28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!

Megjelent az Edictum legújabb száma! 🎄
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2178
Írta: 2014. december 28. 19:18 | Link

Gál Adél

Elég elmélyülten figyeltem a hópelyheket, meg a csikót ahhoz, hogy ne tűnjön fel, ha valaki erre jár. Otthon, Angliában csak nagyon kemény tél esetén esett hó, így számomra az itteni szállingózó, fehér, hideg csoda egy tünemény volt. Ezer örömmel voltam kint ilyenkor, főleg akkor, ha volt hozzá jó társaságom. Ez alatt érthetjük Arwent, szőkét, a barátaim egyikét vagy egy jó könyvet. Most jól esett volna egy nagy csésze tea, pedig nem is olyan régen ittam, de ez tőlem már megszokott volt. Éppen azon gondolkoztam, hogy felkelek és elsétálok a karácsonyi vásár felé egy pohár forró innivalóért, mikor ropogó lépéseket hallottam a hóban. Nem, egészen biztos, hogy nem Arwen volt, egyrészt azért, mert ő már nem is lépkedett, hanem ugrált, másrészt azért, mert olyan hó nem volt körülötte, amit még nem taposott le. Sóhajtva megráztam a fejemet, mikor a csikó eldőlt, mint akit fejbe vágtak és a hóban kezdett fetrengeni.
- Te unikornisok gyöngye... - sóhajtottam felkelve, így megláttam a kislányt nem messze közeledni. Valószínűleg ő is meglátott minket, mert kissé döbbentnek tűnt, még innen távolabbról is. Valahogy a falulakók nagy része még mindig nem realizálta magában, hogy van egy egyszarvú is itt, nem pedig az erdőben. Összébb húztam magamon a kabátot, téve pár lépést a lányka felé. Ő szinte megbabonázva néztem az állatkámat, mire muszáj volt elmosolyodnom. Aranyosan nézett ki a kis fehér kabátjában, szimpatikus volt, így nem mondtam, hogy "nem, az csak egy kutya, beöltözve, harap, ne érj hozzá!" A kérdése nem ért váratlanul, valamiért mindig ez volt Arwenre az első reakció, ha az utcán sétált vele. Felnevettem, majd megsimogattam a lovat és felé terelgettem. A csikó lelkes nyihogással nézett a lányra, aztán arra kezdett ugrálni érdeklődő fejjel.
- Igazi micsoda? Egyszarvú? Igen, az - bólintottam széles mosollyal, nézve ahogy a csikó lassított és felé araszolt. A lány haja lassan feketéből sötétbarnává változott, amire én kezdtem egyre érdekesebben nézve rá. A szemöldököm felszaladt, aztán elmosolyodtam.
- Metamorfmágus vagy? - kérdeztem érdeklődve. Nem zavart, igazából irigyeltem az ilyen embereket, mert szerintem remek adottság volt. Aztán feltette a kérdést, azaz azt, hogy megfoghatja-e a csikót. Erre felnevettem, aztán ránéztem mosolyogva.
- Ha ő nem bánja, egész nyugodtan, de csak lassan, mert még a végén megijed - figyelmeztettem, nehogy megsérüljön vagy ilyesmi. A ló miatt nem aggódtam, vele nem nagyon volt gond, egész jól nevelt volt már.  - Mi a neved?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 28. 19:56 | Link

Grace


Nem mintha rajongott volna az egyszarvúkért, de mégiscsak olyasmi volt, mellyel ritkán fut össze az ember lánya. Nem volt éppenséggel egy sárkány, vagy egy zsiráf, de akkor is olyasmi volt, ami érdekelte őt. Nem mehetett csak úgy el mellette, és igazából fel sem merült benne a lehetőség. Amint meglátta, kikergette szeleburdi ugrálásával és a hóban fetrengésével gondolatai közül az előbbi kesergést.
Mire közelebb ért, már a lány is észrevette őt, és mivel ő nem a csikót bámulta nagy szemekkel, Adél viszonylag hamar kikövetkeztette, hogy hozzá tartozhat, és már megszokta, hogy igen, ez egy unikornis. És a kislány kérdésére ezt meg is erősítette egy széles mosoly keretében.
Adél ezt akkor látta, mikor az őfeléje intézett kérdést hallva a lányra kapta tekintetét. Rémület ült ki az arcára, majd egy kengyelfutó gyalogkakukkot megszégyenítő gyorsasággal előkapott sapka került a fejére, minden ellenérzése ellenére. Amennyire tudta, ráhúzta hajára, és ami kilógott alóla, azt is kabátja alá tűrte.
Már megint csinálta. De nem, nem akarta elijeszteni sem az állatot, sem a gazdáját.
- Én nem.. a fények, tudod.. - mutogatott felfelé, az utcai lámpákra, a házakra, közben pedig többször ellenőrizte, hogy a haja változatlan-e, és közelebb araszolt az unikornishoz.
Kissé remegő kézzel, ajkába harapva közelítette meg, és érintette meg a fejét, majd simogatta meg, miután kiderült, hogy nem fogja az állat leharapni az ujjait. Ekkor már szélesen mosolygott.
- Olyan aranyos! Nem annyira, mint egy pingvin, vagy egy zsiráf, de azért az! - állapította meg nevetgélve, immár két kézzel simogatva a csikót.
- Adél vagyok, és te? Nem vagy magyar, ugye? - rápillantott a másikra, érdeklődve, kíváncsian. Sok külföldi járt ide, Botitól tudta, de a legtöbbje tudott szépen magyarul, de a kiejtésükön mégis lehetett sokszor érezni, hogy nem ide születtek.
- És őt hogy hívják? A tiéd? Lehet rajta lovagolni is? Mármint unikolni?
Záporoztak a kérdései, és közben persze nem hagyott fel az állatka simogatásával sem. Ha most látná az anyja, biztos ki lenne akadva, hogy nehogy felnyársalja őt vagy hasonló butaság.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2178
Írta: 2014. december 28. 20:26 | Link

Gál Adél

Úgy tűnt, a kislány arca valamiért felderült, ahogy a csikót nézte, ezen pedig el kellett mosolyodnom. Én is ilyen voltam a kis ló közelében, elvégre gyerekkorom óta az unikornis volt a kedvenc bestiám, mindig is akartam egyet. Az apám azt mondta, valószínűleg sosem lesz majd sajátom, de ennek ellenére élt bennem a remény, hogy csak azért is. És össze is jött, igaz csak ezen év novemberében, de kaptam egy saját csikót. Vigyáztam rá, mint a saját szemem fényére, azaz máshoz képest nagyon nem, magamhoz képest pedig szinte görcsösen. A lány szimpatikus volt, de kicsit meglepett a hajszínének változása. Persze nem ijedtem meg, de ettől függetlenül nem féltem szóvá tenni a dolgot. A kislány erre, mint a villám, magára kapta a sapkáját és a haját kezdte nézegetni, mintha félne tőle, hogy megváltozik. Mély sóhajjal néztem rá.
- Figyelj, nem félek, csak meglepő, de szerintem csodálatos dolog... Szóval ne tarts tőlem, rendben? Arwen sem akar megenni, szóval ne aggódj!  - mosolyogtam bátorítóan, figyelmen kívül hagyva a mentegetőzését a fényekkel, meg a lámpákkal. Láttam, amit láttam, igaz fekete és barna közt nekem is változik a hajam, na de nem ilyen gyorsan!
A csikónak szimpatikus volt a kislány, szerette a fiatalokat, főleg a nőneműeket, szóval a lány szerencsés volt, a csikó a kezének nyomta az orrát. A lány is felvidult Arwen közeledésétől, így hát nem nyúltam közéjük, mint azt amúgy tettem volna.
- Igen, szerintem is az, én nagyon szeretem. A zsiráfok is aranyosak, csak olyan ijesztően hosszú, lila nyelvük van - nevettem fel, belegondolva, mikor legutóbb zsiráfot etettem állatkertben. Olyan érdes, hosszú és majdnem fekete nyelve volt. Meglepett a dolog, hogy visszakérdezett, a gyerekek nagy részét nem szokta érdekelni a nevem. Végre valaki!
- A nevem Grace. És nem, tényleg nem vagyok magyar, brit vagyok... ennyire feltűnő? - kérdeztem elpirulva kicsit, a kezem a szám elé kapva, de persze nem bántott a dolog, csak meglepett. Miután leeresztettem a kezemet, persze láthatta, hogy vigyorgok. Sok ember jár ide, aki nem magyar volt, de a legtöbbjük nagyon jól beszélte a magyart. Persze voltak, akikkel angolul beszéltem inkább, például az a rellonos srác a bálról, meg Tonyval is úgy szoktam, ha kettesben vagyunk. A kislány kérdésáradata térített magamhoz a töprengésből, mire kis nevetéssel díjaztam az érdeklődését.
- A neve Arwen, és igen, az enyém, anyukámtól kaptam őt - guggoltam le az unikornis mellé, hogy jobban láthassam a lány arcát. A sapi erősen gátló tényező volt ebben a folyamatban. - Nem, nem lehet, mert még csikó,de te elég kicsi vagy... Ha foglak akkor talán lehet róla szó!
Szélesen rámosolyogtam, majd megsimogattam a csikót, aki közben a lány kezéhez dörgölte az orrát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 28. 21:10 | Link

Grace


Próbálta kizárni a lány szavait, amíg arról volt szó, amit látott. Nem akarta ezt, nem akart róla beszélni. Ha pedig nekiállna győzködni őt, hogy de igen, rosszul látta, a végén annyira felbőszülne, hogy valami látványosabbat művelne. És akkor már biztosan megijedne tőle. Volt már rá példa. És ha ő mégse, az állatkát bizonyára nem készítették fel ilyesmire.
- Persze, csodás - morogta egészen az orra alatt azért, de mivel már nagyban a simogatással volt elfoglalva, csakhamar elterelődtek gondolatai vissza a vidám újdonság varázsába, amibe az egyszarvú rántotta.
- Szerintem aaz a legviccesebb bennüük! - kacagott fel jókedvűen. - Meg persze a hoooszzú nyakuk. Imádom, hogy olyan hosszú!
Az egyszarvúnak pedig szarva volt, de azt nem merte megérinteni, mert tudta, hogy különleges. Sőt, azt mesélték neki, hogy...
- Az unikornisok tényleg tudnak a szarvukkal szivárványt rajzolni? - kérdezte lelkesen vigyorogva, miközben szegény lány épp bemutatkozott neki. - Bár elég nagy butaságnak hangzik.. jaj amúgy nem, nem olyan vészes, csak észrevettem. Jól tudok észrevenni.
Nagyon érdeklődő természet volt, szóval igen, minden apróságra odafigyelt, apró részletekben veszett el, így az sem kerülte el a figyelmét, hogy furcsán ejt Grace egy-két szót ki. Meg most már a neve is világossá tette, hogy nem magyar.
- De jó neked! Én hiába nyaggatom Anyut, hogy akarok egy zsiráfot.. mármint, hogy na, szeretnék - gyorsan javította magát, mert sokszor rászóltak már emiatt. Nem akarunk, szeretnénk, mondta neki az anyja mindig. - Még pingvint se kapok. Csak plüsst. De az is aranyos ám, csak nem igazi.
Ám ez az unikornis csikó az volt, és ezt alig győzte lelkesedésével. Pedig tényleg nem volt egy unikornis fan, mi lett volna, ha egy zsiráffal fut össze?
- Nem egészen negyven kiló vagyok! - mondta a méretét firtató Grace-nek, miközben az állat a kezéhez dörgölte orrát. Adél rámosolygott. - Az nem sok, ugye?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2178
Írta: 2014. december 28. 21:42 | Link

Gál Adél

A lányt láthatóan zavarta a dolog, mármint az, hogy észrevettem a haja színének változását, még valamit az orra alatt is motyogott, szóval inkább elhallgattam ezt a témát illetőleg. Nem akarta felbosszantani, vagy elérni, hogy elmenjen, igazából egészen szimpatikus volt nekem. Kicsi antiszociális volt, de ettől még aranyos, én sem voltam az a megtestesült társasági lény, bár ekkor már ismertem Tonyt. Legalábbis amennyire meg tudtam saccolni a kislány életkorát, olyan tizenkettő, tizenhárom éves lehetett maximum. A lényeg az, hogy aranyos volt. Elkezdtem nevetni, miután kifejeztem a zsiráfok nyelve iránt érzett félelmemet, igazából nagyon hülyén hangzott így visszagondolva. Adél erről teljesen máshogy vélekedett, szerinte az a legjobb bennük, meg a hosszú nyakuk.
- Az igaz, a hosszú nyak nekem is szimpatikus, bár most hogy mondod, ahhoz képest, hogy a nyakuk milyen hosszú, a nyelvük nem is annyira. Elvileg azt csomózzák rá a levelekre. Ez igaz? - kérdeztem, mert a lány elég nagy zsiráf-fanatikusnak nézett ki ahhoz, hogy meg tudjon mondani ilyesmiket. Habár nem biztos, hogy igazam volt ezt illetően, de a sejtésem valami olyasmi volt. Az egyszarvú szarvát illetően gondolom voltak kétségei, de végül inkább feltett egy igazi kislányhoz illő kérdést. Halkan felnevettem, majd rápillantottam elhúzva a számat
- Nem, sajnos azt hiszem, hogy nem. Arwen legalábbis még egyszer sem rajzolt nekem, pedig szeretném - mosolyogtam szélesen, aztán megsimogattam ismét a lovacskámat. - Áh, szóval te ilyen kis megfigyelő vagy? Na, majd odafigyelek, hogy kevésbé beszéljek furán. Sajna nem megy mindig.
Aztán persze a kislány elrévedt valamin, én pedig hasonlóan tettem, eltöprengve a mai napomon. Alapvetően nem bántam meg, hogy eljöttem sétálni, mert aranyos volt a lány is, az idő is szép és a csikó is kifejezetten jól érezte magát el ugra-bugrált a hóban, most pedig éppen barátkozott.
- Én is csak azért kaptam a csikót, mert anyu gyógyító és az erdőben találta ezt a csikót, sebesülten. Később vissza akarta vinni, csak a ló inkább követte őt, így nekem adta... Régen nekem rengeteg plüssöm volt, tudom miről beszélsz - vontam vállat, aztán tovább néztem a lányt. Régen tényleg nagyon sok plüssöm volt, néha már le kellett költöznöm az ágyról, mert nem fértem el mellettük. Miután megkérdeztem a lány súlyát, elég hamar választ is kaptam tőle, természetesen. Nem egészen negyven kiló... Hm...
- Nem, nem egészen negyven kiló az nem olyan sok - bólintottam, majd felkaptam a kislányt. Néhányszor már kísérletezgettem, felraktam Palomát a csikó hátára, én rátámaszkodtam, meg ilyesmik, így nem volt probléma belőle, mikor a hátára tettem a lányt. Persze elsőre sunyított kicsit, meg dobbantott egyet a patájával, de aztán nem történt semmi érdemleges. Ettől függetlenül nem engedtem el a lányt, mert így a súlya egy részét én tartottam, másrészt biztos, hogy nem esik le.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 29. 14:18 | Link

Grace


Éppen csak eszébe jutott a jókora nyelv, ami a zsiráfokhoz tartozott, és máris nevethetnékje támadt. Annyira jópofák voltak, és a hosszú nyakuk, na az meg aztán végképp!
- Igen-igen! - bólogatott sűrűn a kérdésre, majd felszegte fejét, kinyújtotta nyelvét, és úgy tett, mintha valamire rácsavarná, aztán behúzná a szájába, és zsákmányát megcsípve lerántaná azt a fáról. - Valahogy így! Nagyon ügyesek, nem ám akármilyen leveleket kapkodnak le, az szárazakat meg a piciket nem szeretik, válogatósak.
Sokat tudott a zsiráfokról, elvégre a zsiráfok a legjobbak. Ehhez kétség sem férhet. Lenyűgözte Adélkát az egész állat, hosszú végtagjaival és még hosszabb nyakával, amit egy páratlan izomrost mozgatott.
- A nesönáldzsírafikon mondták, hogy naponta tizenkét órát is eltöltenek csak evéssel. Rágcsálnak meg őrülnek meg lenyelik, aztán visszaöklendezik, hogy tovább rágcsálják, szóval elvannak nagyon.
Nem volt benne biztos, hogy Grace-t ennyire részletesen érdekelte a dolog, de ő azért elmondta.
- Amúgy nem baj ám, ha fura! - mondta gyorsan, mert arra gondolt, talán megbántotta szavaival. - Szeretem a furát! Én is biztos furán beszélnék brittül, ha tudnék úgy.
Miközben Grace azt mesélte, hogyan tett szert az állatra, Adél tovább simogatta, és beszélt hozzá, kérdezgette, mizújs, jó a hó, mi? és hasonlók, de közben fel-felpillantott a lányra is, aki láthatóan őt mérlegelte.
- Juhúú! - jegyezte meg, mikor Grace végül felemelte, és felültette az unikornisra. Hallott róla, hogy túl büszke állatok az ilyesmihez, de ez a példány még fiatal volt, játékos, és ezért jobban viselte az ilyesmit. De azért csak kellhetett Grace jelenléte is.
- És és és tényleg! Az igaz, hogy ott nálatok északon a férfiak viselnek szoknyát? - biztos volt benne, hogy apja csak a bolondját járatta vele, de most végre megkérdezhetett valakit, aki arrafelé született.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2178
Írta: 2014. december 29. 14:51 | Link

Gál Adél

Örültem azért, hogy a lánykának jobb kedve lett a zsiráfoktól, meg Arwen jelenlététől, mert valahogy olyan kis bánatos volt, mikor a térre lépett. Ha tehettem volna, biztos, hogy a szülei helyében elvittem volna minimum egy állatkertbe, hogy megnézhessen egy igazi zsiráfot, közelről, meg adhasson neki nasit. De ugye én nem vagyok egyik szülője sem, ami azért még szerencsés, mert egyelőre nem igazán vágytam családra. De a kiscsaj akkor is szimpi volt, olyan kis bolondos. Mivel úgy tűnt, ebben a zsiráf-témában nagyon otthon van, ezért megkérdeztem tőle, hogy a zsiráfok tényleg rácsomózzák-e a nyelvüket a kajára, erre pedig lelkes fejtegetésbe kezdett. A bemutató láttán muszáj volt nevetnem egy sort, mert nagyon aranyos volt.
- Te vagy a helyi zsiráf-lány, hm? - nevettem fel, majd tovább figyeltem a beszámolóját az imént említett hosszúnyakúak táplálkozási szokásairól. Volt azért egy igen döbbentő adat, legalábbis a számomra rengetegnek tűnt, így hatalmas szemekkel bámultam Adélra. - Tizenkettő órán át esznek? Én is akarok, az tök jó lehet!
Igazából teljesen fellelkesültem a gondolattól, hogy következő életemben zsiráffá változzak át, szóval igen, azt hiszem, hogy a lány meggyőzött a lila nyelvű állatokkal kapcsolatban. Lehet, hogy úgy tűnt, megbántódtam attól, hogy azt mondta, furán ejtek szavakat, mert nagyon gyorsan korrigálta magát, de csak rámosolyogtam
- Ne aggódj, nem sértődtem meg, tényleg furán beszélek, de ez természetes, még csak két éve tanulom - vontam vállat szelíd mosollyal az arcomon, majd oldalra biccentettem a fejemet és őt néztem - De nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod.
Ezúttal ezt tényleg komolyan is mondtam, mert kedves volt, mást nem igazán érdekelt újabban, ha megbánt valakit. Ezért vannak gyerekek, akiket kedvelek, pont ezért: képesek a normális kapcsolatépítésre, ami a szívükön, az a szájukon. Amíg elmeséltem neki Arwen történetét röviden, addig ő a kisállattal babrált, ezen pedig jól szórakoztam, mert mindketten elég fiatalok voltak még, jól szót értettek egymással. Mármint attól eltekintve, hogy feltűnően nem egy nyelvet beszéltek. Az mondjuk fura lenne... Miután letárgyaltuk a dolgot, felkaptam a leányzót és feltettem Wen hátára, aki kissé furcsálkozott, de nem viselte rosszul a tréninget. Persze azért tartottam Adélt, de a feeling attól még megvolt, ugyanúgy egy unikornison ült. Aztán pár pillanat múlva érkezett egy igen váratlan és nem ide illő kérdés, de megint sikerült derülnöm egy jót a dolgon.
- A skótokra gondolsz? Igen, hordanak szoknyát, olyan... kockás szoknya, meg van hozzá harisnyájuk, meg mindenféle ostobán kinéző dolguk... de nem mindig hordják őket... szerencsére! - gondoltam vissza az ott töltött időre. Nyaranta a tömeg elől elég sokszor mentünk skóciába, mert nálunk ugye üdülőváros volt, ez pedig elég nagy tumultussal járt.
- Mikor kicsi voltam és először láttam skótot szoknyában, megkérdeztem apukámat, hogy a néninek miért van szakálla... - gondoltam vissza nosztalgiázva egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. december 30. 19:51 | Link

Grace


Egyszer nemrég ő is ki akarta próbálni a tizenkét órán keresztül evést, úgy, ahogy a zsiráfok csinálják, de miután a kihűlt, és már pépesre rágcsált harmadik vagy negyedik falatnál járt a második órában, elment az étvágya, és a kedve is a további próbálkozástól, és az is eszébe jutott, hogy ő nem szívesen rágódna tovább ezen, ha egyszer már lenyelte.
- Nem valami guszti - eleveníti fel emlékeit fintorogva. - Bár lehet, hogy akáclevéllel jobb, de olyat anyu nem főz, azt mondja, ha vegetáriánus akarok lenni, akkor keressek hozzá egy saját szakácsot.
Megcsóválta a fejét, egész hitetlenkedve, hogy milyen anyukája van már, hogy nem szolgál fel neki ágon hagyott levélrakást dióval és forrásvízzel.
- Szóval még nem vagyok zsiráflány, de tök igyekszem. Apu mondta, hogy most vagyok igazán növésben, most néhány hónap alatt is jó sokat nyúlhatok, és akkor egyszercsak majd jó nagy leszek, mint a zsiráfok.
Már most is hosszúkás, nyurga alkata volt, a korosztályában gyakran ő volt a legmagasabb, ha nem is a legérettebb testileg, és ez nagy megelégedéssel töltötte el.
Akárcsak az, hogy egy igazi unikornison ülhet, még akkor is, ha fogta őt Grace, mintha kislány lenne, aki leesik, és sír, pedig ő nem. Ő nagy volt, és nem esik le. De ha mégis, akkor se sírna, csak legyintene, ahogy a nagyok szoktak.
Arwen - mert, hogy közben jól kifülelte, hogy Grace így hívja a csikót - úgy látszott nem nagyon akadt ki azon, hogy valaki ráült, sőt, még az ugrabugrálással is felhagyott. Nagyon értelmes állat volt, még ilyen fiatal kora ellenére is.
- Igen, aaz! Kockásak! - jót nevetett a lány meséjén, hogy neki kicsinek milyen észrevétele volt a skót férfiakkal kapcsolatban, aztán megsimogatta az egyszarvú nyakát, és boldogan rámosolygott a lányra, hálájául, amiért feltette rá.
Mikor aztán már lent volt ismét a földön, és simogatással hálálkodott egy sort Arwennek is, amiért nem dobta le magáról méltatlankodása gyanánt, újabb kérdést intézett Grace-hez:
- Te még sulis vagy? A bagolykőbe jársz? És be lehet oda vinni unikornist? Mert ha igen, akkor biztos egy zsiráf ellen se lenne kifogása a diribának, nem? Ugye? Vagy mégis?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 31. 22:11 | Link

Aaron


Szilveszter este volt, Ella pedig épp a hatszázadik kávéját kortyolta körülbelül, legalábbis ugribugri, kerge-berge nyurga-burga módon, mintha fejében őrült muzsikára rótta volna eszement tömegek táncukat, úgy mozgott, kerülgette az embereket, és akinek mégis nekiment, attól nevetve bocsánatot kért, majd ment tovább.
Pedig aztán kicsit sem volt ekkora buli a faluban. A téren sokan jártak-keltek, muzsikazene szólt, és egy-két árus is kivonult portékáival, hogy színes füstöt okádó dudákat, apró kis petárdákat - de nem azokat a veszélyes és teljesen béna mugli fajtákat - színes fejfedőket, és kiegészítőket áruljanak. Volt olyan álarc is, mely rövid időre viselője hangját is elváltoztatta, hogy azt az állatot idézze, melyet a maszk megformált. Nyilvánvalóan páran túl hamar szerezték be a farsangi cuccokat is, a lényeg, hogy volt minden. Persze enni és innivaló is.
Kávéjával végezve, az üres csészét elhajítva - mely egy rajta hagyott bűbájnak hála nyomban gombává változott a földön - már fel is kapott egy pohár pezsegő italt, és kicsit többet is adva fizetségül - Véda pénze volt, nem az övé - már suhant is tovább.
A tér felett mágikus számok ragyogtak, melyeket bárhonnét is néztek az ünnepségre érkezők, mind ugyanúgy láthatták: 2014.
Ella alig győzött nézelődni, pedig nem most először látott hasonlót, de mégiscsak ez volt az első, melyet ebben az országban csodálhatott meg. Ráadásul közelről, ugyanis ezeddig lengyelben anyja nemigen engedte sehová az éjszaka közepén, Véda azonban ha próbált is szigorú lenni, nem fogta olyan rövid pórázon keresztlányát, hogy az ne tudja kiszórakozni magát.
Nem sok volt már hátra ebből az évből, és Ellának minden oka megvolt az ünneplésre. Lezárta élete egy szakaszát, és most minden egyszerűen csak fantasztikus volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2014. december 31. 22:36 | Link

SzökdécsElla

Szilveszter éjszakájára még Aaron sem tudott munkát szerezni. Bár mindent megpróbált, de a Pandorás felettese csak nevetett rajta. Mintha olyan vicces lenne, hogy valaki szeretni minden percét hasznosan eltölteni. Unalmában úgy döntött, az iskola környékét fedezi fel. A falubeli nyüzsgés remek gondfeledtető. Nem mintha Aaron búslakodott volna. Nem, kicsit sem. Épp csak eszébe jutott a tavalyi Szilveszter, és vele a régi haverok. A lány, akit majdnem megölt.
Persze nem bánja, amit tett, Aaron nem olyan, hogy bármit is megbánjon, vagy, hogy azt beismerje magának. De ideje felejteni, azt is, hogy egyáltalán megkörnyékezte az a gondolat, hogy valamit rosszul csinált. Az egyik árusnál szerez valami töményet, és egyből le is hajtja. Nem tervez berúgni, de egy kis kedvcsinálóval nincs semmi baj.
A környezetében minden színes, csicsás, ragyogó. Próbál nem is nézni sehová, vagy, ha már muszáj, akkor felfelé, de így közlekedni nem éppen szerencsés. Na, Aaront mondjuk nem érdekli, ha megtaszít másokat, még csak bocsánatkérésre sem vesztegeti az idejét. Egyszer azonban sikerül frontálisan ütköznie valakivel. A hirtelen behatástól hátrataszítódik, de gyorsan visszaszerzi az egyensúlyát, és már nézi is, mekkora a baj.
Egy vörös hajú lányt sikerült eldózerolnia:
- Bocsi, jól vagy? - nyújtja felé a kezét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2014. december 31. 23:06 | Link

Aaron


Az még egy dolog volt, hogy ő nem figyelt oda, kinek vagy minek megy neki a nagy ugrabugrálás közepette, mert a legtöbb emberben benne volt egy bizonyos ösztön, hogy ha egy kiszámíthatatlanul mozgó valamit, vagy ezesetben valakit pillantanak meg, gyorsan kitérjenek az útjából, esetleg rászóljanak, hogy héhé, vigyázz, de mindenképpen felmerült bennük egyfajta védekezési ösztön, vagy reflex.
Ha azonban épp úgy esett - és most úgy esett -, hogy valakinek nem tűnt fel az ottléte, mert hasonlóképp nem figyelt oda, akkor minden esély megvolt a karambolra. Ella épp a zenére mozgott jobbra-balra, és szemét behunyva, mosolyogva örült az estének, mikor valaki úgy nekiment, hogy minden próbálkozása ellenére szinte zuhanórepülést mutatott be a talaj irányába. Egy-két másik emberben azért sikerült megkapaszkodnia közben, és azokat is kicsit megtaszítani, hogy meglegyen a dominó-effektus, melyet mindig is ki akart próbálni, aztán már csak arra eszmélt, hogy valaki nyújtja felé a kezét, és a bocsánatát kéri.
Ella rávigyorgott, először az illető kezére - nem mintha azt mókásnak találta volna, csak a helyzeten máris muszáj volt derülnie egy jót -, majd miközben sajátját belehelyezte, felpillantott a másikra is.
- Persze, jobban, mint jól! Most már megvan a kellő löket, hála neked!
A segítő kezet elfogadva felkecmergett, majd megvizsgálta, és leporolta magát. A nadrágja kiszakadt a térdénél, de kicsit össze is koszolta magát, de hát annyi baj legyen.
- Amúgy nem kell ám fellökj, legközelebb csak nyugodtan bökj oldalba, vagy ilyesmi - nevetgélt tovább, majd az egy hirtelen fényvillanást látva felpillantott a tér felett lebegő számokra ismét. Azok fényesebben ragyogtak most kicsit, és már egy visszaszámlálást mutattak. Percek voltak hátra már csak az óévből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2014. december 31. 23:36 | Link

SzökdécsElla

A felsegített lány gyanúsan nem józan, ami persze egy ilyen napon nem is túl meglepő, bár a kora - amit Aaron egyelőre csak megtippelhet - esetleg akadálya lehetne a piálásnak.
- Annyira káprázol, hogy egyébként féltem, észre sem veszel - próbál a srác belerázódni a hangulatba, felvenni a lány ritmusát. Elvégre ha már lejött mulatni, igazán nem szalaszthat el egy ilyen lehetőséget. Még mindig jobb egy ismeretlen részeg lánnyal köszönteni az új évet, mint egyedül. Pláne, ha az embert kísérti a múlt.
- Ha nem zavar, csatlakoznék hozzád, mint utolsó társaságod ebben az évben - villantja hamis mosolyát a lányra, mely udvariasnak és kedvesnek hat, elég jó emberismerőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki felfedezze benne a hazugságot. Vagy csak ismernie kéne Aaront.
- Együtt biztos sokkal mókásabb minden. Mondjuk a... - Felrémlik előtte egy emlék egy nevető táncoló lányról. - ...tánc! Nincs kedved táncolni? - néz érdeklődve a vörösre, és már agyal közben, hogy mit vethetne még fel ötletként, ha ezt visszautasítja ideiglenes társasága.
Aaron nem gyakran vágyakozik mások közelsége után, de most mégis eltökéli, hogy nem hagyja lerázni magát. Akárhogy is fog próbálkozni a kiscsaj, ő mellette marad. Még akkor is, ha közben esetleg feltűnik a lány pasija.
- Egyébként Aaron vagyok, de hívhatsz Ednek is - ajánlja fel készségesen, továbbra is kedvesen villogtatva fogait a lányra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
B.Ú.É.K.
Írta: 2015. január 1. 00:00
| Link

Aaron


A tömeg egyre hangosabb volt, szólt a zene, az emberek nevettek, és táncoltak, persze nem nagyvárosi őrültek módjára - Ellát szinte ki is nézték maguk közül, főleg azután, hogy kis híján lyukat ütött az ünneplők tömegében, mikor eltaknyolt a kövön (némi segítség hatására). Aztán a számláló változott, a tömeg pedig poharakkal felvértezve várta, hogy nullába forduljon a színes, csillogó varázslat a fejük felett.
- Igazad lehet, most kicsit húú meg haa - nevetett, miközben, hogy nehogy felboruljon, belekarolt a másikba. Így biztosabb volt.
Másik kezébe valahonnét beleakadt egy újabb pohár pezsegős lötty is, és ekkor eszébe jutott, hogy a másikkal fogalma sincs, mi történhetett. Vélhetően elrepült vele együtt, mikor a földön kötött ki. Vagy lehet, hogy még előtte megitta, csak fel sem tűnt neki? Kezdett elmosódni körülötte minden, és a térdében égő fájdalom is furcsamód az egész őrület részévé vált, együtt lüktetett a másodpercekkel, melyeket az éjszakába harsogtak innen-onnan.
- Imáádok táncolni! - nevetett rá boldogan, jól kifejezve, hogy de, nagyon is van kedve hozzá, és bizony az újévet nem is szerette volna szívesebben indítani egyébbel, mint tánccal kifulladásig.
Kicsit odébb egy túl hamar elsült petárda robbant, máshol dudák szóltak, egyfajta előzenekarként az éjfélt követő hangzavarnak. Hét.
Szélesen vigyorogva, a szemében tükröződő fényekkel nézelődött a Szendrei lány, és bár a zene közben elhallgatott, ő tovább mozgott, nem bírt magával, és persze rángatta a másikat is ennek megfelelően. Öt.
A tömeg már egy emberként számolt, és bár Ella a számolásba már egész kiskorában belejött, most valahogy ő is örömét lelte abban, ha azt kibálhatja, hogy Három. Kettő. Egy.
Dudák harsogtak, színes ködfelhőbe vonva az ünneplőket, és az égen ragyogó, szikrákat hányó, szinte táncoló számokat felett tűzijáték robbant.
Ella pedig szembefordult a sráccal, és megkapaszkodva ruhájában rántotta oda magát hozzá, és csókolta szájon.
Majd néhány másodperc után eleresztette, és fülig éri vigyorral a magasba lendítette karjait. A kezében tartott pohár tartalma rövid úton távozott az ünneplő tömegbe, de valószínűleg senki sem bánta, még Ella sem, mert annyi még épp maradt benne, mellyel koccinthatott.
- Boldog... hikk! Új évet.. öhm.. mit is mondtál, hogy hívnak?
Vidáman ránevetett, kinyújtotta felé poharát, majd azon is jót kacagott, hogy abban szinte csak egy fél korty lötyögött.
Nem baj, minden nagyon klassz volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2015. január 1. 00:35 | Link

SzökdécsElla annyira egyre gondoltunk XD

Amennyire rosszul indult Aaron napja, annyira jónak tűnik a vége. Na, nem a lány miatt, de végül is újabb sikeres évet tudhat maga mögött, buliban van, társaságot is szerzett. Bár próbálkozásai esetlenek, az elszállt lánynak ez fel sem tűnik.
A táncra felkérés működik, de Aaronben felmerül a gondolat, hogy az ismeretlen csinoska ilyen állapotban valószínűleg mindenre lelkesen rábólintana. Közös mozgásuk talán emlékeztet táncra, de nem is az a lényeg, hogy egy zsűri hogyan értékelné a produkciójukat. Az a fontos, hogy jól mutassanak együtt, ehhez pedig elég, ha ők élvezik a dolgot, márpedig a lány úgy néz ki, nagyon is boldog, így aztán Aaronnek elég mosolyognia és követni a mozgását.
Megindul a visszaszámlálás. A fiú megáll, bár a lány még próbálja ráncigálni. Hirtelen felködlik benne egy újabb emlékkép egy hasonlóan vidám lányról, amint éppen rángatja valahova. De nem akar emlékezni. Helyette szemügyre veszi a mellette álló fruskát. Eszébe ötlik egy képtelen ötlet: mit szólna hozzá, ha csak úgy lesmárolná? Mit szólna? Tök részeg. Valószínűleg nem tiltakozna. Már csak az a kérdés, van-e olyan gátlástalan Aaron, hogy ki is használja a helyzetet. Ez sem kérdés.
Hajolna is a lány fölé, de akkor ő megragadja a ruháját, és Aaron egyszer csak arra eszmél, hogy megelőzték. Nem zavarja, igyekszik belefeledkezni a csókba. Kívülről valószínűleg aranyos párnak tűnnek. Mikor a lány elengedi, felegyenesedik, szerez a közelből még egy kis piát, miközben a lány sajátjával meglocsolja a mögötte álló pasast.
- Boldog új évet! - koccintja a fiú a poharát a lányéhoz, majd felhajtja a benne lévő tüzes vizet. - Nem számít, hívj, ahogy akarsz! - nevet fel végül. - Hazakísérjelek? Vagy mutassak valami szépet? - kérdezi karját nyújtva a lánynak. Ha már szép az élet, legyen még szebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. január 1. 00:53 | Link

Aaron


Kavargott a tömeg, többen pálcájukat emelve lőttek szikraesőt az égbe, és a dudaszó valószínűleg az összes pixit kikergette a falu valamennyi padlásáról, de hogy ebben a percben senki nem aludt a környéken, az biztos volt.
Ella pedig gondolkodás nélkül cselekedett, és nemhogy hagyta magát megcsókolni, de ő maga ugrott rá szegény srácra, aki szerencsére nem ellenkezett, így a néhány másodperces összeölelkezés nem azzal végződött, hogy Ella megint a földön találta magát. Bár amilyen jókedvű volt, az sem zavarta volna különösebben.
Koccintottak, és eltüntették poharaik megmaradt tartalmát is, majd egy újabb gomba párossal gazdagították az utcaképet. Okos ötlet volt, Ella talán még le is állt volna elismerően bólintani a szellemi atyának, aki ezeket a poharakat megálmodta, de nem volt abban az állapotban, hogy megállhatott volna.
- Jóó, de mi van, ha mondjuk Elemérnek akarlak hívni? Vagy nem, várj.. - felemelte az ujját, hogy ezzel is türelemre intse, hogy na majd most mindjárt megmondja a tutit, de végül csak majdnem nekiesett valakinek. Úgy tűnt, jobb lesz, ha inkább mozgásban marad.
- Ne, mégse várj, és még neeee..! Ne kísérj hazaa! Véda tisztára ki lesz borulva, ha megint felébresztem..
Megfogta Elemér - vagy mi is lehet a neve? - kezét, mert bizony a másik alternatíva sokkalta jobban érdekelte. Még csak néhány perce volt 2015, szóval..
- Vevő vagyok a szépre, jóra, mókásra, minden, mi jó, jöhet!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 1. 17:25 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.


Eseménydús. Leginkább így tudnám jellemezni az elmúlt két napot, amit az ország határain kívül töltöttem, vagyis, töltöttünk. Már tegnap kora délután elmentünk Jeremyvel, és ma kora délután értünk vissza. Az éjszaka őrület volt, tökéletesebb, mint bármelyik filmben. Sok minden történt, de a legszembetűnőbb változás mégiscsak a hajam volt, hiszen hosszú hajjal mentem el, de röviddel jöttem vissza. Úgy gondoltam, hogy az őrületbe ez bőven belefér, bár furcsa volt, még mindig nem szoktam meg, de tetszett a változás, úgy éreztem, hogy muszáj. Egészen eddig Lexiéknél voltunk, nem csináltunk semmit, csak lógtunk, pihentünk és nevettünk na meg persze Noellel játszottunk. A tündéri, szőke kis herceg azonnal belopta magát a szívembe, bár furcsa volt, de az egész annyira természetesen jött, mint ahogy az egész találkozás velük. Féltem tőle, hogy vajon mit fognak szólni hozzám, de utóbb kiderült, hogy az egész alaptalan, gyerekes félelem volt. Szerethetőek voltak, az ember könnyűnek érezte magát a társaságukban. Aztán hét óra körül úgy éreztem, most már ideje lesz őket egyedül hagyni, mégiscsak egy család voltak, ahová Jeremy is tartozott, és megérdemelték, hogy együtt töltsék az év első napjának utolsó óráit.
Vissza kellett volna mennem a kastélyban, ahogy mondtam, de mégis inkább a faluban bolyongtam. Tudtam az okát, nem volt nehéz kitalálni, valami hiányzott, jobban mondva valaki. Utáltam magamat érte, meg kellett volna elégednem volna azzal ami körbevett, mégsem tudtam. Összébb húztam magamon a meleg pulóvert, összefűztem magam előtt a kezeimet és egy pillanatra megálltam, hogy körbe nézzek. A téren voltam, néhány bátrabb emberem kívül senki nem járkált kint, szinte teljesen üres volt a tér. Mérgesen fújtam egyet, majd a legközelebbi pad felé vettem az irányt, amire vetült némi fény. Nem tétováztam, felültem a támlára és megtámaszkodtam magam mellett, miközben összepréselve a számat bámultam előre, a gondolataim pedig csapongtak, azt hittem felrobban a fejem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 1. 19:50 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad töprengő szépe

Pompásan telt a múlt éjjel. Nem voltak előzetes terveim, ám úgy sejtettem, nem unatkozom majd, ahogy máskor sem. Mondhatni már az egész világot láttam szilveszterezni. Szokásom minden évben valami egészen más vidékre látogatni, azonban amikor hosszabb távra berendezkedem valahova, az első ilyen alkalom mindig azé a helyszíné, ahol épp lakom. Egy szó, mint száz: maradtam otthon. Olyannyira, hogy a legkevesebb hajlandóságot sem mutattam a köntösből való átöltözésre. Úgyhogy ilyen lazán léptem át az újévbe, Kíra társaságában, aki valamikor tíz körül toppant be. Akadt tánc, játék, éjfélkor tűzijáték nézés a verandámon...  Igazán kellemesen telt tehát az ünnep.
Karácsony nyolcadik és az újév legelső napja van. Szeretek ilyenkor nagy sétákat tenni a havas környéken. Az előző napi mulatságokban kifáradt emberek nagy része otthonaikban pihen, most a vásár is zárva, így az utcák kifejezetten csendesek, és mindent az a kellemesen kimerült, idilli béke hat át. Bőrdzsekim zsebében tartott kézzel baktatok a kedves házak közt, mígnem a Boglyas térre érek, ahol ismerős légzésre és illatra leszek figyelmes. Lassítok bakancsos lépteimen és a pad felé tekintek, ahol Zeph üldögél a támlán, egy -Tőle megszokottan- csinos szerelésben. Az elmúlt napokban többször eszembe jutottak a kastélyban történtek és az a beszélgetés. Megállok az adventi koszorúvá avanzsált szökőkút mellett és innen szemlélem a lányt, zsebre tett kézzel állva sötét, nyurga alakommal a hóesésben.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 1. 20:13 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Valami nem hagyott nyugodni. Valami, ami ott volt, de mégis kellően távol volt, nem tudtam elkapni. A gondolat, ami kikészítette a lelkemet, fájt, égetett. Átfutott az agyamon, hogy talán rosszul döntöttem, de ez a megállapítás így helytelen volt. A dolog nem fekete-fehér volt, ennél sokkal bonyolultabb volt az egész, nem lehetett félresöpörni, de nem volt rá megoldás. Igyekeztem az utóbbi napokban félretenni, de egyre csak bekúszott a lelki szemeim elé a pillantása. Nem tudnám már visszaidézni, hogy vajon haragos volt-e, csalódott, vagy szomorú, talán mind, talán egyik sem. Azt viszont tudtam, hogy nálam hiányzott valami, nem volt kerek. Ha nem haraggal és csalódottsággal váltunk volna el, akkor ez az érzés semmis lenne. Először reménykedtem benne, hogy majd elmúlik, vagy legalább tompul a hiánya, de nem így történt. Egyelőre még nem voltam kész arra, hogy elengedjem, elhamarkodottan döntöttem. Tudtam, hogy egyszer majd el kell, egyszer majd éve lesz, de ennek még nem volt itt az ideje. Én pedig ellöktem magamtól, pedig erre egyáltalán nem volt szükség, épp csak erre nem jöttem rá.
Miközben végiggondoltam, egészen megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok, nem fáztam, nem éreztem semmit, de mikor visszatértem a testembe az ujjaim megmozdultak és abban a pillanatban elfogott az érzés. Valaki figyel. Valamiért mindig megéreztem, hogyha ő néz, másnál ezt egyáltalán nem vettem észre, nem tudatos volt, nem akartam így, csak egy érzés volt, ami elfogott. A szívem meglódult tőle és kirázott a hideg. Így történt ez most is, összevontam a szemöldökömet és körbepillantottam. A látási viszonyok igencsak korlátoztak, de nagy sokára kiszúrtam egy alakot, felé fordultam az egész testemmel, kicsit begörnyedtem igyekeztem bűnbánó lenni, de fogalmam sem volt, hogy kell csinálni. Mindenesetre nem akartam elutasító lenni, nem akartam, hogy azt higgye, hogy nem jöhet hozzám közelebb.
Utoljára módosította:Zephyrine Sabra Iweala, 2015. január 1. 20:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 1. 20:33 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad bűnbánó szépe

Egy ideig ebből a jó pár lépés távolságból figyelem a diáklányt, majd nyugodtan elindulok felé, zsebeimbe süllyesztett kezekkel. Észrevett engem, és nem úgy tűnik, mint aki ódzkodik a társaságomtól. Valójában a pulzusa lüktetéséből pont az ellenkezőjét veszem ki, ahogyan szemei fényéből is. Nem merném biztosra mondani, hogy rám várt itt, ám valamiért az az érzésem támad, hogy mégis így van.
- Szia... - köszönök rá egészen csöndesen. Rekedtes hangom mintha csak hópihéről hópihére surranva érne el hozzá valahogyan, beleolvadva az este neszeibe. Bár távolról is kitűnően láttam Őt, az csak valahogy most tudatosul bennem, hogy a haja nem azért ilyen rövid, mert a sála rejti a többi részét, hanem mert tényleg rövidebb.
- Hm. - hümmögök mélyről, szemlélődőn, ahogy jobban megnézem magamnak. Kissé oldalra biccentett fejjel járatom régi fényű tekintetemet tincsein, arcán.
- Jól áll. - véleményezem végül új frizuráját. Igazán kifinomult jelleget kölcsönöz neki. Valóban csinos. Noha nekem jobban tetszett a hosszú haj. Illett hozzá. Bár ez nem kevésbé, csak egészen más hatást kelt.
Többet nem mondok, csak lesütöm kissé szemem, a pad támláján üldögélő Zeph előtt állva laza terpeszemben, szűk két lépés távolságban. Fejem is lehajtom kissé, fekete tincseim jobban arcomba húzódnak. Így pillantok fel rá, szavát várva, türelemmel. Nem mondanám, hogy elküldött. Csak valahogy minden egy olyan keserű, lemondásszagú irányba terelődött, amivel kapcsolatban úgy véltem, nem segít, ha tovább egymás társaságában maradunk. Magára hagytam hát, teret adva kusza érzéseinek és gondolatainak, hogy elrendezhesse őket. Remélem, sikerül neki!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 1. 20:57 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Nem tudom mit miért teszek, főleg nem akkor amikor Vele vagyok. Mindig úgy képzeltem el, hogy amikor vele vagyok akkor az egy egészen más világ. Ott csak ketten vagyunk, egy buborékban és minden amit egyébként magunkkal cipelünk, az kint marad. De most nem érzem ezt. Nem tudom mit miért teszek, még mindig ugyanolyan bizonytalan vagyok, de megbántam, hogy olyan elutasító voltam vele. Úgy érzem, hogy meg kellett volna osztanom vele a kételyeimet, nem pedig eltaszítani. Helyette azonban szimplán csak ellöktem őt. Jellemző volt rám ez, de bántani egyáltalán nem akartam, mégis így sikerült. És ez nem fog elmúlni egy mosolytól, vagy néhány kedves szótól. Úgy éreztem, hogy minden amit felépítettünk, az hirtelen semmivé vált.
- Szia Adam.
Köszönök neki vissza csendesen, de tudtam, hogy megfogja hallani. Nem sietettem, nem hívtam magamhoz, azt akartam, hogy ő jöjjön magától, ha megadja nekünk az esélyt. Nem kényszerítettem volna rá, megértettem volna, ha hátat fordít és elmegy. Talán fájt volna, talán egyszerűbb lett volna. De mégis idejött hozzám, amint kimondtam a nevét, már itt is volt. Örültem neki, egy pillanatra még el is mosolyodtam, de az egész tovatűnt, akkor sem bújt elő, amikor megdicsérte a hajamat. Abban a pillanatban a hajamhoz kaptam és zavartan végigsimítottam rajta.
- Köszönöm, hirtelen ötlet volt.
Szabadkozom. Talán azért, mert tudtam, hogy szerette a hajamat. Tetszeni akartam lenni, ez nem titkolt szándékom volt. Lesütöttem a szememet, nem bírtam állni a tekintetét, ahogy nézett engem, a kék szemével, égetett. Nem tudtam mit mondhatnék, vagy mit kellene mondanom, így hát csöndben maradtam. Ott ültem előtte, lesütött szemmel görnyedt háttal, kapaszkodva magam mellett a pad támlájába.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 1. 21:40 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad mosolytalan szépe

Ezért szoktam napszemüveget hordani. Mostanában nagyon elengedtem magam és ritkán veszem fel. Pedig kéne. Az még mindig kevésbé zavarja az embereket, mint a tekintetem. Hiába ismernek, látnak sokszor, ezt a mélységet nehéz és talán lehetetlen megszokni. A lány azt mondta, neki nem gond. De nem is a gondról van szó, hanem arról, ami most is történik. Persze, Ő nem szimplán azért gubózik be ennyire, mert egy sok száz éves szempár figyeli, hanem azért, mert az enyémek azok és azért, mert nem nagyon tudok enyhíteni masszív, lélekbeható fényükön. A mi jelen helyzetünkben pedig ez nyilvánvalóan csak emel Zeph kusza érzésein. Azonban azt se tehetem meg, hogy nem nézek rá. Figyelem inkább tovább és hagyom, hogy Ő süsse le a szemeit, ha így tud védekezni.
- Az lesz, amit szeretnél. - jelentem be aztán lágy baritonomon, néhány percnyi csönd után. Tudom, hogy pontosan érti, mire célzok. Természetese nem a hajára. Már rég nem ott járunk gondolatban. Hanem a kastélyban abban a nyugalom szobában. Az ott  megfagyott levegőben, amelyet most szeretnék felmelegíteni. Persze, a felkínált lehetőségek nem korlátlanok, ám ezzel már tisztában van. Vagy folytatjuk mindazt, ami kettőnk közt van; vagy változtatunk a viszonyon és az ismeretségünk innentől kellemes, baráti lesz csupán; vagy egyszerűen elválnak útjaink. Reménykedem az első kettő valamelyikében, ám -mint mondtam- Ő dönt.
Figyelem még kicsit a hulldogáló hópelyheken át, melyekből már bőven akad az Ő és az én hajamban is, majd közelebb lépek, hogy a támlára felkapaszkodva  feldobjam rá magam a lány mellé, bakancsaim talpát a pad ülésének szélére vetve, karjaimat behajlított lábaimra ejtve. Letekintek Zephre a balomon, aztán elnézek a hófödte koszorú felé. Nem sürgetem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 1. 21:58 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Nem néztem rá, képtelen voltam. Nem a tekintete zavart, nem azért nem bírtam ránézni, amiért az emberek többsége. A többi emberrel ellentétben, legalábbis azokkal akiket ő leírt nekem. Nem félek tőle, soha nem is féltem, már az első pillanatban sem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem félelem, de a távolságtartás már az első pillanatban sem volt köztünk meghatározó tényező. Én közeledtem hozzá, aztán hagytam, hogy ő közeledjen, nem löktem, nem akartam távolodni. Tudtam mi ő, tudtam, hogy mit akar, mégsem tétováztam egy percig sem azon, hogy megadjam neki. Cserébe megkaptam tőle a figyelmét, a kedvességét, a zárkózott törődést. Ez elég is volt, egy darabig legalábbis. Most azonban egy egészen más irányba egy egész más ember iránt kezdek érezni olyasmit, amit nem tudok összeegyeztetni a kettőnk viszonyával. Legalábbis akkor nem tudtam. Mindkettőjük egészen más volt, mást jelentett és rájöttem, hogy önző módon mindkettőt szeretném, legalább még egy picit.
- Nem tudom, mit akarok.
Zavartan nézegettem a cipőm orrát, majd köhintve felpillantottam a mellettem ülő férfira. Annyira különleges volt, annyira...fontos. Nem értettem miért, nem tudtam, hogy csinálta, hogyan érte el. Nem vagyok az a típus, aki bárkitől is függ, akinek szüksége volt valakire, csak azért, hogy legyen. Most sem erről volt szó, vagy legalábbis nem ebben a nyers valójában. Szerettem a közelében lenni, szerettem nézni, ahogy elidőzik rajtam a tekintete, ahogy közel húz magához, a hideg kirázott már a puszta gondolattól is.
- Nem érkezett még el annak az ideje, hogy elengedjelek.
Rossz volt, hogy ő fontosabb volt nekem, mint én neki. Ezekről a dolgokról sosem volt konkrétan szó, inkább csak érintettük, utaltunk rá. De éreztem, hogy ez lehet az érzés, és ez bántott, mert igenis fontos akartam lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 1. 22:17 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad ragaszkodó szépe

Hogy mi a fontos, az ugyanolyan relatív, mint még ezer más. Elmondtam neki ott a szobában, számomra mi az, ami fontos és hogy neki igenis szerepe van benne. Csak ez nem az a fontosság, amit Ő szeretne. Hiába mondanám még akárhányféleképpen, hogy nem ez számít. Ahogyan Ő azt érzi, hogy amikor együtt vagyunk, akkor csak mi létezünk, ugyanúgy én is. Közben pedig mégsem, mert pontosan ezekkel az alkalmakkal érzem úgy, hogy enyém az egész világ. Kitárul és értelmet nyer minden és én átadom magam neki. A pillanatnak. Mi ez, ha nem fontos?
Mikor bejelenti, hogy nem tudja, mit akar, úgy nézem Őt tovább, mintha nem is mondott volna semmit. Olykor arcát fürkészem, máskor eltekintek a kivilágított falombok felé, vagy éppen csak egy szemközti padra. Várom, hogy folytassa. Tudom, hogy fogja. Mikor pedig végül valóban megteszi, lesütöm a tekintetem, aprót bólintok, majd mélyen a szemébe nézek. Néhány szótlan percen át egyebet sem teszek, mint elmerülök vonásaiban, lélektükrében, aztán kiegyenesedem mellette ültömben, hogy levegyem magamról a bőrdzsekit. Elég jól be van öltözve, de egyre hidegebb van, róla pedig tudom, hogy különösen rosszul viseli ezt az időt. Úgyhogy a hátára terítem kabátomat. Rajtam így felül mindössze egy sötét póló marad. Dehát nekem mindegy.
- Hol töltötted a Szilvesztert? - váltok ezzel egy egészen hétköznapi témára, így jelezve, hogy szerintem megbeszéltük, amit meg kellett, és haladhatunk tovább. Folytathatjuk, amit eddig. Noha akad olyan tippem, hogy pont azzal az illetővel ünnepelt, aki miatt így felbolydult körülöttünk minden, ám remélem, nem gond a számára, hogy erről kérdezem. Az én számomra nem az.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 1. 23:08 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Türelmesen vártam a válaszra, nem tehettem mást. Nem követelőzhettem, a hiszti és társai tőlem távol álltak, így tökéletesen tettetett nyugalommal vártam, hogy történjen valami. Szerettem volna ha mond valamit és nem csak azért mert hallani akartam a hangját, hanem szükségem volt valami biztatásra. Tudni akartam, hogy jót teszek ezzel, nem csak magamnak, hanem neki is. Aztán amikor rám adta a kabátját, elmosolyodtam és összehúzta magamon, rögtön megcsapott az illata, ami szinte fejbe kólintott, rögtön elfogott a vágy, hogy hozzá bújjak. Nem láttam jelét annak, hogy ellenezné a dolgot, vagy elhúzódna, így közelebb húzódtam hozzá és a mellkasára hajtottam a fejemet. Szükségem volt néhány percre, míg tényleg realizáltam magamban, hogy helyrebillent a világ amit tönkretettem, bár tudtam, hogy bennem mindig is lesz egy törés, egy törés amiért elutasítottam, még mindig láttam magam előtt, ahogy elhúzódtam tőle. Bárcsak visszalehetne forgatni az időt! Akkor máshogy csináltam volna. Akkor is elmondtam volna neki a dolgot, csak nem így, hanem sokkal egyenesebben.
- Hm...Jeremy elvitt Párizsba. Egész éjjel buliztunk, táncoltunk, hülyültünk. Nagyon jó volt.
Nem volt bennem félsz ezzel kapcsolatban. Tudtam, hogy elmondhatom neki, mert most már tudom, hogy ez nem változtat kettőnk kapcsolatán, hogy nem esik neki rosszul. Bár furcsa erről beszélni, nincs megszokva.
- Végre táncolhattam, nagyon jó volt.
Halkan felnevettem, mert az emlék nagyon intenzív, hallom a fülemben a zenét, a villódzó fényeket a szemem előtt, hiszen alig pár órája történt. Én viszont nem kérdezek vissza, ennek pedig egyszerű oka van. Zavarna ha a szájából hallanám amit amúgy is tudok én vele ellentétben igenis féltékeny vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 1. 23:38 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad bújó szépe

Közelebb húzódik hozzám. Átfogom a derekát, és államat fejéhez simítom, ahogy kényelmesen elhelyezkedik. Így már sokkal jobb. Az a bizonyos törés persze igazából nekem is az, csak ahogy a testem, úgy a szellemem is hamar regenerálódik. Nem feledem, ami történt és nem esik jól rá gondolnom, azonban nem foglalkozom vele. Most már főleg nem, hogy így üldögélünk itt a pad támláján. Jó lett volna, ha nem úgy esett volna, ahogy, főleg, milyen borzalmas fordulatot vett így az a kecsegtető helyzet, azonban tényleg legjobb nem visszatekinteni erre.
Párizsban Jeremyvel. Tehát Ő az a fiú, akit már említett. Nyugodtan szuszogva, a hóesésben gyönyörködve hallgatom a beszámolóját, miként zajlott az éjszakájuk. Pompásan hangzik. Főleg, ahogy tálalja. Mikor aztán a táncot ismét kiemeli, hümmögök egyet. Elképzelem, amint magával ragadja Őt a zene és teljesen átlényegül, belemelegszik abba, hogy egybeolvadjon vele. Szeretem a táncot.
- Megnéztelek volna. - állapítom meg merengőn, csöndesen, elé tárva gondolataimat. Egyik kezem a derekát fogja a kabátomon és az Ő kabátján át, a másikat lazán ölembe ejtve tartom, belógatva combjaim közé.
- Csak bulikon szoktál? - érdeklődöm a táncról. Hiszen azt mondta, végre megtehette. Gondolom, akkor fontos neki, hogy ilyen alkalom adódjon rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 2. 00:11 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Tényleg csodálatos volt, a maga nemében egészen egyedülálló élmény. Amíg otthon éltem, soha nem tehettem volna meg, hogy csak úgy elmegyek egy másik országba. A szüleim elég erősen fogtak, főleg az édesapám aki folyton aggódott értem, akkor is, ha a szomszédba mentem. Természetesen erről a kis kiruccanásról egyikük sem tudott, ebben a világban már nagykorú vagyok, ergo azt csinálok, amit jónak látok. Persze, ha megtudnák biztos kiakadnának, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy büntetésből hazaparancsolnának az engedetlenségemért, de nem tervezem, hogy közlöm velük.
Egész otthonosan érzem magamat a karjában, főleg, miután ő is hozzámér, az elégedettség meleg szikraként fut végig a gerincemen és kezdi bennem felolvasztani a miatta emelt gátakat.
- Megnéztél volna?
Kérdezem tettetett felháborodással de a hangom nevet, ahogy a szemeim is. Próbálom odaképzelni a helyre ahol voltunk, de nem tudom és ez a tény valamiért szórakoztat. Annyira kontrasztban áll Adam mindennel, amit a napokban átéltem, talán azért, mert soha nem láttam társaságban. Amikor együtt vagyunk, akkor mindig csak ketten vagyunk és ez így jó.
- Háát...
Köhintek egyet, mintha csak zavarban lennék, pedig igazából csak kíváncsi vagyok, mi lesz a reakciója. Nem mondtam el neki, de csak azért, mert ez soha nem került közöttünk szóba, csak úgy benyögni meg igen furcsa lett volna. De ha már úgyis több ember tudja, akkor ő miért ne tudhatná? Felesleges ebből ügyet csinálni, csak az édesanyám azt tanácsolta, ne ez legyen az, amivel kezdek, mert az embereket itt esetleg félreérhetik.
- Nem. Nem vagyok az ugrálás híve. Utálom ha izzadt, ittas fiatalok nyomulnak nekem, az nem én stílusom. Hastáncolok, idestova 12 éve.
Felpillantok rá, kíváncsi vagyok, vajon hogy fog erre reagálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 2. 12:25 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad színt valló szépe

Érdekes, hogy az emberek mennyire nem tudnak engem elképzelni olyan környezetben, amely a megítélésük szerint távol áll tőlem. Pedig hát attól még, hogy én vagyok, amilyen vagyok, végtelen örömöm lelem a tőlem teljesen eltérő közegekben. Lehet hangos, lehet harsány, lehet színes, lehet koszos, lehet giccses. Engem zavarni semmi nem zavar, a tapasztalás, az élmény viszont mindig kedvemre való. Kivéve, ha valakinek bántódása esik közben.
Csak bólintok egyet a játékos visszakérdezésre. Természetes, hogy megnéztem volna. Ő pedig nem bánja a megjegyzésemet, ahogyan ez a derűjéből kitűnik. Tudom, hogy szereti a szép szavakat. Tőlem viszont csak akkor kap ilyet, ha tényleg úgy gondolom. Szerencsére sokszor gondolom úgy Vele kapcsolatban.
Várom válaszát, és sötét szemöldökömön lassan, de biztosan egyre feljebb emelkedik, ahogy érzem rajta, a felelet koránt sem lesz hétköznapi. A parkban nézelődöm tovább, mígnem felfedi előttem, hogy Ő nem a szórakozóhelyeken való ugrálásért és a fülledt vonaglásokért van így oda, hanem a hastáncért, amelyet már gyerekkora óta űz. Noha részemről az előbb említetteknek is nagy híve vagyok, ez utóbbi végleg felkelti az érdeklődésemet. De nem lep meg nagyon, amit mond. Látszik a mozgásán, hogy táncol.
- Megnéznélek. - váltom az előbbi kijelentésemet jelen időre, ahogy lepillantok a rám felnéző lányra. Régi szemeim fénye koránt sem csak az egészséges, férfiúi érdeklődéstől csillog, hanem a művészet iránti tisztelettől is. Sokan alábecsülik a táncot, mert fogalmuk sincs róla, milyen kemény fizikai munka és mennyi gyakorlás áll mögötte. Szerencsére egyáltalán nem értem az ilyen emberek világnézetét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 2. 12:44 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Nem mintha annak ne lenne meg a maga hangulata annak, amikor a tömegben ugrálsz, lüktet a zene, a fények pedig meg-meg villannak. Tegnap is ezt csináltuk, vagyis ezt is. Nincs ezzel semmi gond, csak én többre értékelem azt, amikor a szemek csak rám szegeződnek, miközben táncolok. Talán közönségesen hangzik, felszínesen és beképzelten, de hát ez vagyok én és ezt ő is pontosan tudja. Szomjazom a figyelmet, de az a szerencsém, hogy én sokakkal ellentétben fel is tudom hívni magamra. Ezt szoktam meg, mert egész életemben táncoltam, csak soha nem hencegtem vele és nem kezdek ezzel ismeretséget sem. Ez a részem, de ahhoz, hogy ez világossá váljon, tenni kell, ki kell érdemelni. Mint ahogy az emberek megismerik egymást, nem a részletekkel kezdik, az csak később bontakozik ki.
Nézem Adamet, ő pedig engem, a vigyor még mindig ott ül az arcomon. Mindig is szókimondó volt, egyenes és ezt nagyra értékeltem benne. Tetszett, hogy mindig kimondta amit gondol én soha nem tudtam volna ennyire egyenes lenni, de így voltam jó. Tele voltam titkokkal és ha akarta, akkor erőt és fáradtságot nem kímélve fedezte fel őket, többet tudott rólam, mint az itteni diákok többsége, de még koránt sem eleget, mindig tudtam meglepetést okozni.
- Nem fogok neked táncolni.
Nevetek fel, miközben a vállammal finoman meglököm, látom a tekintetében, hogy nem csak az érdekli, hogy én táncolok, hanem maga a tánc is, hiszen tudtam róla, hogy érdeklődő típus, szeretett tapasztalni, de ugyanakkor ott volt a bizonyos másik tekintet is, amivel újra és újra zavarba tudott hozni, ami miatt most is le kellett róla kapnom a tekintetemet.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1225
Összes hsz: 7939
Írta: 2015. január 2. 14:00 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad derűs szépe

Valóban szerencsés a lány, hogy nem esik nehezére megkapni a figyelmet, amire vágyik. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy számtalan bókot zsebelhessen be akármikor, legyen szó kimondottakról vagy éppen csak gesztusokban megmutatkozókról. Nem titkolom, amit gondolok, ez tény. Keveset szólok és azt nincsen kedvem hazugságokra fecsérelni.
- Kár. Bár nem is kértelek volna ilyenre. - rázom meg finoman a fejemet. Kijelentésem nem felhívás volt. Nem azért mondtam, hogy most szálljon le a padról és kezdjen nekem hastáncolni a mínuszokban, vagy hogy elvonuljunk és külön bemutatót tartson nekem. Természetesen egyik ellen sem tiltakoztam volna egy pillanatig sem, ám elvárni sem várom. Csak közöltem Vele egy tényt.
- Van rajtad kesztyű? - pillantok le a kezei felé, éppen csak annyira húzódva el Tőle, hogy közénk tekinthessek. De továbbra is derekát átkarolva tartom. Ezek a témaváltásaim különben egyáltalán nem azt szolgálják, hogy elodázzak vagy elmismásoljak dolgokat. A lényegük az, hogy elhagyjuk a felesleges átvezetéseket és hogy ne beszéljünk túl semmit. Eltársaloghattunk volna még a kapcsolatunkról és a táncról is, ám ha ennél tovább nyújtok, az általában csak a kárára van mindennek. Azt meg senki nem akarja. Mindig jól jön tehát egy dramaturgiai pont, amikor egy szép vágással témát válthatunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 2. 14:26 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



- Szóval kár...
Továbbra is derűs vagyok, a mondandója második felét pedig semmisnek veszem. Ha megkérne, akkor lehet, hogy megmutatnám neki. Természetesen nem itt, hiszen sem a helyszín sem az alkalom nem jó erre, de más helyzetben talán nem utasítanám el egyenesen a dolgot, esetleg megfontolnám, kéretném magamat, szemérmesnek tettetném magamat, ami belefér a játékba. De nem lennék ilyen egyenesen elutasító. A lelki szemeim előtt megjelenik a kép, annyira valósághűen, hogy magam is meglepődöm. Épp csak egy pillanatra, de addig nagyon is valóságosnak hat. Alig láthatóan megrázom a fejemet, majd inkább a következő megjegyzésre figyelek. Felesleges elidőzni a dolgon, túlmagyarázni felesleges és beszélni is róla, legalábbis itt és most.
A kérdésre felvonom a szemöldökömet és elhúzom a kezeimet, hogy megmutassam neki a csupasz kezeimet, amiken bár kesztyű nincs, de henna annál több. Ez is a szilveszteri kis akciónk egyik része, a kezeimen fehér és metál színű minták sokasága, amik végigtudnak az ujjaimon, a kézfejemen egészen az alkaromra. Felmutatom őket, majd lassan megfordítom a kezemet, mert a jobb tenyerem is mintákat rejt. Otthon nagyon gyakran díszítettük magunkat ilyesmivel, bár kedveltebb volt az aranyszín, de így is jó. Itt azonban inkább furcsának hat, hiszen míg vallásunkból kifolyólag otthon az életünk része, díszítés, itt inkább szórakozás. De már hiányzott, határozottan.
- Kesztyűm az nincs, de a zsebemben nem fáznak a kezeim. Nem terveztem, hogy sokáig maradok itt.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 21 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér