28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2013. április 16. 17:35 | Link

Loise <3


Volt már veletek olyan, hogy valamennyi időre kivontátok magatokat a közéletből és nem vettetek részt semmiben, semmi érdekeset nem tettetek? Na, Chuck most egy egész tanévig tette. Konkrétan nem csinált semmit; bejárogatott órákra, de teljesen elhagyta magát lelkileg. A testét elég keményen edzi a mai napig, de a lelki élete nulla lenne, ha Loise-szal nem tartaná a kapcsolatot. Semmivel sem tanult többet a kelleténél, egy vizsgát sem sikerült megírnia úgy, hogy továbbengedjék. Ennek a következő tanévben fogja meginni a levét... Ennek a korszaknak vége! Mától megpróbál visszailleszkedni a környezetbe és nem a 4 fal között kuksolni, várni a csodát. Edzés után megfürdik, utána pedig megpróbál felöltözni valami elfogadható ruhába. Felvesz egy fekete, mintás pólót, egy farmert és egy tornacipőt. Pálcáját a zsebébe dugja, kezdődhet is a portya. Hamar átvág a lépcsőházon és kilép az udvarra. Elég meleg van, ennek megfelelően a nap is süt. Elférne egy sapka a fején, de most már mindegy, nem fog visszafordulni. Inkább elkezd gondolkodni azon, hogy merre menjen. legyen mondjuk a játszótér, úgyis mindig ott szokott találkozni Loise-szal, ha beszélgetni szeretnének vagy csak élvezni egymás társaságát. Chuck-nak pusztán az is elég lenne, ha egész nap a lányt ölelhetné és érezné a lány hajának illatát, puha arcának érintését... Ez mindent feledtet vele és örökké vele tudna lenni. Csak sajnos az élet nem ilyen; mindenkinek meg vannak a maga harcai, próbatételei, amiket muszáj megvívnia, illetve nem érdemes előle elbújnia.
Ezeken agyalva Chuck-nak az út közben elönti a szívét a hiány, a szerelem és az az érzés, hogy mindenképpen Loise-szal szeretne lenni. A srác elég sok mindent elbaltázott egy tanév alatt; plusz egy év itt a suliban, még mindig nincsenek barátai; Liz-zel is régen találkozott, ki tudja mi van vele... lassan elkezdhetné ápolni a kapcsolatait, mert barátok, ismerősök mindenkinek kellenek.  Hazudik, aki azt állítja, hogy neki nem kell. A fiú végül odaér a játszótérhez és csak leül egy padra, mered a semmibe. Nézi a végtelent, a felhőket, hallja a madárcsicsergést, látja a kék eget, de nem tudja, mit tegyen. Lépjen le. Menjen körbe többször is a kastélyon és keresse meg Loise-t? Utóbbi nem tűnik rossz ötletnek, de végül elveti. Egész kicsi az esélye annak, hogy megtalálja. Még mindig meleg van és eléggé süti a nap a hátát, legalább nem a szemét süti. Chuck  elkezd gondolkodni, de min is? Persze, hogy Loise-on. Hálás lehet annak a valakinek, aki összehozta őket és soha sem fogja elengedni. mekkora kincs ez a lány, ha nem ismerné, valószínűleg már lelépett volna, vissza Budapestre, a régi sulijába, és akkor talán minden ugyanolyan lenne, mint régen, talán...
Azt mondják, nem érdemes a múlttal foglalkozni. Neki is egyszerűbb lenne, ha nem rágódna ennyit a történteken, hanem nekimenne egyenesen a jövőnek, nem hátra-hátra kacsintgatva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2013. április 16. 20:49 | Link

~ Drágaszáág ~

*Hogy milyen nap van ma? Hát, elég különleges a számomra, az egészen biztos. Már hetek óta készülök rá, próbálgatom a ruháimat, járom az üzleteket... sőt, amikor otthon voltam szüneten akkor is vásárolgatni mentem, csak hogy megleljem a megfelelő ruhát, cipőt, kiegészítőt és ami a legfontosabb... a megfelelő ajándékot. Kinek? Hát persze, hogy Chucknak. Neki közeledett olyan nagyon vészesen a születésnapja és hiába gondolkoztam a megfelelő ajándékon egyszerűen nem találtam semmi jót. Pénze van, megvehet mindent amire szüksége van, ami ebben az esetben nem túl jó, hiszen így nehéz venni neki valamit. Aztán végül is arra jutottam, hogy a szándék a fontos... persze azért reménykedem benne, hogy tetszeni fog neki amit kap tőlem. Reggel viszonylag korán keltem, hogy minden kis apró részletet kidolgozzak mire a találkozásra kerül a sor. Miután elkészültem a szépítkezéssel felvettem a hátizsákomat és a kosaramat, amibe már tegnap bepakoltam a cuccokat egy kosárba és egy hátizsákba, majd elindultam az úti célom felé. Akik láttak útközben, azok számára bizonyára kiderült, hogy tervezek valamit, de szerencsére Chuckkal nem találkoztam. Siettem. Még el kellett mennem a cukrászdába, hiszen torta nélkül semmit se ér egy szülinap. Természetesen már előre megrendeltem, hiszen nem akartam a véletlenre bízni.*
~Remélem el jön.~*Nem tudom, hogy bízhatok abban, hogy valaki eljön egy találkozóra úgy, hogy el sem hívtam, de valahogy majdnem biztos vagyok benne, hogy itt lesz, elvégre itt szoktunk találkozni amikor ráérünk. Persze ha nem ér ide küldök neki egy baglyot, hogy itt várom, de akkor nem lesz igazi a meglepi. A játszótérre érve azonnal megcélzom az egyik babaházat, naná, hogy a kéket. Abban fogunk bulizni... a gyerekek oviba vannak, így nem zavar meg minket senki. Felbiggyesztek pár lufit, meg egy-két lampiont, majd kirakom középre a csokoládétortát, aminek egy frankó gitár dísz van a tetején. Fekete, piros-sárga lángdísszel, fincsi marcipánból. A torta mellé helyezem a becsomagolt ajándékot, majd a kicsike ház ablakához ülök és várok. A hely egész kényelmes, hiszen tele van kispárnákkal, amiket én hoztam. A kis asztalka amin az ajándékok vannak amúgy is bent volt. Jó lesz ez... már csak neki kell ideérni. Nem várok túl sokat, körülbelül egy órát. Amint megpillantom a fiút elhúzom a fejem az ablakból. Nem akarom, hogy meglásson. Amikor újra kinézek, persze csak óvatosan, akkor már egy padon ül, háttal nekem. Nem tűnik valami jó kedvűnek, de majd én felvidítom. Óvatosan kimászok a házikóból, majd halk léptekkel elindulok felé. Amikor odaérek a kezeimet a szemeire helyezem, hátulról.*
- Na ki vagyok?*Kérdem kuncogva.*

Ruha:http://www.polyvore.com/cgi/set?id=79146383
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. április 22. 20:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2013. április 17. 21:45 | Link

Az Enyémm


Hát, nem éppen a legjobb érzés az ember születésnapján egyedül ücsörögni, dehát Chuck-nak ez jutott... Ismétt idősebb egy évvel, lassan ki kéne találni, hogy mit szeretne kezdeni magával. Tervei vannak, de ki tudja mi lesz belőlük?
Hirtelen azon kezd el gondolkodni, hogy nem-e gáz lesz az,hogy véletlenül otthagyta indulás előtt lakótársainak a szoba közepén a szennyest; legalább lesz egy kis izomszag. Mindegy, ennél fontosabb témák is vannak a gondolkodáshoz. Egyszer csak megpillant egy Edictumot. Minő véletlen, éppen a mostani. Kinyitja és elkezdi olvasgatni. Szokásosan ebben sincs benne, addig jó, amyg nem írnak róla semmi hülyeséget. Hiszen az újságok általában nagyítanak a dolgokon... Elég unalmas újság, inkább összegyűri és eldobja. Na vajon mit csináljunk? Szegény srác szétunja magát a padon, nem tudja mit tegyen. Azon gondolkodik, hogy lelépjen, amikor hirtelen egy kis zajt hall maga mögött, de nem nagyon figyel oda. Biztos valami kisállat, vagy valamelyik diák nem találja a helyét. Szerencséjére nem; a legjobb, ami jelenleg történhet vele.
- Nagyon hiányoztál! - fogja meg a lány kezét, utána pedig a derekát hátulról és finoman átemeli a pad egyik oldaláról az ölébe, lágyan átöleli és megcsókolja.
- Szeretlek - fejezi ki érzelmeit. Azt mondják, hogy ezt nem lehet elégszer elmondani egy párkapcsolatban, ki tudja? A legnagyobb szülinapi ajándék, hogy Loise itt van vele, az ilyen pillanatokért bármit megtenne.
- Hogyhogy errefelé? - teszi fel a kérdést és nem engedi ki a lányt az ölelés fogságából, inkább még megcsókolja párszor. Most végre érzi a lány kellemes illatát és élvezheti ahogy belelóg a haja az arcába. Ezt nem lehet kifejezni, aki már érzett így, az megérti a fiút. Egyszerűen egy megnyugvás, kiszorít minden problémát...
- Nagyon szép vagy, mint mindig - dicséri meg Lioise-t, mert azt a látszatot kelti, mintha készülne valamire. Nem a leghétköznapibb viselet.
Chuck most már csak a lány kezét fogja, aki a srác ölében ül.
Nem régen találkoztak, de olyan mintha már rég óra nem látták volna egymást; mindegy is, most itt vannak egymásnak, ez a lényeg. Chuck azon kezd el gondolkodni, hogy ennek a hirtelen találkozásnak, nincs-e véletlenül valami köze ahhoz, hogy ma van a szülinapja. Ez majd később kiderül, addig is töltsük valamivel az időt. Mondjuk azzal, hogy meglessük a fiatal pár meghitt, romantikus beszélgetését.
- Van valami újdonság? - tesz fel egy kérdést, majd egy kicsit elgondolkodik azon, hogy milyen lesz Loise-szal a jövője. Itt szeretne lakni a faluban, vagy valami kevésbé nyüzsgő helyen, minimum két gyereket szeretne, egy fiút és egy lányt, a többit meg majd meglátjuk.
Mekkora fejlődésen megy keresztül ez a gyerek? nemrég még undorodott a szerelemtől, most meg elég keményen a csapdájába esett. Nem valószínű, hogy valaha is ki fog szabadulni. Ez a valami elég kemény és ha egyszer belekerül az ember, onnan már nincs menekvés. Hacsak nem rendelkezik az illető valami természet feletti erővel, vagy valami hasonlóval.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. április 19. 18:53 | Link

Keith

Nem rég kezdődött az újabb tanév, Mary máris nekivág a szeretett Bogolyfalvának. Előző tanévben rengeteg idejét töltötte el itt, és bizony hamar szokássá, minimum heti rutinná vált az itt töltött idő elütése. Mostanra már nem csak remekül kiismerte magát Bogolyfalván, és simán eltájékozódott volna csukott szemmel is, de már a falu függője volt. Mindegy számára, hol tartózkodik a településen belül, csak ott legyen. Na nem mintha nem imádna a suliban lenni, többek között mert egy álma vált valóra, hogy egy olyan kastélyban töltheti napjait, mint a suli. Nem, erről szó sincsen, csak Bogolyfalva vonzza mint a mágnes. Egy nagyon erős mágnes, ami még egy autóméretű dolgot is pillanatok alatt magához ragad, nemhogy egy Maryt.
Boldogan indult hát el a már sokszor megjárt és szokott útvonalon, vidáman trappolva. Nem sietett ő sehová, kiélvezte a séta minden pillanatát, noha sétából inkább táncra váltott volna. A Boglyas tér felé menetelt, és mikor elérte az út közben választott célt, elsétált a játszótér irányába. Igen, az pont egy olyan hely, amit csak látott, de nem mondhatta még el, hogy járt is ott. Pedig bizony sok helyen megfordult, ez azonban kivétel maradt. Mikor leért, megállt a játszó szélén, és fülig érő szájjal mérte végig a terepet. Valahol mélyen ott motoszkált benne, hogy egy kicsit nagy már ehhez, de kit érdekel a méret és kor, ha lélekben messze elüt tőle? Efféle gondolatokkal indult meg a hinták felé, és elfoglalva az egyiket, elrugaszkodott, és hajtani kezdte magát. Legszívesebben minél magasabbra libbent volna, és még ki is ugrott volna a végén, de inkább meggondolta magát. Elvégre ez a hely tele van kisgyerekekkel, és nem lenne jó, ha leutánoznák, és bajuk esne. Mary azt nem vette volna szívére. E helyett inkább csak ült a hintában, földre leérő lábaival lengette előre-hátra a hintát lassan, és nézte a játszadozó kicsiket. Sokszor elgondolkodik azon, milyen jó lenne egy kis időre megint a helyükben lenni, gondtalanul játszani. Mit sem sejtve a problémákról, mik a felnőtteket, kamaszokat, és kicsit kisebb, náluk azonban nagyobb gyerekeket gyötri. Mary csak ült a hintában, a múlton merengve, és várva, hogy történik-e valami, és ha igen mi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4621
Írta: 2013. április 19. 21:14 | Link

Mary
április 20. szombat kora délután

A Nap szikrázóan és csodálatosan süt, bevonva mindent és mindenkit ebbe a mesés fénybe, Keith pedig úgy vonszolja ki magát a toronyból, mintha az élete múlna azon, hogy a Nap időben kimossa fejéből a látottakat. Rakoncátlan tincsei alatt egy reménykedő, de meglepően karikás szempár ül, és egyelőre még a megszokott energikus vigyora sincs vele. Az öltözéke gyűrött, mintha most kelt volna ki az ágyból, és ez egyébként pontosan így is van. Az éjszaka megint felkeresték a képek, izzadtan, véres szájjal ébredt úgy belezavarodva a takaróba, mintha kényszerzubbonyt adtak volna rá, mellette pedig megint egy vászon hevert, rajta egy kép gyors, pontos vázlatával, amire különben még most is élénken emlékszik, hiába próbálja mindenféle idétlen gondolattal  az agya leghátsó kis zugába zavarni; ugyanúgy elő-előredulakodik a fejében, mint a félig önkívületi állapotban töltött éjszaka rémképei. Mindenesetre most legalább az ágyában ébredt, nem a padlón kiterülve, úgyhogy legalább a nyaka nem fáj túlzottan.
Meg se nézte, hogy megy le a nagyterembe ebédelni, hajtotta a társaság utáni szörnyű vágy és az éhség, szóval a kisebzett száját már csak diáktársa figyelmeztetése után mossa meg, a legkevésbé se törődve azzal a néhány festékcsíkkal, ami a nyakán és a halántékán virít akkor is, mikor befordul a játszótérre. A kis sétától némileg lenyugodott, ha vigyor nem, de legalább egy közvetlen mosoly már szembeköszön mindenkinek, aki mellett elmegy, így az anyák se érzik feltétlen szükségét annak, hogy elhívják a közeléből a gyerekeket; a világos nadrágja, a rosszul és még így is csak félig begombolt inge, és meztelen lába a két perccel ezelőtti zaklatott arcával, zilált hajával és gondolataival nem lett volna túl jó ajánlólevél, de most már újra nincs egyedül, a gyerekek lármája és a kíséretük halk duruzsolása kellemes harmóniát teremt benne, hálásan figyel mindenre, ami nem belőle ered.  
-  Zsupsz...- Mondja egy pillanatra elvigyorodva, és hátulról meglökve Maryt, útjának engedve a hintáját.
- Téged láttalak Önismereten? - Kérdezi közvetlenül, könnyedén. Persze jól tudja a választ, mert többször majdnem őt találta el azzal a papírsárkánnyal, amit mindig Leonie-nak címzett; a probléma hatékony megoldására persze már közelebb költöztek a háztársával, bár ezzel mostanában Flaviu tanárnőnek vannak érthetetlen problémái. A mindennapi idegesítő gondok csak arra jók, hogy eltereljék a figyelmet a lelket őrlő problémákról, de legalább elég hatékonyak. Náluk már igazán csak a játék az, ami nagyobb segítséget ad.
- Mary, ugye? Van kedved fogócskázni? - Kérdezi hirtelen, lelassítva a hintát, hogy elé léphessen. A szeme most egy játékos kisfiúé, a vigyora pedig végre egészen Keith-es benyomást kelt.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 19. 21:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. április 20. 00:12 | Link

Keith

Marynek akaratlanul is rá kellett jönnie, hogy a játszótér Bogolyfalva egyik legkellemesebb helye. Alig láthatóan ugyan, de mosolyogva figyeli a gyermekeket, ahogy azok egymással játszanak, mászókáznak, homokoznak, kergetőznek, miközben a szülők figyelik őket. A Navinésnek akaratlanul is eszébe jutnak azon emlékei, amikor ő volt ennyi idős volt, és őrá vigyáztak. Egy alkalom fordult elő csak, mikor nővére ahelyett, hogy rá figyelt volna, osztálytársaival diskurált, igaz, Mary nem is jött jól ki belőle. Viszont sok kellemes emléke is van, amit szívesen újraélne, bevallottan a rosszakkal együtt is. Ha az időt visszatekerhetné, valószínűleg meg sem állna minimum ötéves koráig. Na igen, a legtöbb ember legfeljebb egyetemista korában vágyna vissza óvodáskori éveibe, de Mary hamarabb érkezett el addig a pontig. Lehetséges ugyan, hogy ebben közrejátszik az is, hogy van egy tíz évvel idősebb nővére, és szemügyre veheti, milyen nehéz is a felnőttek élete. Részben ezért is szeretne még egy kicsit kicsi maradni. Végül is, nem tehet róla, ha a lelke gyerek maradt. Valószínűleg még tovább agyalna ezen, de egy mögüle jövő hang kizökkenti a mélázásból, s egy pillanattal később azon kapja magát, hogy emelkedik, lába már nem érinti a talajt. A nagy hirtelenségben szorosan megmarkolta mindkét kezével a hinta ülőalkalmatosságát, igaz, ezzel kicsit nehezebb volt nem leesni, mintha a kötelet kapta volna el. Első pillanatban fel sem fogta, mi történt, kicsit meg is ijedt, ám a meglepettséggel ellentétben ez hamar elillant.
- Én láttalak téged, úgyhogy biztos. - felel kedvesen, mikor meglepettsége is alábbhagy. - Igen, Mary. Te pedig Keith vagy, ha jól tudom, ugye? - érdeklődik ő is. Már csak azért is, mert névmemóriája alapjáraton csapnivaló, és nem árt biztosra menni. - Fogócskázni? Hú, az igazat megvallva, azt sem tudom, mikor fogócskáztam utoljára. De most hogy mondod, igen, lenne kedvem! - vigyorog ő is. Eredetileg furcsának tartaná a kérdést, főleg, mert ez a korosztály valószínűleg "cikinek" találná a fogócskázást, meg ő sem biztos, hogy elfogadná, mert furán érezné tőle magát. Viszont ezen a napon nem, ezen a napon valószínűleg bármi hasonlóban benne lenne. De lehet, hogy ez az egész évre ki fog hatni, elvégre az iskola kezdi megváltoztatni a lányt. Példának okáért sokkal bátrabb lett, ami az emberekkel való viselkedést illeti. És más téren is változik, ezzel pedig ő is tisztában van, még ha egyelőre nem is tudja hova tenni.
- És még a fogó szerepét is vállalom, ha gondolod. - teszi még hozzá, készenlétben állva, hogy a fiú után szaladjon, illetve ha az nem fogadja el az ajánlatot, elfele tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2013. április 22. 20:47 | Link

~ Szülinapos ~

*Hát nem egészen erre számítottam az egészen biztos. Sohasem gondoltam volna, hogy egy srác csak úgy átemel a pad egyik oldaláról a másikra. Ez olyan romantikus, el is pirultam tetőtől talpig.*
- Te is nagyon hiányoztál nekem*Szólalok meg bájos mosollyal, de alig tudom befejezni a mondandómat ajkaink máris összeérnek. Természetesen viszonozom a csókot.*
- Én is szeretlek*Nyomok is egy nagy cuppanóst az arcára, majd a fejemet a vállára hajtom, de persze csak a szélére, hogy bármikor meg tudjon csókolni amikor kedve van, hiszen nekem is nagyon jól esnek a csókok. Szeretem őt és ez jó érzés. Végre valaki elfogad olyannak amilyen vagyok és ezt nem felejti el az orrom alá dörgölni. Nagyon jól esik a kedvessége és a bókjai, annyira édes. Sosem hittem volna, hogy találhatok ilyen lovagot, csak nehogy ő is kidobjon... ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem, ez most nem fontos.*
- Igazából téged vártalak. Tudom, nem szóltam, de úgy voltam vele, hogy majd később szólok, de igazából reménykedtem benne, hogy így is megtalálsz, hogy nem szólok*Na ez így elég kuszának tűnhet, de tényleg így volt. Nem szóltam neki, mégis reménykedtem hogy eljön ide. Így kimondva elég butaságnak tűnik, de itt van és ez a lényeg.*
- Köszönöm szépen*Újabb óriási puszi, majd a következő kérdésnél egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy mit is válaszoljak, de aztán végül is jobbnak látom, hogyha a lényegre térek, úgyhogy lassan felállok Chuck öléből, majd jobb kezemmel megfogom a bal kezét és finoman elkezdem felhúzni.*
- Tulajdonképpen van, gyere, mutatok valamit*Kicsit szomorú arckifejezésre próbálok átváltani, mintha valami rosszat akarnék mutatni, majd lassan odalépdelek vele a házikóhoz amiből az előbb kimásztam és picit lehúzva a fejem belépek rajta.*
- Bújj be!*Még mindig nem engedem el a kezét, hogyha esetleg nem szeretne bejönni, akkor majd behúzom valahogy. Mindegy hogyan, csak bent legyen. Kívülről lehet picinek tűnik a házikó, de belülről egész tágas. Ha belépett ismét ráül az arcomra az óriási mosoly.*
- Boldog Szülinapooot!*Közben persze átkarolom és most először én kezdeményezem a csókot. Persze mindegy ki kezdi, csak legyen folytatás. A torta tetején már ég a gyertya, szerencsére varázsgyertya nem csöpög a viasz belőle a tortára, viszont el lehet fújni ugyanúgy, mint a sima gyertyákat.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2013. április 23. 19:38 | Link

Drágám


Azért az elég jó érzés tud lenni, hogyha figyelnek valakire tudja, hogy legalább egy ember szereti a közvetlen környezetében. Ezt éppen most tudatják Chuck-kal. A srác nagyon szereti ezt a lányt. Ha tehetné, egész nap csak vele lenne, ölelgetné és csókolgatná, de az élet sajnos nem csak ebből áll (kajálni is kell).
Egy váratlan pillanatban Loise felpattan a fiú öléből, kézen fogja és elindulnak, de ki tudja merre? Erre majd a továbbiakban biztosan rájövünk. Én is nagyon kíváncsi vagyok rá, már ülök a 3D-s TV előtt szemüveggel és popcorn-nal. menet közben Chuck feltűri a pólója ujját, mert hosszú ujjú és meleg van. Így tökéletesen látszik, hogy a bal alkarja ki sem látszik a színes tetoválásokból. Azért ezt választotta, mert egy összefüggő, szép, színes minta. Na de ez most mindegy, Loise biztos észre fogja venni, reméljük nem borul ki a bili...
Na de most foglalkozzunk azzal, hogy merre is tartanak ezek a fiatalok? A lány egy pillanatra megáll egy kis méretű házikó előtt, aztán be is vezényli a srácot, természetesen ő is jön. Chuck nem érti a dolgot.
- De most minek?... - be sem lép az ajtón, már kérdez. Milyenek ezek a mai fiatalok? Majd mindjárt meg tudja mi vár rá, élete legjobb meglepetése, amihez hasonlóban még nem volt része.
- Te vagy a legnagyobb ajándékom! - viszonozza  forró csókot és nagyon érzelmesen átöleli a lányt. Egyszerre leesik neki minden. Loise egy meglepetés szülinapot rendezett neki. Milyen kedves, ehhez hasonlóra még csak családon belül került sor. Mondjuk... Ha minden jól megy, nemsokára Loise is családtag lesz. Elsőre Chuck nem is veszi észre, hogy a lány mennyit melózott, csak érez valami féle szokatlan illatot.
- Hmm, szeretem a tortát - mondja, de minden folytatódik. Csak csókolja és öleli a lányt, egyszerűen nem tud betelni vele.
Egy kis idő után már csak Loise gyönyörű szép szemeiben mereng és próbálja kitalálni, hogy mire gondol, persze sikertelenül. Ez valami magasabb rendű művészet. Egyszerűen nem tudja, hogy mit mondjon, mit ne mondjon; inkább az alapoknál kezdi.
- Köszönöm - csak tömören, őszintén, újabb csókot adva a lánynak.
- Hogy lehetek ilyen mázlista? Nagyon szeretlek - újabb vallomás, mostanság megszokhattuk a sráctól. Nem is tudja, milyen szerencséje van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4621
Írta: 2013. április 24. 18:21 | Link

Mary
április 20. szombat kora délután

Meg se fordul a fejében, hogy Mary esetleg furcsának találja az ötletét, de azért olyan arcot vág, mint egy óvodás, akinek megengedte az anyukája, hogy fél órával többet játsszon. A nevére nagyot bólint, olyasformán, mint aki egyébként teljesen mellékes dolognak találja azt, hogy kit hogyan hívnak, főképp akkor, ha játék van tervbe véve. Az elnevezések, jobb híján arra jók, hogy beszélgetést tudj kezdeményezni a másikkal.  
- Szeretek fogó lenni. - Közli nevetve, és eridonos sportszerűséggel hagy néhány másodpercet a lánynak, hogy elfuthasson előle. Az üldözött szerepe mindig sokkal nagyobb nyomással jár együtt, neki pedig jobban esik vadásznak lenni, elvégre egész éjjel ő volt a vad.
- Megállj, Black Bart, most elkaplak! A király nem tűr többé kalózokat! - Kiáltja harsányan, és amint Mary a legközelebbi csúszdához ér ő is elindul. Black Bart neve már egész kisgyermekkora óta híres volt otthon, ahogy a többi kalózé is, és Keith rengetegszer használta fel ezeket az információkat amikor kerettörténetet akart adni egy-egy játéknak. Még kardja is volt, természetesen, bár azt általában elvették tőle, mert annyira felhevült a játékban, hogy nem bírt az erejével, és a kardja a levegőben teljesen önállóan megtámadta a barátait. Most szerencsére nincs kardja, így az első kanyarig jobb híján a kezével csapkod, szerencsésen elnyerve ezzel néhány szülő bizalmatlan tekintetét, ámde befordulva egy mászóka ormótlan szikla mellett, már egy faággal szablyával folytatja a hajszát.
- Nem menekülsz többet Newfoundland szigetéről! - Elhivatott királyhívőként Keith észre se veszi az akadályokat; átvágtáznak a gyönyörű tengerpart egy kicsinyke részén, egy mélységesen mély szakadék peremén és szúrós cserjék közt. A kisváros szélére érve megkerülnek néhány ártatlan polgárt, vagy idegen kereskedőt, és Keith agyán ekkor fut át egy merész gondolat - nem tűnődik sokat, tudja, hogy csak így tudja elkapni az erkölcstelen kalózt, úgyhogy rögtön le is kanyarodik az ösvényről, hogy a szablyát a szájába véve megmásszon egy hatalmas házat, aminek a szépen kimunkált, kecses átvezető hídján végigrohanva elérheti, hogy a szomszédos erkélyről egyenesen Black Bart elé pattanjon.
- Itt a vége, Black Bart! Túl sok hajónkat fosztottad ki, és túl sok nőt becstelenítettél meg! - Mondja szemtől szembe, csak egy gyors vigyornak enged helyet, mielőtt szablyáját két kézzel fogva támadólag Black Bart felé fordítja és felé rohan. Persze Black Bart-nak még megvan minden esélye a menekülésre, megpróbálhatja kikerülni, vagy elgáncsolni a lovagot, Keith tudja, milyen szívósak ezek a rettenetes kalózok.    
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 24. 18:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2013. április 24. 20:17 | Link

~ Drágaszáág ~

*Annyira jó, hogy végre ismét Chuckkal lehetek. Annyira szeretem és olyan jó vele. Annyira kedves, aranyos, figyelmes és közben egy kemény srác, aki boxol és egy zenekar tagja. Igazi álompasi, csak az a legnagyobb baj ebben az egészben, hogy annyira szép az egész, mint egy álom. És én félek, félek, hogy egyszer majd fel kell ébredjek és az az ébredés nagyon fog fájni... nem hiszem, hogy képes lennék újra túlélni egy szakítást. Ilyesmi gondolatok cikáznak a fejemben, amikor is a csinos kis babaház felé lépkedünk kézen fogva. Ám amikor bebújok a kis helységbe minden gondolatom visszaterelődik a jelenre, ami most annyira szép.*
- Majd meglátod*Mondom sejtelmes hangon és kíváncsian várom a reakcióját a belépés után. Szerencsére a várt reakciót látom rajta. Örül és meglepett és ez most engem is boldogsággal tölt el. Újabb csók következik és egymás ölelése. Imádom az illatát és azt amikor ilyen közel van hozzám, ezért nem is ellenzem az újabb ölelkezés és csókcsatát. Fantasztikusan csókol. Igaz, még csak két fiúval csókolóztam életemben, de ő viszi a prímet. Igaz, Caiushoz még mindig fűznek gyengéd szálak, de neki azt hiszem már sohasem tudnék megbocsájtani és egyébként is megbeszéltük a múltkor, hogy többek vagyunk, mint barátok, de nem működne köztünk egy párkapcsolat. Én még mindig nem értem miért, de elfogadtam a fiú döntését és próbáltam továbblépni. Ez azt hiszem sikerült is, legalábbis jelen pillanatban úgy néz ki.*
- Nagyon szívesen, én is nagyon szeretlek*Szólalok meg fülig érő mosollyal, majd ismét újabb csókot lehelek Chuck ajkaira.*
- Kívánj valamit*Húzom oda a tortához, ami eddig sem volt messze tőlünk, de másfél méteres távolságból nehezebb elfújni a gyertyát. Persze nem lehetetlen, de így mégis jobb. A torta egyébként csokoládékrémes, csokis tésztájú, étcsokoládéval leöntve. Remélem szereti. Egyébként hoztam egy üveg pezsgőt is. Tudom, nem lehet inni hivatalosan, de egy üveg pezsgő kettőnknek nem olyan sok és hát valamivel le kell öblíteni az édességet.*
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. április 24. 20:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. április 27. 01:56 | Link

Keith

Igazán felszabadultan érzi magát, olyannyira, amilyennek régen nem. Őszintén örül a fiú kérdésének, és nem csak azért, mert újra gyerek lehet egy kicsit, mármint, most is gyerek, de olyan igazi kisgyerek. Hanem azért is, mert imád futni, szaladgálni. De nem úgy, mint aki kocog, meg sportol, sokkal inkább úgy élvezi, ha közben jól érezheti magát, nincs egyedül, és bulis az egész, meg nevettető.
- Rendben, akkor te vagy a fogó! - vigyorog szélesen, majd futni kezd. Nem néz vissza, csak az első csúszdánál, ahol is látja, hogy Keith épp akkor kezd futni, de csak miután odakiabált valamit Marynek.
- Dehogy kapsz! Eddig se tudtál, eztán sem fogsz, erről személyesen gondoskodom! - kiált vissza, kissé gúnyos hangnemben, a végén harsányan nevetve. Még csak most kezdték, máris élvezi a játékot. Élvezi hogy a határtalan képzelet világába szalad, mi éppen egy kalózos, üldözési jelenetet mutat be - ráadásul ő a hírhedt kalóz. Mary imádja őket, teljesen oda-vissza van tőlük, bár alapvetően nem pozitív karakterei a történelemnek. Ez azonban cseppet sem zavarja, hisz a kalózok épp úgy szerethetőek, ahogy vannak, nem? Nem csoda, hogy kiskorában nem hercegnő, hanem kalóz akart lenni. Habár később a lovagságot is bevállalta volna, de a Zorronál való tanonckodásnak sem mondott volna soha nemet. S igazból mai napig elfogadná bármelyik posztot az előbb említettek közül. Most pedig képzeletben Black Bart bőrébe bújva rohan, hogy nehogy elcsípjék. Lábait szedve ugrik keresztül egy mérleghintán hatalmas kidőlt fa törzsén, amit két falusi férfi emel fel, hogy elszállítsa. Ki tudja, talán favágók voltak, vagy a villám döntötte ki, de Maryt, azaz Blacket ez cseppet sem érdekli. Futtában ugrik, és kap el egy kötelet fáról lelógó indát, hogy átlendüljön vele a falu határát átszelő folyó felett, mi a tengerbe folyik. Ő is felkap egy kardnak tökéletesen alkalmas fadarabot, azzal rohan tovább, keresztülvágva a piactéren. Nem is sejti, hogy pillanatokkal később szembetalálkozik a levegőből elé toppanó üldözőjével.
- Itt a vége, de nem nekem! - kiált vissza merészen, s egy helyben állva várja, hogy a lovag odaérjen. Épp időben ugrik el a másik fegyvere útjából, rácsapva arra sajátjával.
- Ha harc, hát legyen harc! Menekülés nem kenyerem, intézzük el fér... Rátermett harcoshoz illően! - javítja ki magát még időben. Azért Mary mégiscsak nőből van, még ha férfi bőrbe bújt is ez alatt. Kihívóan tekint a másik szemébe, remélve, hogy az elfogadja az "ajánlatot". Azért még lopva körbe kémlel, hogyha a szükség úgy kívánja, könnyen nyerjék egérutat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2013. április 28. 16:27 | Link

Édes


Hát igen, a szerencse. Rengeteg kell belőle a rendes élethez, sőt, az élethez is. úgy néz ki, hogy Chuck-nak egy elég nagy adaggal adatott. Van pénze, háza, mindene, ami kellhet. A legfontosabb is, amit nem lehet vásárolni, a barátnő. Ahogy a jelenlegi dolgok állnak, pár év múlva biztosan meg fogja kérni a kezét. Addig is kitartás, nincs az messze.
Ez a srác legjobb szülinapja eddig, az biztos. Az első Loise-szal, reméljük nagyon sok közös lesz még. Nem tud mit csinálni, ezért inkább csókolgatja a lányt és öleli erősen.
Elég hangulatosan rendezte be a kis házikót, aranyos lett; olyan szülinapos. Nem kell sok idő és oda is érnek a tortához. Nos, hát, kívánjon valamit. Mi sem egyszerűbb ennél. Lehunyja a szemét, és a gyertyák elfújása közben kíván is valamit.
~Sose veszítsem el Loise-t.~
Mi mást is kívánhatott volna? A gyertyák elfújása után ismét átöleli Loise-t és megcsókolja.
- Köszönöm, ez eddig a legjobb szülinapom - vallja be töredelmesen az igazságot.
Megfogja a kést és vág két szelet tortát a két tányérba, majd az egyiket Loise-nak adja, a másikat pedig jó maga fogyasztja el. Nagyon finom. Csokikrém, csokis tészta, csokiöntet, a legjobban együtt.
- Ez nagyon finom. Te csináltad? - kérdezi a lánytól. A főzésről még nem nagyon beszéltek. Loise biztos tud főzni, ami Chuck-nak nagyon megy, az a vajas kenyér. Most viszont inkább hagyjuk a gasztronómiát. A fiú észrevesz egy lehűtött pezsgőt.
- Most, hogy nem vagy prefektus, szabálytalankodni lett kedved? - kérdezi gúnyosan, egy csókkal fűszerezve, majd kiveszi a jéggel teli vödörből és a segédeszköz kilöki a dugót olyan hangosan, ahogyan a filmekben szokott lenni. Önt két adagot a kikészített poharakba, az egyik poharat ismét Loise-nak, a másikat pedig magának.
- Hát, én mindenképpen meg szeretném neked köszönni, hogy lepaktáltál velem, mint a világ legszebb és legkedvesebb lánya... - csupa nyálas duma, ahogy mostanság megszokhattuk. És csin-csin.
Ez egy jó szülinap volt, sőt, Chuck-nak az eddigi legjobb. Reméli, hogy lesz még része hasonlóban. Sokat buliztak és csókolóztak, késő este, talán hajnal pedig leléptek a hálószobáikba és egymásra gondolva hajtották nyugovóra fejüket.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2013. május 21. 15:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4621
Írta: 2013. május 10. 18:33 | Link

Mary
április 20. szombat kora délután

A lány bámulatosan hamar alkalmazkodik Keith sodró lendületéhez, és legalább akkora vehemenciával vág bele a játékba, mint a fiú. Keith teljesen feloldódik a játékban, úgyhogy egyelőre egyáltalán nem gondolkozik azon, hogy mekkora szerencséje van ezzel a találkozással, noha kétségkívül Mary jelenléte az, ami most arra biztatja, hogy körbe-körbe rohangáljon egy kalózt üldözve, mezítláb, bottal, mint holmi falusi gyerkőc, vagy mint egy megkergült művészlélek. Ízlés kérdése. Az, hogy mindez vajon Mary érdemére válik-e, vitatott. Talán meg kéne kérdezni azokat a szülőket, akik elborzadt arccal hívják magukhoz a gyerekeket, mikor azok be akarnak csatlakozni a páros mókájába.  
- Váhháháháhá! - Közli tartalmas mondanivalóját közvetlenül azelőtt, hogy lesújt a hatalmas kardjával. Az ocsmány kalóz ügyesen ugrik el a csapás elől, és felveszi a harcot lovagunk ellen, aki híres párbajozó lévén szívesen megy bele az új szabályokba.  
- Véged van, Black Bart! - Azt tervezi, hogy csak megsebesíti, egy ilyen vérengző őrült ugyanis nyilvános akasztást érdemel. Tökéletesen "szabályszerű" támadásokat indít, ahogy az udvarban tanulta; főleg a hasi és a lábi részt célozza, és mindig visszarántja a karját, hogy időben védekezhessen - köréjük pedig e sorsfordító, kemény harc közben mindenféle polgárok gyűlnek elszórtan, de néhány ház ablakából is figyelik a nagy csatát, olykor bekiabálás hallatszik.
Pedig a harc nagyon kiegyenlített. Keith úgy ugrál, pörög, forog ide-oda, mint valami megveszett mókus, de talán jobban kifárad a nevetésben, amit ha akarna se tudna megfékezni. Kétségkívül eszelősen, vagy mondjuk úgy, hogy kreatívan oldja meg a közelharcos jelenetet; felugrik a lépcsőkre, a házak falára, drámaian a polgárok elé ugrik, mint aki védelmezni próbálja őket, (ez természetesen nagy népszerűségnek örvend) de egyszer még a porban is megfordul, hogy kitérjen egy, természetszerűen becstelen támadás elől. Ki tudja, ő talán gyorsabb egy kicsit, de már szinte érzi magán a sérülésekből kicsorduló vért. Mindenre fel van készülve, ha Black Bart futni akar ő is elindul, sajnos aggasztóan közel vannak már a parthoz, ahol rengeteg hajó várja büszkén, hogy kihajózhasson a nagy kékségre.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. május 10. 18:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. május 10. 19:23 | Link

Keith Grin

Reggel, mikor kimászott az ágyból, nem is remélte, hogy ilyen jó napnak nézhet elébe. Menekülés közben is vigyorok, néha hátra-hátra tekint. A fiú, vagyis lovag viszont meglepi kicsit, mikor előtte terem, no de ez nem lehet probléma egy vérbeli kalóz számára, igaz-e?
- Csak szeretnéd! - rikkantja, hogy aztán saját fegyverével kivédje a lovag csapásait. Bár nem csak védekezik, támad ám rendesen, próbálva használni pár kalózos filmekben látott taktikát - persze arra ügyel, hogy ténylegesen ne okozzon fájdalmat a fiúnak. Nem venné a szívére, ha újdonsült játszópajtijának miatta esne komolyabb baja, akkor se, ha Uff-bácsi seperc alatt kikúrálja. Na meg haragot sem akar, szívesen játszana még egy darabig, akár máskor is. Képzelete bekapcsol, szinte tényleg látja a házakat, azt a falut, amibe beleképzelik magukat, a rémült polgárokat - bár azoknak a szülők is vígan elmennének.
Pár pillanatig elnézi az ugráló fiút, de úgy dönt, belemegy a játék következő fázisába. Utána ugrál, úgy téve, mintha el akarná kapni, néha egy-két támadással fűszerezve a dolgot. Amikor aztán a lovag az egyik polgár elé veti magát, így kicsit messzebb kerülve tőle, így kiált:
- Sosem kaphatod el Black Bartot! Hahahaha! - hallatszik a végén egy jóízű, vérfagyasztó kacaj - mi tagadás, ha valamihez, ehhez ért a Navinés -, és a lovagnak hátát mutatva iszkol fel egy ház tetejére. Lehet nem jó ötlet, ami a gyerekek szemszögét illeti, de onnét ugrik tovább egy két férfi által cipelt pallóra - mi esetünkben a hintát jelenti -, s arról leugorva iszkol befele a dzsungelbe. Ésszerűbb lenne a hajó felé menekülni, pontosabban ténylegesen menekülni. Merthogy ez nem igazi menekülés, csak egy csel. Egy csel, hogy maga után csalja azt a bolond lovagot, ki van olyan őrült, hogy kiálljon Black Bart ellen. Értékeli ugyan a bátorságot, de mégsem hagyhatja itt ezt a rühes kutyát büntetlenül, lecke mentesen. Az nem rá vallana.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4621
Írta: 2013. május 10. 20:35 | Link

Mary

A porból felpattanva néhány őszinte pislogással adózik Black Bart tökéletesre sikerült sátáni kacajának, ami tudatosítja benne, hogy Élete Ellenségével áll szemben. A legtisztább és a legbüszkébb érzésekkel harcol a Király nevében, készen feláldozni életét a nemes célért, ennélfogva gondolkodás nélkül rohan utána a sűrű erdőbe, maguk mögött hagyva a meghökkent, éljenző polgárokat.
Itt csak ketten vannak.  
Keith pontosan tudja, hogy mindez csapda, de ez a legcsekélyebb félelemre se elég ok, ha ha valaki igazán átszellemült. A fák kerülgetése és az elszánt koncentrálás még a nevetést is elfeledteti vele, ellenben határtalan örömet és a vadászösztön előretörésével fokozódó izgalmat érez, mikor egyre közelebb és közelebb kerül Black Barthoz. Az agya ezalatt bedobozolta, lekötözte és elraktározta a reggeli vad élményeket a pince legsötétebb sarkába, olyan mélyre, ahol már képlékeny a határ, teljesen kikerült a Tudatából, félig pedig már a Tudatalattiban lóg. Most pedig itt van a burjánzó erdő kellős közepén, ő a Lovag, előtte pedig a világ leggonoszabb embere rohan lélekszakadva, fegyverrel a kezében. Most gyerek. És ki tudja hol van az a reggeli  meggyötört fiatal, bizonyosan nem is érdekel senkit, mert ő sokkal veszélyesebb, szomorúbb és vadabb, mint ez a rohangáló gyerek itt. Most ő a múlt, a gyermek pedig a jelen, aki a valóságot hitványan a múltnak dobja, mert a múlttal soha nem foglalkozik, ellenben folyamatosan igyekszik jelenné tenni a játékot.  
Zsupsz.
Keith jó magasra ugorva kinyújtja karját egy ág felé, hogy némi plusz lendületet kérjen tőle, mert Black Bart bizony itt van tőle alig egy méterre.
Durr.
És ugrik. Szétvetett karral, lobogó hajjal, nagy vigyorral, egyenesen Black Bart felé. Ha minden jól megy, egyenesen rajta fog talajt, és jól meghempergeti a porban. Természetesen az érkezésnél egy jó eridonoshoz illően nem vágja rá mind a 60 kilóját, és még a kezét is előreteszi, hogy finomítsa a várt puffanást. És tényleg, tényleg, őszintén reménykedik a trükk sikerében, különben Black Bart első sorból láthatja, ahogy lovagunk szó szerint pofára esik. Az fáj. Szerencsére jó esélyei vannak, pusztán csak amiatt, hogy még az őrült kalózok is ritkán számítanak arra, hogy egy lovag sutba dobja az összes méltóságát, és Tarzan módjára hátulról leteperi őket.      
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. május 10. 21:27 | Link

Keith Grin

Szalad-szalad, egyre beljebb a rengetegbe. Magában mosolyog, mert egyre inkább élvezi az egészet, s lassan azt is feledi, hogy csak játszanak. Bár még nem teljesen, megvan még valóságtudata, eddig is megvolt, meg lesz ez után is, de fennáll a lehetőség, hogy ezt a játékot a későbbiekben kicsit komolyabban fogja venni, mint eddig. Mi tagadás, régen nem érezte magát ilyen szabadnak, és nem volt már rég ilyen felszabadult. Jó ötlet volt a játszótérre keveredni, annyi szent. Végre megint gyerek lehet, és úgy szórakozhat, mint a kicsik, ez pedig nagyon jó érzés, mi lendületet ad. Lendületet a futáshoz, a folyamatos energiatermeléshez. Mind e mellett pedig örül, hogy összetalálkozott Keithel, s ugyan akkor csodálkozik is, hogy vannak még olyan tizenévesek, akik nem tartják dedósnak az ilyenfajta mókázást. Ez külön örömöt okoz a lánynak.
Néha-néha háta mögé pillant, hogy azért azzal legyen tisztában, mennyire jár közel a lovag. Sajnos, ezt nem ejti meg elég sűrűn, így csak hallhatja az egyre közeledő, sűrű léptek zaját. Szedi a lábát, ahogy tudja, igyekszik fokozatosan egyre gyorsabban haladni, de félő, hogyha még ennél is gyorsabban fog szaladni, a minimális lassítástól is orra bukik - és onnantól akármilyen gyorsan is kászálódik fel a földről, és rohan tovább, már halott ügy az egész. A lovag már túlontúl közel jár, és...
...nos, közelebb, mint remélte. Kardját még időben dobta el, és tette maga elé karjait, ezzel tompítva az esést. Nem mintha baj lett volna, ha nem megy, hisz jól bírja a fájdalmat, meg erős is. Elvégre egy kalóz legyen erős! De a reflex az reflex, az ember ha akar sem tud tenni ellene. Ő legalábbis nem tud, nem mintha olyannyira akarna.
- Nem kaphatod el Black Bartot, Black Bart elkaphatatlan, fiú, ezt jól jegyezd meg! - mondja, mihelyt feleszmél meglepetéséből, majd eltolva magát a földtől hátára kényszeríti a lovagot, majd legördül róla, hogy gyorsan arrébb guruljon, felpattanjon, s kardját elkapva elszaladjon. Ha a lovag nem kapcsol még idejében, nem láthatja, ahogy Bart egy fa mögé futva mászik föl rá, hogy aztán ha a lovag közelebb ér leugorjon, és lendületből köré csavarja azt, hogy kis időt nyerjen a menekülésre, és egy fa - egy játszótéren álló jó nagy fa - lombjai között bújjon el, míg ki nem gondolja, mi legyen a következő lépés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4621
Írta: 2013. május 13. 00:00 | Link

Mary (:

A támadása remekül sikerül, hamarosan már a porban fetrengenek, "birkóznak," ám a végzetes csapás előtt Black Bart-nak csakhamar sikerül egérutat nyernie, úgyhogy a rövid közjáték után folytatódik az üldözés, elszántan, fáradhatatlanul. Most újfent nagyobb köztük a távolság, úgyhogy Black Bartnak még éppen van ideje Keith fölé kerülni, s bár a lovag egy pillanatra se téveszti őt szem elől, az indás trükk mégis meglepi, és nevetve hagyja magát körbetekerni a növénnyel. Persze ez hosszútávon nem állíthatja meg őt, éles kardjával egy gyors suhintással kettéhasítja a béklyót, amit legalább olyan szorosnak érez, mintha egy kalóz tényleg teljes erőből megkötözte volna. Aztán előreszaladva, fegyverét óvatosan maga előtt tartva keresi-keresi a gyáván menekülő vadat.
- Nincs esélyed, Bart! A király emberei már bizonyára észrevették a hajódat, a koszos embereid már elvesztek, most te következel. - Kiáltja körbe-körbe fordulva és lassan lépegetve, hátha megpillant valami mozgást a környéken - és ekkor lát meg egy eltérő színárnyalatot a közelében lévő hatalmas fán. Tényleg, mintha erre futott volna...
- Nincs esélyed. - Ismétli vigyorogva, és tekintetével feltűnésmentesen továbbsiklik a téren, miközben inge egy rejtett, belső zsebéből lassan előhúzza a pálcáját, és tesz még néhány lépést a fa felé. Nyilván nem sokáig húzhatja a dolgot, mert Bartnak hamar feltűnhet, hogy közeledésen nem véletlen, épp ezért három másodperc múlva már ugrik is, bal kezével egyenesen a fára szegezve a pálcáját, míg jobbal, ahogy a csatába induló hadvezérek szokták.
- Wasser! - A vízsugara hosszan tartó, erős és széles, jóval keményebb, mint egy átlagos kezdő másodévesé, és bár az ágak nyújtanak némi biztonságot a bitangnak, Keith reménykedik benne, hogy így is sikerül némiképp eláztatnia, hátha legalább leüldözi a fáról. Ha nem jön be, sajnos kénytelen lesz utánamenni.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. május 13. 00:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. május 13. 22:50 | Link

Keith Grin
 
Szerencsésen kikeveredik a lovag kezei közül, s ehhez hűen idejét sem vesztegetve iszkol arrébb. Jó erősen betekeri a lovagot az indával, s bár tudja, sok haszna nem lesz, mégis vicces hangulatot kölcsönöz - a hallottak alapján nem is csak a lány számára -, meg amúgy is. Az a minimális, alig pár másodperces időnyerés is hasznos lehet. Odarohan a legközelebbi fához, hogy felmásszon rá, s lombkoronájában keressen rejteket. Csupán addig, míg kiötli, mi lesz a következő lépés - elvégre nem menekülni szándékszik, míg világ a világ. Azért nem is szökik meg, hogy megleckéztesse az amúgy figyelemreméltóan bátor, egyszóval bolond lovagot. Merthogy aki szembeszáll Bartal, az csak egy ütődött lehet, annyi szent - vagy épp nem ismeri a hírhedt kalózt, ami több okból kifolyólag is lehetetlen.
- Ez az, amiben a helyedben nem lennék olyan biztos. - suttog maga elé, vigyorogva a lovag kijelentésén. Ugyan még nem tudta, hogy akarja kicselezni a király emberét, mégis magabiztosan ült a fán, a fejleményeket és az ötletet várva. Abba viszont bele sem gondolt, hogy piros ingének köszönhetően pillanatok alatt kiszúrhatják. Feszülten figyelte az őt üldöző, illetve kereső lovagot, ennek ellenére azonban nem számított arra a nagy vízsugárra, ami jól eláztatta, s kis híján leesett a fáról. De szerencsére még időben jól belekapaszkodott az amúgy már kissé csúszós, korábban ülőalkalmatossággá avatott ágba. Kisebb-nagyobb nehézségek árán feltornázta rá magát, majd a fa törzsének másik oldalára mászott, hogy ne érje telibe a következő csapás. Az azonban nem jött, nincs több víz, se semmi más. Bartnak ez gyanússá válik, s lepillantva látja, hogy a lovag épp utána készül menni. Kapja hát magát, s sietve kezd feljebb mászni rajta, ami sajnálatos módon az ágak sűrűjétől, illetve itt-ott a gyengébb példányoktól nem megy olyan gyorsan, mint azt szeretné. De nem keseredik el, mászik attól egyre feljebb és feljebb, egészen a legmagasabb pontig - már az őt elbírók keretén belül értve. A fa, gyakorlatilag tetejéről pillant le, hol is járhat játszópajtija. Amennyiben már közel, előhúzza most már ő is varázspálcáját, elsuttog egy "Vingardium leviosa"-t a fától 1-2 méterre álló magas mászókának hosszú kötelére mutatva, hogy aztán lassan maga felé irányítva elkapja a végét. Ha Keith közelebb ér, a fáról leugorva, sátáni, de őszinte kacajt hallatva a mászókára lendül, majd arról lekászálódva a fához szalad, hogy a fiú ne vegye észre. Ha az üldözője lekeveredik onnan, mögé ugrik, és az idő közben a fa alatt hagyott kardja hegyét a lovag hátára szorítja.
- Na, kinek nincs esélye? - kérdi dicsőséggel telített hanggal, amennyiben sikerül véghezvinni a tervet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Douglas Burton
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 19. 22:41 | Link

Tiffany
egy szombati délelőttön

  Megegyeztek Lexivel, hogy amíg ő elintézi a bevásárlást, Doug elviszi Blankát a játszótérre. Az ötlet persze azonnal elnyerte a törpilla tetszését, úgyhogy szinte végigvonszolta a férfit egészen az úti célig.
  A játszótér tele volt gyerekekkel és szülőkkel, ahogy az általában lenni szokott, de a kislányt ez egy cseppet se aggasztotta. Bátran szaladt oda a kedvencéhez: a csúszdához. Mázli, hogy egy ilyen mágikus játszótéren gyakorlatilag figyelnie se kell a gyerekre, hiszen a védőbűbájok megteszik helyette. Persze, ennek ellenére ő alig bírta levenni a szemét a kislányról. Ledobta magát az egyik kő ülőalkalmatosságra, rátámaszkodott alkarral az asztalra és árgus szemekkel figyelte Blanka minden mozzanatát. Néha azért megesett, hogy a tekintete másfelé is elvándorolt, mint például most is.
  Egy csinos, hosszú, barna hajú, nem éppen anyuka típust szúrt ki magának szemben egy padon. Persze ez a hölgyeménynek is hamar feltűnt, aki zavarában azt se tudta mi tévő legyen. Küldött egy halvány mosolyt a férfinek, aztán az arca elé emelte az újságját és tovább folytatta az olvasást.
  Doug felsóhajtott, majd újra a csúszda felé fordította hideg, kék tekintetét, Blanka azonban 5 perc elteltével se bukkant elő mögüle.
  - Remek. - dörmögte maga elé, miközben felpattant a kőpadról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. május 20. 10:08 | Link

Douglas
Szombaton, délelőtt

 Tiffany tudta, hogy úgy sem fogja elszánni magát a tanulásra. Nem volt hozzá türelme, meg az utóbbi időben így is a Tusán járt egész nap az esze. Szokatlanul sokat rágódott rajta, hogy merjen vagy ne merjen benevezni. Mondjuk nem is tudta pontosan, mitől félte annyira. Hogy talán meghal? Vagy hogy nem telljesít elég jól? Megrázta a fejét, majd feltápászkodott az ágyból. Megint korán kellt. Neki a fél kilenc még hajnalt jelent, de mivel tudta, hogy már úgy sem tud visszaaludni, a szerkényéhez vonszolta magát. Mielőtt kinyitotta volna a sötét faajtót, kipillantott az ablakon, és halvány mosollyal állapította meg, hogy egész jó idő van. Örült, hogy végre lemondhat a vastag cuccokról, annak ellenére, hogy télen szinte sose vette fel őket. Egy minta nélküli fekete toppot, egy szoros, világos kék farmert és a fekete converset rángatott fel magára. Áthúzta a kefét vagy kétszer a haján, hogy az ne hasonlítson teljes mértékben egy viharverte fészekre, majd megindult. Úgy már az első emeleten tarthatott, mikor csodás ötlete támadt, és rohanva indult meg a földszint fele. Szép az idő, és rég nem volt a faluban. Tökéletes. Közben még berontott a szobájába is egyszer, és kedvtelenül ugyan, de felkapta a bűbájtan könyvét. A tölgyfaajtó mögött napos, meleg tavaszi szellő fújdogált. Ahogy a lány kiért belekapott vörös hajába, ő pedig sietős léptekkel indult meg bagolyfalva felé. Ebédre vissza akart érni, de tudta, az sem baj, ha nem jön össze, majd lemegy később a konyhába. Egy 15 perc alatt ért le a faluba, és pár másodpercig tétovázott, majd határozott léptekkel indult meg a játszótér felé. Akármennyire hidegnek látták a többiek, Tiff hihetetlenül gyerekes volt. Imádta a játszótereket, a kicsik pedig talán az egyetlen dolog voltak, amiket a lány még magánál is jobban szeretett. Levetette magát az egyik árnyékban lévő padra, törökülésbe helyezte magát, és nekikezdett olvasni. Néha fel-fel pillantott, hogy mosolyogva végig hordozza tekintetét a gyerekeken, majd visszatért a tanuláshoz.
-Mit olvasol? -szólt egy gyerekhang közelről, Fany pedig majd eldobta a tankönyvét. Nem vette észre mikor a kis szőke lány a padhoz lopakodott, de elnevette magát.
-Hát elég unalmas....tankönyv -fintorgott mosolyogva, és belenézett az ugyan olyan jég kék színű szempárba, melyből még is melegség áradt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 23. 21:26 | Link

Várffy-Zoller Róbert
Péntek délután

A Maid Café már egy ideje véget ért. A visszajelzések többségében pozitívak voltak szerinte, bár volt egy eset, amire semmi szükség nem volt és ami első pillanatban majdnem szívbajt okozott nála. Természetesen a róka látogatására gondolunk a cafésok köreiben, ugyanis az egyik vendégnek sikeresen az ölébe lett hányva és aki mindezt kivitelezte, Niki volt. A lány mentségére legyen mondva, a gyomortartalom Ace Ventura állapotát egy bájital idézte elő és nem szándékosságról volt itt szó. Utána szépen eltakarítottak, nagyobb gond nem lett belőle, de mégis a gondok nem értek véget. A kölcsönzött asztalokat-székeket vissza kellett szolgáltatni, s mivel ő kérte ki őket, őt korholták le, mik azok a karcolások a berendezési tárgyakon? A sírás kerülgette ezért, de felbugyogott benne egy más érzés, gondolat is: az az idősebb fiú... ha egyszer a markába kaparintja, valahogy leveri rajta azt a fejmosást, amit helyette ő kapott meg.
Ennek szellemében született meg az ötlet a fejében: kiplakátolni jól látható helyre a földszinten a következő szöveget  "Tartozol nekem a Maid Caféért, Várffy! Ha férfi vagy, gyere és rendezzük le a dolgot szemtől szemben, vagy megjárod! Várlak pénteken délután a bogolyfalvi játszótéren!" . Kicsit úgy állította be az üzenetet, mintha hú, de veszélyes lenne és ki tudja, mit akar művelni áldozatával, holott nem, csak egyszerűen erre a stílusra állt rá a pennája. Jelenleg éppen egy hintán ücsörög elszánt arckifejezéssel és a büntetés utolsó pontjait tisztázza magában egy elégedett szájszélrángással. Ez arra bizonyíték, hogy igyekszik a mosolyát visszafojtani, ami talán túlságosan és megalapozatlanul elégedett volna most a helyzethez mérten. Egyelőre ide kellene érnie büntetése végrehajtójának, de addig is finoman hajtani kezdi magát, hogy éppen csak szállingózzon és bármikor kényelmesen megállíthassa a játékeszközt, ha "Várffy" -ahogy Niki emlegette akkor- befutott.
Mellesleg a büntetés alkalmából mondhatni kitett magáért. Sehol egy nyúzott felső (átlag szinte minden ruhájának alja meg van gyilkolva kicsit, mert húzogatja őket a végtelenségig), helyette virágos, ujjas blúzt és mellé háromnegyedes farmert húzott, hogy azért mégis terepre legyen öltözve. Ám még ezek mellé sem volt hajlandó lecserélni pillangós teniszeit. Azok maradnak és kész. A fülében ott csillog a pillangó alakú fülbevalója, de egyéb ékszer nem vehető észre rajta.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 24. 07:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várffy-Zoller Róbert
Igazgatóhelyettes, Tanár, Szertelen Szfinxek csapattag, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1858
Írta: 2013. május 24. 10:16 | Link

Katie Runa Blackwood

Még mindig elfogott az undor, ha visszagondoltam a kávézóban történtekre. Nyilvánosan lehánytak, közröhej tárgya lettem, megint én jártam rosszabbul a Niki elleni összecsapásban. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis senkin egyszer se tudtam még kifogni, nagyon szeretheti Fortuna istenasszony. Mindennek tetejében még felelőssége is akartak vonni egy feltűnő plakát tanúsága szerint. Természetesen Nikit véltem felfedezni az akció mögött, a Várffy megszólítás rá vallott. Sokszor nyaggatott már azzal, hogy játsszuk le újra a döntetlennek nyilvánított párbajunkat, amit én következetesen elutasítottam. Igazán észrevehette volna magát, múltkor is porig aláztam, és csak azért nem hirdettek ki győztesnek, mert el akarták kerülni, hogy kiverje a hisztit. Iskolaelsőként hihetetlenül nagyra tartotta magát, azt hitte, hogy ő az atyaúristen Mindenesetre ezt a címet sikerült elvennem tőle, de úgy tűnik, hogy még mindig nem volt képes reálisan értékelni a képességeit, nem akarta elismerni, hogy fényévekkel jobb vagyok nála.
Most azonban elfogadtam a kihívást, meguntam a szájkaratét, végérvényesen le kívántam rendezni vele a dolgot. No meg abban is reménykedtem, hogy tényleg egy az egyben kíván szembeszállni velem, nem lesz általa semlegesnek titulált, de valójában neki kedvező döntőbíró, és nem csődíti oda az annyira irritáló csókosait se. A játszótérre érve azonban rögtön csalódtam, Niki sehol, csak Runa ült egyedül a hintában. Most vagy azért küldte ide a lányt, mert berezelt és visszalépett, vagy korán érkeztem és még csak ő volt itt a Niki szektából. Utóbbi meglehetősen valószínűnek tűnt, tekintve, hogy a plakáton meghatározott péntek délután elég tág időkeretet jelölt.            
- Hello! Na hol van Niki? - alaposan visszafogtam magam, még köszöntem is, mert Runával igazából semmi bajom nem volt, nem is ismertem közelebbről. Persze sokszor ez se szokott megakadályozni abban, hogy kíméletlen legyek, de ő amolyan aranyos kis lánykának tűnt, akire nyomós ok nélkül nem tudnék még én se ráförmedni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 24. 10:39 | Link

Akkor maradjunk csak a Róbertnél  Rolleyes

Elüldögél, hajtja magát időről időre és közben a kezdeti elégedettsége kezd átmenni valamiféle kínos érzésbe. Amióta itt van, eléggé kinyílt a csipája. Ezt egészen biztosan annak a számlájára írja, hogy annyiféle emberrel ismerkedett itt meg, hogy képtelenség nem változni közben. De már késő kihátrálni, a felhívást kirakta, büntetése áldozatát várja. Vissza szeretné fizetni neki a közvetett adjonistent a maga módján. Ő nem Niki stílusban, hogy párbajozzon, oka sem lenne rá, hiszen nem is ismeri még ezt a fiút, csak annyit tud róla, hogy oda kellett volna menjen az asztalához, mert kíváncsiságot ébresztett a másik félben. Nos ez elmaradt, ellenben most mégis teljesíteni fogja a gazda kérését, még ha furcsább módon is, ami a kontextust illeti.
Amint a léptek zaja megüti a fülét, felkapja a fejét abba az irányba és máris kavicsméretűre zsugorodik a gyomra az idegességtől. Talán túl nagy fába vágja a fejszéjét, talán túl sokat akar. Nem tudja. Annyi biztos, hogy már nem tudja megakadályozni, hogy "Várffy" ideérjen és megszólítsa. Reszketegen felsóhajt a köszönés-kérdés duótól, ez tisztán hallatszik is, aztán felhúzódzkodik, de még így is jó egy fejjel kisebb az úriembertől. Látszik rajta, hogy erősen töri a fejét, meg az arca már lángvörös, de feláll a hintára, hogy némi magasságot nyerjen Várffy Úrral szemben.
-N-Nagyobb vagyok nálad, nem ijesztesz meg! - Kislány, érdekesen indítasz. Ha ettől nem fog elkezdeni sírva röhögni a fiú, akkor is minimum a hozzáállás, a vörös fej és az elszánt arckifejezés mosolygásra adhatnak okot a rellonosnál.
-Niki nem jön, mert én hívtalak ide.- mély levegőt vesz és még az eddigieknél is jobban összeráncolja a szemöldökét, halálkomoly fejet vág, ami nála pont, hogy röhejesen jön ki, bár az aranyosan-röhejes fajtából.
-Először is sajnálom, ami a Maid Caféban történt, hogy... hogy lerókáztak.- szem lesüt, aktív földbámulás bekapcsolva pár másodpercre, majd egy mély levegő és folytatja.- Azt viszont tudd meg, hogy leszidtak engem jó alaposan, mert felkarcolódott az asztal és a székek, amiken kidühöngted magad. Szóval... A nevem Katie Runa Blackwood, rólad csak annyit tudok, hogy Niki Várffynak hív és most azt kérdezem, hogy akarsz kárpótolni a szidásért, amit miattad kaptam? Ha nem mondasz semmit, büntetést kapsz!- Nem igazán lehet komolyan venni, mert 1-vörös az arca, mintha most vallott volna szerelmet a nálánál idősebb hím társának; 2- remeg minden tagjában, mert sosem rohamozott még meg senkit nyíltan; 3- annyira aranyosan nevetséges, amiket mond, hogy komolyan venni felesleges volna. Ő mégis teljesen határozottan ejti ki a szavakat és a "büntetés" szót jó alaposan meg is nyomta.
-Mi a válaszod?- Jelenleg azért liftezik a gyomra, mit fog mindezért cserébe kapni Várffy Úrtól; ennek függvényében indulnak majd be vagy éppen nem a könnycsatornái.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 24. 14:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. május 25. 12:31 | Link

Öcsi 2.0 és a kis Danny
05.25., délelőtt

Péntek este Mira már a faluban aludt. Az utóbbi időben nem volt minden hétvégén betartva a szokás, ezért ideje volt visszazökkenni. Már korábban érkezett, a tanítás után egyből, hogy átváltson házitündérre, és besegítsen Alinak a házimunkában. Daniel mellett nincs a lányoknak nyugta, és a rend is csak ideiglenes állapot. Bár ez leginkább a kisfiú szobájára, na meg a nappalira vonatkozik. Ez a két hely, és a saját szobája volt az, amit egy kis varázslattal, és egyszerű módszerekkel rendbe rakott.
Nyugodt éjszakájuk volt, a fiuk nem kelt fel az éjjel, és már szépen meg is gyógyult. Mira egy jó kis sétát tervezett, nem foglalkozva az idővel, ami nem épp kedvező. Nincsenek mínusz fokok, de azért kell a vékony kabát.
A reggeli után a feketeség készült el először. Hullámos haját copfba fogta, sminkje a szokásos volt, a ruhája pedig világos farmer, rózsaszín felső, és egy farmerdzseki. A felsőjével megegyező színű balerinacipőt húzott, majd Danielt is hasonlóképp öltöztette fel. Kényelmes farmer és farmerdzseki, és Mirával ellentétben fehér felső és sportcipő került a kisfiúra. A cipő felvétele mondjuk kissé hosszadalmas procedúra volt, ugyanis utál öltözködni, és mindig próbálta a lehető leggyorsabban levenni magáról.
A játszótérre indultak, úgyhogy az úton Danny babakocsiba került. Ott van lehetősége kimozogni magát. Út közben pedig szeret nézelődni, tehát nem volt semmi gond.
A lány egyből egy padhoz tolta, a kiszedése után pedig kényelmesen elhelyezkedett rajta.
-Dan, ne edd meg a kavicsot -szólt rá már az első két percben, mire a fia vigyorogni kezdett. Csapkodott párat, majd édesen felkelt a földről, és odaszaladt anyukájához. Még jó, hogy ő meg pont eltudta kapni, ugyanis megbotlott, és elég közel kerülhetett volna a pad széléhez.
-Hoppá -egyikük sem ijedt meg nagyon, de azért a leányzó vágott egy buta fejet, ezzel megelőzve, hogy eltörjön a mécses.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. május 25. 13:29 | Link

Amira nővérem és a babu ^.^

* Nagyokat ásítozva, nehezen akartam felkelni. Csipás szemeim sokat kellett törölnöm ahhoz, hogy teljesen kinyíljanak. A kinti felhős idő elszomorított, általában akkor fordul rosszra az időjárás, amikor pihenőnapom van. Ez nem fair! - igen, ez lassan szállóige lesz nálam. Semmi sem fair, ugyanis. De azért ennyi negatívum után előkerült a mosolygós arcom is, felültem az ágyamból és bambán néztem ki a fejemből. Utána pedig szépen lassan újra a régi és hiperaktív Ágostonka lettem. Egyből a bátyóimra gondoltam, hogy vajon ők most mit csinálhatnak. Minden bizonnyal a Normafához mennek ki lógni, az a kedvenc helyük. Én közben azon is kaptam magam, hogy hiányzik a telefonom. Hiányzik a zene az életemből, amelyet itt csak recsegő gramofonokból tudok hallgatni. Eltűnhetett a kultúra, minden bizonnyal. Egy fülhallgató nagyon jól jönne most... Ha így folytatom, a stressz felhalmozódik. És ha nem lesz hol kiadnom, akkor azt a többiek szívják meg. *
~ Talán le kellene ugranom a faluba, mert ilyenkor mindenki vagy kinn csavarog, vagy a házának körletein belül sündörög. ~
*Igen, azt pedig utáltam, ha sokan vannak körülöttem. A csikólakot pedig GYŰLÖLÖM. Szűkös, mintha egy katasztrófa után berendeltek volna valami közösségi szállóba és alszom, mint a hajléktalanok. Hányszor visszasírom a SAJÁT szobámat, ahol még kulcsra is lehetett zárni az ajtót és nem kellett félnem senkitől. Bezzeg most mindig félig nyitott szemmel alszom el, mert attól tartok megviccel valaki álmomban és bajszot rajzol nekem. Pedig nem is nő olyanom!
Sietősen elzártam a motyóimat, hogy senki meg ne találja. Ejtettem egy gyors firkálást a naplómba is, hogy felírjam, élek még. Sok értelmes nem szerepelt benne, rajzoltam egy ákombákomot, Pubi lett a neve. Úgy tervezem visszatérő vendég lesz, akár képregénysztárrá is fejlődhet! Felvettem egy fehér pólót, rá egy piros kardigánt húztam, majd egy kék farmer, edzőcipő és futottam is le, mint az őrült. Amióta abbahagytam a kajakozást, az állóképességem és a kondícióm romlott, de a kastélyban van erőnlét terme, majd ott újra visszanyerem régi erőm. Csak mostanság izzadós lettem.
Sikeresen lefutottam a faluba és meg sem álltam a Boglyas térig. Innen néhány sarkot komótosan legyalogolva eljutottam egy játszótérre, amit még nem láttam. Igazából magát a teret sem sikerült alaposan megszemlélnem, csak mentem a fejem és a gyerekricsaj után.
~ Gyerekek! ~ Kaptam fel a fejem és vigyorogva még közelebb trappoltam. Belépve a kapun szétnéztem és meg is láttam egy cuki kisbabát.
- Babuu! - indultam el sprintelve a picurság felé, de rögvest meg kellett állnom, amikor megláttam az anyukáját. Anyukáját?! Néhány pillanatig bámultam rá, mint valami Marsról érkezett idegenre. Összeráncolt szemöldökkel és fancsali képpel végigmértem tetőtől talpig.
~ Ez nem anyuka... Vagy ilyen korán szülnek itt? ~ Nem értettem.
- Halika. Bocsi, nem akartam letámadni a babádat. De olyan cukii - mosolyogtam a kicsikére - Ugye megsimogathatom? Ugye nem baj?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. május 26. 15:05 | Link

Tesó, és Dan

Néha, de csak nagyon ritkán előbukkant a Nap. Ez a legrosszabb, mikor az ember egyik pillanatban fázik, vagy éppen jó, a másikban pedig már levenné a kabátot, mert olyan meleg van. Valószínű, hogy a múltkor Daniel is így fázott meg. Nehéz kiszámítani, mikor fog esni, vagy mikor lesz tikkasztó hőség.
A lány mosolyogva vette az ölébe kisfiát mikor megpróbálkozott a fejen landolással. Szép is lett volna, ha rohanniuk kell Johoz a rendelőbe egy betört kobakkal.
Egy puszit nyomott a kis arcára, majd megigazította szőke hajacskáját. Danny a puszit kacagva tűrte, a haj igazításnál viszont már kapálózott, hogy őt bizony egy nő csak ne fésülgesse, és hadd menjen felfedezni a Világot.
Amira le is tette a földre, hagyta, hogy ott körülbelül fél méterrel előtte vizsgálgassa a követ, amiben az előbb megbotlott. Aztán mint derült égből a villámcsapás, érkezett egy kis társaságuk. Először kicsit meglepetten nézett rá, mint ahogy a kisfiú is. Rázkódott egyet a hangra, és ijedten nézett a közeledő fiúcskára.
Úgy tűnt, ő csak a gyerkőcöt pillantotta meg, a mamit nem. A felismeréskor a feketeség felnevetett.
-Megleptél minket -válaszolta széles mosollyal. Daniel nagyon figyelte a fiút, majd bátran -miután felismerte, hogy nem akarják megenni- odatotyogott hozzá.
-Nyugodtan, szeret ismerkedni -bólintott, bár eléggé furcsállta a kérdést. Ezt a simogatós dolgot inkább Leora és Ecsetre szokták tőle megkérdezni.
-Hogy hívnak? -érdeklődött az ismeretlenre pillantva. Sejtette, hogy a fiú a Bagolykőbe járhat, nem nézte már előkészítősnek, más gyerekek pedig nem nagyon vannak a faluban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várffy-Zoller Róbert
Igazgatóhelyettes, Tanár, Szertelen Szfinxek csapattag, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1858
Írta: 2013. május 27. 17:54 | Link

Runa

A pálcámat is előkaptam, már attól is viszketett a tenyerem, ha Nikire gondoltam. Runa először egyáltalán nem a kérdésemre válaszolt, meghökkenve néztem, ahogyan feláll a hintán és kijelenti, hogy nagyobb nálam. Annyira nem értettem, hogy mire volt jó ez az egész, hogy azt se tudtam sírjak-e vagy nevessek, némán néztem végig a jelenetet. Lehet, hogy szegény kislány begolyózott a kékek között, és teljesen elfelejtette, hogyan kell viselkedni normális közegben. Kifejezetten zavart megnyilvánulással indított, kezdtem úgy gondolni, talán jobb is, hogy nem ismerkedtünk össze a Maid Cafén.
Aztán a felvezetés után kisült, hogy Niki nem fog jönni, mert Runa hívott ide. Továbbra sem szólaltam meg, vártam a magyarázatot. A lány bele is kezdett, lassan összeállt a kép. Először is a bocsánatot kért az engem ért kellemetlenségért, amit minimum elvártam. Utána viszont már a követelését ismertette, miszerint kárpótolnom kell, mert miattam szidták meg. Bátorságra vallott, hogy így kiállt elém, miközben éreztem rajta, hogy rendesen tartott tőlem.
- Óh, és mondd csak, milyen büntetésre gondoltál? - kérdeztem meg gúnyosan, miközben leültem a lány melletti hintába.  
- Nem akarsz te is leülni? - most már értettem, miért állt fel, miért akart magasabb lenni nálam, valószínűleg magabiztosságot kölcsönzött neki. A továbbiakban azonban nem volt erre semmi szükség, nem akartam bántani.
- Komoly, hogy néhány karcolásnak ekkora faksznit kerítettek? - nevettem fel, hiszen egy pofonegyszerűen orvosolható problémáról volt szó.    
- Különben is, ha Niki nem hány le, nem kezdek ámokfutásba, és nem karcolódik meg semmi. Beláthatod, hogy Niki a hibás mindenért, téged is miatta szidtak le. - egyáltalán nem éreztem jogosnak, hogy bármit is számon kérjenek rajtam. Runa és én is a béna kiszolgálás áldozataivá váltunk, persze tisztába voltam vele, hogy Nikit sohasem hibáztatná Runa, mert ő is csak egy a sok agymosott levitás közül.
- Szóval eszem ágában sincs kárpótolni sem téged, sem mást. - jelentettem ki határozottan, felőlem jöhetett a büntetés.                
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. május 27. 18:10 | Link

Robi

Valószínűleg roppant furcsa, amivel indít. Ezt látni is véli a fiú arcán: mintha próbálná eldönteni, sírjon-e vagy nevessen az egészen. Ő részéről inkább elszaladna, azonban Várffy Gazda telibe talált a teóriájával, miszerint azért állt fel a hintára leányunk, hogy magabiztosságot kölcsönözzön önmagának. Nem szokta keresni a bajt és a baj is ritkán találja meg őt, erre most kétszeresen bekövetkezett, ami amúgy nem szokott: bajt is keresett és a baj is megtalálta őt. Na jó, konkrét konfliktusról csak akkor beszélhetünk, ha a srác ezek után felhúzza magát és leátkozza, de úgy fest, nem errefelé terelődik a furcsán indult beszélgetés fonala.
Ha már leültek a mellette levő hintába, sőt megpedzik, mi lenne, ha nemes fenekét ő is belepakolná a sajátjába, óvatosan lemászik az ördöngös játékszerről, kicsit leporolja, hiszen csak ráállt az előbb és beleül, de ezúttal nem kezdi hajtani, hanem inkább Várffy-ra koncentrál, no és a kérdésre. Pontosabban a büntetésre vonatkozó részt egyelőre elereszti a füle mellett, csak az érkező többit veszi előbb sorba.
-Teljesen komoly. Nem szoktam hazudni.- talán erről az egyenes és komoly, tiszta tekintete is tanúbizonyságot tehet, amivel most újdonsült beszélgetőpartnerét is megajándékozza félig felé fordulva. Arra nevelte az anyja, hogy mindig nézzen, vagy legalább a komoly helyzetekben a másik fél szemébe.
-Én csak annyit látok be, hogy senki nem szegezett pálcát sem Niki fejéhez, hogy lehányjon, sem a te halántékodhoz, hogy így éld ki magad, de ez mind nem rám tartozik.- ezt már egy lazább vállrándítással tudja le jelezvén, hogy ebbe nem fog különösebben belemenni, de azt az agymosott jelzőt kikérné magának, ha hangosan is a szemébe vágnák, az biztos.
-Aha, szóval ez a válaszod.- most már kiegyenesedik és kicsit ellöki magát, éppen annyira, hogy az amplitúdója úgy húsz-harminc centinél több ne lehessen.
-Niki azt mondta, mielőtt az incidens megtörtént, hogy meg akartál ismerni. A büntetésre visszakanyarodva.... annyira nem is büntetés, inkább kölcsönös kárpótlásnak is nevezhetnénk.- fú, de mennyit gyakorolta tükör előtt ezt a szöveget. Most aztán hihetetlenül büszke önmagára, hogy a hangja sem rezzen, a szempillája sem rebben, miközben ismét Várffy szemei közé néz és elmosolyodik.
-Szabad a délután és mivel közvetetten hála neked végigbőgtem egy egész ilyen periódust, igenis igényt tartok egy délutánnyi vidámságra. Szóval... Menjünk el randizni!- khm... nos tényleg akármit mondhatott volna. Például: "menjünk el sütit enni", vagy "menjünk el ajándékot venni" vagy AKÁRMIT, de EZT? Ha más nem, a barátságos pislogása és a rezzenéstelensége dicséretet érdemel, lássuk be. Kiállt ide, elmondta, amit akart és mire eddig ért, a remegése elmúlt, az arca újra normális színű, s most ugyanaz a vidám, csak éppen nem sürgő-forgó Runa néz rá Várffy-Zoller Róbertre, mint akit a Maid Caféban kiszúrt magának.
-Mellesleg... Szeretnéd, ha örök időkig Várffy-nak szólítanálak, vagy elárulod a neved?- a hangjában nincs semmi bántó vagy gúnyos, csak puszta érdeklődés. Még az oldalra döntött feje és kíváncsi tekintete is erről árulkodnak.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. május 27. 18:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várffy-Zoller Róbert
Igazgatóhelyettes, Tanár, Szertelen Szfinxek csapattag, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1858
Írta: 2013. május 29. 18:51 | Link

Runa

Egyre inkább tudatosult bennem, hogy ez bizony nem lesz egy könnyű menet, taktikát kell váltanom. Mintha csak a levegőnek beszéltem volna, nem esett le a lánynak, hogy szerintem mennyire kicsinyes néhány karcolásból ekkora ügyet kreálni. Eleve hiba volt őt is leszidni ilyesmiért, de az már egyenesen hülyeség, hogy ezt tovább akarja fokozni a felelősségre vonásommal. A „nem szoktam hazudni” kijelentése tette nyilvánvalóvá, hogy teljességgel félreérti a hozzáállásomat, a tekintete pedig csak tovább erősítette bennem, hogy nem fogja belátni, micsoda pitiáner dolog követelőzni a részéről. A Nikis felvetésemet is gyorsan félresöpörte, bár a közömbössége meglepett, azt hittem látványosan Niki védelmére fog kelni a vádaskodásom hatására. Nem így történt, ezért nem is kívántam tovább feszegetni Niki szerepét, nekem jelenleg bőven megfelelt, ha hidegen hagyta a kettőnk viszonya.  
A büntetésre rátérve bontakozott ki előttem, hogy Runa micsoda egy naiv kislány. Csak ideig-óráig szerettem volna elszórakozni vele a Maid Cafén, akkor éppen hozzá lett volna kedvem. Ő sajnos többet látott bele ebbe az egészbe, mint amennyit kellett volna, most pedig randit kért. A zavartsága teljesen eltűnt, vidámság tükröződött az arcáról. Élvezze csak ki, amíg lehet, mert bizony én nem fogok kertelni, tőlem meg fogja tudni a szomorú igazságot. De azért előtte ki fogom szórakozni magam.  
- Várffy-Zoller Róbert. Robinak is szólíthatsz. - adtam először választ a lényegtelenebb kérdésre.
- Tetszem neked, igaz? - tettem fel a kérdést sejtelmesen mosolyogva, de választ igazából nem vártam rá, gyorsan folytattam is.
- Mit szólnál hozzá, ha leülnénk oda arra a padra? Megbeszélni a részleteket. - felpattantam a hintából, sőt még a kezemet is kinyújtottam, hogy akár kézen fogva mehessünk a padig. Tudtam, hogy Runa értékelni fogja ezt a gesztust, miközben én csak szerepet játszottam. A randira nem mondtam konkrét igent, nem is állt szándékomban. Viszont igyekeztem elhitetni a lánnyal, hogy máris minden a kívánságai szerint alakul. Gyerekjátéknak tűnt megvezetni az eddigiek alapján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 2. 15:08 | Link

Amira és a kisbaba

Annak csak megörültem, hogy az a szülő, vagy nem szülő... minek is mondjam micsoda egy ránézésre kedves és barátságos lány és nem hajtott el a fenébe. Titkon arra számítottam, hogy megharagszik azért, amiért lerohanom szegénynek a kisbabáját. Ilyenkor a nőkön mindig nagy a nyomás, nagyon tudják félteni a csöppségüket. Emlékszem, anya az elején mennyire félt odaadni Laut. Kicsi voltam, na... De legalább már fel tudtam fogni, hogy született egy hugicám és nagyon örültem neki. Azóta pedig a mami is beláthatja, hogy jó döntés volt rám bíznia a gondoskodását, mert nagyon jól összebarátkoztunk. Elolvastam a naplóját - na jó, ezt ő még nem tudja! - és azt találtam benne, hogy engem szeret a testvérei közül a legjobban. Azóta is szívmelengető erre visszagondolnom. Persze sosem árulom el neki, hogy a cuccai között matattam. Gonosz Fandimók, höhö.
- Ne haragudj...atok. Csak gondoltam idejövök egy picit, szeretem a gyerekeket és jól értek hozzájuk. - emeltem a fejem büszkén, mintha valami dicséretre várnék, de nem - A tiéd? Mennyi idős? Ránézésre olyan 1-2 éves lehet. Vagy nagyon elbaltáztam? - érdeklődtem összeszorítva a fogaim, izgatottan várva tippelésem eredményét.
- Képzeld el, hogy nekem van egy húgom, akivel nagyon sokáig közösen játszottunk. Azóta én vagyok a kedvenc bátyója. A többi tesóm is szeret, én jó gyerek vagyok. Csak tudod hiányoznak, ők nem lehetnek itt. És nem csak a családom hiányzik, hanem a gyerekkor. Akkor még nem jártam iskolába és csak játszanom kellett, az volt a dolgom. Tudod olyan rossz, hogy felnövünk és aztán ugyanúgy gondoskodnunk kell a gyermekekről, mint ahogy rólunk is gondoskodtak egykor. - osztottam meg szokásos szájmenésem közepette ezen bölcs intelmeket a lánynak - Sokan mondják, hogy elég sok hülyeséget tudok összehablatyolni, szóval szóljál, ha túllőttem a célon - kacsintottam.
Remélem ezek után nem könyvel el valami nyomulós fura gyereknek, sőt... Remélem a kamaszokkal vesz emberszámba, mert különben tüntetést szervezek! Nincs kegyelem, aki ellenáll! Na jó...
- Ágoston - mosolyogtam - És te? Am ide járok a suliba, elsősként. - mondtam neki büszkén, közben pedig már le is ültem valahová a kisbabával az ölemben. Kicsit lovagolt az ölemben, amíg én gondosan ügyeltem rá, hogy véletlenül se essen ki a kezeim közül. A fejére pedig óvatosan rádöntöttem az én fejem, mintha a sapija lenne a kobakom. Aranyos volt és nagyon puha bőre volt, amilyet régen tapintottam. És az a hiányolt babaillat...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér