Vanessza

Szép napnak indult ez a mai. Igazán sok dolgom nem is akadt, így amikor elfogyott a répa, természetes, hogy engem küldtek el a zöldségeshez. Általában az iskola szolgáltatja a hozzávalókat, most viszont nagyon sok répát használtunk, és nem volt idő új adagot rendelni.
 Sietős léptekkel mentem a piacra. Kivételesen nem nézelődtem, és nem kerestem segítségre szorulókat, mert éppen dolgoztam.
 Mikor odaértem a keresett standhoz, éppen kértem volna tíz kiló répát, mikor megszólítottak. Hiába mondtam, hogy nem keresek segítségért kiáltozókat, hogyha engem keresnek fel, nincs mit tenni.
 Kötelességtudón még elkértem a répaadagomat, és amíg az árus egy zsákba pakolta, a snidling felé fordultam.
 Eléggé fonnyadtnak látszott, és a foltjai sem voltak biztatóak. Megráztam fejemet, és halkan dünnyögve feleltem.
 - Asszonyom, ezek aligha maiak. Esetleg... egy hónaposak. - Sajnos nem mindig hoznak friss zöldséget. Ezért én nem igazán haragszok, de egy ember lehet, hogy rossz néven veszi.
 Közben az árus leadja a zsákot, ami nagyobb, mint én, legalább egy manófejjel, hogyha a manó füleit is beleszámítjuk.
 Egy kicsit elszámoltam magamat a nagy buzgóságban. Nem tudok magam után lebegtetni egy ekkora zsákot, de még húzni sem. A manók általában nem kérnek segítséget, hanem megpróbálják megoldani a saját problémáikat. Most viszont eléggé rá voltam szorulva az emberi erőre. Torkomat ici-picit megköszörülöm, és kissé szégyenlősen fordulok vissza a hölgy felé.
- Elnézést. Tudna... segíteni egy kicsit? - nyelek egyet - Eltudná hozni ezt a zsákot a kastély területének széléig? - Onnan már elmehetek segítségért, a falu közepén viszont csak nem hagyok egy zsák répát.

Vanessza

Aprót bólintok, amikor azt mondja, nincsen egy hónapos. A manó is tévedhet, ezzel nincs is gond.
 Répás megjegyzésére elmosolyodok, és lopva a zsák felé pislogok. Bizony, szerencsénk van a kastélyban, hogy legalább a keresett zöldségből szép mennyiséget tartanak a piacon.
 Mikor feláll, aggódva nézek rá, mert meghallom a térde roppanását.
 Hálás mosolyra húzódik a szám, amint a répás zsák a levegőbe emelkedik. Bárcsak a manók is tudnának így varázsolni! De vajon jó lenne az nekünk? Nem tudom.
- Persze, hogy megtudom! - felelem, és mosolyom már fültől fülig ér. Mi az nekem, egy-két perc? Otthon volt, hogy mire volt gazdám hajlandó volt elrészletezni a feladatomat. Sokszor elvárta, hogy pár szóból megértsem, mit szeretne. Akkor mondjuk jól jött volna egy kis legillimencia.
 - Igazán kedves öntől, hogy segít. Tudja, az iskolába viszem. A diákok nevében köszönöm! - Nem, nem érzem túlzásnak, akármennyire is annak tűnik.
 Beszéd közben hátralépek egy lépést.
 - Maga mit csinál a répákból? - Remélem, hogy nem túl személyes kérdés. Nem szeretném, hogyha tolakodónak gondolna.

Vanessza

Türelmesen várom, amíg megveszi amit szeretne, és közben nézelődök. Egyelőre ráérek, a többiek úgyis csinálnak mást is a répás dolgokon kívül.
 Megjegyzésére kicsit elszégyellem magamat. Nem vagyok hibás, egyik manó sem hibás ebben, csak már megint azok az ösztönök még régebbről. Mikor nevet, azért én is elmosolyodok, és kérdésére már így bólintok.
 - Ennyire van szükségünk csak. Minden másból van még bőven.
 Szerencsére. Vajon mennyit tud ellebegtetni egy boszorkány? Nem vagyok annyira jártas a pálcamágiában, viszon megkérdezni inkább nem kérdezem meg.
- Kóstoltam, igen. Szerintem nagyon finom, kár, hogy nem jutok hozzá többször. - Nem panaszkodni szeretnék, a világért sem! Csak megjegyeztem valamit. Remélem nem veszi annak.
 Lassan elindulunk, én pedig késve, de felelek.
 - Persze, megkóstolhatjuk, de csak nagyon keveset. És például a szendvicseket nem lehet. - Ez így nekem megfelel. Eszem ágában sincsen panaszkodni az iskolára. Vagy ezt már mondtam?
 Miközben haladunk, valamiért nqgyon jó kedvem lesz, és füleimet kicsit elkezdem lengetni a lépéseim ritmusára.
 Egy könnyű, vidám napnak nézek elébe szerintem.
- Valójában engem csak ritkán engednek a tűzhely közelébe. Általában ide-oda viszek dolgokat. - Picit megvonom a vállamat, és megyek tovább.
- Maga szeret főzni? - Hogyha ez nem túl személyes, akkor nagyon boldog leszek.