29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 18:32 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Olaszország fantasztikus volt. Salvatore-al ismét bevettük az olasz utcákat, és mintha nem tűntünk el volna évekre, ugyanolyan kitörő örömmel fogadtak minket az utcai bunyósok. A taktika megmaradt, a meccs mindig meg lett bundázva és hatalmasakat kaszáltunk. Mindig ugyanaz. Salvatore-t csépelem a meccs vége előtt pár percig, majd az utolsó másodpercekben a földhöz csap, ahonnan nem tudok felkelni. Vagyis ez hazugság... "nem tudok" felkelni. Kérlek, nincs olyan világ, ahol engem ez az olasz bájgúnár letudna győzni.
- Prossima volta - annyit tesz legközelebb, majd intek egy utolsót neki, mielőtt belépek a kandallójába. Niamey már elindult vissza, Bagolykőre, hamarosan meg is érkezik. Én előbb érkeztem meg, de nem is baj. Testemet sebek borítják, szemem alatt ékes monokli virít, amit megérdemeltem. Az öreg rájött, hogy bizony megbundázott a meccs, és szépen be is vert egyet, majd a haverja kedvesen végig szántotta hátamat pengéjével. A seb nem lett mély, de az tuti, hogy szép heg marad majd utána. Szerencse, hogy Niamey hamar odaért, különben mindketten ott halunk Salvatore-ral, de így röhögve tudtunk elszaladni a kaszált pénzzel.
Táskámat hátamra vetve állok a hopponálási pont előtt. Rágyújtok és fogalmam sincs merre induljak. Vissza a kastélyba? Áh, nincs kedvem a diákokhoz, főleg, hogy már rég vége a szünetnek, én meg faszán ellógtam az első négy napot. Tovább is maradtam volna, de Salvatore körülbelül kirakott, hogy takarodjak vissza és ne legyek gyökér. Igaza is van, de akkor sem akartam visszajönni. Hiányzott, hogy verekedjek. A felesleges stressz folyamatosan le lett vezetve és még pénzt is kerestünk vele. Gyógyszereimet nem is kellett szednem, mert olyan mértékű semlegesség és nyugalom járt át mindennap, hogy leírni sem tudom.
Mi is legyen most? Itt b*szódok meg vagy elindulok valamerre? Inkább az első. Táskámat egy közeli padra dobom, majd ugyanilyen lazasággal vetem le magam mellé, így szívom tovább nikotinbombámat. Az élet!
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:35
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 18:36 | Link

Denis
Felöltöztem


Csendes magányomban sétálok hazafelé. Az egész napom ilyen volt, átjárta a csendes magány. A teaházban szeretem, hogy emberek között vagyok, és mégis egyedül. Mostanában sokszor vágyom erre, sokszor megfordulok ott, már szinte kívülről tudják, hogy mit innék. Mindig ugyanazt, pedig megfogadtam, hogy ha már egyszer van lehetőségem, akkor mindent végigkóstolok. Nem érzem most a késztetést rá. Az elmúlt hónapokban az otthonról hozott pénz jelentősen megcsappant. Amikor Will befogadott, neki akartam adni, de nem fogadta el, azt mondta, ez a pénz az enyém, én döntöm el, hogy mihez kezdek vele, segít megtanítani beosztani. Van még, nagyjából a fele, de sok mindent megkóstoltam a faluban, és vettem pár relikviát. Nem is tudom, hogy azokat miért. Hógömböket például. Semmi értelme nem volt, most is ott vannak az éjjeliszekrényemen.
Fázósan húzom össze magamon a kabátot, miközben meglátom a padon ülő alakot. Voltak már rossz tapasztalataim olyan emberekkel, akikkel nem kellett volna találkoznom, és Erik se lehet mindig szuperhős szolgálatban, hogy megmentsen. Talán, ha egy kicsit gyorsabban sétálok, nem akar majd követni. Vagy éppen azért tenné? Mert tudja, hogy félek?
Minél inkább haladok felé, annál inkább kivehetővé válik az arca, felismerem, ahogy a vonásait is, és látom a monoklit is. Dönthetek. Most még választhatom azt, hogy elfordulok, és kicsit hosszabb úton megyek, vagy elsétálok előtte. Egyik sem. Helyette érzem, ahogy a fehér kabátra ülve, elfoglalom a helyem a pad másik végén.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 18:37 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Szinte kedvesen melengeti a nikotin a tüdőmet. Káros, szenvedély, tüdőrák, meghalsz. Rendben, haladjunk. Ha nem ez miatt halok meg, akkor magam miatt, a démonaim szívesen is segítenek benne. Akkor nem k*rva mindegy? Végül is, akárhonnan nézem így is úgy is magamat ölöm meg. Vagy így, vagy úgy, de meg fogok halni. Ahogy mindenki más is, csak én lehet idő előtt. De addig biztosan élvezem az életemet és nem feleslegesen halok meg.
Szemeimet behunyom, muszáj, mert annyira elkezdett sajogni a szemem, hogy kicsit talán fel is szisszenek. Kezem odakapom, amikor megérzem, hogy a pad megmozdul. Fejemet arra fordítom, kezemet lassan veszem el szememről, Ő ül előttem. Ő, akinek tizenhat éve halottnak kéne lennie. Ő, akinek a létezéséről nem tudtam. Ő, aki élet és halál között mozog mindennap. Ő, akit titokként kezelt az egész Payne család. Az egész Brightmore család. Szégyen...
Ajkam lefelé görbül, ahogy felfogom ki is ő valójában. Lehunyt szemmel, összeszorított ajkakkal kelek fel. Táskámért nyúlok, megmarkolom szárát és elindulok a kastély felé. Ahogy elmegyek előtte, az a jellegzetes illat megcsapja orromat. Cath illata. Egy pillanat erejéig megtorpanok, de már lépek is tovább. Nincs nekem itt keresni valóm. Nem akarom látni, ő se akarjon engem látni. Főleg ne így. Főleg ne így, ahogy tiszta seb vagyok, kék-lila-zöld foltok borítják testem minden sejtjét.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 18:49 | Link

Denis



Nem tudom, hogy mit várok ettől az egésztől, hogy mi lesz most itt a csendes, kihalt semmiben. Most már nem csak, mint egy cserfes kislány, beszélgethetek vele nagy álmokról, már tudja. És én nem bánom. Várok, ha kell, hajnalig várok, csak, hogy mondjon valamit, még káromkodhat is, csak legyen valami eredménye.
Ám semmi. Ül, vár, majd érzem, ahogy feláll, a szememben hirtelen jelennek meg a könnyek, mert ha ő most elmegy, akkor az egésznek nem volt semmi értelme. Amikor kiléptem az ajtón, megcsúsztam, a vérén, vagy talán Cath vérén, nem tudom, talán mindkettejükén. A fapadló mohón szívta be a fémes szagú, vöröslő patakot. Elhalad mellettem, majd megtorpan, reménykedek, de reményeim egy pillanat alatt fordulnak át kétségbeesésbe, ahogy tovább indulok. Nem képes semmit sem mondani. Ha nem mondok semmit, el fog menni. De mit mondhatnék? Mi érdekelheti?  
- Életben maradt.
Mondom végül érthetően, de mégis csendesen. Ugyan nem kérdezte. Valahogy azt hittem, ha egyszer viszont látom, kevesebb seb lesz rajta, és sokkal több kérdést fog feltenni. De nem. Csalódottságot érzek és fájdalmat, amiért nem szólalt meg. Ennyit talán azért akarna tudni, hogy nem gyilkos. Mivel felkelt és elindult, én is felkelek, és elindulok, az ellenkező irányba, onnan, ahonnan jöttem.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 18:52 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Több méter van már köztünk, ahogy meghallom hangját. A húgom hangját, ahogy azt mondja Cath él. Nem öltem meg, megmentették az életét. Cigim lóg a számból, ahogy az ég felé pillantok. Pár perc és lefog menni a nap, én meg akkor jöttem vissza ide, amikor távoztam, mintha el sem mentem volna. Nem könnyebbültem meg, hogy Cath él. Nem lettem jobban, szívemből a fájdalmas kétségbeesés nem tűnt el. Ám, amikor meghallom a hangját... akkorát dobban a szívem, mintha kiakarna szakadni. Szemem és hátam fájdalma eltűnik, egy szempillantás alatt. Más a hangja, más a tudattal, hogy ő tényleg a húgom. Az a húgom, akivel anyám elvetélt, aki tizenhat éve halott, akinek elvittek a temetésére, akinek pontosan tudom, hogy hol a sírköve.
Táskám testemmel együtt remek, abnormális módon. Könnyeim hirtelen buggyannak ki, észre sem veszem őket, csak akkor amikor már arcomon folynak. Szabad kezemmel odanyúlok és tényleg könnyek. Keservesen elmosolyodom. Hányszor is képzeltem el ezt a pillanatot? Ahogy találkozunk, mint a normális testvérek, ám már ott elbukott a dolog, hogy az egyik testvér majdnem gyilkos és elmebeteg. Ennyit a normálisról.
Kezem elengedi táskám szárát, egy időben azzal hogy térdeim megrogynak és az utca közepén kerülök megint térdre. Miért is jöttem vissza? Miért nem maradtam ott, ahol senki nem ismer, ahol mindig a homályba burkolózhattam, ahol mindig volt egy üveg whisky elfeledtetni mindent? Miért kell nekem mindig visszajönnöm a szarba, hogy még szarabb legyen? Lassan felállok, táskámat ott hagyva indulok el utána, amint beérem elé kerülök, de csak állok. Mit is kéne mondanom?
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:52
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 18:54 | Link

Denis



Titkon azt hittem, hogy utánam jön majd, hogy mégis kérdez, és kérdez, én meg annyira megilletődök majd, hogy mindenre őszintén válaszolok. Tényleg azt hittem, hogy ez lesz majd, azonban helyette? Totális csőd. Olyan ostobának érzem magam, hogy azt elmondani nem tudom. Eddig azt hittem, hogy a bátyám egy hős, egy csodálatos ember, és még akkor is azt hittem, amikor Willel beszéltünk róla, pontosabban nem is én hittem azt, hanem Will. Nagyon hosszan mesélt arról, hogy miért örült Denisnek, miközben a kórházból vártuk a híreket. Azt hiszem, azért mesélt akkor, mert ő lemondott Cathről, és nem akarta, hogy én is lemondjak Denisről. El akarta terelni a gondolatait, de, amit mondott, azok megnyugtattak.
Ostobának érzem magam, ahogy haladok, abban se vagyok biztos, hogy rendesen tudok járni. Kínos az egész szituáció, amibe belekevertem magam. Aztán megtorpanásra késztet a tény, hogy ott van előttem, és belül hihetetlen nyugalom száll meg, ami ádáz csatát vív a félelemmel. Félek, hogy kiabál majd velem, de azt mondták, a kockáztatók nem csak nagyot bukhatnak, hanem nagyot nyernek is. Kinyújtva a kezem, finoman letörlöm a könnyeit, remélve, hogy engedi, és ha igen, akkor finoman megölelem. Ő a testvérem, és mindig is szerettem őt, mostanra se szűntem meg szeretni, nem szűnt meg az érzés, egyetlen pillanatra sem.
- Kérlek, ne fuss el, mert én nem tudok futni.
Suttogom, hiszen ez az igazság, és remélem, hogy tényleg nem tervez ilyesmit, most, hogy végre újra itt van.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 18:55 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Itt állok előtte, akár egy rendes hülye és fogalmam sincs mit kéne mondanom. Sírok, pedig nem szeretnék, mégis annyira nehéz megállítani ezt az egészet. Az érzelmek úgy söpörnek végig rajtam, akár egy tornádó egy kisvároson, de nem bánom. Minden keveredik.
Ahogy apró keze hozzám ér, összerezdülök akaratlan. Letörli könnyeimet, nem tudok megmozdulni. Kiderült, hogy haldokló húgom erősebb, mint én valaha leszek vagy voltam. Csak ez az egyetlen mondat kell, hogy kicsússzak öleléséből és térdre essek ismét. Könnyeim már patakzanak arcomon, gyorsan ölelem meg lábait, hogy magamhoz vonhassam. Miközben ölelem, vállam rázkódik, fejemet hasának nyomom. Nem érdekel, hogy ki lát, hogy ki mit hisz. A húgomat ölelem, aki mégsem halott. Aki ténylegesen itt áll előttem, aki hús és vér ember. Könnyeim áztatta fehér kabátja véres is, ahogy szemöldökömön a seb felszakad. Nem tud érdekelni. Egyre szorosabban ölelem magamhoz, úgy rázkódnak vállaim is. Nem engedhetem el, soha többet nem tudnám elengedni. Visszakaptam. Akarva-akaratlan, de visszakaptam és tényleg itt áll előttem, tényleg az ő illatát érzem a Payne család illatával keveredve, tényleg őt ölelem magamhoz szorosan. Nem tudok megszólalni, nincsenek értelmes szavak, amiket mondhatnék neki. Elég vajon annyi, hogy előtte térdelve, zokogva őt ölelem?
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 19:19 | Link

Denis


- Denis!
Ijedten kapok utána, de nem esik baja, ahogy közelebb von magához, óvatosan lépek egyet, majd ahogy a hasamban érzem a fejét, ahogy átölel, nekem is elkezdenek folyni a könnyeim. Érzem a vére illatát, amit tudom, hogy hivatalosan nem is különböztethetnék meg, de a Payne házban látottak és szagoltak után, nem vagyok benne biztos. Láttam, ahogy a két vég keveredik, ahogy az ajtó is véres. Láttam mindent, csak éppen őt nem. Óvatosan ereszkedek én is térdre, hogy újra egy magasságba legyek Denissel. Nem érdekel, hogy sír, hiszen én is azt teszem, zöld szemeimből csak úgy patakzanak a könnyek, miközben finoman megpuszilom az arcát.
- Nagyon sok sebed van, meg kéne, hogy gyógyítsanak.
Vagyis kérlek, hogy gyere velem haza, de mondhatom-e neki ezt, hiszen tudom, hogy az nem lenne könnyű neki, ott lenni, abban a házban, de nem akarom, hogy szenvedjen, hogy az emberek kérdezősködjenek róla, miért ilyen sebes az arca, a teste. Azt szeretném, hogy velem maradjon, hogy ne szökjön meg újra. Viszont nem maradhatok itt kint hosszan, mert nem akarom éppen most rombolni az egészségemet, most, amikor Denis itt van végre.
- Kérlek.
Suttogom neki, szinte könyörögve, hogy jöjjön velem, és ne tűnjön el. Az sem érdekel, ha holnap visszajönne, én ma nem akarom őt elengedni, ma nem akarom, hogy elmenjen, mert ha ma velem marad, akkor talán örökre megteszi, ki tudja, hogy az meddig tart nálam, de legyen csak egy nap, csak egy hét vagy akár egy teljes év is, boldog leszek.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 19:22 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Bármit felépítek, lerombolok neked, ha te megtartasz engem úgy ahogy vagyok. Ha lerombolom, te tarts meg, hogy másnap vissza tudjam építeni. Te vagy az én szívem választottja Lorin Annie Brightmore és ezt eddig nem tudtam. Hogy tudhattam volna, amikor mindenki a szemembe hazudott? Olyanok is, akikről soha nem gondoltam volna, a saját szüleim titkolták életem értelmét előlem tizenhat évig. És miért? Fogalmam sincs. De mostantól, ha eltévedek, mindig csak rád gondolok, Annie, és minden helyre áll a fejemben. Mert van húgom. Él az az ember, aki miatt dühkitöréseim és pánikbetegségem lett. Él az az ember, aki miatt majdnem megöltem Cath-et, tényleg él. Él az az ember, aki miatt majdnem megöltem a saját szüleimet. Bocsánat, szüleinket. És ki tudja? Lehet végig nézte valahonnan.
Vonásaim megkeményednek, ahogy arra kér menjek vele. Nem tehetem. Óvatosan rá emelem tekintetem, tenyerébe hajtom arcomat, szememet lehunyom. A mentsváram.
- Nem tehetem - közlöm vele, ahogy újra ránézek. Gyönyörű arcára, gyönyörű bőrére, gyönyörű szemeibe. Semmi nincs benne, ami a szüleinket idézné, hála az istennek. Pár könnycsepp folyik le államig, ahogy fejemet felemelem tenyeréből.
- Te is tudod, ugye? - mosolygok rá gyengéden. Nem tudom mióta az első olyan mosoly, ami szívemből jön. Mert már azom is van. Van szívem és nem szégyellem. Ugyanolyan erősnek kell lennem, mint Lorinnak, különben neki kell megvédenie engem, és nem nekem őt. Tenyeremet arcára csúsztatom, hogy közelebb vonjam magamhoz. Lágy puszti nyomok homlokára, majd újra szorosan magamhoz ölelem.
- Szeretem, hogy élsz - suttogom hajába, mélyen beszívva annak illatát. Minden illatot, minden érintést, minden mozdulatot meg szeretnék jegyezni.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 19:24 | Link

Denis


Tudom, de nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni, hogy ma éjjel nem lesz ott velem, hogy amikor álomra hajtom a fejem, nem látom az ő arcát utoljára. Nem mehet el, nem lehetek nélküle, nem hagyhat el. Ha most elmegy, nem tudok majd aludni, míg újra nem látom, és amikor látom őt, nem akarok aludni.
- Eljöhetsz, Will nem bánná.
Őszintén mondom neki, mélyen a szemébe nézve. Willel nagyon sokat beszélgettünk erről, ő tényleg nem bánná. Kérdeztem, hogy mi történne, ha Denis újra felbukkanna, azt mondta, örülne neki, hiszen az tudja, hogy engem is megnyugtatna. Nagyon kedvesen beszélt róla mindig, úgy is, hogy Cath meghalhatott volna. Amikor a kanapén vártuk a választ az ispotályból, akkor sem beszélt a testvéremről csúnyán.
- Ő nincs ott.
Fogalmam sincs, hogy kimondhatom-e a nevét előtte, hogy akarja-e még hallani az életben. Cath nem beszél róla, nem beszél semmiről sem. Alvást színlel, állandóan, akárki is van nála, tudom, hogy hazudik a világnak, ha valaki, én tudom, hogy milyen a tettetés. Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy szereti, hogy az élők között vagyok, lehajtom a fejem.
- Én is.
Legalább mi ketten örüljünk most ennek, hiszen ezzel együtt mindenki más életét megnehezítettem. A szüleink napokat és heteket töltöttek egy haldokló gyerek mellett, majd hónapokat és éveket úgy, hogy bármikor bekövetkezhet az, aminek már akkor, azon az estén be kellett volna. Én pedig hálám jeléül megszöktem, és akárki akármit is mond, megérte, hiszen Denis örül nekem, és ennél több nem kell.
- Ne hagyj el.
Kérlelem, hiszen nem tudom még, hogy mennyi ideig lehetek itt, de azt mind vele akarom tölteni, mosolyogva.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 19:26 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


- Tudom - hunyom le szemeimet, még mindig a hajába beszélek. Tudom, hogy nem bánná, és én sem bánnám. Will mentette meg az életem, örökre hálás leszek neki. De nem tudom betenni a lábam abba a házba, és nem is akarom. Előbb agy utóbb lehet elfelejtek mindent, lehet elfogadom a dolgokat, de így sem tudok Will szemébe nézni.  Majdnem megöltem a húgát, és így is olyan normális hangon beszélt velem, mintha csak egy csészét törtem volna el a konyhájában. Nem volt dühös, nem volt semmilyen. Kedves volt, és megértő, amit nem tudok elfogadni egyelőre.
- Lorin - súgom hajába, szememet összeszorítom. - Engem már senki más nem érdekel rajtad kívül - tolom el magamtól kicsit, hogy szemébe nézhessek. Hüvelykujjaimmal törlöm le könnyeit arcáról, az enyémek már elapadtak.
- Nem hagylak el, soha többet - mosolyodom el megint őszintén. Hogy lennék rá képes? Elhagyni őt? Amikor végre megkaptam tizenhat kemény és hosszú év után? Végre kezeim között tarthatom. A gondolatra, hogy elveszíthetem, hogy ismét elhagyom őt, úgy szorul össze a szívem, mintha éppen egy citromot facsarnának. Nem tudom elvenni szememet arcáról. Minden apró rezdülését és vonását megszeretném jegyezni, hogy akármikor magam elé idézzem. Ő már nem L. Annie Brightmore, hanem Lorin Annie Brightmore, a húgom. Akiért meghalok, ha kell vele halok, nem érdekel semminek az ára. Életem adnám érte, akarva-akaratlan, az nem számít.
- Te vagy az én hóvirágom, a mentsváram - suttogom neki, mintha csak a mi titkunk lenne. Rámosolygok, hogy tudja nem viccelek. Minden szavam igaz. Ő az, aki kimenthet bárhonnan, aki megölhet bármikor.
- De mennem kell - simogatom meg haját gyengéden.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 19:26
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 19:27 | Link

Denis


Életemben először nincs az a vágyam, hogy kijavítsam a "Lorin"-t használó embert "Annie"-re. Anya hívott még így, amíg még engedtem neki, amíg még volt lehetősége, amíg még nem szöktem el. Senki másnak nem engedem, hogy így tegyen, nem akarom, hogy bárki így hívjon. De Denis más, ő bárhogy hívhat, a testvére leszek. Az az ember, aki a legjobban szerette őt, akkor is, amikor csak egy ablakon át nézhette. A kínzó távolság végre megszűnt, ott vagyunk egymásnak.
A szememben egyszerre csillan meg az öröm és a fájdalom, a fájdalom, mert a mondat egy töredékét nemrég hallottam Cath-től. Ő azt mondta nekem, hogy már "senki más nem érdekel", ő is rólam beszélt. Amit tett, az áldozat volt. Ismerte, hogy mivel jár az, ha Denis megtudja, hogy a testvére vagyok, és belefáradt abba, hogy elméleteket hallgasson, lehetőségeket. Amikor odament, mindennel számolt. Megígértette velem, hogy ezt sosem mondom el, így most a fejemet lehorgasztva, próbálom elhessegetni ezt a gondolatot.
A hóvirágra elmosolyodom, olyan csodálatosan hangzik, annyira különlegesnek érzem magam ettől, annyira másnak, annyira értékelhetőnek. Denis szeret engem, Denis meg akar ismerni, és nem akar elhagyni, nem akar többet elmenni, nem fogom elveszíteni, és most mégis azt mondja, hogy el kell mennie. A nyakába vetem magam, és olyan erősen ölelem, hogy félő, megfojtom.
- Nem engedhetlek el. Soha többet.
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
KARANTÉN


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 472
Összes hsz: 3556
Írta: 2019. január 9. 19:30 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


- - emelem meg állánál a fejét, hogy ismét rám nézzem, tekintetemet az övébe fúrhassam. - Nem is kell - meglepődve fogadom heves ölelését, de olyan melegséggel tölti meg szívemet, hogy majdnem megint elsírom magam. Mélyen beszívom illatát, így szorítom magamhoz én is. Van testvérem, aki él. Mondhatom, hogy nem vagyok egyke, mert megkaptam azt a húgot, akit soha nem szabadott volna. Meg sem érdemlem. Olyan tiszta a lelke, olyan ártatlan az egész lénye. Mit lát, aki ránk néz? Egy agyonvert barmot és egy lányt, akire erősebben ránézel és kettétörik.
- Itt leszek a kastélyban - suttogom ismét. Nem próbálkozom meg a hangosabb beszéddel, félő, hogy az előttem lévő kép szertefoszlik, ha hangosabban beszélek. Illúzió lenne tényleg? Démonaim már ennyire hatalmukba kerítették az agyam? Kegyetlen játék lenne, ám bármit kinézek belőlük. Szívem összeszorul a gondolatra, arcomat grimasz torzítja el, hogy ő tényleg csak egy hallucináció lenne? Nem! Érzem illatát, érintését, könnyeit, hangjának rezgését, minden rezdülését.
- Bármikor jöhetsz, és én is me... - hirtelen állok meg a mondat közepén. Nem folytatom, elharapom annak végét inkább, mindketten tudjuk, hogyha kimondom már meg is szegném. Nem megyek hozzá. Hazudhatnék neki már az első együtt töltött esténken? Nincs jogom hozzá, hogy megtegyem. Hogy egyáltalán akármit ígérjek neki.
- Tényleg mennem kell, Lorin - kelek fel lassan, húzva őt is magammal. - És neked is menned kell. Nehogy megfázz - óvatosan megsimogatom arcát. Lágyan magamhoz húzom, hosszasan megcsókolom homlokát. Nem tudom meddig lehetünk így, de ha tehetném örökre így maradnék vele. A nyomástól megfájdul felrepedt ajkam, a megalvadt vér alatt húzódik a seb, fáj, de az istenért sem engedném el. Még egy kicsit...
Nehezen lépek el tőle, majd kikerülve indulok el táskám felé. Felkapom azt, és hátra nézek. Szélesen elmosolyodom.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Elsős mestertanonc


Csiperke ^^ | Annus
offline
RPG hsz: 273
Összes hsz: 685
Írta: 2019. január 9. 19:56 | Link

Denis


- Gyere! Kérlek!
Tudom, hogy miért hagyta abba a mondatot, hogy ez mit jelent. Hogy ő nem akar odajönni, ahol élek. Én is el akartam jönni onnan, nem azért, mert nem szeretek ott lenni, imádok ott élni, de az után, ami Denis és Cath között történt, el akartam jönni. Szégyelltem magam, azonban Will nem engedett el. Azt mondta, hogy ehhez nekünk nincs közünk, hogy nem a mi dolgunk, hogy ők ketten hogyan ölik egymást, amikor az energiájukat másra is fordíthatnák. Will és én sok mindent tudunk, de nem beszélünk róluk, csak ilyen megjegyzések szintjén. "Különben is, most már Payne vagy, fura lenne, ha nem lennél itt.", ez a mondat volt az, ami meggyőzött. Mindenki úgy tudja, hogy egy újabb testvér vagyok, már meg sem lep senkit a dolog. Először azt hittem, hogy elkezdenek számolni, de nem történt meg. Mindenki elfogadta a dolgot. Denisen múlik a dolog. Én megpróbáltam.
- Ne aggódj, már bemehetek a kastélyba.
Azt nem mondom meg neki, hogy azért, mert Will nem hagyhatott egyedül, meg, hogy ott csinált meg pár vizsgálatot, például az előtt is, hogy megmentett minket a hógolyósoktól. Éppen mondanám neki, de a homlokomon érzem az ajkait, lehunyom a szemem, és elmosolyodom. Az ajkai forróak a hűvös homlokomon, jól esik a melegsége, és tudom, hogy igaza van, meg fogok fázni. De nem akarom elengedni. Érzem, ahogy eltávolodik mégis, egyszerre lesz hideg körülöttem. Szomorúan lehajtom a fejem, és csak hallgatom, ahogy elsétál.
Annyi mindenről kellene beszélnünk. Annyi kérdésem van, annyi választ szeretnék tudni, annyira sok kimondatlan dolog van. Mi lesz most velünk? Haragudna-e, ha tényleg Willékkel laknék továbbra is? Meglátogatjuk-e a szüleinket? Ugye nem haragszik rájuk? Kibékül Cath-tel? Tényleg meg akar ismerni? Hisz nekem?
A kérdések a fejemben kavarognak, és kimondatlanok maradnak. Csak elindulok én is, ahogy elhalnak a léptei. El akarom mesélni Willnek, hogy mi történt, hogy Denis újra itt van. Olyan boldog vagyok, hogy nem gyűlöl engem. Pillangók szállnak a szívem környékén, és csak mosolyogni tudok. Alig várom, hogy legyen legközelebb.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér