A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

Szokásos szombat késő délutáni sétára indultam Himével, még gyorsan vacsora előtt, hogy később ne kelljen és ő is el tudja végezni a folyóügyeit. Felöltöztem, annyira nem volt fagyás kint, mint előzőnap, ezért egy vékonyabb pulóvert vettem fel, majd arra a fekete ballonkabátomat. Hime szintén megkapta a nyakörvét és a kutyakabátját. Benti kutyuli volt, ezért kapott ruhácskát, nem szerettem volna, ha megfázna szegény.
Leértünk hamar a térre, ahol még voltak néhányan ugyan, de már nem sok ember mozgott kinn. Mágikus fények világították meg az ott sétálók számára kijelölt utat, hiszen már besötétedett és közeledett az este. Himével megkerestük a legközelebbi bokrot, ahol a dolgát elvégezhette, addig én megvártam. Elsétáltunk még a boltokhoz is, a cukrászda előtt kikötöttem a pórázát egy oszlophoz, hisz nem vihettem be az ebet a boltba.
- Maradj itt, tökfej. Mindjárt jövök, csak veszek magamnak egy forró csokit, jó? - Megvakargattam a füle tövét és otthagytam. A vásárlást befejezvén a kezeim közt gőzölgő forró csokival léptem ki az ajtón s a tekintetem a földön heverő, szakadt pórázon megakadt. Falfehérré vált az arcom, szemeim a kétszeresére kerekedtek és ijedtemben leejtettem az italomat, felsikítottam. Eltűnt a kutyám. De hogy? Miért? Mikor? Alig három percig időztem bent. Úgy gondoltam, még biztosan a környéken van, minél hamarabb el kellett kezdenem keresni. Annál nagyobb lesz az esélye, hogy megtalálom.
- Hime! – Kántáltam egymás után a kutya nevét és visszasétáltam a Boglyas térre, ahol először megálltunk, talán ott lehetett.
- Hime! - Szólítottam még egyszer a kutyát, de nem hallottam volna, hogy felém dobogott volna azzal a kis hordótestével. A lábaim remegni kezdtek, a szívem egyre hevesebben vert az adrenalin szintemtől és éreztem, hogy a szemeim szépen lassan megtelnek könnyekkel. Igen, bepánikoltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=631704#post631704][b]Kasza Fanni Stefánia - 2016.10.29. 20:38[/b][/url]

Szokásos szombat késő délutáni sétára indultam Himével, még gyorsan vacsora előtt, hogy később ne kelljen és ő is el tudja végezni a folyóügyeit. Felöltöztem, annyira nem volt fagyás kint, mint előzőnap, ezért egy vékonyabb pulóvert vettem fel, majd arra a fekete ballonkabátomat. Hime szintén megkapta a nyakörvét és a kutyakabátját. Benti kutyuli volt, ezért kapott ruhácskát, nem szerettem volna, ha megfázna szegény.
Leértünk hamar a térre, ahol még voltak néhányan ugyan, de már nem sok ember mozgott kinn. Mágikus fények világították meg az ott sétálók számára kijelölt utat, hiszen már besötétedett és közeledett az este. Himével megkerestük a legközelebbi bokrot, ahol a dolgát elvégezhette, addig én megvártam. Elsétáltunk még a boltokhoz is, a cukrászda előtt kikötöttem a pórázát egy oszlophoz, hisz nem vihettem be az ebet a boltba.
- Maradj itt, tökfej. Mindjárt jövök, csak veszek magamnak egy forró csokit, jó? - Megvakargattam a füle tövét és otthagytam. A vásárlást befejezvén a kezeim közt gőzölgő forró csokival léptem ki az ajtón s a tekintetem a földön heverő, szakadt pórázon megakadt. Falfehérré vált az arcom, szemeim a kétszeresére kerekedtek és ijedtemben leejtettem az italomat, felsikítottam. Eltűnt a kutyám. De hogy? Miért? Mikor? Alig három percig időztem bent. Úgy gondoltam, még biztosan a környéken van, minél hamarabb el kellett kezdenem keresni. Annál nagyobb lesz az esélye, hogy megtalálom.
- Hime! – Kántáltam egymás után a kutya nevét és visszasétáltam a Boglyas térre, ahol először megálltunk, talán ott lehetett.
- Hime! - Szólítottam még egyszer a kutyát, de nem hallottam volna, hogy felém dobogott volna azzal a kis hordótestével. A lábaim remegni kezdtek, a szívem egyre hevesebben vert az adrenalin szintemtől és éreztem, hogy a szemeim szépen lassan megtelnek könnyekkel. Igen, bepánikoltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=631724#post631724][b]Isaac Matthew Philips - 2016.10.29. 21:41[/b][/url]

Rohantam, ahogy tudtam. Nem túlzok, ha Benedek nem szól, most alsógatyában rohangálnék a kastély és a falu között. Jó, mondjuk biztos éreztem volna a hideget. Mondjuk mezit lábazásom során hozzászoktam a hideghez (meg a náthához) meg amúgy is, Fanninak szüksége volt rám, én meg mint barátja, köteles voltam segíteni, jó, mondjuk nem csak azért siettem megsegítésére, mert ezt diktálta az etikett. Az amúgy sem én lennék. Amúgy is segítenék rajta. Amire nem mellesleg mindjárt sor is került, ugyan is már a falu határában loholtam. "Boglyas teret írt..."tűnődtem "Hol is van?Várjál, ott egy tábla. Ahham, ha minden igaz, ez az." dünnyögtem, szememmel a (tudtomban jelenleg) fekete hajú lányt keresve. Nem kellett sokáig erőlködnöm, hogy megpillantsam a rózsaszín pulcsit. Oda is rohantam hozzá, s csak akkor vettem észre, hogy eltört a mécses, előtte pedig egy üres papírpohár, körülötte a betonon szétfolyt barna folyadék. Ha jól sejtem, a drága kávét vett. A story így már elkezdett körvonalazódni a fejemben, de a biztonság kedvéért hallani szerettem volna Alízkától is. Amint elé értem, hevesen lihegve a nyakába ugrottam, hogy megnyugtassam. Jó erősen megöleltem, s a fülébe suttogtam.
- Nyugi, nincs semmi baj. Már itt vagyok. Együtt biztos megtaláljuk. Egyet se félj...-mosolyogtam, majd megpusziltam a nyakát. Még egy kicsit így maradtam, majd elengedtem, kezeimet a könnyáztatta arcára helyeztem, hüvelykujjaimmal pedig kisöpörtem a könnyeket.
- Na, meséld el, mi történt, aztán elkezdjük keresni a kutyust, oké?-mosolyodtam el a végén, hogy megnyugodjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=631762#post631762][b]Kasza Fanni Stefánia - 2016.10.29. 22:55[/b][/url]

Amint tudatosult bennem, hogy a kutyám lelépett, egyszerűen megállt körülöttem a világ, teljesen kiborultam és a forró csokim is. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, hol keressem, mivel kezdjem. Ezért a szakadt pórázt leszereltem az oszlopról és azonnal Hime keresésére kerekedtem. Tudtam, hogy egyedül nem találhatom meg, hála a nagy területnek és a fényviszonyoknak. Egyre sötétebb volt, szinte alig láttam a lámpafényeken túlra. Azonnal elővettem a telefonomat és remegő ujjakkal kezdtem nyomkodni a felrúnázott kütyümet. Rögtön üzenetet írtam Mattrackának, tőszavakban fogalmaztam, csak, hogy haladjak. Amint elküldtem neki, bele is kezdtem Hime keresésbe.
Mire kiért Matt, addigra már hatalmas könnycseppek gurultak le az arcomról egymás után, ajkam remegett, alig bírtam megállni, hogy ne bömböljek óvodás módjára. Azt éreztem, hogy elveszett a gyerekem és tehetetlen voltam. Matt nyakába borultam, bújtam hozzá, szipogva, hüppögve próbáltam kibökni a fiú nevét. Nem éppen így terveztem vele találkozni aznap este. Kócos, fekete haj, fekete, szétkönnyezett pandaszemek és kipirosodott arc. Ám a pír nem csak a sírás melléktermékének volt betudható, hanem amit kaptam puszit, arra reagáltam még így. Nem a legvonzóbb pillanatomban talált rám, de valahogy nem érdekelt a kinézetem. Hime fontosabb volt és az, hogy még ilyenkor is azonnal a segítségemre sietett kérdés nélkül. Rengeteget jelentett ez a számomra.
- V..v..venni akartam egy..egy forró csokit, de..de mire kijöttem, addigra már nem volt meg Hime - Próbáltam neki megfogalmazni a történetet, bár nem tudom mennyit értett belőle. Ahogy hűvös ujjaival letörölte a könnyeimet, a szemeibe néztem, közben zavaró, fekete tincseimet kisöpörtem a szemeimből.
- Köszönöm – Suttogtam. Kezeimet a mellkasára helyeztem és próbáltam mély levegőt venni, hogy megnyugodjak, mert a sírással nem sokat javítottam a dolgon.
- Kezdjük itt a téren, lehet itt van valahol, mert az utcán már nem láttam – A táskámat próbáltam lehalászni a hátamról, hiszen benne volt a pálcám is, amivel fényt akartam biztosítani magunknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=674057#post674057][b]Isaac Matthew Philips - 2017.04.12. 23:38[/b][/url]

Érdekes dolog az idő. Ki tudja, ha egy perccel előbb ér ki, a kutya lehet még ott lett volna és boldogan ugrott volna a nyakába. Most viszont sír, sír a két kivarrott kezem között és próbálja összeszedni magát, elmondani, hogy hogy, s mint történtek a dolgok, én meg közben letöröltem egy (a sminkjétől) fekete könnycseppet, aminek az lett a vége, hogy lett egy vízszintes csík az egy két függőlegeset elvágva. Mindegy, el is engedtem Fannit, aki egy mély levegő után kiadta az instrukciót, majd a táskájában kezdett el kotorászni. Gondolom a pálcáját kereste. Követtem a példáját és én is előkaptam a "harci fegyveremet" és kimondtam a megfelelő varázsigét.
- Lumos -mire a pálca végéből kis fény kezdett szétterjedni. Hogy kicsit megnevettessem Fannit, támadó állásban elkezdtem két kézzel a fejem előtt lassan ide oda mozgatni a pálcámat, akár egy lézerkardot.
- Yeah, imádom, erről mindig a Star Wars ugrik be. -nevettem a tarkómat vakarva. Végre viszonylag megkomolyodva indultam el az egyre sötétebb téren, ide-oda világítva a pálcámmal.
Egy kis idő elteltével mozgást láttam egy bokorban. Alízkám felé néztem és hangtalanul, nehogy elijesszem, szavakat formáltam a számmal, majd egyre közelebb settenkedtem a bokorhoz. Remélem, hogy az a kutya, vagy ha nem is, valami ártalmatlan. Nem szeretnék így, szürkületkor összeakadni valami, vagy valaki veszélyessel...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=686470#post686470][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.06.20. 12:29[/b][/url]

Letörölte a könnyemet, olyan figyelmes volt velem mindig, annyira szerettem… Szipogva elengedtem én is őt, miközben mondtam, mit hogy kellene szerintem csinálni, majd a pasztell pink pulóverem ujjával megtöröltem az orrom zsepi híján, úgy kerestem elő a pálcámat. Hallottam, hogy már ő is megtalálta a sajátját. Végül én is előhúztam a cseresznyepálcámat és az én ajkaim közül is elhangzott az a bizonyos bűbáj neve, amit az imént mormolt el a szerelmem.
A pálca szintén izzani, fényleni kezdett és az éppen hadonászó Mattre irányítottam, amilyen rottyon voltam, mégis sikerült a hülyeségével mosolyt csalnia az arcomra.
- Olyan hülye vagy – jegyeztem meg mosolyogva és lazán a vállába bokszoltam. Aztán csak mellette haladva én is zseblámpának használtam a pálcámat, úgy leskéltem körbe-körbe Hime nevét kiáltozva, hátha arra visszajön.
 Hol lehetett vajon az, az átokfajzat?
A bokorból én is meghallottam a mozgást és meg is torpantam egy pillanatra, hogy minél kevesebb zajt csapjak, láttam, hogy Mattracka ninját megszégyenítő mozgásával közelítette meg a cserjét én pedig feszesen figyeltem, ekkor már némán.  Már nem sírtam, arcomra száradtak a nemrégiben csordogáló fekete könnyeim és úgy néztem ki, mint egy halott mennyasszony, csak jobb ruhákba.
- Szerinted ő az? – suttogtam, mert nem tudtam leolvasni, mit is akart tátogni nekem a kócos.  A lehető leghalkabban próbáltam követni Matt mozgását és végül mögötte, araszolva haladtam.
Pontosan nem tudtam behatárolni, hogy Mattracka milyen közel is volt a bokorhoz, de a mozgás hirtelen elállt pár órákig tartó másodperc erejéig, aztán hirtelen kirepült belőle valami, én pedig seggre ültem ijedtemben.
Eridonosság ide vagy oda, eléggé betojtam abban a pár másodpercben, amíg az a valami csak úgy kivágtatott a bokorból sipítva és annyit se mondott, hogy: Helló.
- Te… Te láttad mi volt ez? – kérdeztem a hideg földön ücsörögve a pálcám után matatva vakon, le se vettem a tekintetem a barátomról. De nem tellett bele sok időbe, ismét hallottam, hogy valami nem túl nagytestű dolog közelített felénk, hiszen még október volt és a levelek ropogtak a nem túl súlyos tappancsok vagy lábak alatt. Amilyen gyorsan csak tudtam, pálcástól, mindenestül felálltam Matt mellé rohanva a karjába karolva. Azt hiszem pár levéldarab i maradt a hajamba, de nem volt akkor túlságosan fontos.
- Nem ér el addig a fényem, te látod?