye ezt, de teljesen más történt. A Katya miatt is ledöbbentem, nem csak amiatt, hogy már megint felkapott, ráadásul felültetett a mászókára... Nem volt igazságos, hogy ennyire magas ez a srác. Már éppen elfogadtam volna a helyzetet amikor a fejembe nyomta a kalapját és megszólalt. Elgondolkozva meredtem rá és megigazítottam a kalapot a fejemen.
- Tényleg ne emelgess, még a végén bajod lesz! - mosolyogtam rá. - Ami pedig a szóhasználatodat illeti.. nem vagy valami romantikus, hacsak nem a rossz fiús tábort képviseled. Mondjuk az illik rád... - egy apró bólintással adtam igazat a szavaimnak. - Az italra pedig... nem iszok semmi alkoholos dolgot, de meghívhatsz egy forrócsokira. - adtam választ a meghívásra is, majd lemásztam az előbb leejtett képregényért.
- Azt hittem jobban félted... - mondtam magamhoz ölelve a táskámhoz sétáltam amit ezután felkaptam a földről. Ezután rápillantottam nagyjából felé fordulva. - Akkor jössz, vagy egész nap itt fogsz ácsorogni Dorian. - már megint piszkálódtam, de nem tudtam abbahagyni. Annyira adta magát a helyzet, hogy nem tehettem ellene. Olyan volt mint a kíváncsiságom... bármennyire próbáltam abbahagyni, sosem ment igazán.

/ Folytatás: Czukorvarázs Cukrászda (mivel Dorian sütit akar... ) /

Manda

- a csárda után -


Az iménti balhé nem kedvezett a hangulatomnak. Rengeteg érzelem keringett bennem egyszerre, a csalódottságtól egészen az izgalomig. Üvölteni tudtam volna, de előbb fújnom kellett. Nem kellett sokat futnom a csárdától a játszótérig, mégis mintha ezer akadályon estem volna át míg el nem értem a játékokkal teli tér közepéhez.
Térde rogyva igyekeztem kifújni magam, illetve a szúrást ami a fejemben keletkezett. Ilyet még nem éreztem. Mintha az erőm háromszorosával támadtam volna a Kilián felé haladó fiúra, pedig hát nem, csupán valami elcsúszott az agyamban. Azt hiszem mindez az alkohol hibája. Miért is nem hallgattam a tanárokra, akik figyelmeztettek, hogy ittasan ne átkozzunk senkit?
Ahogy nyöszörögtem és az arcom a kezemben pihent, nem fogtam fel, hogy hol vagyok és történik-e valami körülöttem. Nem sok idő telt el azután, hogy összerogytam, mégis hosszú perceknek éreztem. A nyafogásom lassan alábbhagyott és átvette a helyét a szuszogás, mély lélegzetekkel tarkítva.
Szemeimet lassan nyitottam ki, a félhomályban csak egy halvány árnyékot pillantottam meg ahogy átsuhant a mászókán és a környező részein. Hirtelen álltam fel, szerencsére nem szédültem meg. A pálcám a kezemben volt, azt szorosan markolva fordultam a közeledő alak felé. Rettegés futott át rajtam. Mégis ki közeledik?!

- a csárda után -

Lassan megnyugodtam, légzésem csillapodott, szívverésem viszont újra felgyorsult amikor felfedeztem, hogy nem vagyok egyedül a játszótéren. Rögvest felpattantam, az agyam visszakattant a helyére. Ebben a sötétben nem szerencsés egyedül rejtőzködni, arra már rájöttem, így jobb készenlétben lenni és számolni minden eshetőséggel. Honnan tudhattam volna, hogy nem valamelyik vadállat jött utánam és próbál meg leütni, vagy hasonló?
A pálcám szorításából csak akkor engedtem amikor a srác alakja tisztán kirajzolódott előttem és megszólalt. A megkönnyebbülés és a düh keveréke nyögésként szaladt ki a számon miközben leengedtem a kezemet magam mellé.
- Húúú de jó, nagyon megkönnyebbültem - mondtam neki gúnyosan. Érezze csak, hogy nem kellene ilyeneket csinálni.
Hallgattam és hallgattam a beszédét, az okát viszont egyáltalán nem értettem. Annyira logikátlan ez az egész, négy éven keresztül ment az idegeimre és ez nem túl jó dolog.
- Mitől?! Magamtól, te krumplifej?! - hangomban enyhén hisztérikusan hangozhatott, a pia hatása még nem szállt el teljesen. Ökölbe szorítottam a szabad kezemet, határozott léptekkel indultam meg felé és boxoltam bele a vállába teljes erőmből - bal kézzel mondjuk más, mint jobbal. - Elegem van belőle Kilián, hogy azt képzeled, a testőröm vagy. Milyen jogon szólsz bele a dolgomba, hm? Te hagytál ott évekkel ezelőtt, most akkor ne játszd itt a nagy tesót! Miért baj az ha bulizok és jól érzem magam? - dühös voltam, nagyon is. Szemeimben elég rendesen égett a gyűlölet, de nem iránta, csupán a viselkedésével váltotta ezt ki belőlem.

- a csárda után -

- Az is miattad volt - mérgelődtem még egyet mielőtt jobban belemélyedtünk volna az egymás fejéhez vagdosódásba. Ez az este csak egy sima bulival kezdődött és azzal is lett volna vége, hogyha Őméltósága nem játssza szokásához híven a szuperhőst. Soha nem akartam, hogy vigyázzon rám és most mégis ott tartunk, hogy minden lépésemet követi.
Nem értettem, hogy tudott ilyen nyugodt maradni. Ez olyan tulajdonsága, amit tulajdonképpen irigylek benne. A legvészesebb helyzetekben is nyugodt tud maradni, legalábbis a külvilágnak semmit nem mutat. Nagy levegőt kellett vennem és még így is dőltek belőlem a hangos mondatok, mintha csak megnyitott volna egy csapot, amit aztán nem lehet elzárni.
- Ugyan már Kilián - vágok a szavába, cseppet sem érdekel a magyarázata. - Anyuék elmondták, hogy leléptél, ezt nem kell kimagyaráznod. Nem vagy a rokonom - utolsó mondatomnál minden egyes szócskát megnyomta, hogy ezzel jól kifejezzem amit érzek iránta. Soha nem úgy gondoltam rá, mint egy testvérre, de amióta elhagyott, még annyira sem.
Hátráltam néhány lépést, hátat fordítva neki tettem karba a kezeimet és elsétáltam a legközelebb eső hintához. Siralmasan nyekergett amikor beleültem, eleinte a cipőm orrát bámultam és nyugtattam magam, majd a srácra néztem. Nagy levegő.
- Mondd, miért zavar, hogy a saját életemet élem és nem a te kedved szerint ugrálok? Nem akarom, hogy vigyázz rám, nem vagyok már kilencéves kislány - mivel a hangomat igyekeztem a normális szinten tartani, a lába indult meg az idegességtől. Járt hol az egyik, hol a másik, a hinta lassan ringatózott előre és hátra.

- a csárda után -

Nem szeretem, amikor pisis kislányként kezel ez a nagy majom. Annyira gáz volt ez az egész jelenet...mondjuk ezekben a percekben nem éppen ezen járt az agyam, pedig hah, kellett volna. Annyi, de annyi mindent vágtam volna még a fejéhez. Utálom magamban tartani a mérgemet, legszívesebben kiüvölteném mindet, ami felgyűlt. Csak hát talán nem szerencsés dolog felhívni magunkra a figyelmet az ordítozással. Nem kell a nyakamba még egy csürhe akik elől idáig futottam.
Az eszem megáll, komolyan. Röviden és tömören fogalmaztam meg neki a kérdésemet, amire olyan választ kaptam, hogy már egyáltalán nem érdekelt, ki hallja és ki nem a véleményemet. Elpattant az utolsó cérna is a fejemben, kezeim megremegtek, arcomba vér szökött. Egy büdös szó nélkül ugrottam fel a hintából, tovább lengett ott egymagában. Határozott léptekkel közelítettem meg Kiliánt, lábujjhegyre állva még mindig nem értem el az arcát, de nagyjából olyan közel voltam hozzá, hogy pontosan belemásszak a magánszférájába és jól lássa a szememben, mit váltott ki belőlem.
- Gyűlöllek - teljes szívemből üvöltöttem ezt az arcába. Ezek után ne csodálkozzon rajta, hogy így érzek. Mindez néhány másodperc alatt zajlott le, így még az is belefért a dühös ötpercembe, hogy a talajra való visszaereszkedés után lekeverjek neki egy olyan pofont, amibe a saját tenyerem fájdult bele. Sajgó ujjaimat ökölbe szorítottam és hátráltam egy lépést, állva a tekintetét. Nem tudtam kivenni a tekintetéből, hogy mire gondol, a saját érzéseim százszoros intenzitással működtek és átvették az irányítást teljesen.

- a csárda után -

Elmondhatatlanul bosszant a a tény, hogy még az ilyen helyzetekben is azt mutatja, mennyire nyugodt. Utálom, komolyan. Sajnos nem őt, hanem ezt a viselkedését. Nem fogom azt mondani, hogy irigylem tőle, bár ez is benne van a pakliban. Persze ezt neki soha nem vallanám be, de néha helyet cserélnék vele, kipróbálnám ezt a nyugodt, nemtörődöm viselkedést. Kár, hogy nekem a pofozkodás és üvöltözés jobban megy. Sajnálom, hamar elpattan a cérna.
Ahogy az arcába mondtam amit érzek egy jó ideje, belőlem semmi jót nem váltott ki. Erős kifejezést használtam, a bennem dúló indulatok hatása volt mindez. A friss levegő már jócskán kitisztította a fejemet, ám az idegességtől nem is tűnt fel, hogy rettenetesen fázok és mennem kéne mielőtt bármi más történik.
A hideg végigfutott a hátamon amikor megszólalt. Alsó ajkam enyhén megremegett, tekintetemet viszont nem tudtam még így sem elkapni róla. Végre elértem azt, amit akartam. Hagyjon békén örökre. Rengetegszer elképzeltem már, hogy végre elhiszi, mennyire elegem van belőle, de az érzés amit ilyenkor éreztem, szöges ellentéte volt annak, ami a tényleges pillanatban átitatott.
Mintha kettétörtek volna bennem valamit. Szerencse, hogy elfordult és nem látta, ahogy szemembe könnyek gyűltek. Néztem a hátát néhány másodpercig, az első lépéseket nagyon nehéz volt megtenni. Szemem sarkából néztem miközben már távolodtam tőle, lépteimet akkor gyorsítottam meg, amikor már kibuggyant a szememből az első néhány könnycsepp. Kézfejemet az orromhoz szorítva fojtottam magamba az érzéseket és iramodtam meg szinte futásban a kastély felé. Ennyi volt a buli mára.

Sárika

~ öltözék ~

Sárika

tiédvagyok