A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=740026#post740026][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.08. 11:13[/b][/url]

Falnak vetett háttal hunyom be a szemem, és magamban fohászkodom az égiekhez, hogy vége legyen. A sípoló hang, mely oly gyakran a kilélegzéseim kísérője, most is jelen van, én már megszoktam, de társaságban nyilván zavaró lenne. A táskám tompa puffanással éri el a földet, ahogy a mellkasomat szorítom.
~ Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Egy kicsit még pumpálj, kérlek. ~
Tudom, hogy vigyáznom kell, hogy nem szabad túlerőltettem, és bár dombról lefelé jöttem, mégis siettem. Nem szabad sietnem, de nincs időm. Mostanra anya nem csak azt fedezhette fel, hogy elvettem a sminkjeit - nyilván az ember nem akar úgy kinézni a nagy találkozásnál, mint aki haldoklik -, de azt is, hogy már nem vagyok a szobámban. Nem talál majd a kertben, és nem talál a konyhában sem. Nyelek egy mélyebbet, ahogy ráveszem magam, hogy az összeszorított szemeimet újra kinyissam. Az emberek érdekes lények, mert nem számít semmit, hogy becsukod-e a szemed, vagy sem. A fájdalom ott lesz. A fájdalom jelen van. Érzem, ahogy még most is remegek, de nincs időm. Emma, a lány, aki azért van, hogy beszélgessen velem, már biztos anya villogó szemeinek kereszttüzében van. Nem szóltam neki, nem szólhattam neki, mert nekem látnom kell őt. Látnom kell a bátyám.
Kitekintek a hatalmas, robosztus épület árnyékából, figyelem az embereket, akik az utcán élik a mindennapi életüket. Nekik nem jelent semmit ami körülveszi őket. Gyerekzsivaly, és számos illat a levegőben. Ma valahol túlfűszerezett csirkét kínálnak. Ő még nincs itt. Remélem a lány, akit megkérdeztem, nem hazudott arról, hogy ma ide jön. Nem vett számításba, nem gondolt potenciális ellenfélnek, és ez látszott is az arcán, de azért persze szóban is a tudtomra adta: A gülüszemű lányoknak nincs esélye Brightmore-nál.
Gülüszemű… beteg. Sosem tekintettem kifogásként a betegségeimre, sosem mondtam azt, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor modell is lehetnék. Vagy, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor hegymászással tölteném a szabadidőmet. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt az én helyzetemben az ember annak örülne a leginkább, ha egészséges lenne, vagy, ha egyáltalán csak lenne ideje. Az orvosok a múltkor a leleteim felett túl sok időt töltöttek, és a végén anya egy új ruhát vett nekem. Gondolom, tudni akarta a méretemet a temetéshez, és azt, hogy mi állna a jobban, ha rövidebb vagy hosszabb ruhában küld a túlvilágra. Nem járok emberek közé, nem engedték soha, de azért az ilyen összefüggéseket felismerem. Ezért is vagyok most itt. Ezért leselkedem egy fiú után, akinek nem jönnek be a “gülüszemű lányok”. Mi van, ha én sem tetszem neki? Mi van, ha azt mondja, egy ilyen testvérre neki nincs szüksége? Fogalmam sincs, hogy milyen a testvérem, hiszen egész életemben egy elsötétített üvegen át néztem őt a kertben. Vágytam rá, hogy labdázzunk, hogy sikítva szaladjak előle, miközben kerget. Látni akartam, ahogy iskolába indul, hogy irigykedve azt mondhassam, én is akarom.
A tekintete egy pillanat alatt fúródik az enyémbe, észre se veszem, hogy megérkezett, csak, amikor rám néz. A szívem amúgy sem éli a fénykorát, most mégis, olyan hevesen kezd el verni, hogy érzem, ez az utolsó kör kezdete. Egyetlen, hosszú pillanat, és én tudom, hogy ő az. Testvérek vagyunk, hozzá tartozom. Riadtan húzódom vissza a fal biztos árnyékába, és az ajkaimat összepréselve várom az enyhülését. Hányingerem van, érzem, hogy ver a víz, remegnek a lábaim. Eljöttem idáig, nem szaladtam, nem siettem, pedig rohanni akartam. Szaladni. Mire észbe kapok, a lábaim gyors egymásutánban érintik a földet, de csak pillanatokra, és most kivételesen valóban nem számít semmi, csak az, hogy megérinthessem őt. Hátulról ölelem át, nem zavar, hogy sípolok, ahogy egyszerre próbálom szabályozni a szívem és megjegyezni minden új benyomást, ami ér. Emlékezni akarok. Emlékezni az illatára, a kölnire, a dohányszagra. Emlékezni arra, hogy a kabátja mennyire puha, hogy átéri a kezem a derekát, hogy magas és magabiztos. Minden, ami én nem vagyok. Csak egy pillanatot akarok vele, mielőtt vége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=740160#post740160][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.09. 14:02[/b][/url]

Az illata nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Citrusosabbat gondoltam, ehhez képest nagyon hasonlít apáéra. Keserédes az élmény, hiszen egyszerre érzek bűntudatot azért, mert megszöktem otthonról - mostanra már biztos riadóztattak mindenkit, hogy kapjanak el -, és érzek földöntúli boldogságot, amiért fizikai kapcsolatot alakíthatok ki a testvéremmel. Fizikaibbat, mint akkor, régen. Nem zavar az sem, ha itt és most vége van, mert megtörtént, megérinthettem őt. A fejem felemelve nézek rá zöldjeimmel, és szeretnék valami értelmeset is mondani, de nem tudok. Nekem kell egy kis idő az után, hogy ilyen nagyon megerőltettem magam, ahhoz, hogy szólni tudjak. Meg akarom érinteni az arcát, hidat képezni a csendbe. A karomat felemelem, ő viszont ellép addigra, csak nézem, ahogy elindul, és hirtelen mérges leszek rá, amiért megpróbál lerázni. Ennyi volna? Hogy ő nem a megfelelő fiú?
- Denis Albert Brightmore, április hatodikán születtél, Londonban. A szüleid Lionel és Daisy Brightmore.
Hirtelen elmondok olyan információkat, amiket igazából bárki tudhat, aki mondjuk egy idős vele, vagy hallotta már. Gondolom az ilyenek nem titkosak, csak nem tudom, hogy mi mással állíthatnám meg. Azt nem tartom jó válasznak, hogy én tudom, hogy a jó embert ölelgetem.
- Ha nem te vagy, akkor vagy csak a rossz fiú.
De tudom, hogy nem ő. Egy ablakon át láttam, ahogy felnő, ahogy ott él tőlem karnyújtásnyira, és egyszer még arra is volt lehetőségem, hogy egyszerre legyünk az udvaron, sőt!
- Egyszer visszarúgtam a labdádat. Egy piros, pöttyös labda, amit összefirkáltál egy fekete tollal.
Ahogy kimondom, zavarba jövök, mert ezt biztos nagyon nagy butaságnak gondolja tőlem ő nem volt lekorlátozva, biztos számos intenzív élmény érte, és olyanok, hogy egy labda visszagurult hozzá, nem számítanak. Valószínűleg nekem sem számítana. Kicsit lehorgasztom a fejem, ostobának érzem magam, fogalmam sincs, hogy miként is lehetne ezt. Nem terveztem el, csak volt egy kínálkozó alkalom, és én eljöttem, és hiába utaztam sokat, fogalmam sincs, hogy mondhatnám el neki. Ez nem olyan dolog, amit az ember csak így kijelent hirtelen. Csak nézem őt kétségbeesetten, és nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, így kicsúszik a számon az, amire a leginkább vágyom:
- Nagyon szeretnélek megismerni és egy kis időt eltölteni veled, mert hamarosan el kell mennem. Szeretném, ha adnál nekem egy kis időt.
Csak abban reménykedek, hogy nem nevet majd ki emiatt, hogy nem néz majd ostobának és hagy itt tényleg. Nagyon fáj a szívem, össze-vissza ver, és érzem, hogy izzadok. Eddig csak a felmelegedett bőrömet éreztem, de most már biztos, hogy a homlokom is gyönygyözik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=740188#post740188][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.09. 22:08[/b][/url]

Nézem őt, miközben beszélek, és kattog az agyam, azon, hogyan is mondhatnám ki neki. Itt vagyok. Most még itt. Szilárdan állok a földön, lélegzem, élek. Még élek. De egy nap majd - előbb, mint ahogy annak lennie kellene - egy utolsó lélegzetvétel jön, és vége. Elengedek mindent, ami bennem van. Ő pedig, tovább éli az életét. Kérdés, hogy hogyan.
Van-e jogom megbolygatni azt a törékeny egyensúlyt, amit a szüleink felépítettek. Védték őt, védtek engem. Tudom, hogy az védelem volt. De sosem adtak esélyt, sosem volt lehetőségünk kipróbálni, hogy milyen testvérek lehetnénk. Ő kint játszott, én néztem őt, és ha egyszer-egyszer fel is pillantott az ablakomba, nem látott. Nem láthatott. Szellem voltam. Szellem vagyok. Van-e joga valakinek, megváltoztatni a másik életét, tudva, hogy csak káoszt hagy maga után? Nem. Nincs jogom. Zavartan lehorgasztom a fejem, próbálok okot találni arra, hogy miért kéne megismernie.
Mert elválasztottak minket. Valóban, de melyik gyermek érdemli meg, hogy rettegjen attól, hogy ha fogócskáznak, abba a másik belehal? Egyetlen labda visszarúgása miatt megállt a szívem, és mégis, ez a legkedvesebb emlékem. Ezért vagyok itt, hogy ne egy pillanatnyi vég legyen az, amit majd látok a végén.
Mi lesz, ha én elmegyek és ő itt marad? Az egész családomat a feje tetejére állítom azzal, hogy egyszer azt akartam tenni, amit csak akarok, csak mert tudom, hogy az eredményeim nem a legjobbak? Hiszen, tizenhárom éve vége kellett volna hogy legyen. Aztán nyolc éve. Valahogy folyton elkerült a dolog. Már tudom, hogy miért. Azért küzdöttem, ellentmondva a törvényeknek, hogy emlék legyek. Egy kellemes emlék. Egy olyan emlék, ami nem fáj, hanem mosolyt csal a másik arcára. És egy nap, amikor észreveszi a nevem a márványon, emlékezzen egy hasonló nevű lányra, akinek adott egy esélyt.
- Kérlek, adj egy percet. Utána eldöntheted, hogy felkeltettem-e az érdeklődésedet vagy sem, és inkább továbbsétálsz.
Miközben beszélek, a kezeimet magam előtt összeteszem könyörgőn, és remélem, hogy tényleg megadja nekem azt az egyetlen percet. Próbálok nem nevetségessé válni előtte, és remélem, hogy ha mégis megmosolyogja ezt, nem gúnyosan. Egyetlen percem van.
- A nevem Annie, a szüleim nagyon szeretnek úgy második neveket adni, hogy az különleges legyen. Én is áprilisban születtem, mint te. Egy kis kastélyban élek, ezért gyerekként mindig hercegnőnek képzeltem magam, de én nem a hercegeknek, hanem a sárkányoknak drukkoltam. Az a hobbim, hogy meséket írok, jó lenne, ha egyszer valaki megtalálná és kiadná őket. Nem használhatok kettőnél több bonyolult varázslatot, mert elájulok. Komolyan. Egyszer állal előre estem le egy lépcsőn, azóta van egy hegem az államon. Imádom a zöldborsót és a gránátalmát, szerintem nagyon mókás ételek. A kedvenc virágom a cseresznyevirág, ha bármi lehetnék, gésa lennék, mert ők gyönyörűek. Fülbevalómániás vagyok. Képes vagyok egy nap alatt három könyvet kiolvasni, ha azok hossza nem haladja meg az ezernyolcszáz oldalt. Nem is vagyok annyira izgalmas és még maradt hat másodpercem.
Hülyeség volt mindezt egy levegővétellel elmondani, sosem beszéltem szerintem még ennyit és ilyen gyorsan, de még maradt annyira időm, hogy egy mosolyt is beszuszakoljak. Most viszont rajta áll, hogy mit dönt, és meg fogom érteni azt is, ha inkább elsétál. Nem sok mindennel tudtam előállni, de hát ez is több, mint amit hittem magamról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=740383#post740383][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.10. 23:49[/b][/url]

A kérdése váratlanul ér, mert nem hittem volna, hogy éppen ez fogja érdekelni. Logikus, persze, hiszen csak ezt nem fejetettem ki neki. Nem véletlenül. Az utolsó pillanatban meghátráltam, és most sem vagyok benne biztos, hogy el kellene mondanom.
- Annie.
Felelek csendesen, érzem, ahogy a hangom megremeg. Ez nem hazugság, hiszen Annie vagyok. Ez a nevem. Csak ő éppen nem erre kíváncsi. Ő azt akartja tudni, hogy miért ő és miért most, miért itt. Mert egy orvos szájáról leolvastam, hogy rosszabbodott az állapotom, szóval összepakoltam egy táskába, elszöktem otthonról, hogy elmondjam, élek, és, hogy elmondjam, azért mondtam el, hogy élek, mert meg fogok halni. Annyira önző vagyok! Erre eddig rá sem jöttem, csak most, ahogy nézem őt, csak most tudatosul benne, hogy ezt nem szabad tennem. Nem tehetem tönkre az életét.
- Nagyon fontos volt, hogy találkozzak veled. Én nem akarok rosszat neked, csak egy kis időt veled tölteni, mielőtt továbbindulok.
Próbálok nyugodtan beszélni, a szemkontaktust egy pillanatra se megszakítani. Az igazat mondom. Nem azért jöttem, hogy ártsak neki, és valóban tovább fogok menni, csak nem éppen úgy, ahogy az ember ebben a pillanatban a továbbot gondolja. Nem elutazom, hanem eltávozom. Olyan halvány a különbség, gyakorlatilag nüansznyi.
- Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, az is igazából. Én nem vagyok perverz, és nincsenek furcsa szándékaim, nem vagyok furcsa... na jó, egy picit, de kérlek, hidd el nekem, hogy sosem tudnálak bántani.
Egyre hülyébben érzem magam ebben a helyzetben, és, igazából én megbíznék magamban, de leginkább azért, mert én vele ellentétben nem nagyon tapasztaltam meg a világot, én csak ott éltem mindig, azok között a falak között, és már azt is sikerként éltem meg, hogy semmimet sem lopták el. Egyszer láttam, hogy egy fiú dolgait elvették tőle mások, akik erősebbek voltak.
- Ha van esetleg kedved beszélgetni velem, néhány napig még itt leszek. Minden nap ötkor eljövök ide, és leülök arra a padra. Ha nem jössz, azt is megértem, nem mindenki tenné meg.
Jobbat nem tudok kitalálni, még azt sem tudom, hogy hol töltöm az éjszakát, nem azt, hogy hogy miként maradok egyben. Elméletileg nem tesz jót nekem semmi, hogy túl gyenge a szervezetem, mivel sosem voltam igazán levegőn, de most bírni fogom, miatta.
- Ha kérdezik, ne mond meg kérlek, hogy találkoztunk. Nem akarom, hogy tudják, hogy itt vagyok. Ismered a szüleimet, és nem rossz emberek, kedveled őket. Csak ők ezt nem értik meg, azt, hogy miért jöttem el. De egy nap majd meg fogják. Rendben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=740563#post740563][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.12. 14:13[/b][/url]

Pilláim megrebbennek az erőteljes véleményformálás és az ismeretlen szó miatt. Azt sejtem, hogy nem kedves szó, a környezete és a hangneme is erről árulkodik, azonban fogalmam sincs, hogy mit jelent. Ez talán másnak furcsa lehet, de én a négy fal között éltem mindig, ott pedig az a kevés ember, aki találkozott velem, nem használt szitokszavakat, kivéve egyetlen esetet. Egyszer anyu nagyon rosszul kelt fel az ágyamról, félrelépett, és beverte a lábujját, akkor mondta azt, hogy: "Csókolna meg egy dementor!" Az annyira vicces volt, hogy elmondani nem tudom, vagyis de, mert olyan nagyon nevettem, hogy még az orrom vére is eleredt, aztán meg azon nevettem, hogy vérzik az orrom, mert anya csúnyát mondott, aztán meg már annyira nem volt vicces. Nem jó az, amikor az embert a saját teste korlátozza a nevetésben, mert hát mindig, minden azt mondja, hogy a nevetés a legjobb orvosság. Lehet, hogy én is egészséges lennék, ha tudnék hosszan nevetni. Egészségesre nevetném magam, és akkor visszamennék a múltba, és már az anyukám pocakjában egészségesre nevetnék. Igaz, hogy anyu akkor mindig csuklana, de legalább egészséges lehetnék. Azt hiszem, ebbe ő is belement volna.
A kellemes emlékből a válasza ránt ki, hidegzuhanyként ér az, amit mond, de nem horgasztom e a fejem, elszántan nézem a hátát, nézem azt, ahogy elfordul tőlem, és érzem, ahogy a körmöm belevág a tenyerembe, ökölbe szorul a kezem.
- Akkor is várni fogok rád.
Mondom csendesen, és nem tudom, hogy hallja-e, de így fogok tenni. Indulnék én is, azonban épp csak hátra lépek egyet, amikor megáll. Nézem, ahogy megáll, és érzem, ahogy elnyílnak az ajkaim a csodálkozástól. Hinni szeretném, hogy az elszántságom győzi meg a maradásban, de ha amit eddig mondtam, nem motiválta a maradásra, akkor most sem fog maradni. Visszalép hozzám, és félek, hogy megint valami csúnyát fog nekem mondani, érzem, ahogy az ajkaim megremegnek, de a tekintetemmel állom a tekintetét.
- Most?
Nézek rá csodálkozva, ahogy azt mondja, most ad nekem egy órát. Oké, erre annyira nem voltam felkészülve, de tudom, hogy ha most nemet mondok neki, akkor vége, akkor el fog menni, és soha többet nem jön vissza. Mielőtt azonban leülnék mellé, ellépek, és a földre ejtett szálhoz lépek, amit talán egy kicsit erélyesebben, mint kellene, eltaposok, és csak utána pillantok rá.
- Anyu...kád szomorú lenne, ha meghalnál.
Hirtelen nem akarom kimondani, hogy az övé, egy leheletnyi, észrevétlen szünet keletkezik a szó két része között, de igyekszem korrigálni. Ő a mi anyukánk, az enyém is, de nem szeretnék úgy beszélni róla, mintha az enyém is lenne. Nem szabad megnehezítenem az életét. Utána követem csak a padhoz, leülés közben magam alá simítom a kabátom, a lábaimat a bokámnál keresztezve, finoman felé döntöm - úrilány nem teszi keresztbe a lábát -, kezeimet pedig az ölemben pihentetem. A hátam egyenes, az állam felfelé szegem, miközben rá pillantok.
- Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak Annie legyek. Ez a te érdekedben történik. Kicsi korom óta ismerlek, egymás szomszédai voltunk, én azonban sajnos nem játszhattam veled a kertben, mert a szervezetem túl gyenge volt hozzá.
Még most is túl gyenge, és magamban fohászkodom is, hogy ne vegye észre, hogy még mindig egy beteg emberrel beszélget. Tudom, világos a bőröm a szemeim hatalmasnak tűnnek a beesett arcomon, de hiheti azt is, hogy meggyógyultam, hogy ezért jöttem most el, mert már kint szabad lennem. Pedig nem.
Fogalmam sincs, hogy miután megismertük egymást, miután álmomban is pontosan fel tudom majd idézni a hangját, mi motivál majd az életre. Ha átgondoljuk a helyzetet, a szüleim megkönnyebbülnének, hiszen nem lenne a titok a falon túl. Nincs sok személyes tárgyam, nem alakítottam ki kötődést semmivel egyetlen plüssnyúlon kívül, nincsenek rólam képek, és idővel az emlékek, ha akarjuk, ha nem, megkopnak. Az a pár írás maradt csak otthon, amiket az elmúlt években írtam, a mesék, amikben a hős rejtélyes betegségét egy ölelés és a szeretet meggyógyítja. Minden történet alapja valós, az ablakon túli világ történéseit ötvöztem a képzeletemmel. Mesés egymásra találások. Az egyikben például a hazaérkező fiú felpillant az ablakra, meglátja a lányt, akit korábban sosem látott, de tudja, hogy a testvére. A torony nagyon magasan van, előtte csapdák és őrök gátolják, hogy feljusson, így a fiú sárkánnyá változik, kiszabadítja a lányt, és együtt elrepülnek a naplementébe.
Egy másikban a lány megszökik, menekülés közben pedig felfedezi, hogy van egy különleges képessége, képes madárrá változni, így mielőtt elkapnák, egy szakadékba ugrik, azonban sosem ér földet, mert csodálatos madárrá válva a nap felé indul. Azt hiszem, ez utóbbi inkább arról szól, hogy a kínzó fájdalmak eljövetel előtt akarok megpihenni. A magamfajta csak a békés elalvásban reménykedhet.
- Az ablakból láttam, ahogy játszol, és nagyon szerettem volna csatlakozni. Apukám azt mondta, egy nap majd eljön az az idő, amikor én is játszhatok veled. Tudom, hogy már idősek vagyunk a labdázáshoz, vagy a fogócskához, és biztos nagyon kevés időd van a tanulás és a barátaid mellett, de arra gondoltam, hogy egy kicsi én is lehetek a barátod. Sajnos, a családom nem engedi, hogy sokáig távol maradjak, de egy kicsit talán elnézik nekem ezt, csak egy pár hétig. Utána tovább kell indulnom.
Úgy terveztem, hogy nem megyek már haza. Nem akarom látni a szüleim arcát, azt, ahogy csalódtak bennem, mert rossz és szófogadatlan voltam, és hogy nem értettem meg azt, hogy nem mindent kaphatunk meg, amit akarunk. Sosem kértem semmit, minden évben könyörögtem, hogy Denisszel lehessek. Egy idő után már meg se kérdezték, hogy mit kérek karácsonyra vagy a születésnapomra, mindig csak vettek valamit, aminek úgy vélték, hogy örülni fogok. Megértem őket, és azt, hogy inkább nem beszéltünk a dologról, mert nálam beakadt az, hogy a testvére legyek. Vettem idefelé olyan könyveket, amelyek a betegségeimmel foglalkoznak, és úgy tippelem, hogy a tünetek jelzik majd, hogy mikor kell továbbállnom. Utána csak elindulok valamerre, mint az elefántok. Elvándorolok, hogy a halálommal ne nehezítsem majd a családom életét. Csak félek, hogy mi történik akkor, ha előbb rám találnak. Én elbúcsúztam tőlük, és még csak észre se vették az utolsó beszélgetésünkkor. Már csak a testvéremnek kell búcsút mondanom, amit csak úgy tudok megtenni, ha előbb megismerem.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülnek annak, hogy itt vagyok, ezért kértem, hogy ne mondd el senkinek, hogy idejöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=740878#post740878][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.16. 20:28[/b][/url]

Sok mindent mondok neki. Szívem szerint mindent elmondanák, mindent, ami ennyi éven át bennem volt, de nem akarom leterhelni, és nem akarom elszólni se magam. Helyette csak annyit mondok, amennyit előre végig tudok gondolni, csak annyit, amennyiben hiszem, hogy nem teszek kár a jövőjében. Nem akartam, amikor utaztam ide, akkor sem gondoltam bele, de ahogy megláttam őt, az egész lényem visszakozni kezdett. Nem akarok az lenni, akit elveszít, nem akarok az lenni, akiről azt hitte, nem létezik, majd beállít, és utána újra elhagyja. Egy nyom akarok lenni, de ennyi. Egy kis emlék, egy mosoly, talán egy ölelés kósza emléke. Nem akarom, hogy kötelességből majd rólam nevezze el a lányát, sem azt, hogy keserűen érezze magát azért, mert az ő húga elment.
- El kell utaznom Dzsannába, várnak rám már egy ideje.
Határozottan, és zavartalanul mondom ki végső úticélom egyik megnevezését. Az iszlámban jelenik meg a Paradicsom elnevezése, persze aztán lehet, hogy a pokolba kerülök, vagyis a Dzsahannamba, de ha csak nem keserítem meg Denis életét is, nem hiszem. Talán azért, mert anyáéknak csalódást okoztam. Igazából ezen sosem gondolkoztam. Ahogy itt ülünk, ezen a padon elképzelek egy jövőképet számára - ez gyakran megesik velem, hiszen az ablakból mindig ezt csináltam -, látom, ahogy izgalmasan él, vad dolgokat csinál, hajszálon múlik az élete, de van egy nagyszerű őrangyala, aki az utolsó pillanatban megfeszíti a kötelét, vagy húzza hátra a kőtörmelékek elől. Úgy képzelem el, hogy ő csak akkor él igazán, ha abban kihívást talál, csak akkor boldog. Sokszor ápolatlan. Nem tudom, hogy miért, hiszen most is, ahogy itt ül mellettem, rendezett. Mégis, valahogy ez van előttem. Ahogy végigsétál egy utcán, egy hozzá rendellenesen nyugodt környéken, és két gyerekfej mosolygós - vajas szájjal pillant fel rá. Talán így lesz, talán másként, de most ez él előttem, és tetszik is a kép. Elkezdett beszélni hozzám, zöldjeimmel figyelem őt, hallgatom, amit mond.
- Szerintem, most is eléggé eleven vagy.
Jegyzem meg mosollyal az arcomon. Tudom, hogy van közöttünk kontraszt, ha ismeretlen megy el mellettünk, talán látja is a lényeget, hiszen a padon egy életerős fiú és egy életből lassanként kilépő lány ül. Ketten együtt talán kiteszünk két átlagos egészséggel megáldott embert.
- Tűzmágia?
Tör fel belőlem a kérdés, amikor az ujjából felcsap egy lángocska. Nem volt ott öngyújtó, biztos vagyok benne. A figyelmességére, hogy arrébb lép, elmosolyodom, valóban nem segítene a helyzetemen, ha füstöt fújnának rám.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy bejárod a világot?
Kérdezem érdeklődve, miközben a táskám csatját kibontom. Kicsit nehezen nyílik, ennek következtében sikerül a pénztárcámnak a földön landolnia, és szét is nyílnia. Riadtan nyúlok érte, hogy felvegyem, de tudom, hogy így is megláthatta azt, hogy a kártya arra utal, fontos, hogy orvost hívjanak hozzám. Csak a nevemet ne lássa, azt nem szeretném. Gyorsan vissza is tuszkolom a helyére, és helyette egy bőrkötéses könyvecskét veszek elő. Igazából egy vastagabb füzet, amit a bele pakolt dolgok még jobban megvastagítanak. Ezt nyújtom felé.
- Egy ideje már van egy útvonal, amit nagyon szívesen bejárnék, tele van a világ legérdekesebb helyeivel, nem Párizzsal meg Rómával, inkább a világ rejtett szépségeivel. Elég sokat foglalkoztam vele, igyekeztem logikusan felépíteni, szeretném neked adni, aztán, ha úgy alakul, hogy nem tudod, mihez kezdj, hátha akad benne pár ötlet. A vége pedig üres, ki is egészítheted akár.
Remélem, hogy elfogadja, mert tényleg sokat dolgoztam vele. Nincs benne semmi olyan, amivel közlöm, hogy ki vagyok, a végén, egyetlen bejegyzés árulkodik, a lap alján, amiben közlöm azzal, aki kinyitja, hogy ez a napló L.A.B. tulajdona, majd ezt áthúzva annyi csak, hogy "Annie voltam. Ha megtalálod ezt a könyvet, indulj el a helyekre, hogy lásd, amit én is szerettem volna, és élvezd. Csak élvezd." Viszont ezt láthatatlan tintával írtam, olyannal, ami csak hő hatására tűnik elő, és nem virítanak ott piros felkiáltójelek, hogy az áthúzott szövegen túl is van mit nézni.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=741340#post741340][b]Lorin Annie Brightmore - 2018.11.21. 19:22[/b][/url]

Örülök, hogy nyugodt, és hogy mosolyog, most minden olyan tökéletes, mesél nekem, én pedig figyelmesen hallgatom. Valószínűleg, ha engedték volna, akkor ilyen testvérek lehettünk volna. Biztos vagyok benne, hogy mindig nagyon figyeltem volna arra, miket mesél a testvérem. Olyan jó ezt a gondolatot a közelében, úgy, hogy érzem a fanyar ízt a leheletében, gondolni. Itt ül mellettem, és ennél több nem is kell. Csodálatosan vagyok, szinte rakéta módban lövellnek ki a boldogság pillangói a gyomromban. Annyira jó végre nem csak egy üvegen át nézni őt. Szeretném megint megölelni, szeretném érezni hosszabban az érintését, szeretném, ha visszaölelne, de ez túl nagy kívánság, hiszen én csak Annie vagyok, az a lány, aki kapott tőle egy órát.
- Mit örököltél még a nagyitól?
Olyan boldog vagyok, hogy nem figyelek, és hibázok, méghozzá hatalmasat, és nem vagyok elég gyors, nagyon nem. Pedig életemben nem mozdultam még ennyire hirtelen, mint a tárcámért, és esküszöm, próbálom terelni a témát, de ő egyre csak arra fókuszál, amit látott.
- Meg tudom magyarázni!
A két kezem védekezőn felemelve - nem emlékszem a mozdulatra, hogy az útinaplót mikor tettem le - felkelek a padról. Ezt nem akartam, ezt nagyon nem. El sem akartam hozni a tárcámat, de féltem attól, hogy mi történik velem, ha rosszul leszek, és semmilyen instrukció nincs hozzá. Viszont nem, nem tudom megmagyarázni, fogalmam sincs, hogy hogyan mondhatnám el neki azt, hogy ki vagyok.
- Denis, kérlek!
Érzem, ahogy a könnyek egy pillanat alatt folyni kezdenek az arcomon. Az előbb még nevettem, mosolyogtam és boldog voltam, most pedig elzavar, mintha rontás volnék. Nem vagyok az, nem akarok neki rosszat. Mégis, ahogy ott állok, hirtelen fázni kezdek, remegek és zokogva kérem, hogy ne küldjön el, ám ez nem biztos, hogy érthetően ki is jön a torkomon, leginkább csak a kérlelés. De nem merek közelebb lépni, mert a szüleim ezt hozták fel indokként, hogy akaratlanul is kárt tehet bennem. Mi mást léphetnék még, mint amit kért? Hátra lépek, majd hirtelen hátat fordítva neki futásnak eredek, és csak szaladok, szaladok, nem foglalkozva semmivel, sem azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek, sem azzal, hogy ez mennyire megviseli a szervezetemet. A ház közelében, ahol most lakom van egy nagy fa, annak a tövéig jutok első körben, itt a törzsnek dőlve próbálom összeszedni magam, és igyekszem normalizálni a megjelenésem is, mielőtt még belépek. Nem akarok aggodalom tárgya lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745967#post745967][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 18:36[/b][/url]

Csendes magányomban sétálok hazafelé. Az egész napom ilyen volt, átjárta a csendes magány. A teaházban szeretem, hogy emberek között vagyok, és mégis egyedül. Mostanában sokszor vágyom erre, sokszor megfordulok ott, már szinte kívülről tudják, hogy mit innék. Mindig ugyanazt, pedig megfogadtam, hogy ha már egyszer van lehetőségem, akkor mindent végigkóstolok. Nem érzem most a késztetést rá. Az elmúlt hónapokban az otthonról hozott pénz jelentősen megcsappant. Amikor Will befogadott, neki akartam adni, de nem fogadta el, azt mondta, ez a pénz az enyém, én döntöm el, hogy mihez kezdek vele, segít megtanítani beosztani. Van még, nagyjából a fele, de sok mindent megkóstoltam a faluban, és vettem pár relikviát. Nem is tudom, hogy azokat miért. Hógömböket például. Semmi értelme nem volt, most is ott vannak az éjjeliszekrényemen.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot, miközben meglátom a padon ülő alakot. Voltak már rossz tapasztalataim olyan emberekkel, akikkel nem kellett volna találkoznom, és Erik se lehet mindig szuperhős szolgálatban, hogy megmentsen. Talán, ha egy kicsit gyorsabban sétálok, nem akar majd követni. Vagy éppen azért tenné? Mert tudja, hogy félek?
Minél inkább haladok felé, annál inkább kivehetővé válik az arca, felismerem, ahogy a vonásait is, és látom a monoklit is. Dönthetek. Most még választhatom azt, hogy elfordulok, és kicsit hosszabb úton megyek, vagy elsétálok előtte. Egyik sem. Helyette érzem, ahogy a fehér kabátra ülve, elfoglalom a helyem a pad másik végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745971#post745971][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 18:49[/b][/url]

Nem tudom, hogy mit várok ettől az egésztől, hogy mi lesz most itt a csendes, kihalt semmiben. Most már nem csak, mint egy cserfes kislány, beszélgethetek vele nagy álmokról, már tudja. És én nem bánom. Várok, ha kell, hajnalig várok, csak, hogy mondjon valamit, még káromkodhat is, csak legyen valami eredménye.
Ám semmi. Ül, vár, majd érzem, ahogy feláll, a szememben hirtelen jelennek meg a könnyek, mert ha ő most elmegy, akkor az egésznek nem volt semmi értelme. Amikor kiléptem az ajtón, megcsúsztam, a vérén, vagy talán Cath vérén, nem tudom, talán mindkettejükén. A fapadló mohón szívta be a fémes szagú, vöröslő patakot. Elhalad mellettem, majd megtorpan, reménykedek, de reményeim egy pillanat alatt fordulnak át kétségbeesésbe, ahogy tovább indulok. Nem képes semmit sem mondani. Ha nem mondok semmit, el fog menni. De mit mondhatnék? Mi érdekelheti?  
- Életben maradt.
Mondom végül érthetően, de mégis csendesen. Ugyan nem kérdezte. Valahogy azt hittem, ha egyszer viszont látom, kevesebb seb lesz rajta, és sokkal több kérdést fog feltenni. De nem. Csalódottságot érzek és fájdalmat, amiért nem szólalt meg. Ennyit talán azért akarna tudni, hogy nem gyilkos. Mivel felkelt és elindult, én is felkelek, és elindulok, az ellenkező irányba, onnan, ahonnan jöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745973#post745973][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 18:54[/b][/url]

Titkon azt hittem, hogy utánam jön majd, hogy mégis kérdez, és kérdez, én meg annyira megilletődök majd, hogy mindenre őszintén válaszolok. Tényleg azt hittem, hogy ez lesz majd, azonban helyette? Totális csőd. Olyan ostobának érzem magam, hogy azt elmondani nem tudom. Eddig azt hittem, hogy a bátyám egy hős, egy csodálatos ember, és még akkor is azt hittem, amikor Willel beszéltünk róla, pontosabban nem is én hittem azt, hanem Will. Nagyon hosszan mesélt arról, hogy miért örült Denisnek, miközben a kórházból vártuk a híreket. Azt hiszem, azért mesélt akkor, mert ő lemondott Cathről, és nem akarta, hogy én is lemondjak Denisről. El akarta terelni a gondolatait, de, amit mondott, azok megnyugtattak.
Ostobának érzem magam, ahogy haladok, abban se vagyok biztos, hogy rendesen tudok járni. Kínos az egész szituáció, amibe belekevertem magam. Aztán megtorpanásra késztet a tény, hogy ott van előttem, és belül hihetetlen nyugalom száll meg, ami ádáz csatát vív a félelemmel. Félek, hogy kiabál majd velem, de azt mondták, a kockáztatók nem csak nagyot bukhatnak, hanem nagyot nyernek is. Kinyújtva a kezem, finoman letörlöm a könnyeit, remélve, hogy engedi, és ha igen, akkor finoman megölelem. Ő a testvérem, és mindig is szerettem őt, mostanra se szűntem meg szeretni, nem szűnt meg az érzés, egyetlen pillanatra sem.
- Kérlek, ne fuss el, mert én nem tudok futni.
Suttogom, hiszen ez az igazság, és remélem, hogy tényleg nem tervez ilyesmit, most, hogy végre újra itt van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745983#post745983][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 19:19[/b][/url]

- Denis!
Ijedten kapok utána, de nem esik baja, ahogy közelebb von magához, óvatosan lépek egyet, majd ahogy a hasamban érzem a fejét, ahogy átölel, nekem is elkezdenek folyni a könnyeim. Érzem a vére illatát, amit tudom, hogy hivatalosan nem is különböztethetnék meg, de a Payne házban látottak és szagoltak után, nem vagyok benne biztos. Láttam, ahogy a két vég keveredik, ahogy az ajtó is véres. Láttam mindent, csak éppen őt nem. Óvatosan ereszkedek én is térdre, hogy újra egy magasságba legyek Denissel. Nem érdekel, hogy sír, hiszen én is azt teszem, zöld szemeimből csak úgy patakzanak a könnyek, miközben finoman megpuszilom az arcát.
- Nagyon sok sebed van, meg kéne, hogy gyógyítsanak.
Vagyis kérlek, hogy gyere velem haza, de mondhatom-e neki ezt, hiszen tudom, hogy az nem lenne könnyű neki, ott lenni, abban a házban, de nem akarom, hogy szenvedjen, hogy az emberek kérdezősködjenek róla, miért ilyen sebes az arca, a teste. Azt szeretném, hogy velem maradjon, hogy ne szökjön meg újra. Viszont nem maradhatok itt kint hosszan, mert nem akarom éppen most rombolni az egészségemet, most, amikor Denis itt van végre.
- Kérlek.
Suttogom neki, szinte könyörögve, hogy jöjjön velem, és ne tűnjön el. Az sem érdekel, ha holnap visszajönne, én ma nem akarom őt elengedni, ma nem akarom, hogy elmenjen, mert ha ma velem marad, akkor talán örökre megteszi, ki tudja, hogy az meddig tart nálam, de legyen csak egy nap, csak egy hét vagy akár egy teljes év is, boldog leszek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745986#post745986][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 19:24[/b][/url]

Tudom, de nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni, hogy ma éjjel nem lesz ott velem, hogy amikor álomra hajtom a fejem, nem látom az ő arcát utoljára. Nem mehet el, nem lehetek nélküle, nem hagyhat el. Ha most elmegy, nem tudok majd aludni, míg újra nem látom, és amikor látom őt, nem akarok aludni.
- Eljöhetsz, Will nem bánná.
Őszintén mondom neki, mélyen a szemébe nézve. Willel nagyon sokat beszélgettünk erről, ő tényleg nem bánná. Kérdeztem, hogy mi történne, ha Denis újra felbukkanna, azt mondta, örülne neki, hiszen az tudja, hogy engem is megnyugtatna. Nagyon kedvesen beszélt róla mindig, úgy is, hogy Cath meghalhatott volna. Amikor a kanapén vártuk a választ az ispotályból, akkor sem beszélt a testvéremről csúnyán.
- Ő nincs ott.
Fogalmam sincs, hogy kimondhatom-e a nevét előtte, hogy akarja-e még hallani az életben. Cath nem beszél róla, nem beszél semmiről sem. Alvást színlel, állandóan, akárki is van nála, tudom, hogy hazudik a világnak, ha valaki, én tudom, hogy milyen a tettetés. Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy szereti, hogy az élők között vagyok, lehajtom a fejem.
- Én is.
Legalább mi ketten örüljünk most ennek, hiszen ezzel együtt mindenki más életét megnehezítettem. A szüleink napokat és heteket töltöttek egy haldokló gyerek mellett, majd hónapokat és éveket úgy, hogy bármikor bekövetkezhet az, aminek már akkor, azon az estén be kellett volna. Én pedig hálám jeléül megszöktem, és akárki akármit is mond, megérte, hiszen Denis örül nekem, és ennél több nem kell.
- Ne hagyj el.
Kérlelem, hiszen nem tudom még, hogy mennyi ideig lehetek itt, de azt mind vele akarom tölteni, mosolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745990#post745990][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 19:27[/b][/url]

Életemben először nincs az a vágyam, hogy kijavítsam a "Lorin"-t használó embert "Annie"-re. Anya hívott még így, amíg még engedtem neki, amíg még volt lehetősége, amíg még nem szöktem el. Senki másnak nem engedem, hogy így tegyen, nem akarom, hogy bárki így hívjon. De Denis más, ő bárhogy hívhat, a testvére leszek. Az az ember, aki a legjobban szerette őt, akkor is, amikor csak egy ablakon át nézhette. A kínzó távolság végre megszűnt, ott vagyunk egymásnak.
A szememben egyszerre csillan meg az öröm és a fájdalom, a fájdalom, mert a mondat egy töredékét nemrég hallottam Cath-től. Ő azt mondta nekem, hogy már "senki más nem érdekel", ő is rólam beszélt. Amit tett, az áldozat volt. Ismerte, hogy mivel jár az, ha Denis megtudja, hogy a testvére vagyok, és belefáradt abba, hogy elméleteket hallgasson, lehetőségeket. Amikor odament, mindennel számolt. Megígértette velem, hogy ezt sosem mondom el, így most a fejemet lehorgasztva, próbálom elhessegetni ezt a gondolatot.
A hóvirágra elmosolyodom, olyan csodálatosan hangzik, annyira különlegesnek érzem magam ettől, annyira másnak, annyira értékelhetőnek. Denis szeret engem, Denis meg akar ismerni, és nem akar elhagyni, nem akar többet elmenni, nem fogom elveszíteni, és most mégis azt mondja, hogy el kell mennie. A nyakába vetem magam, és olyan erősen ölelem, hogy félő, megfojtom.
- Nem engedhetlek el. Soha többet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=745994#post745994][b]Lorin Annie Brightmore - 2019.01.09. 19:56[/b][/url]

- Gyere! Kérlek!
Tudom, hogy miért hagyta abba a mondatot, hogy ez mit jelent. Hogy ő nem akar odajönni, ahol élek. Én is el akartam jönni onnan, nem azért, mert nem szeretek ott lenni, imádok ott élni, de az után, ami Denis és Cath között történt, el akartam jönni. Szégyelltem magam, azonban Will nem engedett el. Azt mondta, hogy ehhez nekünk nincs közünk, hogy nem a mi dolgunk, hogy ők ketten hogyan ölik egymást, amikor az energiájukat másra is fordíthatnák. Will és én sok mindent tudunk, de nem beszélünk róluk, csak ilyen megjegyzések szintjén. "Különben is, most már Payne vagy, fura lenne, ha nem lennél itt.", ez a mondat volt az, ami meggyőzött. Mindenki úgy tudja, hogy egy újabb testvér vagyok, már meg sem lep senkit a dolog. Először azt hittem, hogy elkezdenek számolni, de nem történt meg. Mindenki elfogadta a dolgot. Denisen múlik a dolog. Én megpróbáltam.
- Ne aggódj, már bemehetek a kastélyba.
Azt nem mondom meg neki, hogy azért, mert Will nem hagyhatott egyedül, meg, hogy ott csinált meg pár vizsgálatot, például az előtt is, hogy megmentett minket a hógolyósoktól. Éppen mondanám neki, de a homlokomon érzem az ajkait, lehunyom a szemem, és elmosolyodom. Az ajkai forróak a hűvös homlokomon, jól esik a melegsége, és tudom, hogy igaza van, meg fogok fázni. De nem akarom elengedni. Érzem, ahogy eltávolodik mégis, egyszerre lesz hideg körülöttem. Szomorúan lehajtom a fejem, és csak hallgatom, ahogy elsétál.
Annyi mindenről kellene beszélnünk. Annyi kérdésem van, annyi választ szeretnék tudni, annyira sok kimondatlan dolog van. Mi lesz most velünk? Haragudna-e, ha tényleg Willékkel laknék továbbra is? Meglátogatjuk-e a szüleinket? Ugye nem haragszik rájuk? Kibékül Cath-tel? Tényleg meg akar ismerni? Hisz nekem?
A kérdések a fejemben kavarognak, és kimondatlanok maradnak. Csak elindulok én is, ahogy elhalnak a léptei. El akarom mesélni Willnek, hogy mi történt, hogy Denis újra itt van. Olyan boldog vagyok, hogy nem gyűlöl engem. Pillangók szállnak a szívem környékén, és csak mosolyogni tudok. Alig várom, hogy legyen legközelebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839641#post839641][b]Lorin Annie Brightmore - 2021.12.01. 14:25[/b][/url]

Vannak jó meg rossz ötletek. Ez az ötlet, huh. Egyelőre fogalmam sincs, hogy milyen lesz, de remélem, hogy nem rossz. Hogy… hogy örül nekem. Meg a döntésemnek. Nem, ez sem házasság, sem gyerek, nem az, hogy teletetováltatom magam, és mostantól leborotvált fejjel, szakadt cuccokban mászkálok. Én csak… hazajöttem. Haza. Meglátjuk, hogy haza-e. Amúgy az egész úton nem izgultam annyira, mint most. De most nagyon. Viszont itt vagyok.
Cathet még útközben megkértem, hogy írjon egy rövid levelet neki, hogy az ő kézírását lássa, és ne az enyémet. Csak annyit, hogy töltse velem, vagyis a levél írójával az estét, és játékosan odabiggyesztette, hogy a fehér kabátos lesz, aki a második padnál várja, a Boglyas téren. Hogy miért éppen itt? Mert a mi történetünk itt indult. A második padnál, a Boglyason, a fehér kabátban. És itt vagyok most is, noha, minden lépéssel egyre egyértelműbbé téve, hogy nem Cath vagyok. Hiszen magasabb vagyok és vékonyabb, ő sokkal nőiesebb formákkal rendelkezik, így hát, egészen biztos, hogy a fehér kabátos alak nem lehet ő. Nem, ő csak én lehetek. Vagy valaki, aki rám hasonlít.
Háttal állok neki, közben az órámat figyelem, és nagyon remélem, hogy eljön. El kell jönnie. Hiszen, ez egy fontos este, fontos döntés. Jaj Denis, csak gyere el. Szusszanva engedem ki a levegőmet, megemelem picit a fejem, hogy a fényeket nézzem, és miközben finoman harapdálom a szám belsejét, azon gondolkozom, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, mert, ha meg hirtelen mozdulatok vannak, akkor elharapom, ő ideges lesz, pedig a saját hülyeségemből történt. Még egy perc. Amúgy a bátyám pontos szokott lenni? Sosem tudom, mert sosem számított az idő, csak, hogy vele lehessek, de most, na most nagyon kéne tudnom. Csak jöjjön el. Ó Jaj, hogy mit tettem. Ja igen, ne rágjam a szám belsejét, hasznos volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=839674#post839674][b]Lorin Annie Brightmore - 2021.12.01. 21:23[/b][/url]

Késik. De eljön? Még mindig nem élnek együtt, azt tudom, amit nem értek, meg ennyi idő után én keresztanyának és nagynéninek jöttem vissza, erre az egyik a testvérével él, a másik egy férfival. Aztán előjött egy gyerek, de ő meg nem is az övé, meg nem is Jasoné, hanem Jeannie gyereke, aki meg meglépett, és utána Cath azt mondta, hogy ne olvassak Edictumot, de én olvastam, és ez a Lady Storm vagy ki egyszer úgyis fojtogatás áldozata lesz, az is biztos. Szóval visszaértem a káoszba a földi paradicsomból és békéből. Kellett ez nekem?
A válasz igen. Amikor a testvérem megölel, magához húz, és érzem az illatát, a bőre érintését, és egyszerre esik jól és fáj az, ahogy erősen magához húz. Nevetve jajdulok fel, de a nevetés erősebb, hangosabb, mint a jajdulás, így remélem, hogy észre se veszi. Érezni akartam. Minden ölelésnek örültem, minden köszöntés jól esett, de ez itt, ez tökéletes. A megfelelő helyen, a megfelelő emberek, a lehető legmegfelelőbben reagálnak egymásra. Szemeimből a könny is kicsordul, de boldogságkönny, és tudom, hogy egy perc múlva taknyom-nyálam egybe fog folyni, hogy totálisan bénán fogok kinézni, még úgy is, hogy engedelmesen a vízálló sminket használtam. A könny az sosem víz.
- Te is hiányoztál nekem. De itt vagyok.
Suttogom, mert hát bőgök, szóval, ha hang is kellene, akkor hüppögnék, meg valami elfajzott, artikulálatlan valami lenne, ami kijönne belőlem. Senki se kívánjon ilyesmit. Ezt a pillanatot tökéletesnek szeretném, és nem olyannak, ahol komplett idióta vagyok.
- Felmerült benned a gondolat, hogy Cath nem normális amiért ilyeneket kér tőled?
Mert tudom, hogy furcsa volt a levél, de hát a jó helyre kellett jönnie. Öt méterre innen már nem lenne ugyanaz. akkor is itt történt, most is itt vagyunk. Megszagolom a bőrét, mélyen beszívom az illatát és vigyorgok, ahogy homlokon csókolom. Egészségesen, kívül és belül. Ez kellett ahhoz, hogy jó testvére legyek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=840471#post840471][b]Lorin Annie Brightmore - 2021.12.20. 14:15[/b][/url]

- Az ember a családját nem válogathatja meg.
Rendben, azt aláírom, hogy a házasság az más, mert végül is, ott te választod meg, hogy kit veszel el, de ugyanakkor mégsem. Mert bár a te választásod, de történetesen, ha nem a logika szerint járunk el, akkor megmagyarázhatatlan, hogy miért éppen a másik az, akire igent mondunk. Nem értjük, hogy miért ő, és valljuk be, a házasságok legtöbbje egyáltalán nem reális, de onnantól, hogy megtörténik, az egyáltalán nem reális döntés lesz a családod, és nem válogathatod meg, de mégis tökéletes.
- Itt vagyok.
Bólintok pár aprót, mert tényleg így van, és én magam sem hittem, hogy így lesz. A Tündérmanóba mentem vissza, a régi szobámba, még úgy is, hogy tudom, bármikor összefuthatok Zorkával, úgy is, hogy tudom, Barni is itt van, és az lenne a legcélszerűbb, ha egy ideig inkább kerülném az utca elejét. Indításként egy olyan tizenöt évre gondoltam, hogy Barni ne kapjon frászt tőlem, aztán majd jönnek az extrák. De a tény, hogy itt vagyok, az első lépés, a második pedig, hogy ezt hangosan ki is mondom.
- Ez sok mindentől függ. Ha megtalálom a helyem itt, az egyetemen, az életben, akkor sokáig. El kellett mennem, hogy vissza tudjak jönni.
Tudom, hogy nem volt könnyű neki, hogy nem volt igazságos sem vele, sem a szüleinkkel, hogy én hosszú időre máshol akartam lenni, de a tény, hogy máshol voltam igazán kellett ahhoz, hogy most itt legyek. Rendben, egy kicsit bonyolult vagyok még, de nagyon sokáig hallgattam, nem beszélgettem másokkal, és magamban rendeztem mindent, ami történt.
- Cath nem mesélt semmit, pedig kérdeztem rólad, de azt mondta, ha elmond mindent, akkor nem lesz miről mesélned. Szóval, van kedved mesélni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=842249#post842249][b]Lorin Annie Brightmore - 2022.01.15. 06:38[/b][/url]

- Nem, de nagyon szeretem csinálni. A külön töltött időben nagyon sokat fotóztam, még nem válogattam ki minden képet, de ha van kedved, valamikor megmutatom őket.
Azt nem tudom mondani, hogy így láthatja valaki elfogulatlan is, hiszen az nyilván nem lenne igaz, mivel a bátyám egyáltalán nem kritikus velem kapcsolatban. Még Barnabást is jól fogadta... viszonylag. Lehetett volna rosszabb is, de a lényeg, hogy végül nem miatta, hanem miattam történtek a bajok, persze kár, hogy egyáltalán történtek bajok. Az első és legnagyobb kudarcom az ő elvesztése volt, és ezt szeretném egy nap neki is elmondani. Fontosnak tartom, hogy megértse, mit is jelent nekem.
- Ahol éltem nagyon sok kisgyerek volt, sokat játszottam velük, és inkább a kisebb gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Tanítóként vagy nevelőként. Már jelentkeztem is az egyetemre, a jövőhéten lesz a felvételi elbeszélgetés. És munkát is elkezdtem keresni.
Szeretnék teljesen önálló lenni, nem félek a kihívástól, Will is alaposan megvizsgált, és még mindig makk egészségesnek mondott. Persze, hajlamos vagyok megbetegedni, egy picit ebben a hűvös időszakban az én orrom is folyik, de már nem az van, ami régen volt. Az egész olyan, mintha tényleg egy tökéletesen új fejezet lenne az életemben.
- Rendben. Szóval, ami a legfontosabb, hogy egészséges vagyok. Will csinált egy csomó tesztet, kivizsgálást, adott be bájitalokat is, és nem, nincs tünetem arra, hogy vámpír lennék, vagy damfír.
Nem dohányzó kezébe karolok, és ezzel finoman arra kérem, hogy sétáljunk. Menjünk valamerre, bármerre, csak induljunk útnak a fények alatt, mert ha csak így egy helyben állunk, egészen biztos, hogy megfagyunk.
- India varázslatos hely. A lelkem egyszerűen megtisztult. Nagyon egyszerű körülmények között éltem, egy kis faluban. Része lettem a mindennapoknak. Az antropológusok csinálnak ilyesmit. Nem tettem semmit, ami európai, inkább az ő szokásaikat vettem át, írtam egy naplót, a tapasztalataimról, és arról, hogyan formálta a gondolkodásomat az ott töltött idő. A természet közelsége, az emberek történetei. Képzeld, láttam megszületni nem egy kisbabát. Sőt, az egyiknél még segítettem is. A női test... fantasztikus, hogy mire képes. Remélem, hogy nekem is lesz majd egy nap kisbabám, mert át akarom élni az egészet. És főzni is megtanultam mágia és modern eszközök nélkül.
Persze, eddig is tudtam főzni, volt pár bevált receptem, és terem is, ahol ki tudtam teljesedni. Norina, Will, Cath, ők mind tanítottak engem, de ez, amit én ott tapasztaltam egy merőben másik szint volt.
- Sokat gondolkoztam magamról is, és hogy mit szeretnék csinálni, amikor visszajövök, hogyan szeretném csinálni. Sokat gondolkoztam Barnin. Nagyon szeretnék tőle lehetőséget kérni arra, hogy megbeszéljük a dolgokat, nyugodtan, és elmondhassam neki, hogy hol hibáztam, hogy belátom, mit csináltam rosszul, és  ha erre van lehetőségünk még, akkor szépen elválni egymástól. Szeretem Bogolyfalvát, és szívesen kialakítanám itt az életem. A régi szobám várt rám, mindenem benne van, de, ha sikerül, idővel külön költöznék, egy kisebb házba. Önálló felnőtté szeretnék válni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=843484#post843484][b]Lorin Annie Brightmore - 2022.02.15. 15:54[/b][/url]

- Hogy már most ott dolgozzak? Ez egy egészen kiváló ötlet!
Olyan szélessé válik a mosolyom, mintha éppen most nyertem volna meg a gringottsi nagy széfek egyikének teljes tartalmát. Nem is tudom, hogy mit csinálnék mondjuk annyi pénzzel, szóval nyilván nem is mosolyognék így, vagyis, ez egy totálisan béna példa volt, de legalább volt. Ó jaj, nem is olyan egyszerű visszaszocializálódni, pedig szeretném összeszedni magam, főleg, ha tényleg dolgozni szeretnék. Márpedig tényleg dolgozni szeretnék. És ez az előkészítő, ez roppant mód vonzó a számomra. Persze számos “harcot” meg kell addig még vívnom, de jó lenne, ha a kommunikációm katasztrofális állása ne lenne köztük. Nagy kérés, tudom én.
- Van végzettségem, fotós vagyok.
Még az orromat is felhúzom, ál-sértődötten, ahogy azt Cath tanította. Nekem igenis van szakmám, nagyon… hát sokra nem megyek vele, a terveimbe se illeszkedik bele, de nagyon szép képeket tudok csinálni, ami, ha ezt anno komolyan gondolom, biztos hasznosabb lett volna, de ugyebár anno én csak egy éppen haldokló lány voltam, aki nem gondolkodott olyanon, hogy legyen valami olyan a birtokában, amivel esetleg boldogulni tud az életben. Különben is, Bánkista voltam akkor, minden gondolatomban és tettemben. Ami meg is bosszulta önmagát.
- Mások az én koromban már van, hogy a másodikat várják. Vagy a harmadikat. Lehetne nekem is három gyerekem. Három apától, mert mindegyiket megölted volna, miután kiderült, hogy teherbe ejt. Valójában mindegyik Barnabástól lenne, de másokat mondanék, őt pedig elrejteném a pincébe, hogy ne találhasd meg.
Elég csak az arcára pillantanom, máris elkap a nevetés, és olyan vidáman és hangosan teszem, csilingelőn kacarászva, kipirulva, hogy a mellettünk elhaladó Bözsi néni igen csúnyán néz. A mai fiatalok, ugyebár. Jó, hogy nem Jolika volt, ő még talán ki is átkozna engem az ilyen alantas viselkedés okán, aztán most pont egy átokra nincs szükségem.
- Ezt ketten szúrtuk el. Vagyis, leginkább én, azzal, hogy nem voltam vele őszinte a betegségemet illetően, és hiába gyógyultam meg, addigra már megroppant a bizalma. Sajnálom, hogy akkor találkoztunk, hogy túl fiatal voltam még ahhoz, hogy jó döntéseket hozzak. Szeretett, igazán, szívből, de azt hiszem, hiába szerette volna ő is a közös életünket, nem látta bennem azt, akit keres, a nőt, aki… nos, akihez vonzódik.
Zavartan sütöm le a tekintetemet, és nézek inkább az utca túloldalára, ahol ismerősök sétálnak együtt, kézenfogva. A világ halad előre, ki tudja, talán Barninak is van más, akivel kiteljesedett életet élhet.
- Ne bántsd, ő tényleg maximálisan úriember volt. Én, és tudom, hogy nem akarsz erről beszélni, de csak, hogy megnyugtassalak, ki kell mondanom, hogy érintetlen vagyok. Viszont a legfinomabb pizza a világon itt kapható, szóval muszáj fehér zászlót lengetnem, és Zorkának is, ha az előkészítőt megvalósítanám.
Hogy melyik Bénki a nagyobb falat? Természetesen Zorka, de tudom, hogy a tetteimnek következményei vannak, és nekem ennek megfelelően vállalnom kell őket.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852850#post852850][b]Bánki Anna - 2022.09.18. 20:13[/b][/url]

- Fontos, hogy először elhatározzuk, hogy milyen növényeket szeretnénk a csokrunkba. Nyugodtan vázoljátok fel a magatokkal hozott füzetbe.
Az utolsó napon már senkinek sincs kedve az iskolapadban ülnie, így hát egyeztetve  a bogolyfalvi tanáccsal, engedélyt kaptunk rá, hogy az őszi nagy munkálatok megkezdése előtt, a még virágzó növényekből, a végzős előkészítősök közreműködésével csokrokat készítsünk. A csokrok ajándékok lesznek a tanároknak, akik az itt töltött évek alatt elkísérték őket az úton, és akiktől ma délután végleg elbúcsúznak. A legtöbben a bagolykőben folytatják, páran azonban külföldi tanodák felé veszik az irányt, így szerettem volna, ha ezen az utolsó napon egy kicsit együtt is tudnak lenni. Az oktatókat felosztottuk, így mindenki tudja, hogy kinek készít csokrot, így senki se fog kimaradni. A köszönőlevelet még a hét elején megcsináltuk, ahogy az ajándékokat is beszereztem.
- Mindenképpen legyen benne zöld is, az fogja össze igazán a lényeget.
Mivel mindenki szorgalmasan dolgozik, így én az egyik padra telepedve magam elé húzom a könyvemet és a kávémat, és egy-egy tesztkérdést megválaszolok két felpillantás között, valamint, hogy ha valaki kérdezni szeretne. Jövőhéten végre megcsinálom ezt a vizsgát, és ha minden jól megy, több ilyen utálatos tananyagom nem lesz. Nagyon szeretnék tanító lenni, de nagyon nehezen viselem azt, amikor megmondják, hogy mit kell gondolnom arról, amiről elvileg szabadon gondolkozhatok. Ilyen a világon nincsen. Sóhajtva pillantok fel, majd megint vissza, de azért szemmel tartva a kis bagázst.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852857#post852857][b]Bánki Anna - 2022.09.18. 21:03[/b][/url]

Mivel Kriszti gyönyörűen énekel, és nagyon szereti is az énekkart, egyértelmű volt, hogy Domcának ő készíti a csokrot, azonban ettől az egyszerű feladattól annyira bestresszelt, hogy végül inkább kérdezett. Párszor, párat, én pedig türelmesen válaszoltam meg mindet, hogy megnyugodjon. Tényleg ügyes kislány, de nem elég magabiztos, és hiába próbáltuk kicsit előhozni belőle az önállóságot, nem sikerült annyira, mint szerettük volna. Viszont, nem rossz, én csak egy éve vagyok velük, de nagyon sokat fejlődtek. Egy újabb kérdés, én pedig mosolyogva nyújtom a kezem, hogy két virágot kicseréljek, mert valóban nem állt össze a kép.
- Persze. Ők az előkészítő végzősei, jövőre már a tanodákban kezdik meg az évet. Ma lesz a tanévzáró, ahol virággal és egy kis ajándékkal búcsúztatják a tanáraikat, nevelőiket. Én még gyakorló tanár vagyok, az osztályfőnökük mellett.
Felemelem az ölemben tartott könyvet, ami éppen egy komolyabb vizsgára készít fel a tárgyból. Elvileg ez kellene, hogy a Bibliám legyen, de ha ez olyan, mint az, akkor a hírekben sorra jelennének meg az olyan események, hogy keresztények égettek Bibliákat. Borzalmasan szörnyűségesen utálnivaló egy könyv ez.
- Bánki Anna vagyok.
Nyújtom felé a kezem a bemutatkozással együtt.
- A vizsgaidőszakra sikerült ideérned? És akkor rögtön másodikosként kezdesz, vagy előbb jársz egy évet az elsőben is, és most még ismerkedsz a hellyel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=852861#post852861][b]Bánki Anna - 2022.09.18. 21:51[/b][/url]

- Tetszik a neved. Manapság olyan krikszkraksz neveket tudnak adni a gyerekeknek a szülők. Nekem eszembe nem jutna a gyerekeimet minél különlegesebb nevekkel illetni.
Sőt, egészen biztos vagyok benne, hogy ha lenne gyerekem, akkor a hagyományos módok közül választanék egyet. A fiú vagy az apja vagy a nagyapjai után kapja a nevét, a lány meg elsősorban a nagymamák, másodsorban utánam. De mivel mind a kettőnk anyukájának szép neve van, így nem kellene Annázni a kicsit.
- Ez nagyon rendes tőlük. Annakidején én magántanuló voltam harmadikig. Negyedikben szerettem volna bejárni, és akkor kellett szintfelmérőket is írnom, hogy biztos alkalmas vagyok-e rá. Azóta nem izgultam egyik vizsgámon sem annyira, mint akkor.
De szerencsére sikeresen vettem az akadályt, pedig nem mondhatom, hogy életem kiemelkedő és örömteli időszaka volt, de a siker mindenképpen lendített azon, aki most vagyok, és ennek sosem tudok majd eléggé hálás lenni.
- Igen, van egy szintező vizsgánk az egyetemen. Mivel szerettem volna sok gyakorlatot szerezni, ezért levelezőn csinálom, és hétközben az előkészítőben vagyok önkéntes, így a legjobb helyen alapozom meg a karrierem, és reménykedem benne, hogy alkalmaznak majd, ha végeztem. De ez a vizsga nem igazán szimpatikus, kicsit olyan, mintha meg akarná mondani, hogy hogyan kell tanítani. Mindenki azt mondja, hogy csak legyek túl rajta, de nem szeretem az ennyire direkten megparancsolós dolgokat.
A vállaimat is megvonom, és helyette egy korty kávét iszom, hogy feledtessem is azt a keserűséget, amit ez az egész mindig a számban hagy. Ez a vizsga legyen meg, és esküszöm, még hallgatni is megtanulok.
- Melyik házba jársz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853197#post853197][b]Bánki Anna - 2022.09.24. 18:45[/b][/url]

- Az a jó a Bagolykőben, hogy a legtöbb tanár türelmes és tényleg azt szeretné, hogy megfelelően fejlődjenek a diákok.
Azt nem mondhatom, hogy mindenki, mert nyilván, mint mindenhol, azért ott is fel-felbukkannak olyan személyek, akiknek nagyon keserű volt a fiatalkoruk, volt olyan tanáruk, aki miatt megkeseredtek, és éppen ezért elmentek tanárnak, hogy ők is visszaadjanak egy jó részt abból, amit kaptak. Vagy többet, a sérelmeket remekül tudjuk felnagyítani.
- Mindig azzal nyugtatom magam, hogy emberek sokkal nagyobb kínokat is túlélnek, mint egy vizsga, ami nem tetszik, és amihez jó képet kell vágnom. Azért tanulok, hogy tanár legyek, hogy kisgyerekeket tanítsak, ami csodálatos hivatás. A kamaszokkal nehezen bírok, de a kicsiket nagyon szeretem.
Az utolsó mondatnál lehalkítom a hajam, hogy a srácok ne hallják, és rákacsintok a lányra. Tényleg a kicsiket szeretem, és tetszik az, amiben megegyeztünk Barnival. Ha hivatalosan is tanár leszek, akkor én viszem a piciket, ő pedig átveszi őket, amikor már nagyok. Azt még nem tisztáztuk le, hogy az utolsó egy vagy két évet szeretné-e így, de imádom az ötletet, ami plusz motivációt ad arra, hogy tényleg tanuljak, vágjak jó képet hozzá, és csináljam meg rendesen ezt a vizsgát.
- Nem, szerintem nem. Vannak személyiségjegyek, amik azért kiütköznek, az eridonosokat például nagyon könnyen meg lehet különböztetni a többiektől, ők hangosak és mindig mennek előre, mintha tüntetésen kéne a rendőrsorfalon átgázolniuk. De jószándékúak, csak nem ismerik a mértékletességet. A sógornőm ilyen például, imádom, de néha frászt kapok a tetteitől. A bátyám rellonos, tőle is frászt tudok kapni, mert az ő cselekedetei meg gondolkodása távol áll tőlem, máshogy látjuk a világot, és az ő kissé rideg precizitása és vélekedése szembe megy az én álmodozó énemmel.
Nos, igen, ezt majd, ha úgy dönt, hogy sárkánytant is tanul, meg fogja tapasztalni, főleg, ha Denis is úgy dönt, hogy végre hazajön. Hónapokkal ezelőtt közölte, hogy elmegy az imádott sárkányaihoz a Danvers gyerekkel, és lássuk be, az utolsó beszélgetésünk nem volt a legszebb.
- Szintén Navine. Imádtam minden pillanatát, a navine csodálatos ház, a légköre, a gondolkodásmód, minden, szépen nő fel ott az ember, és olyan jó gondolkodással lesz megáldva, hogy arra szavak sincsenek. Hidd el, én egy navinéshez mentem feleségül, és életem legjobb döntése volt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853295#post853295][b]Bánki Anna - 2022.09.25. 21:59[/b][/url]

Elmosolyodom a megkönnyebbülésére, tudom, hogy mennyire jól esik egy ilyen nagy sóhaj. Én az esküvőm utáni reggelen sóhajtottam akkorát, amekkorát most ő. Egész végig nem vettem észre, hogy mennyire feszült vagyok, hogy hónapokig mennyire feszült voltam, de ott és akkor reggel, végre mindent ki tudtam adni magamból, ami bennem volt.
- Igen, nekem is nagyon fontos volt, hogy milyen emberek tanítottak, hogyan álltak hozzám, mert nem voltam egyszerű eset, de nagyon segítőkész volt mindenki. Egy jótanács, ha a sárkányok nem érdekelnek jobban, mint más mágikus lény, akkor a sárkánytant ne vedd fel. A bátyám az oktató, és bár most kiküldetésen van, szerintem hamarosan hazatér. Ő egy szadista.
Az év húga választáson, nem biztos, hogy az ilyen kijelentéseimmel elvinném az első helyezettnek járó díjat, mondjuk leginkább úgy vélem, hogy be se kerülnék, mert nem igazán kedves az, ahogy nyilatkozom róla, habár teljesen igaz. Én magam például vegyesen vagyok vele, egyfelől szeretném, ha hazajönne, hogy lássam, rendben van, másfelől meg szeretek házas lenni, szeretem Barnabást, és nem kifejezetten szeretném, ha konfrontálódnia kellene vele, pedig kelleni fog. Ezt mondjuk egyáltalán nem várom, nem akarom, hogy olyat tegyen vagy mondjon, ami szakadékot képez majd közénk, de a bátyámról van szó, olyat fog mondani vagy tenni, már most tudom.
- Igen, és mindig van habos kakaó, meg puha plédek a közelben, Ezek amúgy nagyon erősen az életed részeivé tudnak válni, én például, ahogy beköszönt az ősz, veszem elő a plédet meg a tökéletes kakaó receptet, hogy ezek társaságában kuckózzak be. Ebből a társaságból is biztosan tudom, hogy kerülnek majd ki navinések. Anasztázia és Péter biztosan, de szerintem Atala is, úgyhogy egészen biztosan lesznek olyanok, akiknek majd te fogsz tudni segíteni, ha nagyon elveszettek lennének odafent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=853524#post853524][b]Bánki Anna - 2022.09.29. 20:38[/b][/url]

- Ha jó vagy belőle, vagy érdekelnek, akkor nem akarlak lebeszélni róla, mert az biztos, hogy rengeteg tudást kapsz, csak ismerem őt, tudom, hogy nem mindig a legkedvesebb.
Tud az lenni, nekem elhiheti a világ, Denis Brightmore tud szépen nézni, és ebből merítek én magam is erőt, nem mintha olyan nagyon jól menne. Csak tudnom kell, hogy mikor jön haza, és abban a pillanatban úgy rátapadni Barnira, hogy esélye se legyen kettesben maradni vele. Nem akarok a férjem nélkül élni, és nem tartom olyan embernek, aki ne tudná megvédeni magát, de a bátyámat tartom annyira elvetemültnek, hogy ne tudja a megfelelő kontrollt tartani, és félek, hogy az a szakadék kettőnk között olyan mély lesz, amit nem lehet betemetni már.
- Szerintem ez már egy nagyon jó alap. Vész esetén dobd be, hogy üdvözlöm, de ha már rám is fújni fog, akkor jelzek majd valahogy, hogy mégse dicsekedj el az ismeretségünkkel.
Vidáman mosolygok, mert túl azon, amit félek, tudom, hogy mindennél jobban szeret engem, hogy bár nagyon rosszul kommunikál és gondolkozik, valóban a javamat akarja. Csak kár, hogy nem jól akarja a javamat
- Én úgy tudom, hogy nincsenek. Minden háznak más és más a sajátossága. Azt tudom, hogy az Eridonban olyan hatalmas nagy fotelek vannak, amikben aludni is tudsz kényelmesen, meg akár egyszerre ketten is bele tudtok ülni. Ilyen elsüppesztősök. A Rellon meg nagy kandillóval és nagyon puha szőnyegekkel rendelkezik. A Levita… hát azt nem tudom, még ki kell derítenem, hogy vajon nekik mijük van, ami másoknak nincs.
- Mindenkinek az szerintem, mert hirtelen jön egy nagyobb szintugrás. Egyik nap még vidáman kergetőzöl az udvaron, és azt mondják, hogy ebéd után alvás jön, másnap már negyvenöt percekre le vagy kötve, padban ülsz, írni tanulsz, számolni, olvasni, majd jönnek a nehezebb tárgyak, a nagyobb tananyagok, aztán eljön az utolsó napod az előkészítőbe, és tudod, hogy nyáron megkapod a pálcád, ami az elején jó móka lesz, de ahogy elkezdődik a tanév, kérik, hogy varázsolj, ami megint vízválasztó. Elsőben még nem tudod azonnal, hogy miben vagy jó. Van, aki az állatokkal brillírozik, más a repülésben, megint más a bájitalokban. Persze lehetsz mindenben jó, de lesz valami, ami kiemelkedik.
A kezeimmel mutatom a szinteket, muszáj gesztikulálnom, ami régebben ennyire vehemensen nem volt szokásom, szerintem ez is az oktatással jött.
- Régebben én nagyon sok minden szerettem volna lenni, mert nem találtam az utamat. Szerettem volna ékszertervező lenni, meg gyógyító, aztán háztartásbeli, feleség és anya, aztán jógaoktató, majd menhelyi dolgozó, aztán megint háztartásbeli, aki mesekönyveket ír. Végül tényleg írtam egy mesekönyvet, és miközben írtam, rájöttem, hogy tanár szeretnék lenni, olyan, aki megkönnyíti az átmenetet az óvoda és az iskola között. Szóval, ha nem találsz rá az utadra azonnal, akkor sincs baj, mert jönni fog az.
A gondolatok végén már mosolygok, a karkötőmet simogatom, hirtelen bele se gondolva, hogy a mágikus összekapcsolódásuk lévén, mit okozok ezzel Barnabásnak, ugyanis könnyen lehet, hogy mostanra annyit bizsergett a csuklója, hogy már elzsibbadt a keze.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=855014#post855014][b]Bánki Anna - 2022.10.23. 13:12[/b][/url]

Örülök neki, hogy nem rettent el, de abban is biztos vagyok, hogy Denis lényéhez kell a kitartás. Én sokszor küzdök vele, pedig a bátyám és imádom, és emlékszem arra, ahogy Barni az esküvőnkön azt mondta, hogy Denis örökké a családom lesz, mégis, úgy érzem, ha megtudja a házasságunkat, akkor ez kérdésessé válik majd. Szeretem a bátyám, de ő egyszerűen néha túl makacs ember nekem, és félek a találkozástól. Talán éppen ezért óvok másokat is, rájuk vetítem ki a saját félelmemet. Túl kellene lennem azon, hogy elmondom neki, férjhez mentem, saját döntésemből, szeretem a férjemet, vele akarok lenni, és szeretném, ha megértené, hogy nem kívánok özvegy lenni. Nehéz dolog a húgának lenni, annyi szent. De tudom, hogy az se könnyebb, ha valaki az én bátyám.
- Pontosan, a haboskakaó a legjobb dolgok egyike.
Tetszik nekem  a lány, tökéletes navinés alkat, kedves, szimpatikus, olyan, akinek nagyon jó kisugárzása van, és ezt nagyon tudom értékelni. Szeretek olyan emberek mellett lenni, akiknek az egész lénye pozitív, nincs bennük keserűség, vagy, ha van is, nem akarják átragasztani másokra. Nyilván, bennem is szokott lenni, adott helyzetek vagy tények miatt, de nem szeretem én sem azt, ha mások hangulata miattam válik rosszabbá, folyton azon dolgozom, hogy akik a közelemben vannak, jót kapjanak. Persze ez néha nem sikerül, de alapvetően úgy vélem, hogy mi Navinések azért születtünk a világra, hogy egy kicsit tompítsuk a túláradó vagy éppen energiákat, emellett pedig jóságot adjunk át.
- Rá fogsz lelni, az iskola és az ottani lehetőségek, a tanárok, a háztársak rá fognak vezetni mindenre, amiben kételyt érzel. Én, amikor levizsgáztam, úgy jöttem ki onnan, hogy rendben volt az életem nagyon sok tekintetben.
Ami nagyon pozitív volt. Nyilván, ezt követően volt egy összeomlás, ahogy a Barnival való kapcsolatunk egyik pillanatról a másikra zátonyra futott, és el kellett mennem erről a helyről, hogy rendeződjenek a gondolataim, de ott is volt bennem tudatosság, és építettem mindarra, amit a tanáraimtól és az iskolától kaptam.
- Ha valahol elakadsz, és szeretnél beszélgetni, keress meg nyugodtan, persze, ahogy elkezdődik a tanév, jönnek a barátok is, csak tényleg, ha úgy érzed, hogy szívesen meghallgatnád, hogy mit gondolok, akkot tényleg.
Ajánlom fel neki, lassan búcsúzóul, mert látom, ahogy a diákok gyülekezni kezdenek, és az órámra pillantva látom, hogy lassan a tanóra végére érünk, és még nagyon sok dolgunk lesz ma, hiszen elő is kell készülni ahhoz a bizonyos búcsúhoz.
- Örülök, hogy megismertelek Emma, és remélem, hogy találkozunk hamarosan, de most sajnos mennem kell. Nagyon örültem neked.
Kezet nyújtok búcsúzóul, hogy aztán összeszedelőzködve, összeszedjem a csapatot, és visszainduljunk az előkészítőbe.