37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér
Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2018. augusztus 7. 17:39 | Link
◖Dimitri◗


Még nedves tincseim a fejemre tapadnak, mintha szándékosan egy marék zselét kentem volna rá, minimum hatszor. Persze. Próbáltam már, hasznos, mert végre nem úgy mutatok, mint aki a villáját a konnektorba dugta, no de... Azt onnan kiszedni! Amúgy nem értem, miért erre gondolok, miközben papucsos lábammal sietősen haladok a térre. Nemrég még egy kellemeset csobbantam a tavacskában, mondjuk, ez önhibámon kívül volt, és most a hajam melletti vizes ruháim már kevésbé  kényelmesek és nem töltenek el emlékekkel. Mondhatnám, hogy a saját sorsom ért utol, de inkább csak azok, akik nem épp arra vágytak, hogy ott kacsázzak és élvezzem, hogy nem kell az iskola falai között aszalódni. Pechemre, ők épp bulizni akartak, felsőbb évesek, elbújtak a tanárok elől és láttam én, hogy miféle üvegek voltak náluk. Értem én, értem, már nem kicsik, de nem is felnőttek, szerelmesek vagy csak épp más fűti őket, és lázadni akarnak. Én is ittam már sört, nem tagadom, itt az iskolában azonban mégsem akarok ilyen kalandokba keveredni. Azt hiszem látszik, hogy nem az a fajta vagyok, vagy mi. Béna, mondd csak ki, hogy a bénák közé illenél.
És akkor kaptam egy gáncsoló átkot, mert, bár tényleg békésen kacsáztam, a nyakam is nyúlott, hogy mit művelnek. Fenébe a kíváncsisággal és azzal, hogy itt túl sokan űzik azt, hogy kőbunkók a többiekkel. Miután kikászálódtam, csúnyát mutattam az ujjammal, majd az a srác, akinek talán tetoválás volt a nyakán, vagy valamelyik lány alkotta folt, utánam eredt. És én szaladtam, mint a nyúl. Ezzel sosincs gond, a nagyobbak már lomhák kicsit, elunják azt, hogy kergetőzni kell, meg volt fontosabb dolga is biztosan. Nem tudom, mikor hagytam le, mert a futás és az, hogy hátrapillantgatsz a hátad mögött, azt kell mondjam, csak a filmekben működik. Eleve a hosszabb haj, az adrenalin, meg az, hogy az emberek ha közlekednek az utcákon, nem ugranak félre előled. Kicsit elhittem, hogy belőlem is lehet akcióhős, aki épp menekül a gonosz ellen, csak akkor nem, amikor ütköztem azzal a valamivel. Ó, hogy egy motor. Itt? Mivan?
Nem volt öröm abban, hogy nekiszaladtam, de azt kell mondjam, annyira nem is fájt. Lehet, hogy az érdekelte, hogy jól viselem-e, nem pedig az, hogy leüvöltse a fejem? Hát ezt passzolom, így, kétrét görnyedve és zihálva. Távolabb álltam csak meg, az oldalam szorongatva és levegőért kapkodva. Oké. A maratonfutást elfelejthetjük és mára azt is, hogy emberekkel érintkezzek. Semmi jó nem sül ki belőle...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2018. szeptember 3. 20:51 | Link
Mr. Maxy
Kinézetem

Két és fél óra dögunalom után végre szabadulhattam. Jó, oké, nem volt annyira dögunalom, mert időben érkeztem, így sikerült besorolnom Melitta és Sára mellé, akik hozzám hasonló korú anyukák, de mégsem néznek ki annyinak, mint amennyik. Pont mint én. Tökéletesen jól elvagyunk, főleg mivel minket néznek ki a leginkább a véranyák. Tudjátok, azok a fajta nők, akik önzetlenül az iskoláért, négykézláb, festékesen, de tökéletes hajjal pucolják a csempét, míg mi, a rosszak, borozunk. Nos hát igen. Elég könnyű bűntudat nélkül a bort választanom.
A jeles alkalomra, az első, nagy szülőértekezletre, amit idén tartottak, kiöltöztem. Nem a kertvárosi kiskosztümösbe, hanem egy olyan meseszép ruhába, amiről addig álmodoztam, amíg a nővérem meg nem vette nekem a születésnapomra. Harminchárom, az már szám. Olyan, mint a négy férj, akitől elváltam. Az egyik nő szerint még "szerencse", hogy csak egy gyerekem van. Hát az tuti, hogy annak az egynek viszont emlékekkel gazdagabb van, mint az ő eminens stüncijének. Szóval, amikor drámaian sóhajtott, én is drámaian sóhajtottam, és felvettem a bunkó Tati nézést, azt a lesajnálót. Ha nem igyekeznék jó... oké, elfogadható anyakép lenni, akkor este megtanítanám Esztinek, hogy hogyan lopózzon oda a kölyökhöz, hogy belemélyeszthesse a fogacskáit. Az se baj, ha az egyik a bőrében marad, úgyis mozog, és különben is, milyen para lenne, ha ott vérezne a kislány egy ponton, miközben egy apró tejfog áll ki a karjából. Hm, tényleg nem vagyok jó szülő, de ezeket már nem mondom ki, az már javuló tendencia.
Magamra büszkén, új pletykáktól feltöltve, egy lestrapált nőtől lesajnáló tekintetet kapás után robogok végig a téren, majd lassítom le a lépésem, amikor figyelmes legyek egy alakra. Nem játszom a szűziest, hogy nem ismerem fel, ki is az, és csak félve megyek közelebb hozzá, mert, minek? Gyereket szültem neki, és arra jó párszor rágyakoroltunk.
- Liebhart, szívem dobbanása te. Gyanús vagy, ember, Mancit várod?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mitzinger Bence
INAKTÍV


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 123
Összes hsz: 196
Írta: 2018. szeptember 9. 00:18 | Link
Kreßler
<így>


Kedves mosolyú, szőke lány int kettőt, mire én hasonló, de megjátszott válasszal a részemről teszek ugyan így. Ez a porfészek az elmúlt majd három évben semmit nem változott. Szerintem ha tovább ülnék itt egy padon, ugyan az az idős nő jönne oda, hogy a padját foglalom, mint mikor elsőre jöttem ide. Bizarr. Nem hiányzott, sőt, tegnapig egészen jókat röhögtem az arcokon, amit mondjuk Kreßler vágott, mikor "hazajárt" jelenteni hozzánk. Nem hittem, hogy a következő büntetésemmel követhetem őt. Még az előzőt is most kezdtem csak megszokni, hiszen fura volt megint egy íróasztal mögül szemlélődni, bár tény, nyugis és nem kapok agyérgörcsöt attól, amit megenged magának pár minisztériumi ipse a terepen dolgozók felé.
Rántottam kettőt a kabátomon, ahogy az égre néztem, esőre áll. Lemondó sóhajjal szagoltam fintorogva a kávéspohárba, ez se lett jobb, ment is úgy, ahogy volt a kukába. Még az állomáson vettem, de ez akkor is szar volt, mikor Jézus feltámadt, nem még most. Elcsíptem az egyik kis srácot, akit már az iskolában is láttam, mikor múlt héten bepakoltam és némi pénzért cserébe hajlandó volt nekem egy iható kávét idehozni. Lusta voltam és előre láttam, hogy semmi kedvem a teázóban bájcsevegni. Így volt a legegyszerűbb. Nem is telt bele neki sok időbe, hogy visszajöjjön, elvettem a kávét minden mást hagyva útjára eresztettem egy félmosollyal. Leültem a szökőkút szélére onnan néztem a délelőttben élénkülő porhalmazt. Legközelebb itt dől be valami? Nem szeretném megélni.
Meg még ki is kéne csomagolnom. Azzal a gondolattal fel is keltem, beleittam a fekete élénkítőbe, majd elindultam a hivatal felé, hogy túlessek azona a kellemetlen vallomáson. Ma nem én fogok röhögni. Vagy nem csak én.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2018. október 29. 08:01 | Link
Lovászi Lara
Mesélő

Reggel kaptam egy levelet, amit a Tintafolt&Pergamen küldött. Attól szól, hogy a verseimet szeretnék felhasználni a naptárjukba idén.
 Mit ne mondjak, nagyon izgultam. Rögtön előkapartam az írásokat, amiket találtam, és leraktam a szekrényemre. Utána felvettem egy hivatalosnak tűnő ruhát.
 Én is írtam egy levelet Lovászi Larának, hogy szeretnék beszélni a részletekről, és megvártam a beleegyező választ. Hamar megérkezett, helyszínnek a Boglyas teret választotta.

Most sietős léptekkel, papírlapokkal a kezemben tartok a Térre. Elrendeztem őket, amilyen sorrendben elképzeltem, de persze ezen még biztos változtatunk.
 Mikor megérkezek a nyílt helyre, körbe nézek, és meglátok egy padon ülő alakot, valószínűleg a levél írója. Közelebb megyek hozzá, és kicsit remegő hangon megszólítom. Hangomból alig kivehető az izgalom.
- Jó napot! Maga Lovászi Lara? Angelica Black Wing vagyok. A verseket hoztam.
Gyenge köszönés, de talán nem haragszik meg miatta. Elvégre nem egy felnőtt vagyok.
 Persze ez nem kifogás arra, hogyha udvariatlan vagyok, de ez azért még nem volt udvariatlanság. Hiszen bemutatkoztam, és köszöntem. Az egyetlen kivetnivaló talán az, hogy túl hamar a tárgyra térek, ez viszont már tényleg betudható az izgalomnak.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2019. március 10. 19:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 432
Összes hsz: 857
Írta: 2018. november 8. 11:13 | Link
Denisem


Falnak vetett háttal hunyom be a szemem, és magamban fohászkodom az égiekhez, hogy vége legyen. A sípoló hang, mely oly gyakran a kilélegzéseim kísérője, most is jelen van, én már megszoktam, de társaságban nyilván zavaró lenne. A táskám tompa puffanással éri el a földet, ahogy a mellkasomat szorítom.
~ Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Egy kicsit még pumpálj, kérlek. ~
Tudom, hogy vigyáznom kell, hogy nem szabad túlerőltettem, és bár dombról lefelé jöttem, mégis siettem. Nem szabad sietnem, de nincs időm. Mostanra anya nem csak azt fedezhette fel, hogy elvettem a sminkjeit - nyilván az ember nem akar úgy kinézni a nagy találkozásnál, mint aki haldoklik -, de azt is, hogy már nem vagyok a szobámban. Nem talál majd a kertben, és nem talál a konyhában sem. Nyelek egy mélyebbet, ahogy ráveszem magam, hogy az összeszorított szemeimet újra kinyissam. Az emberek érdekes lények, mert nem számít semmit, hogy becsukod-e a szemed, vagy sem. A fájdalom ott lesz. A fájdalom jelen van. Érzem, ahogy még most is remegek, de nincs időm. Emma, a lány, aki azért van, hogy beszélgessen velem, már biztos anya villogó szemeinek kereszttüzében van. Nem szóltam neki, nem szólhattam neki, mert nekem látnom kell őt. Látnom kell a bátyám.
Kitekintek a hatalmas, robosztus épület árnyékából, figyelem az embereket, akik az utcán élik a mindennapi életüket. Nekik nem jelent semmit ami körülveszi őket. Gyerekzsivaly, és számos illat a levegőben. Ma valahol túlfűszerezett csirkét kínálnak. Ő még nincs itt. Remélem a lány, akit megkérdeztem, nem hazudott arról, hogy ma ide jön. Nem vett számításba, nem gondolt potenciális ellenfélnek, és ez látszott is az arcán, de azért persze szóban is a tudtomra adta: A gülüszemű lányoknak nincs esélye Brightmore-nál.
Gülüszemű… beteg. Sosem tekintettem kifogásként a betegségeimre, sosem mondtam azt, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor modell is lehetnék. Vagy, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor hegymászással tölteném a szabadidőmet. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt az én helyzetemben az ember annak örülne a leginkább, ha egészséges lenne, vagy, ha egyáltalán csak lenne ideje. Az orvosok a múltkor a leleteim felett túl sok időt töltöttek, és a végén anya egy új ruhát vett nekem. Gondolom, tudni akarta a méretemet a temetéshez, és azt, hogy mi állna a jobban, ha rövidebb vagy hosszabb ruhában küld a túlvilágra. Nem járok emberek közé, nem engedték soha, de azért az ilyen összefüggéseket felismerem. Ezért is vagyok most itt. Ezért leselkedem egy fiú után, akinek nem jönnek be a “gülüszemű lányok”. Mi van, ha én sem tetszem neki? Mi van, ha azt mondja, egy ilyen testvérre neki nincs szüksége? Fogalmam sincs, hogy milyen a testvérem, hiszen egész életemben egy elsötétített üvegen át néztem őt a kertben. Vágytam rá, hogy labdázzunk, hogy sikítva szaladjak előle, miközben kerget. Látni akartam, ahogy iskolába indul, hogy irigykedve azt mondhassam, én is akarom.
A tekintete egy pillanat alatt fúródik az enyémbe, észre se veszem, hogy megérkezett, csak, amikor rám néz. A szívem amúgy sem éli a fénykorát, most mégis, olyan hevesen kezd el verni, hogy érzem, ez az utolsó kör kezdete. Egyetlen, hosszú pillanat, és én tudom, hogy ő az. Testvérek vagyunk, hozzá tartozom. Riadtan húzódom vissza a fal biztos árnyékába, és az ajkaimat összepréselve várom az enyhülését. Hányingerem van, érzem, hogy ver a víz, remegnek a lábaim. Eljöttem idáig, nem szaladtam, nem siettem, pedig rohanni akartam. Szaladni. Mire észbe kapok, a lábaim gyors egymásutánban érintik a földet, de csak pillanatokra, és most kivételesen valóban nem számít semmi, csak az, hogy megérinthessem őt. Hátulról ölelem át, nem zavar, hogy sípolok, ahogy egyszerre próbálom szabályozni a szívem és megjegyezni minden új benyomást, ami ér. Emlékezni akarok. Emlékezni az illatára, a kölnire, a dohányszagra. Emlékezni arra, hogy a kabátja mennyire puha, hogy átéri a kezem a derekát, hogy magas és magabiztos. Minden, ami én nem vagyok. Csak egy pillanatot akarok vele, mielőtt vége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 18:32 | Link
Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Olaszország fantasztikus volt. Salvatore-al ismét bevettük az olasz utcákat, és mintha nem tűntünk el volna évekre, ugyanolyan kitörő örömmel fogadtak minket az utcai bunyósok. A taktika megmaradt, a meccs mindig meg lett bundázva és hatalmasakat kaszáltunk. Mindig ugyanaz. Salvatore-t csépelem a meccs vége előtt pár percig, majd az utolsó másodpercekben a földhöz csap, ahonnan nem tudok felkelni. Vagyis ez hazugság... "nem tudok" felkelni. Kérlek, nincs olyan világ, ahol engem ez az olasz bájgúnár letudna győzni.
- Prossima volta - annyit tesz legközelebb, majd intek egy utolsót neki, mielőtt belépek a kandallójába. Niamey már elindult vissza, Bagolykőre, hamarosan meg is érkezik. Én előbb érkeztem meg, de nem is baj. Testemet sebek borítják, szemem alatt ékes monokli virít, amit megérdemeltem. Az öreg rájött, hogy bizony megbundázott a meccs, és szépen be is vert egyet, majd a haverja kedvesen végig szántotta hátamat pengéjével. A seb nem lett mély, de az tuti, hogy szép heg marad majd utána. Szerencse, hogy Niamey hamar odaért, különben mindketten ott halunk Salvatore-ral, de így röhögve tudtunk elszaladni a kaszált pénzzel.
Táskámat hátamra vetve állok a hopponálási pont előtt. Rágyújtok és fogalmam sincs merre induljak. Vissza a kastélyba? Áh, nincs kedvem a diákokhoz, főleg, hogy már rég vége a szünetnek, én meg faszán ellógtam az első négy napot. Tovább is maradtam volna, de Salvatore körülbelül kirakott, hogy takarodjak vissza és ne legyek gyökér. Igaza is van, de akkor sem akartam visszajönni. Hiányzott, hogy verekedjek. A felesleges stressz folyamatosan le lett vezetve és még pénzt is kerestünk vele. Gyógyszereimet nem is kellett szednem, mert olyan mértékű semlegesség és nyugalom járt át mindennap, hogy leírni sem tudom.
Mi is legyen most? Itt b*szódok meg vagy elindulok valamerre? Inkább az első. Táskámat egy közeli padra dobom, majd ugyanilyen lazasággal vetem le magam mellé, így szívom tovább nikotinbombámat. Az élet!
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RÉDNÜT CSÓTÁNY
Daliah Elisabeth Payne
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 90
Írta: 2019. március 7. 21:03 | Link
L U C A


Jó idő van végre végre festhetek kint jee! Azaz festékkel meg ecsetekkel meg papírral és egy mappával megindultam valami jó helyet keresni. Egy pad asztal nélkül tökéletes, na mindegy, a mappára majd ráteszem a papírt, ezért hoztam! A kedvenc food feliratú pulcsim és egy farmer van rajtam, meg persze sportcipő, hisz mezítláb nem mászkálnék nagyon a faluban. Lehet felfáznék, vagy mi. Nincs még olyan hű de jó idő, hogy mezítláb flangáljak.
Erről most jött is az ötlet! Egy lány aki esőben mezítláb sétál... szoknyában. Először ceruzával halványan elkezdem rajzolni az alapját, és ha már megelégedek vele valamennyire, akkor festéket fogok. Először a ruháját, ami egy egybe ruha, és véletlen mártottam az ecsetemet színekbe, ezért lehet eléggé fura. De nem is látom a színeket, úgyhogy csak másnak fura. Aztán a bőre. Hupsz, kicsit kimentem a vonalból, na nem baj. Ha látnám a színeket, akkor mennyit gondolkodnék azon hogy milyen színű legyen mi. De így csak véletlenszerűen az egyik színbe mártom az ecsetemet, és festek, tök szuper. Lehet hogy kicsit több ideig tartana, ha gondolkodnom kellene milyen színt használjak. Milyen lehet a kék? Van kék hajú ember? Azt se tudom milyen hajúak vannak, azt tudom hogy szőke, de az nem tudom milyen szín. Meg az én hajam állítólag barna, az milyen lehet? Talán egy pillanatra láthatnám? Milyen lenne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. március 10. 11:27 | Link
sinta
Március 8.


A nők ünnepét az Egyesült Államokban ismertem meg, addig még csak hasonló szokást sem láttam. A szigeten egészen másfajta hagyományok voltak, az ünnepeik semmihez sem foghatók. Mióta az óceánon innen élek, még egyszer sem találkoztam olyannal, ami csak egyetlen aspektusában is hasonlítana hozzájuk. A bennszülöttek életéhez. Még a naptárjuk is hiányzik, majd' húsz év elteltével is.
- ...szóval csak oda szerettem volna kilyukadni ezzel, hogy nem szeretem a vágott virágot - fejezem be a kicsit talán érthetetlenül is hosszúra nyúló, se eleje, se vége-típusú gondolatot, míg arcomat feléd fordítom. A tekinteted keresem, félénken, óvatosan, el-elpillantgatva közben. - De nem felejtettem el ezt a napot, és készítettem neked valamit.
Megállok a falu egyik frissen festett padja mellett, és a kabátom zsebéből egyszerű, szürke selyempapírba csomagolt apró kis ajándékot húzok elő.
Keresem a szavakat, mintha még mondanom kellene valamit, mintha meg akarnám magyarázni mit miért csináltam, miért azt a virágot választottam, amit, hogy az, amit látsz, valójában nem is vágott, egyáltalán, hanem örökéletű, és elmondanám, hogy hosszú napokig kísérleteztem, amíg ráleltem a megfelelő bűbájra. Elmondanám, de nem szeretném, hogy panasznak érezd, így hát inkább az alsó ajkamat rágcsálom és hallgatok.
- Remélem, tetszeni fog - ügyetlen és bizonytalannak ható mozdulattal nyújtom át a papírba csomagolt karperecet. Zavartan sütöm le a szemem, pedig szeretném látni az arcod, hogy tetszik-e, úgy igazán, vagy az ízlésed más irányban kell legközelebb keresnem. Egyébként is jobban szeretem az ajándékot készíteni, mint átadni. Kezeimet zsebeimbe rejtem, s beharapom a szám, ahogy végül felpillantok rád.
Utoljára módosította:Jack W. Everleigh, 2019. március 10. 11:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
maliit na ibon
Emma Renae Weißling
KARANTÉN


Kismadár 2.1
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 870
Írta: 2019. április 1. 19:52 | Link


Emlékszem, olyan melegen sütött a nap, hogy megálltam a szökőkút előtt és a hatalmas, fénylő csillag felé emeltem az orcám és Ő, mint régi jó barát, sugaraival kedvesen megcirógatta azt. Furcsa érzés szabadnak lenni. Nem úgy, mint a fejem felett szárnyaló madár, ki birtokolja a végtelen kék eget. Szabadnak lenni, mint ember. Olyan sokáig nem értettem ezt, fel se akartam fogni, hogy ez egyáltalán lehetséges. Hiszen olyan dacos meggyőződéssel voltam arról, hogy a test csupán egy ólom súlyú béklyó, mint a kisgyermek arról, hogy létezik a húsvéti nyúl. Rettenetesen hosszú és rögös út kellett ahhoz, hogy vért és verítéket izzadva meglássam azt, amit makacsul titkoltam magam elől; a test minden apró porcikája az érzékelés és az érzelmek nyílt csatornája. Hisz egy másodpercnyi mosoly is jelentheti a világot, míg egy pillantás tükör az ember lelkének folyamához.
Vak voltam a világra.
Az arcomon a nap melegével, a felkötött tincseim közé rakoncátlankodó szellővel, a meztelenül hagyott karjaimra hulló vízpermettel és a tetoválásom alatti hegen megcsillanó fénnyel... ezek tettek szabaddá, ezek tették könnyűvé, légiessé egykor börtönként tekintett részem.
Tudom, mozdulni akartam, hisz annyi mindent kellett elintéznem és boltokat járva beszerezni mindent! Mivel... egyetemista lettem. Még mindig forgattam a gondolataimban ezt a kifejezést, elfogadni, mi több, felfogni, hogy tényleg sikerült ekkorát lépnem előre és végre sikerült felkapaszkodnom egy olyan ösvényre, ahol végre láthatom a célt. Már csak annyit kell tennem, hogy egy pillanatra se veszítsem szem elől. Hiába... egy kis félelem megmaradt a lelkem csücskében, hogy ha egy szekundumra is más irányba pillantanék, eltéveszteném az irányt.
Tudom, mozdulni akartam, elővenni a listám és kipipálni az imént beszerzett könyvet, majd újult erővel nekiindulni a körútra. Mégis a szemem csukva maradt, az ujjaim között a szatyor meg-megrezzent és még pár elhaló beszédfoszlányon kívül mást nem hallottam. Vajon azért nem engedelmeskedett a testem az akaratomnak, mert megéreztem a jelenlétét? Nem tudhatom... de bánom-e, hogy arra a kósza másodpercre elvesztettem a szabadságom azon szeletét? Nem... ahogy valami késztetés által oldalra pillantottam...
Nem. Soha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Annelie West
INAKTÍV


bestiák anyja
offline
RPG hsz: 486
Összes hsz: 10623
Írta: 2019. április 28. 21:36 | Link
Blossom

A jó idő beköszöntével egyre többet mozdulnak ki otthonról, elhagyják az erdő környékét is. Sammy nagyon élvezi, hogy társaságban lehet, imádja az embereket. Nem igazán érti, kire ütött ez a gyerek, bár South egészen jól bírja a csárdában. Talán rá. Inkább rá. Kinézetre is, ugyanolyan jóképű kiskölyök, mint az a szemtelen apja.
A kisebbik anyukája hátán utazik a hordozóban, mindenkinek egyszerűbb így, mint egy hatalmas és nehezen kezelhető babakocsit tologatni a falun át. A többi féléveshez képest le van maradva, saját magához azonban nagyon jó ütemben fejlődik és tanul napról napra többet. Valószínűleg sem Annie, sem a gyerekek apukája nem fogja megbocsátani ezt, ami kivédhető lett volna, de már legalább örül annak, ami van.
- Nézd mekkora pocsolya! - mutat a téren a kút melletti kisebb tóra kisfiának. A gumicsizma nem véletlenül van a lábán, imád tapicskolni bármiben, legyen jó vízről, vagy akár festékről, ő pedig nem tartja vissza. Elvégre gyerek, miért ne élvezze, amitől nem lesz baja?
Sammy meg is indul arra, szalad és egyből beletrappol a vízbe. Hangosan kacag, aztán csatlakozik hozzá két kislány is. AZ udvarlás természetesen azonnal megkezdődik, Annie-nek már most félnie kell attól, hány lány szívét fogja összetörni még a fia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sammy | Laney | Noak
Frank Arie Martin
INAKTÍV


Pizzamester
offline
RPG hsz: 159
Összes hsz: 358
Írta: 2019. szeptember 13. 22:04 | Link
Random kisasszony

Csajozz úgy, mint Vajda Ricsi!
Sosem szép dolog elbukni egy fogadást, főleg, ha nagyon benne vagy a sikerbe, meg a nyerő szériába. Azt hiszem, a kártyát próbálom így ignorálni az életemből, főleg mivel nemrég nyílt egy hely, ami arra alkalmas, hogy elbukjam minden megtakarításom, vagy lecsukjanak, ha zsigerből számolni kezdem a lapokat. Erről nem tehetek, berögzült. Fogadásokat kötök. Semmi pénz, csak a jóöreg szivatást. Szivatjuk egymást mindennel, amivel csak lehet, és párszor ebbe a vendégeinket is belevonjuk. Persze nem sokszor, azért mi is szeretnénk, ha még lenne forgalmunk. De mondjuk azt eléggé szeretik, amikor részesei lehetnek a megvicceléseknek és elbukott fogadásoknak.
Ebből a bevezetőből már mindenki kitalálhatta, hogy mi történt. Igen, elbuktam egy elég tutinak tűnő fogadást. Biztos voltam a sikerben, és mi lett a vége? Bumm, szívtad! A fogadást bukónak azt mondtuk, úgy kell csinálnia, mint ahogy a kampányidőszakban ifjabb Vajda Richárd járt el. Neki is bejött, még nekem is bejöhet. Éppen ezért most egy hatalmas csokor vörös rózsa és a legszebb öltönyöm kíséretében járom az utcákat, és osztogatok minden nőneműnek egy-egy virágot és mondok egy-egy bókot. Az arány eddig egész jó, csak három férj/barát/vőlegény fenyegetett meg halálosan. De hatan mondták, hogy még nem próbálták a pizzériát, de beugranak egyszer. Kettős a mérce jelenleg.
- Szerintem nincs még egy ember a világon, aki ennyire gyönyörű szemeket kapott az angyaloktól, mint te.
Nyújtom a szökőkút mellett álló fiatal nőnek a rózsámat, remélve, hogy nem öl meg. Egyedül áll, egyelőre nem látok felém fújtatva közeledő férjet. Még az is lehet, hogy szerencsém lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Perge Vanessza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. szeptember 14. 20:47 | Link
Lily
Reggeli piac ✦ NesszaFit


Mint minden nap, ma is óraműszerűen felébredtem négykor. Hajat mostam, reggeliztem és hat óra magasságában elindultam a piacra. A csárdában megszállni nagyon kényelmes választás volt, de a kifinomult ízlésemnek sokszor nem felel meg az ottani kínálat. Talán a tulaj nem örül, hogy magamnak készítem el a vegán ételeimet, de még nem tette szóvá. Amúgy sem maradok már sokáig, talán már a szünetben felköltözhetek a kastélyba.
A piacon megint Bandi bácsi standjánál kezdtem. Zöldségekért jöttem, de olyan gyönyörű gyümölcsei szoktak lenni, hogy nem tudok nem bevásárolni. Egy körtét rágcsálva álltam tovább most már tényleg zöldségre vadászva. A snidlingeket nézve guggoltam le az egyik láda előtt, de nem voltam túlságosan lenyűgözve. Oldalra sandítottam, ahol egy manót véltem felfedezni. Csak nem fogja leharapni a fejem, ha kérdezek tőle. De hát puding próbája az evés ugyebár.
- Szerinted ezek mennyire lehetnek frissek? - kérdeztem suttogva, hogy azért az árus ne halljon meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. szeptember 23. 13:52 | Link
Gerda

Outfit | ♪


Leveszem kalapom, majd leteszem magam elé. Kiveszem hegedűmet a tartójából és vállamnak nyomva felkészülök az előadásra. Másik kezembe veszem a vonót; kezdődhet a show.
Sosem gondoltam volna, hogy valamikor majd a megélhetésért fogok zenélni. Igazából azt se, hogy valaha örömömet lelem majd benne. A hegedülés számomra eleinte nyűg volt, hisz nem önszántamból, hanem szüleim unszolására kezdtem bele. Heti, sőt, napi zeneórák, otthoni kínkeserves gyakorlás, és az ehhez hasonló borzalmak közepette telt el rövid gyerekkorom. Aztán a hegedű már csak egy ürügy volt. Apám kifogása arra, hogy az éjszaka közepén kirángasson biztonságot adó kis szobácskámból és messze a megszokott hajléktól olyanokat műveljen velem, amelyeket egy gyereknek sosem szabadna megtapasztalni. Kezem a gondolatra megremeg, a vonó leszalad a hangszerről. Az ez idő tájt körém gyűlt falusiak közül sokan érthetetlenül, néhányan pedig lenézően néznek rám. Nem értik, ez miért történt. Megrázom fejem, és onnan folytatom a dalt, ahol abba hagytam. Hiába mondta nekem már százszor el Charlotte, hogy nőjek fel és tegyem magam túl a dolgon, hogy aztán én billentsem seggbe apámat, nem megy. Olyan lelki sérülést hagyott ez bennem, ami alól nem hiszem, hogy valaha is ki fogok gyógyulni.
Befejezem a dalt, meghajolok, a közönség tapsol, majd az emberek szétszélednek. Belenézek az előttem heverő fejfedőbe. Jó, ha egy szolidabb ebédre való van benne, nem sok. Nagyot sóhajtok, majd leülök a szökőkút tövébe. Beletúrok kiengedett hosszú barna hajamba. Hogy fogok így pénzt keresni? Hogy törlesztem az adósságaimat? Mióta lefogyott az egyenlegem, a helyzet csak egyre rosszabb lett. Adósság adósság után, nekem pedig egy fityingem sincs, amiből törleszthetnék. Mi tagadás, elég nagy bajban vagyok.
Kezeim remegnek. Lehajtom fejem, majd mancsaimmal közrefogom azt.

Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2019. szeptember 23. 13:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. szeptember 26. 10:03 | Link



Nem sűrűn érzek késztetést kényszermozgásra, de most mégis a táskám pántját birizgálom sétálás közben a mutatóujjammal. Nem jó ez így, nagyon nem. Imádom, hogy a húgom ennyire közel van, és a családi mizériát sikerült teljesen kizárni az életünkből, de miért van kutyája? Miért nem volt jó neki egy hörcsög? Hogy várja el így, hogy bármikor is benézzek hozzá? De még csak nem is egy kis pomerániai, vagy bichon kellett neki, de nem ám. Valami nagy...
Álljunk meg egy pillanatra. Fejemet oldalra billentve néztem meg a velem szemben sétáló nőt, és mivel teljesen máshol jártam, kellett egy másodperc, míg kapcsoltam.
- Ophelia! - szóltam neki vidáman. Ezer éve nem találkoztunk már; igazából mióta elütötték. Én teljesen el voltam havazva, gondolom neki sem lehetett egyszerű az élet.
Kikerültem egy párocskát, hogy az egykori mentorommal szemben lehessek. Tettem még pár lépést felé, hogy aztán lazán tisztelegjek előtte.
- Hogy s mint? Már felépültél teljesen, ugye? - kérdeztem, ahogy végignéztem rajta. Igazából egészen úgy tűnt, hogy minden rendben van vele, ami azért megnyugtatott. Nem sikerült megtalálni, hogy ki ütötte el, pedig Isten látja lelkem, minden követ megmozgattam. Vagy valamilyen nagy kutyáról van itt szó - fúj, már megint! -, vagy tényleg csak szerencsések voltak azok az idióták.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
INAKTÍV


extekergő
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 1143
Írta: 2019. október 4. 22:10 | Link
Andretzky Korinna

Még másodévben kért meg Lovászi Lara, hogy vigyek verset a naptárjukhoz. Igen, azóta két év eltelt, de a versek csak szaporodtak, és úgy gondolták a szerkesztőségnél, hogy tesznek mégegy próbát, vagyis kérnek még pár verset.

Mostmár sokkal nyugodtabb vagyok, mint az első ilyennél. Ez nem jelenti azt, hogy nem töltöttem órákat a vers kikeresésével, és azt sem, hogy nem aggódok amiatt, hogy megsértem valahogy a munkatársat, akit Lovászi Lara küldött a versekért. Egyszerűen azt jelenti, hogy nem félek annyira a beszédtől, hiszen akkor talán még kevésbé voltam oda az emberi társaságért. Vagy fordítva? Nemtudom most eldönteni.
 Közben lassan lépkedek, kezemben a versekkel, és oda is érek ahhoz a padhoz, amin pár éve nyújtottam át remegő kézzel költeményeimet.
- Szép napot! - köszönök udvariasan a padon ülőre, és kezet nyújtok.
- Angelica vagyok a versekkel. - mondom, és elmosolyodok.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2019. október 17. 19:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. december 4. 18:52 | Link
Nico
Ma csütörtök van. 21:50 felé
Ruházat
Emily

Úgy volt, hogy holnap osztályfőnökin elkezdjük a karácsonyi képeslapok készítését, amihez az alapot ma a fotószakkörön meg is csináltuk, de előhívatni már nem maradt időnk, még jó, hogy van egy bátyuskám, aki volt olyan édes és aranyos, hogy elvitte a képeket, amíg én elmentem főzni. Holnap azonban nem én leszek velük, mert egész délután zh-zom, tehát helyettesítés lesz, mással kezdik majd el a munkát. Hopponálás ide, vonatozás oda, mert nekem ettől az izétól rendesen felfordul a gyomrom, és mert a tizenegyes vonattal kényelmesen hazazötykölődöm. Ilyen ez, most egy ideig mindenképpen Cole ad nekem otthont, és érzem magamon a változást, komolyan, és szerintem látványos is. Főleg, hogy lejárok vele edzeni, amikor éppen otthon talál, és így másabb a dolog. Nincs időm agyalni, szenvedni, sajnálni magam, hanem visszatalálok ahhoz, aki voltam, és felismerve a hibáimat fejlődök.
Na de a lényeg, mivel holnap nem leszek, de helyettesítés lesz, ezért szépen behoztam a képeket, az éjszakai nevelőkkel megbeszéltem, hogy beengednek, és odaírtam minden instrukciót a helyettesemnek, hogy mivel mit kell csinálni, és hogy ne figyeljen oda a kislányokra, csak kóstolgatják, mert tudom, hogy ez fog történni. Tíz lány, veszélyes. Az üzenettel meg mindennel megvagyok, és nem akarok zavarni, bár kint valószínűleg még egy kicsit eljárom majd az általam ismert összes tánclépést, hogy ne fagyjak halálra, mégis elindulok az állomás felé. Angalogva, élvezve a karácsonyi fényeket, a finom illatokat. Teljesen szenvedélyesen belevetettem magam a főzésbe, és most már azzal kísérletezek, hogy mennyire ismerem fel az illatokban a fűszereket, vagy, hogy milyen étel készül éppen. Mindenkinek kell egy kattanás, nekem több is van, engedjük el.
Azért érződik valamennyire az óvónői rész is belőlem, mert ahogy így nézelődök, egyre-másra azon kapom magam, hogy dúdolok, méghozzá a "sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!" csodát, és mivel nem sokan vannak itt a csüccsnél kicsit rogyasztok is, épp csak annyira, hogy érezzem a feelinget. Aki pedig andalog, és teljesen elveszik a karácsonyi fények bűvöletében, meg gyerekmondókát dúdolászik este tízkor, az bizony úgy jár, hogy nem veszi észre, ha valaki közel halad el, sőt, konkrétan, ha valaki előtte megy, és ő annak a valakinek a fenekéhez nyomja a kezében tartott éthordót, ami igazán bájos, mert pillangók vannak a tetején. Persze azért fáziskéséssel megvan, hogy letapogattam félig kézzel, félig a mai főzőtudományom eredményével valakit. Riadtan nézek a fenékre, majd a tulajdonosára, aztán vissza a fenekére.
- Ez totálisan nem az, aminek érződött, én esküszöm, hogy csak a fényeket néztem, de ne aggódj, nem lettél olyan, ez egy tök jól záródó, szuper praktikus edény, és nem folyt ki belőle semmi. Amúgy is, milyen ciki lett volna, ha egy olaszt éppen olasz kajával öntök le, nem? De, nagyon is gáz lett volna. Mondanám, hogy neked adom, de a tanárom szerint a saltimbocca-m olyan, mintha egy alkoholista utolsó vacsorája lenne, szóval nem hiszem, hogy örülnél neki.
Csodálatos, az eddigi listámra remélem felkerül majd az is, hogy perverz fenékfogdosó vagyok, aki még fehérborral agyonlocsolt kajákat akar rátukmálni másokra, miközben azt a feneküknek nyomja. A szemüvegemet - amit amúgy eddig tök jól titkoltam előle, mert hát nő vagyok na - megigazítom, és bárgyú félmosollyal integetek neki, mint egy hülye. Ezt csak olyan Emily dolog, de tényleg, és bár ezt az előző monológot egyetlen levegővétellel sikerült elmondanom, az utolsó két szót érzem, hogy szinte égeti a torkom:
- Szia Nico.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alex T. Rainbow
INAKTÍV


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2019. december 15. 18:43 | Link
Alíz


Ledermedt. Újra és újra átfutotta a kapott sorokat, de valahogy mégsem hitte el. Egyszerűen hogy teheti ezt? A saját apja. És most? Hova tovább? Ezernyi ilyen és ehhez hasonló gondolat és kérdés röpült át a tudatán. A kezében szorongatott papír lassan egyre vizenyősebbnek tűnt. Kezei remegni kezdtek. Elsírta magát. Egy ember kevésszer sír olyan keservesen egy életben, mint a kis navinés akkor és ott. Talán az édesanyja halálakor sírt így utoljára. Csak állt és sírt. Megszűnt a külvilág, csak ő volt és a mérhetetlenül nagy érzelmi keverék fájdalomból, félelemből és egy csipet gyűlöletből. Érezte, hogy egyre fogy a levegője. Ki kellett jutnia innen. Futásnak eredt. Hova? Az mindegy volt. El. Ki a kastélyból. El. Az se érdekelte volna, ha út közben esetleg halálra fagy így, egy szál kötött kardigánban. Úgy sincs már senki, akit érdekelne, mi van vele. De valahogy mégsem fázott. Csak zokogott és loholt, ahogy az apró, vékony lábai bírták. Nem törődött senkivel és semmivel, csak futott, mintha muszáj volna. Mintha maga, a helyzet elől menekülne. Mintha a tényt akarná lerázni, hogy az apja kirakta és többet hallani sem akar róla. Tudta, hogy nem rázhatja le, nem futhat el előle. Mégis mintha kicsit gyógyító lenne, hogy lohol. Hogy kopog a lába alatt a hideg kő. De a sós könnyek végeláthatatlan zuhataga csak nem akart abbamaradni.
Ereje a Boglyas téren hagyta el végleg. Lihegve, szipogva, hüppögve vörös, könnyáztatta arccal lerogyott egy padra. Csak meredt maga elé.
- Mi....mit én fo..gok csinh..nálni mosth.huh..huh... - bukott ki a száján, s nem tehetett róla, a krokodilkönnyek megint elkezdtek zúdulni a szeméből. És csak sírt és zokogott, zokogott és sírt.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2019. december 16. 20:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Bercel
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 558
Írta: 2019. december 23. 14:10 | Link
Babóca

Csak azért, mert az őseid valamikor a múltban megunták a vándorlást, megálltak ezen a helyen, letelepedtek, és közösséget hoztak létre, majd aktívan segítettek a falu kiépülésében, amikor kitalálták, hogy ez a hely legyen egy mágusfalu, az nem azt jelenti, hogy te is olyan vagy, mint ők, és buzogva indulsz el hajnali fél háromkor, ráadásul tanítási napon, hogy feldíszítsd a környéket. De hát mi, hithű Radetzky-k már csak ilyen kis buzgómócsingok vagyunk.
Éjjel negyed kettőkor ébresztő, fél óra összekészülés, a harmincadik percben megkezdődött az eligazítás - nevetsz tudom, de így volt -, felosztották az utcákat közöttünk, csoportbontás, és indulás kettő tizenötkor. Eléggé megviselt, mit ne mondjak, pedig tudtam, hogy eljön ez a hajnal is, de legalább Médit kaptam, szóval annyi esélyem van, hogy legalább jól érezzem magam, még akkor is, ha pont a Boglyas teret húztuk, ami azért nem olyan egyszerű, mint az utcák.
- Tavaly is, idén is. Szerintem kellene egy új hagyomány, ami azt jelentené, hogy az édesanyád többet nem húzhat, mert ha jövőre is ő marad otthon a tizenkét éven aluliakkal, akkor az már bunda.
Jegyzem meg neki fáradtságtól rekedt hangon, miközben a gömbdíszeket pakolászom nagysági sorrendben, művészien, egy egyezményes jelet alkotva belőlük a hóba - középső ujjad, tudod te - amit csak akkor láthat valaki, ha éppen egy tetőről készül leugrani. Szóval úgy tippelem, senki.
Apa és anya a hivatalt díszítik, az ugye külön biznisz. Benjamin a Macskabagoly, Balázs a Tündérmanót, mag a feleségeik a Holdfény utcát húzták, és éreztem én, hogy Médivel szerencsém van, de be foglya húzni a teret. Annyira éreztem.
- Hol a csúcsdísz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 24. 12:35 | Link
Mester kisasszony

Most hogy kibékültem anyámmal, azt hinné az ember, hogy legalább lesz annyi vér a pucájában hogy adjon egy kis pénzt a csóró fiának. Jó vicc. Amint megtudta, hogy elloptam a babkártyájukat és azzal éltem egy évig, olyan gyorsan rakott ki a lakásból, hogy csak na. Szóval most visszanyúlok gyökereimhez és kirabolok egy házat. Mármint… nem tényleg ezt fogom tenni, nem kell itt semmit se szépíteni. Hála Louiséknak eltanultam egy-két hasznos dolgot. Végül is évekig én meg a csinos kis arcom volt számukra a pénzforrás.
Igazából semmit nem tudok a házról, aligha figyelem egy pár napja. Még azt sem tudom, hogy bűvölt házról beszélünk e vagy totálisan átlagos az építmény. Abban viszont biztos vagyok, hogy a lakói kő gazdagok. Tudod, gyémántos csillár, perzsaszőnyeg meg hasonló luxuscikkek, amiknek darabja olyan magas áron van a piacon, amit még életedben nem láttál. Vagyis én láttam, hisz gazdag családból származnék. Itt fontos a feltételes mód.
- Insidiae – nem tudom miért, de suttogva mondom el a bűbájt, minek hatására szemem előtt átlátszóvá válik az ajtó, így végre jobban szemügyre vehetem a bent uralkodó állapotokat. Oh, igen. Kifejezetten jól döntöttem, hogy ezt a villát választottam. Ezzel a sok cuccal évekig úszkálhatok majd a pénzben.
Sípolás. Hangos, fülsüketítő sípolás csapja meg a fülem. Biztonsági rendszer. Darn it! Bepánikozok, hisz erre akárhogy is számíthattam volna, mégsem tettem. Pedig elég nyilvánvaló, hogy egy ilyen puccos kecó lakosai fel vannak készülve bármilyen az építményen végbemenő bűbájra. Még főleg a rablókra. Még mielőtt bármit is tehetnék, az ajtó kicsapódik, majd egy igazán csinos kisasszony dugja ki rajta a fejét. Én csak bámulok rá, pálcával a kezembe és… nos, pislogok. Egyenlőre csak ennyire telik.
- Khm… - veszem észre a kezemben lévő varázseszközt, amit gyorsan zsebre is dugok – Házaló lennék. Gondoltam érdekelné egy-két ajánlatunk – próbálom menteni a helyzetet, még nagy és széles mosolyt is varázsolok az arcomra. Az igazság viszont az, hogy a helyzet elég átlátszó, én meg semmit nem tudok a házalásról. Csak nehogy rákérdezzen.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2019. december 24. 12:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. január 13. 21:37 | Link
Miza
Estefelé, már szürkületben
[zárt]

Újra itt, nyolc év után? Már nem is emlékszem. Szándékosan nem jöttem mágikus módszerrel, ha a vonatot nem nevezzük annak. Még meg kell itt találnom a helyem, alig egy hete jöttem, és éppen csak beiratkoztam a menedzser MT szakra. Nem is igazán tudom, hogy miért arra, talán azért, mert abból még bárhova el lehet jutni, és úgy tudom Várffy is itt van valahol, akár segíteni is tud. Ugyan sok közünk nem volt egymáshoz, azon kívül, hogy Izát kedveltük, de egy próbát megér. Épp csak kivettem egy szobát a Csárdába, legalább nem változott nagyot, csak csinos a felszolgálólányok, így legalább változatosan legeltethetem a seggükön a szemeim, öcsém. Rohadt nehéz volt ide visszajönni, de az egyetlen barátom még itt van, és ugyan kihez máshoz jöhetnék? A családom azt mondta, oda nagyon ritkán, csak ha kötelező a megjelenés és persze írjam meg, hogy Gergő viszi tovább a családi bizniszt. A kis fasz, de legyen az övé. Szóval talán ez az utolsó lehetőségem a szocializálódásra, már csak annyi kellene, hogy Iza mondjuk ne ásson el az első találkozáskor, amihez meg van minden joga. Tudom, hogy hol lakik, egyszer követtem hazáig. Milyen boldog volt, jó volt nézni, hogy kikupáltam anno, mi más lehetne a titka? Sajnos a házasságát nem vágom, a Norbi gyerek nem éppen egy normális fazon, de úgy látszik, hogy Iza szereti, hát akkor minek ugráljak feleslegesen ellene? Amúgy meg jól bánik vele, szerintem felszedett a szöszi pár kilót, de lehet majd nem ezzel kéne kezdenem. Még mindig nem vitt rá a lélek, hogy bekopogjak hozzájuk, pláne, ha még Norbert is otthon van, nem hiszem, hogy ő örülne, persze a ház asszonya sem fog feltétlenül. Talán még vissza tudom kapni valamennyire, ha már annyit törődött velem anno. Én meg itt hagytam a szarba, szó nélkül. Fuckin Zétény's move. Mivel semmi dolgom egyelőre, itt ülök a szökőkút szélén, kezemben a szokásos cigarettámmal, és csak szívok, ahogy eddig az élet tette ezt velem. Érdekes, hogy amennyire gyűlöltem anno, amikor idekerültem, úgy vágyom vissza abba az időbe gyűlölni Lyrát és az az egész BK-t, ahogy az idejárók hívják. Vele sem tudom mi van, remélem talált magának valami jobb elfoglaltságot, minthogy a feleségem legyen. Amúgy hálás lehet, majd megadom a bankszámlaszámom.
Az emberek vidámak, vagy éppen veszekednek, amott meg egy fiatal diák hány. Érdekes nézni a felhozatalt, és szinte észre sem veszem, hogy egy ismerős halad el mellettem, nem olyan messzire. Viszont onnan fúj a szél és felismerem az egykori barátom, kedvenc parfümjének illatát.
- Helló Iza - mondom ki hangosan, már jó pár lépés távolságra van, ahogy nézem a sietős lépteit és lebbenő aranykalász-szín haját. Még az is lehet, hogy összekeverem valakivel, de... kizárt dolog. Ülve figyelem a reakcióit és elnyomom a cigit, amit aztán belepöckölök a kútba. Hát nem éppen idilli, de a mi kapcsolatunk talán sosem volt az.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. január 15. 20:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
INAKTÍV


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 633
Írta: 2020. január 16. 18:50 | Link
Quinn Ashwood
;danceintherain ;közöstüdőgyuszi

Undi az időjárás. Pontosan olyan, amitől csak nyomott lesz a kedved, a hangulatod, az öltözködésed, a mindened. Mert retek idő van. Hideg van, kissé ködös és semmit nem tudsz kezdeni magaddal, mert ilyenkor még az élettől is elmegy a kedved, nemhogy boldog legyél amiatt, amiért tél van. Na igen, ez a legtöbb ember, de én kérlek, imádom a hideget, imádom a telet, imádom ezt a szürke, semmilyen időt. Kicsit jobban imádnám, ha esne legalább egy kis hó, de így is megfelel végül is a dolog, mert... mert megfelel. Nincs jó érvem, egyszerűen csak jó. Nincs semmi teendőm, nagyjából a cuccaimat is kipakoltam már, kezd összeállni a szerelemház úgy, ahogy egész végig elképzeltem, és ennél nagyobb boldogság nekem nem is kell. Küldtem képeket apámnak, aki csak annyit közölt, hogy illik hozzám, majd bátyám benyomta a "fúj, de lányos" mondatot, én meg nem kaptam szikrát. Hát ember, szerinted milyen lenne, amikor lány vagyok? És amúgy is bekaphatja, mert tökéletes ízlésem és stílusom van, amit ő is tud, főleg annak tudatában, hogy ezt az egyetlen egy dolgot köszönhetem anyámnak őszintén. Mást semmit. Szabad olyat kimondani, hogy amióta elváltak apámmal, sokkal boldogabb az életünk? Nem? Nem illik? Na mindegy, már így is elhangzott elég sokszor, szóval nem hiszem, hogy plusz egy osztana vagy szorozna a dologban. Mert boldogok vagyunk ám. Nincs az alapvető feszültség senki között, amikor hazaérünk, vagyis én csak értem, mert egy ideje nem mentem haza, de mellettem szóljon, hogy napi szinten tartom a kapcsolatot a család hímnemű tagjaival. Nélkülem valószínűleg már a ház is a lángok martalékává lett volna...
Tehát mivel az idő tökéletes, a kedvem pedig egyre csak jobb és jobb, kabátomat magamra kapva indulok el boldogan a tér felé, hogy valami történjen is velem, ha már itt lakom, de időm még nem volt körbenézni. Most pedig van, így intek a kíváncsiskodó szomszédoknak, akik az ablakból hesszelgetnek, mert szerintem azt hiszik, hogy sötétített vagy nem is tudom, de esküszöm, hogy mindent látok, ha telibe az ablakban áll, és minden lépésemet követi. Mindegy, szóval vidáman integetek, vidáman lépegetek a tér felé, hogy majd én ott ráérek dönteni arról, hogy merre tovább. Ez addig nagyon jó terv volt, amíg a térre nem értem. És most? Valaki? Egy ötlet esetleg? Egy jel? Bármi jöhet, ördög, csak valami apróságot, mert nehogy már az első utamon be kelljen ülnöm a pubba meginni valamit. Az tök ciki lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
INAKTÍV


bastard
offline
RPG hsz: 297
Összes hsz: 423
Írta: 2020. január 25. 20:30 | Link
*sigh* Lacika - otthon

Ha olyan alkat lenne, érdekelné az, mennyire telnek a nap, hetek, ezen az isten háta mögötti helyen, de szerencsére folyton mozgásban fel sem tűnik neki, hogy majd' egy hónapja ideette a fene. Mondhatni, hogy nem lenne ezzel semmi gond, de igenis akad, azonban az ő véleményére ezen téren, még mindig nem kíváncsi senki sem. Azonban, legalább ez a sziget, a ház az, amely olyan elviselhető kényelmes és hangulatot teremt, amelybe már szívesebben felejtkezik bele, tény, itt sem lel meg mindent, nos, attól még akadnak érdekességek.
Lustán elnyújtózva kecmereg ki a fotelből, legutóbb forgatott újságot dobja a többi tetejére, a halomra és egy mozdulattal roppantja ki elgémberedett tagját. A világ dolgaival néha törődve, vagy célzott keresgéléssel eltöltött idő most semmi újat nem hozott, fogalma sincs, hogy a világuk unalmas manapság vagy nem mernek mindenről beszámolni, legnagyobb bánatára. A cenzúrázatlan, kendőzetlen igazságot papírra vetni ugyan nem a legkifizetődőbb, de relevánsabb lenne, mint pár szép szó arról, hogy mi a gáz. Bár tény, a varázstalan világ szépen forrong vagy épp pusztul, nem lepi meg, ott valahogy ez olyan mindennapos – még ha ezek most szélsőséges esetek, történetek -, hogy meglepettsége elő sem mászik. A ház most csendes, mindenkinek van dolga, magának is kellene találnia. Egy pohárért sétál, aranyló italt tölt belé és lustán kortyol belé, ahogy az italtálaló pultnak dőlve gyújt rá, ha már szabad program van, szabadon is tesz, ezt a levegőt egyelőre csak ő szívja. Az órára tekint, apró hümmentve realizálja az időt, most már legalább hozzászokott az ittenihez, de az óralap másodlapocskája, az az apró azt mutatja, amelybe beleszokott. Nos, túl sok az eltérés, még mindig. Mindegy. Neszt hall, nem a macska az, legjobb tudomása szerint az még csak a másik oldalára sem fordul, pláne nem kintről, vagy fene tudja honnan befelé mászva. Újabb korttyal pillant a forrás felé és ereszti le poharát végül.
- Téged is hazaesz a fene, ha kiszórakoztad magad? - horkan fel, nem tetszése nem újdonság, nem is az első. Nem fontos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot A. J. Wayne
INAKTÍV


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1065
Írta: 2020. január 27. 13:31 | Link
~ Niko ~


Sok felesleges papírmunka… nem csak a suliban, de még a hivatalnál is. Persze, a munkám másik fele ezzel jár, mert mégsem elég jelentés az, ha szóban elmondja az ember a történteket. Azt sem értem, hogy a Merengő miért van akkor… Ott még át is élhetnék a dolgokat az agyasok. Mondjuk így belegondolva ebbe az egészbe, inkább megkímélném őket. Még a végén elsápadnak a sok átok láttán. Hát igen, az aktakukacok kevésbé tudják elképzelni azt, hogy mik is történhetnek a terepen. Személy szerint néhányat magammal vinnék egyszer… csak azt nem tudnám garantálni, hogy túl is élnék azt. No mindegy.
Csikkemet elpöcköltem, még mielőtt beléptem volna a faluban kihelyezett hivatalba. Korábban hoppanáltam már ide a Minisztériumtól, kezemben a csomó aktával, amit az itteni felettesemnek kellett leszállítanom. Mint valami futár. Az persze nem érdekli őket, hogy nem tudok azonnal ugrani, mikor csettintenek. Nekem még ott van az iskola. A lurkókat meg kell tanítanom a megfelelő bűbájokra és átkokra, no meg arra, hogyan védjék meg magukat. Van pár tehetség is, de van, kiknek nehezebben megy az elsajátítás. Erre van a korrepetálás… de amikor futárnak használnak, lehetetlen küldetés. ”Hát de úgy is ott laksz a faluban, nem? Igazán elvihetnéd…” Persze, de mit kapok én ezért cserébe? Még több aktát, amit cipelhettem.
Morranva dobtam is a felettesem asztalára azokat, majd adtam át az üzenetet, meg a kérelmet, hogy a hétre hagyjanak békén. Szeretném a szabad pillanataimat a családommal tölteni, főleg Riley-val. Mostanában úgy is elhanyagoltam… noha ez nem igazán hatja meg szerintem. Eddig nem is tudtam a létezéséről, mégis megvolt nélkülem. Az idő viszont kárpótolt, és amint szélnek eresztettek, már suhantam is kifele az épületből. Annyira jól esett, hogy nem kéretnek majd a héten, hogy boldogságom pillanatában neki is ütköztem valakinek, ahogyan a tér felé haladtam. – Uhm… bocsánat –pillantottam az illetőre. Még a jólneveltség… az persze, röhejes vagyok. Az már elmúlt. Szép volt, elmúlt, pont. A személy viszont ismerősnek tűnt, és jobban megnézve, döbbenten figyeltem tovább. – Nocsak… Niko! Ezer meg egy éve nem láttalak. Egyben van még a csárdám? –Valószínűleg ledöbbentettem kérdésemmel. Mikor visszatértem ide, nem igazán néztem körül, nem jártam be még annyira a falut és a csárdát sem látogattam meg. Azt hiszem itt lesz az ideje újra megnézni azt a helyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vivien Poulain
INAKTÍV


Szellemekkel sutyorgó
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 63
Írta: 2020. április 4. 15:06 | Link
KIM

Ebéd után gondoltam teszek egy sétát, felfedezem Bogolyfalva még számomra ismeretlen részeit, boltjait, csinos kis házait, fájdítom a szívem azzal, ami nem lehet - egyelőre legalábbis - az enyém, azaz miénk Olivérrel.
Mert hogy természetesen arra még nem volt pénzünk, hogy házat vegyünk, úgyhogy nagyon is kapóra jött, hogy a bentlakásos iskola nem csupán a diákok számára lehetett az, de a tanároknak is. Igaz, hogy így csak olyan volt, mintha szállodában volnánk, nem volt se erkélyünk, se teraszunk, tulajdonképpen saját konyhánk vagy fürdőszobánk se nagyon, de nem is kellett rezsit és törlesztő részleteket fizetni, ami azért sokat segített spórolni. És így majd egyszer talán a saját otthonom felé sátálhatok, és nem csak céltalanul kódorgok majd itt.
Kiértem a térre, és a kissé amorf szökőkút felé vettem az irányt. Sütött a Nap, és bár nem volt még különösebben meleg, a hosszú, piros kabátomat azért kigomboltam, és lazítottam a selyemsálamon is. Hajam összefogva lengett mögöttem, mintha csak fekete cipőim kopogásának ritmusára táncolt volna.
Olivér csak később csatlakozik majd hozzám, tudtam, hogy dolga van, és ezért ráérek, szóval nem is siettem sehova, ráérősen közelítettem meg a kutat, elgondolkodva nézegetve az egymáson csücsülő baglyok szobrait.
Utoljára módosította:Vivien Poulain, 2021. február 13. 12:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij
INAKTÍV


#fattyú #édes ördög
offline
RPG hsz: 484
Összes hsz: 1242
Írta: 2020. április 10. 22:07 | Link
Zétény
gyorsak vagyunk / és aranyosak

Alsó ajkamat beszívom, ahogy körbepillantok. Na, ez meglepett, de valószínűleg ez arcomra is kiül, szóval azon az egyetlen kérdésen kívül nemigen adok hangot neki, mert felesleges. Így is elég egyértelmű a helyzet. És ugye megmondtam, hogy sokkal könnyebb, mint amire számítottam? Francos franc.
- Tuti már pörög az agyad rajta - vigyorodom el szélesen, majd ismét körbepillantva látok meg még egy Vénuszt. Amíg Zétény intézi a bűbájokat lépkedek oda, és egy apró mosollyal ajkaimon forgatom meg kezeimben azt is, míg végül visszalépkedek hozzá. Még hogy nem meleg, mi? Magamhoz ölelem a két növényt, majd röhögve fogom meg a kezét. És nem basztuk el a hopponálást, szóval elég jók vagyunk eddig. Szegény másik... izé. Az istenért sem jut eszembe a neve, de nem baj, még ezzel is tudunk valamit kezdeni talán, ha már az eredeti tervet el kellett vetni.
- Hogy én mennyire gyűlölöm ezt - borzongok meg látványosan, majd elengedem Zétényt, kissé arrébb lépkedve pillantok a kastély felé egy önelégült vigyorral.
- Nagyon remélem, hogy arra gondolsz, amire én - sandítok háztársamra, és valamiért biztos vagyok abban, hogy igen, ugyanarra gondol. Tényleg tök aranyosak vagyunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sébastien Lafayette Béliveau
INAKTÍV


#Barázdabillegető
offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 140
Írta: 2020. április 16. 20:14 | Link
Elektrának címezve

Ilyen gyönyörű időben vétek lenne a négy fal között sínylődni. Ezzel a mondattal mentette fel magát az otthon felgyülemlett munka alól. Nem egy halogatós fajta, mindig becsületesen végzi el a rá szabott feladatokat, de egy kis pihenésre mindenkinek szüksége van. Ezért is fogja majd frissen, D-vitaminnal telve belevetni magát ismét, amint hazaér. És ami a legfontosabb, tele hassal.
A félszeműből lép ki egy pizzásdobozzal a kezében. Gyors léptekkel halad a tér felé, ahol már előre kinézte a padot, ahol meg fogja enni ezt a csodát. Ha csak rá gondol, összefut a nyál a szájában.
Hamar eléri a célját. Lábát átveti a pad felett és lovagló ülésben foglal helyet, miközben óvatosan lerakja a pizzás dobozt, olyan gondoskodó mozdulatokkal, mintha legalább egy újszülöttet babusgatna. Kisfiús vigyor kúszik az arcára, ahogy leemeli a tetejét és meglátja a felcsapó lángokat. Magában nyugtázza a doboz tűzállóságát, de hamar kitölti minden gondolatát az előtte lévő gyönyörűség.
Türelmetlenül várja, hogy a lángok alább hagyjanak, majd mikor végre már a pizzát is látja alatta, összedörzsöli a tenyerét és elemeli az első szeletet. Csukott szemmel emeli az orrához, hogy minden illatot is kiérezzen úgy, ahogy kell, majd végre utat enged a vágyainak és lassan beleharap.
Mintha tűzijáték robbanna a szájában, olyan intenzitással ostromolják az ízek. Egyből szipogni kezd és csillogni kezd a szeme a könnyek árnyékától. De mégis valami nem evilági élvezet ül ki az arcára és hangosan hümmög elégedetten. Így kell kiélvezni a pillanatot, kérem szépen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. április 21. 13:54 | Link
Niadra
a faluban - kinézet

Tetszik az új szerzeményem. Most meghasonulva magamnak, próbálgatom a mugli DSLR-t, kezdek beleszeretni. Nagyszerű segítség nekem, tök jó képeket csinál, és tök máshogy működik, mint bármelyik mágikus kütyü. Oké, nem képes mozgó felvételek készítésére, mármint a mi hagyományaink szerint, de olyan dolgokra képes, hogy tényleg felizgatnak a lehetőségek. Egy állványon pihen most a kicsike, és a közeli szökőkút vizével szemezek és próbálgatom a beállításokat. Egy szép hosszú exponálást szeretnék, megfelelő fényben. Tudom a muglik számítógépekkel még megszerkesztgetik, amit mi varázslattal szoktunk, de most nem érdekel ez a hasonlóság. A törékeny fémtest finoman mozdul gyenge érintésemre is, és a fő utca irányába fotózok. Beállatom a színhőmérsékletet, a blendét és mindent, amit csak kell, majd várom, hogy a nap kibukkanjon a felhők mögül. Hátulról süt a nap majd, így a színek talán intenzívebbek, vagy fakóbbak lesznek. Még nem tudom, de muszáj kattintanom most is, meg majd akkor is. Oké, ezzel meg is vagyunk… már csak a napnak kell megjönnie. Közben átnézek a gépen és meglátok egy szőkét az utcán valahová sietni. Őszintén nem láttam még itt, pedig mostanában elég sokat vagyok errefelé, és azért egy ilyen szépséget nem szoktam nem észre venni. Fókuszállítás, automata mód és csajfotózás. Aaaaa, de jó lenne az arca a képeim közé. Egyértelműen ráállítom a kamerát és figyelem benne, nem tudom, hogy hova megy, de nagyon oda akar érni az arca alapján. Hopp, észrevett, a kis éles szemű. Megvárom, míg odaér, majd kihúzom magam.
- Helló! Csináltam pár képet rólad, kéred? Jobb vagy, mint a szökőkút, meg akiket mostanában láttam. Akár lehetnél az arcmodellem is – kilépek a kamera mögül, nem csak azért, hogy ne törje össze, mire odaér még két lépés múlva, hanem hogy megcsodálhassa a mosolyomat. Hű de jó bőr, öcsém! – De amúgy új vagy itt? Körbevezethetlek, ha gondolod – na, hát ennek ki tudna most már tényleg ellenállni? Bár tény, hogy szívesen körbevezetném sok helyen, például egy fürdőben, egy ágyban, egy asztalon, vagy bármi. Ejj, ki ez a csaj, hogy ennyire rá vagyok gerjedve hirtelen felindulásból?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. május 15. 15:13 | Link

outfit|páratlan páros

Be kellett szereznie néhány apróságot a faluban. Meglepte magát egy kis édességgel, ceruzákkal valamint ha már ott volt beugrott a könyvesboltba is, de onnan végül üres kézzel távozott. Visszaindult volna a kastélyba, ha nem botlott volna bele a két kisgyermekbe. A szőke copfos imádnivalóan édes kislányt olyan határozottan vezette az alig két évesnek látszó vagány kisfiú, hogy öröm volt nézni. Sári arcára bárgyú mosoly költözött, ahogy földbegyökerezett lábbal figyelte a két csöppséget. Természetesnek tűnt számára, hogy a gyerekeket nem sokkal lemaradva követik majd a csacsogó szülők is, de senki nem bukkant fel sehol. Az utcának ezen oldalán csak hárman voltak: az eridonos meg az eltévedt szerelmesek. Elszánta magát a cselekvésre, legkedvesebb mosolyával odasétált az apróságokhoz és leguggolva megpróbálta megtudni tőlük a legfontosabb információkat. Hogy hívják őket, hogy hívják a szüleiket, és hogy hol voltak, mielőtt elindultak. Dani és Lotti nagyon ügyesen közös erővel meg tudták mondani, hogy a játszótéren játszottak, mielőtt elindultak volna fagyizni. Szegény lány ott állt két vadidegen gyerek kezét fogva a falu közepén minden terv nélkül, de hát magát rángatta bele, szóval muszáj volt valamiféle megoldást találnia. Sejtette, hogyha azzal hozakodik elő, hogy most együtt megkeresik a szüleiket akkor nem lesz túl népszerű, így inkább elhúzta a mézesmadzagot az orruk előtt a fagyi említésével. Nem érezte jól magát, hogy hazudni kényszerül, de ugye mindent a jó cél érdekében.
Egész úton szóval tartotta a gyerekeket, mesét mesélt nekik, meg kérdezősködött, így azok a nagy ámulattól már csak akkor vették észre, hogy hova is tartanak, mikor megérkeztek a játszótérre. Sári csalódottan konstatálta, hogy a játékok bizony üresen állnak egymagukban, a padokon senki sem beszélget. Ha jobban belegondolt már átkozta is magát a hülyeségéért, hiszen egyértelmű volt, hogy az aggódó szülők nyomban csemetéik keresésére indulnak majd, amint észreveszik eltűnésüket. Egy pillanatra elbizonytalanodott, nem tudta, hogy merre kellene folytatni a keresést, hiszen a szülők már bármerre lehettek. Jobb döntésnek tűnt, ha letáboroznak valami forgalmasabb helyen, ahol sokkal nagyobb az esélye, hogy megtalálják őket, mintha itt gubbasztanak. Így tehát ismét útnak indultak, ezúttal viszont nem mentek túl messzire, csak a Boglyas térig. Leültette a két gyereket egy padra és meglepte őket frissen vásárolt csoki készletének egy-egy szeletével, hogy nyugton maradva maga mellett tudja tartani őket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
online
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. május 17. 22:40 | Link
Nathaniel






Rengeteg változás történt az életemben az elmúlt évek folyamán, még most is nehéz elhinnem, hogy végre lett egy saját lakásom, ráadásul hamarosan szobatársam is lesz, akinek ráadásul a gyámja leszek. Szerettem a falut annak ellenére, hogy már szinte minden zegét-zugát ismertem, hiszen sokat jártam ide már diákkoromban is. A lakást édesanyám hagyatékának köszönhettem, akivel azóta sem találkoztam, valószínűleg az anyagiakkal kompenzálta azt, hogy nem volt alkalmas az anyaszerepre. De legalább megismertem általa a múltam egy részét, azonban azt sosem tudtam neki megbocsátani, hogy magamra hagyott. Kicsit reménykedtem benne, hogy megmarad közöttünk a kapcsolat, miután hirtelen felbukkant az életemben, de úgy tűnt, hogy mégsem érezte késznek magát a dologra. Timi azonban egy stabil pont volt az életemben, rengeteget köszönhettem neki, mindig is őt tekintettem az igazi anyámnak. A váratlanul jött képességemmel sem volt egyszerű megbirkóznom, azonban az akkori jóstanárom segítségével sikerült végre leküzdenem a rémálmoktól teljes éjszakákat, és megtanulnom megfelelően kezelni azt, hogy egyesek jövőjét akaratlanul is képes vagyok megálmodni. A fotózás mindig is a szívem csücske volt, nem is hagytam fel vele, nemhiába voltam anno fotós asszisztens, szabadidőmben szívesen éltem ennek a hobbinak. A környezetemben nem igazán tudtam senkivel sem mélyebben belemerülni ebbe a témába, csupán az elkészült képeket mutattam meg időnként annak, aki vevő volt rá. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Nathaniel, akivel együtt asszisztenskedtem fotózás terén, értesített, hogy ellátogat Bogolyfalvára. Meg is beszéltük, hogy összefutunk, hiszen mindig is remekül kijöttünk egymással, és mindketten imádtuk a fotózást. Egy bizonyos ideig együtt is dolgoztunk, volt pár közös munkánk, utána viszont ő utazgatott a nagyvilágban, míg én a faluban maradtam. A találkát egy késő délutáni időpontra beszéltük meg a Boglyas térre, ahova a megadott időpont előtt érkeztem jó pár perccel szokásomhoz híven. Nem volt épp meleg időnk, ám mégsem volt olyan hűvös, hogy nagyon fázzak, ehhez megfelelően öltöztem fel. Mikor odaértem, leültem az egyik padra a szökőkúttal szemben, és vártam, hogy megérkezzen a régi ismerősöm. Jópofának tartottam a baglyos szökőkutat, mivel eléggé rendhagyó volt, ilyet még a mugli világban sem láttam, de már kezdtem hozzászokni, hogy itt sok minden máshogy működik, eltérően funkcionál, mint a másik univerzumban.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. május 17. 22:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Veronika
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 2496
Írta: 2020. június 6. 20:50 | Link
Marcica
~ Öltözet


"Hiányzol. Rég találkoztunk. Ugye a hétvégén lesz egy kis szabadidőd lejönni Bolyogfalvára? Vettem nyalókát is, tudod, amit annyira szeretsz... Erre nem mondhatsz nemet. Meg amúgy sem, mert nekem nem lehet nemet mondani. Találkozzunk szombaton délután négykor a szökőkútnál jó?
És ne merj megbántani azzal, hogy nem jössz különben megbánod... "

Ez aztán a fenyegetés... Rózsaszín, virágillatú papíron. De teljesen komolyan is gondolja. Igaz, maximum csak annyit tudna tenni, hogy ráuszítja Zulut, a jó öreg, kedves hóbaglyát, aki egyébként a légynek sem tudna ártani. És tudja jól, hogy Ricsi sem tudja őt komolyan venni. Még akkor sem, mikor a méregtől szinte rákvörös a feje, és pattog, mint egy ugróbogár. De hát ki is tudna komolyan venni, egy alig 157 centi magas lányt, aki még mérgesen is úgy néz ki, mint egy mérges hörcsög. Na látjátok.
De azért reméli, hogy célba ért a levele, és Ricsi el fog tudni jönni, mert olyan rég töltött már együtt a testvérével egy kis időt. És most, hogy mindketten itt vannak Magyarországon, kicsit tobb idejük van, hogy az elmúlt éveket bepótolják. Veró pedig minden alkalmat ki is használ. Persze válaszlevelet nem kapott, mert miért is, így csak reménykedik benne, hogy Ricsi meg is fog jelenni a téren. Maximum feleslegesen vár egy kicsit, aztán vissza is megy a Levitába. És legközelebb, ha összefut Ricsivel jól le is harapja a fejét.
Egyelőre viszont még csak reménykedve toporog a megbeszélt helyen, ott a szökőkút előtt, szinte percenként az órájára pillantva. Mert hát nem is az ő bátyja lenne, ha nem kéne egy percet sem.
- Mi van már Ricsi...? Eltévedtél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 8 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Boglyas tér