A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=42377#post42377][b]Eric M. Chabot - 2013.01.12. 11:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=42429#post42429][b]Sharlotte Johanson - 2013.01.12. 14:45[/b][/url]

Hihetetlen zavarában próbált valamit tenni. Ahogy az az érthetetlen, soha át nem élt érzés lassan átjárta, minden esetleges rossz elszállt. Csak a boldogság, az aranyos és örökké csak mosolygó lány maradt. A külvilágot éppen úgy kizárva, nem érezte a hideget, de mást sem. Csak a tényekkel, és azzal az újdonsággal gazdálkodott. Azokból akarta összerakni a választ, azt a bizonyos képet a helyzetére, de nem sikerült neki. Az egyetlen, amit tenni tudott, az a beszélgetés kezdeményezése volt. Rögtön egy alap kérdéssel kezdett, amire kicsit hadart választ kapott. El is mosolyodott, de nem megvető, vagy éppen lenéző hatást nyújtott, ahogy elmerült a fiú íriszeiben. Azokban ugyancsak választ keresett.
- Én is - mondta lágy hangon, ahogyan mindig beszél. Akcentus még néhány szónál észrevehető, de ezt az évek alatt kiküszöbölte. Nem látott semmi rosszat a dologban, neki más a helyzete, hiszen kiskora óta tanulta a nyelvet. Az, hogy a másik hogy van ezzel, nem befolyásolt semmit, a magyarázkodást egy halvány félmosollyal hallgatta végig.
- Semmi baj - nyugtatja meg, valószínűleg ugyancsak zavart állapotban lévő társát. Ezzel azonban szinte ugyanott tart, tanácstalan, a semmivel majdnem egyenlő maradt tudása. Egy név, és származás, amin erősen elkezdte törni fejét, hogy jusson valamire. Tisztázni próbálta magában, hogy mi az, amit érez, de semmi sem jutott eszébe, így a beszélgetés továbbvitelénél maradt.
- Melyik házba kerültél? - érdeklődik tovább, nehezen kinyögve a szavakat, nem mintha ettől az információtól majd megvilágosodna. Azért kezdetnek  nem akarta lerohanni minden hülyeséggel, ami akkor eszébe jutott a kissé módosult tudatállapota miatt. Az a valami, ami hatalmába kerítette, kezdett eluralkodni rajta, folyamatosan beborítani. Jó, hogy nem kezdett el remegni a lába, vagy éppen zsibbadni a keze. Mindezt nem tette meg, egyenlőre. Akkor odáig még nem terjedt el a "kór", csupán pár részre terjedt ki. Tüdejére, ami már szaggatottan engedte magába a levegőt, és szívére, amely csak minden második ütemre dobban. Valamint agyára is, mert elméjét eltakarta a lassan sűrűbbé váló köd. Nem normális viselkedés részéről, de a tudatalattija művelte. Vagy talán akarattal történt?