37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Boglyas tér - Czettner R. Luca hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. október 30. 19:06 | Link

Lyra;;


Kész van! Ezzel a dicső felkiáltással állt fel Luca az asztaltól, mikor végre sikerült egy példát kipróbálni, amit Rúnatanon hallott. Egész érdekes volt számára, meg érdekelnék, hogy az elektromos kütyüi, amiktől meg kellett válnia, hogy tudnának itt is működni. Lehet, hogy nem a legszebb szándék vezérli az érdeklődését, de legalább érdeklődik. Mikor befejezte a tanulást rátért a kellemesebb kötelezettségekre is, mióta itt van zenéről csak Kahlil bácsitól hallott komolyabban, de azt nem érezte elégnek, éppen ezért vette elő újra a kottáit, hogy fuvoláján gyakoroljon. Itt a kedvtelésnek némi köze talán ahhoz is van, hogy megnyugtatja és szórakoztatja is a dolog, meg addig sem töri semmi rosszaságon a fejét.
Takarítás, törölgetés, nővérekkel való beszélgetés, egy-két szó a háztársakkal, majd neki is vághatott a szabad délutánnak. Fellélegezhetett végre, már csak irányt kellett találni, konkrét elképzelés híján a pocakja és a kirakatok maga elé képelése húzta a falu felé. Első körben a Paradis-ba ment, ahol ma nem nővére, hanem annak barátnője, Emma volt délután, vásárolt egy zacskó gumicukrot, meg két szelet csokit, amit táskájába csúsztatott. Megköszönte, fizetett, majd ajándékötletek reményében kirakatok előtt téblábolt perceket. Hosszasan nézegette, már most gondolkodott rajta, hogy majd az ünnep közeledtének utolsó perceiben hova fog kapkodni, ugyanis hajlamos ezen szintű halogatásra.
Az andalgásnak meg a kifogyhatatlan édességes táskájának köszönhetően boldog arccal, félig teli pocival érkezett el a szökőkúthoz. Ujjival végigfésülte a vizet, majd a közeli padok felé pillantva nem mindennapi látvány tárult elé. Egy nőt látott, vagyis idősebb lányt, a lényeg, hogy már mintha látta volna az iskolában, nem tudja, mert őt nem tanítja, ha így van, tanár-e az illető, de fagyit eszik, ilyenkor. Milyen különös. Lucát ismerkedési kényszere, meg a jókedve veszi rá az elkövetkezendő mozdulatsorokra, aminek az a vége, hogy ő is leül a lányhoz közel, mosolyogva pillant rá és a fagyira, majd előhúzza az édességes zacskót és felé nyújtja, bemutatkozásnak vajon megteszi?
- Megkínálhatlak?
A tegezésben nem volt annyira biztos, de reméli a legjobbakat. Közben a szökőkútba réved, a szája pedig akaratlanul is szólásra nyílik, mert hát neki aztán beszélnie kell, nem ő lenne, ha nem hozna fel valami idevágót, ami mégsem az.
- Te hiszel a szökőkutas kívánságokban? Azt hallottam, ha valaki talál egy pénzérmét, majd azt kívánság után beledobja, teljesül…
Néz rá nagy szemekkel, miközben egy gumimaci esik Luca áldozatául. Valamiért az utóbbi időben a neve el szokott maradni, amiről nem tudja eldönteni, hogy előny vagy hátrány. A gyermeki lélek megjelenése vagy szimplán Luca szétszórtságáé.
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. október 30. 21:17 | Link

Lyra;;


Az időjárás ellenére vágyott a szabadba, ami nem meglepő, mert imád császkálni, mégis hűvös ősz van most, ami azért hagy némi kivetni valót maga után. Tartogathat elég sok betegséget, a baciknak ez az idő egy földi paradicsom, mindenesetre jól felöltözött ebből gondja ne lehessen. Még bejárta a cukorkaboltot és kiválogatta a finomságokat, addig váltott pár szót Emmával, akitől kérdezett ezt-azt, lehet, hogy kicsit kíváncsibb ma a kelleténél. A kirakatok után viszont egyből a baglyos csodához tévedt, mert oda vitték a lábai meg a gondolatai.
Az édességgel a birtokában úgy érzi magát sokszor, mintha egy olyan varázslatot tudna, amitől mindenki egyből jobb kedvre derül és barátságosabb lesz, pedig ez csak egy apróság. Olyan édes kis semmiség? Mindenesetre örömmel veszi, hogy elfogadja tőle, és ha már siker van, talán a nevét is illene elárulnia, mert sikeresen kihagyta ezen mini lépést, ismét.
- Nagyon szívesen! Egyébként én Luca vagyok.
A szabad kezét odanyújtja, mert így tartja illendőnek, kevés ilyet lát ma, ami meg is lepi, meg nem is. A saját barátai közül se mind így mutatkozik be. közben végig a mellette ülőt fürkészi tekintetével, amikor pedig még szeretne a cukorkából, egy kisebb megkönnyebbülés keretein belül szélesebb mosolyra húzódnak ajkai, majd a zacskót átadja, hogy válogasson belőle bátran.
- Te is ennyire szereted az édességet? A testvéreim mindig mondják, hogy ne vigyem túlzásba, pedig szerintem, ami ilyen jó, abból sosem lehet túl sok!
Közben kicsit tébolyodottnak tűnhet külső szemlélőként az, amit Luca témába hoz, mégis olyan dolog, amit csak nem lehet szó nélkül hagyni, meg kíváncsi is a mellette ülő mit gondol, sokat elmond az emberekről az, miben hisznek, vagy mennyire nyitottak. Persze ha nem azok, azzal sincs gond, de az olyanokkal, akikben van kíváncsiság, érdeklődés és kalandvágy sokkal-sokkal könnyebben megérteti magát Lucus is. Figyelmesen hallgatta, közben picit elrévedt a tekintete ismét a bagoly felé a szökőkúton, visszatekintés közben pedig előbb a keresgélő lányra nézett, aki éppen kérdezett is tőle.
- Hááát, olyan badarságokat, hogy pénz biztos nem, mondjuk az, hogy minden legyen édességből, nem hangzik rosszul, de biztos beleunnék….viszont van valami… Azt nagyon szeretném, ha a bátyámmal találkozhatnék, vagy többször láthatnám. Szerintem vele kapcsolatban kívánnék.
Ekkor hajtja le a fejét és veszi észre az érmét a lába mellett a földön. Elmosolyodik, majd felemeli a mellette ülő felé tartva.
- Nééézd! Hű. Odajössz velem? - Mutat a kút felé, mert már fel van csigázva teljesen, úgy érzi, ezt ki kell próbálnia.
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. október 30. 23:29 | Link

Lyra;;


Bár tény és való, hogy a belibbenése, ha hatásos is volt, de nem túl informatív. Ezt viszont a cukorkán felül a bemutatkozással is sikerült orvosolni, most már a lány nevét is tudja, Lyra. Szép név, de a hangzásából biztos benne, hogy ő is biztosan távolabbról kerülhetett ide nála.
- Szép neved van. Te is ide jártál vagy jársz iskolába?
Érdeklődik kicsit mert kíváncsi rá, ha már így összefújta őket a szél, na nem szó szerint persze. Az elején letegezte, amin nem sértődött meg, szóval, ha már végzett is, nem valószínű, hogy már tanár, vagy nagyon kedves, ettől függetlenül. Nem nagyon tudja besorolni itt még az embereket házak szerint. Magában is érez olyan tulajdonságot, ami más házhoz irányítaná, azaz nem szereti, ha meglepik és jobban örül, ha találgatások nélkül meg tud tudni dolgokat, de ha nem derül ki, akkor sem szokta zavartatni magát.
- Akkor biztos vagyok benne, hogy legalább annyira el tudnál időzni a cukorkaboltban, mint néha én. Melyik csoki a kedvenced? – közben a tölcsérre pillant mosolyogva, amit befejez Lyra, mókás, a fagyit melegben eszik, hogy lehűtse az embereket, van, aki mégis hidegben vágyik rá. Érdekesek az emberek, legalábbis különleges szokásaik vannak néha.
- Ez nagyon kedves, igen, az egy kicsit fura, egyszer mikor kicsi voltam nyalókával jártam ugyan így, azt se kínálgathattam csak úgy, miután már nekikezdtem.
Bólogat egyetértően, majd megköszöni így előre is a kedves gesztust. Alapból nem vár semmit az ilyen tetteiért cserébe, de ki tudna édességre nemet mondani, Luca helyében? Senki, na jó, talán a nővérei, de ők most nem látják! a kútról és a kívánságról fecsegés közepette találta a megcsillanó érmét a földön, amibe még a szeme is belemosolygott egy pillanatra. Mielőtt elindulna még, válaszol a bátyáról feltett kérdésre.
- Tudod, neki nagyon későn jelentkezett az ereje, így egy másik, speciális iskolába jár. Már sokat fejlődött, annyira jó lenne, ha egy helyen tanulhatnánk, mert így csak szünetekben látom őt.
Egy szomorú sóhaj hagyja el a száját, majd a kezdeti lelkes mosolyát ölti fel pillanatokkal később ismét. Az iránymutatásra elindul a kút felé. Jól megnézi az érmét, majd megszorítja. Behunyja a szemeit és jó erősen gondol a kívánságra. Szépen elmormolja magában, majd kinyitja a szemét és a szökőkútba dobja azt. Szépen visszasétál a Lyrához, és ismét leül mellé, miközben a cukros zacskóból kivesz egy kis elemózsiát.
- Olyan jó lenne….Te mit kívánnál, ha lehetne egy kívánságod?
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. október 31. 17:39 | Link

Lyra;;


A nevéről való gondolkodás közepette jut el oda, hogy eléggé angolosnak hangzik, biztosan vannak ott rokonai, vagy onnan jött. Legalábbis erre jut Lucus magában, miközben a viszontdicséretre egy szép mosollyal reagál, majd válaszolni kezd Lyrának. Ő már jó nagy, ha másodikos mestertanonc, de azon lepődik meg a leginkább, hogy rellonos. Különös, nem érzi ezt rajta, pedig biztos abban, hogy az a jellegzetességük az érzelmeikben is lakozik. Vagy nagyon különleges Lyra vagy minimum egy a normális rellonosok közül, bár eddig kevés ilyenről hallott.
- Akkor te már nagyon nagy és okos vagy! Mi lesz belőled, mikor végzel? – mondja, miközben elfogyaszt egy cukorkát a zacskóból.
- Már másodikos vagyok a Navinések között, jó sok idő lesz, mire majd mestertanonc lehetek, de várom már!
Jókat kuncog a cukorkabolttal kapcsolatos okfejtésen, ő is sokat tölt ott, de Luca elképzelései szerint minden ember. Ott nem lehet csak befutni pár cukorkáért, mert mindig van valami új. Ha meg új, akkor ki kell próbálni, meg körülnézni, meg újra körülnézni… és így tovább. Lehetetlen ott hamar végezni, na meg üres kézzel kijönni. De azon kívül, hogy a sok cukor ártalmas, ő is tudja, hogy hizlal, borzasztó. Miért nem lehet, hogy ami finom és szeretjük, az ne hizlaljon? Örök rejtély! De ha egyszer felnő, majd kitalál egy finom édességet, ami nem hizlal! Már rajta van az ügyön, a meglévőket rendszeresen teszteli.
- Ú, azok finomak! Én egyszer ettem chilis csokit! Elment, de azért nem olyan, mint egy mogyorós, vagy fehér csokis, de lehet töltött is, vagy töltetlen, meg kerek is… szóval mindet szeretem, de most éppen a kókuszos a kedvencem.
A válaszadás közben annyit gondolt az édességre, hogy már szinte szégyellte magát, borzalmas, hogy időközönként rájön az édességimádat, akkor aztán nincs megállás. Legtöbbször érzi a környezete is, ráadásul ég bevonni is beszokta azt, mint ahogy most Lyrát is.
- Azt nagyon szeretem, és ebben a hűvös időben a legjobb!
Miközben a kútról beszélgettek és megtalálta a pénzérmét, örömmel beszélt a testvéréről. Furcsa ez az egész, a szüleik nem is tudnak varázsolni, Zoénak meg neki pedig még egy kis plusz is adatott. Nem mindennapi az egész családjuk ebben, de az iskolából már csak egy Czettner hiányzik, hogy igazán családias legyen, az pedig Benji. Ahogy elmondta már a kúthoz is ment, hogy megtegye azt, amiről hallott, mosolygósan tért aztán vissza a padhoz és ült le ismét, hogy még választ adjon arra a kérdésre.
- Lehet, remélem, hogy megtörténik. Most nem tudom, hogy halad, de szerintem ő is szeretne itt lenni, és sokat gyakorol.
Közben kíváncsisága netovábbjaként kérdez rá, mit kívánna a lány mellette. Sok mindent el tud képzelni, az emberek mikre vágyhatnak, de az előbbi helyesléséből arra következtet, hogy ő is valami olyat kívánna, aminek nagyobb értéke van tárgyaknál vagy pénznél. Nem is téved, hiszen mikor kimondja, elsőre meglepi vele Lucát. Majd széles mosollyal csap le azonnal a mondat utáni szünetre.
- Lesz kisbabád? Gratulálok! Ez annyira jó! Örülsz, gondolom, kisfiú lesz vagy kislány? Vagy ilyet még nem lehet tudni? Minek örülnél jobban?
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2013. november 6. 16:11 | Link

Lyra;;


Figyelmesen hallgatja a lényt a terveiről, amiről őszintén érdeklődött. Valahogy mások dolgai nagyon is lekötik, lehet ez a velejárója annak, hogy érzékenyebb másokra, mégis túl emberközpontú sokszor, magát is képes meglepni ezzel. A visszakérdésre megvakarja a homlokát, és picit összeszaladnak a homlokán a ráncok is, mert hirtelen annyi mindent szeretne mondani, hogy azt se tudja, hol kezdje. Sok dolog érdekli, biztos meglepi majd a lányt, mint eddig mindenkit, akinek elmesélte. A testvére még nem is nagyon kérdezték, biztos azt gondolják, hogy még sokszor változtatja majd meg a véleményét, lehet benne valami.
- Háát, szeretnék segíteni az embereknek, szóval nagyon szeretnék eljutni addig, hogy vagy gyógyító, vagy pedig auror lehessek. Gondolom, nem ez látszik, de szeretném, és úgy gondolom, hogy ami fontos nekünk, azért eleget teszünk. Sok gyakorlás, figyelem és összpontosítás, de szerintem még van időm rá.
Kezd bele nagy hévvel a magyarázásba, mivel szeret is beszélgetni, meg érzékeli az érdeklődést. Meg van lepve, azt gondolta, hogy az idősebbekkel nagyon nehéz. De lehet, hogy csak nincs elég türelmük egy Luca kaliberű aktív energiabombához. Mert ha jön ez a Czettner tornádó, nem biztos, hogy mindenki megússza a dolgot épen. Viccet félretéve, nagy mosolyogva folytatja.
- Ezek a terveim, sok mindent meg akarok még tanulni, ki akarok próbálni és meg akarok nézni!
A forrócsoki ötlete már eleve felvillanyozta, az édességről való csevegésről nem is beszélve. Mindjárt tudatába került annak, hogy remek társaságot fogott ki magának mára. Az édesség iránti érdeklődésénél csak a kíváncsisága nagyobb, ami jelenleg a szökőkút iránt robbant ki. Az eszmecseréjüket és a „szerencséjét” követően robogott is kívánni nagy boldogan, ami meglepi, az az, hogy ennek még Lyra is nagyon örült vele együtt. Őszintén mosolyog rá vissza, miközben befejezi a bátyáról való mesélést, hogy képben legyen a rellonos is, miért is hiányzik neki annyira, meg miért nem itt van ő is, mint a lányok. Igazából eddig egész jól viselte, de mivel közel áll hozzá, mint minden testvére, és érzelmileg talán ő a legkötődősebb mindegyikük közül, kezd egészen nagy űr lenni benne. Ezt azért nagyban javítja  a baglyozás, de az mégsem ugyan olyan. A biztató szavakra bólogat, mert így gondolja és hisz is benne, hogy el fog jönni, meg abban is, hogy a kívánsága akár segíthet ennek előremozdításában.
Aztán mikor nem ő van terítéken, és kiderülnek a dolgok, nagy boldogan gratulál és teszi össze magában a dolgokat, miért is van ilyen jóban Lyra az édességekkel. Ez annyira jó dolog! Ott növöget benne egy kicsi baba, aki majd hamarosan a nagyvilágba jön és előbb-utóbb olyan diák lesz, mint Luca meg a többiek, vélhetően.
- Meglepetés baba! Az nagyon jó, mármint én szeretem a meglepiket, azok jó dolgok, biztos t is, meg a leendő apukája is.
Luca nem igazán van tisztában a viszonyokkal, de egyszer biztos fény derül rá, ki is a párja ennek a kedves mestertanoncnak. Kíváncsi rá, de nem kérdez most rá. Közben picit vacogósabbra fordul az idő, a gumicukor is rég elfogyott, ideje lenne mozogni, meg lassan visszatérni a kastélyba.
- Inkább legközelebb, akkor hozok neked valami meglepetést, szerintem tetszeni fog!
Mondja hatalmas vigyorral az arcocskáján, miközben már el is indultak a főtérről, egy darabig egy irányba tartva, de Luca még a cukorkaboltba tért vissza, hogy Zoéval együtt mehessen vissza a kastélyba. Mielőtt elváltak, valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve átölelte Lyrát a derekánál, remélve, hogy nem fogja ezért elkergetni. Majd sűrű integetés után elváltak útjaik.


| Köszönöm a játékot! <3 Kiss |
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2013. november 6. 16:11 Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. április 10. 18:40 | Link

Beu;;


Ha még oviba járna, most biztos kapna egy hatalmas csillagot a neve mellé a parafatáblára, amin mindenki megcsodálhatná, milyen ügyes ő. De miben is? Itt csücsül a szökőkút közeli padokon, figyelve, ahogy a diákok ellepik a különböző boltokat, majd ahogy kitombolták magukat csoportosan elindulnak visszafelé a kastélyba. Semmi kedve nem volt kivételesen, valamiért olyan kis morgós volt egész délelőtt, mégis önként és dalolva - magyarán Zoé kérésére - segített a kisebbek - na nem magasságban - lekísérésében a vezetőégnek. Hát, ha jót tehet, legalább tegye stílusosan. Hamar kiszúrta Beát, aki úgy tűnt így elsőre nem vár másra, így kézzel-lábbal hadonászva jelzett neki, jöjjön oda hozzá és üljön le mellé. Vigyorogva csusszant is arrébb, még várta az érkezőt, és csak akkor kezdett a fecsegésbe, mikor hallótávon belülre ért Bea. Igazából már kicsit frusztráló volt az, hogy semmi móka nem érte, no meg egyedül is volt és nem tudott kihez szólni. Ez nem az ő terepe, mikor Vincének dolga van, vagy a barátainak és fel kéne magát találni, akkor szokott jönni a baj. Bár egyelőre sehol nem készül világvége, úgy tűnik legalább is. Bár erősen szemez azzal a szökőkúttal, de ez még semmit nem jelent.
- Beu, mi újság? Tudod min gondolkodtam? Ah, honnan tudnád. De buta vagyok, szóval... van olyan dolog, amit mindig ki szerettél volna próbálni? Vagy ha nem is olyan hű de meredek, de szívesen megtetted volna már?
Érdeklődik egyből a témák közepébe vágva. Nem nagyon szokott időt és esélyt hagyni a csendnek, néha a reagálásnak sem, de azért nem kéne magával megbeszélje csupán. Közben a falu lakóit figyelte, akik szintén erre pihentek éppen, vagy kisgyerekekkel játszottak a közelben. Pár járni alig tudó baba a szökőkutat rohamozta, volt aki már bele is mászott, de baj nincs ebből. Legalábbis az idő meglepően meleg, nem is tudni néha, hogy őszt vagy nyarat érzünk-e inkább így tavasszal. Szörnyen szeszélyes, már Luca majdnem magára ismert benne! Keresztbe téve lábait kezdte lóbálni, még tekintetét Bea felé fordította, hogy figyelhesse mit mond. Közben belül azért formálódott valami, ahogy egyre kevesebb  leendő szemtanú vette őket körbe. Ó, Luca, mi lesz ebből?
- Mennyi szabadidőd van?
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. április 12. 11:41 | Link

Beus;;


Miközben nézelődött párszor felrémlett benne, hogy azért ő se volt ám olyan rossz prefektus. Bármennyire is ellentétesek voltak a nézetei például Védával, azért szeretett segíteni, terelgetni, formálgatni elsősöket. Sokakkal össze is barátkozott így, vagy éppen beinvitálta őket a kviddicsesek közé, vagy máshová. Remek példa egyébként erre Bea mostani prefektustársa, Verocs. Luca nagyon kedveli a lányt, jóban is vannak, akkor ismerte meg, mikor ide érkezett, és no lám. Miből lett a cserebogár? Majd remélhetőleg a mostani kicsik is hamar belejönnek, bár a kis jelzőt közel se használhatja rájuk, hiszen a kilencven százalékuk ülve magasabb lassan, mint Luca állva. Nem kell túldramatizálni, csak a tények eléggé ellene beszélnek. Ettől ő még lehet nagy, meg minden, bár a felelősségteljestől távol van, ezt valahol el kellett ismernie a házvezetésnek. De őt nem zavarja, a csapatait nem zavarja, Vincét meg pláne, így mi a gond? Semmi.
- Engem nem. Egy egészen picit unatkozom és várom a csodát. De más nem nagyon van, Zoé azt mondta, hogy addig se tudok kárt tenni, még elfoglalnak, ezért küldött le veletek.  - Közli a tényeket, mintha ez lenne a kérdés, bár már rég nem dacos a sokszori kirúgása miatt, hogy az első mondata beszólás legyen. De inkább arra utal, mennyire erővel teli. Hát no. -  Nekem is van egy csomó ilyen, persze. De mégis például mik? Repülni? Leugrani magasról… vagy más?
Tipikus adrenalint hajhászó ötletei vannak általában, de persze az ő élete se ebből áll csak, de mivel a kis defektusa miatt a félelem nem igazán kenyere, túl bátor is ezekben. Ha nem a képessége okozná, simán lehetne eridonosnak is mondani, de ő paci, ízig-vérig.
- Csak azon gondolkodtam milyen érdekes az a szökőkút ott… a kicsiknek is tetszik a frissítő vize, meg minden… Megnézhetnénk mi is közelebbről.
Próbál teljesen ártatlan fejet vágni a dolog mellé, miközben tekintetét a kút és Bea között jártatja. Egyébként félni nem kell, a balhét mindig el szokta vinni, ha van, de most mért lenne? Maximum egy kis erkölcsi megrovást kaphatnak, de ha a piciknek szabad, nekik mért ne lehetne? Tök logikus, nem?
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 18. 23:27 | Link



Meleg van, sőt, nyár, innentől mindenkinek egyértelműnek kéne lenni, hogy hideg vízben ázva a legjobb átvészelni a hirtelen jött jó időt. Nem tökre egyértelmű? Mondjuk ha esne se zavarná Lucát a dolog. Még akkor sem, ha éppen kicsit forgott a gyomra. De ez úgyis elmúlik remélhetőleg, megint túlugrálta magát. Szörnyű egy némber. Inkább nagy loccsanással ült bele a szökőkút közepébe lefröcskölve a rellonost.
- Hűsölünk? Ha szeretnéd varázsolhatunk hullámokat, hogy nagyobb élmény legyen. - Természetesen mindezt hatalmas vigyorral közölte, ahogy a hajából kicsavargatta a vizet.
- Pár órával korábban még te is remek ötletnek tartottad ám! - Az mondjuk megeshet, hogy arra kicsit Luca rásegített az erejével, de cssst. Erről nem kell beszéljen senki.
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 18. 23:30 | Link



Valószínűleg reggel, mikor kimászott a kis sátrából, amit a pótapukája szobájában felvert, - mert ő rosszat álmodott az elmúlt napokban és muszáj volt biztonságba költöznie - még nem gondolta, hogy ide fog jutni. Igazából a rellonos lány felkapása és meghívása egy pohár valamire se volt tervben, de ugye ember tervez...
- Én olyan felfújható fotelt szeretnék, ha már megkérdezted. Meg egy labda se lenne rossz. Óóóó! - Azzal a vízben maga alatt matatva megtalálta a napszemüvegét, amit elhagyott út közben, egyből vissza is tette a fejére, majd a kút közepén magasodó résznek döntötte hátát, úgy feküdt el félig az ég felé bámulva.
- Én sütit szoktam csak ajánlgatni a narancslé mellé, fooogalmam sincs miről beszélsz. - De van, és rettenetesen rosszul hazudik a lány különben is, csak reméli, hogy nem firtatja. Bár ha igen, akkor is maximum eggyel több ember, aki be lett avatva, oda ne rohanjunk. Már nem szégyenli és nem is fél tőle, mit gondolnak, megedzették az egóját az évek meg a kviddics.
- Úúúú, egy magas, sötéthajút én is kérnék... Mármint... egy pálmafát, iigen, szigorúan fát.
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 18. 23:34 | Link



Érdemben nem jutott Luca semerre, gondolataiban kacsákat úsztatott az iménti megjegyzés nyomán és ezen jót somolygott magában, egészen a felvetésig.
- Hogy mi? Hát őőő, én ilyet nem szoktam, te vagy a rellonos, gondolom értesz hozzá. Nekem maguktól szoktak jönni néha az ilyen kis...rajongók? Nem tudom minek hívjam őket, volt, aki azt se tudta mi az a kvaff, szóval ja...
Nem panasz, inkább döbbenet volt, amit nem leplezett a volt navinés, miközben odaszúrta ezt. Tök jól érezte magát a lengyeleknél általában, sőt, Arlenékkel is a backstageben, de sok fura dolgot látott, amit még ő se nagyon tudott hova tenni. Szóval el is engedte eleinte, aztán úgy rájött a személye iránti rajongásra, ami egyszerre izgi és ehh, menj innen kategória. Persze utóbbi esetén is mosolyogni kell, mert ha szeretik az embert, illik viszonozni ugye.
- Biztos betündérporozták a narancsleved, csúnya alakok vannak... ők pálmafának se valók.
A nagy lazulás közepette Hajna felé fordult, hát, ezt a kérdést se hallotta még... női szájból. Mondjuk ismeretlentől sem, de ezt megtartja magának csak huncut vigyorral megrázza a fejét.
- Ó, mindent a maga idejében... te mióta nem szórakoztál rendesen? Nem csodálom, hogy nehezen bírod az ismerőseim... - Igen, nehezére esne még mindig a család szó, de már szokja Maját is.
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 18. 23:35 | Link



Bár a kijelentést komolyan gondolta, még a mesék iránti elhatárolódás miatt kapott Hajna tőle egy szúrós pillantást. A mesékben igenis szabad hinni, sőt, ami azt illeti, ha valaki jobban odafigyel, hamar rájön hogy nem tejszínhabos torta az egész. Mindegy is.
- Áh, mindent értek. Te, eddig hány embert hajtottál már ilyen csúnyán igába? - Ez egy nagyon érdekes kérdés, éppen ezért teszi fel Luca, komolyan kíváncsivá vált, de aztán csak nevetni kezdett, mai lassan kínos vigyorba fulladt és jól össze is húzta magát a vízben. Őőő, ugyan már, semmit nem csinált, pindurit se.
- Tudod mit tettem tavaly nyáron, vagy tavaly, vagy idén, mi? - A torkát köszörülgetve lubickolt a vízben a lábaival, miközben egy néni dorgálóan és rosszallóan kiabált be valamit, Luca csak integetett neki. Mintha ez Thomas bá' másik szomszédja lenne és reggel is látta volna, nem számít. Ő rendike volt. - Nem hallottál még rólam eleget ezek szerint... De igen, mondhatjuk, hogy egy kicsit én csináltam... valamit. De nyugi, csak egy kis lelki dopping, nem halsz bele és változol unikornissá. Pedig de csini lenne a sörényed!
Jó, nem bírta ki a végén annyira röhögött, hogy már a hasát kellett fognia. A legszebb, hogy képes lenne az erejével elérni azt, hogy Hajna belemenjen egy hajfestésbe. Bár miután elmúlik és nem tartják benne fenn tovább az érzést, nyilván mehetne Luca más bolygóra, ha jót akar.
- Hogy miii? Te nem vagy komplett, ez menő. De nem, asszem ez nem igazi... nem is vágsz rá, ennyire szar?
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 18. 23:37 | Link



Biztosan kellemetlen lehetett a befogott munkaerőnek, legalább annyira, mint a játékvezetőcskének lehetne a múltja, a jelene, vagy éppen a természete. Ő mondjuk mostanra már ha nem is vígan, de minden saját lépésével együtt él, így nem különösebben szokta zavarni, ha kérdezgetik, megerősítést kérnek egy-egy pletykához, vagy éppen elhordják. Hát ha így élt? Így se semmi, ahová mostanra elért a kitartásával és tehetségével, fentről mondják, hogy nagyot lehet esni, de csak annak, aki fél a padlótól. Aki már ismeri, annak meg mindegy. A volt navinés is így van ezzel.
- Köszi, nagyon csini fejem van, amit sokan sajnálnának, ha elvinnél. Más is próbált már trófeának tekinteni, de legalább a fejem nem vitte haza kitenni a nappaliba...
Elhúzta a szájacskáját, hogy aztán felüljön és a megszáradt, vízből kilógó részeit újra összevizezze. Nem zavartatta magát különösebben. A barlangfürdőt messzinek érezte, más lehetőség meg nincs a faluban, na, majd ha lesz aquapark, akkor talán azt választja inkább. De végül csak megrázta a fejét, nem lesz senkiből paci. Ma biztosan nem.
- Micsoda barátnő vagy, megütötte veled a főnyereményt - nevetgélt Lucus nagy vidáman. Igazából biztos vicces lehetett, azt esze ágában sincs elvitatni, de hogy nem az a szórakoztató kikapcsolódás, abban biztos. Mondjuk lehet ebben nem ő az ász tanácsot adni. Ugye a ló másik naagyon végletes oldalán állni is szar. Vagy csak a bűntudata akarta elhitetni vele, még nem tudja.
- Mátéééé? Na, neked pasid van? És milyen cukika valaki. Ide jár? - Jó, a saját magánéletével sincs tisztában, de másokéval nem szokott hadilábon állni, a hetekben esküvőn is járt például, juhu. - Túlstresszeled kicsit, nem? Mármint nem értek a kapcsolatokhoz, de nekem úgy tűnik...
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 18. 23:39 | Link



Kicsit felvonta a szemöldökét az igazából szónál és érezte, hogy most aztán nagyon kéne figyelni. Feltolta a napszemüveget a fejére és a testével is a lány felé fordult eközben. Hümmögött kisit, hogy ja, érti, már a tényeket, azt nem, miért kell mindent az embereknek kifogásként kezelni. Vagyis ő annak érzi sokszor. Van távolság az emberek között, de ez nem feltétlenül lehangoló. Olykor előjön a hiányérzet a Törpe szerint, de azt sokan tévesen negatívnak veszik, pedig valójában visszajelzés arról, hogy igen is még mindig szeretjük és szeretnénk a másikat, csak nehéz.
- Azok is szokta jó sokat vitázni, akik itt vannak mondjuk egy házban a faluban, persze értem, hogy az idő végesebb, de azért nem a világ vége, ha egyikőtök a kéket, a másik a pirosat szereti. Majd meglesz a lila, ha kicsiszolódik a dolog.
Azt inkább kihagyná a sztoriból neki mennyi színkeverék jött már ki, de még az igazi, végső vagy nem sikerült, vagy egyszerűen lemosták. Szomorú is lehetne, de mostanra valahogy ezt elhagyta, újra csak vidámkodik és mosolyog, így a jó. Érzik ezt a világ másik felén is, a szó szoros értelmében.
- Az érzelmekkel mindig elég nehéz, mondjuk ha egyik fél se enged, akkor az elég patthelyzet. De ugye tudjátok, hogy a temetés drága, és azt a másiknak fizetni kell?
Pillogott rá nagy szemekkel, mert a fekete humor nagyon messze áll tőle, ezt is inkább amolyan figyelmeztetésnek szánná, hogy inkább lehet megérné ha gondolkodnának. De ki Luca, hogy értsen mindent? Ezután zavart és elég creepy vigyorral visszahúzza a szemeire a szemüveget és elfekszik az előbbi pózba süllyedve ameddig csak megy.
- Hátühmhüm. Az attól függ melyik ország, melyik bulvárlapját nézzük és melyik napon vagy hónapban. Listát esetleg? Legtöbbet a kutyáimmal vagyok, lehet hogy magamhoz is veszek megint végleg egyet, vagy kettőt. - Már majdnem sikeresnek mondaná magát, de nem tud a szájára ülni és kertelni sem szokott feltétlenül, szóval kisvártatva folytatja is. - Van egy énekes srác, akivel elég sokat vagyok egy ideje, elég jó arc, sőt, beszökött velem egy esküvőre meg ilyenek...
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2017. június 21. 20:04 | Link



- Nem értelek. Mármint mért nem próbálod meg akkor inkább lassabban és kevesebbet adva, ahelyett, hogy minden adandó nagy alkalomnál "kötekedsz", ahogy te mondanád. Tudom, hogy nagyon fáj az ember feneke, mikor végigsiklik rajta a betonon a rossz döntések miatt, de másként sose tanul semmiből. - Elég furán nézett Luca a rellonosra, mikor az nevetve mesélte a problémákat, lehet csak az érzelmi beállítottsága miatt, de szerinte ez nem igazán mókás dolog. Pontosan tudja ő is, milyen az mikor az ember popója nagyot huppan a kemény betonon, esetleg két szék között is, szóval nem igazán tartja lehetetlennek, hogy más is járjon így esetleg. Ennek ellenére ő továbbra is hisz, meg bízik is a mesék azon részében, hogy bár a hosszabb, középső rész mindig tele van gonddal, bajjal és megoldásra váró problémával, eljön mindenkinek a Happy End. Csak ugye győzze ezt bárki kivárni.
- Úúúú, mesélj még, tiszta Rómeó és Júlia. Ki inná meg a mérget előbb a másik miatt? Ki lenne rendesen öngyilkos elsőre? - Ezek kifejezetten furán hatna az alacsony lányka szájából, de nem ám csak a Disneyben van otthon, ennél a művészet imádó család kicsit jobban kikupálta. - Egyébként nem, csak nem egyszerű, de ha valamiért megéri küzdeni, én azt mondom ne hagyd annyiban. Láttam már sok esetet, mikor valaki feladta és nem lett boldog, azt nem éri meg.
Látott hát, persze, az ismerősének a húgának a barátjának a nagynénjének a szomszédjának a kutyája mesélte. Pooontosan. De erre nem tér ki bővebben. amennyi érzelem és tudás sajnos bujkál benne, sosem engedi őt, hogy kimaradjon a tanácsadós Luca.
- Hát azt nagyon jól teszed, bár nem hazudtak rólam sok dolgot, csak mindenről későn értesülnek és így vicces hogy kedden XY az új barátom, csütörtökön meg MN. Ennyire még én sem voltam ribizli! - Fakad ki egy pillanatra, bár mit tagadhatna? Nem volt semmi túlzás sok cikkben, csak ő nem volt hajlandó elismerni, nem is szabad, ezt már megtanulta időben.
- Bizony, szerelmeim. Hűségesek, szeretnek, imádnak, boldoggá tesznek... érthető. Ha jól tudom nem engedélyezett saaajnos ez a vegyes házasság. - Kinézett a napszemüveg mögül Hajnára, aztán el is nevette magát.
- Vannak előnye, igen, de elég jól keresek a repkedéssel, hogy ez amúgy se jelentsen gondot. Mikor megismerkedtünk is VIP vendég voltam náluk, aztán ott ragadtam. Különben simán, lesz nemsokára Szalamantonban fesztivál, ha gondolod hagyok neked egy VIP belépőt a postaládádban még jól jöhet.
Szál megtekintése

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Boglyas tér - Czettner R. Luca hozzászólásai (14 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér