36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Boglyas tér - Alex T. Rainbow hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 15. 18:43 | Link

Alíz


Ledermedt. Újra és újra átfutotta a kapott sorokat, de valahogy mégsem hitte el. Egyszerűen hogy teheti ezt? A saját apja. És most? Hova tovább? Ezernyi ilyen és ehhez hasonló gondolat és kérdés röpült át a tudatán. A kezében szorongatott papír lassan egyre vizenyősebbnek tűnt. Kezei remegni kezdtek. Elsírta magát. Egy ember kevésszer sír olyan keservesen egy életben, mint a kis navinés akkor és ott. Talán az édesanyja halálakor sírt így utoljára. Csak állt és sírt. Megszűnt a külvilág, csak ő volt és a mérhetetlenül nagy érzelmi keverék fájdalomból, félelemből és egy csipet gyűlöletből. Érezte, hogy egyre fogy a levegője. Ki kellett jutnia innen. Futásnak eredt. Hova? Az mindegy volt. El. Ki a kastélyból. El. Az se érdekelte volna, ha út közben esetleg halálra fagy így, egy szál kötött kardigánban. Úgy sincs már senki, akit érdekelne, mi van vele. De valahogy mégsem fázott. Csak zokogott és loholt, ahogy az apró, vékony lábai bírták. Nem törődött senkivel és semmivel, csak futott, mintha muszáj volna. Mintha maga, a helyzet elől menekülne. Mintha a tényt akarná lerázni, hogy az apja kirakta és többet hallani sem akar róla. Tudta, hogy nem rázhatja le, nem futhat el előle. Mégis mintha kicsit gyógyító lenne, hogy lohol. Hogy kopog a lába alatt a hideg kő. De a sós könnyek végeláthatatlan zuhataga csak nem akart abbamaradni.
Ereje a Boglyas téren hagyta el végleg. Lihegve, szipogva, hüppögve vörös, könnyáztatta arccal lerogyott egy padra. Csak meredt maga elé.
- Mi....mit én fo..gok csinh..nálni mosth.huh..huh... - bukott ki a száján, s nem tehetett róla, a krokodilkönnyek megint elkezdtek zúdulni a szeméből. És csak sírt és zokogott, zokogott és sírt.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2019. december 16. 20:25 Szál megtekintése
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 16. 21:16 | Link

Alíz


Nehéz dolog szembe nézni a ténnyel, hogy az embernek nincs hova mennie. Nem kap támogatást sehonnan, minden gyerekkorától ismert kapcsolat egyszer csak megszűnik létezni és az ember csak ott ül, egymagában, egy magányos, már csak az isteni jóakarat által összetartott kishajón, a ködös, félelmetes jövő felé csörgedezve.
Így érezte magát hősünk is. Ott ült egy padon, épp kisírva könnycsatornája összes megmaradt tartalékkönnyét, kvázi hajléktalanul. Megannyi kérdés követte magát egymás után tolakodva Alex fejében. Akármennyire is ki nem állhatta az apját, azért ezt a lépést nem nézte volna ki belőle, pláne nem előzte volna meg a helyzetet azzal, hogy elszökik. Most hol fog élni ezentúl az iskolán kívül? Az édesanyja fényképeivel? Hogy lesz pénze ezután az iskolaszerekre? Ahogy egyre több kétség öntötte el hősünk szívét, úgy esett vissza minél inkább a keserves zokogás zuhatagába. Lassan rájött, hogy a falat kis kötött kardigán nem tartja igazán kint a hideget. Egyre jobban fázott és egyre inkább húzta magára a kis ruhadarabot, kis kézfejére húzott ujjával pedig megpróbálta eltörölni a könnyeket, sikertelenül. Apja levelét pedig még mindig ott szorongatta a kezében.
Ahogy ott itatta az egereket (mondjuk ennyi könnyel már egy kiscicát is minden probléma nélkül megitathatott volna) egy ismerős hang csendült fel mellőle, s foglal helyet a padon. Alex a könnyek mögül először csak egy táskában kotorászó kezet látott, ám szépen lassan körülbelül be tudta azonosítani a hölgyet. Tudta, hogy a Navinéből kéne ismernie, de annyira sosem volt közösségi személy, hogy akárkinek a nevét is megjegyezze. Most minden idegenektől való szorongása a háttérbe szorult és kibukott belőle a szavak zuhataga.
- Az....az én apám ki...kirakott enh..gem. Éh..és én neh...em tudom, mit csih...náljak mo..host! É..hés a fotók az éh..én anyukámról... velük mi..hi lesz, én ah...karom őket mo..host, ne...hem szabad, ho...hogy bajuk essen! - próbálta hüppögve, szipogva elnyögni bánatát, de a könnyek csak nem hagyták szóhoz jutni. Hirtelen felindulásból, minden félelmét félretéve szorosan magához ölelte a félig ismerőst. Jól esett, hacsak egy kicsit de legalább úgy érezte, hogy egy pillanatig is van valami biztos pont, amibe kapaszkodhat.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2019. december 20. 13:29 Szál megtekintése
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 20. 14:47 | Link

Alíz


Anyja mindig azt tanította, hogy akármilyen sötétnek is érezi a jelent, mindig keresse a fényt, akármilyen mélyre is süllyedt, hol a nyomás már elviselhetetlen a nyomás, s úgy érzi, hogy lassan megsemmisíti őt fizika valójában a nyomás, keresse a felszínt, ahol az említett fényre törhet. Most megint eljött az idő, hogy ebből az anyai jó tanácsból megoldást kovácsoljon a problémára, ám megakadt. Úgy érezte magát, mint egy csöppnyi magzat, akit leválasztottak a köldökzsinórról és csak úgy sodródik az űrben. Eddig is úgy érezte, sőt, tudatosan nyújtotta egyre csak ezt a köldökzsinórt, de elszakítani sohasem akarta. Szerette az apját, de az akkor történtek után már csak megpróbálta szeretni, ám a férfi más, lányánál csalfább dolgokban találta meg a vigaszt, velük próbálta befedni az űrt, gyógyítani a sebet, ám ez a magát gyógyszernek hazudó méreg megfertőzte sebét, s mára már egész testét behálózta. Alexnek jól esett, hogy háztársa az általa hirtelen adományozott ölelés viszonzásával jelezte támogatását. Ez végre be tudta torszaloni a könnyek hatalmas csatornáját. Mintha a nyugalom kezdett volna visszaszökni kicsiny szívébe.
- Hát... mi soha nem vo..holtunk el egymás mellett. Az én ah..nyuhkám nélkül semmink nem volt azonos. Én ú...hugy értem belül. Az én anyukám után az én apukám elkezdett inni. A vitá..hák jobban súlyosabbak lettek. Mielőtt én idejöttem, összeütköztünk du..hurván. Szavakkal. - hüppögte kis hűsünk, miután a társa kivált az ölelésből, s neki adta a kabátját. Jól esett egy kis melegség, Alex belé is burkolódzott, törökülésbe is húzta a lábát a padon és meleg dolgokon járt az esze. Teákra, kandallókra, a régi, együtt töltött telekre, ünnepekre, karácsonyokra. Jó volt egy pillanatig kiszakadni ebből az egész rémálomból.
- Köszönöm szépen! - nézett a lányra a csak a szeme sarkából. De kis szájának egyik csücske mintha kicsit felfelé kunkorodott volna. Végre megint érzett egy kis biztonságot, ami most a legfontosabb számára és ezt ő is tudta, mélyen belül, még ha szavakba önteni nem is volt képes.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. január 6. 21:04 Szál megtekintése
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. január 6. 21:05 | Link

Alíz


Alexnek egész életében szélsőséges élményei voltak más emberekkel. Vagy nagyon pozitív hatással voltak rá, mint például az édesanyja, vagy az a lány, akinek lényegében a barátságról kialakított képét és fogalmát köszönheti, vagy pedig fájdalmat okoztak neki, mint... lényegében a legtöbb ember a mugli világból, most már az apjával az élen. Most, hogy kicsit megnyugodott, már az eddig szomorúság által háttérbe szorított érzelmei is utat nyertek. Egyik közülük pedig a harag volt. Sosem volt egy igazán indulatos típus. Az egyszerűbb magyarázat erre az, hogy ez egyszerűen csak nem az ő természete, ami nagyjából még fedi is a valóságot. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy esetenként haragját már csak azért sem mutatta ki, mert érezte, hogy nem igazán vennék komolyan, hisz sosem tették. Elvégre egy másfél méternél alig magasabb, vékony tinédzser nemigen kelt rettenetet egy ember szívében. Így hát ezeket magában tartotta, amíg a felgyülemlett őrjöngés bánattá alakul át, amit aztán kisírt, ha senki sem látta. Ám most erre kevés esély látszott. Nem csak az apjára, hanem a muglikra összességében. Miért okoznak annyi fájdalmat? Miért élvezik, hogy bánthatnak másokat? Ez annyira kiábrándító.
Ekkor az édesanyja fotóiról kérdezték. Alex megtörölte az eddigiektől már rózsaszínesre dörzsölt szemeit és aggodalmas arccal meredt maga elé a földre, miközben még jobban magára húzta a kapott kabátot.
- Én azt hiszem, igen. Én tárolom őket a szobámban, anyukám gyönyörű dobozában az összes kis dologgal, amiket ő hátra hagyott. - kúszott kicsit felfelé a szája csücske fájdalmasan - Én a legtöbbet a cuccomból elhoztam ide az év elején, de van, amit én otthon hagytam. Ah, hogyan tudtam én otthon hagyni? És most kit tudja, mi fog történni velük? - kapott a fejéhez kétségbeesetten. Hihetetlen bűntudat vette át a harag helyét. Hogy is hagyhatta a számára legértékesebb dolgokat otthon, amikor indulás előtt pont összevesztek az apjával. Érezhette volna, hogy nem lesznek ott biztonságban. Szóval csak ott meredt maga elé és csak fél füllel hallotta, amit mondtak neki. Ám amikor megütötte a fülét a felajánlás, hogy elkísérik, villám sebességgel vigasztalója felé fordult, álla pedig a földön hevert, szemei pedig tágabbra nyíltak, mint a Nagyterem bejárata.
- Komoly vagy? Te megtennéd ezt értem? Like.... valóban? - teljesen meg volt hatódva az egész felajánlástól. Olyannyira, hogy minden eddigi, emberektől való félelmét és magánszférához való ragaszkodását félredobva jótevője nyakába ugrott, kis híján le is rántotta a padról.Soha sem hitte volna, hogy idegenek lehetnek ilyen kedvesek és aranyosak. Talán többet kéne velük beszélgetnie. Ekkor vette észre, hogy a nagy ölelkezésben a kabát lerepült a válláról, szóval elengedve megmentőjét, ismét magára tekerte a meleg ruhadarabot.
- Hát... Nekem volt egy gyerekkori barátom, de ő elköltözött, én nem tudom, mi történt vele. Aztán én nekem lett egy barátom itt, de ő is elköltözött messzire el, de levelezünk. Ez az. - sóhajtott fájdalmasan maga elé Alex. Magára húzta a kabátot és szépen, lassan egyre lejjebb csúszott a padon. Eléggé nagy slamasztikába került.Eléggé esélytelen, hogy itt, a kastélyban lakhat egészen addig, ameddig a saját lábára nem áll. Eléggé kilátástalanak és reménytelennek érezte a jövőjét. Szomorúan, tanácstalanul felnézett a lányra, hátha neki támad valami ötlete, mert hősünket jelenleg lebénította a tanácstalanság.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. január 25. 10:30 Szál megtekintése
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. január 25. 11:38 | Link

Alíz


Olyan szürreálisnak tűnt az egész szituáció. Alex lassacskán elkezdett azon gondolkodni, hogy megcsípje magát, meg megbizonyosodjon róla, hogy az a levél és ez a beszélgetés ezzel a végtelenül  kedves lánnyal mind csak a fejében született és ott is fog maradni, s miután felébred, szerte foszlik majd. De nem, ez mind valóság. Alex lassacskán érezni kezdte, hogy egy új fejezet közeleg, sőt, már meg is nyílt, el is kezdődött. Egy fejezet, amiben fel kell nőnie az élethez, s maga mögött kell hagynia minden rosszat, ami volt. Azt kívánta, bár ne fájna annyira a múlt. Bár ne tűnne ennyire nagynak és ijesztőnek a jövő. De belátta, hogy a legjobb, ami tehet, ha a jelent veszi irányítás alá.
- Oh, az a férfi egy igazi leejtett vajas kenyér. Avas vajjal! - tette durcásan karba a kezét hősünk, elég nagy hangsúlyt téve a tényre, hogy avas a vaj az apja lelkében - Megromlott cukor, savanyú tej. Én nem akarok semmi csinálni vele! Én elvágom a kontaktust! Én még az én nevemet is megváltoztatom! Én nem akarom tovább vinni az ő nevét! - gondolkodott hangosan, morcosan nézve most már maga elé. Habár hirtelen felindulásból mondta ezeket, utólag nem is tűntek akkora ostobaságnak. Mindig is szerette édesanyja nevét. Erőt és magabiztosságot sugallt a neve, ami hű volt a legerősebb, legjólelkűbb  asszonyhoz. De, amit most hallott, nem hitte el. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy versenyautó gyorsaságával fordította beszélgetőpartnere felé a fejét, csodálkozásában akkorára tátva száját, hogy egy bowlinglabda is könnyű szerrel kipottyanhatott volna rajta.
- Komoly vagy? Én... Én... Te vagy a legjobb, legszuperebb, legkedvesebb, legcsobásabb lány, akivel valaha találkoztam! - hadarta, boldogságtól sugárzóan, majd felpattant a padról - Huuh, ez annyira izgalmas lesz, nekem még soha sem volt szobatársam! Én majd festek neked és csinálni fogok barátságkarkötőt! Szeretek takarítani! Neked nem kell aggódnod! - járkált fel, s alá a pad előtt. Aki eddig többször látta Alexet,jogosan gondolhatta, hogy elrabolták és ez csak valami gyenge imposztor. Valami váltás talán tényleg történt benne.
- A te neved Alíz, igaz? Te vagy a napfény, ami életet hoz a földhöz! - állt meg a lány előtt és nézett a szemébe hálától csorduló tekintettel.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. február 8. 15:13 Szál megtekintése
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. február 8. 19:02 | Link

Alíz


Alex örült, hogy valaki megért. Eddig is kereste hozzá értő emberek segítségét, hogy hogyan lehetne máshogy, jobban viszonyulni, esetleg elviselni apját, ám amikor sírva, érzelemtől fűtve szörnyű jelzők hagyták el a száját, mindig leteremtették, hogy hogy beszélhet így a szüleiről, illetve az egyikről, hisz mégis csak szerepe volt a születésében. És igazuk is van, de az a ember, aki piaszagú lehelettel üvöltözött vele, az nem ugyan az a férfi, akihez az anyja hozzáment, akit ő szeretett. Amikor Valeria elment, valami meghalt Alexben is, de az apjában is. Azóta a férfi nem önmaga. Ezért nem is beszélt róla ugyan úgy. Jó esett neki, hogy Alíz ennyire egy nézőponton volt vele. De kíváncsi volt, mitől? Remélte, hogy vele nem bántak úgy, vagy esetleg rosszabbul, mint vele.
- Igen. - csúszott lejjebb egyetértően bólogatva - Hogyan tud valakinek, mint ő, olyan neve lenni? Rainbow. Ez túl édes neki. Ő szürke. - gondolkodott el az irónián Alex. Voltak halvány emlékfoszlányai arról, hogy megkérdezi az anyját, hogy miért is az a neve, ami? Mintha az anyja azt mondta volna, hogy ez a téma szított is egy kis vitát a két szülő közt, de végül Valeria, konfliktuskerülő és könnyen alkalmazkodni tudó nő engedett a tradicionális dolgokat kedvelő férfinak.
- Igen, fel-osz-ta-ni. Én alig használtam ezt a szót, talán mert ez nehéz. Na mindegy, szóval igen, mi tudunk majd festeni együtt. Ha te nyitott vagy, mi tudunk hajat festeni, én tudok! - dicsekedett el tudományával, majd visszagondolt, hogy a kék hány árnyalatában pompázott már a feje. Kicsit hiányzott is neki kicsit. Mióta a dolgok nagyon rosszra fordultak, azóta nem is színezte nagyon a haját, csak hagyta lenőni természetesre. Meglepően gyorsan nőtt a a szénaboglya a fején, habár kísérletezgetett pár növesztő bájitallal. Így kicsit elterelte a figyelmét az otthoni dolgokról.
- Szomorúan nem, de nekem van egy plüssöm, Tengeri-csillag. Én imádom az óceánt és a sellőket! - ült vissza izgatottan, csillogó szemmel Alíz mellé. Eddig nem sok embernek mesélt imádatáról, mert félt, mi van, ha kinevetik, hogy 10 éves kora után is vallás-szerűen imádja a tenger szülötteit, de a lány mellett már 100%-ban biztonságban érezte magát és meg mert vele osztani mindent.
- Micsodaaa? Neked van egy macskád? - csillantak fel az eddiginél is jobban hősünk szemei, s nyitódott akkorára kis szája, hogy egy sárgadinnye is könnyű szerrel belé fért volna - Oh, én Istenem! Én imádom a cicákat, hát, Én imádok minden állatot, de cicák! Awww! - tette rá kis kacsóit kerek arcára és lágyan benyomta őket - Mi a neve? - kérdezte elbűvölve.
Szál megtekintése
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. február 25. 23:30 | Link

Alíz


Alex jót mosolyog azon, hogy Alíz apját egy pusztító, mindent magába kebelező fekete lyukhoz hasonlította. Mert az is volt. Egy trauma emésztette üres lélekmaradék, aki szépen lassan beleesett egy szakadékba, dementorként magával rántva hősünk összes boldog gondolatát, csak szorongást és kételyeket hátra hagyva. Bár a kamasz dac nagyrészt negatív érzéseket, többek közt haragot pumpált a kislányba a férfi iránt, legmélyen belül hiányzott neki az apja. Sosem voltak olyan jóban, sosem volt olyan érzelmektől túlfűtött és kifejező, Mint Alex vagy édesanyja, de azért akkor még érzett a kis morgásaiban szeretetet és törődést. Mindig megnevettette, ahogy már kissé túljátszva is próbálta lekaparni magáról az érintés szeretetnyelvének megnyilvánulását. Csak most kezdte realizálni, hogy majdnem hogy mindkét szülőjét elvesztette. De az előbbi sok sírás után mintha valahogy kiürült volna. Még sosem érzett ilyen. A lelke hátterében ott bujkált ez a kis foltocska, még akkor is, ha épp fülig ért a szája Alíz haj-téma iránti lelkesedése miatt.
- Én imádom a halvány rózsaszínt! Habár az én hajam többször kék volt, de én minden színt szeretek! - mosolyog kissé fáradtan, de még mindig széles szájjal - Igen, mi körül tudunk nézni! - viszonozza a kacsintást laposan. Az akvárium gondolata viszont visszacsepegtetett belé egy kis energiát. Régen náluk is volt akvárium az üvegházban. Alex imádott ott lenni, nyáron sokszor kint is aludt a különféle zöld növények és színes virágok közt, miközben félálomban próbált pampogva kommunikálni a halacskákkal.
- Ohh, az szerelmes lenne, majd énekelnénk nekik, de pampogva is, szóval tudnak hallani zenét az ő saját nyelvükön. - magyarázott sugározva, de hangjában érződött egy olyan gyermeki komolyság, mint amikor elmondják neked a fontos játékszabályokat, amiket nem szeghetsz meg, mert ez fontos! Alex laposakat pislogva hallgatja Alízt. A cica személyisége, szokásai hallatán, ha ez most egy rajzfilm lenne, teljességgel biztos, hogy kis felszálló szívek jelentek volna meg hősünk feje fölött. Helyeselni is akart, ám hatalmasat ásított az igenbe.
- Én kezdek fáradni. Talán nekem mennem kéne vissza a kastélyba. - néz el az említett hatalmas épület irányába, majd laposakat pislogva visszafordul Alízhoz - Tudnád te nekem adni a címed, szóval mi tudunk majd beszélgetni a részletekről? - törölte meg kis öklével a bal kezét, mindkét lábát pedig ügyesen igyekezett maga alá gyűrni a padon.
Szál megtekintése
Boglyas tér - Alex T. Rainbow hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér