A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=785496#post785496][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.24. 13:38[/b][/url]

Ahonnan én jövök, az illetéktelen betolakodókat az ember büntetlenül lelőheti - ők behatolnak egy olyan területre, ahova alapvetően nem lenne joguk, egy olyan országban pedig, ahol mindennaposak a golyó általi tömeggyilkosságok, jobb félni, mint megijedni.
Nos, itt már aligha tehetném meg ugyanezt. Alternatívákhoz kell tehát nyúlni, hogy inkább ne is akarjanak feltörni olyan ajtókat, amiken keresztül normális körülmények között csak befelé vezetne út. Így is túl sok szerencsétlen esetről számolnak be a hírekben, a gyerekeket hát meg kell tanítani, mielőtt valóban rossz helyre csengetnének.
Vagy így, vagy úgy.
A házon ülő védelem természetesen több rétegű, és az iskolában alapszinten oktatott bűbájok legfeljebb arra lennének jók, hogy a túlbuzgó tanulók rajta gyakorolhassanak - eredménytelenül. Különben is kinek jut eszébe, hogy csak így kiraboljon egy ilyen házat? Ahogy az épületet körbeölelő illúzió működésbe lép - mindenképp meg kell majd mondanom Rubennek, hogy javítson rajta, ha majd ráér, most például elég feleslegesnek tűnik ez a nagy hűhó - megforgatva szemeim csúsztatom be a sütőbe a mai művet. Ez a szokás, munka után szeretik, ha hazaérve nem maradnak üres hassal. A pult lapja alatt végighúzva ujjaim ellenőrzöm, hogy minden a helyén van-e.
Aztán, a húsfeldolgozás után kezemben maradó, széles pengéjű, vékony élű kés nyelét megforgatva ujjaim között dőlök vállammal az előszoba falának (oké, a nagy flanc mégis jó annyiból, hogy ennyi idő alatt gond nélkül felbont egy nem túl nagy színvonalú  varázslatot), s a vérmes fegyvert tartó karom hátam mögé tartva, nyitom résnyire az ajtót, lábfejemmel egy ponton stabilan megakasztva azt.
Még csak megtörölni sem sikerült a nagy sietségben, egy tizenéves pedig mégis mivel érdemelné ki, hogy meg akarjam ijeszteni vele...?
- Kopogni talán egyszerűbb lett volna - ajkaimra bájos mosoly költözik, ahogy tekintetem végigszalad alakján. - Nem tudtam, hogy újabban már kiskorúakat is alkalmaznak - szemöldököm kérdőn megemelkedik. Nincs semmi baj az ilyen apró hazugságokkal, igazság szerint még szerencséje is van, hogy egyedül engem talált itthon.
Férfiak... Az ő türelmük roppant véges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=785966#post785966][b]Mester Aida Dorka - 2019.12.26. 17:45[/b][/url]

Arcomon kedves, ám nyomokban rezignált mosoly jelenik meg, ami egyértelműen azt sugallja, nincs semmi baj, mindenki követhet el egyszer hibákat, ellenben most már szeretném, ha menne. Ami már kevésbé lehet nyilvánvaló, az az, hogy a fiú esélyesen a színlelés és hazugságok koronázatlan királynőjéhez kopogott be. Nem vagyok idióta, tudom, hogy a házalók nem próbálnak meg csak úgy, véletlenül behatolni egy mindenféleképp zárt ajtón, ennek fényében pedig az lenne az ideális, ha elfogadná, hogy lebukott, és nem próbálná meg erőltetni... ezt az egészet.
- Ó, komolyan? - egy pillanatra mintha érdeklődés csillanna tekintetemben? - És hány éves vagy? Biztosan nagyon büszke lehet rád, amiért már ilyen fiatalon kiveszed a részed - szabad kezem ujjait a megmunkált faajtó szélére fonom, ahogy beszélek. Továbbra sem tetszik különösebben a jelenléte, de ha cicázni akar, akkor jó, játszunk.
Szemöldököm megemelkedik, nem igazán tudom eldönteni, hogy ez most színjáték, vagy tartalmaz igazságot is - túlságosan nem is érdekel, ebből kifolyólag pedig bármi lehet. Nem hat meg.
- Talán meg kéne várnunk apukád, mielőtt bejönnél. Egyedül, valaki tudta nélkül belépni egy idegen házba akár veszélyes is lehet, kár lenne, ha bajod esne egy rosszul betanult szokás miatt - szám szél lebiggyed, lábammal továbbra is tartva az ajtót nyúlok ki felé, hogy gondos, gyakorlott mozdulatokkal simítsam tenyerem homlokára, mintha csak a lázát szeretném ellenőrizni. - Viszont műtét után azonnal dolgoztatni a gyereket - gondterhelten sóhajtok fel. - Remélem tudod, hogy ez nem normális és akár még komoly szövődményei is lehetnek, főleg ebben az időben... - sem a hideg, sem pedig ez a semerre nem hajló nedves levegő nem túl hatásos.
Az operációjának.
- Mondd csak, nem szeretnéd inkább, hogy felhívjam a gyerekvédelmiseket?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=789874#post789874][b]Mester Aida Dorka - 2020.01.19. 11:46[/b][/url]

Apró bólintásokkal kísérve mondanivalóját jelzem, hogy értem és fel is fogtam amit mond – az persze más kérdéskör, hogy mennyire hat meg. Azon már teljesen felesleges elgondolkodni, mennyi valóságtartalom bújhat meg az előadtt történet mögött – a ház ura(i) nem tűri(k) meg ajtón belül az idegeneket, ez pedig azon kevés szabályok egyike, amik megszegéséből semmi szórakoztató nem származhat.
- Elég önző húzás az idősebb testvéreidtől nem segíteni a családot – ugyan nem áll szándékomban kockáztatni a családban elfoglalt pozícióm valami jött-ment gyerekért, mégsem csaphatom rá az ajtót... Csak úgy. – Az én bátyám az után sem felejtett el támogatni, hogy saját életet teremtett magának.
Részletkérdés, hogy annak szerves részét képeztem-e vagy sem. Ez viszont már nagyon régen történt, akadnak dolgok, amik megmaradtak, a legtöbb akkori öröknek hitt eszme, elképzelés viszont radikális fordulatot vett, egyikőnk sem olyan már, mint tíz évvel ezelőtt. Nincs ebben semmi abnormális, egyszerűen ilyen az élet rendje.
Ívesen megemelkedő szemöldökkel szemlélem a szenvedés kezdetét. A természet egyik legfőbb szabálya, hogy az erős él túl – ehhez hűen veszélyes bravúrként a ragadozók tulajdonságát képzi, hogy a gyenge látványos szerencsétlenkedése képes feléleszteni a szunnyadó vadászösztönt. Ennek tudatában érdekes kérdés, a fiú akkor is jó ötletnek tartaná-e a hanyatlás kimutatását, ha valaha esélye lett volna látni a National Geographic bármely adását.
Ha eddig voltak is kétségeim, mostanra egész tisztává válik a kép: ennek a gyereknek fogalma sincs az utca törvényeiről, másképp már kicsinálták volna.
- Ó, ennyire félsz a hatóságoktól? – behajtom magam mögött az ajtót, ahogy kilépve leguggolok a földön fekvőhöz. – Nézd, megértem, ha elborzaszt mindaz, amit az árvaházakról hallani meg az egész procedúrával járó... mellékhatások – ki más ismerné ezeket jobban? – De ha valóban ilyen nehéz a helyzet otthon, lehet tényleg jobb lenne az államra bízni ezt. A férjem bátyja auror, ma nálunk vacsorázik, akár meg is várhatnánk őket, biztosan tudna segíteni rajtad és a testvéreiden.