Lovászi Lara
Mesélő

Reggel kaptam egy levelet, amit a Tintafolt&Pergamen küldött. Attól szól, hogy a verseimet szeretnék felhasználni a naptárjukba idén.
 Mit ne mondjak, nagyon izgultam. Rögtön előkapartam az írásokat, amiket találtam, és leraktam a szekrényemre. Utána felvettem egy hivatalosnak tűnő ruhát.
 Én is írtam egy levelet Lovászi Larának, hogy szeretnék beszélni a részletekről, és megvártam a beleegyező választ. Hamar megérkezett, helyszínnek a Boglyas teret választotta.

Most sietős léptekkel, papírlapokkal a kezemben tartok a Térre. Elrendeztem őket, amilyen sorrendben elképzeltem, de persze ezen még biztos változtatunk.
 Mikor megérkezek a nyílt helyre, körbe nézek, és meglátok egy padon ülő alakot, valószínűleg a levél írója. Közelebb megyek hozzá, és kicsit remegő hangon megszólítom. Hangomból alig kivehető az izgalom.
- Jó napot! Maga Lovászi Lara? Angelica Black Wing vagyok. A verseket hoztam.
Gyenge köszönés, de talán nem haragszik meg miatta. Elvégre nem egy felnőtt vagyok.
 Persze ez nem kifogás arra, hogyha udvariatlan vagyok, de ez azért még nem volt udvariatlanság. Hiszen bemutatkoztam, és köszöntem. Az egyetlen kivetnivaló talán az, hogy túl hamar a tárgyra térek, ez viszont már tényleg betudható az izgalomnak.

Lovászi Lara
Mesélő

Jelzésére leülök, és izgalomtól csillogó szemeimet rászegezem Miss Larára. Figyelmesen hallgatom. A pénzes részbe jócskán belekavarodok, de úgy gondolom, ez majd elrendeződik. A szerkesztőségben biztosan tudják, mit csinálnak, szóval ezzel nem foglalkozom.
 Elgondolkozom a hallottakon, majd lassan bólintok.
- Szerintem mindent értek, köszönöm. - Halványan elmosolyodok. Majd eszembe jut, hogy hoztam én papírokat is! A felsőt már el is kezdtem gyűrögetni. Azon éppen egy, a jóslást elemző vers volt sietősen lekörmölve.
- Öhm... hoztam néhány verset, itt vannak. - Átnyújtom a négy pergamenlapot.
 Az egyik egy jóslatról
Lehet, hogy e költemény,
nem több mint egy rémkép.
Vaj'a vége siklik majd könnyedén,
mint a szél a fák hegyén?

Vagy egy tavat fodrozgat majd,
S felszínére hullámot kavar?
Lehet bármi egy vers vége,
és ez ugyanúgy igaz az életre.

Hogyha élted jósként tengeted,
helyedet a világban megleled-e?
Lépsz, gondolsz, mondasz,
látsz-e valamit, vagy csak lapozgatsz

egy régi poros könyvet,
közben pedig a csillagokat fejtegeted?
Lehet, de nem biztos,
csak sejted, mi a jobb dolog.

Melyik a helyes út?
Nem is kell, hogy tudd.
Talán jobb ez így,
ha egy versben már nincsen rím,

és nem találsz szavakat
ahhoz, hogy a jóslást helyére rakd.
Oda, ahol elfér, és nincs benne sok remény,
arra egy könyvespolc, oda összes könyve belefér.

Sorokat rendezek, hosszúak, rövidek.
Jó lesz-e, vagy sem, nem reménykedek.
egy szót se jósolok, csak magolok és magolok,
hogy a végén helyre rakjam azt mi eltolódott,

hisz a jóslás, mint a vers,
bizalom, hogy igaz-e.
Minden belé vetett hit
mindkettőt igazzá teheti,

és a legjobb tudása szerint
író, jós egyszermind
tudós ember, lépte port ver fel,
hogy a világ eldönthesse, volt-e,
szólt, kicsit összegyűrt példánya volt, egy másikon egy magyar népdal átírt változata, továbbá a köteg tartalmazta a tekergő indulót
Három tekergő az iskolában,
citromportól ők irtóznak,
Csokiániában laknak,
teliholdkor kóborolnak.

Lehetséges, hogy ma este
a konyhát lesik meg,
de valószínűbb, hogy a parkban
énekelve sétálgatnak.

Telihold és csillagok
a jelükként csillogó.
Felmutatják a faragott kis érmét,
felfedezik iskolánknak belsejét
, és a magyar népmesék
Egyszer volt hol nem volt
négy elsőéves griffendéles fiú.
Ők el indultak az úton
és tekergő lett belőlük.
Bejárták a fél iskolát aztán
továbbálltak barátokként.
Remus Lupin iskolája itt van
Most a talpunk alatt,
és ha telihold van örül hogy ha
ünnep folyik itten.
Talán itt van köztünk még a tekergőknek
Újjászületése.
egy, általam átköltött szöveges változatát. Ez utóbbi eszembe jutott, hogy nem igazán illene ide, de talán az utolsó előtti előtti sem... most viszont már mindegy, átadtam a papírokat, és most, ha lehet, még az előzőnél is nagyobb izgalommal figyeltem a nőt, amikor elvette a lapokat. Remélem tetszeni fognak neki a verseim. Elábrándozok. Vajon miért tetszenek annyira a verseim? Miss Tatiana volt az a tanár, aki beajánlott engem, neki köszönhetően ülök most itt, és beszélgetek Miss Larával.
 Jézus! Azt a verset, amit Mugliismeretre adtam be, nem adtam oda... pedig a tanárnőnek valószínűleg az tetszett a legjobban. Sietve belekotrok a zsebeimbe, de sajnos nincs benne egyikben sem a gumikacsás versem
Vízi csipogó

Sárga, úszik és csipog,
a muglik szeretik, de nagyon!
Vízbe viszik, fürdetik,
kád szélére ültetik.

Nem tudják a mágusok,
mire való, s miért jó.
Forgatják és nyomkodják,
bogozzák a kacsa titkát.

Ám e csomót megfejteni nem lehet,
fogalmunk sincs, miért van ez a szerkezet.
Habfürdőbe engedni miért lehet?
Hogyan marad fenn a vízen?

Régi ez a sárgaság,
csipog mint a kiskacsák.
Nem tudni, hogy a mugli anyák
hogy bírják ki ezt a lármát.

Magas hangja szeli át
az amúgy csendes fürdőszobát,
mikor a gyerek nyomkodja a kacsát,
ezzel túl csipogva anyját.

A mágus gyerek szeretné,
ha a kacsa lehetne az övé,
ám a szülők nem engedik,
hisz a sárgát nem ismerik.

Így hát most a gumikacsa
örökre mugli kezekben marad,
és egy varázsló se fogja tudni,
mire jó ez a fürdő cuccli.

. Lassan belenyugszom, hogy azt nem mutathatom meg, amikor eszembe jut, hogy a tekergő indulót írtam a másik oldalára... tehát öt vers, négy lapon.
 Hihetetlenül megnyugodtam. Ott volt a vers, amiért beajánlottak, tehát egy versem biztosan bekerül. Remélem legalábbis.

Andretzky Korinna

Még másodévben kért meg Lovászi Lara, hogy vigyek verset a naptárjukhoz. Igen, azóta két év eltelt, de a versek csak szaporodtak, és úgy gondolták a szerkesztőségnél, hogy tesznek mégegy próbát, vagyis kérnek még pár verset.

Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok, mint az első ilyennél. Ez nem jelenti azt, hogy nem töltöttem órákat a vers kikeresésével, és azt sem, hogy nem aggódok amiatt, hogy megsértem valahogy a munkatársat, akit Lovászi Lara küldött a versekért. Egyszerűen azt jelenti, hogy nem félek annyira a beszédtől, hiszen akkor talán még kevésbé voltam oda az emberi társaságért. Vagy fordítva? Nemtudom most eldönteni.
 Közben lassan lépkedek, kezemben a versekkel, és oda is érek ahhoz a padhoz, amin pár éve nyújtottam át remegő kézzel költeményeimet.
- Szép napot! - köszönök udvariasan a padon ülőre, és kezet nyújtok.
- Angelica vagyok a versekkel. - mondom, és elmosolyodok.

Korinna

Jelzésére leülök és kíváncsian, kicsit izgulva várom, mit mond a versekre. Egy kicsit lehet, hogy túloztam amikor azt mondtam, nem izgulok.
 Mikor megszólal, azt hiszem először, a lapokról fog beszélni, de rájövök, hogy nem.
- Majd megpróbálom betartani. - mondom, miközben kicsit nevetek. Én még néha a felsőbb évesekkel is magázódok, de most tényleg megpróbálok odafigyelni.
 Szemeim elkerekednek, és egy kis büszkeség is elönti a szívemet a dicséret hallatán. Vajon tetszene másoknak is?
 - Még nem gondolkoztam rajta, de igazán köszönöm az ötletet. - Vagy minek is nevezzem ezt? Nem tudom. Talán ajánlat, vagy valami hasonló. Minden esetre vidáman kezdem tervezni magamban a kicsi könyv borítóját, és a versek sorrendjét.
 Egy rövid elkalandozás után felnéztem Korinnára. Hiába vagyok ennyire boldog, azért tartok attól, hogy nem tetszenek majd a verseim az embereknek.