A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=804523#post804523][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.10. 22:07[/b][/url]

Alsó ajkamat beszívom, ahogy körbepillantok. Na, ez meglepett, de valószínűleg ez arcomra is kiül, szóval azon az egyetlen kérdésen kívül nemigen adok hangot neki, mert felesleges. Így is elég egyértelmű a helyzet. És ugye megmondtam, hogy sokkal könnyebb, mint amire számítottam? Francos franc.
- Tuti már pörög az agyad rajta - vigyorodom el szélesen, majd ismét körbepillantva látok meg még egy Vénuszt. Amíg Zétény intézi a bűbájokat lépkedek oda, és egy apró mosollyal ajkaimon forgatom meg kezeimben azt is, míg végül visszalépkedek hozzá. Még hogy nem meleg, mi? Magamhoz ölelem a két növényt, majd röhögve fogom meg a kezét. És nem basztuk el a hopponálást, szóval elég jók vagyunk eddig. Szegény másik... izé. Az istenért sem jut eszembe a neve, de nem baj, még ezzel is tudunk valamit kezdeni talán, ha már az eredeti tervet el kellett vetni.
- Hogy én mennyire gyűlölöm ezt - borzongok meg látványosan, majd elengedem Zétényt, kissé arrébb lépkedve pillantok a kastély felé egy önelégült vigyorral.
- Nagyon remélem, hogy arra gondolsz, amire én - sandítok háztársamra, és valamiért biztos vagyok abban, hogy igen, ugyanarra gondol. Tényleg tök aranyosak vagyunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856468#post856468][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.13. 00:51[/b][/url]

Ki gondolná, hogy egy több órás vonatút eltelhet gyorsan? Én már nem gondolom, hanem tudom. Voltam olyan szerencsés, hogy senki nem tisztelt meg a jelenlétével a négy személyes üléseknél, így egymagamban foglalkozhattam a szakdolgozatommal. Egy idő után már az engem - messzebbről - vizslató tekintetek is semmivé foszlottak.
Elégedetten mosolyogva nyomom el a már leégett cigarettát a földön, majd dobom a kukába. Aprón húzom meg a bőrtáska pántját a vállamon, megigazítom a kabátomat, majd lassú léptekkel indulok el az állomásról.
Elég pár lépés, és már a következő napok körül járnak a gondolataim: mikor kell mennem a fegyházba, kikkel kell foglalkoznom aznap, milyen zh-im lesznek, valamint mindezt össze kellene egyeztetni azzal, hogy Elias közölte, hétvégén Párizsba kellene utaznom fotózásra, nem beszélve arról, hogy Helsinkiben is várnak ugyanezen okból. Felciccenve dörzsölöm meg szemeimet, de nem állok meg, és ennek köszönhetően ütközik belém valaki oldalról.
Amilyen apró, meg sem érzem, mégis megemelkedett szemöldökkel pillantok le rá. Átható, kék tekintetem minden részletet pillanatok alatt megjegyez, és végre fel is dolgozza a kapott információt. Halványan mosolyodom el.
- Hargita - mondom ki lágyan nevét. - Nem ütötted meg magad nagyon? - helyezkedem vele szemben, tekintetemben őszinte kíváncsiság ül, miközben várom a választ. Meg kell hagyni, teljesen máshogy néz ki, mint amikor először - és azt hittem utoljára - találkoztunk. Kicsi ez a városka, és erre minduntalan rá kell jönnöm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856476#post856476][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.13. 02:54[/b][/url]

A kérdés után, szemem sarkában tűnik fel a vöröslő alma a szürkülő betonon. Törzsből fordulok arra, végül tincseimet hátratúrva fordulok rendesen is felé, hogy leguggolva felszedjem és tegyem a már Gitta mellett lévő tasakba. Kiegyenesedve hajolok le kicsit, kezemet nyújtom felé.
- Hadd segítsek - fogom meg éppen a haját igazgató kezét, majd fordítom úgy, hogy óvatosan rá is tudjak szorítani. Ajkamon virít folyamatosan halvány mosolyom, ahogy minimálisan húzom magam felé, remélve, hogy megfeszíti karját és valóban fel is tudom húzni a földről. Ha sikerül hajolok le, hogy ujjaimra akasszam a szatyrot.
- Örülök - pillantok rá, mielőtt visszaállnék ismét vele szembe. - Hazafelé sietsz ennyire? - eszem ágában sincs felé nyújtani a bevásárolt holmikat, amíg nem kapok választ. És mikor válaszra várok, nagyon türelmes tudok lenni. A halvány mosolyból lesz egy igen erőteljesen látható. Csak hallgatom, fejemet csóválom meg végül halkan nevetve.
- Pedig reméltem, hogy szándékos volt - billen oldalasan fejem. - Ennél jobb oka aligha van két embernek beszélgetni. Hazakísérlek - csillannak meg kékjeim játékosan, mert ezt a kijelentést még soha senki nem hallhatta a számból és valószínűleg nem is fog megtörténni többet. Nem szenvedtetem sokáig, könnyed mozdulattal állok mellé, jelentőségteljesen pillantok le rá, jelezve, hogy indulhatunk.
- Szeretnék gratulálni. Megkaptam a Minisztériumtól a végzést, hogy alkalmas vagy a képességtanulásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856525#post856525][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.13. 13:03[/b][/url]

Az, hogy azonnal a hajával kezdett el babrálni, nagyon sok mindent elmondd. És nekem ennél több nem is kell. Már Zlatan irodájában feltűnt a különös viselkedés, de a hivatalos körülményekre tekintettel nem engedhettem meg magamnak, hogy közvetlenebb legyek. Vagy hogy kicsit kiélvezzem a helyzetet, mert egyértelműen hatással vagyok rá, és nem minimálisan, ami akaratlan csal mosolyt arcomra.
Fejem kicsivel jobban billen félre, ahogy várom a választ, és igyekszem nem elnevetni magam a tátogást végig nézve. Mindössze másik lábamra helyezem a testsúlyomat, hogy legalább addig is történjen valami, így a mozdulat, természetesen, teljesen tudatos - ezáltal kerülök hozzá közelebb is. Aprót biccentek a hálálkodásra, azonban ez a nyugodt kisugárzás nem tart sokáig. Akaratom ellenére nevetek fel, kezemet húzom szemeim elé, így lemaradok arról, ahogy
- Aranyos vagy - jelentem ki még mindig nevetősebb hangon, lassan fordulok felé. Mindenféle gátlás nélkül nyúlok előre, hogy behajlított mutatóujjamat tegyem álla alá és emeljem meg a fejét, hogy rám nézzen. - Nem csinálsz magadból hülyét, ne aggódj ez miatt. Sokan járnak ugyanabban a cipőben, mint te, ez teljesen normális - mosolyodom el, kezemet húzom vissza magam mellé. - Igazából kérni szeretnélek, hogy tegezz. Szerintem nem vagyok sokkal idősebb, mint te - azonnal visszagondolok a kapott aktára, amit a kezembe nyomtak, hogy ennyit kell tudnom a lányról, akit hamarosan szét kellene szednem. Nem tudom, mégis mit hisznek a pszichológusokról, vagy egyáltalán arról, mi folyik a zárt ajtó mögött, de túlzásnak éreztem és még mindig érzem a megfogalmazást. Nem tudok olyan mélyre kerülni, hogy minden sérelem napvilágot lásson, főleg, mert egy alkalomról van szó mindig. Ez édeskevés lenne ehhez. A gondolat kúszik be: húsz éves. Akkor valóban nincs köztünk olyan sok év, mint elsőre gondolni lehetne.
- Indulhatunk, kedves?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856570#post856570][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.11.14. 12:34[/b][/url]

A kérdésen nevetek fel visszafogottan. Fejemet ingatom meg, mert ha megtudja, lehet nem fogja elhinni nekem. Igazából még én is hadilábon állok a ténnyel magával, hogy mennyi idős vagyok, de... halványan elmosolyodom.
- Huszonhét - felelem végül ugyanolyan mosollyal. Valakik pánikolnak közel a harminchoz, valakik imádják, valakik elfogadják. Én? Nekem mindegy, mert ugyanúgy fogok kinézni az elkövetkezendő még ki tudja hány évig is. - Sokallod? - emelkedik meg fél szemöldököm kérdőn, a kérdés komolynak hangzik, de belül remekül szórakozom az egészen.
Halkan hümmögve emelem fejemet az ég felé, amikor kifejti még egyszer, ő mennyire nem ilyen. Latolgatom a lehetőségeinket, őszintén, nincs valami sok, de ez nem tántorít el attól, hogy csak még inkább szórakoztatóvá tegyem a helyzetet. A következő mondatra pillantok le, ajkaim nyílnak el egymástól.
- Nem, még senki nem mondta. Ezek szerint neked én vagyok a szőke herceged? - mosolyom szélesedik vigyorrá, amit valószínűleg nem lát, mert sokkal jobban lekötik a figyelmét az épületek, amik mellett elhaladunk. Bár arról fogalmam sincs, merre megyek, hiszen ő tudja - remélhetőleg - merre lakik, de most megelégszem annyival is, ha csak követem.
- Visszatérve az előző kérdésedre: mit szólnál, ha nem mondanám el, hogy miért, hanem te jönnél rá magadtól? Ha elmondom, abban nincs kihívás - szabad kezemmel nyúlok nyakam másik oldalához és dörzsölöm meg óvatosan a felületet. A hideg ráz ki minimálisan, ahogy a meleg bőrhöz ér hideg kezem, majd kissé kiegyenesedve moderálom magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=857167#post857167][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.12.07. 10:30[/b][/url]

Féloldalas mosollyal ajkaimon forgatom meg szemeimet a rengeteg kérdésre, amit kapok, holott csak választ vártam a sajátomra. Végül csak fejemet ingatom meg nemlegesen, hogy nem, nem kellene sokallnia - és ennyi elég is erről, hiszen évek óta ugyanúgy nézek ki. És bár a rengeteg visszakérdezés egyben válasznak is minősül, de milyen férfi lennék, ha nem várnék egyértelműbb választ? Véletlenül sem azért, hogy lássam zavarba jönni. Dehogyis. Valamint sokkalta jobban leköti a figyelmem, ahogy ismét a hajával kezd babrálni. Fél szemöldököm rebben meg, oldalasan pillantva rá nyúlok ki és fogom meg a kezét. Ezzel egy időben torpanok meg és kezdem el fürkészni az arcát.
- Leengedve jobb - jelentem ki, ahogy lefelé engedem kezeinket, majd engedem el, hogy minimálisan elnyílt ajkakkal engedjek meg magamnak aprócska nevetést. Szőke herceg. Ha tudnád, kedvesem...
- Senki. Te vagy az első - biccentem félre fejemet. - Ez már a sokadik kérdés, amire nem válaszolsz, de igyekszem nem magamra venni - fordulok el tőle, hogy tovább indulhassunk, ám ehelyett - nem is olyan meglepő módon -, de állunk tovább, hogy arcát tenyerébe temesse. Akarom mondani: ő indulna tovább, de én állok ugyanúgy, mert az eddigi tapasztalataim alapján, nem vagyok rá jó hatással, így félő, hogy séta közben orra esik, szóval csak utána nyúlva kényszerítem megállásra. Mellélépve pillantok le rá, csípőmet tolom ki kicsit, ahogy ismét magyarázkodásba kezd.
Mindenki szeret, mégsem szeret senki.
Hirtelen kegyetlenséggel ugranak be apám szavai, azonban ahogy Hargitára nézek, nem tudnak megkapaszkodni gondolataimban. Őszintén mosolyodom el, hangosat sóhajtva pillantok az ég felé, majd vissza rá.
- Ha azt mondom van, akkor csak rontok a helyzeten? - csillannak meg kékjeim szemtelenül, hasonló mosollyal megspékelve. - Viccelek. Nincs lovam. Neked pedig tényleg meg kellene nyugodnod. Nincs semmi baj a külsőddel - bár én biztosan nem lépnék így utcára, és aggódhatnék valóban ezen, de még edzés után is ugyanúgy nézek ki, mint most. Nem mintha az én érdemem lenne. Kiábrándítóan snassz. - Mondani könnyű, tudom, de csak add önmagad. És ha ennyire zavar az, hogy jelenleg milyen a külsőd, mit szólnál, ha lehetőséget adnék arra, hogy megmutasd a másik oldaladat is? Eddig láttam a diáklányt, a káoszt - mutatok végig rajta tartva szemtelen vigyoromat. - Gondolom szeretnéd megmutatni a nőt is. Javíts ki, ha tévedek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=857560#post857560][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2022.12.22. 15:57[/b][/url]

Egyáltalán nem haragudhatok rá, amiért nemhogy válaszolni nem tud a feltett kérdésekre, de olyan mérhetetlen zavart érez, amit még soha. Bóknak veszem, tudom kezelni, de a legjobban kihasználni szeretem az ilyen alkalmakat. Egy kis szórakozás nekem is kijár a szürke hétköznapokban.
Leengedett kezemet emelem fel, miután elengedtem az övét és igazgatom meg a tényleg csak minimálisan szanaszét álló tincseit, miközben egyszerűen hagyom figyelmen kívül, hogy elbújik előlem. Vállamat vonom meg a sajnálatára és arra is, hogy ez mennyire kínos. Neki valószínűleg, de mint mondtam, én már hozzá vagyok az ilyesmihez szokva, úgyhogy nem érint mélyen - és tényleg aranyosnak tudnám mondani. Ujjaim állnak meg a levegőben, ahogy ömleni kezdenek belőle a szavak, kicsit meglepetten, kikerekedett kékekkel fürkészem az arcát - kezem ereszkedik magam mellé, majd pár másodperc múlva őszinte nevetésem hangzik fel a téren. Szemeim elé húzott kezem alól sandítok ki rá, de nem bírom, és ismét feltör belőlem a nevetés.
- Régen kaptam ennyire hatalmas és őszinte vallomást, megmondom az őszintét - szólalok meg nevetős hangon, kezemet csúsztatom nadrágom zsebébe. - Köszönöm, amiért szépnek tartasz, de gondolom nem mondok újat azzal, ha kijelentem: kölcsönös. Gyönyörű vagy - halvány mosollyal jelentem ki a tényt. Tartva mosolyomat várom a folytatást, ami végre meg is érkezik, és mindenki legnagyobb meglepettségére, választ kapok a kérdésemre. Legalább erre. És igen kielégítőt. Az ég felé fordulva nyammogok kicsit. Végül is, miért ne?
Aprót lépek közelebb hozzá, szabad kezem nyúl fel, behajlított mutatóujjamat teszem álla alá és emelem meg fejét kicsit.
- Igen. Ha szeretnél sem tudnál elmenekülni előlem - szavaim közben lépek még egy aprót közelebb, kettőnk közé búgom szavaimat, így téve sokkal intimebbé a helyzetet, mint az indokolt lenne. Kékjeim villannak pár hosszabb másodpercre ajkaira, majd vissza szemeire - míg az én kékjeimet néhány előreesett tincs teszi még sejtelmesebbé. - Remélem holnap este ráérsz. Délelőtt elküldöm a részleteket üzenetben. Megadom az esélyt, hogy megmutasd a nőt, amit rejtegetsz magadban - hangom minden szóval egyre jobban mélyül, ahogy a kettőnk közti távolság is csökken. Ajkaitól pár centire állok meg, a szatyrot teszem lába mellé, végül lassan egyenesedem fel. Elnyújtott másodpercekig fürkészem így arcát, míg végül elveszem álla alól ujjamat, fordulok sarkon és hagyom a tér közepén, hogy haza induljak.