28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink
U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. május 31. 20:37 | Link

McKenzie
ruha

Leandro dolgozik, és hát nem itt. Nem tudom miért nem mentem vele rögtön, amikor hívták, hogy elküldték a repjegyet, este utaznia kell. Tényleg ötletem sincs. Talán egy van, de azt nem akarom, hogy beigazolódjon. Sosem akartam akkora hibát elkövetni, hogy kötődjek valamihez. Most helyhez. Nem tudnám itthagyni az iskolát, vagyis azt nyugodt szívvel. Amit kaptam, és akik itt vannak, mert akadnak számomra fontosak.
Mégis Ő a fontosabb, és ki kell használnom minden percet. Ma nem ezt tettem. Felkeltem, és csak bámultam a helyét magam mellett. Órákig nem csináltam semmit, csak feküdtem az oldalalom, és gondolkoztam. Semmi kedvem, nem volt felkelni, olyan nyomott hangulatom volt, és különben sem éreztem magam a legjobban. Felkavarodott a gyomrom, de ezt le is tudtam a megszokott hányingernek, és próbáltam elfelejteni.
Ekkora hiányérzetem nem mostanában volt. Sokszor éreztem már ugyan ezt, de tudva, hogy nem kell várnom, nehezemre esett leküzdeni, és mégis felkelni, nem ott elpusztulni. Enni se volt kedvem, de éhes az voltam. Délutánra sikerült összeszednem magam, hogy legalább a hűtőig azért elmenjek, de persze semmi nem volt benne, amit megettem volna. Ha más lett volna, azt se, de teljesen mindegy volt, én leginkább csak néztem ki magamból, és azon gondolkoztam, hogy vegyek-e egy jegyet, pakoljak-e össze, és heló világ.
Felöltöztem, és egyáltalán nem hűen magamhoz rózsaszín felsőt találtam felvenni. Nem érdekelt, hogy mennyire nem én vagyok, úgy is ezt éreztem. Több céllal indultam el. Elsőként, valami olyat venni, amit ha nagy nehezen is, de azért magamba tudok erőltetni. Másodszor pedig megálmodni, mégis mit csináljak. Mert ha megyek, szólnom kell Kristófnak.
Arra jutottam még a fő utcán sétálva, hogy a süti az minden időben süti, tehát a cukrászdát megcéloztam, és a legelső a pultban kiszúrt tortaszeletekből bevásároltam. Mind most nem fog elfogyni, ebben biztos vagyok, de lesz tartalék.
Időm lenne, minta tenger, de én mégis inkább kültéren fogyasztom, akármi is legyen az, így a térig sétálok ki, ami nekem minden szempontból tökéletes. Innen nyugodtan figyelhetem az embereket, akik bár nem ismernek, tudják, hogy én valahonnan mindig imádok nézelődni. Lévén ők rengetegszer láthatnak.
A legfelső szelet csokitortát veszem ki a táskából, szalvétát halászok elő hozzá, és eszem is. Két falatig jutok, amikor visszatér a hányinger, de az eddiginél sokkal keményebben. A pillanatnyi inger leküzdése után úgy döntök, hogy inkább gyorsan elrakom a süteményt, és hazamegyek, mert így sok mindent nem tudok csinálni. Hirtelen léptek, gyors mozdulatok, ami most nem lenne ajánlatos, de haza akarok menni, minél előbb.
Aztán, mintha az egész világ ellenem lenne ma, valakinek vagy neki megyek, vagy ő jön nekem, mindenesetre meglök, és egy felettébb jó kérdés, hogy visza tudom-e tartani, mert nagyon nem akarom lehányni. Mindesetre az arckifejezésemen, ha tud a pillanat törtrésze alatt következtetni, akkor láthatja, hogy ez most egy olyan pillanat, amikor mindenkitől távol kellene lennem. Azaz nekik tőlem, az ő érdekükben.
Hozzászólásai ebben a témában
McKenzie R. Krise
INAKTÍV


Harcipukkancs vizsgázik
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 307
Írta: 2014. június 14. 00:09 | Link

Alegria


Mostanában új hobbit talált magának, méghozzá a futást. Nem telik el nap anélkül, hogy az Yvonne háza és a kastély kapuja közötti távot meg ne tegye. Hol az erdőn át, hol csak simán. Muszáj az erejét valami másra fordítania, ha már Benjamin olyan régóta nem került elő, pedig mennyire jó volt az, amikor vele verekedett, rengeteg energiája ment el azzal, hogy ott üsse meg, ahol csak tudja. Most viszont, nem csak túl sok energiája maradt esténként, de némi plusz is rárakódott, így aztán visszatért a rendszeres edzéshez, méghozzá a futás formájában.
Ma az erdőt választotta. Hosszabb, kimerítőbb, de megéri, hiszen a madárdallam, a fák rejtélyes világa sokkal vonzóbb, mint néhány diák, akik között űzött vadként elsuhan. A faluban se néznek rá már furcsán, sőt hétköznapi jelenség lett, akinek köszönni is szokott egy-két idősebb hölgy, akik hajlott korukra való tekintettel már inkább csak kint ülnek a padon, és mindenkiről, aki elhalad, megvan a maguk véleménye, és ezt nem is rejtik véka alá, csak sosem azt mondják, aki éppen hallja, mert annyira nem bátrak.
Szóval, az erdőn át érkezik meg, a haja eddig össze volt fogva, de mostanra már kezd szétbomlani, és néhány falevél is kihullik belőle. Alig várja, hogy a házhoz érjen, lezuhanyozzon, és minden erdei emléket kimosson magából. Aztán, hogy megjutalmazza magát a mai teljesítményéért, visszasétáljon és vegyen magának egy süteményt, vagy valami sós pékárut. Nem épp a legjobb módja annak, hogy a sportolást „megünnepelje”, de hát nincs senki, aki rászólna, hogy ne tegye. Mostanában már inkább a házban lakik, a régi szobájában, mint fent a kastélyban. Tudja, hogy hamarosan el kell hagynia ezt a helyet örökre, hát már most elkezdi a leválasztódást, az önállósodást. Fájdalmas, nem egyszerű, de tudja, hogy okkal teszi, azért, hogy könnyebb legyen felülni a vonatra az utolsó év végén, ami nemsokára eljön, és elengedni a helyet.
Ezen gondolkozva fordul rá a térre, ami egy ütközéssel új, és meglepően zöldre vált arcú ismeretséget okoz. Úgy néz ki, a lány elég rosszul van, így ösztönösen ragadja meg a kezét, hogy visszakísérje a padhoz.
- Le kell hajolni, hogy a fejed szinte a két lábad között legyen. Lassan szívd be az orrodon a levegőt, egy kicsit tartsd bent, majd enged ki a szádon. Addig, amíg jobban nem leszel.
Nem biztos persze, hogy ez mindenkinél működik, de nála be szokott válni, és reméli, hogy a lány is jobban lesz, elvégre hányni senki se szeret.  

Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. június 25. 17:45 | Link

McKenzie

Nem is tudom miért hittem azt, hogy ha egyszer már rosszul vagyok, akkor majd a gyógyszereim és a lepihenés nélkül ki fogom bírni. Persze, ez nekem már az élet velejárója, csak általában már kevésszer jön elő, és akkor is tudom kezelni, az említett módon, bár nekem most ez a mód nem jött be. Én meg az a fene nagy önbizalmam. Mert csak bíznom kell magamban, hát persze, ha így működnének a dolgaim, akkor nem ide jutottam volna.
De én elindultam, és a süti ki is hozta belőlem, ami azért már arra sarkall, hogy hazamenjek, ez azonban nem jön össze. Egy lány állja az utam, de ezzel nem is foglalkozok jelen pillanatban, csak azzal, hogy úrrá legyek még egy ingeren, mert ha teliberókáznám, annak nem örülne ő sem, de azért én sem.
Még azért kérnék bocsánatot, de inkább csak csendben figyelek a mozgásomra tovább, és engedem neki, hogy csuklómat fogva visszakísérjen a padig. Furcsa, hogy valaki képes foglalkozni velem, úgy hogy azt se tudja ki vagyok, és azért ennyire biztos nem lettem volna képes. Bár igen, mindenkinek vannak problémái, nekem is van, és lehet, hogy ha nekem jött volna valaki így, elátkozom, és még el is küldöm melegebb éghajlatra, úgy, hogy nem is tudom mi van mögötte.
Figyelem mit mond, és próbálom is úgy csinálni abban a sorrendben, először lehajolok, de előbb még veszek egy mély levegőt, hogy ez sikerüljön. Nem vagyok én abban biztos, hogy ennyire le kellene hajolnom, de hát egészen majdnem a térdeimig, ha már egyszer azt mondta. Meg sem fordul a fejemben rossz, ha már segít most, el is felejtek kétkedni benne.
Lassan szívom be a levegőt, lehunyom a szemem, tartom bent egy picit, és ugyanolyan lassan fújom ki a számon. Próbálok nem érezni semmi illatot. Megismétlem még egyszer, aztán nem is veszek levegőt pár másodpercig, hanem próbálom érezni a változást, vagy érezni, hogy semmi sem változott. Utóbbit sikerült, és csinálom ezért újból.
Amikor már nem tör rám semmi szépen lassan próbálok felülni, ugyanazzal lassú ki-belégzéssel. A lány felé fordulok és egy halvány mosoly ül ki arcomra.
- Köszönöm! Valamivel már jobb!
Ami azért tényleg haladás, és szerintem csak átmeneti állapot lehet, mert azért nekem be kell vennem a gyógyszereimet erre, viszont azt jó tudni, hogy ha hirtelen jön legközelebb a rosszullét, ezzel talán tudok segíteni magamon.
- És bocsi, hogy neked mentem, nem igazán figyeltem.
Remélem megérti, hogy egyáltalán nem érdekelt hozzám képest ki merre van, csak haza akartam jutni még egy-két perccel ezelőtt. Bár nem mintha ez sokat változott volna, csak először most nem erre gondolok.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér