36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 20:30 | Link

*sigh* Lacika - otthon

Ha olyan alkat lenne, érdekelné az, mennyire telnek a nap, hetek, ezen az isten háta mögötti helyen, de szerencsére folyton mozgásban fel sem tűnik neki, hogy majd' egy hónapja ideette a fene. Mondhatni, hogy nem lenne ezzel semmi gond, de igenis akad, azonban az ő véleményére ezen téren, még mindig nem kíváncsi senki sem. Azonban, legalább ez a sziget, a ház az, amely olyan elviselhető kényelmes és hangulatot teremt, amelybe már szívesebben felejtkezik bele, tény, itt sem lel meg mindent, nos, attól még akadnak érdekességek.
Lustán elnyújtózva kecmereg ki a fotelből, legutóbb forgatott újságot dobja a többi tetejére, a halomra és egy mozdulattal roppantja ki elgémberedett tagját. A világ dolgaival néha törődve, vagy célzott keresgéléssel eltöltött idő most semmi újat nem hozott, fogalma sincs, hogy a világuk unalmas manapság vagy nem mernek mindenről beszámolni, legnagyobb bánatára. A cenzúrázatlan, kendőzetlen igazságot papírra vetni ugyan nem a legkifizetődőbb, de relevánsabb lenne, mint pár szép szó arról, hogy mi a gáz. Bár tény, a varázstalan világ szépen forrong vagy épp pusztul, nem lepi meg, ott valahogy ez olyan mindennapos – még ha ezek most szélsőséges esetek, történetek -, hogy meglepettsége elő sem mászik. A ház most csendes, mindenkinek van dolga, magának is kellene találnia. Egy pohárért sétál, aranyló italt tölt belé és lustán kortyol belé, ahogy az italtálaló pultnak dőlve gyújt rá, ha már szabad program van, szabadon is tesz, ezt a levegőt egyelőre csak ő szívja. Az órára tekint, apró hümmentve realizálja az időt, most már legalább hozzászokott az ittenihez, de az óralap másodlapocskája, az az apró azt mutatja, amelybe beleszokott. Nos, túl sok az eltérés, még mindig. Mindegy. Neszt hall, nem a macska az, legjobb tudomása szerint az még csak a másik oldalára sem fordul, pláne nem kintről, vagy fene tudja honnan befelé mászva. Újabb korttyal pillant a forrás felé és ereszti le poharát végül.
- Téged is hazaesz a fene, ha kiszórakoztad magad? - horkan fel, nem tetszése nem újdonság, nem is az első. Nem fontos.
Hozzászólásai ebben a témában
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. január 25. 22:31 | Link

Ruben bácsi

Hosszú nap volt ez is, volt egy kedves diáklány a közeli varázslóiskolából, aki nemrég cikket készített vele az iskolaújságba. Vele! Nagyon tetszett neki az ötlet, azonnal ugrott is rá, mostanra pedig Gerda csak azért ugrott le a faluba, hogy adjon egy példányt a kissrácnak is. Egész hazáig ezt böngészte, néha kiszélesedő vigyorral olvasgatva a korábban adott válaszait, és Gerda azokhoz írt körítését. Ez irtó jó, alig várja, hogy a többieknek is megmutassa.
A teraszra felsétálva érzi a mágia bizsergését a bőrén, ahogy a hely védővarázslatai felismerik és átengedik. Anélkül halad tovább az előszobán, hogy megválna a cipőjétől és a kis hátizsákjától, ragyogó, sugárzó mosollyal libben be a lakásba, hogy aztán szembetalálkozzon az iszogató Rubennel.
- Szia, Ruben báácsi. - Enyhén elnyújtja az 'á'-t, csak annyira, hogy az még természetesnek és ne karikaturisztikusnak hasson. Széttárja a kezeit, majd rövid nekifutást követően gyermeki lelkesedéssel megöleli kedvenc bácsiját. Ruben jobb, ha vigyáz, mert ha a férfinak nem elég jók a reflexei, lehet az itala is kilöttyen.
- Mit iszol? Én is kapok?
Utoljára módosította:Márton László, 2020. január 25. 22:32
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 22:51 | Link

*sigh* Lacika - otthon

Az egy dolog, hogy holmi jött-ment alakok nem járhatnak csak úgy ide be, de néha kicsit még jobban rányomna arra a szelektációra, amelyet a bűbáj művel, csak akkor még ő lenne a szemét dög. Így is, csak akkor jobban. A sűrű léptek apró lábakhoz tartoznak, szemeit némán hunyja le, pár pillanatig kiélvezi még a társas magányt, meg inkább erőt gyűjt, mert sok minden van, amit ő nem bír, nem szeret, amire fintorog és azok között ott van az apró lábak gazdái. Ha valami, amivel végképp el lehet kergetni, az egy gyerek. Minél kisebb, annál rosszabb. Ezer kérdés, hangos, szagos, napestig sorolhatná, neki a türelme pedig nem erre van, szóval... Azt tudja, hogy a közelben van egy iskola, meg a faluban még egy, ahol az igazi apró népség lakozik, mindeddig a közelükbe se ment, és, ha valami biztos biztonságban van tőle, az ezen helyek egyike. Parancsra más cselekedni, szép, kérlelő szavakra is, de ez nem fenyegeti, vagyis de, az előszoba felől, és bár érti, miért történik, ezzel látványosan nem hajlandó békélni. Nem jobban, mint a helyzettel. Sosem békés.
- Bácsi – nyög fel fájdalmasan, inkább kést nyomjanak a combjába, tövig, de ez a hanglejtés és maga a szó... Orra rögtön ráncolódik, tekintetével megkeresi őt, lefelé pillant és erőltetett mosolyt ereszt. Látványosan nem tetszik neki az, akit lát. És biztosan tudja. Mire azonban bármit hozzáfűzne, még rohan is, ha nem lenne a segge mögött a pult, hátrálna, csapódjon a falnak felőle, majd koppan a feje, de így csak őt tudja eltalálni, koccan egyet a bútorral, dereka fájdalmasan nyomódik az élének, torkából pedig mordulás tör elő, más, ekkor indokolt kedveskedő nevetése helyett.
- Hogyne, kakaót, vagy langyos tejet esetleg, hogy aztán ledőlj délutáni sziesztára. Nem kéne neked napköziben lenni? - fog a poharára, szusszant türelmetlen, hessegeti is, amikor kiszúrja a lapot nála.
- Az meg mi? - nem szokása kérni, így veszi is el tőle és olvassa a címlapot. - Mivan? Edictum? Minek ez neked, nem is vagy iskolás. Vagy de? Franc tudja – legyinti el a dolgot, az most tök mellékes.
Hozzászólásai ebben a témában
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. január 25. 23:10 | Link

Ruben bácsi

Pedig Ruben igazán tudhatná már, hogy Leo elől egyszerűen nincs menekvés. Ez a mosoly, ezek az apró lábak, a kezek, a gyermeki lelkedés mindenkit elér. Mégha áthatni nem is hatja át, a férfi például elég immunisnak bizonyult a bájával szemben, de szerencsére ezzel egy viszonylag szűk kör részét képezi. A szurkálódásra, sőt, ne álszerénykedjünk, a nyilvánvaló sértésekre csak úgy tűnik, mintha még jókedvűbb lenne - az embernek az az érzése, hogy nagyon is tudja, érzi, mennyire irritálja a másikat. Hiába, Ruben reakciója tényleg rajzfilmbe illő, olyan tipikus morcos nagybácsi.
- Egy kakaó vagy forró csoki nem is lenne rossz. Betakargatsz a délutáni alváshoz? A szieszta elég jól hangzik.
Meg se rezzen, ugyan már. Elengedi Rubent, amikor a férfi megszemléli az Edictum címlapot, sőt, büszkén kihúzza magát és összefonja a kezeit maga előtt.
- Benne vagyok a suliújságban, ami van itt a szomszédban varázslóiskola. Én leszek a következő Pulitzer-díjas újságíró, tudtad?
Fogja magát és Ruben mellett beáll a pulthoz, a két kezét megtámaszja a szélén, majd fellöki magát és kisebb mászómutatványt követően felül a pult tetejére, így ő is rálát rendesen a lapra, amit Ruben a kezében forgat.
- Sztár vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 23:30 | Link

*sigh* Lacika - otthon

Minél hevesebben tiltakozik, annál rosszabb és erősebb az, hogy tapad és próbálkozik. Ahelyett, hogy mogorva arca elijesztené, még inkább marad. Ez a taktika elsőre sem sikerült, sőt, eréjes szavai sem, semmi, amitől más kölykök talán sikítva futnak az anyjuk szoknyája mögé, hogy megvédje őket a gonosz embertől. Mert bácsi... koránt sem az. De olaj kell a parázsra is, hát még a tűzre, nem is kell külön kérni. Fújtat egy sort, mint a kitörni készülő dühös bika, szabad kezét lógatja, majd a pultra támasztva kocogtat körmével türelmetlen, mire a kezek szorítása enged és ellép tőle. Nemhiába, többet van házon kívül, ha a másoknak oly aranyosnak tartott arcocska is itt van. Woody-val többet lóg a kölyök, ez biztos, neki van gusztusa hozzá. Nem csodálja.
- Majd anyád betakargat, nem vagyok én arra szerződtetve. Tudod hol a hűtő is ugye – int színpadiasan a konyha felé, lám, kedvessége most mutatkozik be igazán. Íme, pont tökéletes. - Jól hát, az összes ötletem jó – mormogja, majd figyelmét szerencsére hamar leköti az újság, átfutja a címszavakat, a küllemet, egészen komolynak néz ki, látszik, hogy időt töltenek vele, de hogy mégsem hivatalos. Szemöldöke megemelkedik a pöttöm szavaira, talán ritkaságba megy az, ahogy így tekint rá – sőt, biztos -, de tekintete egyszerre érdeklődő és meglepett.
- Mi a szart vagy te egy iskolaújságban? - erről nem volt szó, tudomása szerint. Ha hülyeséget csinál, oké, ő szív érte, de ha mindenkinek... Szinte már-már úgy tépi fel az oldalakat, hogy kikeresse azt, ami róla szól és falja a szavakat. Még a poharat is leteszi, némán futja át és értelmezi, ahogy egyre előrébb jut, úgy húzódik az arca. Vigyorra. Aztán röhögni kezd, nem tudja bent tartani. Igen, ezek komoly dolgok és... mégsem. Még meg-megrázkódó vállal pillant rá.
- Sztár... meg oknyomozó riporter – egyelőre nem forgatja tovább a lapot, ezen még ki kell mulatnia magát. - Mondanám, hogy nem illik hazudni... - a pult másik felére helyezi a lapot, a fejét megcsóválva ereszti el a sorokat. Komédia.
- Jó atyád mit szólt? Remélem őt jobban mulattatod, mint engem... - sztár. Lenyeli a gondolatát, egyelőre.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. január 25. 23:31
Hozzászólásai ebben a témában
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. január 26. 00:15 | Link

Ruben bácsi

- Olyan izé vagy. Kicsit se vagy kedves... - ráncolja a homlokát némileg rosszallóan mostanra, mert hát Ruben egyre kevésbé válogatja meg a szavait és egyre nyersebben viselkedik vele. Nem mintha nem tudná, hogy ki nem állhatja a gyerekeket, az sem biztos, hogy ez a rosszallás teljesen őszinte, merthát.. nos, ki tudja.
A férfi ott "teszi jóvá" a dolgokat, amikor az Edictumos cikket olvasva nem finnyázik, hanem láthatóan ő is legalább annyira jól szórakozik, mint amennyire Leo szórakozott, miközben Gerdával beszélgetett. A cikkbe illesztett képek is tiszta előnyösek, tetszetősen összerakott.
- Ő még nem tud róla, meglepetés lesz. De na, gyere már ide..
Először csupán a fejével int, ám hamar belátja, Ruben teljesen immunis, sőt, ellentétes pólust képvisel mindennel szemben, ami Leo. Először úgy tűnik, mintha a kisfiú bőréről fura, sötét kipárolgás indulna meg, majd ahogy telnek a századmásodpercek, úgy sűrűsödik fekete füstté, mely bevonja az apró testet.. bevonni? Sokkal inkább mintha maga a matéria foszlana szét, a levegőben az enyhén épp csak érezhető szulfur illata elveszik a füstölők aromájában. A folyamat furcsán követhetetlen, nehéz lenne megmondani, mikor tűnik el teljesen Leo alakja, mikor formálódik új sziluett az amorf formátlan füstből, s veszi át a tíz éves kisfiú helyét egy másik alak.
A pulton ülő "személy" valójában távolról sem hat embernek, még ha megjelenése többé-kevésbé antropomorf is. A vékony, szálkás alkatú férfi(?) bőre levendulatszínűnek tetszik, félhosszú, enyhén göndör fürtjeiben is a sötétlila árnyalatai köszönnek vissza. Mégis, a leginkább feltűnő a koponyájának két oldalán tekeredő szarv, illetve az átváltozás után érdeklődően lendülő villás farok. A lény vigyorában villanó két szemfog mintha élesebb lenne, de még nem vámpírszerűek. Márton Lacika kisiskolás ruhája is a múlté, a hátizsák már sehol,  a szépen vasalt kis méretű ing is, helyüket színes mintás, laza kimono szerű, de szabásában inkább távolkeleti hangulatú köpeny veszi át, amely épphogy csak körbeöleli az alakját. Szarvait csillogó drága ékszerek díszítik.
- Mostmár jobb? - Kezeit kinyújtja Ruben felé, hívogatva, hogy lépjen közelebb a pulthoz, melyen még mindig ül.

Utoljára módosította:Márton László, 2020. január 26. 00:15
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 26. 00:54 | Link

Lacika Yezebel - otthon

Gúnyosan horkan fel, mint aki jól szórakozik e szavakon és valóban. Nem, nem fogja vissza magát, ezen falak között nem kell, innen semmi sem megy ki, még az ablakon bekukucskálók elé táruló látvány is bőven az illúzió műve, nem hagyta meg még a kulcslyukat sem, így aztán semmit sem kell szégyellnie, a szavakat lenyelni főképp nem, undormányosabban hatna az, ha mézes-mázos szólamban szólna a gyerekhez, ha becézné, karácsonykor épp elég kedves volt, csomagot is kapott, többet is, ezek után egy évre bőven elég is, sőt mi több, a gyereket nézve véglegesen elég, nem egyszer fejezte ezt már ki, de... láthatóan, még mindig Lacika homloka ráncolódik. Tény, hogy a cikk javít a renoméján, jó pont arra, hogy amúgy nagyszerűen mulatságos olvasni és értelmezni a sorokat, mögéjük látni, látni, hogy azok a kis gyermeki vágyak mennyire... álszentek. Csoda, hogy a plafon a fejük fölött maradt, némán ismeri el csupán, hogy egy tényleg zseniálisan elhúzott mézed madzag volt, körbe is tekerte vele a nőt, meg aki csak olvassa, de félő, ha kimondja, elbízza magát, amelyből így sincs hiány. Az a lényeg, hogy ebben a családban senkinek nincs gondja ezzel. Minden tökéletes.
- Azt a meglepett arcot látnom kell. Előttem add oda azt neki – szinte már-már parancsoló, mégis, tényleg vágyik a látványra, a szavakra, amelyek először el fogják hagyni az ajkait, ő pedig csak majd ül, áll, valamit tesz a háttérben és talán ugyanúgy fog kacagni, mint az előbb. Nem biztos, hogy a címzettnek is ugyanúgy tetszeni fog, bár sosem tudni. Vannak dolgok, amelyek előtte is rejtettek és annak is kell maradniuk. Neki is kell meglepetés, nem? - Mondom nem ringatlak álomba – ezen képpel biztos nem reagál holmi csalogatásra, ösztönös és direkt, igen, talán kicsit még rá is tapos arra, hogy mennyire nem akarja a közelében tudni azokat az apró ujjakat, amelyekről még most, csak látványától borsódzik, a nem jó értelemben. A poharáért nyúl hát, eltökélt terve, hogy nem tesz mást, csak áll, egy karnyújtásnyira, gebedjen bele, de mire a pohár az ajkaihoz érne, pontosabban megemelve áll meg ott, megérti a csendes és a jelenséget. A változást.
A normál reakció egy öblös üvöltés lenne, néha még a varázsvilágban is lehet megrökönyödés és ijedtség, azonban minden, ami ide képzelhető, hogy történik az apró gyermekkel, hogy talán meg kellene illetődni, az most hiányzik. Cserébe széles és őszinte vigyor ül ki képére, láthatóan nem először kíséri ezt végig és az is biztos, hogy a pokróc viselkedés talán végig erre ment ki. Nem most, hanem mióta Lacika. A kísérő illatot szívja be, mélyen, ahogy a kortyot önti le torkán, és mire a pohár üresen koccan a pult lapján, az egész véget is ér. Mintha a gyerek sosem lett volna ott, vagy mintha az ő egyik olcsó illúziója lenne, de nem, ehhez neki semmi köze sincs.
- Már akartam kérni, hogy tedd meg. De megint az én fejemben élsz – cisszeg rosszallóan, de cseppet sem komolyan. Valóban. - Itthon abban vagy, amiben kényelmes. Nem, neked a „cuki” kell – mordul rá és egy öles lépéssel kerül hozzá végleg közelebb, teljesen, ahogy eddig szinte menekült, most úgy súrolja a lelógó lábakat és combokat testével.
- Szóval, most, hogy sztár lettél... – forgat szemet, mert hát... hagyjuk is, és megtámaszkodik mellette. Egy kósza tincsért nyúl és löki félre, mintha az átalakulás során ez elkallódott volna.  - ...legalább szóba állsz velem. Unalmas voltál eddig – ő meg kegyetlen őszinte. Mindig.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. január 26. 01:00
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. január 26. 01:49 | Link

Ruben

Habár az ifritet személy szerint nem zavarja ennyi idő után, talán sosem zavarta igazán, de valahol szomorú a tény, mennyire álságos és hamis Leo 'karaktere'. Túlzás ugyan azt mondani, hogy tényleg minden hazugság, amely elhangzik a szájából, mikor nem önmaga,  ám a maszk nem hiába maszk, funkcióját, célját tekintve más miatt létezik, nem azért, hogy reprezentálja az általa rejtett, valódi arcot. László, akárhogy is nézzük, valójában nem létezik, gyermeki, őszinte lelkesedése, naivitása és esetlensége hosszú évek alatt csiszolt allűr, egy szerep, amit mondjuk Yezebel indokolatlanul élvez még mindig. A gyerekekkel mindenki bizalmasabban bánik, könnyebben nyerik el az ember szimpátiáját, és úgy alapvetően nem tekint senki rájuk valódi veszélyforrásként, de még csak kockázati tényezőként is. Volt idő, a boszorkányüldözések idején, mikor a "jó" keresztény inkvizítorok, kutatták a mágiahasználókat. Akkor a gyerekeket isten teremtményeinek tekintették, akiket még nem szennyeztek be olyan földi bűnök, mint álszentség, épp ezért, ha valakivel kapcsolatban egy gyermek állította, hogy boszorkány, mindenféle per nélkül, azonnal bitófán végezte. A szélsőségeket azóta a társadalom konvenciói lekerekítették, de alapvetően a gyermekek megítélése nem változott az idők folyamán.
- Azt hiszem, nem lesz túl boldog. Amikor legutóbb egy aurorral ismertettem meg, tudod mi lett belőle. - Messze jobban szórakozik mindezen, mint amennyire indokolt lenne, de megszokhatták már tőle, hogy az unalmának elűzése érdekében Yezebel hajlamos.. játékokra. Ezeket a játékokat nem mindig élvezik a többiek is, de alapvetően ártalmatlanok.
- Ez csak egy sejtés, de mintha nem kedvelnéd annyira Leot. - Sejtés, nyilván, nem mintha nem tette volna Ruban elég egyértelművé, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az alakot. A kamasz Fruzsina még átesik a rostán valahogy, de László teljesen kívül esik az ingerküszöbén. A megjegyzésre felkapja a fejét és álmeglepettséggel-felháborodással eltátja a száját.
- Unalmaaaas? Leo az egyik legjobb aktom, ezt a sértést jobb, ha minél előbb jóvá teszed valamivel. - Egyik kezével kinyúl a poharak felé és elvesz egy másikat pultról, odateszi Rubené mellé. A talpa jelzésértékűen koppan a felületen.
- Tölts nekem is, ha már kakaó és meleg tej nincs.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 27. 20:00 | Link

Lacika Yezebel - otthon

Neki aztán oly mindegy miben és hogyan, az idő alatt, amióta először pillantotta meg ezt az alakot, vagy azt a bizonyos első átváltozást, már bőven volt alkalma véleményekre, szavakra, amelyek neki célzottan érkezve alkották véleményét, de sosem volt nehezebb dolga, mint az a kölyök képe, akivel olyan szélesen szeret mosolyogni rá. És mennyivel nehezebb, amikor nem küldheti el a francba, nem úgy, mint finoman nem is olyan rég, melynek hatásra – talán, persze, sosem tudni pontosan – most immáron sokkal kellemesebbé válik a hangulat. Nem titok, az ő ízlését egyszerre könnyű és iszonyat nehéz eltalálni, míg Yezebel a maga nehéz természetével már talán egy fokkal könnyebb, de... mindennek van útja és ideje, amely bele lett ölve a tevékenységbe. A kötelező körökön kívül azonban, inkább nem érintkezne azzal az apró kézzel. Még azért a gondolatra kirázza a hideg, majd ajkaira már lusta, de széles vigyor kerül. Szinte már látja a szavakat, nem lesz túl boldog, nos, ez ez elég enyhe kifejezés. Nem titkolt azonban, hogy kárörvendő dögként mennyire kívánkozik az, hogy lássa. Azt is. Rohadt katasztrófaturista.
- És nem tanultál abból? Még a végén megkockáztatom, hogy te ezt élvezed – nyújtja tovább, már-már nevetni támadnak kedve, de csak lágy csóválás jut végül reakcióként az egészre. - Vagy meglepően szórakoztatni fogja, vagy... Nos, róla beszélünk. Sosem tudni – és ez így van jól. Nem álszent, nem állítja be magát olyannak, mint aki sosem esett ezen túl, mégis, még ha azt is nézzük, hogy ő milyen és milyen tudna lenni, egészen jól áll. Mert van a komoly rész, amikor igenis ügyel, mint valami mocskos nyalizó, hogy ne jusson ide. Aztán, van a csábítás, amikor meg telibe szarja, mi lesz később.
- Látszik, hogy te vagy az ész a családban – próbálja nem iróniától fröcsögve kiejteni eme szavakat, arca is egészen komoly marad. - Fogalmam sincs, hogy honnan jöttél rá. Talán mert nem szoktam neki esti mesét olvasni? - maradjunk annyiban, hogy semmit sem. És akkor minden szava békés marad. Most már látványosan másképp viszonyul felé, pedig tudja, Lacika ott van a zsebében, a szekrényben, mint a holnapi ruházat, de ameddig nem látja, neki nem létezik. Ebben meg szinte fájdalmasan egyszerű.
- Az – horkan fel a felháborodásra, és bár valójában nem az, neki igen. Jó ideje csak azt a felét látta, mert adni kellett mindenre is és elszórni a magvakat, előkészülni és a többi. Tudja ő, miért és mire kellett, de had tiltakozzon, amikor csak tud. - Nekem jóvá tenni? Elviseltem, egész jól, nem is értem, miért kéne bármit is tennem. Talán inkább nekem járna az – mintha amúgy akkora becs egy gyereket rendesen kezelni. Hah. Jó vicc. Az üvegért nyúl, amelyből korábban töltött magának, a kifejezetten erre való kristály tökéletesen megőrzi az aromákat, amelyből most nem rest neki tölteni először, aztán magának. A poharat megemelve koccintja lágyan csilingelve a másikéhoz.
- A sztárságodra. De ha akarod, keresek neked kakaót, vagy... tejet. Utóbbi talán biztos akad.
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. február 3. 12:42 | Link

Ruben

- Ugyan már, miért élvezném, hogy kijön a béketűréséből? Semmi bájosan szórakoztató nincs benne, ahogy ti emberek ügyetlenül csúszkáltok az érzelmeiteken, mintha sima jégen próbálnátok talpon maradni.
Nincs a hangjában direkt bántó él, pont ezért hat furcsán a szavak jelentése és tartalma azzal a lágy, enyhén szórakozott hangszínnel, melyekkel formálja őket.
- Sok-sok jóvátétellel tartoztok, ami azt illeti, utoljára akkor produkáltatok számottevő manamozgást, mikor beköltöztünk és felhúztátok a védelmet. Azóta... - Ezen a ponton mintha lefelé görbülne az ifrit ajkainak sarka, egyszerre dramatikusan szomorú és lemondó.
- Semmi igazán jelentős.. és még csodálkoztok, hogy kijárok a mágusok közé.
Nyilván ő az áldozat, még akkor is, ha gyakorlatilag nemrég ismerte be, hogy saját szórakoztatására kísérti a sorsot. Lábaival helyezkedik a pulton ülve, combjait jobban kitárja, legalább annyira, hogy Ruben kényelmesen közelebb férhessen hozzá. Villás farkával megböki az férfi oldalát, épp csak gyengén mintegy utalásszerűen noszogatva.
Koccintás után lehajt egy keveset az aranyló italból, a poharat visszateszi az asztalra, de még az ujjai közelében marad, viszont mindkét kezével megtámadaszkodik a márványpulton.
- Hiába ível felfelé a karrierem, pár csokor virág az öltözőme nem lesz elég.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. február 3. 20:44 | Link

Lacika Yezebel - otthon

- Mert olyankor finoman bánik a finom kis bőröddel, azért – ereszti meg vigyorát, persze, csupa irónia, minden csak nem jó az, ha valóban ez történik. Mindenki tudja, mégsem retteg vagy reszket, amúgy sem tett semmit és hát, nos, most valóban jó gyerek listán van. Gyűlöli is, a láthatatlan féket, amit rátettek és amely visszafogja. De ezzel a másik is tisztában van, sőt, mindenki. Bizonyára ezt is szórakoztatónak veszik. Horkant egyet közben. - Nincs sok érzelmem, de azok stabilak. Na de nem mintha te nem szoktál volna nyekeregni, ha nem kapod meg, amit akarsz – miért ne húzza akkor ő is a témát, ha már feljött. Érzelmek, heves hullámcsapások, mindenki más és más, mint valami paletta, de van benne valami rettentő egyszerű és könnyen értelmezhető. Ő kifejezetten ösztönlény, nem is tagadta sosem és soha, szélsőségek között pattog oda és vissza, vagy épp áttöri a határokat és... nos, erősebben nyilvánítja ki azt, ami kínozza vagy amit épp akar. Errefelé még nem adódott ilyesmi, meg is van lepődve, de ami késik, azt fogják épp vissza. Türelmetlen, ami azt illeti, de megtanult várni.
- Ó, mire fel az a sok-sok, lemaradtam valahol bizonyára – tényleg tudatlan, kérdő fejet vág, miért is tartozna pont ő, mikor annyi mindent ad, bár tény az is, hogy sose vezet listát semmiről sem, meg, nem is mindig kedves. A száj lefelé görbülésére néma és sajnálkozó „ó” hagyja el ajkait, menten meghatja a dolog, mindjárt. Csak még le kell érnie.
- Szóval valaki éhes, értem én – csóvál fejet. - Sajnos nem tudok mit tenni, meg van kötve a kezem. Nem rosszalkodhatok, és általában akkor szoktam. De majd... keresek valakit, vagy alkalmat, és akkor nem kell a műhiszti. Akarom mondani a bánat – javítja ki magát, az apró bökésre már vigyorra formálódik ajka, miközben odahúzódik, ha már ilyen szépen kéri, pohármentes ujjai lépkednek a mozdulat közben végig a combon, majd elengedve azt, támaszkodik meg ő is a pult lapján. Az ő kortya kicsit kövérebb, de hamar leteszi a poharat, apró mozdulattal szabadítja meg ajkát a rajta maradt italcseppektől a nyelvével.
- Na mert amúgy szoktam tökölni virágokkal – forgatja meg a szemeit. Minek, elszárad mind, manapság meg már aranyból is gyártanak, az legalább tartós. De hát ő meg a romantika... Érdekes páros.
- Inkább ívelne felfelé az én karrierem. Unatkozom – sóhajt keserűen, ha a másik éhes, ő meg tettre kész. Ezzel se mond újat, de mikor ne most beszéljék meg, mintha teljesen normális jelenet lenne ez.
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. február 5. 14:51 | Link

Ruben

Dehogynem érdekesen hullámzó a másik, az ifrit szerint Ruben inkább csak előszeretettel fürdőzik az érzéketlenségében – igaz, bizonyos szempontból igaza van. Bizonyos aspektusait tekintve valóban jogosak a szavai, ugyanakkor Yezebelt szórakoztatja a férfi jóval ösztönösebb oldala. Az emberi ösztönök amúgy is felérnek egy jobb műsorral: hála szélsőségeiknek és kiszámíthatatlanságuknak. Még a legracionálisabban cselekvő embert is valahol ezek hajtják, a motiváció és elhatározás bölcsői, és hát igen ritka, hogy az emberek ezekkel szemben cselekedjenek. Ha mégis? A belső vívódás legalább olyan látványos előadás.
- Tudod, kinek a keze van megkötve? Az én kezem van megkötve és sajnos nem úgy, ahogyan azt szeretem. – Egy rövid pillanatra az ember még el is hiszi, hogy kelletlensége és felháborodása őszinte és valós, aztán ahogy a hangok visszacsengenek a fülben, úgy lesznek egyre hamisabbak és hiteltelenek. Súlytalanok.
- Szerződés köt, teljesítem a magam részét, mégis nekem kell mágusfaluban grasszálnom némi aktív mágiáért. – Ahogy Ruben közelebb merészkedik az unszolásra, elégedetten elvigyorodik és combjait épp úgy húzza összébb, hogy azok a férfi derekát érintsék oldalról.
- Na, csak valami komolyabb illúzió, azzal is beérem.
Ruben türelmetlensége, legalábbis, az, amelyet kihall a szavai mögött már majdnem bájosnak hatnak, legyen bármily szürreális és bohózatba illő vállalkozás “bájosnak” nevezni a másikat, de nem tehet róla, Yezebel számára valahol az egész társaság az. Kezeivel kinyúl előre és Ruben vállaira simítja az ujjait, gyengéden masszírozni kezdi a feszült izmokat.
- Csak nyugalom, nem kell sokáig unatkoznod, ez csupán átmeneti időszak, csak míg berendezkedünk.. – Szinte duruzsol, baritonja kellemesen dallamos, mintha valami visszafogott, prózai ritmusú verset szavalna, a maga diszkrét rímeivel és pontosan kiszámolt szótagjaival.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. február 16. 17:53 | Link

Lacika Yezebel - otthon

Látványosan pillant a plafon felé, mintha várná, hogy leszakadjon vagy égi áldás hulljon, de aztán csak szórakozott mimikával fordítja vissza felé arcát, mint aki épp nagyon átérzi, hogy mennyire meg van kötve és mégsem. Teljesen mindegy igazából, mindenki úgy van, hogy lapulni kell és asszimilálódni, eladni valamit, ami nem igaz és ebben a nemrég még gyermeki testben ücsörgő az egyik legjobb. Talán kicsit önzően magát rakja oda még, mert illúzióval elérhetné és el is tudja, de az sem teljesen ugyan az és az igazi sem. De a játékok most kellenek, nem mintha amúgy nem élvezné, csak... mert nem.
- Várjál, várjál, ha lesz időm, sajnállak. Ó, van bőven, nekem sem tanácsbéli rang, semmi nem jutott. Csak az unatkozó idegen, akinek sok pénze van. Nem tudsz valami módszert, hogy elverjem? Az időt és a pénzt, természetesen – persze, nagyon is vannak ötletei, de való igaz, ez a közeg eléggé szegényes ebben. Hallott már tagokat arról beszélni erre, milyen hatalmas, milyen színes, de hát ez az unalmasok életében az csak. Csillogásra vágynak mind a ketten, az egyik csecsebecsére, a másik egy világváros fényeire. De míg tart a szabadidő, az is megoldható, azonban a jó lelke – annak maradéka – nem fogja egyedül hagyni őt, ha már kimászott az utált pofika mögül. Tessék, máris van jó tulajdonsága.
- Mássz be abba az iskolába, ott degeszre tömöd magad vele – mintha amúgy csak ez lenne a módja, meg a megoldás, de hát had húzza kicsit az agyát, ki tudja, lehet tényleg meglépi, bár arra nem emlékszik, mennyire lett tabunak kikiáltva az a hely. Lehet nem figyelt, amikor a hely szóba jött. Mindegy is. Kényelmesen elhelyezkedik, oldalát immáron combok ölelik körbe, való igaz, ez már egy kedvenc beállás, kényelembe vágja magát ő is, vagy épp ujjai játszadoznak, amikre nem is figyel, mintha önálló életük lennének.
- Komolyabb? Melyik kellene? Ma ügyes voltál, választhatsz is – virág helyett? Úgymond. Bár semmi kedve nem volt ehhez, de az sem jobb, ha az ujjak, amik most a vállára simulnak, végül a szemét akarnák kikaparni és akkor ösztönös lenne bárminemű mágia, mint védekezés. De egyelőre csak aprót feszülnek az izmok az érintésre, majd szép lassan el is ernyednek, ajkai közül hangos sóhaj tör ki, egy kicsit lejjebb csusszanva támaszkodik meg végül, hogy minden olyat elérjen, amit csak kell.
- Már egy ideje tart. Sehol máshol nem húzódott el eddig. Biztos van valami gebasz, amit nekünk „nem kellene” tudni, amely miatt nyugodt seggen kell ücsörögni – tény, ő maga is kicsit késve érkezett, utolsóként, mert hát volt elég dolog, amit el kellett intézni, de nos, azt hitte, a közepébe ér ide. Fejét hátradönti, onnan néz fel rá, kicsit nyakatekert, de épp elég.
- Csináljunk valamit...
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. február 16. 19:07 | Link

Ruben

- Ha ennyire frusztráló itt, csinálhatok ajtót Amerikába. Tulajdonképpen logikus lenne...
Onnan hoppanálni vagy zsupszkulcsot használni pedig már nem olyan vészes, mintha egy óceán választaná el őket az úticéltól. Villás farka egyik oldalról széles mozdulattal átlibben a másik oldalra, míg elgondolkodik. Sajnos egy ilyen ajtó egyben kockázatos is lenne, ha valaha óvatlanok lennének, bár fene tudja addigra nem lesz-e már mindegy? Elsősorban nem az Ifrit az, akit ez a leginkább érdekel, talán még Dominik, de még Ruben is meglepődnének, mennyire érdektelen is számára mindez. Szórakoztatónak szórakoztató, míg a szereplők a színpadon táncolnak, míg van mit nézni, míg van mit várnia. A szerződés más megköttetett, nem szükséges még csak jelen lennie sem a végén, ha pedig úgy alakulna, hogy az ő hosszú, évszázados élete ér véget.. nos, a létezés túlértékelt. Minden és mindenki, aki megszületik vagy létrejön ezen a világon, előbb-utóbb elkerülhetetlenül végetér. Ki előbb, ki utóbb.
Ezért is nem Yezebel tisztje lesz dönteni az ajtó felől, rábízza a halandókra a választást, elvégre őket befolyásolja súlyosabban egy-egy jól vagy rosszul meghozott ítélet.
- De van egy kaszinó is itt Bogolyfalva szélén, ha érdekel, egész nagy, elnézhetünk. - Szélesen elvigyorodik, hegyeskésebb szemfogai (melyek még így is távol állnak egy vámpír funkcionálisan hosszabb fogaiétól) kivillannak.
- Nem, az iskola kizárva, túl sok, túl bonyolult módon egymásba fonódó védelmi mágia, oda csak úgy nem akarok bemászkálni. - Lehet, hogy meg tudná oldani, ha meg akarná, de ahhoz képest, hogy mennyire kockázatos, túlzottan fárasztónak hangzik a sok előkészület és utánajárás.
- Oh, my little thing.. - Van a lemondó sóhajában valami furcsán feminin, egyben mintha egyszerre gondolná komolyan és sajnálná valóban és mégis mintha lenne valami emberekre nem jellemző leereszkedés ebben az egyetlen megszólításban. Nehéz eldönteni, hogy pozitív vagy inkább sértő vagy ponthogy mindkettőn kívül álló, puszta megszokásból eredő frázis. Belesimít Ruben hajába.
- Ha tudnád, milyen csekély ez az idő, amit most előkészítéssel töltünk. Csak egy szempillantás ez a kellemetlenség, de jön majd még a lakoma, megéri várni, csak egy kicsit kell még kitartani.
Magabiztosan áll ehhez, amennyiben lenne valami, ami akadályozza őket, felső utasításra, valószínűleg tudna róla, mert bár ugyan már nem Ő a gazdája, de még mindig bizalmas a viszonyuk. A férfi közelről hallhatja a dorombolóan dallamos hangot rezonálni, ahogy lassan hümment a követelésére.
- Mit szeretnél? Nézzünk el a kaszinóba? Állítsam be a zsupszkulcsomat Amerikára? Vagy inkább itt maradnál valami elérhetőbb szórakozás kedvéért? - Az utolsó mondat végére szája szegletébe alattomos, pajzás mosoly húzódik, körme hegyével karcolva végigrajzol egy egyenes vonalat Ruben tarkóján.
Utoljára módosította:Yezebel, 2020. február 16. 19:07
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. február 16. 20:07 | Link

Lacika Yezebel - otthon

- Logikus és szuper, kiváló menekülőút, ha Lacika arcával akarsz megölelni – hümmög párat, őszintén, tényleg imádná azt az ajtót, de hát, túl nagy csábítás és persze, rizikó. A döntések feljebb születnek és bár tény és való, hogy van, amiben szabad kezet kapnak, ha ő eltivornyázna, mikor szükség lenne rá... megnézhetné magát. Van egy apró, de kötelességtudó fele is, amely nemet mond, logikusan gondolkodik. Nagyot sóhajt, olyat, mint akinek ez most a legnagyobb fájdalma.
- Nem tudom a drága mesterünk mennyire rajongana az ötletért. Majd egyszer felvetem – dörmög egy sort, vannak tényezők, amelyek le tudják úgymond állítani a vad kicsapongásokat. Van az a fájdalom, ami már valós és úgymond ijesztő, kevesek érték el, és talán senki más nem fogja sosem, de ameddig egy van, addig van fék is. Majd megoldja, Pest is tud élni, ha olyan napja van, az meg csak egy köpés. De szinte már megmelengeti a dolog, hogy érte ilyesmit is tenne. Cirógató ujjai azok, amelyek ezt mutatják ki, a köszönöm szó néha, sokszor elmarad. Azonban, ha azt nézzük, mi és ki ő, már fel se tűnik.
- Ahh, kaszinó! Arra pont nem jártam még, vagy ha igen, figyelt a fene. Miket nem látsz te. Van még ilyesmi meglepi hely? Ez sztripp-klub, vagy valami aljasság? - hátha az ő szeme már messzebb látott, bár, ha jól képzeli el és Lacika arcával nézegette a kaszinót, röhögni támad kedve. Bár a gyerekek kíváncsiak, épp ezért nem oly feltűnő. Ahha, érti a logikát, még ha nem is szereti.
- Sejtettem. Az összeset levédik, óvják, nehogy a ronda, gonosz akárkik ellepjék. Nincs is benne érdek, nekem nem lenne kedvem hittérítőt játszani diákokkal, szóval megértem. Akkor maradok én, nassolnivalónak vagy ha nem találok mást, akit tálcára dobhatok – mert nem rest és nem fél ilyesmit megtenni, odalökni és felhasználni. Más kérdés, ki kér ebből és mikor. Lelketlen dög, mondhatni, semmi sem szent. Az más, hogy idő közben faragják, visszafogják, de ha rajta múlna...
Szemöldöke ismét megemelkedik a szavaira, szinte már kérdő, miközben ujjait érzi meg tincsei között. Fejbőre bizsereg, aprót szusszanva rá hagyja, hogy folytassa. Horkant egyet, szemeit körbeforgatva húzza vissza a pökhendi vonásokat, amiket ott tart és ujjai türelmetlen kopognak.
- Mondod ezt te, aki már olyan rég létezel, hogy nem számít neked az idő. Úgy könnyű a szempillantás, ami lényegében az én életem is a te szemedben, bármelyikőnké. Várok és kitartok, mert ezt várják el, de nem kell az ámítás. Még a végén túl hihető lesz az, hogy unalmas alak vagyok – nem, még véletlen sem azt mondja ki, hogy felette bizony eljár az idő és nem lehet évekig egy helyben tárolni. Nem erre lett tervezve, de, mint az előbb is, van egy része, amely bólogat. Igen. Lesz lakoma, lesz tor, lesz ünneplés. Csak győzni kell idővel.
- Mmmm... - fújja ki a levegőt elsőnek, tekintetét a lakás egy pontjára függeszti. Mit szeretne. Túl tág kérdés, de opciókat ad. - A kaszinót. Az mókásan hangzik – vigyorodik végül el, kinek nem az, ha tudja, van mit kipakolni a zsebből. - De az se rossz, ha maradok a szórakozás kedvéért, bár, nem tudom az mit takar, viszont ha a várakozásnál tartalmasabb... nos, akkor hajlandó vagyok lemondani még kicsit Amerikáról – keresi meg az arcot, a tekintetet, már amennyire ebből a helyzetből lehet, aztán feltornázza magát és szembefordul vele, de a táv nem csökken. - Attól függ, öltözzek ki, vagy le?
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. február 20. 16:18 | Link

Ruben

Na igen, ki tudja, mit mondana rá Dominik, bár őt ismerve ennél azért óvatosabb és körültekintőbb, a forrófejűség bizonyos szempontból inkább Ruben reszortja, ami – végül is -, nem meglepő. A csoportdinamika ugyanakkor arról már nem gondoskodik, hogy Dominik csillapítsa le Ruben.. igényeit? Késztetéseit? Sebaj, Yezebel viszont jó programnak tartja, mindenki jól jár.
- Látod, ezért van értelme ennyit nézelődni itt, legalább közülünk nekem legyen valamennyi valid helyismeretem. – Mert az, hogy papíron elolvassák, utánanéznek az úgynevezett interneten, számára nem tudás. Yezebel ennél érthető módon régimódibb, a saját tapasztalatot többre becsüli, mint a közvetett tudásszerzést. Felvonja a szemöldökét Ruben következő szavaira és már-már arrogáns lustasággal mosolyodik el.
- Ugyan már, nem mondhatod, hogy olyan rossz ezüst tálcán feküdni. Ínyenc vagyok. – A lakás fényei megcsillannak az egyik szarvára aggatott ékszeren, ahogy kényelmesen hátrébb hajol, bár kezei Ruben vállán, illetve tarkóján maradak, csak törzsével távolodik el kissé.
- Türelmetlen vagy, ki kéne használnod, míg van időd másra is, lazítani, új dolgokat tanulni, azt hiszed mindig csak arra lesz szükség, amit most tudsz? – Szinte már együttérzően mosolyodik el, habár ezúttal nincs lenézés a gesztusban. Yezebel ismeri Őt, most úgy tűnik, mint aki csendben van, mint aki kiegyezett azzal, ahogy berendezkednek, de majd előbb-utóbb előkerülnek az érdeklődésbe bújtatott utasítások, az igények, az elvárások. Az ifrit már csak tudja, régóta ismeri.
Szerencsére Ruben érdeklődését viszonylag egyszerű irányítani ilyen helyzetben, elég néhány opció, hogy kibillenjen abból a törékeny agóniából, amibe a semmittevés taszította. Ha valamit, hát ezt nem tudja megérteni. Yezebel imád semmittenni. Pontosan tudja, hogy addig is csak telik az idő, percekkel, órákkal, napokkal, hetekkel és hónapokkal előrébb kerül az időpontja annak, hogy megkapja a jussát. Ha valaki, hát ő rendkívül türelmes lény, szükség is van rá. Az emberek sok türelmet igényelnek.
Ruben új pozíciója tökéletes arra, hogy ezúttal ismét közel férkőzzön hozzá fizikailag, míg a másik nem csökkenti a távolságot, addig Yezebel mindenféle hezitálás nélkül teszi meg. Érezni az ifrit enyhe szantálillatát, és egészen közelről látni a karmazsínvörösben húzódó fekete pupillát. A kérdésre összehúzza a szemeit, milyen csábító ajánlat – na nem mintha nem ő kezdeményezte volna.
- Noss.. – Egészen közel hajol, már-már összeérnek az ajkaik, ám az elnyújtott s vége úgy olvad szét a levegőben, ahogy lassan Yezebel ifrit alakja is lassan ismét formát vált, Ruben érintése alól szétfoszlik a szilárd felület, bőrén viszont még érezni, ahogy valami levegőben kavargó, az egyszerű füstnél kissé súlyosabb anyag először körülöleli, majd elkúszik mellette, mintegy megkerülve őt, végül nem messze tőle ismét formát ölt, magassarkú fekete lakkcsizma koppan a lakás padlóján, felső szegénye és a combjáig érő haute couture szoknya közt  finom anyagú neccharisnya mintája villan. A váll nélküli top fölötti bolerót merészen élénk lila boa anyag szegélyezi. A természetellenes árnyalatú vöröses hajkorona szoros lófarokba fogva omlik le a válla mentén egyik oldalt, feje tetején jellegzetes kerek keretes, színes lencséjű napszemüveg pihen. Kaszinóba pont ideális lesz.
- .. látom érdekel a kaszinó, így nézzünk el oda, egy kis kikapcsolódás nem bűn – fordul hátra immár női alakjában Ruben felé.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. február 23. 20:44 | Link

Lacika, Yezebel Maeve - otthon

- Mert ez aztán akkora hely, hogy most hanyatt kellene vágjam magam a változatosságától – maró gúny ez, de nem neki, hanem a helynek. Mert mint eddig, most sem rajong érte, szinte ordít róla, hogy ez nem az ő közege, nem az ő világa és nem is lesz sosem. Eladja annak, mert el kell, de talán senki sem veszi be sosem, hogy neki ez tényleg kellett és nem mondjuk valami „elvonókúra” vagy épp terápiás akármi, amelybe bele van kényszerítve. A külső sok mindent mond el, jó dolog a vélemény és sokszínű. Csak épp az a bökkenő, hogy őt nem érdekli, ki és mit gondol róla, ameddig az nem veszélyeztet dolgokat, és ha nem tesz semmi olyat, nem is fog. Csak ugye, arra meg néha kell valaki. Jobbik eset, ha a szebbik módja.
- De jó, oké, legyen. Elismerem a hasznos sétáidat – hogy ez mennyire komoly, ítélje meg a másik, ugyebár. Nem hordoz hangja semmi pluszt, de ez nála nem jelent biztosat sem, azonban azt tudja, már hozzá van szokva, ismeri és talán már bőven jobban igazodik ki ezen húzásain, mint bárki más. Ez érthető a fura humorára, vagy viselkedésére, amely szélsőséges, mint az időjárás. Most egészen kezes. Már-már undorító, hogy nyugtatja meg a falu hatása vagy sem.
- Hmm. Nem, valóban nem rossz dolog az, ezt elismerem. Érdekes ínyenc, aki játszik a falatokkal – talán ebben van a varázsa az egész kijelentésnek, vagy semmi sem, nem nevet fel, mert nem fájdalmas pont az, hogy erre is használva van. Kellemeset a hasznossal címen történik az egész, mert nem egy fájdalmas dologról van szó, amely alatt üvöltenie kell, mintha valóban késsel kanyarítana ki egy szeletet a combjából és tűzné villára. Szavaira már majdnem sértett horkanással néz felé, mocorog kicsit a fogásban, tarkóján még mindig bizsereg kissé, nemhiába, ha jó helyen van simogatva, mint valami kisállat.
- Persze. Lazítok én eleget. Arra mindig van alkalom. Tanulni meg... tudod, hogy a motivációm érdekes. Nem találtam semmit itt, ami leköthetne, egyelőre. Értelek én, legyek ennél is jobb, értem. A végén aztán te se bírsz velem, hát kell ez neked? - tanulhat ő, de akkor az olyan lesz, ami nem épp szép és kellemes, ha belelovalja magát, akkor meg még veszélyes is. De oké, nyugodtan lehet őt motiválni, aztán lesz ami lesz. Apró, aljas kis mosolya is ezt mutatja, ami kíséri a gondolatmenetét. De egyelőre nem gondolkodik semmin, a helyzetben marad és a jelenben, ha már kell valami, akkor legyen is, máshogynem ő harcolja ki úgymond, hogy ne az ücsörgős, csendes valami, mert az neki nehéz. Mintha mindig tennie kellene valamit és mindig tesz is, ő is mozgásban van, másképp vagy másfele. Nem nézelődik, nem múzeumozik, hanem cselekszik. De hát háborgó bensője nem is engedi, az pedig kiváltképp kedvező, hogy az ifrit erre is vevő, felveszi úgymond a ritmust és hasonul. Mert, mert kell. Ez igazából már az elején is érdekes volt, ahogy azonban szép lassan felfedezte és felfedte a dolgokat, annál jobban azzá vált. Mondhatni ahelyett, hogy üvöltve visszakozott volna a dolgok ellen, inkább belement, bele a játékba és még élvezte is. Mert ő is ínyenc. Feje kissé oldalra billen, kíváncsian, mit is művel, ahogy mozdul, ahogy közelebb érve szusszan az ajkakra és ahogy ismét változik. Szemeit lehunyva hagyja a dolgot mozdulatlan, lusta pillanatok ezek, mindig kivárja a végét, általában tudja is, merre halad. Aztán néz csak rá, mert megérzi végül ujjai alatt is, mi pihen és nem is ő lenne, ha a combokra nem szorít rá erősebben. Cisszegve csóválja meg a fejét, mintha mégse ezt választotta volna, főleg nem így. De hát, játék. Izgalom. Kellenek.
- Nem. Igazad van, minden mást lehet utána is művelni. A győzelmi mámorban, vagy épp a veszteség vigasza. Gyere kedvesem, akkor játszunk egy jót – nyújtja oda kezét, mint valami illedelmes ember, hogy lesegítse a pultról, miután hátrébb lép, hogy kényelmesen megtehesse. Nem kell sok, de mégis. Aztán kell csak magára pillantania, sokat nem kell variálni és mégis, elgondolkodva hümmög, amint megindul, hogy kicsit rendbe húzza magát.
- A vörös a nyerő szín, vagy legyek a visszafogott szerencsétlen flótás? - mintha számítana, mit is akar magára húzni. Egészen felvillanyozódott azonban, ez nem vitás.
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. március 17. 12:45 | Link

Ruben

- Ha olyan rövid életem lenne, mint nektek, folyton tanulnék, mindig csinálnék valamit. Nem hiszitek el nekem, hogy kevéssé használjátok ki, ami rendelkezésetekre áll – magyarázza Rubennek derűsen, miközben eligazgatja magán a ruhát, illetve a fal mellett álló szekrényhez lép, annak egyik fiókját kihúzva keresgélni kezd benne. Nem, nem ez, ez sem. Hm.. karcsú elegáns kis üvegcse, amit előhúz, benne borostyánarany folyadék. Hogyan is indulhatna el bárhová a megfelelő parfüm nélkül, nem igaz? Lepattintja a tetejét és a nyakhajlatába fúj egy keveset, épp csak annyit, hogy a szantál és valami visszafogott, kellemes tavaszi virág illata épphogy érződjön, mikor valaki közel hajol. Elvileg nem kéne kitűnniük a tömegből, de Yezebel mindig is vallotta, hogy minél inkább szem előtt van, annál kevésbé lesz gyanús. Azt mondják. Amúgy sem érheti szó a ház elejét, nem mintha neki lenne egyedül „beceneve”…nem igaz?
Stílustanácsadás! Ruben stílustanácsadásért fordult hozzá, nem is az öltönynek kell vörösnek lennie, hanem ennek a mai napnak a naptárban. Széles mosollyal fordul felé, karjait összefonja maga előtt egyedül egyik kezének ujjai közé csippenti az állát töprengve, szakértőként mérve fel a férfit.
- Úgyis itt fogunk maradni egy jó ideig még, kár eljátszani a visszafogottat, és különben is, kaszinóba megyünk! – Nem mellesleg az a gondolat is hízeleg, hogy Ruben gyakorlatilag hozzá öltözzön, még ha csak színek tekintetében is.
- A mélybordó pont megfelel majd. Elviszel vagy megkeressem a koordinátáit? – Nagy kérdés, és inkább költői, alapvetően arra számít, hogy majd úgyis hozzák viszik hoppanálással vagy mugli járművel, nincs nagy kedve a googleben számsorok után kutatni. Lakkozott körmei Ruben hajtincsei között szaladnak, ahogy elölről a hajába túr, némileg oldalra rendezve a szálalat, melyeket korában összekuszált.
- Utána pedig azt csinálunk, amit csak akarsz.. hm? – Jó lenne ezt készpénznek venni Yezebel szájából, de mindketten tudják, hogy az ifrit a pénzt inkább csak költeni tudja.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. március 19. 22:31 | Link

Lacika, Yezebel Maeve - otthon

- Kikérem magamnak, minden percet ki akarok használni, csak nem mindig lehet – horkan fel, mert valóban, tenne, menne, csak nyugalom kell meg friss levegő. Még fúj is egyet, mint valami bika, aki már menne a vörös terítőre, de csak ennyi, füst és nincs tűz. Egész jól bírja, de komolyan. Csak unalmas. - Lehet, te stréber vagy, én mindig jobban szerettem cselekedni. Nincs türelmem sokszor – von vállat, bár tudja, hogy lenne még mit és biztos hasznos lenne, de mindig elódázza vagy épp más dolga van. De bezzeg ha valamire rápörög, akkor ha kell, ha nem, csak azon van. Nem hiába, van is eredménye általában, csak ugye a motiváció, mindig másfelé megy. Ameddig a másik pacsulit ken magára, ő úgy nyújtózik egy nagyot, aprót roppannak a tagjai, kellemesen nyúlnak az inak és izmok és végül szusszanva ereszti le tagjait, mintha ennyi elég lenne tényleg lelazulni, de egyelőre beéri ezzel is. Mintha a tehetetlenség mellett hiába korzózna akármennyit, izmai letapadnak és a végén úgy érzi magát, mint aki már most megérte a hetvenet és alig működik valamely ízülete. De persze ez csak túlzás, ahogy ilyenkor szokása. Ennyi belefér.
Aztán meg a várakozás, mert hát ha már közösen döntöttek, húzza tovább a dolgot azzal, hogy közösen is válasszanak. Hiú mivolta meg szinte megköveteli, ha már megy, nézzen is ki, semmi átlagos, mintha mindig valamire várna és készülne, holott csak elmegy a boltig, hogy cigarettát vegyen. Ez már csak ilyen. Egy pörköltfoltos felsőben és csíkos melegítőben illúzióromboló lenne. Megáll, hadd figyelje őt, mint valami feladványt, mit meg kell oldani és mihamarabb. Aprót nevet a végén.
- Ez igaz. Itt leszünk. Akkor... mutatkozzunk be, legalább látszatra – mert attól még, hogy olyasmit vesz fel, ami kitűnik a tömegből, a viselkedése nem lehet az, amely illene a belsőhöz, ami fortyog benne. De legyen, egyelőre beéri a kaszinóval, megmozgatta a fantáziáját.
- Elviszlek. Bár franc se tudja merre van, na várjál – nem mindegy, hogy a semmibe, vagy vegasi kaszinóba ugrik, bár az kicsit neccesebb a táv miatt, a helyinél meg nem ártana először az ismeret. De megoldja. - Merre is volt? Arra emlékszel? - mert elég a környék, ha ott megfordult, egy kis séta nem árt, főleg ha népek vannak és lássák őket. Mint valami bevonulást. Megborzong, ahogy haját fésüli oldalra és ajkaira vigyorra húzódnak.
- Ez nagyon bátor kijelentés. Nehogy visszaéljek az „amit csak akarok” mivoltával – szinte mintha már arra készülne, úgy futtatja fel ujjait a másik oldalán, lassan és mégis, puhatolva, mintha azt nézné, meddig mehetne el. De tudja, bármeddig, végül, a nemrég felhúzott domborulaton át álla alá simítja ujjait, hogy aztán végül ellépjen, hogy tényleg magára is öltse azt, amit kiválasztott.
- Az a kérdés, mennyit szánunk erre. Nem az idő, inkább a kitömött zseb – elhaladtában veti oda a kérdést és már a szekrény elé is lépdel, hogy kikeresse a darabot, inget hozzá, minden apróságot, ami kelljen. Gombokat nyit meg, hogy az inget lazán ledobja, ami eddig pihent rajta és öltözik, a szokványos, ráérős tempójában, hogy minden a helyére kerüljön.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. március 22. 17:09
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. március 22. 17:52 | Link

Ruben

- Egy kis szórakozás még senkit sem ölt meg - mosolyodik el, és ez valahogy Yezebel, mi több, kifejezetten Maeve szájából hátborzongatóan hangzik. A tengeren túlon, de még csak a saját ismeretségi körükben is vannak még olyanok, akiket kiráz a kerek, színeslencsés napszemüveg gondolata. Kiket babonából. Kiket a tapasztalat tanított meg rá.
Nem mintha most bármire készülne, nem utasította, nem kérte senki, így a fennmaradó időt ígéretéhez híven részéről szórakozással töltené, ebben pedig az egyetlen ember, aki hatékonyan megakadályozhatná paranccsal, éppen itt sincs.
- Oh, azt hittem, hogy nagy unalmadban már végignéztél a lehetőségeken, na nembaj, megosztom veled a helyismeretem, a tó környéke biztos megvan. Vigyél oda minket, legalább sétálunk előtte egyet. - Lehetne mondani, hogy a magassarkúban nehéz lesz botladozni, de annál neki sokkal több gyakorlata van, minthogy némi tószéli sétálókő kifogjon rajta. Ruben talán még futni is látta meglepő gyorsasággal ezeken a sarkakon.
- Én sosem teszek bátor kijelentéseket, csak bátor ajánlatokat.. szívesen egyezkedek. - Élénkvörösre festett ajkai mosolyra húzódnak, közülük szabályos fogos fehérlik ki vékony sávban. Női táskájából, melyet most készülődés közben választott ki, néhány bedobált csecsebecse közül egy kis irattartót húz ki, melynek egyik lapja nemzetközi hitelkártyát rejt, azt mutató és középső ujjai közé véve mutatja fel Rubennek mai keretüket.
- Nincs értelme óvatoskodni, ha tét nélkül akarnék játszani, kisfiúként kiszaladnék a játszótérre. - Egész szürreális magyarázat ez úgy, hogy a mondat felénél Rubenhez lép, és a férfi által magához vett és felöltött ing gombjait kezdi ráérősen begombolni, míg Rubennek van ideje a zakóért nyúlni.
- Biztosan nyerni, fogunk, női megérzés. - Azért vigyorodik el most olyan szélesen, mert mindketten tudják, hogy Yezebel, bár képes felölteni az alakjukat, azért sem nőnek, de még csak férfinak sem mondható, így bizony lehetőségként a totális vereség is fennáll az estére.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. március 25. 19:56 | Link

Lacika, Yezebel Maeve - otthon

- Nézőpont kérdése. Van, akinek a szórakozása bizony öl – mintha ködösíteni akarna, hogy épp kire vagy mire céloz, nem kell biztosan messzire vinni a gondolatokat, hogy mégis mi az, amelyre gondolt, vagy csak utalt finoman. De ahogy ő érti, az nem öl, nincs a veszélyérzet mellé csatolva, a világ pedig folyton űzi és követel még többet és többet, mert bizony abból él meg, hogy sok szórakozó, unatkozó ember van és létezik, akik eljárnak helyekre és költik a vagyont, amelyre ők is készülnek éppen. Senki nem mondhatja, hogy nem törődnek senkivel magukon kívül, tessék, máris itt a gazdaság, amellyel igen és amelynek kerekét forgatják meg nem is olyan sokára.
- Körbenéztem én, de tudod, hogy csőlátásom van – von egyet a vállán, amit akar, azt vesz észre és azt jegyzi meg, ha nem tűnik ki neki, vagy nem viszi arra a lába, akkor bizony kimarad. Hát nem figyelhet tényleg mindenre. - Aha, az meg. Simán jó lesz – bólint, már be is lövi fejben, mint valami tényleges GPS és amely vezetni fogja őket majd. - Sétálni. Szép lassan, andalogva? Ez már majdnem aranyos – még vigyorog is egy sort, ha ezt komolyan gondolta volna. Persze, hogy séta, más nincs és ki tudja mennyi időre ragadnak le, nem árt raktározni némi friss levegőt, fogalma sincs, mennyire és milyen kaszinó lesz az, talán egy nagy csalódás, vagy épp pont meglepi, elválik. De tény, hogy a lényege az, hogy bezárja őket, ablakok sehol, ahogy óra sem nagyon, vesszen csak el aki betér és figyeljen a csilingelésre, zsetonok zizgésére, a lapok pergésére, hogy mint valami hipnotizáló műsora, úgy ringassa őket a nyerni akarás illúziójába.
- Azt tudom, hogy imádsz alkudni. Már tapasztaltam eleget – forgatja meg a szemeit, de a vigyor ugyan úgy játszik. Majd elválik mennyire lesz hozzá türelme és mennyire lesz sürgető bármiféle ajánlat. Minden elválik. Ha magát nézi, akkor könnyen és gyorsan, ha agyát elönti a szokásos. Odapillantva észleli a kártyák hadát és ajkait megnedvesítve bólogat párat. Aha. Nem szórakozik és ez jó. Bár a mondata utolsó felére látványosan fintorog, hogy ad még kártyát, csak azt ne. Oda már nem fogja követni, főleg nem Lacika alakját. Úgy ügyel rá, hogy azzal a nyápiccal egyszerre senki ne lássa egy helyen, mintha sose ismerte volna.
- Ejnye, ejnye. Ki ne kapjunk a költekezés miatt – cicceg párat, de hát, igazából már rég benne van, nagy tétet akar és nem lép hátra, ő nem. Kezét engedi csak le, húzza el a gomboktól és kinyúl a zakóért. Amint végez, úgy ölti magára és simítja le az anyagot, rendezi el magán, a tükör felé sandítva nézi át, majd hogy a kép teljes legyen, a hozzá párosuló nadrágra kerül a sor, a magán lévőtől hamar megszabadulva cserélődik át, mint holmi utolsó simítások. A kijelentésére nem tudja nem a fejét csóválni.
- Van olyanod? Mit súg még? - hanyagul hagyja szét levetett homijait, hozzáillő cipő, majd karórát válogat, ha akar, tud ő sietni. Végül, minden a helyén, úgy fordul felé.
- Na, megfelelek neked? - csak induljanak már, mi? Hajlamos sokat pepecselni, a hiú mindene követeli meg és ha már be kell mutatkozni...
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 305
Írta: 2020. április 15. 21:59 | Link

Ruben

- Csőlátás, igen, a célzócsövön keresztül... - jó ez igazából féligmeddig igaz csak, kettejük közül már csak mágikus affinitás miatt is inkább az ifrit kényszerült rá arra, hogy jól értsen a lőfegyverekhez.
- Mi az, hogy majdnem? Elbűvölő, egy kis ország kis máguvároskájában egy tó melletti macskaköves úton barangolni.. egészen nosztalgikus. - Jó kérdés, milyen nosztalgiára is utal, neki végtére igencsak sok tapasztalat és emlék áll rendelkezésre, amelyre visszautalhat. Talán Yezebelnek is volt olyan időszaka, még a 20. század előtt, mikor megadatott számára a nyugalom, amikor még nem az emberiség rosszabb oldala kaparintotta meg az adottságait. Sosem hallották a többiek ugyan még a véleményét arról, miként gondol a mostani életére, nem érdekelt senkit - és az is kétséges, hogy egyáltalán magát az ifritet túlzottan foglalkoztatná.
- Ugyan már, ha vesztünk is, könnyen visszaszerezzük. Egy kis költekezésbe még senki sem halt bele. - Legyint ugyan, de ami azt illeti, tudna ellenkező esetre példát hozni, még ha annak kifejezetten hozzájuk, szoros kis családi körüknek nincs hozzá köze.
- Azt, hogy ma a hetesre kell tenni, bármi is történjen. A hetes a mai nap nyerő száma. - Lehet, valami faji fixáció ez a hetes szám, a bűvös szám, mindenki, aki kicsit is ismeri Yezebelt, tudja, hogy ha teheti, a hetest játssza először, bármiben.
- Tökéletes vagy drágám, na menjünk. - Azzal belekarol Rubenbe és hagyja, hogy a férfi elhoppanálja őket arra a kis útra, ami leginkább megvan a fejében a környékről. Beszívja a kora tavaszi tópart illatot, a kaszinó illúziója már távolról látszódik.
- Milyen kedves, nyugodt környék. Kár lenne, ha történne valami. - Sajnálkozás helyett, mintha nagyon jól szórakozna, ami sosem jelent jót.
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. április 20. 21:02 | Link

Lacika, Yezebel Maeve - otthon, majd a kaszinó felé menet

- Mmmm, nem kell mindig cső oda, tudod, kreatívnak kell lenni – kacsint egyet, hogy nem kell durrannia semminek, hogy valami végül puffanjon a padlón. De nem is az a fontos most, hogy kitárgyalják mik a legújabb trendek a témában, melyik a legkézenfekvőbb az ő finom ujjai, vagy saját hosszú, mondhatni lapáttenyerébe. Elvégre szórakozni készülnek.
- Mert ha teljesen az lenne, akkor kiütést kapnék tőle – nevet fel, mintha az aranyos dolgok végképp nem mennének neki, de még elviselni sem tudja szinte, mert annyira lehetetlen az egész, még képzelet szintjén se. - Sok helyen barangolnék inkább, beérem most ezzel is. Akkor andalogjunk, mint a normális emberek. Vagy kik tesznek így – mint aki tudatlan, pedig nem az, eleget figyelt ő is, de az biztos, nem annyit, mint Yezebel, akinek hosszabb út van a háta mögött, mint amelyet a falu, az ország, de talán a világ elbírna. Nem szokása a túlzott nosztalgia, neki a jelen és a jövő a fontosabb, mint az, amit maga mögött hagyott. Az, ha valamit a másik mesél, ha előfordul, akkor meghallgatja, mint holmi mesét. Ez már csak ilyen. Egy ital, macska az ölbe, mint majdnem a normális emberek, ha már ide jöttek játszani. Bár sosem tudja, hogy ő maga tud-e olyan lenni. Inkább mint a kés a tartóban.
- Én nem aggódom ezen, sosem. Talán lenne kitől aggódni, de fel sem fog tűnni, főleg, ha megkapom a nyerő lapjaim – ropogtatja ki ujjait, mintha máris arra készülne, hogy felemelve lesse meg, mit rejt a szerencséje. Ez változó, semmiben sem kitűnőbb annál, mint aki bemegy oda és játszik csak úgy. Semmivel. Csak neki van miből veszteni bőségesen, nem aggódni, hogy oda a holnapi kenyér. Vagy akármi más. - Neked mikor nem a hetes az? - vigyorodik el, hát felőle tegye, ő meg majd random, mint ahogy szokása, akár vezetheti is a kezét, lesz ami lesz alapon. Még egy apró igazgatás és készen is van, ítéletre vár, elégedett képpel pillant felé a bókra, mint aki csak erre várt.
- Melletted csak így lehet – vigyorodik el, és egy pillanat alatt ott is vannak, a talpa alatt immáron a macskakövek göröngyösségét érzi, előre tekintve pedig észleli ő is a kaszinót, amely ugyan még nem teljesedik ki, hisz valóban ráérős léptekkel haladnak, igyekszik a saját hosszú lépéseit a másikéhoz igazgatni. Karja ott marad az övével összefonva, szabadjával pedig cigarettát túr elő, túr elő és ajkai közé tűzve gyújtja meg azt.
- Én már azt kívánom, történne. Túl nyugodt, pedig aztán ki tudja kik vannak erre, simlisek és kapzsi lelkek? Bujdosó álszentek? Csak csendesek. Biztos a légkör – húzza el a száját és a füstfelleget fújja az ég felé. Mert bár ők is csendesek, eleget figyelnek ahhoz, hogy tudjanak.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér