36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ren Donovan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 56
Írta: 2016. február 28. 22:23 | Link

Vadmacska
Késő estére járt az idő és eléggé hűvös volt ahhoz, hogy bosszankodva, zsebre vágott kézzel vonuljak végig az utcán. Nem igazán úgy alakultak a dolgok ahogy azt terveztem, tekintettel arra, hogy az ikremet nem találtam otthon. Az igazat megvallva rá akartam ijeszteni arra a szerencsétlenre azzal, hogy betoppanok hozzá csak úgy a semmiből, de sajnálatos módon ez a terv eléggé befuccsolt, így választhattam a hotel és a ki tudja meddig kóborlok itt mint valami szellem között. A másodikra esett a választásom és most a faluban kóboroltam. Legalább körbenézek a helyen egy kicsit. Nem sok ember volt kint ilyenkor és ez őszintén szólva kicsit sem lepett meg sőt, nem is érdekelt. A sötét ruházatomnak köszönhetően nem voltam könnyen kiszúrható szóval aki nem szó szerint engem keresett a tekintetével az biztosan nem szúrt ki. Visszajutottam a főútra és azon haladva tovább eljutottam a térre aminek valami fura neve volt. A szökőkút felé sétáltam ezen a lapított kör alakú téren és végül megálltam előtte. Nem volt annyira érdekes hogy két pillantásnál tovább rajta tudjam legeltetni a tekintetem, szóval kerestem egy padot ahová nemsokára le is dobtam magam. Sok mindent számításba vettem mikor felkerestem az én nagy sikerű másik felemet, de azt nem hogy éppenséggel nem találom otthon. A zsebemből előszedtem a gyújtóm meg egy szál cigit és rágyújtottam. Máris egy kicsit jobb lett a kedélyállapotom és sikerült rávennem magam hogy ne gondoljam át újra miért kellene betörjek hozzá, csak hogy kitoljak vele. Még az is lehet, hogy valami védi a házat. Ellenben legalább értesülne róla, hogy van ott valaki. Megért volna egy próbát, de azzal csak többet ártottam volna minthogy hasznom lett volna belőle. Kifújtam a füstöt és felnéztem az égre ahol jó pár csillagot ki tudtam szúrni. A városokban ahol megfordultam nem lehetett ezeket ennyire kivenni, így egy kicsit el is terelődött a gondolatom a testvéremről meg úgy minden másról. Ugyan az eget bámultam, de az éberségem egy kicsit sem lankadt, így fel is tűnt a lépések zaja a közelből és ahogy azt megítéltem, ez a valaki pontosan erre tartott...
Utoljára módosította:Ren Donovan, 2016. február 28. 22:23
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2016. február 28. 22:48 | Link

Ren Donovan

A mai napom nem állt másból, mint rohanás. Egy rémálom volt, konkrétan. Futottam jegyzetekért ide, rohantam el vásárolni oda, a gyerekekkel sétáltam, Arwent nyüsztöltem, Palomát fürdettem meg, utána Peggyt és Adriant is, egy szóval a nap végére már azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Ami velem ritkán esett meg, mert hé, kviddicseztem, azért elég jók a reflexeim... De ma este egy kiadós alvás után még beszélgettem pár percet anyáékkal, aztán bezuhantam az ágyamba egy hatalmas, pihentető és hosszú alvásban reménykedve... hát. Nem jött össze, egy órával később már zihálva ültem fel, mint aki rugóra jár.
Egy ideig még feküdtem ott és bámultam a plafonra, de végül csak feladtam, gyorsan felpakoltam a hajamat a fejem tetejére, felkaptam egy fekete pólót, meg farmert hozzá, beleléptem a tornacipőmbe, aztán megállapítva, hogy megint úgy nézek ki, mint egy csontváz, felrántottam a pulcsim és kisettenkedtem a házból. Palomát alig sikerült visszaterelnem a házba. Végül aztán mély levegőket véve indultam, hogy nagyjából kiszellőztessem a fejemet, a Boglyas tér meg ideálisnak tűnt. A környezetemmel különösebben nem törődve dobtam le magam a szökőkút mellett a földre és bámultam a vizébe eltűnődve. Miért nem tudok aludni?
- Fene egye meg... - motyogtam majd inkább a peremnek döntöttem a fejem.  
Hozzászólásai ebben a témában
Ren Donovan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 56
Írta: 2016. február 28. 23:03 | Link

Vadmacska

A lépések felé tekintve kiszúrtam valamiféle árnyat, amit nemsokára egy lámpa fényének köszönhetően nem kellett elkönyvelnem ennyinek. Valamiféle nő volt, nem nagyon akartam még ezt se biztosra venni mert a mai férfinak titulált nyápicok háromnegyede is eléggé elüt a régebbi férfiideáltól. Nem is nagyon foglalkoztam vele elvégre nekem aztán semmi közöm hozzá és ha békében marad nem is lesz. A csikket a földre dobtam és éppen eltapostam volna felállva mikor a másik itt tartózkodó személy valamiféle káromkodást produkált. Felvontam a szemöldököm és ennyivel le is tudtam a reá irányuló figyelmemet és eltapostam felkelve a csikket. Megigazítottam magamon a kabátom és zsebre vágtam a kezem, hogyha a másik mégis csak tervezne valamit. Nem voltam barátságosnak mondható a lehető legkevésbé sem zsebre vágott kézzel, de nem igazán érdekelt. Nem éppen az volt a specialitásom hogy jópofizzak bárkinek. A csaj a fejét nekinyomta közben a szökőkút peremének, én meg úgy döntöttem jobb ha elhúzok mielőtt valami drámának vagy monológnak leszek a hallgatósága és köszönöm, de inkább kihagynám. Nem mintha nem érdekelne valakinek a baja, de nem éppen egy full ismeretlené. Elindultam és még az orrom alatt elhordtam a mai fiatalságot mindennek. Még alig esett le a tojáshéj a nemesebbik felükről, de máris hatszáz problémájuk van és ilyen meg olyan bajuk...
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2016. február 28. 23:18 | Link

Mr Mindent jobban tudó punk ribizli

Alig hogy kicsit lehiggadtam volna és elkezdhettem volna kiszellőztetni a fejemet, sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem egyedül vagyok a környéken. Nem mondhatnám, hogy repestem az örömtől. Legjobb lett volna, ha ignorálom a barackba, de végül mégiscsak arra sandítottam. Valami punk lehetett a csávó, vagy emo, vagy ilyesmi, minden esetre látszott rajta a #ihatemylife és az #ihateeverybody, szóval úgy voltam, hogy inkább nem is szólok hozzá, jobb a békesség. Deeee nem, Mr Punk Beach úgy döntött, hogy ő kommentálja a mai fiatalságot, aki szenved és hatszáz baja van.
- Mondja az, akire már kiült a korai depresszió, meg a halálvágy és még nem múlt el harminc. Wow. Mai fiatalság. Taps taps. - jegyeztem meg epésen, mert ha már egyszer ő ilyen megmondóember, kicsit kóstolja meg a saját katyvaszát is. - Javasolni tudok egy öregek otthonát, ahol nyugi van és nem egy iskola követlen közelében elterülő egyetlen lakott települést. Punk ri... - tettem hozzá az utolsó, kedves jelzőt már inkább magamnak, mint neki.
Hozzászólásai ebben a témában
Ren Donovan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 56
Írta: 2016. február 28. 23:35 | Link

Vadmacska

A leányzó, mivel a hangja szerencsére megadta a választ a kérdésemre, viszont a beszólása olyan hidegen hagyott, mint az a tény, hogy éppenséggel felhúztam szegény szerencsétlen hatezer problémával rendelkező nőt. Megálltam és felé fordultam, de a tekintetem nem tükrözött semmit. Nem volt sem harag, sem pedig valamiféle szánakozó, sajnálkozó a tekintetem, csak olyan mint mindig, semmitmondó. Nem is szólaltam meg rögtön, inkább vártam egy kicsit hátha még szeretne valamit benyögni, de végül csak a csend maradt közöttünk, már ha nem veszem figyelembe az alapzajokat. Nem húzott fel amit mondott, inkább csak annyit ért el vele, hogy rá kezdtem figyelni. Régebben még a sulis éveim elejénél rendesen helyben hagytam volna, de azóta tanultam némi fegyelmet is. Végeredményben csak szólásra nyitottam a számat és igyekeztem érthetően, lassan és teljesen higgadtan magyarázni neki ami nem volt nehéz.
- Azt hiszem el kell ismernem, hogy van vér a pucádban. - jegyeztem meg. - De csak ennyi és semmi több. Azzal ha jártatod a szádat nem jutsz sehova, szóval kapard fel magad onnan és csinálj valami értelmeset. Mondjuk húzz haza, elvégre ott van a helyed. - mondtam és ennyivel le is tudtam a beszélgetésünket az én részemről. Nem igazán akartam hozzászólni, de most már mindegy. Reméltem ennyivel le is tudtuk a dolgot és mindenki mehet szépen a saját dolgára. Amúgy meg ha nem akarja mások rosszalló megjegyzéseit hallgatni mit keres itt? Azt hitte nem járnak élő és lélegző emberek egy térre? Akkor elég nagyot bakizott az is biztos...
Utoljára módosította:Ren Donovan, 2016. február 28. 23:36
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2016. február 28. 23:54 | Link

Mr "Én Vagyok az apád" punk beach

Nem mondhatnám, hogy különösebben felzaklatott, mert nem ő volt az első ilyen főgyökérzet, akivel találkoztam az életem során. Egyszerűen szerettem volna, ha tudja, hányadán is állunk, ja és hogy ne engem osztogasson, mert én nem ijedek meg a rémes "magányos farkas vagyok és veszélyes" imidzsétől. Az viszont irritált, hogy ott ácsorgott és úgy döntött, hogy ő most az Atya úr isten.
- Neeeeeem kellll iiiiilyen lassan beszélneed, meeeert nem vagyok szeeelllemi fogyatéééééékos. - válaszoltam elé állva tök lazán és összefontam a karjaim a mellkasom előtt. Hú. Tökre Deja Vum van, szerintem apám tartott nekem ilyen szent beszédet még évekkel ezelőtt. Vagy az is lehet, hogy mindjárt azt mondja, hogy együtt fogjuk uralni a galaxist mint apa és fia... nem. Az egy másik sztori. Sh.t!
- Miért, a te helyed hol van? Te is itt ülsz, arany apám. Szóval fogd magad Darth Vader, "I'm your father", mindenki vágja, de én erre nem vagyok vevő... Hess, húzz haza! - biggyesztettem az ajkaim közé a cigarettát, majd leppeltem a két kezemmel, mintha egy rossz szellemet szeretnék elűzni. Hasonló volt a felállás.
- Amúgy sem kell mindent kommentálni, szerintem ezt anyukád kihagyta a nagy betűs kódexből. Az hogy ledobom magam és rágyújtok, még nem jelenti azt, hogy a homlokomra tetováltattam, hogy "Önjelölt pszichológusok számára analízálandó személy". Ki sem férne. Na meg... akkor inkább azt íratnám hogy "Punk ri... kíméljenek". - És ezzel ki is adtam ami a lelkem nyomja, felőlem Ollókezű edward most már oda megy, ahová csak akar.
Hozzászólásai ebben a témában
Ren Donovan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 56
Írta: 2016. február 29. 00:15 | Link

Vadmacska

Végighallgattam a monológját és alig bírtam megállni, hogy ne jelenjen meg egy gúnyos mosoly az arcomon, de végól sikerült leküzdeni a késztetést. A szövege majdnem olyan volt, mintha ezzel próbálna valamiféle rést ütni az egómon csak sajnálatos módon a szavai leperegtek rólam. Míg magyarázott végigmértem és eldöntöttem hogy fizikailag nem lenne nehéz elintéznem, habár őszintén szólva nem volt hozzá kedvem. A sötét karikák alapján a szeme alatt, illetve azt is figyelembe véve, hogy olyan volt mint valami deszka, már ha azt a vékony típusút értjük amelyik elhajlik egy kis súlytól nem tűnt túlzottan ijesztő jelenségnek, csak mint valami alultáplált és rémálmokkal küszködő szerencsétlennek. Most az egyszer úgy döntöttem még választ is adok neki, hogy mi a fenét keresek itt.
- A haza nálam nem létező dolog, ami pedig a téren való ücsörgésemet illeti az ikertestvéremet várom hogy végre hazatolja azt az átkozott képét. A tetoválással kapcsolatban pedig nem igazán érzem hogy szükségem lenne rá. Túlzottan nagy figyelmet adna nekem és nem bírom ha a pofámat bámulják. - A kezem még mindig ott volt a zsebemben és a testtartásom sem változott, sőt a cigije sem tudott megzavarni.
- Most hogy kitomboltad magad... Gyere meghívlak valamire ha már elsőre belőtted a stílusomat megérdemelsz ennyit és addig sem döglünk itt a nagy semmiben. - mondtam és megfordulva elindultam. Szerencsére azért volt pár hely amit már be tudtam lőni merre van. - Nem kötelező ám, velem jönnöd. - tettem hozzá folytatva az utamat.
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2016. február 29. 00:41 | Link

Mr Most mi a mami van, punk beach?

Ez a pasi ez egy viaszfigura. Rémesen szórakoztató, legközelebb inkább egy próbababát kéne tanulmányoznom... Na várjunk. Oké, végeredményben sikerült betájolnom, hogy ez most ki a halál is. Na szenzációs.
- Nem ér még haza egy darabig, a Rellonos bulira ment, szóval jobb lesz ha csövezel valahol. A tetoválás meg nekem kéne, nem neked. Probléma van a felfogásoddal, szerintem bóbiskolj egyet a pad alatt- közöltem hanyagul, majd nyújtózkodtam egy nagyot. Annyira unalmas kezdett már lenni ez az egész. Reméltem, hogy csupán futó látogatást tesz itt, mert nekem a napokban mennem kellet Kylehoz, mert ugye ő volt az új pálcakészítőnk, így rá hárult, hogy beavasson a szakma fortélyaiba. Nem szívesen futottam volna össze vele.
- Már meg ne haragudj, Ren-tenetes uraság, de ugye hamar elhúzod a beled vissza oda...öööö ahonnan jöttél? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
Meghívott inni... Hát ez... ez... többszörös tudathasadása van, ez már teljesen biztos. Nem teljesen normális. Most... most próbáljak meg átváltani Ninjába és settenkedjek el a bokrok közé, ameddig lelép? Hát... nem tudom... lehet, hogy jobban jártam volna vele.
- Na nem mondod? Már azt hittem ez szerelem első látásra és belehalnál, ha nem mennék veled! Kár, hogy nem. Pedig akkor most elindulnék haza. - horkantam fel rosszallóan, majd a kezem zsebre vágva indultam utána. Ha szerencsém van, fut hazáig. Jó lenne. Bárcsak...
Hozzászólásai ebben a témában
Ren Donovan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 56
Írta: 2016. február 29. 00:56 | Link

Vadmacska

Most az egyszer sikerült meglepnie, hiszen tudta kit keresek ami azt jelenti hogy vagy ismeri az én fenomenálisan melegszívű testvérem vagy pedig itt mindenki puszipajtása mindenkinek és tud mindenkiről mindent.
- Az f*sza.. - jelent meg egy grimasz a képemen mivel kicsit sem volt kedvem többet csövezni ezen a téren. A pados megjegyzését olyan könnyen elengedtem a fülem mellett, mintha ki sem ejtette volna azt. A következő mondatára újra csak néma csenddel válaszoltam, de aztán meghívtam valamire. Felőlem aztán egy tea is lehet de tényleg nem volt kedvem itt ücsörögni tovább és bírtam ahogy próbál elküldeni a fenébe. Sétáltam a vendéglátó helyek felé miközben egy félmosoly jelent meg a képemen az utolsó szavai miatt. Egy ideig csendben baktattam és mivel tudtam hogy követ vártam egy ideig míg megszólaltam.
- Tulajdonképpen honnan ismered Kylet? - tettem fel egy teljesen egyszerű kérdést. Persze sejtettem, hogy a válasz az lesz majd, hogy ki ne ismerné, hiszen ő itt a pálcakészítő bla, bla, bla... Megvártam míg válaszol és csak utána tettem fel a kérdést ami meghatározta hova is megyünk. Nekem tulajdonképpen teljesen mindegy volt.
- Melyik típus vagy, az amelyik részegre issza magát, vagy pedig az aki inkább kerüli az alkoholt? - kérdeztem, aztán bevártam.
- Visszatérve arra amit a téren mondtál egy ideig nála tervezem eltölteni az időmet. - mondtam és ennyivel le is zártam a témát, majd betértem oda, ahol olyat kaphattunk ami a hölgyeménynek is megfelel.
Utoljára módosította:Ren Donovan, 2016. február 29. 00:59
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2016. február 29. 01:12 | Link

Ren skizo Donovan

Csoda, egy pillanatra mintha érzelmeket láttam volna az arcán átsuhanni. Persze lehet, hogy csak a fény-árnyék váltakozások miatt, az kevésbé lenne meglepő. De egy pár másodpercig mintha döbbent lett volna.
- Úúúúúúr isten, Ren Donovannek van arcmimikája! Azt hittem a botoxtól már nincs egy ideje!  Ha annyira öreg vagy, hogy ezek a mai fiatalok... - nevettem el magamat, mert abszurdum volt, pláne, hogy csak pár év volt köztünk. Az hogy ő égimeszelő, még nem jelenti azt, hogy annyival fiatalabb lennék nála. Egyszerűen csak törpe vagyok.
- Honnan? Egy vakrandiról. Ő életem szerelme és most stalkolom. - közöltem pókerarccal, majd vállat vontam. - Mondhatjuk úgy, hogy a tanárom. Talán ez a legpontosabb kifejezés rá.
Megkérdezte, hogy én most alkoholista vagyok, vagy szende tinilány. Nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényeg ugyanaz.
- Most komolyan, úgy nézek én ki, mint aki egy forrócsokival bekuckózik a nappaliba és micimackót olvas? Ne merj válaszolni... Nem. Nem. A Csárda teljesen megfelel, úgysem voltam már ott pár napja.  - tartottam fel a  mutatóujjamat figyelmeztetően, hogy ha beszól, azt megbánja. Na nem mintha túlzottan fenyegető lennék, dehát ez van.
- Szenzációs. Nem is tudtam, mi hiányzott még a faluból. Egy holdkóros... - motyogtam az orrom alá. Én bolond voltam. De legalább belátom!

//folyt. köv: mátra máguscsárda//
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2016. február 29. 18:23
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér