29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 25 ... 33 34 [35] 36 37 38 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2019. december 25. 08:30 | Link

Babóca

Miközben én egy csodálatos középső ujját mutató kezet csinálok a hóba  díszekből, addig ő angyalkázik a hóban, apám pedig valószínűleg a mindent látó szemével minket vizslat, és panaszkodik anyának, hogy mennyire alkalmatlanok vagyunk a feladatra, és mekkora csalódás ez neki. Pedig aztán egy szót se szólhat, úgy mentem a minisztériumi gyakorlatra, mintha más vágyam se lett volna, és bólintó kiskutyaként a politikára is, az, hogy fizetek magamnak egy második szakot meg igazából senkire se tartozik. Egy ember tudja, a hóangyalka, és úgy vélem, hogy Balázs sejti, hogy van valami, csak még nem tudja, hogy mi. Mert ő ilyen magyarázat-kreátor, tehát amikor megkérdeztem egy sárkányos ügyben a véleményét, elkezdett nagyon gyanakodni. Nagyon nagyon.
- Tiszta hó lett a hajad.
Mosolyodom el - igen, képesség, bárkinek megy, kivéve apát -, mikor a szaladó törpére nézek. Ha az embernek csak unokahúgai vannak, akkor bizony megesik az, hogy az ember érzékenyebbé válik. De csak velük, és most Médi az én legértékesebb és legérzékenyebb pontom is. Felé fordulva előhalászom a felrúnázott telefonomat a zsebemből, és felé fordulva, átnyújtom neki.
- Csinálj már egy képet utána a díszekről. Azt hiszem, minden a helyére került. Tudod a kódot.
Mert, hogy a szülinapja, nem akartam valami hozzám nem kapcsolódót beállítani, teljesen felesleges lett volna, úgyis elfelejtem, viszont Médi születésnapjára nagyon kevesen gondolnak nálam, pedig elég jó kulcs.
- Álljon célba katona! Kilövésre felkészülni! Öt, négy, három, kettő, egy.
Mielőtt megtenném, ajkaimmal megérintem a hársfa pálcát, az első pillanattól ez egy hagyomány nálam, nagyon kötődöm hozzá, jobban, mint az életemhez, szóval elég ironikus lesz, ha egy nap őt védelmezve halok meg. Közben persze, megkezdem a lebegtetést, hogy elhelyezze a csúcsdíszt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Világalkotó, Másodikos diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 179
Írta: 2019. december 25. 12:36 | Link

Brümi

Nem számít, ki mit mond, én nulla óra alvás után is olyan lelkesen szaladok ki a térre, mintha egy ötévesnek mondanák, hogy kibonthatja a karácsonyi ajándékait. Szerintem idővel Bercire is átragad a lelkesedésem, csak ébredjen fel úgy igazán.
- Nem baj, szépen csillog - vigyorgok a kedvenc tesómra. Igaz, csak egy kis ideig csillog a hó a vörös tincseimben, aztán vízzé válik, de hát Merlinkére, itt van velem a legügyesebb varázsló, akit csak ismerek, ő majd megszárít, ahogy ismerem.
Katonásan vigyázzba vágom magam egyik kezemben a csúcsdísszel, a másikban a telefonnal. Anya megtiltotta, hogy nekem is lehessen még legalább két évig ilyen mugli eszközöm, ami csak azért szomorú, mert így kénytelen vagyok Brümién készíteni a szelfiket. Külön mappát nyithatna rólam lassacskán.
- És elküldjem Nagyapának? - nevetek fel a földtől elemelkedve. Imádom ezt, lábaimmal kalimpálva úszok a levegőben. Első a dísz, az kerül a helyére, aztán készítek pár képet minden szögből a díszekről.
- Brümi! Mosolyogj! - kérem szépen, miközben ráfókuszálva készítek néhány képet róla is. Mondjuk ki, fotogén a drágám. - Nagyon szép vagy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2019. december 25. 13:51 | Link

Babóca

Nem tudok vitatkozni vele, valóban szépen csillog a hó amíg vízzé nem válik, és meg nem fázik. De tudjuk, hogy az nem fog megtörténni, mert én annál jóval előbb megszárítom őt, még csak ellenkezni sem lesz ideje. Nem mintha otthon akarna maradni, még zöldfülű, ilyenkor még minden izgalmas.
- Feltétlenül.
Nem mintha érdekelné, vagy nem mintha érdekelne, hogy érdekli, még karácsonyt is ezzel a képpel fogok kívánni minden kedves ismerősömnek. Mert korán van még ahhoz, hogy én lelkes legyek. Viszont neki, Médinek engedelmesen mosolygok, hogy örüljön, van egy csomó közös képünk is, és néha azon gondolkozom, hogy mennyivel másabb az az arc, aki a képekről néz vissza. Mennyire nem én vagyok. Vagy, pont, hogy az volna tán a valóság? Bármi lehetséges. Magam sem gondolok bele, hogy melyik lehet az igazság.
- Szép. Ha egy fiú nem tetszik neki, mondd, hogy szép, és hidd el, lelohad a lelkesedése.
Mert a fiúk nem szépek szeretnek lenni, hanem megragadóak, olyanok, akik szívesen lesznek egy nő gondolatának központjában, mert nem tudják tagadni vonzalmukat. De nem azért, mert szépek, ez olyan kiábrándító kijelentés. De gyerek még, nem tudhatja, viszont ma is megérte felkelnie, mert elmondhattam ezt neki.
- Na gyere le, dobáljuk fel őket gyorsan.
Merthogy ezek a gömbök olyanok, hogy csak jól kell dobnod őket, ahogy közel érnek a fához, felakasztják magukat. Médi pedig lejön, ha szeretne, ha nem, mivel én lebegtettem fel, rajtam múlik a dolog. Ahogy leér elmosolyodom, de nem nyúlok a telefonért, mert tudom, hogy én fogok inkább dolgozni, ő meg fotókat csinál.
- Tudsz titkot tartani?  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 849
Írta: 2019. december 26. 12:01 | Link

Mester kisasszony

Esküszöm, régen jobban ment. De tényleg. Viszonylag egész jó zsebtolvaj voltam.  A kis ártatlan arcommal rengeteg embert be bírtam palizni. Ha rajta is kaptak azon, hogy kicsúsztatom a pénztárcájukat a zsebükből vagy a táskájukból, elég volt egy-két pillarebegtetés, a mese arról, hogy mennyire szegény is vagyok, és hogy éheznek otthon és máris nem kellett rendőrséget hívni. Persze ez már mind a múlté. Elért a pubertás, az egykor angyali tündöklésű arcomat most pattanások tarkítják, hangom meg-megcsúszik beszéd közben és már támogató közeg sincs a hátam mögött.
- Ehehe… valóban – nevetem el magam kínosan, jobb kezemmel a fejem hátulját vakargatva. Mosolyom széles és ártatlan, totálisan olyan képet festhetek le, mint egy valóban ügyetlen, de annál inkább szeretni való házaló fiúka.
- Családi biznisz besegítek apukámnak. Ő is itt van valamerre – persze minden szavam egy szemenszedett hazugság, de hátha a nő nem veszi észre. Oh, kérlek, csak ne vedd észre!
Bekukkantok be a nő mögött a házba, hátha rábukkanok valami árulkodó nyomra, ami elárulhatja, hogy egyedül lakik e avagy sem. Fontos információ ez, hisz ha esetleg most nem sikerülne az akció, a későbbiekben még sokra mehetek vele. Csak reménykedni tudok benne, hogy valóban nincs társasága. Még csak az kellene nekem, hogy valami kétajtós szekrénnyel éljen, aki bármelyik pillanatban úgy roppanthat össze, mint más a ropit.
Próbálom leplezni idegességemet, de még így is sikerül valamennyit kimutatnom nyugtalan természetemből, hisz hol egyik, hol másik lábamra helyezem a súlyom, ezzel furcsa, táncszerű mozdulatokat előidézve.
- Áh... - kapok fejemhez, mintha fájdalmaim lennének, majd ott helyben összegörnyedek. Az előbbi topogásomat veheti ennek előjeléül, mert én bizony annak szántam. - Ne haragudjon, de nemrég műtöttek és nagyon nagy fájdalmaim vannak még mindig - ez részben igaz is, azt viszont nem kell tudnia, hogy ez a műtét milyen jellegű volt. Ha meg is kérdezi, úgysem az igazságot fogom neki mondani.
- Van nálam gyógyszer. Esetleg kaphatnék egy pohár vizet? - Gyerünk, invitálj csak be a házba! Nem örülne annak senki, ha csak úgy magára hagynál vagy rosszabb esetben ignorálnál egy szegény, ártatlan fiút, akinek komoly fájdalmai vannak. A szomszédok beszélni kezdenének, azt pedig senki sem akarná.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mester Aida Dorka
KARANTÉN


babygirl
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 47
Írta: 2019. december 26. 17:45 | Link


m.a.d. // reszkessetek betörők

Arcomon kedves, ám nyomokban rezignált mosoly jelenik meg, ami egyértelműen azt sugallja, nincs semmi baj, mindenki követhet el egyszer hibákat, ellenben most már szeretném, ha menne. Ami már kevésbé lehet nyilvánvaló, az az, hogy a fiú esélyesen a színlelés és hazugságok koronázatlan királynőjéhez kopogott be. Nem vagyok idióta, tudom, hogy a házalók nem próbálnak meg csak úgy, véletlenül behatolni egy mindenféleképp zárt ajtón, ennek fényében pedig az lenne az ideális, ha elfogadná, hogy lebukott, és nem próbálná meg erőltetni... ezt az egészet.
- Ó, komolyan? - egy pillanatra mintha érdeklődés csillanna tekintetemben? - És hány éves vagy? Biztosan nagyon büszke lehet rád, amiért már ilyen fiatalon kiveszed a részed - szabad kezem ujjait a megmunkált faajtó szélére fonom, ahogy beszélek. Továbbra sem tetszik különösebben a jelenléte, de ha cicázni akar, akkor jó, játszunk.
Szemöldököm megemelkedik, nem igazán tudom eldönteni, hogy ez most színjáték, vagy tartalmaz igazságot is - túlságosan nem is érdekel, ebből kifolyólag pedig bármi lehet. Nem hat meg.
- Talán meg kéne várnunk apukád, mielőtt bejönnél. Egyedül, valaki tudta nélkül belépni egy idegen házba akár veszélyes is lehet, kár lenne, ha bajod esne egy rosszul betanult szokás miatt - szám szél lebiggyed, lábammal továbbra is tartva az ajtót nyúlok ki felé, hogy gondos, gyakorlott mozdulatokkal simítsam tenyerem homlokára, mintha csak a lázát szeretném ellenőrizni. - Viszont műtét után azonnal dolgoztatni a gyereket - gondterhelten sóhajtok fel. - Remélem tudod, hogy ez nem normális és akár még komoly szövődményei is lehetnek, főleg ebben az időben... - sem a hideg, sem pedig ez a semerre nem hajló nedves levegő nem túl hatásos.
Az operációjának.
- Mondd csak, nem szeretnéd inkább, hogy felhívjam a gyerekvédelmiseket?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 148
Összes hsz: 221
Írta: 2020. január 1. 23:45 | Link

Emily
csöndben ne lépj az éjszakába át

Erre nem tud mit mondani, hisz igaz. Épp most épít falat, méghozzá teljes nyugalommal, miközben belül ezernyi érzés feszíti szét. A szeretet és a gyűlölet furcsa egyvelege ez, de hogy ezek mire irányulnak, már nem tudná konkrétan megfogalmazni. Egyáltalán a tény, hogy ennyire ambivalens minden gondolata, az összes apró szó és sóhaj, melyet a nő vált ki belőle, az őrületbe kergeti.
- Tudom, hogy én is hibáztam - lehelete füstként száll fel, majd lassan szerteoszlik. Hogy mennyire hideg van, csak most érzi igazán, hogy előkerül ez a téma. Igen, tulajdonképpen abban igaza van Emily-nek, hogy ő megbocsájtott, mikor az olaszt rajtakapta Opheliával. Mégis, az a helyzet egészen másnak tűnik, hiszen az álkapcsolata, a két nő közötti ismeretség hiánya, a komolytalanság ténye valamiért sokkal kevésbé teszi érezhetően bűnössé a férfi tettét. Pedig neki legalább nem kellett végignéznie, ahogy a szerelme Barnabással enyeleg. - Nem tudom, hogy mikor leszek képes ezt elengedni. Nekem úgy tűnik, nincs szerencsém veletek, nőkkel. Meg hát én is egy balfasz vagyok - pőrén kimondva vulgárisan és sértően hangzik, de az igazság az, hogy nem érdekli. Mert ideje végre, hogy felelősséget vállaljon a saját, majd mindkettejük tetteiért, mert bizony egy kapcsolatban mindkét félnek vannak kötelességei, mindketten tartoznak egymásnak valamivel. Például őszinteséggel, bizalommal, megbecsüléssel. Ez a dolog már a kezdetektől fogva is hiányzott és fogalma sincs, képesek lennének-e újrakezdve ezt az egészet jól csinálni. Talán nem.
- A szőkeség csak részben vonatkozott a hajszínedre - akaratlanul bukik ki belőle a válasz, amikor pedig leesik neki, hogy tulajdonképpen ez mit is jelent, egy kicsit összepréseli ajkait. Merthogy ebben a pillanatban úgy érzi, nem bírja tovább. Egyszeriben kitör belőle a nevetés, ahogy rájön, mekkora seggfej, de hát ugye, utólag mindegy. Emily nyilván idiótának nézi, amiért ilyen jól szórakozik a saját maga által kreált sértésen, de vesztenivalójuk ugyebár már nincs. Ezen túlestek a kiránduláson. Nagy nehezen abbahagyja, s ahogy csillapodik, a nő is folytatja, a válasz azonban kicsit felkészületlenül éri Nico-t. - Én pedig veled, de mégis elcsesztük - széttárja karjait, majd kezeit gyorsan vissza is süllyeszti zsebébe, mielőtt megfagynak. Mindvégig két malomban őröltek, ami akkor igazán szomorú felismerés, ha a végére már egyetlen malom sem marad.
- Elmész? - noha hangsúlya nem árulkodik, szemeiben aggodalom és kétely csillan, mintha csak kétségbeesne, hogy a barna fürtök többé nem lebbennek majd át előtte az utcán, nem látja a formás csípőt a folyosón ringani és többé az orrát sem csapja meg ez a kellemes virágillat. Bárcsak volna lehetősége ezt megakadályozni! Miközben az esze tiltakozik és követeli, hogy tartsa távol magát Emily-től, a szíve félre-félrever, hiszen ez azzal járna, hogy végleg elveszítené. Talán ezért is dönt végül úgy, hogy szeretné magához ölelni, a karjába zárni, még egyszer megszorítani. Ahogy a puha kéz mellkasára simul, a hajkorona álla alatt nyugszik meg, a csinos arc pedig egyenesen a szívénél, kénytelen lehunyni szemeit. Mélyet szippant az ismerős illatból, mely éjszakákon keresztül késztette forgolódásra. Noha nem tervezte, végül mindkét karja átöleli a vékony alakot, a kelleténél egy kicsit jobban is húzva magához azt. Az emlékek, a közös éjszakák, minden egyes mozzanatuk egyszerre rohamozza meg elméjét, ő pedig megengedi magának, hogy most először átadja magát az egésznek. - Én is sajnálom - egy bizonytalan, óvatos puszit lehel a selymes fürtökbe, amikor is a nő felpillant rá. Érezni az érintését, azt a finom, leheletnyi simítást, arra készteti, hogy elálljon a lélegzete is. Nem reagál, ahogy meghallja, mennie kell, szinte megdermed, ahogy a kívánatos ajkak közelednek felé. Egyetlen másodpercre elhiszi, hogy ajkával találkoznak, s nyomait beleégeti majd a vörös rúzzsal, de végül csak arcához ér és el is húzódik.
- Vigyázz magadra, Emily - szemeiben valami megfoghatatlan, rég nem látott gyengédség csillan. Talán a pillanat meghittsége, talán a viszontlátás okozza ezt, de tudja, hogy nem szabad engednie ennek. Egy esetlen intéssel ereszti útjára a nőt, majd nagy nehezen megfordul, hogy hazamenjen. Ahogy tesz pár lépést, végül megtorpan. A vékony sziluett lassan eltűnik, neki azonban íriszei egy ismerős tárgyra vándorolnak. Tétovázik, hisz nem helyes, amit tenni készül, de végül összeszedi minden bátorságát, az árván hagyott ételhordóhoz lép és magához veszi. Talán nem hajléktalan, talán van mit ennie. De talán nem bűn, ha megkóstolja. Mintha csak bűnt követne el, sietős léptekkel távozik a helyszínről és magában továbbra is csupa kérdőjellel szemléli a meleg dobozt. Mit művel? Akárhogy is, ma este kiderül, mennyire alkoholos is ez a kis adag.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
Bogolyfalvi lakos, Jövendőmondó, Végzett Diák


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 528
Összes hsz: 2253
Írta: 2020. január 3. 03:44 | Link

Alex Taylor Rainbow






Szomorúan hallgattam végig történetének egy részét, hiszen hiába volt neki ott az apja, nem viselkedett vele megfelelően. Igaz, én nem ismertem a szüleimet, anyámat is csak néhány óra erejéig láttam, neki sokkal fájdalmasabb lehetett, hogy az apja nem támogatóan hatott rá, hanem az ivással tönkretette mindkettejük életét, kapcsolatát. Úgy tűnt, nem csak én vesztettem el valakit, elmondásából kiderült, hogy neki is nélkülöznie kellett az egyik szülőjét. Viszont az ő esete durvább volt, hiszen ő ismerte az anyját, és látszott rajta, hogy szerette is nagyon, hiszen le lehetett ezt szűrni az alapján, ahogy beszélt róla, az apjával viszont már nem volt ilyen bensőséges a kapcsolata. Igaz, hogy én nem ismertem egyik szülőmet sem, és mint kiderült, apám elég korán meg is halt, mégsem okozott akkora fájdalmat az egész, mintha végig ott lett volna mellettem, hiszen nem volt az életem szereplője, mint ahogy jóanyám sem, aki még mindig él, csak megfutamodott a szülői szerep elől.
- Amit említettél, anyudról a fotók, azok otthon vannak most? - kérdeztem tőle, hiszen kihangsúlyozta, hogy kellenek neki azok a képek, és hogy nincsenek biztonságban.
- Tudom, hogy furán hangzik, de várni kéne, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Ha gondolod, elkísérlek majd szívesen, hogy elhozzuk neked azokat a képeket - ajánlottam fel neki a segítségemet, végül is nekem semmiből sem tartott, ha jelen voltam, akkor pedig nem igazán rendezhetett jelenetet az apja, legalábbis ebben bíztam. Egyelőre nem tudtam felmérni, mennyire komoly a helyzet hosszú távon, hogy az apja így kirakta, hiszen még friss volt a sérelem, lehet idővel meggondolja magát, arra gondoltam magamban, bár nem voltam elalélva az ötlettől, hogy a lány egy ilyen iszákos, veszekedős férfi társaságában töltse a szüneteket, amikor nem volt lehetőség az itt létre.
- Vannak itt esetleg rokonaid, ismerőseid? - érdeklődtem tőle, mert kíváncsi voltam, hogy volt-e olyan ember az apján kívül, akire számíthatott volna még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
Diák Levita (H), Levitás blogger, Levita úrhölgy, Bogolyfalvi lakos, Negyedikes diák


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 163
Írta: 2020. január 3. 10:48 | Link

Bátyus
a sárga kabát felavatása

Nem szeretem a telet. Ez nem meglepő, mert a négy évszakból hármat igen csúnyán lenézek. Egyedül az őszben találtam meg magam, mert abban van valami olyan, ami mellett nem tud csak úgy elmenni az ember. A sárguló levelek illata, a már költözésben lévő madarak búcsúéneke és persze az eső. Imádom az esőt, imádok elázni. Szememet pár pillanatra lehunyva képzelem el, hogy milyen csúcs lenne, ha nem tél lenne, ám ekkor egy nagyot koppanok. Egy hangos, dühös „” hagyja el dús ajkaimat, miközben homlokomhoz kapok sárkánybőrkesztyűs jobb kezemmel. Akkurátusan emelem meg barna hajkoronámat, hogy szembesüljek támadómmal, ami nem más, mint egy villanypózna. Vetek felé egy bosszús pillantást, majd fintorogva kikerülöm, és egyenesen a tér közepén lévő szökőkúthoz sietek. Megállok. Jobb lábamat a ballal keresztezve, kesztyűmet sárga kabátom zsebébe gyűrve. Előveszem telefonomat, és klasszikust idézve írom meg az üzenetet bátyámnak, miszerint „Legyél szombaton ötkor a szökőkútnál”. Természetesen már beszéltünk előzetesen arról, hogy ma találkozunk, csak kivételesen én érkeztem hamarabb. És egy mindig jó internet meme után már a szűrt napfénybe mosolyogva várom testvéremet, hogy megérkezzen. Olykor-olykor hozzáérek kobakomhoz, hiszen érzem, hogy a nagy koppanás következtében elkezdett feldagadni a homlokom. Remélem, hogy holnapra lelohad. Akkor lesz az iskolában az éves fotózás. Nem szeretnék unikornisként virítani rajta.
Utoljára módosította:Drinóczi Babett Mirtill, 2020. január 3. 10:49
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Viharmadarak csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 300
Összes hsz: 849
Írta: 2020. január 3. 13:58 | Link

Mester kisasszony

Arcom nyugodt és kiegyensúlyozott, azonban belül tombolok. Akarom a vagyonát, kell nekem! Az ilyenek amúgy is dúskálnak a pénzben, nem is vennék észre, ha egy két galleon eltűnne. Én már csak tudom, hogy megy ez. Apámnak az se tűnt fel, mikor lenyúltam az egyik babkártyáját, hisz az a pár millió csak amolyan lábtörlő alatt talált pár érme volt számára, semmi más. Bár ez miatt nem hibáztatom őt. Sok más miatt igen, de ezt elengedem neki, hisz nagyon sokáig én is ilyen voltam. Számomra is csak a pénz létezett, egészen addig, míg fel nem éltem az egészet. Hallgatnom kellett volna Theory-ra. Talán most nem készülnék kirabolni egy ártatlan nőt. De most már nincs visszaút.
- Nem rég töltöttem a tizenötödik születésnapomat. Sok a testvérem, én vagyok a középső gyerek. A nagyobb testvéreimnek már megvan a saját életük, a kisebbek meg még nem dolgozhatnak, így maradtam én – úgy hazudok, akár a vízfolyás. Mégis úgy tűnik, hogy a nő nem hisz nekem. Túlságosan is nyugodt ahhoz képest, hogy épp most próbálom kirabolni. Ez így nem jó. Tennem kell valamit.
- Áh! – Felszisszenek, mintha csak fájna valamim. Kezeimet a gyomromhoz kapom, majd szépen lassan összegörnyedek. Úgy csinálok, mint akinek komoly fájdalmai vannak.  Kezét kinyújtja felém, majd homlokomra nyomja azt, hogy megnézze, nincs e lázam. Ez az! Sajnálj csak meg! Most már csak az kell, hogy behívj a lakásba. Meg is jegyzem neki, hogy jó lenne, ha bemehetnék, hisz ott le tudnék pihenni és a gyógyszeremet is bevenni. Szenvedő arcom mosolyt takar, ami egy pillanat alatt fagy le a képzeletbeli arcomról, mikor a nő felajánlja, hogy várjuk meg az elméletben létező apámat. Na, csak azt ne. Így tuti le fogok bukni, Rosszul betanult szokás? Mégis mit érthet ez alatt? Ugye nem a behatolásra tett kísérleteimre utal? Már az elején lebuktam volna?
- Nem jobban lesze… - folytatnám, ám ekkor felmerül annak is a lehetősége, hogy ő gyermekvédelmieseket hív, hogy majd azok lássák el a gondom. Megrémülök, ami arcomra is kiül. Csak őket ne! Nekik nagyon hamar leesne, hogy én vagyok az a francia eltűnt kisfiú és akkor nem csak a rablásomnak lőttek, de az egész magyarországi életemnek. Azt pedig nem szeretném.
Végső elkeseredésemben eldobom magam, ezzel olyan hatást keltve, mintha elájultam volna. Fejem hangos koppanással ér a lépcsőhöz, mire fel is szesszenek, majd fájó testrészem kezdem el masszírozni. Most már biztos, hogy be fog engedni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alex T. Rainbow
KARANTÉN


cicanyelvű halacska
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 85
Írta: 2020. január 6. 21:05 | Link

Alíz


Alexnek egész életében szélsőséges élményei voltak más emberekkel. Vagy nagyon pozitív hatással voltak rá, mint például az édesanyja, vagy az a lány, akinek lényegében a barátságról kialakított képét és fogalmát köszönheti, vagy pedig fájdalmat okoztak neki, mint... lényegében a legtöbb ember a mugli világból, most már az apjával az élen. Most, hogy kicsit megnyugodott, már az eddig szomorúság által háttérbe szorított érzelmei is utat nyertek. Egyik közülük pedig a harag volt. Sosem volt egy igazán indulatos típus. Az egyszerűbb magyarázat erre az, hogy ez egyszerűen csak nem az ő természete, ami nagyjából még fedi is a valóságot. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy esetenként haragját már csak azért sem mutatta ki, mert érezte, hogy nem igazán vennék komolyan, hisz sosem tették. Elvégre egy másfél méternél alig magasabb, vékony tinédzser nemigen kelt rettenetet egy ember szívében. Így hát ezeket magában tartotta, amíg a felgyülemlett őrjöngés bánattá alakul át, amit aztán kisírt, ha senki sem látta. Ám most erre kevés esély látszott. Nem csak az apjára, hanem a muglikra összességében. Miért okoznak annyi fájdalmat? Miért élvezik, hogy bánthatnak másokat? Ez annyira kiábrándító.
Ekkor az édesanyja fotóiról kérdezték. Alex megtörölte az eddigiektől már rózsaszínesre dörzsölt szemeit és aggodalmas arccal meredt maga elé a földre, miközben még jobban magára húzta a kapott kabátot.
- Én azt hiszem, igen. Én tárolom őket a szobámban, anyukám gyönyörű dobozában az összes kis dologgal, amiket ő hátra hagyott. - kúszott kicsit felfelé a szája csücske fájdalmasan - Én a legtöbbet a cuccomból elhoztam ide az év elején, de van, amit én otthon hagytam. Ah, hogyan tudtam én otthon hagyni? És most kit tudja, mi fog történni velük? - kapott a fejéhez kétségbeesetten. Hihetetlen bűntudat vette át a harag helyét. Hogy is hagyhatta a számára legértékesebb dolgokat otthon, amikor indulás előtt pont összevesztek az apjával. Érezhette volna, hogy nem lesznek ott biztonságban. Szóval csak ott meredt maga elé és csak fél füllel hallotta, amit mondtak neki. Ám amikor megütötte a fülét a felajánlás, hogy elkísérik, villám sebességgel vigasztalója felé fordult, álla pedig a földön hevert, szemei pedig tágabbra nyíltak, mint a Nagyterem bejárata.
- Komoly vagy? Te megtennéd ezt értem? Like.... valóban? - teljesen meg volt hatódva az egész felajánlástól. Olyannyira, hogy minden eddigi, emberektől való félelmét és magánszférához való ragaszkodását félredobva jótevője nyakába ugrott, kis híján le is rántotta a padról.Soha sem hitte volna, hogy idegenek lehetnek ilyen kedvesek és aranyosak. Talán többet kéne velük beszélgetnie. Ekkor vette észre, hogy a nagy ölelkezésben a kabát lerepült a válláról, szóval elengedve megmentőjét, ismét magára tekerte a meleg ruhadarabot.
- Hát... Nekem volt egy gyerekkori barátom, de ő elköltözött, én nem tudom, mi történt vele. Aztán én nekem lett egy barátom itt, de ő is elköltözött messzire el, de levelezünk. Ez az. - sóhajtott fájdalmasan maga elé Alex. Magára húzta a kabátot és szépen, lassan egyre lejjebb csúszott a padon. Eléggé nagy slamasztikába került.Eléggé esélytelen, hogy itt, a kastélyban lakhat egészen addig, ameddig a saját lábára nem áll. Eléggé kilátástalanak és reménytelennek érezte a jövőjét. Szomorúan, tanácstalanul felnézett a lányra, hátha neki támad valami ötlete, mert hősünket jelenleg lebénította a tanácstalanság.
Utoljára módosította:Alex T. Rainbow, 2020. január 25. 10:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Világalkotó, Másodikos diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 179
Írta: 2020. január 8. 10:45 | Link

Brümi

- Miért? Egy fiú nem lehet szép? Szerintem te szép vagy. Egyenes az orrod, a füled sem áll el... - nézegetem az arcát miközben ráncolom a homlokom. Az egész családunk szép, még jó, hogy nem a Brümim lóg ki a sorból, nem igaz? Már rég kellene, hogy legyen mellette egy szép lány, akivel tervezhetném az esküvőjüket... Csak Bercel ne tudjon róla.
- Még neee! - szállok a levegőben, meg forgok is, de a mókának hamar vége. Orromat felhúzva bököm oldalba a könyökömmel. Telefonján továbbra is meg van nyitva a kamera és ha akarja, ha nem, a díszítés minden pillanatát megörökítem, az első dobásról természetesen videó is készül. Így teljes a kép.
Egy időre a zsebembe bújik a mobil, míg én is feldobálok pár gömböt. Vicces, ahogy felakasztják magukat, mintha ők is ezt akarnák. Vajon milyen lehet? Nem fáznak a hidegben? Dehogy...hisz erre készültek. Az az életcéljuk, hogy pár hétig a fán lógjanak és gyönyörködhessenek bennük a járókelők. Én is szeretnék következő életemben karácsonyfadísz lenni.
- Titok?! - hangom megemelkedik, szemem elkerekedik. Bercire nézek és teljes testemmel felé fordulok. - Másét nem, a tiédet biztosan - bólogatok és várom, mi lehet a titka. Új barátnő? Remélem!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2020. január 11. 17:08 | Link

Babóca

- Nem. Egy fiú nem szép. Egy fiú lehet jóképű, meg sármos, meg férfiasan karakteres, de semmi esetre sem szép. Az olyan lányos fogalom.
Persze, dicséretes, hogy egyenes lett az orrom, még úgy is, hogy már vagy négyszer volt eltörve, meg, hogy a fülem sem áll el, mert azzal valóban nehéz bármit is kezdeni, de attól még nem szeretném, ha Médike ott állna Manci néni meg Bözsi néni mellett, és arról cseverészne, hogy én szép vagyok. Mondanám, hogy ha így indítok, sosem lesz barátnőm, de várjuk ki a végét, én szinteket vagyok képes megugrani ebben a témában.
- Kétezer-tizenkilenc, december. Az évtized utolsó első gömbdobása.
Fordulok vigyorogva a kamera felé, mert tudom, hogy ez sokat jelent neki, és igazából nekem is. Jó visszanézni ezeket a pillanatokat olyankor, mikor a csendes magány iránti igény nő. Nem mondom ki, sőt ha kérdeznék se felelnék semmit, de ilyen alkalmakkor sokszor a Botonddal közös képeinket nézem, mert bár csak pár év volt kettőnk közös kalandja, mégis, olyan, mintha most is velem lenne. Mintha az lenne a küldetésem, hogy örökké emlékezzek és emlékeztessek rá. Hogy mások se felejtsék el.
- Van egy lány.
Kezdem, és itt csendben is maradok, mert tudom, hogy alig várta, hogy ezt a mondatot kimondjam, így ha szeretné most kiélni magát, akkor nyugodtan megteheti, és csendben figyelem, és várom a ponotot, amikor folytathatom.
- Akit nem ismerek.
Elvigyorodom, mert tudom, hogy nem erre a folytatásra gondolt, és sajnálom, én most túlságosan élvezem ezt a helyzetet. És igen, most jön a bomba:
- De feleségül kell vennem.
Elpillantok apáék felé, jelezve, hogy nem az én ötletem volt, hanem bizony az ott díszítő férfié, aki olyan természetességgel közölte ezt vele, mint anya, amikor elszalaszt kenyérért.
- Szóval, hat nap múlva megismerem. Leszel a lelki támaszom? Tudod, ha nagyon gázos lenne. Így is az, de félek, rosszabb lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 2138
Írta: 2020. január 13. 21:37 | Link

Miza
Estefelé, már szürkületben
[zárt]

Újra itt, nyolc év után? Már nem is emlékszem. Szándékosan nem jöttem mágikus módszerrel, ha a vonatot nem nevezzük annak. Még meg kell itt találnom a helyem, alig egy hete jöttem, és éppen csak beiratkoztam a menedzser MT szakra. Nem is igazán tudom, hogy miért arra, talán azért, mert abból még bárhova el lehet jutni, és úgy tudom Várffy is itt van valahol, akár segíteni is tud. Ugyan sok közünk nem volt egymáshoz, azon kívül, hogy Izát kedveltük, de egy próbát megér. Épp csak kivettem egy szobát a Csárdába, legalább nem változott nagyot, csak csinos a felszolgálólányok, így legalább változatosan legeltethetem a seggükön a szemeim, öcsém. Rohadt nehéz volt ide visszajönni, de az egyetlen barátom még itt van, és ugyan kihez máshoz jöhetnék? A családom azt mondta, oda nagyon ritkán, csak ha kötelező a megjelenés és persze írjam meg, hogy Gergő viszi tovább a családi bizniszt. A kis fasz, de legyen az övé. Szóval talán ez az utolsó lehetőségem a szocializálódásra, már csak annyi kellene, hogy Iza mondjuk ne ásson el az első találkozáskor, amihez meg van minden joga. Tudom, hogy hol lakik, egyszer követtem hazáig. Milyen boldog volt, jó volt nézni, hogy kikupáltam anno, mi más lehetne a titka? Sajnos a házasságát nem vágom, a Norbi gyerek nem éppen egy normális fazon, de úgy látszik, hogy Iza szereti, hát akkor minek ugráljak feleslegesen ellene? Amúgy meg jól bánik vele, szerintem felszedett a szöszi pár kilót, de lehet majd nem ezzel kéne kezdenem. Még mindig nem vitt rá a lélek, hogy bekopogjak hozzájuk, pláne, ha még Norbert is otthon van, nem hiszem, hogy ő örülne, persze a ház asszonya sem fog feltétlenül. Talán még vissza tudom kapni valamennyire, ha már annyit törődött velem anno. Én meg itt hagytam a szarba, szó nélkül. Fuckin Zétény's move. Mivel semmi dolgom egyelőre, itt ülök a szökőkút szélén, kezemben a szokásos cigarettámmal, és csak szívok, ahogy eddig az élet tette ezt velem. Érdekes, hogy amennyire gyűlöltem anno, amikor idekerültem, úgy vágyom vissza abba az időbe gyűlölni Lyrát és az az egész BK-t, ahogy az idejárók hívják. Vele sem tudom mi van, remélem talált magának valami jobb elfoglaltságot, minthogy a feleségem legyen. Amúgy hálás lehet, majd megadom a bankszámlaszámom.
Az emberek vidámak, vagy éppen veszekednek, amott meg egy fiatal diák hány. Érdekes nézni a felhozatalt, és szinte észre sem veszem, hogy egy ismerős halad el mellettem, nem olyan messzire. Viszont onnan fúj a szél és felismerem az egykori barátom, kedvenc parfümjének illatát.
- Helló Iza - mondom ki hangosan, már jó pár lépés távolságra van, ahogy nézem a sietős lépteit és lebbenő aranykalász-szín haját. Még az is lehet, hogy összekeverem valakivel, de... kizárt dolog. Ülve figyelem a reakcióit és elnyomom a cigit, amit aztán belepöckölök a kútba. Hát nem éppen idilli, de a mi kapcsolatunk talán sosem volt az.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. január 15. 20:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Világalkotó, Másodikos diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 179
Írta: 2020. január 14. 17:55 | Link

Brümi

Fél szemöldököm felvonva hallgatom a felvilágosítást. Ezért Berci apa helyett az apám, hát honnan tudhatnám meg az élet nagy dolgait, ha nem lenne? Szóval egy fiúra nem mondjuk, hogy szép. De...
- Legyen. Radetzky Bercel, férfiasan karakteres, sármos és szépen jóképű vagy - vigyorgok rá, mint a tejbetök. Tudja jól, hogy hidegen hagynak a fiúk (még) és ő az egyetlen, akit úgy látok, mint egy igazi festményt, egy csodálatos embert. Na jó, ezt azért így, ebben a formában nem kötném az orrára.
Szerencse, hogy vele tölthetem a szabadidőm jó részét, meg azt is, amit kötelezően kint kell eltöltenünk. Biztos, hogy amint kialudta magát, máris úgy fogja visszanézni a videót, hogy közben arra gondol, milyen jó is volt.
A hír hallatán aztán lesokkolódok. Akartam, hogy lány legyen, hogy majd jó barátnők legyünk és a koszorúslány lehessek, de nem abban a formában, ahogy azt Berci most előadja. A szám is elnyílik, szempilláimra hópelyhek fagynak. Míg várt és lelkendeztem két mondat között, az öröm megvolt, remélhetőleg a kiabálásomra nem ébredt fel a fél falu...de ez?! Milyen folytatás ez?!
- Hogy mi a csoda? - fejemet rázva, karjaimat kitárva nézek rá, remélve, hogy csak rosszul hallottam. - Ez gonoszság. Nem vehetsz el valakit, mert azt mondják. Nem is ismered... - mondom, mintha ő nem tudná ezt magától is. Eszeveszett járkálásba kezdek és pufogok, meg magyarázok magamban, mint valami kattant, de basszus!
- Legalább megmutatták, hogy néz ki? Remélem legalább szép lány és nem egy rusnya, vén banya... - tovább pufogok. Már nem is érdekel, miért vagyunk itt kint. Megtorpanok a nagybátyám előtt és átölelem a derekát, fejem a mellkasára hajtom.
- Mindig - válaszolom egyszerűen. Mindig mellette leszek, ahogy azt ő tette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 796
Összes hsz: 21350
Írta: 2020. január 15. 16:24 | Link

Zétény
[zárt]

A szívem is kihagy egyet, ahogy meghallom a hangját. Olyan gyorsan torpanok meg a tér közepén, hogy egy pillanatra fel sem fogom a felgyorsuló pulzusom. Ujjaim belemélyednek a mellkasom előtt sebtében összefogott barna kabátba, fogaim meg az ajkamba, ahogy hirtelen megfordulok. Először fel sem fogom, hogy mi történik. Nem hallom a téren járó embereket vagy a veszekedő párt, de még a gyorsuló lélegzetvételem sem. Csak rá tudok gondolni. Itt van. Itt van, itt ül a szökőkút szélén és úgy tesz, mintha az elmúlt x évben semmi nem történt volna. Mintha nem hagyott volna itt egy nap szó nélkül, búcsú nélkül mindazok után, ami történt velünk. Csalódtam benne aznap. Kerestem. Sírtam utána. Magamat okoltam, amiért elment, mert én nem tudtam rajta segíteni. Most meg itt ül és csak bámul rám. Rám, aki továbbra is lefagyva állok előtte, és igen, egy pillanatig az is megfordul a fejemben, hogy ez csak egy illúzió. Valójában nincs itt, sosem volt és nem is lesz, csak valaki szórakozik velem, mégsem merek elnézni. Félek, hogy ha egy pillanatra is szem elől veszítem, eltűnik, és ismét elveszítem. Érzem a szúrást a szememben, a könnyeket lecsorogni az arcomon, de nem fogom fel a történteket, miközben teszek egy óvatos lépést előre. Majd még egyet. Majd még egyet. Csak bámulok rá hosszú ideig, ami nekem óráknak tűnik, némán, könnyáztatta arccal és csak arra tudok gondolni, hogy itt van. Merlinre, itt van. A köztünk lévő apró távolságot aztán egy értelmetlen hang kiadásával szüntetem meg, ahogy zokogva ragadom meg kezeit, hogy amilyen szorosan csak lehet, magamhoz húzhassam. Arcom a nyakába fúrom és szipogva simulok hozzá közelebb, közelebb, még közelebb. Ujjaim a hajába, a nyakába, a hátába mélyednek, és csak egyetlen egy szó hagyja el rekedten ajkaim, amit a pulóverébe motyogok.
- Hazajöttél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 2138
Írta: 2020. január 15. 20:49 | Link

Miza
Estefelé, már szürkületben
[zárt]

Az időt mintha valaki belassította volna, valószínűleg ő volt. Mintha átlátnék rajta, ahogy megtorpan, és összefogja a kabátját. Megfordul és... én nem tudom mit látok a szemeiben, talán hitetlenség? Öröm? Bánat? A szemeivel mindig meg tudott venni, és látom, ahogy tétovázik. Majd mégis megindul. Merlin! Segíts! Nekem végem! Felállok a kút kávájáról, és... nem tudom eldönteni, hogy mit csináljak. Főleg, hogy elkezdenek potyogni a könnyei. Ne, kérlek ne. Végigfut a hátamon a hideg, ő pedig elindul. Lassan behunyom a szemeimet, és lehet, hogy meg fog ölni, de Merlinre, hagyni fogom neki. Kiül minden érzelem az arcára, és csak hallom, ahogy érkezik, egyre közelebb. A cipője puhán koppan, elkapja a kezeimet, és magához ránt. Kinyitom a szemeimet, és hagyom, hogy hozzám bújjon, a kezeim automatikusan kulcsolják át a zokogó testét. Akármennyire is kemény vagyok, ez túl sok nekem. Ez a szeretet, ez egyszerűen nem nekem való és ami a legfontosabb, egyáltalán nem érdemlem meg. Sokkal jobb lett volna, ha nekem jön és hagyom magam csapkodni. Persze ez még megtörténhet később is. Szóval ölelem őt, a legjobb barátom, aki csak örül nekem mint egy kisgyerek. Láttam már sírni, de így nem és ez egyben olyan felemelő és szégyenteljes számomra.
- Igen - nyögöm elhaló hangon, de inkább folytatom, hogy ne mindenki minket nézzen, főleg miatta, őt féltem, nem magamat. - Ne csináld, ne sírj, nem érdemlem meg - borzasztó dolog ez, én nem ezt vártam, nagyon nem erre számítottam, csak azt nem tudom, hogy miért nem jutott ez eszembe egyáltalán. Iza mindig is ilyen meglepő volt, sosem azt tette, amire kértem, sosem úgy lepett meg, ahogy gondoltam, akkor miért is fogadott volna úgy, ahogy vártam?
- Sajnálom, hogy nem lehettem ott az esküvődön, de nagyon sokat gondoltam rád. Meg úgy mindent sajnálok, a rohadt életbe - szorosabbra fogom őt, és elerednek a könnyeim. Komolyan hogy mer bárki ilyet kicsalni belőlem? Miért szeretem én még mindig ezt a lányt ennyire? Talán mert az ő fényképébe kapaszkodtam sokszor, hogy normális maradjak? Hehe, Zétény, meg a normálisság. Mindegy. Kicsit engedek a szorításon és várom, hogy történjen más is. Kisöpröm a könny áztatta tincseit a szemeiből, hogy a szép kékek az elmémbe marjanak. Én sem hittem, hogy újra látom őt. Ha visszatekerhetném az időt, nem így jöttem volna és mást csinálok. De ez van, így történt.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. január 16. 13:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bajnóczi Kimoriah
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 548
Írta: 2020. január 16. 18:50 | Link

Quinn Ashwood
;danceintherain ;közöstüdőgyuszi

Undi az időjárás. Pontosan olyan, amitől csak nyomott lesz a kedved, a hangulatod, az öltözködésed, a mindened. Mert retek idő van. Hideg van, kissé ködös és semmit nem tudsz kezdeni magaddal, mert ilyenkor még az élettől is elmegy a kedved, nemhogy boldog legyél amiatt, amiért tél van. Na igen, ez a legtöbb ember, de én kérlek, imádom a hideget, imádom a telet, imádom ezt a szürke, semmilyen időt. Kicsit jobban imádnám, ha esne legalább egy kis hó, de így is megfelel végül is a dolog, mert... mert megfelel. Nincs jó érvem, egyszerűen csak jó. Nincs semmi teendőm, nagyjából a cuccaimat is kipakoltam már, kezd összeállni a szerelemház úgy, ahogy egész végig elképzeltem, és ennél nagyobb boldogság nekem nem is kell. Küldtem képeket apámnak, aki csak annyit közölt, hogy illik hozzám, majd bátyám benyomta a "fúj, de lányos" mondatot, én meg nem kaptam szikrát. Hát ember, szerinted milyen lenne, amikor lány vagyok? És amúgy is bekaphatja, mert tökéletes ízlésem és stílusom van, amit ő is tud, főleg annak tudatában, hogy ezt az egyetlen egy dolgot köszönhetem anyámnak őszintén. Mást semmit. Szabad olyat kimondani, hogy amióta elváltak apámmal, sokkal boldogabb az életünk? Nem? Nem illik? Na mindegy, már így is elhangzott elég sokszor, szóval nem hiszem, hogy plusz egy osztana vagy szorozna a dologban. Mert boldogok vagyunk ám. Nincs az alapvető feszültség senki között, amikor hazaérünk, vagyis én csak értem, mert egy ideje nem mentem haza, de mellettem szóljon, hogy napi szinten tartom a kapcsolatot a család hímnemű tagjaival. Nélkülem valószínűleg már a ház is a lángok martalékává lett volna...
Tehát mivel az idő tökéletes, a kedvem pedig egyre csak jobb és jobb, kabátomat magamra kapva indulok el boldogan a tér felé, hogy valami történjen is velem, ha már itt lakom, de időm még nem volt körbenézni. Most pedig van, így intek a kíváncsiskodó szomszédoknak, akik az ablakból hesszelgetnek, mert szerintem azt hiszik, hogy sötétített vagy nem is tudom, de esküszöm, hogy mindent látok, ha telibe az ablakban áll, és minden lépésemet követi. Mindegy, szóval vidáman integetek, vidáman lépegetek a tér felé, hogy majd én ott ráérek dönteni arról, hogy merre tovább. Ez addig nagyon jó terv volt, amíg a térre nem értem. És most? Valaki? Egy ötlet esetleg? Egy jel? Bármi jöhet, ördög, csak valami apróságot, mert nehogy már az első utamon be kelljen ülnöm a pubba meginni valamit. Az tök ciki lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2020. január 17. 13:07 | Link

Babóca

- Nagyon szépen köszönöm.
Még meg is hajolok kicsit, bár fogalmam sincs, hogyan lehet valaki szépen jóképű, de engedjük most el ezt a kis pluszt. Mondjuk de, el tudom, de a szépen jóképűek szerintem azok a babaarcú fiúk, akiknél nagyon necces, hogy igazándiból a fiúkat vagy a lányokat szeretik-e, a csúnyán jóképűek meg mondjuk olyanok, mint Volkov, aki személy szerint nekem nem nagyon kiemelkedő látvány, de a lányokról mégis leolvad róla valamiért a bugyi. Mondjuk tény, hogy felnőttként én is valami hozzá hasonló akarnék lenni, ha már jóképűnek lettem titulálva. Szóval nem szépen, hanem olyan volkovosan jóképű. Tényleg, a kviddicses jelentkezést is meg kellene fontolni, ha már így eszembe jutott, mert nyilván azért annak még lenne egy sansz, hogy ha máshol nem is, akkor itt még játsszak. Csak nem vagyok elképzelhetetlen egy iskolai meccsen. De vajon érdemes-e sebeket feltépni? Ezért nem is adtam még be. Mert sosem lehetek eléggé biztos, ha erről a témáról van szó.
- Semmit sem tudok róla.
Válaszolom teljesen őszintén, majd itt el is hallgatok, mert valamit azért mégis, de az a valami nem sok. Pontosabban lehetne sok is, de igazság szerint ahhoz meg kéne erőltetnem magam, ahhoz pedig nincs elég affinitásom. Helyette inkább lefoglalom magam azzal, hogy megöleljem Médit, és egy nyugtató puszit nyomjak a feje tetejére. Csak vele vagyok ilyen. Köztünk olyan kötelék van, amiről tudom, hogy senki mással nem élhetem át, és nem is akarom átélni. Ő az én legkedvesebb rokonom. Ő tud mindent, a sárkánytant, hogy a kviddicsen gondolkozom a balesetem után, egyszerűen nincs olyan titok, amit vele ne osztanék meg.
- Remélem nem banya. Vagy ha igen, akkor nagyon öreg és nagy vagyont örökölök, amiből veszünk magunknak egy sárkányrezervátumot, rendben?
Valami vígaszságunk is legyen, ha már egyszer így alakult. Kicsit még ringatom, de nem állhatunk így egész nap, bármennyire is szeretnénk.
- Dobjuk fel a maradék díszeket, aztán igyunk egy forró kakaót. Most még nincs az életünkben a rút banya, használjuk ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Quinn Ashwood
INAKTÍV


apnyu | a másik Szombat lány
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 526
Írta: 2020. január 18. 18:06 | Link

Ká

Ma férfi testben élvezi a nap minden percét. Nyári gyerek ő, nincs oda a hidegért, de mivel pozitívan látja az életet és igyekszik a szépet látni mindenben, ebben a szürke, hideg időben is meglátta a lehetőséget. Eltervezte, hogy amint leesik az eső, ő bizony táncot fog járni. A tér közepén. Csak úgy.
Reggelire palacsintát sütött magának és a fiának miközben táncoltak a rádióban játszott retro dalokra. A fakanál tökéletes mikrofonként szolgált ehhez a tevékenységhez. Saját magával ellentétben a gyerek egészségére vigyáz, ezért felöltöztette rendesen indulás előtt, hisz oviidő van.
A gyereket nagy ölelésekkel és puszikkal eresztette útnak, be oda, ahol legalább biztonságban tudja. Elégedett a mai teljesítményével, hogy dada nélkül megoldotta az indulást és a reggelit is, ez pedig látszik az elégedett mosolyán a borosta alatt.
Egyelőre esernyőt bűvöl a feje fölé, mert persze nem úgy buli a megázás, ha sétál közben az ember. Komótosan, a pocsolyákba beleugorva halad a tér közepére, ahol összenéz egy ismeretlen, de szimpatikusnak tűnő lánnyal.
Arcán vigyorrá szélesedik a mosoly, szemöldökét megvonja amolyan "na?" kérdésként. Végül ahogy azt tervezte, az egyik padra helyezi a hordozható, felrúnázott kis rádióját, pálcáját pedig mellé állítja, hogy az esernyő most a szerkezetet védje a víztől. Quinn pedig hátrál és a dalra kezdi el levetni a téli holmikat, miközben az esőben ázva táncra perdül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bajnóczi Kimoriah
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


Zsákos nőszemély
offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 548
Írta: 2020. január 18. 23:02 | Link

Quinn Ashwood
;danceintherain ;közöstüdőgyuszi

Állok a tér közepén és még mindig jelre várok, de közben úgy csinálok, mint aki vár valakire, hogy ne legyen kellemetlen. Mert amúgy fogalmam sincsen, hogy mihez kezdjek most, pillantásom így is sokkal gyakrabban fordul a pub felé, mint kellene, és az egyedül iváshoz talán még nem jutottam el. Esetleg ötven év múlva már belefér, de még csak nem kellene az alkoholba fojtanom unalmamat, amikor megannyi lehetőségem lenne lefoglalni magam. Gondolom én. Vagyis gondoltam én, amikor ideköltöztem. Ráadásul valami beazonosíthatatlan mindenféle is esni kezd az égből, tenyeremet felfelé fordítva, majd fejemet is konstatálom, hogy valóban. Mélyet szusszanva emelem vissza fejemet a térre, mert ha vissza kell mennem Pestre, hogy feltaláljam magam, komolyan feladom az itt élést, ami még el sem kezdődött igazán. Nincs valami sok időm mégsem ezen elmélkedni, mert megjelenik Ő.
A férfi, akinek halvány mosoly pihen ajkain, tekintetünk találkozik, el sem ereszti, le sem tudnám róla venni, majd szélesedik az a mosoly, végül még szemöldöke is megemelkedik, amolyan „jössz?” kérdésként, szinte üvölt felém. Elnyílt ajkakkal, kissé megilletődött tekintettel figyelem, ahogy a rádió a padra kerül, az esernyő fölé, végül a férfi a zene ritmusára kezdi el levenni a ruháit, nem törődve azzal, hogy egy tér közepén állunk, mindenhol emberek mászkálnak, mert nekik van dolguk és tudják, merre tartanak. Szóval a férfi táncol, én pedig pár másodpercig figyelem csak, mert a következő pillanatban már ringó csípővel, pontosan követve a zene ritmusát veszem le a kabátomat felé tartva, akárha egy divatbemutatón lennék minimum. Csak ott nem vetkőznek. Már így is megáztam félig, akkor csináljam rendesen, ugye?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mester Aida Dorka
KARANTÉN


babygirl
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 47
Írta: 2020. január 19. 11:46 | Link


m.a.d. // reszkessetek betörők

Apró bólintásokkal kísérve mondanivalóját jelzem, hogy értem és fel is fogtam amit mond – az persze más kérdéskör, hogy mennyire hat meg. Azon már teljesen felesleges elgondolkodni, mennyi valóságtartalom bújhat meg az előadtt történet mögött – a ház ura(i) nem tűri(k) meg ajtón belül az idegeneket, ez pedig azon kevés szabályok egyike, amik megszegéséből semmi szórakoztató nem származhat.
- Elég önző húzás az idősebb testvéreidtől nem segíteni a családot – ugyan nem áll szándékomban kockáztatni a családban elfoglalt pozícióm valami jött-ment gyerekért, mégsem csaphatom rá az ajtót... Csak úgy. – Az én bátyám az után sem felejtett el támogatni, hogy saját életet teremtett magának.
Részletkérdés, hogy annak szerves részét képeztem-e vagy sem. Ez viszont már nagyon régen történt, akadnak dolgok, amik megmaradtak, a legtöbb akkori öröknek hitt eszme, elképzelés viszont radikális fordulatot vett, egyikőnk sem olyan már, mint tíz évvel ezelőtt. Nincs ebben semmi abnormális, egyszerűen ilyen az élet rendje.
Ívesen megemelkedő szemöldökkel szemlélem a szenvedés kezdetét. A természet egyik legfőbb szabálya, hogy az erős él túl – ehhez hűen veszélyes bravúrként a ragadozók tulajdonságát képzi, hogy a gyenge látványos szerencsétlenkedése képes feléleszteni a szunnyadó vadászösztönt. Ennek tudatában érdekes kérdés, a fiú akkor is jó ötletnek tartaná-e a hanyatlás kimutatását, ha valaha esélye lett volna látni a National Geographic bármely adását.
Ha eddig voltak is kétségeim, mostanra egész tisztává válik a kép: ennek a gyereknek fogalma sincs az utca törvényeiről, másképp már kicsinálták volna.
- Ó, ennyire félsz a hatóságoktól? – behajtom magam mögött az ajtót, ahogy kilépve leguggolok a földön fekvőhöz. – Nézd, megértem, ha elborzaszt mindaz, amit az árvaházakról hallani meg az egész procedúrával járó... mellékhatások – ki más ismerné ezeket jobban? – De ha valóban ilyen nehéz a helyzet otthon, lehet tényleg jobb lenne az államra bízni ezt. A férjem bátyja auror, ma nálunk vacsorázik, akár meg is várhatnánk őket, biztosan tudna segíteni rajtad és a testvéreiden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 796
Összes hsz: 21350
Írta: 2020. január 19. 14:07 | Link

Zétény

Éveken keresztül vártam erre a pillanatra. Vártam, bíztam benne, álmodtam róla. Reméltem, hogy nem esik semmi baja bármerre is jár, bárkivel találkozik. Fogalmam sem volt az utazásairól, nem írt, nem tudtam róla semmit, jóformán azt is hihettem volna, hogy holtan fekszik valamelyik országban. Nem tudom min ment keresztül. Nem tudom a szülei végül megtalálták vagy egyáltalán érdekelte-e őket, hogy a család legidősebb gyereke egész egyszerűen eltűnt. Nem tudom a megrendezett házassága Lyrával hogy alakult, egyszerűen semmiről sem tudok. Nem írt, nem látogatott meg, nem hívott, nem csinált semmit. Egyetlen egy levelet volt képes csak küldeni, amelyre végül már nem is válaszolt. Fájt, hogy itt hagyott és fájt, hogy nem akart velem beszélni. Bíztam benne, hogy időnként felbukkan majd vagy küld magáról egy életjelet, hogy tudjam, jól van, de semmi. Nem voltam számára annyira fontos, hogy megírja, jól van.
A derekam köré fonódó karok egy újabb elkeseredett hangot váltanak ki belőlem. Nem érdekel, hogy a téren vagyunk, hogy a szívem úgy dobog, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból, hogy ujjaim szinte belemarnak a hajába, hogy képtelen vagyok abbahagyni a sírást. Kell ez most nekem. Itt hagyott, éveken keresztül nem hallottam róla, most pedig megjelenik a semmiből. Foghatnám a terhességre is, de valójában miatta sírok. Siratom az elmúlt éveket, az ő éveit.
- Annyira hiányoztál – suttogom még a nyakába, mielőtt eltolna magától. A könnyes arca láttán még jobban elszorul a torkom. Remegő ujjakkal törlöm le a könnyeit, az esküvő hallatán csak rázom a fejem. Az nem számít most. Semmi sem számít most, csak ő. Zöldjeimmel a szemeit keresem és egy aprócska mosolyt magamra erőltetve simítok végig az arcán, a vállán, a kezein. Megváltozott és mégsem. Ugyanúgy néz ki, mint ahogy legutóbb emlékszem rá, de mégis érzem, hogy ő már nem ugyanaz a Zétény, aki volt.
- Miért nem írtál? – kérdezem halkan és ha engedi, ismét hozzábújok. Kell ez most nekem. Érezni akarom, hogy itt van és nem fog eltűnni, hogy nem csak képzelődöm. Kérdezhetném, hogy miért ment el, miért nem hagyta, hogy segítsek, miért nem tudott ellenszegülni az apjának, de ezekre mind tudom a választ. Tudom, hogy miért kellett elmennie, mégis fáj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 2138
Írta: 2020. január 19. 15:14 | Link

Miza
Estefelé, már szürkületben
[zárt]

Én nem tudtam, hogy nekünk ilyen a kapcsolatunk, csak ebben a pillanatban döbbentem rá, ahogy átkarol. Az egy dolog, hogy neki nagyon hiányoztam és ekkora érzelmeket szakíthat fel benne, hogy viszontlát, de az sokkal jobban meglep, hogy engem is legalább ennyire. Megváltoztál, öcsém. Pedig, én nem gondoltam volna, úgy voltam vele, hogy örülünk egymásnak és ennyi, meg felhőtlenül elmegyünk a cukrászdába és mesélünk. Illetve főleg Iza és ezzel a bűntudatom is szép lassan elpárolog. De nagyon nem így van, marcangol, szúr és fáj. Hogy tehettem ezt vele, mikor ő tényleg a legjobb barátom, és tényleg úgy hiányzok neki, mintha elvesztette volna az egyik karját. Holott olyat mint én, bárhol találhatna, sőt, Norbert minden bizonnyal sokkal többet és jobb életet nyújthat neki, mint én barátként. Nem értem én ezt az egészet, csak azt tudom, hogy túl jó és túl fájdalmas érzés egyszerre átélni egy ilyet. Akár egy szó, vagy favicc, ami egyszerre fáj és röhögsz rajta. Csak ezt sokkal jobban átéled.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy ennyire. Azt sem tudtam, hogy te is ennyire fogsz... most megtudtam - hagyom, hogy törölgesse a könnyeim, miközben ki sem lát a sajátjából. A nagyon badass Zétény sír, mint egy kisbaba... egy lány miatt! Jó, a barátságuk miatt, ha jobban megnézzük, de akkor is. Látom rajta, hogy nem is akarja még mindig elhinni, hogy itt vagyok, a mozdulatai elárulják őt, habár most semmit sem rejt el. Az érintése pedig éget és gyógyít és kezdem azt hinni, hogy nagyon rossz ötlet volt ez a ráköszönés. Elő kellett volna ezt készíteni, akkor talán kevésbé fájt volna az egész. Próbálom kitörölni a szemeimből a maradék könnyeket, amikor rákérdez a bagoly témára. Nagyon hosszasan tudnék neki erről beszélni minden bizonnyal, és abban is biztos vagyok, hogy őt nem érdekelnék a kifogásaim. Pedig ezek nem is azok. Muszáj valamilyen választ adni mégis. Már mondanám, hogy üljünk le, de újra odabújik és nem tudom nem hagyni megint. Egyszerűen túl jól esik, és érzem, hogy valójában én sem akarok mást most.
- Nem írhattam. Nem akartam, hogy te bármilyen szinten belekeveredj, és azt sem, hogy hozzád járnak velem kapcsolatos kérdésekkel. Nem tudom, hogy ezt jól csináltam e, de remélem, hogy megvédtelek - a könnyeim nem akarnak elállni, most már meg kell emberelnem magam. - Tudod, amikor nagyon rossz volt, csak ezt nézegettem - benyúlok a bal mellényzsebembe és lenyúlva a kezéhez a markába teszem a meggyűrt, megsárgult fotót. - Ez az amikor szomorú voltál a könyvtárban, de addig dumáltam, amíg... hát látod meddig - mosolygok rá többször is és a nagy szőke loboncát félrehúzom, hogy a smaragdszemek teljesen kitöltsék a látóterem. Megköszörülöm a torkomat röviden, mert kezd megint elmenni a hangom.
- Ott voltál velem - azért nem nehéz, hiszen rajta meg Lyrán kívül nem nagyon voltam olyan jóba senkivel. Talán még Ombozi, de ő sem volt olyan közeli, mint Iza. Végül sikeresen elapadnak a könnyeim, hála Merlinnek. Kezdek magamhoz térni, bár semmiért nem engedném el őt. De elég lesz belőlem, ez a kapcsolat nem csak rólam szól.
- És mi van veled? Mit csinálsz? Jönnek már a gyerekek, vagy arról is lemaradtam? - simítok végig az arcán, újabb könnyeket itatván ezzel föl. A kérdés teljesen megalapozott 6 év alatt sok minden történhetett. Az is lehet, hogy már nem Norberttel van, fogalmam sincs. Pont ezért mondtam, hogy nagyon szerencsés vagyok azért, mert Iza ennyire szeret. Ha legközelebb eltűnnék... lesz már tapasztalatom, hogy kikkel, hogyan kell bánnom. De soha többé nem szeretnék eltűnni.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. január 19. 17:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 796
Összes hsz: 21350
Írta: 2020. január 19. 17:51 | Link

Zétény

Nem tudtam, hogy ennyire. Elnevetem magam a szavak hallatán, de nem fűzök hozzá semmi mást. Reméltem, tudja nekem mennyire hiányzott, hisz leírtam neki abban az egyetlen egy levélben, amit küldött. Akkor azt sem tudtam, hova postázzam, de azt mondta a bagoly majd elviszi hozzá. De az a bagoly többet nem jött vissza. Írtam volna neki még, meséltem volna neki bármiről, hogy eltereljem akár csak pár percre a figyelmét a problémáiról, amíg azt a pár sort olvassa, de a bagoly soha többé nem jött vissza, én pedig szépen lassan feladtam.
- Belekeveredni? Mégis mibe? Apád megfenyegetett volna mert barátok voltunk, ha nem mondom el, hol vagy? Megkínzott volna, hogy lássa tényleg igazat mondok és nem csak titkolni akarom a tartózkodási helyed? Mégis mitől akartál megvédeni, hm? – élesen kérdezek vissza és felpillantok rá. Nem érdekel, hogy milyen kifogást akar erre megint felhozni, ez a legnagyobb baromság amit csak mondhatott volna. Kitől kellett volna annyira félnem, hogy Zéténynek védenie kellett éveken keresztül? - Mit.. – kérdeznék vissza, ám ekkor előhúz valamit. Megszeppenve pislogok le az elém tartott képre, amin egy gyönyörűen mosolygó, fejét oldalra billentő, fiatalabb Iza néz rám vissza. Ellágyulnak arcvonásaim ahogy átveszem tőle a képet és csak akkor pillantok vissza rá, mikor hátratűri a hajam. A szemem ismét szúrni kezd, érzem, de mielőtt sírni kezdhetnék, gyorsan lepillantok a képre. Mennyire könnyebb volt akkor minden. Ott voltál velem. Ujjaim megfeszülnek a kép szélén, egy könnycsepp legördül az arcomon.
- Melletted álltam volna, ha itthon maradsz. Ugye tudod? Ugye tudod, hogy segítettem volna? Segíteni akartam neked, de nem hagytad… Zétény – évek óta most először ejtem ki a nevét. Persze az első pár hónapban sokat beszéltem róla, Michelle-nek, Norbinak, a nővéremnek, mindenki tudott Zétényről, még az is, aki nem akart. Aztán abbahagytam. Nem beszéltem róla, nem említettem sehol, próbáltam nem gondolni rá. Nem volt rá okom, hisz már nem volt az életem része.
Szipogva törlöm le a könnyeim a kérdései hadát hallgatva, majd mosolyogva visszanyújtom neki a képet. Most már tudom, hogy nem volt mindig egyedül.
- Jól vagyok. Jól vagyunk, minden rendben. Hamarosan befejezem a sulit és hivatalosan is gyógyító lesz belőlem. Ettől az évtől pedig házvezető-helyettes vagyok a Levitában – kissé félve teszem hozzá az utóbbit, fogalmam sincs mondjuk, hogy miért. - Jönnek a gyerekek. Pontosabban egy – félrehúzom az eddig összefogott kabátom, hogy lássa a növekvő hasam. Négy hónaposan nem vagyok még akkora, de azért lehet látni a változást. - Ő az első – teszem még hozzá büszkén, végigsimítva a gömbölyödő pocakomon.
- Hol voltál egész eddig? Mi van a családoddal? Lyra? A házasság? Apád megtalált? Kerestek egyáltalán? Jól voltál? Nem keveredtél bajba? Hogy találtál meg? Mit csinálsz itt? Hol fogsz lakni? – konkrétan rázúdítom a kérdéseimet, de mielőtt bármelyikre is válaszolhatna, vagy egyáltalán kinyithatná a száját, megragadom a kabátja szélét és egészen komolyra véve belenézek a szemeibe. - Ugye nem hagysz itt megint?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 2138
Írta: 2020. január 19. 18:38 | Link

Miza
Estefelé, már szürkületben
[zárt]

Nevet, végre nevet, Merlinre! Akkor nem fogja az összes könnyét most kisírni,habár a nevetés is könnyeket szül, szóval van még aggódni valóm. Persze szinte azonnal sarokba szorít, és muszáj mondanom valamit, amire tudom, hogy hogyan fog reagálni és kivételesen azt is kapom. Ha azt vesszük ezzel is meglepett,hogy nem lepett meg, ez kész.
- Nem akarom tudni, Iza. Nem akarok belegondolni, hogy bárki miattam bármit is csinált volna veled, ami a hátrányodra vált volna. Lehet, hogy semmit, de nem mertem megkockáztatni, egyszerűen csak így tudtam vigyázni rád. Jó tudom, ez nem megoldás, meg hülye voltam, de nem volt jobb ötletem. Konkrétan most se lenne jobb, de hát ismerhetnél már annyira, hogy ha kitalálok valamit, akkor az úgy van... már ha nem tudsz lebeszélni. Te vagy az egyetlen, aki valaha változtatott rajtam valamit és ha elmondom az egészet, biztosan nem lett volna ilyen könnyű, hogy lelépjek. Ha ezt lehet egyáltalán könnyűnek nevezni, de érted - egyre csak húzom a tésztát, az meg nyúlik és minél többet beszélek, annál rosszabb lesz. De valóban nem akartam kockáztatni, mert ha Izának bármi baja is lett volna, azt nem biztos, hogy túlélem. Megzsarolnak vele mondjuk. Hát hogy tudtam volna a szemébe nézni? És emelett oda kellett volna mennem, megtörten, szánalmasan, legyőzötten. Inkább legyen nekünk lelkileg rossz egy kicsit... hát nem jött be ez sem. Most már mindegy mi volt, a lényeg, hogy itt vagyok.
Megmutatom neki a képet, de nem sokat segít... talán csak egy pillanatra. Én nem tudom, hogy mit is kéne még csinálnom, hogy ez a találkozás jobb legyen, és tartok tőle, hogy nem lesz jobb. Ahogy kiejti a nevemet, megborzongok, végigfut a hátamon a hideg. Nem is tudom mikor hallottam utoljára tőle így, a teljes nevemet és nem is tudom, hogy miért esik úgy ahogy.
- Tudom, hogy megtetted volna és igen, nem hagytam - most a vonásaim megkomolyodnak, fel kell fognia, hogy mindent megtettem érte, amit csak tudok. gyakorlatilag feladtam a barátságunk, akkor még a szerelmem is miatta. Nagyobb áldozat volt, mint, amit bárkiért bármikor megtennék. Igen, akkor még szerettem, nem tudtam megszabadulni a zöldektől, a mosolyától és úgy tőle. Úgyhogy mindent megtettem azért, hogy a barátja maradhassak, az ominózus beszélgetésük után, náluk. Azt hiszem viszonylag sikeres volt, de a parázs megmaradt, és talán sosem huny ki teljesen. Persze, most már máshogy látok sok mindent, és nem vágyom a szerelmére, de a barátságára nagyon. Kitől tudnék bármilyen tanácsot kérni, amit el is fogadnék, akár kéretlen, akár nem? Na, ugye, öcsém!
- Szép! Akkor mégis jól alakult az életed - most ellágyulnak nekem is az arcvonásaim, nagy kő esik le a szívemről, már csak azért is, mert minden jól alakult, tehát végül is nem rontottam el az egész életét. Ez már valami. - Na, ne mond! - őszintén mosolygok és látom a megnagyobbodott hasát, lágyan visszahajtom a kabátját, miután megsimogatta büszkén a hasát. - Nehogy megfázzatok! - indoklom meg a cselekedetem. - Gratulálok, és örülök, de tényleg nagyon örülök - már elképzeltem magam nagybácsiként, amikor hasznos dolgokat tanítok a kis prücsöknek. Állj! Miket beszélek már megint, te jó ég?! Alig, hogy meglátom őt, máris ilyen gondolataim támadnak. Még hogy nagybácsi Zétény, te tényleg meghibbantál, öcsém!
- Szóval akkor lesz több, helyes, helyes. Másoknak is kellenek az ilyen barátok, jó géneket örököl majd. Az egyik részében legalábbis biztos vagyok - úgyis tudja, hogy Norbertet nem tartom teljesen épelméjűnek, de eszembe sem lenne ellene beszélni. Ez csak egy vélemény volt, soha nem ártanék a kapcsolatuknak, sőt, addig védeném, amíg Iza szereti azt a bolondot. Szerencsés bolondot. Gyorsan kizökkent a jó hangulatomból a kérdéseivel, ennek ellenére mosolyogva várom végig, miközben megsimítom a bal arcát.
- Biztos, hogy erre most kell válaszolnom, itt a tér közepén? Úgy tudom, hogy Ly jól van és boldog, de csak ennyit tudok róla. Visszajöttem tanulni, szóval itt leszek neked. A többire máskor válaszolok, mert nem akarlak sokkolni, amikor várandós vagy. Majd apránként elmondom - harapom be komorabban az ajkaim, de a legfájdalmasabban mégis az utolsónak érkező kérdése esik. Szorosan magamhoz húzom - vigyázva a babára -  és a fülébe suttogom.
- Nem, soha többé - ejtem ki a legkomolyabban, ahogy csak tudom. Elvileg okom sem lenne rá. - Csak mondj meg mindent őszintén, ahogy eddig, csak rád számíthatok. Jó, mondjuk a csajozásban nem biztos, hogy kérek véleményt - mosolygok, majd elhúzom a fejem és a szemeibe nézek, hogy megnézzem jól magamnak. Aztán pedig újra magamhoz szorítom és beszívom a hajának illatát. Egészen szerelmes párnak nézhetünk ki, de ennél nagyobbat nem is tévedhetne bárki. Ez egy őszinte barátság, sokkal többet ér, mint a szerelem. A könnyeim újra elerednek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Quinn Ashwood
INAKTÍV


apnyu | a másik Szombat lány
offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 526
Írta: 2020. január 20. 19:12 | Link

Ká

Mindig is fura alaknak tartották és imádták ezért, ő pedig alapvetően imádja magát, meg a körülötte levőket, szóval adott a helyzet. Egy kis előadás. Egy kis történés, amivel akár feldobhatja mások napját. Nézhetik bolondnak, de a legtöbben inkább vele és nem rajta nevetnek. Mert hát ez van, a legtöbben szívesen ugyanezt tennék, csak nem tudják kellőképpen elengedni magukat.
Quinn viszont olyan természetességgel mozog, mintha valamelyik bárban tekeregne a rúdon a rózsaszín boájával. Igaz, jelen esetben egyszerű farmert és pulóvert visel a kabát alatt, amit a zene ritmusára levett már magáról.
A nő, akit az imént nézett egy kis noszogatásra beszáll a buliba, csatlakozik annak tudatában, hogy nagy valószínűséggel jól el fog ázni egészen bugyiig. Ő pedig széles vigyorral az arcán nézi, amint közeledik, majd kezét nyújtja felé.
Egy határozott mozdulattal vonja egészen közel magához. Jobbját a nő derekára helyezi, szabad kezét pedig a magasba emeli. Elneveti magát, vezetni kezdi őt, megforgatja, jobbra-balra lépkednek, mintha be lenne gyakorolva az egész. Derekáról finoman a karjára csúsztatja ujjait az oldalán át, majd hátrébb lép és a kezét elkapva kipörgeti, majd vissza magához, hogy háttal legyen neki. Állát a nő vállán pihenteti, két kezét keresztezve fogja.
- Jól táncolsz - állapítja meg felszabadult mosolyával leginkább a vizes tincsek közé mormolva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Médi
Diák Rellon (H), Világalkotó, Másodikos diák


fecsegő-tipegő
offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 179
Írta: 2020. január 20. 19:38 | Link

Brümi

Csúnya, naaagyon csúnya dolog ez. Elveszik tőlem a férfit, aki az enyém, de csak az enyém és egy olyan lány veszi el, aki lehet, hogy egy gonosz banya. Nem tudom, engedhetem-e, de Bercinek nem szólhatok róla akkor sem, ha mondjuk hajhullajtó bájitalt keverek a reggeli kávéjába, akkor a sarokba küldene. Vagy lehet, hogy tetszene neki az ötletem?
- Jó! Vállalom, hogy a nászéjszakán bemegyek és párnát nyomok az arcába. Megmenetelek, esküszöm - mondom határozottan, az orromat és a homlokomat egyszerre ráncolva a koncentrációban. Tudom, hogy ilyenkor sosem vesz komolyan és azt mondja, Apa vágott mindig ilyen képet, pedig én komolyan gondolom. Sőt. Remélem egy banya és meg lehet így oldani.
- Kell nekünk egy rezi - gondolkodok el egy pillanatra jobban és máris enyhülnek a vonásaim. Nagyon bírnám és tudom, hogy Brümi is ha sárkányok között élhetnénk le az életünket. Egyszer, ha nagy leszek, csatlakozok hozzá a rezervátumban és olyanok leszünk, mint Apa.
Nagy levegőt véve bújok még hozzá amíg meg nem szakítja a pillanatot, pedig még el tudtam volna viselni a szeretgetését. Mindig ő lesz az egyetlen fiú, aki megölelhet, senki más. Kivéve a nagyapát, talán. Jó, meg a család többi fiútagja is fiú, ők is meg szoktak ölelni, ha születésnapom van, vagy csak úgy...
- Kakaó! - vigyorogva ugrok egyet és kezdek ujjongásba. A falusiak nagy örömére a némaság teljes hiányában, Pokémon labdaként kezdem el dobálni a díszeket a fára. Egészen csinos képet ad, büszke vagyok a teljesítményünkre, azért ez nem kis dolog. - Megérdemeljük a habot és a mályvacukrokat is bele szerintem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 796
Összes hsz: 21350
Írta: 2020. január 21. 18:05 | Link

Zétény

Szemöldököm szép lassan egyre magasabbra kúszik szavai hallatán. Fogalmam sincs miért gondolja, hogy mindezt el fogom hinni az apjáról, aki valószínűleg a létezésemről sem tud, nemhogy kettőnk kapcsolatáról. Mindenesetre türelmesen végighallgatom az indokait, ami közben átcsap magyarázkodásba, de különösebben ez sem hat meg. Úgy érzem a szíve mélyén ő is érzi, hogy nem történt volna velem semmi, még ha tartjuk is a kapcsolatot.
- Senki nem tehetett volna semmi olyat, amivel árt nekem. Elfelejted, hogy kikkel vettem körül magam az elmúlt pár évben. A Saint-Venantok? A családom? Te? – a tekintetét keresem, és amint megtalálom, azonnal elmosolyodok. - Plusz egy terromágussal beszélsz. Ha a varázslatok nem is, ez mindig megvéd. Mindig. Nem kellett volna úgy kezelned, mintha nem tudnék magamra vigyázni – természetesen egy részem megérti, miért akarta elkerülni, hogy bántódásom essen, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a családja bármit megtett volna azért, hogy Zétényt előkerítsék a világ másik végéről és erőszakkal hozzáadják Lyrához.
Persze, hogy nem hagyta. Mindig is makacs volt, és ha valamit egyszer a fejébe vett, az már pedig úgy történt, ahogy ő azt eltervezte. Én voltam a kivétel. Sosem azt tettem, amire várt, sosem úgy viselkedtem, ahogy ő kigondolta. Élveztem, hogy tudtam neki meglepetést okozni, bármiről is legyen szó.
- Köszönjük – elpirulva harapok az ajkamba, mert erről még mindig nem sikerült leszoknom és majdhogynem elkalandozva simítok végig a hasam takarta kabáton. - Zétény, hidd el, Norbi nem olyan borzalmas, mint amilyennek mindenki beállítja. Vannak néha őrült ötletei, de nem rossz ember. Csak nem töltöttél vele elég időt – mosolyogva vonom meg a vállam, szükségét érezve, hogy a férfi védelmébe keljek. Meggyőződésem, hogy ha összeereszteném őket, vagy találnának egy közös pontot, amit kiveséznének és utána kínos csendben telne a délután további része, vagy azonnal megutálnák egymást, de a kedvemért tettetnék a szimpátiát – és én az utóbbira szavazok.
- Ne idegesíts fel. Elég sokkot okoztál azzal, hogy megjelensz a semmiből, nem írsz, nem látogatsz meg, csak üldögélsz a tér közepén, mint aki jól végezte a dolgát és rám hozod a frászt, mert épp olyanod van. Válaszolhatsz mindenre – nyomom meg az utolsó szavaim, hogy éreztessem vele, nem viccelek. Tudni szeretném merre járt, az nem úgy van, hogy csak én mesélek, róla meg továbbra sem tudok semmit.
- Mikor nem voltam én őszinte veled? – ugyan elmosolyodom, az a mosoly rögtön le is fagy arcomról, amikor már nem tudom hányadszorra húz magához. Ösztönösen ölelem át a hátát és a haján végigsimítva lassan ringatni kezdem. - Minden rendben lesz. Visszajöttél. Itt vagyok. Itt leszek neked, bármi történjék – súgom halkan a hátát simogatva. Nem szeretném, ha sírna. Nem szeretném, ha miattam sírna. Megtettem én ezt kettőnk helyett évekkel és pár perccel ezelőtt is.
- Kezd késő lenni. Hol vettél lakást? – meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg visszaköltözött volna az iskolába, pedig nem ő lenne az egyetlen idős diák, aki visszajött hozzánk tanulni. Egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Zétény ismét tizenéves diákokkal lakjon együtt. Egyszer végigcsinálta már, meg amúgy is gazdag a családja, megengedhet magának egy lakást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radetzky Bercel
Mestertanonc Rellon (H), Művészetis tanonc, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 446
Írta: 2020. január 21. 20:48 | Link

Babóca

- Pont a nászéjszakán? Eléggé furcsa lenne, ha ott lennél, nem?
Bár mondjuk lehet, hogy tényleg még mielőtt a lelkem teljesen összeomlik kell meglépni a szabaduláshoz vezető út első lépését, és ehhez egy arcba nyomott párna azt hiszem több, mint tökéletes. Hirtelen nagyon csábítóvá válik ennek az ötletnek az alkalmazása. Mosolyogva nézem őt, mert ott van benne Botond. Mindene olyan, a mozdulatai, a gondolatai, a mimikája. A bátyám igaz, élő emléke nem is én vagyok sokszor, hanem Médi, ő az, aki igazán megmutatja, hogy a testvérem úgy is, hogy nincs itt fizikailag, köztünk él még most is.
- Kell.
Nem szaporítom tovább a dolgot, mert mind a ketten tudjuk, hogy mennyire sok mindent jelentene nekünk, ha lenne egy, de tudom, valahol mélyen tudom, hogy anya szívét éppen azzal törnénk össze, ha lenne egy rezervátumunk. A sárkánykutatást sem tudja, a másodszakot a saját pénzemből fizetem, az összes felszerelést az iskolában egy haveromnál őrzöm, hogy még csak véletlenül se derüljön ki, mit is tanulok én. A nyári gyakorlatot pedig még nem is emlegettem, mert abban biztos vagyok, hogy arra nem lenne bocsánat, ha kiderülne, hogy egy rezervátumban töltöm a nyarat. Már ha addig nem derül ki, és törik el a gerincemet, amiért hülyeségeken gondolkozom.
- Mindent IS Babóca.  
Nem csak a habot, és nem csak a mályvacukrot, de a reszeléket is, a csokiszószt is, és mindent, amit csak lehet rá kérni. Vele képes lennék elmenni csokoládéországba, és ott agyonzabálni magam édességgel, hogy aztán vígan csorogjunk le a csokoládé patakon, mint két hatalmas gömbőc.
- Na, szép munkát végeztünk.
Állapítom meg elégedetten, ahogy látom, hogy a többiek is közelítenek felénk. Míg ők haza mennek, mi megszerezzük a kakaóinkat, és mindenki boldogan éli ezt a napot, bár ez az a nap, amikor előbb vagy utóbb, de minden Radetzky elszundít párszor fél percre.


// Love Love Love //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 310
Összes hsz: 2138
Írta: 2020. január 21. 21:47 | Link

Miza
Estefelé, már szürkületben
[zárt]

Látom, hogy hiába magyarázom neki, de ő meg azt nem tudja, hogy az én családom meddig megy el. Kár lenne ezen veszekedni, annyira nincs értelme, hogy felesleges gerjedelmet szülne kettőnk között, a legnegatívabb értelemben. Nézek rá, ahogy próbálja belém táplálni, hogy tévedtem, de csak visszamosolygok rá.
- Nem érted. Nem kezeltelek úgy, és lehet, hogy megvédted volna magad, vagy megvédtek volna mások. De nem akartam semmit sem a véletlenre bízni. És ha Norbinak lett volna baja, vagy bárki másnak, akit te is ismersz? Szóval tök mindegy, hogy mi lett volna, ha tévedtem, ha nem. A lényeg, hogy… elmentem – inkább itt hagyom abba az egész magyarázkodást, pont elég. Remélem, elfogadja, hogy úgysem lehet semmit sem megváltoztatni már, bárhogy is cselekedhettem volna. Annyira jó lett volna, ha akkor megkérdezem erről őt, de nem tettem. Így történt, kész, vége. Amúgy is csak egyre jobban fáj, ahogy sorolja a hibáim. De szerintem meg minden jól alakult, úgyhogy mondhatjuk, hogy az idő engem igazolt. Szóval a baba. Egy kicsit cinkelem a Norbertet, ő pedig persze, hogy védi. Hányszor volt régen ilyen, vagy ehhez hasonló ellentétes véleményünk? Nem is emlékszem, de, hogy sok, az tuti.
- Hát gondolom, hogy annyira nem borzalmas, ha hozzámentél. Neked – vigyorodom el, majd folytatom. – De nyugi, semmi kifogásom ellene, és örülnék, ha örökre együtt maradnátok, szóval – vonok vállat. Amíg együtt vannak, nem bánom, csak szeresse Izát. Az pont elég, hogy boldog legyen, nekem meg akkor jó, ha ő boldog. – Persze azért… nem kell haverkodni vele, ugye? – nézek rá, nézem a zöldjeit, és csak egy félmosolyom tudatja vele, hogy viccesnek tűnő kérdést tettem fel. De persze Izát sosem lehetett igazán kizökkenteni, és egyből követelőzik. A legnagyobb baj ezzel, hogy igaza van, jár neki a válasz, és egy bunkó állat volnék, ha nem mondanák el mindent. Majdnem mindent.
- Nem akartam rád ijeszteni – ugrom át a kínosabb részeket. – Csak, megéreztem a parfümöd – vonok vállat újra és még folytatom. – Ha tudtam volna, máshogy kezdek hozzá, nyugodtabb körülmények között, de mindig spontán voltam, nem szeretem a túlságosan is megszervezett dolgokat – húzom el a számat, remélem ez elég magyarázat lesz.
- Ne fárassz, kismama – vigyorodok el. – Én vagyok az, aki kiforgatja mások szavait, nem te – de ezek után, megint kikívánkoznak a könnynek a csatornáikból. Hát ez van, remélem az elkövetkező jó néhány évben ez lesz az utolsó, hogy bárki így lát.
- Igen, tudom – harapom be az ajkam, és végül, ha nagy nehezen is, de összeszedem magam. Sóhajtok egy nagyot, kitörlöm a könnyeim és valódi kedvességgel nézem meg az arcát. Azért sokkal jobb ez így, mint a fényképen látni. Érzem a közelségét, a szeretetét, soha nem kaptam senki mástól ennyit eddig. Ez azért eléggé új.
- Ó, hát még sehol. A csárdában bérlek egy szobát, egyelőre keresgélek, ha gondolod, gyere el, ott folytassuk. Meg vehetünk közben valami kaját is, nehogy rám szóljanak, hogy éheztetlek. Nem mintha jogom lenne bármihez is veled kapcsolatban, de na, mégiscsak én vagyok Farkas Zétény, öcsém – most már jobban vagyok, de hogy nem fogom kitörölni ezt a napot az emlékezetemből, az már biztos. Miután elengedem, zsebre vágom a kezem és várom, hogy mi lesz. Lehet, hogy dolga van, főznie kell az apjuknak, vagy pont a másik várja haza a kismamát. Mégiscsak sok idő telt el, nehéz elfogadni ezt…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 25 ... 33 34 [35] 36 37 38 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér