37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Árvai-Mózs Barnabás
INAKTÍV


LIGHTLY
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 86
Írta: 2017. január 12. 19:09 | Link

Beácska
- valamikor visszatérésem napjának estéjén, valamikor január végefelé -


Újra itt. Mennyire más érzés, mennyire más az összhang, a falak színeinek intenzitása, az emberek mosolya. Mintha az egész világ megváltozott volna körülöttem anélkül, hogy bármit is észleltem volna mindebből. Mintha az idő elszállt volna felettem úgy, hogy egy percet nem éltem. Mintha szép lassan mérget csepegtettek volna az ereimbe, és most érzem, hogy szúr, lüktet, sajog, fáj a szívem. A légszomj kerülget, megremegnek a lábaim, elfagynak az ujjaim. Lehet nem a világ változott meg, csupán én lettem más ember azóta, hogy ezeket az utcákat jártam egy éve. Minden bizonnyal.
Rongyos kis életemet csöppet sem féltve kerekedtem fel a kis sétára, s amint a falu macskaköveit tapostam, már ott virított a kezemben egy kisebb üveg cukrozott lé - jobb híján Fanta. Magam sem tudom, merre tartottam, de nem is nagyon figyeltem rá - valahogy a gondolataim annyira lekötöttek, hogy még azt sem vettem észre, amikor nagy pelyhekben elkezdett szállingózni a hó. Mintha az Föld mocskát akarnák eltakarni az égiek egy vendég elől, selymes, tündöklő és tiszta szőnyeggel, mely olyan nagy, hogy valóban képes lenne a bűnöket maga alá temetni. Mint mikor az ágy alá rugdossuk a levetett félpár zoknikat anyánk szeme elől, holott a szobába lépve mindketten pontosan tudjátok, mi rejtőzik az ágy alatt. Vagy nem is. Talán inkább olyan, mint mikor egy telefirkált, átsatírozott, piszkos és nyirkos papírlap helyett egy újat tesznek elénk, hátha ezúttal nem szúrod el. Hátha vagy már annyira érett, hogy vigyázol az értékre és megpróbálsz odafigyelni, mielőtt a butaságot ki kéne húznod. Mint egy új lehetőség az élettől arra, hogy ezúttal ne tékozold el, hanem becsüld meg, tiszteld és vigyázz rá.
Ilyesfajta gondolatok követték egymást komótos tempóban a fejemben, mikor leültem a tér egyik padjára. Csak ekkor szúrt szemet, jutott el az agyam tekervényéig a tény, miszerint havazik. Egykoron fekete szövetkabátomat csöppet sem féltve helyezkedtem el úgy, hogy rálátásom nyílt a szökőkútra. Egy újabb kortyot ittam. Kihalt volt a falu aznap este. Senki sem járt arra. Mintha mindenki tisztában lett volna a ténnyel, hogy honnan jövök vissza, és mindenki jobbnak látta, ha a saját kis vackában marad. Nem is baj. Maradjanak csak és szője be őket az élet hálója úgy, hogy mozdulni se bírjanak.
Utoljára módosította:Árvai-Mózs Barnabás, 2017. január 12. 19:27
Hozzászólásai ebben a témában

Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2017. január 12. 21:47 | Link

Barnabás


Már megint csak tornyosulnak a javítani valók, szépen lassan össze fognak csapni a fejem fölött a hullámok. Igaz, hogy tudok úszni, de úgy gondolom ebben a helyzetben édes kevés. Árral szemben meg amúgy sem tanácsos úszni. Legalább is így tartják az öregek. Én meg nem vonhatom kétségbe a tényt, hisz még túl fiatal vagyok hozzá.
Hideg, havazás és az a sok, rengeteg hó ami arra vár, hogy csak úgy összejárkálja az ember lánya. Nem tudom tovább már türtőztetni a gyermeki énemet, azt a fekete hajú kislányt aki rajongott a hóért. Felkaptam a dzsekimet, az amelyik még ebben az időben használható és nem kiáltanak a veséim egy másik után. Igaz, kiálthatnak, ha nem veszem tudomásul. És általában nem szoktam, amíg el nem jutok addig a bizonyos ágyig.
Kisuhanok a tanáriból, általában itt szoktam javítani, nem viszem magammal a szobámba azt az adag papírt. Lehet elhagynék egypárat útközben, aztán rajtam kérnénk számon. Én meg nagyon nem volna mit csináljak, hisz mégsem mondhatnám, hogy elhagytam. A még rendesen ki sem alakított tanári imidzsemből egyből óriásit zuhannék.
Hirtelen ötlettől vezérelve indulok el a falu felé. Hirtelen még meg is torpanok az iskola kapujában. Lehet ezt nekem, fut át az agyamon. Aztán rájövök már nem vagyok diák, így nyugodt szívvel bandukolok tovább a hóesésben. Úgy csinálok, mint a gyerekek, belelépek nagy élvezettel majd óvatosan emelem fel a lábam, hogy minél több maradjon meg a lábnyomomból. Tisztára mintha az előkészítőből szöktem volna, semmi felelősségtudat, tanári erények nem fedezhetőek fel bennem. Mégis úgy gondolom azok nincs bennem teljesen elveszve, megérkeznek mikor szükség van rá.
Annyira el vagyok foglalva a hóval, hogy alig veszem észre ahogy a Boglyas téren szórakozom. Nagyjából a kiengedett hajamat teljesen belepte a hó, néhol még rá is olvadt. Fenomenális ezzel mászkálni, de nem érdekel. Addig járkálok, élvezem a hóesést és azt, hogy nem takarították még el a sétányról, hogy a padokig jutok. Meglátok valakit, átfut az agyamon, hogy mit is keres ilyenkor itt. Na meg, hogy diák-e, mert ha igen, kötelességtudó tanárként  visszakísérem a kastélyba és megbüntetem. Na hát, milyen jó is lesz nekem.
- Nevet, évfolyamot, házat és visszakísérlek a körletedbe, a Fantáddal együtt. -
Nem pillantok rá, helyette jobban lefoglal a tény, hogy a hajamat próbáljam megszabadítani a hótól. De azért annyira figyelek rá, hogy ne lógjon meg. Nincsen kedvem szem elől téveszteni és futni utána. Sportolok, de ehhez túlságosan sok a hó.
Hozzászólásai ebben a témában
Árvai-Mózs Barnabás
INAKTÍV


LIGHTLY
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 86
Írta: 2017. január 12. 23:57 | Link

Beácska
- valamikor visszatérésem napjának estéjén, valamikor január végefelé -


A hó egyre nagyobb pelyhekben kezdett el esni, miközben a gondolataim vékony kis fonalát tovább szövögettem. Ahogy a sötét kabátomon megjelent a patyolat tiszta, leheletvékony réteg, arra gondoltam, hogy vajon létezik-e valamilyen tisztítóerő, ami képes megmenteni a romlott lelkem és mocskos testem. Le tudja-e valaha valami mosni rólam a retket, ami már rám száradt, megkövült, szerves részemmé vált. Létezik olyan felső erő, amely feloldozást nyújthat a bűnök alól, amely képes új lapot adni a kezembe, tiszta ruhákat vagy meleg vizet?
Ez nem igaz. Megint rosszul következtetek. Mindez nem az én bűnöm, én nem tehettem semmiről, sőt, még csak nem is csináltam semmit.
Nem. Ez sem igaz. Jobb az első gondolatmenetet folytatni, bár ha már felsőbb irányításról beszélünk, az vajon létezik? Nem csak megteremtettek minket és itt is hagytak, hogy kezdjünk magunkkal valamit, mert ez többé már nem a - nevezzük így - Teremtő dolga?
Nem figyeltem, abszolút elkalandoztam, és csak akkor hasított belém az érzés, mielőtt megszólalt volna. Épp rá tudtam emelni a tekintetem, mielőtt belekezdett volna, és csak azt követően kezdtem el ismételten a földet bámulni, hogy befejezte. Lagymatag rámosolyogtam, és valahonnan bevillant - ismerős valahonnan ez az arc.
- Mi lenne, ha ezúttal kivételt tennél és még adnál 15... vagyis inkább 20 percet még. Adok a fantából. - tessék, íme, ez az életem. Lesittelnek, egy évet lehúzok ott, kiengednek, visszajövök ide és alig 2 óra alatt máris be akarnak kasznizni. Valamilyen tréfát űz velem a sors. Nagyon nem volt kedvem még visszakullogni a nyirkos falak és modortalan emberek közé, meg egyébként is: 2 éve először látok havat és majdnem 400 nap után először ülök le egy padra anélkül, hogy körbevennének különböző identitású és beállítottságú bűnzők. - Kérlek szépen. - nem voltak se kiskutya szemek, se nyalizós hang. Nem is értem, hogy mit gondoltam, bár ... mégis: egy kérés hangzott el egy nagykorú diák által egy legalább prefektusi ranggal büszkélkedő, egyébiránt nagyon magával ragadó lány irányába. Tiszta szándékok. Még egy kicsit meg is paskoltam a padot magam mellett, hogy helyet foglalhasson. Már idejét sem tudom, mikor beszélhettem utoljára egy lánnyal kettesben.
Hozzászólásai ebben a témában

Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2017. január 13. 12:46 | Link

Barnabás


Mégis mit gondol rólam a padon üldögélő egyén? Valószínűleg diák, még ha nagykorú is. Hirtelen a szabályzat egy része sem ugrik be ahol a nagykorú diákok kivételek lennének. Hiába gondolom át újra és újra, semmi sem jut eszembe. Így akármennyire is esetleg nem akarom megbüntetni, felelősségre vonni, muszáj lesz megtenném. Ha nem tartom érte a hátamat. Természetesen akkora kegyben még egyetlen egy diákom se részesült és nem is fog. Nem vagyok én holmi jött ment Teréz anya XXI. századi kiadásban.
Nézem, rápillantok és arra gondolok, hogy ő vajon mire gondol. Már megint egy nyamvadt büntetés, amit kiszab egy fennhéjazó, éjszaka járkáló prefektus. Bezzeg neki senki nem néz a körmére, merre járkál, hol és mikor mit csinál. Talán ezért szerettem viselni a prefektusi tisztséget, leszámítva azokat a kényelmetlen dolgokat, mint a járőrözés, a felügyelők itt léte alatt a folyamatosan figyelmet. Abban az időben sokszor éreztem, hogy feladom, ez már túl sok nekem, valakinek másnak is kijárhatna igazán. Aztán eltelt, elmentek, én túléltem. Nem tudom, hogy más ember vagyok-e azóta. Azt viszont tudom, hogy nem kellettek ide a felügyelők. Nyűg volt az egész, ezt ők is tudták. Ami a legjobban megváltoztatott az elmúlt időben a tény, hogy sikerültek a vizsgáim, elindult az életem jó irányba és sikerül annak élnem amit mindig is szerettem volna csinálni.
Melyik énemnek engedjek? Annak amelyik ádázul megbüntetné és visszahurcolná a kastélyba vagy annak amelyik beleegyezik abba amit kér? Az ilyen helyzetekre miért nem készítenek fel a képzés során ami miatt tanár lettem? Kéne valami egyértelmű szabály amit alkalmazhatok erre a helyzetre. Sokat segíteni és nem okozna nekem gondot, hogy mit is csináljak.
- A tanárod vagyok, így ha valaki meglát minket az én felelősségemre vagyunk itt. -
Kész, győzött bennem az az énem amelyik belegyezett a kérésébe. Ezek után remélem nem kezd magázni, megijedni, eltávolódni és vissza szaladni a kastélyban. Nem ettem még diákot, hisz ha megtettem volna már rég elfogtak volna az aurorok. Börtön büntetésre ítéltek volna, pár kosza harapásért amit a diákjaimon ejtettem volna. Hűha, ez még viccnek is rossz.
- Miért vagy kint ilyenkor? -
Mivel volt annyira kedves és meglapogatta helyet mellette a padon, így elfoglalom. Közben rápillantok, ismerős valahonnan, de ez igaz a kastély majdnem teljes diákságára. Felpillantok az égre, még mindig havazik. Jóleső érzés ahogy a pelyhek elérik az arcomat majd gyorsan olvadni kezdenek. Ebből lehet megfázás lesz, de úgy sem fejezem be. Úgy látszik nem lettem még felelősség teljes felnőtt.
Hozzászólásai ebben a témában
Árvai-Mózs Barnabás
INAKTÍV


LIGHTLY
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 86
Írta: 2017. január 13. 13:41 | Link

Beácska
- valamikor visszatérésem napjának estéjén, valamikor január végefelé -


Hiába hagyta el a számat egy kérés, valahogy korántsem fűztem csekély mennyiségű reményt se ahhoz, hogy beleegyezik. Miért is tenné? Fitogtathatja a hatalmát, kivillanthatja a foga fehérét, mint azok a magasabb ranggal rendelkezők, akik.. nos, szépen és finoman fogalmazva: rég nem bújtak senkivel ágyba, holott még pénzt is kapnának érte az ősi mesterségük miatt.
A hó a szemembe esett, ahogy fölfelé néztem rá, így kicsit hunyorítottam, amikor aztán az állam is majdnem leesett a beleegyezését hallván. Mondanom sem kell, miszerint némi időt igénybe vett, hogy vonásaim feletti uralmamat újra magamhoz ragadjam, de eztán közepes szélességű mosolyt villantottam az - ezek szerint - tanáromra. Hátrébb ültem a padon, hozzá közelebb eső kezem a háttámlán pihentettem, a másikkal felé nyújtottam a narancssárga cukrozott löttyöt.
- Kérsz? - Ha hezitált, akkor felsoroltam neki: nincs herpeszem, nincs nemi betegségem, nem vagyok fertőző vagy nem fertőző nyavalyával megáldva. Ha így sem kellett neki, akkor tovább szorongattam, de minden esetre szívesen megosztottam volna vele ezt a nedűt.
Egy hosszúnak tűnő pillanatig csak bámultam rá. Milyen rég láttam bárkit, aki ennyire örült volna a természet egy jelenségének, ilyen őszinte boldogsággal. Az önfeledtsége, bevallom, egy kicsit rám is hatással volt, így jómagam is az égre pillantottam. Hajamról némi hó leeshetett, talán a kabátomról is, de most még ezt is élveztem.
- Elég rég voltam a szabadban annyi ideig, ameddig jólesik. Rég dönthettem arról, hogy mit akarok csinálni, mikor akarok leülni egy padra vagy elszívni egy cigarettát. - odafordultam hozzá. Gyönyörű volt a profilja így oldalról is, és már egy cseppet sem bántam a találkozásunkat, még ha meg is büntet később. Végtére is egy éven át minden áldott nap csak megbüntettek, mondhatni már eléggé hozzászoktam, hogy minden önálló megmozdulásomért valamilyen büntetést kaptam. Csak a komolysági és erősségi skála volt változó, de hát egy fegyintézetis tűrje csak el ezeket, nem? Meg aztán.. egy bűnöző megérdemli a büntetést.
Elképzelhető, hogy elrévedt a tekintetem egy idő után. Az is lehetett, hogy már a szemeibe nézve futtattam le ezt a gondolatmenetet, de a lényeg a lényeg, hogy idővel észrevettem magam. Kicsit megköszörültem a torkom, és újra az égre néztem, hogy a gömbölyű, óriás pelyhek az arcomba, szemembe, számba eshessenek.
- Na és te? Csak a hóesést élvezed? - annyira ismerős volt, de hiába próbáltam felidézni, mikor találkoztam vele, nem jutott eszembe. Pedig nem mondhatni, hogy olyan sokat voltam az iskola falai között a legutóbbi évkezdés óta. Előbb vagy utóbb csak beugrik.
Hozzászólásai ebben a témában

Szakács Ágota-Beáta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 87
Összes hsz: 5015
Írta: 2017. január 15. 11:14 | Link

Barnabás


Végig fut az agyamon, hogy miért is mondtam igent a kérésére? Megtehettem volna, hogy ellentmondást nem tűrő hangon ráparancsolok, felkísérem a körletébe majd rásózok valami édes kis büntetést. Minden jogom meg volt hozzá, hisz a tanára vagyok, valószínű az órámra is jár. De amúgy képtelenség minden diákom arcát megjegyezni, névről nem is beszélve. Ilyesmin nem is törőm magam, a tehetségesekre emlékszem, a többi meg eltelik.
Felnevetek. Mégsem nézek úgy ki, mint a jeti vagy a legszigorúbb tanár a tanodából. Sikerült meglepetést okoznom, ami még az arcára is kiült. Eltelik egy kevés idő amíg a vonásai ura lesz, nekem ez az idő meg tökéletes arra, hogy mulassak egy kicsit rajta. Egészen nevetséges volt ahogy elveszítette uralmát. Amire visszanyeri, befejezem a nevetést és visszamosolygok rá. Sőt, egészen sármosnak tűnt ezzel a mosolyával.
- Igen. -
Hirtelen még magamat is megleptem a válaszommal, hisz nem kérdeztem éppen valami baja van-e. Ha van is, megfertőz vele vagy nem. Túlélem vagy fogjak neki nagy gyorsan a búcsúlevelemnek? Mivel igent mondtam, visszakozni már késő, így nem is teszem meg. Helyette aprót kortyolok a cukros italból majd vissza adom. A túl sok cukrozott üdítő feldob, hiperaktív leszek és a végén jobban fogok hasonlítani az előkészítősökre, mint önmagamra. Ebbe a hibába így a Boglyas tér közepén nem kéne esni.
Mostanában gyakran havazott, de sosem ennyire kitartóan. Legtöbbször amire kiértem a kastélyból már csak hűlt helye volt az egésznek. A latyakban pedig semmi kedvem nem volt ugrálni, járkálni. Így visszamentem a szorgalmik közé,  kedvem szegetten. Miért nem tudott annyit legalább havazni, hogy egy kissé kiéljem a gyermeki énemet majd dolgom végeztével ő is befejezi? Örültem volna neki, legalább valami kis boldogság lett volna csempészve a napomba.
Figyelek rá, kissé megütik szavai a fülemet. Mégis hol lehetett az elmúlt egy évben, hogy nem dönthetett arról amiről akart? Egy két kósza ötletem van, de azt mégsem feltételezhetem róla, hogy bűnöző. Ha az lenne itt már rég tele lenne a hely aurorokkal, én meg valószínűleg meglennék vádolva, mint bűntárs. Nem, nem, ilyet még gondolni se szabad. Hisz ha az lenne ami egyébként nem, meg se kínált volna a üdítővel, kirabolt volna és aztán mindenki ment volna a maga útjára.
- Hol voltál az elmúlt időben? Kérlek a cigarettázást hanyagold, azért meg kéne büntesselek. -
Én is feléje fordultam, miközben majdnem leharaptam a nyelvem. A gyermeki kíváncsiságom győzedelmeskedett az eszem felett, így pironkodva pillantottam rá. Egyáltalán nem volt köteles elmondania merre volt, de szöget ütött, hogy nem rendelkezett olyan jogaival amelyek bármely embernek járnak. Megkértem, remélem teljesíti és hanyagolni fogja a cigarettázást. Azt nem tűrném el, tényleg összeszedne egy büntetést. És amúgy sem szeretem ha valaki füstöl a közelemben, hagyják meg azt a tevékenységet a gyár kéményeknek.
- Azt, majd megyek javítani vagy aludni, még nem döntöttem el. -
Újra az arcomba hullt a hó, amit mosolyogva élveztem. Mennyire csodálatos is a természet, mi emberek pedig minden erőkkel azon vagyunk, hogy tönkre tegyük. Néha nem érdemeljük meg azt a csodát amit nyújt, hisz nem tudjuk értékelni.  
Hozzászólásai ebben a témában
Árvai-Mózs Barnabás
INAKTÍV


LIGHTLY
offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 86
Írta: 2017. január 17. 11:57 | Link

Beácska
- valamikor visszatérésem napjának estéjén, valamikor január végefelé -


Őszintén nem tértem magamhoz egy ideig. Volt egy játék még régebben, a Sims, és úgy nagy hirtelen eszembe jutott, hogy ott, amikor a pár kibékült vagy valaki kedveskedett a másiknak valamivel, akkor egy kis plusz jel rajzolódott ki a fejük felett, hogy kicsit pozitívabb a kapcsolatuk. Ilyen érzésem volt, ahogy leült mellém és elfogadta az italt.
Láttam rajta azt a kis megütközést, hogy vajon hol tengethettem az elmúlt évem napjait, de ahelyett, hogy elkönyvelt volna valami utolsó szatírnak, amellett döntött, hogy megkérdez. Szimpatizáltam ezzel a hozzáállással. Mármint magával azzal, ahogy nem ítél el első látásra, hanem inkább ad egy lehetőséget, hogy magyarázatot nyújtsak az esetleges félreértések elkerülése végett. Összeszedett nőnek tűnik, aki tudja, hogy merre tart és mit akar, ám mindemellett a gyermeteg lélek ott lapul még a szíve mélyén, ami nem is olyan szőrös, mint amilyennek elsőre tűnik. Megérdemli az igazságot, ha már tartja értem a hátát, amíg fel nem megyünk a kastélyba, hát miért ne mondtam volna el neki? Az is lehetséges, hogy közrejátszott a patyolatfehér táj a maga egyedi szépségével együtt, ami lenyűgözően harmonizált a lány egészével és kisugárzásával. A pillanat hevében egyébként még azt is elfelejtettem, hogy cigizek és automatikusan rávágtam, hogy nem dohányzom.
- Vagyis de. - nem hittem, hogy tovább kell feszegetnem ezt a témát, így is elég kínos helyzetbe hoztam magam. Jobb, ha elengedjük. Kezeim kicsit összekulcsoltam magam előtt és a szemben lévő bokrokat, fákat fixíroztam.
- Tévedésből kicsit hűsölnöm kellett. De már mögöttem van. - homlokomtól indulva beletúrtam a hajamba, aztán a lopva a lányra pillantottam, hogy lássam, mit is gondol most már rólam. - És már azt hittem, soha az életben nem ülhetek egy téren a hóesésben. - egy hangyányit ekkor felé fordultam egész testemmel, de nem nagyon vagy hevesen vagy indulatosan. Tartottam tőle, hogy milyen véleménnyel van rólam az elhangzottak után, de nem tűnt előítéletesnek.
- Nem tűnik valami kecsegtető esti elfoglaltságnak a javítás. - számat is egy picurkát elhúztam - Egyébiránt Mózs Barnabás vagyok - nyújtottam felé kíváncsiságból a kezem.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér