Gareth S. Nigthingale

A hétvégére kirándulást terveztem, mivel már esedékessé vált néhány dolog beszerzése. A reggelt szokásosan a fordított zuhanyzással indítottam, amiről valahogy agyam nem igen akart leszokni. Na, igen, ez is szétszórtságom része volt, mint ahogyan az előbb fogmosás, utána reggelizés. Morogva kezdtem elölről az egész készülődési hadműveletet, majd miután végre emberi formába szedtem magam, barna loboncomat a változatosság kedvéért befontam. Újabban erősen mániámmá vált, hogy mindenen változtatok, amit korábban megszoktam. Közben elraktam a táskámba a kis bevásárló-listámat, és még mázlim volt, hogy kifejezetten spórolós alkat lévén nem költöttem pár galleonnál többet eddig a zsebpénzemből.

A listán az alábbi beszerzendő cuccok szerepeltek:

vastag sál télire
valami almás-fahéjas
karácsonyi ajándék Zójának, Katának, anyáéknak

Mindent, ami szükséges volt, bepakoltam a kis, halványkék kézitáskámba, majd immáron teljes készültségben indultam meg a faluba. Természetesen egyedül. Viszonylag hamar lent voltam, egy húsz perces sétát vett csak igénybe a klubból letalálni a bejárati ajtóig.
A faluban már más volt a helyzet. Hogy-hogy nem, fél óra bolyongás után végül is kikötöttem a téren. Épp megcélozni készültem egy szerencsére szabad és száraz padot, mikor valami keménynek ütköztem neki, ennek következtében pedig nyekkentem egyet a szintén kemény talajon. Szerencsére mind én, mind a ruhám megúszta, csak az orromat fájlaltam egy kicsit. Na, meg az sem utolsó, hogy nem törtem el a cipőm sarkát, amit a napokban kaptam anyától, hogy próbáljak meg nőiesedni végre. Én, meg a divat-hercegnősködés. Ha-ha, jó vicc…
- Au… ne haragudj! – döbbentem le, hisz az imént majdnem sikerült letarolnom egy srácot… na, szépen indítom a hétvége utolsó napját!

Gareth S. Nigthingale

A hétvégére kirándulást terveztem, mivel már esedékessé vált néhány dolog beszerzése. A reggelt szokásosan a fordított zuhanyzással indítottam, amiről valahogy agyam nem igen akart leszokni. Na, igen, ez is szétszórtságom része volt, mint ahogyan az előbb fogmosás, utána reggelizés. Morogva kezdtem elölről az egész készülődési hadműveletet, majd miután végre emberi formába szedtem magam, barna loboncomat a változatosság kedvéért befontam. Újabban erősen mániámmá vált, hogy mindenen változtatok, amit korábban megszoktam. Közben elraktam a táskámba a kis bevásárló-listámat, és még mázlim volt, hogy kifejezetten spórolós alkat lévén nem költöttem pár galleonnál többet eddig a zsebpénzemből.

A listán az alábbi beszerzendő cuccok szerepeltek:

vastag sál télire
valami almás-fahéjas
karácsonyi ajándék Zójának, Katának, anyáéknak

Mindent, ami szükséges volt, bepakoltam a kis, halványkék kézitáskámba, majd immáron teljes készültségben indultam meg a faluba. Természetesen egyedül. Viszonylag hamar lent voltam, egy húsz perces sétát vett csak igénybe a klubból letalálni a bejárati ajtóig.
A faluban már más volt a helyzet. Hogy-hogy nem, fél óra bolyongás után végül is kikötöttem a téren. Épp megcélozni készültem egy szerencsére szabad és száraz padot, mikor valami keménynek ütköztem neki, ennek következtében pedig nyekkentem egyet a szintén kemény talajon. Szerencsére mind én, mind a ruhám megúszta, csak az orromat fájlaltam egy kicsit. Na, meg az sem utolsó, hogy nem törtem el a cipőm sarkát, amit a napokban kaptam anyától, hogy próbáljak meg nőiesedni végre. Én, meg a divat-hercegnősködés. Ha-ha, jó vicc…
- Au… ne haragudj! – döbbentem le, hisz az imént majdnem sikerült letarolnom egy srácot… na, szépen indítom a hétvége utolsó napját!

Már egy ideje tervezte, hogy újból felkeresi a falut, de hétközben nem jöhetett le, meg kellett várnia az első szabad hétvégét. Míg más összekapva magát sietett, hogy minél több helyet csodálhasson meg és megtömhesse a zsebét régóta áhított vagy épp csak megkívánt dolgokkal, addig ő gondosan készülődött, mielőtt elindult volna. Jared persze nem bírta ki, hogy ne tegyen rá megjegyzéseket, miközben öltözködött és belőtte a séróját, úgyhogy remek kis szájkarate-meccset folytattak le, mire útrakész lett, de legalább feldobta annyira, hogy tényleg kedvvel vágjon a lefelé vezető útnak.
Ez azonban már órákkal ezelőtt történt és mostanra jóformán semmi sem maradt a lelkesedésből. Gondolataiba merülve sétált a téren át, miután napja eddigi részét azzal töltötte, hogy boltról boltra zarándokolva munkát keresett - hiába. Persze, az észérvek azt diktálták, hogy ne keseredjen el, elvégre nemsokára nagykorú lesz, akkor pedig újra próbálkozhat majd, ez azonban vajmi keveset segített leküzdeni csalódottságát. Ha lehetett, el akarta kerülni, hogy a rokonokra kelljen támaszkodniuk és függetlenedni szeretett volna, amennyire csak lehet. Nagy kérés, hogy kevesebb korlát, bizonytalanság legyen az életükben? Sóhajtott, aztán nagy levegőt vett, lélekben vállat vonva - még volt talán két vagy három hely, ahol eddig nem próbálkozott, ha ott sem talál helyet, akkor megfordul és visszamegy valami értelmesebbre pazarolni az idejét.
Mire idáig ért gondolatban, valami lendületből nekicsapódott a mellkasának, majd nagyjából ugyanilyen svunggal le is pattant róla, talajtájt nyekkenve. Felocsúdva egy lánnyal nézett farkasszemet, aki az arckifejezéséből ítélve az előbb szó szerint lefejelte - nem volt biztos benne, hogy a hölgy közlekedett-e rinocérosz módjára, vagy ő öklelte fel, mindenesetre, ilyen még nem fordult elő vele.*
- Nem esett baja, kisasszony?-*Hajolt le hozzá, aggódó arccal pillantva végig a földön landolón, de nem látta sérülés nyomát és a remélhetőleg a válasz is megerősíti majd ezt. A kezét nyújtotta, hogy felsegítse a szerencsétlenül járt lányt.*
- Ne haragudjon, egyáltalán nem figyeltem, merre megyek.-*Szabadkozott, mert roppant kínosnak érezte, hogy akaratán kívül padlóra küldte az első szembejövőt. Főleg, hogy nem is tudatosította, hogy gyorsan haladna, vagy hogy valaki keresztezi az útját, pedig ennyire nem szokott figyelmetlen lenni. *
- Jóvátehetem valahogy?-*Érdeklődött, mert szerette volna elsimítani ezt a balesetet.

Gareth S. Nigthingale

Meglepve tapasztaltam, hogy igazi úri emberrel akadt dolgom, noha jelen esetben úgy tűnik, mindketten vétkesek voltunk ebben a kis incidensben. A felém nyújtott segítő jobbot persze, elfogadtam, miért lennék én pokróc szerencsétlennel, akinek tulajdonképp én szaladtam neki?
- Ugyan, kutya bajom! – legyintettem elnézően. Ilyen bármikor előfordulhat. Az pedig, hogy a ruhám is szitán megúszta, kisebb fajta csodának minősül, mivel egyébként mindig hamar intézkedtem annak szennyesbe kerüléséről, többnyire azért, mert valamiért fordított sorrendben indítottam a reggeleket.
– Ha bemutatkozna, az bőven megfelelne – érdekes módon magázódott, így elgondolkodtam, hogy most bagolyköves diákkal, mestertanonccal, oder kivel lehet dolgom, hogy ennyire udvarias? Vagy csak szimplán aranyvérű lenne, és belé nevelték az illemszabályokat?
Időközben jól feltámadt a szél, egyébként is borús időnek nézhettünk elébe. A téren a faleveleket ellentmondást nem tűrően cipelte odébb szél úr, és baromira nem tetszett az égen megjelenő sötétlő felhőzet sem.
- Remélem, nem most akar hideg zuhannyal megajándékozni minket Ég apánk – grimaszoltam, ami az időjárást illette. – Jobb lesz behúzódnunk valahová, amíg jól van dolgunk. Ennyit a nyugodt sétálgatásról, gondoltam magamban. Ráadásul, pechemre igazam is lett sajnos, iróniámat úgy tűnik, komolyan vette az ég. Én pedig esernyőt egyáltalán nem hoztam magammal, ami ciki. Az eső először apró cseppekben kezdett beteríteni minket, majd egyre jobban rázendített.
- Van ötlete, merre mehetnénk? Nem ismerem még a falut, most vagyok itt lent először – füllentettem, ugyanis már voltam itt, a faluban, csak nem lenne célszerű, ha kitudódna az a kínos bajkeverő-kísérlet, ami az én kárommal végződött. Pedig olyan jó kis csínyeket tudtam volna elkövetni, ha nem lett volna az a bundás négylábú csaholó, meg a nyávogó útban…
Reménykedtem benne, hogy hamar eláll, és csak zápor lesz ebből, nem pedig zivatar. Villámokat mégúgy nem szeretnék. Szerencsémre legalább a cipőm vízhatlan anyagból van, hála annak, hogy anyám ellátta jó kis bűbájjal. Bár nekem is olyan jól menne a varázslás, mint a nővéreimnek, meg anyának! Sajnos az átváltoztatástan és a bűbájtan nem tartoztak az erősségeim közé.

- Ennek örülök.-*Valóban megkönnyebbül és vonásai is kisimulnak, ahogy talpra segíti a hölgyet, megvárva, amíg kicsit magához tér és helyrehozza öltözékét. Egyébként jó kedélyű, szimpatikus lánynak találta váratlan merénylőjét, hanghordozása és gesztusai alapján - semmi affektálás, kényeskedés, sértődés, inkább közvetlen, talpraesett hozzáállás. Legalább tíz perces körülményes udvariassági köröket spórolt meg azzal, hogy egy legyintéssel letudta az egész karambolt, és legalább ugyanennyi pluszpontot gyűjtött be.*
- Gareth Nightingale, szolgálatára.-*Kicsit valóban furcsa talán a beszéde, az akcentustól eltekintve is, de lányokkal szemben automatikusan ezt a roppant udvarias stílust használja, ez rögzült. Nem is esik igazán nehezére, nevelés és szokás kérdése, így könnyednek és természetesnek hat, kissé hanyag eleganciájával együtt. Ebben ugyan része volt némi hiúságnak is - mint a legtöbb fiatal, aki tudatában van előnyös kinézetének, Gareth is hajlamos volt kicsit kérkedni, ám ruhák és kiegészítők helyett sokkal inkább tartása, mozdulatai és viselkedése különböztette meg kortársaitól. Egyszerűen elképzelhetetlen volt számára, hogy görnyedten, kalimpálva és csoszogva járjon.
- Sajnos, úgy hiszem, hiába reménykedik.-*Az időjárás eleve elég őszies volt és a felhők már reggeltől lógatták a lábukat, mostanra azonban teljesen beborították az eget és a feltámadó szél esőszagot sodort. Nem is kellett sokáig várni, hogy az első cseppek megérkezzenek, majd megsűrűsödjenek. A lány javaslatára bólint, valóban jobb lenne most valahol bent - amíg tanakodnak, a legközelebbi, legalább némi oltalmat adó ernyőjű kirakat elé húzódik, remélve, hogy a lány is követi. Nem ácsoroghatnak itt sokáig, de legalább addig sem áznak bőrig - őt mondjuk annyira nem zavarta a dolog, megszokta az esőt odahaza, bár rühellte, amikor a szárítóbűbájtól tengerisün módjára meredezett a haja.*
- Merre tartott eredetileg kegyed?-*Ötlete éppen lenne, de mégsem hurcolhat magával csak úgy véletlenszerűen földbe döngölt járókelőket, miközben saját dolga után jár. Egyszerűbb, ha ő alkalmazkodik, elvégre a lakórészt és a külső területeket leszámítva már remekül tájékozódik a faluban és most már nem siet.*

Gareth

Halványan elmosolyodtam a bemutatkozásra.
- Weissen Adél, uram – mutatkoztam be én is, ha már ilyen ritka lovagot sodort utamba a Sors.
Fintorogva húztam be a nyakam, amint megérezhettem testközelből a hideg esőcseppeket. Követtem újdonsült útitársam, aki Gareth névre hallgatott, s ki is engesztelt azzal, hogy tudom a Szőke Herceg nevét, akit majdnem letaroltam. Azért csak majdnem, mert én vágódtam el, és nem ő. Képletesen szólva levettek a lábamról.
- Azt hiszem, a természet nem panaszkodhat folyadékhiányra – jegyeztem meg kissé vacogva. Nem ártott volna egy vastagabb kabát. Mondjuk az, amit anya melegítő-bűbájjal látott el. Csak én „okos” nagyon nem azt kaptam magamra, hanem ami éppen elém került. Persze, az ízlésességre ügyeltem. A stílus az egyetlen olyan luxus, amit mindenki megengedhet magának, anyagi helyzettől függetlenül.
- Kviddics-szaküzletbe, meg karácsonyi ajándékok után nézelődni. Jobb időben, mint utolsó pillanatban, és most még az árak sem vészesek – válaszoltam arra a kérdésére, hogy kegyem merre tartott volna eredetileg. – És Ön?
Ritka ez a szőke holló, mit ne mondjak. Akinek esze volt, és ellátta magát védelemmel az eső ellen, kissé furán nézett kettősünkre, ami a társalgási formánkat illette. A felnőttek nyilván nincsenek hozzászokva két, egymással udvariasan viselkedő fiatal diák látványához. Pedig szerintem ez a normális, hogy ápoljuk az etikettet, é0s ismeretlenül nem tegezünk le senkit. Maximum nagyon pici gyerekeket, olyan tíz-tizenkét éves korig.
Jó, rokonokkal még elfogadott a tegeződés, de azért egy vadidegent én nem szólítanék meg egy hangos „Szia!” köszöntéssel.