36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2019. október 4. 22:10 | Link

Andretzky Korinna

Még másodévben kért meg Lovászi Lara, hogy vigyek verset a naptárjukhoz. Igen, azóta két év eltelt, de a versek csak szaporodtak, és úgy gondolták a szerkesztőségnél, hogy tesznek mégegy próbát, vagyis kérnek még pár verset.

Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok, mint az első ilyennél. Ez nem jelenti azt, hogy nem töltöttem órákat a vers kikeresésével, és azt sem, hogy nem aggódok amiatt, hogy megsértem valahogy a munkatársat, akit Lovászi Lara küldött a versekért. Egyszerűen azt jelenti, hogy nem félek annyira a beszédtől, hiszen akkor talán még kevésbé voltam oda az emberi társaságért. Vagy fordítva? Nemtudom most eldönteni.
 Közben lassan lépkedek, kezemben a versekkel, és oda is érek ahhoz a padhoz, amin pár éve nyújtottam át remegő kézzel költeményeimet.
- Szép napot! - köszönök udvariasan a padon ülőre, és kezet nyújtok.
- Angelica vagyok a versekkel. - mondom, és elmosolyodok.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2019. október 17. 19:48
Hozzászólásai ebben a témában
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. október 10. 08:18 | Link

Angelica


Lara sikeresen tüdőgyulladást kapott, mert megint kint volt mindene, miközben bulizott, ezért az egész szerkesztőség a nyakamba hullott, többek között az is, hogy találkozzunk Angelicával, akivel anno Lara nagyon meg volt elégedve, és mivel a lány Bagolyköves, nem kellett becitálnom a szerkesztőségbe.
Ma szerencsére nincs olyan rossz idő, mondhatni a legcsodálatosabb őszi nap van az egész szezonban, ami azért nem rossz, hiszen a padon üldögélve az ember, aki az esküvőjére készül, meg arra, hogy hamarosan azt mondhassa, pocaklakója van, elkezd odafigyelni, hogy minden jó legyen odabent. Mert bizony, ebben a fázisban vagyunk, hogy hamarosan Everleigh leszek, és belecsapunk a bébigyártásba. Igazából, most is lehetnék már terhes, de nem vagyok, ezt onnan tudom, hogy séta helyett repülve jöttem ide, hogy még legyen időm venni egy finom málnás-mentás teát is a cukrászdába, mielőtt még megérkezne a lány.
Teljes chill. Így tudnám jellemezni jelenleg az állapotomat, amiben már azóta benne vagyok, hogy menyasszonnyá váltam. Jack mellett lehiggadtam, olyan lettem, mint amilyen mindig is voltam, mint akit elnyomtam magamban egy évtizeddel ezelőtt. A kiegyensúlyozott, békés, megfontolt nő, aki tényleg a családi tűzhely őrzője, aki a férjének, gyermekeinek mindent megad, aki kész felkelni hajnalban, hogy tökéletesen kerek tükörtojást süssön. Furcsa dolgok ezek, a változások. Ahogy az éjből nappal lesz, nyárból ősz, vadból szelíd. Nem, ez a változás nem a teljes átalakulásom, pusztán egy maszk levétele. Újra az vagyok, aki voltam, a nő, aki méltó egy olyan férfi szerelmére, mint Jack.
- Szia.
Köszönök vidáman, gondolataimból kiszakadva a lánynak, és megpaskolom a mellettem lévő helyet, miután átveszem tőle a kezében tartott papírokat, emlékeztetve őt az első és legfontosabb szabályra.
- Tegeződjünk.
Nem vagyok öreg, nem érzem magam annyinak, ahány éves vagyok, nem vagyok a tanára, sem semmi ilyesmi. Szeretném, ha nem feszengne a társaságomban, ha élvezné az itt töltött perceket, a közös munkát, én pedig átfutom az első lapot.
- Lara teljesen beleszeretett az írásodba, és jogosan. Nem gondoltál még rá, hogy saját kötetet adass ki?
Hozzászólásai ebben a témában

Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2019. december 5. 17:21 | Link

Korinna

Jelzésére leülök és kíváncsian, kicsit izgulva várom, mit mond a versekre. Egy kicsit lehet, hogy túloztam amikor azt mondtam, nem izgulok.
 Mikor megszólal, azt hiszem először, a lapokról fog beszélni, de rájövök, hogy nem.
- Majd megpróbálom betartani. - mondom, miközben kicsit nevetek. Én még néha a felsőbb évesekkel is magázódok, de most tényleg megpróbálok odafigyelni.
 Szemeim elkerekednek, és egy kis büszkeség is elönti a szívemet a dicséret hallatán. Vajon tetszene másoknak is?
 - Még nem gondolkoztam rajta, de igazán köszönöm az ötletet. - Vagy minek is nevezzem ezt? Nem tudom. Talán ajánlat, vagy valami hasonló. Minden esetre vidáman kezdem tervezni magamban a kicsi könyv borítóját, és a versek sorrendjét.
 Egy rövid elkalandozás után felnéztem Korinnára. Hiába vagyok ennyire boldog, azért tartok attól, hogy nem tetszenek majd a verseim az embereknek.
Hozzászólásai ebben a témában
Korinna W. Everleigh
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. december 8. 16:21 | Link

Angelica


Elmosolyodok arra, hogy megpróbálja, mert tudom, hogy a tanárokkal szemben nagy elvárások vannak, és nem egy tanár van, aki korábban az évfolyam, sőt a háztársam volt, kezdve rögtön az Eridon házvezetőjével, az én legjobb barátnőmmel, Opheliával. Én azonban nem vagyok a tanára, így nem kell olyan szigorúan venni a dolgokat. Persze nem fogom korholni, ha magáz, de azt sem ígérhetem, hogy nem veszek majd az indokoltnál mélyebb levegőt, mikor ez megtörténik.
- Rendben. Ha úgy döntesz, hogy szeretnél megpróbálkozni egy önálló kötettel, annak kicsit hosszadalmasabb folyamata van, de Lara azt mondta, hogy ebben az esetben ő végigegyengeti az utadat, viszont muszáj lesz bevonnunk oda több felnőttet is, hiszen számos más szempont is lényegessé válik. Viszont azt tudnod kell, hogy ebben az esetben nem pár napról vagy hétről van szó, hanem sokszor hónapokról. Nagyon odafigyelünk a jó időzítésre, mert egy-egy mű sikeressége azon is múlik, hogy az év mely szakában jelenik meg. Illetve ott ugye sokkal több is a munka, illusztrációk, kinézet, stílusjegyek, minden apróságot át kell rágni. Szóval ha ilyet szeretnél akkor Lara kérte, hogy mindenképpen keresd meg.
Egy kicsit talán sokkolom vagy sok információt adok át, de fontos, hogy ezzel a lehetőséggel is tisztában legyen. A társam meglátott benne valamit, én pedig nem szeretném, hogy ne legyen tájékoztatott arról, mivel is jár az, ha úgy dönt, velünk dolgozik a továbbiakban. Bízom benne, Larában, hiszen mindig kiváló ízlésvilággal rendelkezett, és pillanatok alatt képes felmérni, hogy kire érdemes odafigyelnünk és kire nem. Sokszor kérem ki én magam is a véleményét, mert kevésbé vagyok objektív, mint ő, és sokszor elkalandozom ilyen téren, ő viszont az eszem, aki visszaránt.
- A versekért járó fizetséget december közepén kapnád meg. Hogyan szeretnéd? El tudjuk vinni a bankba a számládra vagy el tudom hozni én ide, vagy bejöhetsz hozzánk is, illetve, valamikor mindenképpen jó lenne, ha el tudnál jönni a szerkesztőségbe, hogy a végleges példányból az elsőt neked adjuk, hiszen az a te példányod. Elkérlek az igazgatótól meg a házvezetőktől, csak tudnom kellene, hogy neked mikor lenne alkalmas?
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér