36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 25. 00:49 | Link


Két nap telt el a legutóbbi találkozásuk óta Viktorral. Ezalatt az idő alatt Kinsey a szavakon kattogott, amiket akkor egymáshoz vágtak, azok közül is leginkább Viktor búcsúszavain. Néha megpróbálhatnád értékelni azt, amid van. Talán nem lennél ennyire keserű. Társa valószínűleg ezt a megszólalását szánta igazi kegyelemdöfésnek, még ha nem is lehetett benne biztos, hogy Kinsey meg fogja hallani, hisz akkor látszólag már rég az elmepalotájában járt. Bár a fiú akkor úgy tett, mintha részéről lezárta volna a beszélgetést, még lehunyt szemekkel is figyelt a vörös utolsó mondataira. Azok pedig annyira belevésődtek az emlékezetébe, hogy munka közben is ismétlődtek a fejében. Végül aztán kénytelen volt bevallani magának, hogy a veszekedésük után benne is megfogalmazódott pár kérdés, amikre szeretett volna választ kapni. Ezért aztán hazafelé beugrott a postahivatalba, és lekörmölt egy üzenetet Viktornak: "Második felvonás? Holnap 4 óra, Boglyas tér. MGK" Miután kivárta, hogy a baglyot a szeme előtt eresszék útnak, nyugodtabb lélekkel tért haza. Nem tudta, hogy ezúttal képesek lesznek-e rendesen megtárgyalni a sérelmeiket, de azt tudta, hogy Viktor biztosan el fog jönni. Már megmutatta egyszer, hogy bizony kíváncsi arra, amit Matthew mondani akar neki, és ezen egy veszekedés sem tudott volna változtatni.
Így hát másnap a megbeszélt időpont előtt tíz perccel lépett ki a házából, és sétált ki a térre. Nem állt meg egy helyben (még a végén valaki megszólította volna, hogy merre van a teaház vagy valami), hanem ráérősen lépdelt a boltok előtt, a Kins&Kens előtt röviden integetve a vitrinen keresztül Szilviának és Ilosvai úrnak. Ügyelt rá, hogy a kastélyba vezető útról könnyen észrevehető helyeken járkáljon, nehogy elkerüljék egymást a fiúval.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 25. 01:39 | Link



Második felvonás? Holnap 4 óra, Boglyas tér. MGK Második felvonás? Ez most komoly? Ez alkalommal ismét végighallgathatom a két nappal ezelőtti hosszas felsorolást arról, hogy mi minden adatott meg nekem, ami neki nem, tehát nekem eleve könnyebb és így tovább, vagy mond legalább valami újat? A levél minden esetre a szemetesben végezte galacsinná gyűrve még tegnap délután, ma mégis arra a döntésre jutottam, hogy akármit is akar, végighallgatom. Ha már egyszer képes venni arra a fáradtságot, hogy levelet írjon, miután olyan gyönyörűségesen összevesztünk, akkor az csak megér egy misét. Ki tudja, talán még valamit újragondolt, bár ilyen hiú reményekkel nem áltatom azért magam. Matthew éppolyan makacs tud lenni, mint én, amiből tudnak bajok származni, mint azt már mellékelt ábra is alátámasztotta nem egyszer, mert ha ez nem lenne elég, ráadásnak olyanok tudunk lenni néha, mint a tűz és víz. Az elmúlt két napban már ezerszer átgondoltam minden szót, ami elhangzott közöttünk a kertjében, és annyira jutottam, hogy talán túlságosan is sokat engedtem meg magamnak, amikor rázúdítottam mindent. Nem igazán számít mentségnek, hogy évek óta érlelődtek bennem azok a szavak, elvégre mégiscsak lehettem volna higgadtabb, és ez a tény a fő mozgatórugója a végső döntésemnek. Ha fejre áll is a világ, legyen második felvonás, és ha rajtam múlik, ma nem hagyom, hogy addig jussak, mint két napja. Összeszedem magam, a hűvös időre való tekintettel kabátot veszek, belelépek a bakancsaimba és ráérősen besétálok a faluba. Lynette-nek azt ígértem ugyan, hogy majd ő kalauzolhat el a faluban, ha elég jól ismeri, de a falu nem is akkora, hogy ne találnám meg egyedül is a Boglyas teret. Gyakorlatilag minden utca oda vezet, még ha némi kerülővel is esetleg, így hamarosan már a téren állok. Szétnézek, vajon melyik felében találom Matthew-t és nem kell hosszasan keresgélnem, hogy észrevegyem. Féloldalas mosolyra húzódik a szám azonnal, amint meglátom. Sétál, mint aki attól tart, hogy különben kéretlenül szóba állnának vele. Két perc múlva már én is felzárkózom mellé, alkalmazkodva az enyémnél sokkal nyugodtabb sétatempójához.
- Hallgatlak - mondom köszönés helyett, és az útra figyelek inkább, bár szemem sarkából néha rá is vetek egy pillantást. Talán nem árt meg majd egy bocsánatkérés sem mondjuk a hangnemért, de nem most. Ahhoz még alaposan átgondolom a megfelelő szavakat, továbbá eszem ágában sincs elismerni semmit, amíg nem tudom, miért vagyok itt, vagy ismét nem jutnánk egyről a kettőre.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:03
Hozzászólásai ebben a témában
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 25. 23:12 | Link


Kinsey már messziről felismerte a fiú határozott lépteit, amikből egy idegennél azonnal katonai múltat tudott volna kikövetkeztetni. Viktor esetében azonban erre nem is volt szükség: már az iskolában is minden pályaorientációs beszélgetésen azt taglalta, hogy ő bizony katona lesz, és a Macskabagoly utcai látogatásakor is említette, hogy aurorképzésre érkezett az iskolába. Akkor ugyan Matthew-nak nem volt ideje kellő módon felfogni és lereagálni ezt az információt, az utóbbi két napban azonban bőven ráért.
Amíg ezen gondolkodott, addig a lépteit fokozatosan az út jobb oldala felé irányította, hogy a vörös kényelmesen elférjen majd mellette, amikor utoléri. Ez pár pillanat múlva meg is történt, és ekkor Kinsey is megtapasztalhatta, hogyan hathatott az ő tömör és velős üzenete Viktorra.
- Neked is szia, Lehel - válaszolta neki jellegtelenül. Nem volt sértettség vagy harag a hangjában, hisz ő is hadilábon állt az olyan illemszabályokkal, mint a beszélgetés eleji köszönés. De azért mégis úgy érezte, köteles visszavágnia a fiúnak egy ilyen megszólításért, Viktor utált középső neve pedig tökéletesen megfelelt a célra. Remélte, hogy azért ebből még nem fog kirobbanni egy akkora vitájuk, mint a múltkori, de hát náluk sosem lehet tudni.
Pár percig némán lépkedett társa mellett, látszólag az unalomig ismert bogolyfalvi boltok kirakatait figyelve. Bármiféle beszélgetés, amiben előreláthatóan túl sokat mutathatott meg az érzéseiből, nehezére esett Kinsey-nek. Ezért egy pillanatra még azon is elgondolkodott, hogy elterelésként fűzhetne mindenféle magyarázatot az üzletekhez, amelyek mellett elhaladtak. Ám sejtette, hogy ebben az esetben a vörös simán azt hinné, hogy igazából nincsen semmi mondanivalója, és azonnal otthagyná. Ez a gondolat győzte meg végül arról, hogy lassan meg kellene szólalnia.
- Nagyon örülök, hogy ezúttal meg akarsz hallgatni, de elég sok kérdést tettél fel a múltkor, amikre nem válaszoltam - kezdte tényszerűen. - Szóval nem ártana elmondanod, melyikre szeretnél leginkább választ kapni?
Matthew csak a mondanivalója végén nézett várakozóan a másikra. Az említett kérdéseket már ezerszer átvette magában, de tudta, hogy képtelen lenne mindet megválaszolni. Azonban tisztában volt vele, hogy ha dolgaikat nem tisztázzák most, akkor soha nem is fogják. Ezért is kérte meg a bagolykövest, hogy ugyan tegyen már fel neki egy konkrét kérdést, mert ő bizony nem készült semmiféle beszéddel, csak akkor elküldte az üzenetet és reménykedett a legjobbakban.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 26. 00:10 | Link



Hamar beérem és felzárkózom mellé. Nem köszönök. Általában nem szoktam figyelmen kívül hagyni az ilyesféle formaságokat, most sem arról van szó, hogy elfelejteném az illemet, sokkal inkább csak azt jelenti részemről, hogy így jelzem felé, csak a hallgatósága kívánok lenni. Nincs kedvem újabb veszekedéshez, főleg nem ennyi ember előtt. Nincs kedvem ismét eljutni arra a pontra, amikor rázúdítom az évek során felhalmozódott kérdéseket, érzéseket, a saját valóságomat. Nincs kedvem belevonódni az egészbe, mert abból semmi jó nem sülne ki, ismét csak egymást bántanánk. A tervek persze szépen hangzanak, de úgy tűnik, az enyémek nem éppen férnek meg az övéivel, bármit is szándékszik közölni. Megfeszül a vállam, amikor a középső nevemen szólít. Tudja, hogy nem szeretem. Megtehetném, hogy ne reagáljak rá, de az őszinteségem felülkerekedik. Végtére is ez is én vagyok, aki ki nem állhatja, ha Lehelnek hívják. Anya valamikor szépnek tartotta, sőt talán még most is annak tartja, én viszont már kevésbé. A Viktor az én nevem, nem azért, mert apa választotta, hanem mert sokkal inkább a sajátomnak érzem, mint a másikat. Szemem sarkából rápillantok, majd ismét visszatér tekintetem az útra a lábam előtt és szusszantok egyet.
- Ne hívj így... - szólalok meg - ...kérlek - teszem hozzá egy pillanatnyi hezitálás után. Talán hat, ha nem azonnal támadok, hogy mégis miért szólít így, és különben is úgy érzem magam az egésztől, mint akit most szidtak le alaposan, mert mennyire neveletlen volt. Mintha nem is változtunk volna, még mindig sikerül a másik elevenébe találni a lehető legrövidebb úton, neki legalábbis összejött egyetlen cinikus mondattal. A hosszas csend azonban megteszi a hatását, túllépek a kezdésen, megszabadulok a hirtelen támadt és nagyon is fölösleges mellékzöngéktől, visszatérve eredeti terveimhez. Néha felpillantok a kirakatokra, de nem különösebben köt le egyik sem, annál jobban érdekel, mi az, amit meg kellene hallgatnom, mert nyilván nem csak csendben sétálni szeretett volna. Vagy igen? Kétlem. Gyanúm be is igazolódik, amikor a már kínossá váló csendet megtörve megszólal végre. Kíváncsian pillantok rá szavai hallatán, még a szemöldököm is megemelem kérdőn.
- Szóval, ha jól értem, egy kérdésem van, tehát jól válasszak. És ha kettő akad? Mert kettő van, de egyik a másikból következik, és tényleg mindkettőre érdekelne a válasz - mondom határozottan, és pontosan tudom, mit is kérdezek meg rövidke hatásszünetet követően.
- Sőt... tulajdonképpen mégiscsak elég lesz egy kérdés. Mitől félsz annyira? - teszem fel a kérdésemet, felé fordítva a tekintetem. Végül utolsó pillanatban mégis lemondtam arról, hogy megszegjem az általa meghatározott játékszabályt. Ez az egy kérdés elég lesz, és alaposan meggondolva tényleg erre szeretnék leginkább választ kapni.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:02
Hozzászólásai ebben a témában
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 28. 22:47 | Link


A vörös kérésére komolyan bólintott. Ha valaki, akkor ő bizony tisztában volt vele, mennyire bosszantó tudott lenni, ha az emberek nem képesek az általad választott neveden szólítani. Ennek ellenére nem állhatta meg, hogy ne egy piszkálódással vágjon vissza a fiú nyers mondatára. Legnagyobb meglepetésére azonban Viktor nem csattant fel, sőt. A szavaiban érződött az igyekezet arra, hogy ezúttal ne értelmetlen veszekedéssel kelljen töltsék az időt, mikor higgadtan is beszélhetnének a sérelmeikről.
Kinsey-nek görcsbe rándult a gyomra, ahogy valami bűntudatszerűség próbálta átvenni rajta a hatalmat, de szerencsére erre nem volt már ideje. A vörös következő szavai vészjóslóan határozottnak tűntek, és Matthew el is gondolkozott egy pillanatig, hogy hogyan kellene erre reagálnia. Már éppen nyitotta a száját, amikor társa újra megszólalt, látszólag mégiscsak elfogadva az ő játékszabályait. Igen ám, de milyen áron? Naná, hogy a legnehezebb kérdést ismételte meg a legutóbbi beszélgetésükből. Naná, hogy Kinsey húzta is a száját rá.
- Most azt várod, hogy ezzel együtt az összes többi kérdésedet is megválaszoljam, ugye? - sóhajtotta. - Hogy miért léptem le Szegedről, hogy miért nem voltam őszinte... Okos döntés.
Utolsó mondata közben még a szemét is lehunyta, úgy bólintott. Hiába vágta a fiú arcába a múltkor, hogy logikátlan, azért tudta ő, hogy kivel áll szemben. Azzal az emberrel, akit ugyan csak egy bizonyos fokig engedett közel magához, de ez a bizonyos fok több volt, mint addig bárkinél. Márpedig ezt nem tette volna meg anélkül, hogy tudta volna, Viktor egy különösen intelligens fiú, még ha túl sokat is hallgat az érzéseire.
- Figyelj, Viktor, én már nem félek semmitől - kezdett neki halkan és vonakodva. - Tisztában vagyok vele, és már Szegeden is tisztában voltam vele, hogy mire vagyok képes. Az érzelmek intenzív átélése és kimutatása nem tartozik ezek közé.
Igyekezett olyan szakszerűen fogalmazni, amennyire csak tudott ebben a helyzetben. Így nem kellett kilépnie a komfortzónájából, és tovább játszhatta a tényszerű szociopatát.
- Te viszont számtalanszor említetted, hogy ezek tartoznak a prioritásaid közé. Később arról is meg próbáltál győzni, hogy nekem is a te példádat kéne követnem, és akkor mindkettőnknek jobb lenne. Ekkor győződtem meg róla végképp, hogy a különbségeink túl nagy akadályt jelentenek számunkra.
Eddig ugyan folyamatosan kereste a vörös tekintetét, de most már képtelen volt a szemébe nézni. Ezért hát a mondandójának végét inkább már az utcaköveknek mondta, mint Viktornak.
- Ekkor vált világossá számomra, hogy ha elmegyek, akkor egyikünknek sem kell változtatnia önmagán, és a problémáink megoldódnak. Egy percig sem hittem volna, hogy ennyi évvel később még mindig magyarázatokra leszel kíváncsi.
Ezután sem mert felnézni a társára, csak némán lépdelt és fülelt, félve a fiú válaszától. Hm, nahát, talán mégis van még valami, amitől képes félni?
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. november 22. 23:22
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 28. 23:36 | Link



Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor bólint a kérésemre. Mégiscsak jobb volt nem támadnom, hanem viszonylag higgadtnak maradnom, azonban amikor az kerül szóba, hogy egy kérdést feltehetek és úgy tűnik, még választ is kapok rá, már nehezebben megy ezt megőrizni. Annyi kérdésem lenne igazából, elég nehéz egyet választani közülük. Már majdnem kettőt teszek fel, de utolsó pillanatban mégis megtalálom a számomra tökéletesnek tűnőt, ami egymagában is éppen elég lesz. Túl sok lenne? Nekem nem úgy tűnik, de Matthew-nak talán. Megrázom a fejem a megjegyzése hallatán.
- Nem, nem várom, hogy mindent megválaszolj. Hagyjuk ki most azt, ami évekkel ezelőtt történt, úgysem oldja meg egy magyarázat. Nem fogom jobban érezni magam tőle, úgyhogy kár vele foglalkozni. Az érdekel, hogy mitől félsz, ami miatt megpróbálsz olyan lenni, amilyen nem igazán vagy - pontosítom a kérdésemet, ha már rákérdezett, bár így sem hiszem, hogy nagyobb lelkesedéssel fog majd válaszolni. Amikor végre megszólal, rápillantok, és a szavai hallatán az az érzésem, hogy még így is megpróbál kitérni a válasz elől. Mintha még magának se merné beismerni, hogy mi az, ami erre az egészre készteti. Kabátom zsebébe mélyesztem a kezeimet, megvonom a vállam és magam elé bámulva teszek pár lépést. Próbálom összeszedni a gondolataimat hallgatva a szavait, és győzködöm magam, hogy most nem vághatok közbe, majd közlöm a véleményem, ha már mindent elmondott, amit szeretett volna. Furcsa hallani, mennyire másként lát dolgokat. Nehéz elfogadni. Közben azért megjelenik arcomon egy félmosoly akaratlanul is. Nem hiszem, hogy szándékosan mutatna érzéseket, de most bármibe le merném fogadni, hogy tart tőle, mit fogok mondani. Talán nem is beszélnem kellene, hogy megértse az egész összefüggést, de nem szándékszom kínos helyzetbe hozni az emberek előtt, neki mindig is fontos volt, mit gondolnak róla. Ha nem lett volna az, nem lennénk itt. Sóhajtok egyet, majd megszólalok. Szeretnék a szemébe nézni, de nem néz rám.
- Te is tudod, hogy ez így nem igaz. Soha nem kértem, hogy változz meg a kedvemért. Azt kértem, hogy ne kelljen titkolóznom legalább a családom előtt. Azt kértem, hogy ne kelljen hazudnom rólunk másoknak, nem azt, hogy legyél valaki más - jelentem ki, megállok és jobb kezemet kihúzom a zsebemből, majd a vállára teszem. Azt akarom, hogy megálljon ő is, és a szemembe nézzen.
- Elmondanád, miből gondoltad, hogy szeretném, ha olyan lennél, mint én? Éppen azért szerettelek, mert annyira más voltál, mint én - újabb kérdés, amire választ várok, közben meg a tekintetét keresem. Különös, hogy hirtelen megint olyan, mintha az elmúlt évek nem is maradtak volna ki, tényleg ott folytatjuk a problémák taglalását, ahol annak idején abbamaradt.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:02
Hozzászólásai ebben a témában
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 29. 23:03 | Link


Ahogy a Boglyas téren sétáltak, beszélgetésük lassan visszanyerte a szokásos, robbanásra kész hangulatát. Ezúttal viszont mindketten érezték, hogy nem kellene túl hamar felkapniuk a vizet, különben teljesen felesleges lett volna ez a második találkájuk. Vonakodva bár, de miután Viktor pontosította a kérdését, Kinsey (viszonylag bőven) felelt rá.
A fiú válaszától ugyan tartott kissé, de végül pont olyat kapott, amilyenre számított. Viktor ellent mondott neki. A viselkedéselemző maga elé bámult, és finoman megrázta a fejét a vörös védekező szavai hallatán. Hogy is hihette, hogy ezt ő képes lesz valaki másnak megmagyarázni, mikor még saját magának is alig tudta?
A bagolyköves érintésére egy pillanatra megrezzent, és automatikusan megtorpant. Egy másodperc töredékéig azt hitte, hogy Viktor akkor készült pótolni a mulasztását, és végre behúzni neki egyet. Bár ezt eddig sohasem nézte ki volna belőle, a vörös már épp elég meglepetést okozott neki ahhoz, hogy Kinsey ne csupán a korábbi benyomásaira támaszkodjon.
Amikor már kénytelen volt társa szemébe néznie leesett neki, hogy valójában csak ennyit akarhatott. Szemkontaktus nélkül biztos nem tűnt neki eléggé őszintének a beszélgetésük. Tipikus.
- Ez már a második kérdésed - kockáztatta meg végül Matthew, és az ajkába harapott. A fiú második mondatára egyelőre nem reagált, inkább csak feljegyezte magának azt a bizonyos múlt idejű igét. Ezek után pedig egy jelre vált. Talán már egy dühös arckifejezés is elég volt neki, de az is lehet, hogy Viktor felháborodott válaszát szakította félbe, csak hogy folytathassa a magyarázatát:
- Na, látod, ezért gondoltam úgy, hogy változtatni akarsz rajtam. Ahányszor őszintén és zsigerből reagáltam valamire, mindig bosszúságot okoztam neked vele. Ezzel indirekt módon is arra próbáltál rávenni, hogy hagyjam abba, hacsak nem szándékozom hosszú éjszakákat átveszekedni.
Tisztában volt vele, hogy ezzel még mindig nem felelt Viktor legfontosabb kérdésére, de egy ideig hezitált. Hiszen az előbb a vörös azt mondta, nem érdeklik a múltbéli események magyarázatai, mert úgysem segítenének már rajta. Ennek ellenére Kinsey úgy érezte, Viktor pont arra várt, hogy ellenálljon, ezért csendben hozzátette:
- Így hát persze, hogy csodálkoztam, amikor felhoztad az egész "vállaljuk a kapcsolatunkat" témát. Az addigi viselkedésed alapján eszembe se jutott, hogy ez a dolog annyira fontos számodra, hogy másokkal is meg szeretnéd osztani.
Beszéd közben Matthew zavartan vonta össze a szemöldökét, ezzel is mutatva, hogy tényleg nem volt tisztában Viktor érzéseivel az utolsó estéig. Azt hitte, társa is ugyanolyan könnyen feladta egy romantikus kapcsolat lehetőségét az első akadálykor, mint ő. Pedig másfél-két éves ismeretségük során igazán ráébredhetett volna, hogy Viktor sokkal bátrabb és kitartóbb nála. Ezért egy-két rossz tulajdonságával még nem sikerült megutáltatnia vele magát, hiába élt még most is ebben a hitben.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 30. 06:32 | Link



Lassan egyre nehezebb tartani magam az eredeti tervemhez, miszerint nem lesz ebből veszekedés. Még akkor is megpróbál kitérni a válasz elől a maga módján, amikor nagyon is pontosítottam a kérdést. Nem fél... persze, hogy nem fél semmitől, én meg a walesi herceg vagyok személyesen. Azért nem szakítom félbe a mondandóját, kivárom, amíg a végére ér, csak utána mondom el, amit én gondolok és újabb kérdésem is akad. Összerezzen az érintésemre, de legalább megáll és a szemébe nézhetek, amikor megkérdezem, miből gondolta, ha szeretném, hogy megváltozna. Elismerem, egy kicsit talán rá férne szerintem a változás, de azért nem vártam soha, hogy valaki teljesen más legyen. Nem ártana, ha egy kicsit őszintébb lenne magához például, vagy nem számítana annyira, mit gondolnak mások róla, de hogy azt akarnám, hogy olyan legyen, mint én és úgy kezelje a dolgokat... ez egyszerűen nevetséges.  
- Akkor ne válaszold meg - vonom meg a vállam, és megfordul a fejemben, hogy itt kellene hagynom, de végül mégsem teszek semmi ilyet, annál jobban szeretném, ha tisztáznánk ezt-azt, ha már itt vagyunk. Lassan szívom be a levegőt, még lassabban fújom ki, és Reginára gondolok, így talán nem mondok semmi olyat, amiből aztán az következne, hogy sértegetni kezdjük egymást újra. Nem ezért vagyok itt, mondom magamnak, és végighallgatom. Kérdőn felvonom a szemöldököm az utolsó mondata hallatán, és kell pár pillanat, mire rendezem a gondolataimat, aztán megszólalok.
- Sajnálom, ha így érezted. Soha nem akartam, hogy valaki teljesen más légy. Hogy bosszúságot okozott volna... elismerem, nem mindig értettem a logikád, ahogy most sem, annyira másként látjuk a világot, de pont ettől voltál mindig is érdekes számomra - mondom, bár az az érzésem, egyre kevésbé áll össze az, amit szeretnék a tudtára adni, egyre zavarosabb, mert összevissza cikáznak a gondolataim, ezer dolgot mondanék, viszont egyet sem sikerül rendesen megfogalmazni. Jól állunk. Sóhajtok egyet, és megrázom a fejem, mintha attól aztán bármi is helyrekattanna az agyamban.
- Matthew... én... néha annyira be tudsz zárkózni magadba. Nem értettem akkor se, mitől féltél... hogy eltűnök, ha igazán megismerlek? Egyre kevésbé értem az egészet - küszködöm a szavakkal, annyira nem sikerül elmondani hirtelen, hogy mi is a helyzet. Furcsa érzés szembesülni azzal, hogy neki mintha meg se fordult volna a fejében, hogy volt annyira fontos a kapcsolatunk, volt annyira fontos ő, hogy ne akarjam titokban tartani. Elkeseredetten próbálok ép mondatokat összerakni. Kinyitom a számat, aztán mégse szólalok meg újra. Lassan elveszem a kezem a válláról és futólag végighúzom ujjaim hegyét az arcélén. Még mindig érzek iránta, talán sokat is. Mondanám, de végül mégsem mondok semmit, mert tartok tőle, hogy talán újra eltűnne.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:01
Hozzászólásai ebben a témában
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 30. 23:46 | Link


Nehezére esett a fiú szemeibe nézni, de miután mindketten megálltak, már nem igazán volt más választása. Miközben Viktor válaszolt a magyarázatára, Kinsey zavartan megvakarta a tarkóját. Nem ilyen feleletre számított. Azt hitte, hogy a vörös majd kiabálva adja a tudomására, hogy ő bizony soha nem akart semmit változtatni rajta, és kizárólag Matthew hibája, ha ilyen helytelen következtetései vannak. Úgy tűnik azonban, hogy a bagolyköves ezúttal tényleg arra törekedett, hogy ne veszítse el a hidegvérét. Hah, mintha ez bármelyiküknek is sikerülhetne a másik társaságában.
A fiú mondatai nyugodtnak hatottak, de ugyanakkor kissé zavarosaknak és befejezetleneknek is. Pszichológiai tudása révén Kinsey tudta, hogy ha türelmesen várakozik, akkor akár egy bővebb választ is kaphat. Mint legtöbbször, most sem tévedett. Viktor valóban próbálta értelmes mondatokba szedni a gondolatait, de látszólag nehézségekkel küzdött. Amikor ugyanúgy tátogott, mint Matthew a legutóbbi találkozásukkor, a viselkedéselemző nem tudta megállni, hogy egy pillanatra ne mosolyodjon el.
- Ugye, milyen borzalmas érzés, amikor képtelen vagy rendesen megmagyarázni valamit? - mondta, és ezután le is hervadt a félmosolya. Amikor Viktor futólag megérintette az arcát, teljesen kirázta a hideg. Gondolatban azért könyörgött, hogy ugyan üsse már meg végre, azt az üzenetet könnyen megértené, de ezt... Ezután csak egy másodpercig tudta még fenntartani a szemkontaktust, aztán önkéntelenül is elfordította a fejét. Hirtelen megindult a téren, de két lépés után vissza is fordult. Újabb két lépés, újabb irányváltás. Így próbálta serkenteni az agyműködését, de nem ment vele sokra.
- Akkor úgy néz ki, ketten vagyunk, akik nem értik az egészet - torpant meg végül Viktor előtt. - Nem, nem féltem, hogy meg fogsz gyűlölni, ha megismersz. Tudtam. Mindig így van. Akkor meg miért nem akarsz gyűlölni? Nem kellene olyan nehezedre essen, miután szó nélkül leléptem. Az isten szerelmére, miért nem vagy képes megkönnyíteni a dolgomat, és úgy viselkedned, ahogy egy normális embernek kellene? A kezedbe adtam a lehetőséget, hogy mindent egyszerűbbé tegyél, és mégis mindent túlbonyolítasz.
Nagy szemekkel nézett a vörösre, amelyekben könnycseppek nyomai látszódtak. Nem, határozottan nem állt szándékában elbőgni magát a főtéren, de amíg az agyának teljes mértékben tudott parancsolni, addig a szervezetének nem. Az elárulta őt, és Kinsey már túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy érdekelje.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. október 30. 23:47
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 31. 13:03 | Link



Úgy tűnik, ma folyamatosan tudunk valami meglepetéssel szolgálni a másiknak. Zavartan vakarja meg a tarkóját, miközben beszélek. Alig emlékszem alkalomra, amikor ez a mozdulat is részét képezte volna a gesztusainak, de bizonyára arra számított, hogy most is veszekedés lesz az egész beszélgetés vége. Az igazat megvallva egyszerűbb lenne. Tudjuk, hogyan kell reagálni rá, ismerjük a helyzetet. Nem sok választ el egyébként attól, hogy a higgadtság látszata is elpárologjon nálam. Enyhén reszket a kezem, nehezen találom a szavakat, és ennél már csak jobb lesz, ő meg gyakorlatilag kinevet.
- Az - bólintok megadóan a megjegyzésére, elvégre igaza van és a múltkor én is hasonlóképpen cselekedtem. Kölcsönkenyér visszajár, tudom ám. Egy pillanatra lehajtom a fejem az ajkamat harapdálva, elvégre azért nem a legjobb érzés az, hogy tényleg nem tudom kifejezni magam, ahogy az sem, hogy ezt még szóvá is teszi, de igyekszem túllépni ezen. Maradjunk abban, hogy igaza van, ezt el kell fogadnom. Közben ő máris fel-le sétál, valamin nagyon töpreng, de végül mégis visszatér elém. Értetlenkedve emelem meg a szemöldököm, amikor beszélni kezd, ezt nem gondolhatja komolyan. Nem tudok hinni a szavainak, és nem is akarok, különben is a szeme is teljesen egyebet mond. Meglepően sok érzést látok hirtelen a megrepedezett álarca mögött, a logikáját meg végképp fel nem foghatom ezek után. Mi a jó fenéért akarja, hogy gyűlöljem?
- Hallod egyáltalán, miket mondasz? Nincs neked lázad? - bukik ki belőlem a kissé sértően cinikus megjegyzés, visszaszívni meg már késő. A fenébe, - ismét az alsó ajkamba harapok -, ettől olyan gyorsan be fog gubózni, amilyen gyorsan csak tud, helyreteszi a maszkját és kezdhetünk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, pedig már az volt az érzésem, már majdnem sikerült megértenünk egymást, ha csak egy kicsit is. Hirtelen cselekszem. Teszek egy lépést előre és megcsókolom. Azt hiszem, nem volt a legjobb ötlet múltidőben beszélni az érzésekről. Nagyon is jelenidejű minden éppen. Jobb kezem ismét az arcához ér, és erre a pár pillanatra mintha nem létezne a világ, de már így is határokat feszegetek, nem akarok túl is lépni rajtuk, úgyhogy nemsokára véget is vetek a csóknak.
- Ennél világosabban nem tudom elmagyarázni, hogy nem gyűlöllek - mondom csendesen, és elhúzom a kezem az arcától, majd a zsebembe mélyesztem. Fogalmam sincs, mi lesz ebből, úgyhogy igyekszem nyugodt maradni, és számolni minden lehetőséggel attól kezdve, hogy hátat fordít és elsétál, egészen addig, hogy kiborul és behúz egyet.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2014. november 8. 12:01
Hozzászólásai ebben a témában
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. november 7. 23:48 | Link


Viselkedéselemző létére jobban is figyelhetett volna a fiú reakcióira, de a nagy belső csatái közben ez eszébe sem jutott. Csak azután sikerült Viktor apróbb mozdulatait észrevennie, miután újból megtorpant előtte és indokokat követelt. Enyhén reszkető kezek, ajakharapdálás, felvont szemöldök... Legalább nem csak Kinsey érezhette úgy, hogy a teste folyamatosan elárulta őt. Ám a következtetéseit nem tudta (és tulajdonképpen nem is akarta) megosztani a másikkal, mert a fiúból szinte azonnal kibukott egy cinikus hangvételű válasz. Erre bizony már Matthew is összevonta a szemöldökét. Furcsa. Igazából arra számított, hogy a szokatlanul őszinte megszólalásával és azokkal a nagy, nedves szemekkel majd valamilyen normális magyarázatot fog kicsikarni Viktorból. Erre fel a társa csak gúnyosan rákérdezett, hogy nem lázas-e, és ezzel látszólag el is intézte az egész ü-...
Ó.
Kinsey teljesen ledermedve fogadta a fiú csókját. Ahogy az ujjai ismét az arcához értek, reflexszerűen hunyta le a szemeit, aztán annál zavartabb tekintettel nézett a vörösre, amikor az elhúzódott tőle. Hosszú pillanatokig állt mereven, elpislogva a könnyekre emlékeztető valamiket a szeméből, míg aztán sikerült rávennie magát, hogy megszólaljon.
- Oké, bevallom, sejtettem, hogy a monológom képes lenne valamilyen intenzívebb reakciót kiváltani belőled, de öhm... - és itt a volt levitás megakadt. Megrázta a fejét. Eddig azt hitte, hogy a fiú felbukkanása a környéken volt az egyetlen olyan meglepetés, amelynek hatására teljesen reakcióképtelenné tudott válni. Istenem, hogy ő mennyire utálta, amikor tévedett.
- Talán van egy listád, és sorra húzod ki róla a dolgokat, amikkel szerinted ki tudnál akasztani? - futott neki újra Matthew. - Mármint... te magad mondtad, hogy nem tudod, mit szerettél bennem. Érted. Azóta eltelt négy év, és én nem is érdemel-...
Mondatát végül szavak helyett egy értetlen grimasszal és fejcsóválással zárta. Nem merte hangosan feltételezni, hogy a vörös esetleg még mindig ragaszkodhatott hozzá, bármilyen szinten. Úgy gondolta, elég volt mára a téves következtetésekből. De ha mégis... Nem, az nem lehetett. Kinsey folyamatosan gondoskodott róla, hogy Viktor még véletlenül se szeresse meg jobban, mint kellene. Eddig azt hitte, jól végezte a dolgát, de a fiú legutóbbi mozdulata kissé elbizonytalanította. Talán csak így próbált bosszút állni az előző megjegyzéséért? Hiszen most megint Kinsey volt az, aki nem volt képes értelmes mondatokba szedni a gondolatait. Ki érti ezt? Ő biztosan nem.
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 8. 12:00 | Link



Ha alaposan belegondolok, nem találok még egy embert az ismerőseim között, aki ennyire az agyamra tudna menni, de paradox módon mégse tudom csak úgy hagyni a fenébe az egészet. Talán tényleg van abban valami, hogy az ellentétek vonzzák egymást, különben miért vonzana egy olyan ember, akivel a legapróbb részletekben sem tudunk néha egyetérteni. Lassan odalesz közben minden higgadtságom, és ezt bizonyára már felfedezte, mert egyre kevésbé törődöm vele, hogy megtartsam a látszatot. Nem bírom felfogni, hogy lehet, hogy ennyire nem érti, ami szerintem meg annyira nyilvánvaló. A védekezési mechanizmusai persze most is remekül működnek, elvan a jól megépített kis tornyában és arról tart kiselőadást, hogy gyűlölnöm kellene, mint aki pontosan tudja, mit is érzek. Óvatlanul teszek egy cinikus megjegyzést, de visszavonni már késő, úgyhogy vakmerő cselekedethez folyamodom, még mielőtt örülni kezdene, hogy ő aztán előre megjósolta, mi és hogyan lesz – megcsókolom. Mindig is tudtam, hogy Matthew nehéz eset, na de hogy ennyire ne lássa a tényállást, ha ő is része a képletnek, ez már különös. Amikor végre megszólal, ismét a nagy szavak mögé bújik, ez pedig lemondó sóhajra késztet, és megrázom a fejem a lista gondolatára, majd a szavába vágok rosszallóan nézve rá.
—Lehetne csak egyszer, hogy ne vonj le következtetést valamiből? Egy percre állj le, jó? Azt már megszoktam, hogy bárhogy fogalmazok, te mindig tovább gondolod az egészet és kielemzed, de ha jelenidőben fogalmazok, hinnél nekem? – kérdezem kissé közelebb hajolva hozzá és egyenesen a szemébe nézek kíváncsian fürkészve, vajon most mit árul el magáról. Hozzávághatnám, hogy mi a helyzet, de nem akarom. Igazából kicsit talán még jó is látni, ahogy belemerül a feltételezéseibe és hirtelen nem tudja, melyik következtetése is a jó. Hagyom, hadd legyen el a kétségeivel, kicsit vergődjön közöttük.
—Vissza kell érnem órára – mondom végül az órámra pillantva, aztán vállára téve a kezem közelhajolok hozzá újra.
—Egyébként jelenidő – mondom még olyan hangosan, hogy csak ő hallja, nem kell mindennek eljutnia az esetleges kíváncsi közönséghez is. Egészen nehezemre esik nem azt mondani, amit akarok, de most mégis szinte élvezet nézni, ahogy a saját következtetései és elméletei zavarják össze. Persze ez a kis infó talán egyszerűsít az egészen, de lehet, hogy nem. Gondolkodjon csak, nekem viszont tényleg indulnom kell, ha nem akarok elkésni óráról, hát barátságosan vállon veregetem, és intek felé, majd már útban is vagyok a kastélyba. Kíváncsi vagyok rá, meddig fog eltartani, amíg összerakja a puzzle darabkáit.  
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér