29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 38 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Bajnóczi Kimoriah
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 539
Írta: 2020. január 22. 09:59 | Link

Quinn Ashwood
;danceintherain ;közöstüdőgyuszi

Ha eddig aggódtam amiatt, hogy itt élésem elég rövid lesz, ha már az első napokban nem tudom magam feltalálni, akkor hatalmasat tévedtem. Pedig aggódtam miatta. Amikor az ötlet felmerült még egyáltalán nem, eszembe sem jutott aggódni, csak az járt a fejemben, hogy visszatérek oda, ahonnan indultam, teljesen más emberként. Új élményeket szerzek, új barátokat, ismerősöket, kapcsolatokat, élem a kis életemet a növényeimmel, bejárok az egyetemre, tanulok és minden jóság. Na igen, csak lehet az új élményt nem így kellett volna elképzelni. Jázmin sem ilyen élményre vágyott valószínűleg Aladdinnal, ahogy én sem az ismeretlennel, de ha már a kabátom a földön kötött ki, akkor bizony mozogni kell, nincs mese. Nem is gondoltam át igazából, hogy mit is csinálunk valójában, amikor a férfi szélesen elmosolyodik, én pedig a felém nyújtott kezet elfogadva lépek hozzá közelebb, majd még közelebb, ahogy magához ránt. Szélesen mosolyogva, már-már teljesen elázva, majd nevetve emelem fel fejemet, miközben ő kezét emeli a magasba, nem törődve azzal, hogy az arcomra repül a jéghideg bármi is. Hagyom, hogy vezessen, úgy idomulok hozzá, mint egy hajlékony nádszál. Kipörget, vizes tincseim csapna arcomba, de nem érdekel, csak nevetek az egészen, és ahogy mögém kerül a férfi, mosolyom szélesebb lesz, főleg, amikor meghallom rekedtes hangját.
- Te sem vagy semmi – kicsit fordítom csak hátra fejemet, hogy biztosan meghallja, ajkaim szinte arcának csontját érintik, de éppen nem. Kezeim felcsúsznak alkarján, csuklója környékén állnak meg pihenni, ahogy folyamatosan a zene és a férfi által adott ritmusra ringatom magamat. Ez vajon olyan történet, amit egy lány nem mesél el az apjának vagy a bátyjának? Tudja a franc, igaz? Mert, hogy én el fogom, abban is biztos vagyok, még annak ellenére is, hogy tudom mennyire ki lesz akadva mindkettő. Ismernek, úgyhogy meglepődve legalább nem lesznek. Új élmények, úgy ám!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 526
Összes hsz: 2251
Írta: 2020. január 23. 18:37 | Link

Alex Taylor Rainbow






Láttam rajta, hogy nagyon érzékenyen érintették a történtek, meg is tudtam érteni, hiszen én is ugyanígy reagáltam volna a helyében. Amit hallottam az apjáról, nem volt túl biztató, azt se tartottam jó ötletnek, hogy egyedül menjen el azokért a bizonyos képekért. Ez volt a legkevesebb, amit felajánlhattam neki, de továbbra is aggodalommal töltött el a gondolat, hogy vajon hol fog lakni, amikor eljön a szünidő, ezért is kérdeztem rá, hogy vannak-e itt ismerősei, barátai.
- Naná, hogy megteszem, szívesen segítek, nem szeretném, hogy egyedül menj oda. Ha ketten megyünk, akkor talán jobban visszafogja majd magát, és nem csinál cirkuszt - feleltem a lánynak biztatóan, majd viszonoztam az ölelését, közben pedig bőszen egyensúlyoztam, hogy ne essünk le a padról. Kiderült az is, hogy Alex-nek nincs hová mennie, mert a közelben senki sem volt, akihez segítségért fordulhatott volna. Rögtön felelősséget éreztem iránta, hiszen megnyílt nekem, tisztában voltam a problémájával, mindenképp segíteni szerettem volna neki.
- Figyelj, lehet, hogy furán fog hangzani, hiszen alig ismerjük egymást, de lenne rá ötletem, hogyan tudnék segíteni. Legalábbis tudnék neked ajánlani egy ideiglenes megoldást arra, hogy hol lakhass szünidőkben, amíg a saját lábadra nem állsz - néztem rá mosolyogva, majd folytattam a mondókámat, közben feljebb csúsztam a padon, immár kényelmesebben elhelyezkedve.
- Van egy nagy lakásom itt a faluban, van benne külön vendégszoba is, ha gondolod, ott ellakhatsz, még nekem is lenne társaságom a macskán kívül. Aztán, ha gondolod vállalhatsz valami diákmunkát, aztán szépen lassan össze is tudsz spórolni magadnak annyi pénzt, hogy aztán önállósodj. Persze, ez csak egy ajánlat, de szívesen fogadnám, ha élnél vele, ez csak rajtad múlik. Nem is zavarnánk egymást, nagy a kéró, meg anno a szobatársaimmal is jól kijöttem. Álláskeresésben is szívesen segítek, elég sok részmunkaidős meló van - ajánlottam fel a lehetőséget neki, az pedig már csak rajta múlt, hogy élt-e vele. Végiggondolva az opciókat ez jutott eszembe megoldásként. Mindig is szívesen segítettem másoknak, ahogy csak tudtam, ez alól pedig Alex sem volt kivétel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alex T. Rainbow
Diák Navine (H), Másodikos diák


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. január 25. 11:38 | Link

Alíz


Olyan szürreálisnak tűnt az egész szituáció. Alex lassacskán elkezdett azon gondolkodni, hogy megcsípje magát, meg megbizonyosodjon róla, hogy az a levél és ez a beszélgetés ezzel a végtelenül  kedves lánnyal mind csak a fejében született és ott is fog maradni, s miután felébred, szerte foszlik majd. De nem, ez mind valóság. Alex lassacskán érezni kezdte, hogy egy új fejezet közeleg, sőt, már meg is nyílt, el is kezdődött. Egy fejezet, amiben fel kell nőnie az élethez, s maga mögött kell hagynia minden rosszat, ami volt. Azt kívánta, bár ne fájna annyira a múlt. Bár ne tűnne ennyire nagynak és ijesztőnek a jövő. De belátta, hogy a legjobb, ami tehet, ha a jelent veszi irányítás alá.
- Oh, az a férfi egy igazi leejtett vajas kenyér. Avas vajjal! - tette durcásan karba a kezét hősünk, elég nagy hangsúlyt téve a tényre, hogy avas a vaj az apja lelkében - Megromlott cukor, savanyú tej. Én nem akarok semmi csinálni vele! Én elvágom a kontaktust! Én még az én nevemet is megváltoztatom! Én nem akarom tovább vinni az ő nevét! - gondolkodott hangosan, morcosan nézve most már maga elé. Habár hirtelen felindulásból mondta ezeket, utólag nem is tűntek akkora ostobaságnak. Mindig is szerette édesanyja nevét. Erőt és magabiztosságot sugallt a neve, ami hű volt a legerősebb, legjólelkűbb  asszonyhoz. De, amit most hallott, nem hitte el. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy versenyautó gyorsaságával fordította beszélgetőpartnere felé a fejét, csodálkozásában akkorára tátva száját, hogy egy bowlinglabda is könnyű szerrel kipottyanhatott volna rajta.
- Komoly vagy? Én... Én... Te vagy a legjobb, legszuperebb, legkedvesebb, legcsobásabb lány, akivel valaha találkoztam! - hadarta, boldogságtól sugárzóan, majd felpattant a padról - Huuh, ez annyira izgalmas lesz, nekem még soha sem volt szobatársam! Én majd festek neked és csinálni fogok barátságkarkötőt! Szeretek takarítani! Neked nem kell aggódnod! - járkált fel, s alá a pad előtt. Aki eddig többször látta Alexet,jogosan gondolhatta, hogy elrabolták és ez csak valami gyenge imposztor. Valami váltás talán tényleg történt benne.
- A te neved Alíz, igaz? Te vagy a napfény, ami életet hoz a földhöz! - állt meg a lány előtt és nézett a szemébe hálától csorduló tekintettel.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. február 8. 15:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. január 25. 20:30 | Link

*sigh* Lacika - otthon

Ha olyan alkat lenne, érdekelné az, mennyire telnek a nap, hetek, ezen az isten háta mögötti helyen, de szerencsére folyton mozgásban fel sem tűnik neki, hogy majd' egy hónapja ideette a fene. Mondhatni, hogy nem lenne ezzel semmi gond, de igenis akad, azonban az ő véleményére ezen téren, még mindig nem kíváncsi senki sem. Azonban, legalább ez a sziget, a ház az, amely olyan elviselhető kényelmes és hangulatot teremt, amelybe már szívesebben felejtkezik bele, tény, itt sem lel meg mindent, nos, attól még akadnak érdekességek.
Lustán elnyújtózva kecmereg ki a fotelből, legutóbb forgatott újságot dobja a többi tetejére, a halomra és egy mozdulattal roppantja ki elgémberedett tagját. A világ dolgaival néha törődve, vagy célzott keresgéléssel eltöltött idő most semmi újat nem hozott, fogalma sincs, hogy a világuk unalmas manapság vagy nem mernek mindenről beszámolni, legnagyobb bánatára. A cenzúrázatlan, kendőzetlen igazságot papírra vetni ugyan nem a legkifizetődőbb, de relevánsabb lenne, mint pár szép szó arról, hogy mi a gáz. Bár tény, a varázstalan világ szépen forrong vagy épp pusztul, nem lepi meg, ott valahogy ez olyan mindennapos – még ha ezek most szélsőséges esetek, történetek -, hogy meglepettsége elő sem mászik. A ház most csendes, mindenkinek van dolga, magának is kellene találnia. Egy pohárért sétál, aranyló italt tölt belé és lustán kortyol belé, ahogy az italtálaló pultnak dőlve gyújt rá, ha már szabad program van, szabadon is tesz, ezt a levegőt egyelőre csak ő szívja. Az órára tekint, apró hümmentve realizálja az időt, most már legalább hozzászokott az ittenihez, de az óralap másodlapocskája, az az apró azt mutatja, amelybe beleszokott. Nos, túl sok az eltérés, még mindig. Mindegy. Neszt hall, nem a macska az, legjobb tudomása szerint az még csak a másik oldalára sem fordul, pláne nem kintről, vagy fene tudja honnan befelé mászva. Újabb korttyal pillant a forrás felé és ereszti le poharát végül.
- Téged is hazaesz a fene, ha kiszórakoztad magad? - horkan fel, nem tetszése nem újdonság, nem is az első. Nem fontos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. január 25. 22:31 | Link

Ruben bácsi

Hosszú nap volt ez is, volt egy kedves diáklány a közeli varázslóiskolából, aki nemrég cikket készített vele az iskolaújságba. Vele! Nagyon tetszett neki az ötlet, azonnal ugrott is rá, mostanra pedig Gerda csak azért ugrott le a faluba, hogy adjon egy példányt a kissrácnak is. Egész hazáig ezt böngészte, néha kiszélesedő vigyorral olvasgatva a korábban adott válaszait, és Gerda azokhoz írt körítését. Ez irtó jó, alig várja, hogy a többieknek is megmutassa.
A teraszra felsétálva érzi a mágia bizsergését a bőrén, ahogy a hely védővarázslatai felismerik és átengedik. Anélkül halad tovább az előszobán, hogy megválna a cipőjétől és a kis hátizsákjától, ragyogó, sugárzó mosollyal libben be a lakásba, hogy aztán szembetalálkozzon az iszogató Rubennel.
- Szia, Ruben báácsi. - Enyhén elnyújtja az 'á'-t, csak annyira, hogy az még természetesnek és ne karikaturisztikusnak hasson. Széttárja a kezeit, majd rövid nekifutást követően gyermeki lelkesedéssel megöleli kedvenc bácsiját. Ruben jobb, ha vigyáz, mert ha a férfinak nem elég jók a reflexei, lehet az itala is kilöttyen.
- Mit iszol? Én is kapok?
Utoljára módosította:Márton László, 2020. január 25. 22:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. január 25. 22:51 | Link

*sigh* Lacika - otthon

Az egy dolog, hogy holmi jött-ment alakok nem járhatnak csak úgy ide be, de néha kicsit még jobban rányomna arra a szelektációra, amelyet a bűbáj művel, csak akkor még ő lenne a szemét dög. Így is, csak akkor jobban. A sűrű léptek apró lábakhoz tartoznak, szemeit némán hunyja le, pár pillanatig kiélvezi még a társas magányt, meg inkább erőt gyűjt, mert sok minden van, amit ő nem bír, nem szeret, amire fintorog és azok között ott van az apró lábak gazdái. Ha valami, amivel végképp el lehet kergetni, az egy gyerek. Minél kisebb, annál rosszabb. Ezer kérdés, hangos, szagos, napestig sorolhatná, neki a türelme pedig nem erre van, szóval... Azt tudja, hogy a közelben van egy iskola, meg a faluban még egy, ahol az igazi apró népség lakozik, mindeddig a közelükbe se ment, és, ha valami biztos biztonságban van tőle, az ezen helyek egyike. Parancsra más cselekedni, szép, kérlelő szavakra is, de ez nem fenyegeti, vagyis de, az előszoba felől, és bár érti, miért történik, ezzel látványosan nem hajlandó békélni. Nem jobban, mint a helyzettel. Sosem békés.
- Bácsi – nyög fel fájdalmasan, inkább kést nyomjanak a combjába, tövig, de ez a hanglejtés és maga a szó... Orra rögtön ráncolódik, tekintetével megkeresi őt, lefelé pillant és erőltetett mosolyt ereszt. Látványosan nem tetszik neki az, akit lát. És biztosan tudja. Mire azonban bármit hozzáfűzne, még rohan is, ha nem lenne a segge mögött a pult, hátrálna, csapódjon a falnak felőle, majd koppan a feje, de így csak őt tudja eltalálni, koccan egyet a bútorral, dereka fájdalmasan nyomódik az élének, torkából pedig mordulás tör elő, más, ekkor indokolt kedveskedő nevetése helyett.
- Hogyne, kakaót, vagy langyos tejet esetleg, hogy aztán ledőlj délutáni sziesztára. Nem kéne neked napköziben lenni? - fog a poharára, szusszant türelmetlen, hessegeti is, amikor kiszúrja a lapot nála.
- Az meg mi? - nem szokása kérni, így veszi is el tőle és olvassa a címlapot. - Mivan? Edictum? Minek ez neked, nem is vagy iskolás. Vagy de? Franc tudja – legyinti el a dolgot, az most tök mellékes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. január 25. 23:10 | Link

Ruben bácsi

Pedig Ruben igazán tudhatná már, hogy Leo elől egyszerűen nincs menekvés. Ez a mosoly, ezek az apró lábak, a kezek, a gyermeki lelkedés mindenkit elér. Mégha áthatni nem is hatja át, a férfi például elég immunisnak bizonyult a bájával szemben, de szerencsére ezzel egy viszonylag szűk kör részét képezi. A szurkálódásra, sőt, ne álszerénykedjünk, a nyilvánvaló sértésekre csak úgy tűnik, mintha még jókedvűbb lenne - az embernek az az érzése, hogy nagyon is tudja, érzi, mennyire irritálja a másikat. Hiába, Ruben reakciója tényleg rajzfilmbe illő, olyan tipikus morcos nagybácsi.
- Egy kakaó vagy forró csoki nem is lenne rossz. Betakargatsz a délutáni alváshoz? A szieszta elég jól hangzik.
Meg se rezzen, ugyan már. Elengedi Rubent, amikor a férfi megszemléli az Edictum címlapot, sőt, büszkén kihúzza magát és összefonja a kezeit maga előtt.
- Benne vagyok a suliújságban, ami van itt a szomszédban varázslóiskola. Én leszek a következő Pulitzer-díjas újságíró, tudtad?
Fogja magát és Ruben mellett beáll a pulthoz, a két kezét megtámaszja a szélén, majd fellöki magát és kisebb mászómutatványt követően felül a pult tetejére, így ő is rálát rendesen a lapra, amit Ruben a kezében forgat.
- Sztár vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Quinn Ashwood
INAKTÍV


apnyu | a másik Szombat lány
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 526
Írta: 2020. január 25. 23:16 | Link

Ká

Élvezi az esőt, a szabadságot. Épp, mint egy fesztivál, ahol kötetlenül élheti ki a vágyait. Igaz, Quinn a mindennapokban is egy saját fesztiválban él, a sajátjában, ahol a határok egészen ki vannak tolva, talán nem is léteznek. És hogy ez jó-e? Kinek mi, ugyebár. Az esetek nagy százalékában az egyszerű kattantsága miatt teljesen jól érzi magát és annak ellenére, hogy eleinte mennyire nem akart egy ilyen pici faluba költözni, megszerette.
Minden nap megismerkedhet itt is új emberekkel, ahogy teszi azt ezzel a nővel. Nem érdekli a neve, sem a származása, sokkal inkább a lazasága. A mozgása. A tűz, ami egy rövid időre gyúl kettejük között. Igazi szívtipró mosollyal pillant a karjai közt tartott nőre és csak óvatosan közeledik. Épp annyira, hogy az még ne tűnjön tolakodónak.
Amikor arcát felé fordítja, Quinn halvány mosollyal belehajol a nyakába. Orrát húzza végig bőrén egészen a füle tövéig, ahová nyom egy apró csókot. Csak egy aprót, talán meg sem érzi.
Ahogy a lassuló dallam újra gyorsulni kezd, ő azzal a lendülettel pörgeti ki a nőt és engedi el. Arcába hulló hosszú, fekete tincseit rázni kezdi, majd hátrasimítja, félig lebillentett fejjel közelíti meg újra Őt. Körbetáncolja, eladja magát, és csak egy-két perc elteltével veszi észre, hogy már nem csak ketten táncolnak a téren. Nevetve pörget meg egy esernyős nénit, majd egy gumicsizmában és esőkabátban bulizó kislányt, de tekintete végig a nőre tapad. Rá mosolyog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. január 25. 23:30 | Link

*sigh* Lacika - otthon

Minél hevesebben tiltakozik, annál rosszabb és erősebb az, hogy tapad és próbálkozik. Ahelyett, hogy mogorva arca elijesztené, még inkább marad. Ez a taktika elsőre sem sikerült, sőt, eréjes szavai sem, semmi, amitől más kölykök talán sikítva futnak az anyjuk szoknyája mögé, hogy megvédje őket a gonosz embertől. Mert bácsi... koránt sem az. De olaj kell a parázsra is, hát még a tűzre, nem is kell külön kérni. Fújtat egy sort, mint a kitörni készülő dühös bika, szabad kezét lógatja, majd a pultra támasztva kocogtat körmével türelmetlen, mire a kezek szorítása enged és ellép tőle. Nemhiába, többet van házon kívül, ha a másoknak oly aranyosnak tartott arcocska is itt van. Woody-val többet lóg a kölyök, ez biztos, neki van gusztusa hozzá. Nem csodálja.
- Majd anyád betakargat, nem vagyok én arra szerződtetve. Tudod hol a hűtő is ugye – int színpadiasan a konyha felé, lám, kedvessége most mutatkozik be igazán. Íme, pont tökéletes. - Jól hát, az összes ötletem jó – mormogja, majd figyelmét szerencsére hamar leköti az újság, átfutja a címszavakat, a küllemet, egészen komolynak néz ki, látszik, hogy időt töltenek vele, de hogy mégsem hivatalos. Szemöldöke megemelkedik a pöttöm szavaira, talán ritkaságba megy az, ahogy így tekint rá – sőt, biztos -, de tekintete egyszerre érdeklődő és meglepett.
- Mi a szart vagy te egy iskolaújságban? - erről nem volt szó, tudomása szerint. Ha hülyeséget csinál, oké, ő szív érte, de ha mindenkinek... Szinte már-már úgy tépi fel az oldalakat, hogy kikeresse azt, ami róla szól és falja a szavakat. Még a poharat is leteszi, némán futja át és értelmezi, ahogy egyre előrébb jut, úgy húzódik az arca. Vigyorra. Aztán röhögni kezd, nem tudja bent tartani. Igen, ezek komoly dolgok és... mégsem. Még meg-megrázkódó vállal pillant rá.
- Sztár... meg oknyomozó riporter – egyelőre nem forgatja tovább a lapot, ezen még ki kell mulatnia magát. - Mondanám, hogy nem illik hazudni... - a pult másik felére helyezi a lapot, a fejét megcsóválva ereszti el a sorokat. Komédia.
- Jó atyád mit szólt? Remélem őt jobban mulattatod, mint engem... - sztár. Lenyeli a gondolatát, egyelőre.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. január 25. 23:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Márton László
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. január 26. 00:15 | Link

Ruben bácsi

- Olyan izé vagy. Kicsit se vagy kedves... - ráncolja a homlokát némileg rosszallóan mostanra, mert hát Ruben egyre kevésbé válogatja meg a szavait és egyre nyersebben viselkedik vele. Nem mintha nem tudná, hogy ki nem állhatja a gyerekeket, az sem biztos, hogy ez a rosszallás teljesen őszinte, merthát.. nos, ki tudja.
A férfi ott "teszi jóvá" a dolgokat, amikor az Edictumos cikket olvasva nem finnyázik, hanem láthatóan ő is legalább annyira jól szórakozik, mint amennyire Leo szórakozott, miközben Gerdával beszélgetett. A cikkbe illesztett képek is tiszta előnyösek, tetszetősen összerakott.
- Ő még nem tud róla, meglepetés lesz. De na, gyere már ide..
Először csupán a fejével int, ám hamar belátja, Ruben teljesen immunis, sőt, ellentétes pólust képvisel mindennel szemben, ami Leo. Először úgy tűnik, mintha a kisfiú bőréről fura, sötét kipárolgás indulna meg, majd ahogy telnek a századmásodpercek, úgy sűrűsödik fekete füstté, mely bevonja az apró testet.. bevonni? Sokkal inkább mintha maga a matéria foszlana szét, a levegőben az enyhén épp csak érezhető szulfur illata elveszik a füstölők aromájában. A folyamat furcsán követhetetlen, nehéz lenne megmondani, mikor tűnik el teljesen Leo alakja, mikor formálódik új sziluett az amorf formátlan füstből, s veszi át a tíz éves kisfiú helyét egy másik alak.
A pulton ülő "személy" valójában távolról sem hat embernek, még ha megjelenése többé-kevésbé antropomorf is. A vékony, szálkás alkatú férfi(?) bőre levendulatszínűnek tetszik, félhosszú, enyhén göndör fürtjeiben is a sötétlila árnyalatai köszönnek vissza. Mégis, a leginkább feltűnő a koponyájának két oldalán tekeredő szarv, illetve az átváltozás után érdeklődően lendülő villás farok. A lény vigyorában villanó két szemfog mintha élesebb lenne, de még nem vámpírszerűek. Márton Lacika kisiskolás ruhája is a múlté, a hátizsák már sehol,  a szépen vasalt kis méretű ing is, helyüket színes mintás, laza kimono szerű, de szabásában inkább távolkeleti hangulatú köpeny veszi át, amely épphogy csak körbeöleli az alakját. Szarvait csillogó drága ékszerek díszítik.
- Mostmár jobb? - Kezeit kinyújtja Ruben felé, hívogatva, hogy lépjen közelebb a pulthoz, melyen még mindig ül.

Utoljára módosította:Márton László, 2020. január 26. 00:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. január 26. 00:54 | Link

Lacika Yezebel - otthon

Gúnyosan horkan fel, mint aki jól szórakozik e szavakon és valóban. Nem, nem fogja vissza magát, ezen falak között nem kell, innen semmi sem megy ki, még az ablakon bekukucskálók elé táruló látvány is bőven az illúzió műve, nem hagyta meg még a kulcslyukat sem, így aztán semmit sem kell szégyellnie, a szavakat lenyelni főképp nem, undormányosabban hatna az, ha mézes-mázos szólamban szólna a gyerekhez, ha becézné, karácsonykor épp elég kedves volt, csomagot is kapott, többet is, ezek után egy évre bőven elég is, sőt mi több, a gyereket nézve véglegesen elég, nem egyszer fejezte ezt már ki, de... láthatóan, még mindig Lacika homloka ráncolódik. Tény, hogy a cikk javít a renoméján, jó pont arra, hogy amúgy nagyszerűen mulatságos olvasni és értelmezni a sorokat, mögéjük látni, látni, hogy azok a kis gyermeki vágyak mennyire... álszentek. Csoda, hogy a plafon a fejük fölött maradt, némán ismeri el csupán, hogy egy tényleg zseniálisan elhúzott mézed madzag volt, körbe is tekerte vele a nőt, meg aki csak olvassa, de félő, ha kimondja, elbízza magát, amelyből így sincs hiány. Az a lényeg, hogy ebben a családban senkinek nincs gondja ezzel. Minden tökéletes.
- Azt a meglepett arcot látnom kell. Előttem add oda azt neki – szinte már-már parancsoló, mégis, tényleg vágyik a látványra, a szavakra, amelyek először el fogják hagyni az ajkait, ő pedig csak majd ül, áll, valamit tesz a háttérben és talán ugyanúgy fog kacagni, mint az előbb. Nem biztos, hogy a címzettnek is ugyanúgy tetszeni fog, bár sosem tudni. Vannak dolgok, amelyek előtte is rejtettek és annak is kell maradniuk. Neki is kell meglepetés, nem? - Mondom nem ringatlak álomba – ezen képpel biztos nem reagál holmi csalogatásra, ösztönös és direkt, igen, talán kicsit még rá is tapos arra, hogy mennyire nem akarja a közelében tudni azokat az apró ujjakat, amelyekről még most, csak látványától borsódzik, a nem jó értelemben. A poharáért nyúl hát, eltökélt terve, hogy nem tesz mást, csak áll, egy karnyújtásnyira, gebedjen bele, de mire a pohár az ajkaihoz érne, pontosabban megemelve áll meg ott, megérti a csendes és a jelenséget. A változást.
A normál reakció egy öblös üvöltés lenne, néha még a varázsvilágban is lehet megrökönyödés és ijedtség, azonban minden, ami ide képzelhető, hogy történik az apró gyermekkel, hogy talán meg kellene illetődni, az most hiányzik. Cserébe széles és őszinte vigyor ül ki képére, láthatóan nem először kíséri ezt végig és az is biztos, hogy a pokróc viselkedés talán végig erre ment ki. Nem most, hanem mióta Lacika. A kísérő illatot szívja be, mélyen, ahogy a kortyot önti le torkán, és mire a pohár üresen koccan a pult lapján, az egész véget is ér. Mintha a gyerek sosem lett volna ott, vagy mintha az ő egyik olcsó illúziója lenne, de nem, ehhez neki semmi köze sincs.
- Már akartam kérni, hogy tedd meg. De megint az én fejemben élsz – cisszeg rosszallóan, de cseppet sem komolyan. Valóban. - Itthon abban vagy, amiben kényelmes. Nem, neked a „cuki” kell – mordul rá és egy öles lépéssel kerül hozzá végleg közelebb, teljesen, ahogy eddig szinte menekült, most úgy súrolja a lelógó lábakat és combokat testével.
- Szóval, most, hogy sztár lettél... – forgat szemet, mert hát... hagyjuk is, és megtámaszkodik mellette. Egy kósza tincsért nyúl és löki félre, mintha az átalakulás során ez elkallódott volna.  - ...legalább szóba állsz velem. Unalmas voltál eddig – ő meg kegyetlen őszinte. Mindig.
Utoljára módosította:Weiss Arion Ruben, 2020. január 26. 01:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. január 26. 01:49 | Link

Ruben

Habár az ifritet személy szerint nem zavarja ennyi idő után, talán sosem zavarta igazán, de valahol szomorú a tény, mennyire álságos és hamis Leo 'karaktere'. Túlzás ugyan azt mondani, hogy tényleg minden hazugság, amely elhangzik a szájából, mikor nem önmaga,  ám a maszk nem hiába maszk, funkcióját, célját tekintve más miatt létezik, nem azért, hogy reprezentálja az általa rejtett, valódi arcot. László, akárhogy is nézzük, valójában nem létezik, gyermeki, őszinte lelkesedése, naivitása és esetlensége hosszú évek alatt csiszolt allűr, egy szerep, amit mondjuk Yezebel indokolatlanul élvez még mindig. A gyerekekkel mindenki bizalmasabban bánik, könnyebben nyerik el az ember szimpátiáját, és úgy alapvetően nem tekint senki rájuk valódi veszélyforrásként, de még csak kockázati tényezőként is. Volt idő, a boszorkányüldözések idején, mikor a "jó" keresztény inkvizítorok, kutatták a mágiahasználókat. Akkor a gyerekeket isten teremtményeinek tekintették, akiket még nem szennyeztek be olyan földi bűnök, mint álszentség, épp ezért, ha valakivel kapcsolatban egy gyermek állította, hogy boszorkány, mindenféle per nélkül, azonnal bitófán végezte. A szélsőségeket azóta a társadalom konvenciói lekerekítették, de alapvetően a gyermekek megítélése nem változott az idők folyamán.
- Azt hiszem, nem lesz túl boldog. Amikor legutóbb egy aurorral ismertettem meg, tudod mi lett belőle. - Messze jobban szórakozik mindezen, mint amennyire indokolt lenne, de megszokhatták már tőle, hogy az unalmának elűzése érdekében Yezebel hajlamos.. játékokra. Ezeket a játékokat nem mindig élvezik a többiek is, de alapvetően ártalmatlanok.
- Ez csak egy sejtés, de mintha nem kedvelnéd annyira Leot. - Sejtés, nyilván, nem mintha nem tette volna Ruban elég egyértelművé, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az alakot. A kamasz Fruzsina még átesik a rostán valahogy, de László teljesen kívül esik az ingerküszöbén. A megjegyzésre felkapja a fejét és álmeglepettséggel-felháborodással eltátja a száját.
- Unalmaaaas? Leo az egyik legjobb aktom, ezt a sértést jobb, ha minél előbb jóvá teszed valamivel. - Egyik kezével kinyúl a poharak felé és elvesz egy másikat pultról, odateszi Rubené mellé. A talpa jelzésértékűen koppan a felületen.
- Tölts nekem is, ha már kakaó és meleg tej nincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 848
Írta: 2020. január 26. 19:07 | Link

Mester csaje

A mesém a fake családomról eddig hatásosnak bizonyul, de nem eléggé. Kérdései és ajánlatai mögött nincs sajnálat, csupán talán némi megvetést érzékelek. Megforgatom a szemeim, mikor a saját pereputtyáról kezd el beszélni. Még csak ez kellett nekem mára, hogy a mellett hogy tudom, neki anyagilag is jobban meg, hozzá csapjam még a sokkal kecsegtetőbb szociális helyzetet is. Remek.  
- Oh… ez… remek – színlelek némi meglepődést, hogy érezze, érdekel amit mond. Persze ennek az ellentettje igaz a valóságban. Nekem csak egy ikerhúgom van, de mostanság vele sem rózsás a helyzet. Az otthoni állapotokról pedig inkább ne is beszéljünk. Nem lenne szép felszakítani megint a sebeket. Tettem már azt eleget. Kezd kissé csendes lenni a helyzet és én ugye még be sem jutottam a házba. Szóval kell egy B terv. Hirtelen ötlettől vezérelve összegörnyedek, majd fájdalmamat tükröző hangokat hallatok. Nyögdécselek, sziszegek, miközben kezeimet a gyomromra szorítom, mintha az lenne a problémás terület. Szemeimmel néha fel-felpillantok a nőre, hogy lássam, ő mit szól a jelenethez. Kezét nyújtja felém, majd homlokomra nyomja azt, hogy megvizsgálja, van e lázam. Ha! Kérem szépen, nem véletlenül vagyok én színjátszós. Az már más kérdés, hogy nem igazán járok be, inkább a kastély mellé cigizni, de na, mégis csak nem a semmiért lettem beválogatva.
Gondolatban gúnyos mosolyt eresztek meg és már készülnék is rá, hogy na most akkor végre bemehetek a lakásba, mikor váratlan fordulat következik be. Gyámügyesek, olvasom le a szájáról, bennem meg megfagy a vér is. Louis anno sokat mesélt az árvaházról, hisz ő maga is onnan származott, majd szökött meg, mikor elég idős lett. Szóval igen, tudom, hogy milyen odabenn az élet, még ha saját bőrömön soha nem is tapasztaltam meg. Úgyhogy teljes határozottsággal vallhatom meg, hogy nem szeretnék odakerülni. Főleg, hogy minden, amit mondtam csak egy nagy hazugság része volt és amint a csaj kihívja őket és kutakodni kezdenek, talán megtalálják a valódi apám címét és, nekem meg most arra a szardarabra lenne legkevésbé szükségem. Felmegy bennem a pumpa, ideges és mérges is vagyok egyszerre. Szemeim ide-oda kapdosom, keresve valami kiutat. Aztán szép lassan elülnek bennem az érzelmek, mikor a férjéről kezd el prédikálni.
- Jó ötlet, talán ő tényleg tudna segíteni – eresztek meg egy halvány, ám szomorú mosolyt. Milyen jó is lett volna anno, ha valaki segített volna nekem, pont ahogy a nő most teszi ennek a hamis személynek. Talán akkor most nem az az ember lennék, aki, hanem egy sokkal jobb. Semmi utcagyerekek, semmi párnába sírt napok, csak nyugalom, árvaház és egy csomó idegesítő gyerek. Mondhatom kész álom.
- Esetleg segítene felkelni? Nem vagyok biztos benne, hogy egyedül menni fog – játszom tovább az agyam, ahogy a földön fetrengem, saját izzadságomban. Jó ötlet, hogy megvárom a férje bátyját, s bár vannak bennem kétségek, mégsem tartok tőle annyira. Ha mást nem, hát egy villát akkor is eltudok csórni. Lehet, hogy az is ezüstből van. Kinézem belőlük.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. január 26. 19:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bajnóczi Kimoriah
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 539
Írta: 2020. január 26. 19:59 | Link

Quinn Ashwood
;danceintherain ;közöstüdőgyuszi

És ilyenkor tudom csak azt tanácsolni minden nőnek, hogy ha kiugrasz valahova elfoglalni magad, akkor nem kell smink. Mert ugye, vannak a vízálló sminkek, rendben, de ha úgy indulsz el, hogy nem esik, majd jön a krach, akkor megszívtad. Nekem jelenleg nem kell aggódnom, csak élvezni a férfi mozgását és közelségét, ahogy még az esőn keresztül is, egy-egy közelebbi pillanatban megcsapja orromat bőrének illata. Lehet nem is bőréjé, franc sem tudja, nem fontos, nem érdekel, csak ahogy megérzem az elektromosságot gerincem mentén fel s le futni, ahogy közelebb von magához. Csak szemem sarkából látom meg a mosolyt, ami engem is mosolygásra késztet, hogy fejemet hátra vetve támasszam a férfi vállának, akinek orra óvatosan szánkázik végig nyakam vonalának mentén, amitől a már-már zavarbaejtő bizsergés csusszan végig rajtam ismét, hogy végül felerősítse egy észrevétlen puszival. Hideg ajkai érintik hideg bőrömet, de összetéveszthetetlen érzés.
Ami hirtelen megszakad, mert ismét kipörget, majd épphogy megtalálva az egyensúlyomat eresztem el a biztos kezet, hogy észrevegyem végül magamat és a körülöttünk lévőeket is. Széles mosollyal, a dallam ritmusára mozogva követem végig forgolódva, ahogy a férfi mozog, majd ahogy elkapja a nénit, végül a kislányt, én sem vagyok rest megfogni egy éppen felém tartó férfi kezét, hogy bizony akkor, ő is táncol, ahogy körülöttünk még megannyian. Nevetve fordítom fejem az ég felé, ahogy a férfi megforgat, végül kezem ismét az ő tenyerébe csusszan, de tekintetem le nem venném róla. Nem, nem, nem hagyhatom, hogy csak úgy eltűnjön minden szó nélkül. Tudni akarom ki ő, így barnáimat le nem veszem róla. Nem mehetsz el. Elkaplak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot A. J. Wayne
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2020. január 27. 13:31 | Link

~ Niko ~


Sok felesleges papírmunka… nem csak a suliban, de még a hivatalnál is. Persze, a munkám másik fele ezzel jár, mert mégsem elég jelentés az, ha szóban elmondja az ember a történteket. Azt sem értem, hogy a Merengő miért van akkor… Ott még át is élhetnék a dolgokat az agyasok. Mondjuk így belegondolva ebbe az egészbe, inkább megkímélném őket. Még a végén elsápadnak a sok átok láttán. Hát igen, az aktakukacok kevésbé tudják elképzelni azt, hogy mik is történhetnek a terepen. Személy szerint néhányat magammal vinnék egyszer… csak azt nem tudnám garantálni, hogy túl is élnék azt. No mindegy.
Csikkemet elpöcköltem, még mielőtt beléptem volna a faluban kihelyezett hivatalba. Korábban hoppanáltam már ide a Minisztériumtól, kezemben a csomó aktával, amit az itteni felettesemnek kellett leszállítanom. Mint valami futár. Az persze nem érdekli őket, hogy nem tudok azonnal ugrani, mikor csettintenek. Nekem még ott van az iskola. A lurkókat meg kell tanítanom a megfelelő bűbájokra és átkokra, no meg arra, hogyan védjék meg magukat. Van pár tehetség is, de van, kiknek nehezebben megy az elsajátítás. Erre van a korrepetálás… de amikor futárnak használnak, lehetetlen küldetés. ”Hát de úgy is ott laksz a faluban, nem? Igazán elvihetnéd…” Persze, de mit kapok én ezért cserébe? Még több aktát, amit cipelhettem.
Morranva dobtam is a felettesem asztalára azokat, majd adtam át az üzenetet, meg a kérelmet, hogy a hétre hagyjanak békén. Szeretném a szabad pillanataimat a családommal tölteni, főleg Riley-val. Mostanában úgy is elhanyagoltam… noha ez nem igazán hatja meg szerintem. Eddig nem is tudtam a létezéséről, mégis megvolt nélkülem. Az idő viszont kárpótolt, és amint szélnek eresztettek, már suhantam is kifele az épületből. Annyira jól esett, hogy nem kéretnek majd a héten, hogy boldogságom pillanatában neki is ütköztem valakinek, ahogyan a tér felé haladtam. – Uhm… bocsánat –pillantottam az illetőre. Még a jólneveltség… az persze, röhejes vagyok. Az már elmúlt. Szép volt, elmúlt, pont. A személy viszont ismerősnek tűnt, és jobban megnézve, döbbenten figyeltem tovább. – Nocsak… Niko! Ezer meg egy éve nem láttalak. Egyben van még a csárdám? –Valószínűleg ledöbbentettem kérdésemmel. Mikor visszatértem ide, nem igazán néztem körül, nem jártam be még annyira a falut és a csárdát sem látogattam meg. Azt hiszem itt lesz az ideje újra megnézni azt a helyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 526
Összes hsz: 2251
Írta: 2020. január 27. 18:20 | Link

Alex Taylor Rainbow







Alex elég sokat szenvedhetett az apjától az elmondása alapján, nagyon megsajnáltam, amiért elvesztette az édesanyját, aki megértette őt, illetve jól bánt vele. Neki sokkal rosszabb volt a helyzete, mint anno nekem, pedig az árvaházi évek sem voltak számomra egyszerűek, nagy szerencsém volt abban, hogy Timi örökbe fogadott, és mindent megadott nekem, mindent megtett értem. Persze mindig is kíváncsi voltam a vér szerinti szüleimre, de idővel a kíváncsiságom igencsak lankadt irányukba, amikor pedig megismertem anyámat, az elég nagy csalódás volt. Másodjára is bebizonyította, hogy képtelen a szülői szerepre, inkább újra lelépett egy kis magyarázkodás után, az öröm az ürömben az volt, hogy elég sok pénzt rám hagyott, így meg tudtam venni a hőn áhított lakást. Először nem akartam tőle elfogadni semmit, de mivel köddé vált, nem tudtam visszaküldeni neki a zsét, aztán végül kárpótlásként lakhatásra költöttem azt. Sajnáltam, hogy apámat nem ismerhettem meg, hiszen ő már rég elhunyt. Kíváncsi lettem volna, hogy ő hogyan viszonyulna hozzám, azt is el tudtam képzelni, hogy talán már korábban felkeresett volna.
- Ebben az elgondolásban csak támogatni tudlak. Egy ilyen emberrel nem tartanám én sem a kontaktust, hiszen ha ennyire rondán viselkedett veled, nem érdemli meg azt, hogy foglalkozz vele - helyeseltem, mikor közölte velem a lány a terveit. Lehet, hogy más nem erre a tanácsra számított volna tőlem, de én kicsit másképp vélekedtem a dolgokról, mint az átlag. Egyébként sem ismertem a családomat kis koromtól kezdve, most se sírtam anyám után, miután megint lelépett, nem érdemelte meg, hogy bánkódjak miatta, egyszerűen nem volt alkalmas az anya szerepre, ezt pedig el kellett fogadnom.
- Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Örülök, hogy tudtam segíteni, majd meglátod, jól elleszünk. Hű, az szupi, ha gondolod, majd megtaníthatsz festeni, lenne hová fejlődnöm! - néztem rá mosolyogva, nagyon jó volt látni, hogy ennyire boldoggá tettem a lányt az ajánlatommal.
- Az is pozitívum, hogy szeretsz takarítani, akkor majd felosztjuk a házimunkát - csillant fel a szemem, elgondoltam magamban, hogy majd megtanítgatom erre-arra a lányt, amihez meg én értek, nem tudtam, hogy tud-e például főzni vagy érdekli-e, de úgy gondoltam, hogy ha igen, akkor majd főzöcskézünk is.
- Igen, Alíznak hívnak. Örülök, hogy segíthetek. Van esetleg valamilyen kis állatod? Vagy szeretnél majd egyet? Nekem csak a cicám van, nagyon cuki, viszont átalussza a nap nagy részét - mondtam a lánynak, természetesen, ha volt kis kedvence, akkor hozza csak magával, arra gondoltam ez alatt, hiszen volt hely bőven a lakásomban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Quinn Ashwood
INAKTÍV


apnyu | a másik Szombat lány
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 526
Írta: 2020. január 27. 19:52 | Link

Ká

Éppen ezért választotta évekkel ezelőtt a férfi létet. Ideje nagy részében Quinn, általában kevesebben Bori. Egyszerűen, mert jól áll neki. Mert imádja nőiesen mozgatni tagjait és megbotránkoztatni a népet, meg persze levenni a hölgyeket a lábukról. Az éjszakai bárokban sem a férfiaknak táncol, de nem ám. A nőknek. Nekik, akik nem értik, miért visel női ruhát és hogy tud magassarkúban úgy táncolni, ahogy, és közben hogy veszi le róluk a bugyit a puszta tekintetével.
Felnevet a nő szemébe nézve. Szereti ezt, amibe belerángatta nem csak őt, de a többi idegent is. Gyerekek és felnőttek is táncolnak velük, de esernyő alatt, sokan ódzkodnak a megfázástól. Hát, őt meg pont nem érdekli, hisz most fiatal, ki kell élnie magát és minden őrültséget meg akar tenni még harmincéves kora előtt. Vagy inkább negyven.
A dal a végéhez közeledik és ő magához öleli a nőt. Belehajol a nyakába, csupa vizes tincseit a füle mögé tűri. Ajkait finoman érinti bőréhez miközben észrevétlenül a pad felé irányítja táncukat. Orra hegyét fel és le húzza nyakán a füle tövéig. Kezei a nő derekán pihennek még, egészen, míg ajkaival arcát nem érinti. Lehunyja a szemét, már érzi a nedves ajkakat övéin, de ahelyett, hogy megcsókolná, elvigyorodik.
A következő pillanatban szemtelenül kacsintva kap a rádió és a pálcája után, majd fordul sarkon, magára hagyva a csodálatos táncpartnerét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. január 27. 20:00 | Link

Lacika Yezebel - otthon

Neki aztán oly mindegy miben és hogyan, az idő alatt, amióta először pillantotta meg ezt az alakot, vagy azt a bizonyos első átváltozást, már bőven volt alkalma véleményekre, szavakra, amelyek neki célzottan érkezve alkották véleményét, de sosem volt nehezebb dolga, mint az a kölyök képe, akivel olyan szélesen szeret mosolyogni rá. És mennyivel nehezebb, amikor nem küldheti el a francba, nem úgy, mint finoman nem is olyan rég, melynek hatásra – talán, persze, sosem tudni pontosan – most immáron sokkal kellemesebbé válik a hangulat. Nem titok, az ő ízlését egyszerre könnyű és iszonyat nehéz eltalálni, míg Yezebel a maga nehéz természetével már talán egy fokkal könnyebb, de... mindennek van útja és ideje, amely bele lett ölve a tevékenységbe. A kötelező körökön kívül azonban, inkább nem érintkezne azzal az apró kézzel. Még azért a gondolatra kirázza a hideg, majd ajkaira már lusta, de széles vigyor kerül. Szinte már látja a szavakat, nem lesz túl boldog, nos, ez ez elég enyhe kifejezés. Nem titkolt azonban, hogy kárörvendő dögként mennyire kívánkozik az, hogy lássa. Azt is. Rohadt katasztrófaturista.
- És nem tanultál abból? Még a végén megkockáztatom, hogy te ezt élvezed – nyújtja tovább, már-már nevetni támadnak kedve, de csak lágy csóválás jut végül reakcióként az egészre. - Vagy meglepően szórakoztatni fogja, vagy... Nos, róla beszélünk. Sosem tudni – és ez így van jól. Nem álszent, nem állítja be magát olyannak, mint aki sosem esett ezen túl, mégis, még ha azt is nézzük, hogy ő milyen és milyen tudna lenni, egészen jól áll. Mert van a komoly rész, amikor igenis ügyel, mint valami mocskos nyalizó, hogy ne jusson ide. Aztán, van a csábítás, amikor meg telibe szarja, mi lesz később.
- Látszik, hogy te vagy az ész a családban – próbálja nem iróniától fröcsögve kiejteni eme szavakat, arca is egészen komoly marad. - Fogalmam sincs, hogy honnan jöttél rá. Talán mert nem szoktam neki esti mesét olvasni? - maradjunk annyiban, hogy semmit sem. És akkor minden szava békés marad. Most már látványosan másképp viszonyul felé, pedig tudja, Lacika ott van a zsebében, a szekrényben, mint a holnapi ruházat, de ameddig nem látja, neki nem létezik. Ebben meg szinte fájdalmasan egyszerű.
- Az – horkan fel a felháborodásra, és bár valójában nem az, neki igen. Jó ideje csak azt a felét látta, mert adni kellett mindenre is és elszórni a magvakat, előkészülni és a többi. Tudja ő, miért és mire kellett, de had tiltakozzon, amikor csak tud. - Nekem jóvá tenni? Elviseltem, egész jól, nem is értem, miért kéne bármit is tennem. Talán inkább nekem járna az – mintha amúgy akkora becs egy gyereket rendesen kezelni. Hah. Jó vicc. Az üvegért nyúl, amelyből korábban töltött magának, a kifejezetten erre való kristály tökéletesen megőrzi az aromákat, amelyből most nem rest neki tölteni először, aztán magának. A poharat megemelve koccintja lágyan csilingelve a másikéhoz.
- A sztárságodra. De ha akarod, keresek neked kakaót, vagy... tejet. Utóbbi talán biztos akad.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 539
Írta: 2020. január 28. 16:06 | Link

Quinn Ashwood
;danceintherain ;közöstüdőgyuszi

Nem tud érdekelni, hogy furcsábbnál furcsább pillantásokat kapunk, mert mi bizony esernyő nélkül és elég lengén öltözve élvezzük az eső adta lehetőséget, míg mások csak ide-oda lődörögnek az ernyőjük alatt. Nem fontos, mert ők is élvezik, csak éppen máshogy, de ez az én felszabadult örömömet egyáltalán nem befolyásolja, ami átjár, amikor csak a férfire pillantok. Na, nem arra, aki éppen velem ropja, hanem arra, aki belerángatott ebbe az egészbe, pedig meg sem erőltette magát, elég volt egy mosoly, egy kérdő tekintet, és már ringó csípővel indultam meg felé, mint valami rossz bemutatón.
A férfival nevetek, mint egy rendes őrült. Biztos vagyok abban, hogy nem csak egy megfázást, de még egy tüdőgyulladásért is simán bevállalnám ezt az egészet még egyszer. Fiatal vagyok, hát mikor élvezkedjek, ha nem most? Hetven évesen is megtehetném, ez tény, de azért ott már eléggé le van korlátozódva az ember, minthogy ugrálva és nevetve táncikáljon az esőben idegenekkel. Szinte ösztönszerűen távolodom el a férfitól, hogy visszatérjek ahhoz, aki megbabonázott mindenkit, majd teljesen hozzá simulva élvezzem ki a pillanatot, amit ad, amit adott nekem. Elmosolyodom érintését, akaratlan követem minden mozdulatát, fel sem tűnik, hogy a pad felé terelget, de a mozgása egy pillanatra sem áll meg. Tekintetem nem tudom levenni róla, elveszek a pillantásban, amit nekem intéz, szinte ver a víz a hűvösben, amikor ajkai csak egyre közelebb és közelebb merészkednek enyéimhez. De végül semmi nem történik, csak elvigyorodik, s mintha álmodtam volna az egészet ürül ki a tér szépen lassan. Mindenki megy tovább a dolgára, én pedig fejemet rázva, nevetve pillantok fel az égre a férfi hátáról.
- Ez komoly? – a kérdés költői, választ aligha várok, így teljesen elázva, fejemre lapult hajjal indulok meg a kabátomért, amit vállamra dobok, mert már elég indokolatlan lenne felhúzni, majd elindulok hazafelé. Egy forró fürdő nem árthat egy ilyen után, talán a merev végtagjaim is megköszönik majd. Pár lépés után pillantok hátra vállam felett, de a férfit már sehol nem látom. Elmosolyodom. El foglak kapni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikolai Weißling
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Csárdavezető
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 2117
Írta: 2020. február 1. 08:22 | Link

Elliot

Nehezen indult ez a nap. A délelőttöt kivette, hogy vigyázzon az unokahúgára és a kutyákat is megfuttassa. Szüksége van a nyugalomra, mostanság alig van otthon, de Annával sem olyan a viszonyuk, hogy szívesen menne korán haza. Ez van, ha valaki eljátssza a felesége bizalmát.
Még van egy órája azelőtt, hogy Noah meghozná Lenát, addig Csizmával és Kalózzal a faluban sétálgat. Egyik kezében egy szál cigaretta, a másikban a két kutya póráza. Csoda, hogy ilyen jól neveltek és nem kódorognak el, de ez mind Anna érdeme, ha Nikon múlna, már rég valamelyik pocsolyában fürdene ő is és az állatok is.
Na jó, talán ez már a harmadik szál, amit szív miközben beér a térre. Ebben a napsütésben hunyorog egy kissé, de legalább nem fagy le a keze. Arra azonban nem számít, hogy valaki szó szerint belefut. Mélyen szívja be a levegőt miközben az illető felé fordul és vonásai csak akkor enyhülnek meg, amikor felismeri a volt főnökét.
- Azt hittem, már meghaltál - vigyorog. - Az én csárdám áll még és testvére is van Nekeresden - megnyomja az 'én' szócskát miközben fél szemöldökét felvonja.
Rég volt már, amikor Elliot lelépett és rég volt az is, hogy Niko főnökké lépett elő. Végig is néz a férfin, változott, talán fel sem ismerte volna ha csak látja.
- Mit keresel itt, talán ki akarsz vásárolni? - kérdez rá két slukk között.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- De a szövetséges sose árt.
- Abban nem sok köszönet van. Én azt vallom, hogy amit akarok azt egyedül szerzem meg.
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. február 3. 12:42 | Link

Ruben

- Ugyan már, miért élvezném, hogy kijön a béketűréséből? Semmi bájosan szórakoztató nincs benne, ahogy ti emberek ügyetlenül csúszkáltok az érzelmeiteken, mintha sima jégen próbálnátok talpon maradni.
Nincs a hangjában direkt bántó él, pont ezért hat furcsán a szavak jelentése és tartalma azzal a lágy, enyhén szórakozott hangszínnel, melyekkel formálja őket.
- Sok-sok jóvátétellel tartoztok, ami azt illeti, utoljára akkor produkáltatok számottevő manamozgást, mikor beköltöztünk és felhúztátok a védelmet. Azóta... - Ezen a ponton mintha lefelé görbülne az ifrit ajkainak sarka, egyszerre dramatikusan szomorú és lemondó.
- Semmi igazán jelentős.. és még csodálkoztok, hogy kijárok a mágusok közé.
Nyilván ő az áldozat, még akkor is, ha gyakorlatilag nemrég ismerte be, hogy saját szórakoztatására kísérti a sorsot. Lábaival helyezkedik a pulton ülve, combjait jobban kitárja, legalább annyira, hogy Ruben kényelmesen közelebb férhessen hozzá. Villás farkával megböki az férfi oldalát, épp csak gyengén mintegy utalásszerűen noszogatva.
Koccintás után lehajt egy keveset az aranyló italból, a poharat visszateszi az asztalra, de még az ujjai közelében marad, viszont mindkét kezével megtámadaszkodik a márványpulton.
- Hiába ível felfelé a karrierem, pár csokor virág az öltözőme nem lesz elég.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. február 3. 20:44 | Link

Lacika Yezebel - otthon

- Mert olyankor finoman bánik a finom kis bőröddel, azért – ereszti meg vigyorát, persze, csupa irónia, minden csak nem jó az, ha valóban ez történik. Mindenki tudja, mégsem retteg vagy reszket, amúgy sem tett semmit és hát, nos, most valóban jó gyerek listán van. Gyűlöli is, a láthatatlan féket, amit rátettek és amely visszafogja. De ezzel a másik is tisztában van, sőt, mindenki. Bizonyára ezt is szórakoztatónak veszik. Horkant egyet közben. - Nincs sok érzelmem, de azok stabilak. Na de nem mintha te nem szoktál volna nyekeregni, ha nem kapod meg, amit akarsz – miért ne húzza akkor ő is a témát, ha már feljött. Érzelmek, heves hullámcsapások, mindenki más és más, mint valami paletta, de van benne valami rettentő egyszerű és könnyen értelmezhető. Ő kifejezetten ösztönlény, nem is tagadta sosem és soha, szélsőségek között pattog oda és vissza, vagy épp áttöri a határokat és... nos, erősebben nyilvánítja ki azt, ami kínozza vagy amit épp akar. Errefelé még nem adódott ilyesmi, meg is van lepődve, de ami késik, azt fogják épp vissza. Türelmetlen, ami azt illeti, de megtanult várni.
- Ó, mire fel az a sok-sok, lemaradtam valahol bizonyára – tényleg tudatlan, kérdő fejet vág, miért is tartozna pont ő, mikor annyi mindent ad, bár tény az is, hogy sose vezet listát semmiről sem, meg, nem is mindig kedves. A száj lefelé görbülésére néma és sajnálkozó „ó” hagyja el ajkait, menten meghatja a dolog, mindjárt. Csak még le kell érnie.
- Szóval valaki éhes, értem én – csóvál fejet. - Sajnos nem tudok mit tenni, meg van kötve a kezem. Nem rosszalkodhatok, és általában akkor szoktam. De majd... keresek valakit, vagy alkalmat, és akkor nem kell a műhiszti. Akarom mondani a bánat – javítja ki magát, az apró bökésre már vigyorra formálódik ajka, miközben odahúzódik, ha már ilyen szépen kéri, pohármentes ujjai lépkednek a mozdulat közben végig a combon, majd elengedve azt, támaszkodik meg ő is a pult lapján. Az ő kortya kicsit kövérebb, de hamar leteszi a poharat, apró mozdulattal szabadítja meg ajkát a rajta maradt italcseppektől a nyelvével.
- Na mert amúgy szoktam tökölni virágokkal – forgatja meg a szemeit. Minek, elszárad mind, manapság meg már aranyból is gyártanak, az legalább tartós. De hát ő meg a romantika... Érdekes páros.
- Inkább ívelne felfelé az én karrierem. Unatkozom – sóhajt keserűen, ha a másik éhes, ő meg tettre kész. Ezzel se mond újat, de mikor ne most beszéljék meg, mintha teljesen normális jelenet lenne ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. február 5. 14:51 | Link

Ruben

Dehogynem érdekesen hullámzó a másik, az ifrit szerint Ruben inkább csak előszeretettel fürdőzik az érzéketlenségében – igaz, bizonyos szempontból igaza van. Bizonyos aspektusait tekintve valóban jogosak a szavai, ugyanakkor Yezebelt szórakoztatja a férfi jóval ösztönösebb oldala. Az emberi ösztönök amúgy is felérnek egy jobb műsorral: hála szélsőségeiknek és kiszámíthatatlanságuknak. Még a legracionálisabban cselekvő embert is valahol ezek hajtják, a motiváció és elhatározás bölcsői, és hát igen ritka, hogy az emberek ezekkel szemben cselekedjenek. Ha mégis? A belső vívódás legalább olyan látványos előadás.
- Tudod, kinek a keze van megkötve? Az én kezem van megkötve és sajnos nem úgy, ahogyan azt szeretem. – Egy rövid pillanatra az ember még el is hiszi, hogy kelletlensége és felháborodása őszinte és valós, aztán ahogy a hangok visszacsengenek a fülben, úgy lesznek egyre hamisabbak és hiteltelenek. Súlytalanok.
- Szerződés köt, teljesítem a magam részét, mégis nekem kell mágusfaluban grasszálnom némi aktív mágiáért. – Ahogy Ruben közelebb merészkedik az unszolásra, elégedetten elvigyorodik és combjait épp úgy húzza összébb, hogy azok a férfi derekát érintsék oldalról.
- Na, csak valami komolyabb illúzió, azzal is beérem.
Ruben türelmetlensége, legalábbis, az, amelyet kihall a szavai mögött már majdnem bájosnak hatnak, legyen bármily szürreális és bohózatba illő vállalkozás “bájosnak” nevezni a másikat, de nem tehet róla, Yezebel számára valahol az egész társaság az. Kezeivel kinyúl előre és Ruben vállaira simítja az ujjait, gyengéden masszírozni kezdi a feszült izmokat.
- Csak nyugalom, nem kell sokáig unatkoznod, ez csupán átmeneti időszak, csak míg berendezkedünk.. – Szinte duruzsol, baritonja kellemesen dallamos, mintha valami visszafogott, prózai ritmusú verset szavalna, a maga diszkrét rímeivel és pontosan kiszámolt szótagjaival.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alex T. Rainbow
Diák Navine (H), Másodikos diák


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. február 8. 19:02 | Link

Alíz


Alex örült, hogy valaki megért. Eddig is kereste hozzá értő emberek segítségét, hogy hogyan lehetne máshogy, jobban viszonyulni, esetleg elviselni apját, ám amikor sírva, érzelemtől fűtve szörnyű jelzők hagyták el a száját, mindig leteremtették, hogy hogy beszélhet így a szüleiről, illetve az egyikről, hisz mégis csak szerepe volt a születésében. És igazuk is van, de az a ember, aki piaszagú lehelettel üvöltözött vele, az nem ugyan az a férfi, akihez az anyja hozzáment, akit ő szeretett. Amikor Valeria elment, valami meghalt Alexben is, de az apjában is. Azóta a férfi nem önmaga. Ezért nem is beszélt róla ugyan úgy. Jó esett neki, hogy Alíz ennyire egy nézőponton volt vele. De kíváncsi volt, mitől? Remélte, hogy vele nem bántak úgy, vagy esetleg rosszabbul, mint vele.
- Igen. - csúszott lejjebb egyetértően bólogatva - Hogyan tud valakinek, mint ő, olyan neve lenni? Rainbow. Ez túl édes neki. Ő szürke. - gondolkodott el az irónián Alex. Voltak halvány emlékfoszlányai arról, hogy megkérdezi az anyját, hogy miért is az a neve, ami? Mintha az anyja azt mondta volna, hogy ez a téma szított is egy kis vitát a két szülő közt, de végül Valeria, konfliktuskerülő és könnyen alkalmazkodni tudó nő engedett a tradicionális dolgokat kedvelő férfinak.
- Igen, fel-osz-ta-ni. Én alig használtam ezt a szót, talán mert ez nehéz. Na mindegy, szóval igen, mi tudunk majd festeni együtt. Ha te nyitott vagy, mi tudunk hajat festeni, én tudok! - dicsekedett el tudományával, majd visszagondolt, hogy a kék hány árnyalatában pompázott már a feje. Kicsit hiányzott is neki kicsit. Mióta a dolgok nagyon rosszra fordultak, azóta nem is színezte nagyon a haját, csak hagyta lenőni természetesre. Meglepően gyorsan nőtt a a szénaboglya a fején, habár kísérletezgetett pár növesztő bájitallal. Így kicsit elterelte a figyelmét az otthoni dolgokról.
- Szomorúan nem, de nekem van egy plüssöm, Tengeri-csillag. Én imádom az óceánt és a sellőket! - ült vissza izgatottan, csillogó szemmel Alíz mellé. Eddig nem sok embernek mesélt imádatáról, mert félt, mi van, ha kinevetik, hogy 10 éves kora után is vallás-szerűen imádja a tenger szülötteit, de a lány mellett már 100%-ban biztonságban érezte magát és meg mert vele osztani mindent.
- Micsodaaa? Neked van egy macskád? - csillantak fel az eddiginél is jobban hősünk szemei, s nyitódott akkorára kis szája, hogy egy sárgadinnye is könnyű szerrel belé fért volna - Oh, én Istenem! Én imádom a cicákat, hát, Én imádok minden állatot, de cicák! Awww! - tette rá kis kacsóit kerek arcára és lágyan benyomta őket - Mi a neve? - kérdezte elbűvölve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elliot A. J. Wayne
Tanár, Melodimágus, Auror, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Griffendéles exTerelő
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 1064
Írta: 2020. február 13. 11:12 | Link

~ Niko ~


Megannyi emléket szereztem ebben a faluban, és fájó szívvel hagytam is itt a helyet. Köztük a csárdát is, de az élet úgy kívánta, hogy meghozzam azt a lépést. Ám most újra itt vagyok és ki gondolta volna, hogy hamarabb botlok bele abba a személybe, akire hagytam az egészet, mint hittem. Meglepetésként akartam berobbanni az ivóba, ehelyett a téren futottam bele Nikoba. Szó szerint.
– Hamarabb kell felkelnie valakinek ahhoz, hogy engem eltegyen lábalól –kuncogtam fel halkan. Milyen kedves tőle, hogy már halottnak hitt… Mondjuk azt, hogy vannak is egy jó páran, akik ezt szeretnék, de mint mondtam: korábban kell ehhez felkelniük. – Nocsak. Egész jól megy akkor a csárda. Nem is gondoltam volna, hogy lesz valaha testvére. Gratulálok. –Minden elismerésem az övé, hiszen a jelek szerint elég jól felfuttatta azt a helyet. Elvégre az ember nem fektet olyan dologba pénzt, ami nem jövedelmező. Közben, ha a kutyusok engedték, kaptak buksisimit, nehogy azt higgyék, hogy őket nem vettem észre.
– Akar a fene kivásárolni. Rád hagytam, a tiéd a hely –nyomtam meg egy picit a „tiéd” szócskát. Egyáltalán nem azért jöttem vissza, hogy elvegyem tőle azt, amit rá bíztam. Kellene a fenének még egy nyűg. – Visszaköltöztem a családommal, mert ide szólított az aurori munka. Na meg tanítom a suliban a lurkókat, hogyan ne átkozzák szét egymást. Veled mi a helyzet? –dobtam vissza neki a kérdést, közben fejemmel biccentettem, hogy induljunk meg valamerre. Még az hiányozna, hogy valamelyik aktakukac véletlen utánam szalad a megígért pihenőm ellenére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. február 16. 17:53 | Link

Lacika Yezebel - otthon

Látványosan pillant a plafon felé, mintha várná, hogy leszakadjon vagy égi áldás hulljon, de aztán csak szórakozott mimikával fordítja vissza felé arcát, mint aki épp nagyon átérzi, hogy mennyire meg van kötve és mégsem. Teljesen mindegy igazából, mindenki úgy van, hogy lapulni kell és asszimilálódni, eladni valamit, ami nem igaz és ebben a nemrég még gyermeki testben ücsörgő az egyik legjobb. Talán kicsit önzően magát rakja oda még, mert illúzióval elérhetné és el is tudja, de az sem teljesen ugyan az és az igazi sem. De a játékok most kellenek, nem mintha amúgy nem élvezné, csak... mert nem.
- Várjál, várjál, ha lesz időm, sajnállak. Ó, van bőven, nekem sem tanácsbéli rang, semmi nem jutott. Csak az unatkozó idegen, akinek sok pénze van. Nem tudsz valami módszert, hogy elverjem? Az időt és a pénzt, természetesen – persze, nagyon is vannak ötletei, de való igaz, ez a közeg eléggé szegényes ebben. Hallott már tagokat arról beszélni erre, milyen hatalmas, milyen színes, de hát ez az unalmasok életében az csak. Csillogásra vágynak mind a ketten, az egyik csecsebecsére, a másik egy világváros fényeire. De míg tart a szabadidő, az is megoldható, azonban a jó lelke – annak maradéka – nem fogja egyedül hagyni őt, ha már kimászott az utált pofika mögül. Tessék, máris van jó tulajdonsága.
- Mássz be abba az iskolába, ott degeszre tömöd magad vele – mintha amúgy csak ez lenne a módja, meg a megoldás, de hát had húzza kicsit az agyát, ki tudja, lehet tényleg meglépi, bár arra nem emlékszik, mennyire lett tabunak kikiáltva az a hely. Lehet nem figyelt, amikor a hely szóba jött. Mindegy is. Kényelmesen elhelyezkedik, oldalát immáron combok ölelik körbe, való igaz, ez már egy kedvenc beállás, kényelembe vágja magát ő is, vagy épp ujjai játszadoznak, amikre nem is figyel, mintha önálló életük lennének.
- Komolyabb? Melyik kellene? Ma ügyes voltál, választhatsz is – virág helyett? Úgymond. Bár semmi kedve nem volt ehhez, de az sem jobb, ha az ujjak, amik most a vállára simulnak, végül a szemét akarnák kikaparni és akkor ösztönös lenne bárminemű mágia, mint védekezés. De egyelőre csak aprót feszülnek az izmok az érintésre, majd szép lassan el is ernyednek, ajkai közül hangos sóhaj tör ki, egy kicsit lejjebb csusszanva támaszkodik meg végül, hogy minden olyat elérjen, amit csak kell.
- Már egy ideje tart. Sehol máshol nem húzódott el eddig. Biztos van valami gebasz, amit nekünk „nem kellene” tudni, amely miatt nyugodt seggen kell ücsörögni – tény, ő maga is kicsit késve érkezett, utolsóként, mert hát volt elég dolog, amit el kellett intézni, de nos, azt hitte, a közepébe ér ide. Fejét hátradönti, onnan néz fel rá, kicsit nyakatekert, de épp elég.
- Csináljunk valamit...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yezebel
Speciális karakter, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 137
Írta: 2020. február 16. 19:07 | Link

Ruben

- Ha ennyire frusztráló itt, csinálhatok ajtót Amerikába. Tulajdonképpen logikus lenne...
Onnan hoppanálni vagy zsupszkulcsot használni pedig már nem olyan vészes, mintha egy óceán választaná el őket az úticéltól. Villás farka egyik oldalról széles mozdulattal átlibben a másik oldalra, míg elgondolkodik. Sajnos egy ilyen ajtó egyben kockázatos is lenne, ha valaha óvatlanok lennének, bár fene tudja addigra nem lesz-e már mindegy? Elsősorban nem az Ifrit az, akit ez a leginkább érdekel, talán még Dominik, de még Ruben is meglepődnének, mennyire érdektelen is számára mindez. Szórakoztatónak szórakoztató, míg a szereplők a színpadon táncolnak, míg van mit nézni, míg van mit várnia. A szerződés más megköttetett, nem szükséges még csak jelen lennie sem a végén, ha pedig úgy alakulna, hogy az ő hosszú, évszázados élete ér véget.. nos, a létezés túlértékelt. Minden és mindenki, aki megszületik vagy létrejön ezen a világon, előbb-utóbb elkerülhetetlenül végetér. Ki előbb, ki utóbb.
Ezért is nem Yezebel tisztje lesz dönteni az ajtó felől, rábízza a halandókra a választást, elvégre őket befolyásolja súlyosabban egy-egy jól vagy rosszul meghozott ítélet.
- De van egy kaszinó is itt Bogolyfalva szélén, ha érdekel, egész nagy, elnézhetünk. - Szélesen elvigyorodik, hegyeskésebb szemfogai (melyek még így is távol állnak egy vámpír funkcionálisan hosszabb fogaiétól) kivillannak.
- Nem, az iskola kizárva, túl sok, túl bonyolult módon egymásba fonódó védelmi mágia, oda csak úgy nem akarok bemászkálni. - Lehet, hogy meg tudná oldani, ha meg akarná, de ahhoz képest, hogy mennyire kockázatos, túlzottan fárasztónak hangzik a sok előkészület és utánajárás.
- Oh, my little thing.. - Van a lemondó sóhajában valami furcsán feminin, egyben mintha egyszerre gondolná komolyan és sajnálná valóban és mégis mintha lenne valami emberekre nem jellemző leereszkedés ebben az egyetlen megszólításban. Nehéz eldönteni, hogy pozitív vagy inkább sértő vagy ponthogy mindkettőn kívül álló, puszta megszokásból eredő frázis. Belesimít Ruben hajába.
- Ha tudnád, milyen csekély ez az idő, amit most előkészítéssel töltünk. Csak egy szempillantás ez a kellemetlenség, de jön majd még a lakoma, megéri várni, csak egy kicsit kell még kitartani.
Magabiztosan áll ehhez, amennyiben lenne valami, ami akadályozza őket, felső utasításra, valószínűleg tudna róla, mert bár ugyan már nem Ő a gazdája, de még mindig bizalmas a viszonyuk. A férfi közelről hallhatja a dorombolóan dallamos hangot rezonálni, ahogy lassan hümment a követelésére.
- Mit szeretnél? Nézzünk el a kaszinóba? Állítsam be a zsupszkulcsomat Amerikára? Vagy inkább itt maradnál valami elérhetőbb szórakozás kedvéért? - Az utolsó mondat végére szája szegletébe alattomos, pajzás mosoly húzódik, körme hegyével karcolva végigrajzol egy egyenes vonalat Ruben tarkóján.
Utoljára módosította:Yezebel, 2020. február 16. 19:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weiss Arion Ruben
Független varázsló, Illúziómágus, Bogolyfalvi lakos


bastard
offline
RPG hsz: 125
Összes hsz: 244
Írta: 2020. február 16. 20:07 | Link

Lacika Yezebel - otthon

- Logikus és szuper, kiváló menekülőút, ha Lacika arcával akarsz megölelni – hümmög párat, őszintén, tényleg imádná azt az ajtót, de hát, túl nagy csábítás és persze, rizikó. A döntések feljebb születnek és bár tény és való, hogy van, amiben szabad kezet kapnak, ha ő eltivornyázna, mikor szükség lenne rá... megnézhetné magát. Van egy apró, de kötelességtudó fele is, amely nemet mond, logikusan gondolkodik. Nagyot sóhajt, olyat, mint akinek ez most a legnagyobb fájdalma.
- Nem tudom a drága mesterünk mennyire rajongana az ötletért. Majd egyszer felvetem – dörmög egy sort, vannak tényezők, amelyek le tudják úgymond állítani a vad kicsapongásokat. Van az a fájdalom, ami már valós és úgymond ijesztő, kevesek érték el, és talán senki más nem fogja sosem, de ameddig egy van, addig van fék is. Majd megoldja, Pest is tud élni, ha olyan napja van, az meg csak egy köpés. De szinte már megmelengeti a dolog, hogy érte ilyesmit is tenne. Cirógató ujjai azok, amelyek ezt mutatják ki, a köszönöm szó néha, sokszor elmarad. Azonban, ha azt nézzük, mi és ki ő, már fel se tűnik.
- Ahh, kaszinó! Arra pont nem jártam még, vagy ha igen, figyelt a fene. Miket nem látsz te. Van még ilyesmi meglepi hely? Ez sztripp-klub, vagy valami aljasság? - hátha az ő szeme már messzebb látott, bár, ha jól képzeli el és Lacika arcával nézegette a kaszinót, röhögni támad kedve. Bár a gyerekek kíváncsiak, épp ezért nem oly feltűnő. Ahha, érti a logikát, még ha nem is szereti.
- Sejtettem. Az összeset levédik, óvják, nehogy a ronda, gonosz akárkik ellepjék. Nincs is benne érdek, nekem nem lenne kedvem hittérítőt játszani diákokkal, szóval megértem. Akkor maradok én, nassolnivalónak vagy ha nem találok mást, akit tálcára dobhatok – mert nem rest és nem fél ilyesmit megtenni, odalökni és felhasználni. Más kérdés, ki kér ebből és mikor. Lelketlen dög, mondhatni, semmi sem szent. Az más, hogy idő közben faragják, visszafogják, de ha rajta múlna...
Szemöldöke ismét megemelkedik a szavaira, szinte már kérdő, miközben ujjait érzi meg tincsei között. Fejbőre bizsereg, aprót szusszanva rá hagyja, hogy folytassa. Horkant egyet, szemeit körbeforgatva húzza vissza a pökhendi vonásokat, amiket ott tart és ujjai türelmetlen kopognak.
- Mondod ezt te, aki már olyan rég létezel, hogy nem számít neked az idő. Úgy könnyű a szempillantás, ami lényegében az én életem is a te szemedben, bármelyikőnké. Várok és kitartok, mert ezt várják el, de nem kell az ámítás. Még a végén túl hihető lesz az, hogy unalmas alak vagyok – nem, még véletlen sem azt mondja ki, hogy felette bizony eljár az idő és nem lehet évekig egy helyben tárolni. Nem erre lett tervezve, de, mint az előbb is, van egy része, amely bólogat. Igen. Lesz lakoma, lesz tor, lesz ünneplés. Csak győzni kell idővel.
- Mmmm... - fújja ki a levegőt elsőnek, tekintetét a lakás egy pontjára függeszti. Mit szeretne. Túl tág kérdés, de opciókat ad. - A kaszinót. Az mókásan hangzik – vigyorodik végül el, kinek nem az, ha tudja, van mit kipakolni a zsebből. - De az se rossz, ha maradok a szórakozás kedvéért, bár, nem tudom az mit takar, viszont ha a várakozásnál tartalmasabb... nos, akkor hajlandó vagyok lemondani még kicsit Amerikáról – keresi meg az arcot, a tekintetet, már amennyire ebből a helyzetből lehet, aztán feltornázza magát és szembefordul vele, de a táv nem csökken. - Attól függ, öltözzek ki, vagy le?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 526
Összes hsz: 2251
Írta: 2020. február 16. 22:56 | Link

Alex Taylor Rainbow






Örültem, hogy végül a lány személyében lett egy lakótársam, úgy éreztem, hogy remekül ki fogunk jönni. Az jött le róla így elsőre, hogy jóindulatú volt és jól el lehetett beszélgetni vele, arra gondoltam, hogy lakhatás szempontjából se lesz vele gond. Neki is áldás lesz, hogy megszabadulhat az apjától, aki elég unfair volt vele, nekem pedig társaság szempontjából mindenképp tökéletes lesz, hiszen végre lesz kihez szólnom, elütnöm valakivel a szabadidőmet.
- Hát, ahogy apádról meséltél, minden eszembe jutna róla, csak a szivárvány szócska nem... inkább olyan, mint a fekete lyuk az űrben, kártékony és mindent magába szippant - feleltem Alex-nek elgondolkodva. Tényleg nem tudtam máshoz hasonlítani a férfit az elmondása alapján.
- Szuper! Ó, remek, akkor nem kell majd fodrászhoz járnom. Megvan a kedvenc márkám, festék típusom, akkor majd rád bízom ezt a műveletet. A lényeg, hogy világosszőkére szoktam festeni a hajamat. Mondjuk mostanság eljátszottam a gondolattal, hogy talán halovány rózsaszín csíkokat is beletehetnék a tincseimbe - néztem mosolyogva a lányra. Végül is, ha már saját fodrászom lesz, akkor kipróbálhatnánk együtt valami újat, erre gondoltam.
- Ha gondolod, megpróbálhatom neked is befesteni a hajadat, csak majd menjünk el együtt festéket venni hozzá - kacsintottam rá vidáman, máris feldobott az, hogy máris megvolt a közös témánk.
- Na, szuper! Mit szólnál egy akváriumhoz? Lehet akár tengeri is - néztem kérdő tekintettel a másikra, arra gondoltam, hogy valószínűleg díjazná az ötletet, ha már szereti a vízi világot. Sellőket persze nem tudtam biztosítani neki, maximum annyiban, hogy megnézzük majd a kis hableány mesét, de tengeri élőlényeket simán el tudtam képzelni egy aksiban a szobájában.
- Van ám! Igaz, a nap nagy részét átalussza, de irtó cuki, na meg persze barátságos is. A neve Kloé, majd megismered, szerintem sűrűn fogtok együtt aludni, nagyon társas lény, ott fog dorombolni melletted. Annyira kis édes! - mondtam neki olvadozva, miközben a cicusomra gondoltam. Úgy éreztem, hogy amilyen szomorúan indult a találkozásunk, annál vidámabban alakultak a dolgok, főleg, hogy egészen egy hullámhosszon pendültünk a lánnyal.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2020. február 16. 22:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nikolai Weißling
Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Csárdavezető
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 2117
Írta: 2020. február 18. 20:14 | Link

Elliot

- Ejj de kemény lett valaki - szemöldökét kissé megemeli, s mosolyog mellé.
Rég volt már, hogy utoljára találkoztak akkoriban még nem ilyen volt a férfi. Legalábbis nem így emlékszik rá, de lehet, hogy már csak halványulnak az emlékképek a fejében. Nem lenne meglepő.
Büszkén meséli, mi lett a csárdával és a testvérével, az életben valójában ez a két dolog a büszkesége. Na meg a felesége, ha már saját magára nem lehet az. Legalábbis az életére biztosan nem. A csárdák megléte szépen fedi a sötétséget, ami a háttérben bujkál, megmérgezve ezzel szépen lassan az élete nagy részét.
- Ez igen. Elpuhultál, vagy mi? - csipkelődik a régi főnökével. - Van gyereked?
Direkt próbálja cukkolni a férfit, mindössze barátilag, persze. Megvonja a vállát miközben a csikket a macskakőre ejti és eltapossa. Egy újabb szálat vesz elő, a dobozt pedig Elliot felé nyújtja, ha rágyújtana.
- Én azóta is itt vagyok. A társaslakásban élünk Annával meg a kutyákkal, ő ír, én csárdázok.
Ennél többet nem nagyon tud mondani az életéről, olyat biztosan nem, ami publikus lenne, főleg nem egy auror előtt. Nincs ellene kifogása, hogy odébb álljanak, de lustán indul tovább immár a férfi társaságában.
- És eddig merre jártál?
Most döbben rá, hogy igazából semmit nem tud a férfiról az alapokon kívül. Jóban voltak, de sosem töltöttek időt együtt, nem beszélgettek úgy igazán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- De a szövetséges sose árt.
- Abban nem sok köszönet van. Én azt vallom, hogy amit akarok azt egyedül szerzem meg.

Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 38 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér