36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 25 ... 33 34 [35] 36 37 ... 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2020. március 23. 13:15 | Link

Denis

- Nem tudom, talán. De annyi minden után, amik ti voltatok, nem.
Mert különbség van szerintem aközött, hogy Denisnek van egy stílusa, egy belső vívódása, meg aközött, ami a személyiségével történt az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak. Szeretném, ha egyszer Barnabás úgy nézne rám, ahogy Denis Cath-re, bár valószínűleg az lenne az a pillanat, amikor meghalnék. Fogalmam sincs, hogy mit csinálnék egy olyan tekintet esetében. Nekem ők ketten jelentettek egyet, az egymás iránti odaadásuk. Ezt a mostani helyzetet árulásnak érzem. Nem örökre szól? Dehogynem. Most csak pár nap, aztán pár hét, majd pár hónap és végül egy év. A gyűrűt is odaadta Denisnek, mintha nem akarná tudni, hogy mi van itthon. Cath ide tartozik, hozzánk, és nem volt joga elmenni. Nem volt.
- És? Akkor most az jön, hogy megint lelépsz, szétverik a fejed, aztán felbukkansz nála és hazahozod?
Mert ugye a forgatókönyv ezen szakaszához érkeztünk, a dráma már megvolt, csak most egy kicsit túl erősre sikeredett, mert eddig volt egy "megölöm magam" meg egy "gyógyszerezem magam" blokk, de olyan, hogy "lelépek" még nem. Főleg azért, mert ez meg is történt. Komolyan, fizikailag, én meg állok, és nem értem, hogy akkor ez most mi, ez mégis hogyan történt.
- Magam mellé valakit.
Oldalra döntöm a fejem, és összeszűkült szemekkel nézek Denis szemébe, és igen, kétségem sincs afelől, hogy mire utal ezzel.
- Az áruló. Nem hiszem el.
Pedig várható volt, hogy elhinti Denisnek, annyira várható volt, de azt hittem, nem tette meg, mert Denis nem gyilkolta le a férfi népességet tizennégy és hetven év között sem az iskolában, sem a faluban, hogy esélye se legyen annak az egynek a közelembe jönni.
- Egyet se félj Denis, a párválasztásban és a szerelemben is olyan zseniális vagyok, mint te.
Szerintem ez családi örökség, ő is olyat kapott ki, akivel nem könnyű, és én is. Csak szívás, mert nekem ez az egy tényleg olyan, hogy azt leírni sem lehet. És valószínűleg csak saját magammal szúrok ki minden vele töltött nappal, de olyan jó. Nem tudnám nem csinálni.
- Érdekel, hogy honnan tudom, mikor vagy mentes a démonoktól?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 24. 14:25 | Link

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Ez sajnos nem így működik - szomorú mosoly kerül fel ajkaimra. Ha így működne, akkor nekem nem kellene a fájdalom ahhoz, hogy visszatérhessek, Cath-nek pedig nem kellett volna elmennie ahhoz, hogy teljes életet élhessen. Ha az élet ilyen egyszerű lenne, akkor fütyörészve kelnék ki az ágyból minden reggel, virágos inget hordanék és Payne a feleségem lenne. Rendesen a feleségem, nem csak egy ideig. Talán még gyerekünk is lenne a jövőben. Két fiú, majd egy lány, hogy a bátyjai meg tudják védeni az olyanoktól, mint amilyen az apjuk volt. Ironikus és kellemetlen, ráadásul még csak egy szép hazugságnak sem mondanám, mert elképzelhetetlen. Payne és én, gyerekek, családi ház és boldogság? Egy párhuzamos univerzumban, ugye? Na igen, nem véletlen menekült a nő előlem Franciaországig, megértem. Én legalábbis tényleg meg.
- Nem - nevetek fel halkan. - Ez úgy néz ki, hogy én elmegyek, rád Will vigyáz addig, Payne pedig Franciaországban marad - mert ennek így kell lennie és nem máshogy. El kell mennem, hogy visszatérhessek magamhoz, mert ami most van az nem egy sokáig húzható állapot. Én is tudom, de amíg nem tombolták ki magukat az agyamban, nincs esélyem visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek, mert gyenge vagyok. Ehhez mindig is az voltam, és most, amikor aligha van valaki, akiért megérné tisztának maradni, még a küzdés sincs meg bennem, hogy valóban sikerüljön. De megpróbálni mindenképpen meg kell, mert van egy Hóvirágom, aki az életem része, aki igenis számít, és amíg ez lebeg a szemem előtt, talán még nevezhető egy halovány reménynek a visszatérésem.
- Szerelmes vagy? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben elkapom tekintetét és nem eresztem. Tudnom kell, mert ha igen, akkor végképp el kell mennem innen egy időre. A tudat, hogy Payne elment, és éppenséggel benne van a pakliban, hogy valami fasz, aki nem bír csomót kötni a pöcsére, elveszi tőlem még Lorint is, összetöri a szívemet. Mélyet sóhajtok. - Most mondd el, mert ennél nyugodtabb aligha leszek az elkövetkezendő időszakban - halvány mosolyt küldök felé, és tudom, hogy most az egyszer hinni fog nekem és őszintén válaszol, még akkor is, ha a következő mondat egyáltalán nem nyugtat meg, sőt! Ha valóban ugyanazokat a remek készségeket örökölte párválasztásból, mint én, akkor aligha visszük tovább a Brightmore vérvonalat.
- Onnan, hogy egész életedben figyeltél - vonom meg vállaimat. Vagy beletrafáltam vagy nem, de ha esetleg mégsem találtam el, abban is biztos vagyok, hogy elmondja. Fejemet ismét az ég felé fordítom, amíg várom a választ. Meglepő fordulatokat vett ez a kis esti kiruccanás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2020. március 27. 00:42 | Link

Denis


- Felnőtt vagyok.
Jelzem abban a pillanatban, ahogy elhangzik a "Will vigyáz rád" rész. Egyedül hagytak egy nagy házban, mindannyian, és senki sem kérdezte meg, hogy nekem ez így jó lesz-e, senki sem foglalkozott vele, hogy én mit akarok. Mindenki lelkesedik, hogy ott egy ház, amiben egyedül élhetek, és ez lehet, hogy mást lelkesít, de engem frászba hoz. Menekülök onnan, mert tele van olyan emlékekkel, amiket szerettem egykor, és amik most a szívemet szaggatják millió darabra. Ilyen lehet azoknak a gyerekeknek a szíve, akik feje felett a szülők a válásról döntenek, és ő hirtelen hontalanná válik a saját otthonában. Egyedül hagytak, és ezt tényként kezelték, mintha ez normális lenne. Régebben szerettem volna, ha közös gyerekeik lesznek, de most már inkább azt mondom, hogy sose legyen közös gyerekük. Nem vicces, ha ottfelejtik a párizsi vagy olasz metrón, csak mert éppen valami nyűgjük van egymással, és utána közlik vele, hogy "van egy egész metrókocsid".
- Felmerült bennem a gondolat, hogy igen. Vagy, ha nem is szerelem, van valaki, akibe bele tudnék szeretni.
Ha hagyja magát. Most éppen úgy néz ki, hogy hagyja, hiszen nap nap után nála vagyok, beszélgetünk és egymás mellett létezünk. Nagyon aggódom, amiért a sziklamászás következtében most átmenetileg idegesebb, mert nem tud úgy mozogni, ahogy kellene, hogy sántít, fájdalmai vannak, és rengeteget alszik, de a tény, hogy együtt alszunk, hogy mellette kelek, kicsit mégis örömmel tölt el. Jó érzés olykor ott ragadni nála.
- Nem történt semmi, csak tetszik. Elmondtam neki, most éppen emészti, azt hiszem. Jól kijönnétek egymással, a hosszú emésztésben te is jó vagy.
Mosolyodom el keserűen, mert én gyakorlatilag mindent végigasszisztáltam, és ha el is mondtam a véleményem vagy a meglátásom, Willen kívül senki se vette komolyan. Vele viszont kiváló elméleteket szültünk, és számos fogadást kötöttünk arra, hogy vajon merre megy tovább a sorsuk. Nos, a jelenlegi helyzetre egyikünk se fogadott. Will arra tett, hogy nem válnak el, de nem is lépnek előre, én meg arra, hogy rájönnek, összetartoznak, és elkezdenek jövőt építeni. Ez a Franciaország eléggé keresztbe húzta a számításainkat.
- Pontosan.
Bólintok a megállapításához, hogy a figyelem nagyon sokat segített abban, hogy felismerjem, mikor önmaga, és mikor nem.
- Mindig csak addig tartottad fenn a látszatot, ameddig azt hitted, látnak az emberek, de én egész végig figyeltelek. Az elmúlt napokban végig. Szörnyen feltűnő, amikor nem vagy önmagad, és még csak nem is titkolod.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2020. március 27. 00:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 27. 11:20 | Link

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Az lehet, de attól még lehetsz rosszul is - vonok vállaimon aprót, mert kikiálthatjuk Lorint felnőttnek, aki éppen megörökölt egy kurva nagy házat, de attól még a húgom, akire vigyáznom kell. Kellene, de képtelen vagyok rá, ezért kell visszakerülnie a gyűrűnek addig Willhez, amíg én összeszedem magam. És ő nem fog kérdezősködni, egyszerűen elfogadja, hogy megint baromságokat csinálunk Payne-nel és tovább lép. Elveszi a gyűrűt majd és utamra enged. Kinyilvánítja a véleményét és ennyi, ennél többet nem tehet, és ezt ő is tudja. Ahogy Lorin sem, mert bármennyire felnőtt, bármennyire övé a ház, bármennyire is a saját lábán áll, attól még ő jelenti a világom nagyon nagy részét, így tehát nem hagyhatom, hogy bármi baj történjen. Még az önzőségem ellenére sem akarom hagyni, hiszen, ha őt is elvesztem, akkor ki rángat vissza a valóvilágba, amikor a lelkem felkészült rá? Ki lenne elég erős ahhoz, hogy visszahozzon? És ha nem is erős, de ki lenne elég bátor ehhez? Lorinon kívül? Senki. Senki nem lehet olyan erős és bátor, aki ezt meg tudja tenni, amikor eljön az ideje. Amint a lelkem úgy érzi felkészült, talán egyedül is elérhetném a drámai visszatérést, amikor tekintetembe visszatér a csillogás, amikor mosolyom és tettem is őszinték lesznek, mert az irányítás visszatér hozzám. Egyelőre azonban ez aligha fog megtörténni, a lelkem még neki sem állt a regenerálódásnak, kicsivel talán hosszabb folyamat lesz, mint az eddigiek. Nem tudom. Kiderül.
- Mennyivel idősebb nálad? - elérkeztünk a lényeghez. Soha nem volt egyszerű eset, de mióta hivatalosan is felnőtté avanzsálódott, csak még bonyolultabb a nő. Amikor visszakaptam kezdett plátói szerelmet érezni Jason iránt, majd egy ideig stagnált, eljutottunk oda, hogy kiszöktessék randizni egy nála sokkal idősebbel, majd most jön a feketeleves, amikor beközli, hogy szerelmes tudna lenni belé. A korosztálya nem felel meg neki, fiatalabb sem, mindig az idősebb kell, nem mintha bármelyiket is elfogadnám. Pedig el kellene, mert így tudom bizonyítani azt, hogy valóban elfogadtam, hogy felnőtt. Miért is ilyen kurva nehéz ez? Legalább a retkek a fejemben könnyítenék meg. Halkan felnevetek. A hosszú emésztések. Na igen, és mennyi ilyet végig kísért mellettem a húgom is, amikor nem kellett volna neki. Fogalmam sincs mikor és hogyan jött rá arra, hogy a bátyja elmebeteg, de nem is fontos. Most már tudja és azt is tudja, mikor vagyok tiszta. Meglepő, de nem bánom, tudja csak, vajmi keveset tud vele kezdeni, amikor a démonjaim éppen türelemmel vannak megáldva, mosolyogva figyelik az előttem ülő lelkem tisztaságát és várnak. Hogy mire? Fogalmam sincs.
- Nincs mit titkolnom - hunyom be szemeimet, miközben fejemet a mögöttem álló bárminek koccantom. - Egyel rosszabb verziói önmagamnak, akikkel együtt kell élnem. Hol kevésbé vannak elöl, hol teljesen, de mindig itt vannak - érzelemmentes hangom szeli át a békét, ami körülöttünk terpeszkedik. Fejem előre biccen, kékjeimet Lorinra emelem. Érzelemmentes, csillogásmentes, mintha halott lennék. - Nem tudom hogy jöttél rá valójában, mert ilyenkor a legilimenciám különösen éles, de elfogadom. És most, hogy tudod, mit szeretnél kezdeni ezzel a vidám információval? - csak ne mondd, hogy helyrehozni. Csak ne mondd, kérlek. Nem akarom még helyrehozni, kell a lelkemnek a béke, amíg visszatalál önmagához. Hadd adjam meg neki, kérlek. Nagyon szépen kérlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2020. március 28. 01:03 | Link

Denis

- Meg is halhatok. Persze, ha damfír lennék, akkor ugye ennek az esélye csökkenne. De! Nem vagyok, mert baromság, majd a Brightmore küzdőszellem életben tart.
Hogyne persze. Ezt még nagyon sokáig az orra alá fogom dörgölni. Hogy mennyire nem reálisan látta ott a dolgokat. Nem lettem volna más, csak mert vért iszom. Nem is sokszor kellett volna, csak bizonyos időközönként, és nem embereket szívtam volna ki, hanem mondjuk levette volna Will a vérüket és azt ittam volna meg. Mindegy most már, ennek úgyis annyi, nem nagyon hiszem, hogy egyedül kivitelezni tudnám, hogy egy vámpírt találjak, aki segít ebben. Cath elment, Denis elmegy, én meg mint a bolygó hollandi kergetőzöm a saját tengelyem körül magammal.
- Oh, ez váratlanul ért, azt hittem az érdekel, hogy boldog vagyok-e, vagy, hogy reményt ad-e arra, hogy egy kicsit én is normális embernek érezzem magam. Um. Huszonnyolc év van közöttünk, egy igazi érett felnőtt. A lánya az évfolyamtársam, nagyon jóban vagyunk, Luca tök örül, hogy az apja kitört a depresszióból. Nehezen viselte az elmúlt éveket, még egy könnycseppet is varratott, ide ni.
A szemem alá mutatok, hogy értse, ahogy értenie kell. Azok kapnak könnycseppet a szemük alá, akik embert öltek, nem azok, akik szomorúak. Komolyan, hogy nekünk nem lehet egy normális, testvéri beszélgetésünk, ahol tényleg, képesek vagyunk egymásnak örülni. Jobb lenne, ha a démonok minél előbb visszahúznának oda, ahonnan jöttek, mert nekem a testvéremre lenne szükségem.
- Tíz évvel. Nem mintha számítana. Nem különbözünk mi annyira, Denis, mint hiszed.
Neki is megvan a maga keresztje, és nekem is. Betegek vagyunk, ki így, ki úgy, az ízlésünket nem a korosztályunk jelenti, de nagyon tudunk küzdeni. Ő mindig jobbnak lát magánál, pedig egyáltalán nem vagyok jobb, csak ő ezt nem akarja észrevenni, és ez elszomorít.
- Semmit. Miért akarnék ezzel bármit is kezdeni?
Kérdezem őszinte csodálkozással, mert nem hiszem, hogy bármit is kellene kezdenem vele. A kérdés pedig sért is némiképp, mert azt hiszi, hogy bármit is kezdeni akarok vele.
- Miért kell állandóan marnunk egymást?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. április 4. 23:26 | Link

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Felőlem megpróbálhatsz azzá válni - aprót vonok vállaimon, mintha nem érdekelne. Mindenki pontosan tudja, hogy Lorin az egyetlen olyan ember már az életemben, akiért megéri küzdeni a démonjaimmal, még ha csak pillanatokra tisztulok is ki ilyenkor. De megéri, mert amikor visszahúzódnak, akkor felfogom a szavak súlyát, amelyek elhagyják húgom ajkait. Megpróbálhatja, de nem fogom hagyni, ha kell szarrá verek mindenkit, aki ebben segíteni próbál neki. Nem vehetik el tőlem, ahogy ezt neki is elmondtam, amikor hazaevett minket a fene. Szépen indult, tökéletesen. Anyámék örültek, én örültem, mert végre a húgom is feloldódott a kezdeti durcázás után, amiért haza rángattam magammal, végül jött az ominózus este, amikor előállt a remek ötletével. Elmondtam neki ott is, elmondom neki még százszor, ha kell, hogy nem fogom hagyni, hogy megtegye. Ha kell, mindig a sarkában leszek, minden lépését figyelni, vagy figyeltetni fogom, és különösebben nem foglalkoztat, hogy mennyire utál, esetleg gyűlöl meg érte. Gyűlöljön. Nem számít, nem fontos, nem érdekel, amíg a húgom, a húgom marad.
Unottan forgatom meg szemeimet, miközben magyaráz a pasiról. Rendben, meg volt a kamu része, jöhetne a lényegi és igaz információáradat, mert nem szeretnék itt állni egész éjszaka, amíg végre megered a nyelve. Hazudhat, de felesleges, úgyis rájövök, szóval előzzük meg, és csak egyszerűen mondja el. Aprót bólintok, amikor közli a valódi korkülönbséget. Tíz év. Tíz kibaszott évvel idősebb a pasi nála, és valamiért úgy érzem, ez csak engem zavar. Miért kell egyáltalán pasi az életébe? Miért pont egy ennyivel idősebb? Már inkább azt mondom, hogy egy vele egykorú is jobb lenne, mint az, hogy tíz évvel idősebb pasikat szed össze. Kurva életbe bele az egészet. Bajszom alatt káromkodva túrom elő cigarettás dobozomat, majd lökök egy szálat belőle ajkaim közé. A gyújtó könnyen simul ujjaim közé zsebemben, ugyanolyan könnyedséggel nyújtom meg a szálat, majd csúsztatok vissza mindent a helyére. Mélyet szívok a szálból, majd Lorinra esik a pillantásom.
- Érdekel, hogy boldog vagy-e, de nem a hisztis tizenéves kamaszlánytól, akit mostanában előadsz, holott elvileg felnőtt nő vagy, hanem a Lorintól, aki megkímél a felesleges köröktől - nem kell mindenben a bántást, a rosszat látni, ő mégis megteszi. Bármit teszek és mondok az rossz, neki akarok ártani, és a felnőtt nő visszaváltozik egy tizenöt éves kamaszlánnyá, akivel nem lehet szót érteni, mert jön a szarkasztikus válaszaival. Meguntam. A húgomat akarom, azt, akinek ölelésébe szeretetteljesen simultam bele, amikor szétverve és zokogva omlottam a karjaiba. Lorint akarom.
- Nem tudom - vonok vállaimon egy aprót. - Olyan nagy hévvel hoztad fel, azt hittem van valami értelme is - de ha nincs, hát nincs. Nem mindennek van értelme amúgy sem, én pedig aligha fogom az okokat kergetni, főleg ebben a helyzetben. Mert nem értem. Egyszerű kérdéseket teszek fel, mert érdekel a csávó, aki éppen igyekszik összeszedni a húgomat, de még ezért is le vagyok baszva. Nem tudom, mit kellene tennem. Mit tehetnék. Ne kérdezzek? Engedjem el? Csak undorítóan nagy mosollyal ölelgessem meg és csókoljam körbe, hogy mennyire örülök nekik? Hazugság lenne, mindketten tudjuk.
- Lorin - mosolyodom el fájdalmasan. - Én nem marlak téged. Beszélgetek, kérdezek, hogy tudjam mi jár a fejedben, hogy meg tudjam mi van az életedben most, de mit sem érek vele, ha te a rosszat látod mindenben, amit teszek. Bármilyen hihetetlen, amikor a közelemben vagy, lehet csak pillanatokra, de eltűnnek - kékjeimet fúrom húgom tekintetébe mikor folytatom. - A te boldogságodnál nekem nincsen fontosabb, de esélyt sem adsz arra, hogy ez kiderüljön, mert jössz a szarkasztikus válaszaiddal, azzal, hogy nem veszel komolyan. Ha ilyen felnőtt leszel, akkor inkább ne nőj fel - mélyet szusszanva fordulok el tőle, tekintetem az égre vezetem. Lehunyom szemeimet, miközben a szél felerősödve simogatja arcomat másodpercek erejéig. Cigarettámat szám szegletébe tolom, mélyet szívok belőle, majd húgomra pillantok. Tekintetemben őszinteség, és szeretet, mérhetetlen szeretet csillog, mert ő az egyetlen, aki mellett tiszta lehetek. Az egyetlen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2020. április 5. 16:09 | Link

Denis


Arra, hogy megpróbálhatok, inkább nem mondok semmit. Nem értem, hogy miért ellenkezik ennyire. Egyfolytában az a téma, hogy életben kell maradnom, de amikor azt mondom, hogy így maradhatok életben, akkor az nem tetszik neki. A halál ténye ott lebeg a fejem felett, és értem én, hogy eddig jól lekerülte, még ha voltak is neccesebb szituációk az elmúlt közel húsz évben, de nem vagyok én az egyik testvér a háromból, nincs láthatatlanná tévő köpenyem, mely alatt nem lát meg a halál, és nem élek majd így életem végéig, nem én döntöm el, hogy mikor legyen vége. De vége lesz, idejekorán. Viszont egy kis halálért egy fél élet, nem nagy ár. Csak kicsit lennék halott, az életet - nagyrészt -, mint ember élném, hiszen megöregedhetnék, lehetnének gyerekeim, karrierem, férjem, lehetne minden, ami az embereknek alanyi jogon jár, és amitől engem a betegség megfoszt. Csak éppen néha vért kéne innom, mégis, ez úgy jön le, mintha ez lenne a világ legrosszabb ötlete. Tartom magam ahhoz, hogy balga gondolat, hogy csak mert Brightmore-nak születtem, életben KELL maradnom. Túl KELL élnem. Nem hiszem, hogy halálom percében majd a kaszás azon morfondírozik, magával vigyen-e, mert hát Brightmore vagyok. Nos, ez akkor vajmi keveset fog érni, drága testvérem, de azt hiszem, akkor már hiába magyarázkodom majd.
- Akkor miért nem azt kérdezted? Miért a kora érdekel?
Mert nagyon hülyén jön ki az, hogy egyből az a kérdése, hogy hány éves a másik. Nem az, hogy érzek-e boldogságot, vagy aggodalmat. Mert érzek. Mind a kettőt, hiszen mellette boldog vagyok, szárnyalok, és pozitívabban látom a világot, de aggódom, mert el kell mondanom neki, hogy beteg vagyok. Hogyan is tehetném? Hogyan hozod fel ez a témát.
- Úgy érzem magam, mint egy sarokba állított gyerek, akiről megfeledkeztek a szülei. Engem nem kérdeztetek meg, hogy boldoggá tesz-e, hogy egyedül hagytok, csak tényeket közöltök. Elköltözöm, elmegyek, elválunk, nem válunk, de nem vagyunk együtt, ő nem jön vissza, te nem mész utána, de ott van a nagy ház, hát élvezzem. Mit élvezzek a csenden, a magányon? Neki ott van Chris, neked Belián, nekem pedig egy nagy ház. Nem hiszem, hogy én jártam a legjobban.
Keserű vagyok, mert egyedül hagytak, mert nem kérdeztek, mert mindenki csak tényeket közölt. És tudom, hogy az ő életük, de akkor ne akarjanak felettem ítélkezni. Most már mindegy... Felkelve közelebb lépek hozzá, és átölelve ő a mellkasára hajtom a fejem.
- Nem akarlak elveszíteni. De ehhez az kell, hogy megbízz bennem, a döntéseimben, ahogy én is megbízok benned és a döntéseidben. Talán egy kicsit tényleg jót tesz, ha távol vagyunk egymástól, de ha nem muszáj, kérlek, ne ölesd meg magad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. április 11. 22:13 | Link

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

A felfogásával az őrületbe – haha, jó poén, érted, az őrületbe – tudna kergetni. Valóban megérné meghalni, akár csak egy pillanatra is, hogy utána másként térj vissza? Nem is másként, hanem konkrétan egy másik lényként? Megértem a logikát, én tényleg megértem, mert így felnőhetne ténylegesen, megöregedhetne, lehetnének gyermekei, leélhetne egy életet amellett, akit igazán szeret, akiért meghalna, de valóban megéri meghalni, és egy új emberként visszatérni? Lehet túl sok King regényt olvastam már életemben, de erről akaratlan az Állattemető jut eszembe, még úgy is, hogy nem én vagyok legtöbbször jelen, szóval ez már igenis jelent valamit. És nem jót.
- Nem az a lényeg, hogy érdeklődjek, kibe leszel képes beleszeretni? – szinte már fájdalmas mosoly kerül fel arcomra, ahogy az eddig csak gondolatban megfogalmazódott szó, immár kiejtésre is kerül. Szeretni. Szeretni fog valakit. Szerelmes lesz valakibe, mert ki is mondta, hogy belé képes lenne beleszeretni. Fantasztikus hírek, legalábbis Lorinra nézve biztosan. És igazából, ha nagyon megerőltetem magam, ha nagyon-nagyon jó testvére akarok lenni, akkor nekem is. Mert boldog, és ennél több nekem valóban nem számít, hiszen mióta ismét visszakaptam az életembe, és előttem van már a kép, amikor valóban boldog, meg kell hagyni, nagyon régen láttam ilyennek. És jóleső érzéssel tölti meg a szívemet a tudat, hogy emellett a férfi mellett igenis boldog lehet, még akkor is, ha legszívesebben puszta kézzel tekerném ki a nyakát, amiért megfordul majd a fejében, hogyan érintse. Ha nem fordult már meg benne. Kezem akaratlan szorul ökölbe egy pillanat alatt, majd engedem is ki rögtön, hogy moderáljam magam és érdemben tudjak reagálni Lorinnak, majd csak türelmesen hallgassam meg, ahogy kifakad.
- Payne azt mondta, megbeszélte veled, hogy tied a ház, és örültél neki. Nem minden felnőttes dolog habostorta Lorin, a magány is hozzá tartozik ahhoz, hogy elindulj valamerre – vonom meg vállaimat. – És nyilván nem kérdeztünk meg senkit, mert senkinek nincs ehhez köze Payne-en és rajtam kívül – mert nincs is. Így döntött, amit nagy nehezen, de elfogadtam, vagy inkább, úgy lenne helyes, hogy éppen igyekszem elfogadni a saját elbaszott módomban. De legalább próbálkozom, és ez is több, mint a semmi talán. Végig arcán tartom tekintetem, ahogy közelebb lépked hozzám, majd átölelve hajtja mellkasomra fejét. Lesandítok rá, halvány mosollyal ajkaimon teszem hátára szabad kezemet és szorítom magamhoz. Nem nagyon, éppen annyira, hogy érezze, itt vagyok, még ha most kicsit el is vesztem.
- Én bízok benned – szívok mélyet cigarettámból, majd a csikket könnyűszerrel pöckölöm el. – A pasiban nem bízok jelenleg leginkább, de mindegy – le is zárom a témát, nem akarok erről többet beszélni, tiszteletben kell tartanom a döntését, már amennyire ez lehetséges. – Ezt nem ígérhetem meg – szorítom magamhoz még erősebben, lágy csókot lehelek hajába, másik kezemmel simogatom fejét óvatosan. – Menjünk, mert megfázol. Hadd aludjam ki magam melletted, valószínűleg ma utoljára – keserű nevetésem tölti meg a körülöttünk meglapuló csendet, míg végül lassú léptekkel, Lorint magamhoz ölelve indulok el hazafelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


RÉDNÜT CSÓTÁNY
Antal Zina
INAKTÍV


Babafarkas
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 193
Írta: 2020. május 10. 11:45 | Link


Először a kis papírtálcát és a poharat teszi le a padra, majd kibújik pulcsijából, és maga alá teríti azt. Talárját leszámítva teljes az egyenruhája, hozzá tartozó zöld nyakkendőjét lazítja meg kicsit, élvezvén a jó időt. A fölébe magasodó, ám árnyékot éppen nem nyújtó zöld lombok közül egy madár feszült szárnycsapásokkal rebben a magasba, a lány hallja a tollak puha serregését, de tekintete már a játszótéren hangoskodó csoportra szegeződik. Le sem pillantva veszi kezébe egyik hot dogját, hogy óvatosan harapjon belőle. Még kicsit forró, és különben is, a ketchup maradjon a helyén, ne csöppenjen a szoknyára, úgy-úgy. Talán valami vicces hangozhatott el, a gyerekek ugyanis összenevetnek, félbeszakítva ezzel a nekik mesélő tanárnőt. Vagy az is lehet, hogy egymás között kezdtek poénkodába, Zina látásból felismer egyet-kettőt közülük, és egyáltalán nem tartja lehetetlennek. A zsizsegés lecsendesedik, így eljutnak felé a szőke alak szavai is immár, a lány pedig érdeklődve hallgatja őket. Néha el-elbambul, de zavaróan bámulni sem szeretne, így inkább a közeli játékokon futtatja végig tekintetét, majd a bárányfelhők alakjait szemléli, csupán fülével figyelvén az elhangzottakra. Szellő borzolja össze haját, pár szál a szájában köt ki mikor épp nyitná azt egy újabb harapásra. Bah, kirázza a hideg a hajszál roppanására fogai alatt. Pfejj. Kihúzza a kósza szálakat, és igyekszik elforogni kicsit a padon, lábait törökülésbe húzza maga alá, eligazgatva szoknyáját. Iszik pár kortyot, és immár oldalt ülve függeszti tekintetét a fiatal nőre, megfeledkezve arról, hogy nem is neki szól az előadás, csak elmerengve hallgatja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Niadra
INAKTÍV


Sarah Sawyer
offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 65
Írta: 2020. május 17. 03:50 | Link


Niadra sohasem kedvelte a hagyományos órákat, most pedig, hogy végre lehetőséget ad a jó idő, ki is viszi a gyerekeket a játszótérre. Megbeszélte a vezetőséggel, hogy rendhagyó foglalkozást tart majd, ennek keretein belül pedig olyan ez, mint egy csoportos kirándulás. Mikor kiértek, a lurkók játszhattak egy keveset, csúszdáztak, hintáztak, élvezték a szabadságot, majd amikor eljött a tíz óra, a nő leültette őket a kiterített pokrócokra, míg ő maga a rugós játékokhoz ment. Tudjátok, azok a lovak és különös állatok, amiket meg lehet lovagolni alkalmasint és nagyon imádják a kicsik. Ennek örömére Arthur legendájával kezdte, később Shalott asszonya sem maradhatott ki a hős Lancelottal és miközben verset mondott, mesélt, elkalauzolta őket egy messzi-messzi világba. Ebéd tájékára, mikor már kérdezhettek a gyerekek, ő pedig játékosan mutatta meg, amit kellett és viccesen válaszolt a csacskaságokra, mindannyian elfáradtak és éhesek voltak. Jelzett is, hogy gyorsan menjen mindenki a kis piknikező kosarakhoz és vegye ki a neki készített szendvicset, ő pedig végre Zinára emelte tekintetét, hisz már réges-rég kiszúrta, hogy a lány figyeli őt.
Elővéve saját ebédjét odasétál hozzá és leülve mellé rögtön megakad tekintete a kezében tartott furcsa ételen. Színes és remek illata van, de nem tudná megmondani, mi lehet az. Mivel faragatlanság mások szájából kinézni az ételt, így mielőtt megkérdezné, mi az, megszólítja. – Hogy tetszett az óra? – mivel igen fiatalnak tűnik, bizonyára alapképzéses, hisz az előkészítőben még nem volt vele dolga. Akárhogy is igyekszik saját elemózsiájára koncentrálni, minduntalan visszavándorol szeme arra az akármire, ami hívogatóan hűledezik az apró kezekben.
- Mondd csak, mit eszel? Nagyon jól néz ki – még közelebb is hajol, hogy szemügyre vegye. Ezek szerint hús van benne, de mi ez a sok trutyi körülötte? Hjaj, Merlinre, olyan nehéz itt élni!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Antal Zina
INAKTÍV


Babafarkas
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 193
Írta: 2020. május 30. 04:38 | Link


Teljesen átszellemülten hallgatja az órát, és kezdi sajnálni, hogy neki ez a tanárnő nem tanított eddig semmit. Idén érkezett? Pont akkor amikor ő már nincsen ott, hát ez igazán szomorú. Egyre kevésbé leplezett érdeklődéssel figyeli a játékon ücsörgő Niadrát, történetei nyomán ő maga is lovagok között érzi magát. Szinte hallja a kardpengék csengését, a vértek zörrenését, és csak a gyerekek - egyébként meglepően ritkán szükséges - fegyelmezésekor rágcsál, nehogy lemaradjon fontos részletekről. Kicsit mesedélután hangulata van, ugyanakkor mégis, mintha csak órán lenne, issza a szavakat. Sóhajt, amikor a sáskaraj megrohamozza a piknikkosarat, szomorkodva a szünet miatt, azonban mikor a nő elindul felé, jól láthatóan megilletődik. Most el lesz küldve? Nem, úgy néz ki erre nem kerül sor, vagy legalábbis nem azonnal. - Nagyon élvezhetően tud tanítani - dönti félre a fejét kissé bátortalanul. - Baj, hogy figyeltem? Zavarok? Elmehetek… bár szívesen hallgatnám tovább. - Lesüti szemét, de azért ha már így megkörnyékezték, felteszi a kérdést, hátha bűntudat nélkül ücsöröghet majd ebédszünet után a padon. A többiek látszólag nyugodtan esznek, bár nem lenne kizárt, de kivételesen nem szívat meg senki senkit, mindenki a saját ebédjét tömi magába, nem lopkodnak ki darabkákat egymáséból, nem hisztiznek azért, hogy ha nem ízlik nekik valami. Még mindig a történetek hatása alatt lehetnek, csevegnek, nevetnek, élvezik a napsugarakat a bőrükön, arcukon, kezükön.
- Hát hotdogot - válaszol kicsit értetlenkedve a kérdésre, közelebb emelve azt a másikhoz. - Hot dog? - ismétli meg, várva a felismerést villanni a másik szemében. Pedig annyira nem is extra, nincs teleszórva sült hagymával, vagy csalamádéval, hogy ne legyen felismerhető, tényleg csak a standard virsli-mustár-ketchup kombó, egyszerű és nagyszerű. Meg hát, annak aki angolul tud, de az ételt nem ismeri, mint jól tudjuk, kissé… khm, félrevezető.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 5. 19:27 | Link

Nathaniel
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Hideg van. Nagyon hideg. Nem éppen ez lenne a jellemző az évnek ebben a szakaszában, de ha már így hozta az élet; c’est la vie – ahogyan a művelt francia mondaná. Hangosan csapódik mögöttem a holdfény utcai ház ajtaja, majd néhány, a kertben hangoskodó fiatalon keresztülrágva magam indulok el. Ivett lelépett egy végzős rellonossal, ezért úgy döntöttem, hogy ideje elhagynom a helyszínt. Ajkaimba harapva, kissé zsibongó fejjel, sárga kardigánomat didergőn összehúzva lépkedek a nedves gyepen. Arcomon kába mosoly ül. Ez is egy jó este volt. Meglehet, hogy nem kellett volna az utolsó áfonyavodka, de… Kit érdekel? Úgy érzem, hogy élek. Úgy, hogy én is végre tagja vagyok a tinédzserek züllött kis életének, amiről eddig csak regényekben olvashattam. Néhány lépés után a földre tekintek, ahol egy idétlenül vigyorgó kertitörpét pillantok meg. Feldőlt. Valaki biztosan felrúghatta, de most nem guggolok le, hogy helyére állíthassam, inkább bugyután elnevetem magam, hogy „Ez is jól benyomott”. Fejemet csóválom, ami miatt kissé elszédülök, így egy mély levegővétel után máris szaporázom lépteimet, és elhagyom a portát.
Vékonyka combomon fel és le szaladgál a jéghideg szél, libabőrös csókokat hagyva maga után. Csók. Csókok. Ajkak. Szemek. Most már úgy érzem, hogy kár volt Nathaniel agyát húzni. Vagy mégsem? Nem, dehogy. Mindenki ezt csinálja; flörtöl és táncol egy bulin. Ivett arcát kellett volna látnotok, amikor valóban megfogtam a srác kezét és a tömegbe ráncigáltam magammal, hogy megriszálhassam neki kerek csípőmet. Többet is szeretett volna talán, de flört ide vagy oda, még nem állok készen az ilyesmire. Pedig tényleg rendes srácnak tűnt. Ilián. Bence. Mit csinálnak vajon?
Össze-vissza zúgnak a gondolataim, és amikor felnézek áfonyavodka-mámoros gondolataimból, már azon veszem észre magam, hogy a játszótéren vagyok. Mélyet szippantok az éjszakai levegőből, és méregzöld, flitteres ruhámra pillantok. Már ami kilátszik a hosszú kardigán alól. Gerda tuti megöl, hogy kiloptam a szekrényéből, de Ivi azt mondta, hogy buli szerkó kell. Nővérem meg amúgy sem hord már ilyen darabokat az utóbbi időben, amióta… Férfiak. „Mind azt akarják, add meg nekik”, hallom bajkeverő barátnőm szavait az egyre csak zúgó fülemben, majd… kissé megszédülök. Ú, egy hinta! Kislányos mosollyal az arcomon célzom meg. Belehuppanok. Vékonyka ujjaimmal ráfogok a hintát tartó két láncra, majd szemeimet lehunyva pihenek egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 5. 19:52 | Link

Baba


"[...]mert a csókhoz szenvedély kell, birkózni a remegéssel, nem elfutni, ahogy szoktad..." Szoktad? Kérdeznélek a holnapban, ölelnélek a mában, de te, úgy illansz el, mintha nem lettél volna valóság...
Mégis tudom, hogy a lány itt volt. Táncba vitt, engedtem neki. Egy hely, ahova nem vittem egyik gépemet sem, egy esemény, amit az emlékeimen túl nem akartam megörökíteni, senkinek sem. Magamba szívva illatát, még most is érzem az áfonyát, mely leheletét hatotta át, és borsódzik a tarkóm, ha arra gondolok, hogy ő meg én. Akarom. Kell. Akarom. Muszáj. Kell.
Úgy járkálok a félhomályban, mint egy őrült, körülöttem mindenki nyugodt, ki a fűtől, ki a már megélt élvezettől. De én még nem kaptam semmit, csak ígéretet. A szemében csillant, akarta, akartam, és úgy eltűnt, mintha sosem lett volna. De volt. Valóságos volt. Az emeleti ablakból, a nekem lökődő ittas lányok ellenére elvont fél pillanat kieséssel is jól látom, ahogy a zöld csillanás elindul. Elvesztettem, de nem akarom, hogy nélküle érje a hajnal.
Sietve indulok lefelé, a tömegen átvágva, nehezen ugyan, de elérem a most már nyitott ajtót, és amíg hárman befelé, addig én kifelé sietek. Kereshetnék mást, a lányok se véletlenül jöttek nekem odafent, de ők nem érdekelnek, nekem Baba kell. Babett, de Baba. Csak rá kell nézni, olyan... ő olyan, mint Helena. Ő nem lehetett az enyém, de Babett az lesz. Még ma éjjel. Játszik velem, de nem győzhet le. Most nem jut eszembe Nyuszi, mintha nem is létezne, most csak Baba van, látom magam előtt csípője ringását, érzem az alkoholt, az áfonyát, nekem kell, akarom, ruhátlan olvadni össze. Akarom hallani, ahogy a nevem nyögi, látni akarom, hogy milyen. Csodálni a hajnali fényben meztelen testét.
- Megvagy.
Suttogom a kettőnk közötti sötét éjbe. Észrevétlen követtem őt ide, és vártam a következő lépést. Mostanra kiművelődtem az észrevétlenségből. Képes vagyok úgy fotózni, hogy sose tudja meg a másik fél. Ujjaim a hűvös láncra fognak, és most, csak itt, utolérve őt érzem, hogy mennyire hűvös van. De már nem sokáig, hiszen megvan. Kisgyerek vagyok, játszani akarok. Veled játszani, Baba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 5. 20:10 | Link

Nathaniel
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Lecsukott szemeim előtt millió meg egy kép játszódik le. Nem csak a ma este hozománya ez. Most mindenféle dolog van előttem, ami az utóbbi időben történt velem. De akármilyen emlékkép kerül zöldjeim elé, csatolmányként Ivett mélyről fel-felbukkanó nevetése visszhangzik a fejemben. Természetesen ez engem is apró kuncogásokra késztet, így le sem tudnám tagadhatni, hogy van valami gond a fejben. A szél ismételten úgy dönt, hogy megbizsergeti a tánctól és alkoholtól kimelegedett testemet, amit én egy halk sóhajjal üdvözölök, majd felnyitom szemeimet, és… „Megvagy”, töri meg a csendet a már ismerősen csengő orgánum, én pedig egy meglepődött, ám széles mosollyal fordulok felé. Kissé hunyorítok, mert elsőnek nem tudom eldönteni, hogy egy vagy két Nathaniel áll előttem, de abban biztos vagyok, hogy itt van. Érzem az illatát, érzem a levegőben felém közeledő lüktetését. Szinte hallom a szívét, ami igen hízelgően csiklandozza meg idegszálaimat. Milyen kedves. Egy igazi úriember, hogy nem engedne egyedül haza. Rendes srác. Nem kellett volna…
Nem is tudtam, hogy bújócskázunk – felelem kábán, majd a láncra fogó ujjakra emelem tekintetemet. Nem kér semmit. Nem szólt semmi olyat, ami ilyenekre utalna, de mégis az érzem, hogy valami hatalmas erő lakozik benne. A felismeréstől ismeretlen borzongás szalad végig hátamon. A buliban én vezettem, én irányítottam. Ivett azt mondta, hogy így kell csinálni, és eddig itt rontottam el… nem Nathaniellel, hanem; Vele. Velük. De tudom, hogy ez a fiú, férfi, aki itt áll most előttem, ő is csak játszik. Azt mondták nekem, hogy mindez játék csupán. „Játssz”, hallom Ivettet. Így játszom.
Szeretnél egy újabb táncot? – vigyorgok fehérszín fogsorommal, de valójában nem tudom, hogy mit is csináljak. A zavaromat szokásos hajigazgatással próbálom leplezni, miközben feleleveníteni kívánom barátnőm tanácsait. Már a Gerda esete táplálta félelmeim eltűnni látszanak. Ivett lett a főnök. Az ő tanácsait követem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 5. 20:35 | Link

Baba


- Elvesztettelek, de megtaláltalak.
Mi ez, ha nem bújócska? Én pedig nagyon élvezem, hiszen nem csak egy sötét sarokban megejtett gyors légyott volt. Utálnám magam érte, és utálnám őt is érte. El akarnám pusztítani, hallani akarnám könyörgését, hogy érjenek véget szenvedései, de nem vetnék véget nekik, addig nem, amíg már csak egy hajszálon függve lebeg élet és halál között. Porcelán, mit összetörhetsz. Mintha egy macska lennék, aki a határokat feszegeti, mielőtt a föld felé küldi a törhető darabot. Hallom agyam egy hátsó szegletében az ellenálló hangot, ám sokkal erősebben lüktet bennem a tettvágy. Kell. Akarom. Őt akarom. Az én Babám. Ma éjjel az enyém lesz. Nem egy sötét sarokban, hanem tisztességesen. Talán itt, a csillagok alatt.
Elszakítva tekintetem a tekintetétől, kérdésére félmosoly jelenik meg arcomon, elmélyítve a gödröcskét, melyre Mrs. Bournaby mindig azt mondta, hogy az ördög jelenléte egy angyal arcán. Akkor nem értettem, de most már értem. Bolondulásig akarni. Mindig ilyenkor jön elő, amikor valamit vagy valakit annyira akarok, hogy már nem az ésszerűség hangosabb a fejemben, hanem a vágy. Meg van írva a csillagokban? Úgy nézem őket, hosszan, mintha tudnám a választ, de nem, pusztán csak magam előtt látom őt, ahogy ajkai elnyílnak az élvezettől. Porcelánbaba. Egy kisfiú egy Babácska. Ajkai elnyílnak, hangja elakad. Él, élvez, élvezem.
- Nem.
Felelem végül nyugodtan, visszafordítva tekintetem rá, és most rajtam a sor, hogy a fogsorom megvillantva, mosolyom még jobban kiszélesedjen. Lejjebb ereszkedve, a láncokat tartva, kissé bedőlve, fogságba ejtem őt. Űzött vad, kit elkapott az a csúnya vadász, de hát ezt akartad nem? Ezt sugalltad végig, kicsilány. Egész közel hajolva még érzem, ahogy a múló áfonyaillat utoljára beleng minket, ahogy ajkaimmal ajkai közé suttogom, mit kérek. Mit kérek! Követelek:
- Téged akarlak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 5. 21:02 | Link

Nathaniel
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Játék. Ez csak játék. Tudom, de eddig nem reszketett a lelkem ennyire játéktól. Valami mást érzek. Valami olyat, amit nem tudok szavakba önteni. Ezzel járna a felnőtté válás? Mosolyokból, találkozó tekintetekből és egymás hergeléséből? Mire jó ez? Igen, Ivett, tudom. Ezek nélkül a tapasztalatok nélkül csak egy szürke kis semmi leszek, amit „Nem szeretnél, ugye?”. Dehogy. Persze, hogy nem szeretnék. Szeretnék több lenni, mint a visszahúzódó Drinóczi lány. Tetszik ez így, de mégsem. Mégsem? Nemt’om. Figyelem a sötét szemeket, amik újabb hidegrázást hagynak maguk után, illetve az én teljes némaságomat. Nem tudok felelni. Nem tudok mit mondani. Szeretném játszani a szerepem, de én minden vagyok, csak színésznő nem. Ami a gondolataimban, az az arcomon, a szemeimben, a kínos pótcselekvéseimben. És úgy érzem, mintha ő ezt megérezné. És… tetszene neki? Merlinre! Megint mibe kevertem magam?
Csak… – folytatnám a játékot, de nem megy. Elakad a szavam. Pedig mondanék valami hihetetlen frappánsat, de amint ő megszólal, én némává válok. Máris kiesnék a játékból, és itt lenne az ideje a fehérzászló-lengetésnek? Az agyam zakatol és figyelem őt. Nem tudom levenni róla a szemem, mert most azt érzem, hogy nem bízhatok benne. De miért ne bízhatnék? Az imént gondoltam rá mint megmentőmre, aki az éjszaka sötétségébe fényt hoz nekem. Elvégre haza szeretne kísérni. Ezért jöttél, Nathaniel, nem igaz? Hogy otthon tudj engem, biztonságban. Mert rendes srác vagy.
Nem? – kérdem egy olyan hangszínen, amit eddig még nem tapasztaltam. Rémület. Rémület? Dehogy, minden rendben. Azért jött, hogy hazakísérjen. Mi másért?
„Téged akarlak”, visszhangzik fejemben a két szót, amire ijedten düllednek ki szemeim, s hatalmasat kell nyelnem. Rémület. Ez most egy pillanatra az.
Közelebb hajol, én pedig automatikusan és még annál is kínosabban elnevetem magam. Néhány centi választ el bennünket egymástól, ő pedig még közelebb bújik. Az ajkaink majdnem összeérnek, amikor hirtelen felpattanok, és zavaromban gesztikulálva lépek a meghajolt férfi mögé. – Itt vagyok. Megtaláltál – tárom szét karjaimat egy újabb kínos kacaj után. Végül a ránk telepedett, egyre csak feszült csöndet szakítom meg cérnavékonnyá vált hangomon. – Miért jöttél utánam? – kérdésem kurta, kíváncsi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 5. 22:05 | Link

Baba


Mi van, ha ez a történelem megismétlődése? Cara csak egy pontig akart engem, aztán új játszótársat talált, egy másikat, egy fiatalabbat. Én öreggé váltam. Mi van, ha eljött a pont, amikor el kell engednem Nyuszit, hogy teret adjak Babának. Szerethetek egyszerre kettőt, mérhetetlen szerelemmel? Elengedhetem Nyuszit, úgy, hogy nem volt még az enyém. Azt hiszem nem. De mi van, ha Baba kell? Vagy csak el akarom hitetni magammal, mert nem akarom Nyuszit bántani? Talán, ha ő, ha Babett engedelmesen megcselekszik mindent, ami most agyamban olyan erősen végigsuhan, hogy attól már a nadrágom feszít, akkor Nyuszi ártatlan marad? Járulékos veszteség volna? Valaki, akit azért küldtek éppen hozzám, hogy a gyönyörű ártatlanság örökké az maradjon? Vajon Babett elég? Talán csak átmeneti gyógyír. Nyuszi más, őt egyszerre emelném magasba, és gyűrném a mélybe. Nyuszi a nemezisem, a lény, aki csodás és aki egy nap elpusztít. Az őrület közel van, érzem.
~ Ne haragudj.~
Cara sosem mondta, hogy ne haragudjak, ő csak azt mondta, hogy a játék jó, ha kellemetlen is, ha nem is élvezem jó. Majd élvezni fogom. De tudtam, hogy bocsánatot kér, mielőtt combjai elváltak egymástól, és fejem közéjük nem került. Tanított, arra, hogy a játék hogyan jó, és ha Babett most nem is élvezné, megtanítanám őt, hogyan kell jól játszani. Talán nem is Nyusziról szól ez az egész, talán nem is arról, hogy összetörjön a porcelán. Látom magam előtt térdelni, látom a kislányból nővé válni. Látom a szemeiben a félelem csillanását, amitől érzem, ahogy a torkom kiszárad, ahogy ajkaimat újra kell nedvesítenem, ahogy feszít az öv, feszít az anyag. Régen éreztem már ilyet, kevés ember váltja ki, de ezek a szemek, ez a csípő. Más, mint Nyuszi, az ellentéte. Ő Cara. Pont úgy néz ki, mint amilyen Cara volt. Csak a szeme más, a szemében az a félelem csillan, ami az enyémben csillant, és az enyémbe beleköltözik a vágy, ami Cara szeméből szökkent ki. Most én tanítok. Téged, Baba.
- Miért ne jöttem volna?
Egyenesedek ki, szembe fordulva vele, arcomon azzal a mosollyal, ami eddig is volt, fejem oldalra döntve, mint a kiskutyák. Csak az a mosoly, az árulkodik, az éjszakában. Az a gödröcske, melyet az ördög csókolt arcomra, mikor nem vágyott, hanem vágyó lettem. Két ember vágyott rám, két emberre vágyok, lám.
- Mire vágysz, Babett?
Teszek egy finom lépést felé, ha futni akarna, könnyedén iramodhassak utána. Figyelem őt, a testét, a rezdüléseit. Fél, ahogy én is féltem. Tanulnia kell csak. Fotós vagyok, az emberi test ismerője. Megörökíteném őt, mindenhogyan. Fájdalommal, élvezettel, kínnal és gyönyörrel. Látom magam előtt, ahogy magán kívül van, háta ívbe hajlik, körme húsomba váj. Vágyom rá. Vágyom rád.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 5. 22:56 | Link

Nathaniel
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Tudtam, hogy fel kell állnom onnan. Már nem okoz élvezetet ez a játék, Ivett. Lehet, hogy nem Nathaniel hibája, de nem esik jól. Én nem tudom a helyén kezelni a férfi közeledését. És olybá tűnik, hogy nem is akarom. Újfent kimelegedek, amit a nyár eleji éjszakai szellő próbál velem feledtetni. De ami eddig ment, az most hirtelen Pál-fordulást vesz, és nem engedi a meleget. Vérfagyasztó hideget érzek, ami lassan a csontomig hatol. Minden porcikám ellenkezik a helyzet ellen, pedig ez a fiú nem visszataszító, nem csúnya, nem egy olyan lény, akire azt mondanád, hogy nem. Mégsem ez kell nekem. Nem akarok így ismerkedni. Vajon mindegyik ezt csinálja? Azonnal nővérem jelenik meg lelki szemeim előtt, pedig már majdnem eltiporta őt barátnőm. Nem megy, Ivett. Ne kérd ezt tőlem. Nekem nem ez kell. Én most félek, pedig nem tett Nathaniel semmit utalásokon kívül. Mire utalt? Én azt sem értem igazán. Többet szeretne? Hívjon el egy randira, ahol tudunk beszélgetni. De ezt akarja? Nemt’om. Nem tudom, hogy mit tegyek a gondolataimmal. Ő felegyenesedik. Ijesztő látvány, mégis hétköznapi.
Hát… - kuncogok megint zavaromban, miközben ő egy ártatlannak álcázott lépést tesz, én pedig elhidegedett ujjaim szorításában az egyik játszótéri mászókát érzem. Átfagyott a kora nyári hidegben. Én mégis hidegebbnek érzem. Szólásra nyitom vastag ajkaimat, ahogyan már a gondolat megfogantatásánál elhal minden, amit szerettem volna. – Te mire? – kérdem remegő hangon, miközben érzem, hogy akaratomon kívül erősebben fogom a mászóka vasrúdját. Szeretném tudni a szándékait. Szeretném azt hallani, amit valójában akar, hogy tudjam; nem én bolondultam meg.
Megijesztesz – mondom ki végül, ami szívemet nyomja, de csak ijedten, hirtelen az összes lefolyt alkoholt elfeledve meredek zöldjeimmel az ő sötét, szinte fekete szemeibe. Reszketek. Szeretnék elmenni innen messze. Ne vigyél el magaddal, kérlek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 5. 23:26 | Link

Baba


Élvezem, hogy nem unalmas. Élvezlek. Szeretem a játékot, mert a játék jó, ha most nem is érzed jónak, hidd el, jó. Cara mindig azt tanította, hogy tisztelni kell az irányítót, és én mindig tiszteltem. Tiszteltem Carat, tiszteltem Mrs. Bournaby-t. Ők voltak az irányítók, most én vagyok. Sokkal jobban tudom, hogy én vagyok, mint életem angyalánál valaha is sejtettem. Ő a mindenem, és Babett lehetne a kezdetem.
Mi van akkor, ha Nyuszi a megérkezés, de Babett a hozzá vezető út? Minden, mit nekem tanítottak, neki adható, hogy megtanítom őt, ezáltal jobbá teszem, és így elnyerem jutalmul Nyuszit. Hát nem egyértelmű? Azért éppen én, hogy Babett tanuljon. Ne aggódj, kisbabám, én tudom, hogyan kell tanítani, és te leszel az első, a mesterművem, a legkedvesebb alkotásom.
Ártatlan, tudom, érzem rajta. Annyira emlékeztet magamra, a kezdeti Nathanielre, hogy az talán félelmetes volna, ha nem vakulnék el a csodálattól. Csodálom Babát, mert tudom, hogy hova juthat, csodálom, mert ő az első, aki így fogott meg. Nyuszi nem így, ő másként, vele egy még kiismerhetetlen úton haladok, ő még számomra egy rejtély, és én imádom őt, imádom, hogy nem tudom, életemben milyen szerepe van, csak sejtem, hogy a legmeghatározóbb. Nyuszi a mennybe és a pokolba is juttathat, de úgy érzem, hogy utóbbi vár rám. Mert rossz gyerek vagyok.
Engem anno kényszerítettek a játékra, és vajon illik-e nekem is kényszerítenem? Én engedelmes gyermek voltam, csak egyszer kértem segítséget, de a szüleim megtagadták. Az anyám megtagadott engem, és akkor éreztem, hogy magam vagyok. Akkor kezdtem el igazán kötődni Carahoz. Akkor és nem máskor.
- Megijesztelek? Én vagy a vágyad?
Mert kérdésre kérdéssel felelt, és ez a tagadás fázisa. Most még úgy érzi, hogy nem vágyik rám. Nem úgy, ahogy később fog. Lelki szemeim előtt felrémlik, ahogy vonaglik egy utolsót, ahogy szemébe könny szökik az elégedettségtől és a boldogságtól. Ahogy tudja, mert bizony tudni foga, hogy a játék jó, sőt, a játék a legjobb dolog a világon. Csak ő még nem tapasztalta, érzem rajta, hogy még sosem játszott. Az első nem lesz kellemes, de idővel az érzés alakul. Sajnálom Baba, de először rossz lesz. De a rossz idővel, türelemmel és szorgalommal jóvá változik majd. Te nem arra születtél, hogy rosszat tapasztalj, te a jóra születtél. Te nekem születtél. Értem vagy. Nekem vagy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. június 5. 23:50 | Link

Babu és Nathaniel
késő éjjel  - kinézet

Úgy volt, hogy megyünk. Márk és Karola is, hogy ne az legyen, mint a múltkor. Azaz, ne legyen semmi és ők kettesben legyenek, meg ilyesmi. Lilit el szerettem volna hívni, de aztán mégsem tettem. Karola pedig visszamondta szinte az utolsó pillanatban, pedig Lili – a szervező, nem a másodéves -biztosan nagy banzájt csap, ha már annyira jó kviddicsezik. Kit hívtam volna még? Emma azt mondta még meglátja, meg a barátok, ne égessem már, hogy velem jön. Hát kösz. Babett pedig… nos, őrá késő gondoltam, már elmúlt nyolc mire eszembe jutott, pedig… nem is értem, hogy miért nem jutott eszembe korábban, amikor olyan jó kis csaj, meg etetünk baglyot is közösen. A rellonos buli után kerültem Karolát, és mivel Márkkal egy szobában lakunk… nos, őt nehéz kerülni. Aztán ott van még Masa is, akivel a szakítás óta egy szót sem váltottam, nem pont ezen a bulin kellene megkezdeni, nem igaz? A kedvem is elment már az egésztől, szóval úgy döntöttem COD-ozok még egy kicsit a tableten – Sára mutatta, nagyon menő csaj ilyenekben is -, de végül azt is meguntam. Tiszta unalom vagyok, szóval inkább fürdés és alvás szégyenszemre. Persze fürdés közben csak az foglalkoztatott, hogy milyen jó buli és teli lesz lánnyal, akikkel tök jól lehet táncolni és miegymás. Már pizsamában voltam, amikor hirtelen felindulásból rám jött, hogy nem lehetek ennyire béna… szóval most, elég későn éppen a nadrágomat húzom fel megint, de nem öltözök túlságosan ki, de azért elmegy. Még egy fogmosás, és hajbelövés, amit most elkapkodok ugyan, de menni kell. Sietve, zsebre dugott kézzel falom a métereket, vicces lesz, ha elfáradok, mire odaérek és még viccesebb, ha már bezárt a bazár. Akkor biztos elmegyek valahova inni, mer’ ha már vettem a fáradságot, hogy kimozduljak, legyen valami öröm is benne. Érzem, hogy kezdenek égni a lábizmaim – ez nem jó jel a kviddicsszezon előtt -, de már nem vagyok túl messze. A játszótér és még pár sarok, aztán bedobhatok valamit és mehet a jampicsás, vagy minek mondják a muglik. Két alak vana játszótéren, egy fiú és egy lány… hehe, miféle játék lesz ebből a végén, igaz? Valójában nem akarok zavarni, de rohadt mázlistának érzem a srácot, akinek lehet, hogy egy egész jó estéje lesz. Még messze vannak, és fura szituáció, csak a hangokat hallom, az értelmét nem. Babett. El nem téveszteném azt a csókosszájú drágát – ezt tényleg gondolom? – mosolyra is húzódik a szám. Na tessék, addig szarakodtam, hogy máris lecsapják a kezemről. Nem mintha a kezemen lett volna, és olyan hatalmas erőfeszítéseket tettem volna az irányába, de ilyenkor jön rá az ember, hogy mit veszített, Mondjuk fogalmam sincs, de nem vagyok bunkó, csak odaköszönök, amikor már egész közelre érek.
- Szia Babu. Szép estét – még kacsintok is, hogy verném szembe magam, ez de égő volt. Nem állok meg, úgy néz ki, hogy nemkívánatos személy vagyok, szóval sokáig nem kukkolom – de szexi zöld ruci van rajta, Merlinre, kár, hogy elkéstem és elrejtette -, csak rájuk mosolyogva megyek tovább Lili háza felé. A srác szimpinek tűnik, szóval mindent bele!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 8. 10:29 | Link

Nathaniel és Bence
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Úgy érzem, hogy erőm lassan földöntúlivá válik, és ujjaim között ketté törik a vasrúd. Száraz torkomat folyamatos nyelésre kényszeríti az egyre abszurdabbá váló helyzet. Amikor ez sem segít, halkan meg-megköszörülöm torkomat, s közben Nathaniel tekintetét nem engedem zöldjeimmel. Nem tudom, hogy mitől tartok igazán, de nem tudom mi lenne, hogyha akár egy pillanatra is szem elől téveszteném őt, így csak mereven állok előtte. A világ legerőltetettebb mosolyát varázsolva meggyötört arcomra. Mintha tíz évet öregedtem volna az elmúlt pár órában. Ittam. Nem csak sört, mint a stégen. Hanem valódi, erős alkoholt, amitől még ugyan mindig húz a fejem, most az értetlenségem elnyomja az érzést. Aztán felelőtlenül táncba vittem egy fiút. Nem csak a testét, de az érzelmeit is. Most pedig... Sajnálom. Annyira sajnálom.
Tehetetlen állok vele szemben, szemeimbe könny szökik, ajkam remegni kezd. Nem fogok sírni, de nagyon szorítja valami a mellkasomat, amit nem tudok most megmagyarázni, de tudom, hogy nem jó.
Tessék? – kérdezek ismét vissza, mintha nem hallanám tisztán, amit kérdez. Jobb kezemmel elengedem a mászókát, és mellkasomat kissé előre döntve, megmeredve figyelem a fiút. Zöldjeim idegesen cikáznak a fekete szemek között. Ha valaki egész életében az áldozat szerepre gyúrt, akkor az én vagyok. A vissza-visszakérdezéssel egyértelmű jelét adom annak, hogy félek. – Te… - mondom végül, azonban valaki köszön, így olyan, mintha folytatni szeretném a mondatot. Hangomat felviszem a végén, nyitva hagyva az elkezdett mondatot. A hang irányába fordítom a fejem olyan sebességgel, akár egy őz, amikor zajt hall a bokrok túloldaláról. Ismerős a hang, de nem látok el olyan messze, mégis megérzem, hogy ki ő.
Szívem hatalmasat dobban, s szabaddá vált jobb kezem ujjainak szorításába veszem a nyakamban lógó aranymedált. Tekintetem segélykérőn fúrnám a kékekbe, azonban úgy tűnik Bence nem szeretne segíteni, nem tudja, hogy mibe is csöppent. Nem merek megszólalni. Babett, találj ki valamit! Figyelem az alakot, ahogyan távozni próbál, ezért teszek felé egy gyengére sikeredett lépést. Mély levegőt veszek, és széles mosolyt varázsolok sápadt arcomra. – Nem úgy volt, hogy hamarabb jössz értem? – kiáltok Bence után, és gyengéd mosollyal tekintek egy pillanatra Nathaniel irányába. Próbálom eljátszani, hogy a Lóránt fiúra vártam itt eddig. Ha visszanéz rám, láthatja zöldjeimben a segélykérést, s testtartásom is kényelmetlen helyzetemről árulkodik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 9. 17:58 | Link

Baba és a fiú


- De hát én sosem lennék képes bántani téged.
Felelem őszintén, és nem is értem, hogy honnan szedte. Egy olyan szép és finom porcelánbabát, mint amilyen Babett, senkinek se lenne szabad bántani. Én megvédeném őt, úgy, hogy sose kelljen félnie. Megvédeném a zord esőtől, meg az ijesztő meséktől. Nem hagynám, hogy bárki, akárki bántsa őt. Baba egy csodálatosan bájos lány, más, mint Nyuszi, de nem is szeretném még csak elméletben sem összehasonlítani őket, így ne is kérje senki, hogy az én Nyuszimat most előhozzam.
Nyilván, ha bárki, akárki rákötelezne, hogy válasszak, akkor Nyuszira esne a választásom, mert nekünk olyan történelmünk, olyan szoros és megmásíthatatlan kötelékünk van, mint senki mással, mélyebb talán, mint Caraval volt. Olykor eszembe jut, hogy vajon vele mi lehet, gondol-e még rám. De valószínűleg nem. Cara csak megtanított, hogyan kell játszani. Mrs. Bournaby segített jobbá válnom a játékban, de utánuk szabad kezet kaptam. Utánuk kóboroltam a világban, míg rá nem bukkantam Nyuszira. Ott és akkor, abban a pillanatban, ahogy szőke haján csillant a napfény, véget ért addigi életem. Vele minden más. Lássam minden héten kétszer vagy háromhavonta egyszer, olyan, mintha sosem lettünk volna egymástól távol, mintha egyek lennénk.
De ő most nincs itt, és Baba, eleven reszketegségében gyönyörű. Olyan, mint én akkor, amikor Cara játékra hívott, és én nem akartam játszani. Babácska, először senki sem szeretne játszani, mert a játék ijesztő, mert fáj, mert kívül esik a komfortzónádon, de észre sem veszed, és hidd el, kisbabácska, porcelánszín hercegkisasszony, térden állva könyörögsz majd, hogy játszunk, újra meg újra, és míg zihálva suttogod nevem, addig mosolyogva áldom, hogy velem vagy. Baba...
- Hüm?
Felpillantok a srácra, aki a lépésem közben szólít meg minket, és bár tovább halad, mégis, mintha Babett menni akarna vele, mintha elfelejtette volna őt. Elfelejtette?! Érzem lüktető ereimben a vágyat, hogy megbüntessem, hogy öklömmel arcában tántorodjon hátrébb, hogy kitépjem a szívet, amely darabokra töri Babát. Nyomorult. Hogy tehettél ilyet?! Üvöltenék, de mégsem teszem, csak némán nézem a kettőst, ahogy a lány szól egy fiú után. Illetlen. Vagy talán olyat feltételez Babáról, ami sosem lehet valós? Nem hiheti, hogy Babának mindegy, hogy kivel van. Felháborít, és megölném, gondolkodás nélkül pusztítanám el az emlékét is. Megteszem. De nem itt és nem most. Megteszem, később, máskor. Most csak nézem őt, és ha akarja, vigye Babát, de bánjon jól vele, mert ha megbántva néz majd rám, akkor megölöm, bár megtenném most is. De most, csak az arcát jegyzem meg. Ennyi elég is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. június 14. 19:54 | Link

Laura
magányosan, gondolkozósan, unalmasan



Azon vagyok, hogy, mint valami igazi gyerek, ami már papíron nem leszek, vagyok, feljussak a mászóka tetejére. Az a szomorú, hogy hintát már nem tudom használni, sikerült tavaly óta annyit nőni még, hogy most már apára sem kell felnéznem nagyon, illetve, az összes hintába ülve leér a lábam és az úgy, valljuk be, nem olyan jó móka. Sőt. Borzalmas, hiszen elveszik az egész lényege. Igaz, a mászóka nem mozog, de legalább megvan annak az illúziója, hogy lógathatom a lábaimat. Én már nem akarok nagyobbra nőni, őszintén, semmi kedvem kitűnni a tömegből így, eddig is jó volt az, amennyit kaptam, nekem nem érvágás ez a magasságmizéria, miszerint ennyi és ennyi alatt nem is férfi a férfi, egy bizony fölött pedig ritka kellemetlen. Na, hát minden lehetek én, csak hiú nem. Van egy srác az évfolyamon, aki szerintem már túl is tolja, ha jól láttam, formára van szedve a szemöldöke, a haja mindig tökéletes és a körmei is, semmi olyan, hogy koszos meg rágja és nem, nem a fiúknak akar tetszeni, van barátnője, aki szintén patyolat, az a fajta lány, akire rá sem mersz nézni, mert olyan tökéletes és mégsem véla, akinek ez a dolga. Furcsa, ez a zsák a foltját tipikus esete, nem is új viszont, nekem mindegy, hogy néznek ki igazából, három szót nem beszéltem velük.
Felérek végül és elégedetten helyezkedem el a két fok között, kényelmesen elférve nem is fog beszorulni a fenekem, de nem is esek át rajta. Kicsit kényelmetlen, oda sem neki, a lábam tényleg lóbálom, lufit fújok a rágóból és rájövök, hogy pont olyan vagyok most, mint kicsinek. Egyedül, a kissé felhős ég alatt, de amúgy elég meleg van ahhoz, hogy már pólóban és rövidnadrágban legyek. Hajamat az ivókútnál vizeztem be és lapogattam hátra, hogy ne zavarjon és hűtsön is. Mint aki strandolt, pedig idén csak a lábam merítettem meg a tavacskában, de akkor még hidegebb volt jóval. Szóval egyedül, bár arrébb játszanak gyerekek és két szülő is van velük, senkit nem érdekel, hogy én ide másztam fel, a homok lefoglalja őket, meg a várépítés. Valahogy nekem is több kedvem van hozzá, mint „felnőttnek” lenni, az a helyzet. Talán kezdenem kellene valami hobbit, ami komolyabb, de semmi sem tetszik. Szeretek Petya játékaival játszani, vagy csak vad fantáziákat adni karaktereknek, bárminek, de hogy randizgassak, karriert építsek, meg ilyenek... ne már. Nem akarom. Azt hiszem, most értem el oda, hogy realizálom, hogy telik az idő és ijesztő? Sosem hittem ebben, mert nem akartam és tessék, kicsit maradok egyedül, mert akivel jöttem, annak sürgősen mosdót kellett keresnie, mert úgy érzi, az a tejszínes csodakehely már sok volt neki. Szegény, pedig mondtam, hogy nem muszáj azt ennie. Mindegy, magamra maradtam meg a gondolatokkal, amik túl komolyak hozzám. Remélem valaki megment tőlük, vagy elfutok a tóig és seggest ugrok bele menten.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. június 16. 11:20 | Link

Babu és Nathaniel
késő éjjel  - kinézet

Nagyon szép az este, én meg itt lemaradok az idei második legnagyob buliról? Majdnem megfosztottam a lehetőségtől, hogy nos... bármi lehessen. Ki tudja, talán itt találok meg egy idegen lányt, vagy egy srácot, akivel összebarátkozhatok. nyilván egy lánnyal máshogy, mint egy fiúval, de a jó társaságban könnyebben ismerkedik az ember. Igaz, a rellonos bulin ez nem sikerült Karcsi magánakciói és a rellonos bogyó miatt - ami valójában navinés volt, de mindegy -, de most majd most! A lényeg az, hogy végül összeszedtem magam, nem igaz? Még sietek is, mintha tudnám, hogy minél kevesebbet leszek ott, annál kevesebb esélyem lesz valaki társaságát elnyernem, meg a többiek már biztos szédelegnek a piától és a tánctól, én meg józanul lépek be. biztos máhogy nézne ki, ha együtt kezdtük volna a bulit, de most mnár kár siránkozni. Lesz, ami lesz. Eme hatalmas gondolatok közt látom meg Babut, aki máris szert tett egy új ismerősre. Nem igazán szeretnék beleszólni a dolgaiba, meg olyan sok jogom nincs is hozzá, így csak ráköszönök, mert nem akarok udvariatlan lenni. Még egy kedves mosolyt, egy bátorítót is reptetek neki, hogy tudja vele vagyok és támogatom az új pasi beszerzésében. Na, de akkor Ivett is itt lehet, szóval majd kikérdezem odabent. Csakhogy nem jutok sokkal közelebb a buliig, mert Babu utánam kiált. Megállok és szemöldökránolva fordulok meg. Ahogy végigmérem most már őt - te jó Merlin, milyen jól néz ki, megáll a szívem -, mégis azt látom, hogy nincs minden rendben. Vagy valami ilyesmi, különben miért is fehérlenek az ujjai a szorítástól és a szemei is, mintha könyörögnének? Hát, ezt sem fogom én megállapítani, de valamiért mégis engem akar. Rohadt rendes vagyok, főleg, ha szép csajokról van szó, szóval belemegyek a játékba, ha ez játék. Annyira nem látom a felhőtlen örömet egyikőjükön sem. A srác idősebb lehet valamivel, mint Babu, de manapság már nem számít nagyon a kor és amúgy sem húsz évvel örgebb a jóképű gyerek.
- Bocs, kicsit elbambultam a zuhany alatt. Most meg azt hittem, hogy már mást találtál, de persze itt vagyok és tényleg ne haragudj. Kérlek - még bűnbánó arcot is vágok, és szövegelés közben odasétálok a párosukhoz. Baszki de rohadt jól néz ki! Mégis érzek - a piaszagon túl, amit felőlök fúj a szél - valami furát az egész jelenetben. Mondjuk az magán fura, hogy behazudik valamit Babett, de nyugodjon meg, be fogom hajtani rajta.
- Helló, Bence vagyok - nyújtom a kezem mosolyogva a fiú felé. ha elfogadja, határozottan megrázom, ha nem, akkor kicsit furcsán-kacskán visszahúzom magam mellé a praclim. - Köszi, hogy vigyáztál rá eddig - mondom neki elég komolyan ahhoz, hogy hihető legyen. - Akkor mehetünk, Babu? Megvároma  búcsúzkodást, még el is fordulok - kuncogok, és mutatván szándékaim, egyet hátra is lépek. Bármi is lesz, rohadt kíváncsi vagyok és ki fogom szedni belőle... egyszer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 16. 12:41 | Link

Nathaniel és Bence
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Mosolyom – a percek előrehaladtával – egyre erőltetettebbé válik, és olykor meg-megremeg szájam széle, miközben próbálom tartani a pózt a taxidermia legpofásabb példányaként. Ajkam elfehéredik, orcám vörösleni kezd, ami a gyér utcailámpák fényében tisztán látszik. Elrontottam az egész játékot, pedig én tényleg nem akartam semmi rosszat. Most Nathaniel félreértett és joggal haragos, hiszen én… de azt hittem, hogy mindenki ezt csinálja. Kis esti flört egy buliban, hogy csinosnak érezd magad. Legalábbis Ivett ezt mondta. Miért hazudott volna?
Hideggé és kékké vált tekintetemet legszívesebben a játszótér homokjába fúrnám, hogy egyik fiú szemébe sem kelljen néznem. Mindkettő felé kellemetlen ez az egész helyzet, hiszen Nathaniel egy meggondolatlan fruska játékává vált, Bence pedig… Merlinre! Hogyan is mondjam el neki mindezt? Mesefiguraszerűvé vált, remegő szemekkel meredek rá. Nincsen szándékomban elengedni a mindig megnyugtató óceán tekintetet. Érti vajon, amit mondani szeretnék? Beszáll az est utolsó játékába?
…be. Ugyan látom, ahogyan értetlen szemöldök ráncolása komorabbá varázsolja a számomra oly’ kedves és finom arcot. Sóhajtok. Fájdalmasat, mélyet.
Se… - lépek felé egyet megkönnyebbülten mosolyogva, mint amikor a herceg megmenti a hercegnőt a gonosz karmai közül. Ám Nathaniel még mellettem áll, ezért inkább maradok a helyemen. Nem tudom, hogy mi történhet. – Semmi baj – mondom végül. – A lényeg, hogy most már itt vagy – szemeim őszintén csillognak; és kissé tompán az áfonyavodkától. Ajkamba harapok zavartan és fülem mögé helyezek egy kósza Babu-tincset. Szívem hevesen kalapál, miközben a felénk lépő Bencén tartom tekintetemet. A fehér dzseki cipzárján mohón szalad végig szempárom. Néhány másodpercre elidőzök a karakteres állkapcson, majd látványosan megrázom a fejemet, s amikor kezet nyújt Nathanielnek teljesen megfagyok. Újra.
Szinte hallom, ahogyan félrever az izgalomtól picike, gyarló szívem, és szemeim zaklatottan cikáznak a két fiú között. Amikor Bence udvariasan viccelődni kezd egy rendkívül kínosan megjátszott kisasszonynevetés hagyja el egyre színesedő ajkaimat.
A kérdésre nem válaszolok, csak ijedten meresztem szemeimet Nathanielre, miközben aprócska lajhárbébi módjára megindítom kezeimet a Lóránt fiú irányába.
Utoljára módosította:Drinóczi Babett Mirtill, 2020. június 16. 12:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Wright
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 109
Írta: 2020. június 16. 13:22 | Link

Baba és a fiú


Mi is vagyok én? Játékszer? Unaloműzés céljából magához édesgetett, nyílt szívű, reményteljes játék, aki azt hiszi, jobb, mint amivel a lány korábban játszott. Aki azt reméli, hogy most ő lesz a kedvenc. Eszköz? Hogy a másik fél rájöjjön, kell neki. Hogy az elhaladó észrevegye az egyértelműt, hogy a lány őt akarja. Hogy sosem voltam én opció neki, sosem gondolt rám úgy, mint lehetőségre. Hogy én nem vagyok más, csak egy átmenet. A fiú. Aki mindig csak egy pontig kell, egy olyan pontig, ameddig el nem veszik a varázsa. Túl idős lesz, elballag, A fiú egy ponton túl ködbe vész a másik számára, és véget ér az érdeklődés iránta. Ha nem jön a másik, hiszem, hogy nem itt és nem most érne véget ez az egész.
- Nate.
Szorítok rá a kezére én is, mert szeretem kimutatni, hogy ha nem is hiszik el, lakozik bennem is erő. Olyan erő, amit jobb nem a felszínre hozni, mert most, amikor egyetlen másodpercre tekintetem tekintetébe fúrom, érzem, ahogy a szorításomba nem csak a férfi lét tájékoztatása szorul, hanem az is, hogy könnyűszerrel képes lennék megölni. Erősebb vagyok, féktelenebb. Még ha nem is ezt gondolná rólam a páros, én tudom, hogy számomra nem jelentene kihívást a másik fél elpusztítása. A gondolatra halvány mosoly kúszik az arcomra, mert odabent, agyam egy hátsó szegletében, sok felvillanó kép után már tudom, hogyan tenném, hogyan ölném meg Bencét. Véget vetnék neki, méghozzá földöntúli gyönyörök közepette. Érzem, ahogy a testem bizseregni kezd a gondolatra. Meg akarom tenni, itt. De nem teszem, mert még nem ismerem úgy a környéket és a benne élőket, hogy bizonyossággal tudhassam, hogy nem lesznek tanúk. Nyuszi. Hosszú órák után ismét agyamba férkőzik angyal arca, és csak azért, mert tudom, hogy ő itt van, nem hagyom a vágyat az eszemen felülkerekedni. Helyette közelebb lépek Babetthez, meleg arcom a hideg arcának nyomva, beleszuszogok a fülébe. A szuszogás tudom, hogy hosszan elkíséri az embert, akaratlan is előbukkan a legváratlanabb pillanatokban. Hetekkel később alvás közben, vagy mikor éppen dolgozatot ír.
- Még látjuk egymást, Babácska.
Mert nem adom fel, eszemben sincs. Nekem ő kell. Látom magam előtt, úgy mint régóta csak egyetlen embert, és úgy néz ki most, hogy már ketten vannak, a játék egyre izgalmasabbnak tűnik. Szeretnék vele is játszani, még sosem mertem úgy játszani, ahogy mások. Ellépve biccentek egyet feléjük.
- Jó szórakozást.
Én pedig... még nem tudom, hogy hol ér az este. Talán később visszalesek még erre a bizonyos partira. De az már biztos, hogy egy kicsit hosszabban maradok a faluban. Fogalmazzunk úgy, hogy jó okom van rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. június 16. 14:48 | Link

Babu és Nathaniel
késő éjjel  - kinézet

Első tippre nem akar a sráccal lenni Babett, legalábbis a testtartása és mindene erről árulkodik. Nem láttam, hogy erőszakoskodott volna vele az előbb az idegen fiú, de mégis van valami zavaró. Babett megbocsájt, Nate pedig nem bunkó, mosolyogva szorít a kezemre. Erős a keze, és látom, ahogy a szemembe néz, hogy talán nem tetszik neki a megjelenésem. Nos, ezt megértem, ha már valameddig eljutottak, csak Babu meggondolta magát és kapóra jöttem. Az utóbbi
szinte biztos, hiszen nem beszéltünk meg semmi ilyesmit, de ha ő kéri, hát, hogy a viharba ne vetném be magam?
- Kedves tőled, mint mindig - mosolygok melegen Babettre, aki végül is kamumegbocsájt, a kamubocsánatkérésemet, a kamukésésem miatt. Végül adok nekik egy kis segítséget, hogy megoldják a helyzetet. Fura, hogy egyikük sem válaszol, sőt el sem búcsúznak igazán egymástól. Némi csalódottságot vélek felfedezni Nate hangjában, ahogy jó szórakozást kván. De lehet, hogy csak én akarom ezt belelátni, én biztos rohadt csalódott lennék, ha hirtelen megjenne egy fiú, akivel nos valljuk be, lekoptatnak. Belesimulok az ölelésre nyújtott kezekbe és adok neki egy puszit is, hogy lássa Nate, jó barátok vagyunk. persze nem maradok rajta, az már túlságosan intim dolog lenne. Amúgy tényleg azok vagyunk.
- Köszi, neked is - mondom neki, mert visszafelé indul végül a buli irányába, miután elbúcsúzik tőlünk. Nem szoktam ilyet, de nem bírom ki. Belepillantok a fejébe egy rövid időre, célirányosan Babettett szeretném megtalálni. De az elme nem ilyen egyszerű jószág. Nem időzöm sokat, talán csak pár másodpercet követem a tekintetemmel, hangtalanul. Amikor elveszik az alakja a sötétben Babett felé fordulok és újra elmosolydom. Amíg követtem Nate-et a tekintetemmel valami fura érzés fogott el, de nem tudnám elmondani. Amit pedig láttam... nos, babetten nem ez a ruha lehetett, mert alabástromszép vállai meztelenek voltak, de az arca, az... talán meg akarta fektetni? Babett is izgatottságott sugárzott az emlékben... mégis, az érzések nate fejében nem voltak összhangban ezzel. Nagyon zavaró, talán ijesztő? Erre nem mernék megesküdni, de mindegy is, a srác lelépett és semmi agressziót nem mutatott.
- Jól vagy? Elárulod, vagy csak hazakisérjelek? Gondolom már nem akarsz bulizni ma - majdnem rébuszokba kérdezgetek, de pontosan tudja, hogy mire gondolok. Nem volt semmi megbeszélve, csak simán jó ok voltam, hogy a srác lelépjen. Talán egyszerűbb lenne az ő fejébe is belekukkantani, de... jelenleg nem akarok. Majd elmondja, ha akarja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 16. 15:55 | Link

Bence
és a távozó Nathaniel
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Egész testemben megfeszülve várom, hogy mégis mi fog történni a következőkben. Alsó ajkam belsőjét frusztráltan harapdálom, s olyan mélyeket sóhajtok félő, hogy beszakad a tüdőm. A fiúk hangját szinte nem is hallom, csupán az éjszakában ciripelő tücsköket, és a meg-meglibbenő szelet hallom; semmi mást. Egy pillanatra lelassul minden, ahogyan érzem a vércukorszintem az eddigi stressztől egy percecskére a földre hull, ezzel együtt majdnem én is, de csak gondolatban. Kívülről csupán bárgyú arckifejezésemet láthatják a többiek. Én pedig megállás nélkül sóhajtozok, miközben végre vettem a bátorságot, hogy leemeljem tekintetemet Nate-ről és Bencéről.
Az egyik közeli fa lobjaira tekintek, aminek leveleit hátborzongató játékossággal cirógatja a szél, s én szirénszerű megbabonázottsággal figyelem a levelek táncát. Egészen addig, amíg meg nem látom Nathaniel kezét perifériámban, amint az elindul Bence felé. Nagyot nyelek, és szemeimet meresztve fordulok feléjük. Az egymásra fogó férfias ujjakat figyelem, miközben a tücskök zenéjét egy bagoly áriája szakítja félbe. Kezd egészen ijesztővé válni a helyzet, de a szél újra elveszi a figyelmem egy pillanatra, ahogyan a fülembe súg. Várjunk. Ez nem a szellő. Érzem, ahogyan jeges arcomat égeti Nathaniel forró bőre, ami teljes testemben megremegtet. Szemeim kigúvadnak, és meredten nézek magam elé, miközben meleg lehelete bőrömet éri a nyakamon. Amilyen lassan távolodik tőlem, én olyan nehézkesen emelem rá tekintetemet, s csendben figyelem, ahogyan még messzebb kerül, s végül elnyeli az utca sötétje.
Mintha végre újra kapnék levegőt, engedem ki mindazt azt, ami tüdőmben ragadt, és azonnal Bence után nyúlok. Szinte fel sem fogom a korábban kapott ölelést és csókot elfehéredett orcámra, úgy emelem kába szempáromat a fiúra. A kérdésre, miszerint jól vagyok-e néhány apróbbat bólintok, még mindig csaknem remegve. A következőkre nem tudok még reagálni, nem teljesen fogom fel, amiket Bence mond.
Így akkurátusan emelem rá szemeimet. Mélyen, szinte lelkébe bámulva figyelem őt, és cikázik jobb és bal szeme között sajátom. Mellkasom elé szorítom mindkét karom, úgy bújok hirtelen mellkasába. Arcomat kimacska módjára fúrom a fehér anyagba, amin aprócska fekete csíkokat hagy kissé elfolyt szempillaspirálom.
Én – kezdem vékonyka, tőlem teljesen szokatlan hangon. Felemelem a fejemet, és újra szemezni kezdek a fiúval, de nem tudom kimondani a szavakat. Érzem az illatát, lehunyom a szemeimet, és jobb kezem hüvelykujjával megsimítom mellkasát. Aprócska mozdulat, de talán érzi a vastag anyagon keresztül is. – Mindig mindent elrontok – suttogom végül a még bennem dolgozó alkoholnak köszönhetően. Bence megmentett engem. Egy olyan helyzetből, amiben megérdemeltem volna azt, amit kapok. Hiszen én teremtettem magát a szituációt. Ivett csak tanácsot adott.
Jobb karom lassan kúszik felfelé Bence nyakához, én pedig állához nyomom homlokomat. Szemeimet lehunyom, sőt erősen összeszorítom, s közben testünk között is próbálom kiszorítani a levegőt, amennyire csak lehet. Ölelj most, Bence, kérlek! Fázom, megijedtem. Elrontottam. Nem akartam... Téged akarlak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. június 17. 10:21 | Link

Babu és Nathaniel
késő éjjel  - kinézet

Talán a mozdulat az, ahogy Babett fülébe súg, ami arra késztet később, hogy a fejébe nézzek. Talán valami megérzés, vagy intuíció, ahogy a szemeimnek be kell fogadnia ezt a látványt, és nem úgy dolgozza fel, ahogy más tenné. Ahogy görcsbe rándul a gyomrom egy pillanatra, megmagyarázhatatlan sötétség villan át az agyamon. De Nate semmi olyat nem tesz végül, ami mégis megerősítené az elképzelésem, sőt, egész rendesnek, korrektnek tartom azt. hogy lelép. Pedig a fejéhez is vághatná az egyértelműt - ha én lennék fordított esetben, tudnám, hogy én vagyok a nemkívánatos személy minden értelemben -, mégis a helyzethez méltóan távozik, a sötét burka hamarosan körbeöleli őt. Itt maradunk, mi ketten, a drága és ma durván-szexi Babu - az a smink, vadító! -, nekem meg gőzöm sincs, hogy mit is kéne kérdeznem. Emiatt és az előbbiek tudatában pillantok a srác fejében, ahol igazán gyanúsat nem vélek felfedezni, csak az érzés zavar, ahogy ezt a szép lányt képzeli maga elé. De valamit mégis tennem kell, nem állhatunk egész éjjel itt, szóval kérdezek. Ő pedig belém néz, átható zöldeskék szemeivel felemeli a pulzusszámom, ahogy pislantok. Vastag, csókolni-való ajkai megremegnek, de nem adnak üzenetet, valami meggátolja őket, és én... félteni kezdem őt. Mi volt ez az egész? Mit csináltak, amit Babu nem akart, vagy nem akarhatott? Látszólag nem volt fizikai kapocs kettejük között, a zöld ruhába öltözött szépség pedig nem mutatta sírás jeleit. Lehet, hogy csak tényleg kapóra jöttem, mint koptatókő a farmeron? Már a furcsa nevetése is kihasította a nyugalomból az általános rezgéseket, most pedig az a vékonyka hang. Talán megijedt?
- Nem hinném - mosolyodom el bátorítóan újfent, és érzem, hogy közeledne hozzám. A karjai elindulnak felfelé, mégsem a vágyat érzem, inkább csak... átkarolom és magamhoz húzom szorosan, az arcom a homlokára fordítom, ha már az államat ostromolja vele.
- Ugye nem bántott? - suttogom magam elé a kérdést, és remélem költői lesz. Érzem a testét hozzám nyomódni, ami még így is megindítja a vérkeringésem, holott semmi ilyesmi célom nincs most. Az emberi test viszont válaszol, és próbálom a helyzetet megoldani, a hajának illatát figyelmen kívül hagyni. Remélem, tényleg nincs semmi gond.
- Hé, nyuszifül, hazaviszlek, jó? - kérdezem, a szemeimmel pedig keresem az övéit. Nem hiszem, hogy most annyira akarna beszélgetni, de ki tudja, persze. - Vagy, amit csak akarsz, számíthatsz rám - újra ösztönösön mosolyra szaladnak az ajkaim. A buli mára tuti elmarad, ha haza is kísérem, nem hiszem, hogy lesz már kedvem visszatérni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. június 17. 14:00 | Link

Bence
késő éjszaka | a holdfény utcai buli után | kinézet

Éles kis körmeim Bence nyakába fúródnak, miközben erősen bújok bele az illatába, az érzésbe, a lényébe. Megnyugtat, hogy itt van. Minden egyes alkalommal megnyugtat, hiába megy a pulzusszámom az égbe, ha vele vagyok. Van ennek egyáltalán értelme? Arcom dzsekibe fúrásán hamarosan engedek, és csak csendesen szuszogok az anyagba, ami visszadobja fitos kis orromba a vodka illatát. Szaglószervemmel keményen fintorogva változtatom meg néhány másodpercre arckifejezésemet, noha ezt a másik szerencsére nem látja. Csak a fejem búbját figyelheti, s érezheti testén meg-megemelkedő mellkasomat. Parfümillat jár minket körbe. Az enyém boldogan hahotázik körülöttünk, mint egy megbolondult, fűszeres köd. Mintha fel sem fogta volna, hogy mi történik. Neki más célja volt; hódítani. Ezért fújtam be magam ezzel az erős, Ivett szerint vágyfokozó illattal. Jó ötletnek tűnt, mégis mit értem el vele…
Magához húz, én pedig olyan mélyet sóhajtok, mintha most csinálnám először életemben és nem tudnám hogyan kell. Nem akartam ezt, Bence. Nem tudtam.
De ő most itt van, és támaszt nyújt, amiért nem lehetek eléggé hálás. A kérdésre összerezzenek. Nem. Nem bántott. Azonban van egy olyan érzésem, hogy olyat tett volna, ami bántalmazásként lehet néhány helyen nyilvántartva. Nagyot nyelek a rémképekre, amik ugyan meg sem történtek, de az én elmémben most úgy élnek, mintha valóság volna. Össze szorul aprócska gyomrom a kérdés utórezgéseként, majd megcsóválom a fejemet, és egérhangon válaszolok a fiúnak.
Nemvolt rá ideje. Fejezném be a mondatot, de inkább lenyelem, és fájdalmasan csillogó szemeimet Bence kékjeibe fúrom. Látom tiszta aggodalmát, ami arra késztet, hogy összeszedjem apróra hullott lelkem darabkáit, és egy torokköszörülés után kissé arrébb húzom magam tőle. Elé állok, és megtörlöm könnyes kis szemeimet. A megszólítás megmosolyogtat. Amolyan sírás és nevetés közti állapotba helyezett tinédzser módjára, így dús ajkaim elé emelem finom, ám még mindig kissé reszkető ujjaimat. Valóban nem akarok beszélni. Csak nézni a szemeit, elveszni azokban, s majd egy szép órában magamhoz térni úgy, hogy Nathaniel emléke már nincsen.
Azonban most még igenis van. Itt van a szelleme, habár a teste már ki tudja merre jár. Itt van a hangja, a lehelete, testének minden apróbb rezdülése.
Gerdánál alszom ma – mondom halkan, ezzel egyben elfogadva gesztusát. – Köszönöm – felelem még halkabban, szinte suttogva, sőt tátogva. Szemeim ajkaira csúsznak egyértelműen megvillantva azt a fényt, ami magáért beszél; hála. Hálacsók. Megrázom a fejem. Nem teszem meg. Pedig magamhoz szorítanám várván azt az érzést, amit a stégnél tapasztaltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meghatározza majd későbbi hónapjaimat. De mégis. Másra sem tudok gondolni, minthogy ajkaimat az övéhez tapasszam, s azzal köszönjem meg megmentésemet. De nem teszem. Elég, ha látja rajtam. Elég? Szívem hevesebben kezd verni. Főképpen azután, hogy elmondja; bármikor számíthatok rá. Közelebb lépek. Lassú mozdulat, mintha egy szellem volnék, s szemeibe fúrom sajátomat. Mi ez az érzés? Aprócska, rózsaszín nyelvhegyemmel megnyalom ajkaimat, majd… sóhajtok egyet.
Menjünk – mondom ki végül fájdalmasan a szót, majd sápadt arcomat az utcailámpa fénye felé fordítom. Az utolsó taktusait játszó szellőre lehunyom szemeimet, és várom, hogy elinduljunk Tündérmanó utca felé. – Köszönöm, hogy vagy, Bence.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 25 ... 33 34 [35] 36 37 ... 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér