28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 4. 20:02 | Link

Ann


Egy újabb vasárnap, melyet kedvenc könyvesboltomban tölthetek. Ma ráadásul már délelőtt elindultam a kastélyból, mert úgy terveztem, hogy a csárdában ebédelek. Igazság szerint egész napra megvolt a tervem, melybe egy új munkatalár beszerzése (mert még az iskolait használtam olykor, és ezért is többször diáknak néztek) és a posta felkeresése is benne volt további két bolt meglátogatása mellett. Megkaptam a fizetésem, így ideje volt elverni egy részét.
Persze, mint mindig, a legtöbb a könyvekre ment el, pedig Őszike néni könyvesboltjában még csak fizetni sem kellett volna a kötetekért. De én egyszerűen képtelen voltam csak úgy elvinni onnét bármit is, még akkor is, ha visszataláltak volna oda, mikor már elolvastam őket. Így, miután otthagytam vagyonom egy kis részét, jól felpakolva könyvekkel elbotorkáltam a Boglyas térre, és letettem a könyveket kicsit, hogy betájoljam a csárdát. Persze sokkal egyszerűbb és felettébb logikusabb lett volna egy első osztályos vingardium leviosa segítségével egyszerűen magam előtt lebegtetni a könyvkupacot, de szerettem az érintésüket. A tenyerem már ettől borsódzott, és alig vártam, hogy kinyithassam őket. Kicsit fanatikus vagyok néha, mondták már, és azt is megkaptam, hogy vénlány leszek és sose megyek férjhez, mert senkinek nem kell olyan nő, akinek az arcához van ragasztva állandóan egy könyv. Mintha meghatott volna a dolog. Kisebb koromban még sipákolva közöltem is, hogy én sose megyek férjhez.
De ha már így alakult, hogy nem vagyok jó feleség, aki főzttel várja épp az urát, azért enni valamit mégis kéne, szóval némi forgolódás után megpillantom az járkáló emberek feje fölött az épület homlokzatát, és szinte látom a kiszállingózó illatfelhőket is. Felnyalábolom a kupacomat, és elindulok. Előre nem látok, és hogy az orromat lehetőleg ne nyomja laposra a könyvek gerince, fejem oldalra fordítva tartom, ahogy megyek, igen nagy kockázatot vállalva az orra, vagy legalábbis előrefelé való bukásra, de néhány jól időzített "bocsánat" és "elnézést, erre jövök" felszólalás megteszi a hatást, és senkit se sodrok magammal a kőre.
Ellenben még félúton se járok, mikor a téren átvágó emberek közt egy félreismerhetetlen, kissé kócos hajhuzatagot, és apró gazdáját pillantom meg, és egy iskolai ládát, mely rendületlenül követi. Megtorpanok, mire a könyvtorony előrebillen, és kis híján beteríti a tér kövét. Visszabillenve az arcomnak ütődik, és mintha ez térítene magamhoz. Csak nem a húgomat láttam az imént?
A szükség most az úr, így pálcám előkapva egy suhintással összekötözöm a könyveimet, egy másikkal pedig pályára állítom magam mögött a csomagot, és félig futva elindulok Annabell után. Mert bizony ő az. Szerencsére megállt venni némi kaját, így be tudom érni azelőtt, hogy szem elől veszíteném, de még egy kis kocogás elválaszt tőle. Határozottan az állomás felé tart, valahogy ezt nem tudom nem kiszúrni.
- Ann! Hahó! - kiáltok utána, mikor már csak néhány lépés választ el tőle. - Mi történt? Anyuék nekem nem szóltak, hogy valami baj lenne.
Persze rögtön jár az agyam, keresem a magyarázatot, hogy hova is igyekezhet ilyen sietősen, de mielőtt még meglátna, mosolyt látok az arcán. Ami önmagában nem baj, csak akkor mégsem meglepő, hogy nem szóltak a szüleink a.. valamiről, amiről én nem tudok.
- Hová indultál? - kérdezem, ezúttal kissé már összevonva a szemöldököm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. november 4. 23:28 | Link

Tilda

Nagyon jó lesz itt hagyni ezt a kócerájt. Alapvetően nincs vele gondom, csak unalmas. Néha még az órákra is szívesebben járok, minthogy a háztársaim csevegését hallgassam. A kviddics egyelőre nem visszatartó erő, nem volt még edzésünk, Tilda meg inkább taszító. Mostanában megint a szuper könyvet bújja, látom, ha néha arra vetemedek, hogy kivegyek egy könyvet. Persze olyankor látszik, hogy majd kiugrik a bőréből, úgy örül, hogy a húgocskája olvas valamit. De most, a ládámmal és már elemózsiával a kezemben megleszek nélkülük. Talán találok egy másik sulit, ami jobb, vagy csak valakit, akivel jókat lehet mókázni. Nem nagyon van itt ilyen. Amúgy is mindent tudok már, ami kell, a pálcám is nálam van. Lehet, hogy beolvadok a muglik közé és nagy sztár leszek, vagy valami hasonló. A mosoly az mosoly, a győztesek és a bátrak mosolya, ami az arcomon ragad. Már eljövök a mozgóárustól, amikor meghallom a hangját. Összetéveszthetetlen, senki más nem rikácsolja így a nevemet. Megállok, és csak körbeforgatom a szemeim, várom, hogy mit akar. Persze nyilvánvaló, hogy hova megyek. Egészen jól gondolkodik, persze, ha jobban ismerne, fel sem merülne az a gondolat benne, hogy anyáék nem szóltak az ici-pici nagylányuknak, csak a pofátlan kicsinek.
- Csá! Nem szóltak? Nahát! Hívd fel őket muglifonon gyorsan, engem meg hagyj békén, oksa? – hasonló arcot vágok az övéhez, dühösen félrehajtom a szembe szökkenő hajtincseimet. ~ Legalább megfésülködtem volna. ~ Dohogok magamban, amikor valami gyanús lesz a nővérkémnek, bármikor felismerem ezt a nézését, amivel szintén halálra idegesít. De tényleg, Dorián sokkal édesebb, nem akar megváltoztatni, meg rendszabályozni, csak elfogad olyannak, amilyen vagyok. Ezzel szemben Tilda ott szúr oda, ahol csak tud, pedig a múltkor már azt hittem, hogy közelebb kerültünk valamelyest egymáshoz. De tuti, hogy most vége a tervemnek!
- Nem indultam, hanem megyek. És el. Szuper volt veletek, majd látogass meg semmikor – félrefordítom a fejemet és bájvigyort küldök felé. Tudom, hogy mi lesz most, az utazásnak befellegzett, mert ő kiakad és anyáskodni kezd, vagy ami még rosszabb, felelős testvérkedni. Csípőre teszem a kezemet, a láda nagyot koppan a macskakövön, mivel elengedtem a fogóját. Várom a szokásos előadását arról, hogy milyen felelőtlen vagyok, és anyuék így, apuék úgy, meg a nagyapó is azt mondta mindig. De nem, mégsem adom fel, ez egyszer hátha kibírja anélkül is, hogy beleszóljon az életembe.
- Na, akkor mehetek? Csók a családnak – Fújok egyet és megmarkolom a láda fogantyúját, ami megint csak engedelmesen felemeli a dobozomat, és már indulok is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 717
Összes hsz: 6622
Írta: 2013. november 6. 16:11 | Link

Lyra;;


Figyelmesen hallgatja a lényt a terveiről, amiről őszintén érdeklődött. Valahogy mások dolgai nagyon is lekötik, lehet ez a velejárója annak, hogy érzékenyebb másokra, mégis túl emberközpontú sokszor, magát is képes meglepni ezzel. A visszakérdésre megvakarja a homlokát, és picit összeszaladnak a homlokán a ráncok is, mert hirtelen annyi mindent szeretne mondani, hogy azt se tudja, hol kezdje. Sok dolog érdekli, biztos meglepi majd a lányt, mint eddig mindenkit, akinek elmesélte. A testvére még nem is nagyon kérdezték, biztos azt gondolják, hogy még sokszor változtatja majd meg a véleményét, lehet benne valami.
- Háát, szeretnék segíteni az embereknek, szóval nagyon szeretnék eljutni addig, hogy vagy gyógyító, vagy pedig auror lehessek. Gondolom, nem ez látszik, de szeretném, és úgy gondolom, hogy ami fontos nekünk, azért eleget teszünk. Sok gyakorlás, figyelem és összpontosítás, de szerintem még van időm rá.
Kezd bele nagy hévvel a magyarázásba, mivel szeret is beszélgetni, meg érzékeli az érdeklődést. Meg van lepve, azt gondolta, hogy az idősebbekkel nagyon nehéz. De lehet, hogy csak nincs elég türelmük egy Luca kaliberű aktív energiabombához. Mert ha jön ez a Czettner tornádó, nem biztos, hogy mindenki megússza a dolgot épen. Viccet félretéve, nagy mosolyogva folytatja.
- Ezek a terveim, sok mindent meg akarok még tanulni, ki akarok próbálni és meg akarok nézni!
A forrócsoki ötlete már eleve felvillanyozta, az édességről való csevegésről nem is beszélve. Mindjárt tudatába került annak, hogy remek társaságot fogott ki magának mára. Az édesség iránti érdeklődésénél csak a kíváncsisága nagyobb, ami jelenleg a szökőkút iránt robbant ki. Az eszmecseréjüket és a „szerencséjét” követően robogott is kívánni nagy boldogan, ami meglepi, az az, hogy ennek még Lyra is nagyon örült vele együtt. Őszintén mosolyog rá vissza, miközben befejezi a bátyáról való mesélést, hogy képben legyen a rellonos is, miért is hiányzik neki annyira, meg miért nem itt van ő is, mint a lányok. Igazából eddig egész jól viselte, de mivel közel áll hozzá, mint minden testvére, és érzelmileg talán ő a legkötődősebb mindegyikük közül, kezd egészen nagy űr lenni benne. Ezt azért nagyban javítja  a baglyozás, de az mégsem ugyan olyan. A biztató szavakra bólogat, mert így gondolja és hisz is benne, hogy el fog jönni, meg abban is, hogy a kívánsága akár segíthet ennek előremozdításában.
Aztán mikor nem ő van terítéken, és kiderülnek a dolgok, nagy boldogan gratulál és teszi össze magában a dolgokat, miért is van ilyen jóban Lyra az édességekkel. Ez annyira jó dolog! Ott növöget benne egy kicsi baba, aki majd hamarosan a nagyvilágba jön és előbb-utóbb olyan diák lesz, mint Luca meg a többiek, vélhetően.
- Meglepetés baba! Az nagyon jó, mármint én szeretem a meglepiket, azok jó dolgok, biztos t is, meg a leendő apukája is.
Luca nem igazán van tisztában a viszonyokkal, de egyszer biztos fény derül rá, ki is a párja ennek a kedves mestertanoncnak. Kíváncsi rá, de nem kérdez most rá. Közben picit vacogósabbra fordul az idő, a gumicukor is rég elfogyott, ideje lenne mozogni, meg lassan visszatérni a kastélyba.
- Inkább legközelebb, akkor hozok neked valami meglepetést, szerintem tetszeni fog!
Mondja hatalmas vigyorral az arcocskáján, miközben már el is indultak a főtérről, egy darabig egy irányba tartva, de Luca még a cukorkaboltba tért vissza, hogy Zoéval együtt mehessen vissza a kastélyba. Mielőtt elváltak, valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve átölelte Lyrát a derekánál, remélve, hogy nem fogja ezért elkergetni. Majd sűrű integetés után elváltak útjaik.


| Köszönöm a játékot! <3 Kiss |
Utoljára módosította:Czettner R. Luca, 2013. november 6. 16:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 7. 18:50 | Link

Ann


Valószínűleg az éhség, melyet azért az elmaradt reggeli, és még nagyobb valószínűséggel az elmaradt tegnapi étkezések hiánya is okoz nem segít megőrizni jókedvemet, pedig valóban kellemesen telt a nap ezeddig, most azonban hiába vagyok boldog tulajdonosa egy újabb halom könyvnek, kénytelen vagyok letenni a gyomrom megtöltéséről, mert húgomat ismerve ha a ládáját cipelve látom, az bár nem tudom mit, de valami rosszat biztosan jelent.
Persze jóhiszeműen azért igyekeztem arra gondolni, hogy valami olyasmi lehet a háttérben, amiről nem tehet, de miután meglátom a kifejezést, melyet az enyémet meglátva kiül arcára, már tudom, hogy ennél egyértelműbb a magyarázat.
- Nem is tudnak róla - jelentem ki inkább, mintsem kérdezem, mert ingerült és flegma válasza nem hagy másra következtetni. - Ugye?
Úticélját sem köti az orromra, talán még ki sem találta, de most játssza a lazát, és még vigyort is kapok tőle, melyen azonban látom, hogy nem őszinte. Az őszinte mosolya gyönyörű, és olyankor csak úgy ragyog, de most körülbelül olyan arcot vág, mintha azt akarná bemutatni, milyen mókás lócitromban fetrengeni.
- Mi az hogy..!? Egy frászt mehetsz! - kiáltok utána, mikor a bájvigyorral felhagyva megkérdezi, hogy mehet-e végre, és választ sem várva sarkon fordul a ládájával és tovább indul a téren.
Majdnem elejtem a pálcámat, olyan idegesen kapom elő, de a következő mozdulatom nélkülöz minden határozatlanságot. A gyertyánfa pálcát a ládára szegezem, mire az súlyos koppanással az utcakőnek csapódik, miután a súlya vagy a tízszeresére nőtt.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy fogod magad és lelépsz, Annabell! - csörtetek elé, hogy elálljam az útját.
Nem tudom, mit gondoljak, azt pedig végképp nem, hogy pontosan mit is csináljak. Eddig is lázadozott, az utóbbi néhány évben sokat változott, de azért idáig nem gondoltam, hogy fajulhat a dolog. Anyára lett volna most szükség, ő ha nem is annyira tudott rá mindig hatni, de legalább türelmes volt vele. Én viszont nem értek a nyelvén... ismerek egy csomó halott nyelvet, de Annabell nehezebb falat. Csak az jár a fejemben, hogy milyen ostobaság a tanulmányait félbehagyni, azért, mert nem tetszik neki valami.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 612
Összes hsz: 1013
Írta: 2013. november 8. 20:11 | Link

Kezdődik...

Hűvös, szeles őszi délután volt ez a mai, ami a bacilusoknak kedvező, a munkából haza igyekvő embernek már annál kevésbé. A munkaidő vége lassan mindenkit elér, így megsűrűsödik az emberek száma percről percre, van, aki csak átrohanóban jár erre, van, aki még vásárolgatna, mielőtt hazamegy, de akad olyan is, aki valaki re vár, aki szintén ezekben az órákban teszi le a munkát. Belegondolni is különös, hogy a Fő utcza egyik végén, ilyen kis idő alatt, ekkora tömegek gyűlnek össze. Kis közösség ez ahhoz, hogy sokan ne ismerjék egymást, de a fáradtság és sietség egy köszönésnél többet nem igen segít elő az emberek között. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium - Bogolyfalvi Kirendeltségéről is fáradtan battyog haza a többség, köztük Péter is.
A Macskabagoly utczába igyekszik haza, ez a délután is hasonlít az elmúlt párra, mégis rosszabb is. Napok óta gyengeség és fáradtság gyötri őt. Hányingere van, szédül, végig arra gondolt, hogy megfázott meg valaki még valami vírussal is megfertőzte, arról nem beszélve, hogy a látása is vacakol. Nem is indult jól a napja. Épp reggel, egy nagyobb csetepatét követően elbocsátotta a legbizalmasabb titkárát, kicsit agresszívabb volt lehet a kelleténél, híre is ment az irodában, meg is lepte vele saját magát. Általában türelmes és nyugodt a kollégákkal, de most ez kihozta a sodrából. Nem kívánt róla beszélni, jobbnak látta, bár nem érezte teljesen lezártnak a dolgot, de tenni ez ügyben már nem volt lehetősége.
A minisztérium épületéből kilépve, szorosan összehúzta kabátját, aktatáskáját pedig erősen megmarkolta, majd a téren keresztül elindult hazafelé. Ahogy egyre távolodott az épületről remegni kezdett a keze, mintha az alig egy kilós táska, valami komoly nehezék lenne most. Lábain is érezte ezt, de még kitartottak, így próbálta lépteit megszaporázni, hogy minél előbb pihenhessen az otthona nyugalmában majd. Azonban a tér közepéig jut csak el. Emberek mennek el mellette úgy, hogy elsőre fel sem figyelnek arra, mi történik. A lábai nem bírják tovább, térdre esik, majd kezeivel tompítani próbálja az esést sikertelenül. Arccal a földön végzi. Egy pillanat volt az egész, érezte, hogy elkapja a szédülés, elhomályosult előtte minden, majd az utolsó lélegzetvételével még segítséget hívott volna, de már nem volt alkalma. Meghalt. A teste ott hevert a tér kellős közepén, hirdetve, hogy itt nem valami mindennapi dolog történt.
Utoljára módosította:Mesélő, 2013. november 8. 20:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. november 10. 13:56 | Link

Tilda

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a tervem. Ugyan ki állíthatott volna meg, pontosabban ki akart volna megállítani? Nem nagyon van olyan, aki kedvel engem, de legalább kölcsönösen így vagyok én is velük. Tilda lehet az egyetlen, de ő a könyvtárba ücsörög, ahogy a hét 168 órájából legalább 150-ben. Jó kis terv volt ez, de a szerencsém nem tartott ki, belestem a maradék 18 órába, ahol a nővérem nem tartózkodott a szerelmeinél. Egyébként sem vagyok túl kedves, ha rossz napom van, mivel most Tilda az elevenembe talált azzal, hogy megállított, talán még annyira sem fogtam vissza magam, amennyire legalább neki szoktam. Evidens volt, hogy nem szóltam anyáéknak arról, hogy el akarok szökni, akkor már nem is nevezhetnénk szökésnek.
- Én nem mondtam el nekik – vonom meg újra a vállaimat, minek hazudnék, úgyis tök egyértelmű az egész. Azért megpróbálom egy frappáns gyors mondattal elbagatellizálni az egészet és itt hagyni őt, de tudom, hogy erre nincs esélyem. Ettől függetlenül azért elindulok, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja ki, hogy elengedjen. Sajnos nem tudom lesokkolni most annyira, hogy csak nézzen utánam. Hallom a kiáltást, meg érzem, hogy utána pár pillanat múlva puffan egyet a ládám és el kell engednem, ha nem akarok felköltözni az első emeletre. Meg is rántom a vállam, kiáltok is egy nagy au-t, fájdalmasan markolászom ott ahol fáj, még a könnyem is kicsordul. Mákom lesz, ha nem ugrott ki a helyéről, de akkor biztos még fájna, most csak lüktet és minden harmadik másodpercben érzem azt, hogy valaki ki szeretné tépni a helyéről. Gondolhatta volna Tilda, hogy nem órákon át növekszik a ládám, ami most elfoglalja a fele utat. Persze nem fogok előtte bőgni, de a könnyeimet a fájdalomtól nem tudom vissza tartani. A mérgem pedig csak tovább nő. Nem elég, hogy megakadályozott, hogy ellóghassak, még meg is büntet, még ha nem is ez volt a célja. Fájdalmas és dühös arccal nézek a szemeibe, legszívesebben megtépném, de valami még visszatart.
- De! És meg is tettem volna, ha nem hoz minket össze a balsors. Te mégis miért gondolod, hogy neked mindent szabad, nekem meg semmit? – most már karba fonom a kezem a fejem felemelem dacosan, meg egyébként is magasabb nálam. Az a szerencséje, hogy most nem tudok pálcát húzni, mert ahhoz fáj eléggé a vállam, nem hiszem, hogy a legegyszerűbb pálcamozdulatot is végre tudnám hajtani. Annyira felmérgesítem magam, hogy dühösen kiabálni kezdek.
- Miért kell neked mindig megtalálnod? Nem tudnál néha félrenézni? Miért nem vagy olyan, mint Dorián? Ő el tud viselni, kedves is velem és nagyon jó fej! Te folyton csak kioktatsz, de megnyugodhatsz, nem megyek sehova, ahhoz túl fáj a vállam. Nyertél Tilda – a végére már nem kiabálok, a hangom is elcsuklik és sírni kezdek. Leülök a földre, a hátam nekidöntöm a háznagyságú ládámnak és lehajtott fejjel sírdogálok. Minden feszültségem kiadtam, pedig még tudnám fokozni, ha akarnám. De nem leszek olyan, mint ő, nem oktatom ki, hogy mi az, amit szerintem rosszul csinál. Tudom, hogy nem akart bántani, ő nem lenne képes rá, nem is ezért haragszom, hanem azért, amit elmondtam. Mindig beleszól a dolgaimba, és ez nagyon zavaró. Vagy inkább az, hogy meg akar változtatni, ahogy régen. A könnyeimet szétkenem az arcomon, ki a szememből, de nem nézek fel. Sosem adtam még fel semmit vele szemben, de most szégyellem magam, hogy nem tartottam tovább ki. Jó ötletnek tűnt ez az egész, ezt is el akartam vele kerülni, mert tudtam, hogy egyszer nagyon kiabálni fogok majd vele, megelőzhettem volna. Talán akkor megkerestek volna, leszidtak volna, de addigra felkészültem volna rá, és esetleg meg is változtak volna úgy, ahogy én szeretném. Sosem szólt rólam semmi, most szólhatott volna. De megint mi van? Én vagyok a rossz, aki megérdemli még a fájdalmat is, mert el akart menni egy kicsit, vagy talán örökre. Azért jó lenne megoldást találni kettőnkre, én nem akarom utálni a testvéremet, attól függetlenül, hogy szeretem ugratni. De vele nem lehet beszélni, vagy én nem vagyok annyira türelmes, hogy kivárjam a pillanatot.
- És most mi lesz, szólsz anyuéknak? Vagy mehetünk az igazgatóhoz egyenesen? – nézek fel rá könnytől csillogó szemekkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 11. 14:45 | Link

Mihael Rolleyes csakazértis...

- Kész, elegem van - sóhajtom félhangosan, miközben feltápászkodom a földről, és megpróbálom kitisztítani a vizes foltot a nadrágomból. A vékony farmeranyag annyira magába szívta a pocsolya sáros vizét, hogy hidegétől dideregni kezdek. Bezzeg, mikor eljöttem a kastélyból, még olyan melegem volt, mintha lázas lennék. Ez is annak a hülye átoknak a hibája. A testem működésének alapvető rendszere kezd felborulni, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyelőre csak összezavarodnak a funkciók, és nem állnak le.
A nadrágom a térdemtől kezdődően egy hatalmas foltban csurom víz, mert siettemben elestem, és mázlimra pont egy hatalmas pocsolyába térdeltem bele. Nem is egyszerű pocsolya volt, hiszen havazott az este, így elég hideg volt hozzá, hogy a víz felszínén vékony jégréteg képződjön. A lábamat nem sértette meg, mikor ezt átszakítottam, hiszen még csupán egy vékony hártya volt, de a víz elég hideg hozzá, hogy emiatt meg is fázhatnék.
Egy evapores-szel nagyjából eltüntetem a ruhámból a vizet, bár a kosz attól még ott marad. Hatalmasat tüsszentve, könnyes szemekkel nézek körül, de csak néhány általam ismeretlen falulakó lézeng a környéken. Persze direkt jöttem el egyedül a toronyból, nem volt kedvem senkihez, illetve olyannyira rossz hangulatban keltem, hogy nem akartam mások hangulatát elrontani. Alexre pedig nem akartam ráerőltetni magam, bár mostanában szinte ő az egyetlen, akivel beszélőviszonyban vagyok. Mégis, valahogy a beszélgetéseink olyan furcsák mostanában. Biztos az én hibám egyébként. Folyton megjátszom, hogy nincs semmi baj, miközben mindketten tudjuk, hogy ez nincs így. Biztos vagyok benne, hogy nagyon félt engem, és emiatt egy nagyon kicsit már bánom, hogy elmondtam neki. Nem akartam ennyire elszomorítani őt, bár arról nem én tehetek, hogy nem sokkal később Dalma is elment. Kicsit mérges is vagyok a lányra, hogy megbántotta Alexemet.
Gondolataim főleg a betegségem, valamint Alex körül forognak, elvégre rajtuk kívül nem sok minden tud lekötni mostanában. A tanóráknak sem látom értelmét, elvégre minek tanulni, ha majd úgy sem fogom használni az egészet. Bár a gemmológiát oktató tanárnő felkeltette érdeklődésemet, nagyon szívesen tanulnék nála gyógyítást. Ezt az álmomat még nem felejtettem el.
Mivel kezdek tényleg nagyon fázni, előveszem a zsebemből a kesztyűimet, amiket még apámtól kaptam egy éve karácsonyra. Miközben felhúzom őket jéghideg kezeimre, majdnem felnevetek: rózsaszínűek. Erről eszembe jut az a furcsa srác, aki ki nem állhatja ezt a színt. Kezdek biztos lenni benne, hogy ez fóbia. Vajon mi történhetett vele, ami miatt megutálta ezt a színt? Lehet, hogy gyerekkorában rózsaszín szörnyekkel ijesztgették?
Ettől a gondolattól egy pillanatra elmosolyodok, bár nem szívből, és könnyeimet sem tudom tovább visszatartani. Gyorsan előkapok egy zsebkendőt, hogy eltüntessem őket, mielőtt az arcomra fagynának. Újra körülnézve megpillantom a rózsaszínt utáló srácot. Szinte késztetést érzek, hogy integessek neki az általa utált színben pompázó kesztyűimmel. De aztán inkább hagyom, elfordulok tőle, és megpróbálom eldönteni, hogy most merre tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 11. 19:29 | Link

Ann


Bele se gondolok, mi lett volna, ha nem járok éppen erre. Valószínűleg csak másnap tűnt volna fel a hiánya, mikor megkerestek volna, hogy nem-e láttam a húgomat, mert nem jelent meg az óráin. Én pedig nagyjából fél perc alatt betegre aggódtam volna magam. Bepánikoltam volna, mert rögtön arra gondoltam volna, hogy valami baj érte, és nem arra, hogy egyszerűen lelépett. Mert bár ismerem, tudom, hogy hajlamos lenne hasonlóra, de előbb aggódnék, mint előre haragudnék.
- Miért is nem vagyok meglepve? - sóhajtok válaszul vállrándítására, kérdésemet költőinek szánva, és nem is igazán neki, csak úgy az ég felé. Ezen a ponton még vissza tudnám tartani mérgemet, de Annabell úgy dönt, hogy lebukása ellenére is tartja magát tervéhez, és elmegy. Még csak a faluban se nagyon lenne szabad lennie most, nemhogy ládával a kezében, az állomásra tartva, és mire észbe kapok, már holmija hangosan koppan az utcakövön, több járókelő figyelmét is felkeltve, ő pedig kis híján el is esik, úgy visszarántja a hirtelen megálló csomag. Felkiált, és a karjához kap, mire elébe lépek, és a dühöm most már magamnak is szól. Legszívesebben megölelném, és valószínűleg sírva kérnék tőle bocsánatot, de arcát látva elfog a kétség, és megdermeszt. Szomorúság ül ki az arcomra, miközben válaszolok.
- Most ezt meg hogy gondolod? Miért lenne nekem mindent szabad? Mert én elmehetek talán, amikor kedvem szottyan? Annabell, dehogyis! Nekem is kötelességeim vannak, ahogy mindenkinek!
De mintha falnak beszélnék, kiabálni kezd, és ahogy forgatom a fejem, egyre több arcot, tekintetek tucatját látom kis előadásunkra felfigyelni. Az emberek körülöttünk összesúgnak, vagy csodálkozva néznek minket, mások a fejleményeket várják. Bár elkergethetném őket. Úgy érzem magam, mintha állatkertben lennék, a rács szűkebb oldalán.
- Ne kiabálj, kérlek! - próbálom csitítani, félve, hogy ezzel csak méginkább felpaprikázom. Mint mikor valakit úgy próbálsz megnyugtatni, hogy "nyugi". Attól biztos nem nyugszik meg.
- Dorián sem nézne félre, jobb, ha tudod. Attól még, hogy mindent lazán vesz, sose lóg el a felelősségei alól! - jelentem ki, miközben a hajamba túrok, és próbálok megnyugodni, és nem tovább hergelni magam. Pedig szíven ütőek a szavai, ha nem is azt mondja, hogy utál, de olyan egyértelműen hasonlít Doriánnal össze, hogy ő jó fej, és kedves, hogy nem tudom nem magamra venni ezek ellenkezőjét.
Miért ilyen velem? Miért nem látja, hogy jót akarok? Ha itt lenne Dorián, ő is megmondaná neki! Biztos nem hagyná lazán elsétálni. Pedig úgy tűnik Annabell ebben a tévképzetben van. De nem tudok nekiállni meggyőzni erről őt, mert torkomon akad minden egyéb érv. Leül a ládájának támaszkodva, és sír. Olyan régen láttam sírni, azt hittem már el is felejtette, hogyan kell.
Hirtelen már nem is érdekel, hányan néznek minket, leguggolok, hogy egy szintbe kerüljek vele, és félve próbálom megérinteni fejét, megsimogatni vígasztalásul sötét tincseit, de végül visszahúzom a kezem és érzem, hogy szúrnak a szemeim.
- Nem, nem szólok senkinek - mondom halkan, könnyes szemeibe nézve. Miért akart egyáltalán elmenni? Lehet, hogy bántották? Azt aligha hagyta volna, ő előbb lecsapta volna az illető(ke)t. Biztosan egyszerűbb a magyarázat, de a helyzet nem lesz tőle egyszerű.
- Elárulod, mi volt a terved?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2013. november 11. 22:40 | Link

Aileen

Ezer, kétezer, háromezer... és négyezer... Olcsó. Többnek gondolta, de ha csak ennyi, hát ennyi. Most kedve sincs vitatkozni a dolgon. Szörnyű dolog történt: leült tanulni. Olvas, okosodik, ráadásul vaskos orvosi szakkönyveket búj. A könyvtárban akad pár ilyen, bár azok gyógyítói szempontok szerint vizsgálnak, de nem gáz. Ha már döntött a jövőbeli szakiránya mellett, most különös mód hagyta magát megszállni részben az elhivatottság által. Ettől még nem lesz kisangyal, sőt ami azt illeti, csak a beceneve "Angyalka" még mindig. Ő maga nem túl sokat változott röpke pár hét alatt. Legfeljebb óvatosabb, körültekintőbb és elgondolkodóbb lett. Persze, ha megint egy Daviddel megélt szituációba csöppenne, gondolkodás nélkül késelne, de újabban ezek a helyzetek is elmaradtak. Ritkábban teszi ki a lábát éjszakánként és többet ül az anatómiai szaklapok fölött. Ilyenkor el szokott vonulni, hogy még véletlenül se hallgassa a sok dinka Rambó-kezdemény gyomorhűtéseit és próbál valami nagyon csendes és nagyon eldugott helyet keresni magának.
Ma viszont meló volt, egy kis árucsere-bere az egyik itt szerzett ismerősével. A leszállított őféle részért darabonként négyezret kóstált fel, így a végére a tíz darabért ovis matek szintjén negyvenezret szerzett. A tag hamar lekopik, ő is menne a dolgára, ám ahogy megfordul, mit ad a szerencse, Barbie-val néz farkasszemet valamekkora távolságból. A rózsaszín kesztyűk azonnal szemöldök-összehúzásra késztetik őt, ám a lány többi része rendben van. Fura, de most nagyon elevenen jutott eszébe az alagútban történt találkozásuk, azután pedig az őrült folyosón lefolytatott beszédük. Aileen... Így mutatozott be Mirának, neki meg sehogyan sem.
De már fordul is a csaj, azt viszont nem mulasztotta el észrevenni, hogy egyik undorító kesztyűs kezében zsebkendőt szorongatott mintha. Vagy legalábbis valami arra emlékeztető dolog lappangott odabent, az az arc pedig felért egy kiadós sírás előtti időjárás jelentéssel. Néhány másodpercig merengve bámulja a mézszőke tincsű leányzó tarkóját, ha már megint háttal állnak neki, aztán elindul fel. Léptei meglehetősen határozottak és nem kerül túl sok idejébe felzárkóznia hölgyünk balja mellé.
-Ennyire nem lehetek félelmetes, hogy azonnal elfordulj tőlem, ugye... Aileen?- Igazából nem feltétlen biztos a névben, a memóriája néha cserben hagyja, ha az adott szituációban nem figyelt eléggé, viszont most valahogy meglehetősen biztos benne, hogy jól emlékszik, ez a lány itt az Aileen nevet viseli. Ha meg nem, úgy is kijavítják.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2013. november 11. 22:55 | Link

Mesélő és Ágoston

Ez is egy szokásos napnak indult. Felmentem a kastélyba, mert volt pár órám, majd önkényesen úgy döntöttem, hogy ennyi bőven elég volt. Többet vett ki belőlem ez az iskolásdi, mint gondoltam volna és ez nem igazán tetszett. Élveztem amit csinálok, mert legalább tanultam valami hasznosat is, na meg a fényképezés, az emlékek megörökítése amúgy is közel állt hozzám, most, hogy már van amiről szívesen emlékeznék meg. Jóleső érzéssel fordítottam hátat a kastélynak és indultam le a faluba, hogy meglepjem Jamiet. Útközben eldöntöttem, hogy beszaladok a cukorkaboltba és meglepem magunkat valami finommal. Cukor, csoki, gumicukor, nekem bármi jöhetett, nem érdekelt, hogy savanyú vagy édes. Nem törődtem semmivel és senkivel amíg sétáltam, hiszen velem sem szokott senki törődni, amikor leérve a térre a tömeg mégis megtorpanásra késztet. Egész kis sereglet gyűlt össze a téren,   morogva, idegen arcok. A körülöttem lépdelő embereket annyira lekötötte a kirakat, a rohanás, vagy a síró kölyök, hogy látszólag észre sem vették, hogy mi ez a hirtelen jött csődület. Mivel végre történt valami érdekes, megszólal bennem a kisördög, hogy csak körül kellene pislogni, persze nem olyan feltűnően, csak diszkréten. Nem mindennap történik ebben a poros kis faluban bármi is! Lassan közelebb settenkedek, lopva pillantok körbe, mintha attól tartanék, hogy valaki engem figyel, vagy esetleg megállít mielőtt célt érek. Mindenhová nézek, csak éppen az orrom elé nem, pedig oda kellene a leginkább. A következő pillanatban már a saras földön térdelek. Érzem, hogy a kavicsok felszántották tenyeremet és az is egészen biztos, hogy valakinek nekimentem. Gyorsan összedörzsölöm a tenyeremet, hogy legalább a sár és a kavics egy része lejöjjön róla és megigazítom a sapkámat is, utána pedig előjön a szörnyeteg.
- Mi lenne, ha mondjuk odafigyelnél, hogy merre mész és nem ütköznél bele senkibe? Kétlem, hogy olyan borzalmasan nehéz feladat lenne nyitva tartani a szemedet te törpe.
Nem tudom, hogy ki volt a kis barack akit ily szörnyű mód legázoltam, de biztos ami biztos, őt hibáztatom. Talán nem kellene ennyire támadóan és keménynek lennem, de a kisördög már majd meghal egy kis információért. Ő meg azért mégis csak akadályoz! Lemaradok az eseményekről!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2013. november 11. 23:14 | Link

Mihael Rolleyes

Ugrom egy kisebbet, mikor valaki megszólal mellettem, és bár nem hallom minden nap a hangját, nem esik nehezemre kitalálni, hogy ki az. Felnézek a srácra kérdőn, de tekintetem nagyon fáradtnak és kiégettnek tűnhet. Fogalmam sincs, hogy mit szeretne, de remélem, hogy nem veszekedni, mert ahhoz sem kedvem, sem lelkierőm.
- Csodálkozom, hogy emlékszel a nevemre, Mihael. - Kicsit talán gúnyos a hangom, de nem túlságosan, igazából a gúnyolódáshoz sem tudok elég erőt kipréselni magamból. Ez már igazán szánalmas. Viszont a nevére, főleg annak különleges francia hangzására emlékszem. Sok felesleges dolog van a memóriámban.
- De ne aggódj, egyáltalán nem vagy félelmetes! - nézek a szemeibe, amik most valamiért zöldebbnek tűnnek, mint legutóbbi találkozásunkkor. Biztos a hideg miatt, talán fehérebb a bőre, és így nagyobb a kontraszt. Festési szempontból nagyon érdekesnek találom, ráadásul, ha még lenne kedvem rajzolni, portréalanynak sem lenne rossz. Bár nem tudom, hogy szeretnék-e annyi ideig összezárva lenni vele, amíg elkészül egy rajz róla.
Közben felmutatom a kezeimet takaró bolyhos, kötött kesztyűket, és félrehajtott fejjel tájékoztatom a helyzetről:
- Jelenleg hideg van, és fázom, úgyhogy akármennyire is zavar téged ez a szín, semmi esetre sem fogok megválni tőlük. Vagy, ha mégis szeretnéd, akkor neked kell a továbbiakban melegítened a kezem, mert különben biztos, hogy ide fogok fagyni. - Egy pillanatra tudatosul bennem, hogy ezt akár flörtölésnek is veheti, és végülis tényleg úgy hangzott, bár erről igazából szó sincs. Egyszerűen csak tudatni akartam vele, hogy a színfóbiájával most nem tudok foglalkozni.
Elveszettnek, kétségbeesettnek és magányosnak érzem magam, és mióta mellém állt még kicsinek és gyöngének is, a magassága és vállainak szélessége miatt. Utálok így érezni, nem vagyok tehetetlen csak beteg. Hirtelen elönt a düh, de nem rajta akarom levezetni a bennem felgyülemlett szorongást és fájdalmat, ezért inkább nyelek egyet, és megpróbálom elüldözni, mint ahogy mindenki mást is.
- Nincs kedved megnézni velem a jégpályát? Úgy hallottam, hogy idén is megnyitották a helyet, én meg nem tudok korizni, viszont szívesen megtanulnék. Te meg az egyetlen közelemben lévő ember vagy - sóhajtok fel rá, és biztos vagyok benne, hogy nemet fog mondani, aztán beszól pár csípőset, és lelép. Pedig én tényleg szívesen korcsolyáznék, akár vele is...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2013. november 12. 00:13 | Link

Aileen

Halványan, féloldalasan mosolyodik el azt a kisebb ugrást látva- ez mintha pont a rákérdezését hivatott volna alátámasztani. Félelmetes vagy, Angyalka, de még mennyire, csak úgy pattognak tőled a nők. Kivételesen nem tervezi, hogy felkenje a falra Barbie-t, vagy beszóljon neki, bár utóbbi a lány hozzáállásától is függ nagy mértékben. A gúnyolódásra felcsusszan a szemöldöke, de a félmosolya nem tűnik el. Ettől kissé "Are you fuckin' kiddin' me? Bitch please!" arca lesz.
-De azért ne tátott szájjal csodálkozz. Kihűl a gyomrod.- Ha már csipkelődnek, nem óhajt lemaradni a másikhoz képest és illendően viszonozza azt az adjonistent egy ilyen kaliberű fogadjistennel. Beszéd közben felveszi a lány tempóját; nem nagy dolog, csak kicsit kell lassítania és rövidítenie a léptein. Közben oldalra pillant néha lopva és meg kell állapítania, Szöszi anyaszomorító pofát vág. Ez már azért is szúrja az oldalát, mert még van ereje a kis töpszlinek megpróbálni beszólni neki, mikor ilyen védtelen és apátiás fejet vág- bosszantó kicsit, meg hát érdekes is voltaképpen. Elvégre egy Szőke Barbie matériát mi tud így letörni? Erre szívesen választ kapna.
-Ezt örömmel hallom. Akkor legközelebb ne válts már irányt, ahogy meglátsz, mert az lesz az érzésem, hogy menekülsz. Pedig nincs okod erre, remélem?- Természetesen csöppet piszkálódik, de azért nem olyan mértékben, mint első találkozásukkor. Sőt, a második véletlen meetingük is csendesen zajlott le. Valószínűleg nem lesznek ősellenségek, mert nem feltétlen egymás ellentétei. Ahhoz azért kellene ez az adalék.
A felmutatott rózsaszín borzalmakat látván hangosan felhorkan és jószerével elkapja Aileen kezeit saját két jó nagy markával, miközben a lány hosszasan kifejti, hogy sajna ma csak ezekkel lehet kibékülni, mert melegítő funkciót töltenek be. Bár a vége felhívás keringőre, s ezt szemei villanásából is jól ki lehet venni. Ha már felhozták a lehetőséget és a rózsaszín tökkelütöttségeket kisöpörheti a képből, leveszi Aileen kezeiről a darabokat, a lány zsebeibe tuszkolja őket teljes lelki nyugalommal és pofátlansággal, majd a lány két kacsóját saját meleg tenyerei közé fogja. A bal csuklóján így láthatóvá válik a feltetovált gótikus kereszt is többek között. Meg aztán meglepően meleg kezei vannak, bár azt nem közölte, hogy eddig a zsebében rejtegette őket és azért.
-Hát, ha már így felhoztad, nekem most nyugodtabb a lelkem.- Csöppet sem úgy tűnik, mintha el akarná ereszteni szabadjára a mancsok tulajdonosát, inkább a vigyora szélesedik és pimaszodik a szavak elhangzása közben. Ha kívülről figyelik őket, legfeljebb egy turbékoló párocskát láthatnak, pedig abszolút semmi közük egymáshoz ilyen értelemben. Ők csak egy büntetőpáros, és még tizenegyest sem rúghattak eddig együtt.
Aileen kérdése tagadhatatlanul meglepi, ezt a többszöri pislogása árulja el főként, de az arckifejezésére is kiülnek a jellegzetességek. Korcsolya... Eghen, ezt Nínóval ejtette meg utoljára és az páratlan-pazar jégfelnyalásból állt... meg egyebekből, de ezzel a csajjal aligha jutnak el odáig. Meg amúgy is, jobb dolga most nincs, szóval üsse kő.
-Ha már ilyen csodaszépen kérted, rendben van, veled megyek. De gőzöm sincs a korcsolyázásról, úgy hogy lehet, jéghokit fogok művelni az emberekkel amerikai focival elkeverve. No offence, ha neked megyek tök véletlenül. Akkor erre...- Már vezeti is a lányt egyik kezét a saját markában hagyva, a másikra meg közben az egyik kihorgászott rózsaszín hányáselőidézőt húzta rá, hogy ne halljon felesleges nyavalygást fázásügyben. Így gyakorlatilag kézen fogva közelítik meg a korcsolyapályát, mint egy jól kinevelt, turbékoló párocska. Szerinte ez abszolút vicces és kicsit elemi osztályos, de miért is ne? Utoljára a nővérével járkált kézen fogva, sőt Mich-sel mai napig megcsinálják ezt holtlazán. Elvégre tesók, elvégre megtehetik, hát most Aileennel is megteheti.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. november 15. 10:46 | Link

Tilda

Az én kis nővérem, a drága. Ő mindig olyan okos, és mindig mindent jobban tud, jobban ért. Ma is megkapom a beosztásomat, ez már teljesen biztos, ránézésből tudom, hogy hogyan reagál majd. Az tényleg nem igazság, hogy sosincs szerencsém, éppen ma kellett neki könyveket vennie, pedig ott volt rá az egész hete. Most már mindegy, itt állunk, én pedig nem fogom könnyedén megadni neki magam. Egy vállrándítással elintézi a nyilvánvalót, én pedig karba fonom a kezeimet. De csak egy rövid időre, mert utána a meddő vita elkerülése érdekében inkább ott hagyom őt. vagyis megpróbálom, mert Tilda nem hagyja és felnöveszti a motyómat. Hát köszi, de te akartad, aztán nehogy neked fájjon majd! Kérdőre is vonom, ahogy azt kell, de persze megint okoskodik. Mindig ez van, nem is várhattam mást. A nagy felnőtt nő, aki tudja, hogy hol a helye és úgy gondolja, hogy azt is tudja, hogy nekem hol van.
- Hát persze! De te nem is akarnál elmenni, maximum egy nagyobb könyvtárba. Nekem meg elegem van ebből az egészből, meg mindenkiből. Semmi értelme itt lenni, inkább világot látok, abból többet tanulok. És nem próbál meg senki sem fegyelmezni, vagy beleszólni abba, amit csinálok – legyintek, mert úgyis lesz mindenre válasza. Néha tényleg azt érzem, hogy két hajó vagyunk egymáshoz kötve, de ellenkező irányba akarunk menni, de egyikünk sem tud mozdulni. Persze előbb utóbb én vagyok az, aki elvágja a kötelet, mert megunom az egész hajcihőt. Most is ez történik, mert annyira felhúz, hogy kiabálni kezdek vele. Nem mondom, jól esik kiadni a dühömet, még akkor is, ha a testvérem a célpontja. Csitítgatni akar, mert az utcán vagyunk, és milyen ciki már ez. Ja, neki, de engem nem érdekel. Végigmondom a dolgomat, hogy tudja, mit gondolok. A végére eszembe jut a drága bátyánk, aki biztosan máshogy oldaná meg a problémát. Nem vagyok biztos benne, hogy ő elengedne, de úgy érzem, ki kell mondanom. Még az is lehet, hogy ő mégis elengedne, csak követne, aztán visszaterelne. Mások a módszerei, persze az is igaz, hogy én másképpen nézek rá, mint Tildára. Ez már így alakult, a könyvmoly vs. a sárkánykutató kalandor. Nyilván sokkal izgalmasabbak az ő történetei, és kevesebbet is látom, de sokkal jobban érzem felőle, hogy szeret. Nem tudom tovább hergelni magam, túllépek egy ponton és összetörök lelkileg, főleg Tilda mondandója után. A láda kemény, a föld hideg, de nem érdekel, a könnyek pedig maguktól bukkannak elő, ki tudja, hogy mióta várakoztak, hogy végre kiengedjem őket. Sosem voltam egy sírós csaj, de most hiába is próbálom, nem tudok gátat szabni nekik, csak az arcom bujtatom el azzal, hogy lefelé nézek, mert Tildának nem adom meg az örömet, hogy lássa közben az arcom, az tuti. Érzékelem, ahogy leguggol mellém, és oldalra pillantva látom, ahogy meg akar simogatni, és már várom az érzést, ahogy hozzám ér. Talán még jól is esne, de hiába várom, nem érint meg. Lassan nyugtatom le magam, kidörzsölöm a szemeimből a könnyeket és megérdeklődőm, hogy most, ha már a nagy kötelességtudatról beszélgettünk, vajon beköp-e. Komolyan meglepődök, amikor nemet mond, és nem értem. Ő szabálybetartók mintapéldánya, jelentenie kellene. Nekem meg úgy is tök mindegy, hogy Kahlil leszid-e még egyszer, vagy sem. Morcosan nézek rá, mert nem szeretem, ha gyengének látnak, főleg ennyire nem, és főleg ő ne lásson így.
- Nem volt tervem, csak annyi, hogy elhúzok erről a… – itt néhány trágár jelzővel illettem ezt a helyet - …, és jól el leszek egyedül a világban. Mielőtt megkérdezed, nem gondoltam tovább, és nagyon jó ötletnek tűnt, vagyis még mindig annak tűnik. De nem hiszem, hogy elengedsz – dacosan rántom meg a vállaimat, elfeledkezvén arról, hogy az előbb rántottam meg.
- Ááá – kiáltok fel, ahogy az éles fájdalom végignyilall a jobb vállamon és lüktető figyelmeztetésként, ott is marad. Hirtelen kapok oda és próbálom masszírozni, ami persze teljesen felesleges, de jobban érzem magam tőle, legalábbis lélekben. Fáradtan szuszogva dőlök most hátra teljesen, a fejem halkan koppan a ládám oldalán.
- Ez is miattad van. Mondd, Tilda, miért vagy ilyen velem? Már nagyon unom, hogy mindenbe beleszólsz, meg azt is anyának képzeled magad – nézek rá, de aztán legyintek, hogy nem kell válaszolnia és feltápászkodom. Előveszem a pálcámat és visszaváltoztatom a ládát.
- Reducto – intem a tökéletes pálcamozdulatot a varázsszó kimondása után, a láda pedig normál méretre csökken. Csodálkozom is, hogy elsőre sikerült, de legalább egy sikerélményem van a mai napban.
- Hogy haladsz nagyapa könyvével? – kérdezem, mintha érdekelne, de leginkább csak el akarom kettőnkről terelni a szót. Remélem, csak röviden foglalja össze, nem kell órákat hallgatnom. Meg kell látogatnom Uff bácsit is, mert kezd bedagadni a vállam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 16. 16:57 | Link


Nekem mindent szabad. Például megállítani őt a megszökésben. Hát persze. Annabell láthatóan nem ért a szóból, és ahogy mindig, most is csak rontok a helyzeten. Ezúttal azonban nem kiforgatja szavaim, hanem mit sem törődik velük, és csak mégjobban megmakacsolja magát. Sír, duzzog, és láthatóan a fenébe kíván, de akkor se fogok engedni, ha ezért végképp megutál. Talán majd öt, tíz, vagy húsz év múlva ráébred, hogy csak jót akartam neki. Talán megbocsájt.
- Nem az a lényeg, hogy szerinted minek van értelme és minek nincs. Akár tetszik, akár nem, te egy kislány vagy még csak, olyan, amilyen én is, meg sokan mások is voltak, és most mégis tudják, hogy mi a jó. Ha majd felnősz, és te leszel az oktatásért felelős miniszter, akkor majd azt mondhatod, hogy a gyerekeknek világot járva kell tanulniuk.
Abszurd elképzelés, nyilván ő is belátja, remélem, hogy igen. Egyszerűen csak kiborult, nem gondolhatja komolyan amiket mond. Elege van a világból, és én nem a megfelelő módon próbálok segíteni neki. De én hiába látom ezt be, nem tudom, hogyan máshogy lehetne.
Miért ilyen nehéz ez? Miért nem simogatom meg a fejét, és ölelem meg? Sír, szüksége volna rám.. vagy lehet pont ez a baj. Nincs rám szüksége, és ha ráerőszakolom magam, csak méginkább nem lesz. Nem akarom, hogy ilyen messzi távolodjon tőlem, de akkor miért úgy próbálom ezt kivédeni, hogy tartom a távolságot? Érzem, hogy szúr a szemem, égeti a könny, melyet nem hagyok felszínre törni. Karnyújtásnyira sem vagyok tőle, meg tudom számlálni az összes kis szeplőt durcás arcán, de mégis úgy érzem, mintha egy óceán választana el minket, melyen semmilyen varázslattal nem tudok átkelni. Válaszom mindenesetre meglepi, nem számított rá, hogy hallgatni fogok a szökési kísérletéről. Remélem azért nem bátorítja fel egy újabbra.
- Tényleg nem engedlek el - jelentem ki szomorúan. Sajnálom őt, nagyon, egy részem pedig még el is engedné, de nem lenne helyes, sőt, őrültség volna. Mégis mihez kezdene? Ez nem az a világ, melyben csak úgy kalandozni lehet jobbra-balra egyedül, mit sem törődve semmivel.
- Hagy nézzem meg a karod - kérem elcsukló hangon, mert majd' megöl a bűntudat, amiért fájdalmat okoztam neki. De ő csak szorongatja, és engem okol érte. Mindenért engem okol. Lehet, hogy igaza van? Ilyen pocsék nővér lennék?
- Sajnálom, Ann - suttogom magam elé, miközben ő feláll, hogy helyre állítsa a ládáját. Úgy tűnik valamennyire megnyugodhatott, mert gond nélkül sikerül a varázslata. Én viszont megsemmisülten guggolok továbbra is ott, ahol eddig. Alig jut el a tudatomig a kérdése, de amint megértem azt, hirtelen felkapom a tekintetem rá.
- A.. könyvvel.. jól.. mármint nem tudom, nincs benne semmi érdekes.
Hazugság. Még nehezebben tudom most visszatartani a könnyeimet. Én vagyok a legrosszabb nővér a világon. Még hazudok is a testvéremnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. november 17. 11:02 | Link

Mesélő és Lexine

A Boglyas tér délutáni forgatagában akkor én is ott voltam. Úsztam az árral, siettem az iskola felé, mindezt hónom alatt a jegyzeteimmel, melyeket a kopottas, gyűrött szélű mappáim rejtettek. Összeszűkült szemek, kifejezéstelen arc... Délután volt, éreztem az őszben rejlő komorságot, a közelgő hideg fojtogató jelenlétét. Semmi kedvem sem volt az egész napos sétafika és tanulás után még itt pazarolni az időmet. Zsebpénzt nem hoztam magammal, így még egy teára sem tudtam beülni a Pillangóba.
Történetesen a kiskereskedésben voltam, hogy lerajzoljak néhány varázslényt. Mindez természetesen LLG-ből kell, mert a tanárnő azt a feladatot adta fel, hogy készítsek kiselőadást az egyik állatról, ehhez pedig az információgyűjtés mellé egy rajzkiegészítést gondoltam, mint érdekességet. Legalább vázlatosan az állat főbb ismertetőjegyeit kiemelem, és így látja, hogy igyekszem, és akkor javítok.
Nem mentem túl sokat. Elköszöntem az eladótól, megköszöntem az alkalmat és egyben a lehetőséget is, mint azt egy udvarias gyerektől elvárnák, s a magam kis szapora lépteimmel el is indultam "hazafelé".
Azaz csak mentem volna, ha nem látok akkor a szokásosnál is nagyobb embertömeget a falu központjánál. Ez önmagában is felkeltette az érdeklődésem. Rossz érzés fogott el és kellemetlenül is kezdtem érezni magam. Arra a határozásra jutottam, hogy inkább elidőzöm itt pár pillanat erejéig, mintsem lemaradjak valami naaagy számról. - Szal... Felfogva, hogy egyre több és több ember állja el a kilátást, belehúztam az odaéréssel. Sajnos nem fordítottam elegendő figyelmet a tőlem balra eső területekre, ahonnan egy takarás mögül előbukkant egy szintén siető alak és... Au. Elveszítettem az egyensúlyomat. Sikerült azonban a tenyeremmel felfogni az esést, így néhány horzsolást és az őszi talajba való beletenyerelést leszámítva nem esett nagy bajom.
Az egész csupán pár villámcsapásnyi idő alatt játszódott le. Pillanatok alatt talpra álltam és zsebkendővel letisztítottam a kezem. A csaj hangnemétől azonban kikészültem, igazából meg is ijedtem, de keménykedni akartam.
- Mert Te aztán nem siettél! Sajnálom... - nyögöm ki morcosan - És ne nevezz törpének!
Összefont karokkal megálltam előtte és a földre pillantottam. A mappának nem esett baja, egy kicsit világot látott, de ép. Egy határozott mozdulattal hajoltam le a földre, hogy felvegyem.
- Nem láttalak, egyszerűen olyan tömegnyomor van itt, hogy nem vettelek észre a többiek mögül kibukkanni. Egyáltalán mi ez az egész?! - kérdeztem kíváncsian, próbálva kimagyarázni az apró botlást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. november 17. 11:47 | Link

Tilda

Miért, miért, miért? Mindenki engem akar beszabályozni, mindenki idegesítő, ráadásul mostanában nyáltenger árasztotta el a gólyalakot, mindenki szerelmes. Miért nem tavasszal? Állítólag akkor van szezonja, de a kiscsajok most vannak bezsongva. A tanárok is szigorúbbak lettek, már majdnem minden órára izgulva kell bemenni, hogy éppen miért vonnak le pontot, nem mintha engem érdekelne, de szóvá szokták tenni. Az meg szintén idegesítő. Inkább csináljanak feladatokat és akkor nyerünk, a buzgómócsing levitásokat meg úgysem érhetjük be. Á, tökmindegy, most meg Tilda is kérdőre von, ahelyett, hogy hagyott volna békén. Még lehet, hogy értékeltem is volna. Felkacagok keserűen az eszmefuttatásában, miszerint belőlem Mágiaügyi Miniszter lesz.
- Az biztos nem leszek, felnőtt Tilda. Nem vagyok már kislány, csak ti hiszitek azt – megemelem a szemöldökömet, utalva egy bizonyos dologra. Nyilván szó sincs róla, de biztos, hogy el tudják rólam képzelni. De kizárt dolog, megvagyok én barát nélkül is, úgyis, csak idegesítenének. Elég volt belekóstolni az egészbe a szemét kis röpködő által, bőven elég volt. Persze nem enged el, én pedig próbálom magamba fojtani a könnyeimet, több-kevesebb sikerrel. Érzem, ahogy közelít, majd visszakozik, nem tudja, hogy mit kellene csinálnia. Én sem tudom, de nem ellenkeznék most, talán vágyom arra, hogy nővérként vigasztaljon. Tudatosítja, hogy nem mehetek sehova, ezzel újabb könnyeket csal elő belőlem, de nem azért, mert ő mondja, hanem mert így teszek pontot a kirándulásom végére, ami még el sem kezdődött. Nem tudok mozdulni, nem adom oda a karom, hogy megnézze, pedig titkon szeretném. Igen, talán azért van ez az egész, mert szeretném, ha törődne velem, miattam és nem az elvárások miatt, amik gúzsba kötik a kezeik. Ez egy önzetlen cselekedet lenne tőle, de mégsem mozdulok, mert félek közelebb kerülni hozzá. Mi van, ha ezzel megváltoztat, és olyan leszek, mint ő? Nem akarok olyan lenni, még akkor sem, ha a szívem mélyen… szeretem őt. Igen, csak én máshogy. Fordított helyzetben én sem támogatnám az ötletet, inkább megfigyeltetném, vagy ilyesmi, vigyáznék rá, rajta tartanám a szemeimet, de nem szólnék a dolgába. Úgyis visszajöttem volna egy idő után, gondolom. Helyreállítom a ládámat, ő pedig úgy marad, mintha még mindig ott lennék és elnézést kér. Tudnám, hogy miért? Neki most erősnek kell lennie, szigorúnak, nem pedig sírnia. A kérdésemre furcsa válasz érkezik, nem hiszem, hogy semmi sincs abban a könyvben, hiszen majd meg őrült, amikor rájött a titkára. De nem érdekel nagyapa könyve, visszaülök mellé, és könnyes szemekkel nézek fel rá.
- Meg… megnéznéd? – pillantok a karomra, ami, most, hogy már kezdek lenyugodni, erősebben kezd fájni. Olyan erőtlen a hangom, mint egy megfázott kutyának, és a gombóc is a torkomon, csak rásegít, hogy alig tudjak beszélni. Fájdalomba torzuló arccal várakozom, hogy csináljon valamit, ha már az egész napom füstbe ment. Ezek után pláne nem tudom, hogy mitévő legyek, találnom kell valamit, amibe kapaszkodhatok, vagy érdekel, mert most ilyen nincs. Tildát sem akarom leterhelni, mert tudom, hogy örömmel fogadna, de nem akarom, hogy azt higgye, hogy miatta van az egész.
- Sajnálom, Tildus – suttogom alig halhatóan. Hogy mit is? A fájdalom, a gyűlölködés, a tehetetlenség és minden meg szerette volna akadályozni, hogy kimondjam ezt, de mégis úgy érzem, hogy kellett. Látva, hogy mit okozok neki, látva, hogy most igazán szeret, és nem akar több lenni egy testvérnél. Erre talán jó volt ez a kis lázadás, és kezdem belátni, hogy nem sok értelme volt, persze ezt soha sem fogom elárulni neki. Igen, azt sajnálom, hogy eddig nem volt ilyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 17. 19:46 | Link


Csak jönnek elő belőlem a szavak, pedig tudom, hogy hiábavalóak. Csak azt érem el vele, ami ellen használom őket. Nem hallgat rám, és csak keserű nevetés amit előhozok belőle, nem a beismerés, és főleg nem az elismerés, hogy tévedett. De miket gondolok én is.. ezzel csak annak adok igazat, amit a fejemhez vág. Hogy nekem mindig igazamnak kell lennie. Nem válaszolok. Ő már nem kislány, mondja, és tudom, nem az. Csak egy érzékeny korban lévő lány, aki viselkedéséből ítélve ott keresi a vigaszt és a megértést, ahol csak lehet. Lehet hogy már...? Az én kicsi húgocskám? Nem, nem gondolok erre, mert ha még ezt is a fejéhez vágom meggondolatlanul, talán szóba sem áll velem többé. Talán akkor hiába remélem, hogy egyszer majd rájön, hogy csak jót akartam neki, akkor sem fog megbocsájtani nekem érte.
Kisírja magát, fejemben pedig még utána is percekig dübörög a gondolat, hogy vajon tényleg jól tettem-e, hogy nem öleltem meg, hogy nem simogattam meg a haját, és mondtam, hogy nincs semmi baj. Biztosan elutasított volna? És ha igen? Csak magam miatt nem tudtam volna elviselni? Féltem magam a fájdalomtól, amit okozhat nekem? Ennyire önző lennék? Miért nem vagyok jobb nővér? Megérdemlem, hogy utáljon.
Bár kikapcsolhatnám az agyam, és csak zsigerből döntenék. Akkor talán egy pillanatig sem gondolkodtam volna, csak megölelem. Vagy felálltam volna, szigorú tekintettel közölve vele, hogy most pedig levelet írunk haza. Mindkettő jobb lett volna, mint őrlődni a kettő között, tehetetlenül.
Mintha víz alól bukkannék a felszínre, levegőért kapva, mikor mégis felém nyújtja karját. Felpattanok, és kitörlöm szemem sarkából az odagyűlt könnyeket.
- P-persze! - bár lehet, hogy nem örököltem anyám gyógyítói tehetségét, de azért egy-két varázslatot ismertem, vagy legalábbis tartogattam valahol az agyam mélyén.
Óvatosan megfogom a karját, keresem, hol húzódhatott meg, de következő szavaira megdermedek, és már tényleg nincs, ami visszatartaná a könnyeimet. Erőlködve próbálom visszanyelni őket, törölgetem arcomat, és az se segít, hogy érdeklődésére nagyapa üzenetét tekintve hazudnom kellett. Mondván, hogy megvédjem.. igen, most is remekül sikerült.
Végighúzom pálcám hegyét a fájó részen, remélve, hogy működik a dolog, és ha nem is jön rendbe tőle egycsapásra, legalább a fájdalom elmúlik.
Nem tudom pontosan mit is sajnál, de valamiért abba a hitbe rángatom magam, hogy azt, hogy el akart szökni. Igazából mindegy is, ha csak azt sajnálná, hogy ő nem ficamította ki az én vállamat, már attól is jobban érezném magam.
- Tudom, rettenetes testvér vagyok - mondom egyszercsak, miközben újból végighúzom pálcám hegyét karján. - De próbálkozom jobb lenni. Tudod, ugye?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2013. november 18. 20:26 | Link

David és Mesélő


    Ez is csak egy nap volt a sok közül. Még korábban megbeszéltem Daviddel, hogy egy kicsit kisétálunk a faluba, hogy miért, az mindegy is volt, csak kicsit beszélgetni és szórakozni akartunk együtt. Az utóbbi időben eléggé összehoztak minket a dolgok, ami bár teljes mértékben baráti természetű volt, mégis különleges. Nem az a szokásos valaki a tengernyi között, nem egy tucat, hanem valami más. Talán Dave az egyetlen ember, akinek eddig igazán őszintén tudtam beszélni és aki a legtöbb információval rendelkezett rólam.
    A kastély előtt találkoztunk, mindketten pontosan érkeztünk, bár ő a konyha felől jött, sőt mi több, még sütit is hozott. Hitetlenül bámultam rá, mikor megláttam a csoki tortát, de a szemében csillogott valami, ami azt sugallta, tudja, hogy nem eszem rendesen mostanában. Nem volt már választásom – mert David egyszerűen nem hagyott -, így megettem gyorsan az édességet, nagyjából húsz másodperc alatt. Finom volt, nah. A lefelé vezető úton még nem volt semmi sem furcsa, minden a szokásos kerékvágásban ment, nevettünk, elkomolyodtunk, körülöttünk pedig az embertömeg egyre csak nőtt. Ez persze csak azért volt, mert mindenki ilyenkor igyekezett haza, vagy épp vásárolni, mindegy is.
    Aztán egy támolygó emberre lettem figyelmes, aki egyszerűen csak összeesett. Önkéntelenül is oldalba böktem Davidet, hogy ő is lássa, amit én. A férfi láthatóan nem volt részeg, mikor közeledett, azokat kilométerekről is meg lehetett ismerni, ráadásul nem úgy terült el, mint aki megbotlott. Sokkal inkább úgy, mint aki épp most halt meg. Pár pillanatig földbe gyökerezett lábbal figyeltük az eseményeket, de végül csak összeszedtük magunkat. Ösztönösen indultam volna meg felé, így valószínűleg Dave is, csakhogy nem akadt alkalmunk közelebbről is megvizsgálni a holttestet. Több hátráltató tényező közül a legérdekesebbek az aurorok voltak, az emberek sokasága már csak hab volt a tortán. Az élettelen férfin nem látszottak külsérelmi nyomok első látásra, már amennyire ezt meg lehetett állapítani onnan, ahol mi voltunk. Közelebb léptem volna, de esélyem sem volt, az érkező hátrébb löktek minket.
- Hé! – csak ennyi telt tőlem, ahogy nekitántorodtam Davidnek a táskám pedig a földön végezte. Bánta is a fene azt a motyót, sokkal inkább ez az egész tűnt furcsának. Csak az járt a fejemben, hogy itt valami iszonyat mód nem stimmel. Mitől volt olyan rossz bőrben az a férfi és legfőképpen mi okozhatta a halálát? Rellonos társamra pillantottam, hátha óhajt valamit nyilatkozni, bár minden bizonnyal ő sem volt okosabb nálam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. november 19. 14:39 | Link

Tilda

Ez egy olyan állapot, amibe nem szerettem volna kerülni soha sem. Saját magam fejét verném a falba, hogy elengedtem a gyeplőt és utat nyitottam lelkem mélyebb bugyraiba. A tetejében Tilda volt az, aki beleláthatott, pedig neki nem akartam betekintést engedni. Ez van, sosem engedtem igazán közel senkit, őt pedig már a külső kapuknál kizártam. Most meg kinyitottam, és a még a hallba is beengedtem, hát normális vagyok én? Odanyújtom a kezemet neki, és máris gyógyítani kezdi. A hős nővérkém, aki most a kérésemre cselekszik és nem ellene. Ritka pillanat, és az is, hogy kérek tőle valami szívességet. Nem hiszem, hogy várni fogja a viszonzást, biztosan örül annak is, hogy itt vagyok vele, és hagyom magam pátyolgatni. De az is igaz, hogy jól esik, hogy most csak testvérként foglalkozik velem, az érdekemben. Látom, ahogy a könnyeivel küszködik, és emiatt kezdem rosszul érezni magam. Sosem érdekelt az ő lelki békéje, mindig túl erősnek és megingathatatlannak hittem a hitében. De most, hogy durva dolgokat sóztam rá, megtört és ez nem jó. Neki nem szabad megtörnie, ő a felnőtt, nekem szabad sírni, neki nem. Ez nem igazság, hogy lelkiismeret-furdalásom lesz, mert megakadályozott, hogy elhúzzak a sunyiba innen. A következő mondatára odakapom a fejem, az ilyesfajta önvallomás nem jellemző rá, és hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak neki. Bántsam meg, hogy nem hiszek neki, vagy higgyem el? Mind a két dolgot el tudom képzelni. Lehet, hogy most nekem kéne nyitnom? Mégis én lennék az, aki eltaszítja őt a közelemből? Nem, nem hiszem. A múltkor is egy órán át segítettem neki, abban a rohadt könyvben, pedig faképnél is hagyhattam volna. Majdnem, hogy már angyal vagyok, nem igaz? Elhúzom a kezemet, amint enyhül a fájdalom, és mélyen a szemeibe nézek.
- Kössz – végül is segített, de meg kell mutatnom Uff bácsinak, mert nem tökéletes. Kisöpröm a hajam az arcomból, lazán hátradobom. Némi erő is költözik már belém, ezzel együtt az arcvonásaimba, ez a minimum, ahogy szeretnék mindig is kinézni.
- Nem vagy rossz testvér – ennél több nem jön ki, ez is csak rekedten, mert nem akarok neki hazudni, illúziókba sem szeretném ringatni. Megköszörülöm a torkomat, és halovány mosolyt erőltetek a képemre, reménykeltőt. Talán miattam is, vagy a kapcsolatunkért, de muszáj.
- Talán nem kéne erőlködnöd, csak simán adni magad. Nem vagyok szakértő, a kapcsolatokban meg pláne. De majd én is megpróbálok pozitívabban hozzád állni, mint eddig, oké? – kérdezem, a mosoly már nem erőltetet, de nem több egy halvány vonalnál, egy tünékeny illúziónál. Nem most fogok a mellkasára borulni, nem adhatom fel az elveimet. Én biztos nem fogom megölelni, mert az nem én lennék, és mint mondtam, nem hazudok neki. Nem utasítom vissza, ha ő így tesz, de én nem tehetem meg. Nézem a könnybe lábadt szemeit és a farzsebemből egy gyűrött, de tiszta zsebkendőt adok neki a kezébe, de nem engedem el az ujjait. Csak nézek rá, próbálom kitalálni, hogy mire gondolhat most, de semmire se jutok. Talán majd ő, úgyis neki kell példát mutatni, ha már ezt mondta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. november 21. 20:33 | Link


Miért van az, hogy gyakran pontosan tudom és érzem, hogy mivel rontok a helyzeten, de mégis inkább azt teszem? És mikor hallgatnom kéne a szívemre, akkor pedig mégsem?
Már bánom, hogy nem öleltem meg, amikor kellett volna, amikor nyitott volt előttem, ameddig megmutatta, mi is lakozik a lázadozó külső mögött. Karját gyógyítgatom, és közben a bűntudattól alig tudom visszanyelni a könnyeim. Hogy csinálhattam ilyet? Ha nem is követlenül, de pálcát emeltem rá. Ugyanezzel a mozdulattal be is írhattam volna magam a legrosszabb testvérek könyvébe.
Elhúzza a kezét, és szinte látom, ahogy a bevehetetlen, láthatatlan fal felkúszik közöttünk. Csak bólintok, mikor megköszöni a fájdalomcsillapítást. Legalább ezt nem szúrtam el teljesen, láthatóan jobban van.
- Jaj, Hugi.. - sóhajtok, és mosolygok vissza rá. Nem tudom, komolyan gondolja-e, vagy csak nem akarja, hogy tökéletesen pocsékul érezzem magam, de bármelyik is, boldoggá tesz vele. És egy pillanatra mintha a fal is alacsonyabb lenne.
- Jó, nem erőlködöm - motyogom, miután ellát némi használati utasítással önmagához. Ruhám ujjával megtörlöm a szemem, majd kissé bizonytalanul, de odahajolok, hogy a nyakába boruljak egy pillanatra. Furcsa mód megváltozott a felállás, most én tűnik inkább a kislánynak. Még a zsepit is ő adja.
- Köszi - megtörölgetem szemem, újabb sóhajt hallatok, és úgy érzem, kicsit összeszedtem magam. Az már mindenesetre bizakodásra ad okot, hogy Annabell haloványan, de mosolyog, és még az iskolát elhagyó tervéről is lemondott. Egyelőre.
- Megpróbálunk a mai összefutásunknak ismét nekifutni? - nézek rá reménykedve, és belekarolok. Persze a jobb állapotú karjába.
Ha nem is tántorítottam el végleg, már nincs úgy kiborulva, és miközben elkísérem egy darabon a kastélyba visszamenet, talán egészen a gyengélkedőig, ahová kénytelen lesz benézni, megpróbálom kihúzni belőle, mi minden történt vele, amiért ma itt kötött ki néhány méterre a vonattól. Nem teszek mást, mint meghallgatom. Talán ennyi is elég.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Bogolyfalva Mágustanácsa
INAKTÍV


Bogolyfalva rendezvényes mesélője
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 58
Írta: 2013. december 1. 18:32 | Link



Az advent eljövetelével és a karácsony vészes közeledtével kicsiny falucskánk külseje is változásnak indult, hála az itt lakóknak és a Bogolyfalvi tanács lelkes tagjainak. Közös erőfeszítéssel díszítették fel az utcákat, az épületeket kívülről, még a gyönyörű szökőkutat is a tér közepén fények játsszák körbe, a vízzel szaloncukor csordogál néha elénk, és a környező fenyőkön is díszek lógnak. Egy nagy adventi koszorú található a Boglyas téren, a Magyar Mágiaügyi Minisztérium - Bogolyfalvi Kirendeltségénél, amin, az adventi hétvégéken mindig meggyullad a megfelelő számú gyertya. A közös utcadíszítésen kívül, a karácsonyfa feldíszítésével is foglalkoznak hétvégenként, ahogy közeledik a karácsony, az egész ezüstszínekben pompázik, a leggyönyörűbb gömbök, a legszebb angyalkák, elképesztő csillagok, és számos grinland borítja be, amikkel csak karácsonyra lesz teljes az összkép.
Minden hétvégén, így az elsőn is kézműves programok, mint díszek, kesztyűk, plüssmacik készítése; nagy ajándékvásár, amin minden megszokott bolt kis standja ott van, meg különböző vándorárusoké, akik idén mi falunkat választották erre a célra. Édességek, meglepetés tárgyak, sütik, italok, itt minden megtalálható! Továbbá a vásár szélén helyet kapott egy Jóssátor, ahova a legbátrabbak betérhetnek, hogy előremutatást, tanácsot vagy csak egy kis kíváncsiskodásra választ kaphassanak az idős boszorkától, aki tetemes jutalom fejében, igen szépet jövendöl bárkinek. Természetesen egy kiállított betlehemessel is készültek, ami pompásan fest kivilágítva egy késő délutáni vagy esti séta közben.



E. M.


//Álmodói megjegyzés: Adventi programot szeretnénk egy szálban látni, ez a kezdő poszt!//
Utoljára módosította:Bogolyfalva Mágustanácsa, 2013. december 1. 18:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 2. 20:19 | Link

Viko - Advent; Kviddicsboltos bódé
Ruha

Most éppenséggel két dolog van, aminek lehet örülni. Az egyik az, hogy advent van, a másik pedig az, hogy dolgozom. Az előbbi azért jó, ért ez azt jelenti, hog hamarosan karácsony,ami az egyik legkedvencebb ünnepem, és már nagyon várom. Az utóbbi pedig inkább csak ilyen kisegítő dolog, nem feltétlenül munka, vagy igen? Nem is tudom pontosan. De a lényeg, hogy pár napja elmentem abba a bizonyos új kviddics boltba, mivel láttam, hogy a tulaj - aki mint utólag kiderült szintén japán (repes a szívem) - alkalmazottat keres a boltjába, és én kapva kaptam az alkalmon, úgyis jól jön egy kis plusz pénz. Bár nem voltam biztos a sikeremben, mivel a hirdetésben az állt, hogy nagykorúak jelentkezését várja, csakhogy én még nem vagyok az. De valami csoda folytán - karácsonyi csoda, jaj de jó - megkaptam a munkát. És most itt van advent, és a vásár, én pedig itt állok kint, az egyik bódé előtt, és várom, hogy megérkezzen a forrócsokoládé. Pontosabban két forrócsokira várok, az egyik közülük epres, a másik pedig csak sima duplán csokis forrócsoki. Megtudakoltam, hogy Viko szereti az epret, és remélem tetszeni, izleni fog neki ez a kis "ajándék". Mikor kézbe veszem a két bögrét, szememmel egyből a kviddicses bódét keresem, és nagy nehezen még is találom.
- Szia! Ezt neked hoztam. Epres. - Nyújtom át mosolyogva a lánynak a bögrét, remélve, hogy nem cseréltem ki véletlenül a kettőt. Az egy kicsit ciki lenne, és rosszul is érezném magam amiatt,hogy azt mondom neki, hogy epres, közben mégsem az. De annyira csak nem lehetek béna? Na mindegy is, inkább belekortyolok a sajátomba, és kicsit megkönnyebbülök, mikor a számban a csoki ízét érzem, mindenféle eper íz nélkül.
- Na és kéne most valamit csinálni? - kérdezem vigyorogva, és kortyolok még egyet a forrócsokiból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 3. 16:15 | Link

David, Nina és Mesélő


Fárasztó egy nap volt ez. Ha jobban belegondolok, talán ez volt életem egyik legrosszabb napja. Ehhez elég volt már csak az is, hogy reggel fel kellett kelnem. Tanulás, még több tanulás, ebédelés, tanulás és most itt tartok. Semmihez nem volt kedvem, egyedül voltam. Hihetetlen, hogy már milyen régóta vagyok a kastély tagja, de nincs egy normális barátom se. Senkim sincs, és aki volt is, itt hagyott. Most komolyan, velem lehet a baj? Vagy van valami burok körülöttem, amit csak én nem látok és ez taszítja az embereket? Már egy jó ideje agyaltam ezen, de mivel sosem tértem ki egy rendes és elfogadható válaszra, megoldásra, így most is inkább ejtettem az ügyet. Pár perc gondolkodás után döntöttem úgy, hogy elhagyom a már jól megszokott kis kuckómat, szükségem van a friss levegőre. A falu mellett döntöttem, rég jártam már arrafelé. Lassan, nyugodtan sétálgattam lefelé, úgy nézhettem ki akárcsak egy csiga. Nem volt se hideg se meleg, pedig már rég benne voltunk a télben. Kihalt volt minden a faluban is, csak pár ember sétálgatott idekint. Követtem a példájukat, majd a főutcára tértem rá, onnan pedig a térre. Nem sokáig maradhattam nyugodt ugyanis egy kisebb tömegre lettem figyelmes, amint körbeállnak valamit, vagy esetleg valakit. Későn érkeztem, így lemaradtam az események előzményeiről, majd mikor én is csatlakoztam a tömeghez, feltűnt, hogy egy eszméletlen embert állunk körbe. Senki nem csinált semmit, csak nézett. Kezdtem aggódni, szólni akartam, hogy csináljunk már valamit, de amint a földön fekvőre pillantottam, rájöttem, hogy erre már nincs szükség. Halott volt. Ekkor jelentek meg az aurorok, és intézkedni kezdtek. Ezután vettem csak észre, tőlem nem is annyira messze két háztársamat. Sosem beszéltem még velük, de teljesen pánikba estem, és közelebb léptem hozzájuk, vagyis inkább tolakodtam. Arcom alapján egy kicsit talán ismerősnek fognak találni.
- Tudjátok mi folyik itt? Kérdeztem, kissé talán hirtelen, és köszönés nélkül. Pánik helyzetekben nagyon rosszul tudok viselkedni, reméltem elnézik. Pár lépést tettem csak előre, tekintetem egy ideig a holtestet követte. Szótlanul és kíváncsian figyeltem ahogyan az aurorok elviszik, néha pedig összesúgnak, mintha azt se tudnák, hogy kik ők és mit csinálnak éppen. Ekkor pillantottam meg egy talpig feketébe öltözött alakot, fején kapucni volt. Egyenesen a szemembe nézett, majd vissza a holtestre, utána pedig, szinte már gyanúsan elviharzott. Lassan az egész falu itt volt, ő pedig csak így, nyugodtan elsétál. Ki lehetett ez?
- Hé láttátok ezt az alakot? Kérdeztem a társaimtól, bár amint kimondtam meg is bántam. Hatalmas a tömeg, elég kicsi a valószínűsége, hogy tudják kiről beszélek. Elég gyanús volt az alak, bár amint tekintetem visszatévedt a tömegre és az aurorokra, szinte már el is felejtettem a látottakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. december 3. 22:53 | Link

Adventi vásár
Keiko
Hullócsillag bódé


Advent, karácsony, az év legszebb ünnepe. Hívhatjuk bárhogyan a decemberi időszakot, de akkor is csak egy hónap marad a naptárban, ahol túl sok a piros napos szám. Pont ezek miatt kellett most felvennie valakit, vagy valakiket kisegítőnek, legalább az ünnepi hajrára. Aztán, hogy utána mi lesz, majd kiderül, de ha beválnak a kis diákocskák, akkor maradhatnak persze tovább is, hátha akkora löketet ad majd ezzel nekik, ahogy neki adott Fernando a D&N-ben. Már délelőtt óta kint van, kipakolgatott mindent, a boltra most egy manó vigyáz. Aki ideiglenesen van ott, de legalább addig is ellátja a feladatát. Szerezni kéne valakit, akit nem kell felügyelni... A fiatal nő sóhajt, aztán végigpillant a vásáron lévő többi bódén is. Egészen más a pult ezen oldalán lenni. Unalmában elszórakozik az ajándék sütemények rendezgetésével, illetve a cikeszes kulcstartók fényezésével.
Megérkezik a kis segítője olyan kékbe öltözve, mintha most szabadult volna egy tintagyárból.
- Szia! Jajj de édes vagy!
Csillannak fel a szemei az eper szó hallatán. Inkább meg sem kérdezi, hogy Keiko honnan tudta, hiszen valószínűleg az egész iskolában híre ment már a mániájának. Vagy ha nem, akkor a Levitában, Yarnak köszönhetően. Akárhogyis van, boldogan veszi át a bögrét és kortyol bele az italába. A fenséges gyümölcs íze krémesen tölti meg a száját, ebben az időben pedig külön jól esik neki a hőmérséklete.
- Háááát... - cuppant egyet a szájával, miután kiélvezte az első kortyot, aztán körbenéz.
- Most ahogy látom, nem tolonganak erre az emberek, úgyhogy nyugodtan mehetsz, amerre szeretnél. Estefelé biztosan többen lesznek, akkor kéne főleg a segítség. De... ha nagyon kíváncsi vagy rá, akkor tegyünk egy próbát. Gyere, cseréljünk helyet.
Ajánlja fel jókedvűen, aztán ellentmondást nem tűrően kimegy a bódéból és a helyére terelgeti Keikot.
- Most egy vásárló vagyok, rendben? Sosincs igazam, de akkor is kedvesen kell ezt a tudomásomra hozni, segítségadással. Mondjuuuk... Van egy unokaöcsém, aki nagyon szereti a kviddicset. De fogalmam sincs, melyik a kedvenc posztja, vagy ki a kedvenc csapata. Mit ajánlanál nekem?
Teszi fel a keresztkérdéseket, elvégre elég sok szokott lenni a tanácstalan vevő, akiket akkor is ki kell szolgálni.

Ruha
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 5. 20:05 | Link

Viko - Advent, Hullócsillag bódé

Jól tettem, hogy kijöttem a vásárra, még ha egyenlőre semmi dolgom nincs, de legalább itt vagyok, és ha szüksége lenne rám Vikonak, nem kell felkajtatnia az egész falut, és a kastélyt. Vagyis gondolom csak felkajtattatná, mivel nem hiszem, hogy elmozdulna a bódé mellől. De így eggyel kevesebb probléma lenne, mivel itt vagyok, és nem áll szándékomban elmenni. Bent a kastélyban úgyis csak unatkoznék, itt meg legalább lenne egy kis dolgom, amivel elüthetem az időt. Vagyis remélem.
Azonban még mielőtt megkeresném Vikot veszek két bögre forrócsokit, az egyiket epresen, hogy örömet szerezzek a "főnöknek". És hogy honnan tudom, hogy epermániás a csaj? A válasz egyszerű. A rellon-navine edzőmeccsen együtt láttam Yarral - igen én is ott voltam, csak épp beleolvadtam a tömegbe, egyedül - és gondoltam hátha tud valamit, hogy mit szeret, vagy mit nem. És ki is bújt a szög a zsákból, így örömmel láttam, hogy van ilyen forrócsoki is. Mosolyognom kell Viko reakcióján, olyan édes, és ahogy felcsillant a szeme annak a bizonyos gyümölcs nevének a hallatán.... Aztán megkérdezem, hogy kell-e a segítség, de egyenlőre nemleges választ kapok, és most hogy körülnézek valóban nincsenek itt valami sokan, de azért remélem ez a későbbiekben változni fog. És aztán Viko előáll egy ötlettel, de még mielőtt bármit is reagálhatnék rá, kijön a bódé mögül, és betessékel a helyére. Iszom még egy kortyot a meleg, édes italból, majd az államat dörzsölgetve nézek körül, hogy vajon mit is lehetne adni. Mit is, mit is? Gyerünk Kei, gondolkozz, megy ez neked. Valami olyat kéne, ami egyik csapathoz sem kötődik, és ezzel együtt pedig valamilyen szinten mindegyik poszthoz. De az mi lehet? Miközben gondolkozom, és nézem, hogy mit lehetne egy ilyen vásárlónak adni, egyszer csak megakad a szemem néhány nagyobbféle, közepes méretű kulcstartón, amik seprűket ábrázolnak. Ha jól tudom, akkor a különlegességük abban van, hogy a tulajdonosának a neve/beceneve megjelenik a nyelén. Na talán ez jó lesz, remélem. Ki is rakok néhányat, hogy a "vásárló" döntsön, ha egyáltalán jól választottam. Az is meglehet, hogy talán nem ez lenne a legmegfelelőbb választás, de azért egy próbát megér.
- Mit szólnál egy ilyen aranyos kis kulcstartóhoz? - Kérdezem a legbájosabb, legellenállhatatlanabb mosolyomat bevetve, s reménykedem, hogy nem szúrtam el a választást.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. december 17. 13:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. december 11. 21:24 | Link

Adventi vásár
Keiko
Hullócsillag bódé




Az idő egyre hűvösebb, a vásárra pedig szépen lassan szállingóznak az érdeklődők. Megérkezik újdonsült jobbkeze is, a kis Keiko, aki forrócsokit hoz neki, Viko pedig egy mosollyal hálálja meg, illetve az ötletével, miszerint álljon a fiatal Levitás a porondra. A leányka gondolkozik, ez jó előjel, Eperlány keresztbe teszi a kezeit, nem türelmetlenkedik. Éppen eléggé mély víz ez most a fiatal kisegítőnek, nem kell még egy türelmetlen vevőt is eljátszania. Időközben egy nő is szétnéz a háta mögött, rácsodálkozik az árukra, majd mint akinek sietős a dolga, odébb áll - biztosan meg kell néznie még mást is a rokonoknak. Viko közben nem sürgeti Keikot, aki lehet, hogy egy pillanatra elbizonytalanodott, de végül rámutat a seprűs kulcstartókra. Kitűnő választás! Ennél jobbat nem is lehetett volna ajánlani. A kviddicsboltos megpróbálja leplezni az elégedett mosolyát azzal, hogy hümmögni kezd, közben pedig bólogat.
- Nem rossz, de... ebből melyik a legjobb? Nem akarok egy olcsóbb fajtát adni, ránézésre szépek, de nem értek a seprűkhöz.
Füllenti, csak a szerep kedvéért, aztán belekortyol az isteni finom epres italába. Kíváncsi rá, hogy Keiko mennyire is ért a seprűkhöz, ki tudja-e szúrni, hogy melyik milyen, illetve van-e elég üzleti érzéke ahhoz, hogy először a saját márkát ajánlja. Mert ugyebár azért a Hullócsillag sem egy rossz seprű. Nem a leggyorsabb, de megbízható. Amikor a kékbe öltözött lányka válaszol a kérdésére, akár jó a válasz, akár nem, csóválni kezdi színpadiasan a fejét, aztán sóhajt. Hiába, Viko sosem volt egy jó színész, most sem megy ez neki.
- Nem is tudom... mennyi az áruk? Még van egy csomó hely, ahova be kéne ugranom. Kaphatnék árengedményt?
Újabb csavart kérdés, ha a boltban nem is mindig, bódéknál ez igen gyakran előfordul. Lassacskán beindul itt a vásár, úgyhogy nemsokára vissza is veszi Keikotól a stafétát, addig pedig nyüstöli még egy kicsit szegénykét. Csillogó türkiz szemeivel várja a választ, közben pedig időnként szétnéz a vásáron. Neki is kéne már valami kis karácsonyi ajándékokat néznie a családnak, meg a barátoknak...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 17. 17:26 | Link

Viko - Advent, Hullócsillag bódé

Ahogy telik az idő, egyre többen szállingóznak ki a vásárra. Én is ezt teszem, bár sokkal inkább azért, mert feltett szándékom besegítenek Vikonak a Hullócsillag bódénál, noha még nincs szükség rám. De majd lesz. A forrócsoki ízlik neki, és talán ennek jutalmául, vagy nem is tudom miért, felveti annak az ötletét, hogy cseréljünk helyet. Nem is tudtam még az ajánlatra válaszolni, ugyanis egyből kijön a bódé mögül, s betessékel a helyére. Elgondolkozom azon, hogy vajon mi lenne a legjobb választás, és végül meg is akad a szemem néhány kis seprűs kulcstartón, és néhány szebb darabot ki is rakok, hátha beválik, és még egy bájos mosolyt is csempészek hozzá. Úgy látszik, hogy a próbatétel még koránt sem ért véget, azt kéri, hogy válasszák ki egyik közülük a legjobb. Ebben tuti van valami csalafintaság, valamit akar, hogy kimondjak, ajánljak. De mit kéne ajánlanom? Jaj persze már tudom. A Hullócsillag seprűt kéne ajánlanom, hisz az Viko saját terméke, és úgy járja, hogy azt, olyan dolgokat adjunk el, vagy nem? Na, egy próbát megér.
- Hm... Mondjuk a Hullócsillag seprű, az egyik legjobb választás lenne. Deee, ha ez nem tetszik Önnek, akkor itt van mondjuk a Nimbus 2000-es pontos, kicsinyített mása. - nézek Vikora reménykedve, aztán jön is a következő kérdés, amire elmosolyodom. Már úgy nagyjából a vége felé járhatunk a próbatételnek, mivel már az áráról kérdez, és valamiféle engedményről. Ugye ez most csak vicc? Ilyet senki kedvéért nem csinálnék, szóval erre könnyen tudok válaszolni, s azonnal mondom is a választ.
- Mindegyiknek 5 sarló az ára, szóval szerintem nem drága... - mosolygok a főnökre, majd folytatom. - És nem, árengedményt sajnos nem adhatok. Még ha akarnám se adhatnék senkinek. - kacsintok Vikora, és egy bájos vigyort eresztek meg. Na, vajon még mivel fog nyúzni? De úgy látom már egyre többen érkeznek meg, és már néhányan megálltak a bódé előtt, de amilyen gyorsan jöttek ide, olyan gyorsan mentek is el.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2014. január 5. 14:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 23. 20:56 | Link

Noel. [előzmény.]

Valaki most határozottan jól szórakoztatónak találhatja ezt a kis műsort. Még. A bosszú emlegetésére vesz egy nagy levegőt, és olyan arckifejezést is ritkán látni nála, mint abban a percben, amikor ezt kifújja. Mint amikor a bika előtt meglengetik egy viadalon a piros szövetet. Gyakorlatilag tényleg vörös köd lebeg a szeme előtt, egy ilyen cselekedettel csak ezt lehet nála kiváltani, amitől aztán a legkevésbé sem fog túlgondolni semmit. Az a valaki, aki ezt viccesnek találja, nagyon meg fogja még járni vele, az holtbiztos.
- Iiigen, a bosszút pont erre találták ki. - ismétli meg a mondatot beleegyezően, majd a zsebébe mélyeszti a gyantás tégelyt, és a papírfecnit is az irománnyal, ha visszakapta.
- Aha, én is. - mondja inkább automatikusan a folytatásra, a figyelmét ugyanis jobban leköti az esőfelhőnek tűnő szürke fellegek közelgése, amik szép lassan elkezdik ellepni az égboltot és nem sok jót ígérnek egy hegedű testi épségét illetően. Elég határozott léptekkel halad az utca vége felé, még sietősre is veszi a lépéseit, ha már a felhők felbukkantak, aztán az utca végén megáll szétnézni. Mostanra jut csak el az is, hogy a fiú az imént mit is mondott pontosan, mert bár bólogatott, arra sem figyelt igazán.
- Kösz amúgy, hogy segítesz. - szusszant megint egy nagyot, majd szétnéz, bár nem sok elképzelése van még róla, hogy merre is induljon.
- Már azon sem lepődnék meg, ha a hegedűm a tónál lenne, vagy tudom is én. Nem lehetett nagy kunszt ellopni a gólyalakból, főleg, ha még ott is lakik netán ez a vadbarom. Csak tudnám, mi a fene idegesíti egy hegedűben, amikor gyakorolni a melodimágia terembe járok, mert annak tökéletes az akusztikája. - morog, a végére már épp hogy nem csikorgatja a fogát, csak a grimasza emlékeztet vicsorgásra. Annyira idegesíti most ez az egész, hogy még le sem tud igazán nyugodni és higgadtabban gondolkodni, mert ahányszor eszébe jut, hogy mennyire értékes az a hegedű, amit ez a bizonyos Angyalka ellopott, mindig újra az egekbe ugrik az adrenalinszintje.
- Jó. - bólint rá a javaslatra, elgondolkodva néz szét még egyszer, ám még mindig tanácstalan, amikor nekiindul a téren átvágni, a lehető legfigyelmesebben próbálva szétnézni. A Fő utczán is az egyik cégérhez kötözte fel a levélbe csomagolva a tégelyt az a lökött alak, nem kizárt, hogy most is valami hasonlóra lehet számítani. Lakóházak vannak itt, boltok, ilyesmik. Vajon hová lehet elrejtve a következő üzenet és egyáltalán mi lesz az. A vonó? Egy levél? A hegedű? Tényleg reméli, hogy nem darabjaiban találja meg, mert vissza tudja ő szerelni a húrokat is, ha kell, de mégse szeretné szétszedve látni Hieronymust. Szerencsétlen hegedű jobb sorsra érdemes annál. A szökőkútra nem is akar gondolni, mint lehetőségre, még szerencse, hogy hamarabb megy neki a szó szoros értelmében a vonónak. Ezt is fellógatták éppen az egyik fa ágára, és még csinos kis masnit is sikerült gyártani egy darab pergamenből a végére, beleillesztve a vonóba. Na szép. Felmordul, aztán megpróbálja minél gyorsabban leszedni a vonót onnan, de valahogy csak nem akar sikerülni, hogy szétjöjjön a csomó, amivel a fonalat ráerősítették. Ha lenne kése... hirtelen végig is tapogatja a zsebeit, de fene, hogy nincs, még véletlenül sem, sőt, az égvilágon semmi olyat nem talál, aminek egy kicsit is éle lenne és használhatná. Nagyszerű. Inkább a papírt szedi ki végül egyszer óvatosan, széthajtogatja, majd a elkerekedett szemekkel pislog a tartalmára. "Már melegszik, mint a hegedűd alatt a talaj... vagy valami más.... hullámzik? Ha szeded a lábad, még az esti eső előtt begyűjtheted a stégről. Csak aztán bele ne essen a vízbe. - Angyalka"
- Úgy tudtam, hogy valahol vízközelben lesz... a fenébe is. Van egy késed? Vagy bármi, ami éles? Már nincs türelmem lebogozni innen a vonót... - pillant kérdőn Noelre, hátha a fiú tud ebben segíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 643
Összes hsz: 6125
Írta: 2014. január 18. 14:06 | Link

Axel

Akármilyen visszahúzódnak, és birkatürelműnek tűnik is Axel, a tűz az ő nyugodt tekintetében is képes lángra lobbanni, ha egy olyan fél ébreszti azt, mint Noel. Ő maga bosszúszomjas, és hamarosan az ellopott hegedűjét kereső háztársa is azzá válik.
- És sok más egyébre.
Egészíti ki a szőke szavait, és villant egy gyorsan suhanó mosolyt amúgy komor arcán. Figyeli társaságának szavait, miközben igyekszik jó hallgatóság lenni, aki minden helyzetben a legjobb megoldással tud előrukkolni, a legjobb segítséggel tud szolgálni.
- Nincs mit, örülök, hogy itt vagyok.
Feltartja jobb tenyerét, ezzel is jelezvén, hogy szívesen tölti szabadidejét Axellel, és nagyon reméli, hogy sikerrel járnak. Fordított helyzetben bizonyára üvöltözne, vagy sikoltó némaságban menne neki a szembejövőknek. Agresszív természetét nem tudja kitől örökölte, családja rendkívül szereti a nyugalmat, és mindenre megoldásnak gondolják a felek közötti beszélgetést. A nagy francokat. A pálca és az ököl a megoldás, és csak ezután jöhet a beszélgetés, leginkább arról, hogy a szerencsétlen delikvens milyen módon szeretne átgyalogolni a pokolba.
- Nem biztos, hogy a hegedűd idegesíti - kezd bele mondandójába, miután elnémul a másodéves fiú. Szavait egy halk sóhaj után folytatja. - Talán inkább te nem tetszel neki. Lehet, hogy mondtál neki valamit, ami nem tetszett neki, vagy nekimentél a folyosón a nagyterembe menet. Kíváncsi vagyok erre a srácra, általában jól kijövök az ilyen szemtelen alakokkal.
Nem biztos, hogy ezt Axel előtt kellett volna mondania, de ez az igazság, ha bárkivel barátságba került élete során, az mindig csíntalan, 'ellenzéki' figura volt, akivel aztán mások orra alatt törtek borsot, és annak szenvedésén, tehetetlenségén röhögtek. Azóta sokat változott, megtanulta tisztelni az embereket, de ha elhúzzák előtte a mézes madzagot, neki annyi, nincs olyan gaztett, olyan szeleburdi játék, aminek ellent tudna állni.
- Ez vért kívánna, de félő, hogy nem az övé folyna, hanem a miénk.
Halkan beszél, az idegességtől megfeszült másodéves talán nem is hallja szavait, ami egyáltalán nem baj, most úgyis csak semmiségeket oszt meg, amivel valós célja nincs.
A vonó végül előkerül, egy a borús ég alatt álló fa ágára kötötték fel, mire Noel kénytelen-kelletlen is elmosolyodik. Nem tud mit tenni, tetszik neki a gonosz fél stílusa. Megrázza fejét, és zsebéből előhúzza egyetlen szerelmét, a világ legfontosabb tárgyát.
- Diffindo - céloz a vonót tartó madzagra, baljával magát a vonót tartva. A madzag gyorsan, szakadó hangot hallatva engedi el Axel féltett kincsét, amit azonnal át is ad a fiúnak. - Mit ír? A tónál lesz?
Nem lenne meglepő, ha ma este úszniuk is kellene, ennek az ötletnek viszont egyáltalán nem örül. Nem a vízzel van a baja, nem is azzal, hogy lassan rájuk sötétedik. Sokkal inkább a tó mélyén alvó élőlényektől undorodik, még a hideg is kirázza.
- Hát jó, Angyalka nem viccel. Menjünk, ne késlekedjünk, így is korom sötétben fogunk visszaérni a Rellonba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 23. 14:06 | Link

Noel

A bosszú emlegetése megteszi a maga hatását. Persze egyszer a hegedűt kell megtalálni, aztán utána kideríteni, ki is volt ez az önjelölt áldozat, mert hogy elintézi, hogy ezt megemlegesse, az biztos. A kiegészítésre unottan bólint rá, neki annyira nem pálya ez a lehetőség, ha higgadt, nem igazán látja értelmét sem, mert olyan lavinát tud elindítani, ami aztán minden egyes lépéssel csak még valami rosszabbat eredményez. Nem hiányzik. Ennél megfontoltabb is, és nem áll érdekében bárkivel is összerúgni a port, csak hát ha már érdekeknél tartunk, akkor elsődleges az, hogy a hegedűjét épségben visszakapja, és ne okozzon csalódást az őt támogató nagybátyjának, akitől kapta, elvégre szentül megígérte, hogy a jó pár ezer koronás hangszerre mindennél jobban fog vigyázni. Csak remélni meri, hogy nem azt kell legközelebb elmesélnie neki, hogy hupsz, véletlenül tönkrement az Amatija, amikor valaki úgy döntött, kipróbálja, mennyire bírja a nedves környezetet. Belegondolni is rossz, ezért is jön jól a segítség ebben a kritikus pillanatban. Összeráncolja a homlokát idegesen, amikor arra tér ki Noel, hogy talán nem is a hegedű idegesíti, és szusszant egyet. Akárhogy számolja, nem sűrűn mond olyat, ami másoknak ne tetszene, ahhoz általában  elég jól alkalmazkodik az igényekhez, azokban a ritka esetekben meg, amikor ez nem így van - na az a kevés ember nem valószínű, hogy ezt tenné, mert egyik se rellonos, és mindegyikük a szemébe mondja, ha valami nem tetszik. Logikusan gondolkodva ez valamelyik idióta zöld lesz, akiket meglehetősen fárasztónak talál, unalmasnak és kiszámíthatónak.
- Akármi is az, ami nem tetszik neki, mondhatná a szemembe is, mert már most sem találom viccesnek, hogy a hegedűmet kellett elvinnie. Az a hegedű csak néhány száz éves, egy kisebb vagyont ér, és ha tönkremegy... - elharapja a folytatást, fölöslegesnek érzi azt ecsetelni, hogy neki annyi, ha tönkremegy, ahogy a fenyegetőzést is hirtelen, miközben még mindig nincs meg a hegedű. Erre pazarolni az időt, amikor láthatólag jön az eső - nem okos döntés. Az, hogy Noel kivel jön ki jól, vagy kivel nem, csakis rá tartozik, biztos lenne helyzet, amikor még ő is viccesnek találná ezt az egészet, csak hát az a hegedű... a téren szerencsére a vonót is sikerül megtalálni, bár a mellékelt levél továbbra sem ígér sok jót Hieronymusnak, amitől ismét csak az égbe szökik az adrenalinszintje. Nem is boldogul a madzaggal hirtelen, még jó, hogy Neol besegít egy kis varázslattal, így pillanatokon belül a kezében van a hangszer eme tartozéka. Ennyivel is kevesebbet kell megtalálni, ám annál aggasztóbb, hogy fogy az idő, és a hangszer még nincs meg. Csak el ne ázzon, ez minden imája most, abban a reményben, hogy valami égi hatalom csak meghallgatja és netán még eleget is tesz a kérésnek. Hirtelen oda se figyel arra, hogy mit mond Noel, csak az jut el az agyáig, hogy valamit közölt, a félszavakat is lassan fogja fel, úgy pislogva rá egy pillanatig, mintha most csöppent volna az események kellős közepébe.
- Hogy... mi? Aaa... este? Nem kellene... a stégen lesz. - kezdi összeszedni magát és közölni, merre is induljanak, majd zsebébe gyűri a papírt, szó szerint és szétnéz felmérni, pontosan hol is áll, merre kell indulnia, a következő pillanatban pedig gyors léptekkel indul neki a megteendő útnak. Még jó, hogy a stég nem valami nagy területet ölel fel, de az eddigiek alapján van egy olyan sejtése, hogy Angyalkától sok minden kitelik, mert angyalkának a glóriája kezdett kiégni, vagy vajon volt neki olyan egyáltalán?
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. január 23. 14:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér