28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 21 ... 29 30 [31] 32 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kreßler Gábriel Benett
Független varázsló, Okklumentor, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 89
Írta: 2018. szeptember 26. 03:21 | Link

Mitzinger.

Nem számítottam ma reggel, mikor kikeltem az ágyból arra, hogy ma majd pont Bence fog szembejönni velem a téren. Az a Bence, aki hónapokra képes eltűnni szó nélkül, mert éppen kirakták terepre és aki amúgy nagyon kiröhögött, mikor ide kerültem, hogy mégis mit keresek itt. Sőt, még úgy sem néz ki, mint aki híd alatt lakó csövesbánat.
- Hiányoztál már, te k.csög - ismerem be széles vigyorral, már majdnem elnevetve a helyzetet. Tény, ő valahogy az volt, akivel ha véletlenül kis híján kinyírjuk egymást is elröhögtünk volna azon, hogy "de milyen fejet vágtál közben", majd fogjuk a bordáink, hogy asszem ezt nem kellett volna.
- Aorta-pumpa! - bólogatok tudálékosan, holott biztosan tudom, hogy nem ezt a szót kereste, de valami nagyon gagyi, mugli sorozatban ezt a szót használták arra a használhatatlan szervre, így most idevágónak hatott. - A hely nem tesz jót veled, adok pénzt, menj... hova is jártál te annyit az utóbbi hónapokban? Mindegy is, fizetek egy kört.
Bár tudom, hogy nem szorul rá, hogy én kisegítsem anyagilag, elég jól képben vagyok vele, mennyi pénzt nyúlt le az exnejemről és ha nem lett valamilyen káros szenvedélye, abból még mindig jelentős összeg kell a rendelkezésére álljon. Az indok pedig, hogy mit keres itt, gyorsabban tisztul is le előttem, mint ahogy azt bármelyikünk gondolná. Éhezem a kihívásra, talán. Itt egyelőre semmilyen mocsokra nem találtam.
- Nem! - vonyítok fel szinte, mielőtt az ihatóra hűlt kávémba kortyolok sokatmondó pillantással. Egy mozdulattal a helyükre túrom a koszosszőke tincseket a homlokomból, mielőtt eloltom a vigyorom utolsó szikráit is.
- Téged mindig, mindenki sz.pat, mert ilyen csinifiú vagy. Nekem nincs dolgom azzal a bűzlő pöcegödörrel a dombon. És talán azért, mert annyira vártak téged vissza... - nyerítek ismét fel, a kávém mögé rejtőzve pár pillanatra, mielőtt a minisztériumra nézek. Ott bent biztos, hogy ezer fül hallgatózik most is, pletykára éhesen. Nyomorékok.
Utoljára módosította:Eleonore Santos, 2019. május 14. 20:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mitzinger Bence
Házvezető Navine, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 161
Írta: 2018. szeptember 26. 14:34 | Link

Kreßler


Széles vigyorral kaptam a mellkasom bal oldalához a jobbommal, a kávéra persze vigyázva a balomban. Van, amit nem éri meg tönkretenni. Ez nem igaz az emberi életekre, de a reggeli kávémra nagyon is - ebben pedig állandó partnerem szokott lenni Gabe. Alapvetően mindkettőben, de most a fekete löttyre céloztam, ha már ilyen szívélyesen megkaptam mellé őt is. Azt hiszem a barátságunk azon alapult, hogy nagy szarban lennénk, ha ellenségekként tetszelegnénk. Beláttuk, és éljük. Meg egyébként is, nem bírnám elviselni, ha valami kedveskedő és irritálóan életet kozmetikázó személlyel kéne dolgoznom, de adj isten melón kívül beszélnem.
- Az még működik bennünk? - néztem kissé kétkedve rá, majd magamra. Nem mintha nagyon szükségszervnek tartanám, de ha nincs, kénytelen lennék Cassie páciensévé válni küldetés végére. Ahhoz a nőhöz se így kerülne közel szívesen az ember, mégis majdnem az egyetlen módja. Az más kérdés, hogy miért a hozzá és Gabehez hasonlókat ismerem mégis. - Sosem tett - közöltem tömören, ahogy inkább a kávémba ittam. Nem hiányzott ez senkinek, nekem meg a legkevésbé, de sosem használtam a magánéletet kifogásnak semmire. Ha kellett mentem, szó nélkül, parancsteljesítve. Mindegy volt hogy kiküldetés vagy az irodai munkán kérés ért fentről. Egy kihágásom volt, az a bizonyos, ott sem a parancs volt megtagadva.
- Mármint? - kérdeztem teljes értetlenséget mutatva az arcomon, mint akinek lövése sincs mire alapoz a másik, pedig volt. Egyrészt mert ismertem már, túl jól is, hogy tudjam, jobb a szeme, mint egy sólyomé - és használja is. Ha kell, ha nem - éppen ezért tudta néha jobban hol vagyok, mint én magam. Előfordult már hogy felhívtam, segítsen. A hely megkérdezése nélkül tudta, hogy hol vagyok. Másfelől meg tényleg feltűnő voltam egy időben a felszívódásokkal, de nem tartoztam elszámolással.
- Igazán vicces, egyből mehetne mellé az arcoddal a belsősök hirdetése - emelkedtek meg a szemöldökeim párszor egymás után, még egy csábos vigyor is befigyelt. Nem mintha ez annak a szépfiú valójának szólna, de a táblára nekem is voltak ötleteim.
- Fogalmam sincs, mit követtem el előző életemben... de g*ci nagy buli lehetett, ha ennyit kellene bűnhődjek. Büszke vagyok magamra - jegyeztem meg elégedetten, ahogy ittam egyet le is fékezve. Semmi humorom nem volt a helyi viperafészekbe csak úgy begyalogolni. - Van valami érdekes már itt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Krushnic Dimitri
Egyetemi tanár, Független prefektus, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 2638
Írta: 2018. szeptember 27. 15:14 | Link

Elijah

A gyerek a nagy akcióban sem felejtette el ékes magyar nyelvünk gyöngyszemeit. Szívemből szólt, én is hasonló dolgokat morgok félig kivehető hangerővel, csak én épp oroszul. De sokáig nem tudom ecsetelni anyanyelvem becses kincseit, mert szétterülök a földön. A kezem az első, ami kapcsolatba kerül vele, éles fájdalom jelzi, hogy valami nagyon bibis ott, én meg hangos áááával közlöm ezt a fejleményt a világgal. Azután jön a testem többi része is, a karom kicsavart pozícióban alám kerül, a fejem meg rácuppan az utcakőre. Ezen a ponton már szóhoz sem jutok, így a nagyérdemű ezúttal be kell érje a vizuális illusztrációval.
A jó hír az, hogy ennél tovább már nem zuhanhatok, legfeljebb mások szemében, azt meg letojom. A rossz hír az, hogy a fejem kellemetlenül lángol és mintha nedves is lenne, és ezt rögtön meg is nézném, csak a szabad kezem nincs épp abban az állapotban, hogy tapogatni lehessen vele.
- Minden... - fintorgó fejet vágok. Rozsdás vas íz van a számban. Uggh. Pálcás kezem fejével megtörlöm a szám és vöröslő, mikor elhúzom onnan. - Tökéletes - fejezem be a mondatot. Borzasztó meggyőző lehetek.
Shadow! Gyorsan a motorra pillantok, de az, köszöni szépen, tök jól elheverészik tőlem két méterre. Innen úgy látom, semmi baja. A karcolásokat már megszokta úgyis.
- Azért rohantál úgy, hogy megcsodáld, mi? - kérdem, szarkazmustól és vértől csöpögő szájjal. Nem mondanám, hogy kedves pillantásokat vetek a kölyökre. Látom rajta, hogy teljesen berezelt és tényleg aggódik, meg ő is kicsit beverhette magát a nagy koccanásban, de most nem érdekel. Megérdemelte, hogy megüsse magát. De muszáj volt én is pofára essek miatta?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kreßler Gábriel Benett
Független varázsló, Okklumentor, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 89
Írta: 2018. szeptember 30. 23:55 | Link

Mitzinger.

Szinte már nekem fáj a törés, amit Bencében okoztam, éppen csak az nem volt oké vele, hogy ahhoz kellene érezzek valamit, ténylegesen, olyan érzelmi szinten, ami néha komoly problémákat okoz. Éppen ezért tudtam  nagyon jó lenni a munkámban is. Csodás, nem?
- Szerintem belőlem gyárilag ki is maradt, csak a garanciajegyet nem küldték vissza a szervízből és most nem hajlandóak állni a javíttatás költségét - gondolkozom el, majd rántok egyet a vállamon, mintha senkit nem érdekelne ez az egész. Gondolom az exnejem, aki most egy cipősdoboznyi lakásban lakik Érden, nem így érez, de valahogy nem tud meghatni a szarsága. Gondolkozott volna előre. - Nem, mert ez egy szar hely. De legalább most senki nem közöl kellemetlen infókat utólag.
Nem mondok neveket, vagy konkrétumokat, de tudom, hogy részben miért is rühelli ezt a helyet. Van valami igazsága benne, akkor is inkább csak elé toltam 4 pohárka gint és hagytam, hogy elfortyogjon a saját levében. Nem vagyok egy tipikusan jó lelkitámasz, asszem.
- Mi mármint? - kérdezek vissza, nem értem, mit nem ért. Vagy sunnyog, vagy csak szimplán nem figyelt arra, amit mondok, egyiktől sem vagyok elragadtatva, csak kérdéses, hogy melyik jár nagyobb szarral. Nem mintha rám tartozna, de Bencének van egy olyan aranyos szokása, hogy mikor fejest ugrik a szarba, véletlenül magával ránt embereket.
- Rögtön legyen szivárványos is, meg toljuk rá, hogy bromance. Barom - nézek rá elítélően, épp csak lyukat nem éget a pillantásom a mellkasába, de nem esek át a ló túloldalára, még épp időben térek vissza a kávémhoz.
Felhorkanok, mert nem is vagyok benne biztos, hogy az előző életekig vissza kéne turkálni, hogy olyat találjon az ember, amiért Bencének szívni kell. De persze, ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Többször keltem ki más ágyából a házasságom utolsó hónapjaiban, mint a feleségeméből.
- Az attól függ. Mi számít annak? Egy múmia titkárnő van, a gyanús polgármester, pár beporosodott aktakukac, meg egy csomó név ajtókon, ahol igazából nem dolgozik senki. Szomorú. Elég érdekes? - kérdezek vissza, összevonva a szemöldökeim, mire kiül az arcomra pár nagyobb barázda is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Red Squadron csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 742
Írta: 2018. október 1. 00:36 | Link

Dimitri



Elég sokféle verzió futott át az agyamban a pillanatok tört része alatt, és egyik sem volt kellemes. A „mi lett volna ha...” játék ilyen esetekben nem jó módszer, csupa rossz és még rosszabb dolog bukkan fel, vagy épp csak eleve a szárnyaló él élénk fantázia. Kilapult ember, kilapult én, kilapult mindenki. Még szinte azt is el tudtam képzelni, ahogy jön a robbanás, meg a sikoltozás. Persze, majd pont az következik. Azért persze akadnak nézők, de az emberek nem olyanok, hogy csak úgy rohannak segíteni. Erről láttam videókat és ijesztőek, de nem azért, mert robbanás és vér van benne, és én csak egy gyerek vagyok. Én tökre segítenék mindenkinek, akinek csak tudok, de sajnos kevésszer vesznek komolyan. Szerintem ez sem az a pillanat lesz, főleg meg kábé mindjárt toporzékolok, de az se baj. Nem gond. Most nem én vagyok a fontos. Van egy horzsolás a térdemen, a másik szimplán csak fáj, itt-ott érik a lila folt, és a tenyereim is égnek. Érzem és mégse kellemetlen, nem ér el egyelőre az agyamig a fájdalom teljessége. Na majd este... olyan leszek mint papó, akinek már az is fáj, ha levegőt veszi.
Addig is szippantok egy nagyot a poros, falusi oxigénből, míg nem fáj. Jó nagyot.
- A.. aakkor nem kell mentő, ugye? Vagy itt nincs? - aggódva nézek körbe, hogy mit lehetne ilyenkor tenni. Nem, nem kapcsol az agyam át, nem villannak be, meg amúgy is, hagyjuk már. Nem kell mentő, nem kell semmi. De mégis, az ott vér. Arcomból viszont nekem igencsak elszökik és ha nem lennék poros, akkor a fehér fal mellett nem tűnnék ki nagyon. Ha most ájulok el más vére láttán, akkor jobb ha egyenes úttal süllyedek is el! - Hogy mi? - meghökkent a kérdés. Aztán kapcsolok. A fejemet úgy rázom meg, mint a kutyák csak épp a füleim nem lebegnek, majd azzal a mozdulattal pislogok hátrafelé, abba az irányba, ahonnan jöttem. Senki sehol. Vélhetően már percek óta nem követett senki, és ezt itt jól elszúrtam. Nagyot nyelek, a tömeg, miután mindketten beszélünk, nincs robbanás se semmi, oszlani kezd. Vissza a normálisba.
- Én.. én nem vettem észre – logikus a több mázsás gépállatot levegőnek nézni? Lehetséges? - Nem figyeltem, bocsánat. Ha nagy a kár, írhatok az apukámnak, hogy... megbeszéljék, mert én nem tudom kifizetni – rugdosom a port a lábammal, és a vasparipára nézve gondterhesen sóhajtok fel. - De legalább nem robbant fel!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Mitzinger Bence
Házvezető Navine, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 161
Írta: 2018. október 1. 16:34 | Link

Kreßler


- Vagy inkább lekapcsolták, majd kiszerelték a gombot - jegyeztem meg kicsit még mutogatva is a kávémmal magam előtt, mielőtt beleittam volna. Láttam én őt a válás beadásakor. Nem így reagál az, aki nem képes semmire, de nem én leszek, aki ezt felhozza különösebben. Pontosan tudjuk mindketten, mennyivel egyszerűbb, ha nem b*sztatjuk a szervizt és majd megoldja az élet, ha egyáltalán még szükségünk esz rá. Én jól megvagyok a többi, viszonylag jól funkcionáló szervemmel. Bár csoda, hogy a lépem például még bennem van. Amennyit már kapott egy-egy akció alatt.
- Leginkább nem is ismerek sok embert abból, akik itt megfordulnak - vontam a vállamon egyet könnyedén. Az első kiadó szobára ráböktem és elintéztem, hogy becuccolhassak. Mit ad isten a lehető legjobb szomszédságot is kifogva ehhez, de ez még a jövő zenéje. Elég ha én tudok róla még megérkezem. Kell egy-két nap, hogy átpakoljak oda Pestről. Nincs sok cuccom, de esélyem se volt pakolni, volt elég bajom ezzel az áthelyezéssel meg az utánajárásokkal. Elférek alapból egy sporttáskában - amúgy is varázsló vagyok.
- Mármint mikor mit csináltam? - meredtem továbbra is értetlenül. Vagy túl sokat tud vagy túl keveset. Egyik sincs hasznomra egy továbbfűzött beszélgetést illetően. A legkárosabb elfoglaltságom az emberi életek tönkretétele, de az se magamra. Nem olyan régen segítettem át a házasság túloldalára megint egy nőt egy nevesebb férfi igényeihez mérten és még a nyakamban volt egy másik is, bár szavam nem ehet. Azt teljes mértékben a saját kezem munkáját fémjelzi. Ellenben egy ilyen szivárványplakáttal; meg is emelkedett a szemöldököm, ahogy rá néztem, majd mint aki teljesen hisz ebben bólogattam.
- Persze, love is love meg minden - tettem hozzá a jelzőre meg csak megforgattam a fejem, majd magamra nézve látványos, de apró bólintásokkal értettem egyet. Tényleg az vagyok, meglepő? Nem.
- Én valami életbelire gondoltam, nem a felszíni porra - pöcköltem el valami szöszt a felsőmről, mielőtt elfintorogtam volna. - A körömcipős nőci, aki ott rohangál? Már a múmia. Belefutottam az épület előtt korábban, de úgy tettem, mint aki ide se tart - könnyebb volt és igazából ha ez a nő lenne a hely arca, nem lepnének meg az üres irodák se. - Jutottál már valamire a polgármesterrel? Van valami bizonyíték vagy bármi, ami tényleg sárossá teszi?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Krushnic Dimitri
Egyetemi tanár, Független prefektus, Vendégelőadó, Szavazásfelelős


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 2638
Írta: 2018. október 14. 17:22 | Link

Elijah

Most hogy így jobban megnézem a kölyköt magamnak, ő se néz ki valami jól. Csupa kosz meg horzsolás meg itt-ott vérzik is. Akaratom ellenére kezdem szarul érezni magam. Pedig az ő hibája! De... annyira szerencsétlenül néz rám, mint aki összetörte a nagyi kedvenc antik vázáját, de apróra, hogy még bűbájjal sem lehet rajta segíteni, és tudja, hogy nem lesz megverve, de valami sokkal rosszabb következik: csalódnak benne.
- Van, de nem kell - legyintek a pálcás kezemmel és kicsit jobban végignézek magamon. A tenyerem jó ronda, de helyre fog jönni. Jelenleg nem akar rendesen működni, de ez nem jelent feltétlen törést. Az arcomat megmozgatom, fintorogni kezdek, aztán megnyomkodom az orrom, megtapogatom a homlokom - áhhá, szóval itt van a baj. Annyira el van zsibbadva az egész testem, főleg nyaktól felfele, hogy tapogatás nélkül észre se vettem, honnan csorgadozik ez a meleg lé. De nem szédülök, nem látok fehér foltokat, nincs hányingerem, úgyhogy valószínűleg csak felszíni sérülés.
A fiú tekintetét követve nézem, hogy mit néz. Nincs ott senki. Mármint ott a távolban van egy néni, de az elfele megy, s amúgysem hinném, hogy miatta rohant volna.
- Kergettek? - teszem fel a leglogikusabbnak tűnő kérdést.
Mi az, hogy nem vette észre Shadowt? Felvonom a szemöldököm, hogy kérlek arckifejezést vághassak, de a homlokomba nyilall a fájdalom s felszisszenve elengedem az arcizmaim.
- Nincs semmi baja, megszokta már a koccanásokat - sunyítok a motor fele, aztán leteszem az ép tenyerem a földre, s megpróbálom kinyomni magam. Úgy állok ott, mint Bambi a jégen, de végül csak megmaradok és nem kenem oda magam megint.
- Csak a filmekben robban fel minden a legkisebb ütközésre. - Nehezen állom meg, hogy ne forgassam a szemeim, de azért felé küldök egy lapos pillantást, most érje be ezzel. - Buuummm! - Robbanós hangot adok ki, még szenvedek is mellé, már-már hanyatt vágom magam, aztán hirtelen visszaváltok komolyra s döcögöve elindulok a motorhoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kreßler Gábriel Benett
Független varázsló, Okklumentor, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 89
Írta: 2018. október 25. 20:33 | Link

Mitzinger.

- Én voltam - teszem hozzá nemes egyszerűséggel, mert van az a fura mugli sorozat a barátokkal, aztán a szőke csaj együtt lakott azzal a Jennifer Anistonnal és szétverték cipővel a tűzriasztót. Valami ilyesmi történt nálam is. Nem érte meg míg működött, csak az utamban volt.
Nem volt jó így látni ezt a nyomorultat. Ha lenne szívem tuti belefájdulna, meg minden, mert tudom, mennyi szarság érte, de ugye épp az imént veséztem ki, hogy az a szar üzemen kívül van, így csak kínos csendben állok mellette, bámulva a földre, pislogás nélkül.
- Ne akard, hogy részletezzem, sok itt a hegyes fül - kortyolok én is az italomba, még mindig nem pislogva, a szemgolyóim pedig kezdenek zsibbadni a szárazságtól, így csak pislogok sűrűn párat, mielőtt rántanék egyet a kabátomon. Kellemetlen. Épp annyira, mint Bence vicce, grimaszolok is egyet akaratlanul, mert az emberek nagy része nem tudja, miért vagyok itt, mit csinálok és meddig maradok, beleértve a munkáltatóimat.
- A főnököm biztos el lenne ragadtatva, ha óriás bannerre tolnám, melyik részlegen dolgozom - horkanok fel, mert kb ennél hangosabban akkor sem mondhatta volna, ha direkt próbálkozik. Ezen pedig a vigyor sem segített sokat, ha nincs olyan magasan lehet letépném a fejét a helyéről.
Az ajtótól nem messze le is fékez, épp csak neki nem megyek, rosszallóan meredek rá, az amúgy sem épp belső szervei szerintem még rosszabb állapotba kerülnek a szemmel verésemtől.
- Az attól függ, mi számít érdekesnek? Az előző polgi sikkasztási ügyei, a hamisított papírok, a jelenlegi fiatalos barátnőjelöltjei, vagy a munkatársaink?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Angelica Black Wing
Diák Levita (H), Levitás blogger, Szertelen Szfinxek csapattag, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Negyedikes diák


Rímfaragó, extekergő, Várffy ösztöndíjas
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 966
Írta: 2018. október 29. 08:01 | Link

Lovászi Lara
Mesélő

Reggel kaptam egy levelet, amit a Tintafolt&Pergamen küldött. Attól szól, hogy a verseimet szeretnék felhasználni a naptárjukba idén.
 Mit ne mondjak, nagyon izgultam. Rögtön előkapartam az írásokat, amiket találtam, és leraktam a szekrényemre. Utána felvettem egy hivatalosnak tűnő ruhát.
 Én is írtam egy levelet Lovászi Larának, hogy szeretnék beszélni a részletekről, és megvártam a beleegyező választ. Hamar megérkezett, helyszínnek a Boglyas teret választotta.

Most sietős léptekkel, papírlapokkal a kezemben tartok a Térre. Elrendeztem őket, amilyen sorrendben elképzeltem, de persze ezen még biztos változtatunk.
 Mikor megérkezek a nyílt helyre, körbe nézek, és meglátok egy padon ülő alakot, valószínűleg a levél írója. Közelebb megyek hozzá, és kicsit remegő hangon megszólítom. Hangomból alig kivehető az izgalom.
- Jó napot! Maga Lovászi Lara? Angelica Black Wing vagyok. A verseket hoztam.
Gyenge köszönés, de talán nem haragszik meg miatta. Elvégre nem egy felnőtt vagyok.
 Persze ez nem kifogás arra, hogyha udvariatlan vagyok, de ez azért még nem volt udvariatlanság. Hiszen bemutatkoztam, és köszöntem. Az egyetlen kivetnivaló talán az, hogy túl hamar a tárgyra térek, ez viszont már tényleg betudható az izgalomnak.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2019. március 10. 19:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

El se mentem, visszajöttem
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 604
Összes hsz: 1001
Írta: 2018. november 5. 00:22 | Link

Angelica
Lovászi Lara

Néhány órával ezelőtt még egy osztrák motel padlóján fekve, apró szisszenések kíséretében próbáltam újra életet lehelni a tesztembe. Akkor, amikor lefoglaltam, még jó ötletnek tűnt, meg hát tetszett is, hogy a vasútállomás és a Mariahilfer Strasse között menő járat útvonalán fekszik félúton, barátságosnak írták. Arról szó nem volt, hogy egy kiálló rugós matrac és az ikea gyerekágy jelenti a barátságos környezetet. Mehettem volna persze a nővéremhez is, mivel őt látogattam meg, de abba a kicsi garzonba, amiben a fura pasijával él, nem szeretek létezni, eleve a pasival van a gond. Így nem tettem. Viszont láss csodát, képes voltam összekanalazni magam, gyorsan kijelentkezni, és még a vonatot is elértem. A minisztériumon aztán hoppanálással kértem a továbbutazásom, és így igen gyorsan Bogolyfalván termettem. Még egy gyors kávévásárlásra is jutott időm, mielőtt kiültem a novemberi napsütésbe. Bizony, napsütés, még szemüveget is kellett vennem.
- Eltaláltad.
Pillantok fel a békés napozásomból a lányra, és emelem feljebb a szemüvegem, ami végül megállapodik a fejem tetején. Magam mellett megütögetem a padot, invitálva, hogy dobja csak le magát.
- Örvendek Angelica, köszönöm, hogy eljöttél. Elmondom röviden, hogy miről lenne szó.
Mondjuk én és a röviden, az két különböző fogalom, de igyekszem azért nem feltartani őt, mert még haza is kell érnem, meg vissza a szerkesztőségbe.
- Idén a fiatal tehetségeket kutatjuk, elég jó eredményekkel amúgy. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a már ismert és elismert íróinkat kipenderítjük, pusztán csak szeretnénk valami új vonulatot vinni az arculatunkba. Aki nem regényíróként jelentkezik, akik az első nagy debütálásuk a jövőévi naptár, ahova tizenkét verset válogatunk be. Ha valaki nagyon jó, akkor akár önálló naptárat is kaphat, de mi inkább vegyesen szeretnénk. Minden kiadott vers után fizetünk, az első körben ez versenként tizenöt galleon, tudom, hogy nem sok, de első alkalmas szerzőket sokszor ennyiért sem. Szóval minél több versed megy át a szerkesztőségen, annál több a pénz, egy példa. Ha mondjuk hatot választunk be, az ugye kilencven galleon, ami azt jelenti, hogy mugli pénzben kicsit több, mint százharmincezer, ami valljuk be, jó pénz. Aztán, ha újabb szerződés van veled, akkor ugye nő az összeg, de ez a jövő zenéje.
Végül is, szerintem eléggé jól elmondtam, jutalmul iszok is egy korty kávét.
- Kérdezz bátran.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 8. 11:13 | Link

Denisem


Falnak vetett háttal hunyom be a szemem, és magamban fohászkodom az égiekhez, hogy vége legyen. A sípoló hang, mely oly gyakran a kilélegzéseim kísérője, most is jelen van, én már megszoktam, de társaságban nyilván zavaró lenne. A táskám tompa puffanással éri el a földet, ahogy a mellkasomat szorítom.
~ Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Egy kicsit még pumpálj, kérlek. ~
Tudom, hogy vigyáznom kell, hogy nem szabad túlerőltettem, és bár dombról lefelé jöttem, mégis siettem. Nem szabad sietnem, de nincs időm. Mostanra anya nem csak azt fedezhette fel, hogy elvettem a sminkjeit - nyilván az ember nem akar úgy kinézni a nagy találkozásnál, mint aki haldoklik -, de azt is, hogy már nem vagyok a szobámban. Nem talál majd a kertben, és nem talál a konyhában sem. Nyelek egy mélyebbet, ahogy ráveszem magam, hogy az összeszorított szemeimet újra kinyissam. Az emberek érdekes lények, mert nem számít semmit, hogy becsukod-e a szemed, vagy sem. A fájdalom ott lesz. A fájdalom jelen van. Érzem, ahogy még most is remegek, de nincs időm. Emma, a lány, aki azért van, hogy beszélgessen velem, már biztos anya villogó szemeinek kereszttüzében van. Nem szóltam neki, nem szólhattam neki, mert nekem látnom kell őt. Látnom kell a bátyám.
Kitekintek a hatalmas, robosztus épület árnyékából, figyelem az embereket, akik az utcán élik a mindennapi életüket. Nekik nem jelent semmit ami körülveszi őket. Gyerekzsivaly, és számos illat a levegőben. Ma valahol túlfűszerezett csirkét kínálnak. Ő még nincs itt. Remélem a lány, akit megkérdeztem, nem hazudott arról, hogy ma ide jön. Nem vett számításba, nem gondolt potenciális ellenfélnek, és ez látszott is az arcán, de azért persze szóban is a tudtomra adta: A gülüszemű lányoknak nincs esélye Brightmore-nál.
Gülüszemű… beteg. Sosem tekintettem kifogásként a betegségeimre, sosem mondtam azt, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor modell is lehetnék. Vagy, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor hegymászással tölteném a szabadidőmet. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt az én helyzetemben az ember annak örülne a leginkább, ha egészséges lenne, vagy, ha egyáltalán csak lenne ideje. Az orvosok a múltkor a leleteim felett túl sok időt töltöttek, és a végén anya egy új ruhát vett nekem. Gondolom, tudni akarta a méretemet a temetéshez, és azt, hogy mi állna a jobban, ha rövidebb vagy hosszabb ruhában küld a túlvilágra. Nem járok emberek közé, nem engedték soha, de azért az ilyen összefüggéseket felismerem. Ezért is vagyok most itt. Ezért leselkedem egy fiú után, akinek nem jönnek be a “gülüszemű lányok”. Mi van, ha én sem tetszem neki? Mi van, ha azt mondja, egy ilyen testvérre neki nincs szüksége? Fogalmam sincs, hogy milyen a testvérem, hiszen egész életemben egy elsötétített üvegen át néztem őt a kertben. Vágytam rá, hogy labdázzunk, hogy sikítva szaladjak előle, miközben kerget. Látni akartam, ahogy iskolába indul, hogy irigykedve azt mondhassam, én is akarom.
A tekintete egy pillanat alatt fúródik az enyémbe, észre se veszem, hogy megérkezett, csak, amikor rám néz. A szívem amúgy sem éli a fénykorát, most mégis, olyan hevesen kezd el verni, hogy érzem, ez az utolsó kör kezdete. Egyetlen, hosszú pillanat, és én tudom, hogy ő az. Testvérek vagyunk, hozzá tartozom. Riadtan húzódom vissza a fal biztos árnyékába, és az ajkaimat összepréselve várom az enyhülését. Hányingerem van, érzem, hogy ver a víz, remegnek a lábaim. Eljöttem idáig, nem szaladtam, nem siettem, pedig rohanni akartam. Szaladni. Mire észbe kapok, a lábaim gyors egymásutánban érintik a földet, de csak pillanatokra, és most kivételesen valóban nem számít semmi, csak az, hogy megérinthessem őt. Hátulról ölelem át, nem zavar, hogy sípolok, ahogy egyszerre próbálom szabályozni a szívem és megjegyezni minden új benyomást, ami ér. Emlékezni akarok. Emlékezni az illatára, a kölnire, a dohányszagra. Emlékezni arra, hogy a kabátja mennyire puha, hogy átéri a kezem a derekát, hogy magas és magabiztos. Minden, ami én nem vagyok. Csak egy pillanatot akarok vele, mielőtt vége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 8. 19:48 | Link

Húgom (?)

Kaptam anyámtól egy baglyot, hogy menjek a Boglyas téri Postára, mert egy másik bagollyal oda küldtek nekem oda baglyot. Bonyolultak? Dehogyis. Ó, kit áltatok? Annyi mindent túlkomplikálnak, biztos vagyok abban is, hogy azért a Postára küldték, mert ott tutira megkapom. Mintha a baglyuk nem lenne elég rámenős. Mindig megkocogtatja a fejem a csőrében lévő levéllel, így esélyem sincs egyiket sem elszalasztani. Kicsit a tököm ki van már a madárral, hányszor elképzeltem, ahogy neki repül véletlen egy ablaknak. Nem súlyosan sérül meg, csak egy kicsit.
A Fő utcán sétálok, amikor egy integető lánynak visszaköszönök. Fogalmam sincs ki ez, de nem vagyok udvariatlan. Hosszú szőke haja volt, nőies alakja és szép arca. Nem emlékszem, hogy meg lett volna, de nem is vezetek a nőkről listát, akikkel lefeküdtem, úgyhogy... benne van a pakliban, na. Maradjunk ennyiben. De, csak, hogy ne tűnjek annyira bunkónak, simán benne van az is a dologban, hogy jófejségből köszönt. Vagy ő ismer valahonnan én meg simán ugyanakkora tapló maradtam és nem tett bennem mély benyomást a csaj. Az a legszomorúbb az egészben, hogy az összes felsorolt dolog lehetséges, de fogalmam sincs melyik a legvalószínűbb, amit utálok. Utálom, ha valamit nem tudok biztosra, azonban ez a csaj most pont nem izgatja a fantáziám, mert nem érdekel a dolog.
Kabátom zsebéből nagy nehezen előtúrom a cigarettás dobozt, majd egy szálat a számba rakva ösztönszerűen jobbra nézek. Egy árny suhan vissza a robosztus épület takarásába, elég kivehető volt még így is, hogy női egyedről van szó. Remélem nem egy alsóbb éves társaság nézelődik éppen utánam, mert akkor esküszöm szívinfarktust kapok. Valami ilyesmi lehet, ha az ember megérzi, ha nézik? Mindegy is. Meggyújtom ujjam végével a blázt, majd lassan, kabátom zsebébe dugott bal kézzel, újra elindulok, vissza, az iskola felé.
Nem lépek körülbelül négyet, amikor érzem, hogy két kar ölel át hátulról. Egy pillanatra megmerevedem, aztán eszembe jut, hogy biztos Cath az és megint érzelgős hangulatában van. Számból kiveszem az egészség megtestesült csodáját, majd lassan megfogva a női kacsókat lefejtem magamról őket, hogy megtudjak fordulni az ölelés forrásának irányába. Mosolygok, mint akinek elment az esze, és ahogy fordulok reflex-szerűen ölelnék is vissza, amikor feltűnik, hogy nem Cath az. Nem, hogy nem Cath az, de egy teljesen ismeretlen lány.
Szemeim összeszűkülnek, ahogy a - már - előttem álló törpre nézek, majd óvatosan elmosolyodom.
- Ömm - kezdek bele értelmesen a mondandómba, még fejemet is megvakarom. - Szerintem rossz srácot ölelgetsz - közlöm a tényt, majd ismét hátat fordítva a lánynak elindulok az iskola felé, remélve, hogy most már tényleg célt is érek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 9. 14:02 | Link

Denisem


Az illata nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Citrusosabbat gondoltam, ehhez képest nagyon hasonlít apáéra. Keserédes az élmény, hiszen egyszerre érzek bűntudatot azért, mert megszöktem otthonról - mostanra már biztos riadóztattak mindenkit, hogy kapjanak el -, és érzek földöntúli boldogságot, amiért fizikai kapcsolatot alakíthatok ki a testvéremmel. Fizikaibbat, mint akkor, régen. Nem zavar az sem, ha itt és most vége van, mert megtörtént, megérinthettem őt. A fejem felemelve nézek rá zöldjeimmel, és szeretnék valami értelmeset is mondani, de nem tudok. Nekem kell egy kis idő az után, hogy ilyen nagyon megerőltettem magam, ahhoz, hogy szólni tudjak. Meg akarom érinteni az arcát, hidat képezni a csendbe. A karomat felemelem, ő viszont ellép addigra, csak nézem, ahogy elindul, és hirtelen mérges leszek rá, amiért megpróbál lerázni. Ennyi volna? Hogy ő nem a megfelelő fiú?
- Denis Albert Brightmore, április hatodikán születtél, Londonban. A szüleid Lionel és Daisy Brightmore.
Hirtelen elmondok olyan információkat, amiket igazából bárki tudhat, aki mondjuk egy idős vele, vagy hallotta már. Gondolom az ilyenek nem titkosak, csak nem tudom, hogy mi mással állíthatnám meg. Azt nem tartom jó válasznak, hogy én tudom, hogy a jó embert ölelgetem.
- Ha nem te vagy, akkor vagy csak a rossz fiú.
De tudom, hogy nem ő. Egy ablakon át láttam, ahogy felnő, ahogy ott él tőlem karnyújtásnyira, és egyszer még arra is volt lehetőségem, hogy egyszerre legyünk az udvaron, sőt!
- Egyszer visszarúgtam a labdádat. Egy piros, pöttyös labda, amit összefirkáltál egy fekete tollal.
Ahogy kimondom, zavarba jövök, mert ezt biztos nagyon nagy butaságnak gondolja tőlem ő nem volt lekorlátozva, biztos számos intenzív élmény érte, és olyanok, hogy egy labda visszagurult hozzá, nem számítanak. Valószínűleg nekem sem számítana. Kicsit lehorgasztom a fejem, ostobának érzem magam, fogalmam sincs, hogy miként is lehetne ezt. Nem terveztem el, csak volt egy kínálkozó alkalom, és én eljöttem, és hiába utaztam sokat, fogalmam sincs, hogy mondhatnám el neki. Ez nem olyan dolog, amit az ember csak így kijelent hirtelen. Csak nézem őt kétségbeesetten, és nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, így kicsúszik a számon az, amire a leginkább vágyom:
- Nagyon szeretnélek megismerni és egy kis időt eltölteni veled, mert hamarosan el kell mennem. Szeretném, ha adnál nekem egy kis időt.
Csak abban reménykedek, hogy nem nevet majd ki emiatt, hogy nem néz majd ostobának és hagy itt tényleg. Nagyon fáj a szívem, össze-vissza ver, és érzem, hogy izzadok. Eddig csak a felmelegedett bőrömet éreztem, de most már biztos, hogy a homlokom is gyönygyözik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 9. 21:09 | Link

Húgom (?)

Próbálok nem bunkó lenni a lánnyal, aki elkezdett ölelgetni, de nehezen fogom vissza magam az ilyen helyzetekben. Aki pofátlan módon belép az intim szférámba az ne számítson semmi jóra, főleg, ha idegenként teszi. Ez így nem pálya, és nem is elfogadható számomra.
Amikor a lány kiejti a száján a teljes nevem és még egyéb plusz információkat, megtorpanok. Szemeim kitágulnak, a cigi a számból a földre hullik. Tengelyem körül fordulok meg lassan, mintha egy vad készülne rám ugrani, majd - még mindig - kikerekedett szemekkel a lányra nézek, amikor is folytatja. Senki, mondom SENKI, nem tudhat rólam ilyesmi információkat az iskola vezetőségén kívül, ők is csak a beiratkozás miatt. Nincsenek olyan közeli ismerőseim vagy barátaim - most már Cath-en kívül -, akik ezekről a dolgokról tudhatnának. Senkinek nincs semmi köze a magánéletemhez. De ez a lány, a sápatag arcával, szintén kikerekedett szemeivel és gyöngyöző homlokával tudja őket. Pontosan. Kicsit közelebb lépek, de még így is van köztünk minimum két méter. A lány folytatja még mindig, kezemet a szám elé teszem. Egy emlékkép villan be az agyamba, de csak egy pillanat erejéig látogat meg, azonban ennyi is bőven elég. A labda gurul, egy idegen kislány előtt áll meg, aki visszarúgja az elnyűtt, megkopott, színtelen és összefirkált labdámat, majd betoppan anyám, aki közli, hogy menjek az udvarra játszani. Később megkérdeztem ki volt a kislány, azt válaszolta "vendég", így nem is foglalkoztam vele. De ez a "vendég" most itt áll előttem és tud rólam dolgokat. Fontos dolgokat ráadásul.
Szemeim összeszűkülnek, ahogy a lány utolsó mondata elhagyja a száját. Kezemet elveszem a szám elől, egy görbe félmosollyal nyúlok zsebembe egy újabb blázért.
- Megismerni - suttogom a lány szavait újra, ízlelgetem a szót. - Miért akarnál megismerni és egy kis időt eltölteni velem? - húzom össze a szemeimet.
- Nem ismerlek, és jelenleg nem is vagyok ismerkedős hangulatomban - gyújtom meg ujjammal ismét a cigit, majd egyik lábamról most a másikra helyezem át a testsúlyom. Várakozóan tekintek az előttem állóra, ha nincs más mondanivalója, akkor hagyjuk egymást lógva.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 9. 21:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 9. 22:08 | Link

Denis
én


Nézem őt, miközben beszélek, és kattog az agyam, azon, hogyan is mondhatnám ki neki. Itt vagyok. Most még itt. Szilárdan állok a földön, lélegzem, élek. Még élek. De egy nap majd - előbb, mint ahogy annak lennie kellene - egy utolsó lélegzetvétel jön, és vége. Elengedek mindent, ami bennem van. Ő pedig, tovább éli az életét. Kérdés, hogy hogyan.
Van-e jogom megbolygatni azt a törékeny egyensúlyt, amit a szüleink felépítettek. Védték őt, védtek engem. Tudom, hogy az védelem volt. De sosem adtak esélyt, sosem volt lehetőségünk kipróbálni, hogy milyen testvérek lehetnénk. Ő kint játszott, én néztem őt, és ha egyszer-egyszer fel is pillantott az ablakomba, nem látott. Nem láthatott. Szellem voltam. Szellem vagyok. Van-e joga valakinek, megváltoztatni a másik életét, tudva, hogy csak káoszt hagy maga után? Nem. Nincs jogom. Zavartan lehorgasztom a fejem, próbálok okot találni arra, hogy miért kéne megismernie.
Mert elválasztottak minket. Valóban, de melyik gyermek érdemli meg, hogy rettegjen attól, hogy ha fogócskáznak, abba a másik belehal? Egyetlen labda visszarúgása miatt megállt a szívem, és mégis, ez a legkedvesebb emlékem. Ezért vagyok itt, hogy ne egy pillanatnyi vég legyen az, amit majd látok a végén.
Mi lesz, ha én elmegyek és ő itt marad? Az egész családomat a feje tetejére állítom azzal, hogy egyszer azt akartam tenni, amit csak akarok, csak mert tudom, hogy az eredményeim nem a legjobbak? Hiszen, tizenhárom éve vége kellett volna hogy legyen. Aztán nyolc éve. Valahogy folyton elkerült a dolog. Már tudom, hogy miért. Azért küzdöttem, ellentmondva a törvényeknek, hogy emlék legyek. Egy kellemes emlék. Egy olyan emlék, ami nem fáj, hanem mosolyt csal a másik arcára. És egy nap, amikor észreveszi a nevem a márványon, emlékezzen egy hasonló nevű lányra, akinek adott egy esélyt.
- Kérlek, adj egy percet. Utána eldöntheted, hogy felkeltettem-e az érdeklődésedet vagy sem, és inkább továbbsétálsz.
Miközben beszélek, a kezeimet magam előtt összeteszem könyörgőn, és remélem, hogy tényleg megadja nekem azt az egyetlen percet. Próbálok nem nevetségessé válni előtte, és remélem, hogy ha mégis megmosolyogja ezt, nem gúnyosan. Egyetlen percem van.
- A nevem Annie, a szüleim nagyon szeretnek úgy második neveket adni, hogy az különleges legyen. Én is áprilisban születtem, mint te. Egy kis kastélyban élek, ezért gyerekként mindig hercegnőnek képzeltem magam, de én nem a hercegeknek, hanem a sárkányoknak drukkoltam. Az a hobbim, hogy meséket írok, jó lenne, ha egyszer valaki megtalálná és kiadná őket. Nem használhatok kettőnél több bonyolult varázslatot, mert elájulok. Komolyan. Egyszer állal előre estem le egy lépcsőn, azóta van egy hegem az államon. Imádom a zöldborsót és a gránátalmát, szerintem nagyon mókás ételek. A kedvenc virágom a cseresznyevirág, ha bármi lehetnék, gésa lennék, mert ők gyönyörűek. Fülbevalómániás vagyok. Képes vagyok egy nap alatt három könyvet kiolvasni, ha azok hossza nem haladja meg az ezernyolcszáz oldalt. Nem is vagyok annyira izgalmas és még maradt hat másodpercem.
Hülyeség volt mindezt egy levegővétellel elmondani, sosem beszéltem szerintem még ennyit és ilyen gyorsan, de még maradt annyira időm, hogy egy mosolyt is beszuszakoljak. Most viszont rajta áll, hogy mit dönt, és meg fogom érteni azt is, ha inkább elsétál. Nem sok mindennel tudtam előállni, de hát ez is több, mint amit hittem magamról.
Utoljára módosította:Kelevitz Maja Nerella, 2018. november 10. 12:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 10. 23:27 | Link

Húgom (?)

Amikor egy idegen tud rólad információkat, elgondolkozol. Honnan? De mégsem ez a legfontosabb kérdés. Hanem, hogy miért? A honnan az ilyenkor mellékes, érdektelen. Na de a miért? Az igenis fontos. Mindig a miért a kulcs mindenhez. Ha valaminek tudod az okát, és annak az oknak még értelme is van, akkor sínen vagy és nyert ügyed is van. Ha nem tudod? Akkor sz*poládé van kispajtás és hoppon maradsz, még megannyi másik embertársaddal együtt. Mindig a miért… és ez a k*rva miért most csak nem dugja fel a fejét, hogy legalább egy kicsit megkönnyítse a – szó szerint – előttem álló rejtélyt. Az előttem álló lányról süt, hogy majdnem mindent tud rólam, ami nem különösebben érdekel, lehet, hogy az információk fele alapból hamis. De a tekintete, ahogy rám pillant, látszik, hogy intelligens és okos.
Idegenkedve nézek rá, hogy adjak neki egy percet. Elmerengek, a feje fölött nézek a távolba. Valamiért eszembe jut az ominózus este, amikor kiderült, hogy elemi mágus vagyok. Felgyújtottam az istállót. Nem tudom hány évesen, előre-hátra dülöngélve guggoltam az istálló közepén, zokogva, a szél zúgott körülöttem segítve a lángok pusztítását. Féltem, sőt rettegtem ott, ahogy egyedül voltam az épület közepén. A lángok engem elkerültek, ahogy a szél is hűtötte a testem a forróságtól, de apám és anyám nem voltak védve, mégis berontottak szó nélkül értem. Aztán képszakadás és kilenc év múlva derült ki, hogy elemi mágus vagyok. Ráadásul dimágus, ami annyit tesz, hogy két elemet uralok. De ez mind elenyésző most, ha a lányra nézek. Ugyanezt látom hatalmas, barna szemeiben visszatükröződni. Félelmet, ha nem is rettegést. Vékonyka ujjait tördelve vár a megadott egy percre. Betegesen sápadt arca, ahogy bólintok, hogy kezdje el, talán még sápadtabb lesz, már ha az lehetséges. És mondja, mondja és még mindig.
Gránátalma, cseresznyevirág és a könyvek. Sokkal több hasonlóság, mint arra számítottam, így akárkivel, aki a közelembe kerül és beszélgetek vele. Kiveszem a blázt a számból, hosszasan kifújom a füstöt és elmosolyodok. Rendben, kapott egy percet, mindent belecsődített és még maradt is neki pár másodperce. Akkor állítsuk egy kis kihívás elé abban a maradék pár másodpercben. Ha a lány tényleg olyan okos, mint amilyen a tekintetében látszik, akkor hamar ráfog jönni, hogy mire vagyok kíváncsi.
Egy pillanatra felpillantok az égre, újabb slukk, szemem lehunyom, majd már a lányra nézve nyitom ki újra, egy mosoly kíséretében.
- Ki vagy te? – teszem fel a világ egyik legtalálóbb kérdését, a mosoly nem tűnik el. – Abban a hat másodpercben kifejtheted nekem - várok. Újabb slukk, kifúj. Majd még egy, kifúj. Másik lábamra helyezem a testsúlyom és még mindig várok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 10. 23:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 10. 23:49 | Link

Denisem


A kérdése váratlanul ér, mert nem hittem volna, hogy éppen ez fogja érdekelni. Logikus, persze, hiszen csak ezt nem fejetettem ki neki. Nem véletlenül. Az utolsó pillanatban meghátráltam, és most sem vagyok benne biztos, hogy el kellene mondanom.
- Annie.
Felelek csendesen, érzem, ahogy a hangom megremeg. Ez nem hazugság, hiszen Annie vagyok. Ez a nevem. Csak ő éppen nem erre kíváncsi. Ő azt akartja tudni, hogy miért ő és miért most, miért itt. Mert egy orvos szájáról leolvastam, hogy rosszabbodott az állapotom, szóval összepakoltam egy táskába, elszöktem otthonról, hogy elmondjam, élek, és, hogy elmondjam, azért mondtam el, hogy élek, mert meg fogok halni. Annyira önző vagyok! Erre eddig rá sem jöttem, csak most, ahogy nézem őt, csak most tudatosul benne, hogy ezt nem szabad tennem. Nem tehetem tönkre az életét.
- Nagyon fontos volt, hogy találkozzak veled. Én nem akarok rosszat neked, csak egy kis időt veled tölteni, mielőtt továbbindulok.
Próbálok nyugodtan beszélni, a szemkontaktust egy pillanatra se megszakítani. Az igazat mondom. Nem azért jöttem, hogy ártsak neki, és valóban tovább fogok menni, csak nem éppen úgy, ahogy az ember ebben a pillanatban a továbbot gondolja. Nem elutazom, hanem eltávozom. Olyan halvány a különbség, gyakorlatilag nüansznyi.
- Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, az is igazából. Én nem vagyok perverz, és nincsenek furcsa szándékaim, nem vagyok furcsa... na jó, egy picit, de kérlek, hidd el nekem, hogy sosem tudnálak bántani.
Egyre hülyébben érzem magam ebben a helyzetben, és, igazából én megbíznék magamban, de leginkább azért, mert én vele ellentétben nem nagyon tapasztaltam meg a világot, én csak ott éltem mindig, azok között a falak között, és már azt is sikerként éltem meg, hogy semmimet sem lopták el. Egyszer láttam, hogy egy fiú dolgait elvették tőle mások, akik erősebbek voltak.
- Ha van esetleg kedved beszélgetni velem, néhány napig még itt leszek. Minden nap ötkor eljövök ide, és leülök arra a padra. Ha nem jössz, azt is megértem, nem mindenki tenné meg.
Jobbat nem tudok kitalálni, még azt sem tudom, hogy hol töltöm az éjszakát, nem azt, hogy hogy miként maradok egyben. Elméletileg nem tesz jót nekem semmi, hogy túl gyenge a szervezetem, mivel sosem voltam igazán levegőn, de most bírni fogom, miatta.
- Ha kérdezik, ne mond meg kérlek, hogy találkoztunk. Nem akarom, hogy tudják, hogy itt vagyok. Ismered a szüleimet, és nem rossz emberek, kedveled őket. Csak ők ezt nem értik meg, azt, hogy miért jöttem el. De egy nap majd meg fogják. Rendben?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 11. 13:40 | Link

Húgom (?) - első előtti találkozás

Annie, aki soha nem akarna nekem ártani, nem akar bántani sem. Több van a dolog mögött, mint egy ismerkedési szándék. Sima megérzés, amik általában be szoktak jönni. Nem tűnik gyilkosnak, nem látok a szemében gyanús szándékot, bár nemigen lenne sok esélye ellenem. Elmondja a nevét, de más is van, amit nem mondd el. Lehet nem véletlen, de legalább már a nevét tudom, ha már ő alapból tud rólam igen fontos dolgokat. Már én is tudom a nevét.
Újabb slukk, kifúj. Összeszűkült szemmel tekintek az előttem álló lányra, majd az égő cigit eldobva, rátekintek. Kezeimet összekulcsolom, majd tarkómra teszem őket, így eresztek meg egy igen mély és hangos sóhajt. Miért most? És ki ő? Miért én? És ki ő? Miért itt? És ki ő? Ezek a kérdések cikáznak a fejemben, amióta neki álltunk ennek az igen mély és értelmes diskurzusnak. Semmit nem tudok, és semmit nem is érzek. Igyekszem semlegesen hozzáállni a dologhoz, de ha egy idegen közöl veled információkat, amiket senkinek nem kéne tudnia, akkor elgondolkozol, ugye?
- Szóval nem vagy furcsa? – hunyom le szemeimet. – Elmondom, hogy de, k*rvára az vagy. A semmiből előkerülsz, ölelgetsz, majd olyanokat közölsz velem, amiket senkinek nem kéne tudnia. Senkinek… - suttogom újra az utolsó szót, végül hátat fordítok a lánynak. Nem hiszem, hogy én akarom ezt folytatni. Semmi kedvem falfehér lányok játékaiba belemenni, főleg nem egy sürgető napon. Egyszerűen most nem vagyok olyan passzban, hogy nekem ez jó legyen, és mosolyogva ne nézzem hülyének a lányt. Lehet menne, ha kicsit megerőltetném magam, lehet kedélyesen is elbeszélgetnék vele. De minek, amikor ő már tud mindent rólam, és már én is róla? Ne fussunk felesleges köröket, főleg úgy, hogy sokkalta fiatalabb nálam, esélytelen.
Megilletődve fordulok vissza félig-meddig a lány felé. Tarkómról elveszem a kezeimet, a zsebembe dugom őket. Óvatosan pislogok egyet, majd beszélni kezdek.
- Nem tudom ki vagy, mégis ismerem a szüleid. Nem tudom ki vagy, de tudsz rólam mindent. Nem tudom ki vagy, de lehetőséget adsz, hogy megtudjam avval, hogy a „ki vagy?” kérdésre a nevedet mondod el? – nevetek fel hangosan. Így összegezve még viccesebb a szituáció, az ember nem is gondolná, hogy amikor elindul egy levélért, akkor ilyen helyzetbe is beletud csöppenni.
- Bocs, de nekem erre nincs időm – vonom meg a vállaimat kicsit, majd még egy blázt előtúrva a nyűtt dobozból újra ujjam fölé tartom és meggyújtom azt.
Vagyis meggyújtanám, ha engedelmeskedne nekem. A szél felerősödik körülöttem, nem feltűnően, de érezhetően. Mi a f*sz van már? Tekintetem körbe jár, hogy megkeressem ki szórakozik velem, de senkit nem érzékelek itt egyelőre, rajtunk kívül. Meglepődve hátra fordulok megint, a szél, mintha nem is fújt volna soha. Nem mehetek el. Valami nem enged, és a jelek is erre utalnak. Visszalépek a lány elé, és valami ismerős érzés fog el. Melegség és megnyugvás, de nem az a tényleges nyugalom, hanem az a beköszönős fajta.
Elpöckölve megint a cigit, a lány íriszeibe fúrom a saját kékjeimet.
- Egy órát kapsz – emelem fel a mutatóujjam. – És ebben az egy órában mindent elmondasz nekem – indulok el a lány által rámutatott pad felé, avval a szándékkal, hogy leülök rá. Nem nézek hátra, hogy követ-e. Vagy jön és él a lehetőséggel, vagy elmegy. Nincs más opció.
Lehuppanok a padra, hátra dőlök, tarkómat a háttámlára döntöm, karomat szétteszem. És várok. Megint csak várok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. december 15. 22:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 12. 14:13 | Link

Denisem


Pilláim megrebbennek az erőteljes véleményformálás és az ismeretlen szó miatt. Azt sejtem, hogy nem kedves szó, a környezete és a hangneme is erről árulkodik, azonban fogalmam sincs, hogy mit jelent. Ez talán másnak furcsa lehet, de én a négy fal között éltem mindig, ott pedig az a kevés ember, aki találkozott velem, nem használt szitokszavakat, kivéve egyetlen esetet. Egyszer anyu nagyon rosszul kelt fel az ágyamról, félrelépett, és beverte a lábujját, akkor mondta azt, hogy: "Csókolna meg egy dementor!" Az annyira vicces volt, hogy elmondani nem tudom, vagyis de, mert olyan nagyon nevettem, hogy még az orrom vére is eleredt, aztán meg azon nevettem, hogy vérzik az orrom, mert anya csúnyát mondott, aztán meg már annyira nem volt vicces. Nem jó az, amikor az embert a saját teste korlátozza a nevetésben, mert hát mindig, minden azt mondja, hogy a nevetés a legjobb orvosság. Lehet, hogy én is egészséges lennék, ha tudnék hosszan nevetni. Egészségesre nevetném magam, és akkor visszamennék a múltba, és már az anyukám pocakjában egészségesre nevetnék. Igaz, hogy anyu akkor mindig csuklana, de legalább egészséges lehetnék. Azt hiszem, ebbe ő is belement volna.
A kellemes emlékből a válasza ránt ki, hidegzuhanyként ér az, amit mond, de nem horgasztom e a fejem, elszántan nézem a hátát, nézem azt, ahogy elfordul tőlem, és érzem, ahogy a körmöm belevág a tenyerembe, ökölbe szorul a kezem.
- Akkor is várni fogok rád.
Mondom csendesen, és nem tudom, hogy hallja-e, de így fogok tenni. Indulnék én is, azonban épp csak hátra lépek egyet, amikor megáll. Nézem, ahogy megáll, és érzem, ahogy elnyílnak az ajkaim a csodálkozástól. Hinni szeretném, hogy az elszántságom győzi meg a maradásban, de ha amit eddig mondtam, nem motiválta a maradásra, akkor most sem fog maradni. Visszalép hozzám, és félek, hogy megint valami csúnyát fog nekem mondani, érzem, ahogy az ajkaim megremegnek, de a tekintetemmel állom a tekintetét.
- Most?
Nézek rá csodálkozva, ahogy azt mondja, most ad nekem egy órát. Oké, erre annyira nem voltam felkészülve, de tudom, hogy ha most nemet mondok neki, akkor vége, akkor el fog menni, és soha többet nem jön vissza. Mielőtt azonban leülnék mellé, ellépek, és a földre ejtett szálhoz lépek, amit talán egy kicsit erélyesebben, mint kellene, eltaposok, és csak utána pillantok rá.
- Anyu...kád szomorú lenne, ha meghalnál.
Hirtelen nem akarom kimondani, hogy az övé, egy leheletnyi, észrevétlen szünet keletkezik a szó két része között, de igyekszem korrigálni. Ő a mi anyukánk, az enyém is, de nem szeretnék úgy beszélni róla, mintha az enyém is lenne. Nem szabad megnehezítenem az életét. Utána követem csak a padhoz, leülés közben magam alá simítom a kabátom, a lábaimat a bokámnál keresztezve, finoman felé döntöm - úrilány nem teszi keresztbe a lábát -, kezeimet pedig az ölemben pihentetem. A hátam egyenes, az állam felfelé szegem, miközben rá pillantok.
- Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak Annie legyek. Ez a te érdekedben történik. Kicsi korom óta ismerlek, egymás szomszédai voltunk, én azonban sajnos nem játszhattam veled a kertben, mert a szervezetem túl gyenge volt hozzá.
Még most is túl gyenge, és magamban fohászkodom is, hogy ne vegye észre, hogy még mindig egy beteg emberrel beszélget. Tudom, világos a bőröm a szemeim hatalmasnak tűnnek a beesett arcomon, de hiheti azt is, hogy meggyógyultam, hogy ezért jöttem most el, mert már kint szabad lennem. Pedig nem.
Fogalmam sincs, hogy miután megismertük egymást, miután álmomban is pontosan fel tudom majd idézni a hangját, mi motivál majd az életre. Ha átgondoljuk a helyzetet, a szüleim megkönnyebbülnének, hiszen nem lenne a titok a falon túl. Nincs sok személyes tárgyam, nem alakítottam ki kötődést semmivel egyetlen plüssnyúlon kívül, nincsenek rólam képek, és idővel az emlékek, ha akarjuk, ha nem, megkopnak. Az a pár írás maradt csak otthon, amiket az elmúlt években írtam, a mesék, amikben a hős rejtélyes betegségét egy ölelés és a szeretet meggyógyítja. Minden történet alapja valós, az ablakon túli világ történéseit ötvöztem a képzeletemmel. Mesés egymásra találások. Az egyikben például a hazaérkező fiú felpillant az ablakra, meglátja a lányt, akit korábban sosem látott, de tudja, hogy a testvére. A torony nagyon magasan van, előtte csapdák és őrök gátolják, hogy feljusson, így a fiú sárkánnyá változik, kiszabadítja a lányt, és együtt elrepülnek a naplementébe.
Egy másikban a lány megszökik, menekülés közben pedig felfedezi, hogy van egy különleges képessége, képes madárrá változni, így mielőtt elkapnák, egy szakadékba ugrik, azonban sosem ér földet, mert csodálatos madárrá válva a nap felé indul. Azt hiszem, ez utóbbi inkább arról szól, hogy a kínzó fájdalmak eljövetel előtt akarok megpihenni. A magamfajta csak a békés elalvásban reménykedhet.
- Az ablakból láttam, ahogy játszol, és nagyon szerettem volna csatlakozni. Apukám azt mondta, egy nap majd eljön az az idő, amikor én is játszhatok veled. Tudom, hogy már idősek vagyunk a labdázáshoz, vagy a fogócskához, és biztos nagyon kevés időd van a tanulás és a barátaid mellett, de arra gondoltam, hogy egy kicsi én is lehetek a barátod. Sajnos, a családom nem engedi, hogy sokáig távol maradjak, de egy kicsit talán elnézik nekem ezt, csak egy pár hétig. Utána tovább kell indulnom.
Úgy terveztem, hogy nem megyek már haza. Nem akarom látni a szüleim arcát, azt, ahogy csalódtak bennem, mert rossz és szófogadatlan voltam, és hogy nem értettem meg azt, hogy nem mindent kaphatunk meg, amit akarunk. Sosem kértem semmit, minden évben könyörögtem, hogy Denisszel lehessek. Egy idő után már meg se kérdezték, hogy mit kérek karácsonyra vagy a születésnapomra, mindig csak vettek valamit, aminek úgy vélték, hogy örülni fogok. Megértem őket, és azt, hogy inkább nem beszéltünk a dologról, mert nálam beakadt az, hogy a testvére legyek. Vettem idefelé olyan könyveket, amelyek a betegségeimmel foglalkoznak, és úgy tippelem, hogy a tünetek jelzik majd, hogy mikor kell továbbállnom. Utána csak elindulok valamerre, mint az elefántok. Elvándorolok, hogy a halálommal ne nehezítsem majd a családom életét. Csak félek, hogy mi történik akkor, ha előbb rám találnak. Én elbúcsúztam tőlük, és még csak észre se vették az utolsó beszélgetésünkkor. Már csak a testvéremnek kell búcsút mondanom, amit csak úgy tudok megtenni, ha előbb megismerem.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülnek annak, hogy itt vagyok, ezért kértem, hogy ne mondd el senkinek, hogy idejöttem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 15. 15:46 | Link

Húgom (?) - első előtti találkozás

Soha nem voltam híve a felesleges fecsegésnek. Én nem rabolom mások idejét, ők se tegyék ezt az enyémmel. Mindig úgy mentem előre, hogy eszem ágában sem volt hátranézni. Minek? Hogy a múlton picsogjak? Pont a múltnak köszönhetem azt, hogy ilyen vagyok. Erre megjön egy lány, aki meglepően hasonlít édesanyámra, és felborít mindent. Valami történt a múltban, amire nem emlékszem, pedig ominózus volt az életemben. Minden fontos eseményre emlékszem, amire kell. Amikor kiderült, hogy varázsló vagyok, amikor kiderült, hogy dimágus, hogy pánikbeteg, megspékelve egy kis dühvel. És hogy mire még? Arra, amikor anyám elvetélt. Minden egyes mozzanat beleégett az agyamba és akármennyire akartam akkor és ott is elfelejteni, nem sikerült. A mai napig bevillannak a képek, akarva-akaratlan. Ahogy anyám felkel a kanapéról, megrogy... aztán csak vér. Vér mindenhol. Anyám összeesett, apám utána kapott, én meg álltam ott, mint egy merev f*sz és nem tudtam tenni semmit. Hat évesen az ember mit csinál ilyenkor? Pánikrohamot kap, leguggol, a fülére tapasztja a kezeit és előre-hátra dülöngél. A könnyeim is folytak, de nem a szomorúságtól. A félelemtől és a tehetetlenség miatti dühtől. Homályosan, de érzékeltem a külvilágot, mindenki lassított felvételként mozgott. Apám a telefonált valakinek, rá pár percre jött egy fehér köpenyes orvos, aki azonnal elvitte anyámat, mindeközben a bejárónőnk próbált segíteni anyámnak megnyugodni, kicsit megkönnyíteni a helyzetet. Egy ilyen helyzetet mivel lehet megkönnyíteni? Akár az elszenvedőnek, akár azoknak, akik jelen vannak? Elmondom. K*rvára semmivel. Apám megfogott, összedobálta a cuccom és elvitt Olaszországba másfél hétre, hogy kiheverjem a dolgokat. Ez az emlék örökké kísérteni fog, akárhová megyek. Volt egy húgom 9 hónapig, akit nem ismertem, akivel soha életemben nem találkoztam. És hogy miért? Mert így alakult valami miatt. Nem tudtam cseszegetni vagy megvédeni, ha valaki bántani akarta, nem tudtam elküldeni melegebb éghajlatra a pasikat, akiket összeszedett. Nem tudtam neki soha keresztbe tenni. És mind ezt miért? Bárcsak tudnám a választ. Bárcsak, akárki tudná a választ, aki közli is velem azt.
Szomorkás mosoly tűnik fel ajkaimon, kívülről valószínűleg hülyének tűnhetek, nemigen reagáltam az elmúlt tíz percben semmire. Lassan lehunyom a szemem és halkan felnevetek egy pillanat erejéig. Felnézek az égre, a szomorkás mosoly visszatért. A múlt tett olyanná, mint aki ma vagyok.
Szomorúsággal és emlékekkel teli tekintetem a lányra emelem, majd szépen, kussban végig hallgatom a mondanivalóját. Nem mondok semmit, nem hümmögök, csak nézem, ahogy beszél.
- Merre mész? - szinte suttogom a kérdést, valamiért megköveteli a helyzet, hogy csendes legyek. - Tudod, én mindig beszerettem volna járni a világot valakivel. Csak anyámék nem nagyon akarták, aztán itt kötöttem ki - mutatok körbe jobb kezemmel, hogy egyértelmű legyen, a Bagolykőre gondolok. Nem önszántamból jöttem ide sem, de így látták a legjobbnak, én pedig rendes gyerek módjára követtem azt, amit a szüleim mondanak nekem. Nem mindig, de legtöbbször tényleg úgy cselekedtem, amit kértek tőlem.
- Nem akartam ide jönni - folytatom az előző gondolatmenetemet, szemeimet ismét behunyom, úgy folytatom. - De anyámék úgy látták jónak, ha kiszakítanak a megszokott környezetből. Tudod, nincs több bunyó, nincs több rossz társaság, nincs több semmi, ami miatt azt éreztem, hogy élek - bevillan egy kép, amikor még Olaszország eldugott részein és utcáin fogadtak rám az emberek, hogy úgyis megnyerem. Egy elégedett mosoly terül szét az arcomon, amikor arra gondolok, hogy mekkorát néztek, amikor a meccs meg volt bundázva és az ellenfelem nyert. Az én ottani legdrágább barátom, Salvatore, mindig így játszottunk, és meglepő, de mindig be is jött.
- Most itt vagyok, tanulok, olvasok és próbálom elfoglalni magam, de ha itt vége, fogalmam sincs mit kezdek magammal - elmerengek. Előveszem a cigarettámat, majd ujjam hegyéhez tartva meggyújtom azt. Felállok és arrébb sétálok, Annie nem úgy néz ki, mint aki dohányzik vagy éppen bírja annak a szagát. Nem szeretném, ha miattam fulladna meg, szóval, ha ezen múlik, arrébb tudok lépni párat. Meg is teszem, majd visszapillantok rá.
Hogy miért mondok el ilyeneket egy idegennek? Nos, ha már amúgy is, sejteni lehet, mindent tud rólam, most plusz egy-két infó, már nem oszt nem szoroz a helyzetemen.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 20. 21:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 16. 20:28 | Link

Denisem


Sok mindent mondok neki. Szívem szerint mindent elmondanák, mindent, ami ennyi éven át bennem volt, de nem akarom leterhelni, és nem akarom elszólni se magam. Helyette csak annyit mondok, amennyit előre végig tudok gondolni, csak annyit, amennyiben hiszem, hogy nem teszek kár a jövőjében. Nem akartam, amikor utaztam ide, akkor sem gondoltam bele, de ahogy megláttam őt, az egész lényem visszakozni kezdett. Nem akarok az lenni, akit elveszít, nem akarok az lenni, akiről azt hitte, nem létezik, majd beállít, és utána újra elhagyja. Egy nyom akarok lenni, de ennyi. Egy kis emlék, egy mosoly, talán egy ölelés kósza emléke. Nem akarom, hogy kötelességből majd rólam nevezze el a lányát, sem azt, hogy keserűen érezze magát azért, mert az ő húga elment.
- El kell utaznom Dzsannába, várnak rám már egy ideje.
Határozottan, és zavartalanul mondom ki végső úticélom egyik megnevezését. Az iszlámban jelenik meg a Paradicsom elnevezése, persze aztán lehet, hogy a pokolba kerülök, vagyis a Dzsahannamba, de ha csak nem keserítem meg Denis életét is, nem hiszem. Talán azért, mert anyáéknak csalódást okoztam. Igazából ezen sosem gondolkoztam. Ahogy itt ülünk, ezen a padon elképzelek egy jövőképet számára - ez gyakran megesik velem, hiszen az ablakból mindig ezt csináltam -, látom, ahogy izgalmasan él, vad dolgokat csinál, hajszálon múlik az élete, de van egy nagyszerű őrangyala, aki az utolsó pillanatban megfeszíti a kötelét, vagy húzza hátra a kőtörmelékek elől. Úgy képzelem el, hogy ő csak akkor él igazán, ha abban kihívást talál, csak akkor boldog. Sokszor ápolatlan. Nem tudom, hogy miért, hiszen most is, ahogy itt ül mellettem, rendezett. Mégis, valahogy ez van előttem. Ahogy végigsétál egy utcán, egy hozzá rendellenesen nyugodt környéken, és két gyerekfej mosolygós - vajas szájjal pillant fel rá. Talán így lesz, talán másként, de most ez él előttem, és tetszik is a kép. Elkezdett beszélni hozzám, zöldjeimmel figyelem őt, hallgatom, amit mond.
- Szerintem, most is eléggé eleven vagy.
Jegyzem meg mosollyal az arcomon. Tudom, hogy van közöttünk kontraszt, ha ismeretlen megy el mellettünk, talán látja is a lényeget, hiszen a padon egy életerős fiú és egy életből lassanként kilépő lány ül. Ketten együtt talán kiteszünk két átlagos egészséggel megáldott embert.
- Tűzmágia?
Tör fel belőlem a kérdés, amikor az ujjából felcsap egy lángocska. Nem volt ott öngyújtó, biztos vagyok benne. A figyelmességére, hogy arrébb lép, elmosolyodom, valóban nem segítene a helyzetemen, ha füstöt fújnának rám.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy bejárod a világot?
Kérdezem érdeklődve, miközben a táskám csatját kibontom. Kicsit nehezen nyílik, ennek következtében sikerül a pénztárcámnak a földön landolnia, és szét is nyílnia. Riadtan nyúlok érte, hogy felvegyem, de tudom, hogy így is megláthatta azt, hogy a kártya arra utal, fontos, hogy orvost hívjanak hozzám. Csak a nevemet ne lássa, azt nem szeretném. Gyorsan vissza is tuszkolom a helyére, és helyette egy bőrkötéses könyvecskét veszek elő. Igazából egy vastagabb füzet, amit a bele pakolt dolgok még jobban megvastagítanak. Ezt nyújtom felé.
- Egy ideje már van egy útvonal, amit nagyon szívesen bejárnék, tele van a világ legérdekesebb helyeivel, nem Párizzsal meg Rómával, inkább a világ rejtett szépségeivel. Elég sokat foglalkoztam vele, igyekeztem logikusan felépíteni, szeretném neked adni, aztán, ha úgy alakul, hogy nem tudod, mihez kezdj, hátha akad benne pár ötlet. A vége pedig üres, ki is egészítheted akár.
Remélem, hogy elfogadja, mert tényleg sokat dolgoztam vele. Nincs benne semmi olyan, amivel közlöm, hogy ki vagyok, a végén, egyetlen bejegyzés árulkodik, a lap alján, amiben közlöm azzal, aki kinyitja, hogy ez a napló L.A.B. tulajdona, majd ezt áthúzva annyi csak, hogy "Annie voltam. Ha megtalálod ezt a könyvet, indulj el a helyekre, hogy lásd, amit én is szerettem volna, és élvezd. Csak élvezd." Viszont ezt láthatatlan tintával írtam, olyannal, ami csak hő hatására tűnik elő, és nem virítanak ott piros felkiáltójelek, hogy az áthúzott szövegen túl is van mit nézni.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 20. 21:31 | Link

Húgom (?) - miért nem vagy halott?

Egyik szemöldököm megugrik, ahogy kimondja hová tart. Elég olvasott vagyok, mindenki tudhatja, aki egy kicsit is ismer, így pontosan tudom miről beszél. Szóval haldoklik. A sápatag bőr, az állandó izzadságcseppek a homlokán, a visszafogott személyisége. Próbálja magát erősnek mutatni, ám az apró kis rezdülések, amik megremegnek arcának vonásaiban mindent elárulnak. Nem vagyok hülye, igenis fél valamitől. Nem feltétlen a haláltól, talán valami neki fontostól. Vagy csak tényleg a haláltól fél, ami teljesen érthető lenne, mint minden embernél, vagyis... szerintem az emberek túlnyomó többsége a haláltól fél leginkább, nem? Mitől mástól, ugyebár?
Nemigen tudok mit reagálni arra, hogy éppen haldoklik, mert konkrétan ezt közölte velem, akár szerette volna, akár nem. Sosem gondolkodtam el azon, hogy hogy szeretnék meghalni. Nem hiszem, hogy párnák közt, csendben a családom körében. Isten ments! Inkább a munkám közben. Bestiák és/vagy sárkányok között, az utóbbi lenne a legjobb. Nem mártír vagy hős halált szeretnék halni, ne essék félreértés. Egyszerűen azt akarom, hogy olyanba leljem ezt a taszító dolgot, ami nekem igenis számít és megérte érte küzdenem. A párnákért az ágyon megéri? Nem hiszem. Ha az ember meghal, legalább úgy haljon meg, hogy előtte élt egy kicsit, nem?
- Ez még semmi, most elég higgadt vagyok - nevetek fel, majd elnyomva a csikket, a mellettünk lévő kukába dobom. Visszaülök Annie mellé, mosolyát mosollyal fogadom. Adtam neki egy órát, akkor már miért ne élvezhetném én is ezt az időt? Avval, hogy befeszülve találgatok magamban ki lehet ő valójában, nem érek el semmit, csak felidegesítem magam. Amúgy is elég jó kedvemben kapott el, Niamey az enyém, Cath-tel minden oké, az Elemi mágiával és a Legilimenciával is haladok. Sínen van az életem, nincs értelme nem élveznem azt.
- Igen, az - biccentek egy aprót kisebb késéssel felelve a kérdésre. - Elemi mágus vagyok, ráadásul dimágus. Tűz a főelemem, plusz a levegő jön még hozzá. Valószínűleg a jó öreganyám hagyta ezt is rám, mint még oly' sok mást - mosolyodom el szomorkásan. A dimágus léten kívül mit köszönhetek annak a szipirtyónak? Hogy meghalt. Semmi mást.
Annie elkezd kotorászni a táskájában, figyelem minden mozdulatát. A tárca a földön landol, a lap, hogy orvost hívjanak hozzá és... és a neve. Brightmore.
- Mia... - kezdeném el, de belém fagy a szó. Nem lehet Brightmore. Minden Brightmore meghalt apámon és rajtam kívül. Hirtelen pattanok fel mellőle. A könyvre, amit felém nyújt, rá sem nézek. Szemeim kimerednek, ahogy ránézek, arcomat düh és kétségbeesés torzítja el.
- Ki... vagy... te?! - teszem fel a kérdést minden egyes szó után szünetet tartva. A düh lassan borítja el az agyamat, hangom beleremeg a kérdés feltételébe. Erőlködnöm kell, hogy hangom normális legyen, érthető.
- Ha... ha ez valami rossz vicc, akkor túllőttél a célon. Nem lehetsz Brightmore - hunyom be szemeimet, alsó ajkamat fájdalmasan beszívom. Az egyetlen Brightmore, aki létezhetne még az a húgom, de ő meghalt. 16 éve. És ez az az információ, amiben biztos vagyok a halálom napjáig.
- Most menj el - látásomra köd borult, nem tudom mikor volt ilyen komoly. A pánik és a düh egyvelege kavarog bennem, mint egy rendes elmebetegben. És akkor tagadjam le, hogy nem vagyok az? A tanulás miatt vagyok még - nagyjából - épeszű.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 22. 18:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Maximillian Liebhart
Egyetemi tanár


Maximus | Luca férje
offline
RPG hsz: 267
Összes hsz: 374
Írta: 2018. november 21. 13:53 | Link

Tati

- Nem tudom, nem kéne neki valami felelősségteljes projekt neki? Mit tudom én. Tarts életben egy fikuszt három hónapig? - javasolta a férfi, de a hangján is hallatszott, hogy ő bizony nem foglalkozott soha ilyenekkel. A szülei nem erőltettek rá projekteket, így Pascal csak jött, látott és győzött, anélkül, hogy a németet bárki próbára tette volna. Az utcalámpa kósza sugarai Max amúgy sem kicsi árnyékát még obszcénabb, kísérteties módon elnyújtották.
- Nem tudom, attól függ. Fog a kutya porcelán étkészletet adni a kezedbe? - Próbált humoros lenni, de fáradt volt, rettenetesen fáradt. A napjai sokszor véget nem érőnek tűntek, a vonásai megnyúltak, az éjszakái egyre rövidültek.
Az incidens, ahogy emlegetve lehetne, a német elképzelései szerint korábban történt volna meg. A könyvet nem cél nélkül adta vissza olyan állapotban, ahogy, Tati azon stresszelt, ha a volt férje megtudja, hogy nem is az ő lánya Eszter, majd visszakéri a pénzt. Tehát az egyetlen logikus következtetésre jutott, ami egy férfi eszébe fel kéne bukkanjon: kifizette a nőnek az összeget, hogy erre ne lehessen gondja.
- Nocsak. Micsoda cseles könyveid vannak. Arról nem is beszélve, hogy még csak most nyitottad ki?! -  horkant fel Liebhart, az amúgy egészen mély hangja magasabbra csúszott, számára adta magát, hogy ha visszakap valamit, lecsekkolja milyen állapotban volt. - És mit csináltál vele?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Diák Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Ötödikes diák


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 247
Írta: 2018. november 21. 19:22 | Link

Denis

Örülök, hogy nyugodt, és hogy mosolyog, most minden olyan tökéletes, mesél nekem, én pedig figyelmesen hallgatom. Valószínűleg, ha engedték volna, akkor ilyen testvérek lehettünk volna. Biztos vagyok benne, hogy mindig nagyon figyeltem volna arra, miket mesél a testvérem. Olyan jó ezt a gondolatot a közelében, úgy, hogy érzem a fanyar ízt a leheletében, gondolni. Itt ül mellettem, és ennél több nem is kell. Csodálatosan vagyok, szinte rakéta módban lövellnek ki a boldogság pillangói a gyomromban. Annyira jó végre nem csak egy üvegen át nézni őt. Szeretném megint megölelni, szeretném érezni hosszabban az érintését, szeretném, ha visszaölelne, de ez túl nagy kívánság, hiszen én csak Annie vagyok, az a lány, aki kapott tőle egy órát.
- Mit örököltél még a nagyitól?
Olyan boldog vagyok, hogy nem figyelek, és hibázok, méghozzá hatalmasat, és nem vagyok elég gyors, nagyon nem. Pedig életemben nem mozdultam még ennyire hirtelen, mint a tárcámért, és esküszöm, próbálom terelni a témát, de ő egyre csak arra fókuszál, amit látott.
- Meg tudom magyarázni!
A két kezem védekezőn felemelve - nem emlékszem a mozdulatra, hogy az útinaplót mikor tettem le - felkelek a padról. Ezt nem akartam, ezt nagyon nem. El sem akartam hozni a tárcámat, de féltem attól, hogy mi történik velem, ha rosszul leszek, és semmilyen instrukció nincs hozzá. Viszont nem, nem tudom megmagyarázni, fogalmam sincs, hogy hogyan mondhatnám el neki azt, hogy ki vagyok.
- Denis, kérlek!
Érzem, ahogy a könnyek egy pillanat alatt folyni kezdenek az arcomon. Az előbb még nevettem, mosolyogtam és boldog voltam, most pedig elzavar, mintha rontás volnék. Nem vagyok az, nem akarok neki rosszat. Mégis, ahogy ott állok, hirtelen fázni kezdek, remegek és zokogva kérem, hogy ne küldjön el, ám ez nem biztos, hogy érthetően ki is jön a torkomon, leginkább csak a kérlelés. De nem merek közelebb lépni, mert a szüleim ezt hozták fel indokként, hogy akaratlanul is kárt tehet bennem. Mi mást léphetnék még, mint amit kért? Hátra lépek, majd hirtelen hátat fordítva neki futásnak eredek, és csak szaladok, szaladok, nem foglalkozva semmivel, sem azzal, hogy ennek milyen következményei lesznek, sem azzal, hogy ez mennyire megviseli a szervezetemet. A ház közelében, ahol most lakom van egy nagy fa, annak a tövéig jutok első körben, itt a törzsnek dőlve próbálom összeszedni magam, és igyekszem normalizálni a megjelenésem is, mielőtt még belépek. Nem akarok aggodalom tárgya lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2018. november 22. 19:57 | Link

Húgom (?) - miért nem vagy halott 2.0?

Nem látok. Nem hallok. És ha megszeretném mondani az őszintét nem is akarom egyiket sem. Hogy is magyarázzam el, hogy érthető legyen? Szóval képzeljetek el egy fekete fátyolt, kicsit olyan, mint a köd, csak sokkal sűrűbb. A semmiből bukkanhat elő, mint egy démon, és ha egyszer a hatalmába kerít, nagyon nehéz menekülni előle. Minden karmával tépázza az idegeidet, nem tudsz gondolkodni, csak ezt a sötétséget látod. Valahogy így tudnám körbe írni azt, ami éppen most zajlik bennem. A düh démona már rég nem látogatott meg, a pánikról ne beszéljünk, majdnem elhittem, hogy kezdek normalizálódni. De csalódnom kell. A düh is ugyanúgy és ugyanolyan gyorsan tért vissza a pánikkal megspékelve, mint, ahogy mindig szoktak. Legtöbbször kéz a kézben.
Homlokomon kidagadnak az erek, szinte érzem már őket. Látásom homályos. Kezemet a homlokomra csapom, nyomom mintha összeszeretném roppantani a koponyámat. Bárcsak... Bárcsak sikerülne, hogy a fájdalom, a pánik és a düh, amik ilyenkor szorítanak semmivé legyenek. Bárcsak ne történt volna meg ez az egész. Bárcsak, ne adtam volna ennek a lánynak egy órát. Légzésem felgyorsul egyik pillanatról a másikra, szinte már ég a tüdőm a rengeteg be- és kiáramló levegőtől. Homlokom szorítom, légzésem gyors, így rogyok térdre, itt, a Boglyas tér kellős közepén.
Mi lett volna, ha nem látom meg a nevet? Boldogan elbeszélgettem volna az ismeretlen lánnyal, majd visszamegyek a szobámba, megírom a válaszlevelet anyáméknak, találkozok Niamey-jel, kocogok egyet és álomba olvasom magam. Ehelyett? Egy poros járdán térdelek, a fejemet fogva, teljesen kiszolgáltatottan. A düh úgy járja át minden idegszálamat, minden sejtemet, minden ép eszemet másodpercek alatt, hogy csak remélni tudom, senki nincs már a közelben. Szemem összeszorítom, egy hörgés hagyja el a számat. Lassan, óvatosan próbálok meg felállni, lábaim remegnek. Párszor vissza is csuklok, amikor végre sikerül stabilabban állnom, elbotorkálok egy fáig. Bár a fa nem tehet semmiről mégis tiszta erőből kezdem el ütni-vágni, ahol csak érem.
Érzem, ahogy a meleg vérem folyik le az ujjaimon, vagy azok között. A fa kérge vörösre színeződött, valahol már nincs is neki, csak a meghántolt fa áll előttem. Lassan párolog el a bennem tomboló düh. Mintha negyven liter vizet próbálnál elpárologtatni egy gyufával... órák telhetnek el, mire homlokom leveszem a fatörzséről, aminek eddig neki döntöttem. Pislogok párat, majd óvatosan körbe nézve konstatálom, hogy egyedül vagyok.
A Brightmore elment. Vagyis, nem ment el. Mert nem lehet Brightmore, bár attól még eltűnt valahova. Vagy mégis lehet? Talán csak névrokon?
Enyhén megrázom a fejem, bőröm húzódik a megalvadt vér alatt, ahogy ökölbe szorítom kezeimet. Megilletődve lepillantok rájuk, nem is emlékszem... hogyan? Felpillantok a fára és minden egyértelmű lesz. Nem mondom, hogy emlékszem, de ki lehet következtetni mi történt. Szomorkásan mosolyogva foglalok helyet a padon, ahol ez az egész elkezdődött. Nyúlok a zsebembe a cigiért, hogy rágyújthassak. Rám is fér, ezt senki nem veheti most el tőlem. Meggyújtom a blázt, majd a csillagos ég felé fújom ki a füstöt. Kezemet lerakom magam mellé, azonban mutatóujjam megakad valamiben. Lepillantok, és ott hever. A könyv, amit nekem szeretett volna adni, hogy bejárjam a világot. Óvatosan nyitom ki, mintha méreg lenne. Gyorsan átlapozom, majd az utolsó oldal alján akad meg tekintetem. Közelebb hajolok égő cigimmel a számban, majd kirajzolódik. L.A.B. borzasztóan csúnyán áthúzva, mégis kivehetően, vagyis L. Annie Brightmore. Ki vagy te? Mialatt elfordítom a fejem, pár betű rajzolódik ki az áthúzott monogram alatt. Visszafordítom a fejem, elolvasom a leírt sorokat és elmosolyodom.
- A rohadt kib****tt k***a életbe - hagyja el a szám, majd mosolyogva, párszor a térdemhez csapom a könyvet, lerakom a padra és elsétálok a szobám felé.
Bőven elég volt ez a nap.

// Love Love //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mitzinger Bence
Házvezető Navine, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 161
Írta: 2018. november 23. 15:53 | Link

Kreßler


- Semmi meglepő - ráncoltam a homlokom egy pillanatig, hogy aztán a kávémba igyak és egyszerűen elfelejtsem az egész közjátékát az életünk ezen szakaszának. Nálam jobban senki nem értette meg magyarázatok nélkül, hogy miért jobb ez így. Voltak dolgok, amiken csak túl akartam lépni, meg is tettem. Idő, energia és szar hobbik, de sikerült. Olyan ez, mint a matek, egy meg egy az kettő.
- Úgy mondod mintha embert öltem volna! Kérlek, én nem szennyezem a kezeim.... parancs nélkül - zártam is rövidre, mielőtt még rájövök, mekkora szarba sodorhatom magam a kijelentéseimmel. Leginkább vicces, hogy több vért láttak a kezeim, mint normális lenne, engem mégsem hatott meg. Terep munka, a muglik meg sokkal véresebbek, mint mi valaha leszünk. Lehet az eszközeik teszik, de elég undorító mindenki konfliktuskezelése. Itt a jog, és mégis kétkezi fegyverekhez, a mágusok meg pálcához nyúlnak. Én is, más kérdés, nekem lehet.
- Mindkettőnké, mehetnék boldogítani a volt beosztottam - húztam el a szám, mert tényleg nem múlt sokon, hogy én is ott legyek most. De a rutin meg az évek ugyebár. Inkább a kávémmal törődtem, ahogy a megtervezett, de ki nem vitelezett plakát helye felé meredtem, mintha ez érdemi cselekvés lenne. Még nem tudtam a hellyel mit kezdeni, de sok jót még nem éreztem, közben meg úgy voltam vele, ha már muszáj, tegyem magam hasznossá.
- Jól van, terminátor, visszavehetsz, veled vagyok, nem ellened - emeltem is meg a kezeim még el is nevetve magam. Utáltam, mikor még rám is ezzel a nézéssel próbál hatni. Nem voltam olyan beszari, mint azok többsége, akik után áskálódik legtöbbször. Bár tény, szerintem van olyan jó, ha utánam tette már, nem véletlenül nem tudok róla. Jobb is ez így.
- Oszkárhoz volt szerencsém, dolgozni is vele. De úgy hallottam ő éppen egy adóparadicsomban lazít - vontam meg a vállam. Ő nem az én dolgom lett volna, nem is Kreßleré, valaki elb*szta a dolgot. - Ó, fiatal barátnők? Egyre érdekesebb. Olyan perelhető-megnyerjük-aláássuk vagy csak olyan csinos-tutivalamitrejtegetsz-ilyetamúgynemkapnál fiatalok?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kreßler Gábriel Benett
Független varázsló, Okklumentor, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 89
Írta: 2018. november 24. 15:51 | Link

Mitzinger

Nem tudom, pontosan mikor kezdődött is, de Bencével végig asszisztáltuk egymás legszarabb időszakait és asszem, hogy ezen már az sem javít pozitív irányba, hogy most is itt vagyunk. Egymás zordói vagyunk, ha látod a  másikat, valami nagyon megfosta magát, vagy fogja. És lám, itt vagyunk. Csak várom, még valami összefossa-e magát, vagy innét nincs lejjebb.
- És ezen van a hangsúly - nevetem el magam egész halkan, mert Bence kb parancsszóra lesz pincsiből pitbull. Legalább nem nekem kell erre a tényre rávilágítanom, mert megteszi helyettem is. Érdekelne, hogy tud éjszaka nyugodtan aludni.
- Ja azt, amelyik éppen nyaral? - nyomom meg az utolsó szót kicsit jobban, mint amennyire az szükséges lenne, de keringtek infók, amikből ha összegyűjtesz hatot-hetet és összehasonlítod, akkor bizony kiad egy kerek képet. És akárhogy is nézem, Bence beosztottja elásott valakit.
Szerintem mindenkinek jobb, hogy mi egy oldalon állunk és nem egymással ellentétesen, mert ott nem sok kő maradna kövön. A félhideg kávéba kortyolok, majd a tekintetem az épületre szegezem, inkább annak szól az utálkozásom, mint a ténynek, hogy Mitzinger befékezett előttem.
- Ha nem így lenne, már nem mosolyognál ilyen szépen - világítok rá kedvesen, mielőtt még ismét a hivatalra tekintek. Semmi pozitív érzés nem sugárzik belőle, hiába vagyok el a munkámmal. - Nem, nem a perelhető kategória, már 20 éves. Szerintem már hallottál róla. Kozmetikai cikkekben utazó család, botrány is volt mostanság körülöttük.
Mert nem mondok neveket, de neki illene ezzel is képben lenni, legalább egy egész kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mitzinger Bence
Házvezető Navine, Okklumentor, Auror, Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Iskolai dolgozó


#teamcsövesbánat
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 161
Írta: 2018. november 28. 22:56 | Link

Kreßler


Nem különösen voltam jó ember, sem pedig kedves. Az a vád sem érhet, hogy gondtalan vagyok, de magasról tettem az emberek ezen véleményeire, mert azt hittek, amit akartak. Nem kell egy kezem se, hogy leszámoljam hány olyan ember volt az életemben, akiben vakon bíztam és bőven többet tudott, mint amúgy az normális lenne. Jogilag biztosan, éppen Kreßler volt az egyik pontom, ami miatt nem lehettem volna fedhetetlennek mondható. A másik éppen pihen. Meg van még egy és azt hiszem kifújt a dolog.
- Úgy mondod, mintha most közölném, hogy engedély megadva a mély ásásra, és ezért jöttem, akkor te nem - csettintettem egyet félkézzel be se fejezve a mondatot. Mindketten tudtuk, ha szabad keze van és bármit tehet, el is követ mindent. Teljesen mindegy hány emberen kell ilyen-olyan módon átteperni. Az áldozat semmi a kifizetődéshez. Eredményeket akarunk. Mindketten.
- Kipiheni a munkánk fáradalmait - bólintottam magam elé még egészen el is vigyorodtam a kihűlt lötty mögött, de inkább csak az abszurditásán a beszélgetésünknek semmint a tartalmán. Nehéz volt, nem éreztem fairnek és teljesen jónak a felállást, de ezzel úsztuk meg a legolcsóbban. Neki nem volt előélete, ami miatt duplázódjon bármilyen ügyirati akta. Ő tartotta a hátát, én tartottam a tárgyalóteremben, Gabeék osztályán és ha kell ezután is. Jó gyerek, csak nem biztos, hogy feltétlen pozitív ha valaki az én igazságérzetemnek dolgozik.
- Te sem élnél túl békésen. Könnyebb ez így nekünk - jegyeztem meg egy megfáradt sóhajjal. Mert valljuk be, elég komoly csatamezőt tudnánk összehozni, de valahogy engem sosem hajtott ez a rész itt. Egy oldalon álltunk mindig, ez hamar lejött.
- Ohh - kúszott vigyor az arcomra. Ennyi volt a válaszom, nem mintha lehettem volna gyanúsabb, de igazából el sem tudta még képzelni, mennyire tudom, miről van szó. - Lehet lenne miről beszélgetnünk. Van egy kis háttéranyagom belőle.
És ha nekem van egy kicsi, az mindenre elég.
Utoljára módosította:Mitzinger Bence, 2018. november 28. 22:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Izabella Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 157
Összes hsz: 254
Írta: 2018. december 6. 09:05 | Link

Mr. Liebhart

- Max, ő a mi gyerekünk. Ha szerencséje van, akkor nem hasonlít ránk.
Mondjuk igaza van, talán tényleg az lenne a legjobb, ha inkább egy növénnyel indítanánk, és ha a növény életben marad, akkor továbbléphetünk a kutyára. Bár a kutya amúgy is egy idő után nálam kötne ki, ismerem én az esze járását.
- Ha...ha...ha... Mondták már neked, hogy nagyon vicces vagy?
Nézek rá a homlokomat ráncolva, csípőre tett kézzel. De aztán eleresztem a problémát, és inkább elmosolyodom.
- Különben is, hálás lehet nekem a világ. Anyádnak ocsmány ízlése van.
És itt most mindegy, hogy a porcelánválasztás terén-e vagy, hogy engem nem kedvelt, úgy vélem Max anyjára igaz minden, amit az anyósokra mondanak. Nem is bánom, hogy már nincs közöm hozzá, de egyszer azért úgy be tudnék köszönni neki, és megkérdezni, hogy ugye milyen boldogságos érzés, hogy adtam neki egy unokát. De persze nem fogom, ha csak nem hozza úgy az élet.
- Hát már olvastam egyszer.
Felelem teljesen megdöbbenve, mert nekem ez a logikus. Elolvasok egy könyvet, aztán felteszem a polcra és ha kell belőle valami, vagy már nincs mit olvasnom, akkor előveszem és elolvasom még egyszer. Most is kellett volna egy idézet, amit egy gratuláló kártyára akartam írni, aztán bumm, pénzcunami.
- Betettem Eszter számlájára. Szerintem ő a leggazdagabb kisgyerek a környéken. Vagyis, a nyolcvan százalékát betettem. Ötből felhoztam magunkat elfogadható állapotra, a maradék tizenöt százalékkal meg elmentem Kristófhoz, letettem az asztalára és közöltem vele, hogy nem ő a gyerek apja, fogja a pénzét. De nem kellett neki, azt mondta, nem baj. Szerintem nem volt magánál, szóval az még megvan kézben.
De igyekszem nem elkölteni, csak azóta nem mentem még el bankba, hogy betegyem. Max Eszter apja, ez a pénz pedig a gyerekemé, így az a logikus, ha neki adom.
- Van azonban itt még valami, és kérlek, ne nevess, előbb had mondjam végig.
Tudom, hogy nevetni fog, így ezzel a kijelentésemmel igazából csak magamat nyugtatom meg.
- Szóval Férjez fogok menni. Nem, ez nem olyan, mint az eddigiek. Bárciánhoz. Eleve hozzá kellett volna, azt hiszem.
Csak akkor még mind a ketten eléggé bénák voltunk, majd jött Max, aztán jöttek a többiek, és valahogy mostanra jutottunk ide.
- Szeretném megosztani veled és a feleségeddel ezt a napot, van egy közös gyerekünk, jó lenne, ha jóban lennénk, ha tudnánk kezelni ezt a helyzetet. Szeretném, ha te kísérnél be.
Mondom ki végül egy szuszra, és na tessék, most már aztán tényleg szabad nevetni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


Fél-gyilkos | Prince | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 277
Összes hsz: 2675
Írta: 2019. január 9. 18:32 | Link

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Olaszország fantasztikus volt. Salvatore-al ismét bevettük az olasz utcákat, és mintha nem tűntünk el volna évekre, ugyanolyan kitörő örömmel fogadtak minket az utcai bunyósok. A taktika megmaradt, a meccs mindig meg lett bundázva és hatalmasakat kaszáltunk. Mindig ugyanaz. Salvatore-t csépelem a meccs vége előtt pár percig, majd az utolsó másodpercekben a földhöz csap, ahonnan nem tudok felkelni. Vagyis ez hazugság... "nem tudok" felkelni. Kérlek, nincs olyan világ, ahol engem ez az olasz bájgúnár letudna győzni.
- Prossima volta - annyit tesz legközelebb, majd intek egy utolsót neki, mielőtt belépek a kandallójába. Niamey már elindult vissza, Bagolykőre, hamarosan meg is érkezik. Én előbb érkeztem meg, de nem is baj. Testemet sebek borítják, szemem alatt ékes monokli virít, amit megérdemeltem. Az öreg rájött, hogy bizony megbundázott a meccs, és szépen be is vert egyet, majd a haverja kedvesen végig szántotta hátamat pengéjével. A seb nem lett mély, de az tuti, hogy szép heg marad majd utána. Szerencse, hogy Niamey hamar odaért, különben mindketten ott halunk Salvatore-ral, de így röhögve tudtunk elszaladni a kaszált pénzzel.
Táskámat hátamra vetve állok a hopponálási pont előtt. Rágyújtok és fogalmam sincs merre induljak. Vissza a kastélyba? Áh, nincs kedvem a diákokhoz, főleg, hogy már rég vége a szünetnek, én meg faszán ellógtam az első négy napot. Tovább is maradtam volna, de Salvatore körülbelül kirakott, hogy takarodjak vissza és ne legyek gyökér. Igaza is van, de akkor sem akartam visszajönni. Hiányzott, hogy verekedjek. A felesleges stressz folyamatosan le lett vezetve és még pénzt is kerestünk vele. Gyógyszereimet nem is kellett szednem, mert olyan mértékű semlegesség és nyugalom járt át mindennap, hogy leírni sem tudom.
Mi is legyen most? Itt b*szódok meg vagy elindulok valamerre? Inkább az első. Táskámat egy közeli padra dobom, majd ugyanilyen lazasággal vetem le magam mellé, így szívom tovább nikotinbombámat. Az élet!
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 21 ... 29 30 [31] 32 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér