Simfel Kristóf

 Már megint a folyosón ébredt, valami kihelyezett fotelben. Arra kelt fel, hogy valakinek a kiszökött kutyája nyalogatja az arcát. Elhessegette szegény állatot, és inkább próbált rájönni, hol lehet. Már elég régen fordult elő vele, hogy nem ment vissza az ágyába egy-egy ilyen éjszakai sétája során. Hiába van szuper memóriája, ha egyszer arra nem tud emlékezni, hogy mit is csinálhatott az éjjel álmában. Az alvajárás már megszokott az életében, de abba, hogy nem emlékszik a dolgokra, a mai napig nem tudott beletörődni. Persze, hogyan is emlékezhetne, ha egyszer alszik. Feltornássza magát ülő helyzetbe, nem nagyon szeret pizsamában mutatkozni a folyosón, de ezt is meg kellett szokni; bár melegebb időben sokkal kínosabb, mikor lengébb öltözetben alszik, de ebbe is bele kellett nyugodnia, mint olyan sok minden másba is. Összeszedi magát, és nagyot nyújtózva áll fel. Annak ellenére, hogy álmában császkálni szokott, meglepően kipihenten ébred.
 Fél óra múlva már túl is van egy zuhanyon, rendbe szedte magát, és fel is öltözött. A megjelenése immár makulátlan, mint amilyen szokott, sehol egy kósza hajszál, minden a helyén van. Ez megnyugtatja, az egész gyerekkorát betöltő káosz után ilyenféle kis apróságok nagyon is jól tudnak esni. Szerencséjére a nap gyorsan eltelik, és ő úgy dönt, hogy ha már ennyire nincs semmi különös ebben a napban, akkor legalább lenéz a faluba. Délután négy-öt körül már a lefelé vezető úton lépked, egy kósza kis mosollyal. Szereti a kis görbületet az arcán, reméli, hogy ezzel feldobja valakinek a napját. Nem úgy, mint Leonie, aki szerint az idióta viccek segítenek másoknak; Nadine ezt nem így gondolja, főleg, hogy jó párszor kapott már testvéri által viccesnek titulált kis akcióiból. Mostanában szeret a falu felé járkálni, egyre többet gondolkodik azon, hogy ide kéne költöznie, ha minden igaz, nemsokára végez Bagolykőben, és úgy megszerette ezt a helyet, hogy talán nem is tudná elhagyni, érzi így vagy úgy, de visszatérne ide, hacsak időnként is; akkor meg miért ne költözne ide? Sétája a falu közepe felé viszi, és végül kibukkan a falu főterén. Ha jól hallotta innen-onnan, van itt valamiféle sült gesztenye árus, nem ártana, ha megnézné a saját szemével, azt mondják jófajta gesztenyét árul. Egy kis kóstoló meg nem árthat senkinek. Ezen oknál felbuzdulva nagy lendülettel indul meg a stand felé.

Simfel Kristóf

 Már megint a folyosón ébredt, valami kihelyezett fotelben. Arra kelt fel, hogy valakinek a kiszökött kutyája nyalogatja az arcát. Elhessegette szegény állatot, és inkább próbált rájönni, hol lehet. Már elég régen fordult elő vele, hogy nem ment vissza az ágyába egy-egy ilyen éjszakai sétája során. Hiába van szuper memóriája, ha egyszer arra nem tud emlékezni, hogy mit is csinálhatott az éjjel álmában. Az alvajárás már megszokott az életében, de abba, hogy nem emlékszik a dolgokra, a mai napig nem tudott beletörődni. Persze, hogyan is emlékezhetne, ha egyszer alszik. Feltornássza magát ülő helyzetbe, nem nagyon szeret pizsamában mutatkozni a folyosón, de ezt is meg kellett szokni; bár melegebb időben sokkal kínosabb, mikor lengébb öltözetben alszik, de ebbe is bele kellett nyugodnia, mint olyan sok minden másba is. Összeszedi magát, és nagyot nyújtózva áll fel. Annak ellenére, hogy álmában császkálni szokott, meglepően kipihenten ébred.
 Fél óra múlva már túl is van egy zuhanyon, rendbe szedte magát, és fel is öltözött. A megjelenése immár makulátlan, mint amilyen szokott, sehol egy kósza hajszál, minden a helyén van. Ez megnyugtatja, az egész gyerekkorát betöltő káosz után ilyenféle kis apróságok nagyon is jól tudnak esni. Szerencséjére a nap gyorsan eltelik, és ő úgy dönt, hogy ha már ennyire nincs semmi különös ebben a napban, akkor legalább lenéz a faluba. Délután négy-öt körül már a lefelé vezető úton lépked, egy kósza kis mosollyal. Szereti a kis görbületet az arcán, reméli, hogy ezzel feldobja valakinek a napját. Nem úgy, mint Leonie, aki szerint az idióta viccek segítenek másoknak; Nadine ezt nem így gondolja, főleg, hogy jó párszor kapott már testvéri által viccesnek titulált kis akcióiból. Mostanában szeret a falu felé járkálni, egyre többet gondolkodik azon, hogy ide kéne költöznie, ha minden igaz, nemsokára végez Bagolykőben, és úgy megszerette ezt a helyet, hogy talán nem is tudná elhagyni, érzi így vagy úgy, de visszatérne ide, hacsak időnként is; akkor meg miért ne költözne ide? Sétája a falu közepe felé viszi, és végül kibukkan a falu főterén. Ha jól hallotta innen-onnan, van itt valamiféle sült gesztenye árus, nem ártana, ha megnézné a saját szemével, azt mondják jófajta gesztenyét árul. Egy kis kóstoló meg nem árthat senkinek. Ezen oknál felbuzdulva nagy lendülettel indul meg a stand felé.

Amiért az ember fia igazán hálás lehet, az az, ha azt csinálhatja, amit évek óta szeretne. Simfelünket mióta a cukrászdából kirakták a rengeteg botladozása után, végre felszabadultan önálló vállalkozásba kezdhetett: gesztenyét árulhat a főtéren. És, hogy miért pont azt? Mert a cilinder és az ujjatlan kesztyű a szövetkabáttal übermenő. Álmai hivatása. Igaz, az első adagokat sorra túlpörkölte, megégette, egy-egy darab még a szökőkútban talán mindig ott van... de mostanra kiépítette a vevőkörét is, aminek marhára örül. Már csak azt kéne kitalálnia, hogy a többi évszakban mit fog árulni, mert kötve hiszi, hogy a legforróbb nyári napokon az emberek csorgó nyállal kúsznak majd a meleg macskaköveken, gesztenyéért könyörögve, mint az utolsó mentsvárért e földi pokolban.
Forgat egyet a mostani adagokon. Pedig igazán jó lenne, legalább nem kéne leváltania a ruháját. Kabátja ujjába törli az orráról lecsöppenni készülő páracseppet, kicsit igazgat a héjas finomságok politikailag korrekt helyezkedésén. Néha elképzeli, hogy ezek országok, akik szívesen változtatnák a helyüket, csak úgy elmásznának. Mondjuk Franciaország elkalandozna a Bahamák mögé nyaralni, vagy csak tenne egy kirándulást Oroszország mellett. Senki nem szólhatna neki, a sajtokra is rá férne egy kevés világlátás, utazás közben a benne lévő emberek meg talán kiszellőznek végre. Úi möszíő, löpatitonistremöh. Persze mikor úgy rendezi az előtte álló térképet, ahogy neki tetszik, vagy elfelejti mi hol van, vagy jön valaki, aki az Egyesült Olaszorságra és a környékén lévő Hawai Államokra feni a fogát. Az éhes has pedig többet ér, mint a fűszoknya vagy egy kis hamu Pompeiből. Most is valami ilyesmit tervezget, ám mielőtt nagyon nekiállhatna kitalálni az új elrendezést, máris érkezik egy vevője. Arcán a legszélesebb borostás mosollyal köszönti a hölgyet, cilinderét egy kicsit meg is emeli az ujjatlan kesztyűjében - amit most ki kellett emelni.
- Szép napot hölgyem! Mit adhatok? - a kérdés persze költői, de ha a szép lány benyögné, hogy rántott csirkét szeretne, még talán azt is megoldaná.

Simfel Kristóf


 Nem esett nehezére megtalálni a standot a főtéren. Főleg, hogy a cilinderes árus bódéja felől igazán remek illatok csapják meg a járókelők útját. Nadine szereti a gesztenyét, igazából bármilyen formában. Lehet az püré tejszínhabbal, csokiba töltve, sütiben, krémesen, sütve, és ki tudja még milyen eddig ki nem próbált módokon. Tehát az ösztönei rögtön elvezetik a keresett helyre. Nem tudja milyen árusra számítson, de a cilinderes fiatalember határozottan meglepi. Persze talán valami klisére számított, egy kendős gesztenyés öregasszony képében, de persze fő a változatosság, és nincs sehol kőbe vésve, hogy csak öreganyók árulhatnak ilyen finomságot.
- Szép napot! - villant meg egy igazi Rohr-mosolyt a lány, bizony ezt még talán Lencsétől tanulta. - Hát, gondolom gesztenyét. Vagy van más is? - Eléggé csak udvariaskodó kérdésnek tűnt a részéről, de még az is lehet, hogy fagyit rejteget. Bár Nadine semmi ilyesmit nem gondol, és különben is, ő a gesztenye miatt jött. Na meg valami normális társaság miatt. Szereti ő a húgicáját, de néha bizony jó érzés kicsit eltávolodni a pattogó energiabombától. Van, hogy az az érzése, hogy Lencsike tőle szívja el a sok energiát a bolondságaihoz...
- Szóval akkor gesztenye. Lehet két adag is – erősíti meg az előbb kimondottakat. Úgy gondolja nem baj, ha több, úgyis elfogy. Egy pillanatnyi hezitálás után még hozzáteszi: - És ha véletlen van pár szabad perce, akkor a társaságát is szívesen venném, hogy ne kelljen egyedül elfogyasztanom – Na bumm, ekkora merészséget Nad nem nagyon enged meg magának csak néhanapján. De most egyedül van, és éppen nem úgy tűnik, hogy özönlenének a vásárlók, szóval próba-csersznye alapon talán nem kell egyedül töltenie a délutánt. Félreértés ne essék, kifejezetten szeret egyedül lenni, de abból bizony az utóbbi időben bőven kijutott a hölgyeménynek.
Miközben várja a gesztenyét meg a választ, előbányássza a pénztárcáját, hogy kifizesse a finomságokat. Habár eléggé aggódós, most éppen nem zavarja a tény, hogy visszautasítják, akkor majd keres más idegen nézelődőt, akivel megoszthatja a gesztenyéjét.