[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=751597#post751597][b]Jack W. Everleigh - 2019.03.10. 15:12[/b][/url]
sinta
Március 8.
Korinna ellép mellőlem, és bár én nem mozdulok, nem távolodom el tőle, azt hiszem, a hozzánk érkezőnek úgy tűnhetünk most, mint két idegen vagy talán két régi ismerős, akik ugyan most véletlenül találkoztak, de egyébként nincs közöttük szoros kapcsolat.
Pillantásomat először lesütöm, majd, miután a számszéle kelletlenül rándul egyet, ismét felnézek a szőke, öltönyös alakra. De hiába vizslatom az arcát, biztos vagyok benne, hogy még soha nem láttam őt. Nem tudom róla, hogy ki, csak azt, hogy jól öltözött, felteszem, jó családból származik, szép arcú és kellően modoros. Olyan, akikről a magamfajta azonnal rosszat gondol.
Nem szoktam kezet fogni senkivel. Tudom, hogy ez szokás, gyerekkoromban engem is megtanított rá az apám, csak aztán idővel más lett a szeretetnyelvünk és vele együtt megváltozott a köszönési formánk is.
Míg nézem a másikat, tekintetemet végigfuttatom a kezén és arcán - érzem rajta, hogy a mosolya nem őszinte, hogy az egész lényében van valami, hogy mi ketten nem vagyunk egy szinten -, addig azon filozofálok, hogy talán Korinnával ismerik egymást korábbról, különben miért hozna neki virágot? Az is megfordul a fejemben, hogy talán ez a fiú is szeretne tőle valamit - valamit, amit én is. Végül kiveszem a zsebemből a kezem, és ahogy azt kell, férfiasan rászorítok az övére, miközben jelentőségteljesen - hogy értse, Korinna és én nem vagyunk idegenek - a szemébe nézek.
- Jack - mutatkozok be halkan, ha valakit érdekel, és mert így tanultam, de nem biztos, hogy hallja itt rajtam kívül bárki is, hiszen Korinna olyan lelkes hangot ad ki magából, hogy elkerekedő szemekkel dőlök kicsit előrébb, és fordítom arcomat felé.
Nos, ez új.
És még a nevét is tudja. A nevét? Azt is tudja róla, hogy a család gyermekei közül hányadikként látott napvilágot. Még az édesapját is ismeri! Ez bámulatos!
Hirtelen pislogni sem tudok, aztán meg azon kapom magam, hogy csak pislogok, végül kiegyenesedek, és összetapasztott számat megvonva, szorosan fűzöm karjaimat egymásba a mellkasom előtt. Ajkaimat ide-oda mozgatva kezdek fintorogni, csücsörítek és babrálok a számmal, a szemben álló fiú számára látványosan mutatom ki az érzéseimet, szemöldökeimet pedig hol összehúzom, hol meg a homlokom közepéig emelem.
Ebből Korinna természetesen nem láthat semmit, ugyanis, ha eszébe jut, hogy még mindig mellette állok és Jacknek hívnak, ráadásul én elsőszülött fiúgyermekként jöttem világra, akkor arcom minden izmát elengedem, és érdeklődő pislogással figyelem közös örömünk tárgyát: a Vajda gyermeket, aki daliás, udvarias és láthatólag fontos személy a faluban. Ha Korinna felém fordul, én finom mosollyal nézek le rá, és vállamat megvonva hümmentek egyet halkan. Azután leolvadó mosollyal visszanézek a nap hősére, és alig várom, hogy folytassa azt a diplomatikus szónoklatot, amihez én sohasem értettem.
Jack, fel kell most már hagyni a sétával!