36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 20:05 | Link

Konstantin



A délelőtt emléke szinte mellbe vág, ahogy kilépek a kastély meleg falai közül a süvítő szélbe. Bármennyire is vámpír vagyok, meg hidegvérű, gyűlölöm a telet. Talán az egyetlen pozitívuma, hogy reggeltől estig odakint sétálgathatok és senkinek sem szúr szemet a hófehér bőröm, elvégre ki az a varázsvilágban, aki az iskolai időszakot a Bahamákon tölti? Nem igaz?
Az árnyékok közé olvadva suhantam végig a falun és igyekeztem senkivel sem teremteni szemkontaktust, ahogyan az emberi érintést is kerülöm. Annak ellenére, hogy dermesztő hideg van túlzottan sokan császkálnak odakint.
A megbeszélt helyre érve egy padnak támaszkodva vártam a kirendelt ügyvédemet. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért is tettem, amit tettem ma délelőtt a Hivatalban. Talán csak az a sok feszültség csapódott ki rajtam, amit régóta magamban őrizgetek. Legalábbis ezzel áltattam magamat. Konstantin pontosan tudta, hogy milyen voltam a férfiakkal Angliában. Mindenkit magamba bolondítottam és még csak meg sem kellett erőltetnem magamat. Ez tetszett. Akkor konkrét célom volt ezzel, nevezetesen, hogy ne hagyjak nyomokat. Elvégre, egy szerelmes férfi mikor is fogja elárulni az ő kedvesét? Ezzel a tervvel próbáltam éppen őelőle elrejtőzni és az utolsó napokig nagyon jól működött.
Aztán hibáztam.
Valakit sikerült magam ellen hangolnom, talán egy sértett feleség, esetleg egy barátnő vagy egy férfi, aki megbántva érezte magát, amiért szó nélkül eltűntem. Minden esetre valaki elárult és majdnem ez lett a vesztem.
Szorosabbra húztam magamon a kabátot és összekulcsoltam magam előtt a kezeimet, miközben a padlót bámultam és a gondolataim a férfi körül forogtak.
Igaza volt abban ma reggel, hogy nem beszélhetek a levegőbe és ezt elfogadtam, de valamilyen furcsa és érthetetlen okból kifolyólag nem a levegőbe beszéltem, bármennyire is nem akart hinni nekem.  Ismert és ez volt a kulcsszó. Túl sokat tudott rólam; hivatalból. Komolyan mondom, szerintem a saját anyám nem ismer annyira, mint ő. Szörnyű érzés nyitott könyvnek lenni, pláne akkor, ha mi magunk sem értjük, mi vezérel őrült tetteinkben.  
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 20:07
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 20:30 | Link

Katherine D. Averay


Megrázta Katherine kora reggeli látogatása, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem jellemző rá a munka közbeni elkalandozás, ma délelőtt, délután, és még a plusz túlórák alatt is többször figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy hol és miért van. Egész délelőtt szaladgált, levélszövegeket fogalmazott, aláírt, pecséteket váltott, baglyokat küldött, és csak azután nyugodott meg valamelyest, hogy régi kollégái, akik benne voltak a Katherine-ügyben, bagoly fordultával pozitív választ adtak neki. Az még koránt sem biztos, hogy a nő minden gond nélkül megússza, de legalább szabadlábon védekezhet. Most ez a lehető legjobb, amit elérhetnek, ezt is csak akkor, ha a legfelsőbb bíróságot jókedvükben érik.
Dzsekijének zsebeibe csúsztatja fázós kezeit, egyikben az összehajtott boríték is ott pihen, amit még Danielle hozott magával kora reggel. Az utcákon leendő bírósági tisztjén mereng, azon, milyen szerencse, hogy ő maga még nem bíró, mert akkor bárhogy utálná is a helyzetet, önmagát, vagy a nőt, amiért belekeveredett egy újabb balhéba, kimondaná az ítéletet. A hidegre egészen összehúzza magát, úgy közelíti meg a szökőkút környékét. Sem jobbra, sem balra nem néz, egyáltalán nem akar találkozni senkivel, ismerőssel meg aztán főként nem.
Pontosan érkezik, de ezzel nincs egyedül, Katherine már egy padnak támaszkodva várja. Csinos, mint reggel, vagy mint bármikor. A férfi nem is emlékszik olyan alkalomra, amikor szétcsúszva, minden eleganciától mentesen látta volna a fehér kabátba zárkózó szörnyeteget. Talán nem is volt.
- Jó estét! - üdvözli, csevegőtávolságot véve fel vele szemben. - Elintéztem, már amennyire tudtam. Ezt tedd el, sajnos még szükséged lehet rá.
A Minisztériumi behívót kiveszi zsebéből, és gyorsan átnyújtja a nőnek, remélve azt, hogy azt soha többé nem kell megmutatnia senkinek.
- Az egész délelőttöm erre ment el - mondja a szökőkút felé pislogva, egyébként nem direkt kerülve Katherine tekintetét. - Úgyhogy egy köszönöm megfelelne.
Kérdőn néz vissza a kék szemekbe, a hálás szót kissé félredöntött fejjel várja. Szabad kezét közben visszadugja meleg zsebébe, s hol a nőt, hol pedig saját leheletét figyeli.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 20:43 | Link

Konstantin


Sehogyan sem tudom elterelni a gondolataimat. Már mindennel megpróbálkoztam, sorra vettem az összes férfit, akivel dolgom volt Angliában és próbáltam kihámozni belőle azt a személyt, aki elárulhatott, de minduntalan egy ember köré keveredtek vissza. Nem értettem önmagamat. Minden normális ember azon aggódott volna a helyemben, hogy vajon hová jut a firenzeiek miatt, engem azonban tökéletesen hidegen hagyott.
Már azelőtt meghallottam a szívveréseit, hogy megláttam volna. Rá voltam hangolódva a szívdobbanásai ütemességére és a kis vészcsengő már bekapcsolt a fejemben, mire odaért hozzám. Távol állt meg, amivel nem tudtam mit kezdeni, de valahogy nem lepett meg igazán.
Csak akkor szorult össze a gyomrom egy pillanatra, amikor Kon kimondta, hogy tulajdonképpen nagyjából, amennyire lehetséges megmentette az életemet. Na, nem mintha annyira pánikoltam volna ellenkező esetben, elvégre vámpír vagyok. Menekülhettem volna akárhová.
Miközben elvettem tőle a levlapot megérintettem egy pillanatra kezét, mintha csak tökéletesen véletlenül lett volna.
-És milyen formában szeretnéd azt a köszönömöt? –érdeklődtem félrebiccentett fejjel és nem tudtam megállni, hogy ne kússzon egy édes mosoly az arcomra.
Fogalmam sem volt róla, mennyire hatotta meg a férfit a délelőtti kis műsorom, de reménykedtem benne, hogy mély nyomokat sikerült hagynom magam után. Fogalmam sincsen továbbá, miért akartam, hogy figyeljen rám, de jó érzés volt tudni, hogy Konnak felkeltettem az érdeklődését.
Közelebb léptem hozzá és rabul ejtettem a tekintetét.
-Remélem tényleg sikerült kimentened, amennyire lehetséges, különben sajnos muszáj lesz elégtételt vennem… -felsóhajtottam, ártatlanul lesütöttem egy pillanatra a szememet és beleharaptam az ajkamba.
Egyszerűen hátat fordítottam a férfinek és elindultam a szökőkút felé, hogy aztán mindenféle női szemérmet mellőzve fellépjek a peremére és mint egy kislány elkezdjek szépen lassan sétálgatni rajta, miközben nem eresztettem Kon pillantását.
Mind ismerjük a férfiakat. Ha egy nő hirtelen eltávolodik tőlük, akkor futnak utána. Ez jellemző.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 20:46
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 21:07 | Link

Katherine D. Averay


Milyen ártatlannak és törékenynek tűnik a test, amibe az örökkévalóságig szorult ez a lélek. Konstantin ezerszer átgondolta már, mire ideért, hogy mit fog mondani, tenni, még a nyugodt lélegzést is gyakorolta, csak hogy tökéletesen felkészült legyen az esti találkozójukon. Merengett múlton, régi párbeszédeket játszott vissza, de sehogy sem akart összeállni fejében a kép. Kérdések sorát tette fel magának, de mindre ugyanazt a választ kapta: nem tudom.
- Azt szeretném, ha őszinte lenne - mondja a hidegtől pirosra csípett orcákkal, fejét egészen lassan emelve fel. Az előző érintésre újra felparázslik benne az érzés, ami reggel már egyszer hatalma alá kerítette hivatali szobájában, és mint akkor, úgy most is igyekszik a helyes úton maradni. Katherine csak játszik. Újra és újra elismétli, de ki tudja miért, úgy vonzza a macska-egér játék, mint méhet a tavaszi virág. Fájdalmas igazság, hogy nem csak a nőnek van szüksége ő rá, bár ezt természetesen soha nem fogja kimondani. A vámpír közelebb lép, már-már a férfi leheletének ködében áll, és úgy nézi, akár a legveszélyesebb vad. De akkor most ki az üldöző és ki az üldözött? Talán fordult a kocka, és ezután Konstantinnak kell menekülnie. Ha nehezen is, mégis tartja a szemkontaktust, egyelőre esze ágában sincs feladni a kettejük között kialakuló küzdelmet.
- Miért érzem, hogy inkább vágysz elégtételvételre, mintsem az eltussolás sikerességére? - beszéd közben a beharapott ajkakra terelődik figyelme, majd a távolodó alakot tartja szemmel. Nem tudja, mi jár Katherine fejében, hogy következő lépése mi lesz, de éppen ez az izgalom az, ami már éppen kiveszni látszott hétköznapjaiból. Bőrkabátját összébb húzza magán, és leül a padra, ahonnan tökéletesen láthatja a nő minden mozdulatát. Milyen bájos külső, és milyen fékezhetetlen tekintet. Nem megy utána, mert azt érzi, hogy minden más férfi így tenne, ő pedig bármennyire is akar, nem fog beállni a sorba. Zsebében tartott kezekkel ül, teste nyugodtnak tűnik.
- Nagyon fogok röhögni, ha valami oknál fogva beleesel a jéghideg vízbe... - vigyorodik el bohókásan, a kék szemekkel mindvégig tartva a kontaktust.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 21:20 | Link

Konstantin


Én és az őszinteség.
Egy pillanatra elnéztem valahová a háta mögé és próbáltam összeszedni magamat. Fogalmam sem volt, mit is fogok mondani, ha egyszer kinyitom a számat. Annyi minden kavargott a fejemben és tartottam tőle, hogy esetleg olyasmi csúszhat ki rajta, amit nem áll szándékomban megosztani sem a nagyközönséggel, sem pedig Konnal, akármennyire is róla legyen szó.
Mélyen a szemébe néztem és ennél igazibb talán sohasem volt az az egyetlen aprócska szó, ami elhagyta a számat.
-Köszönöm! –fúrtam tekintetét az övébe.
Sok régi emlék rohant meg és hirtelen úgy éreztem, mint akit mellbe vágtak. Ez elől a férfi elől menekültem keresztül Anglián. Ő volt az, aki hosszú hetekig futott utánam, most pedig itt álltam vele szemben, annak ellenére, amennyi fájdalmat okozott annak idején. Tőle kértem segítséget.
Nem ismertem magamra.
Szétterült egy hatalmas mosoly az arcomon, amikor is rávilágított, hogy tulajdonképpen én elégtételt akarok venni. Erre csak bájosan megforgattam a szemeimet és megrántottam a vállamat, majd igazán nőiesen felmásztam a szökőkútra.
Figyeltem a férfi minden egyes mozdulatát és hangosan, dallamosan felnevettem, amikor közölte, hogy ő bizony kiröhögne, ha beleesnék a szökőkútba. Ezt egyikünk sem hitte el. Megnéztem volna én azt a férfit –legyen bármilyen macsó abban a pillanatban–, aki nem rohan oda rögtön, hogy kimentsen engem a vízből.
-Ugyan! –legyintettem. –Mind a ketten tudjuk, hogy szíves örömest ápolnál. Vagy tévedek? –vetettem rá egy meglepett pillantást és ebben a másodpercben előadtam a kis magánszámomat.
Szánt szándékkal félig a szökőkút mellé léptem és éppen csak egy icike-picikét megbillentem, minden esetre rettentő kétségbeesetten kapaszkodtam bele Kon tekintetében és egy igazán riadt pillantással ajándékoztam meg. Szükségem volt rá, hogy ő jöjjön közelebb, ne pedig nekem kelljen ismételten provokálnom; nem mintha most nem azt tettem volna.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 21:42 | Link

Katherine D. Averay


Látja, hogy kérésével, ha csak egy pillanatra is, de kibillentette Katherine-t a megszokott határozottságból. Félrebillentett fejjel hagyja, hogy a nő gondolkodóba essen, és mit sem sejtve arról, hogy elméjében mi játszódik le, türelmesen nézi arcélét, vállait, vagy csak hogy ne zavarja, a semmibe mered. Nem bosszantja a közéjük beférkőző csend, ellentétben a várttal, az egészen jól esik neki. Isten kifürkészhetetlen útjai. Eddig sem hitt Istenben, valószínűleg ezután sem fog, de az tagadhatatlan, hogy életük érdekesen keresztezik egymást.
- Szívesen - sóhajtja. Hisz a vámpírnak; talán ennél rosszabbat nem is tehetne, de bizalmatlansága egy pillanat alatt válik köddé. Abba bele sem gondol, hogy Danielle esetleg megbabonázta, és szíve azért engedte el oly könnyedén a gúzsba kötő kételyeket. Csak fürkészi a rámeredő íriszeket, követi annak minden apró mozzanatát, pont mint egy elkábított, megvezetett esendő ember. Kimondaná, hogy ezután mindig segíteni fog, és hogy a bestiának nem eshet baja, mert azt egyszerűen nem hagyja, és hogy ha rajta múlik, akkor ügye érdekében minden létező követ megmozgat, de egyetlen hang sem képes elhagyni összeszűkült torkát. Mi a fene. Bár ami azt illeti, még az is lehet, hogy így a legjobb. Csendben. Vannak dolgok, amiket senkinek, soha, egyáltalán nem szabadna kimondania. A túl sok fecsegés ártalmas. Ezt mindketten pontosan tudják.
- Ugyan, az én kedvemért kizárt, hogy a vízben landolnál - hosszú vigyora látni engedi egyenletes fogsorát. Nem tart attól, hogy Katherine beleesik a vízbe, de amikor a nő teste mégis megbillen, és arcára kiül a tettetett félelem, ő egy szemvillanásnyi idő alatt felpattan, és odarohan a szökőkút pereméhez.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 21:55 | Link

Kon


Az egyetlen dolog, amit tehettem az az őszinteség volt. Szerettem volna, ha hisz nekem. Nem azért, mert akkor biztosan több időt fordított volna az ügyemre, vagy mert különböző előjogokra tehetnék szert ezzel a kis viszonnyal, hanem mert szükségem volt rá. A mai nap folyamán már másodszorra használtam ezt a két szót és mintha épp ekkor tudatosult volna bennem minden, amit a mai nap folyamán tettem lassan, élesen szívtam be a levegőt, majd egyetlen aprócska mosolyt küldtem felé.
Nem, talán egyikünk sem hitte, hogy megteszem, de előadtam a szegény, esendő kislányt és egy pillanatra ezek szerint még a férfivel is sikerült elhitetnem, hogy egy vámpír is képes emberi esendőségre. Már pedig az átlagnál ezerszer fejlettebb egyensúlyérzékkel rendelkeztem, de mindezzel nem állt szándékomban dicsekedni Konnak.
Amikor odaért mellém ismét visszahelyeztem a testsúlyomat a talpaimra, előre hajoltam és két kezemmel megtámaszkodtam a vállán. Ismételten túl közel voltam hozzá.
-Látod, nem hagynál vízbe esni. –mutattam rá suttogva a nyilvánvalóra, majd továbbra sem eresztve a férfit kecsesen lecsusszantam a szökőkút pereméről.
Furcsa látványt nyújthattunk így ketten. Hála Kensingtonnak, már mindenki tisztában volt vele, hogy vámpírok járnak a faluban, ezért engem is azonnal kiszúrtak, csakhogy most, ebben a pillanatban, ilyen közel a férfihez, ez cseppet sem érdekelt.
Ujjaimat a karjain tartva mélyen a szemébe néztem és kimondtam azt a kérdést, ami már hosszú ideje bolygatta az elmémet.
-Miért segítesz nekem? –szegeztem neki értetlenkedve. –Tudom, hogy van közös múltunk és tudom, hogy tökéletesen ismersz, most mégis itt vagy és segítettél elintézni ezt az egészet. Hihetetlenül hálás vagyok neked, Kon és nem lett volna kötelességed megvédeni egy vámpírt. –mutattam rá a nyilvánvalóra.
Fogalmam sincsen mi történt velem, vagy hogy miért tettem, de a következő pillanatban óvatosan átöleltem és törékeny alakom szinte teljesen hozzásimult a férfihez. Egy hosszúnak tűnő másodpercig így álltam, függetlenül attól, hogy ő hogyan reagált, majd a jól ismert, huncut fénnyel a szememben és egy féloldalas mosollyal a szemeibe néztem.
-Ebben a cuccban is olyan csinik a lábaim? –váltottam szinte gondolkodás nélkül témát és egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 22:30 | Link

Katherine D. Averay


Maga sem hitte el, hogy egy emberi érzéknek felfoghatatlanul ügyes, gyors, már-már tökéletes lény beleeshet a jeges vízbe - legalábbis egy ilyen szép kabátban biztosan nem. Ő mégis felpattant, és rohant, hogy ha az ijedt arc eltűnik a szeme elől, akkor azonnal utána tudjon nyúlni, s mindjárt kihúzhassa testét a vízből. De a csobbanás természetesen nem történt meg. Helyette az egyensúlyából kibillenő nő visszaegyenesedik, s elérve célját; hogy a férfi fusson az ő kegyeiért, megtámaszkodik vállain, és már megint, ismét, újra, ki tudja hányadjára kerülnek tisztes távolságon belülre.
- Soha nem száradna meg a kabátod - morogja az orra alatt, ámbár végig Katherine óceánszín szempárját fürkészve. Hagyja, hogy a vámpír is olvasson sajátjaiból, és azt is, hogy rá támaszkodva csusszanjon le a peremről. Ilyen közelségből már dübörgésnek hallhatja a férfi bordái alól fenyegetően zavargó szívet, és az erekben zúgolódó véráramlást, mely nyughatatlanul zsibbasztja Konstantin végtagjait. Arcába gyűlik a vér, teste kimelegszik, és annak ellenére is, hogy tudja mi a helyes, gondolkodás nélkül átöleli a nő derekát. A kérdés váratlanul éri, éppen most nem számított szavakra, de a hang felrázza ámulatából, és egy kis mosoly társaságában felel.
- Túl sokáig üldöztelek ahhoz, hogy most pár ócska vámpír halála miatt ismét futnod kelljen - vonja meg egyszerűen vállait, kékjeiben huncutság üldögél. - Ha menekülnöd kell, akkor előlem fuss.
Nem tudja, hogy lesz-e még ilyesmire alkalom, hogy fognak-e még valaha macska-egér játékot játszani élesben, országhatárokon át, vagy azokat a napokat már csak emlékeikből vehetik elő, és merengőben nézhetik végig, de elég csak a gondolat, és a férfi szíve felderül. Felmerül benne, hogy kár volt elhagynia Angliát, de rögtön el is veti kérdését, hiszen akkor nem történt volna meg semmi; sem Bogolyfalva, sem Renée, sem Fanni, sem az új munkahely, sem a szórakozás, sem Katherine. Ahogy újragondolja falubéli napjait, az arcok egymást követvén, sebesen vonulnak fel lelki szemei előtt. Nem, ennek így kellett történnie. Ha van Isten, ha nincs. A gyöngéd ölelésre eszmél fel, mely már egészen más, mint a hóemberépítő Fannié volt. A kislány atyai szeretetet váltott ki belőle, valami eddig ismeretlen érzéseket keltett benne, de Katherine ölelése más volt. A melegség végigfut erein, és egy pillanatra szemeit is lehunyja. Magához húzza a hideg testet, kezei szorítják a kecses derekat. Aztán a vámpír kibújik a szorításból, és felmosolyog a minisztérium dolgozójára.
- Viccelsz? Olyan sötét van, hogy semmit nem látok a lábaidból - hangosan felröhög, ezzel talán romba is dönt mindent, hangulatot, pillanatot, cudar romantikát, de hát ilyen fajta ő, röhög ha kell, ha nem. De azért figyelmesen eltávolodik kissé a nőtől, és megsasolja a kabát alól kilógó testrészeit. - De a kabát kitűnő választás volt.
A dicséret sose árt, még szakszerű is próbál lenni, már amennyire a női divathoz ért. Visszaegyenesedik, és összevissza kalimpáló szívvel mered a szörnyetegre.
- Na és hány strigulád van már a faluban? - kétértelműn fogalmaz, egyáltalán nem is kívánja megmagyarázni kérdését. A nő értse, ahogy akarja. Szemeiben ennek ellenére ott van a válasz. Kíváncsi, mert bár most másnak tűnik az ártatlanság színében állva, még jól ismeri igényeit, szenvtelenségét és fékezhetetlenségét. Szegény férfiak.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 22:46 | Link

Kon


Tudnia kellett, hogy játszom, mégis a segítségemre sietett és ettől valószínűleg a szívem őrült vágtába kezdett volna, ha alkalmas lett volna még ilyesmire. Csakhogy sajnos már réges-régen nem volt és ez egy ideje még nagyon fájt, mostanra azonban sikerült teljesen túllépnem rajta és megbarátkoznom azzal, akivé lettem.
Felkacagok, amikor a kabátomat hozza elsőként szóba. Őszintén szólva ebben a helyzetben és ennyire illetlen távolságban egymástól nem számítottam volna éppen a csodaszép kabátom említésére, de igaz, ami igaz, tényleg nagyon szerettem ezt a kabátot és eszem ágában sem lett volna összevizezni.
A kérdést teljesen komolyan gondoltam. Nem tudtam magamba hová tenni a történteket, annak ellenére, hogy nagy részben én magam generáltam az eseményeket. Halvány mosoly kúszott az arcomra, mikor végre megkaptam azt, amire vártam és ennél nem is számítottam többre vagy mélyebbre. Jól esett, amit mondott, annak ellenére, hogy gyakorlatilag elbliccelte a dolgot. Őszintén megfordult a fejemben, hogy talán annak idején nem szabadott volna elszaladnom, hogy ott kellett volna maradnom és figyelnem őt, de tudtam, hogy akkor közel sem alakultak volna ilyen jól, vagy épen zavarosan és különlegesen a dolgaink.
-Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy előled fussak. –kúszott az ajkamra egy mindent-tudok-mosoly, mielőtt még átöleltem volna.
Éreztem karjait a derekam körül és ez megnyugtató volt. Ha ember lettem volna most ezres fordulatra kapcsolt volna a szívem és levegő után kezdtem volna kapkodni, így azonban tudtam magamat kontrollálni, de még ennek fényében is tovább tartottam őt magamhoz közel, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
A lábaimra vonatkozó kérdés után kapott válaszára hangosan felkacagtam. Megnéztem a kabátomat, ha már ennyi szó esett róla és magamban is arra jutottam, hogy valóban nagyon jó választás volt.
-Tényleg csak a kabát jön be ennyire? –kíváncsiskodtam egy apró mosoly kíséretében és tettem felé egy óvatos, tétova lépést.
Felkacagtam a kérdésre és egy pillanatra lesütöttem a szememet. Átgondoltam, mit is illene válaszolni, majd a szempilláim alól fellesve rá végül megadtam magamat.
-Éppen most dolgozom az elsőn. –susogtam óvatosan, de ennél többet nem állt szándékomba mondani, elvégre ott álltam közvetlenül előtte, a karjaimat összefontam a hátam mögött és nem akartam segítségére lenni az értelmezésben.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 14:21 | Link

Katherine D. Averay


Csakugyan tudta, hogy a peremen táncoló leány, az oly sokáig üldözött nő nem eshet le, mégsem engedhette meg magának a kockázatvállalás ilyen pici hányadosát sem, mert ha Katherine most az egyszer mégis a medencében végzi, míg ő nyugodtan bámulja karcsún ringó alakját, azzal saját magát hazudtolja meg. Ösztönszerűen, már-már muszájból ugrik fel, hiszen az ijedt őziketekintet, és a csúf színészi játszma elhiteti vele, hogy mindez megtörténhet. Ő pedig nem hagyhatja, egyszerűen meg kell mentenie. Nincs rá reális magyarázat, sem felfogott, vagy eldöntött érzés, de még csak választási lehetősége sem maradt. A vámpír köré gyülekező összes veszélyt el kell hárítania.
- Soha nem volt olyan izgalmas az életem, mint abban az évben - vallja be. A nő mosolyába suttogja szavait, s közben ízig-vérig felfűtött érzékekkel emlékezik az akció minden percére. Igazat mond, talán nem is tehetne mást, mert testén kívül elméjét is megbabonázta az érzés, hogy most újra él. És soha többé nem engedi elveszíteni ezt a követelőző, folyton lázas képzetet. - Egérutat hagynék neked, csak azért, hogy végigszelhessem érted Európát - gondolatain furcsa romantika vesz erőt, mégsem tartja kifejezetten szentimentálisnak jelenetüket. Ahogy beszél, úgy járja át képzeletét az ábránd, miként követi a vámpír útját, és keríti elő a semmiből a legforróbb nyomokat. Elmosolyodik, s az ölelésbe feledkezvén babrálni kezdi a nő barna tincseit. Ujjaira csavarja őket, és a lehető legészrevétlenebbül orrához emeli őket. Kizárt, hogy apró mozdulatát Katherine ne vegye észre, de egy próbát így is megér. Magába szívja a haj illatát, majd engedi eltávolodni magától a törékenynek ható testet.
- Mintha nem tudnál egyébként is minden gondolatomról... - vigyorodik el ő is kitérő válaszára. Esze ágában sincs újabb dicsérettel adózni a vérszívónak, talán mert akkor úgy érezné, hogy máris vesztett. Holott keringőjük még csak most kezdődött el. A következő szavakra lemerevednek fáradt vonásai, és pupillája is kitágul egy pillanatra. Hitetlenül nézi a hazugnak vélt nőt, és vérében felszökik az adrenalin. Tagjait elönti a düh, szíve keményen veri mellkasát. Végleg megszakítja közöttük a távolságot, és a vámpír kislányosan hátrafűzött karjait szorítva belefúrja szemeit az őt kísértő szempárba.
- Túl messzire mész, Katherine! - suttogja mérgesen, tekintetét végig a szép arcon tartja. Ráncba szaladó homloka és megfeszülő teste bizalmatlanságot hirdet. Nem elég egyszer, sem kétszer elmondania magának, hogy a nő legveszélyesebb fegyvere pontosan ez, már kántálnia kell, hogy mindez csupán játék részéről. De neki végtelenül szüksége van erre.

Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 14:38 | Link

Kon


Csak hallgattam a bókokat és arra a döntésre jutottam, hogy nincs szükség a válaszra. Biztos voltam benne, hogy Konstantin pontosan tudja, mit is mondanék, hogy mi jár az eszemben, éppen ezért hallgatok és elveszek az ölelésében egy végtelennek tűnő másodpercre.  Éreztem, ahogyan megmoccan és a hajammal babrál, de eszem ágában sem volt megállítani őt.
Bármennyire is tagadtam magam előtt, valami történt, amit semmilyen körülmények között sem akartam elereszteni. Fantasztikus érzés volt, mégis megrémített. Már régen nem a játékról szólt ez az egész, biztosan tudtam, hogy ezt a férfi is érzi. Eljutottam arra a pontra, ahonnan úgy éreztem, hogy már nincsen visszaút, bármennyire is igyekeztem meggyőzni magamat arról, hogy mindez nem történhet meg.
-Nem tudok olvasni a gondolataidban, Konstantin! –emlékeztettem aprócska mosollyal.
Persze tudtam én, hogy nem így értette. Férfi. Ki ismerné jobban egy olyan vámpírnál a férfiakat, aki már fél Angliát magába bolondította. Nem igaz? Ez a tervem eddig egyetlen embernél talált süket fülekre, de ennek minden bizonnyal az lehetett az oka, hogy az az illető vámpír, és egyébként sem állt szándékában túl közel engednie magához.
Másodperc tört része alatt felmértem a helyzetünket és én magam is úgy láttam, hogy talán átléptem egy bizonyos határt, minden esetre értettem Kon reakcióját. Ő is érezte. Átléptünk egy határt és bármennyire is küzdött, már képtelen volt elhinni, hogy mindez csak játék.
-Messzire? –suttogtam vissza. Éreztem a lélegzetét. –Talán olyasmit mondtam, amit nem akarsz hallani? Esetleg elhinni? –még közelebb hajoltam hozzá, így már szinte összeért az ajkunk. –Kérlek, engedj el!  -lepillogtam az ajkaira, majd visszanéztem a szemébe.
Csapdában éreztem magamat. A férfinek tudnia kellett, hogy nem akarom őt bántani, így viszont a karjai között voltam, miközben fenyegetően magasodott fölém. Gyűlöltem fenyegetve érezni magamat, csakhogy Kon volt az, aki most éppen sakkban tartott és bármennyire is gyűlöltem magamat ezért, mégsem akartam annyira, hogy eleresszen.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 15:16 | Link

Katherine D. Averay


Több esélye volna, ha egyenrangú felek volnának, és ő is olyasfajta emberfeletti képességekkel rendelkezne, mint Danielle. Pályafutása során nem egyszer elgondolkodott már halandóságán, emberi esetlenségén, és hiába, sorstársaihoz hasonlóan, az ő fejében is megfordult az átváltozás képzete. Ábrándokkal játszott, kényszerítésről fantáziált, végül mindig visszaparancsolta magát a reális, földi létezésbe, mely után vágyait egy apró, sötét fiókba süllyesztette. Remélte, hogy többé nem álmodik lehetetlenről, tudatosan készült bírói pályájára, és minden szándékában az állt, hogy ítéletet mondjon mások - és legfőképp önmaga felett. Az óceánszín szemekbe pillant, s éppen azért, mert csendben marad, elfogja a köztük vibráló érzések különös halmaza. Minden nő képes belelátni a férfiak fejébe, mind irányítani tudja valamelyest őket, Katherine hogy is ne tudna majdhogynem mindent Konstantinról. Az auror amennyire bírja, elzárja előle gondolatait, testbeszédére is ügyel, és bár minden érzéke mást kíván, ésszel játssza furcsa, határokat feszegető beláthatatlan viadalukat.
Annak ellenére, hogy az előzőek során a düh, és agresszió elragadta, még mindig annak a törékeny testű éppen felnőtt lánynak látja Katherine-t, mint reggel az irodában. Enged erőszakos szorításán, és hallgatja a nő válaszát. Arra valójában nincs is szó, milyen messzire. Ez az egész nem lehet több mérgező káprázatnál. A kívánatos ajkakról csak nagy sokára képes elvonni kékjeit, hiszen azok annyira hívják, csalogatják őt, de esze egy hátsó szeglete most is pontosan tudja, hogy nem lehet.
- Nem - feleli alig hallhatóan, maga sem tudja éppen melyik kérdésre adva ezzel választ. A nő karjait nem engedi el, de már egyáltalán nem szorítja őket, sokkal gyengédebben ér a kabát anyagához, szinte csak éppen érinti, hogy legalább a kontaktus fent maradjon közöttük. - Nem maradhatok alul ellened.
Még mindig nem hajlandó kimondani a benne dolgozó érzéseket. Bármennyire is tudatni akarja Katherine-nel, hogy akarja, és legszívesebben már az irodában nekiesett volna, úgy érzi, hogy azzal aláírná saját vereségét. Merthogy úgy hiszi, amíg csendben van, és mozdulatlanul áll, addig a győzelem útját járja. Felpillant a vámpír szemeibe, melyről ajkaira csúszik tekintete, és lassan elengedve karjait, hátrébb lép. Fellélegez, mintha csak kikerült volna a másik varázsából, így már tiszta fejjel szólalhat meg.
- Rengeteg munkám van - mondja esetlenül, szemeiben saját maga iránt érzett haragja, a meg nem lépett lépés bánata ül. Ő sem tudja, mi volna jó, csak azt, hogy így helyes. - Őrizd meg a levelet. Ha segítség kell, tudod hol találsz.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 15:30 | Link

Kon


Figyeltem a férfi minden egyes reakcióját, és bár nem olvastam a gondolataiban, pontosan tudtam, mi játszódik le a fejében. Hallottam szívverése szabálytalanságát, ahogyan kapkodta a levegőt és szinte azt is, ahogy a fogaskerekek forogtak odabent. A következő lépést fontolgatta. Én is.
Ha ember lettem volna, nyilvánvalóan kétségbeesetten küzdöttem volna a szabadulásért, csavargattam volna a csuklómat és közöltem volna, hogy elviselhetetlenül fáj. Csakhogy nem voltam ember, épp ezért képes voltam rá, hogy figyelmen kívül hagyjam az ilyen és ehhez hasonló apróságokat. Kicsire húztam magamat, már amennyire ez lehetséges volt és a lehető legártatlanabb arckifejezésemmel figyeltem Konstantint.
Nem maradhatok alul ellened.
Kirázott a hideg és úgy éreztem magam, mint akit arcul csaptak, mégis azt láttattam vele, amit látnia kellett. Magabiztosan, mindenféle menekülés nélkül tűrtem, ahogyan szépen lassan eleresztett. Ismertem már, tudtam mire lenne képes, ha ellenkeznék, elvégre én nem akartam bántani őt, de ki tudja, ő mit is akart abban a pillanatban valójában? Az emberi agy egy nagyon különleges és érdekes szerkezet… Aztán meg ott van a tény, hogy nem egy embert kellett már láncra vernie és legyünk őszinték, ösztönösen reagált volna, ha én ott és akkor harcolni kezdek vele.
Eltávolodott.
Tudtam, hogy ezt fogja tenni.
Ember.
Menekült.
Biccentettem egy aprót, jelezvén, hogy értem, amit mond, de nem próbáltam megállítani. Valahol abban a két lépésben, amit megtett hátrafelé megvilágosodtam. Már láttam miről szól ez az egész számára és ez elvette az életkedvem. Hagytam, hogy elmenjen, anélkül, hogy akárcsak egyetlen aprócska szót is szóltam volna, majd megragadtam a zsebemben lévő levelet és olvasni kezdtem.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér