A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=731523#post731523][b]Krushnic Dimitri - 2018.08.08. 19:11[/b][/url]

Ha bárkit érdekel a sorsfordító kérdés, ami egyébként az emberiséget évezredek óta foglalkoztatja, miszerint lehet-e fagyizni és motrot vezetni egyidőben, annak kérem a figyelmét felém fordítani. Egyik kézben pálca, azzal irányítom a kormányt, másik kézben a fagyi, a fagyin meg az én fejem, ami néha szándékosan ér oda, olykor viszont a gödrök és egyéb hepehupák okozta  zökkenők és bökkenők nyomják rá a hideg, de már csordogálni kezdő finomságra. A pálcás vezetés, hogy is mondjam - hát nem az erősségem. Tudok én jó kis bűbájokat és egy harmadikos se fog soha legyőzni párbajban, de az egész ott szokott elbukni, ha nem figyelek eléggé. És most bizony nem figyelek eléggé.
Tehát ha bárkit foglalkoztat ez a nagyon releváns kérdés, akkor hamar kiderülhet számára, hogy nem lehet egyszerre fagyizni és motrot vezetni. Az elsők között fedezheti fel ezt a szenzációs fejleményt egy rohangáló idegen, aki az ő részéről valószínűleg arra volt kíváncsi, hogy vajon lehet-e rohanni úgy, hogy közben nem néz szét. Mindkét kísérlet negatív eredménnyel zárult.
- A fagyim! - kiáltom és lassított felvételként nyúlok a levegőben széles pályát leíró édesség után, ami ettől nem hatódik meg, hanem folytatja útját, aztán már a célegyenesben van, én meg ijedtemben behunyom a szemem, mert az ostya, a maradék csokis jégkrémmel előre, kiszúrta magának a szomszéd Edgár bácsi feje búbját, aki már eddig se szeretett különösebben engem, s úgy hiszem, ezen a mostani helyzet se fog javítani. A nagy izgalomban észre se veszem, hogy a motor is borulni kezdett, mert 1. nekirohant valaki, amiről bizonyított, hogy sajnos megesik, ha nem nézel a lábad elé, 2. pálcával irányítottam, amiről bizonyított, hogy nem kompatibilis a fagyizás műveletével és 3. már a bűbáj is megtört, amivel addig vezettem, úgyhogy végképp semmi esélye nem volt stabilan folytatni gurulását.
- A motrom! - kiáltom újra, ezúttal tágra nyílt szemekkel és magam előtt kitartott kézzel, hogyha már esek, ne a pofámra essek. Persze ezen nem változtat az a szomorú tény, hogy bizony a motor még mindig rám fog zuhanni, és egy föld-Dimi-Shadow szendvics szerencsétlen konklúziójával talán véget is ér a történetünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=732897#post732897][b]Krushnic Dimitri - 2018.08.24. 14:06[/b][/url]

Néha furcsa dolgokat produkál az agy. Ha megrémülsz, először lefagy. Mindig. Láttál már autó vagy seprű elé kerülő állatot? Csak néz rád, mint a moziban, és nem menne arrébb, te meg szakadj meg, hogy valahogy kikerüld. A következő lépés a menekülés vagy támadás. Ha még nem ütötted el azt a hülye őzet, akkor ilyenkor nekifog rohanni. Rendszerint abba az irányba, ahol kerülni próbálnád épp.
Persze mi nem vagyunk állatok - mondanád. Amúgy meg tévesen, mert azok vagyunk, emlősök, abból sem a legstrapabíróbb, egy rakás szerencsés véletlennek köszönhetjük, hogy egyáltalán létezünk, de most ettől eltekintve tény, hogy másak vagyunk. Tudunk gondolkozni. Már legalábbis egyesek. Úgy tartom, hogy én is képes vagyok erre a végtelenül fantasztikus tettre, de azért néha csak lassan kapcsol be a gondolkozóm.
Néha azonban bekapcsol, pont idejében.
- Mobiliarbus! - kiáltam, feltartott pálcás kezemet hátracsavarva a motor irányába, miközben a másik kezemmel úgy-ahogy kivédem a pofáraesést.. A motrot azonban épp próbálja megzabolázni a mi kis Usain Boltunk. Ahogy kiejtem a varázsigét, a kölyök járművestől megáll a levegőben. A járműnek ez tökéletesen megfelel, mert rá irányíottam a varázsigét, ő meg nem akar ellenkezni, na de Usain - ő viszont még meg kell küzdjön a fizika erejével. A centrifugális erő bizony elég pofátlan jószág, nem mondhatod meg neki, hogy nyugodjon le, neki időre van szüksége. Úgyhogy a fiú valószínűleg nem áll meg olyan egyszerűen, mint azt terveztem. Shadow viszont hűségesen arrébb libeg, vagy a fiúval, vagy nélküle, aztán nyekkenve lehuppan biztos távolságban tőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=735181#post735181][b]Krushnic Dimitri - 2018.09.27. 15:14[/b][/url]

A gyerek a nagy akcióban sem felejtette el ékes magyar nyelvünk gyöngyszemeit. Szívemből szólt, én is hasonló dolgokat morgok félig kivehető hangerővel, csak én épp oroszul. De sokáig nem tudom ecsetelni anyanyelvem becses kincseit, mert szétterülök a földön. A kezem az első, ami kapcsolatba kerül vele, éles fájdalom jelzi, hogy valami nagyon bibis ott, én meg hangos áááával közlöm ezt a fejleményt a világgal. Azután jön a testem többi része is, a karom kicsavart pozícióban alám kerül, a fejem meg rácuppan az utcakőre. Ezen a ponton már szóhoz sem jutok, így a nagyérdemű ezúttal be kell érje a vizuális illusztrációval.
A jó hír az, hogy ennél tovább már nem zuhanhatok, legfeljebb mások szemében, azt meg letojom. A rossz hír az, hogy a fejem kellemetlenül lángol és mintha nedves is lenne, és ezt rögtön meg is nézném, csak a szabad kezem nincs épp abban az állapotban, hogy tapogatni lehessen vele.
- Minden... - fintorgó fejet vágok. Rozsdás vas íz van a számban. Uggh. Pálcás kezem fejével megtörlöm a szám és vöröslő, mikor elhúzom onnan. - Tökéletes - fejezem be a mondatot. Borzasztó meggyőző lehetek.
Shadow! Gyorsan a motorra pillantok, de az, köszöni szépen, tök jól elheverészik tőlem két méterre. Innen úgy látom, semmi baja. A karcolásokat már megszokta úgyis.
- Azért rohantál úgy, hogy megcsodáld, mi? - kérdem, szarkazmustól és vértől csöpögő szájjal. Nem mondanám, hogy kedves pillantásokat vetek a kölyökre. Látom rajta, hogy teljesen berezelt és tényleg aggódik, meg ő is kicsit beverhette magát a nagy koccanásban, de most nem érdekel. Megérdemelte, hogy megüsse magát. De muszáj volt én is pofára essek miatta?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=736807#post736807][b]Krushnic Dimitri - 2018.10.14. 17:22[/b][/url]

Most hogy így jobban megnézem a kölyköt magamnak, ő se néz ki valami jól. Csupa kosz meg horzsolás meg itt-ott vérzik is. Akaratom ellenére kezdem szarul érezni magam. Pedig az ő hibája! De... annyira szerencsétlenül néz rám, mint aki összetörte a nagyi kedvenc antik vázáját, de apróra, hogy még bűbájjal sem lehet rajta segíteni, és tudja, hogy nem lesz megverve, de valami sokkal rosszabb következik: csalódnak benne.
- Van, de nem kell - legyintek a pálcás kezemmel és kicsit jobban végignézek magamon. A tenyerem jó ronda, de helyre fog jönni. Jelenleg nem akar rendesen működni, de ez nem jelent feltétlen törést. Az arcomat megmozgatom, fintorogni kezdek, aztán megnyomkodom az orrom, megtapogatom a homlokom - áhhá, szóval itt van a baj. Annyira el van zsibbadva az egész testem, főleg nyaktól felfele, hogy tapogatás nélkül észre se vettem, honnan csorgadozik ez a meleg lé. De nem szédülök, nem látok fehér foltokat, nincs hányingerem, úgyhogy valószínűleg csak felszíni sérülés.
A fiú tekintetét követve nézem, hogy mit néz. Nincs ott senki. Mármint ott a távolban van egy néni, de az elfele megy, s amúgysem hinném, hogy miatta rohant volna.
- Kergettek? - teszem fel a leglogikusabbnak tűnő kérdést.
Mi az, hogy nem vette észre Shadowt? Felvonom a szemöldököm, hogy kérlek arckifejezést vághassak, de a homlokomba nyilall a fájdalom s felszisszenve elengedem az arcizmaim.
- Nincs semmi baja, megszokta már a koccanásokat - sunyítok a motor fele, aztán leteszem az ép tenyerem a földre, s megpróbálom kinyomni magam. Úgy állok ott, mint Bambi a jégen, de végül csak megmaradok és nem kenem oda magam megint.
- Csak a filmekben robban fel minden a legkisebb ütközésre. - Nehezen állom meg, hogy ne forgassam a szemeim, de azért felé küldök egy lapos pillantást, most érje be ezzel. - Buuummm! - Robbanós hangot adok ki, még szenvedek is mellé, már-már hanyatt vágom magam, aztán hirtelen visszaváltok komolyra s döcögöve elindulok a motorhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825575#post825575][b]Krushnic Dimitri - 2021.01.31. 12:27[/b][/url]

Egyedül ücsörgök otthon, lecketervet készítek - döbbenetes, de igen, szoktam -, ötletelek, ami általában jobban megy, ha másokkal brainstormingolhatok, de jelen pillanatban be kell érjem a saját gondolataimmal.
A kopogásra lassan reagálok, megszoktam, hogy Ármin mindig kinyitja. Aztán észbekapok, mikor nem történik semmi, nem hallom Ármint, nem nyílik az ajtó. Ennyire megszoktam volna már az együtt lakást, létezést? Ilyen párkapcsolatban élni, hogy mindig van valaki, aki beengedi a látogatókat, kiviszi a szemetet és ha leülsz este sörözni, egyből két üveget veszel ki a hűtőből (hacsak nem vagy nagyon szomjas ésvagy alkoholista)? Hirtelen borzalmasan hiányozni kezd a drága, pedig csak sétálni mentek ki a gyerekekkel. Nagyot sóhajtva emelem fel a valagom, menet közben meglátom a rég elfelejtett kávémat s épp melegítem a pálcámmal, mikor ajtót nyitok.
- Beli! - állapítom meg elmosolyodva, de hamar leolvad az arcomról a mosoly. Leengedem a pálcás karomat - itt nem lesz elég a kávé -, s szó nélkül félreállok, hogy bejöhessen.
- Mit iszol? - A sarkában lépkedve kérdezem, miközben terelgetem befelé. - A gyerekek kint vannak - jegyzem meg, magyarázva, miért ilyen csendes a ház. Még zene se megy, pedig valami rockot egyedül is beszoktam nyomni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825647#post825647][b]Krushnic Dimitri - 2021.02.01. 12:08[/b][/url]

Ahogy ott lépked előttem sután, esetlen zavarában, valakit nagyon szeretnék megverni. Aki ezt tette vele. Régóta nem találkoztunk, kiestünk picit egymás életéből, úgyhogy csak tippelni tudok így elsőre. Összeszorítom inkább a számat, mielőtt még kicsúszna valami. Nem ezért jött hozzám. De a lényeg - megkeresett. Dimi, ne cseszd el, ne légy túl sok, ne akard megváltani hirtelen az életét.
- Kávét? - kérdezem, mikor beérünk a nappali-konyhába. Töltök vizet is azért, meg a saját kávémat tovább melegítem, hogy ihatóvá váljon.
- Tudod, hogy bármikor jöhetsz - kortyolok egyet a kávémból, ahogy felcsúszok az egyik székre, s ha kér, neki is készítek egy bögrével. Előrehajolok könyökölve s a szemöldököm alól felpislogok rá. Mi történt, Belián?
- Nem ismertél Ármin előtt - mondom csak úgy, mert hirtelen rájövök, miért olyan ismerős ez az arc. A tükörben láttam. Régóta nem bukkant elő, de nem felejtettem el, még nem telt el annyi idő, nem mondta Ármin eleget, hogy ez biztos a valóság, szeret, nem fog kirakni. Lehet soha nem fog elég idő eltelni. - De… Sokáig nem tudtam, milyen lehet ez. - Nem is tudom, minek nevezzem. - Boldognak lenni. - Mondom aztán kicsit sután, kis féloldalas mosollyal az arcomon. Mindig nagyon pörgősen szerettem élni, ott lenni a társaság közepén, szervezni, nyüzsögni. Tudom, hogy furcsa elképzelni rólam, hogy mindeközben boldogtalan lettem volna. De ha valaki megérti, az Belián.
- Aztán… valahol útközben rájöttem valamire. - Hirtelen zavarban érzem magam, így kimondani ezeket, amiket még soha senkinek nem ejtettem ki hangosan. Megköszörülöm a torkom s kortyolok párat, hogy leöblítsem a torkomba felgyülemlő gombócot. - Nem kell nekem senki ahhoz, hogy boldog legyek. Az irónia az, hogy amikor ezt elfogadtam, amikor rájöttem, hogy… én elég vagyok, hirtelen már nem voltam egyedül.
- Ez csak… igen, mindenkinek más, csak magamat láttam meg hirtelen benned. S most nem arra értem, hogy tényleg gyanús a hasonlóság és dns-tesztet kéne csináltassunk - teszem hozzá már vigyorogva.
Na, ennyit arról, hogy nem leszek sok. Úgy speechelek szegénynek, mintha olyan nagyon érdekelné. Mármint érdekelheti, de nem vagyok én egy paulocoelho, hogy úgy megmondjam a tutit, hogy abból egy életmentő releváció legyen a végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825684#post825684][b]Krushnic Dimitri - 2021.02.02. 12:59[/b][/url]

Sejtettem, hogy nem elfelejtette a létezésem, csak nem akart terhemre lenni. A kijelentésére felhorkanok, bele a bögrébe, fel is megy kicsit a kávé az orromba. Fintorogva dörzsölgetem az orrnyergem.
- Ha akarnál se tudnál zavarogni - felelem, mikor már tudok szuszogni s nem csöpög a fekete lé belőlem.

Az egész lélekkiöntés elég életidegen tőlem, főleg erről beszélni, az egyedüllétről, a mosoly mögötti szomorúságról esik nehezemre. Most sem azért teszem, hogy sajnáljon vagy mert hű de milyen követendő példa lennék. Szánalmasan hosszú időt töltöttem azzal, hogy tagadtam az érzéseimet még magam előtt is, próbálva máshol menedékre lelni, közben nem figyelve arra, kit mennyire bántok meg. Ha valamire jó lehetnék mégis, az elrettentő példának. Úgy receptre lehet engem felírni, osztogatni, mint a cukrot, hátha valakit észhez térít az eszetlenségem.
Miután így kimondtam a dolgaimat, kicsit csend lesz, csak mosolygok egy féloldalasat arra, hogy teszteljünk, mert amúgy tényleg, vicces a hasonlóság. Kell majd beszélgessek apámmal kicsit.
Végre helyet foglal mellettem Belián s felengedi a zsilipet lassan, nyikorogva. Már nem iszom a kávémat, főleg mert továbbra is kávészagú a levegőm, de egyébként is elfeledkeztem róla, csak a srácot nézem, talán kicsit túlságosan is.
- Nem vagy tehetetlen - ingatom a fejem. - De nem felelhetsz másokért. Csak magadért. Idióta sem egyébként, csak olyan… jófajta lüke, a fajtámból való. - Remélem nem fogja sértésnek venni, hogy kvázi lehülyéztem, de mindezt szeretetből teszem. Talán már rájött, ez nem sértés tőlem, hanem inkább a legmélyebb bók. - Arról meg, hogy nem vagy férfi - felvonom a szemöldököm s végigmérem, hátha jól zavarba jön, bár nem feltétlen ez a célom. - Nincs férfiasabb dolog felvállalni az érzéseidet, és egyáltalán - érezni, bátran, sebezhetőn, félőn.
Nagyon erős késztetést érzek, hogy megöleljem vagy kezére tegyem a kezem vagy csak közelebb húzzam hozzá a székemet, de egyelőre nem teszek semmit. Elhessegetem anyatigris ösztöneimet, mielőtt még tényleg túl sok lennék.

Na jó, mióta érdekel engem, hogy túl sok lennék? Fuck it. Közelebb araszolok a seggemmel a széken, amíg elérem őt s átkarolva a nyakát, szorosan megölelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825733#post825733][b]Krushnic Dimitri - 2021.02.03. 19:26[/b][/url]

Még mindig ég a fülem, tudom, hogy ez a pillanat sokáig lesz még táptalaja az utólagos szégyenkezésnek, majd mindig összezárom a szemeimet s megrázom magam, ha eszembe jut, s mégsem bánom, helyesnek érzem, hogy neki elmondom ezeket, máskor is akár, ő érteni fogja, s biztosan nem adja tovább, nem köti más orrára, még Árminéra sem, ha történetesen olyan jóban lennének.
- Ha meghallgatja, mondd el ezt neki is, de ha nem - fogadd el, érezd, hadd hogy hiányozzon. Csak annak hiányozhat valaki így, aki egyszer mert nagyon szeretni. Azt pedig soha nem kell bánni. - Van bennem egy fikarcnyi kétség azért, hogy ez mennyire működhet másnál, mert oké, hogy én eltudtam ezt rendezni magamban s úgy megbarátkoztam a saját fájdalmammal, hogy a végén már bffek voltunk, aki nem bánt, csak emlékeztet finoman egykori szenvedésemre. De kipróbálni talán érdemes lehet.

Mikor ilyen hősiesen feladtam a küzdelmet ösztöneimmel szemben, szorosan köré zárom karjaimat, tenyeremet hátára lapítom, finoman mozgatva ujjaimat fel-le. Örülök, mikor ő is visszaölel, nem húzódik el, hanem átadja magát, s érzem, ahogy a gát teljesen átszakad. Csak simogatom tovább a hátát, ahogy a kicsiknek teszem, mikor zokogva omolnak a karjaimba vagy ha rosszat álmodtak s azt hiszik, rémálmaik ott leselkednek a sötét sarokban. Mint velük, Beliánnal is csak csendben hagyom, sírjon, míg kijön minden, aminek ki kell jönnie. Közben halkan sisegek párat a nyakába megnyugtatólag.
- Nem, Beli, nem vagy idióta, csak nagyon szomorú - mosolygok rá bánatosan, mikor egy pillanatra elhúzódunk egymástól. Érzem, ahogy tovább töredezik a szívem így látni őt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=825981#post825981][b]Krushnic Dimitri - 2021.02.10. 20:59[/b][/url]

Lehet egyszer elmesélem neki a teljes sztorit, már csak ilyen anekdota-szinten vagy talán a sokadik vajsör után, nem tudom, de hirtelen úgy érzem, jó volna kiadni magamból mindent. Pedig már vége van, nem szenvedek láthatóan, jól vagyok, elértem, amit akartam, megkaptam, akiről álmodoztam. Csak az azelőtti évek, kvázi egész életem, mégis hagyott valami nyomot rajtam. De most nincs itt az ideje ennek, most ez nem rólam szól, s amit szerettem volna megértetni azzal, hogy itt kitártam félig-meddig szívem rozsdás zsalugátereit, az sikerült, vette a lapot, úgy érzem.
Belián ígéretére egyetértően hümmögök egyet, bólintok is, helyes, csak bátran, álljon szembe majd vele meg a saját érzéseivel.

Mindig jót tesz a kiadós sírás, nem is zavarom meg, amíg ő meg nem szólal. S ahogy megteszi, rájövök valami nagyon nyilvánvalóra. Először törték össze a szívét. Vagy legalábbis először igazán. Ettől most sikerült mégjobban elszomorodnom; Beli vállára teszem a kezem s finoman rászorítok.
- Nehéz, igen, nagyon nehéz egyben maradni, mikor összetörik a szívedet - értek egyet szomorkás félmosollyal. Válláról a kezem lejjebb megy s megbököm enyhén a szíve tájékát, mintha ő nem tudná, hol is van ez a szerve. - De helyre fogsz jönni. S nincs mitől félned. Egyedül nem maradsz.
Hirtelen felmerül bennem, hogy nem tudok minden részletet, s lehet tényleg van félnivalója, mert mit tudom én, a fizikai-lelki épsége van veszélyben. Ebben az esetben nagyon remélem, hogy elmondaná. Ha nem is nekem, valakinek, aki tud segíteni. Így optimista szavaim ellenére azért aggódva vizslatom, van-e még valami, amit nem mondott el, de jó volna, ha kikerülne az is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=826702#post826702][b]Krushnic Dimitri - 2021.02.22. 19:59[/b][/url]

Annak ellenére, hogy a szerelmi életeinkről nem szoktunk beszélni, nem lepett meg anno sem az új kapcsolat híre, sem az, hogy most felkeresett - bár maga a helyzet, amibe került, az meglepett nyilván, merthát mit tudtam én, mi folyik egy idegen ember fejében; de az, hogy itt van, az annyira nem, örülök, hogy megkeresett. Ami pedig a párválasztását illeti - soha nincsenek előre berögződött elgondolásaim. Nálam a heteroszexualitás nem a default. Nincs default. Mindenki tabula rasa, aztán amit tesznek, éreznek, mondanak, azzal töltik meg önmagukat.
Vállamat próbálom mozdulatlan tartani, kinyúlok az egyik karommal s megragadom a tekercs törlőpapírt, amit a gyerekek szoktak használni, hogy takarítsanak fel maguk után. Odateszem Belián keze ügyébe, aztán visszatérek a párnaságomhoz. Mivel nem tudok bólogatni ilyen formámban, csak hümmögök néha egyet, hogy értem, hallgatom, hallom. Szóval nincs összetörve; ez reményt kelt bennem, aminek nem adok hangot, megtartom magamnak. Elég ha kettőnk közül csak az egyik olyan buggyant, hogy mindenben reményt lát, s mindig azt a fránya silver liningot keresi. Ég a ház, de én boldog vagyok, mert lepisili egy kutya a kerítést.
- Ne, nem is jó ötlet folyton zaklatni. Nem felejt el az ember ilyenkor írni. Ha nem ír, az csak szándékos lehet. - Valószínűleg ezt pont nem akarja hallani, de ez a helyzet.
- Lehet, hogy nem egészséges, de szerintem csak így éri meg. - A selejtes jelzőre szeretném kicsit leborítani a székéről, ám mégsem teszem, kedvesaranyos vagyok s csak bordán pöckölöm a könyökömmel. A kiürült bögréjét - meg a sajátomat is - újratöltöm, aztán visszahelyezkedek kispárnának.

Valami szépet? Szusszanósan nevetek egy aprót; merthát a szépről nekem mindig egy ember jut eszembe, róla meg nem lenne tisztességes pont most mesélnem, mikor a másik szíve töredezik, ha nincs is még összetörve teljesen.
- Tegnap apának szólítottak az ikrek - mondom aztán hirtelen, s nagyon szélesen kezdek mosolyogni. Már hallhatta sokszor, ahogy a gyerekek Dimidimidimidiminek neveznek, mindig, soha máshogy, hisz örökké az életükben voltam, csak nem ilyen kapacitásban, mint az elmúlt másfél évben. Nem is erőltettem soha, hogy változtassanak ezen, nagyon boldog vagyok csak annyival is, hogy elfogadnak a családjuk részeként, Ármin párjaként, s nem kell titokban tartsuk előttük a kapcsolatunkat. De az ikrek még kicsik, totyogók, számukra minden nap új, könnyen elfogadják a változást, s úgy látszik, mára már természetes, hogy nem csak egy apukájuk van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=828243#post828243][b]Krushnic Dimitri - 2021.03.29. 20:57[/b][/url]

Sok van még itt, épp csak lebuktunk a felszín alá, de a mélyben alig látom a jéghegy alját. Nem akarom, hogy most aztán mindent elém tárjon, s azzal sem akarom áltatni - sem őt, sem magamat -, hogy majd én olyan jól megmondom a tutit, hogy minden búját-baját elfelejti. Nem vagyok én akkora paulocoelho, csak egy párna vagyok, egy taknyos párna, aki néha kávéval kínál.

A jó hírem legalább feléleszti pillanatra a mosolygós Beliánt, s olyan jó látni, hogy csavarodik egyet a szívem boldog fájdalmában. Féloldalas mosollyal nyugtázom, bólintok egyet, hogy bizony, ez szép. Régóta titkolt vágyam, hogy valakinek az apukája lehessek, hogy apró tipegő lábak dobogása töltse be az életemet. De soha nem gondoltam igazán bele, mert nem volt értelme kínoznom magamat. Rég elfogadtam, hogy amit szeretnék, nem lehet az enyém, s ez rendben is volt. Nem is akartam mindenáron, hogy az enyém legyen. Jó volt ez úgyis, ahogy volt. Aztán most... néha még most sem hiszem el, hogy ez az életem.
- Mint valami pici velociraptorok - bólogatok nagyra kerekedett, rettegő szemekkel, de az arcom rögtön vigyorba vált. - Falkába verődve támadnak az emberre s vérét veszik.
Csak a mágiának köszönhető, hogy nem látszik rajtam, mennyire szó szerint kell érteni a véres részét a dolognak. Persze csak szeretetből csinálják, de a múltkor is ébredés után rögtön egy halom földbe s virágba léptem - nevem napjára így köszöntettek, miután megtanítottam nekik, hogy nem tépjük le a virágokat -, majd a következő mozdulattal ráléptem az ott hagyott ásóra, ami orrba csapott. Jött is a kicsi nyuszi a nagy ollóval, nem tudom mi történt azután, de vért kellett kisuvickoljak a ruháimból, ágyneműből, szőnyegből, s napokkal később a falon is nyomokra bukkantam.
Amikor arról merengtem, milyen jó is lenne, ha valaki apának szólítana, nem pont ilyen kellemes szeretetkinyilvánításokra gondoltam.