Luca

Ma délután volt végre egy kis időm, mert nem kellett sem a tanulással foglalkoznom, sem orvoshoz mennem a rutin ellenőrzésekre, így végre le tudtam menni a faluba vásárolgatni. Még nem látszott nagyon, hogy kisbabát várok, hiszen még csak három hónapos terhes voltam, de azért mióta abbamaradtak a reggeli rosszullétek, már sikerült visszanyernem valamicskét a súlyomból, és azért lassan, de biztosan elkezdett gömbölyödni a hasam.
Éppen ez volt az oka annak, hogy most a boltokat jártam, és tájékozódás céljából szétnéztem, hogy miféle holmik kellhetnek egy kisbabának. Volt bennem valami kis fájdalom, ahogy sétálgattam, mert mikor legutóbb azért voltam itt, hogy egy gyereknek vásároljak, akkor még velem volt Seren is, és Eirit vártuk, hogy megérkezzen a kastélyba. Olyan volt, mintha ezer éve történt volna, holott nem is telt el olyan sok idő azóta, csak... Csak fájt az egész, hiszen már egyikük sem élt.
Néha még mindig sírni akartam, de már képes voltam visszafogni magam, hogy ne mások előtt törjek ki könnyekben, így most is pár mély lélegzetet vettem, és mentem tovább. Azt olvastam, hogy nem szabad hagynom, hogy eluralkodjanak rajtam a negatív érzések, mert az nem tenne jót a gyereknek, de ez azért nem volt olyan egyszerű, főleg számomra, mert hát annyira megszokott volt, hogy valami nincs rendben. És kicsit tartottam attól is, hogy kiüt majd a kicsin a családi agybaj, mert nem tudtam azóta sem eldönteni, hogy Konnal mi csak az életünk miatt vagyunk ilyenek, vagy ez is a génekben van.
Végül belefáradtam a nézelődésbe, és amúgy sem vásároltam semmit, úgyhogy egy fagyival a kezemben leültem a téren. Igen, fagyival, mert valami agyament késztetés miatt még ebben az időben is folyton csak a hideget kívántam.

Luca

Ma délután volt végre egy kis időm, mert nem kellett sem a tanulással foglalkoznom, sem orvoshoz mennem a rutin ellenőrzésekre, így végre le tudtam menni a faluba vásárolgatni. Még nem látszott nagyon, hogy kisbabát várok, hiszen még csak három hónapos terhes voltam, de azért mióta abbamaradtak a reggeli rosszullétek, már sikerült visszanyernem valamicskét a súlyomból, és azért lassan, de biztosan elkezdett gömbölyödni a hasam.
Éppen ez volt az oka annak, hogy most a boltokat jártam, és tájékozódás céljából szétnéztem, hogy miféle holmik kellhetnek egy kisbabának. Volt bennem valami kis fájdalom, ahogy sétálgattam, mert mikor legutóbb azért voltam itt, hogy egy gyereknek vásároljak, akkor még velem volt Seren is, és Eirit vártuk, hogy megérkezzen a kastélyba. Olyan volt, mintha ezer éve történt volna, holott nem is telt el olyan sok idő azóta, csak... Csak fájt az egész, hiszen már egyikük sem élt.
Néha még mindig sírni akartam, de már képes voltam visszafogni magam, hogy ne mások előtt törjek ki könnyekben, így most is pár mély lélegzetet vettem, és mentem tovább. Azt olvastam, hogy nem szabad hagynom, hogy eluralkodjanak rajtam a negatív érzések, mert az nem tenne jót a gyereknek, de ez azért nem volt olyan egyszerű, főleg számomra, mert hát annyira megszokott volt, hogy valami nincs rendben. És kicsit tartottam attól is, hogy kiüt majd a kicsin a családi agybaj, mert nem tudtam azóta sem eldönteni, hogy Konnal mi csak az életünk miatt vagyunk ilyenek, vagy ez is a génekben van.
Végül belefáradtam a nézelődésbe, és amúgy sem vásároltam semmit, úgyhogy egy fagyival a kezemben leültem a téren. Igen, fagyival, mert valami agyament késztetés miatt még ebben az időben is folyton csak a hideget kívántam.

Lyra;;

Kész van! Ezzel a dicső felkiáltással állt fel Luca az asztaltól, mikor végre sikerült egy példát kipróbálni, amit Rúnatanon hallott. Egész érdekes volt számára, meg érdekelnék, hogy az elektromos kütyüi, amiktől meg kellett válnia, hogy tudnának itt is működni. Lehet, hogy nem a legszebb szándék vezérli az érdeklődését, de legalább érdeklődik. Mikor befejezte a tanulást rátért a kellemesebb kötelezettségekre is, mióta itt van zenéről csak Kahlil bácsitól hallott komolyabban, de azt nem érezte elégnek, éppen ezért vette elő újra a kottáit, hogy fuvoláján gyakoroljon. Itt a kedvtelésnek némi köze talán ahhoz is van, hogy megnyugtatja és szórakoztatja is a dolog, meg addig sem töri semmi rosszaságon a fejét.
Takarítás, törölgetés, nővérekkel való beszélgetés, egy-két szó a háztársakkal, majd neki is vághatott a szabad délutánnak. Fellélegezhetett végre, már csak irányt kellett találni, konkrét elképzelés híján a pocakja és a kirakatok maga elé képelése húzta a falu felé. Első körben a Paradis-ba ment, ahol ma nem nővére, hanem annak barátnője, Emma volt délután, vásárolt egy zacskó gumicukrot, meg két szelet csokit, amit táskájába csúsztatott. Megköszönte, fizetett, majd ajándékötletek reményében kirakatok előtt téblábolt perceket. Hosszasan nézegette, már most gondolkodott rajta, hogy majd az ünnep közeledtének utolsó perceiben hova fog kapkodni, ugyanis hajlamos ezen szintű halogatásra.
Az andalgásnak meg a kifogyhatatlan édességes táskájának köszönhetően boldog arccal, félig teli pocival érkezett el a szökőkúthoz. Ujjival végigfésülte a vizet, majd a közeli padok felé pillantva nem mindennapi látvány tárult elé. Egy nőt látott, vagyis idősebb lányt, a lényeg, hogy már mintha látta volna az iskolában, nem tudja, mert őt nem tanítja, ha így van, tanár-e az illető, de fagyit eszik, ilyenkor. Milyen különös. Lucát ismerkedési kényszere, meg a jókedve veszi rá az elkövetkezendő mozdulatsorokra, aminek az a vége, hogy ő is leül a lányhoz közel, mosolyogva pillant rá és a fagyira, majd előhúzza az édességes zacskót és felé nyújtja, bemutatkozásnak vajon megteszi?
- Megkínálhatlak?
A tegezésben nem volt annyira biztos, de reméli a legjobbakat. Közben a szökőkútba réved, a szája pedig akaratlanul is szólásra nyílik, mert hát neki aztán beszélnie kell, nem ő lenne, ha nem hozna fel valami idevágót, ami mégsem az.
- Te hiszel a szökőkutas kívánságokban? Azt hallottam, ha valaki talál egy pénzérmét, majd azt kívánság után beledobja, teljesül…
Néz rá nagy szemekkel, miközben egy gumimaci esik Luca áldozatául. Valamiért az utóbbi időben a neve el szokott maradni, amiről nem tudja eldönteni, hogy előny vagy hátrány. A gyermeki lélek megjelenése vagy szimplán Luca szétszórtságáé.

Luca

Elmerültem eszegettem a vanília fagyit, annak ellenére, hogy a nyakamba sál volt tekerve a hűvös levegő miatt, és ráadásul sosem voltam oda ezért az ízért, de most valamiért mégis ez kellett. Rémes, miket meg nem kívánok, pár napja mentolos étcsokit rágcsáltam, előtte meg a Konféle savanyított halat ettem dobozszámra, hogy már rendesen bűzlött tőle szegény Kahlil irodája. Na de most mondd egy tiszteletbeli macskának (nekem), hogy ne egyen halat.
Jó darabig bámulhattam magam előtt a földet, mert annyira elkalandoztam, hogy észre se vettem, hogy valaki leült mellém. Összerezzentem, mikor szólt hozzám, és magamban elkezdtem átkozni a saját figyelmetlenségemet, te jó ég, hiszen mostanában annyira szétszórt vagyok, hogy rémes, nem lesz ez így jó. Márpedig ha valamikor, hát most tényleg vigyáznom kellene magamra.
Szerencsére azonban a lány nem tűnt egy ádáz ellenségnek, aki most azonnal nekem akar esni, sőt, mintha már láttam volna az iskolában is, úgyhogy végül rámosolyogtam, és belekukkantottam a papírzacskóba.
- Aha, köszi - válaszoltam, miközben kihalásztam egy ánizsos darabkát (atyaég, már megint a mentol, igazán nem győzök magamon csodálkozni), aztán miután bekaptam, úgy éreztem, hogy ebből most még nagyon kéne, szóval felnéztem a lányra, kérincsélő tekintettel. - Vehetek még egyet? - pislogtam szépen, és becsületemre legyen mondva, most valóban nem jutott eszembe, hogy esetleg meg akarnak mérgezni, annyira becsületes arca volt az idegennek. Na az is biztos, hogy ő nem a rellonból jött.
A kérdését hallva aztán jól megbámultam a szökőkutat, elgondolkozva a hallottakon.
- Nem is tudom... - válaszoltam eltöprengve. - Még sohasem próbáltam kívánni, szóval ki tudja. Lehet, hogy van benne valami igazság.
Hirtelen ötlet volt csak, ahogy a lány arcát elnéztem, hogy egészen véletlenül kilökjek egy érmét a zsebemből, zsebkendő keresést színlelve. Mázlim volt, éppen a lány elő gurult, úgyhogy ha észreveszi, akkor akár kívánhat is egyet.
- Te mit kívánnál, ha teljesülne? - néztem rá kérdőn, mert most már érdekelt, hogy neki vajon mi a szíve vágya.

Lyra;;

Az időjárás ellenére vágyott a szabadba, ami nem meglepő, mert imád császkálni, mégis hűvös ősz van most, ami azért hagy némi kivetni valót maga után. Tartogathat elég sok betegséget, a baciknak ez az idő egy földi paradicsom, mindenesetre jól felöltözött ebből gondja ne lehessen. Még bejárta a cukorkaboltot és kiválogatta a finomságokat, addig váltott pár szót Emmával, akitől kérdezett ezt-azt, lehet, hogy kicsit kíváncsibb ma a kelleténél. A kirakatok után viszont egyből a baglyos csodához tévedt, mert oda vitték a lábai meg a gondolatai.
Az édességgel a birtokában úgy érzi magát sokszor, mintha egy olyan varázslatot tudna, amitől mindenki egyből jobb kedvre derül és barátságosabb lesz, pedig ez csak egy apróság. Olyan édes kis semmiség? Mindenesetre örömmel veszi, hogy elfogadja tőle, és ha már siker van, talán a nevét is illene elárulnia, mert sikeresen kihagyta ezen mini lépést, ismét.
- Nagyon szívesen! Egyébként én Luca vagyok.
A szabad kezét odanyújtja, mert így tartja illendőnek, kevés ilyet lát ma, ami meg is lepi, meg nem is. A saját barátai közül se mind így mutatkozik be. közben végig a mellette ülőt fürkészi tekintetével, amikor pedig még szeretne a cukorkából, egy kisebb megkönnyebbülés keretein belül szélesebb mosolyra húzódnak ajkai, majd a zacskót átadja, hogy válogasson belőle bátran.
- Te is ennyire szereted az édességet? A testvéreim mindig mondják, hogy ne vigyem túlzásba, pedig szerintem, ami ilyen jó, abból sosem lehet túl sok!
Közben kicsit tébolyodottnak tűnhet külső szemlélőként az, amit Luca témába hoz, mégis olyan dolog, amit csak nem lehet szó nélkül hagyni, meg kíváncsi is a mellette ülő mit gondol, sokat elmond az emberekről az, miben hisznek, vagy mennyire nyitottak. Persze ha nem azok, azzal sincs gond, de az olyanokkal, akikben van kíváncsiság, érdeklődés és kalandvágy sokkal-sokkal könnyebben megérteti magát Lucus is. Figyelmesen hallgatta, közben picit elrévedt a tekintete ismét a bagoly felé a szökőkúton, visszatekintés közben pedig előbb a keresgélő lányra nézett, aki éppen kérdezett is tőle.
- Hááát, olyan badarságokat, hogy pénz biztos nem, mondjuk az, hogy minden legyen édességből, nem hangzik rosszul, de biztos beleunnék….viszont van valami… Azt nagyon szeretném, ha a bátyámmal találkozhatnék, vagy többször láthatnám. Szerintem vele kapcsolatban kívánnék.
Ekkor hajtja le a fejét és veszi észre az érmét a lába mellett a földön. Elmosolyodik, majd felemeli a mellette ülő felé tartva.
- Nééézd! Hű. Odajössz velem? - Mutat a kút felé, mert már fel van csigázva teljesen, úgy érzi, ezt ki kell próbálnia.

Luca

Igen, mondom én, hogy mostanában szétszórt és feledékeny vagyok, hiszen képes voltam anélkül megdézsmálni a lány édességét, hogy egyáltalán bemutatkoztam volna, pedig láthatóan én vagyok az idősebb, szóval igazán eszembe juthatott volna. Na de az is igaz, hogy sohasem az udvariasságról voltam híres.
- Jajj, ne haragudj! Én Lyra vagyok - viszonoztam a kézfogást egy mosollyal.
Teljesen biztos voltam benne, hogy a másik vagy elsős vagy másodikos, mert nem tartozott azok közé, akiknek SVK-t tanítottam ötödévesen Serent helyettesítve, tehát csakis fiatalabb lehet náluk, vagy esetleg még újonnan érkezett, de arra kevesebbet tettem volna fel. Mindenesetre nem zavart, hogy egy jóval fiatalabbal kezdtem beszélgetni, mert érdekes volt és szórakoztató, és már amúgy is meguntam, hogy egyedül legyek idelent, főleg, hogy így semmit sem mertem megvenni, mert a leghaloványabb gőzöm sem volt róla, hogy mégis mi lenne a legjobb egy kisbabának. Szégyen vagy nem szégyen, ide bizony kell majd Kahlil is, hátha az apuka szaktudás legalább valamivel megelőzi az enyém.
Aztán kaptam még a cukorból, amit újfent megköszöntem, és miután a tenyerembe gyűjtöttem még pár ánizsos darabkát, visszaadtam a lánynak a zacskót, hagy falatozzon ő is nyugodtan.
- Mostanában nagyon - bólogattam a következő kérdésre. - Eddig is szerettem, de főleg a csokit, most meg... látod, ilyen hidegben is fagyit eszem - mosolyogtam meg a tényt újfent, hogy egy félig elfogyasztott tölcsér van a másik kezemben, és mivel ettől észbe is kaptam, gyorsan eltüntettem a maradékot, mielőtt elolvadna. - Megkínáltalak volna, de nem hiszem, hogy túl gusztusos egy összenyalt fagyi, szóval inkább meghívlak majd valamire, cserébe a cukorért - javasoltam.
Örültem neki, hogy a lány nem vette észre, hogy direkt ejtettem ki az érmét, úgyhogy már csak annak szurkoltam, hogy később feltűnjön neki, hátha örül majd neki. Egek, szörnyen szentimentális lettem.
A válaszát hallva aztán bőszen bólogattam.
- Okos döntés - helyeseltem neki. - A szerényebb kívánság teljesülésére több esély van szerintem - tettem hozzá, mert hát még ha nem is varázs által, de az ilyesmi könnyebben teljesülhet. - Miért nem találkozhatsz a bátyáddal? - kíváncsiskodtam aztán, magamban megállapítva, hogy ez már bizony Kahlil hatása lesz, mert engem alapból nem szoktak érdekelni az ilyesmik, de most őszintén kérdeztem.
Aztán a lány észrevette az érmét, én meg csak csendesen mosolyogtam, és bólintottam egyet a kérdésre, mielőtt felkeltem volna, hogy odamenjek vele a kúthoz.
- Kívánj valamit, hátha teljesül - biccentettem a fejemmel a szökőkút felé.

Lyra;;

Bár tény és való, hogy a belibbenése, ha hatásos is volt, de nem túl informatív. Ezt viszont a cukorkán felül a bemutatkozással is sikerült orvosolni, most már a lány nevét is tudja, Lyra. Szép név, de a hangzásából biztos benne, hogy ő is biztosan távolabbról kerülhetett ide nála.
- Szép neved van. Te is ide jártál vagy jársz iskolába?
Érdeklődik kicsit mert kíváncsi rá, ha már így összefújta őket a szél, na nem szó szerint persze. Az elején letegezte, amin nem sértődött meg, szóval, ha már végzett is, nem valószínű, hogy már tanár, vagy nagyon kedves, ettől függetlenül. Nem nagyon tudja besorolni itt még az embereket házak szerint. Magában is érez olyan tulajdonságot, ami más házhoz irányítaná, azaz nem szereti, ha meglepik és jobban örül, ha találgatások nélkül meg tud tudni dolgokat, de ha nem derül ki, akkor sem szokta zavartatni magát.
- Akkor biztos vagyok benne, hogy legalább annyira el tudnál időzni a cukorkaboltban, mint néha én. Melyik csoki a kedvenced? – közben a tölcsérre pillant mosolyogva, amit befejez Lyra, mókás, a fagyit melegben eszik, hogy lehűtse az embereket, van, aki mégis hidegben vágyik rá. Érdekesek az emberek, legalábbis különleges szokásaik vannak néha.
- Ez nagyon kedves, igen, az egy kicsit fura, egyszer mikor kicsi voltam nyalókával jártam ugyan így, azt se kínálgathattam csak úgy, miután már nekikezdtem.
Bólogat egyetértően, majd megköszöni így előre is a kedves gesztust. Alapból nem vár semmit az ilyen tetteiért cserébe, de ki tudna édességre nemet mondani, Luca helyében? Senki, na jó, talán a nővérei, de ők most nem látják! a kútról és a kívánságról fecsegés közepette találta a megcsillanó érmét a földön, amibe még a szeme is belemosolygott egy pillanatra. Mielőtt elindulna még, válaszol a bátyáról feltett kérdésre.
- Tudod, neki nagyon későn jelentkezett az ereje, így egy másik, speciális iskolába jár. Már sokat fejlődött, annyira jó lenne, ha egy helyen tanulhatnánk, mert így csak szünetekben látom őt.
Egy szomorú sóhaj hagyja el a száját, majd a kezdeti lelkes mosolyát ölti fel pillanatokkal később ismét. Az iránymutatásra elindul a kút felé. Jól megnézi az érmét, majd megszorítja. Behunyja a szemeit és jó erősen gondol a kívánságra. Szépen elmormolja magában, majd kinyitja a szemét és a szökőkútba dobja azt. Szépen visszasétál a Lyrához, és ismét leül mellé, miközben a cukros zacskóból kivesz egy kis elemózsiát.
- Olyan jó lenne….Te mit kívánnál, ha lehetne egy kívánságod?

Luca

- Köszönöm, neked is - mosolyogtam a lányra, mikor megdicsérte a nevem. - Igen, ide járok. Másodikos mestertanonc vagyok a Rellonban - bólintottam aztán. - Te elsős vagy másodikos vagy? - kérdeztem vissza még az előbbi eszmefuttatás következményeképp. Nagyon meglepődtem volna, ha rosszul lövöm be a korát.
A cukorkabolt említésére pedig még szélesebb mosoly költözött az arcomra.
- Na hallod, még szép! De az utóbbi időben be sem merek menni oda, mert felvásárolnám a komplett készletet, aztán meg majd csak gurulok a lépcsőkön lefelé - nevettem, bár volt a feltevésben némi igazság. Mert most csak gondoljuk el, ha valaki akkorka mint én, és széltében is nő, onnan már maximum labdának jó, főleg ha még a pocakja is megnő. Aztán Kahlillal így is elég furcsán festettünk együtt, hát még akkor.
- Hm... Nem is tudom... Régebben a karamellásakat szerettem nagyon, de most rákaptam mindenre, ami mentolos. Ezért nyúltam le az ánizsos gumicukraid - vigyorogtam. - Te mit szeretsz a legjobban? - érdeklődtem aztán én is. - A forrócsokival hogy állsz? Nem messze tudok egy jó helyet, ahol nagyon finomat adnak - vetettem fel, mert komolyan gondoltam, hogy szeretném viszonozni Luca kedvességét.
- Ó, értem - bólogattam, amikor mesélt a bátyjáról. - Ha ügyes lesz, akkor lehet, hogy egyszer átjöhet ide, nem? - kérdeztem aztán, mert nem voltam igazából tisztában ezekkel a dolgokkal. Annyit tudtam, hogy bizonyos szempontból a Bagolykő is speciális, csak épp a másik véglet, hiszen ide nagyon sok különleges képességű, tehetséges diák járt, persze azokon kívül, akiknek amúgy is ez lett volna a körzete. Sőt, voltak olyan családok, akik akár messziről is idehozták a gyerekeiket, csak mert ez volt a hagyomány náluk.
Örültem neki, hogy a lány tudott kívánni, és mosolyogva néztem végig a háttérből a kis rituálét. Mostanában valahogy változtam, mert régen efféle elképzelhetetlen lett volna, valószínűleg már akkor rádörrentem volna a lányra, mikor leült mellém, most viszont... Na de ezt tudjuk be a hormonoknak.
Luca aztán visszajött hozzám, és újra leültünk a padra.
- Hogy én? Hmmm... - gondolkodtam el egy pillanatra, azon töprengve, hogy mi is lenne az, amit ebben a pillanatban a legjobban szeretnék. Valójában nem volt akkora kérdés, valahogy teljesen egyértelmű, hogy mire vágytam. - Azt szeretném, ha a gyermekem egészségesen születne meg - válaszoltam lehajtott fejjel. Most, hogy Kahlillal már mindent megbeszéltünk, örültem a babának, de még mindig bennem volt az a rengeteg félelem, aminek egy részét az a tény adta, hogy hatással lehet a kicsire a vámpírméreg az ereimben, a másikat pedig az, hogy féltem, hogy minden rendben lesz-e vele pszichikailag.

Lyra;;

A nevéről való gondolkodás közepette jut el oda, hogy eléggé angolosnak hangzik, biztosan vannak ott rokonai, vagy onnan jött. Legalábbis erre jut Lucus magában, miközben a viszontdicséretre egy szép mosollyal reagál, majd válaszolni kezd Lyrának. Ő már jó nagy, ha másodikos mestertanonc, de azon lepődik meg a leginkább, hogy rellonos. Különös, nem érzi ezt rajta, pedig biztos abban, hogy az a jellegzetességük az érzelmeikben is lakozik. Vagy nagyon különleges Lyra vagy minimum egy a normális rellonosok közül, bár eddig kevés ilyenről hallott.
- Akkor te már nagyon nagy és okos vagy! Mi lesz belőled, mikor végzel? – mondja, miközben elfogyaszt egy cukorkát a zacskóból.
- Már másodikos vagyok a Navinések között, jó sok idő lesz, mire majd mestertanonc lehetek, de várom már!
Jókat kuncog a cukorkabolttal kapcsolatos okfejtésen, ő is sokat tölt ott, de Luca elképzelései szerint minden ember. Ott nem lehet csak befutni pár cukorkáért, mert mindig van valami új. Ha meg új, akkor ki kell próbálni, meg körülnézni, meg újra körülnézni… és így tovább. Lehetetlen ott hamar végezni, na meg üres kézzel kijönni. De azon kívül, hogy a sok cukor ártalmas, ő is tudja, hogy hizlal, borzasztó. Miért nem lehet, hogy ami finom és szeretjük, az ne hizlaljon? Örök rejtély! De ha egyszer felnő, majd kitalál egy finom édességet, ami nem hizlal! Már rajta van az ügyön, a meglévőket rendszeresen teszteli.
- Ú, azok finomak! Én egyszer ettem chilis csokit! Elment, de azért nem olyan, mint egy mogyorós, vagy fehér csokis, de lehet töltött is, vagy töltetlen, meg kerek is… szóval mindet szeretem, de most éppen a kókuszos a kedvencem.
A válaszadás közben annyit gondolt az édességre, hogy már szinte szégyellte magát, borzalmas, hogy időközönként rájön az édességimádat, akkor aztán nincs megállás. Legtöbbször érzi a környezete is, ráadásul ég bevonni is beszokta azt, mint ahogy most Lyrát is.
- Azt nagyon szeretem, és ebben a hűvös időben a legjobb!
Miközben a kútról beszélgettek és megtalálta a pénzérmét, örömmel beszélt a testvéréről. Furcsa ez az egész, a szüleik nem is tudnak varázsolni, Zoénak meg neki pedig még egy kis plusz is adatott. Nem mindennapi az egész családjuk ebben, de az iskolából már csak egy Czettner hiányzik, hogy igazán családias legyen, az pedig Benji. Ahogy elmondta már a kúthoz is ment, hogy megtegye azt, amiről hallott, mosolygósan tért aztán vissza a padhoz és ült le ismét, hogy még választ adjon arra a kérdésre.
- Lehet, remélem, hogy megtörténik. Most nem tudom, hogy halad, de szerintem ő is szeretne itt lenni, és sokat gyakorol.
Közben kíváncsisága netovábbjaként kérdez rá, mit kívánna a lány mellette. Sok mindent el tud képzelni, az emberek mikre vágyhatnak, de az előbbi helyesléséből arra következtet, hogy ő is valami olyat kívánna, aminek nagyobb értéke van tárgyaknál vagy pénznél. Nem is téved, hiszen mikor kimondja, elsőre meglepi vele Lucát. Majd széles mosollyal csap le azonnal a mondat utáni szünetre.
- Lesz kisbabád? Gratulálok! Ez annyira jó! Örülsz, gondolom, kisfiú lesz vagy kislány? Vagy ilyet még nem lehet tudni? Minek örülnél jobban?

Luca

- Tanár leszek, ha sikerül letennem a vizsgákat - válaszoltam a lány kérdésére. - És te mi szeretnél lenni majd? - kérdeztem vissza kíváncsian. Úgy véltem, hogy valami békés munka illene legjobban ehhez a kedves természethez, de végül is alig pár perce ismertem csak Lucát, úgyhogy simán lehet, hogy meglep még.
- Szerintem élvezd ki a diákéveket, mestertanoncként már nem olyan egyszerű az élet - somolyogtam csendesen a lányka vallomását hallva. Nekem ugyan kevéssé adatott meg a békés tanulás, de Seren oltalmában azért akadtak időszakok, amikor csak a tanulásra kellett összpontosítanom. Hihetetlenül hiányzott a férfi, a legjobb barátom.
- Chilis csoki? - néztem nagyot, mert ez nekem új volt, bár nem igazán hívogató. - Ó, a kókuszos jó, ráadásul azt hallottam, hogy most kókuszos forrócsokit is árulnak itt a Főutczán! - örültem meg hirtelen, mikor Luca beszámolt az aktuális kedvencéről. Így már tudtam is, hogy mit vegyek neki, ha elindulunk innen.
Én magam is nagyon szerettem a csokoládét, de nem ismertem mindenfélét, mert noha évekig nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna egy táblával a táskámban, sosem volt pénzem különlegességeket venni. Most meg, mióta már megtehetem, sosem jutott eszembe elmélyedni a fajták sokszínűségében.
Aztán Luca elment kívánni egyet, amit én mosolyogva néztem, mikor pedig visszajött, még beszéltünk pár szót a testvéréről.
- Szerintem ha nagyon igyekszik, akkor biztos sikerülni fog neki - biztattam Lucát, és a szavaim nem csak üres csevegés voltak, hanem valóban így is gondoltam. Ha valaki fejlődni akar, és ezért mindent meg is tesz, akkor sikerülni fog neki.
Aztán az én képzeletbeli kívánságom került sorra, és a pillanatnyi csönd elég volt rá, hogy elmosolyodjak. Ezek szerint még tényleg nem látszik rajtam, hogy babát várok.
- Bizony. Hat hónap múlva - bólintottam. - Köszönöm! - vigyorogtam aztán boldogan a lányra, mikor gratulált. - Nem tudom még, hogy mi lesz, és azt hiszem nem is fogom megkérdezni az orvost - válaszoltam aztán. - Mert hogy úgy áll a helyzet, hogy én fiút szeretnék, a párom meg kislányt, úgyhogy inkább legyen meglepetés, hogy melyikünknek is lesz igaza - mondtam.
Közben elfogyott a kezemből a gumicukor, és egy darabig még üldögéltünk, utána viszont már fázni kezdtem, hát újból Lucához fordultam.
- Szeretnél akkor most inni egy csokit? Lassan nekem indulnom kell haza, de még egy pohárkával beleférne, köszönetképpen a jó beszélgetésért - mosolyogtam a lányra, a válaszát várva.

Lyra;;

Figyelmesen hallgatja a lényt a terveiről, amiről őszintén érdeklődött. Valahogy mások dolgai nagyon is lekötik, lehet ez a velejárója annak, hogy érzékenyebb másokra, mégis túl emberközpontú sokszor, magát is képes meglepni ezzel. A visszakérdésre megvakarja a homlokát, és picit összeszaladnak a homlokán a ráncok is, mert hirtelen annyi mindent szeretne mondani, hogy azt se tudja, hol kezdje. Sok dolog érdekli, biztos meglepi majd a lányt, mint eddig mindenkit, akinek elmesélte. A testvére még nem is nagyon kérdezték, biztos azt gondolják, hogy még sokszor változtatja majd meg a véleményét, lehet benne valami.
- Háát, szeretnék segíteni az embereknek, szóval nagyon szeretnék eljutni addig, hogy vagy gyógyító, vagy pedig auror lehessek. Gondolom, nem ez látszik, de szeretném, és úgy gondolom, hogy ami fontos nekünk, azért eleget teszünk. Sok gyakorlás, figyelem és összpontosítás, de szerintem még van időm rá.
Kezd bele nagy hévvel a magyarázásba, mivel szeret is beszélgetni, meg érzékeli az érdeklődést. Meg van lepve, azt gondolta, hogy az idősebbekkel nagyon nehéz. De lehet, hogy csak nincs elég türelmük egy Luca kaliberű aktív energiabombához. Mert ha jön ez a Czettner tornádó, nem biztos, hogy mindenki megússza a dolgot épen. Viccet félretéve, nagy mosolyogva folytatja.
- Ezek a terveim, sok mindent meg akarok még tanulni, ki akarok próbálni és meg akarok nézni!
A forrócsoki ötlete már eleve felvillanyozta, az édességről való csevegésről nem is beszélve. Mindjárt tudatába került annak, hogy remek társaságot fogott ki magának mára. Az édesség iránti érdeklődésénél csak a kíváncsisága nagyobb, ami jelenleg a szökőkút iránt robbant ki. Az eszmecseréjüket és a „szerencséjét” követően robogott is kívánni nagy boldogan, ami meglepi, az az, hogy ennek még Lyra is nagyon örült vele együtt. Őszintén mosolyog rá vissza, miközben befejezi a bátyáról való mesélést, hogy képben legyen a rellonos is, miért is hiányzik neki annyira, meg miért nem itt van ő is, mint a lányok. Igazából eddig egész jól viselte, de mivel közel áll hozzá, mint minden testvére, és érzelmileg talán ő a legkötődősebb mindegyikük közül, kezd egészen nagy űr lenni benne. Ezt azért nagyban javítja  a baglyozás, de az mégsem ugyan olyan. A biztató szavakra bólogat, mert így gondolja és hisz is benne, hogy el fog jönni, meg abban is, hogy a kívánsága akár segíthet ennek előremozdításában.
Aztán mikor nem ő van terítéken, és kiderülnek a dolgok, nagy boldogan gratulál és teszi össze magában a dolgokat, miért is van ilyen jóban Lyra az édességekkel. Ez annyira jó dolog! Ott növöget benne egy kicsi baba, aki majd hamarosan a nagyvilágba jön és előbb-utóbb olyan diák lesz, mint Luca meg a többiek, vélhetően.
- Meglepetés baba! Az nagyon jó, mármint én szeretem a meglepiket, azok jó dolgok, biztos t is, meg a leendő apukája is.
Luca nem igazán van tisztában a viszonyokkal, de egyszer biztos fény derül rá, ki is a párja ennek a kedves mestertanoncnak. Kíváncsi rá, de nem kérdez most rá. Közben picit vacogósabbra fordul az idő, a gumicukor is rég elfogyott, ideje lenne mozogni, meg lassan visszatérni a kastélyba.
- Inkább legközelebb, akkor hozok neked valami meglepetést, szerintem tetszeni fog!
Mondja hatalmas vigyorral az arcocskáján, miközben már el is indultak a főtérről, egy darabig egy irányba tartva, de Luca még a cukorkaboltba tért vissza, hogy Zoéval együtt mehessen vissza a kastélyba. Mielőtt elváltak, valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve átölelte Lyrát a derekánál, remélve, hogy nem fogja ezért elkergetni. Majd sűrű integetés után elváltak útjaik.


| Köszönöm a játékot! <3 |